Üdvözlünk az Infinity Marvel frpg oldalán
légy, aki lenni akarsz a marvel végtelen világában
Lépj be közénk
ne rejsd el magad

Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Chatdoboz
oszd meg velünk titkaidat





Itt tartózkodók
ki jár erre?

Jelenleg 12 felhasználó van itt :: 5 regisztrált, 0 rejtett és 7 vendég :: 2 Bots



A legtöbb felhasználó (71 fő) Hétf. 29 Május 2017, 19:54-kor volt itt.



Utolsó posztok
érkezett válaszod?




Díjazottaink
A Nyár nyertesei


A nyár férfi karaktere

M'Baku
A nyár nõi karaktere

Natasha
A nyár párosa

Pepper & Tony
A nyár canon karaktere

Steve & Bruce & Rocket
A nyár kedvenc karaktere

Pepper
A nyár saját karaktere

Esther & Vitali
A nyár elõtörténete

Gamora & Herkules
A nyár játéka

A 4. kaland (III. - IV. kör)

Share|


Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down

↷ i still believe in heroes

avatar
∆ Hozzászólások száma :
308
∆ Tartózkodási hely :
somewhere in the shadows



Tárgy: Sigyn & Loki - Exiles Szer. 29 Aug. 2018, 23:32




- Ez a trónörökös! Gazdagok leszünk, testvér … -  ragadta meg a bajtársa vállát a katona, győzködvén a másikat.
- Odin halott, Thor Asgard királya. Egyébként pedig … király is voltam, nem csak trónörökös. – javítom ki őket önelégülten, mire a hallottak alapján úgy néznek rám, mintha csak az univerzum működését magyaráztam volna el nekik. Igen rég távol lehetnek az otthonuktól, ha mindezt homály fedi előttük.
- Az új király majd fizet érted. A testvére vagy. – mosolydik el a férfi, az újabb lehetőséget felvázolva.
- Csak úgy … milliószor árultam el, mit gondolsz, egy újabb mennyit érne meg neki? – tettem fel a költői kérdést, megvonva a vállaim.
- A fejed, áruló. – mosolyodott el önhittem, ahogy leguggolt mellém. – Frey egyértelmű üzenetet küld majd.
- Frey? – kérdeztem meglepve, de választ már nem kaptam, mert a férfi olyan erősen rúgott arcba, hogy egyből elvesztettem az eszméletemet.

Napok telhettek el, mióta fogságba estem. Bár a katonák öltözéke megviselt volt, emlékeztem rá Asgard-ból: Vanheim-i egyenruha volt. Akármi is hozta őket ilyen messze otthonról, régóta úton lehettek, és egyenesen belém botlottak. Frey … ő lenne most Vanheim ura? Kétségbeesett lehet, ha általam akar bármit is elérni Thor-nál.
Felkaptam a fejem, ahogy kinyílt egy pillanatra a hajó ajtaja, de nem tettem semmit. A korábbi próbálkozásaimat sem koronázta siker, köszönhetően az eszköznek, amit a katona a kezében tartott. Egyetlen gombnyomás, és az izmaim őrült rángatózásba kezdtek volna.
Kíváncsian pillantottam le az előttem lévő alakra, akit az imént bedobtak, de nem tettem lépést felé, csak egy egészen keveset hajoltam előre, hogy jobban kivehessem az arcát. Ismerős volt. Ahogy pedig megszólalt, már fel is ismertem.
- Áhh.. – sóhajtottam fel, ahogy megpillantottam az arcát, amint felemelkedett. – Inkább, hogy élsz. – feleltem aztán a kérdésére, ahogy oldalra léptem, hátat fordítva neki néhány másodpercre. – Élhetnél akárhol máshol is. De te pont itt vagy … -  fordultam újra felé, gyanakvó pillantásokkal illetve. Nem hiszek a véletlenekben. – Egyébként … hol is? – mióta elfogtak, már több bolygónyit utazhatunk, és mivel a hajó fogda részében nincs ablak, a katonák pedig nem túl beszédesek, nem értesülök az úticélokról.
- A bátyád, Frey, látni kíván engem. Te lennél a … társaság, az úton? – mosolyodtam el, ahogy a falnak dőltem. Emlékszem rá, hogy soha nem ápolt túl jó kapcsolatot a testvéreivel. Ugyanakkor … túl sok minden van itt, ami hasonlít. Vanheim-i katonák, Vanheim királya, és Vanheim hercegnője. Valahogy nehezemre esik csak úgy … nem élni a gyanakvással.

EXILES

Sigyn & Loki

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

↷ i still believe in heroes

avatar
∆ Hozzászólások száma :
8
∆ Tartózkodási hely :
◯ on my way to Vanheim



Tárgy: Re: Sigyn & Loki - Exiles Pént. 31 Aug. 2018, 01:40


Loki & Sigyn


Nem tudom miért gondoltam, hogy ez jó ötlet lehet. Felfedni magam a bátyám katonái előtt, önkényesen fogságba vonulni, mindezt azért, mert az, aki gyermekként a legjobb barátom volt, ugyanott raboskodott... Hinni abban, hogy a viszontlátás örömére majd együtt túljárunk a katonák eszén, pont úgy, mint a régi szép időkben s találunk egy átjárót, amivel eljuthatunk valamelyik távoli birodalomba... Ezek mind olyan illúziók voltak, melyeket nem lett volna szabad követnem. Loki megérdemelné, hogy otthagyjam a vanheimi katonák karmai között, hisz egyszer már ő is hátrahagyott engem... De én mégsem tudtam ugyanezt tenni vele. Ám a várva várt viszontlátás talán mégsem annyira örömteli, mint amilyenre számítottam.
Az arcom még mindig sajgott a rá mért ütéstől, szemöldököm alsó ívénél a bőröm kissé felszakadt, abból lassan vér is csordogált. Kezet mégsem nyújtott felém, hogy felsegítsen a földről, helyette viszont előkelően hátat fordított. Hirtelen úgy éreztem, mintha újra valami ostoba gyermeteg játékot űzne velem.
- Nem kellene ennyire alábecsülnöd... nem olyan könnyű engem Valhallába küldeni. - ám ő ezt nem tudhatta. Nem tudhatta, mennyire erős harcos vált belőlem, hogy milyen szintre fejlesztettem a képességeimet, ahogy azt sem, miket éltem át ez alatt a pár év alatt. Gyerekként is jobb harcos voltam nála, de valahogy sohasem ismerte ezt el. Ha kiderül, hogy női mivoltom miatt nem tekint rám egyenrangú félként, akkor megismerkedhet azzal az énemmel, ki másfél éven át viadalokban harcolt. S azt előre elárulhatom, nem igazán volna kellemes az a találkozás.
- Mire akarsz célozni? - nem tetszett, amit a megjegyzései előrevetítettek s igen kíváncsivá tett, hogy vajon miért okoz számára akkora nagy problémát a jelenlétem. Talán attól tart, hogy újból az élő lelkiismeretévé változom? Hogy nem hagyom majd, hogy véghez vigye mesterien kifundált, ördögi terveit? Ugyan... már régen lemondtam arról, hogy jó irányra térítsem.
- Nem tudom merre lehetünk éppen. Miután elfogtak nem az volt az első dolguk, hogy ide hozzanak. - magyaráztam, holott semmiféle számadással nem tartoztam neki. Bántott, amiért ennyire távolságtartóan és hűvösen viselkedett velem, noha ehhez már igazán hozzászokhattam volna réges-régen.
- Én bizony. Vagy talán akad némi ellenvetésed? Nem mintha élhetnél a panasz jogával... - nem örült annak, hogy itt voltam. Ugyan kitörő boldogságot nem vártam, ahogy azt sem, hogy mosoly rajzolódjon az arcára, de ennyire hűvös fogadtatásra mégsem számítottam. S ebben a percben jutott el a tudatomig, hogy mekkora butaságot csináltam, hiszen ahogy a példa mutatja, nem látnak szívesen, így már nyilvánvaló, hogy feleslegesen hoztam meg ezt a kockázatot.
- Miért vizslatsz ilyen szemekkel? - gyanakvó pillantásai cseppet sem kerülték el a figyelmemet. Jól ismertem őt ahhoz, hogy olvasni tudjak a tekintetéből, még akkor is, ha nem láttam bele a fejébe, hogy tudjam miféle őrült gondolatok fordulnak meg ott.


