Amióta végeztem a tanulmányaimmal és a kezemet is rendbe hoztam, túlontúl sok szabad időm van amivel nem igazán tudok mit kezdeni. Így jutottam el arra az elhatározásra, hogy bejárom ismét a világot. Körutam első megállóhelye a béke és nyugalom megtestesülése. Ahol mellesleg a wifi is kiváló. Ez a hely nem más, mint a Gízai piramisok legnagyobbikának csúcsa. Az sem véletlen, hogy most jöttem. A google szerint, estére ismét lekapcsolják a világítást. Az időjárási előrejelzések szerint ugyanis tiszta lesz az ég. Ilyenkor remekül látszódnak a csillagok. Amik engem megbabonáznak.
Egy apró villanás kíséretében érkeztem meg a piramis tetejére. Ahogy a tér össze zárult, hajam még pár másodpercig színes szikrákat hányt. Jobb kezemmel lapítottam le. Utána pár ív még búgva futott végig rajta.  Ideérve boldogan vettem tudomásul, hogy nem hazudtak. A kilátás fenséges volt. A csúcsról lenézve láttam, hogy néhány fotóst a rendőrök üldöznek a piramis oldalán. Hiába, ha valami illegális az ilyen kitüntetett időszakban is illegális. Csak jobban ellenőrzik.
Törökülésben, hátul megtámaszkodva bámultam az eget. Időről időre a végtelen sivatag felé tekintettem. Innen kilométerekre lehetett ellátni. A csillagok és a hold fényében, olyan volt, mintha nappal lenne. A látvány és a tudat, hogy ezek a csillagok milyen sokan és messze vannak, mégis mennyire aprónak tűnnek. Holott szinte felfoghatatlan, hogy milyen hatalmas galaxis némelyik. A nyugalmamat folyton megzavarták a lentről felszűrődő hangok. A néha fel-fel villanó vakuk fénye. A végtelen sivatag felé meredtem és egyre jobban úgy éreztem, hogy ott talán nyugisabb lenne. A lustaság azért rajtam is felülkerekedett.
-Hercegnő...
-Asszonyom?
-Youtube, Arch enemy, the world is yours...
-Máris.
Hercegnő önkényesen konfigurálta a karomat és néhány hangszóró jelent meg rajta. Amiből abban a pillantban teljes hangerővel robbant ki a kért zeneszám 1:26-tól...
-HÉ!
Üvöltöttem rá és néhány ujjmozdulattal alap helyzetbe állítottam a karom. A zene elhallgatott én pedig hasra vágtam magam.
-Eszednél vagy? Meglátnak, végünk...Gondolkozz... Ne sablonokban arra már egy sima I phone is képes...
Megvártam míg az elemlámpa fények ismét kialszanak. Manuálisan beállítottam a hangerőt és hanyatt fekve hallgattam tovább a számot, tudatom belemerült a végtelenbe.

Pont egy kisebb holt korszak lévén, sok szabadidő szakad a nyakamba. Nem tudva, hogy mihez kezdjek. Szívesen nézem az emberek tömegeit. Ahogy mászkálnak, beszélgetnek, gesztikulálnak. Ám most nincs ehhez sem kedvem. Amióta ezen a bolygón vagyok, egyre jobban fejlődök, ha fogalmazhatok így. S ez egész kellemes érzés. Mintha most élnék úgy igazán.. Ami furcsa kijelentés lehet, egy hozzám hasonló lénytől. De még mindig kicsit suta vagyok ezen a téren. Szerencsére ez másokat és a bandát nem zavarja. Megszokták már és általuk tanultam sokat. S mellé igen csak élvezem ezt az énekes szerepet. Vicces nézni, amikor az emberek meglepődnek a hangom hallatán. Csak egy kicsit kirívó kék hajú lánynak tűnök, de ha belekezdek, akkor felszöknek a szemöldökök és leesnek az állak. Az olyan reakciókat mindig érdekesnek tartottam.
Ám most mást szeretnék megnézni. A Gízai piramisokat. Mint kovács, mint alkotó, érdekesnek találom eme építményeket és a körülöttük lévő teóriák sokaságát. Ide utam igencsak rövid és könnyű volt. Hála annak, hogy a karkötő megkötő ereje némileg gyengülni kezdett, így minden gond nélkül tudtam "ideugrani", ha fogalmazhatok így. Egyetlen hátrány, hogy egy ideig most itt leszek. Hiába.. Az erőm véges és az is le van kötve. Így is örülhetek, hogy ennyire képes voltam és meglepően pontosan. Az egyik nap piramis lábánál kötöttem ki. S ráadásul este. Felnézve az égre sok csillagot látok. Ki tudja, hogy hánynál járhattam már. Meg nem tudnám mondani.  Viszont másra kell figyelnem, mivel pár rendőr éppen felém kerget pár embert, aki fotózni akartak. Gyorsan elbújok, amíg elfutnak mellettem. Pár pillanatot várok, majd felkelek. Szerencsére a homok már nem forró és a levegő sem annyira hideg. Elkezdek járni a piramis körül, amikor meghallok egy igen ismerős hörgést és gitárszólamot. Elmosolyodok.
- Csak nem engem hallgat valaki? - kérdem némileg magamtól. A hang mintha a fentről jött volna, a piramis tetejéről. A hatalmas építmény felé fordulok, majd ugró pocizóba helyezkedem, majd elrugaszkodom. Repülök is felfelé, magam után hagyva egy kis porfelhőt. Kellemes a levegő, ahogy haladok felfelé, majd gyengéden érkezek meg a piramis csúcsára, ahol egy érdekes lányt találok. Szivárvány színű haj, nem túl sok ruha, mintha én nagykabátban lennék.. Póló, farmer kombómmal.. S még egy érdekesség a bal keze, amely egy robotikus kéz. Elnézve, abból jön a zene most, már jóval halkabban.
- Ahogy hallom, jó az ízlésed, mindössze a hangerővel vannak gondok. - szólok neki, próbálva barátságos hangnemet használni. Több kevesebb sikerrel..

