Üdvözlünk az Infinity Marvel frpg oldalán
légy, aki lenni akarsz a marvel végtelen világában
Lépj be közénk
ne rejsd el magad

Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Chatdoboz
oszd meg velünk titkaidat





Itt tartózkodók
ki jár erre?

Jelenleg 12 felhasználó van itt :: 5 regisztrált, 0 rejtett és 7 vendég :: 2 Bots



A legtöbb felhasználó (71 fő) Hétf. 29 Május 2017, 19:54-kor volt itt.



Utolsó posztok
érkezett válaszod?




Díjazottaink
A Nyár nyertesei


A nyár férfi karaktere

M'Baku
A nyár nõi karaktere

Natasha
A nyár párosa

Pepper & Tony
A nyár canon karaktere

Steve & Bruce & Rocket
A nyár kedvenc karaktere

Pepper
A nyár saját karaktere

Esther & Vitali
A nyár elõtörténete

Gamora & Herkules
A nyár játéka

A 4. kaland (III. - IV. kör)

Új téma nyitásaHozzászólás a témához Share|
Reimos&Hiroto- Oh hello here, but what are you?! (Bronx)


Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down

↷ i still believe in heroes

avatar
∆ Hozzászólások száma :
8



Tárgy: Reimos&Hiroto- Oh hello here, but what are you?! (Bronx) Szer. 05 Szept. 2018, 22:05

Reimos & Hiroto

 Puha léptekkel léptem ki az átjáróból, melyet a szobámból nyitottam Bronx egyik sikátorába. Bevett hely ez, ha Bronxba akarunk jutni a tesómmal, akkor ide nyitjuk. A kutya se jár erre, csak néhány kóbormacska.
Ruházatomon látszódott az, hogy nem éppen idevalósi vagyok. Nem volt más ruhám, az ottaniakon kívül, soha nem éreztem szükségét. Minek venni ruhát, ha van olyan, amiben nem fázok és kényelmes?
Amint kiértem a sikátorból érdeklődő, rémült és talán megvető tekinteteket kezdtem érezni a tarkómon. Igen, aki szokatlan az megszokhatta már, hogy furcsán tekintenek rá. Az emberek mindig is kiszúrták, ha valaki más volt, mint ők.
Lassan szedtem a lépteimet, az egyik sikátorba betekintve láttam fiatalokat. Egy tizenöt, talán hat év körüli magas, nyüzüge srácot, akit több vele egykorú gyerek állt körbe. Négerek, fehérek, ránézésre trógerek. Már tizenöt évesen elindultak a lejtőn, és nincs megállás. Kijönnek az iskolából és beleülhetnek a semmibe, hogy abba lubickoljanak. Ingyenélő népség lesz. A colost nem véletlenül állták körbe, ő tekerte a spanglit. Amint meglátták, hogy megálltam egy pillanatra a sikátor bejáratában, a cigit, melyet meggyújtottak már, elrejtették a hátuk mögé, mit sem foglalkozva a füsttel. A szemeiken látszódott, ez már nem az első. Legszívesebben elrepítettem volna őket a Mariana-szigetekre, de túl nagy gonoszságnak számított volna. Megcsóváltam hát a fejem, és tovább mentem, hogy elhagyjam azt a környéket.
Sétálgattam az emberek között, jó darabig jártam a várost, hiszen ritkán sétálok közöttük, az egyik srác megállított, és készített velem egy képet, s megdicsért, hogy király a cosplayem. Lassan ráfordultam a Silver Streetre a Roselle streetről, mindig is szerettem részletesen követni, honnan hová megyek.
Alig fordultam be, már mégis hallottam, ahogyan az egyik hipster srác újságolta a haverjainak.
- Yo skacok, nem hiszitek el, egy bikaember botrányt rendez a Williamsrige Road-i mekiben!
- Hű de lazaaa! – jött a haveroktól szinkronban a kielégítő válasz, persze az én szemem elkerekedett. Botrány? Bikaember? Csaknem valami más síkról jövő szörny? Netalán egy mitológiai szörny? Léteznek azok? Talán maga a Minótaurosz?
Elkezdtem szaladni, egészen a sarokig, ahol az említett étterem állt. Berontottam az ajtón, és megláttam az említett bikaembert. Megnyugodtam, hiszen elég fiatalnak és jámbornak tűnt. A helyzetet hamar leszűrtem, de kissé bosszús lettem. Majdnem vöröslő fejjel léptem a srác mögé, aki egy férfivel vitatkozott. A srác kicsivel magasabb volt tőlem, míg felemelve a kezemet megkocogtattam a vállát. A srác hátrafordult, a szemeiben is látszódott, hogy még gyerek, de ami látszódott, az a legalább huszonöt centis szarv, megy a koponyájából nőtt ki. Csodálkozva hümmögtem egyet, majd a férfi felé fordultam.
- Ne haragudjon, mi a probléma? - kissé hűvösen tettem fel a kérdést, majd a férfi valami mekegni kezdett pénzről, pár dollárról. Nagyot sóhajtottam, és a zsebemből előhúztam két bankjegyet, s azt nyomtam a rikácsoló ember kezébe, aki nem értette egészen, hogy a mellettem lévő lény micsoda.
Egyből tudtam, hogy nem földi lény, és azt is láttam rajta, hogy nem rosszindulatú. Azzal a vállánál ragadtam a srácot.
- Gyere velem! – ezzel megpróbálva őt húzni magam után elindultam a mosdó felé. A súlyán meglepődtem, nem bírtam mozdítani, de látta rajtam, hogy örülnék, ha velem jönne. Kifejezetten nem próbálnám meg a tenger felé teleportálni.
Amint velem jön, belépünk a férfimosdóba, és még a mosdó előterében látszódik, hogy a tér, mintha üvegből lenne, és kicsit megrepedezett volna, egyet léptem vele, és már a tükördimenzióban is voltunk.
- Mégis mi a búbánat vagy te?! Tudod mekkora felhajtást csinálhattál volna? Elég feltűnő jelenség vagy, honnan jöttél?
Kissé dühösvoltam, majd megköszörültem a torkom, és próbáltam lehiggadni. Még nem tapasztaltam olyat, hogy egy űrlény ilyet csinált volna. Nem sok űrlényes felhajtás volt eddig, persze már akadt ennél rosszabb is. De tényleg nem szokásos idegen lényeknek patáliát csapni a földön.
megjegyzés | zene |
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

