HomeHome  KeresésKeresés  TaglistaTaglista  CsoportokCsoportok  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  
Üdvözlünk az Infinity Marvel frpg oldalán
légy, aki lenni akarsz a marvel végtelen világában
Lépj be közénk
ne rejtsd el magad

Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Chatdoboz
oszd meg velünk titkaid





Itt tartózkodók
ki jár erre?

Jelenleg 15 felhasználó van itt :: 6 regisztrált, 0 rejtett és 9 vendég :: 1 Bot


A legtöbb felhasználó (71 fő) Hétf. 29 Május 2017, 19:54-kor volt itt.
Utolsó posztok
érkezett válaszod?

A nyár díjazottjai
az évszak nyertesei

A nyár férfi karaktere

M'Baku
A nyár nõi karaktere

Natasha
A nyár párosa

Pepper & Tony
A nyár canon karaktere

Steve & Bruce & Rocket
A nyár kedvenc karaktere

Pepper
A nyár saját karaktere

Esther & Vitali
A nyár elõtörténete

Gamora & Herkules
A nyár játéka

A 4. kaland (III. - IV. kör)

Share | 
A topik címe: 2. felvonás - Napjainkban

avatar

∆ Hozzászólások száma :
99
∆ Tartózkodási hely :
New York; Xavier Iskola



A poszt írója Charles Xavier
Elküldésének ideje Vas. 04 Nov. 2018, 18:21
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next








Napjainkban

5. nagy kaland - 2. felvonás




Nincsen nap, hogy ne hasítana bele szívembe a felismerés... folyamatosan kudarcot vallok... Éjsötét szobám rejtekén a reluxa rácsai között beszűrődő fényt retinámba engedve befogadom a kinti világot. A helyet, amely soha nem lesz biztonságos többé. Elbuktam. A világ, s benne a mutáns populáció a felére csökkent. Esténként azt hallgatni, hogy a gyermekek álomba sírják magukat olyan tőrt döf a szívembe újra meg újra, mely nem hagyja elfeledtetni, kevesek voltunk Wakandában. Kevesek voltunk New Yorkban. Kevesek voltunk Bécsben. Voltam valaha is elég? Hogy nevezhetném magamat oly vezetőnek, ki méltó utódja az öreg professzor emlékének? Küldetésünk volt. A mutánsok védelme. Azoké, kiket a társadalom perifériára szorított. Többet érdemeltünk. Ők menedékre leltek a Birtok falain belül. De milyen pajzs az, melyen átlőnek az ellenség nyilai? Mely mögé bújva is csak csupaszon állunk a Halál előtt? A nap sötét, az éj vörös. A Birtok soha sem lesz már ugyanaz. Én sem leszek ugyanaz. Csak egy vezető, akiben újra és újra csalatkozni kell. Ott voltam minden harcban, mikor elbuktunk. Az erőm fabatkát sem ért.
Hetek óta ki sem mozdultam szobám rejtekéről. A telefont nem vettem fel, nem válaszoltam a kormány behívóira. Miért jelenjek meg? Hogy emlékeztessenek rá, hogy mi mutánsok a társadalom mételyei vagyunk, kiknek megelőlegezték a bizalmat az egyezmény eltörlésével, s kik ismét csalódást okoztak a világnak?
Az a közel 4 millárd halott miattunk vált eggyé a széllel. MIATTUNK. Mi okoztuk családok fájdalmát, árvák és özvegyek könnyeit. Miattunk lettek az Intézmény folyosói olyanok, mint egy kísértetházé. Két teljes évszak suhant el felettünk azóta. Az ősz szürkeségbe fordult, a tél fagyosabb volt, mint valaha. Amikor eszembe jutott, hogy a jeges szél fájón ordított az aprócska sírok között, azokban a percekben mindennél jobban kívántam, hogy vége legyen mindennek. Az életem... semmit sem ér többé. Képtelen lettem felelős döntéseket hozni. Hogyan vezessem kollégáimat, hogyan mutassak utat azoknak, akik kezembe fektették egész életüket és újra meg újra csalódniuk kellett? A tavasznak a megújulásról, egy új kezdetről kellene szólnia. De mit kezdjünk újra? Már nincs értelme többé. Itt az ideje, hogy félreálljak. Már kollégáim sem számítanak rám, miattam a nyakukba szakadt minden. A gyermekek tanítása, a tárgyalások.. az intézet vezetése.
Van az a pont, amikor be kell látnom... nincs tovább.

Ajtóm nyikorgása jelzi, a Professzor elhagyta szobáját. Egy néma, csendes könnycsepp jelzi, elbúcsúztam hajlékomtól. Lassan gurulok végig a folyosón, hogy minél több emléket magamba szívhassak. Búcsúzok a falaktól, a szobáktól, a gyermekektől... s kollégáktól, kik szívemnek oly kedvesek voltak. Minden csendes, csupán suttogásokat hallani a szobák zárt ajtói mögött.
A hatalmas közbülső tér szép emlékeket hordoz. Ez volt az, mit elsőként pillantottak meg a fiatalok, kiket oly nagy lelkesedéssel hoztam az intézetbe. Otthont, családod... védelmet ígértem nekik, s ők elhitték, mostmár jó helyen vannak.

Gregory és Crystalia pillantanak vissza rám. Bizonyára meglepődtek, hogy kimozdultam szobámból, ám azt nem tudhatják még, hogy többé nem megyek oda vissza. Soha többé.
- Barátaim... - szavaim elhalnak, de erőt veszek magamon. - Sajnálom, hogy miattam... -
Könnyem végig szántja a fajdalomtól megfakult arcívem. Nem bírom tovább. Sajnálom, hogy miattam a nyakukba szakadt a tanítás, az Intézet és a mutánsok képviselete. Sajnálom, hogy miattam plusz munkát kell végezniük... de nem bírok ezzel a fájdalommal tovább élni. A falak örökké emlékeztetni fognak sorozatos bukásaimra. Arra, hogy nem voltam jó vezetőjük, csak egy gyenge, beteg sas, ki képtelen volt kitárni szárnyait, hogy megvédje övéit.
- Nem maradhatok tovább. Sajnálom... - hangom elcsuklik, szemem fátyolos lesz, s csupán egyetlen célt látok magam előtt. Az ajtót, amin nem jövök be többé.




 Lassan ismét beindulok Charlesal is. Elnézést azoktól, akik várnak rám.


Vissza az elejére Go down

avatar

∆ Hozzászólások száma :
429
∆ Kor :
100
∆ Tartózkodási hely :
Staff rezidencia



A poszt írója Kalandmester
Elküldésének ideje Vas. 04 Nov. 2018, 18:32
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next

•• Napjainkban ••

I'm here and I'm ready for you!




Szituáció: A megkezdett párbeszédeket, szituációkat folytathatják a játékosok. Továbbá azok, akik egyedül vannak, igyekezzenek becsatlakozni mások mellé.

UPGRADE:
 

***

» Általános leírás: A hozzászólásod megírására egy hét áll rendelkezésedre. Amennyiben a partnered/partnereid hamarabb megírják köreiket, lehetőséged van az újabb kör megnyitására. Ha valaki nem írja meg egy héten belül a hozzászólását, a kör újra indulhat (mivel sokan vagyunk, törekedjünk nem megváratni egymást). A Kalandmesternek jogában áll a karaktereket útmutatásokkal irányítani, illetve hozhat be egy-egy körbe/szituációba újabb karaktert, illetve vihet ki, ha eltűnik a játékos, vagy a szituáció úgy kívánja.

- Reagsorrend: nincs.
- A felvonás résztvevői: Steve Rogers, Reimos, Hercules, Enoros, Peter Quill, Carol Danvers, Gamora, Bruce Banner, Charles Xavier, Peter Parker, Sigyn, Gwen Stacy, Wanda Maximoff, Tony Stark, Vízió, Rocket, Gregory S. Severald,  Logan James Howlett, Crystalia Amaquelin, Severin Bellerose, Singularity,  Thundra, Fandral, Thor Odinson, Johnny Blaze, Wrenor, Eleanne
- Nem írt & nem szólt: Enoros (1 alkalommal), Johnny Blaze (1 alkalommal)


Vissza az elejére Go down

avatar

∆ Hozzászólások száma :
227
∆ Tartózkodási hely :
New York - Xavier Intézet



A poszt írója Logan James Howlett
Elküldésének ideje Hétf. 05 Nov. 2018, 03:55
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next


2. Felvonás - Napjainkban

18+

Kezd az agyamra menni ez a sok sületlenség és mocskolódás, amit a fejünkre olvasnak a fejesek. Halvány fingjuk sincs, hogy mit tettünk értük, de lehet, sohasem fogják felfogni. A sörömet megittam, de már el is ment a kedvem a következőtől. A pultra dobtam a fogyasztásom árát és némi aprót. A Csaposom csak egy bólintással nyugtázta a fizetésem, már hozzászokott a stílusomhoz. Ezért is kedvelem, mert gyorsan tanul, és ha úgy adódna, akkor elég csak rá néznem, és tudja hol a helye.
-Kössz. – bólintottam felé, majd kifelé indultam a kocsihoz. Amint elfordítom a kulcsot, érzem, hogy a szemem elé villannak azok a tudósítások és vele minden emlékkép, amit átéltem a többiekkel azon a napon. Halál lengi körül az utcákat, pedig már eltelt pár hónap a pusztulás óta. A Prof bizonyára mondana valami frappánsat, de már jó ideje nem láttam. Hank is beletemetkezett a kísérleteibe, vagy ki tudja mibe, de minden olyan gyászos az Iskolába, mint idekint a városban. Mintha megfagyott volna a levegő mindenhol. Érzem, hogy valami közeleg, és most ez lenne a vihar előtti csend, de egy fenét fogok elbujdosni és összehúzni magam, mint aki bűnöző. Nem tettem semmi olyat, ami törvényellenes, ahogy a többiek sem. Inkább örülnének a plecsnisek, hogy vannak hozzánk hasonlók, akik helyettük tesszük kockára életünket, hogy megmentsük a seggüket. Kibaszottul nem értem én ezt az egészet! Úgy bánnak velünk, mintha közellenségek lennénk, pedig nekünk köszönhetik, hogy nem veszett oda az egész Bolygó. Ahogy lefékezek a Birtok bejárata előtt, már sejtem, hogy valami történik. Az ajtón belépve még jobban erősödik bennem a gyanú, ahogy a Professzort meglátom. A szivaromat megforgatom a szám szélén és próbálom a szalonképesebb pofámat vágni mellé.
- Hová megyünk? – nézek rá, majd furcsa érzés fog el. Mintha „rosszkor érkeztem” volna, de azt felejtse el, hogy nélkülem egy tapodtat is megy innen. Bár ezt a fejemből is kiolvashatja, mert ismer már. De én is, Ő-t, hogy tudom, készül valamire.



