HomeHome  KeresésKeresés  TaglistaTaglista  CsoportokCsoportok  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  
Üdvözlünk az Infinity Marvel frpg oldalán
légy, aki lenni akarsz a marvel végtelen világában
Lépj be közénk
ne rejtsd el magad

Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Chatdoboz
oszd meg velünk titkaid





Itt tartózkodók
ki jár erre?

Jelenleg 4 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 4 vendég :: 2 Bots

Nincs

A legtöbb felhasználó (71 fő) Hétf. 29 Május 2017, 19:54-kor volt itt.
Utolsó posztok
érkezett válaszod?

Az ősz díjazottjai
az évszak nyertesei

Az õsz férfi karaktere

Bucky
Az õsz nõi karakterei

Sigyn & Daisy & Carol
Az õsz párosa

Eleanne & Wrenor
Az õsz canon karakterei

Lord & Thor & Bucky
Az õsz kedvenc karakterei

Lord & Rocket & Bucky
Az õsz saját karaktere

Reimos
Az õsz elõtörténete

Erik Killmonger
Az õsz játéka

A 5. kaland (I. - II. kör)

Share | 
A topik címe: Hazatérés - Kitty & Logan

Logan James Howlett

∆ Hozzászólások száma :
242
∆ Tartózkodási hely :
New York - Xavier Intézet



A poszt írója Logan James Howlett
Elküldésének ideje Hétf. 05 Nov. 2018, 22:20
Ugrás egy másik oldalra


Kitty  & Logan


Végre minden elcsendesült a Birtokon. Ez a nap nem volt valami nyugis. A hűtőből eltűnt a söröm, a motorom csak este jött meg a szervizből és ráadásként valamelyik kölyök szórakozott velem, mert tudták, hogy ma egyedül vagyok velük. Alig vártam az estét, hogy kussba legyen már mindenki és elnyújtózzam az ágyamon. De ez lehet nagy kívánság volt részemről, mert az éjnek közepén felriadtam ismét és mindenhol fogkrém volt kenve a kilincsekre.
- Melyik volt?!- léptem ki a szobámból és néztem körbe, de úgy tettem, mint aki nem vette észre a folyosó végén vihorászó kis csapatot, akik ezer százalék, hogy direkt a bosszantásomra szakosodtak a mai nap.
- Húzzatok aludni!- léptem vissza a küszöbről, hogy végre megint visszaszenderedjek az álmomba.
- Büdös kölykök! Megint rakhatom mosásba a ruhámat. - törlöm meg a kezem a levetett trikómba, majd hajítom a székre, reggel majd gondom lesz rá, hogy csillogjon itt minden, ha felkel a Nap. Most viszont rohadt fáradt vagyok, és lövésem sincs, hogy mi fog várni holnap.
- Pont most kellett elmenni Ciklonnak is valahová?! A fenébe! Mindig rám marad a bébi csősz szerep!- kicsit még morgok magam elé, majd elnyújtózom a párnák közt. Végig gondolva ezt az elmúlt napot szép termést alakítottak. Két betört ablak, egy kiöntött zabpehely, egy tönkrement távirányító a tévének és most ez a szépen kipingált fogkrémes kilincsek.
-Remek! Mi jön még?-
húzom magamra a takaróm, hogy el tudjak aludni, de valahogy már nem jön álom a szememre. Egy ideig még forgolódok, de aztán úgy döntök, hogy lemegyek a konyhába keresni valami harapnivalót, ha már sör nincs. Ahogy a Prof mondaná… „Ez egy Iskola! Nincs alkohol!”- Jahh! Persze! - legyintek gondolatba rá, ahogy a hűtőben matatok valami kaja után. – Még pizza sincs!- vágom be az ajtót, majd a szekrényből egy üdítőt veszek ki.
- Még szerencse, hogy víz meg bambi van…- ülök le a konyhapulthoz és iszogatom a narancslevet, jobb híján. De ahogy merengek, hangot hallok a bejárat felől. Ilyenkor nem jár erre senki, főleg, hogy most rajtam és pár lurkón kívül nincsenek itt a Professzorék se. Fülelek a hangra, és ahogy bemérem a forrását, egy hirtelen mozdulattal megiramodok, hogy elkapjam a betolakodót. Rossz napot fogott ki ma az, aki ide merészkedett…


Megjegyzés


☆☆
Vissza az elejére Go down

Katherine Pryde

∆ Hozzászólások száma :
27
∆ Kor :
19
∆ Tartózkodási hely :
Xavier intézet



A poszt írója Katherine Pryde
Elküldésének ideje Kedd 06 Nov. 2018, 01:22
Ugrás egy másik oldalra

Béndzsaság miatt átépítés alatt TwT


A hozzászólást Katherine Pryde összesen 2 alkalommal szerkesztette, legutóbb Csüt. 08 Nov. 2018, 18:17-kor.
Vissza az elejére Go down

Logan James Howlett

∆ Hozzászólások száma :
242
∆ Tartózkodási hely :
New York - Xavier Intézet



A poszt írója Logan James Howlett
Elküldésének ideje Kedd 06 Nov. 2018, 17:13
Ugrás egy másik oldalra


Kitty  & Logan

Ahogy az ajtó felé rohanok, hogy az útjába álljak a „betolakodónak”, az orrom jelezni kezd egy ismerős „szagra”. Hirtelen bukkan fel a tulajdonosa, bár tőle ez nem is szokatlan. A hátamra ugorva már érzem is, hogy ki tért vissza. Hiányzott a kis „bajkeverőm”, de tudom, hogy neki is időre volt szüksége, ahogy mindenki másként dolgozza fel a veszteségeket.
-  Én öregszem? Na, ne mondd!- fordítom a fejem felé egy vigyorral, majd lemászik rólam.
- Örülök neked Kitty, hogy ismét itthon vagy!- majd ha nem ellenkezik, akkor megforgatom, hogy lássam nincs baja, bár őt ismerve és a képességét, meg se kottyan az anyagon vagy falon az átjutás.
- De megnőttél! Vagy csalsz, hogy magasabbnak tűnjél?- kezdek vele viccelődni, de ez csak egy régi poén, ami az eszembe jut, amikor gyerek voltam. Azokra az időkre visszagondolva teljesen másképp éltek az emberek, mint most. A múltszázadban még az erkölcsi normák is jóval szigorúbbak voltak, mint manapság. De most már lazábban és szabadabban nőhetnek fel a gyerekek.
- Oda indultam, de ebbe a kócerájba egy darab kaja sincs. A sörről nem is beszélve. De majd keresünk valamit, oké?- indultam vissza a konyhába és ha a lány is követ, akkor lehet, hamarább talál valami harapnivalót, mint én.
- A trikóm mosásba van, mert voltak oly kedvesek a kicsik, hogy mindent telekentek fogkrémmel. Rohadt hosszú volt ez a nap velük….- kapom fel a bambis üveget, és iszom belőle.  – Ha szomjas vagy, akkor van még a polcon ebből a förtelemből. Más nemigen van.
Mivel ez engem nem zavar, hogy alváshoz nincs rajtam felül semmi, így magas ívben tojok rá, hogy újabbat vegyek ki a szekrényből. De aztán lehet, hogy mégis keresek valamit felülre. Rohadt hideg van a konyhába.
-  Aztán mesélj! Mi minden történt veled? Édesanyád, hogy van?- ülök le a pult melletti székre, figyelve szavaira.