↷ i still believe in heroes

avatar
∆ Hozzászólások száma :
15
∆ Tartózkodási hely :
New York



Tárgy: Re: Reimos&Hiroto- Oh hello here, but what are you?! (Bronx) Csüt. 06 Szept. 2018, 01:10


Hiroto & Reimos
friend or foe?
Még csak két napja vagyok ezen a bolygón, de már most hiányzik az otthonom. Nem is gondoltam, hogy ilyen hamar honvágyam lesz. Hiányoznak a testvéreim, annak ellenére is, hogyha találkozom velük akkor nekem végem. Nem bántam meg ezt az egészet, hamarosan újra láthatom őket. Könnyebb dolgom lenne ha tudnám, hogy pontosan kit, vagyis kiket keressek, és ha nem tettem volna teljesen tönkre az űrhajót. Ennek megvolt azért a maga előnye is, hiszen így megismerhettem a Caroline nevű embernőt. Érdekes volt látni, hogy mennyi mindenben különbözik a mi népünk női tagjaitól. Hiába a sok könyv, élőben teljesen más megtapasztalni az ilyen dolgokat. Sokkal élethűbb, sokkal izgalmasabb.
Az indulásom előtt megfeledkeztem néhány alap kérdésről, mind például arról, hogy mit fogok enni. Ezt a két napot simán kibírtam, de most már nagyon éhes vagyok. A jupiteri felnőttek tovább is kibírják étlen-szomjan, de én nem, mert még nem vagyok azon a szinten. Muszáj ennem, vagy frusztrált leszek és ideges. Még sose kellett megküzdenem az ételért. Nem kellett keresnem, mert bármennyit kaphattam rögtön bármiből. Majdnem bármiből. Ez az első alkalom, hogy magamnak kell ezt is elintéznem, ami elég zavaró. Hozhattam volna valamit. Egyáltalán ami nekik van, az fog nekem ízleni? Fordítva ez lehetetlen lenne, mert amiket mi eszünk és iszunk azok mérgezőek, valószínűleg halálosak lennének a többi faj számára, így az emberekre is. Pedig otthon minden olyan istenien finom...ettől még éhesebb lettem.
Nem értettem, hogy miért bámulnak meg annyira az emberek. Persze, nem vagyok ugyanolyan, mint ők, de már annyiféle lény járt erre. Pont a szarvak ennyire különlegesek a számukra? A ruhám sem éppen átlagos, de nem tehetek ellene semmit. Igyekeztem nem figyelembe venni az engem fürkésző tekinteteket, hadd nézzenek ha ennyire akarnak. Mentem az illatok után, és szerencsére hamarosan rá is leltem a tökélete helyre. Kaja kell. Most. Rögtön. Odamentem az első emberhez akit észrevettem. Először normálisnak és kedvesnek tűnt, de hirtelen megváltozott. Pénzről kezdett el beszélni, miközben a kezeivel kalimpált. Pénz...igen, nálunk is van fizetőeszköz, de nem olyan, mint a földi. Honnan szerezhettem volna...ezt a hülyeséget. Próbáltam vele megértetni, hogy nincs nálam semmi ilyesmi, de ettől csak még idegesebb lett. Egyre hangosabban beszélt, ezért elkaptam és befogtam a száját, hogy megnyugtassam.
- Nincs semmi baj, csak enni akarok. Nyugalom. - Mondtam neki halkan és kedvesen. Egyre furábban kezdett el rángatózni, és az ember színe is egyre...lilásabb lett. Elég rosszul állok tudásilag az emberekhez kötött dolgokból, de nem emlékszem arra, hogy színváltósak lennének. A kezemet ütögette, bár nem értettem, hogy miért. A tenyeremet még csak nem is szorítottam a szájára, épp, hogy rátettem. Közben egyre több ember gyűlt körénk, az összesnek a kezében volt egy tárgy, amelyeket rám villogtattak. A kiabálós férfi már nem kiabált, a rángatózásai is egyre alább hagytak. Ekkor jutott eszembe, hogy talán ő neki túl erős a fogásom. Rögtön elengedettem, és egy "nem én voltam" kifejezéssel az arcomon arrébb léptem mellőle. Miután felkelt kezdte az egészet elölről. Kiabált, míg a többi ember körém állt és a szarvaimat akarták megfogni. Annyira idegesítőek. Kezdem érteni, hogy miért őket akarja mindig mindenki megölni. Semmi sem elég jó nekik. Csak enni szeretnék, amibe nem halnak bele. Kezdtem elveszteni a türelmem. Egy pillanatra lehunytam a szemem, hogy megőrizzem a nyugalmam. Akkor nyitottam ki őket, amikor valaki a vállamhoz ért. Gyorsan megfordultam és felvont szemöldökkel néztem a fiúra. Nem szóltam semmit, megvártam míg beszél a fajtársával, aki szemmel láthatólag hamar megnyugodott.
Semmi kedvem nem volt vele menni, enni akartam. Mégis így tettem, mert ki akartam szabadulni ebből a pokolból. Követtem őt, még mindig nem szólva egy szót sem. Halványan elmosolyodtam, legalább ő nem átlagos. Nálunk is jelen van a mágia, ennek köszönhetően élünk teljes titokban, elrejtve a létezésünket mindenki elől.
Hallottam a kérdését, de nem figyeltem rá. Valami teljesen más kötötte le a figyelmem. - Mi a baja a szemeidnek? - Közelebb léptem hozzá, hogy jobban megnézhessem. - Össze vannak ragadva? Ez valami emberi betegség? - Kérdeztem érdeklődőn. Változatos nép, ezt tudom, de akkor is késztetést érzek arra, hogy széthúzzam a szemhéjait, hátha jobban látna tőle.
Megkönnyebbültem, amiért ő nem félt, de nem hatolt be a privát szférámba. Közben eszembe jutott, hogy az imént kérdezett valamit. Hirtelen eltűnt a mosoly az arcomról és elkomolyodtam. - Egy nagyon távoli világból érkeztem. - Vicces, hogy bármit mondhatok azt elhiszik. Hm, és még engem tartanak hiszékenynek. Emberek...az univerzum legtávolabbi pontjaira akarnak eljutni, de azt nem veszik észre ami a közelükben van. - Őőő. - Egy pillanatra kiestem a szerepemből, nem találtam a tökéletes választ arra, hogy mi vagyok. Mivel semmi ötletem nem támadt ezért egyszerűen figyelmen kívül hagytam a kérdését, hátha nem faggat tovább. - Gyerek vagy? - Tettem fel most én egy kérdést. Nem tudom eldönteni, de biztos, hogy nem öreg még. - Nem tudsz valami helyet ahol ehetnék? A fajod nem túl segítőkész, kisember. - Pozitívan álltam hozzájuk, de ha már ennyitől teljesen megvadulnak az magyarázatot ad arra, hogy miért vonzzák magukhoz a bajt.