Megjegyzés


☆☆
Vissza az elejére Go down

avatar

∆ Hozzászólások száma :
21
∆ Tartózkodási hely :
Bárhol a galaxisban



A poszt írója Rocket
Elküldésének ideje Hétf. 05 Nov. 2018, 22:58
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next

Fly, high, to the Sky

Fogalmam sincs milyen nap van, melyik hónap, melyik év... meg úgy egyáltalán melyik galaxisban vagyunk jelenleg. Az ablakon kinézve tök egyforma az összes. Meg mondjuk... nem is nagyon érdekel. Csak bambulok magam elé egy ideje, azt sem hallom, hogy Groot mit makog itt mellettem. Néha odébb teszem az indáit, és leszedem a fejem tetejéről, de egyébként... nincs kedvem semmihez. Még az oly imádott ketyeréim sem hoznak megnyugvást annak a rozoga kis ketyegőnek odabent. Sehogy nem jó, sehogy nem vigasztal. Nézek magam elé, de mégsem látok semmit. Pontosabban nem azt, ami előttem van. Kezem ütemesen, gépiesen törölgetik át a pengéket anélkül, hogy figyelnem kéne rá, mit csinálok. Fejben máshol vagyok, fejben mással vagyok. Egy kósza, lemondó mosoly csücsül a pofám szélén, ahogy feldereng előttem a furcsa logikával megáldott tagbaszakadt ződség. Quill a mai napig nem tudja, hogy a Milano oldalán az a karcolás honnan lett. Talán nem is mondom el neki soha. Ez... ez olyasmi, amit csak Drax és én tudtunk. Vele meg elhitettük, hogy a legutóbbi aszteroida probléma okozta, csak nem vettük észre a múltkor. Nem mondanám, hogy értette volna az alapvető logikai készségeket, és a humora is eléggé... Draxos volt, és mégis... végtelenül üresnek és csendesnek érzem a hajót. Nem zeng benne az eget-rengető hahotázása, az, amit mi művinek gondolunk, pedig igazi és a szívéből szólt. Mondjuk meg nem tudnám mondani milyen szíve lehetett. Szerintem egy kör camambert sajtra hasonlíthatott leginkább. Mondjuk szagra stimmelt...
- Mi-mi-micsoda?  -  
Ugrok meg hirtelen, ahogy nagy nehezen eljut a fejembe egy hang. Egy olyan hang, ami bárhonnan vissza tudna hívni, csak ő nem tud róla. Felborzolt bundával, esetlenül dobálva akezemben a fegyvert végül sikerül a takaróm alá búrni az egészet, s úgy tenni, mint nem azt csináltam volna, amit. Szerintem tök hamar észrevettem, hogy jött, de szétnézve, Groot nincs sehol. Banyek..
- Nahááát, de király a képed, honnan van? Ja hát persze, tőlem, bár a szemed kissé középre húz. Bandzsítsál csak! Ja várj nem, te engem próbálsz nézni... -  
Villantok rá egy fogas vigyort, de még én is érzem, hogy ez nem az igazi... Főleg ahogy néz... ne nézzé, kérdezzé. Lemondóan vakarom meg a tarkómat és kibámulok azon a kis körcikkelynyi ablakon.
- Szerinted... tehettünk volna valamit? - Kérdezem tőle fásult hangom, mintha valahol nagyon távolról szólna a macihang, az a szálkás, kötekedő kis undokság. Most csak... csendes és... merengő. Igazából... Szerinted számított volna, ha még előtte odaadtam volna neki a Fúriát? Nem... ezt sosem fogom megkérdezni. Nem megy, képtelen vagyok rá. Megrázom a fejem, ez nem jellemző rám, valaminek állandónak kell lennie, hogy ők ketten a talajon maradjanak. Elő is veszem azt a felsőbbrendűségi testtartásomat és vigyoromat.
- Na mi van pojáca, elfelejtettél vezetni, hogy körbe-körbe megyünk? Várjál.. a páfrányszínű harcimaca vezet???- Csapok a pofámra kétoldalt, páni félelmet és ijedtséget imitálva. Aztán elvigyorodom és könyökömmel megböködöm a lábát.
- Na mi van, szent a béka, hogy át merted neki adni a vezetést?-



[/url]zene | Remélem tetszik. ._. |
Vissza az elejére Go down

avatar

∆ Hozzászólások száma :
55
∆ Tartózkodási hely :
New York



A poszt írója Reimos
Elküldésének ideje Kedd 06 Nov. 2018, 04:07
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next


2. felvonás
Napjainkban
Biztos vagyok benne, hogy otthon már mindenki tud az eltűnésemről. Tudom, hogy a bátyáim valószínűleg nagyon...nagyooon dühösek rám, de akkor se mennék még vissza, ha jó lenne az űrhajó. Nem fejeztem be amiért jöttem, a király és a népünk fele még mindig eléggé el vannak tűnve. Nem akarom, hogy ennek az egésznek az legyen a vége, hogy teljesen feleslegesen jöttem ide. Ha sikerül megmentenem őket, akkor talán Wrenor se lesz olyan mérges. Erre mondjuk nincs sok esély, mert ilyen messzire még sose szöktem el. Csak abban bízhatok, hogy az aggodalma erősebb a dühénél. Én örülnék neki a legjobban, ha végre visszatérhetnék a bolygónkra. Hiányoznak a bátyáim, nélkülük annyira elveszettnek érzem magam. Severin a múltkor teljesen összezavart, de tegnap eldöntöttem, hogy a mai nap tökéletes lesz, és mindent meg fogok oldani. Nem történhet semmi baj, mert a megérzéseim általában nem csalnak. Három lehetséges opció van, ami a jövőmet illeti; az első, hogy megmentem akiket kell, a második, hogy meghalok, és a harmadik, hogy hazamegyek és a fivéreim végeznek velem. Persze vannak keveredős opciók is, ahol Wrenor mindenképpen agybajt kap, bármilyen ügyes is legyek. Egyelőre úgy tűnik, hogy a Reimos-terv eléggé balul sült el, és teljesen kicsúszott a kezemből az irányítás....amit ma visszaszerzek! Lehet, hogy az űrhajóvezetés nem megy, de a világmegmentésben profi leszek.
Egy ismeretlen hangra ébredtem, de miután kimentem a nappaliba láttam, hogy Severin még életben van. Oké, nem valami gyilkosféle hatolt be a lakásba...házba...kunyhóba. A palotát akarom, és a saját ágyamat. A takarómat, a párnáimat. Jupiteri kaját, amivel jól lehet lakni.
- Ó... - Csalódottan néztem az idegent, aztán elmosolyodtam. Sebaj, majd lesz valaki, mármint valami más. - Legalább a te neved nem fura, Doriana. - Valójában az, de Severin szerint nem vagyok valami kedves, ezért igyekszem nem túl őszintének lenni. Nem tehetek róla, hogy a földiek ennyire érzékenyek. Nem tudom, hogy a bátyáim miként kommunikálnak más fajokkal, mert néha úgy érzem mintha a falnak beszélnék. - Igeeen, és kérem mellé azt a Bambi nevű alkoholt, mint a múltkor. - Nem volt semmi hatása, de már csak a tudat, hogy valami tiltott dolgot csinálok boldoggá tesz. Úgy se tudja meg senki. - Mit? Ételt? Fegyvert? - Kíváncsian fürkésztem Severin arcát, és a kezében lévő poharat. Gyorsan kikaptam a kezéből, majd megszagoltam. - Ez büdös, és most már te is az vagy, fúj. - Fintorogva visszaadtam neki a löttyöt, és közelebb léptem a Doriana nevű lányhoz. - Miért van rajtad sapka? - Lehet, hogy ronda a haja? Vagy kopaszodik? Hatalmas késztetést éreztem rá, hogy megnézzem, de visszafogtam magam. Végül is én se szeretem, ha a szarvaimat taperolják.Nincs bennük semmi különös, hiszen ezek csak szarvak. Még nem túl nagyok, de majd megnőnek. Hmm...vihetnék haza valami ajándékot, amitől megbékül a családom. Esetleg egy klónt, aki elszenvedi a büntetést én helyettem. Jól jönne most valami jupiteri csoda, egy szép jövő ahol mindenki él, én otthon vagyok, és senki se haragszik rám.


 hagyjál    |

Vissza az elejére Go down

avatar

∆ Hozzászólások száma :
23



A poszt írója Singularity
Elküldésének ideje Kedd 06 Nov. 2018, 11:43
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next



Kaland
☄ Csillagok, csillagok ☄
És sikerült! Habár elsőre Severin nem akart felkelni, a kedvenc ételének hatására még is kipattantak a szemei. Elmosolyodva néztem, hogyan szürcsöli a shaket. Kicsi babák jutottak eszembe róla. Közben egy fiú is bejött a szobába, nem volt felöltözve. Ő is éhes, étel után kérdezősködik. Felkelek, és Severin bemutat minket egymásnak.
- Szia Reimos! - köszönök neki barátságosan. Amikor megdicséri a nevem, érzem rajta, hogy nem őszinte, de nem foglalkozom vele. Érzem a bizonytalanságát, kíváncsiságát.... és rengeteg éhséget. Reeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeengeteg éhséget.
- Reimosnak pedig a szarva szép. - bókolok vissza, felmutatva a buksijára. Amikor megkérdezi, miért van rajtam sapka, leveszem magamról, hogy láthassa a fekete hajamban haloványan visszatündöklő, csillagos égboltot.
- Doriana emberi formája kezdetleges. Nem tudja még rendesen álcázni magát embernek. Oda kint az emberek haragudnak rá. Mindenkire, aki nem ember. Ezért Doriana sapkával takarja el a haját. - mutatom fel a sapkát vidáman, a magyarázat után. Aztán Severin bele kezd, hogy készült nekünk valamivel, én pedig felhuppanok Dailon melletti pultra és vidám láblógatással várok. A fiú úgy is rengeteget kérdez, még helyettem is, szóval türelmesen várok.
- Doriana nem készült meglepetéssel. Az nem baj? - kérdezem végül bizonytalanul.



× Aurora × Remélem jó helyen van

Vissza az elejére Go down

avatar

∆ Hozzászólások száma :
70
∆ Kor :
48



A poszt írója Tony Stark
Elküldésének ideje Kedd 06 Nov. 2018, 19:11
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next

nowadays

Hogy feltűnt-e az, hogy nem tudtam leparkolni a torony parkolóházában? Nem kerülte el a figyelmem. Viszont, miután hosszú napokat voltam kénytelen elvakult politikusokkal eltölteni, nem érdekelt a dolog. Sejtettem, hogy nem bomba robbant. Mindenkinek vannak rosszabb napjai, igaz? A legrosszabbakra pedig ott van Veronica. Pepper sem tette szóvá a dolgot, van most épp elég baja mindenkinek. Egyébként se biztos, hogy nekem kéne a felelőtlen viselkedés elkerüléséről kiselőadást tartanom. Nem, azt majd Pepper megtartja, én pedig ellógom valahogy.
Dr. Banner keresi, uram. – PÉNTEK hangja épp egy pillanattal azelőtt ért, hogy beléptem volna a liftbe.
-Csak röviden, épp most lett meg a nyakkendőm! – mondtam Bruce-nak, ahogy a nyakkendőtlen testőr felé sandítom vigyorogva. - Hé, fiúk! – szóltam a liftbe zsúfolódott testőrökhöz, amint Bruce végzett.. – Ne várjatok rám. De igyatok helyettem! – emeltem az ujjam a magasba, és mielőtt ellenkezhettek volna, elindítottam lefelé a liftet, én magam pedig a lépcsőt igénybe véve indultam meg a labor felé.
- Mindenhol ott vagyok. – tártam szét a karom, ahogy a laborjának fotocellás ajtaja kinyílt előttem. – Óriásplakátokon, újságokban, tévé műsorokban, zabpelyhes dobozokon …-   vontam meg a vállam, ahogy levettem a szemüvegem, majd összecsukva azt a zakóm zsebébe ejtettem. Habár, a Wakandában történtek óta kevesebben veszik a zabpelyhet, és néhány plakátomat is megrongálták.
- Hányszor mondtam, hogy bemutatlak Pepper egy barátnőjének? – sóhajtottam fel, neki dőlve az asztalnak. Pont annyiszor, ahányszor ő rávágta, hogy jól meg van egyedül. – Ha egyikükkel randiznál, lenne még hova parkolnom. – ingattam a fejem, de nem voltam dühös. Annyi minden történt az elmúlt időben, hogy … ez most nem tudott feldühíteni. Nem ez lesz az első eset, hogy a Tornyot kicsit renoválni kell. – Szóval … idejött egy földönkívüli, aki előcsalta a jóképűbb éned, csak azért, hogy DNS-t szerezzen tőled, amivel pici kis Hulk-okból álló sereg csinálhat magának? – pillantottam rá kíváncsian. Az utolsó részét már talán nem is mondta, csak én költöttem hozzá. Még szerencse, hogy említette a ”távoli” bolygót. Bírom Bruce-t, de nem szeretném, ha egy seregnyi Hulk pattogna a bolygón. – Te aztán képtelen vagy kifogni egy normális csajt, mi? Az egyiknek nem tetszik, hogy törsz-zúzol, a másikat meg csak az érdekli …   sóhajtottam fel. Azonban nem elviccelve a helyzetet ez … nem hangzik valami jól. – Ha a csaj még New York-ban van, akkor … remélem jól haladsz a meditációval. Idebent egy dolog …   bár, ha Pepper itt lett volna, talán épp Veronica-val püffölném Bruce-t, csak úgy barátilag. - … odakint már végzetes. – húztam el a szám. Így is épp elegen akarják egy szuperbiztos cellában látni őt. – Na jó, mit tudsz még erről a nőről? – kérdeztem Bruce-t, ahogy ellöktem magam az asztaltól, majd kétszer összeütöttem a tenyerem, mire három dimenziós hologramok tucatjai jelentek meg. Az ő laborja, de az én Tornyom. – Külső, valami ismertetőjel, bármi, ami eszedbe jut. Ha nem kaméleon és nem láthatatlan, akkor az egyik kamerának a városban látnia kellett. Kapcsoljuk le, mielőtt … ő kapcsol le téged. – pillantottam Bruce-ra. Lehetőleg minél távolabb a Tornyomtól. Egy kis privát nyomozás, ez még belefér a törvényi keretekbe.