△ Ha nem tetszene, ne feledd: beteg embert nem bántunk.
Én különben is igyekeztem, de majd lesz hosszabb is. Meg jobb is.  nagy szemek  ▽
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

↷ i still believe in heroes

avatar
∆ Hozzászólások száma :
308
∆ Tartózkodási hely :
somewhere in the shadows



Tárgy: Re: Sigyn & Loki - Exiles Szomb. 01 Szept. 2018, 15:59




Elhúzom a szám, ahogy összefonódnak az ujjaim magam előtt, miközben a földön heverő női alakot figyelem. Sigyn, Njörd lánya. Vanheim hercegnője, egy ideig a leendő királyné. Asgard egyik … legnépszerűbb személye, talán csak Thor-t leszámítva, de neki a vérében volt mindig is a nagyzolás. Amit valamiért az emberek imádtak. Kettejük párosát, pedig ahogy elképzelték maguk elé, Asgard jövőjét látták. Ott álltam Thor oldalán, egy karnyújtányisra tőle, mindentől, ami engem is megilletett volna. Engem, Asgard hercegét, Odin fiát. De én mit kaptam? Csak fájdalmat, árulást, hazugságokat. Egy illúziót, amely börtönként tartott fogva, míg végül a hazugságon csorba nem esett.
- Nem feltétlen a Valhallára gondoltam. – ejtem le a vállamat egy látszólag ártatlan mosoly kíséretében. A Valhalla … ahova a harcosok kerülnek, hogy aztán együtt igyanak, harcoljanak, vállvetve egymás mellett az idők végezetéig. Ez az egyveleg valahogy az életben sem kötött le soha. Habár, erősen kétlem, hogy az én helyem a Valhalla lenne ezután. Megtudni azonban még nem most szándékozom.
- Arra, hogy a galaxis elég nagy, hogy találhass egy kellemesebb helyet. Vagy … egy kellemesebb cellát. Nagy a galaxis, akadályt gördít a véletlenek elé. – felelem, tudomására hozva egyúttal azt is, hogy nem hiszek abban, hogy véletlen került volna ide. Már csak azt nem tudom, hogy pontosan miért is. Ha én lennék Frey, egy ismerőst küldenék ide, hogy kipuhatoljam azt, amit tudni akar. Bármi is az, amit Frey tudni akar.
- Előbb megvacsorázhattál? – kérdezem, igencsak ironikus hangnemet megütve. Elég régóta nem láttam, az uralkodásom alatt sem volt Asgard-ban, sem Vanheim-ben, habár ott talán rejtegethették, nem igazán törtem magam, hogy pontot tegyek a testvérei hatalmi harcának végére. Egyszerűbb megosztani az ellenséget. Míg ők egymást gyengítették, én és Asgard úgy erősödött meg.
- Te viszont igen. Ismered őket? – döntöttem oldalra a fejem. – Jobb belátásra bírhatnád őket… mert, ha kijutok innen, a világod népessége megcsappan, ami … ezekben az időkben nem túl szerencsés. – a testvérei elintézték, hogy Vanheim világa, amit sokan még Asgard-nál is békésebbnek tartottak, mostanra inkább hasonlítson egy … temetőre. Ezek a katonák, legyenek akárkik, nagy hibát követtek el, mikor megfogant a fejükben a gondolat, hogy láncra vernek. Erre pedig emlékeztetni fogom őket.
- Csak azon gondolkodom, hogy mit keresel itt. A testvéreid soha nem fogadtak el. Frey megígérte volna, hogy visszafogadnak, ha felfedem Asgard titkait? – ohh, sokat tudnék mesélni, sokáig. Kevesen ismerik nálam jobban azokat az utakat, átjárókat, amik a Kilenc Birodalom szíve alatt futnak. – Nem, ennél okosabb vagy. Tudnád, hogy kivégeztetne, ahogy megkapta, amit akart. – éppen ezért ez színjáték sem lehet. Sigyn nem olyan ostoba, hogy azt higgye, ha engem visz ajándéként a testvére elé, akkor azzal bármi megváltozik. – Tehát … száműztek. Üdv a klubban. – mosolyodtam el pár pillanatra. – Talán hiányzott a társaság a száműzetésed során? – ez egy magányos út. Én is bejártam már, nem is egyszer. Megismertem az univerzumot, olyan helyeken jártam, amiket addig elképzelni sem tudtam. Ő azonban mégis itt van, egy cellán osztozunk, holott minden bizonnyal több világ volt köztünk mint képzelni lehetne. – Vagy … segíteni jöttél? Asgard-ban a börtönben hagytál, most ezt tennéd jóvá? – pillantottam felé kíváncsian.

