HomeHome  KeresésKeresés  TaglistaTaglista  CsoportokCsoportok  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  
Üdvözlünk az Infinity Marvel frpg oldalán
légy, aki lenni akarsz a marvel végtelen világában
Lépj be közénk
ne rejtsd el magad

Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Chatdoboz
oszd meg velünk titkaid





Itt tartózkodók
ki jár erre?

Jelenleg 8 felhasználó van itt :: 2 regisztrált, 0 rejtett és 6 vendég :: 1 Bot


A legtöbb felhasználó (71 fő) Hétf. 29 Május 2017, 19:54-kor volt itt.
Utolsó posztok
érkezett válaszod?

Az ősz díjazottjai
az évszak nyertesei

Az õsz férfi karaktere

Bucky
Az õsz nõi karakterei

Sigyn & Daisy & Carol
Az õsz párosa

Eleanne & Wrenor
Az õsz canon karakterei

Lord & Thor & Bucky
Az õsz kedvenc karakterei

Lord & Rocket & Bucky
Az õsz saját karaktere

Reimos
Az õsz elõtörténete

Erik Killmonger
Az õsz játéka

A 5. kaland (I. - II. kör)

Share | 
A topik címe: To the stars and beyond - Rocket & Sigyn

avatar

∆ Hozzászólások száma :
38
∆ Tartózkodási hely :
★ somewhere between the stars



A poszt írója Sigyn
Elküldésének ideje Szomb. 29 Szept. 2018, 12:42
Ugrás egy másik oldalra


Rocket & Sigyn


A tömeg őrjöngött, fütyörészve kurjongatott, ahogy lelöktem magamról az immár élettelen testet. A kezeim remegtek, szemeimet a könnyeim áztatták. Kettőszáz nyolcvanhárom nap után elég erőm támadt ahhoz, hogy végleges csapást mérjek az ellenfelemre, kivívva ezzel a szabadságomat. Hiába a nemesi vér, a női mivoltom, amióta csak az eszemet tudtam, harcra edzettek. Ám ténylegesen elvenni egy másik ember életét... az egészen más volt. Hiszen ez valami olyasmi, amire képtelenség lett volna felkészíteni. Én például sosem tartottam jónak, ünnepelendő dolognak azt, ha valaki győztesként került ki egy élet-halál harcból, most mégis engem ünnepeltek a jelenlévők, nekem szólt a taps s az üdvrivalgás. De nem tudtam azonosulni a győztes szerepével.
Feltérdeltem a holttest mellé, tekintetem végigszántott rajta. Ha nem néztek volna ennyien, minden bizonnyal sírógörcsben törtem volna ki, noha az itteni csőcseléknek a halál pusztán szórakozást jelentett, s valószínűleg egyiküket sem viselte meg az ellenfelem halála. Mi több, víg tort ültek volna a teste felett. Némán összerezzentem mikor figyelmem megakadt a mellkasából kiálló tőrön, amit alig néhány perccel ezelőtt én szúrtam belé. Én... elvettem egy másik ember életét, csupán azért, hogy kiváltsam a szabadságomat, hogy ne kelljen még egyszer visszamennem abba a cellába, ami az elmúlt hónapok alatt otthonomként szolgált. Menekülni akartam innen, minél messzebb kerülni a galaxis ezen pontjától, ehhez pedig a legnagyobb árat kellett megfizetnem. S a tettem súlya most már életem végéig a vállamat fogja nyomja. De talán ahelyett, hogy ő vele végeztem, nekem kellett volna feladnom a harcot, s kilehelni a lelkem, meghalni a harctéren.

