A csengő éles zaja sokkal jobban zavart, mintsem azt gondoltam volna, talán az eleve feszült hangulat tehetett róla. Ez azonban nem számított, jelen pillanatban egyáltalán nem. Csak bámultam a fölém tornyosuló férfit, akivel közel két évszázada nem találkoztam. Nem lepett meg, hogy megtalált, annyira sose rejtőztem el, hogy egyesek késztetést érezzenek arra, hogy felkutassanak, inkább csak visszahúzódtam, igyekeztem láthatatlan maradni. - Ó, hogy az asgardi eső verjen el! Ne erőszakold tovább azt az átkozott csengőt, megadja magát, Odin szakállára! – Toltam arrébb a karját, bár ahogy láttam a szerencsétlen szerkezet végérvényesen beragadt. Lemondóan sóhajtottam. – Mit akarsz? Hogy miért voltam ilyen barátságtalan, már magam sem értettem igazán. A kettőnk közötti viszony nem volt kifejezetten ellenséges, hallottam, hogy hosszú időre elzárták, de nekem igazából sose ártott. Inkább zavarosak voltak az érzéseim, az egyik legerősebb volt, akit valaha ismertem, éppen ezért nem is féltem a közelében. Mindketten tisztában voltunk az erőviszonyokkal, sose volt szükség kipróbálnunk. - Illik így köszönteni a kedvenc istenedet, kuruzsló? – Nem tetszett a mosolya, mesterkéltnek, és inkább gonosznak tűnt, mint valódi örömnek. - Ideje, hogy felelevenítsd megrozsdásodott tudásodat. A kalapácsát lóbálta felém, majd az invitálást meg se várva besétált mellettem. Persze, kerülj beljebb, érezd magad otthon, vagy amit csak szeretnél. Mély sóhajjal maradtam még az ajtó mellett pár pillanatig, hogy kipiszkáljam a beragadt gombot, hátha akkor megszűnik az égtelen recsegés, és láss csodát, sikerült. Legalább volt némi időm, hogy átgondoljam a dolgokat, vagy legalábbis megpróbáljam. Túl sok választásom nincs, ha megmakacsolja magát, nem untam meg az életem… egyelőre nem. - Mikor állítottam, hogy te vagy a kedvenc istenem? Baldert is kedveltem. – Forgattam meg a szemeimet, én ugyan semmi ilyesmit nem fogok megerősíteni benne. Igazából nem is szorult rá, ugyanis ebben a pillanatban Dailon is tudatára ébredt, na persze, hogy megint a legjobbkor. Ha a korábbi beszélgetésünk nem lett volna, talán akkor is ekkora örömmel fogadja, mert a régi időkre emlékezteti. Miért vagyok én ezzel az engedettlen segéddel megáldva? - Cul nagyúr! Minő öröm ismét találkozni önnel! Szolgálhatok valamivel? Szomját, vagy éhségét csillapítaná? – Tekintetem csak annyit üzent: áruló! - Persze, én nem kérek semmit, ugráld csak körbe… – Motyogtam, aztán jobban szemügyre vettem. Nem sokat változott, mióta utoljára találkoztunk, sőt, mintha még energikusabb lenne most, talán nem csoda, a fél világ retteg, hogy mi jöhet még. Én azonban szinte teljesen máshogy néztem ki, épp ezért furcsállottam, hogy megismert. Tekintetem végig siklott robosztus alakján, majd az arcán állapodott meg, s mikor észrevettem, hogy valószínűleg elég feltűnően bámulom még mindig, zavartan elfordítottam a fejem. Persze, alig észrevehető, gratulálok. - Szóval… mi az, amiért jöttél? – Hozzá beszéltem, de továbbra se néztem rá, túl árulkodó lett volna a korábbiak után. – Tudnod kell, hogy nem foglalkozom már mágikus tárgyakkal, sőt… tulajdonképpen nemigen foglalkozom már semmivel. – Szerettem volna tiszta vizet önteni a pohárba gyorsan, hogy ne vesztegessem az idejét.
