HomeHome  KeresésKeresés  TaglistaTaglista  CsoportokCsoportok  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  
Üdvözlünk az Infinity Marvel frpg oldalán
légy, aki lenni akarsz a marvel végtelen világában
Lépj be közénk
ne rejtsd el magad

Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Chatdoboz
oszd meg velünk titkaid





Itt tartózkodók
ki jár erre?

Jelenleg 4 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 4 vendég :: 2 Bots

Nincs

A legtöbb felhasználó (71 fő) Hétf. 29 Május 2017, 19:54-kor volt itt.
Utolsó posztok
érkezett válaszod?

Az ősz díjazottjai
az évszak nyertesei

Az õsz férfi karaktere

Bucky
Az õsz nõi karakterei

Sigyn & Daisy & Carol
Az õsz párosa

Eleanne & Wrenor
Az õsz canon karakterei

Lord & Thor & Bucky
Az õsz kedvenc karakterei

Lord & Rocket & Bucky
Az õsz saját karaktere

Reimos
Az õsz elõtörténete

Erik Killmonger
Az õsz játéka

A 5. kaland (I. - II. kör)

Share | 
A topik címe: The power(?) of friendship - Herkules és Norina

Herkules

∆ Hozzászólások száma :
25
∆ Tartózkodási hely :
Általában Manhattan



A poszt írója Herkules
Elküldésének ideje Csüt. 26 Júl. 2018, 22:35
Ugrás egy másik oldalra


Herkules jól érzi magát Norina Thomsom társaságában:
1 perce

Elég rég óta élek ahhoz, hogy megéljem több generáció születését és halálát. Kortalan perspektívából nézve egészen másképp szemléli az isten fia, hogy mi fér bele egy emberöltőbe és pont emiatt a látásmód miatt kicsit másképpen is az emberek halálára.
Az első hat-hét évszázad volt amikor tökéletesen lesújtott a tudat, hogy csinálhatok bármi, a természet rendje az, hogy a szeretteim és a barátaim meghaljanak én pedig tovább éljek.
Ez különösen akkor csapott szíven, amikor hírét vettem a thermopülai eseményeknek és a bátor leszármazottam, Leonidász halálának.
Lázadozott a szívem az ellen, hogy a természet rendje azt jelenti, hogy az emberek meghalnak, én pedig örökké fogok élni, hacsak valami isteni ereklye nem végez velem.
Hosszú ideig ezt csak úgy tudtam feldolgozni, hogy a bor és a nők okozta múlandó örömökbe menekültem. Nem vagyok rá büszke, de emiatt a bolygó lakosságának egy elenyésző hányada olümposzi vérrel az ereiben rohangál, még ha nem is tud róla. Úgy tűnik a csapodárság apai ágon öröklődik a családban.
Néhanapján, amikor a kénytelen voltam én is beleszólni a bolygón folyó nagyobb horderejű csetepatékba nem tudtam elkerülni, hogy kapcsolatba lépjek az emberekkel. Ez el is indított bennem valami pozitív változást és alaposan átformálta a szemléletemet. Ez segített ráeszmélni, hogy nem remeteként kell élnem és kapcsolatba kell lépnem az emberekkel, ahhoz, hogy jól tudjam védelmezni őket.
Hogy miért olyan fontos ez perpillanat?
Nemsokára megtudjátok.

Az egyik manhattani plaza táplálék kiegészítő boltjában tartottam dedikálást. A blogomon egy hosszú cikksorozatban foglaltam össze, hogy mik a lényeges különbségek az köznapi emberek és a szuperképességű lényeg fizikai edzése között. A menedzserem gondolt egyet, íratott velem még néhány oldalnyi kiegészítő gondolatot és könyvbe szerkesztette a cikkekkel együtt. Bár azt készséggel elismerem, hogy nem én vagyok a legjobb edző a föld kerekén, de ha az üzenetem így is elér az emberekhez és ezzel tudnak változtatni az életükön, akkor már megérte a projektbe ölt energia.
A kezem már lassan kezd görcsbe állni a sok aláírástól, de az arcomon szétterülő mosoly még mindig teljesen őszinte. Az emberek örömteli tekintete, az a sok kedves szó és az a rengeteg közös fotó jelzi, hogy nem csinálom rosszul a dolgomat.
A bolt tulaja közli a vendégekkel, hogy tartunk fél óra pihenőt. Jól esik felállni az asztaltól és kicsit kinyújtóztatni az elgémberedett tagjaimat. Az elmúlt két órában annyira pörögtek a dolgok, hogy nem nagyon tudtam még inni se, így nem csodálkozom rajta, hogy több pohárnyi vizet is legurítok a torkomon.
A bolt bejárata felé közeledve végig nézek a plaza folyosóin kószáló embereken. A legtöbbjük lehajtott fejjel, vagy a mobilját nyomkodva mászkál, mint egy tudattalan zombi. Egy-két anyuka babakocsit tol maga előtt, vagy a rakoncátlankodó gyerekét próbálja elcsábítani a játékbolt kirakata elől.
A folyosókon lézengő emberek közül megakad a szemem egy lányon. Bár csinosan öltözködik és az alakjával sincsen gond nem emiatt kelti fel a figyelmemet. A két vállán, mintha csak egy sál lenne, elterülve pihen egy macska.
Bevillan egy-két emlékkép a legutóbbi össznépi hősködés idejéről, ami arra késztet, hogy alaposabban végigmérjem a lányt. A magasság és a testalkat passzol, a haja mintha egy kicsit világosabb barna lenne, mint amire emlékszem.
Valami az súgja nekem, hogy nem tévedek.
Gyors léptekkel indulok utána és óvatosan kerülgetem az utamban álló  embereket.
Amikor kartávolságba érek a lánya után szólok.
- Norina? - próbálom megérinteni a karját, miközben felveszem a léptei ütemét




