Mióta belekezdem a hadjáratomba a várost elárasztó gengszterek ellen, nem merült fel bennem a kérdés, hogy mi visz előre abban, hogy szakadatlanul vívjam ezt a szélmalom harcnak tűnő háborút az egyre jobban kiterjedő szervezetbűnözés ellen. A legtöbb ember számára reménytelennek tűnne, hogy minden nap a város utcáit járja piti dealerek, mocsok uzsorások és nőkkel keménykedő stricik után kutatva. Egy-két hullával több nem oszt nem szoroz a rendőrségnek, de jelentős hatást tud kiváltani az utcai bűnözők körében, ha tudják, hogy valaki rájuk utazik. Hosszú távon a magam dolgát nehezítem meg, mivel kitanultabbak és felkészültebbek lesznek, de arra az egy-két hétre míg valaki át nem veszi a területüket kicsit fellélegezhetnek az ott lakók. Aztán teszek egy újabb látogatást. Előbb utóbb el fognak fogyni a vállalkozó szellemű jelentkezők. A maffiacsaládokkal már kicsit más a helyzet. Ha velük akarok kikezdeni, akkor alaposabban utána kell járnom a dolgoknak és sokkal átgondoltabban kell cselekednem. Megtalálni a megfelelő sameszokat és kiszedni belőlük az infót a munka kevésbé fárasztó része. Nem ritkán élvezem is, amikor megtörnek annak a tudatától, hogy csak pár milliméter választja el őket attól, hogy egy körfűrész, vagy köszörűgép igen fájdalmas emlékeket hagyjon az arcukon. Az érzékenyebb lelkűek és a pacifisták azt mondanák erre, hogy szadista vagyok. Szerintem csak hatékony. A hatékonyság pedig nem mindig jár kéz a kézben a finomkodással. Nem annak köszönhetem a Gnucci família térdre kényszerítését, hogy kesztyűs kézzel bántam velük. Eddie Gnucci egy modern aszflatrajzként végezte egy nevesebb hotel bejárata előtt, Ma Gnucci pedig hiába jött ide Szicíliából, még nem talált módot arra, hogy eltegyen láb alól. Pedig nem kispályás dolgokkal próbálkozott a vén szipirtyó. Persze ott van a fehérgalléros bűnözés is, amit sokkal nehezebb megfogni. Törvények, jogszabályok eszes kicselezése és ügyesen vezetett könyvelés. Ebben a városban ezt Wilson Fisk járatta a csúcsra. Bár annak a fejében, hogy meggyengítem a konkurenciáját ő szervezte meg, hogy kikerüljek a sittről, mindketten tudjuk, hogy eljön az a nap, amikor őt fogja keresni a célkeresztem. Elbeszélgettem néhány uzsorással, akik néhány száz volt után kiköhögték, hogy kinek szolgáltatják be a kizsarolt pénzeket. Mindegyik próbált terelni, de egy idő után már egészen kellemetlen helyekre vezettem az áramot, amitől úgy gondolták, hogy jobb ha megoldják a nyelvüket. Nem lepett meg, hogy Wesley & Kingsley szállítmányozó céghez vezettek a nyomok. Állandóan forgó árukészlet, rengeteg alkalmazott, kiterjedt vevőkör. Rengeteg lehetőség a simlizésre és az ügyeskedésre. Tettem egy névtelen feljelentést a rendőrségen csempészés megalapozott gyanújával. Tudom, hogy ezzel raboltam a törvény derék, bár nem túl hatékony őreinek az idejét, de így a beépített rendőrségi kapcsolatomtól, Soap nyomozótól meg tudtam szerezni a nyomozás részleteit, amibe olyan dokumentumok is beletartoznak, amik rengeteg hasznos információval szolgálhatnak. Például a cégtulaj nevével, az alkalmazottak listájával és az áruforgalmi adatokkal. Mind olyan információ, amivel könnyebb lesz az alvilági tevékenységet feltérképezni. Az elmúlt néhány napon az alkalmazottak priuszának ellenőrzésével töltöttem és akadt néhány olyan pofa, aki kiérdemelte, hogy meglátogassam őket.
What I do is not vegeance, PTSD triggered outburst or bad cooping with my grief. It's Punisment of the wicked.
A hozzászólást Frank Castle összesen 2 alkalommal szerkesztette, legutóbb Szer. 24 Okt. 2018, 18:36-kor.
