HomeHome  KeresésKeresés  TaglistaTaglista  CsoportokCsoportok  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  
Üdvözlünk az Infinity Marvel frpg oldalán
légy, aki lenni akarsz a marvel végtelen világában
Lépj be közénk
ne rejtsd el magad

Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Chatdoboz
oszd meg velünk titkaid





Itt tartózkodók
ki jár erre?

Jelenleg 14 felhasználó van itt :: 5 regisztrált, 0 rejtett és 9 vendég :: 1 Bot


A legtöbb felhasználó (71 fő) Hétf. 29 Május 2017, 19:54-kor volt itt.
Utolsó posztok
érkezett válaszod?

A nyár díjazottjai
az évszak nyertesei

A nyár férfi karaktere

M'Baku
A nyár nõi karaktere

Natasha
A nyár párosa

Pepper & Tony
A nyár canon karaktere

Steve & Bruce & Rocket
A nyár kedvenc karaktere

Pepper
A nyár saját karaktere

Esther & Vitali
A nyár elõtörténete

Gamora & Herkules
A nyár játéka

A 4. kaland (III. - IV. kör)

Share | 
A topik címe: 2. felvonás - Napjainkban

avatar

∆ Hozzászólások száma :
429
∆ Kor :
100
∆ Tartózkodási hely :
Staff rezidencia



A poszt írója Kalandmester
Elküldésének ideje Vas. 28 Okt. 2018, 18:12
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next

•• Napjainkban ••

I'm here and I'm ready for you!




• Hosszú hónapok teltek el, mióta a világmindenség teljes populációja a felére csökkent pillanatok leforgása alatt. Családok és nemzetek rokkantak bele abba, hogy akit szerettek vagy épp példaképüknek, vezetőjüknek tartottak, a szemük láttára lett eggyé a széllel. A tudósok azóta is keresik a miérteket, a híradók változatlanul is foglalkoznak a jelenséggel, és mindig oda lyukadnak ki, hogy a hősök, akik kezébe helyezték az életüket, kevesek voltak a tragédia megakadályozásához. A világ ilyenkor bűnbakot keres, és természetesen a Bosszúállókhoz és az önjelölt igazságosztókhoz vezették vissza a történteket. Megvetéssel nyilatkoznak a mutánsokról, és mindenki másról, aki részt vett a harcban. A civilek tüntetésekkel fejezik ki gyűlöletüket. Attrocitások, támadások érik azokat a mutánsokat és hősöket, akik bárhol a világon az utcákra merészednek. A Stark Tornyot testőrök védik Manhatten szívében.

Éppen egy hónapja annak, hogy az ENSZ vezetői ultimátumba fektették és kötelezően beszüntették a hősök és a mutánsok tevékenységét világszerte. Ez azt jelenti, hogy napjainkban az ENSZ serege igyekszik megakadályozni és felszámolni minden lázadást, terrorista akciót Földünk minden pontján… több-kevesebb sikerrel. A nyilatkozat szerint, amennyiben a hősök vagy a mutánsok megszegik az ultimátumot, a katonaság azonnal mozgósítja erőit, és a Raftba zárják a parancsszegőket.

A gyász és az elfogadás időszakát éljük. Ennyi idő elteltével a legtöbben beletörődtek már, hogy elveszítették szeretteiket, az árvaházak megteltek, az egyedül maradt gyermekeket más családok fogadták be. Mindenki igyekszik visszazökkenni korábbi életéhez, a munkába temetkezni és elfeledni a 2018. nyarán történt borzalmakat. New York lerombolt részei lassan épülnek, de még mindig vannak olyan negyedek, ahol kizárólag a fosztogatók és az utcai bandák ütik fel fejüket.

Az emberek félnek.

***

Szituáció: Arra lennénk kíváncsiak, hogy  Te éppen hol tartózkodsz, kivel vagy, mit csinálsz 2019. tavaszán.
Nem várunk hosszú reagot senkitől sem, ám a következő felvonások miatt elengedhetetlen, hogy kezdésnek lássuk a nagy egészet, hogy ki-hogyan tud becsatlakozni majd a továbbiakba.

UPGRADE:
 

***

» Általános leírás: A hozzászólásod megírására egy hét áll rendelkezésedre. Amennyiben a partnered/partnereid hamarabb megírják köreiket, lehetőséged van az újabb kör megnyitására. Ha valaki nem írja meg egy héten belül a hozzászólását, a kör újra indulhat (mivel sokan vagyunk, törekedjünk nem megváratni egymást). A Kalandmesternek jogában áll a karaktereket útmutatásokkal irányítani, illetve hozhat be egy-egy körbe/szituációba újabb karaktert, illetve vihet ki, ha eltűnik a játékos, vagy a szituáció úgy kívánja.

- Reagsorrend: nincs.
- A felvonás résztvevői: Steve Rogers, Reimos, Hercules, Enoros, Peter Quill, Carol Danvers, Gamora, Bruce Banner, Charles Xavier, Peter Parker, Sigyn, Gwen Stacy, Wanda Maximoff, Tony Stark, Vízió, Rocket, Gregory S. Severald,  Logan James Howlett, Crystalia Amaquelin, Severin Bellerose, Singularity,  Thundra, Fandral, Thor Odinson, Johnny Blaze, Wrenor, Eleanne

Vissza az elejére Go down

avatar

∆ Hozzászólások száma :
23



A poszt írója Singularity
Elküldésének ideje Vas. 28 Okt. 2018, 22:58
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next



Kaland
    ☄ Csillagok, csillagok ☄
Most már kezdtem érteni, miért akarta Jennifer, hogy ezt a külsőt hordjam. Sok olyan lényt láttam a Földön, akik csak egy kicsit is eltértek az "emberi normáktól", azokat bántják. Sok dolgot láttam már, de olyat nem, hogy eltűnjön a fél univerzum. Ezek a fájdalmak, amelyeket érzek belőlük jönni... Alig elviselhető. Azt akartam, hogy kicsit jobb legyen a helyzet, jobban akartam érezni magam. Muszáj volt sapkát húznom, hogy kevésbé legyen feltűnő a csillogás a hajamba, bár ez nappal egészen elenyésző volt a sötét fürtök között. Egyébként nem volt rajtam semmi különös. A puha, fehér pulcsimhoz passzolt a sapkám, egy farmer volt rajtam, meg egy bakancs. Ezeket a ruhákat Nico válogatta valami boltban. Nekem tetszenek!
Nagy hévvel sétálok Manhattenben, egyenesen Sev otthonához. Elmosolyodom. Meglepem! Vettem pitét és milkshaket. Nem akarok nagy feltűnést csinálni azzal, hogy a lakása elé teleportálok... Mert hogy erre külön megkértek a többiek, hogy ilyet ne csináljak. Szóval nem csinálok. Ám még is, amikor nem tudok bemenni, mert zárva az ajtó. Nem kell egy pillanat se, hogy a telepatikus képességeimnek hála tudjam, hogy bent van a lakásban. Az első kopogásra Dailon nyit ajtót.
- He-ló! - köszönök, aztán be is viharzok mellette a lakásba. A célpontom egyből meg is találom, kizárva minden más látványt a kanapén alvó Severinre huppanok egy felkiáltással:
- Reggeliiiiiiiiiiiiiii!!! - mosolygok szélesen a nő arcába és meglengetem a pités papírzacskót, meg a milkshaket.
- Singularity hozott enni! Severin éhes? Severin ébredj! - rugózok párat mellette a kanapén és mosolyogva az orra alá dugom a shaket.
- A kedvenced! - mondom félhangosan, aztán hirtelen megállok a mozdulatban. Mintha... valaki lenne még itt...? Érzem. Felkapva a fejem nézek körbe, hátha megpillantom az illetőt, aki nem Severin és nem Dailon.




 × Aurora × Remélem jó helyen van

Vissza az elejére Go down

avatar

∆ Hozzászólások száma :
55
∆ Tartózkodási hely :
New York



A poszt írója Reimos
Elküldésének ideje Vas. 28 Okt. 2018, 23:59
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next


2. felvonás
Severin & Singularity
Az elmúlt pár napban megismertem egy-két új embert, köztük Severint és Dailont, akiknél kajához és ágyhoz jutottam. Emiatt tegnap visszatértem hozzájuk, túl fáradt voltam már, és nem akartam ismét egy padon aludni. Ahhoz képest, hogy földi elég kedves nő. Kaptam tőle ételt és alkoholt is, plusz pár információt, amikkel nem sokat értem, de legalább ehettem egy jót.
Nagyon fura idegen helyen aludni, megszoktam a palotát, hiányzik a saját ágyam. Ennek ellenére hamar bealudtam, és a rémálmaim ellenére egyszer sem keltem fel. Igyekeztem semmit se kilyukasztani a szarvaimmal, az illetlenség lenne. Valami éles, idegen hangra ébredtem. Nem Severin volt, ezért gyorsan lerúgtam magamról a takarót és elindultam kifelé, hogy megnézzem mi történt. A "reggeli" szó hallatán elmosolyodtam, és az idegen lány mellé léptem. Nem tudtam, hogy itt házhoz jön a reggeli, mert Severin elég szegénynek tűnik.
- Egy kicsit csontos vagy. Nem jön valaki húsosabb? - Pedig már örültem, hogy végre újra ehetek. A hal és a pizza nem volt túl tápláló. Ha nem jutok hamarosan valami jupiteri finomsághoz akkor magamat fogom felfalni. - Sev! Ez ki? - Lehet, hogy barátok? Fogalmam sincs, hogy ezen a bolygón ki kinek a kije. A mágus nő múltkor sikeresen összezavart a halálos témával, így eléggé el vagyok veszve. Hiányzik az otthonom, a testvéreim, és egyfolytában emberszagom van, még zuhanyzás után is. Emellett mindjárt elalszom, mert ez a valaki felébresztett. Végül is nemsokára úgy is mennem kell, mert elegem van ebből a tehetetlenségből. Ha megoldom a problémákat talán elkerülhetem a büntetést. A testvéreimet ismerve erre az esély nulla, de a remény hal meg utoljára.


 hagyjál    |

Vissza az elejére Go down

avatar

∆ Hozzászólások száma :
26
∆ Kor :
288
∆ Tartózkodási hely :
New York



A poszt írója Severin Bellerose
Elküldésének ideje Kedd 30 Okt. 2018, 00:50
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next



Nagykaland~

Csipet~csapat

\(^○^)人(^○^)人(^○^)/


Talán nem tartozik az ember legjobb tulajdonságai közé, ha rosszul viseli a reggeleket, sőt kifejezetten utálja őket, azonban ez engem egyetlen percig sem tartott vissza tőle, hogy így tegyek. Az utóbbi időben sok minden állt mögöttem, az hogy ismét dolgoztam, valahogy még elviselhetetlenebbé tette a hajnali napsugarak elviselését, elgémberedett izmaim fájdalmasan feszültek bőröm alatt.
A tudatom még az álmok földjén járt, éppen azon voltam, hogy végre leleplezzem, valóban egy feketelyuk, vagy talán még valaki rejtőzik Rei gyomrában, amikor kiszorult belőlem minden levegő. Ilyen lehet, amikor valakit elevenen felfalnak, talán a fiú megunta a földi ennivalót, és úgy döntött, hogy mégiscsak megesz, azonban a lassan agyamba fúródó hang nem hozzá tartozott. Tudom már, miért kerültem hosszú ideig a kapcsolatokat másokkal…
- Severin halott, temessétek el! – Nyögtem, és nemes egyszerűséggel a fejemre húztam a takarót, nem szabadott volna hajnalig a híreket néznem. – Várj… ennek olyan illata van… –Talán egy mérföldről is megéreztem volna a kedvenc összeállításom, és ebből adódóan úgy vettem magamhoz a milkshaket, mintha egy éve nem ettem volna semmit.
A szívószálat rágcsáltam, és nagyjából úgy festhettem, mint Gollam, aki épp ismét magáénak tudhatja a drágaságát. Így is éreztem magam, járt nekem némi édesség! Ez egy borzasztó reggel volt… javarészt amiatt a tény miatt, hogy reggel volt.
- Egyértelműen nem ennivaló, Rei. – Mormogtam, még mindig a szívószállal a számban, mit nekem a kávé, ennél jobban semmi sem ébreszthet fel. – Doriana, ő Reimos, Reimos, a hölgy Doriana. – Rájuk szerettem volna bízni, miként is mutatkoznak majd be egymásnak, végtére is mindkettőjük kisebb-nagyobb titkait őriztem, ebben legalább jó voltam. – Dailon, kérlek üss össze valamit, hogy Rei se maradjon éhes, én addig előszedem a ruháit. – Másztam ki a párnák közül, egy pillanatra sem elengedve a poharamat. – Jó is, hogy itt vagytok, készítettem nektek valamit.
Azt hiszem nem túlzok, ha azt mondom, hogy az utóbbi hetekben kifejezetten termékeny voltam, bár egyelőre nem vállaltam megrendeléseket. Olyasmit szerettem volna készíteni, amiben én magam is örömem lelem, bár nem mondhatom, hogy Cul kalapácsának javítása nem volt izgalmas. A mesterek munkája, amit végül kiegészíthettem… hatalmas megtiszteltetés, még se érhet fel egy saját mestermű megalkotásával. Bár azért az még váratott magára, ezek az apróságok csupán némi segítséget nyújtottak azoknak, akik rászorultak.  





