Üdvözlünk az Infinity Marvel frpg oldalán
légy, aki lenni akarsz a marvel végtelen világában
Lépj be közénk
ne rejsd el magad

Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Chatdoboz
oszd meg velünk titkaidat





Itt tartózkodók
ki jár erre?

Jelenleg 12 felhasználó van itt :: 5 regisztrált, 0 rejtett és 7 vendég :: 2 Bots



A legtöbb felhasználó (71 fő) Hétf. 29 Május 2017, 19:54-kor volt itt.



Utolsó posztok
érkezett válaszod?




Díjazottaink
A Nyár nyertesei


A nyár férfi karaktere

M'Baku
A nyár nõi karaktere

Natasha
A nyár párosa

Pepper & Tony
A nyár canon karaktere

Steve & Bruce & Rocket
A nyár kedvenc karaktere

Pepper
A nyár saját karaktere

Esther & Vitali
A nyár elõtörténete

Gamora & Herkules
A nyár játéka

A 4. kaland (III. - IV. kör)

Share|


Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down

↷ i still believe in heroes

avatar
∆ Hozzászólások száma :
55
∆ Tartózkodási hely :
Xavier Birtok



Tárgy: I FOUND - [E&E] Kedd 11 Szept. 2018, 13:13



Erik & Esther

Talk some sense to me.
- Menj, és szólj Mr. Lehnsherrnek, hogy szeretném, ha lejönne ide a laborba, amilyen gyorsan csak tud. - egy utolsó simítással ellenőrzőm, hogy Emilia befáslizott karja megfelelően van rögzítve. Aprócska baleset, de csont nem tört, ezért a zúzódás kezelésére elég egy erősen megkötött fásli. - A szobája a..-
- Tudom, hol van a szobája, a Tiéddel szemben. - vág a szavamba kissé türelmetlenül. Láthatóan már visszamenni a többiekhez. A szőkeség viselkedésében egyáltalán nem látok félelmet, mikor kimondom Erik nevét. Pontosan ezért bátorkodtam megkérni eme apró szívességre. Emilia épp elég vagány lány, hogy ne rettenjen meg egy ilyen feladattól, no meg az értesítendő személytől. - Mindenki tudja. -
Teszi hozzá, mikor kissé meglepetten vonom fel a szemöldököm. Leugorva a vizsgálóasztalról, sietősen távozik én pedig pár pillanatig nézek abba az irányba, ahol távozott. Mindenki tudja? Mégis miféle válasz volt ez?
- Esther? - a hang irányába fordulok, és meglátom a szomszédos helyiséget elválasztó ajtóban megjelenő arcot, melynek vonásaiból kimondatlanul is kiolvasom a kérdést.
- Mindjárt itt lesz, ne aggódj. - küldök egy megnyugtató mosolyt a lány felé, mire ő is elmosolyodik, s bólint egyet, majd tűnik el ismét a látókörből.

A szőkeség megállíthatatlanul robog végig a folyósón, s láthatóan a befáslizott karja sem akadályozta meg abban, hogy ismét görkorcsolyát húzzon a lábaira. Lefékez a férfi szobája előtt, majd felemelve karjait, hangosan dörömböl rajta, egészen addig verve az ajtót, amíg az ki nem nyílik.
- Hello!- köszön a felbukkanó férfira, s egy pillanatra megilletődötten mered a másikra, de végül lerázza magáról ezt, és hevesen rágja tovább a rózsaszín rágógumiját a szájában. - Esther küldött. Üzeni, hogy menjen le a laborba, minél hamarabb, amint csak tud! Fontos, mert.. ööö.. azt nem mondta miért. -
Gondolkozik el egy pillanatra, majd megrántja a vállát.
- Ennyi. - teszi hozzá, ha esetleg kétség merülne fel bárkiben is, hogy az általa hozott üzenet többet is tartalmaz, s karjait a háta mögé csapva még mindig ott ácsorog az ajtó előtt, és bámulja a férfit. - Menő a képessége. Adom!-
Vigyorodik el végül, s közli némi hallgatás után azt a gondolatot, majd el is viharzik, olyan gyorsan, mint amilyen hirtelen felbukkant.

A mikroszkóp fölé hajolva helyezek be egy mintát. Egészen addig ezt vizsgálom, amíg léptek zajára nem leszek figyelmes. Másodpercekkel később felpillantok, s meglátom az ajtóban felbukkanó férfi alakját.
- Szia! Köszönöm, hogy ilyen hamar tudtál jönni. - egyenesedem fel, majd halovány mosollyal az arcomon köszöntöm. A Professzor irodájában tett látogatásunk óta eltelt párnap, s nem igazán volt alkalmam beszélgetésbe bonyolódni Vele. Legalábbis komolyabban biztosan nem, s az udvariassági köröket érintő csevejt nem veszem ide. - Remélem nem zavartalak meg semmiben. -
Ellépve az asztalom mögül, indulok el felé.


i found. |  csapdába csallak. :-*

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

↷ i still believe in heroes

avatar
∆ Hozzászólások száma :
67
∆ Tartózkodási hely :
unknown



Tárgy: Re: I FOUND - [E&E] Csüt. 13 Szept. 2018, 19:00


Esther & Erik

Furcsamód, a közelgő távozásom ténye …sajnálattal töltött el. Mikor magamhoz tértem a kórházi ágyon,  nem gondoltam volna, hogy több időt töltök itt, mint amennyi szükséges. Charles felajánlotta ugyan, hogy itt maradhatok a birtok falai között, de a Virginiában történtek után … nem teljesen igazságtalanul, de engem okolt. Szólhattam volna neki, ha nem én, akkor Esther. Elvégre, ő a csapat tagja, én … csak voltam. Akárhogy is, ez és a közelmúltban történtek olyanná tették a világot, amilyennek gondoltam. Az emberiség most gyűlöl mindent. A Bosszúállókat, a mutánsokat, egymást. A káoszban pedig rendet kell teremteni, ezt pedig csak úgy tehetik meg, ha erőt demonstrálnak. Mi nagyobb erődemonstráció annál, mint a felelősségre vonás? A Bosszúállókkal kezdődött, mi leszünk a következők. Én nem fogom itt megvárni, hogy rám törjék az ajtót. Ahogy azt sem hagyom, hogy miattam háborgassák az itt lévő diákokat. Csak idő kérdése, hogy ismét a föld alá dugjanak, távol mindentől, amiben egy atomnyi fém van.
Meglepve kapom fel a fejem a kopogásra, ami még az előtt kinyílik, hogy az ajtó elé lépnék és megpillantanám a fiatal lányt, aki úgy áll az ajtómban, mintha az a világ legtermészetesebb dolga lenne. Ellenben velem, aki homlokráncolva lép elé és mielőtt még feltehetném a kérdést, már beszélni is kezd.
- Köszönöm. – bólintok mosolyogva, amit a lány szavai csalnak az arcomra, mielőtt távozna, és nem sokkal utána én is magam mögött hagyom a szobát.