//ha valami nem oké, tudod a dolgod:D//
 
Vissza az elejére Go down

avatar

∆ Hozzászólások száma :
9
∆ Tartózkodási hely :
base of the Avengers



A poszt írója Vízió
Elküldésének ideje Szer. 07 Nov. 2018, 22:16
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next


5.kaland
napjainkban

Az emberiségre sosem volt jellemző az elfogadás. A történelmük során rengeteg alkalommal megmutatkozott ez. Háborúztak egymással, a bőrszínük miatt, a vallásuk miatt. Az ember tökéletlen lény, így, ha a hibákat keresik egymásban, meg is fogják azokat találni. Ezek a hibák azonban nem kéne, hogy hibák legyenek. Láttam a szépséget, minden rossz és minden logikailag indokolatlan döntésükben. Lenyűgöző, hogy milyen szinten irányítják őket az ösztöneik, hogy az érzéseik miként formálják át a gondolataikat. A jelenlegi helyzet semmiképp sem tartható, és bár a gyűlölet érthető, nem szerettem volna börtönnek érezni azt a helyet, amit addig otthonnak hívtam. Épp ezért szorgamaztam, hogy Wanda velem tartson, ámbár megértem, hogy miért nem ért velem ebben egyet.
A szavaira egy halovány mosolyra húztam a szám, amint bólintottam a szavaira. Habár, a logika azt súgta, hogy ezen esemény valószínűsége igen csekély, bíztam benne, hogy egy nap majd Wanda velem együtt fog kilépni az ajtón. Az emberiség most őrjöng, az őket ért veszteségek feldolgozása pedig nem lehetséges, hogy megszokott módon történjen, ilyen súlyú és mennyiségű gyász mellett.
Némán figyeltem őt, hallgatva a szavait, majd az újságra tévedt a tekintetem, amit Wanda arrébb tolt, majd én az egyik szatyrot rátéve teljesen el is takartam azt. Az, hogy megértem az emberek reakcióját, nem jelenti azt, hogy annak örülök is. Az emberek hajlamosak olyannak látni a társaikat, amilyennek szeretnék őket. Becsapják magukat, hogy könnyebb legyen nekik. Szeretni, utálni, hibáztatni, vágyakozni. Megannyi érzelem, amit az ember ösztönösen próbál könnyebbé tenni. – Vége lesz. – feleltem halkan, ahogy Wandára pillantottam. Talán naivitás, de hiszek abban, hogy az ember képes belátni a hibáit, és előbb-utóbb az emberiség megérti, hogy nincs mindenre befolyásuk, és legyen bármilyen tragikus is ezen gondolat, mulandók. Előbb-utóbb, de kifognak pusztulni. De nem az teszi őket különlegessé, hogy örök érvényűek volnának. – Köszönöm. – bólintottam a kérdésére, ahogy a pulthoz lépve igyekeztem minél természetesebb mozdulatokkal helyet foglalni. Többen is megjegyezték, hogy a mozgásom olykor túlontúl gépies. – Valójában azt utálják, ami történt. A beismerés azonban jobban fájna nekik. – jegyeztem meg, lopva pillantva Wandára. – Általában csak verbálisan lépnek fel agresszívan velem szemben. Olykor felém dobnak dolgokat, de érzem rajtuk, hogy félnek. – meséltem, kicsit feszengve. Igyekeztem nem mutatni, hogy ezen utálatot hiába értem meg, nem érint jól. – A félelem vezérelte motiváció rossz döntésekre készteti őket. – nincs hatalmuk, ezért kénytelen olyan emberekre támaszkodni, akiknek van. Ugyanakkor, van, amivel a Föld legnagyobb harcosai sem szállhatnak szembe. Ez Wakandában kiderült. – Ez felemészti majd őket. Rájönnek, hogy vannak erők az univerzumban, amikre senki sem lehet ráhatással. – ráfognak jönni akkor, hogy ez mindannyiunk veresége. Nemcsak az övéké, embereké. Hanem minden létező életformáé a galaxisban.

     
Vissza az elejére Go down

avatar

∆ Hozzászólások száma :
19
∆ Tartózkodási hely :
Általában Manhattan



A poszt írója Herkules
Elküldésének ideje Csüt. 08 Nov. 2018, 10:54
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next


Herkules sportol/szórakozik sok más személy társaságában:
1 perce

A hosszúra nyúlt forgatási nap után próbálok kicsit kikapcsolódni. Fél szemmel a Nyers Erőt nézem, miközben a következő nap leforgatandó jeleneteket szövegkönyvét olvasgatom. Próbálom megjegyezni a sorokat, vagy legalább azt, hogy körülbelül milyen mondanivalója lehet a szövegeknek, ha esetleg improvizálni kell. A spontaneitást mondjuk annyira nem díjazza a rendező, de tudta, hogy velem kell dolgoznia, így nincs oka panaszkodni.
A sztárság sem faragott abból a szokásomból, hogy kedvem szerint cselekedjek egy helyzetben és perpillanat csak a munkába tudom belevinni ezt az attitűdöt.
Az ENSZ alaposan elintézte a dolgokat nem csak nekem, de a többi hősnek, így csak civilként engedhetem meg magamnak, hogy bizonyos határokon belül azt csináljam és úgy, ahogy én kitaláltam.
Olyan ez, mintha ismét kölyök lennék Thébában. A világ fél és nem csak tőlem, hanem az összes többi hasonszőrű lénytől. Tudom, hogy ezt nagyrészt annak köszönhetjük, hogy bűnbakok kellettek a világnak, de furcsán ismerős érzés, hogy amiatt tartanak tőlem - tőlünk -, amivel segíteni tudunk az embereken.
A szemem csak rohangál a sorokon és próbálom bevésni a fejembe a szöveget, de valahogy most nem fog annyira az agyam.
Felpillantok a TV-re, amiben éppen a műsor főmeccse megy és hagyom, hogy kicsússzon a kezemből a szövegkönyv.
Egyre inkább érzem, ahogy a lelkemet terhelő gondot lehúzzák a nyakamat.
Talán jót tenne egy kis esti séta, meg egy adag csaló kaja.
Kikapcsolom a TV-t, majd kilépek a lakókocsiból és elindulok a városban. nincs úti célom, csak a barangolás kedvéért rovom az utcákat.
Néhány járókelő felismer és még mindig akad egy-két olyan ember, aki közös selfit kér tőlem, én pedig nem tagadom meg tőlük ezt az apró örömöt. Bár a képeken kevésbé lelkes a mosolyom, de ha még így is egy kicsivel jobbá tudom tenni valakinek az életét, akkor már megéri az a pár másodperc, amit a fotózkodásra szánok.
Nem tudom már mióta rovom az utcákat, de lassan megéhezek, így betérek a legközelebbi útba eső gyorsétterembe.
Ritkán járok ilyen helyekre, de az alapvető hangulatomhoz képest vagyok annyira magam alatt, hogy a hamburger, a sült krumpli és a cukros üdítő hármasában keressek némi enyhülést.
Az étterembe belépve elsőre feltűnik, hogy vendégek legalább fele csak tessék lássék foglalkozik a saját ennivalójával és sokkal több figyelmet szentelnek az egyik asztalnál ülő két szőke férfinak, valamint egy szemrevaló hölgynek. A termetesebbet férfit némi vizsgálódás után sikerül felismerni. Asgardi Thor az, aki úgy tűnik hozzám hasonlóan az élet apró örömeiben keres némi pótizgalmat.
A másik fickót csak találgatni tudom, hogy ki lehet, de nagy eséllyel Thor valamelyik hazai cimborája lehet, a társaságukat élvező hölggyel egyetemben.
Sorban állás közben váltok néhány szót az engem észrevevőkkel, kiosztok pár autogrammot, meg csinálok néhány közös fotót is, de hála a Faternak nem árasztanak el a fanatikus rajongók, így viszonylag gyorsan hozzájutok a rendelésemhez. A biztonság kedvéért tripla menüt kértem, ha esetleg túlságosan megéheznék.
Visszafogott léptekkel közelítek Thor asztalához, majd leülök vele szemben
- Remélem elnézi a kissé tolakodó bemutatkozás Felséged, de ritkán találkozok csak úgy olyan rokonlélekkel, mint maga és a társai. - veszem elő a jobb modoromat, miközben kezet nyújtok Thornak - Herkules vagyok, Zeusz fia.




8169 embernek tetszik    761 hozzászólás    1143 megosztás



Tetszik                                 Hozzászólás                          Megosztás


©️️️️️️️️

Vissza az elejére Go down

avatar

∆ Hozzászólások száma :
23
∆ Tartózkodási hely :
⌁ Nine Realms



A poszt írója Thor Odinson
Elküldésének ideje Csüt. 08 Nov. 2018, 21:59
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next



5. Kaland - Napjainkban

Per pillanat egy szendvicsre gondoltam és Fandralra, nem gondoltam, hogy pillanatok alatt ekkora lesz a nyüzsgés... Már pedig a váratlanul megjelenő beszélgetésünk témája meglepett. Sigyn kimondottan hatásosan lépett be. Megtanult teleportálni? A biztonság kedvéért gyorsan körülnéztem, hogy biztosan jól látok-e még, nem pedig rossz illúzió valaki keze által vagy olyasmi, amire mások felfigyelnének. De nem! Mindenki evett, ahogy én is!
- Sigyn! - csaptam az asztalra, mely nagyobb lármát okozott, mint vártam, ahogy a tálcák szépen összezörrentek az asztal lapjával, de nem zavartattam magamat miatta, ahogy az ismerős nőre pillantottam, majd pedig kérésére félrébb csúsztunk Fandrallal, hogy Ő is elférhessen a nem éppen nagy bútordarabnál. Több mint a semmi, nem vártunk vendégeket, vagy legalábbis én nem. De társasága kicsit sem zavart, talán még Fandralon is segít egy nő, visszahozza szoknyapecér mivoltát, vagy ki tudja...
- Hát öhm... - haraptam újat a szendvicsben, pontosabban mondhatni az utolsót, miközben meg akartam támaszkodni, de rá kellett jönnöm, hogy ehhez talán a hely nem elég, így végül félig-meddig vigyorogva egy alkarral kényelmesedtem el. - Mondhatni. Nem lenne messze, mert új világot azért létrehozni mégsem tudok. De úgy tűnik. Konkrétan itt lebegne a föld fölött. - pillantottam a mennyezet felé egy mosollyal. - Ahogy Heimdall mondaná, Asgard nem egy hely, hanem a nép, csak hogy... - inkább nem fojtattam, ők is tudták Asgard sorsát. Királyi imidzsemen kellően nagy foltot hagyott Asgard pusztulása, és hogy népem össze-visszakszál világok között, legtöbbje Midgardon és Alfheimben, de mások? Ki akartam küszöbölni a csorbát, már csak azért is, hogy Odin békéje Valhallában tökéletes legyen. Neki akartam bizonyítani, hogy talán megértem az uralkodásra. Noha azt hiszem, pont nem ezt gondolná a helyzetemről. Mindenki hibázik, de lehet kijavítani a dolgokat. Én ezen voltam, ahogy hármasunkra tekintettem vissza egy nem teljesen felhőtlen, de vidám mosollyal, miközben következő hamburgeremen is elmerengtem. Kétségbeejtő a helyzet, de legalább nem mutatják annyira ki. Ezért nagyon is hálás voltam.
De hogy ne legyen fenékig tejfel a dolog, az eddig is kis asztalunkhoz még egy ember csatlakozik be minden szó nélkül. Összevont szemöldökkel néztem rá, hogy mégis melyik villám hozta személyét is miért, egyáltalán ki lehet... Mert fogalmam sem volt. Sehonnan sem volt ismerős. Ellenfél? Minek ülne le?
De ahogy megszólít ranggal, udvariasan... - Ismerjük egymást? - intettem neki, de ahogy megmondta nevét, máris valami rémleni kezdett. Atyám mesélt a görögökről is valamikor. Oly régen. Baromi régen, hogy a tudásom róluk kissé megkopott. Zeusz, Zeusz, Zeusz... - Áh! Herkules! Atyád és villámjai, tudom már! - és azonnal erősen meg is szorítottam kezét, bár ugyanezt kaptam tőle is vissza.  - Mi járatban erre? - tettem fel azonnal a kérdést és még összébb kellett húzódnunk, most hogy az asztalnál két nagy ember is ült. - Oh igen, Ő itt Sigyn, Njörd leánya Vanaheimből, Ő pedig Fandral barátom Asgardból. - mutattam be barátaimat is örömest. Ahhoz képest, hogy csak ketten indultunk ide Fandrallal...