zene | Remélem tetszik  tánci 2  |

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

↷ i still believe in heroes

avatar
∆ Hozzászólások száma :
8



Tárgy: Re: Reimos&Hiroto- Oh hello here, but what are you?! (Bronx) Csüt. 06 Szept. 2018, 19:30

Reimos & Hiroto

 
Akkor léptem be, mikor a fiú előtti ember nehéz légzéssel kezdett beszélni. Mindennek elhordta a mocskos földönkívülieket és így-úgy le karta lövetni, mert még lopott is tőle. Persze, miután a bankót a férfi kezébe nyomtam, és magammal vittem a fiút, alább hagyott a gyorséttermi zsibongás.
Amint átléptüónk a tükör dimenzióba, és feltettem a kérdéseimet nem fékeztem haragomat. Dühös voltam, hiszen lejött, hogy az űrlény majdnem gyilkolt. Egy olyan eset, hogy valami idegen lény megöl egy földit, elég nagy port ver. Esetekben háborút okozhat.
Amikor feltűnt, hogy nem nagyon figyel rám, és a szemeimet lesi, megakadtam a beszédben. A következő kérdésre még a hang is belém szorult, csak kis hatásszünet után tudtam válaszolni.
- A szememnek semmi baja, ilyen volt, mikor születtem, sok embernek vannak ilyen szemei. Látod, nincs összeragadva… - nyitottam tágra a szemeimet. Ohh, ez már meg se lep, annyi embertől kaptam már hasonló jelzőt, hogy „csíkszemű” na meg a „húzottszemű” a kedvencem a „sárga” volt.
Nagyot sóhajtva lehajtottam a fejem.
Te jó ég, ez nem egy észkombájn! – keseredtem el.  Na jó, bizonyára magamban megfogalmazódó ítélet igazságtalan volt. Csak ismeretek hiányában szenved. Természetesen, ha teljesen idegen neki az emberi faj, akkor megérthető. Még sose látott ilyet. Bizonyára sok minden lehet furcsa, beteges és ijesztő neki. Még elég fiatalnak tűnik a srác.
Nagy nehezen rávette magát, hogy ne mellőzze a kérdésem, és feleljen, már éppen azon voltam, hogy megismétlem. Utálom, amikor mellőznek. Azonban a válaszára szak a szememet forgattam.
 - Te jó ég! – suhant ki alig hallhatóan az ajkaim között. Konkrét helyre kérdeztem, erre nem válaszolt. A válasz, amit annak szánt, egyáltalán nem megfelelő. Megemelkedtek a vállaim, mély lélegzetet vettem.
Csak nyugalom Hiro, ne izgasd fel magad! Beszív, kifúj! – nyugtattam magam, majd lábujjhegyre álltam, az ujjammal erősen megbökve a bikaszarvú mellkasát.
- Én… nem… vagyok… GYEREK! – mondtam neki kiakadva. dühös fénnyel a szememben, az utolsó szót, kicsit megnyomva, ami visszhangot generált a mosdóban… A megemelkedéssel pont szemkontaktusba kerültünk.
Ezután csak visszaálltam a talpamra. Ez nagyon kiakasztott, mármint ez a kérdés. Hogyan lehet ilyet kérdezni, nem látszik? Majdnem, hogy idősebbnek látszok nála. Vannak, akik fiatalabbnak néztek a koromnál párszor, az is felidegesített, de nem tehetek róla - ahogy mondták – babaarcom van. De azért az, hogy gyereknek nézzenek.
A következő kérdésével se lopta be magát a szívembe, de nagyon sóhajtottam ismét, mert szinte éreztem, hogy felrobbanok. Jobb lesz lehiggadnom, hanem akarok lábon kihordani egy agyvérzést.
- A kisember illetlen megszólítás. Több tiszteletet! – sziszegtem neki. – A nevem Hiroto, nem kisember. Ha akarsz szólíthatsz Hironak is. Neked mi a neved?
A hangom kezdett kevésbé rideg lenni, megnyugtattam magam, és eltereltem figyelmem a fiú hibáiról. Majd, mikor észrevettem, hogy eléggé elfeledkeztem az egyik kérdéséről, hamar válaszoltam rá.
- Öhh, hát nem itt. Itt már szerintem nem vagy szívesen látva… - ezzel az oldalamon lévő táskából kivettem a gyűrűmet, s felhúztam az ujjaimra, majd nekiláttam megnyitni a portált. Szerencsére a portált ismét a tükördimenzióba nyitottam, hogy ne legyünk feltűnők. – Mivel a környéken ebben a bisztróban finom az étel, így itt. Itt sok mutáns és furcsa lény előfordul, a lényeg, hogy ne bámulj meg egyet se, okés?
Ezzel beleléptem az átjáróba. Majd magam mögé szóltam.
- Gyere utánam nyugodtan!
Ezzel már ott is teremtünk a hely előtt. Hangulatos kis hely volt, házias ételekkel, és elég felkapott volt a mutánsok körében. na meg persze nem éppen mindennapiak között. Amint odaértünk, leültem az asztalhoz, amihez fapadok voltak rakva. Ebben a pillanatban kiléptettem mind a kettőnket a dimenzióból. A külvilág számára csak megjelentünk az asztalnál, bár ez nem meglepő ezen a helyen.
- Nos, akkor… - toltam elé az étlapot. – Tudsz olvasni a nyelvünkön? Remélem igen… Válaszd ki mit szeretnél, ha nem tudod olvasni, akkor szólj, felolvasom neked. Mióta nem ettél?
Ebben a pillanatban kérdeztem meg magamtól, hogy miért is vagyok ilyen kedves. Talán megsajnáltam a tudatlanságát? Igen, segíteni akartam rajta, mert nagyon elveszettnek tűnt. Mostanában nem szokás csak úgy felkarolni az embereket, de az előttem lévő fiú árasztotta magából a gyermeki aurát.
Kicsit ficeregtem a masszív fapadokon, míg kiválasztottam én mit eszek. Joe palacsintájához semmi sem fogható…
Nem sokkal ezután, ha sikerült a kiválasztás, megérkezett a pincérnő és tulaj.
- Sziasztok srácok! Hiroto, hol hagytad Sorát? Olyan édesen mosolyog az a gyerek, olyan aranyos! Persze te is az vagy drágám! – Joe áradozott éppen, majd a ceruzát a notesz lapjához is illesztette. várta, hogy mondjuk, mielőtt megszólaltam volna, csak rám nézett.  – Palacsinta lesz? – Erre csak elvigyorodtam, és már fel is írta, tudta, hogy az a kedvencem. Ezután a földönkívülihez fordult, hogy elmondhassa, mit eszik.  Joe, a negyvenen feletti hölgy ragyogott az életörömtől, már évek óta jártunk ide, szinte minden hétvégén.
megjegyzés | zene |
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

↷ i still believe in heroes

avatar
∆ Hozzászólások száma :
15
∆ Tartózkodási hely :
New York



Tárgy: Re: Reimos&Hiroto- Oh hello here, but what are you?! (Bronx) Pént. 07 Szept. 2018, 01:22


