HomeHome  KeresésKeresés  TaglistaTaglista  CsoportokCsoportok  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  
Üdvözlünk az Infinity Marvel frpg oldalán
légy, aki lenni akarsz a marvel végtelen világában
Lépj be közénk
ne rejtsd el magad

Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Chatdoboz
oszd meg velünk titkaid





Itt tartózkodók
ki jár erre?

Jelenleg 12 felhasználó van itt :: 4 regisztrált, 0 rejtett és 8 vendég :: 1 Bot


A legtöbb felhasználó (71 fő) Hétf. 29 Május 2017, 19:54-kor volt itt.
Utolsó posztok
érkezett válaszod?

A nyár díjazottjai
az évszak nyertesei

A nyár férfi karaktere

M'Baku
A nyár nõi karaktere

Natasha
A nyár párosa

Pepper & Tony
A nyár canon karaktere

Steve & Bruce & Rocket
A nyár kedvenc karaktere

Pepper
A nyár saját karaktere

Esther & Vitali
A nyár elõtörténete

Gamora & Herkules
A nyár játéka

A 4. kaland (III. - IV. kör)

Share | 
A topik címe: home - Steve & Carol

avatar

∆ Hozzászólások száma :
235
∆ Kor :
98
∆ Tartózkodási hely :
○ unknown ○



A poszt írója Steve Rogers
Elküldésének ideje Szer. 22 Aug. 2018, 21:10
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next

Carol & Steve

A csók megválaszol és beteljesít mindent, valóra vált és ígér, csábít és vonz, titkokat súg és bűnbe visz. Édes és forró, bár Steve nem biztos benne, Carol hője játszik-e vele éppen, vagy saját vágyai hevítik ennyire. Lefoglalja, hogy nyelve elbecézze összes rejtett gondolatát és emlékét, puhán csalja komolyabb játékokba. Apró, rekedt sóhaj tör fel belőle, ahogy combok fogják közre, kemény vágyát lángoló szirmokhoz szorítják.
A szünet jól jön, a szőke fürtök illatfelhőjéből merít magának levegőt, orrát egészen a nő nyakszirtjébe fúrja, majd puha csókokkal indul el lefelé, végig a vállán. A póló ugyan útját állja, egyelőre megkíméli, és míg ügyes kezek az atlétát csalogatják róla, ő már lejjebb jár. Nyolc ujja egyszerre simul be a falatka nadrág alá, kettő annak derekába akasztva követi, és miközben sóvárgó tenyerével bejárja a nő félgömbjeit, húzza magával a finom anyagot is - ha kell, megemeli közben Carol csípőjét, a mozdulattal együtt. Amint átcirógatta a nadrágot a dombokon, a telt combokon vezet lefelé útja, egyszerre simogat és vetkőztet, hátát macskásan domborítja, hogy át tudja segíteni a ruhadarabot a nő térdein, és amint végre bokánál jár, sorsára hagyja. Ezúttal a combok belső oldalán halad fölfelé, ajka pironkodó ívbe rándul, ahogy sután átsiklik a háromszög felett, és a póló alá simítva a feszes hasizmokon indul el. Dorombolós, érzéki csókjaival bejárja közben Carol vállát, a nyakát, az arcát, és ha újra egy vonalba kerülnek, vakon visszatalál az ajkakhoz is.
Nem szól semmit, sóhajjal töri meg szájuk szerelmeskedését, hogy a mellkasig feltolt anyagot áthúzhassa a szőke fürtökön, és ne egyszerűen csak letépje róla azt. Két kéz és nagy lélekjelenlét szükséges a manőverhez, aztán annál türelmetlenebbül hajítja félre az anyagot, hogy immár ténylegesen bőr a bőrnek simulhasson, ajkai pedig elindulnak lefelé, a szabaddá tett mellkassal és domborulataival ismerkedve. Az ösztöneit követi, kóstol, ízlel, harapásokkal karcolja a finom bőrt, nyelvével nedvesít a mellbimbókon, pillangós csókokat szór végig a hasfal barázdáin, árnyékokat festve rá. Hacsak nem érez ellenállást, vágya egészen a nő combjai közé vezeti, borostája hangtalanul serceg, ahogy a titkos háromszögbe temeti arcát, szerelmesen kényeztetve.

mindig is az voltam! .... khm | wings |
∞ ∞ ∞ ∞ ∞ ∞ ∞




Vissza az elejére Go down

avatar

∆ Hozzászólások száma :
321
∆ Kor :
33
∆ Tartózkodási hely :
♮ New York



A poszt írója Carol Danvers
Elküldésének ideje Szer. 22 Aug. 2018, 22:23
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next

+18


welcome here, captain
Steve & Carol

A csók a kérdésre a válasz. Az ajkaik hevesen falják egymást, érzelmek ezrei száguldoznak a szövetei alatt. Egyszerre felemelő és bénító, felszabadító és csapdábaejtő. A kék és a narancs összesimul, illatos, mámoros felhővé vegyülnek együtt, miközben feszesen húzza magához a férfit. Megfeledkezik minden továbbiról, ahogy Steve keménysége neki csattan a vonzás erejének köszönhetően. Kábulat telepszik az elméjére. Beleszédül a férfias, kemény, komoly vonások uralkodó, birtokló tartásába. Sosem akart gyengének tűnni, de most Steve karjaiban, Steve alatt boldogan gyenge, lágy. Megadja magát a szerepének, s hagyja, hogy szeressék, miközben minden benne szunnyadó, s élnivágyó szeretetét a férfinak adja...
Finoman, szinte észrevehetetlenül fosztja meg a trikójától, lágyan felnyögve a félholdjaira simuló kezeken. Zavartan, pironkodva pillant a vetkőztetés irányába, nem kicsit érzi magát feszélyezve, ahogy rádöbben centiről centire, milliméterről milliméterre, hogy legérzékenyebb, legféltettebb kincse tárul szerette elé. Alsó ajkába harap, lehunyja szemeit és belesüllyed a párnába, igyekszik, nagyon igyekszik ellazulni az érintések hullámai alatt. A felfelé áramló férfi test megnyugvást hoz magával, ahogy fölé magaslik. Érzi, hogy árulkodnia volna illendő ártatlanságáról, de olyan érzékien csókolja, ízleli Steve, hogy képtelen szavakra pocsékolni az értékes perceket. A felsője finoman súrolja bőrét, miközben kis segítséggel az is a padlóra kerül, ő pedig belezuhan az ölelésbe. Tényleg megfeszülnek izmai, ahogy a férfi egyre lejjebb halad csiklandozó borostás arcával, erős, enyhén szúrós csókjaival borítja be, mire Carol felnyög, ezúttal nem fojtja el csodálatát. Ujjai a férfi tarkójára marnak, helyenként túrva, markolászva azt. Csak lassan áll össze Danversben a kép, hogy merrefelé tart Steve, így amikor révbe ér és megteszi első mozdulatát, fejét hátravetve, lehunyt szemekkel felnyög. Kapaszkodik a lepedőbe alattuk, marja, talán még lukat is égethet rá, olyan hévvel trillázik, hullámzik törzse. Carol biztos benne, hogy Steve nem most érint így először nőt, lehetetlen...
Egyik keze arca mellett landol, úgy fordul bele, hogy némiképp némítsa sóhajait, 'míg a másik kezén ujjai cirógatják a férfi arcperemét. Pihegni kezd, meg-megrándul a kényeztetés alatt. Soha korábban nem érzett még ehhez foghatót, így aztán van mibe szédülnie, s nem is kell olyan sok, hogy reszketni kezdjen...



tudnék vitatkozni veled, de oda volna a pillanatunk | can't |
Vissza az elejére Go down

avatar

∆ Hozzászólások száma :
235
∆ Kor :
98
∆ Tartózkodási hely :
○ unknown ○



A poszt írója Steve Rogers
Elküldésének ideje Csüt. 23 Aug. 2018, 08:47
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next

18+

Carol & Steve

Sosem beszéltek még hozzá a szerelem nyelvén, most először csal ki valakiből ilyen édes tónust, és élvezi - nem azt, hogy nyeregben van, vagy hogy ő a kiváltója Carol sóhajainak, karcsú vonala reszketeg hullámzásának, sokkal inkább a belé fektetett, kölcsönös bizalmat, a mély, erős kapcsot, melyet nagy munkával felépítettek az elmúlt idő során. Igyekszik rászolgálni erre, minden érintése, minden csókja, minden gondolata az aranyló sziluett körül forog, és igen, kár lenne tagadnia, hogy élvezi. Sosem érzett még ilyen puhát, sosem tapintott még ennyire forrót, sosem kóstolt még ilyen finomat...
Nyelvének játéka az illatos halmok közt épp csak kóstoló, apró ízelítő. Mozdulatai olykor kissé talán ügyetlenek vagy tétovák, de nem öl bele túl sok agymunkát, az ösztönei, belső hangocskái szerint cselekszik, úgy, ahogy jól esik, és ahogy reméli, hogy Carolnak is jól fog; a hajában matató ujjak iránytűként vezetik. Amint elég sok íz kavarodik már nyelvén és puha csókjai halk, cuppogó hangokat keltenek életre, elszakad az ajkaktól és fölfelé indul.
Meg sem áll a szőke fürtökig, keze a másikét keresi, hogy finoman leszorítva összefűzhesse ujjaikat. Csókért hajol, de annak függvényében, hol járt az imént, nem erőlteti, beéri apró puszikkal is. Nincs szükség szavakra, csupán egyetlen kérdő pillantásra, Carol combjának dereka köré simítására. Ágaskodó férfiasságát a nő öléhez dörgöli, hegye belekóstol a nyelve által felfedezett területekbe, cirógatón, mégis vágyódón. Eltűri a nő arcába lógó, szőke fürtöket, hogy kékjét a másikéba fúrhassa, apró csókban kérdezve, biztos meggondolta-e, és biztosan készek-e rá, hogy egymásnak adják magukat.
Ha a válasz az, amiben bízik és amit saját szíve diktál, akkor lejjebb pozicionálja tagját - noha meglehet, elkél egy kis útmutatás Carol részéről, ha nem akarja, hogy Steve jó darabig keresgélje, hova fér -, és ha megtalálta, csókba fojtva vágyát behatol, egyesítve nem csak a testüket, de a lelküket is. Őrülten kívánja a nőt, mégis vissza kell fognia erejét, nem akar fájdalmat okozni. Igyekszik gyengéden besiklani és áttörni az ellenálláson, bár érződik mozdulatain a sürgető vágy, nem kapkod, megadja az időt mindkettejüknek, hogy összeforrjanak - mindörökké és még tovább.