Mindenki & Thor
Ha bármi lenne, hogy javítsak, pm :3  

Vissza az elejére Go down

avatar

∆ Hozzászólások száma :
26
∆ Kor :
288
∆ Tartózkodási hely :
New York



A poszt írója Severin Bellerose
Elküldésének ideje Pént. 09 Nov. 2018, 14:41
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next



Nagykaland~

Csipet~csapat

\(^○^)人(^○^)人(^○^)/


Sóhajtottam, úgy tűnt, hogy Rei azért tanult tőlem valamit, bár van még hová fejlesztenie az udvariasságát. Nekem ennyi is elég volt, hogy tudjam, szeretett volna kedves lenni, ami rendes dolog tőle, főleg egy idegennel szemben. Igazából az első találkozásunk óta sejtettem, hogy nincs vele baj, csak egy nagy kölyök, majd megkomolyodik.
- Hé, az én nevem nem furcsa, hanem különleges. – Forgattam meg a szemeimet, mintha valóban számítana, mit gondolnak róla.
Igyekeztem nem elnevetni magam azon, hogy a Bambit alkoholnak gondolja, tényleg jó ez így. Szívem szerint a milkshakem is megvédtem volna tőle, és már készültem is rá, azonban elég gyorsan visszaadta. Szerencséje, mert ez egy olyan dolog, amiért megérné harcolni, és az enyém!
- Korán reggel van, és máris innál? Tudod nálunk erre van egy nem túl kedves megnevezés, de legyen, kaphatsz Bambit is. – Vontam vállat, és belekortyoltam az italomba. – Sin, te szeretnél valamit? – Automatikusan neveztem az igazi nevén, már ezt szoktam meg, fel se tűnt.
Megráztam a fejem Rei találgatására, és letettem a kávézó asztalra a milkshake maradékát, hogy kivegyem a ruháit a szárítóból. Furcsa anyagból volt, de a gép így is jó munkát végzett, csak kicsit tovább tartott. Letettem a kanapéra, valószínűleg reggeli után úgyis felveszi. Dailon közben nekiállt egy bőséges reggelinek, már érezni lehetett a tojás és bacon jellegzetes, finom illatát.
- Semmi baj nincs vele, ez csak az én hóbortom most!
Amíg a többiek az evéssel voltak elfoglalva, egyszerűen megkopogtattam a gyűrűmmel a fürdőszoba melletti falat, és a második érintésre feltárult egy régi, vastag faajtó. Szerettem az apró trükköket, és azt is, hogy egyszerűnek tűnik általában a kis lakásom, nem pedig hatalmas fegyverraktárnak. Benyitottam az ajtón, majd behúztam magam mögött. Semmi titkos nem volt itt, csak szerettem volna előtúrni a korábban készített dolgokat, nem tudhattam, mikor is találkozom újra velük, így eltettem. Csak néhány perc telt el, és vissza is tértem a helyiségbe, a mögöttem becsukódó ajtó pedig eltűnt.
- Tartsd fel az egyik kezed, Sin! – Kértem mosolyogva, és ha megtette, máris rácsattintottam a szépen megmunkált karperecet. Korábban nem készítettem túl sok ékszert, azonban úgy véltem, hogy hozzá ez illene a leginkább. – A különlegessége pedig a középen található kis szitakötő. Húzd rajta végig az egyik ujjad a szárnyain jobbról balra. – Vártam, hogy végig simítson rajta, az érintése nyomán pedig lassan megemelkedtek az állat kristályokkal kirakott szárnyai, majd halk, zörgő hanggal fel is szállt, és tett pár kört a lány mellett. – Az ő neve Fren, és hasonlóan Dailonhoz, különleges személyiséggel rendelkezik, így tudsz vele beszélgetni, és az általam fellelhető tudást megkapta, ezért a kérdéseidre is tud válaszolni.
- Üdvözöllek a Földön, Singularity, remélem sok mókában lesz részünk! – Csendült fel csilingelő hangja. Frent úgy terveztem, hogy hasonlóan lelkes legyen, akárcsak a gazdája, viszont több biztonsági funkció is helyet kapott, hogy valaki vigyázzon is rá. – A világ lejegyzett nyelvjárásait ismerem, bármikor készen állok egy utazásra!
Mosolyogva figyeltem, hogy tetszik neki a kis lény, rég nem csináltam hasonlót. Persze, biztosan finomításra szorul majd, Dailon se lett tökéletes elsőre, de majd szól, ha szeretne valamit állítani rajta.
- Fren tanítható, ha olyan dologról van szó, amit nem ismer, akkor azt veszi igaznak elsődlegesen, amit te mondasz neki. – Magyaráztam tovább. – A te energiádból töltődik, így két-három naponta pár órát a karperecen pihentesd, a teste pótolható, ha valami történne vele, csupán a szárnyain található olivin kristályokból ments meg egyet. – Mutattam a négy kőre. – És ami még fontos, ha eléggé összehangolódtatok, Fren képes megmutatni azt, amit lát, ez az elején lehet furcsa lesz, ugyanis a tudatodba vetíti egyenesen, de csak akkor csinálja, ha erre kéred. – A mágia egészen különleges dolgokra képes, azonban, ha valaki nincs hozzászokva, azt megzavarhatja, az pedig nem lenne túl jó.
Hagytam, hogy kicsit ismerkedjenek, én pedig Reimos felé fordultam, bizonyos voltam benne, hogy már izgatott amiatt, mit kap. Nem állt szándékomban tovább rejtegetni, így előhúztam a hosszú, hajlított tőrt, ami egy szarvra emlékeztetett a hüvelyében.
- Ez Cornbach, a lojális. – Adtam a kezébe. – Ha az oldaladra kötöd, mások számára láthatatlan, csak akkor lesz ismét észrevehető, ha kihúzod a hüvelyből. Némi energia, vagy mágia alapú támadást képes megkötni, ha ezzel véded ki, de túl sokat nem bír elvezetni, csak ha megtanulod majd használni. – Magyaráztam, lévén Cornbach inkább átvezette, mintsem megtartotta ezeket az energiákat, így valaki olyan számára kiváló lehet, aki képes visszaalakítani mágiává. – A nevét onnan kapta, hogy ha rajtad kívül más próbálna hozzáérni, a korábban összegyűjtött támadást mind belevezeti, tehát halálodig csak te használhatod. – Azt nem tettem hozzá, hogy engem is felismer, szerintem egyértelmű, hogy így kell lennie, senki más nem tudná kijavítani, ha kicsorbulna, vagy hasonló. – Nagyon vigyázz rá! – Az pedig már csak ráadás volt, hogy ha az oldalára kötötte, az emberek számára eltűntek a szarvai is, és egyszerű embernek látszott. Kellenek az apró trükkök mindenkinek.  






Vissza az elejére Go down

avatar

∆ Hozzászólások száma :
238
∆ Kor :
98
∆ Tartózkodási hely :
○ unknown ○



A poszt írója Steve Rogers
Elküldésének ideje Szomb. 10 Nov. 2018, 17:29
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next








5. nagy kaland
**********************************************************
New York belvárosában, dugóban

Steve arcán szokatlanul szerény, minden-erőmmel-visszafojtom huncut mosoly jelenik meg Carol alvásra tett megjegyzése hallatán. Természetesen a nő arra gondol, hogy nem alszanak túl jókat mostanság. Természetesen arra céloz, milyen sokáig fent maradnak filmeket nézni és beszélgetni. Minden természetessége ellenére azonban Steve érti az élcelődés lényegét és a maga szégyenlős, de kajánul büszke módján meg is mosolyogja azt.
Fáradt sóhajjal üresbe teszi az autót és az ülésbe süllyed. Bár igyekezett alternatívákat javasolni, ilyen tempóban tényleg soha nem érnek haza. Talán kényelmesebb lenne a bázis közelében élni, de Steve pont azt szereti Carol otthonában, hogy eldugott, távoli, és egyfajta menedékként szolgál mindkettejük számára.
Incselkedése nem várt fordulatot vesz, amikor Carol egyszer csak az ölében köt ki. Hirtelen nem is tudja, mitől jön jobban zavarba; a nő vakmerőségétől, vagy a bébi megnevezéstől. Tény, mostanában elkezdett kicsúszni egy-egy kedveskedő becézés az ő száján is, de a bébiben van valami magabiztosság, valami szexiség, amibe belepirul - és akkor még nem is gondolt arra, hogy a szöszke épp az ölében tanyázik, New York kellős közepén.
- Hóó! - A kocsi hihetetlenül szűknek és áttetszőnek tűnik így, és ahogy az ülése zuhanni kezd, ő maga meg egyre inkább vízszintesbe kerül, zavart hápogásba fog. - Édesem, mit...? De... Nemhiszemhogy... - Jobbra-balra kapkodja a pillantását, két keze a levegőben, nem mer hozzáérni a másikhoz. Itt? Mindenki szeme láttára? Noha már rég ablakszint alatt van, így fogalma sincs, bámulja-e őket valaki, mégis úgy érzi, mintha ez az egész jelenet nagykivetítőn zajlana. Meg kell köszörülnie a torkát, hogy újra a hangjára találjon. - Nem hiszem, hogy a közszeméremsértés jó mód arra, hogy visszanyerjük az emberek bizalmát... - Keze végre megpihen a nő derekán, épp olyan bűntudattal, mintha valami borzasztó illetlenséget művelne azzal, hogy érinti. Azt azonban úgy tűnik, nem bánja annyira, hogy szerelmes szemekkel, bárgyún somolyogva gyönyörködik benne. A szőkés fürtök keretében a nő arca különösen nemesnek látszik.
- Azt hiszem, amire gondolok éppen, az már önmagában bűncselekménynek minősül... - lejjebb húzza Carolt, épp csak annyira, hogy egy szintre kerülhessenek. Amíg még nem dudálnak rájuk sürgetőn, meg is feledkezik a forgalomról. - Szeretlek - súgja halkan, egy pillanatra sem eresztve a barna szempárt. Nem tesz semmi többet, csak nézi, vall, és gyengéden simogatja a nő felkarját közben, apró puszit nyomva az orra hegyére.