5616 embernek tetszik         456 hozzászólás    98 megosztás



Tetszik                                Hozzászólás                        Megosztás


©️️️️️️️️

Vissza az elejére Go down

Norina Thomson

∆ Hozzászólások száma :
119
∆ Kor :
22
∆ Tartózkodási hely :
A végtelen gyémánt belsejében



A poszt írója Norina Thomson
Elküldésének ideje Szomb. 22 Szept. 2018, 22:17
Ugrás egy másik oldalra

Jó végre egy kicsit kimozdulni otthonról. Napjaim nagy részében leginkább dolgozom, vagy éppenséggel a vizsgáimra tanulok, emiatt nem csoda, hogy eléggé ki vagyok fáradva. Aludni nem tudok esténként, a folyamatos szorongás és a stressz egyszerűen kikészít, ráadásul nem javít a helyzetemen az sem, hogy a drágalátos testvéreim is felbukkantak... csakúgy a semmiből. Ennyi erővel bárki mondhatná, hogy a testvérem, aki csakúgy betoppan az ajtómon. Eleinte nem hittem neki, de aztán mégis túl meggyőző volt a sztorija, na meg látszott rajta, hogy nem viccel. Sokan akartak már átverni, azt hittem Luna is ilyen, viszont úgy látszik, hogy tévedtem. De az nem változtat a tényen, hogy cserben hagyott, lett volna akkor mellettem, mikor nem volt sem otthonom, se családom, senkim. Magamtól kellett eljutnom idáig, mostmár van lakásom, állásom, egyetemre is járok, minden. Persze ez sem ment ilyen egyszerűen, de a lényeg, hogy túléltem.
A plázákat nem igazán szeretem, túl nagy a tömeg és a csillogás, amiket nem igazán szeretek, de néha azért kénytelen vagyok eljönni. Macsekom is velem van, akárcsak egy nagy, bundás sál tekeredett finoman a nyakam köré. Ez a szokása már régóta megvan neki, eleinte azért álcázta magát sálnak, hogy így is védelmezze a követ, amit a nyakamban hordtam. Mostmár lassan egy éve, hogy nem vettem fel a nyakláncot, de azért jól esik, hogy nem vagyok egyedül. Úgy látszik, hogy nem keltek nagy feltűnést, ezért nyugodtan megyek tovább. De hirtelen valaki megszólít a hátam mögül és óvatosan elkapja a karomat. Zavarodottan megfordulok, hiszen nem számítottam erre, de mikor meglátom, hogy ki állított meg, a lélegzetem is eláll.
-Herkules...- szólalok meg pár másodperces, kínos csönd után. A zavarodotságot hamarosan pillanatnyi öröm váltja fel.
-Te jó ég!... De jó, hogy újra látlak! Kicsit hihetetlen, hogy újra találkoztam vele, hiszen már jó rég nem láttam. Végülis örülök, hogy erre jártam.

//sajnálom, hogy ennyire megváratalak. Lesz ez még jobb is Smile
Vissza az elejére Go down

Herkules

∆ Hozzászólások száma :
25
∆ Tartózkodási hely :
Általában Manhattan



A poszt írója Herkules
Elküldésének ideje Kedd 02 Okt. 2018, 11:28
Ugrás egy másik oldalra


