HomeHome  KeresésKeresés  TaglistaTaglista  CsoportokCsoportok  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  
Üdvözlünk az Infinity Marvel frpg oldalán
légy, aki lenni akarsz a marvel végtelen világában
Lépj be közénk
ne rejtsd el magad

Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Chatdoboz
oszd meg velünk titkaid





Itt tartózkodók
ki jár erre?

Jelenleg 15 felhasználó van itt :: 6 regisztrált, 0 rejtett és 9 vendég :: 2 Bots


A legtöbb felhasználó (71 fő) Hétf. 29 Május 2017, 19:54-kor volt itt.
Utolsó posztok
érkezett válaszod?

Az ősz díjazottjai
az évszak nyertesei

Az õsz férfi karaktere

Bucky
Az õsz nõi karakterei

Sigyn & Daisy & Carol
Az õsz párosa

Eleanne & Wrenor
Az õsz canon karakterei

Lord & Thor & Bucky
Az õsz kedvenc karakterei

Lord & Rocket & Bucky
Az õsz saját karaktere

Reimos
Az õsz elõtörténete

Erik Killmonger
Az õsz játéka

A 5. kaland (I. - II. kör)

Share | 
A topik címe: home - Steve & Carol

avatar

∆ Hozzászólások száma :
341
∆ Kor :
33
∆ Tartózkodási hely :
♮ New York



A poszt írója Carol Danvers
Elküldésének ideje Szomb. 21 Júl. 2018, 23:28
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next



welcome here, captain
Steve & Carol

Valószínűleg az időérzéke nem is működik, így képtelen volna megmondani, mennyi ideje Wakandának. Amióta elváltak a Póksráccal, nem mozdult ki otthonról. Nem veszített el senkit, mégis vesztes. A Föld és talán más bolygók lakói is odavesztek. Túl nagy áldozatot követelt egy ostoba álma...
Az ablakban kucorogva pihen, térdei felhúzva. Selyemköntösébe tekerve, frissen zuhanyozva. A hűvös esős idő is alásimul hangulatának. Halántéka enyhén az üvegnek támasztva, öleli karjait, mintha fázna. Tekintete igazából nem fókuszál, csak megpihen egy-egy ponton. A kopogó cseppek sem képesek olyan míves táncot leejteni, hogy figyeljen rájuk. A telefonja talpai előtt a puhára párnázott párkányon. Többször elnyúl érte, és igen, több néven is átfutnak ujjai. Szeretne beszélni velük, megkérdezni, hogy vannak... de nem teszi. Egyszer sem tette. Pókfiú az egyetlen, akinek felkeresésében biztos!
Gondolatai olyan sokfelé zuhantak, hogy nem is tudna koncentrálni. Előbb a múltja, majd az a rengeteg új információ önmagáról, a Kapitány előtt érzett bűntudat és majd' a harctéren az ölelésük.., a lángoló démona. Volna mit megemésztenie. Shuri meghalt, így aztán nincs esély rá, hogy megtudja, mi van a második kütyün. A lány élete természetesen fontosabb volt mindennél(!), de szívére nehezéket ültet a gondolata annak is, hogy nem tudja meg, hogy mit találhatott volna még...
... és akkor kopognak.
Finom, kissé lusta mozdulat, ahogy egyik lába után a másikat lepakolva mezítláb a bejárati ajtóhoz surran. Megköszörüli a torkát. Szinte biztos benne, hogy Bruce az. Elvégre mindenki másnak meg van a saját élete, dolga... Így amikor hosszú ujjai a kilincset lenyomják és megpillantja a borostás arcot, ajkai résnyire nyílnak. A kék szemekbe zuhan, egyik lábáról a másikra helyezi a súlyát.
- Steven. - szinte kérdés, pedig hát egyértelmű, hogy a férfi ácsorog ajtaja előtt. Elereszti az ajtaját és összehúzza köntösének szárnyait, majd rendezi megilletődött arcjátékát. - Baj van? - enyhén nyújtózik, hogy a férfi háta mögé nézzen, van-e valaki vele. Amint tudatosul benne, hogy nincs, arrébb húzódik az ajtóból.
- Szeretnél bejönni? - aztán a nő szeme megakad a férfi lába mellé(?) letett bőröndön. Nedvesítenie kell torkán, majd ajkain. A kékekbe réved, s benne van aranyszín íriszeiben, hogy mennyire sajnálja, hogy már korábban mellette kellett volna lennie, hogy olyan sok mindent el kellett volna mondania...
Végül előre nyúl jobbjával és felveszi a bőröndöt, befelé indul vele.


köszönöm a türelmét *ed! (: | lélekbúgás |
∞ ∞ ∞ ∞ ∞ ∞ ∞


I'm not what

you think I am
Vissza az elejére Go down

avatar

∆ Hozzászólások száma :
246
∆ Kor :
98
∆ Tartózkodási hely :
○ unknown ○



A poszt írója Steve Rogers
Elküldésének ideje Szomb. 28 Júl. 2018, 21:41
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next