EXILES

Sigyn & Loki

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

↷ i still believe in heroes

avatar
∆ Hozzászólások száma :
8
∆ Tartózkodási hely :
◯ on my way to Vanheim



Tárgy: Re: Sigyn & Loki - Exiles Vas. 02 Szept. 2018, 00:23


Loki & Sigyn


Nehezen tápászkodtam fel a földről, az arcomra mért egyik ütés erősen lüktetett, ám felegyenesedés közben éreztem csak igazán egy erős zsibbadást az oldalamban, ami némiképp megnehezítette ezt a helyzetet. Talán könnyebb lett volna, ha Loki segít, de úgy tűnt az úriember énje éppen valahol messze messze pihent tőle, ezt pedig mogorva stílusával is alátámasztotta.
- Való igaz, nem véletlenül kerültem pont ide. De nem is azon okból kifolyólag, amit hiszel. - soha nem bízott bennem, holott bizalmatlanságára, indokaim megkérdőjelezésére sosem adtam okot számára. Gyerekként én szívesen töltöttem vele az időmet, akkor is, ha mások elfordultak tőle, s őrült mód azt hittem barátokká fejlődtünk... vagy legalább szövetségesekké. Ám bármit is hittem, újból s újból rá kellett jönnöm arra, hogy talán sose lesz képes a bizalmába fogadni. Pedig számtalan alkalommal bizonyítottam már a hűségemet, ámbár úgy néz ki, minden cselekedetem hiábavaló volt.
- Úgy hiszed vacsorázás közben szereztem ezeket a sérüléseket? - dühösen emeltem fel kezemet és mutattam rá az arcomra, hogy láthassa a zúzódásokat, melyek eddig tökéletesen elkerülték a figyelmét. Nem a sajnálatáért áhítoztam, csupán arra vágytam, hogy végre az igazságot lássa és ne szőjön szövevényes, ellene irányuló gondolatokat. Kijelentését hallva közelebb léptem hozzá, pillantását állva őszinte döbbenet ült ki az arcomra.
- Népirtással fenyegetsz? Mi örömödet leled ártatlanok meggyilkolásában? Bosszút akarsz? Akkor állj bosszút azon, aki bilincsbe vert, de a népemet hagyd békén! - voltaképpen saját magamat is megleptem azzal, hogy ennyire védelmezően álltam ki népem mellett. Hiszen hiába voltam Vanheim szülöttje, megkérdőjelezhető származásom miatt saját testvéreim sem fogadtak el; ennek ellenére Asgardban megtaláltam a boldogságomat, s igazából az otthonomat is. Hátat fordítva neki, tettem pár lépést, hogy a cella egy távolabbi pontjába érhessek. Mikor önszántamból idehozattam magam, nem is gondoltam arra, hogy ez a zárka mennyire apró lesz kettőnk számára. Oldalra döntve fejemet, még mindig dacosan hátat fordítva neki hallgattam az őrültebbnél őrültebb felvetéseit, s csak akkor fordultam újra szembe vele, mikor már a kivégzésemet pedzegette.
- Engem nem száműztek! Csupán... nem vagyok szívesen látott vendég a hazámban. - ezt voltaképp még igaz is volt, hisz Apám sosem száműzött engem Vanheimből, a testvéreim pedig... nem láttak szívesen, se régen, se most. Hiányzott volna a társaság a "száműzetésem" alatt? Meglehet, ám soha nem leszek olyan ostoba, hogy ezt bevalljam neki, végtére is, az elmúlt évek alatt tökéletesen boldogultam egyes egyedül is.
- Nem vagyok áruló! Bármennyire nehezedre is esik elhinni... nem az ellenséged vagyok, Loki. Sohasem szúrnék kést a hátadba. De te megvetsz engem, gyanúsítgatsz... Mondd csak, mikor szolgáltam rá minderre? - tudni akartam, miért viselkedik oly ellenszenvesen, mikor ha valaki, akkor aztán én semmiképp se szolgáltam rá erre. Odavetni őt Frey elé? Elárulni Asgardot? Ezeket valóban mind kinézte volna belőlem? Pillanatokkal később fény is derült elhomályosult elmémre és egy apró utalással elárulta, pontosan mely múltbéli seb miatt annyira bizalmatlan szerény személyemmel szemben.
- Tehát így állunk. Mérges vagy, amiért Asgardban nem szabadítottalak ki a fogságból. Saját magadnak köszönhetted, hogy oda kerültél! Soha nem volt más célod, mint a cselszövés! A bosszú fűtött és a gyilkolás tett boldoggá. Megérdemelted, amit akkor kaptál! - sosem rejtettem véka alá a véleményemet, ami a kis bosszújait illette, de ezt már akkor tudomására hoztam, mikor a cellájában rostokolt, így nagy meglepetésben aligha részesült az előbbi monológomat hallva.
- Különben miért is kellett volna segítenem? Azért, hogy aztán megint hátrahagyj? - tessék, jöjjön akkor most az én sérelmem. Egyszer már megmentettem, még ápoltam is, míg újra erőre kapott, hálája jeléül pedig nemes egyszerűséggel egyik nap csak eltűnt. Nem vágytam köszönetre, hálálkodásra, de igen is fájt, hogy szó nélkül távozott. Vanheim a hazám volt, de Asgard volt az otthonom, a királyi család pedig közel állt hozzám, ebből adódóan mindenki nagy meglepettségére Loki is. Egyedül ő nem volt képes ezt elfogadni.
- Ostobaság volt idejönnöm, ezt már látom. Ugyan nem tudom, te hogy vagy vele, de nekem igazán nincs kedvem Vanheimbe menni. Volna esetleg valami ötleted arra vonatkozóan, hogyan szökhetnénk meg innen? - kérdőn vontam össze szemöldökeimet, ahogy felnéztem rá. Az elmúlt években egyszer sem éreztem magam ennyire gyengének, mint most, hogy előtte álltam. Bugyuta álmokat kergettem, olyanokat, melyeket sose lett volna szabad, s már magam sem tudtam, miért hittem azt egy pillanatig is, hogy Loki majd örül, ha visszakapja gyerekkori cinkostársát. Hiszen már-már egyértelművé vált, hogy nincs szüksége senkire, így megfogadtam, hogyha sikerül kitörnünk innen, többet sohasem keresem fel őt újból.


△ Ez minden, csak nem király  nagy szemek  ▽
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

↷ i still believe in heroes

avatar
∆ Hozzászólások száma :
308
∆ Tartózkodási hely :
somewhere in the shadows



Tárgy: Re: Sigyn & Loki - Exiles Hétf. 03 Szept. 2018, 16:22




- Mindig olyan biztos voltál abban, hogy tudod mit hiszek. – mosolyodtam el. Talán ő volt az egyetlen, Friggát leszámítva, aki … közel is járt hozzá. Thor, Odin, és mindenki más, azt hittek, amit hinni akartak. Nem érdekelte őket, mert nem is vették észre, hogy rám lépnek, míg ők egyre feljebb és feljebb másznak. Egész életemben Thor-hoz hasonlítottak, elvárták azt, amit nem tudtam, és nem foglalkoztak azzal, amit igen.
- Ahány nép, annyi szokás. – felelem, megvonva a vállam. – Úgy emlékszem, ennél ügyesebb vagy. Vagy a képességeid megkoptak volna? – húztam mosolyra a szám. Asgard-ban az emberek könnyen elfogadták azt, aki fegyverrel vívta ki a tiszteletüket. Aki bizonyította, hogy … háborúban is megállja a helyét. Mintha a háború csak a szemtől szembeni harcokról szólna. Thor az erejét fitogtatta mindig is, én inkább az eszem használtam, és bár az eredmény ugyanaz volt, engem vettek semmibe. Sigyn-nek könnyű volt elnyerni az asgardiak bizalmát.
- Ártatlanok? Az előbb, mintha arra céloztál volna, hogy ők tették ezt veled. – pillantottam az arca sebesült részeire. – Néhány haszontalan katona … az apád náluk kicsit többet áldozott fel a háborújában. – ahogy Odin is. Ahogy minden király, aki szabályok szerint háborúzik. Mikor Jöttünheim ellen fordítottam a Bifröstöt, hány asgardi életbe került az? Egybe sem. Lezártam volna egy háborút, mielőtt elkezdődött volna, egyetlen feláldozott élet nélkül. Megtettem érte. Értünk, Asgard-ért. A jussom viszont … csak az elutasítás volt. – Egyébként is … a néped nem eldobott magától? Mit törődsz velük, ha nem kellettél nekik? – nem tudja a választ. Kitudja? Tönkreakartam tenni Asgard-ot. Odin szeme láttára, hogy lássa elégni mindazt, amit felépített. Végül azonban, mégis a megmentéséért harcoltam. De nem tudtam megmenteni. Thor újjáépítette … mintha csak ugyanazokat a köröket futnánk.
- Igen, ezt … ezt száműzetésnek hívjuk. – nevettem fel, ahogy lényegében körül írta, amit mondtam. Mindketten az otthonunkban lehetnénk, ha akarnánk, igaz? Talán veszélyes élne, de … mi nem az? Mégis, messze vagyunk tőle. Olykor nem az ember felejti el az otthont, hanem az otthon feledkezik meg az emberről.
- Sohasem? – kérdeztem kissé meglepve. – Nagy szavak ezek …   mondtam jól artikuláltan, ahogy közelebb léptem egyet. – Évek óta nem láttalak … egy szép mosoly és néhány kedves szó kevés. – én nem olyan vagyok, mint a legtöbb asgardi. Nekik mindez elég volt, néhány kardcsapással megtoldva.
- Cselszövés? Soha nem értetted … nem érthetted meg. Hiszen, apád kedvence voltál, körberajongtak. Azt hiszed élveztem, hogy átnéznek rajtam? Hogy esélyt sem kaptam, hogy végignézhettem, ahogy mindent elvesznek tőlem?! – rivallok rá dühösen, majd néhány pillanat múlva, ahogy rendeztem a vonásaimat hozzátettem. – Volt valaha bármi is, amit nem kaptál meg? Én az esélyét sem kaptam meg. – nem bizonyhíttam, nem engedték. Egy ideig próbálkoztam, aztán rájöttem, hogy … halva született álmokat kergetek.
- Mondja az, aki egyik napról a másikra tűnt el Asgard-ból. – de ezt bizonyára hirtelen elfelejtette. Mikor Thor-t száműzték, Odin pedig beteg lett, én voltam az, aki a trónra került. Hirtelen mindenem meglett, amiért addig hiába küzdöttem. És ő hol volt? Vanheim-ben, szó nélkül távozva. Ezek után talán, a szememre vetnie, hogy szó nélkül távoztam … nos, nem épp ugyanolyan.
- Mit vártál? Már nem gyerekek vagyunk. – pillantottam Sigyn felé. Évek teltek el, tartalmas évek. Már semmi sem fekete, vagy fehér. – Mintha nem ismernél. – felelem a kérdésére, ahogy ellépek mellette. – A hajó már nem sokáig bírja. Hamarosan gyalogútra kelünk, amíg … találnak, vesznek, vagy lopnak egy újabbat. A magas, sebhelyes arcúnál van ezeknek az irányítója. – emeltem meg a fejem, a nyakamon lévő szerkezetre mutatva. – Amint lepihennek, megöljük, aki őrt áll. Majd a többit is. Dióhéjban. – a teljesség igénye nélkül. Nem vagyok túl jártas a vanheim-i katonák módszereiben, így nem tudom, hogy hányan állnak majd őrt, megláncolnak, vagy csak megkötöznek-e. Csak az biztos, hogy le kell valahogy szedni a vezetőjük ujját a gombról, mielőtt azt megnyomhatná.