Észre se vettem de a csillagok között lassanként számok jelentek meg. Elkalandoztam teljesen. A céltalan bámészkodás okfejtéssé fajult. Hiába, ez a tekervényes fehérje annak idején beindult azóta csak zakatol. Hogyan s miként működik a világunk. Honnan ered, miként jött létre, milyen rendszer szerint... Lelki szemeim előtt a csillagok, már csak a tábla mintázata volt amit telefirkáltam képletekkel. Eleinte fel sem tűnt, hogy valaki fölém hajolt. Zavartalanul bámultam tovább lila szemeimmel az ég felé. Vagyis az arcába. Hosszú másodpercekbe telt mire hangja tudatosult bennem.
-A hangerő jó volt, csak nem ide...
Dünnyögöm és csak ezután kezdem látni is nem csak nézni az arcát. Össze vontam szemöldökeimet. Kipislogtam a szememből a sok képletet. Az értelem lassan kezdi el megtölteni tekintetemet.
-Öhm...
Hunyorogtam a nőre. Pedig a kontaktlencséim ujjak és jól látom az arcát, csak nehéz összerakni, hogy az övét látom és itt. Kérdőn fordítottam oldalvást a fejem a kövön. Nem tudtam eldönteni, hogy éber álmodom és a zene hatására haluzom őt ide, vagy valamilyen képtelen oknál fogva tényleg itt van. Tekintetemet le nem veszem róla úgy ülök fel ügyetlenül törökülésbe. Fém kezemmel mintha letekernék egy nemlétező hangerő gombot a levegőben úgy fordítom, mire a zene halkulni kezd. Nyakam megnyújtom és tovább szűkítve a rést amiken keresztül őt nézem közelebb hajolok hozzá. Jobbommal pedig ha engedi meg bököm a combját. Ideig ott hagyom a mutató ujjamat, majd rámarkolok. Megnyomogatom és elismerően bólogatok. Én is ilyeneket akarok... Aztán kattan valami... Álmunkban nem érzünk fájdalmat vagy tudunk kitapintani ilyesmit. Meg talán ruha se lenne rajta. Hajt a kíváncsiság na... Lassan nézek fel rá.
-Te igazi vagy...
Fejtem meg nagy nehezen az amúgy teljesen nyilvánvalót. Ehhez si kell pár másodperc. Szemei mcsillogni kezdenek és felpattanok a földről.
-ÚÚÚ! ÚÚÚ! Szabad egy selfit?! Léééégysziii!
Pattogok egy helyben izgatottan. Bal alkarom zsizsegni kezd és némileg megbomlik a körvonal, majd vissza nyeri alakját annyi különbséggel, hogy a markomba kerül a telefonom ami eddig a felkaromba volt dokkolva.
-Szabad?
Szinte remegek az izgalomtól.

A lány olyannak tűnt, mint aki nagyon bele van mélyülve valamibe. Lehajoltam elé, az arca elé, hátha úgy tudatosul benne az ittlétem. Mosolygok rajta egyet, miközben fokozatoson kezd rájönni, hogy előtte állok. Jó darabig csak néz, mintha nem is engem látna. S csak most veszem észre a lila szemeket. Érdekesek. Tetszenek, ami azt illeti. Néha én is kitűnök, akkor mennyire tűnhet ki hozzám képest? Valószínűleg nem kicsikét. Végül meglátom az arcán azt a jellegzetes felismerést, hogy ki is áll vele szemben a piramis tetején. De inkább olyannak tűnik, mint aki nem teljesen biztos benne, hogy valóságot látja. Ezért meg is böki a combom, majd kissé rá is markol.
- Pontosan. - válaszolok a kijelentésére kacsintva, mire felpattan és látom rajta az izgatottságot. Szabályosan ugrálni kezd és szelfit kér. Akár egy gyerek, aki megpillantja a kedvenc meseszereplőjét a Disney Park-ban. Mókásak az ilyen reakciók és számomra elég értelmezhetetlenek, de már megszoktam.
- Miért ne. - megyek bele és beállok mellé a képhez. Lő pár képet és közben érzem a belőle áradó izgalmat. Nagy fan lehet ezek szerint. Velük találkozni megint csak érdekes egy élmény. Amíg nem megy szélsőségbe. Nem mintha nem tudnék könnyen elbánni az olyanokkal.
- Megtudhatom a neved, az enyémet már úgy is tudod. - kérdem meg tőle végül - S hogy miért is ücsörögsz egy piramis tetején. - teszem még hozzá egy mosoly kíséretében miközben leülök.