Hiroto & Reimos
friend or foe?
Hogy lát ezekkel a szemekkel? Az ő kérdéseinél sokkal jobban lekötött a sajátom. Ilyet még nem láttam, érdekes látvány. Nem értem, hogy a fura szemű fiú miért segített, ha egyáltalán ezt lehet segítségnek nevezni. Még mielőtt a szemhéjaihoz nyúltam volna belekezdett a magyarázatba, amit türelmesen végighallgattam.
- Áh, már értem. - Jól van, megvannak még a szemgolyói. Én nem bírnék így élni, néha még a saját szemeim se elegek az óriások földjén. Mivel a szem téma megoldódott, így hátrébb léptem, hogy ne lógja bele teljesen az arcába. Láttam és hallottam, hogy az előző megjegyzésem érzékenyen érintette. Magamban elvigyorodtam, de ő csak a komoly arcomat láthatta. Milyen jó érzés, hogy végre én gyerekezhetek le másokat. Felemelő. Amikor megbökte a mellkasom a homlokomat ráncolva néztem az éppen hozzámérő ujját. - Ha még egyszer hozzám érsz nem csak gyerek nem leszel de élő sem... - Szólaltam meg egy mély sóhaj után. Nem bántanám, de ez a folyamatos taperolás, faggatózás és éhség teljesen kikészít. Miért van az embereknek késztetésük arra, hogy másokhoz hozzáérjenek. Nem értettem a dühét, hogy mi izgatta fel ennyire. - Ti mind ilyenek vagytok? Hogy is nevezik nálatok....mint a bolhák? Agresszív, pattogó lények. - A fejemet csóváltam, miközben próbáltam rájönni, hogy mi bajuk van. Értem én, sok minden történt ezen a bolygón az elmúlt időszakban, de ettől még nem kell teljesen elveszteni a fejüket. Az nem vezet sehová. A gyerek témát ráhagytam, ha nem az akkor nem az. Tévedtem, olyan fiatal arca van. A "tisztelet" szó hallatán egy újabb sóhaj hagyta el a számat, de most már idegesen ingattam a fejemet. Tisztelet, tisztelet....mintha nem ezt hallgatnám otthon mindennap. Itt is kell? - Miért tiszteljelek? Nem is ismerlek. Ha nem is vagy gyerek, akkor is kétlem, hogy idősebb lennél nálam. Elmúltam száz éves. - Náluk ez a kor már soknak számít, erről olvastam. - Reimos. - Feleltem röviden. Hiro. Jó rövid név, szerencsére. - Ezek szoktak bámulni engem, nem én őket. De rendben, elmegyek veled. - Ha kapok kaját nem érdekel, hogy kik közé kell mennem. Követtem Hirot, de látszott rajtam, hogy már eléggé unom ezt a napot.
- Sok nyelven tudok, ne aggódj. - Ez a hercegség egyik átka, sokat kell tanulni. Manapság felesleges új nyelveket megismerni, mert lehet, hogy az a faj három hónap múlva ki lesz irtva. Akkor meg mi értelme? - Csak két napja. - Nem bírom tovább, muszáj ennem. Belemerültem az étlap tanulmányozásába. Hiába értem, hogy mi van oda írva, nem tudom, hogy mi micsoda. - Valami olyan kéne ami laktató....és lehetőleg hús. Sok hús. - Náluk nincsenek olyan állatok, mint nálunk, de a hús az akkor is hús. Reméltem, hogy Hiro tud valamit ajánlani. Közben egy idegen nő jött az asztalunkhoz. Nem figyeltem rá, pár másodpercig csak bámultam a nagy semmibe.
- Ki az a Sora? - Szólaltam meg újra, ez a név eljutott a tudatomig a nagy bambulás közben. - Miért segítesz? - Jött a következő kérdés, rögtön az előző után.  


zene | Remélem tetszik  tánci 2  |

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

↷ i still believe in heroes

avatar
∆ Hozzászólások száma :
8



Tárgy: Re: Reimos&Hiroto- Oh hello here, but what are you?! (Bronx) Pént. 07 Szept. 2018, 17:44