A csőcselék elméjét olyannyira elhomályosította az alkohol, hogy fel se tűnt nekik, milyen korán eliszkoltam a helyszínről. Bár nem tudhattam milyen messzire jutok majd, vagy hogy egyáltalán milyen esélyekkel hagyhatom el ezt a bolygót, de ha eddig nem adtam fel a reményt, akkor nem pont ebben a pillanatban fogom megtenni. A rám mért ütésektől jóformán járni sem bírtam rendesen, az ajkaimból csöpögő vér a legkisebb problémámnak bizonyult. Bal kezemet a mellkasomhoz szorítottam, mintha ezzel próbáltam volna a helyükön tartani az amúgy is sajgó bordáimat, s sántítva ugyan, de minél előbb igyekeztem minél messzebb kerülni a tiszteletemre rendezett ünnepségtől. Nem tudtam pontosan milyen messzire is sodródhattam, hiszen még mindig kristálytisztán lehetett hallani a nézők üdvrivalgásait és kurjongatásait.
Az éj leple súlyos csapást mért a látásomra, s ahogy egyre inkább eltávolodtam a véres helyszíntől, úgy egyre kevésbé bízhattam a szemeim által közvetített képben. Ámbár pár lépéssel odébb, a sötétségből előbukkant egy hajó, néhány másodperces megtorpanásra kényszerítve ezzel engem. Elámultam a hajó méretein, s habár sose ültem még a kormánynál, s sose vezettem hasonló járművet... most mégse volt időm elmélázni s gyorsan más eshetőség után kutatni. Hisz valószínűleg nem is lett volna más lehetőségem, így azzal kellett élnem, mit a sors ebben a percben az orrom elé görgetett. Kínkeserves fájdalmak kíséretében másztam be a hajóba, bár meglehet, hogy nem is az erre a célra kijelölt ajtót használtam... De már ez sem tudott visszatartani, hisz a lényeg az volt, hogy némileg biztonságosabb helyre merészkedtem. Most hiába vettek körbe ismeretlen falak, a tudat, miszerint bármelyik másodpercben elrepülhetek innen, boldogsággal töltött el. Megrökönyödve, fájdalmakkal telve ültem le az első székre, amit találtam, majd értetlenkedve vizslattam a műszerfalat. Annyi gomb és kar helyezkedett el oly kicsiny területen, hogy félni kezdtem, mi lesz akkor, ha véletlenül felrobbantom a járművet ahelyett, hogy elrepülnék vele innen. Vállalnom kellett ezt a kockázatot is, máskülönben az életben nem szabadultam volna innen.
Közelebb merészkedtem a vezérlőpulthoz és felkapcsoltam pár apró kapcsolót, mire a hajó kissé megremegett és hangos puffogást hallatott.
- Ne csináld ezt velem, kérlek... - suttogtam magam elé, mintha a hajó bármit is értene a beszédből, s ezt hallva rögvest együttműködésbe kezdene. A hátam mögött halk motoszkálásra lettem figyelmes, így lassan megfordultam s szemeimet meresztgetve próbáltam megkeresni a hang forrását, természetesen sikertelenül.
- Ki van itt? - kérdeztem, s kezeim közé kaptam a földről egy számomra ismeretlen fém szerszámot, hogy esetlegesen azzal védekezzek, bár kívülről inkább festhettem nevetségesen, mintsem félelmetesen. Bal kezemet továbbra is a bordáimhoz szorítottam, jobb kezemben viszont meglengettem az előbb talált szerszámot s így tettem előre egy-két lépést. - Mutasd magad! - utasítottam, ám fogalmam sem volt arról, vajon kivel is fogom szemben találni magamat. S míg az illető nem óhajtotta felfedni előttem a kilétét, addig hiába szőttem terveket a fejemben a megszökésemmel kapcsolatban, hisz sohasem tudhattam mi lesz a végkimenetele ennek a találkozásnak.