Belül szinte üvöltök az örömtől amikor belemegy a Selfizésbe. Átkarolom, igaz alig érek fel a derekáig, de nekem sikerült még nála is alacsonyabbra nőnöm. Taps-taps Ali. Jól megy az egyedfejlődés... Balomat kicsit megnyújtom... jó néhány centivel. A szerkezet elvékonyodik ahogy nyúlik, hiszen a térfogata véges. Végül sikerül lőni egy tuti képet az egyik kedvenc Énekesemmel a világ egyik legimpozánsabb helyén. A fene se hitte volna... A fotózás végeztével a telefon vissza kerül a bal alkaromba. Kicsit átmozgatom a szerkezetet. Még nem sikerült rájönnöm, hogy sok formálás után valami programozási hiba okozza e a kényelmetlen érzést. Eltávolodva tőle a hajkoronám lila tincsei úgy érzik még maradnának. Ezt úgy próbálják tudtomra adni, mint amikor a lufihoz dörgölöm és a statikusan feltöltődik... A különbség ott van, hogy csak a lilák ilyen rendetlenek és még sercegnek is a kisüléstől. Értetlenkedve simítom le őket.
-Nagyon köszönöm! Ha gondolod átküldöm majd priviben.
Kacsintok sokat sejtetően.
-Ó igen, bocsi. Alison Magdalen Jobs, de hívj csak Ali-nak vagy Ami-nak akarsz.
Csavarom meg a dolgot egy kis szójátékkal.
-Innen a legjobb a kilátás a csillagokra.
Mutatok az ég felé, vidám mosollyal az arcomon.
-Csönd van béke van, tudok gondolkodni dolgokon... Szabad megkérdeznem, hogy te mit keresel itt? Van hely nem azért csak...
Pillantok a Piramis oldalára amelyiken feljött.
-Sose gondoltam volna...hogy itt.. hogy veled...

Lány láthatóan majd kicsattant az örömtől, hogy velem itt találkozhatott. Kellemes volt és meleg érzés töltött el. Azt hiszem ezt hívják boldogságnak. A sutaságom ellenére azért sikerült valamennyire ki is fejeznem ezt. Érdeklődve figyeltem, amint a karja megnyúlik és úgy csinál képet. Érdekes kis szerkezet.. Érdekel, nagyon is érdekel.. Szívesen szedném szét, hogy áttanulmányozzam, ám kétlem, hogy ezt hagyná nekem. Hamar megtanulnám pedig, hogy miképp áll össze. Mondjuk ilyen szerkezeteket még nem készítettem túl sokat. De a mobilom már nem olyan mint volt. Mondjuk úgy, hogy kicsit fel lett turbózva és egy komolyabb számítógép. Igyekszem fejlődni és kicsit elszakadni a kovácsolástól, így nem meglepő módon számítástechnika felé tettem ezt. S ami azt illeti, meg is van a haszna. Ezért is érdekel, hogy miképp áll össze a lány keze. Közben a haja is érdekesen viselkedik. Leginkább a lila szállak.
- Megköszönném, ha megtennéd. - mosolygok rá. Közben a nevét is megtudom. Alison, röviden, Ali vagy Ami. S mellé azt is, hogy csillagokat jött nézni.
- Én úgy láttam, hogy a csillagok csak háttérként voltak előtted. - jegyeztem meg, hogy mennyire nem vett észre elsőre.
- Csak kiruccanok. De találtam valamit ami igen csak érdekesnek tűnik. - pillantok a bal karjára. Minél többször nézek rá, annál jobban érdekel. Érzem, ahogy erősödik benne az alkotói ösztön egy új dolognak a megismeréséért.
- Én sem gondoltam, hogy itt fogok találkozni egy ilyen keményvonalas rajongóval, mint te. - válaszolok neki, miközben kényelmesebb pózt veszek fel. S ismét a kezére téved a pillantásom. Sóhajtok egyet, majd engedek ösztönnek.
- Mond... Megnézhetem a bal karod kicsit közelebbről? - kérdem meg végül egy szelíd mosollyal, miközben felé fordulok.

Zavartan kaptam tarkómhoz, pótcselekvést keresve.
-Bevallom kicsit elbambultam. Megesik.
Fokozatosan tarkómról nyakamra csúsztatom a kezem és úgy kapaszkodok meg. Tekintetét követve a kezemen állt meg az enyém is. Szinte reflex szerűen mozgattam meg az ujjaimat. Bókjára elpirultam.
-Látnál utcai szerkóban...
Ekkor kattant, hogy ez alapvetően nem is kivitelezhetetlen. Magam elé emelem a kezem, hogy az alkaromon felvillanó kijelzőn pötyögjek. Pár gombnyomásra van csak a ruhatár app. Átlapozok az utcaira és rábökök. Hiba: Nem áll rendelkezésre elég transzformium. Lemondóan sóhajtok és felnézek Sol-ra.
-Alapjáraton 26 soros babakék acélbetkósban csámpázok, babakék halásznadrág, fehér trikó, szintén kék cipzáras pulcsi. Ez ilyen nyári ruci. Ide meg majd megyek szörfözni, oda vettem fel. Milyen jó lenne ha...
Ekkor megfagyok egy pillanatra.
-Hercegnő... "Fénypost küld". Jegyzed fel.
Eztán vissza fordultam Sol felé, aki a karom után érdeklődött. Kicsit furcsáltam, de nem ez volt az első ilyen felkérés. Kivettem belőle a telefont amit hónom alá csaptam. Bicepszemre raktam a kezem, amin az azonosítás megtörtént a szerkezet körvonala egy rövid ideig megbomlott egy hullám mentén. A váll rész apró elemei mozgásba lendültek végül kicsit kitárult. Ezt egy fájdalmas grimasszal kísértem és végül lehúztam a csatlakozó csonkról. A váll rész össze záródott védve a csatlakozókat. A csonkon szintén. A súlyos végtagot megpróbáltam átnyújtani Sol-nak. De se az erőm, se a hónom alatt lévő telefon nem sokat segített benne.
-Tessék, vigyázz, dög nehéz.