 I'm the Captain | köszönöm Lordimnak a csodás kódot <3



 

∞ ∞ ∞ ∞ ∞ ∞ ∞




Vissza az elejére Go down

avatar

∆ Hozzászólások száma :
45
∆ Tartózkodási hely :
• New York city



A poszt írója Fandral
Elküldésének ideje Szomb. 10 Nov. 2018, 19:05
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next



5. nagy kaland
négyen a gyorsétteremben

- Oh, igaz - ejtek vállat hanyagul, majd tovább nyalom a fagyimat. Annyira nem hoz lázba a midgardi téma, habár én vetettem fel. Az jut róla eszembe, hogy velünk együtt Hela is pont ilyen régóta kényszerül halandósága rabjaként élni ezen a bolygón. - Bosszúállók? Elég agresszív nevük van... - A fejemet ingatom. Hallottam róla, hogy Thor tagja lett a csapatnak, de választhattak volna kifinomultabb nevet is. Rendíthetetlen Védelmezők, Midgard Őrzői, vagy valami ilyesmi.
- Midgardon? - Ismét csak a fejemet ingatom, de kezdek beleszédülni. Thor ötlete elgondolkodtat. Ő a király, így aztán nem szólnék bele a döntésébe, ugyanakkor barátok is vagyunk, ezáltal úgy érzem, őszintének kell lennem vele. - Nem tudom, a halandók mennyire díjaznák. Nem igazán látnak minket szívesen az utóbbi időben - Ez persze régebben sem volt másképp, még az általuk úgynevezett középidőkben sem. Sejtelmem sincs, mit szólnának, ha Thor puccos palotákat húzna fel valahol a közelben. Talán választhatnánk elegánsabb bolygót is, ám akkor itt kéne hagynom mindent... és mindenkit.
Az ismerős név felránt a gondolataim mocsarából.
- Sigyn? Hol? Mikor? - A homlokomat ráncolom. Nehéz megfeledkezni az igézően szép vörös jelenésről, habár őszintén szólva jóideje nem gondoltam rá. Láthatóan összerándulok a székemen, mikor a semmiből felbukkan mellettünk az emlegetett nőszemély, démonokat megirigylő gyorsasággal. - Odin nevére, Sigyn! De rég láttalak! - Habár olyan szoros barátság talán sosem fűzött hozzá, mint Thorékhoz, a viszontlátás öröme mégis futótűzként söpör át rajtam. Felpattanok a helyemről és fagyistól átölelem a nőt, ha engedi és ha nem riasztja meg túlzott örömködésem. Néhány hónapot töltene Hellben, távol a családjától, ő is így borulna az én nyakamba...
Nem hagyhatom, hogy a szélen ücsörögjön, úgyhogy a saját helyem adom át neki, én magam pedig mellette foglalok helyet. Míg tovább falatozunk, Thor borúsabb témákat pendít meg. Némán, együtt érzőn pillantok Sigynre, feltételezve, mindketten ugyanarra gondolunk és mindkettőnkben ugyanolyan élénken él még a gyász Asgard bukása miatt. A gyomrom különösen szűk lesz, ha arra gondolok, Hela milyen szerepet játszott ebben, én mégis milyen hevesen kezdtem el kötődni hozzá.
Leteszem a fagylaltot, elment az étvágyam, de szerencsére ez nem lehet túl feltűnő, hiszen újabb alak csatlakozik a triónkhoz. Elég nagydarabnak tűnik, és csak úgy leülteti magát, ami arra késztet, hogy lovagiasan még közelebb húzódjak Sigynhez. Biztos, ami biztos, jobb, ha a kigyúrt pasas nem merészkedik túl közel.
Ahogy Thor bemutat minket egymásnak, gyanakvásom enyhül, főhajtással üdvözlöm Herkulest.
- A Három Harcos egyike - toldom még hozzá rangom, habár két társam nélkül olyan kopottnak érzem. Inkább az asztalt kezdem fikszírozni, illetve a szendvicset, mit a nő eszik mellettem.
Vissza az elejére Go down

avatar

∆ Hozzászólások száma :
42
∆ Kor :
19
∆ Tartózkodási hely :
☾ Queens, NYC



A poszt írója Peter Parker
Elküldésének ideje Szomb. 10 Nov. 2018, 19:26
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next











indulhat a banzáj
csak előbb még Gwen tutira kinyír
- Tudom, tuodm, ne haragudj! - Még az asztalánál sem vagyok, máris szabadkozni kezdek az étterem túlsó végéből. Nem hiszem, hogy csodálatosan olvasna szájról, de azt tudom, hogy az én DNS-em pörög a vérében, tehát legalább olyan jó a hallása, mint az enyém. Kissé még szuszogok, amikor az asztala mellé érek, és hiába minden mentegetőzés, azzal az egyetlen szóval eléri, hogy behúzzam a nyakam és meghunyászkodjak előtte. - Ne haragudj... Őrült nagy a forgalom - mentegetőzöm immár közelről, eléggé ahhoz, hogy feltűnjön a szégyenlős mosoly az arcán, és fölfelé húzza az én ajkaimat is. Mintha csak tegnap láttam volna, olyan nosztalgikus és gyönyörű és könnyed ez az egész, ám a kihagyott hónapok üressége fájón kondul meg bennem, és ez az, ami megtorpanásra késztet - merthogy a széke támlájára támaszkodtam mögötte és szemmagasságba ereszkedtem, készen rá, hogy üdvözlőn megcsókoljam.
Így hát most állok ott, görnyedten támaszkodva, centikre a szájától. Pillantásom az övét kutatja, mielőtt megtörném a távot és gyengéd puszit csókolnék az orcájára, közvetlenül a szája csücskébe.
- Szia, Gwen! - A fülébe súgom, ugyanis nem húzódom el tőle, hanem a hátára simítva felkarolom a székről, magamhoz ölelem, túlságosan hosszan ahhoz, hogy baráti üdvözlés legyen csupán. Úgy szorítom, mint az elmúlt fél évben minden egyes nap, amikor találkoztunk: mintha nem hinném el, hogy tényleg itt van és visszatért hozzám. - Jól nézel ki... -
Addig maradok így, amíg engedi vagy amíg kínossá nem válik hosszas ölelkezésünk, aztán elhúzódom tőle és lehuppanok elé, a lábammal húzva ki a széket.
- Rendeltél már valamit? - Az étlap máris a kezemben, hálóval rántottam oda a szemközti polcról, hogy menőzzek Gwen előtt. Talán semmi szükség rá, hiszen már nem egyszerű lány ő sem többé, akit különböző pókdolgokkal le kéne nyűgöznöm, és ez a gondolat kicsit lejjebb olvasztja a mosolyom.





Vissza az elejére Go down

avatar

∆ Hozzászólások száma :
22
∆ Tartózkodási hely :
◣ surrounded by my idiots ◥



A poszt írója Gamora
Elküldésének ideje Szomb. 10 Nov. 2018, 19:38
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next



5. kaland - napjainkban

sometimes memories sneak out of my eyes and roll down my cheeks
Összeakad a tekintetünk, ahogy mellém húzódik. Felpillantok rá szemem előtt hullámzó vörösöm alól, magasra szegve állam. Összeér a karunk, de mire rászánom magam, hogy fordítsak a kézfejemen, tenyeremmel az övét keresve, már tovább indul Mordály kabinja felé. Szégyenkezve sütöm le a szemem az elszalasztott lehetőség és a túlságosan bensőséges szándék miatt, túl sok megfoghatatlan érzés kavarog bennem, melyekkel nem akarok szembenézni, így inkább előre menetelek a hajó orrába.
Elfoglalom helyem a vezetőülésben, ellenőrzöm a koordinátákat és próbálok szabadulni a gondolataimtól, a fojtogató magánytól az üres székek közt. Egyszer csak ismerős érzés kezdi el bizsergetni a tarkóm, azt remélem gondolom, Peter tért vissza, így rögvest hátrakapom a fejem, de az alak sokkal kisebb és sebezhetőbb. Úgy ácsorog ott magában, hogy egyből ellágyítja a szívem és arra késztet, elé menjek.
- Gyere, Groot... Segíts nekem. - A vállamra emelem a kisficót, mutatóujjam élével gyengéden megcirógatom az arcát. Amíg a fiúk beszélgetnek, megmutatom Grootnak a vezérlőpanelt és kapcsolunk valami zenét Quill gyűjteményéből, mely halkan sodródva ugyan, de bejárja a hajót, és remélem, őszintén remélem, hogy eljut hozzájuk is, el egészen a darabokban heverő, sebzett szívükig.

ha bármi nem jó, sikítsatok

Vissza az elejére Go down

avatar

∆ Hozzászólások száma :
26
∆ Tartózkodási hely :
★ somewhere between the stars



A poszt írója Sigyn
Elküldésének ideje Szomb. 10 Nov. 2018, 23:48
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next


5. kaland


Szüntelenül kétes érzelmek gomolyogtak bennem, melyeket roppant mód nehezemre esett figyelmen kívül hagyni. Már maga az a tény frusztrációval töltött el, hogy Midgard-on jártam, ez az étterem pedig aligha növelte e föld iránt érzett szimpátiámat. Nem mintha joggal panaszkodhattam volna, hiszen egészen eddig sokkal civilizálatlanabb, zordabb helyeken kellett megfordulnom, ráadásul itt nem voltam egyedül sem. Habár lojalitásom Asgard vagy épp Thor felé az itteni, jelen helyzeteket tekintve nem igazán tűnt életbiztosításnak, sőt... majdnem hogy csak felért egy halálos ítélettel. Még nekem is feltűnt a helyiek ellenszenve, ami kiváltképp kíváncsisággal töltött el, ám kérdéseimet aligha most szándékoztam Thor-nak szegezni. Az érkezésem így is nagy meglepetésként sújtott le rájuk, s talán ha boldogabb időket élnénk, a reakcióikat látva még egy nevetés is előtört volna belőlem. Most azonban számomra is ugyanúgy kijárt a meglepettségből, miután Fandral a nyakamba borult és egy öleléssel üdvözölt. Nem voltam híve a testi kontaktusoknak olyan személyekkel, akiket nem ismertem túlzottan, pláne az elmúlt évek átélt kínjai után, melynek köszönhetően csak nem teljességgel kihalt belőlem a remény, miszerint bárki kedvesen közelítene felém, mindennemű kétes s hátsó szándék nélkül. De Fandral Thor barátja volt, ő pedig megbízott benne, így... nekem sem volt okom kételkedni benne. Főleg, hogy halovány emlékeimben sem éppen úgy élt a harcos emléke, mint aki indokolatlanul támadna meg másokat. S ha nem úgy ölelt volna meg, hogy kezeimet leszorította közben, akkor talán még hátba is veregettem volna üdvözlésképp.
- Téged is jó látni, Fandral. - szólaltam meg, miután elengedett és úgy némi levegőhöz jutottam. Egy apró bólintással köszöntem meg az általa felajánlott helyet, ahová gyorsan le is ültem, fel nem tartva ezzel senkit sem. Thor feleletét némán hallgattam s szóra nyitottam ajkaimat, azonban véleményemet a Midgard feletti új Asgard-dal kapcsolatban inkább ezúttal megtartottam magamnak. Szomorúan, gyászolva sütöttem le tekintetemet az asztalra, lelkemben bűntudat ébredt. Nem voltam ott, mikor Asgard megsemmisült, nem voltam ott, hogy segíthettem volna megmenekülni a népünknek... valójában én magam sem tudtam, hogy pontosan az univerzum mely pontján lehettem, mikor ez a szörnyűség történt.
- Leszünk még többen is! Asgard pedig új aranykorát fogja élni! - ellenkezést nem tűrő határozottsággal adtam hangot a reményeimnek. Hittem Asgard-ban, s hittem a népben is, így kétség sem fért hozzá, hogy a hazánk egy nap újra tündökölni fog. Kijelentésemet követően azonban ahogy tekintetemet végigfuttattam a helyszínen, hirtelen túl sok kíváncsi szempárt véltem felfedezni, mely a mi asztaltársaságunkat tekintette ki a figyelmével. - Miért néznek így ránk? - a kérdésemet talán meg sem hallották, hiszen pont abban a pillanatban csatlakozott hozzánk egy férfi, aki miatt még arrébb is kellett húzódni és Fandral-lal sokkal kevesebb helyen kellett osztozkodnunk, mint azt szerettem volna. Herkules felé a bemutatást követően is bizalmatlanul biccentettem és kedvtelenül falatoztam tovább a szendvicsemből, ami továbbra se volt éppen ínyemre.
Hangulatomra legfőképpen Atyám megemlítése tette rá mázsás súlyát, ő utána pedig rögtön gondolataimba férkőzött ismételten Loki is, kinek hol létéről mit sem tudtam, de még annyi információ sem állt rendelkezésemre, amiből bátran kijelenthettem volna, hogy egyáltalán életben volt-e még. Ez a bizonytalanság pedig kezdett összeroppantani, így inkább gondolataimba merülve néztem magam elé s vártam, hogy fény derüljön Herkules itt létének valódi okára vagy legalább arra, hogy miért égtünk a többi vendég szemeinek kereszttüzében immár egyre észrevehetőbben.