akkor csak adj inkább bizalmat nekem | magic |
∞ ∞ ∞ ∞ ∞ ∞ ∞




Vissza az elejére Go down

avatar

∆ Hozzászólások száma :
321
∆ Kor :
33
∆ Tartózkodási hely :
♮ New York



A poszt írója Carol Danvers
Elküldésének ideje Csüt. 23 Aug. 2018, 13:38
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next

+18


welcome here, captain
Steve & Carol

Kígyózik a forróság lelkén, pillangók százai kelnek életre gyomrában. Elképzelte már, és igen, egyszer majdnem eljutott erre a szintre, majdnem átadta magát. De az igazság az, hogy sosem érezte még ekkora biztonságban senki mellett sem magát, senki mellett sem tudta, hogy nem lesz baj, ha átadja azt, amit Ő jelent. Fizikailag egy ideje már nincs szüksége védelemre, de a lelke, a szíve, igénylik a puhán cirógató negédes becézgetéseket. S Steve minden mozdulatával bizonyítja, hogy nincs rá alkalmasabb. Carol pedig nem érzett még ennyire természetesnek az életében talán semmit. Finom borzongás pettyezi libabőrösre teljes alakját, ahogy rádöbben, mennyire szereti ezt a férfit...
Zavartan, kipirultan pillantgat az őt dolgozó felé, egyik kezével igyekszik érinteni Steve arcát, tincseit, a borostáját, vagy a kezét - ölelje bárhol a combját közben. Nyögései elfúlnak, reszketve engedi a férfi ajkai közé a nedűt, cuppogása és szinte némán sikoltó hangja a tudtára adhatja, mit művelt a nővel. Nem ellenkezik, amikor a férfi elhúzódik onnét és ismét fölé tornyosul. Mámorfelhő alól figyeli, kissé kábultan és szelíden, hogyan gondolta tovább.
Az ujjaik összefésülése felé pillant, lágy, érzéki, pihegő mosolyt vet felé, majd onnan Stevere, aki úgy fest kímélné őt a korábbi ízétől, de a nő hevesen a tarkójára feszít szabad tenyerével, hogy ajkaik puha puffanása mélyülhessen és megértesse vele, nem törődik ilyesmivel. A szenvedélyes csókjuk közben tompa nyomás feszül nőiességéhez, mire megrezzen kissé. Az arcából kisimuló tincsek után fordítja fejét, szégyellősen pillant a kékekbe. Azok bizonytalansága, a kérdései arra késztetik, hogy nedvesítsen ajkain, s torkán, majd elhúzza kezeit, a férfi hátára simítva tenyereit, majd onnan lefelé húzza végig őket. Gördülékenyen vezetve a feszes izmokon, meg sem állva Steve félholdjaiig, melyekbe belemarkolva, maga felé öleli őt, ezzel felelve a ki nem mondott kérdésre némán. Közben végig farkasszemet nézve vele, lányos zavarában észre sem véve, hogy orraik hegyeit összeérintgeti közben.
A férfi fészkelődése alatt somolygósan várakozik, majd puha tenyerével átöleli a kemény gyönyört és beigazgatja, ha már több, mint tizenöt másodpercig keresgélt Steve. A nyomásra belenyög a csókba, arca fájdalomtól torzul, mikor megérzi magában, s ahogy megérzi magában. Két kézzel öleli át hirtelen a férfit, belekapaszkodik, összeforr vele. Elveszik a két test közötti körvonal, e perctől nem mondható meg a sötét szobában, hogy hol kezdődik az egyik és hol ér véget a másik.
Pár pillanat, egy szisszenés és két karmolás a férfi lapockáin, s már csókokkal borítja a nyakát, a fülének területét bújja, a borostájába fúrja arcát közben, s ahogy gyorsítanak, ahogy mindketten átlendülnek a kezdetleges feszülésen, már lábaival is öleli magához, magába.
És Carol a Steveé lesz...


a bizalmam már régen a tiéd, hát nem vetted észre? | ours, always |
Vissza az elejére Go down

avatar

∆ Hozzászólások száma :
235
∆ Kor :
98
∆ Tartózkodási hely :
○ unknown ○



A poszt írója Steve Rogers
Elküldésének ideje Csüt. 23 Aug. 2018, 18:54
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next

18+

Carol & Steve

Eggyé válnak, elmosódik köztük mindennemű határ, összefonódva sodródnak tovább. Steve kérés nélkül enged Carol biztató érintéseinek, felenged a hátát szántó ujjak alatt; bár még mindig szem előtt tartja, hogy ne okozzon fájdalmat, mégis bátrabban tör mélyebbre, egészen ütközésig tolva magát. Épp csak egy pillantást vet a férfiasságát tövig elnyelő látványra, hiszen már magába az érzésbe is beleszédül, majd összesimul a nővel annyira, hogy együttlétük forró csókban teljesedhessen ki. Csípője máris táncba kezd, apró, bátortalan mozdulataiba minden egyes lökéssel egyre több erő szökik, és Carol minél inkább befogadja, ő annál inkább hevít a tempójukon.
Az ágy recsegve kántálja alattuk az ütemet, a rugók nyikorognak Steve minden erőteljesebb mozdulatára. A kék szempár, noha csak résnyire rebben fel-fel a csókok szünetében, képtelen betelni a látvánnyal, az alatta hullámzó aranysziluettel. Minden pontjukat szoros érintkezésben tartja, támaszkodó alkarjával közrefogja a nő törzsét, tenyerével hol a kebleket gyúrva, hol a szőke fürtök alatt cirógatva a kivillanó bőrfelületeket; mellkasa mellkashoz, hasfala hasfalhoz súrlódik, a telt combok pedig szorosan közrefogják derekát, szabályozva, de nem korlátozva a tempót. Ágyéka halkan csattog, nyögései tompák, teltek, morgósak.
Aztán egyszer csak megáll, Carol alá nyúl és ölbe húzza, egyetlen határozott, könnyed vonással emeli magára. A gravitáció áldásos törvényeinek köszönhetően valószínűleg mélyebbre tud hatolni, ám nem élvezkedik túl sokáig a forróságban, apró, mohó lökésekkel sodorja tovább magukat. A tarkójánál fogva húzza és tartja is csókban Carolt, a másik keze az egyik félgömböt gyúrja, markolja, ütemre lifteztetni ölén. Karizmai kidagadnak, mégis olyan könnyedén tartja magán a nőt, mintha pehelysúlyú lenne.
Épp csak ízelítőt nyújt a pózból, mielőtt fordulna, elfoglalva a helyét az ágyon. Elnyúlik a hátán, ölére emelve Carolt, két tenyerét a nő combján pihentetve meg. Mosolya, a kéjtől ráfestett, szerelmes bárgyúságon túl, egészen pofátlan; azt üzeni, hogy most ideje a másiknak is kivennie a részét a tornából. Ezzel persze hatalmat is kínál a nőnek, hiszen ő szabhatja meg a tempójukat és együttlétük ritmusát. Steve pedig, nos, élvez mindent és gyönyörködik az ölén lovagló szépségben.

nem kérdőjelezem meg, csak arra célzok, néha átengedhetnéd az irányítást másoknak | you are |
∞ ∞ ∞ ∞ ∞ ∞ ∞




Vissza az elejére Go down

avatar

∆ Hozzászólások száma :
321
∆ Kor :
33
∆ Tartózkodási hely :
♮ New York



A poszt írója Carol Danvers
Elküldésének ideje Csüt. 23 Aug. 2018, 21:21
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next

+18


welcome here, captain
Steve & Carol

Száguldozik csermely labirintusaiban felpezsgett vére, és bár igazán ura erejének, most koncentrálnia kell rá, hogy véletlenül se fokozza a hangulatukat sercegő energiáival. Elveszíti a kontrollt, ahogy egyre beljebb és mélyebbre hatol Steve, közben egyre inkább élvezi is. Segít számára, hogy a férfi nem túl lassan okoz benne kezdetleges fájdalmat, hanem felszakítva a vékony függönyt beleveti magát a gyönyörbe és mindkettejük az élvezetek mezsgyéjére hajszolja.
Fejét hátraveti egy-egy lökés során, egyébiránt igyekszik tartani a szemkontaktust a férfival. Izgatja, s hajszolja benne a további lépcsők felé a pillantásuk összefonódása. Látván, hogy mindketten megküzdenek az érzéseikkel, reszketni kezd lelke, finoman súrolva Stevet eggyé válnak valahol az ágy fölött. Aranyszín szembogarai árulkodnak a tompa érzékenységről, a lüktető vágyról ölében, a forróságról szívében, a mérhetetlen csodálatáról és a visszavonhatatlan szerelemről... Mindezek finom sóhaja rejtett mondanivalói. Steve mély baritonja lágyan festi alá az ő törékenynek tűnő, elfúló dallamát, tökéletes szimfóniát komponálva ezáltal.
Ahogy leáll a mozgásban a férfi, ő tovább öleli. Egyetlen másodpercre sem merül fel benne, hogy meggondolta volna magát - és milyen igaza van. Gyönyörittasan gördülnek ülő pózba, mire maróba megy át addigi gyenge ölelése, hiszen Steve férfiassága mélyebbre ágaskodik benne a póz okozta mellékhatásként. Arcával bújja, a csókba nyög, pillantása árulkodik, alig győzi erővel. Reszketegen ölel, ízleli továbbra is az ajkakat, melyekről szeretné lelopni minden eddig elpocsékolt percét, mikor nem az övével játszadozott.
Megszeppenve válik el a férfitől, s nem csupán testét, lelkét és szívét is meztelennek érzi előtte, ahogy ő vízszintesbe vágódik. S bár pimasz él csillan a kékekben, az aranyszín szembogarak szerelmesen fürkészik az erős kontrasztú vonalakat. Kipirultan, talán kissé sután kezd el mozogni rajta, ismerkedve az érzéssel. Egyik tenyerével a férfi mellkasára simít, a másikkal a hajába túr, majd fokozatosan gyorsít a tempón, a macskákat megszégyenítő kecsességgel kígyózva közben testével. Pár percig így dolgozza őt, hogy aztán heves lendületet véve elváljon tőle és megmutatva magát a hold fényében, a háta mögött, Steve combjaira támaszkodva folytassa. S ha a férfi nem érintené meg őt, úgy Carol a kezeiért nyúl közben, hogy a melleire tegye azokat, majd lágy mosolyt vet rá.
Ahogy reszketni kezdene, lehunyva szemeit forrósít ölén - kihasználva a képességét -, hogy aztán gyorsítva a tempón, átlökje kettejüket a vágy színekkel teli kábulatából, az őrület masszájába, ahonnét csak egyféleképpen törhetnek majd ki, ha csillagaik ütköznek...
Danvers pár perc múltán már reszketve zuhan rá, közben egyik kezével finoman engedélyt kérve rá, hogy tarkója alá simítva hajába túrhasson ujjaival, a másikkal mellkasán állapodik meg. Íriszei elvesznek a végtelen égszínűekben, majd egy elfojtott sikollyal átadja magát, remegve, reszketve, végig a szemeibe nézve, elsúgva tekintetén át, mit is érez iránta aprón verdeső madárkájában...
Ha Steve eljut szintén erre a pontra, Carol érezve a remegést a füléhez érinti ajkait, s lágyan belesúgja: - Had kóstoljalak...


