Natalie látszólag semmivel sem tér el az átlagos emberektől: hosszú, göndör barna haja, barna szeme van, 175 cm magas, sportos testalkatú. Testén itt-ott egy egy heg látható, amik az évek során nem gyógyultak be. Öltözködését tekintve az elegáns és a sportos, kényelmes ruhákat kedveli. Azonban, ha képességét használja, bőre megkeményedik, kissé nyálkás tapintású lesz. Bőrszíne nem változik, tehát nem nagyon lehet észrevenni a változást távolról.

Jellemét tekintve Natalie magabiztos és céltudatos. Ha valamit kitűzött célul maga elé, azt el is érte, még ha meg is próbálták őt feltartani benne. Nem szereti, ha valaki feleslegesen túl sokat beszél, ő inkább az a lényegre törős fajta, amiből adódóan humorérzéke nem mindig a legjobb. Bizonyos esetekben szeret kimaradni a figyelem középpontjából. Ha valami nehézsége adódik, azon töpreng, mivel tudná a problémáját megoldani. Ha az útjába állnak, bárkit képes eltaposni. Nem hajlandó fejet hajtani senki előtt sem, viszont egész jó csapatjátékos – alkalomadtán. Önfejű és makacs, aminek már nem is egyszer rossz vége lett. Nem hagyja, hogy mások befolyásolják, megmondják neki, mit tegyen vagy mit nem. Bosszúálló, hirtelenharagú típus.

képesség »

Pontosan tudta a nő, mire ment ki az egész játék, amibe belerángatták. Tudta, hogy csapdát állítottak neki, azt is tudta, hogy az egyik kartell szerette volna őt holtan látni, de nem törődött vele mondván, hogy mit árthatnának neki. Kapott néhány fülest az utóbbi hetekben, amiből arra a következtetésre jutott, hogy egy olyan vírussal akarják megfertőzni őt, aminek segítségével megbénul és így könnyebb célponttá válik majd. Azt viszont kevesen tudták, hogy neki nem árthatnak az ilyesmivel. Mindig is titokban tartotta ezt a képességét, még ha valaki rá is jött arra, hogy mutáns. Magában jót nevetett, amint megérezte a levegőben terjedő bénító méregnek jellegzetes szagát. Nem sokkal később elbotorkált az üres raktárépület egyik sarkába, hogy kivárja, amíg megjelennek a gázmaszkkal felszerelt katonák. Nem kellett sokat várnia, néhány pillanaton belül már elé tömörültek.
Hátát falhoz vetve, félig becsukott szemekkel várta, hogy közeledni próbáljanak felé. Tudta, hogy a főnök is ott lesz valahol, de arra nem számított, hogy rögtön a helyszínen találja majd őt. Egy gonddal kevesebb – gondolta.
- Nézzétek meg, hogy tiszta-e a terep. Ha igen, mondd a többieknek, hogy hozzák a felszerelést és a kocsit! – Raphael egy lépéssel közelebb ment áldozatához, hogy biztos legyen abban, hogy Natalie hallja őt. – Nocsak, kit látnak szemeim! – Hangja eltorzult a maszk miatt, de még így is ki lehetett venni gúnyos hanglejtését. – Csak nem a nagy és híres Natalie Gray sétált bele a csapdámba? – A nő egy ideig hallgatott, megvárta, hogy tisztább a terep majd úgy tett, mintha nem tudná mozgatni végtagjait.
- Ezt még meg fogod bánni, te szörnyeteg! – Szemeiből egy könnycsepp gördült le egészen álla vonaláig, amikor arra gondolt, mit is tett a húgával. Dühe kezdte átvenni rajta az irányítást s érezte, ahogy bőre egyre jobban megkeményedik. – Saját kezemmel gondoskodok róla… - Raphael elnevette magát, mint aki nem hisz a fülének majd előrehajolt, hogy a nő fülébe suttogjon.
- Már alig várom, hogy veled is végig csinálhassam, amit a húgoddal tettem! Hogy milyen finom falat is volt… Szegényem úgy reszketett, úgy félt! A te nevedet ordibálta miközben… - Natalie nem bírta tovább. Egy határozott mozdulattal felugrott, feltépte a férfi kabátját és a bőréhez érintette kezét, aminek hatására a férfi úgy esett össze, mint egy rongybaba. Nem kellett sok idő, Natalie elintézte a katonákat, akiket arra béreltek fel, hogy Raphael véres dolgait elintézzék. Mind a 6 katona holtan esett össze körülötte. Megvárta, hogy az utolsó is mozdulatlanná dermedjen, majd odalépett a férfihoz és egy hirtelen mozdulattal a földön fetrengő férfi gyomrába rúgott.
- Megmondtam, hogy megtalállak és elintézem, hogy egy hosszú és fájdalmakkal teli halálod legyen! Most pedig magadra hagylak, hiszen nemsokára úgyis itt lesznek a barátaim! – A nő kisétált és soha nem nézett vissza a haldokló férfira. Tisztában volt vele, hogy ezzel a húzásával lehúzta magáról a leplet. Tudta, hogy a főnöke felelősségre fogja vonni ez miatt, de nem törődött vele. Úgy döntött még aznap felmond és eltűnik a térképről, annak rendje és módja szerint…