Megjegyzés


☆☆
Vissza az elejére Go down

Katherine Pryde

∆ Hozzászólások száma :
27
∆ Kor :
19
∆ Tartózkodási hely :
Xavier intézet



A poszt írója Katherine Pryde
Elküldésének ideje Csüt. 08 Nov. 2018, 18:16
Ugrás egy másik oldalra


Igen, éreztem, hogy hazaérek. Olyan hirtelenséggel szűnt meg a korábban érzett gombóc, és az izgalom miatti nyomás, mintha csak léggömbként pukkant volna ki. Nem is értem, miért aggódtam, hisz mindig is ilyen hatással volt rám a hely, bár való igaz, nem a legelső pillanattól fogva.
- Jó, nem olyan feltűnően, de biztosan befigyel lassan egy lumbágó! – Forgattam meg a szemeimet, mind a ketten tudtuk, hogy ilyesmi az ő esetében bizonyosan lehetetlen. – Mindenem megvan, ne aggódj! – Nevetve hagytam, hogy körbe forgasson, majd a végén egy pukedlivel meghajoltam.
Bár első találkozásra Logan barátságtalannak tűnhet, és vannak olyanok, akikkel sokadikra is durván bánik, mondjuk ők rá is szolgálnak, mit ne mondjak! De a lényeg, hogy mindig helyén van a szíve, csak szereti titkolni. Egy ideig bizonyosan megy is neki, azonban az iskola tanulói mind egy szálig tudták, hogy bármikor számíthatnak rá.
- Nem csalok, két centivel magasabb lettem! – Húztam ki magam büszkén. – Komoly gyanúm van, hogy volt manó a családban, mert egész lassan növök. – Grimaszoltam.
Anyu alkatát örököltem, ami bizonyos szempontból előnyös, mert kifejezetten csinos asszony, ellenben ő se túl magas. Igazából annyira nem zavartak a méreteim, egyetlen dolog miatt lett volna jobb magasnak lenni, hogy ne kölyközzenek le folyton! Persze, egy embernek fent volt tartva erre a jog, de mindenki mástól komoly sértésnek számított. Egyetemista vagyok, és az erejét kiválóan használó mutáns!
Elhúztam a számat, aztán kénytelen voltam elmosolyodni, persze a szent sör… Nem értettem, miért szereti ennyire, a magam részéről nem vonzott nagyon, hogy mielőtt alkoholt ihassak, a különösen habos ital pedig egyébként is keserű volt, amit nem szerettem. Vagyis ezt hallottam róla, de Logan amúgyis furcsa hóbortoknak élt, lévén semmi sem károsíthatta igazán.
- Fogadok, hogy csak rossz helyen keresgéltél. – Böktem meg játékosan. – Tudom, hogy Ororo hol tárolja a dugi kekszet a gyerekek elől, beavatlak. – Feleltem kegyesen, az ilyen tudás hatalom ám, nem lehet bárkivel megosztani.
Szökdécselve követtem, igazán boldoggá tett, hogy itt lehetek, valahogy elemi erővel ragasztották arcomra a széles mosolyt, és úgy tűnt, le se lehet már vakarni róla. Hogy ez pontosan minek szólt? Ki tudja, a helynek, a tudatnak, hogy Logan is itt van, vagy csak annak, hogy hosszú órák óta először végre ehetek valamit.
- Egyedül hagytak velük? – Nevettem el magam hangosan, már láttam is magam előtt, ahogy tíz apró pubertás teszi próbára az idegeit. – Büntinek szánták volna? – Találgattam, bár valószínű csak dolguk akadt, mondjuk ritka volt, hogy a professzor hosszabb időre elmenjen. – A fogkrémmel te még jól jártál, tudod, hogy mi anno pillanatragasztót használtunk? Azt nem csak a trikód bánta volna.
Nem kifejezés, hogy tinédzserként eleven voltam, és persze nem egyedül ötöltem ki ilyesmit! Csapatban sokkal jobban lelkesítjük egymást, de amikor aztán fogkefével kellett Scott autóját fényesre suvickolnunk. Brrr… soha többet nem szeretnék ilyesmit.
- Tökéletes lesz. – Nyúltam fel a szekrénybe, és gyorsan kortyoltam belőle néhányat. – Huh, ez nagyon jól esett! És most a keksz! – Mondtam lelkesen, és máris betúrtam az egyik alsó szekrénybe, és némi keresgélés után csokoládés kekszet emeltem fel diadalmasan. – Hiába, aki tud, az tud. – Tettem a pultra, hogy ő is vehessen belőle, majd leültem mellette egy székre.
Nem tudtam, mit is meséljek először, annyi minden történt, és mégis annyira változatlan minden. Anya említésére kicsit bűntudatom lett, még nem hívott, de biztos elolvasta már a levelem. Komoly beszélgetésünk lesz, az biztos.
- Felvettek a chicagói egyetemre, asztrofizikát hallgatok, de most szünetem van. – Kezdtem bele lelkesen a legfontosabbakba. – Anya jól van, új munkát kapott, és elkezdett randizgatni valami Todd nevű fickóval. Komolyan, hogy lehet valakit komolyan venni, akit Toddnak hívnak? És ez nem csak becenév, ez van a személyiében! – Magyaráztam teljes beleéléssel, mert tényleg, csak úgy Todd! – És itt mi a helyzet? Nagyon kikészítenek? – Könyököltem a pultra, és újabb kekszet vettem a számba. – Sokan elmentek?
Az elsők között jött értem anya, így nem tudtam, hányan követték a példám. Szívesen maradtam volna, de nem akartam vitatkozni anyával, tudtam, hogy felesleges.