Zsebre dugott kézzel lépek be a laborba, kíváncsian pásztázva a tekintetemmel a környezetet, mielőtt megállapodna a tekintetem Estheren.
- Nem illik megvárakoztatni egy hölgyet. – feleltem a szavaira, ahogy bólintottam felé, az egyik asztal felé lépve, ahol lombikok sorakoztak és benne … hazudnék, ha azt mondanám, hogy tudnám miféle folyadékok voltak benne. – Nincs igazán mit pakolnom, úgyhogy…   vonom meg a vállam. Nem úgy rendezkedtem be itt, mint aki sokáig tervezett itt maradni. Az idejét sem tudom, hogy mikor rendezkedtem be utoljára valahol úgy, hogy … tudtam, nem kell tovább állnom. – Most épp ráérek. – fejeztem be a mondatot, ahogy megeresztettem egy mosolyt Esthert felé.
- Meglep, hogy idehívtál. De örülök. Jól áll a szabadság. – jegyzem meg. A szobájában, mikor rányitottam, akkor csak árnyéka volt igazán önmagának. Jó látni, hogy … kivirágzott. – Rég már, hogy … valami hasonló helyen jártam. – mondtam, miközben óvatosan végig futtattam a tekintetem az eszközökön. – Nem volt túl jó tapasztalatom az orvosokkal … eddig. – pillantok Esther-re, mielőtt összefonnám a karom magam előtt az asztalnak dőlve. – Értek pár dologhoz, de … kétlem, hogy tudnék bármit is segíteni itt. – sóhajtottam fel, ahogy körbe néztem a laborban. Soha nem én voltam a tudományok embere, hanem Charles. Én mindig is a … nyers erőt használtam, ő sokkal kifinomultabban tette mindezt. Akármit is csinál itt lent Esther, nem hinném, hogy hasznomat vehetné benne. – Hacsak nem mozgatni kell valamit. – vonom meg a vállam. Ahhoz értek, nagyon is.


hooked | pedig a sarokba szorított vad a legveszélyesebb...Razz


Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

↷ i still believe in heroes

avatar
∆ Hozzászólások száma :
55
∆ Tartózkodási hely :
Xavier Birtok



Tárgy: Re: I FOUND - [E&E] Csüt. 13 Szept. 2018, 21:14



Erik & Esther

Talk some sense to me.
Szavaira kiszélesedik a mosolyom, s ahogy korábban, most is próbálom felidézni azt, mikor is váltottuk át magázódásból tegeződésbe. Csupán emlékfoszlányok vannak arról a napról. Mintha az elmém tudatosan zárná el a fájó emlékeket, s én önző módon hagyom magam. Utoljára akkor beszéltem az esetről, mikor Erik látogatását követő napon lementünk a Professzor irodájába. A vallomásom minden részlete letört belőlem egy apró darabot, s a végére teljesen összeomlottam belül. Nem harcoltam ellene, csupán azt nem engedtem, hogy teljes mértékben utat törjön a külvilág számára.  A legkevésbé sem emelt fővel, büszkén vagy éppen megkönnyebbülten távoztam Charles irodájából, mégis ez volt az a pont, melyből képes voltam újra felépíteni önmagam.
- Rég beszéltünk. - vonom meg a vállam, a tőlem telhető legnagyobb lazasággal. Lenyeltem a feltörni készülő, kissé sürgető kérdésem, miszerint mikor távozik a kastélyból. Nem is olyan rég még együtt vártam ezt a pillanatot a többiekkel, most azonban nem érzem azt a bizonyos örömöt, amit a távozásának híre tudatában kellene éreznem. Sőt. - Megígértem Neked, hogy változtatni fogok, és.. mindennap dolgozom rajta. -
Biccentek egyet, még mindig mosolyogva, és ahhoz az asztalhoz lépek, melynek lazán neki dől. Az apró kémcsöveket egy fém tartóba rendezem, s óvatos mozdulattal felemelve indulok el a pár lépéssel távolabb lévő hűtőhöz, hogy behelyezzem a mintákat.
- Nos, ez mindenképp jó hír, hogy nem kapsz frászt attól, ha meglátsz fehér köpenyben. - csukom be a fagyasztószekrény ajtaját, majd fordulok a férfi felé, és küldök egy bíztató mosolyt. Úgy gondolom, nem szükséges elnézést kérjek Eriktől a helyszín megválasztása miatt, bár ha azt látnám Rajta, hogy ezt igényli, megtenném. Azonban nem ezt olvasom le vonásairól. Most valahogy egészen más. Ahogyan a kettőnk között, éppen ebben a pillanatban is zajló csevej is rendhagyó. Korábbi beszélgetéseinket nem éppen ez a fajta, úgynevezett „harmónia” lengte körül. - Ami azt illeti, épp időszerű, hogy pár kontroll vizsgálatot elvégezzek Rajtad. Szeretném, ha.. úgy távoznál a kastélyból, hogy teljességgel sikerült meggyógyítanom Téged. De elsősorban nem ezért hívtalak ide. Gyere, van egy meglepetésem. -
Beszéd közben kibújok a fehér köpenyemből, és lazán összehajtva az asztalra dobom, majd az utolsó szavaknál Erikhez lépve karolok belé, és ellentmondást nem tűrve vonom magammal a szomszédos helyiségbe, mely az egyik elszeparált beteg szoba. Amikor belépünk, a férfi megpillanthatja a lányt, aki háttal állva nekünk, az egyik vitrint vizsgálja kíváncsian. Lépteinket hallva megpördül a tengelye körül, így láthatóvá válik az arca. Ő az a lány, akit nem kevés harc árán mentettünk meg közösen, Erikkel.
- Erik, Ő itt a legújabb növendéke az iskolánknak, Camille Campbell, akinek az volt a legelső kérdése, hogy találkozhat e Veled. - vezetem oda a lányhoz, majd vonom el kezem, s lépek hátrébb egy lépést.
- Miss Wolheim.. vagyis, khm Esther elmesélt mindent. - szólal meg a lány halk hangon, miközben kezeit tördelve nézi a férfit, olykor lesütve a szemeit. Arcán még láthatóak az elszenvedett ütések nyomai, de már igen halványan. - Szeretném megköszönni mindazt, amit értem tettek. Nagyon.. hálás vagyok! Esther azt is mondta, hogy Ön volt az, aki elindult értem, hogy.. kimenekítsen. Nem tudom, hogyan hálálhatnám meg.. Én tényleg.. nagyon,.. köszönöm, hogy megmentette az én és a szüleim életét. -
Beszéde kissé bizonytalan, s az egész megjelenése sugározza a lány megtörtségét, s félénkségét, melyeket minden bizonnyal a több évnyi terror következménye. Az utolsó szavaknál könnybe lábad a szeme, s egy suta mozdulattal törli meg arcát a pulcsija ujjával.