Néhány héttel később…

Hideg volt. A szél szétfújta Natalie haját, aki nemtörődöm módon álldogált a bejárat előtt. Amióta felmondott a rendőrségnél és elvették a jelvényét, na meg rájöttek arra, hogy kicsoda is ő és mit tett, körözés alá vették és kénytelen volt álneveket használni saját biztonsága érdekében. Nem érdekelte őt már semmi, csupán a húgát szerette volna visszakapni, de mélyen legbelül tudta, hogy lehetetlen lenne, így beletörődött szomorú sorsába és maga alá vette az utakat és Washingtonban kötött ki, ahol egy kis szórakozóhelyen volt amolyan biztonsági őr – természetesen másodállásban. És mivel nem szerette volna, ha rájönnek kilétére, így most már mutáns nevét használta. Fel sem tűnt senkinek a hamis személyi, amiben húga keresztneve és nevelőapja vezetékneve szerepelt, vagy csak nem foglalkoztak vele, aminek személy szerint örült is.
- Szia, Méreg! Ma este is te vagy itt a mindenes? – Kérdezte az egyik törzsvendég.
- Szia, Tom! Ahogy látod, igen – válaszolta majd tekintetével végig járata a hosszú sort. Elhúzta a száját majd intett társának, hogy bent megnézi mi a helyzet. Részben abban reménykedett, hogy Tom végre otthagyja őt, hiszen nyílt titok volt, hogy bejött neki a nő. Natalie azonban nem az olyasfajta férfiakra bukott, akiket fél kézzel le tudott volna nyomni. Nem az ő zsánerei voltak az alig 70 kilós csontváz pasik. Megrázta a fejét és már készült volna belépni az ajtón, amikor egy kéz megérintette őt a vállán. Megfordult, már majdnem káromkodott is egyet, amikor egy ismerős szempárral találta szembe magát.
- Hát így üdvözlöd a régi haverodat? – A férfi hangja mély volt és kellemes. A nő meg mert volna esküdni rá, hogy énekesnek is beillett volna, ha nem szippantja be őt a fegyverek világa.
- Ne haragudj, csak hát nem is tudom hol áll a fejem. Megiszunk egy italt? – Natalie elmosolyodott, mint aki egy gyerekkori barátjával találkozik, majd kitárta a férfi előtt az ajtót. Régen találkozott már vele, de mindig örült a találkozásnak, ami rendszerint egy felettébb kellemes foglalatossággal szokott véget érni. levette kabátját és az egyik, dolgozóknak fenntartott boksz felé terelte ismerősét. – Na és mi járatban vagy erre fele? – Kérdezte, mikor már ketten voltak. A férfi lenézett összekulcsolt kezeire, majd Natalie szemébe nézett.
- Egy szívességet szeretnék tőled kérni… -  a nő észre sem vette, hogy egész eddig visszatartotta lélegzetét, aminek következtében nagy levegőt kellett vennie. Törte a fejét, hogy vajon miben is segíthetne, de aztán arra a döntésre jutott, hogy kivárja a végét. Addig is, legalább pár percig kikapcsolódhatott és nem kellett visszamennie dolgozni.