∆ Hozzászólások száma :
5
∆ Kor :
38
∆ Tartózkodási hely :
hell's kitchen
A poszt írója ∞Matthew Murdock
Elküldésének ideje ∞Szer. 17 Okt. 2018, 20:52
Ugrás egy másik oldalra ∞
A bűn sosem alszik, sosem fárad ár, sosem pillant hátra, hogy vajon üldözik-e még a szentek; hisz persze, hogy ott csaholnak a nyakában, mint a levakarhatatlan kutyák, akik egy lerágott csontért áhítatnak. Csak egy harapást, csak egy apró harapást... De nem mindig vagyunk elég gyorsak, hogy átvegyük a vezetést, akármilyen gyorsan is próbáljuk utolérni őket. Mert nem mindig a gyorsaság számít, hanem az, hogy milyen kegyetlen módszerekkel tudod a legjobb helyen tartani magad. Wilson Fisk börtönbekerülése nem volt több, mint egy olcsón elkészített millió dolláros színjáték, aminek szereplői eladták a lelküket a kasszába dobott pénznek. Mindenki meg volt róla győződve, hogy mostantól minden rendben lesz, kevesebb lesz a bűntény, hisz példát mutattak azzal, hogy egy ilyen nagy embert el tudtak kapni, valakit, aki érinthetetlen volt, egészen mostanáig. Még én is elhittem, csupán egy egészen apró pillanatra, hogy talán most végre ki lett tisztítva a város, végleg letehetem az Ördög maszkját. Mindenki tévedett. A bűnözők, mint a gyom, új erőre kaptak, csupán pár héttel a sikeres tisztítótűz után. Csendben szerveződtek az árnyakban, kivárva a tökéletes pillanatot, hogy elő jöhessenek, hogy befeketítsék a várost vérrel és korrupcióval. De arról fogalmuk sem volt, hogy egy vörös árny felettük ólálkodik, hogy hallom minden egyes mozdulatukat, ahogy egymás között suttognak, és akkor csapok le rájuk, mikor azt gondolják, már mindenkit leráztak a hátuk mögül. A két utcával tőlem arrébb lakó Mrs. Santoz volt az, aki felhívta a figyelmem a közelben létező pénzmosásra, mikor olyan jogi dolgokban puhatolózott, hogy mégis mi a teendő akkor, ha a fia belekeveredett egy fekete munkába. Persze a kérdés nem volt ennyire átlátszó, hiszen az ő fia bizony egy jószívű férfi, aki sosem tenne semmi rosszat. Ez a baj a városban leledző gonosszal, elrohasztja a tiszta dolgokat, és a jó embereket is magával rántja a sötétbe. Ezért kell mindig lennie valakinek, aki ugyanúgy a sötétségből jön, hogy fényt gyújtson a sötétbe. Ha már nem is láthatom többé a fényt, még lehetek én az, aki segít ezt másoknak megtalálni. A cég pedig, amit említett már szerepelt a nyilvántartások között, jól eldugva, de ott volt, hogy csak az igazán eltökéltek találhassák meg. Azok, akik már tudnak róla, vagy azok, akik beleütik az orrukat alvilági játszmákba. Én az utóbbit képviselem. Valaki pedig úgy gondolja, hogy a nyilvános elítélés és börtön nem elég bűnhődés az ilyen embereknek. Valami más kell, valami, ami egy egész életre szól - vagy ebben az esetben, halálig. Egy önjelölt, egyszemélyes, brutális kivégzőosztag járja ugyanazokat az utcákat, mint én. Kezében fegyver, utána pedig ott surran a halál; egy gyilkos, semmi több. Én magam sem vagyok egy szent lélek, de nem süllyedtem még le teljesen arra a szinte, amit elítélek, bármilyen nagy is volt a kísértés ereje. Az utunk még nem keresztezte egymást, de érezhetően egyre közelebb kerülünk a másikhoz, mintha csak direkt kerülgetnénk egymást, belekóstolgatva itt-ott a másik munkájába. Már csak ezért is előtte kell odaérnem. A raktár elsőre üresnek tűnhet, mozgolódás és lélekjelenlét nélkül, de ha valaki jobban odafigyel, hallhatja az alagsorból jövő kerekek nyikorgását, a frissen leakasztott pénz száraz-papír illatát, ahogy valaki mormogva számolgatja az orra alatt. És én pontosan arra tartottam, amerről ezek a hangok származtak. Jobb kezemmel végig súrolom a hideg falat magam előtt, hogy legyen valamiféle elképzelésem az épületről - hogy mennyire érdemes valakit a falhoz csapni. A csapóajtó nem nyikorog, azt sejtetve, hogy gyakran van használva, és mikor leérkezem, dohos szag csap belém. A pénzszámláló egyelőre még egyedül őrködik a zsákmány felett, nem hallja, ahogy mögé lépek – hallom a hangos zenét, ami a fülhallgatójából jön, valami régi rock zene. De már nem sokáig szól, mikor a férfi fejét az asztalhoz csapom, kiesik mindkét füléből, és egymagában folytatja a koncertet. - Hova szállítjátok a pénzt? Beszélj! – szorításom egyre erősödik a nyakán. Még épp tud levegőt venni, hogy sikerüljön a beszéd, és közben érezze a nyomást is. - Nem... nem tehetem - nyöszörgi ki a szavakat szájából nagy nehezen. Ujjaim alatt érzem felgyorsuló szívverését a félelemtől, de valaki másét is hallani vélem.