i found. |  várom, hogy a bizonyos vad végre kitörjön belőled. :-*  

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

↷ i still believe in heroes

avatar
∆ Hozzászólások száma :
67
∆ Tartózkodási hely :
unknown



Tárgy: Re: I FOUND - [E&E] Szomb. 15 Szept. 2018, 18:46


Esther & Erik

- Elfoglalt voltál. – mosolyodom el, ahogy körül pillantok. Akiket eddig ismertem orvosok, mind egy ehhez hasonló helyen akarták megváltani a világot. Egyszerű ember vagyok, nem vagyok tudós, sem … különösebben művelt. Én nem tudósok könyveit olvasva hajtottam álomra a fejem, mint mondjuk Charles. Az ő könyvei biztonságban voltak a könyvtárjukban. Az én családom könyveit máglyára vetették. – Örömmel látom. – bólintok, miközben a mozdulatait figyelem, és egy kicsit arrébb lépek, hogy könnyebben elférjen, és tehesse a dolgát.
- Mostanra megbarátkoztam a látvánnyal. – vonom meg a vállam Esther-re pillantva. Már nem csak egy gyerek vagyok, akit kikötözhetnek egy ágyhoz, és kísérleti patkánynak használhatják. Sok mindentől féltem gyerekként, sok minden kísértet. Úgy gondoltam, ha végzek azzal, ami megijeszt, többé nincs hatalma fellettem. – Egész jól áll. – jegyeztem meg, egy halovány mosoly kíséretében. – Többet vizsgáltál már meg így is, mint bárki más összesen. – életem java részében erről magamnak kellett gondoskodnom. – Jól vagyok. Régóta először. – pillantottam Esther-re. – Meglepetés? – kérdezem meglepve, majd legalább ennyire meglep, ahogy belém karol, de nem ellenkezem, csak lopva pillantok rá oldalra, hagyva hogy a szomszédos szobába vezessen.
Ahogy a lány megfordul, már azelőtt felismerem, mielőtt Esther megszólalna. Jól emlékszem a lányra. Az arca akkor sápadt volt, a tekintete kába, és bár még nyoma volt rajta a történteknek, sokkal jobb bőrben volt.
Hátrapillantok Esther-re, meglepve, kissé értetlenül, de … ugyanakkor valahol jó érzés tölt el. Vajon így érez Charles is, mikor a diákjaira néz? Némán hallgatom a lány szavait, hagyva őt beszélni. Áttudom érezni minden egyes szavát. Minden, ami Virginiában történt, ezt látva … megérte. A halál szolgálhatja az életet, hiába kegyetlen, így az igazságos.
- Te mentetetted meg őket. Én, mi…  - pillantok hátra Esther-re . -  … csak segítettünk. Bátor voltál, hogy nem hagytad magad. Maradjon is így, rendben? – pillantok a lányra, megvárva míg bólintott. – Tudom milyen, mikor azért gyűlölnek, ami vagy. Ne hallgass rájuk, légy büszke! Különleges vagy, és most már biztonságban is vagy. Itt jó helyed lesz. – bólintottam, bátorítóan mosolyogva a lányra. – Köszönöm. – tettem még hozzá, nem számítva rá, hogy Camille közelebb lép hozzám és megölel. Meglepve, de viszonoztam a gesztust, mosolyogva bólintva, mielőtt elengedett volna, hogy Esther-hez lépjen, akivel később minden bizonnyal még bőven fog találkozni. Velem már nem olyan biztos.
- Neked is. – fordulok Esther felé, mikor Camille már kiment a helységből. – Megérte, nem igaz? – pillantok kíváncsian Esther felé. A Virginiában történtek eltörpülnek amellett, ami most a világban történik. Viszont összefüggenek. Esther-ről csak személy leírást adtak a helyiek, ami kissé ködös, mint kiderült. Rólam azonban könnyen adtak, igen pontost. Idő kérdése csak, hogy kopogtassanak az ajtón, engem keresve. Azonban nem bánom.
- Nem fogsz unatkozni, miután már nem kell folyton megvizsgálnod? – pillantottam Esther-re mosolyogva, zsebre dugva a kezemet. – Én már kezdtem egész hozzászokni. – vontam meg a vállam. Nem sok jóban volt részem eddig, és azt a keveset is elvették tőlem. Nem hittem volna, hogy majd … megfogom ezt tudni szokni megint. De hiányozni fog.