Carol & Steve

Steve holléte talán még akkor sem volt ekkora rejtély, mikor az Atlanti-óceánba vezette a gépét. Akkor legalább tudták, a földrész melyik részén keressék, Wakanda óta azonban teljesen felszívódott. No, nem olyan meglepő ez, hiszen ezúttal senki sem maradt, akivel megoszthatta volna a hollétét - legalábbis sokáig úgy érezte, Bucky ismételt elvesztésével újra egyedül maradt a világban. A fél univerzum pusztulása, saját - dupla - halála arra kényszerítette, ismét a múltjába meneküljön és ismét üres sziluettekbe kapaszkodjon, kizárja a győzelmet és csak a veszteséget érezze.
Így hát Steve a temetőben ücsörgött, miután összepakolt és eljött Wakandából, és Peggy sírjánál gubbasztott egészen addig, míg rá nem ébredt, hogy már a múlt sem otthona többé. Az emlékek, noha némelyikbe belesajdul még a lelke, már nem marcangolják, és nem lel megnyugvást e fájdalomban sem. Hiába üldögélt egymaga a halálszagú gyepen, mégis úgy érezte, kívülálló és valahol máshol kéne lennie, úgyhogy fogta a cókmókját és hagyta, hogy meggyötört teste elvezesse kongó szíve iránytűjét követve Carol lakásához.
Furcsa lehet, hogy az ajtóban Steve Rogers áll. Se pajzsa, se uniformisa, se nomád felszerelése. Csak tompán fénylő kékje és a több hetes borosta. Civil ruhákban van, akár egy átlagos new yorki is lehetne, s jelenleg nem is több annál, ahogy zsebre dugott kézzel ácsorog a nő ajtaja előtt, képtelenül rá, hogy bármit is mondjon. Noha Carol láttán fölfelé görbül ajka, erőtlen kísérletet téve egy gyenge mosolyra, ahogy pillantásuk találkozik, a gesztus elhal. Nem képes magára erőltetni.
- Nem zavarok? - köszörülnie kell torkán, hogy hangot csaljon ki belőle. Sebzett és törékeny most, hangja minden csepp fájdalmát elárulja, így nem is beszél többet. Kékje a cipője orrán köt ki, csak a szeme sarkából észleli a mozdulatot, ahogy a nő felemeli a bőröndjét. Aprót biccent hálája jeleként, s merev tartása felenged kissé, ahogy átlépi a küszöböt. Egyből elönti a megkönnyebbülés, és az az érzés, amit hetekig hiába hajkurászott: megnyugvás. Béke. Otthon.
- Bocsáss meg, amiért hívatlanul... - mutat végig magán, ám képtelen tovább birkózni magát a mondatban. Halkan becsukja maga mögött az ajtót, ám nem megy beljebb, csak áll ott, fel-felpillantva a falakra és berendezési tárgyakra a cipője elemzésének rövidke szüneteiben. Kékje olykor súrolja a szőke sziluettet is, ám nem ragad meg rajta hosszabb ideig. Nem akar ennél is gyengébbnek mutatkozni előtte...

rád bármennyit várnék | home |
∞ ∞ ∞ ∞ ∞ ∞ ∞




Vissza az elejére Go down

avatar

∆ Hozzászólások száma :
341
∆ Kor :
33
∆ Tartózkodási hely :
♮ New York



A poszt írója Carol Danvers
Elküldésének ideje Pént. 10 Aug. 2018, 15:49
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next



welcome here, captain
Steve & Carol

Meglepettségét tükrözi arcjátéka. Elkerekedő aranyszín bogarai, elnyíló rózsaszín ajkai és a döbbenettől hátralépő alakja. Az első pár másodperc lefutása alatt még azon gondolkodik, hogy ismét valami borzasztó dolog közeledik és Steve ezért ácsorog a küszöbén, de ahogy a férfi arcáról letűnik mosolya és minden ártatlan kisfiús arcjátéka - a nő már tudja, hogy másról van szó. Ráadásul a bőrönd is elég árulkodó.
- Nem. - ezt a szót már elnyújtózó mozdulata közben mondja, amikor a bőröndöt emelik ujjai és azzal együtt lép a ház előszobájába, ezáltal utat és teret nyitva a férfi előtt. Nem pillant hátra, beljebb halad a folyosón és a vendégszobaként fenn tartott - eddig még nem használt - háló ajtaja előtt engedi le a táskát. Onnan fordul vissza, hogy a megnémult férfi elé lépjen. Egy percig csak szótlanul nézi őt, majd kézen fogja lágyan és a nappali fele áramlik vele, 'hol leülteti.
- Hozhatok neked valamit? Nem vagy éhes? - ostoba kérdések, túl hétköznapiak egy ilyen vereség, egy ekkora ütközet után, de Carol látja, miféle darabokra zuhant Steve és ahhoz, hogy legalább elinduljanak, ezzel kell kezdeniük. Tud Buckyról. Tud róla, hányan odavesztek. Thor és Shuri. Látta, hallotta, hogy mennyien elvesztek. Jól tudja, hogy ki az, aki miatt Steve ennyire összezuhant. Hiszen lényegében őérte küzdött az utóbbi évek alatt. A barátja volt. A legjobb barátja.
- Van a hűtőben egy kis kínai még, de ha gondolod, tudsz rendelni is. A pulton tartom az éttermek szórólapjait. A meleg víz néha csak három-négy perc után folyik a zuhanyzóban, .. de ha kádba fürdenél, az is megoldható. - magyarázza, leülve mellé. - Mindent megtalálsz. Igazából van egy vendégszoba, oda tettem a bőröndöd. Nem túl nagy, de a célnak megfelel. Tiszta... a napokban, rendet tettem. - vállat ejt gyöngén. - És van egy macskám. - az ujjaival babrál a combjára ejtett kezeivel. Nem néz a mellette ülőre. Nem tudja, mit kell mondani. Nem tudja, hogyan kéne segítenie. Hogyan tudná ő megvigasztalni Amerika Kapitányát. Egy pillanatra a telefonra áramlik tekintete és elgondolkodik azon, hogy felhívja Starkot. Onnan ismét előre tekint - ha Tony lenne a megfelelő személy a számára, most az ő ajtaján kopogtatott volna. Igaz?
- Nagyon sajnálom. - továbbra sem fordul felé, előre réved.