△ bocsánat, hogy megvárakoztattalak, remélem kezdésnek megfelel  nagy szemek  ▽
Vissza az elejére Go down

avatar

∆ Hozzászólások száma :
24
∆ Tartózkodási hely :
Bárhol a galaxisban



A poszt írója Rocket
Elküldésének ideje Hétf. 15 Okt. 2018, 18:50
Ugrás egy másik oldalra

a Véres bárónő meg a nagypofájú kisvadállat

Váár a paaarti! A pia paaarti! Vár, vár, váár, óóóh yeaaaah. Lehet énekelnem is kéne két megbízás között. Biztos van a galaxisban legalább egy olyan hely, ahol génmódosított egyedek is lehetnek sztárok. Szerintem lazán verném az egész mezőnyt ezzel a kincset érő karcos hanggal. Dúdolgatok is hangosan, Groot fapofával társul hozzám, miközben baktat mögöttem.  
- Jaj ne legyél már ilyen elfásult. Hazahoztuk a kölyköt, apuci boldog, és még csak plusz lyuk se keletkezett a fiún. Nem értem mi bajod van. Teljesen sikeres volt a küldetés, az űrben keringő hullajáratról meg fényévekkel később se fognak tudni.  -  
Próbálom oldani a haverom hangulatát, de szemmel láthatóan nem vevő a magyarázatomra. Jó persze, a gyerek könyörgött, hogy ne hozzuk haza, de már eleve volt ide egy megbízásunk, én meg roppantmód szeretem a kellemest és a hasznost összekötni.
- Ma igazán ünneprontó vagy. Pedig még szép summát is kaptunk, és..vávávárj, ez az a ...bódé. -  
Mérem végig a kocsmát egy pillanatra, de végül is.. ízlések meg ficamok dolga az egész. Laza  perc alatt lebonyolítottuk az üzletet, van néhány bevert orr, egy köteg kredit, cserébe a csillogó kavicsért. Nagy lazán sétálunk ki onnan, mialatt a kis ujjammal a tatyóm oldalába akasztva kihúzom a száját.
- Na, piaparti?-  Villantom a telifogas vigyort, miközben Groot barátom üveges tekintetében megcsillan a gyémántfény. Artikulálatlan ordítás hangzik fel a hátunk mögül, kedvenc barátom meg szemrehányó hangon szól hozzám.
- Én vagyok Groot! -  Mutat vissza a kocsma irányába, de én csak az indájába akaszkodom, felszökkenek a nyakába és a hajó felé mutatok.
- Jó-jó-jó, majd otthon megtárgyaljuk a második tinédzserkorodat, most húzzunk innen!-
Asszem sóhajtott, de végül megindul nagy elánnal, előttünk az űr, mögöttünk a dühös csőcselék. Csak egy átlagos szerda, az új hétfő. Szélsebesen szaladunk vissza a hajóra, és a résnyire nyitva ficegő ajtóra meredek Groot válláról, majd kobakon pöckölöm.
- Nem zártad be, mi? Meg vagyok veled mentve, de tényleg... -
Morgom a bajszos kis nózim alá, s hátamról lekapva a mordályt leszökkenek és tempósan kezdem felderíteni a hajót. Nem tudhatni, hogy potyautas, bérgyilkos, vagy valamelyik exem. Remélem bérgyilkos... Azok sokkalta megnyugtatóbbak, mint az exeim, a potyuatasok meg szimplán csak halál idegesítőek. Köszönhetően bámulatos képességeimnek, meg a nagy fülemnek, tökéletesen meghallom a szitkot, meg a gépen ütlegelésének fémes hangját. A nénikéd térdkalácsát te aljadék! Jelzek a fafiúnak, és míg a haverom nagy termetével beáll az ajtóba, elvágva amúgy a létező összes egérutat, én a hátamra csatolom a mordályom, négykézláb átiszkolok a lába között és a sötétben megkerülve a lánylényt, a műszerfalra kaptatok. Lekapom a stukimat és a tarkójára szegezem.
- Nem szép dolog más hajóját zaklatni. -
Mondom neki édes hangon, miközben a lábmancsommal felkapcsolom a főgenerátort, sorra kapcsolódnak fel a kapcsolók és a rendszer indítja magát.
- Sajnálom aranyom, de ez nem egy sétahajó, szóval most szépen visszamész haza. Groot! Dobd ki a hajóból a véresvöröst, sürgősen indulnunk kell. -


zene | Remélem tetszik. ._. |
Vissza az elejére Go down

avatar

∆ Hozzászólások száma :
38
∆ Tartózkodási hely :
★ somewhere between the stars



A poszt írója Sigyn
Elküldésének ideje Szomb. 20 Okt. 2018, 17:27
Ugrás egy másik oldalra