Herkules jól érzi magát Norina Thomsom társaságában:
1 perce

Úgy tűnik nem tévedtem és hegytetői rokonság akaratából belefutottam egy régi kedves ismerősbe.
Megszoktam már, hogy az emberek egy kissé ámélkodva, vagy ledöbbenve néznek rám, amikor találkozunk, így Norina pillanatnyi meglepettségét is a helyén tudom kezelni.
A macska álmosan sóhajt egyet a lány nyakában és úgy néz rám, mint akivel már komoly közös múltunk lenne. Furcsa látni ilyet egy állattól, de olimpüszi istenként egy szavam se lehet. A legtöbb ember számára én vagyok a "lehetséges lehetetlen" két lábon járó definíciója.
- Én is örülök neked. - hajlok meg előtte színpadiasan egy védjegyezett Herkules-mosollyal az arcomon
Szívem szerint kiutalnék neki egy receptre felírt baráti maciölelést, de a környéken lévő paparazzik miatt figyelnem kell arra, hogy mit csinálok. A sztárság velejárója, hogy mindig megpróbálják kiforgatni az összes cselekedeted és olyan állítani rólad, ami nem is igaz, csak azért, hogy pár ezerrel több kattintást, vagy pár százzal több példányszámot tudjanak kisajtolni maguknak.
Mindezek mellett az sem biztató dolog, hogy a macsek még mindig olyan tekintettel néz rám,  mintha gyanakodva méregetne.
- Mi újság van veled ? - kérdezem tőle még mindig mosolyogva, de most már nem a hatalmas sztárvigyor terül szét az arcomon, hanem a baráti félmosoly
Bár magamnak se merem bevallani, de a Xavier birtokon történtek óta azért hébe-hóba eszembe jutott, hogy ő azon kevesek közé tartozott, akik a hatalmas fizikai erőm ellenére képes volt velem feltörölni a padlót. Nem igazán építi a minden akadályt legyűrő szuperceleb képét, de az élethez hozzátartozik a kudarc és a vereség is, így nincs miért szégyenkeznem. Mindemellett értékelem azokat akik ki tudnak fogni rajtam, mert ezzel is megmutatják, hogy hol vannak a határaim. Norina mindemellett még egy szimpatikus lány is, bár ez sokadlagos tényező ebben az esetben.
- Mit szólnál egy kávéhoz? - teszem fel neki a kérdést, miközben lovagiasan felajánlom neki a jobb karomat
Paparazzik ide vagy oda de az udvariasság eme haldokló korában nem árt, ha megmutatom az embereknek, hogy érdemes és szükséges a nőknek megadni azt a tiszteletet, ami kijár nekik.




6146 embernek tetszik         524 hozzászólás    114 megosztás



Tetszik                                Hozzászólás                        Megosztás


©️️️️️️️️

Vissza az elejére Go down

Norina Thomson

∆ Hozzászólások száma :
119
∆ Kor :
22
∆ Tartózkodási hely :
A végtelen gyémánt belsejében



A poszt írója Norina Thomson
Elküldésének ideje Pént. 05 Okt. 2018, 21:22
Ugrás egy másik oldalra

Herkules & Norina

Egy darabig még meglepetten figyelem Herkulest, majd hamarosan kezdek felengedni és egy baráti félmosoly kúszik az arcomra. Egyszerűen olyan rég találkoztunk és olyan rég nem láttam, hogy  már akarva-akaratlanul elmosolyodom, ami azért valljuk be, nálam nagyon ritka. Lassan egy éve, hogy a Xavier birtokon küzdöttünk és habár én nem elmékszek a történetre, elvileg alaposan elbántam vele, ami eléggé furcsán hallatszik, márcsak azért is, mert Herkules körülbelül kétszer akkora és sokkal erősebb, mint én.
-Semmi különös... leginkább csak tanulok és dolgozom, illetve edzeni járok, csakúgy kikapcsolódásként-rántom meg a vállam, hiszen mostanában csak ezeket szoktam csinálni. Ha pedig elmondanám, hogy mi minden történt velem az elmúlt egy évben, akkor estig itt állhatnánk szóval röviden körülbelül ennyi.
-De mesélj inkább te!... Látom közben híres lettél- néztem rajta végig. Igazából már meg sem lepődöm, a hétköznapi emberek felnéznek a hozzá hasonlókra, sőt, még magamnak is nehéz bevallani, de egy darabig én is példaként tekintettem rá. Annyira magabiztos és szerethető személyiségű, én pedig nem... Egyedül élek, nincsen családom, nincs normális életem és egy macskával beszélgetek... Tényleg, Macseknak mi baja?
Ránézek a háziállatomra, aki folyamatosan csak méregeti szemeivel Herkulest, mint ha gyanakodna. Próbálok neki üzenni, fel venni vele telepatikusan a kapcsolatot, de ő nem engedi. Most meg mi baja lehet?
-Egy kávé most jól esne!-válaszolom egyből, hiszen egyrészt eléggé fáradt is  vagyok, másrészt annyi mindent kell még kibeszélnünk. Belekarolok a jobb karjába és engedem, hogy vezessen. Kicsit furcsa így vele mutatkozni, főleg abba belegondolni, hogy milyen teóriákat kezdhetnek el magukban gyártani Herkules rajongói, hogyha együtt látnak minket... Inkább gyorsan elhessegetem a gondolatot és próbálok lazítani egy kicsit.