megtisztelsz! | I'll try |
Vissza az elejére Go down

avatar

∆ Hozzászólások száma :
246
∆ Kor :
98
∆ Tartózkodási hely :
○ unknown ○



A poszt írója Steve Rogers
Elküldésének ideje Hétf. 20 Aug. 2018, 20:16
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next

Carol & Steve

Ha nem érezné magát annyira egyedül, valószínűleg fel sem kereste volna a nőt, esetleg talán egy telefonhívás erejéig zavarta volna, amúgy pedig elcipelné a terheket egymaga. De már képtelen rá, túl nagy a veszteség, ekkora ütéssel egymaga már képtelen megbirkózni. Így hát követi befelé Carolt, de jóval a vendégszoba előtt lemarad, tétován ácsorogva figyeli, hova kerül a táskája, és elkönyveli, hogy az lesz az új szobája egy darabig. Ameddig a nő megtűri.
A kezükre pillant, de nem ellenkezik, engedelmesen követi a nőt és hagyja, hogy leültesse. Helyet foglal a kanapén, térdeit egymásnak döntve pislog fel a nőre, a kérdésekre csak megrázva a fejét. Csendben, de figyelemmel hallgatja a további instrukciókat is. Már épp megköszönné az egészet, mindent, amikor az utolsó információ megüti a fülét.
- Van egy macskád? - Kíváncsian pislog körbe, hátha megpillantja valahol a bundás négylábút. Nem tudja, miért olyan meglepő a tény, hogy Carolnak háziállata van; talán mert jómaga sosem gondolkodott el hasonlóról.
A részvétnyilvánítással felérő 'sajnálom'-ra kapja csak vissza kékjét a nőre. Összeszorul a szíve, mégis hálásan bólint. Felkel a kanapéról, szeretne bekúszni Carol látóterébe, belép elé.
- Köszönöm. Mindent - Karjait a nő köré fonja, mielőtt még ellenkezhetne, átöleli őt. Szorosan a vázába simul, homlokát Carol vállába temetve belemerül a szőke fürtök illatába.
- Az előző lakótársam elég trehány volt... Úgyhogy főzök, mosok, takarítok, ha kell. Néha horkolok. Szeretem a macskákat - Talán nem ezek a legelőnyösebb tulajdonságai, de ezek jutottak eszébe hirtelen.

különleges helyed van a szívemben | too good |
∞ ∞ ∞ ∞ ∞ ∞ ∞




Vissza az elejére Go down

avatar

∆ Hozzászólások száma :
341
∆ Kor :
33
∆ Tartózkodási hely :
♮ New York



A poszt írója Carol Danvers
Elküldésének ideje Hétf. 20 Aug. 2018, 20:39
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next



welcome here, captain
Steve & Carol

Keserédes mosollyal pillant a férfira annak kérdése hallatán. Lágyan bólint, majd szemeivel máris keresi a vörös cicát mindenfelé, még a nyakát is nyújtogatja. Biztos benne, hogy Chewie és Steve könnyedén kijönnek majd. Ráadásul egy kisállat lehet lélekgyógyító hatással az emberre. Ezt már többször is tapasztalta...
- Ó! Igen, Chewie, vagy Goose, ahogy tetszik. Vörös kis dög, szeret az ember testén fészket találni magának, így ha éjjel beoson melléd, ne ijedj meg! Nem a szomszéd Claire néni lesz az! - mosolya kiszélesedik, miközben fejét enyhén megingatja. Nem szeretné - nem is tudná - elviccelni a pillanatot, de azért örülne, ha egy kis nevetést cserkészhetne ő, vagy a szőrös kis jószág a férfi kékjeibe. Danvers szereti, ha Steve mosolyog, mert olyankor nem csak az ajkai, a szemei is derülnek és az nyugtató hatással van a környezetére. Bizony észrevette, hogyan hat a többiekre Steve mosolya... Nem a Kapitányé! A Steveé.
Kifejezi részvétét, amennyire a saját keretei engedik. Ahogy tekinteteik találkoznak, ajkai elnyílnak, mondana még valamit, mégsem teszi. Elnémul, mert a férfi már a közelében és mielőtt még bármit tehetne, máris átöleli őt Rogers. Zavartan, kissé meglepetten pislog az ölelésben, de hamar rádöbben, hogy nem a férfi öleli, csak annak szét hullott darabkái, így karjai rögtön erős vázként köré simulnak, hogy megtarthassák. Állát megtámasztja annak vállán.
- A macskám nem sok emberrel találkozott még, ezért nem tudom, hogy szeretni fog-e téged, de ha nem, majd megsütjük vacsira. - motyog az ölelésbe. - Lehet, hogy én is horkolok. - tenyerei fel-le járnak a széles háton, ujjai finom köröket rajzolnak a feszült lapockákra, mosolya szelídül.
- Steve... - elhúzódik lágyan, egyik tenyerét a férfi mellkasára csúsztatja. - Addig maradsz, ameddig csak szeretnél. Rendben? - pillant fel a kékekbe, mosolya inkább már csak árnyéka a korábbinak.