EXILES

Sigyn & Loki

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

↷ i still believe in heroes

avatar
∆ Hozzászólások száma :
8
∆ Tartózkodási hely :
◯ on my way to Vanheim



Tárgy: Re: Sigyn & Loki - Exiles Szer. 05 Szept. 2018, 01:46


Loki & Sigyn


A mosolya már-már enyhülést hozott a szívemre, de az eszem vészjóslóan azt súgta, ne bízzak meg benne ilyen könnyen, ám ha mégis ezt teszem, akkor legalább fenntartásokkal kezeljem mind a szavait, mind a tetteit. - És lám... mégse tévedtem olyan sokszor. - Loki megfejthetetlen volt, de talán nekem többet engedett láttatni magából, mint bárki másnak, s ezért merészeltem azt képzelni, hogy erős barátság alakult ki kettőnk között.
Újabb mosolya azonban nem maradt viszonzatlanul, s gyorsan reflektálva szavaira, az én ajkaim és halovány mosolyra görbültek. - Ugyan... Fogalmad sincs, hogy mikre vagyok képes. - meglehet, hogy nem így értette, de én jelenleg a vízzel kapcsolatos képességeimre utaltam s arra, mennyit fejlődtem az évek alatt. Sokkal többre vagyok képes, mint arra, hogy tetőtől-talpig csurom vizessé varázsoljam, ahogy azt évszázadokkal ezelőtt tettem.
- Igen, ők tették, mert... voltam olyan ostoba, hogy hagytam nekik, hogy felfedtem előttük magamat. - nem akartam háborúkra gondolni, sem az elesett katonákra, sem azokra a viadalokra, melyekben az életemért kellett harcolnom, s ha nem öltem volna, velem végeztek volna. Szégyelltem ezt az időszakot, pedig még szinte alig hagyhattam még magam mögött. Számomra szörnyűséges időszak, viszont Loki talán még büszke is lenne. De halállal örömet okozni senki számára nem szándékozom. Kérdésére hiába akarnék, nem tudnék értelmes választ adni, vagy legalább olyat, melyet elfogadna, így némaságba burkolóztam. Lassan megráztam a fejemet, mintha ezzel is csak még messzebb akarnám lökni elmémtől a kérdéseit. Mindig is mesterien bánt a szavakkal, tudta, mikor-hova kell ütnie ahhoz, hogy igazán fájjon, s ez sajnos most sem volt másképpen. De bármilyen módon leplezni próbálta, az otthon és a család kérdése éppoly gyenge pontja volt ő neki is, mint nekem.
- Sohasem! Ám ha emlékszel ilyen esetre, kérlek fejtsd csak ki, hisz epekedve várom, hogy halljam! - vágtam vissza mérgesen s legalább ugyanolyan meglepetten, ahogy az imént ő is tette. Megszólalásai azt sejtették, hogy a közöttünk lévő kötelék valójában semmit sem ért, s csak az én képzeletemben számított bármit is. Talán tényleg csak az én képzeletem szüleménye volt mindez. Valóban azt rója a szememre, hogy eltűntem évekre? Mintha az én hibám volna... - Ha a kedvence lettem volna, akkor nem küld Asgardba, mint holmi békepipát! - tisztában voltam azzal, hogy asgardi jelenlétem mi célt szolgált, bár a tanítóim megfelelő nevelésben részesítettek, illedelmes társalkodási szokásaimat most mégis sutba dobtam s Loki szavaiba vágtam. - Én sohasem néztem át rajtad! - a felháborodása bizonyos mértékig érthető volt, ám továbbra sem fogtam fel, hogy miért ellenem irányítja a dühét, mikor én tényleg sosem fordultam ellene. - Édesanyát mégis kaptál... Frigga pedig az utolsó lélegzetvételéig kiállt érted. És szeretett. - szerencsém volt, hiszen én is ismerhettem s jó viszonyt is ápoltam vele. Ő épp úgy hitt Lokiban, ahogy én tettem, épp úgy megértette őt, ahogyan én is. Mégis túlzott harag áradt most belőle az irányomba, amit nem igazán tudtam értelmezni.
- Bábuként rángattak Asgard és Vanheim között, de ezzel te is tisztában vagy! Nem saját akaratomból mentem haza... De amit ismét figyelmen kívül hagysz az az, hogy én hittem az uralkodásodban. S amint lehetőségem adódott vissza is szöktem, hogy veled tárgyaljak népeink sorsáról, hogy végre eltöröljem a békepaktumot, s felszabadíthassam magam a Thorral való házasság alól. - Loki okosabb volt annál, hogy ténylegesen elhiggye, önszántamból hagytam magam mögött akkor Asgardot. Jól ismert addigra már, igazán tudhatta miként vélekedem a világegyetemünk dolgairól. Mit vártál? Már nem gyerekek vagyunk. Ezen szavai éles tőrként hasítottak a szívembe, a felismerés pedig egy pillanatra elhomályosította a józan ítélőképességem. Én, őrült módon családomként tekintettem Lokira, míg ő jóformán egy árulót látott bennem. Bajba sodortam magam, az életemet kockáztattam, hogy ide kerüljek, mellé a cellába, hogy aztán együtt megszökhessünk innen, de ez is mind hiábavaló volt.
Tekintetemmel követtem őt, ahogy ellépett mellettem, majd pillantásom a nyakára vándorolt mikor óvatosan nyújtózkodva megmutatta miféle dolog éktelenkedik neki ott. - Pontosan mit is tud ez a szerkezet? - hazudnék, ha azt mondanám, nem vált csábító lehetőséggé megkaparintani magamnak ezen aprócska szerkezet irányítóját.
- Egyébként négyen vannak összesen és nem épp az eszükről híresek. Egy vezetheti a hajót, ketten állnak őrt és van még egy, aki szemmel tartja mindannyiukat. - ebből is látszott, milyen ócska hajóra keveredtünk, s milyen mihaszna csőcselék kaparintott meg minket. Igaz, velem könnyű dolguk volt, na de Lokival? Őt vajon miként sikerült elfogniuk?
- Feltétlenül szükséges megölnünk őket? - sose voltam híve a gyilkolásnak, se a kínzásnak, életem utóbbi szakaszát pedig minél előbb megpróbálom elfelejteni. Éppen ezért adódott a kérdés, melyet aligha fogadott Loki jó szívvel.


△ Remélem tetszik nagy szemek  ▽
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

↷ i still believe in heroes

avatar
∆ Hozzászólások száma :
308
∆ Tartózkodási hely :
somewhere in the shadows