Fel sem vette, hogy karját arrébb tolták- a csengő visszhangot verő zaja pedig még kevésbé zavarta- ennél sokkal pokolibb hangok kínozták az évszázadok alatt. Ami valamelyest bosszantotta, az Odin nevének felemlegetése volt; arcán undorodó fintor futott végig. - Gondolom sokkal szívélyesebben fogadnád mindenki kedvenc ősatyját. - Szenvtelenül figyelte a csengőt árgus szemekkel vizslató nőt. Változtatott a külsején... Nem hátrány, ha valaki el akarja kerülni a lelepleződést a halandók között. Hajlamosak megragadni az efféle kicsinységeken és ha a nőstény még néhány száz évig közöttük akar járkálni, jobb ha ilyen egyszerű praktikákhoz folyamodik. Őt a lelepleződés veszélye nem érdekelte, sosem félt senkitől sem. Egyetlen helyre nem akart visszakerülni. Éppen eléggé megalázták, szenvedésre és elfeledettségre kárhoztatták, amit idővel meg fog bosszulni. Nem szokása könnyen felejteni. - Egykor lelkesebben üdvözöltél. - Elvigyorodott. Nehezen állta meg, hogy ne ugrassa a mágust, viselkedésével szinte könyörgött a következő odaszúrásért. Karjait keresztbe fonta maga előtt, miután a nappali asztalára helyezte a kalapácsot és megpöccintette annak markolatát. - Megrepedt a markolata. - Homloka ráncokba szaladt, ahogyan visszaemlékezett arra az alkalomra. A cellát erős bűvölet szőtte át, nem volt hát meglepő, hogy a fegyvert megviselte a falon való áthaladás. - Az egyensúlya messze nem a régi. - Ujjai között formálódott pipája, amit szájába illesztve lángra lobbantott és mélyet szívott a füstből. Engedélyt ugyan nem kért rá, de volt afféle sejtése, a kuruzsló számára jelenleg érdekfeszítőbb a mágikus fegyver jelenléte. Akármennyire is elrejtőzött a kíváncsi tekintetek elől, attól még az, ami. Fegyverkovács, méghozzá a jobbak közül való... és ezt a zsigerekbe égett tehetséget nehezen tagadhatná meg. Jégkék tekintetével Severin barnáiba mélyedt, majd a gépezet felé fordult. Törődött, de kétséget kizáróan az a szerkezet, amit Severin választott segédjéül. - Dalion, milyen remek színben festesz. Jó újra látni, barátom!- Helyezte méretes balját a lény vállára és megveregette. Cul nem kötődött könnyedén, végtelenül kevés volt azon dolgoknak száma, amik rokonszenvét kivívták volna a Kilenc Birodalomban. A lelkeket megbízhatatlannak tartotta, akik saját érdekeiket nézve képesek az árulásra. De a tárgyak... a tárgyakat megbízhatónak tartotta. Újabb adag füstöt vett magához és a robotot megkerülve egy ablakhoz lépdelt, kezeivel a párkányra támaszkodva kémlelte a város azon részét, amelyre szabad kilátást nyert. - Van jóféle söröd? Nem iszom teát és ételre sincs jelenleg szükségem. Ez pedig... el fog tartani egy darabig.- Fordult meg és mélyesztette tekintetét Severin arcára. Körvonalakban emlékeztette arra a nőre, akivel egy időben együtt harcoltak, mégis új vonásokat fedezett fel benne. Szavai hallatán pedig kivette pipáját és kieresztette a mélyen lent tartott füstöt. Makacs, mint mindig. - Nem kell mágikus tárgyakkal foglalkoznod. Nem kell semmivel sem foglalkoznod. Elég, ha megjavítod a kalapácsomat. Utána visszasüppedhetsz a névtelen tétlenségbe, ha ahhoz van kedved. - Lépdelt Severin felé.