ahogy neked is az enyémben  | mindig |
Vissza az elejére Go down

avatar

∆ Hozzászólások száma :
246
∆ Kor :
98
∆ Tartózkodási hely :
○ unknown ○



A poszt írója Steve Rogers
Elküldésének ideje Hétf. 20 Aug. 2018, 20:55
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next

Carol & Steve

- Ó, rajtam bőven találhat fekhelyet - Elég nagydarab fickó ugyanis. Az pedig, hogy le kell mondania cserébe a szomszédasszonnyal töltött éjszaka lehetőségéről, mosolyt csal az arcára. - Nem hiszem, hogy lecserélném Chewie társaságát. Esetleg talán csak a tiédre - Nem igazán tetszik neki ez a gyászos hangulat, amit a megérkezésével belopott Carol otthonos vackába, így somolyogva próbál enyhíteni rajta. Kissé talán erőltetnie kell még a jókedvet magára, ám mosolya annál őszintébb.
- Nem szükséges feláldoznod értem, elvégre ő él itt régebb óta. Ha nem tudunk jól kijönni egymással, legfeljebb odakint alszom - Nem akarná, hogy szegény Chewie lássa kárát az ittlétének, még ha tudja is, hogy Carol csak viccelt. Azért jól esik neki, hogy inkább őt választaná.
Hagyja elhúzódni a nőt, kékje rögtön az övét keresi. Mosolya szelídül, vonásai ellágyulnak, egész lénye megtelik hálával. Nem akarja ismételgetni a köszönömjeit, még a végén elkoptatná a tartalmát, így csak bólint, tétován megérintve Carol arcát. Hüvelykujjával sután végigsimít a puha bőrön.
- Nem szeretnék már az első nap túl indiszkrét lenni, de elég hosszú volt az út... Letusolhatnék? - A fürdőszobának ítélt helyiség felé pillant, aztán lehet, hogy épp a spájzra mutogat. Remélhetőleg a másik majd korrigálja a helyismeretét. - Nincsenek nagy igényeim a meleg vizet illetően. A seregben is luxusnak számított - Ekkor jut csak eszébe, hogy valójában Carol számára nem lehet ismeretlen, amiről beszél, hiszen egyazon korból származnak. Különös belegondolni, hogy mindketten lassan egy évszázadot túléltek már.
- Sikerült megemésztened, hogy most már neked is elsüthetik a többiek a múzeumos és ősleletes vicceket? - somolyog, a nő korára célozva.

elférek benne? elég nagydarab vagyok | foolishly completely |
∞ ∞ ∞ ∞ ∞ ∞ ∞




Vissza az elejére Go down

avatar

∆ Hozzászólások száma :
341
∆ Kor :
33
∆ Tartózkodási hely :
♮ New York



A poszt írója Carol Danvers
Elküldésének ideje Hétf. 20 Aug. 2018, 21:36
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next



welcome here, captain
Steve & Carol

Finom kis mosoly ül ki ajkai szegletébe, onnan figyeli a kékeket. Feje enyhén oldalra billen, szőke fürtjei vállára zuhannak. Lepillant maguk közé, amikor a társaságát nagyobb becsre ítéli a férfi, mint Chewieét. - Hidd el, labdába sem rúghatok mellette. - szemei alatt haloványka almái buggyannak elő, ahogy mosolya próbál szélesedni.
- Emiatt ne aggódj. Éjjeli állatnak érzi magát, általában odakinn tölti az éjszakákat, ha mégis összeférhetetlenséget vennénk észre, majd nálam alszik. - ujjai továbbra is futkosnak a széles háton, alig-alig éri csak körbe. Meglepi, hogy a vártnál jobb illatfelhővel bír Steve. Elvégre ki tudja hol és mióta mocorgott odakinn.
Az arcának érintésére kissé megrezzen, sűrűn pislogva hátrébb húzódik, ezt mégsem túl feltűnően téve. Szerencséjére van oka torkát köszörülni, s lelkes bólogatással megcélozni a fürdőszobát.  - Persze, ne zavartasd magad. - oldalazva indul el, végül irányba fordulva lassan lépdel előre, kósza tincseit rendezgetve közben.  - Igen, sejtettem, hogy nincsenek. Igen, ... - kissé elgondolkodva áll meg végül az ajtó előtt. (Steve Carol szobájára mutogatott.) Előre furakszik, hogy törölközőt készítsen, majd a létező legférfiasabbnak ítélt tusfürdőt pakolja előre. A következő szavak azonban szíven szúrják, így elnyílt ajkai csak tátognak, amikor a férfi elé lép.
- Nem. Még nem... nem igazán. - magára erőltet egy finom mosolyt, bár inkább az erőltetett jelzőn van a hangsúly.  - Gondolom, majd idővel. - lágyan bólogatva figyeli a kékeket, arcán azzal a szomorúan kedves mosolyával.
- A nappaliban leszek, ha szükséged lenne valamire. - lágyan húzódik el sziluettje az árnyékos folyosón, megkerülve a férfit.

azt hiszem elég nagy szívem van hozzá, hogy elférj benne, igen, kétszer is | song |
Vissza az elejére Go down

avatar

∆ Hozzászólások száma :
246
∆ Kor :
98
∆ Tartózkodási hely :
○ unknown ○



A poszt írója Steve Rogers
Elküldésének ideje Hétf. 20 Aug. 2018, 21:55
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next