Reimos & Hiroto

 
A kölyök megfenyegetett. Nem vettem komolyan, csak haragos vicsorítással kivillantottam a vakító fehér fogaim. Mi az, hogy megfenyeget? Milyen jogi alapon jön ahhoz, hogy így beszéljen velem? Nevetséges, hogy mennyit képzel magáról ez a kölyök. A következő kérdésére rideg hangon vágtam vissza.
- Nálatok mindenki ilyen gyökér, egyébként? Azt a csávót majdnem megfojtottad! Jogosan vagyok dühös.
Ezután a következő kérdésére is csak odavágtam.
- Nem érdekel azt se, ha te idősebb vagy, én akkor is többet tudok nálad. Ezért jár a tisztelet.
Ezzel le is rendeztem. A föld egy képzett mágusa vagyok, aki azon túl, hogy erős mágus, sok rituálét is ismer. Nem vagyok hajlandó effajta inzultációt eltűrni. Az ezek utáni megjegyzéseit próbálom nem meghallani, ha vannak neki. Nem érdekel, nem veszekedek vele, nincs értelme. Csak felhúzom magam.
Nagyot sóhajtva hagyom, hogy tovább folyhassanak az események. Halványan elvigyorodok az egyik megjegyzésén, és a szemeibe nézek.
- Ugyan! Te fele olyan érdekes se vagy, mint ők, ugyanis te nem vagy ember. Ők emberek, de mégsem. Elég érdekes képességeik vannak, némelyik külsőre is eltér. Csak figyelmeztetésképp szóltam.
Nos igen, a mutánsok olyanok, ha nagyon megbámulod őket, megsértődnek. vagyis a legtöbbjük. Egyszer, még olyan három-négy évvel ezelőtt ottfelejtettem a szememet az egyik nagy, szőrös mutánson, és kidobott az épületből. Ezt értsd szó szerint, megragadott, és már ki is repültem a csukott ajtón.
Mikor már ott voltunk, és elkezdte nézni az étlapot, akkor találkoztunk a problémával. Na igen, ért a nyelvünkön, de nem ismeri az ételeinket. Nehéz akkor számára elmagyarázni, így végig lesem az étlapot. Természetesen a húsokat.
Átfutom, és a legtáplálóbbakat keresem. Fejlődő szervezet lehet, és ránézésre elég éhes volt. Mikor a pincérnő már Reimos rendelését akarta felvenni, megszólaltam én.
- Joe, neki valami húst hozz, meg ugye köret. Minél laktatóbb legyen. És majd szólunk, ha kérünk még. És szerintem… Ne kis adagot hozz, elég embereset neki.
Valahogy olyan megérzésem volt, hogy ez a fiú nem is keveset eszik. Vagyis, találkoztam már olyan űrlényekkel, amik annyit ettek, hogy én a felétől rosszul lettem volna. Pedig én is szeretek enni, csak annyit nem tudnék.
Ezután a pincérnő elment. Majd ottmaradtam a fiúval, pár pillanatnyi némaság ült ránk.
- Joe amolyan tyúkanyó, biztosan valami nagyon finomat fog neked hozni. Bízz nyugodtan az ízlésében.
Mosolyogtam rá, egy fokkal kedvesebben, mint azelőtt tettem. Nem kéne olyan bunkónak látszanom… Nem szeretek ellenségessé válni mások szemében. Jobb az, ha kedvelnek.
A kérdésére elmosolyodtam. Sorára való gondolat hatására is vidám lettem.
- Nos, tudod, Sora az ikertestvérem. Vele nőttem fel. És most jót kérdeztél. Valóban érdekel, hogy miért segítek? Mondjuk azt, mindig is szerettem felkarolni embereket. Illetve nagyon korán belém került a védelmező ösztön. Túl elveszettnek tűntél. Tudom, ez felettébb furán hangzik.