Remélem megteszi  Very Happy  Very Happy

Vissza az elejére Go down

Herkules

∆ Hozzászólások száma :
25
∆ Tartózkodási hely :
Általában Manhattan



A poszt írója Herkules
Elküldésének ideje Csüt. 15 Nov. 2018, 18:35
Ugrás egy másik oldalra


Herkules jól érzi magát Norina Thomsom társaságában:
1 perce

Norina a macskájával ellentétben láthatóan örül annak, hogy összefutottunk, bár a találkozás első néhány másodpercében tisztán leolvasható az arcáról, hogy meglepetésként érte a felbukkanásom, de hamarosan már mosoly díszíti az ajkait, aminek személy szerint felettébb örülök.
Legalábbis sokkal jobban fest, mint amikor mogorva arccal a földbe döngölt a Xavier birtokon. Az nem kis pofon volt az egomnak még annak ellenére is, hogy nem volt túl fair küzdelem elvégre nem sok lehetőségem volt arra, hogy érdemben védekezzek a támadásai ellen.
De én néhány nap alatt rendbe jöttem és ahogy elnézem ő is sokkal jobb kedélynek örvend, mint a szégyenletes vereségem idején.
A vállán heverésző macska még mindig úgy les rám, mintha minimum veszélyeztetném  a területét. Csak próbaként megpróbálom megsimogatni, de meglehetősen emberi gesztussal emeli fel a mancsát és a talppárnájának puha érintésével adja tudtomra, hogy még nem érdemeltem ki a bizalmát.
Nem forszírozom túlságosan a dolgot, bár meglep, hogy már majdnem emberien reagálja le a dolgot. Egy macska ilyenkor karmolna vagy harapna, nem ilyen pacifista módon fejezné ki nemtetszését.
Norina válaszol a kérdésre, de valahol a tarkóm legalján érzem, hogy csak az udvariasság kedvéért válaszolt és sokkal bonyolultabb az aktuális helyzete, mint azt gondolnám.
Nem, mintha paranoiás vagy összeesküvés elmélet hívó lennék, de nincs olyan értelmes lény a világon, aki több mint háromezer évnyi létezés során magára ne szedne egy kis emberismeretet.
Nem firtatom a dolgot tovább, elvégre nem vallatótiszt vagyok, hanem barát.
- Amikor előkerült a Förtelem más nem volt a közelben, aki lecsapja. - mosolyodok el egy kicsit nosztalgikusan - Nem adta magát olcsón, de engem sem olyan fából faragtak, aki megijedne egy-két nyaklevestől. Elláttam a baját, aztán végül ő is úgy járt mint a Nyikhaj istenke. valaki meg felvette és feltette a Youtubera. Amikor megláttam hogy milyen nézettséget és médiavisszhangot generált a dolog, elgondolkodtam, hogy így talán javíthatnám egy kicsit a magamfajta erőgépekről kialakult nem túl kedvező véleményt. Jó sokan kritizáltam, de még többen kerestek meg üzleti lehetőséggel és szponzorációval. Azóta meg úgy szalad a szekér, mintha Tony Stark rakétacsizmáit szerelték volna rá.
Miközben beszélek Norina a belém karol és együtt sétálunk  el a legközelebbi kávézóig. Persze nagy feltűnést kelt a megjelenésem, de néhány előre elkészített aláírás és szignózott fotó kiosztása után már sokkal nyugodtabb hangulat telepszik a kávézóra.
A pincérnő kihozza a kávét én pedig egy igencsak nagyvonalú borravalóval jutalmazom meg, amiért sikerül visszafognia jól látható izgatottságát.
Elsőnek azt a kis tálka tejet emelem le a tálcáról, amivel a macsek jóindulatát igyekszem elnyelni. Leteszem az asztal szélére a jobbom közelébe, hogy ha belefeledkezik az ivászatba, akkor meg tudjam simogatni a fejét. Hátha ezzel oldódik egyik kicsit.




6146 embernek tetszik         524 hozzászólás    114 megosztás



Tetszik                                Hozzászólás                        Megosztás


Megjegyzés: Elmondhatatlanul szégyellem magam, hogy csak néhány napja vettem észre a reagod és bocsánatodért esedezem a hosszú késésért.

©️️️️️️️️

Vissza az elejére Go down





A poszt írója Ajánlott tartalom
Elküldésének ideje
Ugrás egy másik oldalra

Vissza az elejére Go down
 

The power(?) of friendship - Herkules és Norina

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Infinity Marvel :: Univerzum - Játéktér :: Alternatív játékok :: Múlt-