Carol & Steve

Nagy merészség kell a férfi következő szavaihoz, de talán aki ennyi mindent elvesztett már, annak elővigyázatossága előbb-utóbb megkopik, vakmerősége pedig kiéleződik. - Vagy majd én alszom nálad... - Halkan pendíti csak meg. Nem szívesen szakad el közben, hiszen a hátát cirógató kéz megnyugvással tölti el, kellemes melegséget lop átfagyott bensőjébe.
Követi a nőt a fürdőszobáig (amire bökött, arról kiderült, téves), és a félfának támaszkodva figyeli a pakolászást. Megköszöni a törölközőt, ahogy a tusfürdőt is, de kékje úgy pihen a nőn, mintha minden mozdulatát óvni akarná.
- Az idő valóban sok mindenre gyógyír, de van, amin nem segít - ingatja meg tétován a fejét. Kettejük közé nyúl, gyengéden ráfogva az elmenőben lévő nő kézfejére. Nem húzza vissza magához, épp csak finoman megszorítja. - De egy jó beszélgetés sokat segíthet. Jó hallgatóság vagyok, ha megbízol bennem - Mosolya kisfiússá válik, ahogy felpillant a kezükről a másikra. Olyan sok beszélgetést elmulasztottak, hiszen annyi minden történt velük az elmúlt hetekben! Talán épp itt az ideje, hogy rendbe szedjék egymást.
- Köszönöm... - Végül elengedi a nő kezét, hagyja menni. Nem erőltetne rá soha semmit, meg hát tényleg ráfér az a zuhany, így amint egyedül maradt, behajtja maga mögött az ajtót és leveti koszos ruháit.
Egészen újjászületik a zuhany alatt, még halkan dudorászik is, míg egyszer csak el nem hal felőle minden zaj. Néhány motoszkálással és zörgéssel töltött perccel később szélesre tárja a fürdőszoba ajtaját. Vizesen, törölközővel a dereka körül trappol ki rajta.
- Carol? - A nőt keresi, emlékszik rá, hogy a nappalit említette, így arrafelé veszi az irányt. - Azt hiszem, megoldódott a lakhatási gondom... Nézd, kit találtam - megáll a kanapé előtt, karján a doromboló, vörös golyóval, aki bár kissé viszolyog a férfi vizes felsőtestétől, Steve-től magától annál kevésbé, és édesen bújik a száraznak ítélt felületekhez.
- A szennyes kosárból ugrott elő. Nem igazán díjazta, hogy megengedtem mellette a vizet... - magyarázza, és készségesen átnyújtaná a cicát, ha az nem döntene úgy, hogy a férfi egyetlen ruhaneműjébe, a törölközőjébe kapaszkodik mind a húsz karmával.

az egész vlág elférne a tiédben | don't give me up |
∞ ∞ ∞ ∞ ∞ ∞ ∞




Vissza az elejére Go down

avatar

∆ Hozzászólások száma :
341
∆ Kor :
33
∆ Tartózkodási hely :
♮ New York



A poszt írója Carol Danvers
Elküldésének ideje Hétf. 20 Aug. 2018, 22:18
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next



welcome here, captain
Steve & Carol

Ajkai elnyílnak. Danvers ugyanis hallotta Steve elmotyogott szavait. Noha soha - de soha - nem feltételezne olyasmit Amerika Kapitányáról, ami testiségekről mesélhetne e percben, mégis esküdne rá, hogy azt hallotta, amit. Elhúzódik hát, rendezgeti magát. Segítségére van, hogy a fürdőben tehet-vehet pár másodpercig. Rogers szavai facsarják ketyegőjét és ezt már épp hozzá is vágná, ha az nem érintené kézfején, mire rögtön leugrik pillantása a kontaktust keresve tekintetével, s csak azután tekint fel rá megint, hogy szavakkal is szólítja.
- Annyiszor bizonyítottam már. Megbántva érzem magam, ha nem hiszel bennem. - pillantása a férfi karján szalad lefelé, egészen kezeik találkozásáig. - Lesz mit megbeszélnünk. - bólogat lágyan, s ahogy Steve érintésének távozása hűvös csókot lehel szöveteire, úgy megindul a nappaliba. Nem felel a hálálkodásra, hiszen lesz még belőle elég - úgy sejti.
A nappaliba leveti magát, lábait felhúzza törökülésbe és a tévét kapcsolgatja, amíg valami nézhető vígjátékot nem talál. De hiába is mozognak, nevetnek és beszélnek a képernyőn, egy-egy pillanat Steveel nem hagyja nyugodni. Olyan sok kérdés van a fejében, s mire rendezhetné őket, már nevét hallja a fürdő irányából.
- Igen? - szinte rögtön átugorja a kanapét, hogy a férfi segítségére siessen, épp csak nem ütközik belé. Szemei, ahogy ajkai is elkerekednek, amikor megpillantja a férfi félmeztelen felső testét. S kell pár másodperc, hogy felfogja, mi az a vörös szőrcsomó a karján. - Chewie?! Ó, sa - sajnálom... - zavartan csóválja a fejét, kipirultan lépdel közelebb, és már nyúl is a macsekért. - Nahát! Az én kezemben sosem ilyen nyugodt... ez a hálátlan kis mocsok. - somolyogva kap a cica hónalja alá, hogy elragadja a férfitól, elvégre nyilván nem a macskával képzelte a zuhanyzást, csakhogy némi akadályba ütközik az elképzelése.
- Chewie?! - próbálja hívni magához, el nem engedné, mégis csak a vendég kényelméről van szó. - Chewie, engedd már el. - próbálja lebontogatni a karmait, de hát mire eljut egy mancs végére, a másikkal már megint kapaszkodik, így aztán Danvers ránt rajta egyet. Következményként pedig Steve Rogers meztelenül ácsoroghat a nappalijában.
- Jaj! - a macska pedig átrepül a kanapé fölött, ahogy a szőke elfordul tőle, behunyva szemeit, zavartan tapasztva tenyereibe az arcát. - Nem láttam semmit! - mondja és már meg is lendül, hogy a konyhába menekülhessen. Ezt a szégyent!