Rocket & Sigyn


Oly kevés időt töltöttem ezen a bolygón, ám mégis úgy éreztem, mintha évezredek óta fogságban lettem volna. Itt ráadásul nem csupán az időérzékem, de az erkölcsi mutatóm is vészes kilengésekbe kezdett, bár utóbbit a túlélésem megkövetelte. Errefelé ugyanis semennyire sem boldogultam volna ész érvekkel, diplomatikus tárgyalásokkal... itt csak és kizárólag a puszta erő uralkodott. Nem volt túlzás azt állítani, hogy undorodtam saját magamtól, amiért behódoltam az itteni szokásoknak, s a szabadulásom reményében én is kiontottam egy életet. Hiába próbáltam azzal csökkenteni a bűntudatomat, hogy mindenképpen szükséges volt azt tennem, amit... az érzéseim mit sem változtak. Elítéltem a tettem, még akkor is, ha általa életben maradhattam.
S ez a szörnyűség újabb szörnyűséget szült. Gyilkolás a szabadságomért, lopás az éhség ellen, jármű eltulajdonítása a honvágy, a hazatérés miatt, s sorolhatnám még tovább a bűneimet. Mindre a túlélésem, az életben maradásomért volt szükség, így hát megbocsátható tetteknek kellene lenniük. De ha azok volnának, akkor álszent volnék. Én mindig védtem az elesetteket, elítéltem az erőszakot s csak akkor bocsátkoztam harcba, ha elkerülhetetlen volt. Ám az évek alatti kínlódásaim mintha kiirtották volna belőlem a jóságot. Persze bíztam abban, hogy ezen kijelentésem egy cseppnyi igazságtartalommal sem bírt, mégis tartottam attól, hogy ez lesz a vége.
A fejemből sehogy sem tudtam kiirtani ezeket a kétes gondolatokat, holott az összpontosítás, a koncentráció jelen helyzetemben felettébb jó szolgálatot tett volna. Bár olybá tűnt, képtelen voltam életet lehelni a hajóba, s ügyetlen ténykedésemet tovább rontotta a váratlan látogatóim felbukkanása.
Óvatosan arrébb billent a hajam, ahogyan a hajó állítólagos tulajdonosa valamit ügyködött a fejem mögött. Jobb opció lett volna, ha vörös fürtjeimet csodálta volna csupán, ám a kialakult helyzetben eléggé abszurd is lett volna. Így biztosra vehettem, hogy nem éppen egy baráti hátba veregetést szánt nekem, sokkal inkább mondjuk egy golyót a fejembe. Ezt felismervén lassan az égbe emeltem kezeimet, jelezve ezzel, hogy megadtam magam.
Hm, talán mégsem vált belőlem annyira romlott, erőszakos és agresszív nőszemély, mint ahogy én azt korábban hittem.