Tárgy: Re: Sigyn & Loki - Exiles Pént. 07 Szept. 2018, 19:24




- Valóban? Úgy rémlik … nem így volt. – pillantottam rá kíváncsian, hátha ő másként emlékszik. Azt hiszem, hogy az utolsó szavai hozzám, mielőtt a Bifröst elszabaduló energiába zuhantam volna, az volt, hogy: azt hittem ismerlek. Ezt hitte mindenki. Mert annak láttak, akinek látni akartak. Soha nem lehettem az, aki tényleg voltam. Nem, míg hazugságban éltem.
A szavait hallva halkan felnevettem. – Hát … azt tudom, hogy nem tudsz átsétálni egy falon. - kopogtattam meg a hajó oldalát, amely falak most a börtönünket jelentették. – És azt, hogy egyedül aligha jutsz innen ki. – vontam meg a vállam. Márpedig, felteszem, hogy nem szeretne hazatérni a testvéréhez. Nem lenne az olyan szíves viszontlátás, mint elsőre tűnik.
- Rossz érzés, igaz? Hogy eldobnak maguktól, mert az vagy, aki. Hogy rájössz, minden kedves szó, csak hazugság volt, egy színjáték része, hogy kihasználhassanak, amíg szükségük van rád. Utána pedig … csak eldobnak. – a saját népe … oh, igen, áttudom érezni. Nem voltam asgardi, de egész életemben ezt hittem. Nem éreztem magam sem Jötün-nek, sem asgardinak. Sem Laufey, sem Odin fiának. Nincstelen voltam, hontalan, ezt kaptam, amiért összetörték a világomat. Egy cellát, amiben kényelmesen meghalhatok, senkit sem zavarva. Egyszerű volt őket gyűlölni. Könnyű, szerencsés. A bosszú is csak a gyászt fedi el. Odin mostanra halott. Mégsem érzek megkönnyebbülést.
- Szóval … ha tudod, hogy hány embert ölök majd meg, hogy miket teszek … csak úgy utamra engedsz? – pillantok rá kíváncsian. Nem hinném. Szeret a hűség élőszobraként mutatkozni, de az igazság az, hogy ő is olyan, mint mi mindannyian. Vétkezünk, hibázunk. Hű akar maradni valami olyanhoz, ami soha nem is létezett. A hűség … illúzió, gyógyír a léleknek.
Szóra nyitnám a szám, hogy visszavágják, ahogy azonban Friggát megemlíti, mégis néma marad a szám, és egy pillanatra elszakítom tőle a tekintetemet. – Ne beszélj róla. – pillantottam fel rá lassan, komoly tekintettel. Nincs hozzá joga, hogy eszembe jutasas őt azon kívül is, ahányszor azt magamtól teszem. Nincs szükségem még több bűntudatra.
Hittél? – pillantok rá kissé meglepve. – Inkább csak … megakartál előzni egy háborút, nem? – és a kettő nem ugyanaz. Az apja azért vitette őt vissza, hogy nyomást gyakoroljon Odinra. Mikor a hír elért hozzá, hogy Odin beteg lett, helyette pedig én uralkodom, az apja talán lehetőséget látott. Sigyn pedig csak … egy háborút előzött volna meg. Ahogy tettem azt én is. Úgy tűnik, mindkét út, végül egy cellába vezetett.
Semmi jót, ennyit elég tudnod. A végén még túlzottan is megtetszene. – mondtam, egy halovány mosolyt rajzolva az arcomra, ahogy megigazítottam a mostanra már csak igen ütött-kopott ruhám gallérját.
A hajó már nem húzza sokáig. Húzd fel a vezetőjüket, ha elég közel jön hozzád, vedd el a kapcsolót tőle. Akkor már nincs semmijük ellenem. – se ellene. Ha még ezt a szerkezetet nem is tették rá, azon nyomban ráfogják, ahogy kiszállunk a hajóból és elindulunk gyalogszer.
- Nem, ha szeretnéd, hogy újra és újra utánad jöjjenek. Vagy, szólnak Frey-nek, hogy élsz, ő pedig … nos, erre magadtól is rájöhettél mostanra. – Frey minden bizonnyal csak még több embert küldene utána, megemelné a fejére kitűzött vérdíjat, ami nem túl szerencsés Sigyn jelenlegi helyzetében. – A halottak nem beszélnek. És az élőkkel ellentétben, nem is keresik őket. – vontam meg a vállam. És ők sem keresnek senkit. Ez esetben, minket. Ezek csak ostoba martalócok, mégis kinek hiányoznának?

EXILES

Sigyn & Loki

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

↷ i still believe in heroes

avatar
∆ Hozzászólások száma :
8
∆ Tartózkodási hely :
◯ on my way to Vanheim



Tárgy: Re: Sigyn & Loki - Exiles Kedd 11 Szept. 2018, 15:56


Loki & Sigyn


Fejemet oldalra biccentve, kérlelő tekintettel néztem fel rá. Valóban hittem abban, hogy megannyi évvel ezelőtt egy erős szövetség született közöttünk, egy olyan barátság, amely majd elkísér minket életünk végéig. Ám egyre inkább úgy tűnt, hogy Loki egy rövid pillanatig sem tekintett rám eképpen. Haragudott, mert azt hitte másnak képzeltem, s talán azért is, mert egyedül én láttam benne azt, amit más nem. Elkötelezetten hittem abban, hogy egy nap rájön arra, én valóban értékes személynek tartom, de erről nyugodt szívvel le is mondhatok. Ő nem tekint rám cinkostársként, bajtársként, semmilyen egyenrangú félként, bezzeg gyermekként elviselte a segítségemet s akkor nem támadtak tévképzetei az indokaimat illetően. Kettőnk közül én is fel lehetnék háborodva, hisz jóformán egész életem alatt ő is csak kihasznált engem, ahogyan mindenki más is. Gyermekként többször kiálltam mellette, mint ahányszor két kezünkön össze lehetne számolni, s ugyanígy felnőttként is az ő pártját fogtam. Elítéltem-e egyes tetteit? Igen, annak ellenére, hogy indokai megérthetőek voltak. Vajon megértette ezeket más is? Kötve hiszem, mégis, ez a hála, amit elvárhatok tőle.
- Ez egy közös pont bennünk. Hiszen, ha nem tévedek, egyedül te sem tudnál kijutni innen. Egyébként is... szerinted miért vagyok itt? - azon kívül, hogy korábban meggyanúsított azzal, hogy elárulnám őt a testvéreimnek. Ennél azért ő is jobban ismerhetne, ám ezen kívánságomtól már végképp elbúcsúztam.
- Ugyan, kérlek, te is egy ilyen színjátékot űzöl! Soha nem engedsz magadhoz elég közel senkit sem. Kedves szavak, ha elhagyják az ajkaid, csupán egy előre eltervezett csel részeként szolgálnak, az igazságtartalmuk pedig iszonyatosan csekély. Aki pedig nincs a hasznodra, attól minél előbb megszabadulsz. - jól tudtam, hogy az imént a hazánkat, a családjainkat vette górcső alá, ám én felé fordítottam azt. A lekezelő stílusa, az ellenséges megszólalásai mind-mind ellenem irányultak, ezeket pedig képtelen voltam figyelmen kívül hagyni. Habár tisztában voltam azzal, hogy nem ez a megfelelő hely és idő arra, hogy én is kiterítsem az asztalra a lapjaimat, s fejéhez vágjam a sérelmeimet.
Kérdését hallva úgy éreztem, mintha egy hurok szorult volna a nyakamra, így nem is tartottam tovább a szemkontaktust vele, hiszen íriszeivel mintha a vesémbe látott volna. - Azt teszel, amit akarsz... Úgysem tudnálak megakadályozni benne. - hangomból a teljes lemondás érződött ki, ám a bűntudat már most elkezdett dolgozni bennem. De hát mi tévő legyek? Sohasem tudtam hatni rá, sohasem vette figyelembe a véleményemet... miért pont most kezdené el? Arra adjam a fejemet, hogy létezésem végéig a nyomában legyek s megpróbáljam lebeszélni őt a mészárlásokról? Elérnék ezzel bármit is ő nála?
- A két dolog nem zárja ki egymást, csupán te képtelen vagy megbízni bárkiben is. - jegyeztem meg halkan, hiszen pillanatnyilag elveszítettem az erőmet arra vonatkozóan, hogy bármilyen magyarázattal szolgáljak a számára. Hiszen ezidáig is hiába mondtam bármit is. Nem hitt a szavaimnak, nem hitt bennem, szövetséges helyett talán még ellenségeként is tekintett rám. Vagy mondjuk szabadulása kulcsaként, de ennél többre nem tartott, ez már régen világossá vált.
A mosolya és a megszólalása viszont egyaránt meglepetésként szolgáltak. - Elhiheted, hogy már most is eléggé csábító az a szerkezet. - feleltem ezt egy vállvonás és egy halovány mosoly kíséretében. A tervét egy apró bólintással vettem tudomásul, noha továbbra sem ugráltam örömömben a hajó legénységének kivégzése hallatán. Nem akartam, hogy a testvéreim fülébe jusson, hogy életben vagyok, ahogy a karmaik közé se vágytam, hogy lassú, kínkeserves halált halhassak nekik köszönhetően. Loki érvelése jogos volt, olyannyira, hogy ellenvetést sem voltam képes felhozni vele szemben. De nem fogok tudni végezni velük, s erről neki is tudnia kellett.
- Nem tudom megölni őket. - suttogva szólaltam meg, de ügyelve arra, hogy a mondandóm komolyságát kiérezze belőle. Egyszerre ijedt s szomorú szemekkel pillantottam oldalra, hogy tekintetemet Lokira emelhessem. Ha valaha is, csak egy kicsit is figyelt rám s ismert, akkor ebből tudnia kell, hogy nem női kényeskedés vagy gyengeség beszélt belőlem. Ő nem tudhatta miket kellett átélnem az elmúlt években, hogy mennyi harcot kellett vívnom ahhoz, hogy életben maradhassak, s hogy a szabadságomért ölnöm kellett. Talán számára ezek meg sem kottyannának, engem azonban rémálmok képében még mindig üldöznek, s kötve hiszem, hogy valaha is szabadulni tudnék tőlük.
Nem hajt a vágy, hogy első sorból nézhessem végig, ahogy Loki végez velük, de a kicsiny cellának hála ennél távolabb aligha mehetnék. Ha pedig vállalja, hogy elbánik velük, akkor megszerzem neki azt a fránya kapcsolót. Sőt, ha mindezt ellenséges megszólalások nélkül teszi, akkor még az ujjaimat is távol tartom majd a kapcsoló gombjától. Megígérem.