△ Ha valami nem jó, pm-ben megtaláltok! ▽
Vissza az elejére Go down

avatar

∆ Hozzászólások száma :
1007
∆ Kor :
38
∆ Tartózkodási hely :
next to my a-holes



A poszt írója Peter Quill
Elküldésének ideje Vas. 11 Nov. 2018, 11:04
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next

napjainkban -

Látom, hogy miben mesterkedik. Nem kerüli el a figyelmem a mancsai között tartott fegyver. Mégse teszem szóvá. Igazából nem is azért vagyok most itt a közelében. Inkább csak - mert Gamora megkért -, mert tudnia kell, hogy számíthat rám. Drax elvesztése nem kell, hogy éket verjen közénk. Hathat ránk úgy, mint a kovács fegyvere. Természetesen rögvest támadó hangnemmel szólít meg, amivel egyébiránt nincs is bajom, de most úgy érzem ez már csak az a bizonyos védekezés, hogy elfedje előlem, mennyire fáj is neki. Ahogy nekem is.
- Ha-ha, elfelejtettem nevetni. - hangom nem feszült, nem ingerlékeny, inkább csak lesajnálóan bágyadt. Szomorú vagyok, banyek, és tudom, hogy ő is az. Nem akarom azt színlelni, hogy minden rendben van - mert nincs. És hosszú időkre nem is lesz. Aztán a kérdése darabjaira szaggatja a szívem, le kell pillantanom a lábbelim fejére. Ajkaim enyhén csücsörítenek, szemöldökeim szigorún összehúznak. Egyetlen nap sem telt el úgy, hogy ne tettem volna fel ezt a kérdést magamnak. Mit kellett volna tennem? Mit kellett volna másképp csinálnom?
- Nem hiszem... ha máshol vagyunk is elkapja őt. - köszörülöm meg a torkomat. Nem könnyű beszélni róla, nem könnyű hangosan kimondani, hogy gyenge és tehetetlen voltál. Nedvesítenem kell a torkomon, összekaparnom magam. Valószínűleg soha nem fogok tudni beszélni Drax elvesztéséről. Elpillantok az űr felé, majd vissza rá. Amikor ismét előkerül a szurkálódós énje, elmosolyodok.
- Gamora, bezony. - lágyan elnevetem magam a drámai előadásmódján, majd a fejem csóválva fordulok kifelé a kabinból, hogy a pilótafülkébe tereljem őt és magamat is. Hallom, hogy a zöld nőszemély felrakta a zenelistánkat, ami édes bűvölettel cirógatja a mellkasomban ketyegő mozgatóizmom, de a lábamba csapó apróságra tekintek újfent, egy kiszélesedő vigyorral.
- Szent a béka. - vonok vállat puhán, majd megindulok, de figyelve rá, hogy velem tartson. - Egyébként király az új szem. Kösz, hogy foglalkoztál velem. - persze nem nézek rá közben, előre tekintek, célirányosan a pilótaállomásra fókuszálva, de ettől még a hangom és az arcom is alázatos, szerény és köszönő.
Ha megérkezünk a vezérlőbe, akkor elfoglalom az anyósülést jobb szélen, hogy Mordály ülhessen az első számú pilóta helyére - érezze, hogy övé a Milano. Most jobban akarom, mint bármikor, mint valaha, hogy azt érezze, hogy az övé. Tekintetem Gamorára fut, ahogy elhaladok mellette, halovány mosolyt vetve rá, majd Groot állát cirógatja meg mutatóujjam begye, s már landolok is a székbe.
- És most? Mi az új irány? Mi a cél? - kérdezem kissé rekedtes hangon, már a táblán a koordinátáink csekkolva.




heroes| pm, ha valami nem okés  

∞ ∞ ∞ ∞ ∞ ∞ ∞






Vissza az elejére Go down

avatar

∆ Hozzászólások száma :
22
∆ Tartózkodási hely :
new york



A poszt írója Gwen Stacy
Elküldésének ideje Vas. 11 Nov. 2018, 11:26
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next


napjainkban

Hiába a pókerarc - és a vele járó finom sértettség látszata, egyáltalán nem haragszom, amiért elkésett. Sőt. Örülök, hiszen így az én késésem fel sem tűnik és villoghatok a precíz érkezésem példájával, ami ugyebár nincs, de ő ezt nem tudja. Hallom, hogy mentegetőzik, bár vele ellentétben az én hallásom nem olyan kifinomult, hiába nyertem a DNSéből egy szeletet. Apró érintés a tarkómon, rendezem a puhább szálakat. Vajon mikor fogom megszokni, hogy a pókszenzorom beindul akkor is, ha a közelembe van?!
Szemöldökeim homlokom közepéig futnak, amikor az asztalhoz érve folytatja a mentegetőzést. Lágy mosoly villan ajkaim sarkába, de nem igazán helyezek azokra hangsúlyt, érezze csak, mennyire súlyos bűn az, amit művelt. - A desszertem te állod. virítom legédesebb mosolyom, bár kissé megrezzenek, ahogy a székem támlájára fonódnak ujjai és közvetlen az oldalamon dönt úgy, hogy ereszkedik kissé - fejmagasságba. Nem tudom mi illő, mi nem, hogyan viszonyulhatunk egymáshoz, mert bár ez most egy nemrandi-randi, attól még volt közöttünk, ami és van is, talán mindig is lesz is, de most mégse tudnám megmondani, mi is vagyok neki. Így aztán megszeppenve fordulok felé, hagyva, hogy ő döntsön.
- Wuuuh. beleidomulok a fogásba, ahogy felkarol a székemről és belezuhanok az ölelésébe. Lágyan kígyóznak fel karjaim a karjain, fel a vállain, a nyaka köré tekeredve. Belefúrom állam a nyakszirtjébe, megpihenek ott. Ajkaim morzsolgatom, persze azért tekintetem az étterem töltelékére vándorol, mintha csak egyetlen ismerős is visszanézhetne rám. Peter szavai hívják magukra a figyelmem, kissé szerénykedve nézek végig magamon utánuk.  - Köszönöm. hogy el is hiszem-e az más kérdés. Figyelem, hogyan foglal helyet, s megteszem én is párhuzamban működve vele.
A kérdésére elnyílnak ajkaim, hogy feleljek, de akkor máris egy étlapot ránt magához, ami meglepett, elégedett és elcsodáló nevetést csal ki belőlem. Sosem lenne elég bátorságom, sem tehetségem hozzá, hogy ilyen pontosan célozzak és meglépjem ezt ennyi ember előtt.  - Húúú. hú, nahát. bár nem kerüli el a figyelmem, hogy az ő mosolya karcsúsodik, az enyém úgy dagad. Látványosan pironkodva veszem el tőle az étlapot és kezdem bogarászni. Nem is igazán figyelek rá, mit olvasnak szemeim, mert a szívembe karcolt karcsú mosoly ajkain sokkal inkább elvonja a figyelmem. Talán még mindig korai...  - Ha gondolod elnapolhatjuk. pillantok fel rá végül egy szomorkás mosollyal arcomon. Túl nagy falat ez, talán nem is leszünk készen rá soha, hogy folytassuk ott, ahol abbamaradt. Hogy is lehetne bármi ugyanaz, ha minden más?!
- Vagy maradhatnánk egyszerűen csak havibarátok. csúsztatom elé az étlapot, fejem enyhén oldalra billentve.



dallam | pm, ha nem jó

Vissza az elejére Go down

avatar

∆ Hozzászólások száma :
322
∆ Kor :
33
∆ Tartózkodási hely :
♮ New York



A poszt írója Carol Danvers
Elküldésének ideje Vas. 11 Nov. 2018, 11:50
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next



napjainkban
5. kaland / 2. felvonás

Szórakoztatja a férfi arcjátéka, amint az ölébe simul. Lágy nevetés, huncut villanás szemeiben, miközben megértően bólogatva egyre lejjebb, egyre közelebb kerül őhozzá. Steve maga kezdte a mókát - Carol csak szereti emelni a tétet. Van benne ez a fajta versengés, ami egész életére elmondható. Talán sosem növi majd ki.
Ajkai enyhén összehúznak, amint Rogers szavakkal, finom ellenkezéssel próbálkozik. Gyenge, megint túl udvarias formát ölt, ám ez csak még inkább mulatságossá teszi a szőke nő számára. Úgy simul fölé, mint tenger áramlat mossa el a homokpartot egy forró nyári éjszakán. Elégedett, magabiztos, határozott mozdulattal cserkészi be a férfit.
- Hm? - mintha meg sem hallaná, úgy támaszkodik meg a férfi feje két oldalán, lentebb engedve a vázát, hogy Steve nyakára kezdhesse elmorzsolni becéző szavait, a füle tájékára, ahol csak elérheti. Orrának hegyével végig cirógatja járomcsontja nyomát. Puhán bújja, macskásan szeretgeti, egyik tenyere a férfi hajába túr, selymes játékba kezd. Aztán annak szavai hallatán, mégiscsak felemelkedik, hogy a szemeibe nézhessen, elmerülve a kékekbe. - Ó. - bizony, hogy 'ó'. Arcán ott a sajnálkozó mosoly arra vonatkozva, miféle blokkolást művel a kapitány és mennyire ünneprontó. A derekára csatlakozó kéz mit sem számít jelen esetben, hiszen a férfi kerekded kimondta, hogy nem illő, helytelen, és blablabla - mert Danvers mindössze ennyit hallott meg.
- Az életed sem volt elég... - elégedett, csatát nyert mosollyal pillant a kékekbe. Próbál belezuhanni azokba, elmerülni bennük, megérinteni a férfi lelkét, majd egy mindentudó mosollyal végül megemelkedik - véget vetne a játéknak.
Meglepetten zuhan vissza, lejjebb, amikor a férfi mégis beszélni kezd és hajlandóságot mutatna kettejük gyümölcsöző boldogságának megélésére. Ajkai lehazudnak egy mosolyt, lepillant valahová a férfi mellkasára. A szőke tincseket igazítja füle mögé, lágyan vállat ejt. Az a bizonyos szívszó emeli állát, hogy Steve szemébe nézhessen. Tudja jól, hogy ez a szó épp olyan nehéz és súlyos mindkettejük számára és ha valamelyikőjük kimondja, az őszinte és igaz. Az orrára kapott puszis elmosolyodik - Szeretlek. - búgja halkan, hogy csak az a szív hallja, amelyhez szól övé, s már simul is fölé, hogy puha, könnyű és mégis érzéki csókot lophasson ajkairól, szerelmesen, bűvölten, kötődve, belecsomagolva az örökké és az őszinteség minden fogalmát. Puhán elhúzódik, épp csak annyira, hogy farkasszemet nézhessenek.
- Álljunk csak meg... Amerika kapitánya bűncselekményre gondol? Hová fajult ez a világ? - lágy nevetés, a feje enyhén oldalra billen, de már húzódik is vissza a saját ülésébe, hagyva a férfinak időt rá, hogy helyet foglaljon, fészkelődjön és megeméssze az előbbieket.


pm, ha nem okés | rádió |
∞ ∞ ∞ ∞ ∞ ∞ ∞


I'm not what

you think I am
Vissza az elejére Go down

avatar

∆ Hozzászólások száma :
12
∆ Tartózkodási hely :
✿ on jupiter (or Ria)



A poszt írója Eleanne
Elküldésének ideje Vas. 11 Nov. 2018, 12:04
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next


napjainkban - let's find Reimos

A hátam mögött hagyom a királyt, a hercegeket, a gyűlést és a saját szárnyamba igyekszem. Lépteim sebesek, futok. Mindenki készülődik a hajózásra. A Ria bolygón megmaradt harcosok átvonulnak a Jupiterre, hogy segítséget nyújtsanak a maradók számára. Sosem lehet tudni, mit hagyunk hátra, ha csak előre tekintünk.
A szobámban nem időzöm túl sokat. Felkötöm a hajam, s felveszem hercegnői vértem. A legerősebb anyagok egyikéből készült, így halandó fegyvere nem hatolhat át rajta. Ha háborúba mész, viselj egyenruhát. Sosem kellett még harcolnom igazából senkivel, de egyáltalán nem félek megküzdeni a népeimért, ahogy Reimosért is bármikor nekiütköznék a földiek akármelyikének. Talán nem vagyok olyan szívós, mint a jupiteriek, de megvannak a magam képességei és hiszem, hogy elég is lesz ehhez a harchoz.  