- Nem zaklattam... kedves voltam hozzá. - nem is értettem, miért pont ez a reakció hagyta el először az ajkaimat, bár voltaképp nem hazudtam. Tényleg kedves voltam a hajóhoz, annak ellenére, hogy valószínűleg mit sem értett a szavaimból. Feltett kezekkel, óvatos léptekkel fordultam meg a tengelyem körül, hogy szembe kerüljek a gépezet tulajdonosával, ám amint megláttam, hogy ki fogott rám fegyvert, a kezeim abban a másodpercben vissza is estek a testem mellé, tartásom pedig egyenesebbé vált.
- Mi? - éppen csak visszakérdeztem, hisz túlságosan is érdekelt, miként gondolta azt, hogy a haverja dobjon ki a hajóból... De alig tettem fel ezt az értetlenkedő szócskát, vékony inak fonódtak a csuklóim köré és rántottak hátrébb. - Ne! Ne dobjatok ki! Várjatok! - ellenkeztem, de ismét hátrébb rántottak. Ha ilyen eredményesen folytatom a csodálatos tárgyalásomat röpke fél percen belül tényleg újra a porfészekben fogok kikötni. - Kérlek, vigyetek el innen! - egy apró kérlelés, már-már elcsukló hangon tört a felszínre. Már annak a puszta gondolatától is rosszul voltam, hogy esetlegesen még tovább itt kell maradnom.
- Mindennek megvan az ára. Mondd, mennyiért vinnél el innen? - elszoktam már az alkudozástól s tárgyalástól, de abban azért bíztam, hogy tán egy-egy jól irányzott szavammal elültethetem a bogarat a fülében. - Csak mondj egy összeget... vagy bármit, amire szükséged van! Arany kellene? Netán valami értéktárgy, egy kincs, amire régóta fáj a fogad? Biztos meg tudunk állapodni valamiben... - szavaim közepette újabb hátrébb rántottak egyszer, s már vészesen közel kerültem az ajtóhoz, illetve ahhoz, hogy úgy kipenderítsenek innen, hogy a lábam se érje a földet. Mondjuk fogalmam sem volt, miként teremteném elő a korábban beharangozott összeget, aranyat vagy épp kincstárgyat... holott való igaz, hogy éltem olyan kereskedő mellett, aki játszva szerzett meg magának mindenféle jót. Ő tőle még szívesen el is lopnám a szívének oly kedves értéktárgyait, viszonzásul a kedvességéért, amit irányomba tanúsított.
Bár talán örülnöm kellene annak, hogy ki akarnak dobni a hajójukból, mert ha tudnák azt, hogy ki vagyok, minden bizonnyal láncra vernének, s Vanheim-ig meg sem állnának velem, csak hogy lepasszolhassanak a bátyámnak a fejemre kitűzött piszkosul magas vérdíjért cserébe... De szerencsére eddig se nagyon vadásztak rám, hisz Frey olyan ócska plakátot készítettet, melyről aligha ismerne rám bárki is. Sose voltam eltelve magamtól, de szent meggyőződésem volt, hogy azért annyira csúnyának sem születtem, mint ahogy azon a képen ábrázoltak engem. És még a leírás is hibás volt. Ha nem ismerném, azt állíthatnám, hogy Frey valójában nem is akar megtalálni, hisz a kis fecnijeire aligha számíthatott ebben az ügyben.