elég, ha te otthonosan mozogsz benne | this feeling inside |
Vissza az elejére Go down

avatar

∆ Hozzászólások száma :
246
∆ Kor :
98
∆ Tartózkodási hely :
○ unknown ○



A poszt írója Steve Rogers
Elküldésének ideje Hétf. 20 Aug. 2018, 22:49
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next

Carol & Steve

- A teljes bizalmam a tiéd - Nem mosolyog, hisz tényleg komolyan gondolja, még ha az imént viccelődött is. De majd a beszélgetésük során úgyis bebizonyítja a nő számára, hogy a belé vetett bizalma fikarcnyit sem ingott meg a távol töltött idő során.
A tusolást halk motoszkálás és egy felbukkanó vörösség zavarja meg, de Steve egyáltalán nem bánja a társaságot. Meg sem törölközik, csak magára kapja a törölközőt és megpróbál összebarátkozni a jószággal. Szerencséjére egész gyorsan megy, Chewie még azt is megengedi, hogy a férfi ölbe vegye.
Kint hamar belefut Carolba. Bocsánatkérőn mosolyog rá, hisz talán túl vészmadár módon riasztotta, de hát izgatott volt, mielőbb tudtára akarta adni, kivel hozta össze a szerencse.
- Semmi gond, jámbor egy teremtés - hízelgőn megcirógatja a macska állát, mielőtt még megpróbálná átnyújtani. - Ugyan, biztos csak megszeppent... - szabadkozik, hisz nem lát rá semmi okot, amiért őt jobban kedvelné Chewie a saját gazdájánál. Még akkor sem kezd el gyanakodni, mikor az állat belé kapaszkodik - biztos csak reflex, vagy esetleg véletlenül beleakadt a mancsa a törölköző bolyhos anyagába. Noha zavarba hozza kissé, hogy Carol a törölköző környékén matat, de igyekszik a lehető legtisztességesebben igazodni a szituációhoz, és segíteni Chewie visszaszolgáltatását. Fogalma sincs, melyik pillanatban kerül le róla a törölköző, csak arra eszmél, hogy a hűs levegő ott is cirógatja, ahol nem kéne.
Lefagy egy pillanatra, de aztán sietve lehajol a törölközőért, csak Carol szabadkozása akasztja meg ismét.
- Semmit? - suttogja maga elé, enyhén megrökönyödve, de inkább nem kéri számon a hallottakat, csak kapkodva visszaigazítja magára a törölközőt. Aggódva keresi a röppályára állt cicust, de nem látja sehol, ahogy a szőkeséget sem, szóval égő fejjel, zavartan mosolyogva a fürdőszoba felé kezd hátrálni. - Aakkor én most... Ööö... - Á, minek harcoljon a szavakkal? Egyszerűen csak visszabújik a fürdőbe és megtörölközik, magára kapja váltóruháját: hosszú szárú melegítőnadrágot és egy atlétát.

Mint aki behatoló itt, úgy oson ki a fürdőből. Hiába telt el vagy negyed óra, képtelen feldolgozni a helyzet kínosságát. Chewie dorombolva a lábához dörgölőzik, de most nem veszi fel a cicust, csak megsimogatja és a konyha felé veszi az irányt.
- Carol? - halkan, bűntudatosan szólítja meg a nőt, hisz bármi is történt, az ő hibája. De hát felnőttek mindketten, és biztos benne, hogy Carol már látott... Jó, mindegy, hagyjuk. - Ööö, beszéljünk arról, ami...? - Tényleg nem tudja, mi ilyenkor a protokoll, de hogy a macskát bámulja a nő helyett, az is biztos.
- Kínait? - bök a hűtőre végül, s mint valami mentőöv, úgy veti rá magát, hogy lefoglalja magát a vacsora előkészítésével.

de akkor jó sokáig ott maradok! | amen |
∞ ∞ ∞ ∞ ∞ ∞ ∞




Vissza az elejére Go down

avatar

∆ Hozzászólások száma :
341
∆ Kor :
33
∆ Tartózkodási hely :
♮ New York



A poszt írója Carol Danvers
Elküldésének ideje Hétf. 20 Aug. 2018, 23:18
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next