Nagyot sóhajtok. Mikor Joe kihoz egy-egy pohár kólát szívószállal, biccentve megköszönöm, és belekortyolok.
- Tehát, Reimos, honnan jöttél pontosan? Mesélj magadról! Neked vannak testvéreid? – kedves, barátságos arckifejezéssel nézek rá. Nem mosolygok, belefájdulna az arcom, ha sokat mosolyognék.

megjegyzés | zene |
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

↷ i still believe in heroes

avatar
∆ Hozzászólások száma :
15
∆ Tartózkodási hely :
New York



Tárgy: Re: Reimos&Hiroto- Oh hello here, but what are you?! (Bronx) Szomb. 08 Szept. 2018, 12:10


Hiroto & Reimos
friend or foe?
A vicsorgásán majdnem elnevettem magam, de sikerült megállnom. Élvezem, hogy mindenen ennyire felhúzza magát. Nem kéne így viselkednem másokkal, nem illő, mert herceg vagyok....de ez nem a Jupiter. Itt nem vonatkoznak rám azok a szabályok. Valószínűleg ha túlélem ezt az egészet és hazajutok örökre elzárnak, szóval ki kell élveznem ezt a szabadságot. Először nem direkt idegesítettem, de most hogy látom mennyire érzékeny nehéz lesz leállnom.
- De belehalt? Nem. Akkor meg? - Most én szóltam ingerülten. Úgy csinál, mintha lemészároltam volna az egész épületet. Annak az embernek nem lett semmi baja, két perc után ugyanúgy kiabált mint a "megfojtás" előtt. - Nem. - Talán a saját bolygójáról többet tud, de a többiről nagy eséllyel szinte semmit sem. Rám mondják, hogy nehéz eset vagyok, de ez még rajtam is bőven túltesz. Ha ad valami kaját felőlem lehet ő a világ bölcse is, nem érdekel. Csak enni akarok már végre. Hozhattam volna magammal valami ehetőt, de annyira siettem, hogy elfelejtettem. Maradt az emberhús. Hehe.
- Ezeket én is tudom. - Feleltem röviden. Miután ettem mesélhet tovább, de most nem bírok másra gondolni, vagy figyelni. Leültünk, elolvastam az étlapot, de nem jutottam tőle előrébb. A húsok a kedvenceim, minden ami zöld azt rühellem. Nemsokára az a nő újra megjelent, és ekkor eszembe jutott valami. Hiro tudja, hogy hány éves vagyok. Száz. Ami itt már inkább halott, mintsem felnőtt. Magamban elvigyorodtam, aztán mosolyogva Hirora néztem. - Nálatok is van alkohol, ugye? Azt is rendelj. Valami erőset. - Nagy baj nem lehet belőle, senki se fogja megtudni. Annak az esélye, hogy Hiroto találkozik valamelyik bátyámmal egyenlő a nullával. Mindent kézben tartok.
- Ajánlom is neki. - Nagyot sóhajtva dőltem hátra a széken, és vártam hogy megérkezzen a hús. Már megint mosolyog. Hangulatingadozós egy faj lehet az övék. - Az én bolygómon is vannak ikrek, bár elég ritkák. Védelmező ösztön? - halkan elnevettem magam. - Jól tetted, hogy segítettél. Nem lett volna túl jó ha éhesen folytatom az utamat. Hol van most a testvéred? - Kérdeztem kíváncsian. - Már mondtam, hogy messzi helyről. Nem ismered. Ohh...vannak. Bátyáim. Három is. - Előre félek, hogy egyszer újra találkoznom kell velük, de közben nagyon hiányoznak. Minden hiányzik...a népem, a palota, Ak és a jupiteri kaják. Nem mondhatom el neki, hogy honnan jöttem. Mindenki jobban jár, ha ez titokban marad.   