☣️ Cause we're unstoppable ☣️

Vissza az elejére Go down

Logan James Howlett

∆ Hozzászólások száma :
242
∆ Tartózkodási hely :
New York - Xavier Intézet



A poszt írója Logan James Howlett
Elküldésének ideje Csüt. 08 Nov. 2018, 19:01
Ugrás egy másik oldalra


Kitty  & Logan


Örültem Kittynek, hogy hazatért, és semmit nem változott. Ugyanolyan hebrencs és örökmozgó, ahogy pár héttel ezelőtt. Miután megbizonyosodtam, hogy egy karcolás sincs rajta, megnyugodtam. Tudom, hogy a képessége sokoldalú is, nemcsak különleges, de amióta egyre kevesebben vagyunk… jobban aggódom a gyerekekért. Ezt igaz, nem sokan tudják rólam, és nem is szeretném közzétenni.
-Tényleg! Látszik az a kettő centi!- vigyorgom el magam, majd egy mozdulattal meghúzom az üvegem tartalmát.
-Ororo dugdossa a kekszet a lurkók elől? Ezt nevezem! Ki se néztem belőle!- vigyorgom el magam elismerően. Mik nem derülnek ki a kis titkaikból. Máris jobb a kedvem a mai nap után.
-Ez remek Hír! Gratulálok!- emelem az italom a magasba, majd iszom belőle.
-Az jó! Lehet garázdálkodni a szünet alatt…- súgom halkabban a lánynak.
-Örülök, hogy jól van Édesanyád! Ebben igazad van!- utalok a Todd névre, amit ízlelgetem a nyelvem végén magamban, bár franc tudja, mit gondoljak erről. Nem bukom a pasikra. De Kitty abban a korban van, hogy lassan a srácok is érdeklődnek iránta, vagy ezt hogy szokták mondani. De rég voltam serdülő. Már olyan, mintha egy évszázada történt volna… és valóban.
-A fiúkkal hogy állsz? Tetszik neked valamelyikük?- vágok bele egy igen kényes témába, bár nem akarok nagyon belemerülni, mert sok mindent nem tudok bölcselkedni a randizás terén, de Kittyre úgy tekintek, mintha a „kislányom”lenne, bár ez elég tág fogalom az olvasatomban. Persze a korom miatt inkább az ükapja lehetnék, de ilyen aprósággal nem foglalkozom.
A bajkeverésben is élen jár és én kedvelem ezért, de aztán remélem, nem tanulják el tőle az „ötleteit” majd a kicsik. Bezzeg a rosszaságot és a tiltott dolgokat egyből megtanulják. És a napokra nekem elegem volt a csínytevéseikből. Ciklont bosszantsák inkább, mint engem fárasszanak.


Megjegyzés


☆☆
Vissza az elejére Go down

Katherine Pryde

∆ Hozzászólások száma :
27
∆ Kor :
19
∆ Tartózkodási hely :
Xavier intézet



A poszt írója Katherine Pryde
Elküldésének ideje Vas. 18 Nov. 2018, 03:23
Ugrás egy másik oldalra


Csak úgy csillogott a szemem, mert tudtam, hogy kedvességből mondta, de azért jó volt hallani. Még pár centit simán nyúlhatok, benne van a pakliban. Vagy olyan magassarkút kell szereznem, ami legalább tíz centi, az se rossz ötlet!
- Szerintem is! Legalább huszonkettőnek látszom így. – Dobtam hátra a hajam.
Elnevettem magam a megjegyzésre, bár nem nevezném valódi dugdosásnak, csupán szerette maga beosztani, mennyi édességet is eszünk. Bár hogy miért is? Valószínűleg anyai ösztön munkálkodott benne, amikor ránk nézett, s mint olyan, muszáj volt az egészséges táplálkozásunk biztosítani. Vagy legalábbis kísérletet tett rá, kisebb-nagyobb sikerrel. A magam részéről nem voltam válogatós, és legalább annyira szerettem a gyümölcsöket is, mint az édességet, így nem volt nagy lemondás. Most viszont mennyei mannának tetszett a hosszú út után.

- Mindenkinek kellenek kis titkok… szóval ne áruld el neki, hogy ismerem a rejtekhelyet, mert akkor újat kerít, az biztos. – Húztam el a számat.
Nem is a saját ellátásom miatt, de ez volt a legjobb üzleti alapom, ha csencselni akartam a srácokkal. Ki se nézték volna, mi mindenre képesek egy kis édességért. Így úsztam meg egészen hosszú ideig a takarítást is, mert ha van más megoldás is, miért ne éljen vele az ember lánya, ugye?
- Köszönöm szépen! – A fülem mögé simítottam a hajam, és újabb kekszbe kezdtem bele.
Nosztalgikus volt, és valahogy úgy éreztem, hogy hangosan kiabálnom kellene, de visszafogtam magam. Nem volt alkalmas az időpont a hangoskodásra, pedig minden porcikám ordított volna, egyszerűen feszített belülről az öröm. Nehéz lett volna egyetlen szóba öntenem, mit is érzek, de per pillanat erre nem is volt szükség.
- Sajnos rengeteg házit adtak fel. – Húztam el a számat, mert bármennyire érdekelt a tananyag, a szünet  a pihenésről kellene, hogy szóljon. – Most képzeld el, végre kicsit lazíthatna az ember, erre a tanárok meg azt mondják, minek az? Inkább írj harminc oldalt a kozmológia alap téziseiről. – Forgattam a szemeimet, bár Logan is tanított ő sose adott házit.
Úgy tűnt, hogy nem zavarja a csacsogásom, így hát nem fogtam magam vissza, ki kellett használni. A legtöbbször inkább a lányokkal tudtam ilyesmiről beszélgetni, de Logan szavaiból úgy vettem ki, egyedül maradt a gyerekekkel, szóval kénytelen meghallgatni minden újdonságot.
- Ugye?! – Hajoltam előre, majd ittam még egy keveset az üdítőből. – És baseballsapkát hord, mintha tizenkettő lenne, nem pedig felnőtt férfi! Fogalma sincs, anya mit láthat benne. De azért mielőtt eljöttem, gondosan belesüllyesztettem a cipőinek a felét a padlóba. – Nevettem el magam, bár a férfi bizonyosan sose fog rájönni, hogy én tettem ezt.
Logan kérdése meglepett, és kicsit feszengve pillantottam az innivalómra. Az igazat megvallva nem tudtam, hogyan kellene erre válaszolnom, mert nagyjából sehogy se álltam velük. Persze, mindig megvolt az aktuális, aki épp tetszett, néha több is, de hogy egy valódi randi? Mindig féltem attól, hogy mi lesz, ha átsétálok valamin, ne adj isten átesem magán a srácon. Belegondolni is szörnyű!
- Az egyetemen csak kockák vannak a csoportomban, az egyik szemüvege olyan vastag, hogyha sokáig néz egy irányba, olyan lézereket lő, mint Scott! – Meséltem nevetve, ujjaimmal utánozva, hogy is festhet szemüvegben. – A focicsapatban vannak helyes fiúk, de egyik se tűnt úgy, mint akivel el lehetne bármiről is beszélni a napi kondizáson kívül, így elvetettem velük a randizás ötletét. Nem is tudom… – A gimnáziumban párszor elmentem fiúkkal egy-két helyre, de a folytonos félelem nem engedte, hogy mélyebben belemenjek ilyesmibe. – Miért kérdezted? Készülsz valamivel a jövendő barátomnak? – Kuncogtam, köztudott volt, hogy a legdurvább akadálypályákat képes összeállítani, az edzéstervekről nem is beszélve. – Te megházasodtál, amíg oda voltam? – Kérdeztem vissza még mindig nevetve, egyszerre volt nehéz, és könnyű is elképzelnem férjként.