te vagy a Kapitány, tudod, hogy te irányítasz | my love |
Vissza az elejére Go down

avatar

∆ Hozzászólások száma :
235
∆ Kor :
98
∆ Tartózkodási hely :
○ unknown ○



A poszt írója Steve Rogers
Elküldésének ideje Szomb. 25 Aug. 2018, 12:44
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next

18+

Carol & Steve

Meglehet, hogy magabiztosnak és pimasznak tűnt, de pajzsa gyenge, képlékeny masszaként olvad le róla, hogy felfedje gyermekien letisztult érzelmeit, amint Carol felülre kerül. Zavarba hozza a látvány, a nő szépsége, az, hogy már nem ő irányít többé; szíve is vadul veri bordái falát minden egyes mozdulatára. Képes lenne hamuvá válni, feloldódni a forróságban, bensőjét emészti a tűz, bőrét pedig tovább hevíti a másik ereje.
Enged a húzásnak, félszeg mosollyal vezeti feljebb kezét, kékje kisfiús zavarban, mégis boldogan vibrál a félhomályban. Tenyerébe fogja a dús kebleket, ujjai közt morzsolgatja, gyúrja őket. Meg-megfeszül teste az ölén tekergő csípő táncától, egyre közelebb sodorva a vakító fehérséghez, az émelyítően rózsaszín nihilbe, melybe mégis alig győzi kivárni, hogy beléphessenek. Együtt. Hisz már egyek, és nem akar többé semmi olyat elképzelni, melyben Carol nincs ott mellette.
Magához, magára öleli, végigsimít a gerince mentén, a feszes félgömbökön pihentetve meg kezét. Mohó csókjukat elfúló nyögések szaggatják, és ahogy a forróság hevül és szűkebbre zárja férfiasságát, kékjét az aranylóba akasztja. Puha csókokkal, finom érintésekkel segíti át a nőt, de a szemkontaktust végig tartja közben, még a lélegzetét is visszafojtja a látványtól. Olyan gyönyörű... Ennyi elég is, hogy érezze a bizsergést a gerince mentén, az izmait görcsbe rántó erőt, és Carol negédes hangjára rögtön bukfencet vet a gyomra.
- Oké... - A szőke fürtök közé motyogja válaszát. Mást hirtelen nem is tud kinyögni, hisz a beteljesülés sürgetőn marja bensőjét. A nő csípőjére fog, leemeli magáról, majd kicsusszan alóla, mellé helyezkedve felül. Egyik kezével letámaszkodik maga mögött, a másikkal a szőke fürtökbe túr, hogy gyengéd útmutatással ágaskodó férfiasságához irányíthassa Carolt, ágyékára kérve a nő fejét. Egyáltalán nem szorul sok törődésre, elég csak néhány húzás, hogy remegve elérje a célt, magvát a gondoskodó ajkak közé robbantva. Nem kényszeríti a nőt, hogy lenyelje, de ott tartja a fejét, míg a gyönyör utolsó hullámai át nem söpörnek rajta, hogy majd visszabújva hozzá ismét egyként simulhassanak a meggyűrt lepedőre, kielégülten.

jobb szeretnék inkább csapatmunkára gondolni. tudod, együtt | rainy days |
∞ ∞ ∞ ∞ ∞ ∞ ∞




Vissza az elejére Go down

avatar

∆ Hozzászólások száma :
321
∆ Kor :
33
∆ Tartózkodási hely :
♮ New York



A poszt írója Carol Danvers
Elküldésének ideje Vas. 26 Aug. 2018, 13:25
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next

+18


welcome here home, captain
Steve & Carol

A robbanás finom rezgései hullámzanak keresztül rajta, reszketegen hajolva meg annak erejétől. Steve remegése ébreszti szunnyadó figyelmét. Lágyan bújva válik el tőle, csókolva a férfi borostás arcperemét, miközben kigurul alóla, s mellé érkezik. A tincsei közé simuló tenyér vezetésének engedelmeskedve követi az irányt, hogy aztán csókkal köszöntse. Ajkai halk cuppogások közepette ismerkednek a Kapitány férfiasságával, hogy aztán nyelve körözzön rajta, mielőtt elnyelné a forróság. Nincs túl sok ideje felfedezni, megismerni, játszadozni, mert a hajába valamivel erősebben maró ujjbegyek jelzik a csillagütközés közeledtét. Kissé megszeppenve fogadja az ismeretlen ízvilágot, bár eleinte lefoglalja, hogy rendesen megdolgozza, s átsegítse szerettét az euforikus élményen. Libabőrösre pettyezi bőrét a nyelvén szétfolyó tapadós massza, ahogyan aztán torkára kerül. Óvatosan pillantást vet föl a férfira, s csak ha annak sóhajai, nyögései már tompultak és úgy véli kész vannak rá, hogy kipihegjék együtt a korábbiakat, csak akkor távolodik el tőle - egy utolsó csókkal búcsúzva.
Közel húzódik hozzá, macskásan megközelítve fekszik el mellette, a férfi mellkasára fektetve fejét, felsőbb combját átvetve rajta, karjával magához ölelve. Szabad kézfejével megtörölgeti ajkait, majd puha mosollyal pillant fel a szőkére, a kékeket keresve, de nem szólna semmit. Elnézi így percekig, ha lehet. A hold fénye épp csak annyira festi meg Steve vonásait, hogy Carol emlékezetből hozzátéve a többit lásson minden egyes moccanást.
- Alud jól... suttogja lágyan, majd pontosan a férfi szíve fölé csókolja éjszakai elköszönőjét, s már hunyja is le szemeit. Carol most először jól alszik.

A reggeli órák valamelyikében ébred. Lassan nyílnak fel szemei, annál gyorsabban tisztul a kép a fejében. Zavarában a fejére húzná a takarót, de akkor megpillantja a szemben szuszogó, még szunnyadó férfi arcát és tekintete végig fut annak minden pontján - végre büntetlenül nézheti őt. A reneszánsz szobrokat megszégyenítő tökéletesség jellemzi minden egyes porcikáját, domborulatát, és ahogy a fehér lepedő végig kígyózik ölén, Carolnak hirtelen melege támad...
Eltelik pár perc, mire összeszedi magát annyira, hogy legalább az ágyból kimásszon. Épp csak eltölt pár percet a fürdővel, túl sokat nem szöszöl, mert az ajtó felől éles dobogás hallatszik. És nem a csengő szól. Carol sejti, hogy olyasvalaki lehet, aki elég óvatos... - Egy valakit ismer, aki ismeri a címét és általában így érkezik.
- Rhoro! Hogy vagy mindig? Mi szél hozott? - kiviruló mosollyal fogadja az ajtaja előtt ácsorgó Rhodeyt, kivel korábban már simultak össze életvonalaik. Az Egyezmény lefutási ideje alatt ugyanis Carol rengeteg küldetést elvégzett a Bosszúállóknak, melyre a kormány nem adta volna engedélyét, a szöszke viszont kéznél volt és nem írta alá azt. Így hát...
- Hello Care. Jól, jól, ahogy lehet... Ne haragudj, hogy így rád rontottam... - feszengő mosollyal, bocsánatkérően figyeli a nőt, kinek csak egy legyintés felelete. - Figyelj, tudom, hogy ez a leghülyébb kérdés, amit valaha feltesznek majd neked, mert hát... mindegy is, igazából, csak hát Bruce meg én is keressük a Kapitányt. Azóta nem látta senki, hogy... - magyarázza, a nő arca pedig e percben kisimul. Szerencsére viszonylag hamar képes rendezni arcizmait, így megköszörülve torkát, puhán kihúzza magát.
- Baj van? Mármint történt valami? - próbálja kipuhatolni gyengén, hogy mi okból keresik. Steve nem véletlenül rejtőzött el, nem áll még készen, hogy ismét bedobja magát - legalábbis a nő így gondolja, ha csak nincs komoly veszély, ő nem adja ki. Rhodey arca gyanakvóvá válik.
- Miért? Tudod hol van? - mindkettejük arca kissé gondterheltté válik, de Carol határozottan támogatja a szobájában megbúvó, épp végre pihenő férfit.
- Nem. Sajnálom, nem. Csak azt hittem történt valami és talán... Bruce hogy van? - nem éppen a legjobbkor dobja be, de ezzel talán Rhodey fejéből elűzi a képét a lehetőségnek, hogy Steve valaha is megfordulhatott nála. És ami úgy tűnik, működik is, mert a férfi egyből tátogni kezd előtte. Látszik rajta, hogy nem tudja, mit mondhat a szőkeségnek. Ha Bruceal minden rendben volna, ő jött volna el, elvégre neki volt szorosabb köteléke a nővel. Ezt Carol jól tudja, ezért jó a téma.
- Ahogy mindannyian. Biztos örülne neked, ha eljönnél... - de a mondat nem kerül befejezésre, mert Carol csóválni kezdi a fejét.
- Valamikor elnézek. - villant egy mosolyt vissza, majd egy finom ölelés után búcsúznak, ha nem zavarja meg őket senki...



kérésed számomra parancs, együtt | te vagy |
Vissza az elejére Go down

avatar

∆ Hozzászólások száma :
235
∆ Kor :
98
∆ Tartózkodási hely :
○ unknown ○



A poszt írója Steve Rogers
Elküldésének ideje Vas. 26 Aug. 2018, 19:27
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next

Carol & Steve

Beteljesülésük szebb, mint amit valaha elképzelt volna kettősüknek. Carol odaadó kényeztetése, nyelvének játéka hamar meghozzák a kívánt hatást, és Steve testén végigfut a gyönyör. Miután már egymás mellé heveredtek, összesimítva vázukat, magukra igazítva a takaró egy nagyobb szeletét, Steve a szőke fürtökkel játszik. Annyi mindent mondana, úgy szeretné szavakba önteni a csodát, amit együtt átéltek az imént, mégsem képes rá. Nem találja a megfelelő szavakat, és nincs semmi, amivel fokozhatná csillagütközésüket, így hát mosolyogva, apró csókkal búcsúzik Caroltól.
- Aludj jól... - ismétli, gyengéden magához ölelve, és a szőke fürtökbe temeti arcát. Perceken belül édes álmokba sodródik...