△ bocsánat a késésért nagy szemek  ▽
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

↷ i still believe in heroes

avatar
∆ Hozzászólások száma :
308
∆ Tartózkodási hely :
somewhere in the shadows



Tárgy: Re: Sigyn & Loki - Exiles Pént. 14 Szept. 2018, 22:37




- Talán épp most jutottam volna ki, mikor csatlakoztál … -  vonom meg a vállam. Bár, nyilvánvalóan nincs így, hiszen, akkor már nem itt lennék, hanem a fal túl oldalán. – Hadd találjam ki … hiányoztam? – pillantok rá mosolyogva. Bizonyára, képzelem mennyire.
A szavait hallva csak felszaladt a szemöldököm, ahogy felsóhajtottam. Volt igazság abban, amit mondott, de … soha nem szerettem, ha az igazságot vágják a fejemhez. Az ő igazukat. Az enyémmel soha nem foglalkoztak. Szőnyeg alá söpörték, mert másé fontosabb volt. Megtanultam ezt kihasználni, ellenük fordítottam a közönyt, amit irántam éreztek. Azt hitték bántanak, pedig csak azt tették, amit akartam. – Valóban? Talán nem segítettem neked enyhíteni a honvágyodon? – pillantottam rá kíváncsian. – Úgy emlékszem … ti szabadultatok meg tőlem. Csak tettem, amit tennem kellett, kihasználtam, akik kihasználtak. – vontam meg a vállamat. Mindig is fel kellett találnom magam. Egy olyan világban, ahol az erényeim nem érdekeltek senkit se, a hiányosságaim pedig … célponttá tettek. Nem tettem mást, csak feltaláltam magam. Tudtam, hogy csak erőből soha nem tudnám őket legyőzni. Így hát, azt tettem, ami hatalmamban állt. Kihasználtam őket, megvezettem mindet. – Miért hiszi mindenki, hogy meg kéne akadályozni bármiben is? – pillantok fejcsóválva Sigyn felé. És még engem tartanak előítéletesnek? Előfordul, hogy épp nem ölök és árulok el senkit sem. Időnként én is pihenek.
- Te viszont mindenkiben képes vagy megbízni. Vajon melyikünknek van igaza? Az eredményt látva … -  tárom szét a kezem, mosolyogva. Elvégre, mind a ketten itt vagyunk. Én azért, mert nem bízom senkiben, ő pedig azért, mert bárkiben képes. Azt hiszi, hogy ez erény? Hogy ettől … több, mint én? Nem, sebezhetőbb. Az emberek elárulnak minket. Vagy megvárjuk, vagy … megelőzzük őket.
- Valahogy éreztem. – húztam mosolyra a szám. Amint megszerezte, valahogy el kell majd vennem tőle, csak … a biztonság kedvéért. Nem bízom benne eléggé, hogy ne esne áldozatául a csábításnak.
- Dehogynem. Nem túl nehéz. – feleltem egyszerűen, ahogy felpillantottam rá. – Nem akarod megölni őket. Ez pedig … nagy különbség. Ugye tudod, hogy megöltek volna téged, ha nem lennél értékes? – pillantok rá kíváncsian. Sok év telt el, mióta utoljára találkoztunk … az, hogy itt van, távol az otthonától, arra enged következtetni, hogy itt volt dolga. Errefelé pedig nem olyan világok vannak, melyek a békés lakóiról híresek. – Ez nem Asgard, nem Vanheim. Az itt élők … nos, kevésbé hisznek a diplomácia erejében. Jobb szeretik … egyszerűen intézni a dolgokat. – fogalmaztam meglehetősen könnyedén, de egyértelműen. Ezt bizonyára maga Sigyn is megtapasztalhatta, mikor elfogták. – Szóval … úgy tűnik az enyém lesz a dolog véres része. – állapítottam meg felsóhajtva, ahogy hátra dőltem. – A szükséges rossz … mindig rám marad, mégis mindig felemlegetitek …   jegyzem meg kissé rosszmájúan, ahogy rápillantok. Asgardi szokásnak gondoltam mindig is a képmutatást. De Sigyn végül is … Asgard-ban nevelkedett. Szeretik úgy gondolni, hogy ők az én helyemben máshogy cselekedtek volna. Nagyot tévednek.