hooked | ami késik, nem múlik:P


Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

↷ i still believe in heroes

avatar
∆ Hozzászólások száma :
55
∆ Tartózkodási hely :
Xavier Birtok



Tárgy: Re: I FOUND - [E&E] Hétf. 17 Szept. 2018, 07:48



Erik & Esther

Talk some sense to me.
Aprót biccentek szavaira, s ezzel talán inkább megerősítem, mint vitatom a férfi kijelentését. A hivatásom számomra mindig is fontos volt, s a magány helyett inkább a munkaterápiát választottam, ami sokkal kifizetődőbbnek tűnt számomra, és a környezetem részére is. Mindenki nyer. Szintúgy egy mosoly, majd egy rövid köszönetmondás a feleletem a fehér köpenyemet illető szavakra. Nem gondolnám, hogy Eriknek kenyere lenne a bók, valamiért mégis veszem magamnak a bátorságot, hogy annak vegyem. Ennek ellenére inkább megszabadulok a hivatali darabtól, hogy a hétköznapi formám kerüljön az előtérbe. Semmi különös, egy farmer, és egy vékony, hosszúujjú pulcsi, mely az alakomhoz simul. Vesztettem pár kilógrammot a remeteségem alatt, de korántsem olyan feltűnő. Nem is ez a lényeg, hanem az a személy, aki a túlsó falon túl vár ránk, leginkább Rá.
Magammal vonom abba a helyiségbe, ahol Camille vár ránk, s a háttérbe húzódva figyelem kettősüket. Bíztató mosolyt küldök Erik felé, amikor értetlenkedve néz rám. Némán intem türelemre, hisz mindent megtud majd, és akkor összeáll a kép. Nem is kell sokat várni arra, hogy a lány megszólaljon, és megadja az itt léte okát, vagyis sokkal inkább azt, miért akart Erikkel találkozni. Camille hangja megbicsaklik, s könnyek szöknek a szemébe, én pedig szívesen odalépnék, hogy némi vígaszt nyújtsak, azonban nem akarom megzavarni kettősüket. Különös örömet érzek, mikor Erik szavait hallgatom. Nem találok benne semmi kivetnivalót, hisz nem buzdít a gyűlöletre, vagy olyasféle harcra, mely az iskola elveivel szemben állna. Igen, egy röpke pillanatra azt hittem, előtérbe kerül azon énje, mely már a legelső találkozásunkkor vitába szállt velem. Jelenpillanatban inkább érzek melegséget, mint azt az ellenszenvet, amit akkor éreztem.
- Én csak teljesítettem a lány kérését. - tárom szét karjaim ártatlanul. A köszönetet ezúttal nem érzem jogosnak, hiszen tényleg nem tettem semmi olyat, mely nagymértékű lenne. Csupán biztosítottam, hogy nyugodt körülmények között tudjon találkozni Camilleval, és tudjanak pár szót váltani, kíváncsi szemek és fülek nélkül. Nem sok ilyen nyugodt hely akad az iskola falakon belül, de az alagsor, és a laborom ezen helyszínek közé tartozik. - Igen. -
Mosolyodom el, s nézek én is a férfira. Rengeteg rossz történt most, s az ilyen reményre van szükségünk ahhoz, hogy belekapaszkodjunk, és erőt merítsünk belőle.
- Nem kizárt, hogy azt a fajta kihívást, melyet Te jelentettél, hiányolni fogom. - szélesedik ki a mosoly az arcomon, majd a következő kijelentését hallva újfent egy kedves gesztussá szelídül az ajkaimon. - Én is. -
Érkezik a rövid válasz, miközben folyamatosan Őt figyelem. Talán a kelleténél hosszabb ideig is, mire végül elindulok.
- Ígérem, nem tartalak fel soká. Gyere, először megszeretném nézni, hogyan forrtak össze a csontjaid. - intek a fejemmel, majd mellette elhaladva megyek vissza a laborba, s lépek oda az egyik vizsgálóasztalhoz. - Ide feküdj fel, kérlek. Nem kell csinálnod semmit, csak.. lazítsd el magad.-
Paskolom meg az ágy felületét, s ha a férfi a kérésem szerint cselekszik, azt türelmesen kivárom, amíg elhelyezkedik az ágyon. A férfi feje mellett van egy panel, melyhez oda állva, kezdem el a billentyűzetet és a gombokat nyomkodni.
- A beépített szenzor a felület alatt van beépítve, ahol most fekszel. Nem fogsz semmit érezni, vagy észre venni. - magyarázom, hogy tudja, mi is történik. Fordított esetben én is elvárnám ugyanezt, egy teljesen ismeretlen közegben. A legutóbbi ostrom óta sokat fejlesztettünk a laboron, és korántsem olyan körülmények vannak, mint annak idején a sátorban, mikor először került a kezeim alá. - Mikor indulsz? -
Kérdezem, az ágy mellett állva, nézek le Rá. A szenzor elindul, és elkezdi beszkennelni a férfi csontozatának képét. A Professzor nem mondta ki nyíltan, hogy menjen el, ahogy annak pontos időpontját sem határozta meg. Csupán erőteljes célzás formájában hangzott el ama mondat, hogy nem látja már itt szívesen Eriket.
- Nem sokat tudok a jelenlegi Professzorról, de azt már megfigyeltem, hogy sokkal inkább hirtelenharagú, mint az idősebbik énje. Lehet.. lehet, már meggondolta magát. Szívesen beszélek vele az érdekedben. - fűzöm hozzá nemsokkal, s valamiért most nem rökönyödöm meg a saját szavaimon. Pedig kellene, és tudom, hogy ha ezt Scott és a többiek hallanák, miként reagálnának rá. - Kész. Felülhetsz. -
Megfordulok, majd az egyik íróasztalhoz lépek, és pár kattintással előhívom az adatokat.
- Átnézem a felvételeket, addig.. kérlek, tedd szabaddá a felsőtested. Szeretném megnézni a legutóbbi sebeidet. - pillantok Rá a monitor fölött, majd fordulok ismét a képek felé.


i found. |  két körrel ezelőtt is ezt mondtad. most már türelmetlen vagyok. ]: )  