Távoli hangokra ébred, tompa duruzsolásra, neszezésre. Az ágy hűvösségéből érzi, hogy Carol már nincs mellette. Álmosan összekaparja magát, nyújtózkodik, az éjszaka emlékeivel harcol, de csak egyre szélesebb mosolyt festenek arcára a nyomok. A szétszórt ruhadarabok, a megszaggatott ágynemű... Határozottan boldog.
Az ágy szélére húzódik, a lábát lelógatva dörgöli át arcát. Felismeri Carol hangját, amihez valami mélyebb zönge társul, és Steve elég álmos ahhoz, hogy bemesélje magának, a nő éppen telefonál. Nem fog gyanút a saját gondolatain, hanem öltözködni kezd.
Csak az alsójába bújik bele, úgy vonul ki a hálószobából, büszkén és otthonosan, hiszen elég volt egyetlen nap, hogy a szívébe zárja ezt a helyet.
- Jó reggelt! Hogy szereted a kávéd? - szólítja meg a nőt kaján mosolyával, és határozottan felé veszi az irányt, hogy az éjszakához méltóan üdvözölje. Mielőtt azonban elérné és véghez vihetné célját, kiszúrja a harmadikat, s egyből léptébe fagy.
- Rhodey... - makogja, és fogalma sincs, mi miatt aggódjon jelenleg. Hogy félmeztelen, hogy rajtakapták, hogy megtalálták... Kékje sebesen váltakozik a nő és a férfi közt, próbál nonverbális információkat szerezni Caroltól azt illetően, mégis mit keres itt a másik és mi folyik itt. - Micsoda meglepetés... - mosolyog, és pillanatnyi halálfélelme ellenére rögtön odalép a fickóhoz, jobbját kínálva neki üdvözli őt, hiszen rég látta. Utána visszahúzódik Carol mellé, megállítva kezét, mely reflexből a nő csípőjére vándorolt volna...

otthon vagyok! *-* | like you |
∞ ∞ ∞ ∞ ∞ ∞ ∞




Vissza az elejére Go down

avatar

∆ Hozzászólások száma :
321
∆ Kor :
33
∆ Tartózkodási hely :
♮ New York



A poszt írója Carol Danvers
Elküldésének ideje Hétf. 27 Aug. 2018, 09:09
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next



welcome here home, captain
Steve & Carol

Még új és ismeretlen számára a katarzis, melyet együtt élnek át, így bizonyos szituációkat nem képes rendjén kezelni. Nos az, hogy Rogers egy bajtársa kopogtat náluk pontosan egy ilyen...
- Örültem. Vigyázz magadra, ha... - s már fél oldalt el is fordulna, távozna, amikor egy harmadik sziluett csúszik a képbe és ez Rhodey mozgását egy az egyben ledermeszti. A férfi tekintete elnyúlik, ajkai, szemei elkerekednek. Carol szeretne elsüllyedni, s nem csupán a ténytől, hogy eddig beton biztosan állított hazugságát leleplezték, Steve egy falatka öltözéke elég árulkodóan mesél kettejük közös együtt éléséről... Az aranyszín szemek mosolygósan fogadják Stevet, de ha a férfi alaposabban megfigyeli láthatja a nonverbális jeleket afelé - hogy nem kellett volna felbukkannia.
- Ó, hogy ezt a Kapitány kerested... - motyogja, majd pirultan igazgatja szöszke fürtjeit fülei mögé, ahogy a kellemetlenség ellenére finom kezelés történik orra előtt. Steve olyan természetesen áll mellé, hogy kedve volna átölelni fél karral, mégsem teszi. Kissé sután ácsorogva kezd szemezni Rhodeyval, aki a kezdetleges döbbenet után már lassan mindentudóvá válik.
- Igen, nem voltam egyértelmű... - köszörülgeti torkát. Arcáról lerí, hogy nincs harag szívében, de a szőkével még elbeszélgetne erről-arról. Aztán egyszer csak valahová kettejük közé pillant, majd fel Stevere. - Haza kéne jönnöd. A csapatnak szüksége van rád, hogy most szét zuhantunk. Próbáljuk egybe tartani az embereket... Tudom, hogy... - a további beszélgetésből Danvers kihúzódik, elvégre nem rá tartozik. Puhán, lágyan távozik, a konyha felé tart, hogy felrakjon egy kávét. Elidőzik ott, s nem is hallgatózik. Épp csak egy percre dermed meg, ekkor már a sötét löttyöt öntögetve, mert bár suttogva teszik fel a kérdést, szíven kalapálja a nőt.
- Akkor Ti ketten most..? - a pult fölött, egy apró résen a széles hát után kutatnak szemei, megrekedt mozdulata közben, s csupán szívdobbanása süketíti - félő, hogy attól majd nem hallja a választ. A választ, ami olyan sokat adhat és elvehet. Pedig igazából nem is kellene, hogy foglalkozzanak a fonalakkal, mert mindketten felnőttek, vágytak, éreztek, élveztek és szerettek, de mindez olyan kusza még...


csak lehetőség <3 | l o v e |
Vissza az elejére Go down

avatar

∆ Hozzászólások száma :
235
∆ Kor :
98
∆ Tartózkodási hely :
○ unknown ○



A poszt írója Steve Rogers
Elküldésének ideje Szer. 29 Aug. 2018, 17:16
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next

Carol & Steve

A Kapitányt csak az nyugtatja, hogy a helyzet valószínűleg sokkalta kínosabb, mint azt bebeszélni igyekszik magának, és abban a pillanatban, amint Rhodey elhagyja Carol otthonát, a Bosszúállók megmaradt csapatából mindenki ezen fog csámcsogni. Nem mintha rosszat feltételezne veterán bajtársukról, ám elég csupán egyetlen rossz embernek elmondania - mondjuk Natashának vagy Samnek -, és máris mindenki tudni fogja. A legrosszabb tehát valóra vált, így jelenleg nincs mitől tartania.
Nem mintha foggal-körömmel ragaszkodna ahhoz, hogy titokban tartsa a Carol iránti vonzalmát. Egyszerűen csak túlságosan friss és törékeny még köztük ez az egész, szavakkal még fel sem vállalták, még csak át sem beszélhették, ami tegnap este történt. Nem akarja, hogy a többiek kíváncsisága és pletykavágya belerondítson ebbe. Szeretne a saját tempójukban haladni a nővel, nyugalommal, és ha mindketten egyet értettek abban, hogy ez működhet köztük, akkor Steve lesz a világ legbüszkébb férfija; az a fajta, aki minden második járókelőnek kéretlenül kezd el áradozni arról, milyen csodálatos barátnője van.
Mosolygós, kínjában feszengő vonásai elnyúlnak, ahogy komolyabb témára terelődik a szó. Jól tudja, hogy a lehető legrosszabbkor hagyta hátra a többieket, de a történtek után talán túl korai máris a feltámadást tervezgetni. Időt kell hagyniuk a gyászra, az emlékek feldolgozására. Be kell gyógyítaniuk a még vérző sebeket.
- Tony nem...? - belefolyik a beszélgetésbe, melyet Carol már nem hallhat. Nem álldogál közben egyhelyben, levetett pólójáért lépked, belebújik, úgy felel Rhodey kérdéseire és fűzi hozzá a saját gondolatait. Még nem mehet vissza, de ez nem jelenti azt, hogy lemondott róluk. Időt kér, nem csak magának, hanem a többieknek is. S amint ezt megértette barátjával, már búcsúztatja is, búcsúztatná, ha nem húzná vissza az az utolsó kérdés.
Nem haragszik Rhodey-ra a kíváncsisága miatt, teljesen érthető a kérdés, ám nincs rá jó válasz. Tagadni nem fogja, hiszen hazudna vele, beismerni pedig Carol jóváhagyása nélkül nem óhajt semmit. Sejtelmes, kisfiús mosolya ugyan árulkodó lehet, de a következő pillanatban máris a férfi kezét szorongatja.
- Minden jót, Rhodey! Köszönöm, hogy benéztél - Ha esetleg Carol visszatérne a konyhából, hogy elköszönjön, megvárja, s csak utána csukja be az ajtót, jó nagyot sóhajtva az iménti negyed óra kellemetlenségén. Szórakozott mosollyal csóválja meg a fejét, egyből a nő keresésére indulva, hogy hallótávolságon belülre sodorja magát.
- Lehet, hogy erre is fel kéne állítanunk valami szabályt? Kódszó, ha hívatlan vendég érkezik? - mosolygással igyekszik enyhíteni zavarán. Kékje csillog, ahogy Carolt bűvöli, és az első pillanatok szendesége után rögtön közelebb húzódik, cserkészőn, lágyan simul bele a nő sziluettjébe, hogy közelebb vonja magához. - Jó reggelt...

megtisztelsz!  szeretés  | i found |
∞ ∞ ∞ ∞ ∞ ∞ ∞




Vissza az elejére Go down

avatar

∆ Hozzászólások száma :
321
∆ Kor :
33
∆ Tartózkodási hely :
♮ New York



A poszt írója Carol Danvers
Elküldésének ideje Csüt. 30 Aug. 2018, 09:35
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next



welcome here home, captain
Steve & Carol

Hiába lesz hirtelen csupa fül, nem hall semmit. Az oszlop takarásában nem láthatja Steve milyen pillantást vet a kérdés után, így aztán elpillant a főzőgéphez és ténykedik tovább. Hallva a búcsúzkodást, azért állát enyhén emelve odaszól ő is, elköszön. Ismét Rhoronak becézi, ahogy legelső küldetésükön tette - mire a fickótól visszaköszön egy dallamos 'Szia Care.'
Épp csak lopva-lopva pillant fel a Kapitány sziluettje után kutatva, közben kitöltve a sötét színű löttyöket. Nem igazán tudja, hogyan kezelje az előbbit, a tegnapit, kettejüket. Nem tudja, nem érti még a változást. Ráadásul bár igazán finoman és a létező legszebb módon adta tudtára Steve, hogy mit érez - de a nő abban egyáltalán nem biztos, hogy ez valóban érzelmi síkon is fut-e, szeretné hinni.
-Mit szólnál ahhoz, hogy 'Fúj a szél?'... -somolyogva, kissé gúnyolódva pillantana a férfira, ha annak teljes lénye nem húzódna egyre közelebb hozzá. Arcának játéka valahol félúton megszunnyad. Pillantása inkább zavart, lágyan mosolygós. Az érintésre csak szélesedik görbéje, finoman enged a húzásnak. - Jó reggelt... - kislányosan fészkeli kezeit a férfi mellkasára, közben mosolya mögé bújva. - Hogyan kéred..? - felpillant a kékekbe és beleszédül azok szépségébe. Több sem kell, hogy egyik keze a férfi arcára simítson, gyengén, puhán üdvözölve. A kávé felé pillant, hogy egyértelműsítse miről is volna szó itt igazából. - Van a hűtőben ez-az, de ha gondolod elszaladok boltba, vagy akár együtt is mehetünk... - pillantása futó a szemekben, visszahúzza kezeit, de nem mozdul el Stevetől. Bájosan ácsorog előtte, várva, hogy együtt megfejtsék a továbbiakat.
- Steve... - a szőke fürtjeit igazgatja a füle mögé, miközben enyhén orrával végig piszéz Steve állán. - A tegnap este csodálatos volt. - lágy, elnyílt ajkakkal keretezett mosollyal néz fel rá, miközben enyhén fejét csóválja. Arcán ott a félelem, az aggodalom, az őszinte csodálat és tisztelet, a hála és a mély szerelem, az igazi szerelem. - Köszönöm, hogy vigyáztál rám... Tudod, Te voltál az első... -bájosan suttogja, s kuncogva bújik a férfi szférájába, ha még előtte áll, hogy a nyakára csókolhassa titkának pecsétjét. Macskásan bújni kezd hozzá, kezei játszi könnyedséggel áramolnak körbe a vázán, hogy végül ujjait összefésülve a férfi háta mögött, közvetlen a dereka fölött, magához ölelhesse, arcélével továbbra is cirógatva - ha engedik neki.
Olyan jó érzés veled...