A már kész öltözékemben vonulok át a hídon, hogy az anyahajóra lépve elfoglaljam a helyem. Egyetlen őr, egyetlen harcos sem kérdőjelezi meg a jelenlétem. Szemlátomást nem egy hajó fog indulni - amivel magam is egyetértek. Ha megpillantom Wrenort, akkor a közelébe húzódom, de nem túl közel. Éppen csak, hogy lássa a jelenlétem, de ne velem foglalkozzon. Pár percet hagyok a felkészülésre, majd amint csillapodnak a kedélyek, mellé lépek.
- Ha meg is találjuk, ugye tudod, hogy ott nem ér véget a küldetésünk... rezzenéstelen marad az arcom, elég eltökélt és elszánt. Az ablakon át látom az érkező riai hajó hadat, ami megdobogtatja a szívem, simogatja és életre kelti, mosolyt csalva arcomra. - Lesz ott még olyan, akivel váltanunk kell pár szót. utalok a népeink elvesztésének okozójára. Határozottan elszántam magam. Ha meglesz Rei, haza kell küldenünk, biztonságban. Nekünk pedig további teendőink akadnak majd azzal, aki megtépázott bennünket.
- Mire várunk még? pillantok Wrenorra egy kérdő mosollyal, majd a pilótáink felé lépek, hogyha kell, segíthessek. Bármiben.


we fight| pm, ha valami nem okés

Vissza az elejére Go down

avatar

∆ Hozzászólások száma :
705
∆ Kor :
48
∆ Tartózkodási hely :
☢ with H e r o e s



A poszt írója Bruce Banner
Elküldésének ideje Vas. 11 Nov. 2018, 14:17
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next



2. felvonás
Napjainkban

Vonakodva tárcsázom Tonyt, de nem kerülhetem tovább. Valahol titkon reméltem, hogy van még időm felkészülni arra, amit mondanom kell, de olyan gyorsan megjelent a vonal bontása után, hogy lényegében csak megfordulni volt időm. Mindenhol ott vagy. De ha nem lennél, mi térdig gázolnánk a "sárban".
Eldadogtam mindent, amit megtudtam Thundráról, de sokkal lazábban fogadta, mint ahogy gondoltam.
- Egyébként... szép nyakkendő. - dicsérem meg a nyakában csüggő darabot. Bizonyosan nem a sajátja, az őrök viselnek hasonlót, de ha jobban megnézzük, még illik is az öltönyéhez.
- Tudod jól, hogy nem vagyok jó ... azokban amikben te igen. - ezalatt a nagyvilági életet értem, és nem véletlenül mutatok rá egész lényére. Soha nem leszek a nők kedvence a bozontos fürtjeimmel, meg az életunt ábrázatommal. És ha valaki mégis megszán, mintha tudatosan tenném tönkre azt a néhány boldog pillanatot, ami megadatik.
Figyelemmel kísérem a következtetését, közben önkénytelenül is mosolyra görbül a szám, amikor elképzelem a kicsi Hulkok seregét. Valahogy képtelenség komolynak maradni a közelében, amikor sajátos humorával úgy oldja fel a szorongást az emberben, hogy az észre sem veszi.
- Lényegében.. erről van szó. Hidd el, ellenálltam, ameddig tudtam. De lenyomta a Hulbustert, szétzúzta Veronikát. A meditáció semmit sem ért, amikor a buzogányával suhintott a fejem felé. Már azért utálom magam, hogy a saját unokahúgomat belerángattam és még egy Hulkot teremtettem a világra. Ezzel együtt élni... szívás. - most az egész lényemre mutatok, gondolva a bennem élő Nagyfiúra. Évek teltek el, hogy irányítani tudjam a rohamaimat. És mi van, ha valami félresiklik és Förtelem-szerű szörnyek lesznek az idegen DNS-el keveredve? Elpusztítanak mindent, ami az útjukat állja. Még a megalkotókat is Thundra bolygóján. Nem vállalhatom ezt a kockázatot. És senkinek nem kívánok egy hisztis Zöld Lényt személyes testőrnek.
- Mit tudok? Egy rejtély... titokfelhőbe burkolózik. De hát nem is baráti csevegés volt a legutóbbi. - vakarom a tarkómat kínomban, lepillantva az összezúzott parkolóházra. - Olyan, mint egy harcos amazon. Amolyan... modern Xena, bazi nagy buzogánnyal, hosszú combokkal, vörös... bársonyos hajjal. - a fejem megrázom, amikor visszarántom magam a jelenbe. Talán jobban elmerültem az emlékbe, mint kellett volna.
- Pénteknek csak annyit mondtam, hogy mindaddig, amíg nem beszélünk róla, magától ne említse a dolgot. De... meg tudja mutatni... - természetesen nem írhatom felül a biztonsági előírásokat, de ennyi belefért. Megegyeztünk, hogy én fogom elmondani, mielőtt Tony arcába nyomná a felvételeket, ahogyan azt a protokoll diktálná. De jobb volt, hogy addig sem zaklattuk ezzel Tonyt, volt elég gondja az enyémen kívül is.
- Kérlek Péntek, mutasd a felvételt! - alig egy másodperc múlva holografikus videók peregnek arról, ahogyan beszakítja az épületet, és elküzdi magát egészen a laborig, majd rám töri az ajtót. Buzogányával szétzúzza a segítségemre siető Vaslégiót, miközben pajzsként maga előtt tart. Ezután a Hulkbusterba bújva lesodrom a parkolóházba. Ami odalent történik, az már csak nyers pusztítás, ami az utolsó pillanatokban már Hulk és Thundra között történik. Veronika vet véget az őrjöngésnek...  
itt megszakítom a felvételt, nem vagyok büszke arra, hogy Hulkként kezet emeltem egy nőre, még ha erősebbnek is bizonyult nálam. - Azt hiszem ennyi.. elég. Ő volna, aki a DNS-emre pályázik. Thundra. Mikor kiszabadult, nem úgy tűnt, mint aki lemondana a tervéről. Inkább csak odébb állt, hogy erőt gyűjtsön. Ki tudja, mikor hallunk felőle ismét. De... lehet csak paranoiás vagyok... - ha nem ő figyel, akkor más, de az biztos, hogy valaki lépten-nyomon figyel. Nem tudom hol lehet, de jobb felkészülni arra, ha ismét felbukkanna. Tonynak bizonyára jobb ötletei lesznek a sajátomnál. Legutóbb azon törtem a fejem, hogy leköltözök a Bázis alatti bunkerba. Végül is csendes, biztonságos... unalmas. De addig is nálam marad a DNS-em.


Kaland *-* || ... ||
∞ ∞ ∞ ∞ ∞ ∞ ∞






A hozzászólást Bruce Banner összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Szomb. 17 Nov. 2018, 21:19-kor.
Vissza az elejére Go down

avatar

∆ Hozzászólások száma :
27
∆ Tartózkodási hely :
✧ Earth-616



A poszt írója Thundra
Elküldésének ideje Vas. 11 Nov. 2018, 16:19
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next



✧ T h u n d r a & E v e r y b o d y ✧
5. Kaland - 2. Felvonás - Napjainkban


Hallgatom önmagamat, ahogy ledarálom a napi történéseket, amik konkrétan egyenlők a nullával.
- Kérek engedélyt 12. cikkely általi beavatkozásra! - Csak frusztrál a tény, hogy nem haladtam semerre, pedig csak méterekre volt tőlem Dr. Banner. És nem tudtam megszerezni, amit kellett. Most, hogy a lapjaim teljesen nyíltak, esélyeim eléggé leredukálódtak, még a beszélgetésünknek sem volt sok haszna, pedig reméltem, hátha megértő lenne... De persze ki lenne az ilyen esetben? De nem adtam fel. Ez az én küldetésem, és kétféle módon lehet vége, vagy meghalok, vagy elhozom azt az egy-két cseppet, nem kellene több. Ebben biztos voltam.
Mélyen beszívtam a levegőt. Még nem volt semmi veszve, újra megpróbálom és végül is... ne felejtsük el Bruce jó lelkét. Ki a fene az, aki bocsánatot kér az ellenfelétől?! Nem tudtam hova rakni személyét! Nem volt ellenfelem sem, de barátom sem. Ő csak egy küldetés! Egy cél, egy jövő a népemnek.
A tétlenség annyira zavart, folyamatosan ösztönzött cselekvésre, de fejjel nem lehet a falnak menni, nem igaz? Most mégis erre készültem, ahogy elraktam a hangfájlt és a Torony fölé irányítottam a hajót.
A buzogányomra tekintettem, a fémláncot azt csak feltekertem alkaromra, megnyugtató volt ismerős hidege, egyensúlyba billentett vissza. Nyugtalan voltam a parkolóházban történtek óta, Dr. Bruce Banner pedig lekötötte a legtöbb gondolatomat, éles, szúró és intenzív volt továbbra is az élmény, a vele való találkozás. De most minden elsimult, visszaállt helyére, ahogy a katona bennem magához tért, ahogy a küldetés vörös jelzéssé vált a fejemben. Nincs sok időm!
"Engedély megadva."
Tompa puffanással értem földet, nem messze az épülettől, mely körül ENSZ katonák figyelésztek, még csak nem is játszották el az átlag civilt, ahogy fel és alá járkáltak az utcákon. Hmm...
De nem a torony felé tartottam. Sokkal inkább más irányba, tökéletesen végig követhetően más irányba. Más valakihez.
Kérlek, Bruce... Csak reméltem, hogy nem teszi még nehezebbekké a dolgokat. Halovány remény ismerve eddig. Rengeteg cikket, lapot olvastam róla, hogy minél jobban megismerjem, hogy tudjam, hogy lássam, pedig volt szerencsém hozzá, mégis úgy éreztem, felkészültebbnek kell lennem. Biztosra kell mennem.  És aki keres, az talál. Hulk elég nagy jelenség, pláne akkor, ha kettő van belőle, mondjuk egy női verzió - az unokahúg.
Megnyugtatóan sóhajtottam magamnak. Kerüljön, amibe kerül.
A buzogány lecsapott az irodaház előtt. Nem akartam többet, mint figyelemfelhívást! Már pedig Bruce-nak a jó lelke ide fogja vonzani az elefántcsonttornyából, nehogy Jennifernek akármi baja is essen. Nem akartam a nőt bántani, Ő csak egy eszköz volt Hulk fiúhoz. Mert nekem a Nagyfiú kellett továbbra is. Égetően.
Újabb és újabb csapás, az emberek menekültek, és a katonák pedig érkeztek. Az ENSZ beszőtte az egész várost a Bosszúállók és egyéb igazságosztók után. De kapóra jön, hisz a Stark torony körül is strázsálnak, így talán a hír előbb eljut Dr. Bannerhez.
Ha nem, meglépni bármikor megtudok.
Adtam időt, húztam, míg lehetett és csak utána, mikor egy-két merészebb riporter is megkerült, indultam az épületbe. Jennifer hol vagy? Hulk mikorra érsz ide? Nem szívesen akasztottam a nyakába az ENSZ-t is, főképp ezek után, de a cél szentesíti az eszközt. Vércsepp és soha többé nem fog látni. Megacéloztam magamat, pedig valahol a lelkem mélyén volt egy hang... Egy hang, aki nem a katona volt...
Tikk-takk-tikk-takk. Sürgetett az idő.
Bruce, hol vagy? Szükségem van rád.