Vissza az elejére Go down

avatar

∆ Hozzászólások száma :
68
∆ Tartózkodási hely :
Attilan │ New York



A poszt írója Crystalia Amaquelin
Elküldésének ideje Kedd 30 Okt. 2018, 03:10
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next

Kaland

It has begun...


Nem tudom, mióta ültem a Xavier birtok sötétségbe burkolózó nappalijában, de abban az egyben biztos voltam, hogy órák teltek el azóta, mióta legutóbb megmozdultam. Hátam fájdalmasan merev volt, tompán lüktetve kúszott végig izmaimon a zsibbadt, kínzó érzés de ezúttal sem moccantam. Szótlanul néztem a monitoron felvillanó, egymás után lejátszódó híreket, amik nagy vonalakban összegezték az elmúlt hónapok eseményeit. Halkan sóhajtottam fel és sötét pillantást vetettem a zöld teára, ami rég kihűlt és valószínűleg már kesernyéssé is vált- túl sokáig hagytam ázni a teafüvet. Visszapillantottam a kijelzőre, ami könnyes arcokat mutatott, egymás után, ahogy megtörnek a gyásztól... Hogyan kellene feldolgoznia a világnak, hogy ennyien odavesztek? Elfogadni az elfogadhatatlant és megbocsáthatatlant? Hálásnak kellene lennem, amiért én nem váltam porrá a több milliárd lélekkel együtt... de tátongó, hideg űrön kívül semmi más nem töltött el. Úgy éreztem, egy helyben vesztegelve ácsorgok, amíg mellettem elrohan észrevétlenül az esély, hogy tegyek valamit, bármit, amivel enyhíthetem a többiek szenvedését... apróságokkal próbálkoztam, rácáfolva neveltetésemre, teljesen elveszítve magamat, hisztérikusan kutattam hosszú ideig az embertelenek után- azok után is, akiket Medusalith saját szemeivel látott semmivé válni. El kellett telnie jó néhány álmatlan napnak ahhoz, hogy megértsem, tehetetlen vagyok. A legbölcsebb, ha meghúzom magamat és nem használom nyilvánosan az erőmet- semmiért és senkiért sem. Pokoli érzés volt megállni, el kell ismernem. Nem voltam az a fajta inhuman, aki félre tudja fordítani a fejét a szükség idején- jellemem ellen való színjáték volt- most mégis szerepet kellett játszanom. Hosszan fújtam ki a levegőt és lehajtottam a notebookot, fejemet a hűvös vázra fektetve lehunytam égő szemeimet. A vártnál könnyebb volt belesüppedni a körülöttem kavargó homályos, sötét érzésbe és engedni neki, hogy magába szívjon...
A hajnal első sugarai átszűrődtek a hatalmas ablakon, egyenesen arcomra vetülve csempésztek némi meleget elhűlt bőrömre. Szemöldökeimet összébb vonva mozdítottam fejemen, jobbomat nyakamra kulcsolva nyögtem fel és tettem óvatos, köröző mozdulatokat tarkóm felé. Zöldjeimmel feltérképeztem a még homályosan látható világot és elfojtottam egy ásítást, a gyomromban kavargó veszteségérzettel vegyült hányingert régi ismerősként üdvözölve álltam fel a székről és indultam el a konyha felé, hogy némi kesernyés kávét magamhoz vegyek. Az evést meglehetősen elhanyagoltam, néhány szem szőlőn kívül mást nehezen erőltettem magamba csak. Még mindig felbukkantak előttem szeretett népem és diákjaim arcai, úgy éreztem egyenesen bűnt követnék el, ha ennék és esetlegesen kielégítően érezném magamat. Így hát meglehetősen viharverten ténferegtem a pult felé, ahonnan egy almát és egy teljes adag kávét vettem el, majd nemes egyszerűséggel a legközelebbi asztalhoz ültem le. Elég korán volt ahhoz, hogy rajtam kívül más még ne legyen jelen;  beletemetkeztem a bénult kedvtelenségbe és lassú, küszködő kortyokkal nyeltem le a koffeint addig,  amíg léptek zaja nem ütötte meg füleimet.
- Jó reggelt, Gregory. - Hangom meglehetősen távolinak hatott, megtörten csengett. Próbáltam volna erőt gyűjteni bele, de a megjelenésed még több energiát szívott el belőlem, mint vártam volna. Nem régen tértem vissza, azóta pedig feltűnően kerüllek, hagyva hogy ott lógjanak kettőnk között a körvonalazódó, képlékeny gondolatok.  Kellemetlenül szűkké vált a tér, ahogyan mindig, amikor felbukkansz mellettem azóta az este óta. Kihúztam magamat és nyeltem egyet, kezembe fogva az almát elmélyülten csiszolgattam a bőrét, mintha lenne valami szemnek láthatatlan, levakarhatatlan folt rajta. Ismertem az életviteledet és tisztában voltam vele, hogy számodra nem jelenthetett túl sokat az, ami történt- mindaz, amit akkor mondtál minden bizonnyal része volt a taktikádnak. Elhúztam a számat és hátradőltem- fejemet az ablak felé fordítva bámultam ki rajta. Nem voltam sértett, közel sem; csupán nem tudtam, hová kellene beillesztenem téged, miként kellene kezeljelek. Elfojtottam egy köhögést és beleharaptam a gyümölcsbe, a belőle áradó édes lé üdítőbben hatott, mint a kávé. Végül leraktam pár falat után és ugyan tekintetemmel a távoli fákat kémleltem; de félig-meddig hallhatóan szólítottalak meg. - Hogy viseled? - Ellebeghettem volna tovább is a csöndben, de már kezdett nagyon terhessé válni. Puszta udvarias szavakon kívül mást nem vártam, de akkor is rá kellett kérdeznem, tudnom kellett, hogy csak én hulltam-e darabokra, vagy másnak is nehezen megy a talpra állás.




Vissza az elejére Go down

avatar

∆ Hozzászólások száma :
128
∆ Tartózkodási hely :
Xavier birtok vagy egy bár



A poszt írója Gregory S. Severald
Elküldésének ideje Kedd 30 Okt. 2018, 20:00
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next

Egy hosszúra nyúlt tárgyalásról tartottam haza. A birtok hatalmas kovácsoltvas kapuja magától tárul fel még mielőtt oda értem volna. Begördültem a garázsba ahonnét egyenest a szobámba mentem. Útközben be-be lestem az üresen álló ajtókon. Sok gyerek cuccai és ágya mai napig ugyan úgy hevert ahogyan eltűnésük pillanatában. Az odaszáradt üdítők, a leejtett törött bábuk magányosan várták, hogy ismét valaki az elméjével röptesse őket... Szobámhoz érve csak tétován álltam az ajtó előtt. Kezemet csupán centik választották el a kilincstől. Tudtam mi vár az ajtó túl oldalán. Ugyan akkor reménykedtem, hogy mégsem. Ahogy feltárult az ajtó megjelent mögötte a holdfényben fürdő üres ágy. A maga steril tökéletességével. Sehol egy gyűrődés vagy valami ami árulkodna, hogy bárki hozzá ért volna távollétemben. Arccal előre dőltem bele és hunytam rövid, álomtalan álomra szemeimet.
Még pirkadat előtt arra ébredtem, hogy nagyjából tíz perce nem is alszom, csak bámulom a plafont. Végig simítottam magam mellett az ágy másik felét. Detektálásomnak hála megtaláltam azt akit ott kerestem de nem ott ahol egyébként ilyenkor lenni szokott. A kíváncsiság nem hagyott nyugodni. Magamra kaptam egy boxer alsót és a nappali felé vettem az utamat.
A feltárt ajtó elérve be tekintettem a sötét szobába. A hold sápadt fényében kirajzolódó sziluetted magára vonta figyelmem. Röpke pillanatig felmerült bennem, hogy talán jobb lenne távozni. Ami önmagában hatalmas ostobaságnak hangzik. Hónapok óta alig láttam, beszélni pedig még annyit sem sikerült. Folytattam utamat felé, míg rám nem köszönt. Hideg hangod után csöndtől zengett a helység.
-Jó reggelt Hercegnő...
Búgott fel hangom mielőtt folytattam volna utamat feléd. Figyelve zavart mozdulataidat úgy döntöttem, hogy végül nem ülök melléd. Az ablakig sétáltam amin kitekintettem az udvarra. Felkönyököltem az ablak oldalára, jobb lábamra nehezedtem a másikat pedig keresztbe vetettem rajta. Emlékkövek sokasága terült el a messziben. Egy becenév és egy autentikus X jelölés mindegyiken. Kérdésed hallva, az égen úszó otthonodra tekintettem. Kezeimet összefogtam a hátam mögött.
-Nehézkesen... De legalább te itt vagy...
Elvontam tekintetem a kövekről és arcom feléd fordítottam. Tekinteted után kutatva.
Vissza az elejére Go down

avatar

∆ Hozzászólások száma :
45
∆ Tartózkodási hely :
• New York city



A poszt írója Fandral
Elküldésének ideje Szer. 31 Okt. 2018, 22:01
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next



5. nagy kaland
Thor & Fandral a gyorsétteremben

- És most jön a legjobb része, barátom! - A kelleténél talán lendületesebben veregettem hátba asgardi királyomat, de valószínűbb volt, hogy előbb tör el a kezem rajta, minthogy megérezze a csapásom. Nem tehettem róla, előtört belőlem a gyerek, ahogy a fagylaltautomata előtti sorban álltunk. Túljutottunk már a gyorsétterem első körein, például egész szépen megtanítottam Thort sorbaállni, habár elég nehéz volt megértetnem vele, hogy a sok midgardi paraszt közt Asgard királyának miért kellett várnia... Aztán az is okozott némi fennakadást, mikor az automata géphangon üdvözölt minket, de szerencsére könnyedén elmagyaráztam, hogy működik az étel kiválasztása és hova kell bedobálni a megfelelő érméket, aztán hova kell átballagni a kapott kis cetlivel, és mit kell mondani azoknak a halandóknak, akik kiszolgálnak minket... Lehet, hogy Thor modorán van még mit csiszolni, de legalább nem mondta rájuk, hogy paraszt. Túl hangosan...
S most itt álltunk, e csodálatos fagylaltautomata előtt, kezünkben egy-egy pohárral, az újratöltés és az ízek végtelen lehetőségével.
- Ha megvan az íz, akkor tedd alá a poharat és nyomd meg a gombot - bemutattam a manővert az epres fagyin, és fülig érő mosollyal fordultam Thorhoz, várva, hogy leutánoz. A mosolyom persze egyre merevebb lett, ahogy őt figyeltem. - Egyszer. Igen, csak egyszer. Egyszer.. Egysz--! Jó! Jójójójó, Thoreléglesz!
Miután sikerült megszerezni a fagylaltokat és leiskoláztunk négy derékig sem érő kislányt őrült gombnyomkodásban (aztán elvettük a megtöltött poharaikat, mert, hát, a cukor amúgy is árt a gyerekeknek!), végre leültünk a frissen sült hamburgereink és sült krumplijaink mellé az egyik ablak menti asztalhoz.
- Szóval, hogy tetszik eddig Midgard? - érdeklődtem mosolyogva, a fagyimból kanalazva először, mert mióta Helával elváltak az útjaink, a boldogsághormonom megállt termelni önmagát, szóval állandóan csokoládéval és fagylalttal tömtem magam, és visszabeszéltem a tévének a romantikus drámák és szappanoperák bámulása közben (ahol meghúztuk Thorral magunkat, csak ezek a csatornák jönnek be). Jól voltam, persze, tökéletesen rendben volt minden... Hisz Thor segített visszaszerezni a kardom és a páncélom is, és azóta le sem vettem egyiket sem, mert bár az ultimátum arra késztet mindenkit, hogy meghúzódjon az árnyak közt, manapság egy páncélos lovag karddal az oldalán igazán nem nagy szám New York belvárosában. És így legalább nem gondolok mindig Helára.
Szóval, igen, teljesen jól voltam és minden a legnagyobb rendben volt. Hol a többi fagyim?