ahogy te is minden áldott mosolyoddal  szeretés  | annyira... |
Vissza az elejére Go down

avatar

∆ Hozzászólások száma :
235
∆ Kor :
98
∆ Tartózkodási hely :
○ unknown ○



A poszt írója Steve Rogers
Elküldésének ideje Pént. 14 Szept. 2018, 12:03
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next

Carol & Steve

- Nem túl költői két múlt századihoz? - Mosolya ráncokat gyűr az arcára, szeme vékony csíkká szűkül, olyan szélesen somolyog a nőre. Óvatosan, puhatolózón simul hozzá közelebb, mintha minden egyes mozdulatával egyre szélesebbre és szélesebbre festené a határokat, és azt tesztelné, melyik az a pont, meddig a tegnap este után Carol engedi elmenni. Túl sok, hogy átölelné? Túl sok, hogy a derekára tenné a kezét? Steve próbálkozik és ismerkedik, nem csak a szöszkével, hanem a mellkasa falát romboló, szokatlan boldogság-bombákkal is, melyek egyre csak durrognak a másik közelében.
- Tejjel... - feleli olyan révetegen bámulva Carolt, mely azt feltételezi, kizárt, hogy megértette volna a kérdést, egy eldugott, még működő szegmens az agyában - melyet nem szédített meg az édeskés illat és a hullámzó, szőke fürtök, az aranyló tekintet - bedobott valami rutinválaszt. Lehet, hogy épp azt mondta, tejjel kéri a tejet - a legkevésbé sem érdekli, átadja magát a puha érintésnek, belesimítva borostás orcáját.
Nem érdekli a reggeli, csak az előtte álló és az, hogy tovább érintse, hogy újra elmerülhessen a boldogságban és a szeretetben, amit a nőtől kap. Így hát előre lendül, hogy csókkal hallgattassa el, de aztán végül csak lustán a szőke fürtöknek koccan a homloka, orrát befúrja az illatfelhőbe és lehunyt szemmel ébredezik, gyengéd ölelésében tartva Carolt. Ha örökké így maradhatna, képes lenne elfelejteni minden szörnyűséget...
- Mh-hm... - Egyetértőn hümmög, de hogy mivel is ért egyet pontosan, azt nem konkretizálja. Nem akar terveket, sem pedig tovább gördíteni az idő folyamát; bele akar ragadni ebbe a pillanatba, itt és így akar maradni Carollal, örökké. A jelen túlságosan édes ahhoz, hogy a jövőre pazarolja a figyelmét.
A nevét hallva kérdőn hümment, jelezve, figyel, de tovább pihen lehunyt pillái ölelésében, félig a szőke fürtökbe temetkezve. Csak akkor rebben fel kékje, mikor szóba kerül a tegnap este, ám a röpkén felvillanó riadalom el is illan rögvest a szavak hallatán.
- Varázslatos - Úgy érzi, be kell szállnia a jelző-sorolásba, bár kissé elszégyelli magát, amiért ilyen sablonos jutott csak eszébe. Hisz a tegnap este jóval több volt, mint csodálatos, vagy varázslatos, de Steve túlságosan egyszerű lélek ahhoz, hogy ennél nagyobb szavakat ismerjen.
Nem sejti, hova akar kilyukadni Carol, ezért úgy érzi, meg kell kapaszkodnia benne, hogy jelezze, nem bánja, nem vonná vissza, a legjobb dolog, ami a száz év alatt vele történt. Keze feljebb vándorol, gyengéd ölelésbe vonja a szőke kobakot, ujjait a nő tarkóján fűzve össze, kékje pedig rendületlenül figyel. Meglepi a vallomás, bár nem voltak sejtései vagy előfeltevései Carolt illetően, így hát az is meglepné, ha pont az ellenkezőjét hallaná. Arcán rögtön szélesebbre kúszik a mosoly, karjával körbefonja a nő hátát, szorosan sziluettjébe zárva az övét.
- Én is köszönöm - Állát a szőke kupac tetejére támasztja, tenyere hűen jár fel-le a nő hátán. - Nekem is Te voltál az első - fűzi még hozzá, mielőtt kékje az arany bogarak keresésére indulna. Nem ereszti közeléből a nőt, annyi távot ékel csupán kettejük közé, hogy egymásra nézhessenek, és meggyőzhesse vidáman vibráló pillantásával az őszinteségéről. - El sem tudom mondani, mennyire csodálatos vagy, Carol - Minden szavában, mozdulatában, elcsukló hangjában ott a gyöngédség, a tisztelet, a hála és a szerelem. Nem vár válaszra, képtelen tovább várni bármire is, muszáj, hogy érezze a nőt, így ajkaival megtöri kettejük közt a távot, édes csókba húzva. Lustán, puhán simogatja ajkaival az övét, ha szabad, ha engedi, míg a szédítő örvény magával nem rántja. Két tenyerét Carol csípőjén pihentetve megtolja maga előtt, míg finoman a pultnak nem ütköznek. Egész testével odapréseli a nőt, érezteti vele, hogy minden kemény, féléber porcikájával szereti és kívánja őt. Közben hagyja, hogy ketten szabják meg a csók tempóját, ám ezúttal Steve lángol hevesen, és ha Carol nem hűti le időben, egészen magas hőfokra emeli ajkaik táncát, nyelvével kóstolva be a puhaságok közé, keze pedig a nő combjára mar, aki hamar a pulton ülve találhatja magát, egy szerelmes, boldog és éhes Steve-vel a lábai közt, itt-ott nagyon is éberen...

pedig közel sem olyan szép, mint a tiéd! szeretés   | angel |
∞ ∞ ∞ ∞ ∞ ∞ ∞




Vissza az elejére Go down

avatar

∆ Hozzászólások száma :
321
∆ Kor :
33
∆ Tartózkodási hely :
♮ New York



A poszt írója Carol Danvers
Elküldésének ideje Pént. 14 Szept. 2018, 21:24
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next



welcome here home, captain
Steve & Carol

- Ha ezt így gondolod, akkor a tegnap estét minek neveznéd? - huncut mosoly csücsül ajkai szegletébe, ahogy lapos pillantása alól feltekint a férfi kékjeibe. Elréved, hogy miféle bájjal bír szívén a katona, ugyanis annak mosolya megolvasztja a dobpergést. Hirtelen lágy, ritmustalan kopogást varázsol mellkasába. És el is érkezik a gyomrába a finom, ámbár forró bukfenc, amikor a közelébe húzódik a férfi széles körvonala. Lágyan dől fejének szöge, szőke tincsei vállára omlanak, ahogy újabb oldaláról fedezi fel Steve arcának barázdáit. Belesimul a közelségbe, egyáltalán nem elutasító, vagy távolságtartó.
A válasz megérkezik - de nem csattan le, nem ér földet, nem tudatosul a nőben. Sokkal inkább a férfi közelsége, az érzéseik finom kinyílása az, ami ott lüktet már nem is a szívében, inkább a lelkében. Lágy ringatózása ez a beteljesülésnek, amire vágyott. Amire hosszú évek óta vágyott...
Se a múlt, se a jövő, de még a jelen bonyodalmai és kérdései sem elegek ahhoz, hogy felébresszék a mámorfelhő alá rekedt boldog lényét. Őszinte csodálat lobog íriszeiben, ahogy résnyire elnyílt szemei alól kutakodik, feltérképez és raktároz kettesük ölelő egységéről.
Nem csak ajkai, szemei is mosolygásba fognak, ahogy meghallja az éjszaka bélyegét lepattogni Steve ajkairól. A szíve dübörögni kezd, a térdei kissé reszketnek. Nedvesítenie kell a torkán. Olyan hihetetlen és megismételhetetlen csoda, hogy képes felpillantani az ég kék - tiszta szemekbe, hogy még a legtehetségesebb művész se kaphatná el ezt a pillanatot idejében.
- Varázslatos... - ismerkedik a szóval lágyan, puha hangon. Mintha nem ismerné, pedig mindössze zavaráról van szó ez esetben. Kissé szégyellős, amiért szóba kell hoznia az éjszaka jelentőségét, de végül túllendül a nehézségeken és megteszi. Az ölelésbe elbújhat - el is bújik! Szemeit lehunyva hagyja, hogy a kék sziluett ölelőn körbe-közrefogja, s pillái alól csak Steve tükörvallomása után pillant fel. És ahogy fókuszálni kezd, már egymásba is simulnak tekinteteik, az aranyszín elveszik a tengerkékben. A szíve valahol a torkában dobog, fülsüketítően üvöltve. A tartása szoros, így nincs esélye összeomlani, de az erős karok híján valószínűleg omlana... - Azért próbálkozhatnál... - a kezdetleges megilletődés és tehetetlenség bilincselte zavar után, mégis csak ott a huncut somolygás ajkain, egész arcát elfoglalja. Mégse fejezheti be, vagy folytathatja megkezdett mondatát, mert a tegnap megismert rózsaszín szirmok gyöngén csapódnak övéire, hogy aztán ismerős borzongás, kellemes meleg járja át teljes egészét. Felrobbannak a falak és az időt elmaszatolja a szerelmes érintés, ahogy beletúr a férfi kissé hosszúra megnőtt tincseibe. Ellenkező irányba döntve fejét olvad a csókba, s mire feleszmél, már a pulton csattan feneke, nem durván, de elég erővel ahhoz, hogy lágyan, dallamosan belekuncogjon a csókjukba. Egyetlen másodpercre sem szűnik meg ölelni a férfit, csak annyira mozgolódik, hogy kezeivel a kidolgozott hát minden elérhető domborulatát cirógathassa, majd lejjebb, a derekán.
- Rhodey az ablakban! - susogja lágyan, természetesen elbagatellizálva a romantikus pillanatot. Finom ráncok húzzák ívbe arcának rezdüléseit, jelezve, csibészkedik a férfivel. Ennek ellenére - reagáljon bárhogyan Rogers - a tegnap elmaradt pecsétjét csókolja Steve illatos nyakára.