NOTES: Bocsi, igyekezni fogok. ^^
∆ Hozzászólások száma :
31
∆ Kor :
294
∆ Tartózkodási hely :
New York
A poszt írója ∞Severin Bellerose
Elküldésének ideje ∞Hétf. 19 Nov. 2018, 00:20
Ugrás egy másik oldalra ∞
Severin & Cul
"Fear doesn't shut you down, it wakes you up"
❋ ❋ ❋
Sóhajtottam, mit kellett volna erre felelnem? Magam se tudtam, kinek örültem volna, javarészt senkinek, de hogy egyik asgardira sem számítottam, az bizonyos. Nos, nem mondhattam, hogy nem esett az ember lányának jól legeltetni rajtuk a szemüket, azonban a Föld dolgai sose voltak rájuk tervezve. Például a csengőm sem. - Ugyan már, sose voltunk olyan viszonyban, hogy oka legyen meglátogatni. – Válaszoltam végül kitérően. – Egyetlen asgardit se fogadnék szívesebben… – Hirtelen hallgattam el, nem ez volt a legjobb megfogalmazás. – Igazából senkit se… szóval… érted. Kényelmetlenül éreztem magam vizslató szemei miatt, bár inkább azért, mert úgy éreztem, mintha a régi vonásaim keresné. Annyi féle arcot viseltem az elmúlt évszázadok alatt, már magam sem tudom, hogy akkoriban hogy néztem ki, milyen színű volt a hajam, a szemem. Megjegyzésére a földre szegeztem tekintetem, ha nem nézek a szemébe, nincs rám akkora hatással, ezzel próbáltam győzködni magam. - Egykor egészen más körülmények között találkoztunk. – Jegyeztem meg csendesen, jobbommal átkaroltam magam. Megint felvillantak a régi idők vad emlékei, a csaták heves zaja és vöröslő képe. A hatalmas férfi, ahogy mindenen és mindenkin képes keresztülgázolni, egyetlen egyszer sem megtorpanva, vissza sose nézve. Egykoron szívesen követtem széles vállait, és hittem benne, hogy ott van a helyem. Manapság már megfakultak ezek az érzések, és nehéz megítélnem, hogy mit miért is éreztem helyesnek. Fiatal voltam, és sokkal kevésbé értettem még a világ működését, bár sokkal nagyobb részt vettem ki belőle, mint most. Tekintetem a fegyverre szegeződött, csodálatos munka volt, a dvergek egyik mesterműve, nem csoda, hogy ő forgathatta. Volt már szerencsém hozzá, de ilyen közelről általában csak olyanok láthatták, akikre épp lecsapott, és ebbe a csoportba sose szerettem volna tartozni. A sérülést vettem jobban szemügyre, de nem úgy tűnt, mint amit egyszerűen csak csiszolni, vagy javítgatni kellene. Az egész részt ki kellett volna cserélni, különben egy kritikus pillanatban az egész kettéhasadhatott volna, és akkor a kalapács feje nemes egyszerűséggel aláhullana kellő tartás hiányában. - Azt nem csodálom. – Jegyeztem meg csendesen, vétek így bánni egy fegyverrel, ha tehettem volna, minden darabot csillogóan tároltam volna valahol, hogy sose csorbuljanak, görbüljenek, törjenek el. – Mégis mi okozhatott benne ilyen kárt? – Tanakodtam hangosan, elképzelni se tudtam ekkora erőt. - Megtisztel, Cul nagyúr! – Szinte már meghajolt neki, szerettem volna rászólni, de semmit se ért volna, Dailon már csak ilyen volt. – Szolgálhatok földi sörrel, de van néhány különlegesség, a régi időkből. - Hé! – Toppantottam, jelezve, hogy ez egyáltalán nem így működik, de sokkal kevésbé lettem harcias, ahogy rám szegeződött a hideg szempár. – Én… – Lassan a fal felé hátráltam, sokkal nagyobbnak tetszett most a férfi, mint mikor az ajtómban állt, bár nem éreztem fenyegetőnek, nincs igazán oka bántani. Azt hiszem. Nagyot nyeltem, majd dacosan előreszegtem az állam, ahogy hátam a falnak nyomódott, nem volt már hová mennem. – Nem süppedtem tétlenségbe, én csak… – Megköszörültem a torkomat, hogy ne tűnjön suttogásnak a beszédem. – Úgy döntöttem, hogy nem csinálok többé ilyesmit, hogy nem akarok olyan tárgyakat készíteni, ami ezrek halálát okozza, hogy többé nem követek el olyan hibákat, mint fiatalon. Hogy nem bízom meg vakon senkiben, mert az adott szót mindenki megszegi! – Hevesen fújtattam, mintha kicsit önmagam is emlékeztetném, miért voltam most itt. – Miért kérsz arra, hogy miattad rúgjak fel mindent? – És miért érzem úgy, hogy Dailonnal szemben az ő szavai képesek célba érni?