welcome here, captain
Steve & Carol

Tényleg lesz miről beszélniük. Ha csak a ma estéről lenne szó. Olyan sok minden történt. Alig találkoztak, azt is csak futólag, mióta az űrből visszajöttek. Azt sem tudták rendesen kivesézni, hát még a Thanos keze alatt történteket. Alsó ajkát harapdálva matatnak ujjai a távirányítón, amikor segélykiáltásra lesz figyelmes.
- Jámbor? Tuti egy klón... - rosszallóan felhúzza az orrát, de azért mosolyogva matat a macska körül. Igen, elég kellemetlen Steve ágyéka táján mászkálni az ujjaival, de bízik abban, hogy nem történik félreértés. - Nem igazán jellemző rá... Chewie, engedd már el! - próbál fogást találni rajta, tényleg igyekszik kedvezően magához venni a szőrös állatkát, de ennek a vége az a lendület, ami a puha anyagot is leszaggatja Steveről. Egyetlen másodperc töredékére pillant csak a férfi testén végig, s már el is fordul, hogy tenyereibe temetve arcát bocsánatért esedezzen. Zavartan harapja be ajkait, enyhén rugózva. Arrébb lépked a konyha felé, még tenyereivel legyezgeti is magát, pillantása a szoba számos pontjától kér segítséget és hallja, hallja, hogy Steve szavában miféle hangsúllyal pattan le az a bizonyos semmi.
- Szuper... szuper a mérete... a méreted. Volt ott, aminek lennie kell. Vagyis gondolom. Nem láttam,... nem láttam túl sokat. - a pult baloldali oszlopának támaszkodik háttal, belesimul, onnan motyog, majd halántékon csapja magát. - Ó, basszus... - suttogja ebben a pózban, ahogy aztán vár pár percet, hogy a férfi eltűnjön. Ő pedig megbont egy bort. Noha nincs túl sok értelme - de jól esik!

Az asztal mellett ücsörög, a boros poharával játszik. Amikor meghallja a fürdő ajtaját, megrezzenve összeugranak izmai, megfeszül. Kipirultan nézelődik a szobában, mintha bármi újat felfedezhetne. Aztán a nevét hallva vesz egy mély levegőt és felegyenesedve szembe fordul a férfival. - Jobban éreznéd magad, ha fürdés után rólam is lerángathatná Chewie a törcsit, vagy csak megfújna a huzat? - villant egy barátságos mosolyt, ahogy enyhén vállat rántva állával a bor felé bök. Finom görbe ível rózsaszín szirmaira, onnan figyeli a hűtő felé vándorlót. - Nem sok mindent fogsz találni a hűtőben.., ajánlom inkább, hogy rendelj valamit, amíg én lezuhizok. - két ujja közé fogja a számára kedves étterem szórólapját és a férfi felé nyújtva azt közelebb andalog hozzá. - Úgy tűnik, ma éjjel nem leszel egyedül... - már egész közel húzódik hozzá, a mellkasához nyomva a fecnit, ha nem veszi el előbb - majd lefelé pillant a vörösre, ami feltekeredett a férfi lábára. S onnan ismét fel rá egy széles somoly kíséretében.
- Érezd magad otthon. - vállat ejt és a fürdőbe indul, hogy felfrissüljön. Ez az egész komédiába illő volt, de érettek és erős alapokon áll a barátságuk, meg se kottyan. Igaz?


nem terveztelek kilakoltatni. és mi a helyzet velem meg a te szíveddel? maradhatok? | leszel? |
Vissza az elejére Go down

avatar

∆ Hozzászólások száma :
246
∆ Kor :
98
∆ Tartózkodási hely :
○ unknown ○



A poszt írója Steve Rogers
Elküldésének ideje Hétf. 20 Aug. 2018, 23:59
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next

Carol & Steve

Ezerszer és legalább még egyszer megbánja azt a halk, elmotyogott kis "semmit", mert ha eddig csak aranyosan kellemetlen is volt a helyzet, Carol magyarázkodása égetőn kínossá teszi. Nem is hisz a fülének, mikor megdicsérik; leköti, hogy azt kívánja, bár felszívódna ő is, Thanos késleltetett csettintésének következményében.
- Ahem, köhö... Köszönöm. Azt hiszem - Homloka kétkedő ráncba szalad, majd jobbnak látja, ha inkább lelép, ezt a helyzetet már úgysem tudná mivel menteni. Azért, mikor már egymagában öltözködik, kénytelen megmosolyogni magában a jelenetet, Carol kínos bókját és a tudatot, hogy hirtelen a hetek óta cipelt gyász helyett jelenleg az a legnagyobb problémája, újdonsült lakótársa milyen jelzővel illeti testét. Fogalma sincs, mikor lopta be magát a gyász helyére az öröm, de rég látott barátként üdvözli.

Carolra egy pohár bor társaságában talál rá. Elnézőn mosolyog, de inkább a hűtőhöz tereli magát. Rajta amúgy sem fog az alkohol, mégis inkább a vacsora mellé inna majd.
- Ha ragaszkodsz hozzá, udvariatlanság lenne részemről visszautasítani az ajánlatot... - Humorral próbálja oldani a feszültséget, mosolyát villantva válla felett a nőre, hogy ha véletlenül eszébe jutott volna, Steve haragszik-e rá, most eloszlathassa minden kételyét. Előfordulnak hasonló balesetek. Kékje a másikon ragad, úgy kell kényszerítenie magát, felpofoznia belső énjét, hogy elforduljon tőle. - Másfelől rendben vagyunk.
Valóban semmit nem talál a hűtőben, így becsukja azt és szembefordul Carollal. Meglepi, a nő milyen közel került hozzá. Már-már megilletődik a közelségétől, a cetlit is csak késve veszi el, a mellkasára simítja, onnan gyűri markába anélkül, hogy egyetlen pillantást is vetne rá. Teljesen megbabonázza a szőkeség, s még be is dőlne csábító szavainak, ha kékje nem követné a lefelé irányuló pillantást, Chewie-ra.
Felnevet saját butaságán, elengedi a pikáns gondolatokat. Mégis, ahogy Carol a fürdőbe indul, valami megmagyarázhatatlan, ősi ösztönnek engedve Steve a karja után kap. Táncos könnyedséggel perdíti vissza a nőt a karjába, egészen közel magához.
- Carol... - Levegőért kapva súgja a nevét, törzsük összesimul, ahogy magához vonja. Szeme a másikét fürkészi, majd tekintete lejjebb vándorol Carol ajkaira, bensőjébe fájón mar bele a vágy, ahogy közelebb hajol, a csábító puhaságok felé. - Szárnyast vagy vegetáriánust? - böki ki végre a kérdést, az ürügyet, melybe kapaszkodva visszarántotta magához. Zavartan köszörül torkán, hátrébb húzva fejét, de teste egyetlen másik pontja sem távolodik el a nőtől.