tudod, hogy vitába szállhatnék ezzel?  szeretés   | words |
Vissza az elejére Go down

avatar

∆ Hozzászólások száma :
235
∆ Kor :
98
∆ Tartózkodási hely :
○ unknown ○



A poszt írója Steve Rogers
Elküldésének ideje Pént. 14 Szept. 2018, 22:04
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next

Carol & Steve

- Meglehetősen költőinek? - Somolygása elmélyíti a gödröcskéket az arcán. Carol látványa megolvasztja a kék hidegét, melegséget és fényt lop a pillantásába, gyengéden cirógatja vele a számára kedves vonásokat, emlékeibe vésve minden egyes centiméterét, hogy ha valaha is elválnának egymástól akár csak egyetlen éjszakára, magányos perceiben precízen felidézhesse a szívének kedves arcot.
Carol huncutkodása új a számára, nem szokott hozzá ehhez az aranyos évődéshez, sem ahhoz a boldogsághoz, mi szinte szétfeszíti a szívét. Belopja magát ugyan egy tompa gondolat az elméjébe, befészkel jó mélyen és bűntudatot csíráz a lelkébe, amiért megfeledkezik a tragédiákról, a gyászról - ám egyelőre még elég halk ahhoz, hogy figyelmen kívül tudja hagyni, csakis az előtte álló csodára koncentrálva. Hiszen az vagy nekem, maga a csoda...
Csókolja bármilyen hévvel is a nőt, simítsa bármekkora szenvedéllyel, megmarad a félszeg udvariasság keretein belül. A combját és a derekát érinti, fel az oldalán, majd vissza a lábára. Gyengéd és figyelmes, törődő, a maga szenvedéllyel elragadott, mégis tisztelettudó módján, hiszen nem csak a nőt látja Carolban, hanem a partnert is, az egyenrangú félt, akit épp annyira csodál, becsül és tisztel, mint amennyire imád és a tenyerén hordozna.
- Tessék? Hol? - riadtan kapja az ablakok felé a fejét, de sehol sem látja az ismerős arcot. A nő mosolya árulkodó csupán, kékje egyből dorgálóvá válik, vigyora azonban túlnyúlik a szöszkéén. - Nagyon vicces... - Tényleg az egyébként, ezt gyengéd puszival adja tudtára, megcirógatva orrával a nőét.
- Te hogyan kéred? - A szőke fürtöket érinti, végigtáncol a puha hullámokon, le a nő hátára. Kékje célzón a kávéfőző felé vándorol, mielőtt mosollyal társulva visszatérne hozzá. - És mi lesz a reggelivel...? - kérdi, de nem tesz semmit, hogy előremozdítsa a reggelüket, sőt, határozottan szabotáló célzattal fúrja be arcát Carol nyakához, apró csókokkal kóstolgatva és üdvözölve.

és szeretnél? :P   | your eyes |
∞ ∞ ∞ ∞ ∞ ∞ ∞




Vissza az elejére Go down

avatar

∆ Hozzászólások száma :
321
∆ Kor :
33
∆ Tartózkodási hely :
♮ New York



A poszt írója Carol Danvers
Elküldésének ideje Pént. 14 Szept. 2018, 22:35
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next



welcome here home, captain
Steve & Carol

-  Hmmmmm... - játékosan elnyújtja, elégedetten bólogatva, hogy aztán néma nevetéssel feleljen ki nem mondott érzelmeik cirógató melegére. Az őt feltérképező tekintetre zavartan babrál szöszke tincseivel, kislányos mosollyal nézve farkasszemet a mohó kékekkel. Az összegabalyodásuk kellemesen édes, nem túl heves, vagy kapkodó - lassú, akár a medrét vájó folyó.
Képtelen elfojtani nevetését, amikor Steve elhúzódva felkapja a fejét. Enyhén felszegett állal kacag, jóízűen - hosszú idő óta először ennyire derűsen. A rosszalló pillantás alatt elhúzódó mosoly nem hogy karcsúsítja, dagasztja csak azt a görbét. -  Igen... - simul a másikhoz, bújja, szerelmesen érinti, gyengéden cirógatva a borostával keretezett kemény arcélét, vagy éppen a feszes mellkasát. -  Határozottan vicces volt, remélem azért nem közelített meg a szívroham, a te korodban... - lefojt egy újabb nevetést, helyette inkább csókokkal becézgeti a férfi arcát, fülének tájékát.
Aztán a kérdés komolysága miatt hátrál annyira, hogy maga is a kávéfőző felé pillantson, de arcára újabb pimasz mosoly költözik. -  Feketén. - igyekszik határozottan, komoran vallani, de ennek ellenére kissé elhal a hangja a szó közben. Hallva az újabb kérdést, megjátszott meglepettséggel pillant a hozzá közeledő kék sziluettre, hogy aztán játékosan több teret adhasson a felfedezésre a kissé csiklandozó ajkaknak. - Mi legyen vele, Steve? - hangja pajkos, mégis kellően mély, hogy szóljon belőle a szeretet, a törődés, a finom védelmező erő - amivel annyira szeretné óvni a kor által megharcolt és legyűrt férfi gyönyörű lelkét. -  Mit ennél? - addig kalandozik arcával, amíg rózsaszín, a korábbi csókolásban megdagadt ajkaival képes nem lesz arra, hogy újra hívja magához. -  A kérése számomra parancs, Kapitányom. - megpuszilja a szirmokat, hogy aztán átölelve a férfi nyakát közelebb húzza, immáron lábaival is magához kulcsolva őt.


ebben a témában mindenképpen!  jajj    | all of me |
Vissza az elejére Go down

avatar

∆ Hozzászólások száma :
235
∆ Kor :
98
∆ Tartózkodási hely :
○ unknown ○



A poszt írója Steve Rogers
Elküldésének ideje Pént. 14 Szept. 2018, 22:59
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next

Carol & Steve

Nem sérti büszkeségét a csilingelő nevetés, sőt, szottyosra lágyítja bensőjét. Pontosan erre van szükségük a csaták után, egy csipetnyi békére és boldogságra. Egész nap el tudná hallgatni Carol nevetését, és ha az kell hozzá, hogy rendre bedőljön a tréfáinak, bizisten megteszi! - Bátor kijelentés, tekintve, hogy nem sokkal vagy fiatalabb nálam... - incselkedve lopkodja vissza a puszikat, csókokat, ahol csak éri.
- Feketén... - Megjátszott komolysággal visszhangozza a kívánságot, de kékje vidáman nevet, képtelen leplezni. Fogalma sincs, mi olyan vicces ebben; talán a múlt éjszaka sodorta bele ebbe a delíriumos állapotba, ahol már minden mulattató, a legapróbb dolgok is örömöt fakasztanak.
- Hmmm... - Úgy tesz, mint aki elmélyülten gondolkodik a kérdésen, valójában azonban csak az időt húzza, hogy még tovább lubickolhasson Carol illatfelhőjében, még mélyebbre haladhasson a nyakán, kulcscsontján a csókjaival. Csak akkor felel, mikor ajkaik újra összetalálkoznak egy röpke, ám annál komolyabb csókban.
- Téged - búgja, a combok húzásának engedve közelebb idomul az arany vázhoz, és már emeli is le Carolt a pultról. Megtartja az ölén, így fordul vele a hálószoba felé, hogy arrafelé induljon, ha nem állítják meg. Tervei szerint visszacipeli őt, meg sem torpan egészen az ágyig, s közben további csókokkal bolondítja, ha már mindkét keze foglalt.
- Másra nincs szükségem... - Mintha titkot súgna meg, a telt ajkakra formálja vallomását, és ha el is jutottak a hálószobáig, még nem teszi le a nőt, csak áll ott, a karjaiban tartva, és gyönyörködik benne, elmélyítve a vallomását.

nem sokszor mondom ezt, de hidd el, hogy nekem van igazam  szeretés  | your eyes |
∞ ∞ ∞ ∞ ∞ ∞ ∞




Vissza az elejére Go down

avatar

∆ Hozzászólások száma :
321
∆ Kor :
33
∆ Tartózkodási hely :
♮ New York



A poszt írója Carol Danvers
Elküldésének ideje Pént. 14 Szept. 2018, 23:26
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next



welcome here home, captain
Steve & Carol

Először érzi úgy, hogy nevethet a korán, a Steveén és a sajátján is. A fejét nemlegesen csóválja, de elfogadja a puszikat, sőt még nyújtja is arcát az újabbakért, ha a férfi véletlenül félbehagyná a szeretgetését.
- Olyan édes a tisztaságod... - ismételten meg kell ráznia a fejét, ezúttal hitetlen mimikával azon, ami a férfi prűd és becsületes lelkének szól. Egyszerre őrjítően vonzó benne, mennyire egyértelműen egyszerű és jó, és támadhatna lágy nevethetnékje azon, hogy látszólag nem igazán érti meg, mire is célzott.
Pirultan próbál cseverészni a gyönyörű találkozásuk közben, húzza magához, puhán csókolja, érinti, simogatja. Lágyan felsóhajt ajkaik összecuppanásakor. Nyelnie kell, a szíve zakatolva festi fel falaira a nevet... újra, megint és újra. Olyan sokféleképpen szerepelt már a hivatalosan nyilvántartott arcok és nevek között, mostanra azonban újabb szerepek jutottak neki. És ahogy elsúgja azt az egy szót, ami Carolt jelenti, a nőnek a gyomrában bukfencel a meleg bizsergés.
- Steve? - dől előre, szorosan átölelve a férfit - nem mintha félne attól, hogy elejtik, hiszen a képessége meg van hozzá, hogy a talpaira érkezzen -, inkább a döbbenet, a meghittség készteti rá, hogy bújja a férfi feszes sziluettét. Belemélyül a csókolózásba, nem is figyeli, hogy merre haladnak, csak hagyja, hogy az örvénylő mámorfelhő és a csodafickó elsodorják.
- Ahogy nekem sincs... - kissé bódultan pattognak le a szavak ajkairól, ahogy lágy pillantást vetve finoman megdöntött szögből pillant le az őt tartó íriszeibe. És az igazság az, hogy tényleg nincs szüksége semmire. Egyetlen nap alatt szűkült a világa egyetlen férfira. Eltudná viselni, ha ebben a két sok időt leharcolt karban ragadhatna az élete végéig.
- Csak Rád... - az orrának hegyével végig cirógatja a férfiét, majd lágyan elrugaszkodik tőle, lebegve, mint egy kolibri előtte, s már egyik tenyerét bontja is a mellkasán, hogy puhán a háta mögötti ajtó melletti falnak dönthesse a férfit. Gyenge csókkal csillapítja a kedélyeket, hogy végül beleolvadjon körvonala Rogersébe, ahogy minden pontján nekisimul közben. Dörgölőzni kezd a férfi alakjához, de épp csak annyira, hogy az könnyed mozdulatokat letáncoló pillanatként hasson.