☣️ Cause we're unstoppable ☣️

Vissza az elejére Go down

Logan James Howlett

∆ Hozzászólások száma :
242
∆ Tartózkodási hely :
New York - Xavier Intézet



A poszt írója Logan James Howlett
Elküldésének ideje Hétf. 19 Nov. 2018, 19:40
Ugrás egy másik oldalra


Kitty  & Logan

Kb. úgy vagy két órával ezelőtt, még azt hittem, hogy csendben meghúzódhatok a konyhában és eseménytelenül zajlik le az éj hátralévő része. Ezt már buktam, de Kitty megérkezése nagyobb öröm volt nekem, mintha az egész gyereksereget körlettakarításra fogtam volna a fogkrémes és egyéb csínyjeikért. De ezt a gondolatomat nem vetem el véglegesen, csak elodázom.
a házikkal. Igazából nem sok ötlet jutott az eszembe az elodázásukra, mert én sem vagyok a házi feladatok híve. Jobbnak tartom, ha abban a pillanatban reagálja le a helyzetet és nem arra gondol, hogy mi lenne, ha… De ezt tuti, hogy egyik Oktató sem vallaná be, hogy igazam van, de nem is nagyon izgat.
-Akkor, biztos beloptad magad a szívébe, ha nem fogja találni a cipőit. - szakadt ki belőlem a röhögés, ahogy elképzeltem az arcát annak a Todd-nak, amint a padlóból kiáll a cipőjének az orra vagy a hátulja.
- Nem változtál semmit, kölyök!- borzolom meg a feje búját játékosan. A fiúkra való utalásom és érdeklődésem kissé mellé siklott, de ahogy hallgatom a szavait, már érzem, hogy zavarba is hozhattam ezzel az érdeklődésemmel, bár nem ez volt a szándékom. Pusztán csak kíváncsiskodom, és tereltem volna a szót, de már látom, hogy idő kell hozzá még. Nem mintha, nem lenne csinos a fiúk szemében, de előbb az Egyetem, és aztán a többi.  
-Én? Dehogy, kölyök!- rázom meg a fejem az italom mögül. Jó újra itthon látni Kittyt, és most jelenleg más téma nem is jut eszembe a fiatalok körében. Az én időmben mások voltak a szokások, de a mai világban sokkal szabadabban dönthetnek a Párválasztásban is. Akkoriban sok család összeboronálta a gyerekeiket, ha tetszett, ha nem. Most már legalább van választásuk mindkettőjüknek, és nem kényszeríti senki „bekötni a fejüket.”
- Egy szóval sem mondom el, hogy hol van Ororo rejtekhelye!- jut eszembe, ahogy a kekszekre pillantok, és elképzelem, milyen arcot vághat Ciklon, ha meglátja, a megdézsmált készletét. Bár én úgy is tagadok mindent.
- Majd kitalálom, milyen próbatételeknek vetem alá azt a szerencsés fickót, aki a Bálba is elkísérhet téged, Kitty. – mondom fapofával neki, majd egy „barackot”nyomok a feje búbjára, hogy érezze, nem mondom komolysággal.
-Úgy ismersz, mint aki házasságra adná a fejét?- nézek a lányra egy széles vigyorral. - Szerinted ekkorát változtam volna, az után, hogy elmentél pár hete haza? Dehogy! Nem való nekem a házasság…- iszom ismét az üvegemből, egy még nagyobb teli pofás vigyorral. Örülök, hogy hazatért a lány, de azért még éjfél körül jár az idő és pihennie kellene.
-Megvan még a régi szobád, ha szeretnél nyugovóra térni. – bólintottam, és ha beleegyezik, hogy aludni térjen, akkor én is visszamászom az ágyamba.
- Majd holnap folytatjuk, ha nem baj, de most egy kis alvás rád férne. Ahogy, rám is. Sok energiát vettek el a kicsik, s ha nem akarnak több hónapig padlót és rézkilincset súrolni, akkor már a nagyját összetakarították. Vagyis remélem. Kicsit álmos vagyok, de nagyon ajánlom a „fogkrém-huszároknak”, hogy fel legyen takarítva a szobám, mert ha nem, akkor kilátásba helyezem nekik a suvickolást, reggeltől-estig. Abban meg nem lesz nagy köszönet. Most viszont rohadt fáradt vagyok és ülve is el tudnék aludni, de nem azért, mert Kitty mondatai untatnának, csak alig aludtam az éjszaka a sok „szellemjárástól”. Most meg érződik rajtam, hogy alig pihentem két óránál többet. Bár az, hogy a lány hazatért, mindenért kárpótol.

Vissza az elejére Go down

Katherine Pryde

∆ Hozzászólások száma :
27
∆ Kor :
19
∆ Tartózkodási hely :
Xavier intézet



A poszt írója Katherine Pryde
Elküldésének ideje Szer. 21 Nov. 2018, 22:30
Ugrás egy másik oldalra


Most már biztos voltam benne, hogy megérte a rakodó térben az a három óra a repülőn, Chicagoban egyáltalán nem találtam a helyem. Akkor még nem fogalmazódott meg bennem egyértelműen, hogy miért, de most már értettem. Az emberek gondoljanak bármit rólunk, ugyan olyan átlagosak vagyunk lényegében véve, mint ők, ugyan arra vágyunk, csak éppen én át tudok menni dolgokon.
Na, Logan legalább értette a viccet! Persze, gondolom sokkal könnyebb, ha valaki mással történik, bár keveseket ismerek, akik vele mernének tréfát űzni. Látszik, hogy nincs itthon más felnőtt, bárki helyében inkább venném célba a tanári kar más tagját, ha már mindenképpen rakoncátlankodni támad kedvük. A takarítás egy dolog, de bizonyos, hogy minden porcikájukban érezni fogják, ha a férfi komolyabban veszi majd legközelebb a kiképzést.