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

↷ i still believe in heroes

avatar
∆ Hozzászólások száma :
67
∆ Tartózkodási hely :
unknown



Tárgy: Re: I FOUND - [E&E] Kedd 18 Szept. 2018, 18:41


Esther & Erik

Ne félj, minden rendben lesz. Ezt mondogatta az anyám, miután vagonokba tereltek minket. A falhoz szorultunk, annyian voltunk. A holminkat elvették, remegtem a hidegeben, nem éreztem a lábaim. Az anyám próbált védeni, átölelni, megóvni a fagyos szelektől. Az apám szerzett nekem egy kabátot, egy halott fiútól vette azt el, aki az odautat sem élte már meg. Még most is hallom a dalt, amit az anyám dúdol, tudván, hogy … mind meghalunk. Abban a pillanatban, mikor megfosztottak a családomtól, megjelöltek, elvették a nevem, már nem az a fiú voltam, aki inaskodott a helyi pékségben. Az a férfi lettem, aki a fél világot felégetné, csakhogy azt a néhányat megölje, akik tönkretették.
De nem mondom ki mindezt, nem mondom Camille-nek, hogy járja ezt az utat. Mindenki, aki valaha bántott engem, vagy a szeretteim, mostanra halott. Akárcsak azok, akiket szerettem. Az emberiség mindent elvett tőlem, és én ezt viszonozni akartam. Tönkre tenni őket. Ez az én utam, én tapostam ki, és ha már megtettem, azt akarom, hogy más csak akkor lépjen rá, ha már biztonságos.
- Nem lett volna muszáj. – pillantottam Esther-re, hálásan bólintva. Ami aznap történt, nem bántam meg. Megölném az embereket újra, ha ezzel a lány és Esther életét megvédhetem. Sokan itt a birtokon, a történtek után, és a világot ért katasztrófa után, még kevésbé látnak szívesen, mint eddig. Ők vannak otthon, nem én. Én csak vendég voltam.
- Ez megnyugtató. – bólintottam mosolyogva a szavait hallva. Egy részem nem örül annak, hogy távoznom kell. Eddig sem azért maradtam, mert ne lett volna hová mennem. Találok valamit, ebben biztos vagyok. Nem a nélkülözés volt az, ami eddig itt tartott.
- Melyikek? – kérdeztem, ahogy utána indultam. – Van egy pár. – jegyeztem meg, ahogy az asztal elé értem. Meglehetősen… kalandos életet éltem, finoman fogalmazva. Mivel orvosi ellátást ritkán vehettem igénybe, általában magam intéztem a dolgok ezen részét. Bőven vannak újra és újra összeforrott csontjaim, sebek, hegek.
Egy bólintással nyugtázom Esther szavait, mielőtt tenném, amit mond és felülök majd lefekszem az asztalon, mélyet sóhajtva, igyekezve azt tenni, amit mondott, miközben a szemeimmel felfelé nézve figyeltem az alakját. Nehezebbnek bizonyul így ellazulni, hogy ilyen közel áll, mint gondoltam.
- Furcsa, nem ehhez vagyok szokva. – vontam meg a vállam, egy pillanatra elmosolyodva, ahogy Esther-re pillantottam. Nem, mintha azt feltételezném, hogy élvezte, mikor fájdalmat okozott nekem, de… az elején talán kicsit mégis. Nincs ezzel baj. Én is rengeteg embernek akartam már fájdalmat okozni. A kettő nem ugyanaz, de valahol találkoznak. – A napokban. – feleltem pár pillanat múlva. – Idő kérdése csak, hogy keresni kezdjenek. Jobb, ha nem itt találnak rám. – mondtam, miközben találkozott a tekintetem Estherével. Az egyik leggyűlöltebb mutáns vagyok a Földön, csak idő kérdése, hogy az emberiség úgy döntsön, ideje erőt demonstrálni. Én pedig nem fogok ebben segíteni nekik.
- Na és én? Milyen vagyok … magamhoz képest. – pillantottam fel kíváncsian a nőre. Nem tudom, hogy milyen lehettem pontosan, meséltek róla, hallottam történeteket. Charles jó ember, aki az is próbál maradni, egy olyan világban, ahol a jó embereknek egyre kisebb a helye. Előbb-utóbb be kell mocskolnia a kezét, a szavak szépek, de változást csak a tettek hoznak. – Ne, nem kell. – ráztam meg a fejem Esther felvetésére.   – Hamarosan újra körözni fognak. Ezt kell tennem, de … köszönöm. – biccentettem, mosolyra húzva a szám. Az igazság az, hogy a felajánlása valóban jólesik, és értékelem, nagyon is. De a jelenlegi helyzetben, nem használ se neki, se a diákoknak az, hogy itt vagyok.
- Ez tényleg gyors volt. Meggyógyultam? – pillantottam Esther-re, miközben felültem. Tudom, hogy vannak maradandói sérüléseim a régmúltból, de egyik sem olyan, ami eddig akadályozott volna komolyabban bármiben is. – Nagyon alapos. – jegyeztem meg, mosolyra rándítva a szám szélét, de úgy tettem, ahogy mondott, és a pólót, amit lehúztam magamról az asztal szélére tettem.
- Van egy virágbolt a belvárosban, az ötödik és a harminckettes sarkán. – szólaltam meg hirtelen, miközben ő a monitort nézte. – Ha esetleg … keresnél, csak menj be oda és kérdezd meg, hogy van-e cseresznyevirág. A válasz az lesz, hogy nincs, sajnos ritka a tökéletes virág. Mondd, hogy attól még nem hiábavaló azt keresni. – az anyám imádta a kertjét, azoknak a kertjét, akikéről gondoskodott. Mindig azt mondogatta, hogy a tökéletes virág nagyon ritka. Mindegyik szép, de a tökéletesek … azok ritkán. Van, aki egy életen át keresi az övét, és az élete így nem lesz hiábavaló. Szép gondolat volt ez, egy gonosz világban. – Tudni fogom, hogy kerestél, és következő nap megtalállak. Ha már köröznek, jobb, ha … kerülöm a feltűnést. – vonom meg a vállam. Ismerem a nőt, akié a bolt, a fia mutáns, én tanítottam meg uralkodni a képességén. Tanultam is jót Charles-tól.