nem tehetem!  szeretés     | all of me |
Vissza az elejére Go down

avatar

∆ Hozzászólások száma :
235
∆ Kor :
98
∆ Tartózkodási hely :
○ unknown ○



A poszt írója Steve Rogers
Elküldésének ideje Pént. 14 Szept. 2018, 23:59
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next

Carol & Steve

Kissé értetlenül pislog Carol megjegyzésére, de nem gondol bele többet annál, csak magában cáfolja meg inkább. Egyszerű lélek, de közel sem olyan tiszta, noha igyekezett mindig a jó döntést meghozni, ez nem azt jelenti, hogy sikerült is. Bár most úgy érzi, semmit sem csinálna másként, hisz ez az út vezette őt vissza Carolhoz olyan sok év után. Ezt a boldogságot semmiért nem cserélné el.
Kékje felrebben a neve hallatán, de mivel nem állítják meg, átcipeli a nőt a lakáson, némán kérve a bizalmát, csókjaival csepegtetve belé a nyugalmat. Semmi olyat nem tenne, amibe ő nem egyezik bele. Talán ezért sem dobja magukat egyből az ágyra, éreztetni szeretné előbb, mennyivel többet jelent számára ez az egész kettejük közt, melyet talán még korai lenne egy nap után kapcsolatnak nevezni, Steve mégis nagyon szeretné, ha az lehetne belőle... Ha a nőt, még csak verbálisan is, de magáénak tudhatná, és egységként hivatkozhatna kettejükre. Hogy illik megkérdezni az ilyet?
Mosollyal felel a válaszra, gyengéd, szívből jövő mosollyal, melengeti lelkét a vallomás. Engedi lebegni a nőt, csodálkozva figyeli, mennyire gyönyörű, ahogy meghazudtolja a gravitáció törvényeit, és a nagy bambulásban máris a fal mentén találja magát. Röviden, szusszanva felnevet, majd magához vonja Carolt, mohóságát tompítja a nő gyengéd csókja, ám a testét egyre csak hevíti összesimuló sziluettjük. A hősnő csípőjére fog, határozottan fordít magukon, őt döntve neki a falnak, hogy aztán saját kedve szerint csókolhassa tovább, épp csak egy árnyalattal keményebben, mint az imént. Keze felbarangol a nő oldalán, a hátára simítva húzza magával, beteljesítve céljukat ezúttal meg sem áll az ágyig: ha Carol sem ellenkezik, az ágyra dönti, maga alá fektetve magasodik fölé, vízszintesben osztogatva tovább a puszikká szaggatott csókjait.
- Ah! - Hirtelen töri meg ajkaik táncát, megvilágosodva, levegőért kapva lepilalnt a szőkeségre. - Feketén! De rossz! - Jobb később, mint soha...

a makacs mindened  szeretés  | your eyes |
∞ ∞ ∞ ∞ ∞ ∞ ∞




Vissza az elejére Go down

avatar

∆ Hozzászólások száma :
321
∆ Kor :
33
∆ Tartózkodási hely :
♮ New York



A poszt írója Carol Danvers
Elküldésének ideje Szomb. 15 Szept. 2018, 00:42
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next



welcome here home, captain
Steve & Carol

Van abban valami lélekrengető, hogy a férfi nem sodorja rögtön az ágyra. Noha a helyzetre való tapasztalatlansága miatt nem igazán képes helyesen, avagy jól reagálni a szituációra. Nem sűrűn tartja bárki a karjában. Olyan pedig pláne nem, aki olyan sokat jelent, mint Steve. Elvégre a férfi erősen behatolt már a szívébe, elfoglalva a koronával mellékelt ábra helyét...
Épp emiatt a sutasága miatt pironkodik, s rebben odébb. Képtelen állni a kékek átható pillantását, ahogy a férfi lágy, szerető pillantása fókuszában csücsült, a szíve rezonálni kezdett mélyről fakadó érzéseire, ösztöneire, így hát muszáj volt megmozdulnia. Félő volt, tócsává olvadna máskülönben. Ezért találja magát hirtelen a falnak szegezve Steve. Beleolvad a kék sziluettbe az arany, simul, olvad rá, összeragad vele. Falja az ajkait, mohó, vágyakozó és sóvárgó. Talán túl szenvedélyes - ezért lehet, ijedne meg -, hogy a férfi fordít rajtuk hirtelen és háta gyöngén puffan a kemény vázhoz. Élvezi a másikból áradó ösztönös vonzódást, hogy ténylegesen leszűkült a világ erre a szobára, erre a két szívre, erre a két testre, erre az eggyé olvadt lélekre...
El sem válik tőle már, hiába az újabb póz és a puha matrac alatta, a fölé magasodó férfias alak. Nem foglalkozik vele, hogyan és miként került oda, lágyan simul alá, húzza magára a borostás csodát. Amikor elszakadnak tőle, megijed. Attól tart ez már nem fér bele, hogy valamit elrontott, hogy meggondolta magát.., így a folytatás hatalmas mosolyt és megkönnyebbült nevetést vált ki belőle.
- Édesem... - kuncogva csóválja a fejét, majd belepirul az előbb kimondott szóba. Soha nem volt az a becézgetős típus, még Chewie legsűrűbben használt jelzői is csak a 'szőrgombóc', 'dög', meg 'négylábú átok'. Zavartan pillant fel a férfi kékjei után kutatva, majd ajkait vékony vonallá formálva somolyog szerettére. - A lényeg, hogy leesett. Egyébként korral jár? - halkan nevetgél, fészkelődik, miközben fültől fülig érő vigyorral nézi a fölötte támaszkodót. S a következő pillanatban már fordít is kettejük helyzetén, hevesen felcsapva Steve karjait annak feje fölé, tenyereitől egészen a felkarjáig cirógatva ujjaival azokon, 'míg a katonája mellkasán nem állapodnak meg tenyerei. - Nem mintha bánnám... - ismét a bódult állapot, ahogy öleik forrón egymáson, ő pedig csókokkal borítja be a lefegyverzett Stevet, nyakán, arcán, ajkain csábítgatja.




bagoly mondja...  szeretés     | all of me |
Vissza az elejére Go down

avatar

∆ Hozzászólások száma :
235
∆ Kor :
98
∆ Tartózkodási hely :
○ unknown ○



A poszt írója Steve Rogers
Elküldésének ideje Szomb. 15 Szept. 2018, 20:31
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next

Carol & Steve

A becézés megmozdít benne valamit, forró melegség önti el a mellkasát. Pillantása meglepett és kérdő, bizonytalan azt illetően, mennyire volt szándékos a nő részéről a gesztus, de öröme rögvest szelíd mosolyban teljesedik ki. Kicsúszott vagy sem, jól esett hallani, és boldoggá tenné, ha eljönne az a nap, hogy már reflexből kedveskedő becézésekkel szólítják egymást.
- Foghatjuk arra is, hogy épp másra figyeltem... - Többé már nem a csatamezőn harcolnak, ezúttal nem szégyenli, hogy Carol közelsége elvonta a figyelmét, tompította az érzékeit. Jóleső bódultság ez, olyan, melyből nem szívesen kászálódna ki még egy darabig. Mosolygós csókkal pecsételi le a szavait.
A következő pillanatban a nő alatt találja magát, a matrachoz szegezett karokkal. Elismerő, kaján vigyor terpeszkedik szélesebbre arcán, és épp csak annyira emeli a fejét, hogy a csók elébe menve hamarabb a puha szirmokba kóstolhasson. Lehunyt szemmel, apró sóhajokat hallatva élvezi a becéző ajkak játékát, míg esélyt nem kap, hogy újra bevesse a kezét, megpihentetve lapáttenyerét Carol derekán.
- Rhodey szerint szükség van rám, de én nem tudom, mi többet tehetnénk az emberekért - tudja, hogy a nő előtt nem kell titkolóznia, beismerheti a tanácstalanságát, hiszen teljes mértékben annak érzi magát. Akik elmentek, azokon már nem lehet segíteni, és nincs semmi, amivel lelket önthetnének az itt maradtakba. Eljön majd a talpra állás ideje is, de nem most. Most még... - Maradni szeretnék - Bár határozottságot tükröznek szavai, kékje mégis kérdő, hiszen ha Carol azt mondja, nem lehet, mennie kell, ha hívják, még akkor is, ha nincs értelme... Akkor megy, de a szíve ide, ebbe a kis otthonba húzza, marasztalja, és nagyon reméli, hogy Carol enged neki.