A hozzászólást Fandral összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Szomb. 03 Nov. 2018, 13:23-kor.
Vissza az elejére Go down

avatar

∆ Hozzászólások száma :
42
∆ Kor :
19
∆ Tartózkodási hely :
☾ Queens, NYC



A poszt írója Peter Parker
Elküldésének ideje Szer. 31 Okt. 2018, 22:29
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next











indulhat a banzáj
csak előbb még Gwen tutira kinyír
Borzasztó nagy késésben vagyok, és ez még úgy is költőien nagy túlzás, hogy általában elég szabadon veszem az időbeosztásomat. Ez a találka viszont fontos, az egyik legfontosabb talán az életemben, hiszen karácsony óta nem láttam Gwent. Utoljára azon a partin, a fagyöngy alatt... Aztán megbeszéltük, hogy jobb, ha alszunk néhányat kettőnkre. Mondjuk úgy pár hónapot. Az, hogy ezek után képesek voltunk összeegyeztetni egy találkozót, sőt, egy randit, mert mondhat bárki bármit, ez bizony randi!, nos az kész csoda, és életem legszebb napja, és Gwen tutira ketté tép (már ki is telne tőle), ha nem érek oda időben.
Márpedig biztosan nem fogok a queensi forgalomnak köszönhetően, és ahogy a tömegben toporogva várom, hogy a lámpa végre zöldre váltson, kétségbeesetten pislogok fölfelé. Elég lenne csak kinyújtanom a karom, kilőnöm a hálót, és máris ott lehetnék... De nem tehetem. Nem csak azért, mert még mindig fontos számomra, hogy megőrizzem az inkognitómat, hanem mert megígértem Gwennek, hogy ez pókmentes randi lesz. Nincs több ki, miért, mikor, hol, hogyan és mit, nincs több pók-téma, sem autósüldözés. Csak Gwen és Peter, és ó, basszus, borzasztó nagy késésben vagyok!
- Bocsánat, elnézést, bocsi! - Elsőként török ki, ahogy a lámpa végre zöldre vált, és az emberek közt szlalomozva bevetem magam a sikátorba. Ha a pókerőmet nem is használhatom, szerencsére betéve ismerem a város összes kerülőútját és útlevágásait. Igaz, hogy úgy kell rohannom, mint akit üldöznek, de kellemes negyed órás késésnél járok "csupán", mikor végre megpillantom az éttermet.
Talán Gwen szíve hamarabb megenyhül, ha látja, hogy levegőt sem kapok, mégis lassítok kicsit, megpróbálom kifújni magam. Az izgatottság bekúszik a bőröm alá, az ösztöneim üvöltenek az izgalomtól. Mindjárt látni fogom. Karácsony óta nem láttam. Abban az aranyos kis ruhában volt, fehér, sötét övvel a derekán, és a haját olyan édesen hátratűzte... Pillangó volt a csatján. Mindjárt ott vagyok!
A vigyor egyre szélesebbre kúszik az arcomon, ahogy kissé még levegőért kapkodva az étterem felé menetelek.



Vissza az elejére Go down

avatar

∆ Hozzászólások száma :
19
∆ Tartózkodási hely :
Általában Manhattan



A poszt írója Herkules
Elküldésének ideje Csüt. 01 Nov. 2018, 16:08
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next


Herkules sportol/szórakozik sok más személy társaságában:
1 perce

Nagyon furán alakultak az események azóta, hogy a világ fele csak úgy eltűnt egy csettintésre. Próbáltam kihasználni státuszomat és a befolyásomat, hogy segítsek az embereken és a stábom segítségével megszerveztem egy nagyszabású eseménysorozatot, amit a média azon nyomban el is keresztelt Herkules modern próbáinak.
Valahogy úgy éreztem, hogy hogy a moirák nem igazán akartak nekem kedvezni, amikor a Wakandai tárlat megnyitása majdnem tömegkatasztrófába torkollott, de M'Baku és még pár derék wakandai harcos segítségével sikerült megoldani a problémát.
A második próba már sokkal jobban sikerült, bár itt sem volt buktatómentes a dolog.
Nehezen tudnék elképzelni olyan dolgot, ami a közös edzésen és harcon kívül jobban összehozna két olyan erőgépet, mint a jáde óriás és jómagam. A szuper-pankráció gála hihetetlen siker lett, bár ennek részben az is volt az oka, hogy a forgatókönyvtől eltérve le kellett rendezni néhány hepciáskodó szörnyet is, akiket a Hydra éppen azon a szigeten szállásolt el. Így a beígért egyéni meccsből egy csapatos bunyó lett, ami csak jobban megszilárdította kettőnk közt a barátságot.
Azután jött a fekete leves.
Az ENSZ kitalálta, hogy világszinten kriminalizálja a szupereővel rendelkező lényeket és ezt gyorsan legalizálta is.
Ezzel pedig a akkorát rúgott alám PR szempontból, hogy abból nehéz lenne csak úgy felpattanni a földről.
A már vágás alatt lévő videóim felét dobhattam ki a kukába, mert a hősködés szankcionálása után nem engedte a Youtube, hogy újabb ilyen témájú videókat töltsenek fel az influencerek.
Ez pedig rohamos nézettségcsökkenéshez vezetett, amit próbáltunk mindenféle trendeket meglovagolva visszapumpálni, de úgy egy szűk rétegen kívül nem volt olyan ember, akinek bejöttek volna ezek a cuccok.
A nézettségcsökkenéssel pedig elkezdett esni a csatorna bevétele. Bár voltam olyan előrelátó, hogy ne csak erre alapozzam az egzisztenciámat, de megcsappant népességnek hála, a többi vállalkozásomnak is hasonló problémákkal kellett küzdenie, ami végső soron azt jelentette, hogy egyre szorosabbra kellett húzni a tógán az övet.
Így jutunk el a mostani pillanatig, amikor egy TV-sorozat fárasztó forgatási napját magam mögött tudva lehuppanok a lakókocsim kanapéjára és lemondóan konstatálom, hogy a csatornámra már több, mint négy hónapja nem jött új feliratkozó.





7516 embernek tetszik    506 hozzászólás    1074 megosztás



Tetszik                                 Hozzászólás                          Megosztás


©️️️️️️️️

Vissza az elejére Go down

avatar

∆ Hozzászólások száma :
21
∆ Tartózkodási hely :
Bárhol a galaxisban



A poszt írója Rocket
Elküldésének ideje Csüt. 01 Nov. 2018, 17:54
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next

Fly, high, to the Sky

Vannak napok, amikor semmi sem sikerül. Amikor bármit is teszel, az élet kiröhög, és képen töröl egy tál erjedt citrommal meg némi űrkakival. Mi pedig bámulatos képességekkel rendelkezünk, hogy ebbe mind a négy mancsunkkal beletenyereljünk. A képkockák beleégtek az elmémbe, itt fekszenek a retinám homorú lencséjén és folyamatos fájdalommal ingerlik az agyam. Még mindig magam előtt látom Quill megviselt fejét, a vére szaga az orromban jár kánkánt már napok óta. Láttam... láttam ahogy Drax eltűnik a szemünk elől. Pedig már fellépett a Milano fedélzetére, már úgy tűnt, hogy a golyózápor, amiben Groottal részesítettük az ellent, talán elegendő lesz egy menekülésre. Egy túlélésre. Igaz túléltük. Egy páran...épp emiatt nem is nevezném sikeres expedíciónak, pedig akkor azért tartottunk a harcimacával, hogy kihúzzuk a két jómadarat a slamasztikából. Nem tudnám megmondani, hogy későn érkeztünk-e vagy sem. Talán pont épp időben, vagy egy perccel utána.
- Nem pajtás... most hagyj.  -  
Söpröm odébb Groot kapaszkodó kis indácskáit, és negyvenkettedjére is kifényesítem a a Fúriákat . Belegondolva, egészen addig a pontig nem volt időm ennyit gondolkozni egy barát elvesztésén, merthogy, bár a világért se vallanám be, az a kifacsart humorú hímzett hím... hiányzik. Segített-e volna rajta bármit is, ha nem keresnék ostoba kifogásokat azért, hogy átadjak valamit? Nem tudom.
- Talán úgy kellett volna csinálnom, mint annál az ökörnél... -  
Egy félmosoly, és marad a búskomorság. Groot kapaszkodik fel a hátamra, majd onnan előremászva a vállamra ülve figyeli, hogyan ismétlem a mozdulataim, háromszorosan. Mély sóhajjal indítva rohannak meg eztán az emlékek. Quill szétroncsolt arca, haldokló teste, Drax köddé válása. Én mindeközben csak a hajóban manőverezve már-már biztonságban voltam. Jó, amikor felborultunk akkor megpusziltam minden kiálló berendezést, de a lila foltok a bunda alatt egyébként sem látszanak. Ahogy a szőrös kis ketyegőmön sem látszanak a tapaszok. Azt hiszem, napok, talán hetek is elteltek anélkül, hogy egymáshoz szóltunk volna. Jöttem és mentem a Milanon, soha egy pillanatra meg sem állva. Gyakorta hagytam ott a bandát és a Warbirddel beutaztam a galaxist. Nem egyszer értem haza Quill támadó szavaira, de talán akkor először, nem reflektáltam rá semmit. Csak hátranéztem rá, majd bezárkóztam a kabinomba. Csak vicceltem, ott szólogattam be ahol csak tudtam, elvégre, ez vagyok én. Legalább egy dolog legyen állandó. Gondolom már kezdett örülni neki, hogy megszabadul tőlem, erre én szemét, mindig visszajöttem. Höhö, Boccs. Kéccsével. Megszámlálhatatlan órám ment el a projectre, nem kevés sérülés és felmenők emlegetése mellett azonban sikerült rátennem a mancsom mindenre, ami szükséges. Az is szép kis baleset volt...

~***~

Az este csendességében osonok ki a kabinomból egy dalolós húzós kocsi kíséretében. Szétnézek, megrángatom háromszor a nózim hegyét, tiszta a terep. Nyik-nyik-nyik. Ügyesebben osonok, mint a kukacok, mondjuk az a nagyranőtt hegyigiliszta minden volt, csak nem csendes és szolid. Ritka nagy dög volt, meg még nyálkás is, amikor szétrobbant. Brr, ne is beszéljünk róla. Nyik-nyik-nyik. Lehetne csöndesebb is ez a vacak, de azt mondják, a hülyék semmire se ébrednek fel, szóval nem aggódom. Haláli nyugalommal lopózom be Quill szobájába, majd miután bezártam magam mögött az ajtót, felugrálok a mellkasára.  
- Jé, ez tényleg rohadtul alszik. - Jegyzem meg magamnak, aztán nagyon finomkodva megrázogatom a pofaredőit. Ohóóó, ez az, kinyílt a csipája. Arra nem fogadnék, hogy lát is e engem, de ez maradjon csak talány.
- Hé haver, mondd, hogy puncs! -  Mondom neki halál komolyan, de mikor a 'mi a...' hangzással kezdődik a mondandója, megfeszítem a kicsi mancsomban tartott Quill-kobaktörőt, és belesózom a fejébe. Going. Még visszhangzik is, ez a nem mindegy.
- Ez egész gyors volt... -
Jegyzem meg magamnak, mire Groot mászik ki a kiskocsimból, aztán közli: Én vagyok Groot.
- Miii, nem is igaz! Tök finoman bántam vele. -
A rákövetkezendőkre már nem merném ezt kijelenteni, hiszen rögtön utána jött az alkalmi műtő felszerelése. Néha magamat is ámulatba ejtem.. ja nem, pontosan tudom mennyire csodálatos vagyok. -persze mielőtt még hamar visszatérne a csillagkörüli útról, azért tolok bele mesterséges altatót és nos, fájdalomcsillapítót is. Fog kelleni, főleg, hogy órákig molyolok el az arcával.
- Groot, a szemet. Hozd a... nem szén, szem! MMMM! M-mel! Ne, ne, nee, iiigen! Azaz. -
Egy kis szerelés itt, egy kis igazítás ott, áramkörök és chipek behelyezése, a legnagyobb problémát az idegrendszer és az áramkörök összeházasítása jelentette, de Yondu kobakjához is volt szerencsém, gond egy szél se. Haverom is csak egyszer akart végleg elaludni, de némi trambulinozás a mellkasán kellően megtette a hatását. Groot-ot nem kell megkérdezni a dologról. Nem sírtam. Nem... csak egy csontszilánk ment a szemembe.
- Oké... szerintem megmarad... szerinted?   -
Teszem oda a kis növényemet a pojáca szájához, mire az ráhajolva figyel. Bólogat. Oké, még mindig zseniális vagyok. Ez a szintetikus cucc pedig ijesztően élethű. Mondanám, hogy egész helyes, de hát Quillről beszélünk. Pff, soha. Most már csak az kell, hogy felkeljen a laza.. nem tudom hányórás meglepi műtét után. Beharangozni értelmetlen lett volna. Nem bízta volna rám, ahogy a fegyvert sem. De.
- Jó reggelt csipkejózsika. -
Húzom grimaszba az arcom, mikor végre nyöszörögve ébredezik. Csak egy kicsi pukli lett a fején a kobaktörőtől. így neveztem el azt a széttört stukit, amit anno a fejéhez vágtam. Tök hasznos cucc. Na nem mintha szándékosan vártam volna meg, amíg felébred, csak épp még pakolásztam. Vissza a kiskocsimba. Le is ugrottam az ágyáról, nyitom a szobát. Nyik-nyik-nyik. A felém repülő akármi elől kitérek,és egy fogas vigyorral röpítek felé frizbiként egy tükröt. Heh... idióta...