- Bizonyítsa be, hogy én voltam. – Vontam meg a vállam, egész biztos, hogy anya nem ezzel kezdte, mikor rólam mesélt, és szerencsére nem sokat érintkeztünk. – Hé, már majdhogynem felnőtt vagyok! – Fújtam fel az arcom, de aztán inkább elnevettem magam, lényegében sosem fog változni azt hiszem, hogy kölyökként kezel, lévén a köztünk lévő korkülönbség nem csökken.
- Tudod, lehet, hogy egyszer majd egykorúnak fogunk tűnni… de gondolom a kölyök titulust már sose veszítem el. – Ültem fel a pultra, lóbálva a lábamat.
Nem szerettem, ha gyerekként kezeltek, bár tőle nem is így éreztem, inkább valamiféle óvás volt, mint ahogy Xavier professzor, vagy Ororo is bánt velünk. Nehéz volt magamat elképzelni, ahogy Logan korú vagyok, megpróbáltam kicsit utánozni az arckifejezését, de az valamiféle furcsa vicsorra hasonlíthatott szóval inkább megráztam a fejem. Igazából nem tudtam volna megmondani, hogy mitől felnőttebb mondjuk Scott, mint én. Mert tart órákat? Azt én is tudnék, például fizikából! A köztünk lévő néhány évnek igazán nem kellene ennyire számítania, azt hiszem.
- Szuper! Tudtam, hogy számíthatok rád! – Kacsintottam rá, majd megittam az üdítő maradékát.
A felvetésére elnevettem magam, mert nagyon is el tudtam képzelni, ahogy térdig sárban kell gázolnia a srácnak, vagy éppen egy bozótosban kúsznia. Logan pont úgy nézett ki, mint a tipikus lányos apukák, akik puskával várják az udvarlókat, csak ő puska nélkül is kifejezetten veszélyes volt.
- Manapság nemigen báloznak már, ha engem kérdezel. – Persze, a gimiben még voltak ilyesféle mulatságok, de most már csak nagyon hangos bulikat tartanak, ahol félmeztelenül szaladgál boldog-boldogtalan, ez pedig nemigen vonzott.
Táncolni szerettem, és a tömeggel se volt bajom, ha nem tapostak nagyon össze, de az a fajta lezüllés, amit például az egyik kollégiumi bulin csaptak, na az egyáltalán nem tetszett. Valahogy kívül esett a komfort zónámon, hogy ivóversenyben vegyek részt, vagy épp hangosan bíztassak valaki mást, hogy ezt tegye. Abban a pillanatban nagyon örültem, hogy nem kell éveket ezen a helyen töltenem, mert anya Chicagoba költözött, akkor még fel sem merült, hogy a birtokra is visszatérhetnék.
- Az általam ismert világ sokban megváltozott. – Vontam vállat, majd az összenyomott palackot a szemetesbe dobtam, egyenesen a közepébe. – Miért nem? Még egy gyerek se halt bele az óráidba, szóval legalább annyi eséllyel indulsz, mint Todd… – Nevettem el magam, bár csak viccnek szántam, Toddnál százszor, vagy inkább ezerszer jobb helyzetből indul. – Szerintem fontold meg, szívesen leszek koszorúslány! – Öltöttem rá nyelvet, majd leugrottam a pultról, és elpakoltam a maradék kekszet.
A régi szoba említése számtalan szép emléket idézett fel bennem, de kicsit el is szomorított, hogy Illyana most nem lehet itt. Igyekeztem nem mutatni, mert biztos voltam benne, hogy Logan se viselte túl egyszerűen, hogy ennyi mindenki elment.
- Köszönöm! Kicsit örülök, hogy nem lett belőle iroda, vagy edzőterem. – Kuncogtam, a szülők általában valami ilyesminek alakították át a kiköltözött gyerekeik szobáit. – Igen, azt hiszem fáradt vagyok, bár lehet, hogy egy szemhunyásnyit sem fogok tudni aludni, egyszerűen nagyon jó itt lenni. – Felkaptam a táskám, minden valószínűség szerint jobban meglátszott rajtam az utazás, mint ahogy én éreztem.
Mellette lépdelve indultam a szobám felé, az ajtóig úgyis egy irányba kellett menni. Még mindig nagyon csendes volt minden, és talán ebből adódóan kissé sötétnek is tűnt a folyosó. Mély levegőt vettem az ajtó előtt, pedig annyira nem jártam itt régen, és semmi eget rengetőre sem készültem.
- Logan… örülök, hogy itthon lehetek. – Mosolyogtam fel rá búcsúzóul, majd ki se nyitva az ajtót, beléptem a szobába.
Még sötétebb volt, és hideg. Ledobtam a táskát, majd az ágyra vetettem magam, egy filmben most biztosan méteres porfelhő szállt volna fel, de most semmi. A párnába fúrtam az arcom, és összegömbölyödtem, csupán annyi járt a fejemben, hogy megcsináltam, már nem kell tovább mennem. Itt biztonságban vagyok. Otthon vagyok.


☣️ Cause we're unstoppable ☣️

Vissza az elejére Go down

Logan James Howlett

∆ Hozzászólások száma :
242
∆ Tartózkodási hely :
New York - Xavier Intézet



A poszt írója Logan James Howlett
Elküldésének ideje Vas. 25 Nov. 2018, 00:11
Ugrás egy másik oldalra


Kitty  & Logan

Ahogy kezdek ezen a Todd-on gondolkozni, egyre jobban sajnálom szegény ördögöt. Kitty nem éppen az a csendes kislány, az élen jár a csínyekben, de én már ismerem. Ez a Todd, majd megismeri.
-Szerintem, még most is keresi a cuccait.- röhögök a gondolatra, s elképzelem, hogy szentségel, mert nem találja a cipőit. Majd rájön, hogy hova lettek, vagy nem. De ez már az ő gondja.
- Majdnem felnőtt?- nézek rá, egy szemöldökrándítással. Tudom, hogy már nem kislány, de a szememben még diákom, aki most már lassan felnőtté válik, de nekem „Kölyök” marad, a szó legjobb értelmében.
- Nem is tudtam. Azt hittem, hogy a bálok és a bulik időszaka az iskolai évek. Úgy látszik, hogy már az rég volt…- hajtom fel a maradék italom, és rakom a pultra.
- Még csak az kéne! Én, mint házas?… Ne röhögtess!- vigyorgom el magam ismét a beszólására, miközben az emeletre tartunk. Semmit nem változott, aminek nagyon örülök.
Elkísértem a szobájáig, bár nem hiszem, hogy elfelejtette volna a járást.  Jócskán elmúlt már éjfél, és ez a nap elég mozgalmas volt. Ha jobban belegondolok, akkor reggelre ki kell  még találnom a kicsiknek valamit, hogy én is röhögjek egy jót, ne csak ők rajtam.
-Jó éjt, Kitty! Isten hozott újra itthon, nagylány! – tettem hozzá a „nagylányt”, kicsit hangsúlyosabban kiejtve, mert tudja nagyon jól, hogy ez nem gúnynak vagy bármi másnak szántam, hanem csupa kedvességnek. De szerintem sejti, hogy nekem akkor is „Kölyök” marad, ahogy az összes többi lurkót is így nevezem.
Visszatérve a szobámba, ledőlök a párnára, majd lassan elnyom az álom. Még arra sem figyelek, hogy van e valami újabb „meglepetésük” a kis bajkeverőknek. Remélem, hogy nincs, mert ha lenne, akkor nagyon morcos leszek…


Vissza az elejére Go down

Katherine Pryde

∆ Hozzászólások száma :
27
∆ Kor :
19
∆ Tartózkodási hely :
Xavier intézet



A poszt írója Katherine Pryde
Elküldésének ideje Vas. 25 Nov. 2018, 23:12
Ugrás egy másik oldalra



Kicsit sajnáltam azért Todd-ot, nem volt velem könnyű dolga, ha azt szerette volna elérni, hogy kedveljem. Rajongtam apámért, és bármilyen hibát is követett el korábban, ez sosem fog változni, mindig szeretni fogom, és mindig ő marad az édesapám. Példaképnek már nem nevezhettem, lévén a jakuzától kezdve rengeteg alvilági arccal üzletelt. Ha csak eszembe jutott, a hideg is kirázott. Azonban annak se voltam híján, főleg itt az intézetben nem.
- Meglehet. – Forgattam a szemeimet, talán nem így kellett volna elbúcsúznom, de már késő bánat. – De azért hagytam neki némi támpontot… – Mosolyodtam el, lévén egy-egy része kilógott azért a cipőknek. – Ahogy mondod! Tudod, ha betöltöm a huszonegyet akár kocsmázni is elmehetünk együtt! – Bár nem, mintha ilyen helyekre járnék, de lehet neki hiányzik az ottani légkör.