hooked | szeretem késleltetni a dolgokat:P


Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

↷ i still believe in heroes

avatar
∆ Hozzászólások száma :
55
∆ Tartózkodási hely :
Xavier Birtok



Tárgy: Re: I FOUND - [E&E] Szomb. 22 Szept. 2018, 13:58



Erik & Esther

Talk some sense to me.
- A legutóbb eltörtekre gondoltam elsősorban. - vetek rá egy oldalpillantást, majd tovább haladva lépek oda a gép paneljéhez, melyre megkérem, hogy feküdjön fel. Erre a vizsgálatra nem került sor, mikor a sátorban sikerült megmentenem az életét. Az eszközeink minimálisak voltak, és jobbára tapintás útján tudtam kisakkozni, hol lehet a baj forrása. A férfi felfekszik, én pedig a panel képernyőjét, s gombjait figyelem. Mosolyra húzódnak az ajkaim, s viszonzom Erik pillantását, mikor elejti ama megjegyzését, hogy nincs ehhez hozzászokva. Nem vagyok benne biztos, hogy egészen pontosan értem, mire is gondol valójában, de most nem is térek ki válaszának elemzésére. Sokkal inkább leköt az, amit éppen csinálok, mintsem fennakadjak egy ilyen apróságon. Vagy ha őszinte akarok lenni saját magammal, sokkal jobban érdekel a kérdésemre várt válasza, a maradását illetően. A válaszát hallva egyszerre érzek szorongást, és váratlan örömöt. Az általa megjelölt időintervallum nem pontos, de még sem egyenlő a holnappal. Talán van még egy kis időnk. Hogy mire, azt magam sem tudom.
- Lehet, hogy ezen a ponton a Professzor sem lenne képes megvédeni. - nézek Rá egy igen hosszúra nyúló pillanatig. Nem kérdés, hogy Charles nem menne bele hasonló csatába, ami Virginiában történt. Már pedig a világ forrong, s kimondatlanul is körbe lengi az iskola falait a feszültség. Ki tudja, képesek leszünk e magunkat megvédeni. Az pedig, hogy az Ő személyével nem akarja tetézni a bajt, s inkább elmegy, olyasmit tesz, mivel újfent elnyeri a szimpátiám. A szóban forgó idősebbik Magneto ennek az érzésnek a legkisebb szikráját sem lett volna képes kicsikarni belőlem. -Tényleg érdekel az én véleményem? -
Rázom meg kissé hitetlenül a fejem, miközben önkéntelenül is elmosolyodom. azzal, hogy visszakérdezek, magamnak nyerek némi időt, keresve a megfelelő válaszokat. Végül kissé később, miután finoman elutasítja a - talán elhamarkodottan - felajánlott segítségemet, megtöröm a csendet.
- Az a Magneto, akit én ismertem, ebben a helyzetben nem ment volna el az iskolából, sőt. Kiprovokálta volna, hogy a szélsőséges hatalmak idejöjjenek, és nyíltan háborút üzent volna, nem törődve azzal, hogy gyerekek is élnek itt. - kellemetlen erről beszélni, és ez látszik is enyhén megkeményedő vonásaimon. Félek, mit fog felelni erre. Az ágyon fekvő férfi helyeslése igen nagy csalódás lenne a számomra. - Te is radikális vagy, de nem látom azt, hogy eszközként használnád a saját fajtád. A mutánsokat. Mint a sakkfigurákat. De lehet, hogy tévedek. -
Engedek meg egy szomorú mosolyt, majd végül ellépek az asztal mellől, hogy a számítógép mögé lépjek.
- Az öreg soha nem kerekedett volna fel azért, hogy egy fiatal lány életét megmentse, sőt. Sosem jeleskedett abban, hogy a saját életén kívül bárkiét is megmentse. Az én szememben Te önzetlenebb vagy, magadhoz képest, és láthatóan vannak érzéseid, az elveid mellett. Emberibb vagy. - .. és sokkal vonzóbb. Nyelvem hegyére harapva nyelem le az utolsót, s csak egy apró mosollyal, s egy könnyednek szánt vállrándítással zárom le a hosszúra nyúlt válaszom. Talán nem fog egyetérteni a mondandómmal, főleg amikor az emberi oldalára világítottam rá, de ezt gondolom, s ahogy korábban az ellenszenvem sem lepleztem, most sem bújok hazugságok mögé. A következő percekben a monitorra meredek, s szemöldökeim összefutnak. - Felépültél igen, de rengeteg csontodon látszik az összeforradás helye, és van pár korábbi, ami nem is a legtökéletesebben gyógyult meg. Bár ebből nem érezhetsz semmit, de akkor sem a legjobb. -
Húzom el kelletlenül a szám, bár minden bizonnyal nem közlök számára új információt. Az alapossághoz hozzátartozik a maximalizmus is, s éppen ezért zavar, hogy vannak a férfi csontozatán pontok, mik összeforrása nem nevezhető a legsikeresebbnek. Nyilvánvalóan az ellátás hiánya okozta mindezt.
Ellépek a monitortól, és egy másik szekrényhez lépve összeszedek pár eszközt, s fertőtlentőszert. Épp megfordulok, mikor beszélni kezd, én pedig egy pillanatra megtorpanva nézek Rá, s szemeim önkéntelenül is lentebb siklanak felsőtestére. A kezemben tartott tálcára szegezem inkább a tekintetem, majd mikor odaérek, az ágyra helyezem mellé.
- Úgy gondolod, lesz rá okom, hogy felkeresselek miután elmentél? - kérdezem, s mosolyra húzom a szám. Minden viccnek a fele igaz, szokták mondani. Ennek a kérdésnek a tartalma is ehhez hasonló. Ha kitör a háború, nem feltétlenül fogunk egy oldalon állni, s ezzel mindketten tisztában vagyunk. - Elnézést a hideg kezemért. -
Tenyereim összedörzsölöm ugyan, miközben az alkoholos fertőtlenítőt eloszlatom a bőrömön, de még ez is kevésnek hathat. A Virginiában kapott sebeit veszem szemügyre, óvatosan érintve a bőrt, kitapintva a kisebb-nagyobb zúzódások egykori helyét. Végül a vállához érek, ahol a hotelban kapott varrat még mindig ott éktelenkedik a bőrében.
- Ezt itt épp ideje kivenni. Már korábban kellett volna. Miért nem szóltál? - korholom meg kissé, ezzel a saját feledékenységem palástolva kissé. Mióta visszajöttünk, minden annyira más. Egyszer lent s egyszer fent, s folyamatos küzdelem, hogy megtaláljam az aranyközéputat. A vattára folyadék kerül, mivel áttisztítom a sebet, és csak ezután veszem kezembe a csipeszt és az ollót. Egészen közel férkőzve a férfihoz, látok neki a varrat kiszedésének. Óvatosan, hogy ne okozzak fájdalmat. - Van terved, hogy kit keress fel? Vagy van bárki, aki a segítségedre lehet? -
Nem nézek fel Rá, mert a sebbel foglalatoskodom, de hangszínemből így is kiérezhető az aggoldalom.