zene |   |

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

↷ i still believe in heroes

avatar
∆ Hozzászólások száma :
8



Tárgy: Re: Reimos&Hiroto- Oh hello here, but what are you?! (Bronx) Hétf. 10 Szept. 2018, 20:50

Reimos & Hiroto

 
A flegma stílus nagyon nem tetszett, mondhatni dühített, de ráhagytam, hiszen beláttam, hogy a szavai mögött ott az igazság. Valóban nem ölte meg az az embert, sőt, az nagyon is élt a további károgáshoz. Idegesítő sokszor, hogy milyenek az emberek. És az a lényeg, hogy idegen lény nem ölt embert. Botrány elkerülve! Taps, taps Hiroto! Jobb kéz bal váll! Na de hogyan tovább? Oké, megkajáltatom, az addig megvan, aztán? Haza kéne juttatnom, vagy menedéket szolgáltatni neki, vagy nem? EZ nem az én feladatom, nem a hatásköröm, de… nem is tudom. Kicsit össze voltam zavarodva. Annyi megoldás kavargott a fejemben. Végül csak feltettem egy kérdést
- És van hol aludnod? – majd feleszmélve a merengésből válaszoltam neki.  Felvontam a szemöldököm, végig mértem, majd biccentettem.
- Van alkohol, de szabad az neked? Olyan fiatalnak látszol. Mielőtt jönnél azzal, hogy száz éves vagy, nem érdekel! Az Asgardiak is gyereknek számítanak száz évesen. Vagy valami olyasmi, egy biztos, nagyon fiatalnak számítanak. A te fajtádról nem sokat tudok, de hozzájuk tudlak viszonyítani első sorban. Na de tudod mit? Ha nem mondod el szüleidnek és bátyóidnak, talán megoldható…
Ezzel intettem is Joenak, hogy kettő abszintot küldjön. Ebben a pillanatban már ott is volt az asztalnál, és letette a rövideket a kólám mellé. Ennyitől nem lesz baja… Majd talán többet is ihat, de nem merem nagyon itatni. Ha mind a ketten beiszunk, akkor hogyan jutok haza? Ő nem tudja az utat, én meg nem fogom tudni.
Az egyik stampedlit felé nyújtom.
- Egészség! – emeltem koccintásra a poharat, majd utána lehúztam a borzasztó kemenceszaggatót. Kicsiny grimaszt se jelenítettem meg arcomon, rezzenéstelen arccal fütyültem egyet. Ez kemény volt.
ez után, csak sóhajtottam, mikor nevetni kezdett.
- Igen, védelmező ösztön, mi olyan vicces? A tesómra vigyáztam, mikor megszöktünk otthonról. Amúgy, itt se túl gyakoriak az ikrek. - majd a következő mondatai után megcsóváltam a fejem. Milyen faragatlan ez a srác.
- Tudod, meg kellett volna köszönnöd, nem azt mondani, hogy „jól tetted”. Itt a földön minimum.
Nálatok nem tudom mi a szokás, de a segítséget megköszönjük – intem óva a fiút. Jobb, ha kerüli a hatalmas illetlenségeket. Ahogy ezután kijön a pincérnő, mosolygok neki, és odamondom:
- Köszönjük szépen! Igyál valamit Joe, és írd a számlánkhoz!
A fiú elé sülthúsok kerültek fűszeres krumplival, elém meg a palacsinta. Joe elég nagy adagot rakott le elé, amolyan kétszemélyes tálat. Még egy nagyobb szelet steaket is sütött. Nem csalódtam benne. Amint lerakta, már fogtam is a kést, villát, majd falatozni kezdtem. Juharszirup és bacon. Legfinomabb amerikai étel, és egyben a kedvencem.
- Egyébként, a testvérem a Kamar Taj-ban, azt hiszem. Remélem nem izgul. És hogyhogy messze kerültél otthonról a tesóid nem izgulnak? – kérdeztem, mikor Joenak intve újabb két stampedli került az asztalra.


megjegyzés | zene |
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

↷ i still believe in heroes

avatar
∆ Hozzászólások száma :
15
∆ Tartózkodási hely :
New York



Tárgy: Re: Reimos&Hiroto- Oh hello here, but what are you?! (Bronx) Szer. 12 Szept. 2018, 00:05