~***~

Mikor is történt mindez? Nem is tudom, egybefolynak a napok, mióta elkészültem személyreszabott... nos, vezeklésemmel, a hiány ólomként zuhant a fejemre. De én Rocket vagyok. A morcos harcos, a bunkó kis szőrszálhasogató méregzsák. Nem mehetek oda Gamorához az ölébe gombócolódni. Nem mehetek oda Quillhez a vállán sírni. Nem lehet... egy génmódosított állatnak nincsenek érzései. Erre tanítottalak titeket... Beolajozom a rongyot és újra áttörlöm a Fúriát.


//Bocsi... megszaladt a kezem... ._.Annak, aki nem akarja végigolvasni: a Milano-n vagyok. XD  //



[/url]zene | Remélem tetszik. ._. |
Vissza az elejére Go down

avatar

∆ Hozzászólások száma :
70
∆ Kor :
48



A poszt írója Tony Stark
Elküldésének ideje Pént. 02 Nov. 2018, 18:31
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next

nowadays

- Ez így nem lesz jó. – sóhajtottam fel a tükör előtt állva, ahogy a csálén megkötött nyakkendőmre pillantottam benne. A jobbomban felemeltem a Pepper által készített utasításlistát, hogyan is kell tökéletesen megkötni a ruhadarabot, de kifogott rajtam. Vagy direkt rosszul rajzolta, hogy megtorolja valamelyik még el nem követett, de szinte biztosan bekövetkező ostoba cselekedetem. – Pepper előtt, hogy csináltam? – tettem fel a költői kérdést, ahogy kioldottam a nyakkendőt és neki estem újra. Kis túlzással állítható, hogy Pepper csinált helyettem majdnem mindent, és csak azért majdnem mindent, mert inni és levegőt venni nem tudott helyettem. – Oké, nyakkendő törölve. – dobtam félre a ruhadarabot, miután sokadjára vallottam vele kudarcot, majd a tükörtől elfordulva léptem az íróasztalhoz, aminek az üveglapja pár koppintás után 3D-s hologramok sokaságával lepte be az egész szobát.
Legutóbb én voltam távol, mert Washingtonban találkoznom kellett azokkal a politikusokkal, akik az asztal alatt bujkáltak, míg mi Wakandában küzdöttünk. Nem volt nyílt esemény, a sajtót kizárták, de úgy éreztem, mintha a tárgyalásomat próbálnánk el. Nem volt köztünk túl nagy egyetértés azon a ponton, hogy ki hibázott és mindezt kinek a nyakába kell varrni. Ameddig lehetett, el is mentem, hogy felmentsem a csapatunkat, hiába akartak tetszés szerint szelektálni közülünk. A végeredmény az lett, hogy egyikünk sem került börtönbe, de mostantól törvény szerint ölbe tett kézzel kell ülnünk, ha azt látjuk, hogy a világ lángol, mert majd… ők  megoldják. Mivel az állam igen sokat köszönhet a Stark Industries-nek, így nem tették meg, hogy teljesen bojkottáljanak, és épp ezért is sikerült kihúznom a kívánságlistájukról azt a tételt, hogy többünket is bíróság elé ráncigáljanak. A rend azonban felborult, a vállalat persze előrelátható volt, hogy bukni fog, rengeteg ember tűnt el tőlünk is. Nem a pénz volt itt a kérdés, inkább csak … az elvek. Rogers imádta volna. Pepper pedig most ide-oda utazik az országban, hogy megpróbálja valahogy stabilizálni mindezt. Ha Vasemberként nem … Tony Stark-ként segíthetek. Pepper nélkül pedig ez egyszerűen nem menne. Happy most is ott van vele, hogy az őrületbe kergesse, de legalább biztonságban van. Ahogy én is, testőrök tucatjai vigyáznak, csakhogy kijusson nekem is a jóból.
Még egy utolsó próbát tettem a nyakkendővel, de félúton inkább a kanapéra hajítottam azt, hogy magamra kanyarintva a zakómat lépjek ki a hálóból, miután felkaptam a szemüvegem. Közvetlen összekötés PÉNTEK-kel, az összes páncélommal és eszközömmel, ami csak van, nem beszélve az ing alatt rejlő nanotechnológián alapuló eszközről. Ha majd valaki megkérdezi, azt mondom, hogy újgenerációs nyakkendő.
- Nyomás, srácok! – pillantottam a testőrökre, akik a nappaliban vártak, majd elhaladva az ebédlőasztal mellett megtorpantam és az ott ülő férfi vállára tettem a kezem. – Ez ám … a szép nyakkendő. – mosolyogtam a férfira abban a biztos tudatban, hogy túljártam Pepper eszén és lesz nyakkendőm.
 
Vissza az elejére Go down

avatar

∆ Hozzászólások száma :
9
∆ Tartózkodási hely :
base of the Avengers



A poszt írója Vízió
Elküldésének ideje Pént. 02 Nov. 2018, 19:18
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next


5.kaland
napjainkban

Számoltam azon eshetőséggel, hogy a közelmúltban történtek miatt a nyilvános megjelenésem személyes atrocitásokba fog torkollani, de olybá tűnik, hogy alábecsültem az emberiség emocionális túlfűtöttségének jelentőségét. Ezt a tőlem mindössze fél méterre becsapódó nagyobb darab kő hangos robajjal jelezte, amit az egyik tüntető hajított el a tömegből. Megtorpanva pillantottam hátra azon téves gondolatmenet következtében, hogy esélyem nyílik kiszúrni a tömegben a tettest. A Bosszúállók Főhadiszállása már kevesünknek adott otthont, mégis napi szinten állták el az ide vezető utat a tüntetők, hogy amint egyikünk kilépett a kapun, ne csak a magasba emelt transzparensekkel üzenjenek nekünk. Miután az egyik biztonsági őr rávilágított azon tényre, hogy a jelenlétem nem szerencsés, egy bólintással tudomásul véve a szavait indultam el a főépület felé.
A világ nagyot változott, mióta megszülettem. Ez a hely akkoriban jobbnál jobb emberek … otthonaként szolgált. Talán téves az otthon jelzőt használni, de úgy érzem, hogy a Bosszúállók tagjainak kapcsolatát jellemezte az a fajta kötődés, ami az otthont definiálja. Legalábbis, úgy gondolom, hogy számomra mindenképp jól definiálták ezen falak az otthont. Nem hibáztattam senkit sem azért, hogy úgy döntött, inkább egyedül, vagy többedmagával, de távol innen igyekszik feldolgozni mindazt, ami történt. A komplexum helyzete egyébként sem tisztázott, miután az új törvény megszületett. A közvélemény felszámolná, Mr. Stark mint általában, szemben úszna az árral. Ez esetben azonban ezen döntését helyeslem.
-Megjöttem! – ezt jelezvén emeltem a hangerőmön, hogy több szobával odébb is hallható legyen az, ha Wanda messzebb tartózkodna. – Igazad volt. – mondtam, ahogy a konyhapulthoz lépve lepakkoltam a szatyrokat, majd megszabadultam a kabátomtól és a sálamtól. Az embereknek fel sem tűnt, hogy más vagyok, míg az Elme Kő által képes voltam az integrálódást segítvén hozzájuk igazítanom a megjelenésem. Mióta azonban erre képtelen vagyok, hangosak azon vélemények, melyek szerint felesleges úgy tennem, mintha … ember volnék. Jól tudom, hogy az emberi történelem kitűnő példaként szolgál minden esetben arra, hogy miként bántak azokkal akik különböztek, mint az épp elfogadott emberek alkotta csoport. Bőrszín, származás, vallás … az emberiség megannyi okból kifolyólag közösíti ki és ítéli el saját fajtársait. Az, hogy velem is ezt teszik, talán nem kéne rosszul érintsen azon egyszerű tényből kifolyólag, hogy … valóban nem vagyok ember. Ugyanakkor ennek ellenére hazudnék, ha azt mondanám, hogy … közömbös vagyok ezen ellenséges, rólam alkotott vélemények hallattán.
-Többen vannak, mint tegnap. – és még többen, mint tegnap előtt. Ugyanakkor, nem szerettem volna, ha ezen épület komplexum a börtönünké vált volna, csak mert az emberiség jelentős része a szimpatizánsunkból az ellenzőnké vált. Igyekeztem kimozdulni, ha azt a körülmények megengedték, és bár nem volt még alkalom, hogy ez ne vont volna maga után valamilyen kellemetlen atrocitást, így éreztem helyesnek. Bűnösként kezelnek minket, és bár a tények és történtek fényében racionálisan vizsgálva ez aposztrofálható érthetőként, úgy gondolom, hogy nem kell egyet is értsünk ezzel. – Egész … szép idő van. – mondtam, Wandára pillantva, ha közben megérkezett. – Kár, hogy nem tartottál velem. – pillantottam rá egy halovány mosolyra húzva az ajkaim, de a szemeim szomorúságról árulkodtak. Már amennyiben erre képesek voltak. Szeretném hinni, hogy azok, de ezt egy humán életforma tudja megállapítani csak, aki rendelkezik a megfelelő intelligencia hányadossal, hogy mindezt ne csak felismerje és érzékelje, de meg is ossza velem.
-A provokatív címadás bizonyítottan több ember figyelmét kelti fel. Profit maximalizáló eszköz. – mondtam, ahogy a pillantásom az asztalon heverő újságra siklott, amit minden bizonnyal Wanda lapozott mielőtt ideértem. Mindannyiunk gyilkosai, állt a címben csupa nagybetűvel. – Nem minden ember érez így. – tettem hozzá, ezúttal Wandára pillantva. Nem álltattam magam azon hamis reménnyel, hogy elég tudással és tapasztalattal rendelkezek az emberekről. Ugyanakkor azt tudom róluk, hogy nem egységesek, olykor alapvető kérdésekben sem. Tökéletlenek, és épp ez teszi különlegessé őket. Vannak, ha kevesen is, akik nem helyeselnek, ha meglátják az újságok címlapjait, akik nem bűnbakot keresnek, hanem megnyugvást.
    