i found. |  gusztustalan vagy. :’ )  

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

↷ i still believe in heroes

avatar
∆ Hozzászólások száma :
67
∆ Tartózkodási hely :
unknown



Tárgy: Re: I FOUND - [E&E] Yesterday at 15:56


Esther & Erik

- Nem is engem kell védenie. – felelem Esther szavaira. A diákjait, a tanárjait, azokat, akik itt élnek vele, akiknek ezek a falak az otthont jelentik. Értük felelős, nem értem. – És nem is fog. – teszem hozzá. Nem teszem ennek ki sem őt, sem a diákjait. Az itt létem minél tovább tart, annál veszélyesebb rájuk nézve. Meg kell vívniuk majd a saját harcukat, ahogy nekem is meg kell az enyém. Távol innen, ahol nem éri az őket el. – Persze. – bólintok a kérdésére, halovány mosolyra húzva a szám. Csak Charles ismer jobban, mint Ő, és még ő sem tud rólam mindent. Ez rólam is elmond dolgokat, amik minden bizonnyal nem túl hízelgők. Azt, aki voltam, vagy inkább, aki lettem volna, viszont Charles sem ismeri, egyedül Esther. Az ő véleménye az egyetlen, ami itt … számít.
Némán hallgatom Esther szavait, próbálva elképzelni az embert, akiről beszélt. Magamat. Mikor elhangzik a radikális mivoltam, felpillantok rá, de nem ítélkezve, vagy ellentmondva annak, ami elhangzik. Amit mond, számomra újdonság. Egy lehetséges változata a jövőmnek, talán. Nem túl vonzó, ami azt illeti. – Csak részben. – felelem, nyelve egyet, és kissé kényelmetlenül érzem magam hirtelen. – Így is sok minden van a rovásomon. – teszem hozzá. Öltem mutánsokat. Embereket. Döntöttem élet és élet között. Mindezt, Bécsben, nem is olyan rég, ő is láthatta. A jövő el nem követett bűnei nem tesznek jobb emberré. Nem vagyok jó ember. Valakinek azonban ezt is vállalnia kell, hogy mások azok lehessenek.
- Emberibb. – ismétlem meg a szavait, mosolyra húzva a szám. Emberibb. – Tehát … vénségemre kegyetlen és kiállhatatlan lettem. – foglalom össze röviden, amit elmondott. Nem, mintha boldog öregkort vizionáltam volna magamnak valaha, de … nem is épp ilyet. – Örülök, hogy … ezen változtathatok. – legalábbis, igyekszem. Akármi is az, ami ilyenné tett a jövőben, nem engedhetem újra megtörténni. Soha nem álltattam magammal azzal a hazugsággal, hogy jó ember lennék. Egyszerűen tudom, hogy olykor be kell mocskolnunk a kezünket, ha azt akarjuk, hogy másoknak ne kelljen.
- Sajnos, korábban nem volt lehetőségem ilyen ellátáshoz. – pillantottam rá, megvonva a vállam, mikor a korábbi sérüléseimről beszélt. Gyerekként csak zsidó orvos láthatott el, egy idő után már az sem, a későbbiek során pedig … nem volt túl szerencsés a kórházakat látogatnom.
A kérdését hallva elmosolyodva pillantottam fel rá, mikor közelebb lépett. – Majd teszek róla, hogy legyen. – feleltem a tekintetét keresve. – Szívesen venném, ha lenne. – tettem hozzá, továbbra is a vonásait fürkészve. Úgy érzem, hogy hiányozni fog a társasága. Az eddigi itt létem is inkább szólt az ő személyének, mint … bármi másnak. – Már megszoktam. – vontam meg a vállam. – Még hiányozni is fog. – jegyeztem meg, mosolyra húzva a szám, ahogy a kezéről az arcára siklott a tekintetem. Nem lehetett panaszom a vendég szeretettre, akkor sem, ha a többség nem látott itt szívesen. Ennek az oka pedig Esther volt.
- Fel se tűnt, hogy nem vetted még ki. Túl jó munkát végeztél. – felelem, elmosolyodva. A valódi ok ennél persze sokkal … gyarlóbb és emberibb volt. Mélyebb levegőt veszek, ahogy közelebb hajol hozzám és igyekszem szabályozni a lélegzetvételem ugyan, de tekintve, hogy Esther orvos, pontosan tudja, hogy nem így vesz szabályosan levegőt egy ember. – Akad pár szívesség, pár régi ismerős. Rendben leszek. – bólintottam, a szemem sarkából pillantva csak Esther-re, és ezzel egy időben kicsit mélyebben szívom magamba a levegőt, mint kéne, és így a vállam is megemelkedik. – Bocsánat. – szabadkozom, mielőtt Esther bármit is mondhatna. A közelsége bár kellemes, de kissé feszengek miatta.
- Köszönöm. – szólalok meg pár pillanatnyi csend beállta után. – Jó gondomat viselted, mióta itt vagyok. Ezt … nem felejtem el. Charles és a diákok szerencsések, hogy itt vagy. – én is az voltam. Ha durva és sértő is voltam olykor, attól még nem voltam kevésbé hálás. – Biztonságosabb, ha minél kevesebbet tudsz rólam. Ha elkapnának … arról úgy is tudni fogsz. – minden bizonnyal kevés ember lenne, aki ne tudna róla. Annó szinte minden második műsorban mutogatták a fényképeinket, nem volt ember, aki ne ismert volna ránk.