Ha mondanom kellett volna egy helyet, ahol nagyon is el tudom képzelni Logant, akkor az a régi vadnyugat lett volna, csehókkal, pisztoly párbajokkal, és törvényen kívüli élettel! Szivar lógna ki a szájából, és hatalmas stetson kalapban lenne mindig, aranyló whiskyvel a kezében. Igen, pontosan olyan alkat volt, aki kiválóan feltalálná magát, bár azt nehéz megmondani, hogy bandafőnök, vagy seriff lenne inkább…
- Az egyetemen manapság csak olyan bulik vannak, ahol félmeztelenül kötnek fogadást, hogy ki tud többet inni, valahogy nem az én világom. – Szerettem, ha zajlik körülöttem az élet, de számomra fontosak voltak bizonyos határok, például, hogy tudjak magamról.
Vele együtt mosolyogtam a felvetésen, bár igazából csak félig gondoltam viccnek. Ha valaha megházasodik, majd fogom a frakkja csücskét, vagy ha elsírná magát, adnék zsepit. Ha egyszer sírni fog, az tuti az a pillanat lesz…
Az álom azonban nagyban elkerült, mintha az egész eddigi út most bosszulná meg magát. Csak forgolódtam, és nem tudtam volna megmondani, ennek mi lehet az oka, hiszen nagyon is fáradtnak éreztem magam. Végül már majdhogynem pirkadt, mire sikerült elaludnom, emiatt viszont a délelőtt nagy részét is átaludtam, és csak akkor tértem magamhoz, amikor a nap már magasan járt.
Nem estem kétségbe, semmi komolyat nem terveztem, ha csak az nem számít, hogy anyámmal muszáj leszek beszélni, amihez persze komoly lelki felkészülés kell majd. Mélyet sóhajtottam, és elkezdtem a napot egy gyors tusolással, majd melegítőbe bújtam, végtére is itthon vagyok, mihez öltöznék ki. Szokatlanul nagy volt még mindig a csend, ami néminemű gyanakvásra adott okot. Lebattyogtam a konyhába, hogy magamhoz vegyek némi müzlit, ahol ismét Loganbe botlottam.
- Jó reggelt! – Köszöntem rá, még kissé álomittasan, közben elővettem egy tálat, meg tejet, és kimértem a kis reggelimet. – Nagy a csend… – Jegyeztem meg, és gyanakodva méregettem. – Elástad őket a hátsó kertben? – Kuncogtam, jól tudtam, hogy ennél sokkal rosszabbat is képes számukra kitalálni. Ó, de még mennyire…

☣️ Cause we're unstoppable ☣️

Vissza az elejére Go down

Logan James Howlett

∆ Hozzászólások száma :
242
∆ Tartózkodási hely :
New York - Xavier Intézet



A poszt írója Logan James Howlett
Elküldésének ideje Hétf. 26 Nov. 2018, 17:25
Ugrás egy másik oldalra


Kitty  & Logan

Amint az ágyamba zuhantam ismét, már nem izgatott a bekent fogkrémes kilincs sem. Értem én, hogy szeretnek viccelődni a lurkók, de most sok hangulatom nincs a felvigyázásukhoz. Ha a Prof itthon lenne, biztos, hogy hegyi beszédet tartana a kis rosszaságoknak, de aztán tuti, hogy minden kezdődne elölről. Szinte látom magam előtt a sok sunyi pillantást a folyosó végéről, azt lesik, hogy hol tudnak borsot törni az orrom alá. Ciklonnak lehet, hogy ez a sütis lekenyerezése bevált, de én biztos, hogy nem fogok jutalomfalatokat adni a hétpróbás csínytevőknek. Némelyik hangadó már lassan a „kedvencemmé” vált, mert tudom, hogy mindenben „több kanalak”. Magamra emlékeztetnek, a gyerekkorom éveire, csak azzal a különbséggel, hogy az nem mostanában volt…
Zsibbadva kászálódok ki a paplan alól, majd mikor kiülnék az ágy szélére, egy vízzel teli lavórba lépek.
-BENJAMIN!- üvöltöm el magam, aztán kiviharzok a szobámból. A lépcsőfordulónál két aprócska arc néz vissza rám, s mikor meglátnak, máris nyúlcipót vesznek, majd rohannak a társalgó felé.
-Na, megálljatok csak!- vigyorgom el magam, miközben utánuk iramodok és egy kis kerülő úton elébük vágok. Aztán egy laza mozdulattal mindkettőt fülön csípem.
-Ilyen sok energiátok van, kölykök?- nézek rájuk egy szélesebb vigyorral, majd elengedem a fülüket, de úgy meg vannak szeppenve, hogy elkaptam őket, hogy nagy kerek szemekkel néznek vissza rám.
-Logan bácsi… mi nem…- kezdi el az egyikük, majd néz a társára.
- Most szépen összeszeditek a többi kis bajkeverő pisist, és kitakarítjátok a szobámat! De aztán csillogjon! Utána, meg az egész emeleten végigtörlitek a kilincseket és a falakat, amit tegnap este összekentetek! És ha még ezzel is készen vagytok, akkor a lépcsőházban az összes korlátot és lépcsőfokot fényesre suvickoljátok a fogkefétekkel! Aztán majd a továbbiakat megmondom, ha végezetek ezekkel a feladatokkal!- Értve?- nézek rájuk és szinte érezhető a döbbent sóhajuk, hogy talán mégse kellett volna az éjjeli fogkrém „akciót”kivitelezni. – Na, sipirc! Kezdjetek neki! Aztán megnézem!- szólok utánuk, ahogy nagy iramban futnak a többiekhez, hogy elmondják, amit mondtam. Ahogy végre csend lett, indultam a konyha felé. A lelki szemeim előtt látom, hogy milyen arcot vágnak a többiek, mikor megtudják a házi feladatukat.
- Végre csend!- mondom magam elé, majd a hűtőhöz lépek, valami kaját keresve.
- Ebben a kócerájban, egy normális étel nincs? A sörről nem is beszélve!…- emelek ki végül egy üdítőt, amihez sok kedvem nincs meginni, de nincs más jelenleg. A konyhapultnál támaszkodom, mikor meglátom Kittyt a folyosóról jövet.
-Reggelt! – köszönök én is neki, majd a kérdésére ismét egy széles vigyor ül ki az arcomra.
- Majdnem! Adtam nekik elfoglaltságot erre a napra, és élvezem a csöndet!- röviden magyarázva a történteket. Gondoltam én, hogy nem kell sokáig várni a „visszavágással”, de most elégedett vagyok magammal, amiért egy füst alatt szép rend lesz és egy jó darabig csend is lesz a házban. Ha jól sejtem, akkor már holnaptól megint minden kezdődik elölről. De addig is élvezem ezt a szép reggelt.
- Hogy aludtál?- kérdezem tőle, majd eszembe jut még valami. – Édesanyádat felhívtad már?- tudom, hogy Kitty majdnem nagykorú, de az Édesanyját ismerem, és gondolom, hogy aggódhat érte. Azt is el tudom képzelni a lányról, hogy szó nélkül indult útnak… de nem akarom firtatni az okát. Kezdhetném mindjárt azzal a Todd-al, aki egy ritka nagy barom lehet, az biztos!