△ remélem tetszik nagy szemek  ▽
Vissza az elejére Go down

avatar

∆ Hozzászólások száma :
24
∆ Tartózkodási hely :
Bárhol a galaxisban



A poszt írója Rocket
Elküldésének ideje Kedd 23 Okt. 2018, 14:00
Ugrás egy másik oldalra

a Véres bárónő meg a nagypofájú kisvadállat

Egy egészen picikét slamasztikában van a pici formás és szőrös hátsófelem, lévén teljesen véééletlenül nálam maradt az a kavics, amit le kellett volna szállítani. S hogy ők mit kaptak meg helyette? Egy összetákolt hamisítványt. Kicsit hamarabb jöttek rá a turpisságra, mint reméltem, de ez vajmi kevéssé akadályoz meg abban, hogy ne gondoljam meg magam. Tetszik az a kavics, szóval elviszem. Karmos mancsaim végigsimítanak a mordályom ravaszán háromszor, mire Groot végre csápjai közé veszi a nőcit. Nem egy szépség, de valakiknek biztos tetszene. Igazából elgondolkodva ülök le a műszerfalra, fegyveremet magam mellé állítva vakargatom az állam. Nagyon nem akar menni a kicsike, valahol egy picit azért érdekel az oka... Ja nem, tévedtem, nem érdekel, jön a csőcselék.
- Már miért ne? Ez itt az én hajóm, te meg potyautas vagy és a potyautasokat nem szeretjük. Igaz Groot?  -  
Odvas barátom indás kezeivel fogja a nő derekát és kezeit, húzva magával a kijárat felé, behajol a válla fölött és szokásos dörmögő hangján közli vele: Én vagyok Groot. Én meg felmorranva pattanok fel a műszerfalról.
- Nem kaptál elég napfényt? -  
vicsorgok rá gyöngy kis fogaimmal, de végtére is belecsüccsenek a vezetőülésbe, kapcsolgatom fel a kapcsolókat, a hajó kivilágosodik, a motorok beindulnak, egyszóval életet lehelek a kicsikémbe.
- Már miért kéne segítenünk neki? -  Dobolok már-már türelmetlenül a műszerfalon háromszor, miközben intéssel jelzem Grootnak, hogy álljon meg egy kicsit, mondjuk pont az ajtóban táncol a kisasszony. Nyúlik is a pofám a szavait hallva, majd hangos nevetésbe kezdek.
- És mégis miből gondolod, hogy én nem szerzem meg azt, amit akarok? -  Tolom bele a szabad kezem a táskámba és veszem elő a fényesen csillogó, halvány derengésű tökéletes gömböt. Drága cucc, és épp ezért akarnak most megnyúzni. Ja, tényleg! Belém hasít a felismerés, kibámulok az ablakon, és sajnos arra kell jutnom, hogy ez a kis affér eléggé megrövidítette a menekülési időt.
- Groot, hagyd a francba, kötegeld bele az egyik ülésbe, készülj felszálláshoz!-
Egy gombnyomással indítom a kicsikét, a motorok felzúgnak, beállnak az emelkedéshez szükséges irányba s már elhagyva a dokkot fordulnánk az űr felé, miközben a záródó ajtómra vetődik egy idióta.
- Hogy a byroni hód kapná le az arcodat. -
Káromkodom amolyan saját stílusban, Groot addig átveszi a kormányt, míg én hátra szaladok, konkrétan a potyautasunk öléből tovább ugorva pattanok az ajtó felé.
- Bocs pajti, a potyautas részlegünk is megtelt.-
Vigyorgom rá szélesen és megküldöm a fejét egy golyóval. Lerugdosom a görcsbe rándult kezét, és a gombra sózva egyet a falon, kényszer bezárom az ajtót. A mordályt a tárolóba teszem és vissza ugrándozva a székembe becsatolom magam. Közben igyekszünk elhagyni a bolygó vonzáskörzetét, viszont egyesek szerint jó dolog utánunk jönni.
- Nos pajti, merre menjünk sétarepülni? - Eközben kissé megremeg a hajó, tüzet nyitottak ránk.
- Jaj ne már, miért nem tudnak ezek tisztességesen veszíteni?! Hé te vörös ott, van valami hasznod is, vagy csak dísznek jöttél? - Pillantok hátra, elvégre Groot most átmászik az ágyúhoz, míg az én kis szőrös kezem a kormányt tartja szorosan. Ha elengedem, baj lesz, de így nem tudunk ugráshoz készülni. Nem fűlik hozzá a fogam, de kéne a keze... mondjuk a hátamat is megvakarhatná... az olyan jóóó~


zene | Remélem tetszik. ._. |
Vissza az elejére Go down

avatar

∆ Hozzászólások száma :
38
∆ Tartózkodási hely :
★ somewhere between the stars



A poszt írója Sigyn
Elküldésének ideje Vas. 18 Nov. 2018, 11:55
Ugrás egy másik oldalra