hooked | a jó dolgok sokszor azok:P


Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

↷ i still believe in heroes

avatar
∆ Hozzászólások száma :
55
∆ Tartózkodási hely :
Xavier Birtok



Tárgy: Re: I FOUND - [E&E] Today at 13:00



Erik & Esther

Talk some sense to me.
A Virginiában történtek óta olykor abban is kétkedem, hogy mi magunk képesek leszünk e megvédeni magunkat úgy, hogy hűek legyünk az elveinkhez. Ez igaz rám, Scottra, vagy Ciklonra, és nem utolsósorban a Professzorra. A világ forrong, sokan váltak a semmi martalékává, és minket is ért veszteség, újfent. Egyre bizonytalanabb a világunk, s a holnapunk.
Nem mondhatnám, hogy meglep a válasza, hiszen már korábban is meghallgatta a mondandóm, esetleges véleményem, így feltételeztem, hogy jelen helyzetben is őszintén érdekli a mondandóm. A mostani szituáció viszont a reakcióját látva különbözik az eddigiektől. Nem váltok ki ellenállást, sem nem kezd azonnal hadjáratba, hogy a saját elveit felsorakoztassa. Állom a pillantását, mikor radikálisnak nevezem, mert így is gondolom. A vonásain azonban nem vélek semmit sem felfedezni ezekben a percekben, de mikor a mondandóm végére érek, mintha némi zavartságot vélnék felfedezni a másikban.
- Igen. Tudom, hogy furcsán hangzik.  - az, hogy sok van a rovásán, egy tény, de ettől függetlenül még mindig több emberséget láttam benne, mint az öregben. - Igen, és ezt nem igazán tudnám én sem szebben megfogalmazni. -
Erősítem meg a megállapítását. Több történés is van, mit megoszthatnék vele, de miért is tenném. Hacsak nem kér meg rá, nem kezdek bele egy egésznapon át tartó elmesélésbe, hisz a lényegen úgy sem változtat. Én így életem meg, s ítéltem meg a saját szemszögemből. S azok, akik ebben az épületben élnek, hasonlóképpen vélekednek Magnetorol, a személyről, és a jelenségről. Egykori szövetségesei minden bizonnyal másképp nyilatkoznának.
- Én pedig örülök, hogy ezt mondod.  - kissé meglepetten nézek a másikra, s egy bizakodó mosoly körvonalai jelennek meg az arcomon. Jó érzéssel tölt el az, amit az imént mondott. Nrm is igazán tudom hová tenni ezt az egészet. Pontosan úgy, ahogy azt a tényt sem, hogy valamiért többet gondolok Rá, mint azelőtt. S ugyan némiképp a gondolataimba feledkezem, hallom, amit mond, s csak egy szomorú mosollyal nyugtázom. Az Ő idejében egyébként sem volt az orvoslás a csúcson, és a történtek fényében még egész jó bőrben van. A zsidóság sokat vesztett azokban az időkben, ezt én is pontosan jól tudom.
- Igen? Mégis mi a terv? Összetöröd magad, és majd hívsz, hogy gyógyítsalak meg?  - nevetem el magam, s a barna íriszek láthatóan csillognak, ahogyan Erike pillantok, s beharapva az alsó ajkam, rázom meg a fejem, hitetlenkedve. Nagyot dobban a szívem, mikor kijelenti, hogy szívesen venné, ha felkeresném, s bár nem mondok semmit, a válasz az arcomra van írva; én is. - Pedig semmi kellemes nem volt eddig abban, amikor a kezem alá kerültél.  -
Jegyzem meg, és ha jobban átgondolja az ember, ez tényleg így van. Varrtam, fertőtlenítettem, sebet tisztítottam, mélyen a sebben vájkálva, s mindehhez még jön az, hogy olyan a kezem, mintha nem lenne vérkeringésem. Nem gondolom, hogy ez bárkiben is hiányérzetet kellene keltsen. Mégis kedves tőle, amiért ezt mondja. Elkezdem kivenni a varratot, s a beszélgetés fonalát fenntartva arról kérdezem, lesz e kihez fordulnia, mikor elhagyja a kastély területét. A légzése érezhetően megváltozik, melyet ugyan furcsállok, de nem teszem szóvá, ahogyan a bocsánatkérését is csak egy apró biccentéssel reagálom le, hisz nem történt semmi baj. Csupán a miértjét nem értem. Csend telepszik ránk, melyet végül a férfi tör meg.
- Én is köszönettel tartozom azért, amiért kiálltál mellettem a Professzor irodájában. Hálás vagyok érte, és.. nagyon jól esett.  - emelem fel a fejem, s egyenesedem ki, ahogyan befejezem a varratok kiszedését. A fém eszközök visszakerülnek a tálcára, s egy újabb vattát veszek elő, melyre fertőtlenítőt öntök, s azzal tisztítom át a sebet, apró mozdulatokkal. - Kvittek vagyunk.  -
Szélesedik ki a mosoly az arcomon, bár nem egészen gondolom így. Hiszen Virginiában is mindent megtett annak érdekében, hogy megvédjen. A történtek után pedig nem hagyta, hogy magáévá tegyen a sötétség, hanem felkeresett és segített. Ez mind sokkal több annál, mint amit én tettem.
- Úgy érzem, így is keveset tudok Rólad. Titokzatos vagy.. és bonyolult. - befejezem a seb fertőtlenítését, majd egy tubust nyitok ki, hogy azt megnyomva a fehér krémet az ujjbegyeimmel szétoszlassam a seben. A mozdulataim óvatosak, s talán már feltűnően lassúak, mintha csak húzni akarnám az időt. - Nem szeretném, ha elkapnának, sem azt, hogy bántódásod essen.  -
Suttogom halkan, s egészen közelről nézek a férfi szemeibe, s onnan siklik le tekintetem az ajkaira. Észbe kapva, sütöm le a szemeim, majd hátrálok egy féllépést.
- Készen vagyunk. Felöltözhetsz. - köszörülöm meg a torkom, majd törlöm meg a kezem, s pakolom össze a holmikat, vissza a tálcára, majd viszem vissza a helyükre.


i found. |  ez nem kifogás arra, hogy az vagy. : D

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

Ajánlott tartalom
↷ i still believe in heroes





Tárgy: Re: I FOUND - [E&E]

Vissza az elejére Go down

I FOUND - [E&E]

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Infinity Marvel :: Univerzum - Játéktér :: Föld :: New York :: Xavier Intézet Tehetséges Gyerekeknek-