Kicsit elbambult?
- Kicsit? - kérdek vissza. Szerintem azt se vette volna észre, ha felkapom és átviszem egy másik piramisra, annyira belemélyült a gondolataiba. Velem is megesik az ilyen, de azért nem ennyire, mint nála. Ez azért enyhén extrém szinten való elmerülés már. Mondjuk azért kíváncsi lettem volna, hogy miképp reagált volna rá. Viszont ezt most már nem fogom megtudni. Helyette azt tudom meg, hogy mennyire kék ruhákban szokott öltözködni.
- Csak nem szereted a kéket? - kérdem tőle egy mosollyal. Minden ruhája kék vagy annak árnyalat. Így némileg érhető, hogy miért is bír annyira. Mégiscsak kék a hajam a színe. Remélem nem csak ez az egyetlen indok azért. Enyhe meglepődés ül ki az arcomra, amikor hirtelen lefagy és a kajához beszél. Legalábbis gondolom én, hogy ahhoz, mivel más nincs itt.
- Talán a Hercegnő a mesterséges ia a karodban? - kérdem meg végül, mivel fúrja kicsit az oldalam. Na jó, nem is kicsit. Meglehetősen elkezdett foglalkoztatni a lány. Igencsak érdekesnek találtam őt. A karját, a haját és magát a lányt is. S végül, amikor láttam, hogy elkezdi levenni a kezét, akkor kissé felcsillant a szemem. Érdeklődve figyeltem, amint visszazár a szerkezet a csonkokon, védve azokat. Majd látom rajta, hogy kicsit nehéz neki.
- Köszönöm. - felelem egy mosollyal, miközben bal kézzel könnyedén átveszem tőle a műkart. Egy darabig próbálgatom a súlyát, majd előveszem a mobilom és fejmagasságba emelem a jobb oldalamon, majd elengedem és az a levegőben marad. Ekkor a balomban lévő dolog felé fordulok és a szemem szépen lassan megváltozik, sárgás gyík szerű  szembe megy át, miközben a kék hajam kissé életre kell és a szín minden árnyalata kezd el játszani rajta. Felemelem a jobb a kezem és gyengéden megérintem. Lassan én óvatosan mozognak rajta ujjaim, majd hirtelen a mobilom életre kell a levegőben és pár tucat kép ugrik fel belőle a levegőbe kivetítve. Oda fordítom a fejem és a szemem vadul cikázik a sok adat között. Közben ajkamon mosoly játszadozik. Igen csak érdekes dolgot sikerült találnom.
- Vibránium.. Meglep, hogy az embereknek tulajdonában van ez a fém és hogy egyáltalán tudnak róla.... S ez még egy kicsit különleges is. - szólalok meg némileg magamnak, miközben jobb kezem ujjai végigjárják a kar minden egyes porcikáját. Végül a telefon fölül eltűnnek a kijelzések és Ali felé fordulok. Az arcára nézek és jobb kezem megindul a haja felé, ahol némi tincset közrefog. Majd hirtelen visszahúzom őket.
- Köszönöm. Igen érdekes darab, ki készítette? - kérdem meg végül enyhe zavarodottsággal az előbbi mozdulatom végett.

-Mindegyiket imádom.
Mutatok hajkoronámra.
-De a kéknek van a legkellemesebb anyaga.
Morzsolom meg a felsőmet. Aztán kiügyeskedem hónom alól a telefonomat és meg is lóbálom.
-Olyasmi, egyfajta tanuló program, de a telefonomban tárolom. Végén megsértődik és megfolyt...
Biccentek a kezem felé. Érdeklődve figyelem, hogy mire készül a telefonnal. Egy selfi talán kicsit erős lenne a kezemmel. Legalábbis így, hogy nem vagyok rajta...
~He?
Pislogok nagyokat amikor a telefon a levegőben marad. Felvonom a szemöldökeimet és úgy pillantok Sol-ra kíváncsian. Ez nekem eddig kimaradt. Szemeit látva hamar elvetem a kontaktlencse lehetőségét. Ahogy beindul a show lila tincseim ismét garázdálkodni kezdenek. A benne lévő egyedi festék anyag reagálva az ő energia mezejére. Gyorsan, sunyiba lövök egy összképet a jelenetről. A felugráló ablakok azonban piszkálják a csőrömet, így oldalazva próbálok úgy helyezkedni, hogy én is lássam mi van rajtuk. Szavai tovább fokozzák a gyanút bennem, hogy nem terrai. Talán nem is a 9 birodalom tagja. Valami utazónak tippelem első blikkre. Szerencsére barátságos és műszaki beállítottságúnak tűnik. A különleges jelzőre némileg zavarba jövök és ismét tarkómra kerül a kezem.
-Semmi extra, egy kis sugárkezelést kapott, hogy programozható legyen... Transzformium. Sajnos nagyon de nagyon kevés van. Becsléseim szerint túl kevés ahhoz, hogy ki tudjuk aknázni a benne rejlő lehetőségeket.
Vissza pillantok a telefonra. Úgy tűnik végzett. Felkancsalítok Sol kezére és látszólag higgadtan tűröm közeledését. Van bennem némi izgalom nem tagadom. De valahogy az idegeneredetű fajok közeledését jobban viselem, mint az emberekét. Az embereket elég jól ismerem és eddig nem vagyok magunkról túl jó véleménnyel, hogy bízzak mindegyikben. Vissza simítom helyükre az eltévedt, megtapogatott tincseimet.
-A transzformium közös munka volt Dr Banerrel. A programozás, már az én saram.
Picit előre nyújtom a kezem, jelezve vele finoman, hogy szeretném vissza kapni a másikat. Ha visszaadja akkor némi rákészülést követően vissza illesztem a helyére. Pár másodperc alatt létrejön a fizikai kapcsolat. Majd lehunyom a szemem és az utolsó kattanásnál megremegek. Az idegi kapcsolat kialakítása nagyon fájdalmas lépés. A fém kéz ökölbe szorul, másikkal pedig masszírozni kezdem, majd pár vállkörzést is csinálok, hogy elnyomjam a fájdalmat.
-Az előbb, amúgy, mit csináltál? Vagyis ami igazán érdekelne az a, hogyan?
Kérdezem és közben a fém kezemet tapogatom, nyomkodom, gyakorlatilag masszírozom.
-Meg hogy ki, vagy mi vagy igazából? Honnan jöttél? Honnan ismered a vibránoumot, szóval az igazat megvallva, minden is érdekelne.