Vissza az elejére Go down

avatar

∆ Hozzászólások száma :
227
∆ Tartózkodási hely :
New York - Xavier Intézet



A poszt írója Logan James Howlett
Elküldésének ideje Pént. 02 Nov. 2018, 20:52
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next


2. Felvonás - Napjainkban


-Addj még egy sört!- intek a kedvenc Csaposomnak, aki már rutinból teszi elém az üveget. Lassan szállingózik a Törzsgárda a Kocsmába, akik majdnem minden este itt múlatják az idejüket, mint én. A Városban még nagyon érezhető Thanos pusztításának az utóhatása. Romokban álló épületek, fosztogatások és gyász keretezi most ezt a betonrengeteget. Sokan életüket vesztették, és még többen maradtak hajlék nélkül. Az emberek kétségbeesetten keresik a megújulás felé vezető utat. Sokaknak a Családtagjuk veszett oda, ahogy a Gyermekeknek a Szülei. Borzalmas látni a sok szenvedést még így is, hogy lassacskán a házakat és az utcákat kezdik helyreállítani. A káosz még mindig fennáll, ahogy a reményvesztettség sok embernél vagy mutánsnál is tapasztalható. Páran, akik még maradtunk, azoknak is nehezebb az „élete”, a folyamatos szigorítások és ellenőrzések miatt. Néha úgy érzem, hogy feleslegesen küzdöttünk, pedig semmit nem csinálnék másként, mert tudom, hogy helyesen cselekedtünk. Hálát nem is vártam el soha, ahogy szerintem a Hősök sem, de a Kormány nem mindig „értékeli” a tetteinket. Manapság, ha végignézek, az arcokon - legyen bár Férfi, Nő vagy Gyermek- mindenkin ugyanazt látom. Fájdalmat és csüggedést. Talán majd az idő mindenre gyógyírt hoz nekik, de nem hinném, hogy a közeljövőben beforrnának a lelki sebeik. A pult feletti tévén sorra mondják be a napi eseményeket és rongálásokat, amik ismét elszaporodtak. A Rendfenntartók hiába akarnák megállítani a Huligánok és Fosztogatók áradatát, újabbak lépnek a helyükbe. A küzdelem a bűnözéssel inkább hat szélmalomharcnak, mint elrettentő példának. Azok, akiknek nem maradt semmijük, nincs vesztenivalójuk. Nem tartja őket vissza, hogy elvegyék mások szerény vagyonát, csak azért, hogy megéljenek. Sokszor vagyok itt ebben a Negyedben, hogy lássak. De nemcsak rosszat fedeztem fel, hanem egy kis reménysugarat is a fertő közt. Azt persze nem lehetne elmondani, hogy kiterjedt és szervezett hálózatnak mondhatóak azok az emberek, akik csinálnak is valamit, nemcsak a szájuk jár. De vannak Közösségek, akik tényleg akarnak tenni ez ellen a helyzet ellen. Néhol próbálkoznak segítséget adni a rászorulóknak, bár a mostani állapotokat látva, inkább eltörpülő és maroknyi tenni akaró kevés ehhez, de nem adják fel, és ez valami reményt is adhat. A Stark-Toronyt is úgy vették körbe a Kormány emberei, mint egy bűnös és nemkívánatos létesítményt, ahol szerintük csak „Hazaárulók” és „kegyetlen Hősök” tanyáznak. Ahogy ismét felpillantok a monitorra, csak egy unott és lassú mozdulattal fújom ismét ki a szivarfüstömet a pultra támaszkodva a fejleményekre. Rohadtul nem érdekel ez a sok maszlag, amit mondanak a Mutánsokról és azokról, akiknek az életüket köszönhetnék, ahelyett, hogy bemocskolják és hazugságokkal tömik a Tömeg amúgy is elkeseredett rétegeit. A BBC meg csak ontja a tudósításokat a Világ összes pontja felől. A fene tudja, hogy mit hoz majd a Holnap, de abban biztos vagyok, hogy ennek nincs még vége…


Megjegyzés


☆☆
Vissza az elejére Go down

avatar

∆ Hozzászólások száma :
23
∆ Tartózkodási hely :
⌁ Nine Realms



A poszt írója Thor Odinson
Elküldésének ideje Pént. 02 Nov. 2018, 21:04
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next



5. Kaland - Napjainkban

Hogyan is fejezzem ki magamat szépen? Odinra mondom! Szerintem lassan Valhallából is letámolyog, annyit emlegetem. Az egy dolog, hogy nem rég jöttem vissza a Földre, az megint egy más dolog, hogy éppen összekaparom a maradékot, aki asgardi - kevesebb, mint álmaimban vártam, és ez szomorú hír. De erre még nyakamba aggasztanak egy cetlit, hogy mostantól nem menthetek világot. Ezek ostobák? Eléggé bejáratott hős lettem, ott van New York, ott van Thanos és lehetne sorolni a listát, erre az az - most nem jut eszembe, hogy hívják - szervezet kiad egy ilyet! Van egy olyan érzésem, hogy ez nem olyan teszt, mint mikor Mindenek Atyja, apám száműzött. Ez szimpla hülyeség! És miután valóban majdnem ellenem indultak egy New York-i utcában, jobbnak láttam egy időre eltűnni a képből, míg a tervem kiteljesedik, nem mintha Asgard királyát megállíthatnák - én vagyok Thor, Odin fia, a mennydörgés istene.
Így aztán Fandral lett a hű barátom, kivel végre újra egy vágányra kerültünk, még ha hozzá a nem tudom milyen nyálas, könnyes filmeket is el kellett viselnem. Mindig is tudtam, hogy Hela átvonul az embereken, nem kímél se élőt, se holtat, most sem tett másképp, de az Ősökre, legalább eltűnt  - ámbár hova? Hell pont olyan helyzetben volt, mint Asgard - nem létezett!
Tisztában voltam vele, hogy az a bizonyos vihar megfog érkezni, a villámok le fognak csapni, de reméltem több időm lesz, így az asgardiak fele Alfheimben, másik fele Midgardon és akkor Sigyn szerte, Heimdall is épp, hogy megkerült, bár nekem lenne olyan szemem, mint az övé...
- Jártam már én  Midgardon, Fandral. Utoljára sem volt rózsás, látott már szebb időket is... - mosolyogtam rá mindent tudóan, mintha teljesen tisztában lennék az automata használatával. Én is azt hittem! Amúgy fogalmam sem volt, hogyan is kéne használni, pedig már kávét például tudtam főzni, legalábbis Jane gépén, meg a bázison, noha közelébe nem mennék Bruce és Tony kütyüinek, kivéve Víziót - nagyon is jól sikerült gyerkőc lett.
- Hmm! - emeltem meg a fagylaltot, mely esztétikai szempontból szebb időket is megélhetett volna, de én roppant büszke voltam sikerességemre, így bele is nyaltam. - Nem is rossz! - töröltem meg az arcomat a kezemmel, miközben helyet foglaltunk és végre a korgó gyomromnak tehettem eleget. Jókedvűen álltam neki enni, még ha messze nem ütötte meg a midgardi konyha az asgardi vadkan és sör ízét. De az újdonságokra mindig vevő voltam. Bár emlékszem, Jane-nél volt valami zöld zöldség, ami...
- Mint eddig! - vettem két kezem közé a hamburgeremet, ahogy bajtársamra tekintettem. Itt voltunk Midgardon, mégis visszahozta a régi időket az életembe. Örültem, hogy újra velem van - lehet kissé depresszíven, félig-meddig visszanyerve régi formáját, de akkor is itt van az oldalamon, már pedig el fog kélni a segítsége. Kezdett a páncéllal és a karddal régi önmagára hasonlítani. Nosztalgikus, de persze változnak az idők, még az asgardiak számára is!  - Elviszlek majd a bosszúállókhoz, a barátaimhoz, ha ez a balhé lement, mielőtt még Thanos meg nem jelenik újra. De lehet előbb, biztos jobban tudják, mi a dörgés - legyintettem egyet és hatalmasat haraptam a szendvicsből, melynek bőven a fele el is tűnt a számban. Lelkesen csámcsogtam. - Amúgy arra gondoltam, hogy az új Asgard valahol itt kéne hogy legyen. Mármint nem a város fölött, de hogy nem messze New Yorktól. Kényelmesen lehetne világot is menteni. Heimdall mondta, hogy csillagok szerint nem messze tudna kedvező lenni - Az uralkodás nagyobb feladat volt, mint bárki is képzelhette magamat is beleértve. Konkrétan most, hogy elpusztult Hell és Asgard, mindent kezdhettem elölről... Baromira elölről. De itt volt Heimdall, Nimellos, Fandral, Singy, ki jó lesz Vanaheim újbóli szövetségéhez, Sifék, Valkyrie, valahol biztos Loki is, mert én nem hiszem el, hogy megint meghalt. Annyiszor játszotta el ezt már, hogy most biztosan nem, még ha aggodalmat okozott, hogy azok, akik eltűntek, azok... eltűntek. Nem tudunk róluk semmit - élnek-e vagy halnak. A nagy büdös semmit!  - Mondtam, hogy találkoztam Sigyn-nel?

Mindenki & Thor
Ha bármi lenne, hogy javítsak, pm  



A hozzászólást Thor Odinson összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Vas. 04 Nov. 2018, 11:45-kor.
Vissza az elejére Go down

avatar

∆ Hozzászólások száma :
27
∆ Tartózkodási hely :
✧ Earth-616



A poszt írója Thundra
Elküldésének ideje Pént. 02 Nov. 2018, 21:48
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next



✧ T h u n d r a & E v e r y b o d y ✧
5. Kaland - 2. Felvonás - Napjainkban


Az események felgyorsultak, az ENSZ határozata rossz szelek jöttét hirdette. Elvileg úgy kellett volna lennie, hogy engem nem érint, de a pontos megfogalmazás nem ez. Tamara Cartert nem érintette, aki egy apró kis panel lakásban lakott és valami különös folytán egyre többször keringett Dr. Bruce Banner körül. Nem, nem volt feltűnő, mégis olybá éreztem, hogy a földi dolgokba nem kéne fejest ugranom, még ha sikerült is valójában, mikor először találkoztam Bruce-szal. De mi közöm nekem ehhez? A bökkenő ott volt, hogy egy magas, kigyúrt nő nem éppen tud elveszni a tömegben, és mikor nem egy este éreztem azt, hogy figyelnek, követnek, akkor jobbnak tűnt több időt a hajómon tölteni, mely ott várt New Yorktól nem messze a levegőben láthatatlanul. Az idő sürgetett, de még mindig itt voltam a Földön. Valami olyasmibe ártottam bele magamat tudat alatt, amihez jobb lett volna, ha nem. Van elég baja a Köztársaságnak, ha én ebben részt veszek, a felelősséget vállalom, vagyis jogilag belemártom a Köztársaságot is a dologba. Noha azt hiszem, ez megtörtént, mikor a cellában Bruce-szal is beszélgetni kezdtem. Elrontott lépés volt tőlem, még ha másra nem volt esélyem.
Az egyhangú utcákat nézegettem, annak az ürességét, ami fél év óta ül az egész Földön. Eltűnt a fél lakosság. A gépen a rendszer folyamatosan méri a biológiai aktivitást, de mikor az megcsökkent 50%-kal egyik pillanatról a másikra... Hogy lehetséges? Milyen katasztrófával? Thanos. Csak a hírek voltak, amiket átböngészhettem róla, ahogy ma sem tettem másképp, miután az összes online webhelyet végig néztem szokásomhoz hűen, majd pedig pár újsággal tettem egy kört a Stark- torony felett. Vissza kell mennem, nekem még van dolgom és ebben az ENSZ nem egy külön pont. Azonnal megyek, ha befejeztem a küldetésemet. Legalábbis eddig nem történt semmi, ami megváltoztatta volna a terveimet ezzel kapcsolatban.
Megfogtam a buzogányom nyelét.
- Hajónapló. Jelentem, az ENSZ továbbra sem oldotta fel a határozatát, a mozgás kimondottan nehéz. A küldetés függőben, a célpont egy ideje nem változtatott helyszínt. Adás vége. Thundra.

Ehh, remélem jó, ha nem, csak egy üzenet 
Vissza az elejére Go down

avatar

∆ Hozzászólások száma :
8
∆ Tartózkodási hely :
Jupiter



A poszt írója Wrenor
Elküldésének ideje Szomb. 03 Nov. 2018, 02:55
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next