Rocket & Sigyn


Nem számítottam szívélyes fogadtatásra, s tulajdonképpen abban sem lett volna szabad bíznom, hogy majd minden további nélkül boldogan elvisznek innen magukkal, főleg miután rajtakaptak, ahogyan éppen elkötni próbáltam a hajójukat. Ugyanakkor volt még bennem egy egészen apró, cseppnyi hit, mely arra ösztökélt, hogy valamelyest a lelkükre beszélhetek, ezért is kezdtem jóformán könyörgésbe olyasmiket felajánlva, melyek aligha képeztek komoly s igazi alkualapot.
- De én megfizetném az utat! - csak éppen azt nem tudtam volna megmondani, hogy miből futná nekem e féle szolgáltatásra. Ám bármit képes lettem volna megígérni, csak hogy szabadulhassak a csőcselék karmai közül. Hiába vívtam ki a szabadságomat, bármelyik másodpercben meggondolhatják magukat, új játékszabályokat hozhatnak s azzal egy időben engem visszahajíthatnak a cellámba. Ezt pedig nem engedhettem meg. Ezért ígértem fizetséget a hajó tulajdonosainak is, függetlenül attól, hogy ebben a pillanatban még nem szolgálhattam a kívánt összeggel.
Hirtelen kaptam a fejemet afelé a fának kinéző lény felé, mikor bemutatkozásra került a sor. Habár a kijárat felé húzott, korántsem olyan erővel tette azt, mint ahogyan én azt vártam. A mosómedve reakciójából ítélve pedig sokkal több jelentéssel bírt az "én vagyok Groot" megszólalás, mint mondjuk nekem. Ám ha nem értelmeztem félre a jeleket, akkor az indáival hozzám fonódó lény... az én pártomat fogta volna? Ő segítene nekem?
Reménykedve mosolyogtam erre a különös lényre és hálát adtam az isteneknek azért, hogy ekkora szív rejtőzött a zord külseje mögött. Legszívesebben magamhoz öleltem volna, hisz hosszú idő óta Ő volt az első, aki bárminemű segítséget óhajtott nyújtani nekem s ezért végtelenül hálás voltam, még ha az adott szituációban ezt nem tudtam kellően kifejezni.
A mosómedve kérdésére egy vállrándítással feleltem csupán, hisz erre keresve sem találhattam volna megfelelő választ. A korábbi hirtelen jött öröm, mely végigsöpört rajtam, most lesújtó felismeréssé alakult át... annyi időt töltöttem ezen az átkozott bolygón, hogy el is felejtettem milyen az, ha ész érvekkel kell alkut ajánlani. Kudarcot vallottam s már szinte készültem is arra, hogy elvéve tőlem az utolsó esélyt a szabadulásra kidobjanak a hajóból, amikor közvetetten ugyan, de a csőcseléknek köszönhetően erre mégsem került sor. Groot az egyik üléshez tolt, s játszi könnyedséggel körbetekert egy szíjjal, majd útjára is indult, hogy a kormányra tapadhasson, míg a mosómedve lerázni kívánta a hajóra feljutni kívánó förmedvényes lényeket. Lélegzetvisszafojtva figyeltem az eseményeket, többször megrántva a karjaimat, hátha kiszabadulhattam volna a szíj fogságából és a segítségükre lehettem volna. Ám minden igyekezetem ellenére továbbra is a szék ölelését kellett élveznem. Némi aggodalom töltött el, mikor a hajó egyértelmű okokból kifolyólag megremegett, s ennek hangot is adtam egy dühös megmordulás formájában.
- Engedjetek el, hadd segítsek! - de mintha a falnak beszéltem volna, hisz ezt talán meg sem hallották. De még mielőtt a mosómedve becenévvel illethetett volna, Groot lerántotta rólam a szíjat, mikor az ágyúhoz sietve ellépett mellettem. - A nevem Sigyn! - förmedtem rá mérgesen, miközben felugrottam az ülésből és odafutottam hozzá.