Érzékelem, ahogy érdeklődve figyeli, hogy mit csinálok a kezével. Ahogy azt is, amikor a kijelzőkre néz.
- Nem földi és nem a 9 birodalmban hasznaltak egyike. Sokkal ősibb és már rég kihalt a nép mely használta. - mondom neki, mivel biztos vagyok benne, hogy kíváncsi rá. Ki ne lenne az. Csak rám kell most nézni. Sárga gyík szemek, kék minden árnyalatában játszó haj és mellé a lebegő mobil. Ezek már önmagukban azt sugallják, hogy nem vagyok folsi, de azt nem árulják el, hogy honnét jöttem.
- Tranazforium.. Érdekes nevet találtatok neki. - mondom miközben azt is elmondja, hogy túl kevés van belőle. Valóban kevés? Több ilyen fém ezen a bolygón.. Nem lenne jó.
- Biztos, hogy jót tenne a Földnek, ha lenne több ilyen? - kérdem meg miközben lerakom a kart és felemelem a bal kezem, kézfejjel felfelé. Pár pillanat múlva, mintha valami koncentrálodni kezdene benne. Újabb másodpercek múlva egy a karjához pontosan hasonló anygal jelenik meg.
- Csak számotokra ritka. - mutatom neki a bal kezem - Számomra egy régen használt alapanyag, amely milliárdok életét vette el. - fejezem be kicsit melankolikusan, majd összezárom a kezem és az anyag eltünik. Ezután megtudom, hogy ki segített neki megalkotni ezt. Még nem hallottam arról az emberről, de szívesen találkoznék vele. Végül visszaadom neki a kart és nézem, amit visszailleszti egy kis fájdalom kíséretében. Nem lehet kellemes az ilyet fel és le szedni. Főleg az emberi testet nézve.
Ezután záporoznak a kérdések.
- Megnéztem a kar felépítését, a legkisebb összetevőig. S a telefon.. Az, az agyamra van kapcsolva. Egy speciális linken keresztül és némileg az erőm is közre játszik benne. - kezdek bele - Onnan jöttem. - mutatók az égre egy kis mosollyal. Ez némileg fedi is az igazságot, meg nem is.
- Vajon meg.. Talán.. Csillagsárkány. Ez ami a legközelebb áll hozzá, de igazából magam sem tudom. S azért ismerem ezt a fémet, mert kovács vagyok. Olyan, aki a csillagokból és a kozmosz anyagából készít fegyvereket, pancélokat és egyéb dolgokat. Csillagkovács, ahogy régen neveztek. Ám már jó pár évszázada a földön élek, miután Odin ide küldött. - mondom kis monológom, majd felemelem neki a job kezem.
- Ez a karkötő gátol meg abban, hogy felvegyem a sárkány alakaom és hogy kihasználjam a teljes erőm. Mégsem lenne jó, hogy olyan fegyvereket zúdítok a 9 birodalomra, amik vannak olyan erősek, mint a Mjölnir. - fejezem be végül miközben kissé a múltba révedve nézem a karkötőt a csuklómon. Érdekes idők voltak Bor-ral, élveztem, de már a múlt rész.