5. nagy kaland - 2. felvonás


A tétlenség, a tehetetlenség egyszerűen felőröli minden jóindulatomat. Órák óta fel- s alá járkálok, de sem tanácsosaim, sem legjobb harcosaim nem tudnak lenyugtatni. Még Zren, az örök kalandor is próbál tiszta fejjel előre tekinteni. Akkor nekem miért nem megy? Reimos elszökött. A Naprendszer emberek által lakott bolygóján landolt Zren hajójával. Hogy tehette ezt? Hogy lehet ennyire önző? Mit akar elérni? Azzal, hogy fajunk kilétét veszélybe sodorja, olyan bűnt követ el, ami törvényeink ellen tesz. Másokat azonnal kivégeztetnék ennél kisebb bűn miatt is. Mi legyen hát a sorsa? Mit gondol, hogy nem fog feltűnni egy hatalmas szarvval a fején?!
- Milyen esztelen. Milyen ostoba! Legszívesebben.. én.. én.. - felordítok, majd halkan, dörmögve elmorzsolok egy jupiteri szitokszót. Nincs olyan tárgy, amin kellőn levezethetném haragomat, s nincs oly szó, ami kifejezné, amit érzek ezekben a percekben.
Ha kérdezgetik, honnan jött, elmondja majd, hogy a Jupiteren élünk mágiával bujtatott városokban? Annyira fiatal még. Nem tudja, mi a helyes, mi a jó népünknek. Egy olyan bolygón élünk évmilliók óta, amit a földiek egy hatalmas gázgömbnek hisznek és a fizikájuk törvényei szerint képtelenség lenne életben maradni rajta. És ha elfogják és felvágják? Tisztában vagyok vele, hogy kurtább népek is megfordultak már a Földön, de az emberek félnek az újtól. Rettegnek az ismeretlentől. És még csak egy gyerek! Mit várunk tőle? Hogy felelősségteljesen viselkedjen?
- Ne nyugtass! Ezt most ne, Öcsém! - rivallok Zrenre, mikor nyájas szavakkal szólít meg. Nem vall rám az ilyen megnyilvánulás, de nem tudtam egy szemhunyásnyit sem aludni az elmúlt napokban. Eleannet látogattam meg, ki bátran, mégis botor módon kijelentette, hogy velem tart a Földre. Képes volt mosolyt csalni az arcomra. Mégsem lehetek nyugodt. Öcsénk élete forog kockán. Napok óta annak, hogy eltűnt, s azóta sem érkezett hír felőle.
- Mit tegyek? Egy percig sem várhatunk tovább. Már bizosan nem fog visszajönni... - nézek Eleanne-ra, válaszra várva. Miután atyánk és népünk fele eltűnt, tanúbizonyságot tett eltökéltségéről. Mellettem volt, népem támaszaként szolgált, pedig az átok a Ria bolygót is elérte, s övéi is hasonló sorsa jutottak. Megoldást keresek, de nem tudom, hogyan döntünk jól. Ha most a sereggel megjelenünk a Földön, talán előrébb jutunk népünk eltűnésének ügyében. Annyit már mi is tudunk, hogy a Végtelen Gyémántot használó Thanos és pribékjei okozták mindezt. Félni fognak tőlünk, és bizonyosan ránk támadnak, ha minden harcost magunkkal viszünk. Elég lenne egy maroknyi csapat is leghűbb harcosainkkal. Az utóbbi években a földiek állandó félelemben élhetnek Thanos ténykedései miatt. Nem célom egy újabb invázió félelmét elültetni bennük. Odalent, azon az aprócska planétán is vannak olyan harcosok, kiknek pusztító ereje véráldozatokat követelne mieink közül is. Hogy dönt bölcsen a leendő király?
- Enoros, Zrennek maradnia kell, de te velünk jöhetsz. Hogy döntesz hát? - nem parancsolok rá, de annyi bizonyos, hogy legalább egy hercegnek maradnia kell, megvédeni népünk.
Szomorúan Eleanne-ra vezetem tekintetem. Talán soha nem térünk vissza.


target: Earth| Let's find Reimos!  



A hozzászólást Wrenor összesen 2 alkalommal szerkesztette, legutóbb Szomb. 03 Nov. 2018, 18:14-kor.
Vissza az elejére Go down

avatar

∆ Hozzászólások száma :
238
∆ Kor :
98
∆ Tartózkodási hely :
○ unknown ○



A poszt írója Steve Rogers
Elküldésének ideje Szomb. 03 Nov. 2018, 13:16
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next

5. nagy kaland

Lassan vánszorog az autó a New York-i forgalomban. Jöhettek volna motorral is és akkor nem lenne ilyen gondjuk, de az autó praktikusabbnak látszott. Míg arra vár, hogy az előtte lévő sor haladjon néhány centit, az utcán hömpölygő tömeget kezdi el figyelni. Meddig mehet ez így tovább? Már fél éve annak, hogy kispadra állították őket, és az oldalvonalról kell végignézniük a városon uralkodó káoszt. Steve azt gondolta, elég lesz, ha időt adnak az embereknek és saját maguknak is, hogy feldolgozzák a veszteségeiket és rendezzék a soraikat. Naivan azt remélte, hogy ha a kedélyek lecsillapodnak, utána minden visszatér a normális kerékvágásba. Így hát hátrébb húzódott maga is, és ahogy visszaidézi az elmúlt fél év idilli békéjét, kékje egyből az anyósülésen ücsörgő nőre vándorol. Ha összeakadna a pillantásuk, rámosolyog.
Nem mehet ez így örökké. A világnak szüksége van a hősökre, és ha Tony inkább sodródna az árral, úgy Steve kénytelen lesz maga lépéseket tenni. Szerencsére nincs egyedül, habár igyekszik tiszteletben tartani Carol döntését és csak annyira rángatni őt is az A betű mögé, amennyire önszántából is hajlandó. Ezzel az elhatározással kerekedtek fel a Bosszúállók bázisára, de a látogatás jóformán teljesen hiábavaló volt.
Mintha csapdába estek volna, az a röpke óra, amely alatt a bázisra értek, megduplázódni, sőt, triplázódni látszik, ahogy elhagynák azt. Jobb dolguk úgysincs, így a rádióból szóló zene ütemére dobol türelmesen a kormányon. Nem bosszankodik a forgalom miatt.
- Nem vagy éhes? - fordul hirtelen a szöszke felé. - Leparkolok valahol és meghívlak ebédelni. Tele van a környék jó éttermekkel. - Talán néhány óra múlva a forgalom is fellazul. Ha már üldögélniük kell valahol, tegyék azt egy ebéd felett.
A nőt nézve eszébe jut valami, huncut, kisfiús mosolyra görbül a szája, és keze, mely eddig a sebváltón pihent, most Carol térdére vándorol, megtámaszkodik rajta, ahogy közelebb hajol.
- Vagy inkább hazarepít, Miss Danvers? Biztos találnánk otthon valami elfoglaltságot... - Egészen közel hajol kedveséhez, apró, incselkedő csókot lop tőle, kékje felrebben az aranyra, vonásai ellágyulnak, és ha zöld jelzést kap, újból megcsókolja, ezúttal hosszabban és szenvedélyesebben, szerelmesen, a szőke fürtök közé túrva. Steve, amennyire csak lehet, kerülné a repülést, és tudja, hogy ezzel a másik is tisztában van. De hát ha a végállomás a közössé avanzsált lakásuk és néhány kettecskén töltött óra, úgy már egészen megérné az áldozatot...

∞ ∞ ∞ ∞ ∞ ∞ ∞




Vissza az elejére Go down

avatar

∆ Hozzászólások száma :
22
∆ Tartózkodási hely :
◣ surrounded by my idiots ◥



A poszt írója Gamora
Elküldésének ideje Szomb. 03 Nov. 2018, 14:12
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next



5. kaland - napjainkban

sometimes memories sneak out of my eyes and roll down my cheeks
- Argh, nem hiszem el, hogy ennyire felszínes vagy... - A szemem forgatva hagyom faképnél Petert, ennyivel lezártnak is tekintve a vitánkat. Mióta Mordály elvégezte rajta a műtétet, az új szemmel együtt mintha új egót is kapott volna - vagy az is lehet, hogy csak én vagyok ingerültebb a kelleténél. Napok óta baljós előérzet telepedett rám, nyomasztó, rossz hangulat, amit sehogyan sem tudtam lerázni magamról. Úgy érzem, valami rossz fog történni, pedig a galaxis egyik legbiztonságosabb felén hajózunk éppen, kivételesen mindannyian együtt, teljes csapattal. Majdnem teljes csapattal...
Drax hiánya még mindig beleszúr néha a mellkasomba, és ahogy a közös veszteségünkre gondolok, a haragom is enyhül. Mindegy, milyen butaságon veszekszünk már megint; miért húzzuk szét a csapatot értelmetlen szópárbajokkal, amikor...
Pillantásom a másik üres ülésre vándorol, szívem elnehezül, ahogy Mordályra gondolok.
- Aggódom Mordályért - Ő az egyetlen közülünk, aki annyira hangoztatta, hogy jól van, holott a viselkedése egyértelművé teszi, hogy őt is megviselték a történtek. Fél év telt el, de mintha a csapatunk megrekedt volna a csata utáni pillanatokban...
Visszahúzódom az ülésem mögé, a támlára támaszkodva dőlök előre. Az előttünk lassan sodródó tájat figyelem ugyan, gondolatban mégis teljesen máshol járok.
- Beszélned kéne vele - Akaratosan pendítem meg az ötletet, rámenősen forszírozva a témát. Én hiába próbáltam, nem értem el vele semmit. Quill és Mordály köteléke azonban teljesen más, talán jobban megértik egymást, mint férfi a férfit, kapitány a kapitányt... - Menj, próbáld meg... - Amilyen makacsul parancsoltam rá az előbb, most olyan gyengéden noszogatom, szinte már kérem. Talán egyikük sem az az érzelgős típus, de már fél év eltelt; úgy érzem, sokkal inkább egymásra van szükségük a gyógyuláshoz, mint rám. - Szólok, ha van valami - teszem még hozzá, de nem valószínű, hogy bármi megzavarná az utunkat.


ha bármi nem jó, sikítsatok

Vissza az elejére Go down

avatar

∆ Hozzászólások száma :
1007
∆ Kor :
38
∆ Tartózkodási hely :
next to my a-holes



A poszt írója Peter Quill
Elküldésének ideje Szomb. 03 Nov. 2018, 23:58
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next

napjainkban -

- Kettőnk közül nem én rejtem véka alá az érzelmeim. - rántok vállat, ahogy még a zöld nőszemély távolodó alakjának elbúgom saját érvem és belátásom. Felszínes? Én? Valószínűleg minden vagyok, az nem. Mit is számít? Tekintetem a Milano üveglapjára vezetem, figyelem, hogyan pillant vissza onnét a tökéletes másom. A fejem fölött Drax székének hamis árnya köszön vissza - egyszerűen fogalmam sincs, hogy épüljek fel az elvesztéséből. Minden percben, minden szó után várom, hogy megszólaljon és pofán röhögjön, amiért elhittük, hogy vége.
Belefeledkezem a gép vezetésébe, habár céltalanul bolyongunk, néha előfordul, hogy így teszünk. Szükségem van rá, hogy repüljünk, nekik is. Mind egy sajátos módot fejlesztettünk ki arra, hogyan próbáljunk megbirkózni Drax hiányával - de azt hiszem igazán senkinek sem vált be az egyedi kreálmánya. Csapatként kellene tovább lendülnünk, de fogalmam sincs, hogyan kapaszkodjunk egymásba, ha őt sem tudtuk megmenteni.
Gamora szavait hallva, ismét felrázom magam a mélabús gondolatmenetből. Nyelnem kell, meg kell birzkóznom a szárazsággal, ami a torkomban kapar. Én sem különben - aggódom a kisfickóért. Nem válaszolok, helyette csak némán elfordítom a fejem, enyhén megcsóválva azt. Fogalmam sincs, hogy mit mondjak, mit kéne mondanom neki. Van e egyáltalán értelme bárkinek beszélni a gyászidőszakban?!
Az újabb kérés már finomabban érkezik - egyértelműen meglágyítva a feszes elhatározásomat azzal kapcsolatban, hogy nem állok fel a székemből.
- Jól van. - köszörülöm meg a torkom, majd vontatottan felemelkedem a helyemről. Lassan, beletörődve hitvány próbálkozási kísérletembe - miszerint, majd pont én lehelek lelket Mordály belső elérhetetlen vázába - kelek fel és haladok el Gamora mellett. - De ne fűzz hozzá túl sok reményt. -  egyetlen másodpercre torpanok meg a zöld sziluett mellett, hogy a szemébe mondhassam a konkrét véleményemet a dologgal kapcsolatban, de végül nem állok meg, amíg a szőrös apróság mellett ki nem lyukadok.