- Engedj ide, majd én tartom a kormányt! - most én utasítottam őt, ellenkezést nem tűrő hangon, hiszen most mindhármunk élete forgott kockán, így kénytelen volt megbízni bennem. - Csak majd mondd mit csináljak... - talán nem kellene megemlítenem, hogy egyedül még sosem hajtottam végre e féle ugrást s voltaképp sohasem értettem ennek a működését. Emlékeimben lázasan kutattam az után, hogy annak idején a sok utazás alatt mi volt az, amiben Loki segítségére voltam, de be kellett látnom, hogy sosem bízott bennem annyira, hogy rám bízzon akár egyetlen, apró részfeladatot is. Ha a mosómedve felállt a székből, akkor azonnal átvettem a helyét, erősen tartva a kormányt és felkészülve az ugrásra.
Ismereteim hiányában nem voltam tisztában a műszerfalon lévő gombok és karok hivatalos elnevezéseivel, ugyanakkor azt tudtam, hogy az egyik kar felfelé tolásával növelhetem a sebességünket. Így is tettem, majd minden erőmmel azon voltam, hogy a kormányt mindenféle apró kilengés nélkül ugyanabba az irányba tartsam, ezáltal biztosítva a pontos ugrást s azt, hogy még véletlenül se egy másik, nem kívánt bolygón kössünk ki. Tapasztalat híján nem tudtam, mikor érjük el azt a pontot, ahol az ugrás majd bekövetkezik, így roppant mód koncentráltam arra, hogy még véletlenül se tévesszek el semmit. A hajó tovább remegett, de most már nem csak a ránk nyitott tüzelésből kifolyólag, hanem a fedélzeti ágyú beindításától is. Legszívesebben összeszorítottam volna a szemeimet, hogy ne is lássam a ránk váró, számomra ismeretlen fordulatot, de erőt véve magamon tüzetesen kémleltem a messzeséget, hogy még időben észrevegyem azt a helyet, ahol az ugrásunk majd bekövetkezik. De nem láttam semmit. Lehet, hogy a tapasztalt kapitány kiszúrt volna valamit, az én, újonc szemeim előtt azonban minden láthatatlan maradt. Végül a hajó erősebb remegése adta tudtomra, hogy közeledtünk a felé a bizonyos határ felé, s a másik pillanatban - feltételezhetően - sikeresen ugrottunk is egyet. Ezt a remegés abbamaradásából és a horizont békésebb csillogásából mertem kikövetkeztetni.
Halvány mosoly jelent meg az arcomon, ahogy büszkén hátrapillantottam az útitársaimra. Gondolom ők sem nézték ki belőlem, hogy potyautasként képes leszek ilyesmire, most azonban mégis egyre jobban eltávolodtunk a mindhármunk által oly annyira gyűlölt bolygótól s csőcseléktől. Így én ezt részleges győzelemnek ítéltem meg, noha talán az ő arcukról nem épp ezt lehetett leolvasni.
- Nos, hova tovább? - kérdeztem, miközben tekintetemet újra előre fordítottam s a végtelen horizontot kémleltem. Kezeim óvatosan simítottak végig a kormány felületén, hisz jól tudtam, pillanatokon belül ki leszek tessékelve a kapitány székéből és majd örülhetek annak, ha nem szíjaznak vissza az egyik hátsó ülésbe. Nem mintha az előbbivel nem szolgáltam volna rá némi bizalomra...


△ Bocsánat, hogy ennyire megvárakoztattalak, remélem nem lett nagyon béna!
Ha változtatást igényel, csak szólj!  nagy szemek  ▽
Vissza az elejére Go down





A poszt írója Ajánlott tartalom
Elküldésének ideje
Ugrás egy másik oldalra

Vissza az elejére Go down
 

To the stars and beyond - Rocket & Sigyn

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Infinity Marvel :: Univerzum - Játéktér :: Alternatív játékok :: Múlt-