Bólogatok ,hogy tudomásul vettem. Technikai szemmel nézve sajnálatos, hogy ilyen fejlett civilizáció kihalt... más szempontból... ez nekünk jó mert így egyel kevesebben akarnak megölni. Ahogy a lebegő mobilt nézem lelki szemeim előtt kis szöveg buborékok jelennek meg. Amit első felismerek rajta ahhoz tartozó buborékokba jegyzem az infókat. Elképzelem ahogy a telefon alkotó elemeire bomlik de csak egy sötét dobozt látok benne. Nem tudom még csak megsaccolni sem, hogy mi van belül. Azért ragad meg ennyire tekintetem a dolgon mert fejben én is ezt az eljárást szoktam alkalmazni, hogy elemezzek egy-egy tárgyat. Itt viszont túl sok a kérdőjel. Fel is hagyok a dologgal.
-Hát... úgy 2-300 év múlva biztosan jót tenne. Addig semmi kép. De nekem nem sok esélyem van megélni a dolgot...
Sóhajtok lemondóan. Egy pár másodpercig elidőzik tekintetem a kezemen. Ismét egy kettősé érzés fog el.
~Semmi sem lehetetlen csak tudni kell megcsinálni...
~De nem akarom!
~De akarjuk, más különben nem lenne kész tervünk a dologra.
Megrázom a fejem és ököllel meg is csapkodom a halántékomat, hogy kiverjem a fejemből a gondolat menetet. Csillogó szemekkel nézek a materializálódó vibrániumra. Vonásaim elnyúlnak. Agyam rögtön kattogni kezdett. Akarva akaratlanul is önző gondolatok fogtak el. Ez egy olyan lehetőség amit nem szabadna kihagyni. Illetve igazolást nyert, hogy E=m*c2... Figyelmem egy része rá terelődik. A többi már miden máson kattog. De lassan minden aspektusom figyelmét magára vonja. A szemem lassan tikkelni kezd. Aztán abba marad és résnyire szűkül amikor befejezi. A karkötőre téved a tekintetem majd rá. Elszántságot érzek. Szinte remegek a magamba fojtott mondandóimtól. Majd kibukik belőlem erős, igazi Ausztrál akcentussal:
-Odin szakállára...Te csináltad a Mjölnirt?!
Gyorsan pötyögni kezdtem a telómon. Leteszem a földre. A levegőbe kivetül a periodusos rendszer.
-Feloldó kód: F-G-S-U-J-34-F-6-U-X-G-H-K-F-G-E-R-U-G-R-J-I-8-J-S-D-9
Mondom, majd a rendszer lassan átalakul. Jó néhány rublika kerül még bele. Köztük a vibránium. a többi cella más színű, azok csak megjósolt anyagok. Az Uru fém helyén lévő "Ultrafém"-nek nevezett cellára bökök.
-A Mjölnir nem ebből az Ultrafémből van? Tényleg szükséges az Ultrafém megmunkáláshoz egy szupernova hője és nyomása, hogy egyáltalán alakuljon? Kaphatok belőle?
Közelebb lépek és megfogom a kezét amin a gyűrű van.
-Legalább egy szobrot, vagy telefon tokot? Nyakörvet, bármit... Leszedem rólad a gyűrűt is ha kell.
A sírva könyörgés szélén állok. Annyira elragadott az emberi kapzsiság, pár másodpercembe bele telik mire észlelem a dolgot és felül tudok emelkedni rajta.
-Bocsánat csak...Még nem jöttem rá, hogyan lehetne előállítani földi körülmények között...
Szegem le a fejem. A karkötőre pillantok.
-Viszont a karkötőt tényleg letudnám szedni... De miért van rajtad?

- Ahogy jelenleg végignézek a fajotokon... Sosem lesztek azon a szinten, amikor biztosan ki tudnám jelenti, hogy megérdemeltek többet. Inkább pusztítotok ahelyett, hogy megőriznetek és teremtenétek. Egy ilyen faj kezébe nagyobb mennyiségű vibránium csak káoszt és pusztulást hozna.. - jelentem ki neki. Mondjuk ki tudja, hogy mi lesz 2-300 év múlva, de jelenleg a legkevésbé sem gondolom őket olyannak, akik megérdemelnek akármennyit is. Amióta itt vagyok a Földön, az emberek csak harcoltak egymással. Széthúznak ás egymást szítják. Kapzsik és mindent maguknak akarnak, vagy elpusztítják.. Egy ilyen nép csak káoszt és pusztítást hozna a galaxisra.
- Nem. A Mjölnir-t törpök készítették el más módszerekkel, mint amiket én használok. Nekik hosszabb idő is kellett hozzá, mint nekem kellett volna, de egész jó munkát végeztek vele. - helyesbítem ki a lányt. Emlékszem arra az időre és harcra, ami után elkezdték a fegyvert. Sokszor néztem meg a 3 törpét, amint a fegyvert kovácsolják, ám egyszer sem avatkoztam közbe. Tudták jól, hogy mi vagyok, de nem kérdeztek. Pedig nekem némileg több tapasztalatom volt, mint nekik összesen. Mindenesetre elkészültek vele és egy egész érdekes pörölyt alkottak meg. Egyszerű, ám annál erősebb volt. Aztán a lány hirtelen megváltozik, szemében kapzsiság éled és olyan anyagot kér, amiből a Mjölnir is készült. Tekintetem némileg elsötétül, ahogy őt hallgatom. Miért lenne ő mást, mint a többi.. A kapzsiság, a hatalomvágy a vérükben van, ahogy minden lénynek.. S most előtte van egy olyan személy, aki vibrániumot alkotott az előbb a semmiből.
- Ne akarj olyat, mire még nem álltok készen. - szólalok meg és közben sóhajtok egyet.
- S nem mintha lenne erőm olyat teremteni és még ha mégis lenne... A tényen nem változtat. Nem fogok senkinek sem előállítani ultrafémet és ezen a véleményemen nem változtat semmi. - jelentem ki neki. Ezt még nagyon régen fogadtam meg. Maximum csak akkor fogok újra olyan fegyver kovácsolni, amikor már Asgard-on is túlnő a probléma. Akkor fogom elég veszélyesnek ítélni a helyzetet.
Aztán kijelenti, hogy ő akár le tudná szedni rólam a karkötőt. Elmosolyodok rajta.
- Még Odin apja, Bor rakta rám.. Szerinted úgy alkotta meg, hogy te le tudd szedni? - kérdem tőle érthető kételkedéssel.. Már hosszú évezredek óta a karomon van.. Valahogy nem hiszem, hogy pont ő tudná leszedni rólam.