Hiroto & Reimos
friend or foe?
Valahogy le kellett nyugtatnom azt az embert, mert valamiért nagyon felidegesítette magát. Nagyon meg lehetnek őrülve a pénzért. De lehet, hogy jelenleg ő is jobb társaság lenne, mint ez a Hiro. Bármit mondok neki az rossz és felhúzza magát rajta. Amikor a szeméről kérdeztem még normálisan viselkedett, de azóta mintha bekattant volna valami nála. Ebből is látszik, hogy valószínűleg még nem felnőtt. Igaz már láttam idegbeteget....aki elvileg felnőtt volt.
A következő megszólása után csak bambán meredtem rá. Uhh...ezt hosszú időbe telne elmagyaráznom. - Felnőtt vagyok, emiatt nem kell aggódnod. Attól még, hogy fiatalnak tűnök nem vagyok az. Mmm...nem, mi nálunk ez teljesen máshogy megy, mint náluk. - A részletekbe nem megyek bele, mert ha elárulnám, hogy nálunk hogy számítják az éveket simán lebuknék. - Asgard...kár, hogy már nincs többé. - Sóhajtottam egyet. Az ő kajáik biztosan jobbak voltak annál ami itt van ezen a bolygón. - A szüleimnek biztosan nem mondom el. A bátyáimnak pedig nincs semmi köze hozzá, mert felnőtt vagyok. - Jó lenne, ha el tudnám mondani anyának. Bármit megadnék érte. Inkább haragudjon rám, nem érdekel, csak csináljon valamit, mondjon valamit, legyen újra itt. A testvéreim ismerhették, de én nem. Hiába mesélnek róla, az nem ugyanaz. Pár pillanatig az asztalon lévő repedést vizslattam, mintha lenne benne valami nagyon érdekes. Csak akkor rázódtam vissza a valóságba, amikor a nő visszaért hozzánk.
- Ja, egészség. - Feleltem kedvetlenül, miközben koccintottam vele. Ezért nem szeretek a szülőkről beszélni, teljesen elrontja a hangulatom. Igyekeztem megfeledkezni a témáról, végül is nem szomorkodni jöttem ide. Már régen történt, túl kell lépnem rajta.
- Csak eszembe jutott erről a védelmező ösztönről a három bátyám. Ők ezt már mániákus szinten művelik. - Mintha cukorból lennék, és ez nagyon irritáló. Mindig túlzásba esnek, és nem tehetek ellene semmit. A szeretetüket máshogyan is kifejezhetnék, például úgy, hogy elengednek valamelyik városba egyedül. A palotából szinte lehetetlen feltűnés nélkül kijutni, főleg nekem. A mostani eset is csodának számít. - Miért szöktetek el otthonról? - Tettem fel a következő kérdést. Eközben megittam az italt, ami náluk alkoholnak számít. Finom volt, de nem éreztem semmit. Ha nem érzek semmit, akkor az olyan, mintha nem is ittam volna. Vagyis nem hazudok egyik bátyámnak sem, ha azt mondom, hogy nem történt semmi. Probléma megoldva.
Már épp kezdtem volna újra kedvelni a fiatal srácot, de jött a következő rinyálás löket. Már épp nyitottam a számat, hogy mondjak valami nagyon nem ideillőt, de meggondoltam magam. Felesleges bármit is mondanom neki, úgy se jut el az agyáig.
- Nem én kértem a segítségedet, ezért nem is kell megköszönnöm. Nálunk is szokás megköszönni, de lassan a halálba irritálsz, ezért inkább kihagyom. - Segíthetett volna egy normálisabb ember is, mondjuk egy olyan, akivel lehet normálisan is beszélni.
- Miért izgulna? Nos... tudják, hogy itt vagyok, szerintem nem izgulnak. Bíznak bennem, tudják hogy nem lesz semmi baj. - Ebben a két mondatban több hazugság volt, mint egész életemben együttvéve. Annyira hiányoznak. Remélem jól vannak, és nem fognak nagyon kiakadni az eltűnésem miatt. Erre elég kicsi az esély, de talán meg fognak bocsátani. Talán. Nem vagyok még olyan régóta távol, de így is úgy érzem, mintha évek teltek volna el. Néha utálom, hogy ennyire kötődöm hozzájuk, mert emiatt nem is tudok sokáig haragudni rájuk. Apánk betegsége és anyánk halála miatt csak ők hárman a családom, ha ők nem lennének nem bírnék tovább létezni. Persze ezt sose fogom beismerni nekik.
Annak ellenére, hogy éhes voltam teljesen megfeledkeztem a kajáról, Gyorsan elkezdtem enni, szinte nem is rágtam meg a falatot. - Nem rossz. - Szólaltam meg, miután lenyeltem a húst. - Te hogyhogy nem vagy a testvéreddel? - Adtam még egy esélyt ennek a beszélgetésnek, remélve, hogy ez a kérdésem nem sérti meg az érzékeny lelkét.  


zene |   |

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

Ajánlott tartalom
↷ i still believe in heroes





Tárgy: Re: Reimos&Hiroto- Oh hello here, but what are you?! (Bronx)

Vissza az elejére Go down

Reimos&Hiroto- Oh hello here, but what are you?! (Bronx)

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére
1 / 1 oldal

Similar topics

-
» Hiroto Osumi
» Kaibutsu Hiroto vs Yamato
» Kaibutsu Hiroto
» Hiroto Osumi
» Bronx utcái

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Infinity Marvel :: Univerzum - Játéktér :: Föld :: New York-
Új téma nyitásaHozzászólás a témához