- Hello pajtik. - köszönök oda, megdörzsölve a tarkóm. A kisebb persze reménykedőn pillant felém, amit viszonozok is egy kedveskedő mosollyal. - Groot, magunkra hagynál minket egy kicsit? -  Rohadtul megviselt minket az egész szétszakadás. Senkinek sincs kedve most poénkodni, csak Mordálynak, de elnézem, mert szenved. Pokolian szenved, ahogy én. - Kösz. - fordulok a törpelény után, aki aprócska mosolyával elhalad mellettem, én pedig meg sem állok, amíg elég közel nem kerülök Rockethez.
Nem tudom, hogy léteznek-e megfelelő szavak a gyászra, őhozzá, kettőnk barátságában, úgy egyáltalán. De meg kell próbálnunk együttműködni és segíteni. Összeragasztani azt, ahol eltörtünk. - Hát szóval fogalmam sincs, hogy mit mondjak. Csak... csak szeretném, ha tudnád, hogy itt vagyok. - lehajtott fejjel beszélek, fel sem nézek rá. - És nekem is piszkosul fáj, hogy elvesztettük. - valószínűleg kinevet majd, vagy csak megint tesz egy szúrós megjegyzést a szememre, vagy a történtekre, a műtétre, erre az egész helyzetre. Igazából mindegy. Nem is kell, hogy beengedjen, de azt akarom, hogy tudja, hogy minden nézeteltérésünk ellenére a legjobb barátom - és az is marad. Türelmesen megvárom a reakcióját, ami ha nem érkezik, akkor természetesen visszabaktatok Gamoráékhoz.



heroes| pm, ha valami nem okés  

∞ ∞ ∞ ∞ ∞ ∞ ∞






Vissza az elejére Go down

avatar

∆ Hozzászólások száma :
26
∆ Tartózkodási hely :
★ somewhere between the stars



A poszt írója Sigyn
Elküldésének ideje Vas. 04 Nov. 2018, 00:25
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next


5. kaland


Minden, amit szerettem, mindenki, aki fontos volt a számomra... eltűnt. Éveken át kallódtam a csillagok között, szörnyűbbnél szörnyűbb helyzetekbe keveredve s másra sem vártam, mint hogy vége szakadjon a szenvedéseimnek s végre hazatérhessek. Saját szemeimmel néztem végig ahogy körülöttem az emberek porrá lettek, ám hiába vártam, hogy a már-már megváltásnak számító halál rám is lesújtson, valamiért én kimaradtam ebből a körből. Talán az isteneknek még más terve volt velem, de talán az életben maradásom a véletlen műve volt csupán, a végső perceim pedig meg voltak számlálva. Bármi volt is az oka, nem éreztem elég erőt magamban ahhoz, hogy végigjárjam az utat, ami még rám várt. Gyengeségemet tökéletesen palástoltam mindenki előtt, akit időközben mellém sodort a sors, ám a legnagyobb veszteségek okozta fájdalmakat már képtelen voltam elrejteni.
Először Atyám eltűnése szakította darabokra a szívemet, majd azt követte Asgard megsemmisülésének híre. Nem maradt olyan élő rokonom, ki ne kívánta volna a halálomat, s Asgard vesztével az otthonomként imádott hazámtól is búcsút kellett vennem. Nem tudtam hova menni, kivel... így voltaképp önmagamat száműztem az általam már olyan jól ismert világokból. Halványan felsejlett bennem egy emlék Thor elbeszéléseiből, melyekben Midgard játszott főszerepet, így mindenféle gondolkozás nélkül arrafelé vettem az irányt. Meglepődve tapasztaltam, milyen egyszerűen és könnyedén bukkantam Asgard újdonsült királyának nyomára, ám a szívem még továbbra is több sebből vérzett. Hiába kötődött közöttünk egy megállapodás, miszerint segítségére leszek Asgard újjáépítésében, népünk összetartásában és hazánk újbóli felvirágoztatásában... mégsem éreztem azt a boldogságot, melyet korábban reméltem. Pedig az volt minden vágyam, hogy újra asgardiak körében legyek, kiket tág értelemben véve családomnak tartottam, s valószínűleg ők is ugyanígy vélekedtek én rólam. Annak idején úgy hitték, egy nap majd királynőjükként tekinthetnek rám, ezért bántak velem mindig oly kedvesen, segítőkészen; ezért bíztak meg bennem s ezért hagyták, hogy ezúttal is mellettük legyek. Hisz tudták... Vanheim szülötte voltam, de a szívem mindig is Asgard-hoz húzott, hűségem pedig megkérdőjelezhetetlen volt. Hazudnék, ha azt mondanám, nem volt édes a viszontlátás, ugyanakkor fejemet mégis sötét felhők árnyékolták be. Sokkal nagyobb, égetőbb dolgok miatt kellett volna aggódnom, mégis számos gondolatom Loki körül forgott. Pontosabban akörül, mily csúfos kudarcot vallottam a keresésében, bár már legalább az okát tudtam annak, hogy miért is nem bukkantam a nyomára.

***

- Csak nem a nevemet hallottam felcsendülni? - léptem oda Thor és Fandral asztalához, kezemben egy műanyagba csomagolt szendviccsel.
- Na, ne nézzetek rám így... a hatásos belépőket mindig is szerettem. - valóban csodás időzítéssel érkeztem meg az asztalukhoz, belerondítva a férfias eszmefuttatásuk kellős közepébe, ám bár reménykedtem abban, hogy nem zavarta őket a társaságom. Különben is, már itt voltam korábban, mindössze egy félreesőbb asztalnál foglaltam helyet, míg ők ketten a fagylalt automatával bajlódtak. - Szabad lesz? - ha megengedték, hogy leüljek, akkor már oda is húztam egy széket magamnak, hogy mielőbb megkóstolhassam az itt kapott ételt. Már egy falat után elborzadva kérdőjeleztem meg, miként tudták ők ezt ekkora átéléssel és imádattal elfogyasztani, ám eléggé képmutató dolog lett volna tőlem, ha az étel minőségét firtattam volna. Főként azért, mert ezt az egyik pultnál ülő kedves úriembertől kaptam ajándékba. S hát... ilyen fajta kedvességben sem mostanság volt részem, így nem tehettem mást, mint hogy csipegetve, s magamban fanyalogva, de elfogyasztottam a szendvicset.
- Valóban megtaláltad az új Asgard helyszínét? - érdeklődve pillantottam Thor-ra, majd Fandral-ra, végül vissza a szendvicsemre. Előfordulhatott, hogy jelenleg nem vették több hasznomat annál, minthogy tartottam népünkben a lelket, ugyanakkor megvoltak a régi, jó asgardi kapcsolataim is, s megbízható forrásból tudtam, miszerint kinéztek már egy új csillagot hazánknak. Az én olvasatomban pedig egy ilyen komoly témát felölelő szóbeszéd bizony részleteket kívánt, ezért nem is fukarkodtam az idővel, hanem amint lehetőségem úgy adódott, rögvest érdeklődni is kezdtem. Hisz ki más tudott volna erre igazabb s pontosabb választ adni, ha nem ők ketten?


△ Ha valami nem jó, pm-ben megtaláltok! ▽
Vissza az elejére Go down

avatar

∆ Hozzászólások száma :
22
∆ Tartózkodási hely :
new york



A poszt írója Gwen Stacy
Elküldésének ideje Vas. 04 Nov. 2018, 00:31
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next


napjainkban

Alkalmazkodtam Peterhez. Kissé vonakodva ugyan, de egyre többet találkoztunk a nagy leleplezés után - ami végül, ahogy vártam is - rosszul végződött. Bár dögevő keselyű lennék, ha a kapcsolatunk teteme fölött körözve kijelenteném, hogy én megmondtam, de én előre megmondtam, hogy így lesz. Most pedig, hogy ismét találkozni akarunk akar, nem mondhattam nemet. Az érzéseim vele kapcsolatban mit sem változtak. Időnként telefonon, vagy mindenféle hálózati csodán keresztül beszéltünk, így egyeztettük le ezt a  randit találkát is. Semmi kifogásom nem volt ellene, mindössze csak az, hogy fogalmam sincs, hogy milyen szerepet töltök majd be ezen a napon. Egy kedves ismerős, egy barát, egy ellenség, egy szerető, miféle szerepet szán nekem ... Nos épp ezen kételyeim miatt vagyok késésben most is, ahogy a szobámban próbálom megkeresni a megfelelő ruhát az alkalomhoz. Ha kiöltözöm, olyasmit sugallok majd, amit talán nem akarunk még, de ha nem, akkor pedig épp elhúzódom ettől a lehetőségtől. Legalábbis látszatra.
Bár leszögeztünk néhány alapfeltételt a találkánkhoz, magamra öltöttem a pókrucit. Sosem lehet tudni. És az biztos, hogy lefelé nem fogok vetkőzni, így talán nem derül ki a turpisság. Kissé késésben indulok meg végül, nem használva plusz kiegészítőim egyikét se arra vonatkozóan, hogy hamarabb a célba érjek. Ha szerencsém van, ő lesz az, aki késik.
És szerencsém van! Elégedetten sóhajtok, amikor nem találom őt a vendégek között. Finom kis mosollyal kérek magunknak egy asztalt, hogy leülve ahhoz várhassak. Bűntudatom van, ahogy a pincérrel társalgok - elfog az a bizonyos napiérzésem, miszerint nem is kéne itt lennem. Végül, ahogy helyet foglalok és magamra hagy, hogy hozzon nekem egy teát. Rögtön fel akarok ugrani és ezt az egész találkát lemondani, amikor az ajtó apró, elvékonyodott hangon nyikorog és új jelenlétről kiabál csendesen. Megdermed a tér, leáll az idő, ahogy elszürkül alakja körül minden. Én magam is ledermedek kissé. Ajkaim elnyílnak, amikor meglátom Petert, óvatosan intek felé, szégyellősen, szelíden somolyogva.
- Késtél. köszöntöm, amikor az asztalomhoz húzódik.



dallam | pm, ha nem jó

Vissza az elejére Go down

avatar

∆ Hozzászólások száma :
12
∆ Tartózkodási hely :
✿ on jupiter (or Ria)



A poszt írója Eleanne
Elküldésének ideje Vas. 04 Nov. 2018, 01:13
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next


napjainkban - let's find Reimos

A legkisebb herceg elszökött - a népük, a népem fele pedig köddé vált. Vesztettünk, olyan sokat vesztettünk, hogy nem akadt már remény bennem arra vonatkozóan, hogy bármit is menthetnénk, de ott akartam lenni, amikor megvívják a csatájukat a fiúért, az elesettekért, az atyjukért. Nem sokat tudhattam az ellenfelünkről, arról, hogy ki tette ezt, de nem csak Jupiter leendő királynéjaként volt kötelességem szavam adni, hogy velük tartok - hanem a Ria bolygó nevében is. Szent esküt tettem, hogy mellettük állok és a végsőkig kitartok majd értük. Reimos pedig az idő alatt, amit közöttük töltöttem, a szívemhez nőtt. Így hát nevezhettük személyesnek is az elszántságomat a küzdelem iránt.
A hangzavar, a kiabálás, a morajlás vonz közelebb a tömeghez, Wrenorhoz, a haditanácshoz. A terembe való belépésem nem gátolják az őrök, de nem is húzódom túl közel. Csendesen, szinte némán kísérem figyelemmel, hogyan társalognak. Kissé megrezzenek, amikor felemeli valamelyikőjük a hangját, hiszen nem csupán termetem apró közöttük, szerény jelenlétem se igazán tűri a dulakodást. Aprót rándulok, amikor Wrenor az öccsére rivall, 'ki csupán szép szóval próbálná csillapítani a kedélyeket. Ekkor pillant rám a férfi. Meglepetten nézek rá, ahogy a véleményem kéri tőlem.
- Vedd magadhoz a legerősebb harcosaid és induljunk minél előbb. Meg kell találnunk a fiút és haza kell hoznunk. Minden más várhat... pillantok körbe, ezáltal a korábbi dulakodásra célozva. - A teljes sereget pedig állítsd készenlétbe, hogyha a szükség órája úgy kívánja, utánunk eredhessenek. hangom szilárdan megállja a helyét, de eszemben sincs utasításokat adni. Ha megfogadja a tanácsomat, akkor nem sok időnk lesz rá, hogy felkészüljünk az odaútra. Így lágyan kihátrálok, amikor a testvéréhez szól. A szomorú pillantása egy empatikus mosolyt csal az arcomra, azt üzenném felé, hogy ne add fel a reményt.
- Nem ismerem az ellenséget, akivel szembetalálhatjuk magunkat, de Wrenor... Ő sem látott még minket. szegem állam, határozottan büszkén. Meglehet, hogy idegenkedem a jupiteriektől, de hogy őhozzájuk foghatóval aligha büszkélkedhet az univerzum, annyi bizonyos. Rettenetes erő duzzad vénáikban, s ostoba az, aki nem veszi számításba, hogy kivel húzott ujjat, amikor elvette atyjuk, s népük felét...
- Adj egy percet... S küldj értem, ha indulunk. És Wrenor, el ne feledkezz rólam, mert utánad megyek és abban nem lesz köszönet. fordulok el, hogy visszatérve a szárnyamra, ötlözékem lecserélve, felkészüljek az indulásra. Nem csak azért akarok ott lenni közöttük, mert hajt a harci szenvedély, a bosszúvágy.., Reimost akarom megtalálni, s ha kell, Wrenor haragját enyhíteném az öccsével szemben. Hiszen még csak egy gyermek.