Érdeklődve hallgatom a Mjölnir törpténetét. Újra és újra rá csodálkozom, hogy a régi könyvemben leírtakat, egyre többen és többen igazolják. Már egészen kicsinek is a skandináv mitológia tűnt a leglogikusabb teremtés történetének. Ám ahhoz hogy ne vak hívőként kövessem vallást egy fontos mondatra kellett rájönnöm. "Csak az tűnik varázslatnak aminek nem ismerjük a működését." Úgy tűnik jól tettem, hogy mertem álmodozni annak idején.
Valamiért én éreztem kínosan magam, amikor egy dicséret formájában gyakorlatilag leszólta a Mjölnyrt.
Egyetértően bólogattam. Aztán szinte rögtön bevillant egy jó érv a szavai nyomán.
-Nem állunk rá készen. Ez igaz. Még nem tudunk akkora nyomást és hőt létrehozni ahol megbomlana a rács szerkezete, hogy egyáltalán formálni tudjuk. Nem vagyunk istenek, a gépeink pedig kevesek ehhez a feladathoz. Másfelől...Ha lenne akár egy öklömnyi darab belőle. Vagy csak egy bicskára való...
Mutogattam kézzel az elképzeléseimet. Nem akarok én világuralomra törni, csak megtapasztalni. Tudni és sajnos birtokolni. Egyszerűen a vágy. Ezzel nem titkolt célom jobb belátásra bírni. Az egyéni behatároltságaim mentén, nem tudom elképzelni, hogy ilyen kis mennyiségben, mégis mekkora gondot okozna egy fémdarab.
Akkor is előbb pusztítjuk el a bolygót az atombombákkal, mintsem rájöhetne valaki, miként kell megmunkálni...Vagy "programozni"...
Vonok vállat, látszólag lemondva a dologról. Belül még bíztam a dologban. Sőt, elég erősen viaskodtam magammal, hogy ne kezdjek el tovább érvelni és kérlelni.
Beszélgetésünk átterelődött a karperecre. Nézegettem, ha engedte közelebb mentem és kézbe vettem. Csupa kérdőjel jelent meg lelki szemeim előtt. Félfüllel hallgattam, hogy kitől van. Önbizalommal telve néztem fel rá.
-Szerintem úgy alkotta meg, hogy TE ne tudd leszedni...
Nézegettem forgattam, ha engedte. illetve a telefonommal is lefényképeztem és lefuttattam egy gyors scannelést. Az sem hozott több eredményt néhány kérdőjelnél. Tekintetem lassan bele révedt a csuklójába és a pántba. Tekintetem üvegessé vált. Olyan bambává, mint milyen korábban az ég kémlelése közben volt. Egyfajta transz. Belül megindultak a fogas kerekek. Jó néhány másodperc eltelt mire megráztam a fejem és pislogtam. "Not bad" fejet vágtam és bólintottam.
-Jah, ez a három szerintem is működhet...
Mondtam, valójában többed magamnak, mint a konferenciabeszélgetés záróakkordjaként. Ám ekkor már hangosan.
-Hah... Sima liba.
Fordultam felé. Elengedtem a kezét és egy lépést hátrébb álltam, hogy kijöjjek a személyes teréből amit az imént igen csúnyán sértettem.
-Szóval miért is van rajtad?

Mjölnir szép munka ez tény, fölösleges is ezt tagadni. Ám számomra, aki könnyedén tudott olyan fegyvereket alkotni, nem mondanám mestermunkának. Ennél erősebb, és pusztítóbb dolgokat alkottam meg. Olyanokat, amiket féltek és amiket el kellett pusztítanom. Talán a kalapácsom az egyetlen, ami megmaradt azokból. Ám azt nem is tudná más használni. Nem lenne képes felemelni és ha mégis, nem tudná kihasználni annak teljes erejét. Aminek a végét még magam sem tudom. Mondjuk úgy, hogy szerencsére nem kellett használnom még nagyobb ütközetben. Ám az előbb említett Mjölnir nem lenne kihívás. Könnyedén törné szét.
- Egyedül tán az elfek azok, akinél lenne olyan, akinek nyugodtan adnék a kezébe ebből a fémből. Ám az emberek kapzsik és hataloméhesek. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint a történelmetek. A sok háborúitok, amik most is zajlanak, mert valakinek az érdeke megkívánja. Ezek végett, nem érdemlik. Ám talán... - felelek neki, majd felemelem a jobb kezem, tenyérrel felfelé. Kis fénygömb jelenik meg, mint egy mini csillag, ami lassan fortyogni, mozogni kezd. Mintha élne. Pár pillanat múlva egy kevéske vibránium jelenik meg, amit Alison kezébe nyomok.
- Csak azért, mert jó benyomásom van rólad. S habár van benned kapzsiság, ám nem engeded eluralkodni magadon. - indoklóm meg. De igazából ilyen könnyen nem szokásom adni senkinek. Így ez mondható különleges alkalomnak.
- Az nem fog megtörténni... Előbb lépnék közbe. Túlságosan is megkedveltem ezt a bolygót és eléggé magányos lenne itt egyedül. - felelek a kijelentésére. Majd felemeli a karomat, hogy megvizsgálja a karkötőmet. Némi idő után, azt mondja, hogy szerinte csak én nem tudom levenni.
- Könnyen lehetséges. Ám van egy olyan érzésem, hogy nem tudja akárki leszedni sem. Erre biztosan gondoltak. - felelek. Mégiscsak Bor-ról van szó, aki Asgard királya volt. Nem hinném, hogy egy ilyen részlet felett elsiklott volna. Biztos vagyok benne. Ám a következő kijelentése mégis meglep. "Sima liba.." Tehát le tudná venni? Meg tudná törni a béklyómat? Ennyi hosszú esztendő után végre ismét szabad lennék? Szinte már el is felejtettem ennek a szónak a jelentését. Szabadság.. Ízlelgettem.. Kérdése hoz vissza a jelenbe.
- Hogy megkössön. Mégis egy olyan kozmikus lény vagyok, aki bolygót közt tud utazni. A csillagból és a kozmoszból készít fegyvereket és egy teljes űrcivilizációt irtott ki, miután azok, velem foglaltak el több bolygót és rendszert. Habár ez már sok, sok ideje történt. Akkor még talán nem is volt ember a Földön. - felelek neki némileg szomorkás hangon, hisz nem éppen kellemes emlék ez számomra. Sőt.. Meglehetősen sötét és kellemetlen.
- S valóban le tudnád szedni rólam? - kérdem meg őt, némi szünet után. Hisz mégiscsak egy fontos dologról van szó, ami megváltoztatna mindent.