Néhány nappal a tervezett látogatásom előtt végeztem egy kis felderítő munkát, amit állásinterjúnak álcáztam. Nem mondom odatettem magamat, de csak a látszat kedvéért. A valódi terv az volt, hogy megszerezzem a munkások beosztását. Ennek birtokában már sokkal könnyebb kisakkozni, hogy mikor folyik mocskos ügy és az alkalmazottak tisztességes részét se teszem ki semmilyen közvetlen traumának. Persze egymagamnak nehéz lett volna megoldani a dolgot, de néhány üveg olcsó pia és egy karton cigi elég volt ahhoz, hogy együttműködőbbé tegyem a közeli csöveseket. Nagyon jól időzítve verték ki a balhét, így pont a beszélgetés kellős közepén kellett a főnöknek ott hagynia az irodában, hogy a rendőrökkel fenyegetőzve kergesse el a csöveseket. Nekem meg addig bőven volt időm végigtúrni a gépet és megszerezni az információkat. A csövesek annyira jól elhúzták nekem az időt, hogy utólag még egy hamburgert vettem nekik. Nem mintha nem jött volna nekik, de a jól végzett munka megérdemli az extra fejadagot. Még aznap összevetettem a priuszos dolgozók névsorával a beosztásokat és sikerült kiszúrnom, hogy nyolcnaponként vannak összeosztva azok, akik ellen már folyt eljárás. A mai este után remélhetőleg többet kell várni, mint nyolc nap, ahhoz, hogy beinduljon az újabb illegális szállítmány. Egy ideje már várakozok a páncélozott furgonom volánja mögött ülve. Sok idő volt, míg a ma esti banda összeáll és elkezdik felpakolni az ebül szerzett bevételt a teherautóba, de amint az utolsó pofa megérkezett, beindítom a motort és hatalmas gumicsikorgás kíséretében nekihajtok az egyik rakodóbejáraton. A pillanatnyi sokk elég időt szerzett nekem, hogy kiszálljak és leszedjek három jómadarat. Nem finomkodtam túl sokat a célzással. Megközelítőlegesen a test vitális pontjait célzom, így a homlok, torok mellkas és gyomor mentén leadott lövéseket osztok ki. Mire magukhoz térnek a meglepetésből én már fedezékbe is húzódtam és a kirakott dobozok között lopakodva próbálom megkerülni a túlélőket, hogy amíg engem keresnek, addig könnyedén el tudjam kapni a csoporttól lemaradozó és elszakadozó tagokat. Heves kiabálás és még hevesebb bazdmegolások közepette a nekiállnak, hogy megkeressenek. Gyors fejszámolást tartok és rájövök, hogy pofa hiányzik. Talán még a papírokat hamisítja az irodában. Az biztos, hogy erre a hangzavarra biztosan felfigyelt. Ez pedig azt jelenti, hogy gondolkodás nélkül menekülni fog. Ez is érdekes estének ígérkezik....
What I do is not vegeance, PTSD triggered outburst or bad cooping with my grief. It's Punisment of the wicked.
️️️️