összeillünk :3  | finally free |
∞ ∞ ∞ ∞ ∞ ∞ ∞




Vissza az elejére Go down

avatar

∆ Hozzászólások száma :
321
∆ Kor :
33
∆ Tartózkodási hely :
♮ New York



A poszt írója Carol Danvers
Elküldésének ideje Vas. 16 Szept. 2018, 12:06
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next



welcome here home, captain
Steve & Carol

Finom mosoly terül szét ajkain, hiába bocsánatkérőek szemöldökei. A szerető szavak mindennapi használatára nem alkalmas, legalábbis ezt gondolta. Steve Rogers sziluettje közelében azonban talán ez mégis megváltozott. A szíve elkeringőzne az örökkévalóságig abban a ritmusban és selymes cirógatásban, amit a férfi okoz neki. Lágyan ringatózó lelke a férfié köré kúszik, ölelőn bújva azt. Ez nem olyasvalami, ami megtörtént volna korábban a nővel.
Csókjaival mesélné el, mit is érez pontosan - de a férfi szavainak súlya és őszinte tanácstalansága felnyitják szemeit, s felébresztik szunnyadó figyelmét, mely más mederbe szivárgott már e percben. Feltámaszkodik fölötte, a matrac megsüllyed tenyerei alatt. Gyengén húzódik el, mégis csak látni akarja a kékeket, biztatni, kapaszkodjon az aranyba, elbírja. Nem vagy egyedül...
Aztán még két szó lepattog a férfi ajkairól, így aztán végképp nem marad meg rajta Danvers. Elhúzódik tőle, lehúzódik az oldalára és az ágy szélén talál magának helyet. Elgondolkodón pillant a szoba sarkára, majd onnan Rogersre. Érzelmek és gondolatok ezrei kavarognak a fejében és a ketyegőjében, mély levegőt kell vennie, hogy beszélni tudjon - de csak ha már nézik egymást pár pillanat ereje óta, akkor kezd bele.
- Nem a megoldást jelented. - csóválja a fejét lágyan közben. - Arra, ami történt.., talán nincs is megoldás. Te a reményt hozod el az emberek szívébe. A csapatotok összetört. Darabokra hullott és nem csak Te, ők is veszítettek. Ha... ha nem állsz az élükre, ahogy eddig, akkor mégis mibe kapaszkodhatnának? - vállat ránt puhán, majd lepillant az ölére. - Mindenki veszített. De azok az emberek a barátaid, a családod talán. Nem kell, hogy minden áldott nap ott legyél és próbáld megtalálni a megfelelő szavakat egy tökéletes beszédhez... senki sem várja el tőled. Csak légy ott, egyszer. Kétszer. Némán akár. De tudják, tudniuk kell, hogy nem adod fel. - előre nyúl, hogy jobb tenyere finoman a férfi bal kézfejére simulhasson. - Nem a megoldást jelented. - ismétli el halkabban első szavait, finoman megszorítva a másik kezét, majd rendezve arcizmait, az ablak felé pillant.
- Addig maradsz, ameddig csak kell. - dől előre, hogy röpke és puha puszival pecsételje le szavait, majd visszahúzódik a korábbi pozíciójába.



tökéletesen  szeretés   | Love is a magic we were born to make... |
Vissza az elejére Go down

avatar

∆ Hozzászólások száma :
235
∆ Kor :
98
∆ Tartózkodási hely :
○ unknown ○



A poszt írója Steve Rogers
Elküldésének ideje Vas. 16 Szept. 2018, 12:57
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next

Carol & Steve

Nem engedi túl messzire magától a nőt, követi törzsével, ahogy az ágy szélére húzódik, és oldalára fordulva felkönyököl mellette. Megtámasztja öklén a fejét, az ágynemű pihéit rendezi maga alatt, kékjei elmélyült figyelmével, aztán erőt gyűjt és Carolra néz. Megkönnyebbül kissé, látván, hogy a másik nem ítéli őt el, amiért megingott. Teljes figyelme a nőé és az enyhülést hozó szavaké, habár azon túl, hogy oldják a nehéz súlyt a vállán, felébresztik a lelkiismeretét is. Tudja, talán eddig is tudta a lelke mélyén, hogy Carolnak igaza van, csupán félt újra felvenni a csillagot. Hogyan hordhatná többé, ha képtelen volt megmenteni a legfontosabbakat? Ismét.
Halvány, hálás mosollyal felel a kézfejére simuló tenyér szorítására, apró bólintásokkal tudatja a másikkal, hogy egyet ért. Tényleg ezt kéne tennie, de ha visszatér a bázisra, szembesülnie kell azzal, mi mindent vesztettek, és a névvel, melyet napok óta egyszer sem volt képes kimondani.
- Nem tudom, mihez kezdjek Bucky nélkül - tör utat végül belőle a vallomás, és vele együtt a fantom is, mely hosszú éjjeleken és nappalokon keresztül kísértette. - A többiek nélkül - toldja még hozzá, hisz bár legjobb barátja elvesztése a legfájóbb pont, de nem feledkezett el egyetlen percre sem a többiekről.
Lágyan felel Carol csókjára, bazsalyogva lehunyja szemét, amint a szőke fürtök egy pillanatra megcirógatják.
- De igazad van, nem bujkálhatok itt örökké - Ülésbe tolja magát az alkarjáról, Carol mellé húzódik annyira, hogy kezüket a nő ölébe helyezhesse. Finom szorongatja a tenyerét az ujjai közt, és pillantása a csábító ajkakról az aranybarna bogarakra vándorol.
- Gyere velem - A szőke fürtöket érinti, ujjbegyével finoman követi végig hullámvonalát a nő halántékától a füle mögé. - Minden erőre szükség van, és a csapat tagja vagy... - Ha hivatalosan nem is aggatta magára Carol a hősök A betűjét, Steve számára akkor is a család részét képezi. Nélküle nem óhajt menni sehova.

mint két csillag szeretés  | for your eyes only |
∞ ∞ ∞ ∞ ∞ ∞ ∞




Vissza az elejére Go down

avatar

∆ Hozzászólások száma :
321
∆ Kor :
33
∆ Tartózkodási hely :
♮ New York



A poszt írója Carol Danvers
Elküldésének ideje Vas. 16 Szept. 2018, 13:32
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next



welcome here home, captain
Steve & Carol

Pillantása átható, ahogy a kék íriszeket és azok keretét fürkészi. Lágyuló vonásai, karcsú mosolya elárulja minden érzelmét. Sziluettje nem túl távoli a másikétól, de elég teret adó. Feje enyhén oldalra billentve. Szemöldökei összehúznak, szomorkás. S minden görbe egyenesre vált, amikor a férfi szeretett barátjának nevét kiejti ajkain.
- Tudom. - vallja be őszintén, s Steve hiába toldja hozzá a többiek emlékét is, Carol tudja, hogy a kék ketyegő odabenn ezen név miatt ennyire elkeseredett. És ez nem baj. Egyáltalán nem baj, ha vannak fontos és még fontosabb barátaink. - Nem ismertem őt. Azt hiszem a csatatéren kívül egyszer sem beszéltünk és hát ott se igazán... De amennyit láthattam kettőtök kapcsolatából az arra enged következtetni, hogy ... eszméletlen és mély barátság volt... vagyis hát még mindig az közöttetek. Én úgy gondolom, ebben a helyzetben megengedheted magadnak, hogy arra gondolsz, Bucky... mennyire fontosnak tartott téged és mennyire fontosnak tartaná most is azt, hogy lássa a csillagodat. Az Ő csillagát. Hiszem, hogy az övé előbb voltál, mint bármelyikünké. - gyengéd mosoly, puha vállrántás ez és keserédes szavak. Ennyi telik a nőtől így első körben, hogy csillapítsa, terelgesse, támogassa a kék katonát.
Ahogy helyzetváltozás történik, az ölében pihenő kezekre réved. Szerelmes mosollyal figyeli a szerelemfonatot combjain, majd a férfi megjegyzésére bólint lágyan. A további szavak elhangzásakor felkapja a fejét és a kékekre pillant kérdőn, majd játékos rosszallással.
- Steve... - mintha egyszerre kérné és parancsolna rá, de ő sem biztos, mire is próbálja a másikat felszólítani. - Én nem vagyok Bosszúálló. - csóválja a fejét lassan, vontatottan. Enyhe grimaszt hajt. - És egyébként is, csak tegnap érkeztél, ami egy nap. Egy átkozott nap ... az pedig legjobb tudomásommal sincs még csak rokonságba se az örökkével. - szemöldökei felfutnak, mosolya szilárdul arcán. Közelebb eső kezét elhúzza, hogy a férfi arcán, tarkóján, hátán járathassa, törődőn.
- Az egyik pendrive még mindig tele van titkokkal... Ki tudja, mit nem tudunk még rólam. - keserű mosollyal mondja, de arcán ott az őszinte aggodalom és bocsánatkérés a válasza miatt.


tetszenek a csillagaink, együtt, egymáson szeretés hát neked?   | with me... |
Vissza az elejére Go down

avatar

∆ Hozzászólások száma :
235
∆ Kor :
98
∆ Tartózkodási hely :
○ unknown ○



A poszt írója Steve Rogers
Elküldésének ideje Vas. 16 Szept. 2018, 14:04
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next

Carol & Steve

Carol szavai emlékek armadáját szabadítják fel benne, nosztalgikus mosolya végtelen szomorúságot és derűt ötvöz, hiszen bármilyen szépek is a Buckyval közös emlékeik, jelenleg csak erősítik benne a barátja hiányát. Hálás azonban, amiért Carol megérti és támogatja őt, még ha nem is hisz minden egyes szavában.
- Túlbecsülsz - Nem célja vitába szállni vele, a maga véleményét fejezi csak ki. Előbb vált Amerika csillagává, minthogy rászolgált volna, és bár mindig is a belé és az általa képviselt eszmékbe vetett hit éltette, már nem az a kék-vörös katona többé. Túl sokszor bukott el ahhoz, hogy még mindig ilyen nagy szavakkal vélekedjenek róla.
Már akkor látja a tiltakozást az arany szemekben, mielőtt még Carol szólásra nyitná a száját, így felkészül a védekezésre, hiszen ha valamiben, hát ebben teljesen biztos. A nőnek is jönnie kell. Még ha nem is tartja magát a csapat tagjának, szinte mindenkit ismer, arról nem beszélve, hogy puszta kézzel tépte ki a Titán gerincét - a jelenléte legalább olyan inspiráló lehet, mint amilyennek Steve-ét gondolják.
- Nem is kell annak lenned - bár jól állna - Épp csak néhány pillanatot enged kisfiús somolygásának, mielőtt visszaöltené magára a komolyságát. - A barátunk vagy. Hős vagy. - Meg még annyi minden más is, több is, de csak rontana a beszéde hitelességén, ha elkezdene udvarolni. Belesimul az arcán, tarkóján járó tenyérbe, a nő térdén pihenteti meg sajátját.
- Épp ezért gyere. Ezért is. Tony vethetne egy pillantást arra a pendrive-ra. - megkeresi a cirógató kezet, hogy elvonja az arcától és ismét maga elé foghassa, jelezve hajthatatlanságát a téma iránt, és azt, hogy komolyan gondolja. - Mindent tudok rólad, ami számít. Azt mondod, a reményt nyújtom az embereknek, de nem én vagyok itt az egyelen csillag... - Mutatóujját célzón Carol mellkasához nyomja, a minta képzeletbeli helyére. Bár úgy hinnél magadban, ahogy én hiszek benned...

nekem is! eggyé is dolgozhatnánk őket  | ferrari |
∞ ∞ ∞ ∞ ∞ ∞ ∞




Vissza az elejére Go down





A poszt írója Ajánlott tartalom
Elküldésének ideje
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next

Vissza az elejére Go down
 

home - Steve & Carol

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
2 / 3 oldalUgrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next

 Similar topics

-
» Anyu, Apu... Ő a főnököm, Amerika Kapitány [Steve&Elise]
» Steve Rogers - Amerika Kapitány /Foglalt/
» Carol Danvers - Captain Marvel

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Infinity Marvel :: Archívum :: Archívum :: Lezárt játékok-