EXILES

Sigyn & Loki

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

↷ i still believe in heroes

avatar
∆ Hozzászólások száma :
8
∆ Tartózkodási hely :
◯ on my way to Vanheim



Tárgy: Re: Sigyn & Loki - Exiles Yesterday at 12:49


Loki & Sigyn


Felvont szemöldökkel fordultam felé és kíváncsian vártam, hogy mi további sül majd ki a mondandójából, ugyan kötve hittem, hogy valóban kiszabadulófélben volt éppen. Pont viszonoztam volna a szellemes megszólalását, mikor ismét egy értelmetlen kérdés hagyta el a száját, ennek következményeként pedig jóízűen felnevettem. Igen, minden bizonyára azért keveredtem ide, mert oly annyira hiányzott, hogy az már szinte fájdalmat okozott. Elárulhatnám neki, hogy voltaképp ő az egyetlen akire családomként tekintek, de hiábavaló volna jártatni a számat, hisz úgyse hinne nekem. Árulónak gondol, egynek a többi asgardi közül, kik annyiszor kihasználták és mindig csupán a rosszat gondolták róla. Én ismerem őt, az indítékait és kár is volna tagadni, hogy már gyermekként is barátként tekintettem rá. Vagy valóban egy olyasmi dologba kapaszkodtam ez idáig, ami sohasem volt igaz?
- És én nem segítettem neked megleckéztetni azokat, akik bántottak? - elfelejtette volna, hogy annyi évvel ezelőtt szövetségesek voltunk? Szavai tűzként égettek és óvatosan kezdték porrá hamvasztani a lelkemet. Teljességgel félreismert nem csak engem, de naiv, gyermekkori szándékaimat is. Én nem használtam ki. Ő vállalta, hogy többször visszavisz Vanheimbe, hogyha segítek neki a kisebb bosszújai végrehajtásában. Ez egy sima, egyszerű adok-kapok megállapodás volt kettőnk között, de úgy tűnt, hogy ő ezt félreértelmezte. Magyarázkodásaimat üres szavaknak vélhette, így fel is hagytam az erre irányuló próbálkozásaimmal. Hiába beszélnék, a saját igazát vallja én pedig aligha tudnám más belátásra téríteni, ám akkor is rossz érzéssel töltött el, hogy ilyen kevésnek, már-már jelentéktelennek látott engem is.
- Talán mert okosabbnak gondolnak? Mert valami megmagyarázhatatlan okból kifolyólag többet gondolnak rólad, mint hiszed? Mert meg akarnának menteni egy újabb hibától, egy olyan végzetes tervedtől, ami akár az életedbe is kerülhet? - nem állíthattam, hogy minden asgardi nevében beszéltem, de hogy Thor is osztotta volna a véleményemet, abban biztos voltam. Mindketten a saját oldalunkon szerettük volna látni Lokit, s talán ezzel űztük el őt a leginkább. Pedig nem akartuk megváltoztatni, mindössze jobb belátásra szerettük volna bírni. Én legalábbis biztosan.
- Nem azért vagyok itt, mert mindenkiben megbízom, hanem azért, mert Benned bíztam! - mutattam felé ingerülten, ahogy közelebb léptem hozzá. - Ha az a két jómadár nem ünnepli fennhangon azt, hogy elkapták az asgardi herceget, sohasem fedtem volna fel előttük a kilétem s nem hagytam volna, hogy ide rángassanak. Ha nem tudtam volna, hogy itt vagy, meg se kísértem a sorsot, hogy Frey szemei elé kerüljek. - Loki sose vallotta volna be, hogy szüksége volt a segítségemre, így én se állítom, hogy azért jöttem, hogy kimentsem innen. Mindössze számomra ő inkább jelentette a családot, mint a két féltestvérem, s galád módon azt hittem, a múltunkra való tekintettel egy csapatként szembe szállhatunk minden ránk leselkedő veszéllyel. Azt hittem, hogy majd vele, mint gyermekkorom egyik biztos pontjával megtaláljuk majd a kiutat ebből a hajszából, az állandó rejtőzködésből, melybe mindketten akaratunkon kívül belecsöppentünk. De kétlem, hogy az innen való kijutásunkat követően bármiféle közös együttműködést elvárhatnék tőle, hisz csak addig van rám szüksége, míg innen el nem kerül, így nem volna szabad semmi másban sem reménykednem.
Ha a hangjából nem hallhattam volna ki, a tekintetéből roppant egyszerűen kiolvashattam a megvetést, de próbáltam figyelmen kívül hagyni ezt. Neki könnyen megy a gyilkolás, nekem viszont nem. Ettől valóban kevesebb volnék? Erősen kétlem, bár az ő szemében minden bizonnyal. - Észre se vettek volna, ha én nem fedem fel magam előttük. De próbáljanak csak meg végezni velem... majd meglátják, hogy nem megy az olyan egyszerűen. - nem akartam elárulni neki, miket kellett átélnem az elmúlt években, hiszen rögtön mondta volna a saját sérelmeit, s azt, hogy ő ezeknél ezerszer rosszabbat is átélt élete során. Nem akartam, hogy szánalmat érezzen irántam, hogy a megjegyzéseit hallva még kevesebbnek érezzem magam. - Hidd el, jól tudom, miként intézik az ügyleteiket az ezekhez hasonló népek! Barbár módon, a gyengéket láncra verve, megkínozva, olyasmikre kényszerítve, melyeken ő maguk viszont jól szórakoznak. - elharaptam a mondatot, mielőtt túl sok információt szolgáltattam volna. Nem akartam erről beszélni, hisz nem értené meg a sérelmeimet. Higgye csak azt, hogy kényességből, vagy a "szent" szemléletem miatt nem gyilkolok, hisz úgyse tudnám megértetni vele mit éreztem akkor, mikor elvettem valaki másnak az életét. Számára ez könnyű lépés lehetett, nekem viszont nem volt az, még akkor sem, ha nemesi származásom és női mivoltom mellett egészen jó harcossá fejlődtem az évszázadok alatt.
- A szükséges rossz miatt elkövetett mészárlásaidat sosem róttuk a szemedre. Én legalábbis nem. - de talán ő úgy hitte, hogy ezt tettem, s ezért is viselkedik velem úgy, ahogy. Az ő olvasatában tehát megérdemlek minden, korábban a fejemhez vágott sérelmet. De ez már nem is számított s hiba lett volna tovább ezen zsörtölődni vagy tovább szőni a beszélgetésünk ezen fonalát. Itt volt az ideje, hogy kiszabaduljunk ebből a cellából s olyan messzire kerüljünk innen, amennyire csak fizikailag kivitelezhető.
Hangosan megköszörültem a torkomat, s meglepődve tapasztaltam, hogy a két őr egyből rám szegezte a tekintetét. Érdekesnek s felettébb mókásnak is találtam, hogy ezt egyből meghallották, ám a Lokival folytatott, néha kissé indulatos diskurzusom meg se ütötte a fülüket. Ám ez nem gond, így legalább némi előnyt élvezhettünk, legalábbis szerettem volna ezt hinni.
- Semmiképp se szeretnék beleszólni, hiszen látom milyen csodálatosan elboldogulnak a hajóval, de úgy hiszem elkerülte a figyelmüket az a villogó piros lámpa... - fogalmam se volt, hogy a lámpa valójában mit jelzett, hisz eddig egyszer volt szerencsém egy hasonló hajó kapitánya mellett ülni, s azalatt a rövid idő alatt nem épp ragadt rám túl sok mechanikai tudás, ám úgy láttam, hogy ezek a barbárok sem álltak a helyzet magaslatán. - És hát valószínű nem szívesen fogadják el egy nő tanácsát, de talán nem ártana landolni valahol... Mert gondolom élve szeretnék átvenni az értünk kapott jutalmat. Ha nem szállunk le, akkor hamarosan zuhanni fogunk, az pedig nem lesz épp kellemes. - talán túlságosan maradi a taktikám arra vonatkozóan, miként húzzam fel a kapitányt, de a tapasztalataim azt mutatják, egy férfi mástól kevésbe gurul dühbe, mint amikor egy nő próbálja meg kioktatni őt. Ugyan más népek leszármazottjai vagyunk, ám szerintem az feléjük sem elfogadható, hogy a nőnek önálló véleménye legyen, amit ráadásul az alattvalói előtt oszt meg a vezetővel.
- Hallgass! - ennyi lenne? Mindössze egy szóval próbálnak meg hallgatásra bírni? Nevetnem kellett a reakciójukat hallva, s ahelyett, hogy csendben kuncogtam volna, a lehető leghangosabb nevetést hallattam, hogy lehetőleg jól visszhangozzék a hajó belsejében. Sőt, még Lokit is oldalba löktem, hogy ő is ugyanígy tegyen.
- Jó, jó, legyen! Hallgatok, mint a sír. - nem állt szándékomban csendben maradni, de legalább úgy tettem, mint akire az imént sikeresen hatást gyakoroltak. Ment is ez a mutatványom úgy körülbelül húsz másodpercig. - De a lámpa most gyorsabban villog... amondó vagyok, hogy záros határidőn belül le fogunk zuhanni. Szívesen segítek, megmutatom, hogyan lehetne kiegyenlíteni a légnyomást, de ahhoz ki kell engedjenek innen. - magam se értettem miféle légnyomás kiegyenlítésről hadováltam, ugyanakkor kizártnak tartottam, hogy a hajó legénysége értse miről beszéltem, így a hozzá nem értésem miatti lebukás veszélye kicsit sem fenyegetett. - Ígérem nem árulom el senkinek, hogy egy nőnek kellett nem egy, de rögtön három férfit is kihúznia a csávából. - bájos mosolyt villantottam feléjük, a kapitány pedig dühösen ugrott fel a székéből és indult meg a szűkös kis cellánk felé. Valamit morgolódott is, de a nyála szanaszét fröcsögött közben, így a mondandója helyett inkább arra összpontosítottam, hogy véletlenül se kapjak egy cseppet sem a DNS-éből. Megállt a cellánk ajtajánál és őrült erővel rángatni kezdte a vasszerkezetet, miközben tovább dühöngött. Én lopva Lokira pillantottam és tekintetemmel jeleztem felé, hogy lépjen ő is, hiszen egyedül még a nyakára erősített kis szerkezet irányítóját se tudom elszedni ettől a meláktól. Ketten viszont... még akár le is teríthetjük, hiába magasodnak közénk ezek a rácsok.