we fight| pm, ha valami nem okés

Vissza az elejére Go down

avatar

∆ Hozzászólások száma :
322
∆ Kor :
33
∆ Tartózkodási hely :
♮ New York



A poszt írója Carol Danvers
Elküldésének ideje Vas. 04 Nov. 2018, 02:27
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next



napjainkban
5. kaland / 2. felvonás

Csendesen ücsörög az anyósülésen. Kifelé nézelődik, hiába a járművektől zsúfolt betonút, jól esik a néma pillanatban elvesznie kissé. Egy szőke tincset igazít a füle mögé, a visszapillantóba tekint. A bázison tett látogatásuk során nem elegyedett túl sok beszélgetésbe, de tudja, mennyire fontos a mellette ülő kék formának, hogy ellátogassanak és jelen legyenek - így esze ágában sincs ellenkezni, vagy nemet mondani bármikor is, ha jönne és hívja magával.
Arra kapja fel a figyelmét, hogy a kellemesen mély férfi hang átveszi a helyét a rádióból szóló dallamnak. Felé pillant egy kedves mosollyal arcán. - Inkább egy kávét innék. - pillant a kékekbe, mosolygósan, bocsánatkérően, amiért félig-meddig elutasítja a másikat. - Mostanában nem sikerült túl sokat aludni, érzem magamon. - próbál magyarázattal szolgálni, de hangján érezhető némi ércelődés. Előre fordítja fejét, lefojt egy mosolyt. Még most is próbálkozik vele - hogy előcsalogassa a kisfiús zavarát Steveből, de már olyan közeli a kapcsolatuk, hogy nem igazán van rá alkalom, hogy megtörténhessen.
Rezzenéstelenül viseli, ahogy a férfi meleg tenyere megállapodik a térdén. Ajkai somolygás ívét veszik fel, de arcát nem fordítja a Kapitány felé, előre révedve bazsalyog a másik huncutságán. A férfi közelebb húzódik, ő pedig érzi, hogy kissé beleszédül a másik bátorságába...
Az újabb szavakra, a flörtölő hangnemre végül oda fordítja arcát, aranyszín szemei a kékekbe kapaszkodnak, majd az ajkán kalandozik tekintete, végül ismét a szemeibe réved. Épp felelne, hogy felvegye a vonalat, még nevetne is, de apró csókkal némítja el Rogers. Hamar elválnak egymástól, lerí a pasasról, hogy még mindig az udvariasság élő szimbóluma, s az engedélyre vár, amit Carol meg is ad - miközben ráakaszkodik a férfi szájára és elmélyíti a csókukat. - Bébi, ha hiányoznak a felhők, csak kérned kell... - az ajkakra suttogja a választ, a felajánlást, majd egyetlen röppenő mozdulattal költözik a férfi ölébe, hogy az üléskarjába marva, hátrébb tolja azt és kényelmesen elhelyezkedjen rajta. Épp csak a háta mögé csap - hogy az elakadásjelzőt bekapcsolhassa. - Mi lenne, ha ... - kígyózik a szerette ölében, s közben egyre lejjebb nyomja annak háttámláját. - ... inkább... - búgja lágyan, s már teljesen a férfi fölé kerül. - Amerika kapitánya másfajta bűncselekményt követne el, mint az amerikai állam légterébe való engedély nélküli behatolás? - lágyan kuncog fölötte, s a sor mit sem halad ez idő alatt, csupán csak a mellettük ácsorgó autó hátsó ülésére tapadó kiskölyök tanuja ennek az egyelőre még igencsak finom szösszenetnek. Danvers határozott szándéka mindössze a férfi zavarba ejtése.


pm, ha nem okés | rádió |
∞ ∞ ∞ ∞ ∞ ∞ ∞


I'm not what

you think I am
Vissza az elejére Go down

avatar

∆ Hozzászólások száma :
705
∆ Kor :
48
∆ Tartózkodási hely :
☢ with H e r o e s



A poszt írója Bruce Banner
Elküldésének ideje Vas. 04 Nov. 2018, 17:02
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next



2. felvonás
Napjainkban

A helyzet nem is lehetne rosszabb. Az utóbbi fél év mozgalmasabb volt, mint korábban valaha. Újabban ismét eltiltottak minket minden tevékenységtől, ezt persze megelőzte számos tárgyalás, melyekre többnyire Tonyt citálták be. Nála jobban senki sem képviselhetett volna minket. Őszinte, nyílt szívű Bosszúálló, de amikor kell, felveszi a pókerarcot és a földbe tiporja minden ellenünk felszólaló maradék önbecsülését is. Vártam, sőt akartam, hogy engem is beidézzenek, de bizonyára jobbnak látták, hogy a Nagyfiú gazdateste nem lesz egy zsúfolt tárgyalóterembe a világ vezetőivel. Ők is megritkultak, de talán az ő pozíciójukat a legkönnyebb feltölteni új tagokkal. Minden politikus pótolható, és mindenki politikus akar lenni. Ha egy kihullik, másik száz állhat a helyére. Jól fizető szakma, és nincsen felelősség a vállukon. Főleg mostanában. Önkényesen hoznak olyan törvényeket, amelyeket meg sem próbálnak az érintettekkel megbeszélni. A tényszerű közlés nagyon megy... a világunk védelme... kevésbé.
Herkulessel próbálkoztunk némi pénzt előteremteni egy virtuális pankrátorgálával, amelyből azon kívül, hogy Hydra által szabotálva lett, egészen jó kis csetepaté alakult ki, s ez talán még nagyobb nézettséget szerzett a műsornak. Soha nem gondoltam, hogy ily módon is lehet jótékonykodni, de talán ha minimálisan is, javult a Nagyfiú megítélése.
Ezen kívül néhány napja meglátogattak az űrből. Thundra képes volt Hulkot megszorongatni, ereje pedig olyan pusztító volt, mint a Zöldebbik Énemnek, így küzdelmünk végkimenetele csakis Veronikának volt köszönhető. A börtön a legjobb pillanatban érkezett ahhoz, hogy előnyhöz jussak, s megtudjam, miért akarta ennyire a Nagyfiút előcsalni. Végül nem tudtam fogva tartani, de azóta is olyan érzésem van, mintha figyelnének. Lehet csak bebeszélem magamnak. Bármerre is megyek, hatalmába kerít ez a furcsa érzés. Megpróbáltam már Pénteket is bevonni, többször mentem fölösleges köröket a városban, de sem Thundrát, sem mást nem találtunk, ki a tisztes távolságból a nyomomban járna.
Végül a jelentésekből és a hírekből is csak annyi derült ki, hogy Stark Torony parkolóházát Hulk őrjöngése vágta haza. Nem akartam további aggodalmat kelteni sem a civilekben, sem jóbarátomban, aki nemrég ért haza a tárgyalásokról, és valószínűleg újabbak állnak még előtte.
Direkt kerültem, nem kerestem. Féltem elmondani, hogy a védelmi rendszerünkön áttört egy buzogányos nő, csak azért, hogy a DNS-emmel harcosokat klónozzanak egy támadás alatt álló távoli bolygón? Hogyan egyezhetnék bele abba, hogy szörnyetegek készüljenek miattam?! Még akkor is, ha a nő ezt látja az egyetlen megoldásnak fajának védelmében...
Barátomnak van és volt elég gondja az enyémen kívül is. Mégis, talán őt érinti a leginkább társaim közül.
Nem halogathatom tovább, elmondok neki mindent és a tanácsát kérem. A toronyban, laborom rejtekén az utolsó korty tea bedöntése után az ablakhoz sétálok. Egész New York terül el ablakom előtt. A látkép, ami már soha nem lesz ugyanaz. A pusztulás jelei még mindig erősen feketére festenek bizonyos negyedeket. Mikor lehet minden ugyanolyan, mint régen?
Vonakodva veszem elő készülékem, hogy aztán feltárcsázzam barátom számát. Nem félek attól, hogy mindent elmeséljek neki. De tudom mennyi gondja van nélkülem is.  
- Bocsáss meg! Bruce vagyok. Beszélnünk kell. El kell mondanom valamit.... Hol vagy most? - hangomban érezhető a tanácstalanság. Nem tudom, hogy cselekszem helyesen, de beavatom abba, amit Thundrától megtudtam és természetesen ideje megtudnia, Hulk miért szabadult el néhány napja kilyuggatva a labor oldalát, és szétszaggatva a pakolóházat.

Vajon miért érzem azt, hogy a nő még mindig New Yorkban van? Talán csak magamat hitegetem és máshol keresi a megfelelő DNS-t. Vagy talán mély nyomot hagyott bennem feltűnése. Hol lehetsz?


Kaland *-* Bocsáss meg Tony, de rád akaszkodok xD || ... ||
∞ ∞ ∞ ∞ ∞ ∞ ∞




Vissza az elejére Go down

avatar

∆ Hozzászólások száma :
11
∆ Kor :
29
∆ Tartózkodási hely :
∘∘ on the avengers base ∘∘



A poszt írója Wanda Maximoff
Elküldésének ideje Vas. 04 Nov. 2018, 17:35
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next

5. kaland - 2. felvonás

Szívesen elhagytam volna az épületet, de semmi kedvem nem volt a tüntető tömeghez. Képtelenség volt eldönteni, az emberek melyik állapota volt ijesztőbb vagy éppen szomorúbb; amikor magukba zuhantak és hozzám hasonlóan ki sem tették a lábukat a négy fal közül vagy a mostani, mikor időt és energiát nem sajnálva álltak és kiabáltak a bázis előtt, jobbára azt, hogy menjünk melegebb éghajlatra vagy hadbíróság elé. A Bosszúállók ismét kihúzták a gyufát az emberiségnél és én csak arra gondoltam, hogy a felháborodásuk teljesen jogos volt... hasonlítottak hozzám és Pietro-hoz. Miután a szüleink meghaltak, minden létező és lehetséges platformon felszólaltunk Tony Stark és a cége ellen, Strucker kísérletébe is azért jelentkeztünk, hogy megleckéztessük az iparmágnást és bosszút álljunk a szeretteink halálán. Csodálkozunk, hogy a kint tomboló tömeg a vérünket akarja? A helyükben én is így tennék. Rokonok, barátok, szerelmek haltak meg és kellett valaki, akit okozóként nevezhettek meg: a fél univerzum kiirtásáért ténylegesen felelőket nem vonhatták felelősségre, de minket, a túlélő, a civileket védelmező, szuper felszerelésekkel és képességekkel rendelkező csapatot igen. A kérdéseik jogosak voltak. Miért nem tettünk többet? Minden tőlünk telhetőt beleadtunk a harcba? Lehetett volna másik kimenetele a nagy csatánknak? Volt esély a győzelemre? Kérdések, amelyeket én is minden áldott nap feltettem magamnak.
Tőlem ellentétben Vízió volt annyira bátor, hogy kimerészkedjen. Féltettem őt. Mivel az eddig fejét díszítő Kő megszűnt a tulajdona lenni, a külseje eltért a hétköznapinak mondhatótól, ami miatt számtalan atrocitás érhette. Az emberek egyébként sem túlzottan elfogadó népség, krízishelyzetben pedig felerősödik ez a tulajdonságuk. Nem szerettem volna, ha Víziónak baja esik; akár csak képletesen értve, hiszen a kinti tömeg egyik résztvevője sem tudott volna kárt tenni benne. Vártam hogy visszajöjjön, az ujjaimat tördelve pillantottam ki néha az ablakon és mindig nagyobbat dobbant a szívem, amikor némi neszt hallottam vagy vélni hallottam az ajtó felől. Megkönnyebbülten sóhajtottam fel, mikor ténylegesen megérkezett.
- Talán majd legközelebb. - Halvány mosolyra húztam a számat. Jobban esett kicsit bujkálni, mint beleszaladni a tömegbe, de erről inkább hallgattam, mielőtt Vízió ismét belekezdett volna a "nem kell rejtőzködnünk, mert nem a mi hibánk, ami történt"-beszédbe. - Persze, csak akkor, ha nem a provokatív címadással történő profitmaximalizálás lesz a lényeg. - Eltoltam magam elől az újságot. Fogalmam sem volt, egyáltalán miért olvasgattam ilyeneket, hiszen csak a lelkemet fájdítottam vele... de nehéz volt elvonatkoztatni a külvilág véleményétől. Hogy hihetném azt, hogy nekünk van igazunk, ha a megmaradt népesség nagy része nem ezen a véleményen volt? - Alig várom, hogy vége legyen. - Még egy pillantást vetettem a kinti tömegre, aztán Vízióra néztem. Néha olyan volt, mint egy naiv kisgyerek. Talán ebben rejlett a legnagyobb bája. - Csinálok egy teát. Kérsz te is? - Elindultam a konyha felé.

Vissza az elejére Go down





A poszt írója Ajánlott tartalom
Elküldésének ideje
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next

Vissza az elejére Go down
 

2. felvonás - Napjainkban

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 3 oldalUgrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next

 Similar topics

-
» 6. felvonás - Látom a tüzet
» 1. felvonás - Alattomos suttogás
» 5. felvonás - Thanos
» 18. felvonás - Kilátástalan ütközet
» 2. felvonás - Stark torony

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Infinity Marvel :: Univerzum - Játéktér :: Kaland játékok :: 5. Kaland :: 1. Kör-