Vissza az elejére Go down

Katherine Pryde

∆ Hozzászólások száma :
27
∆ Kor :
19
∆ Tartózkodási hely :
Xavier intézet



A poszt írója Katherine Pryde
Elküldésének ideje Kedd 04 Dec. 2018, 22:26
Ugrás egy másik oldalra



Furcsa volt kicsit, hogy Logan teljesen egyedül felügyelt a házra. Nem, mintha ebben bármi kivetnivaló lett volna, bizonyos voltam benne, hogy gyorsan megtanulják majd a fiatalabbak is, ki az úr a háznál. Inkább csak szokatlannak, és példanélkülinek hívhatnám akkor. Annyi felnőtt vett minket körbe, annyi mindent tanítottak, hogy el se tudtam képzelni, egyszer kiürülhet annyira a ház, hogy csak egy valaki maradjon.
A müzlire öntöttem a tejet, majd visszatettem a hűtőbe, az ajtón keresztül, nem volt kedvem kinyitni még egyszer. Nem hittem, hogy a férfit zavarná a dolog, sokszor látta már, miként is működik a képességem, a birtokon szabadon használhattuk. Nagyjából. Leültem a székre, és csendesen enni kezdtem, hogy a némi cukortól visszatérjen az életerőm, és újult erővel állhassak ennek a napnak is.

- Tudod, azt szokták mondani, hogy a gyerekeknél a csönd a legnagyobb katasztrófák előjele. – Feleltem, miután lenyeltem a falatot. – Persze lehet, hogy épp szófogadóan teljesítik a kérésed, de erre azért nem feltétlen vennék mérget. – Nevettem, ez már csak egy olyan hely volt, ahol felszabadultan viselkedhettünk.
A gyereknevelés nem érdekelt annyira igazából, a tudomány volt inkább a szenvedélyem, de az interneten sok minden szembe jön az ember lányával. Mivel saját gyerekem nem volt, és egyke voltam, tapasztalat híján kénytelen voltam ilyesféle felvetésekre támaszkodni, bár tény, anno én is a legnagyobb csendben voltam képes tevékenykedni. Kénytelen voltam elmosolyodni, ha eszembe jutott, hogy annak idején mennyi csínyt voltunk képesek kieszelni, és számtalan alkalommal sültek el ezek természetesen visszafelé.
Szerettem az iskola, és a professzor nevelési módszereit, ahogy hozzáálltak azokhoz, akikkel foglalkoztak. Általános iskolában is jó tanuló voltam, azonban itt sokkal több olyan dologról tanulhattam, ami érdekelt, nem csak olyasmit, amik kötelezőek. Elvégre melyik gimnáziumban foglalkoznak asztrofizikával, vagy mikrobiológiával részletesebben? Egyet se tudnék most felsorolni, bárhogy gondolkozom. Azonban volt valami, ami elég régóta foglalkoztatott, és talán most jött el az ideje, hogy feltegyem a kérdést…
- Hm… egészen jól, bár nehezen aludtam el, az utazás kimerítő volt. – Vallottam be. – És te? – Nem tűnt már olyan nyúzottnak, de lehet, hogy csak a büntetés kiszabása simította ki vonásait.
Kérdésére nagyot nyeltem a reggelimből, és csak remélni mertem, hogy tekintetem nem árult el azonnal. Bár kit akarok átverni? Mindig minden rezdülésem az arcomra volt írva, a pókerasztal közelébe se engednének, és nem csupán a korom miatt. Nem kerültem a beszélgetést anyával, csupán… fel kellett készülnöm lelkileg. Nem olyan könnyű vele beszélni, apával mindig megtaláltam a közös nevezőt, de anya más. És valószínűleg az se segít sokat a dolgon, hogy egyszerűen visszajöttem az iskolába, annak ellenére, hogy ő nem akarta, hogy itt legyek.
- Még nem egészen. – Sóhajtottam, majd gyorsan befejeztem a reggelit. – Délután majd felhívom, akkor ér haza, és biztos lesz pár szabad perce. De addig is, lenne egy kérdésem, Logan. – A mosogatóhoz sétáltam, hogy elöblítsem a tányérom, meg igyekeztem kigondolni, hogyan is kellene felvetnem a témát. – Ugye most már egyetemre járok, és az nincs közel, és elég rázós a birtokra kijönni a városból is, szóval arra gondoltam… azt szeretném megkérdezni… hogy megtanítanál vezetni? – Böktem ki végül. – Szeretném letenni a jogsit, de nem akarok úgy odaállítani, hogy semmit se tudok, és te sokat vezettél már, meg most mindketten ráérünk, és a garázs tele van. Szóval csak… gondold át! – Fordultam felé.

☣️ Cause we're unstoppable ☣️

Vissza az elejére Go down

Logan James Howlett

∆ Hozzászólások száma :
242
∆ Tartózkodási hely :
New York - Xavier Intézet



A poszt írója Logan James Howlett
Elküldésének ideje Csüt. 06 Dec. 2018, 18:41
Ugrás egy másik oldalra


Kitty  & Logan


Valahol sejtettem, hogy Kitty nem hívta még az Anyukáját, de ez annyira nem is lep meg. Gondolom, hogy összepakolt és lelépett otthonról. Ennek a Todd-nak is köszönhető, de azért remélem, hogy hamarosan megteszi. Az éjszakai alvásom átlagos volt, bár a kicsik házijának a kitalálása sokban hozzásegített, hogy nyugodtan aludjak. A kis csínyjeik nem is leptek meg, mert gondoltam, hogy nem hagyják ki, hogy egyedül maradtam velük.
-Rendben, majd hívd fel. – bólintottam, majd megittam az italom. Különösebben nem tervezek mára semmi különöset, inkább az édes semmittevésnek szentelem az időt. Ritka, hogy egyedül maradok a házban, de nem szokatlan. Így inkább kihasználom a csendet és heverészek, semmi kedvem pesztonkázni a lurkókat. Azoknak úgyis adtam bőven feladatot és majd meg is nézem az eredményt. Nagy szélhámosok, de tudják, hogy nagyon begurulok, ha nem teszik azt, amit mondok.
-Mondjad…- bólintok, hogy mondja bátran a kérdését. Bár bevallom, hogy meglepett a kérése.
-Vezetni akarsz tanulni? Tőlem?- nézek rá és nem állom meg, hogy ne röhögjek egy nagyot.
-Ha gondolod. Úgy sincs semmi halaszthatatlan dolgom. De ne nyavalyogj, ha vezetek…- nevettem el ismét magam, és végig is futott a gondolat rajtam, ahogy meglátom majd Scotty arcát, amikor keresi az egyik járgányát.