△ még ne számolj fel kamatot, kérlek  nagy szemek  ▽
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

↷ i still believe in heroes

avatar
∆ Hozzászólások száma :
308
∆ Tartózkodási hely :
somewhere in the shadows



Tárgy: Re: Sigyn & Loki - Exiles Yesterday at 18:39




- Úgy emlékszem, hogy pont ezt nehezményezted. ¬– döntöm oldalra a fejem. – Hogy is mondtad? „Ez már túlzás?” Túlzás lett volna? – nem, kicsit sem. Éveken keresztül bántottak, megaláztak, semmibe vettek. Megtettek mindent, hogy kevesebbnek érezzem magam. Ők egész gyerekkorom alatt ezt csinálták, én évekig szenvedtem, ők csak … percekig szenvedtek volna, de az már túl sok volt. Nem haltak volna bele egy kis fájdalomba, érezték volna azt, amit én. Megtudták volna, milyen egyedül, árnyak közt, mások árnyékában élni.
- Áh, szóval az életem miatt aggódnak. Ez aztán … remek! – széles mosollyal az arcomon nevettem fel a hallottak miatt. – Kicsit későn kezdtetek el aggódni az életemért, nem gondolod? De persze, jobb később, mint soha. – vontam meg a vállam. Az életemért aggódtak … hát persze, mi sem logikusabb magyarázat. Inkább csak féltek, tartottak tőlem, és … jól is tették. Az én terveim, ellenben az övéikkel, általában működtek. Már korábban is így volt, mégis, bármi, amit mondtam, végül mindig elhalt, bármit is csinált Thor. Bármekkora őrültség is volt az, végül mindig az lett, amit ő akart.
Elhúztam a szám, ahogy kifújtam a levegőt, mikor felém bökött. Bízott bennem … hát persze. Nem ő volt az első, és nem is az utolsó, aki ezt a hibát elkövette. A bizalom bizalom nélkül mit sem ér, a bizalom pedig túlontúl is … törékeny, hogy számítani lehessen rá. – Mondtam, hogy nem asgardi vagyok. – forgattam aztán a szemem csak, elbagatelizálva a választ. De ki hibáztathatná őket? Odin fia, Laufey fia, Jöttünheim, Asgard … könnyű belezavarodni, hát még olyan agytrösztöknek, mint ezek. – Szóval, mást csak úgy … itt hagytál volna? Oh, nézzenek oda! Sigyn, te hagytál volna mást meghalni … le vagyok nyűgözve. – emeltem meg az állam, ahogy kihúztam magam. Ez az, amiről beszélek. Sokan szeretik hajtogatni, hogy ők csak azt teszik, ami helyes. Kicsit kevesebben lennénk az univerzumban, ha ez tényleg így volna. Még ennél is kevesebben.
- Csak akkor ölsz, ha muszáj? Micsoda harcos mentalitás. – sóhajtottam fel. Az asgardi beszélt most belőle. Jórészt ott tanult harcolni. Nem is olyan rosszul, már amennyire emlékszem. Minden bizonnyal már rég halott lenne, ha ezt a tudást nem kamatoztatta volna egészen idáig. Az ő helyzetében … nos, a harc elengedhetetlen, főleg egy olyan helyen, mint ez a pöcegödör. – Igen … - mondtam egész halkan, szinte már suttogva a kifakadását hallva. – Ha te mondod. – vonom meg a vállam, és a hangom és az arcom is közömbösségről árulkodik, a szemem sarkából Sigyn felé pillantok, mielőtt elvenném róla a tekintetem. Olykor, árulkodóbb az, amit nem mondunk ki, mint amit igen.
A szavait hallva csak felpillantottam rá, de nem mondtam semmit. Talán úgy gondolja, hogy mindenkit, akit megöltem, csak úgy … kedvtelésből tettem el láb alól? Nem tagadom, volt, akit igen, élveztem a hatalmat, hogy élet és halál ura lehetek. De a bűneim többsége … azokat rám kényszerítették. Azt tettem, amit kellett, hogy túléljek, hogy előrébb jussak, hogy bizonyítsak … nehéz ezt úgy megérteni, ha az embert mindig elismerték és ajnározták. Sigyn ebben soha nem szenvedett hiányt.
Az államat az öklömre támasztva figyeltem és hallgattam a közben kibontakozó beszélgetést és jelenetet. Nem akartam közbeszólni, hogy még véletlen se zökkentsem ki Sigyn-t, és nehogy magamra vonjam a férfi figyelmét róla. – Haha … -  préseltem ki magamból, ahogy Sigyn könyöke a bordáim közé furakodott, és bár mosolyra húztam a szám, a tekintetem árulkodó volt. – A légnyomás … igen, persze, az fontos. – bólogattam Sigyn szavait hallgatva, és közben rá kellett jönnöm, hogy valószínűleg ugyanakkora eséllyel vezetnénk földbe a gépet mi ketten, mint ez a néhány szerencsétlen.
Amikor viszont a férfi elég közel ért a cellához és azzal volt elfoglalva, hogy kinyissa a cellát mérgében, amit egyébként a mellette lévő panelen is megtehetett volna, közelebb léptem, és kihasználva, hogy pár pillanatra a holtterében voltam, az övén lógó irányító felé nyúltam. Ekkor azonban az egyik keze lekerült a rácsról és az én csuklómra fonódott, hogy aztán a másikkal egyből az irányító felé kapjon. Éreztem, ahogy görcsbe rándulnak az izmaim, ugyanakkor még időben nyúltam ki a panel felé, kvázi vezetőként használva a testem, hogy kisüssem a panelt, ami addig zárva tartotta a cellát.
A rács visszahúzódott, én pedig tehetetlenül dőltem előre és estem a földre, miközben minden bizonnyal Sigyn harcba bocsátkozott. Egyedül csak hangokat hallottam, a megbénult izmok miatt nem bírtam megfordulni, hogy lássam is mi történik. Megerőltetve magam próbáltam arrébb kúszni, miközben éreztem, hogy a mozgás hatására kezd visszatérni a végtagjaimba az élet. Épp a legjobbkor, mert éreztem, hogy megragadják a lábam és közelebb ránt magához az egyik őr, de sikerül az egyik asztalon felejtett tőrömet elvennem és a combjába vágnom, mire felordított és egyből eleresztett, de ekkor már elég jól voltam ahhoz, hogy feltápászkodjak és az asztalról felvett lőfegyverrel nemes egyszerűséggel lelőjem, mire élettelenül dőlt el. Ha esetleg Sigyn-nek gondjai akadtak volna a maradékkal, hátba lővöm őket, hogy könnyebben bánhasson el velük.
- Fogjuk rá, hogy a terv szerint ment. – sóhajtottam fel, arrébb dobva a fegyvert, miközben a karomat dörzsöltem és a hajót irányító konzolhoz léptem. – Remek, a navigációs rendszer megbolondult, az üzemanyag szivárog, a … oh, a fenébe! – csaptam rá a konzolra idegesen, majd onnan ellépve a lelőtt őr holttestéhez léptem és a karjáról leszedve a páncélt és ruhát mutattam azt Sigyn-nek. – Látod ezt? A fertőzést, amik feketévé tették az ereket a karján? Szivárog a hajtómű magja, megfertőzte. Valószínűleg őket is. – mutattam a többi felé. – Ami viszont rosszabb, hogy instabil állapotban szivárogni kezd, és ha így használják a hajtóművet, az féreglyukat generálhat. Amit hallottunk hang, mintha szétesne a hajó … nem szétesett. Mivel a navigációs rendszer halott, akárhol lehetünk, akármikor. Ez talán még csak nem is az általunk ismert galaxis. – magyaráztam, miközben a körülöttünk lévő ürességet bámultam a hajó ablakain keresztül.

EXILES

Sigyn & Loki

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

Ajánlott tartalom
↷ i still believe in heroes





Tárgy: Re: Sigyn & Loki - Exiles

Vissza az elejére Go down

Sigyn & Loki - Exiles

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére
1 / 1 oldal

Similar topics

-
» Loki kastélya
» Exiles - Száműzöttek
» Ötlettár a játékosoknak!
» Asgard > Loki Laufeyson
» Exiles 4: Tíz csapás

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Infinity Marvel :: Univerzum - Játéktér :: Világûr :: A világűr más pontjain-