Érdeklődve hallgatom az álláspontját a szuper fémről. Arcomon jól fellelhető a meglepődöttség. Az elfeken gondolkodom, hogy ők mire mennének vele. Aztán kitér ránk is. Sajnos jóllátja a helyzetet. Ha a kilenc birodalomban van definíciója a kapzsiságnak akkor az egyenlő Midgard uralkodó fajával az emberrel. Zavartan vakarom meg a fejemet. Nekem volt kínos a helyzet. Pár tized másodpercig pörögtem a dolgon. Aztán eszembe jutott valami amit eddig csak magammal tudtam megvitatni.
-A helyzet az, hogy ez a 80-100 év ez... elég kevés... és akkor már mázlista az ember ha eddig elél és még magánál van... Nekünk ennyi időnk van, ennyi jár, hogy a lehető legtöbbet kihozzuk magunkból. Ebben segít nekünk a kapzsiság és emiatt is alakult ki. Sietnünk kell. Én is azért öhm... akadtam ki? Talán ez a jó szó rá. Mert nagyjából van hátra még szűk 70 évem... jó esetben. Ez idő alatt esélytelen, hogy eljussunk oda, hogy képesek legyünk annyi energiát összegyűjteni amennyi ennek a fémnek a megolvasztásához kell...Nem hogy még olyan szerkezetekkel előrukkolni ami bírja is a terhelést. Az alap ércet fel is kéne kutatni, kibányászni megismerni...
Húzom el a számat és megadóan széttárom a kezeimet.
-Szóval jah... Az agyamat még feltölthetném valami gépbe, mert az is csak 120 évig bírja ha android testem lesz...
Emelem meg a fém kezemet jelzésként, hogy mire is gondolok.
-Az is nagyon maximum de ha feltöltöm, az meg már nem én lennék. Nem fogom tudni milyen érzés megtapintani, milyen illata van, milyen amikor ráejtem a lábamra, vagy belerúgok mert a szoba közepén hagytam és...
Magyaráznám tovább, de ekkor felém nyújt valamit. Egy ismerős és szintén nagyon különleges anyagot. Elsőre nem tudom beaonosítani, csak sejtéseim vannak. Áhítattal nézem és átveszem. Közelebbről is megnézem, majd megszagolom végül megnyalom. Szemeim kiguvadnak.
-Vi...vi...vibrátor fém... Ez... ez... ez...ezt ígérem nem dobom ki vagy alakítom át vagy lököm ki a dimenziók közti térbe!
Szorítottam magamhoz. Aztán keserédesen pillantottam le rá. Sokkalta... tisztábbnak tűnt, mint az amit Bruce szerzett a franc se tudja honnan. Hüvelyk ujjammal végig simítottam a felületén. Vigyorogva feldobta maz égbe pörgött párat mielőtt elkaptam volna.
-Ebből lesz az agyalapi mirigyem. Meg fogom élni az első szuper fém öntést én nem hagyom hogy fegyvert csináljanak belőle!
Fém alkarom felnyílt és óvatosan belehelyeztem a fémdarabot. Utána szemügyre vettem a karperecet.

***

Hüvelyk és középső ujjammal fogom már csak a csuklóját és nagyra nyílt szemekkel nézek fel rá amikor mesélni kezd. Nagyokat és ritkán pislogok a hallottak közben. Amikor össze akad tekintetünk nyelek egy nagyot. Elidőzök tekintetén. Az ijedelem lassan hamuvá lesz. Vissza tekintek a karperecre és még közelebbről is szemügyre veszem. Elhúzom a számat amikor kérdezi, hogy le tudnám e venni. Egy picit még forgatom a perecet. Feltűnt valami amiben nem vagyok biztos, hogy úgy kéne lennie. Sötét is van, tele van kérdőjellel a dolog de valami azt súgja, hogy az a kis folt az nem oda való...
-Elég csekély büntetés ez egy nép kiírtásáért... Nem mintha Asgard makulátlan lenne de mindegy is... Van pár tervem, ötletem, de még elég zavaros. Nem tudom hogy reagálna ha elválna a testedtől, szóval meg is kéne semmisíteni, azt meg nem itt a földön kéne... nekem is a szívemhez nőt... Valahogy vissza csatolja az energiádat és beléd vezeti ha jól sejtem. Ha tényleg képes vagy ekkora energiákat mozgatni akkor célszerű ezt felhasználni ellened...
Pötyögök egy kicsit az a karomon, mire az egy hatalmas bozótvágó ollóvá alakul.
-Kis energia, nagy fájdalom... De ha össze vérzed akár fel is robbanhat...