*-* remélem jó, ha nem, csak egy üzenet 
Vissza az elejére Go down

avatar

∆ Hozzászólások száma :
8
∆ Tartózkodási hely :
Jupiter



A poszt írója Wrenor
Elküldésének ideje Vas. 11 Nov. 2018, 16:36
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next


5. nagy kaland - 2. felvonás


Végtelennek tűnő haragomnak csupán egyetlen dolog vethetne véget, ha kisöcsémet a kezeim közé foghatnám, és miután leüvöltöttem a fejét, szorosan magamhoz ölelném. Azután olyan büntetésben részesíteném, amitől nemhogy attól menne el a kedve, hogy elhagyja Jupitert, hanem hogy a szobájából kitegye a lábát az elkövetkezendő évezredben. Hogy is hihette, hogy majd kalandtúrára indul az emberek közé? Ha nem a feltűnő szarva miatt fogják el, akkor a hajó miatt. A technológiánk felhasználva a földiek eljuthatnak hozzánk. Nyilvánvaló, hogy erre sem gondolt az a botor gyermek.
Amikor Eleannet kérdezem, ugyanazzal a javaslattal áll elő, mint amit hallani szerettem volna. Nem várhatunk tovább.
- Így fogunk tenni! - bólintok rá, s megeresztek egy aggodalmas mosolyt felé. Örülök, hogy velünk jön, ám korántsem nyugtat az a tudat, hogy talán megsérülhet. Az ajánlatom továbbra is fennállna: ha itt maradna és nem térek vissza, akkor feloldozom az esküje alól és szabadon hazatérhetne. A Jupiteren biztonságban van, de nem tudjuk mi vár az emberek bolygóján.
Zren felé fordulok.
- Öcsém, a sereget állítsd készenlétbe! Ha elbukunk, azt jelenti, oly ellenséggel találtuk szembe magunkat, ki veszélyezteti népünk fennmaradását. Védd meg a szülőbolygónkat minden áron! Mostantól Te vagy a rangidős herceg! Számítok Rád. - kezem vállára helyezem, és mélyen a szemébe nézek. Íriszei elszántságot tükröznek, mégis féltem mindhárom öcsémet. Egyikőjüknek sincsen meg a kellő tapasztalata egy esetleges háborúhoz. Emiatt nem engedhetem meg magamnak, hogy kudarcot valljunk.
Miután kiadtam a szükséges parancsokat visszafordulok jövendőbelimhez. Szavai mögött nagy igazság rejlik. Az ellenség nem ismerhet, s ha csak szikrányi esélye van annak, hogy válaszokat kapunk ott, hol az őrület elkezdődött. Minden lehetőséget meg kell ragadnunk.
- Hát most megtudják, hogy a jupiteriekkel nem bölcs döntés háborút provokálni. Menj, addig a hajókat előkészítjük az indulásra! - simítok végig felkarján. Szemembe ezúttal köszönet költözik, hiszen nem sok nő tenné meg ezt az öcsémért és egy olyan népért, akik szinte idegenek számára.

Mikor kimondom Enorosnak intézett szavaim, megrázom fejem, s ismét szólok hozzá.
- Tudod mit? Felejtsd el! Maradj Zrennel! A harci tudására, és a Te diplomáciai érzékedre is szüksége lesz népünknek. Együtt kell maradnotok. Ne hagyd őt magára! - ezzel hátat fordítok, s a trónushoz sétálok. Mindkét kardom leemelem, majd oldalamra erősítem, hüvelykbe csúsztatva őket.
Harcosaimtól átvéve belebújok könnyű vértembe, s hadnagyom felé intézem szavaim.
- A királyi testőrség tizenkét legerősebb harcosa induljon meg az anyahajóra, és még egyszer annyi pilótát küldj velük, ha légi támogatásra lenne szükségünk! Egy orvosi csapat is jöjjön! Hamarosan csatlakozom..... Egy harmadik hajó álljon készenlétben, fedélzetén az erősítéssel. Ha vészjelzést küldünk, induljanak meg. Nem invázió, csak kimenekítés a cél. A herceget és Eleannet minden áron hozzák haza! - ezen parancsom titkon adom ki, mindenki tudta nélkül. Népünk törvényei nem engedik meg, hogy más bolygók ellen vonuljunk teljes seregünkkel. Nem lennénk többek nagyapámnál. Felfednénk lapjaink, s létezésünk titokban tartása is veszélybe kerülne. Bár ez utóbbi minden bizonnyal immár elkerülhetetlen...  

Utam egyenest a hajóhoz vezet. A fedélzetre lépve végigvezetem tekintetem a maréknyi harcoson, majd amint felér Eleanne is a fedélzetre, figyelmem neki szentelem.
- Ne félj, addig nem hozzuk haza öcsémet, amíg válaszokat nem kapunk! - mosolyom őszinte, s ezúttal nyugodtabb, mint a mai napon bármikor. - Köszönöm, hogy velünk tartasz!
Az iránytóterem felé fordulok, hangom átharsogja az egész helyiséget. Kiadom a parancsot.
- Pilóta, a cél: A Föld bolygó!



target: Earth| Let's find Reimos!  

Vissza az elejére Go down

avatar

∆ Hozzászólások száma :
128
∆ Tartózkodási hely :
Xavier birtok vagy egy bár



A poszt írója Gregory S. Severald
Elküldésének ideje Vas. 11 Nov. 2018, 16:59
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next

Alighogy ráleltem Zöldjeidre, figyelmem kénytelen tovább siklani. A falat bámulom meredten. Nincs rajta semmi különleges ami önmagában vonzaná az ember figyelmét. Ami az figyelmemet felkeltette az jóval mögötte van több szobával odébb. Mielőtt esetleg szólhatnál mutató ujjamat az égnek szegem.
-Sh...
Enyhén megbillentem a fejem ahogy figyelem a professzor mozgását az irodájában. Eddig fel sem tűnt, hogy "talpon" van... Elvégre már hozzá szoktunk, hogy mostanság szinte ki sem mozdul onnét. Eddig sem rohangált a folyosón, vagy kellett vele kergetőzni az udvaron, de az évek során még nem láttam ennyire padlót fogni, hogy még a szobából se jönne ki. Pedig a küszöböt is rég eltüntettem.
-Érdekes...
Suttogom és tekintetemmel követem Xavier mozgását. Kijött az irodából, a folyosón keresztül végül betért a nagy terembe... Magam is eltávolodtam a faltól. Lasú lépteim nyomán, mezítelen talpaim hangtalanul érkezett a hűvös padlóra. Az utamba kerülő kis asztal sarka fűszálként hajlott el lábszáramon. Alaktalanul, kocsonya módára remegett mielőtt ismét felvette eredeti alakját. Mintha hozzá se értem volna. A professzorra koncentrálva haladtam tovább. Tekintetem továbbra is arra a falra szegeződött amely elválasztott minket. Kíváncsian fürkésztem a professzort alkotó elemeket. A professzor egészét, de bármennyire is természetes a mutációm ezen része, arcvonásokat csak nagyon nehezen tudok leolvasni az emberekből. Ahhoz kell, hogy ténylegesen lássam őket. Noha a testében tobzódó hormonok és más kémiai anyagok, reakciók egyértelmű jelét mutatták a bánatnak és sírásnak. Míg a professzort figyeltem észre sem vettem, hogy gyakorlatilag bele sétáltam a kanapéba. Csak akkor álltam meg amikor csupasz bőrömön némi melegséget éreztem. Lepillantottam a tőlem alig 1 cm-re ücsörgő Crysre. Ha rám néz az ajtó felé biccentek. Ha nem, akkor megveregetem a vállát.
-Itt a proff...
Hangom halk, némi aggodalom vegyül bele. Felnézek és meg is jelenik a nyitott ajtóban. Szavai szöget ütnek a fejembe. Lepillantok Crysre majd vissza rá. Valami nagyon nem stimmel a proffal...
-Ja, nem, tudtommal nem. Vagyis nem tudom...
Ismét Crystalia-ra nézek. Tekintetemen keresztül némi tanácstalanság szűrődik át magabiztosságomon. Charles búcsúzó szavaira ismét felé kapom a tekintetem.
-Pedig nem zavar... A látszat ellenére se...
Nézek végig magamon. Vagyis azon az egy szál boxeren amiben jelenleg díszelgek. Ám addigra a Proff már hátat fordított és elindult a kijárat felé... Másodpercekig csak álltam és néztem ahogy távolodik...
-... Mi most akkor járunk?
Sandítok a mellettem ülő Hercegnőre. Kisvártatva kilépek a kanapéból ami vissza nyeri eredeti alakját. Rajtam pedig apránként a szokásos ruházatom kezd alakot ölteni, látszólag a semmiből.
-Én minden esetre örülnék neki.
Jelentem ki látszólag érdektelenül. Olykor ugyanis nehéz felvállalni az érzéseket... Rántok még egyet az öltönyfelsőn passzióból. Vállam fölött vissza tekintek, keresve a zöld szempárt. Amint megvan kacsintok és a professzor után indulok.
-Legyen az bármerre is kedves barátom, én vezetek.
Pörgetem meg a Blackbird kulcsát. Majd rá markolok Charles székére és tolni kezdem.
-Egy jó whsikyt proff? Jót fog tenni. Skóciában tudok egy jó helyet...
Az ajtóban megállok és vissza fordulok Crystalia felé.
-Te nem jössz drága?
Miután ő is csatlakozik a kis brigádunkhoz(Userrel egyeztetve) elindulok a BlackBird felé, remélve, hogy a professzor sem ellenkezik egy kis csapatépítő tréning ellen. Ránk fér egy jó italozás, a környezet változás...
Vissza az elejére Go down

avatar

∆ Hozzászólások száma :
11
∆ Kor :
29
∆ Tartózkodási hely :
∘∘ on the avengers base ∘∘



A poszt írója Wanda Maximoff
Elküldésének ideje Vas. 11 Nov. 2018, 17:08
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next

5. kaland - 2. felvonás

- Milyen pozitívan látod ma a dolgokat! – A mosolyom kiszélesedett Vízió rövid megjegyzését hallva. Vége lesz? Igen? Mikor? Mikor fog eljönni a pont, amikor az emberek túlteszik magukat a szeretteik halálán és úgy gondolják, eleget gyászoltak, idegeskedtek, méltatlankodtak és szenvedtek? Ha valaki azt mondaná, hogy soha, az emberiség nem fogja túltenni magát a történteken, én elfogadnám; elvégre, miképpen várhatnánk el tőlük, hogy egy csapásra megemésszék a családtagjaik, barátaik, társaik halálát? – Számításaid szerint mikor lesz vége? – A legkevésbé sem szerettem volna, ha gúnyt hall a hangomban, mégis úgy éreztem, hogy kicsit messzire mentem. Talán, mert én képtelen vagyok úgy szemlélni a dolgokat, mint Vízió. Tényszerűen, érzelmektől mentesen, azt a hitet táplálva, hogy az emberek racionálisan gondolkodó lények, pedig nem azok. Egy vagyok közülük és ismerem a fajtájukat. – Te tényleg hiszel abban, hogy a helyzet jóra fordul… csak túlságosan apró tényezőként könyveled el az érzelmi reakciókat. – A teavíz felforrt, úgyhogy elkészítettem a teákat és az egyik csészét Vízió elé toltam. Mostanában megnyugtatott, ha valami forrót ölelgethettem az ujjaim között és bőven elég volt a létezésből annyi, hogy elkortyolgassak egy bögre kakaót vagy teát, a többiek pedig annyit lássanak lélegezi, ami bizonyítja, hogy élek. A csapat nagy része ezen a vonalon mozgott, bár nekem szerencsém volt, hiszen Vízió megpróbált lelket önteni belém. Kíváncsi voltam, mi játszódott le pontosan a fejében, amikor vigasztalt és támogatott: vajon mennyire fogják befolyásolni a gondolkodásmódját az emberek reakciói és az elkövetkezendő történések? És az enyéimet? A csapatét? Mi lesz velünk?
- Egyébként jól vagy? – Kérdeztem rá emelve a pillantásomat. Borzasztó volt hallani, hogyha kilépett az utcára, akkor rá kiabáltak vagy megdobálták. Ha valaki, ő nem érdemelte meg. Igazából… egyikünk sem. De Vízió még inkább ki volt téve a támadásoknak, hiszen máshogy nézett ki, mint mi és a csőcseléknek ez bőven elég ahhoz, hogy kipécézzék maguknak. Pedig tőle kedvesebb és értelmesebb személyt nem ismertem. – Szoktam látni, hogy próbálsz velük beszélni. Mit mondasz nekik? – Az ablakból nem lehetett hallani a tömeghez intézett szavait, viszont csodáltam azért, mert nem veszítette el a beléjük vetett reményt és még az arcát is azok felé fordította, akik legszívesebben felpofozták volna.
Vissza az elejére Go down





A poszt írója Ajánlott tartalom
Elküldésének ideje
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next

Vissza az elejére Go down
 

2. felvonás - Napjainkban

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
2 / 3 oldalUgrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next

 Similar topics

-
» 6. felvonás - Látom a tüzet
» 1. felvonás - Alattomos suttogás
» 5. felvonás - Thanos
» 18. felvonás - Kilátástalan ütközet
» 2. felvonás - Stark torony

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Infinity Marvel :: Univerzum - Játéktér :: Kaland játékok :: 5. Kaland :: 1. Kör-