Vissza az elejére Go down

Katherine Pryde

∆ Hozzászólások száma :
27
∆ Kor :
19
∆ Tartózkodási hely :
Xavier intézet



A poszt írója Katherine Pryde
Elküldésének ideje Vas. 16 Dec. 2018, 16:54
Ugrás egy másik oldalra


Egy pillanatig azt hittem, hogy valamiféle nagy életbölcsesség jön arról, hogyan is kellene az ilyen helyzeteket kezelnem. Hogy igenis hívjam fel anyát, és beszéljük meg, mert ki tudja, mikor lesz rá még lehetőség, és hasonlók. Meglepett, hogy ilyen egyszerűen tudomást vett róla, talán ez valamiféle próba, hogy mennyire kezelem felnőttesen a dolgot? Nem, mintha máskor annyira meg akarta volna mondani, miként is éljem az életem, csak azt hiszem ezt várja az ember lánya egy felnőttől.
- Mindenképpen! – Mosolyodtam el végül, kissé megkönnyebbülve, hogy könnyen vettük ezt az akadályt.
Talán épp ezért mertem előhozakodni a kérésemmel, és nem nyeltem le végül a müzlimmel együtt. Kicsit röstelltem magam, hogy hazajöttem, és egyből mindenféle kéréssel zargatom, azonban nem úgy tűnt, mint akit ez zavar.
- Igen! – Vágtam rá gondolkodás nélkül, nem is értettem, miért nevet. – Meg se fordult a fejemben! Köszönöm! Gyorsan átöltözök, a garázsban találkozunk! – Szaladtam keresztül a falakon, hogy minél előbb a szobámba érjek, nehogy időközben meggondolja magát.
Csak pár percig tartott kiválasztanom a megfelelő öltözéket a vezetéshez, lévén nem volt nálam nagy választék. Anya majd biztos utánam küldi a ruháimat, vagy majd a városban veszek párat, addig pedig jó lesz az is, amit el tudtam hirtelen csomagolni. Türelmetlenül loholtam a garázsba, és csillogó szemekkel méregettem az autókat, mintha csak először látnám őket. Persze, a legtöbben ültem már, de ez most mégiscsak más lesz, elvégre talán vezethetem is valamelyiket.
- Melyikkel megyünk? – Kérdeztem izgatottan, nem mintha számított volna, bármelyikkel boldogan megtanulok vezetni. – Talán váltóssal kellene kezdeni, hogy ha az megy, akkor az automata váltós sem okoz gondot? Vagy terepjáróval, mert az átmegy mindenen? – Túl nagy volt a választék, és már az is felmerült benne, ha a jogosítványt is megszereztem, talán a Blackbird vezetését is megtaníthatnák. De egyelőre egyszerre csak egyet. – Te mikor tanultál meg vezetni, Logan?
Nem beszélt sokat a múltjáról, azt hiszem annyi mindenre nem is emlékszik, azonban úgy véltem, ez nem olyan személyes kérdés, vagyis szerintem nem, aztán meglehet mégis. Mindegy, maximum nem válaszol, ha olyan, amire nem akar, nincs sértődés. Amúgy se vagyok olyan! És igazából csak alig tudom kivárni, hogy rábökjön egy autóra, és nekiinduljunk…
☣️ Cause we're unstoppable ☣️

Vissza az elejére Go down

Logan James Howlett

∆ Hozzászólások száma :
242
∆ Tartózkodási hely :
New York - Xavier Intézet



A poszt írója Logan James Howlett
Elküldésének ideje Vas. 23 Dec. 2018, 12:19
Ugrás egy másik oldalra


Kitty  & Logan

Valahol jól sejtettem, hogy még nem beszélt Anyukájával,s ahogy nézem közben az arcát, a reakcióját figyelve a mondatomra, nem is lepődöm meg. Ismerem már a lányt, hogy tudjam róla milyen önfejű is tud lenni, nemcsak kitartó.
-Rendben.- bólintok ismét a válaszára, hogy később elintézi azt a telefont vele. Nem szokásom megmondani senkinek, mit csináljon és mit ne, de vannak esetek, amikor mégis megemlítek valamit. Hamarosan nagykorúvá válik, és szabadon azt tehet, amit akar. Azért vannak kötelezettségek is a felnőtt korban, nemcsak a szabad akarat.
- Mi van? Máris? – kezdem kapkodni a fejem, bár most még másnapos se vagyok. Aztán, ha látom, elrohan átöltözni, egy vigyorral nyugtázom, hogy semmit nem változott. Minden a régiben van, mint először, amikor ide érkezett. Ugyan olyan szeleburdi és energiabomba, mint amikor megismertem. A garázsban kiszemeltem Scott egyik kocsiját, ami pont megfelel a tanulásnak. Erősített váz, összkerékhajtás, és kellemes nitro- egyveleggel működő befecskendezéses motor hajtja a „kicsikét”. Azt nem mondanám, hogy éppen a legkisebb járgányt találtam a kezdésre, de ha a batárral tanul meg vezetni, akkor a kisebb autók már tánclépésbe fognak menni.
-Ez, jó lesz!- lépek a dzsip mellé és beülök a volán mögé, majd megvárom, hogy ő is helyet foglaljon az anyósülésen.
- Most én vezetek, és majd ha kimentünk a Birtokról, akkor átadom a kormányt neked, rendben? Kösd be magad!- nézek a lányra, majd beindítom a kulccsal a motort. Szépen bőg fel az a közel nyolcszáz lóerő, bár a szabad ég alatt szebben „duruzsol”, ha odalépek neki. Nemsokára kihajtunk a közeli elhagyatott szántóra, ahol majd átülhet a kormány mögé, amit annyira szeretne.
-Mióta? Kb… úgy fene tudja! Jó rég, az biztos!- emelem vissza a szivarom az ajkaim közé, és rálépek a gázpedálra. Ha odaérünk a gyakorlóhelyre, akkor átülök a másik oldalra és magyarázok pár dolgot kezdetnek, de lassan majd rá fog jönni, mit mikor kell csinálni, hogy a járgány azt tegye, amit Kitty akar, ne pedig fordítva.
-Na, Lássuk! Ülj át, majd én figyelek. - bólintok, miközben helyet cserélünk, hogy élesbe megtapasztalja, hogy mennyi is az a nyolcszáz lóerő. A szemem azért rajta, mert nem szeretném, ha baja esne.


Vissza az elejére Go down





A poszt írója Ajánlott tartalom
Elküldésének ideje
Ugrás egy másik oldalra

Vissza az elejére Go down
 

Hazatérés - Kitty & Logan

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Infinity Marvel :: Univerzum - Játéktér :: Föld :: New York :: Xavier Intézet-