igazából a szívem már rég neked adtam... úgyhogy ahol én vagyok, te is ott vagy. egyek | like you made me feel |
∞ ∞ ∞ ∞ ∞ ∞ ∞




Vissza az elejére Go down

avatar

∆ Hozzászólások száma :
341
∆ Kor :
33
∆ Tartózkodási hely :
♮ New York



A poszt írója Carol Danvers
Elküldésének ideje Kedd 21 Aug. 2018, 16:18
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next



welcome here, captain
Steve & Carol

Úgy tűnik, hogy egy efféle kínosan elhadart bók, egy ilyen bakiparádéba csomagolt meztelenkedés meg sem kottyan Amerika Kapitányának. Ahogy elhalad az asztalnál ülő szőke mellett, Carolt legalábbis meggyőzi afelől, hogy nem rejt aurája olyan sok zavart, mint azt ő beleképzelte a helyzetükbe.
- Óriási faragatlanság... - a pohár száján köröz mutatóujjának begyével, fejét lágyan oldalra döntve a bíbor nedűbe somolyog. A katona körül forognak gondolatai. Szerencsére nem szívbajos nőszemély, így aztán látszatra képes egy vállrántással rendezni az előbbit, mivel a katona ki is mondja a varázsszavakat hozzá.
Megakadályozná a hűtőbe mászó küldetését, így hát a fecnivel a kezében a férfi közelébe sompolyog kecses sziluettje. A közelségétől most kevésbé jön zavarba, lévén ő teremti meg. Huncut mosollyal csalogatja bűnös gondolatok közé Stevet, hogy aztán egy finom rámutatással közölhesse, Chewie lesz az, akivel a férfinek osztozkodnia kell az ágyon. Szinte nevetve fordul el tőle, csakhogy mégsem sikerül egy lépésnél többet megtennie...
- Steve? - hirtelen koccan bele a széles mellkasba. A törzseik puhán csattannak egymáson ő pedig túl közel érkezik meg hozzá. Szeretne, nagyon szeretne szabadkozni, hogy a húzásának lendülete sodorta ennyire közel hozzá és már lépne is el, igen, ellépne, de a lábai földbe gyökereznek, ahogy rádöbben, a férfi fogja, öleli, húzza magához. A mellkasa hevesen emelkedni - süllyedni kezd, aranyszín bogarai a kékek útját fürkészik, s ahogy felfogja, hogy a férfi az ajkait figyeli, úgy megszédül kissé. És maga sem tudná megmondani, hogy pontosan mikor kezdi el a rózsaszín ajkakat szemlélni. - Igen... - susogja lágy hangon, majd nyel egyet, hogy nedvesíthesse torkát. Oldalra dönti fejét, hogy aztán fokozatosan felfelé vezesse pillantását és tekinteteik egymásba kapaszkodhasson. - Mihh? - elhúzódik puhán, kihátrál a férfi közeléből legalább annyira, hogy ne érinthessék egymást. Zavartan pillant a szoba egyik sarkáról a másikra. Valószínűleg dolgoznak bennük ősi vágyak, a feszültséget levezethetnék mindketten, de...
- Lezuhanyzok. - bólint, majd hirtelen fordul el a férfitől a fürdő felé haladjon. Magabiztosak léptei, pedig igazából minden porcikája reszket. Nem igazán tapasztalt e téren. És Steve és közte nem volt még túl intim pillanat korábban, noha tagadhatja, hogy érezne bármit is iránta, érez. Felnőtt emberek, igaz? A vágyakozás olyasmi, ami ott szunnyad mindkettejükben. Carolban elég régóta. Talán Steve már eloltotta a kíváncsiságát és nem olyan ártatlan, mint ahogy Carol hitte.
A nő léptei lassulnak, az utolsó kanyarban megáll. Mély levegővel telíti tüdejét, majd onnan fordul vissza a konyha felé, hogy vessen egy pillantást a férfira. Ha Steve nem is látja őt, tekintete más. Kíváncsi, kedvesen felfedező. Lágyan érdeklődő. Mintha elbújhatna a folyosó fala mögé, úgy támaszkodik annak. S nem mozdul még egy percig, csak figyeli.
Figyeli a férfit.



egyek. megtisztelsz, hogy rám bízod! | please |
Vissza az elejére Go down

avatar

∆ Hozzászólások száma :
246
∆ Kor :
98
∆ Tartózkodási hely :
○ unknown ○



A poszt írója Steve Rogers
Elküldésének ideje Kedd 21 Aug. 2018, 16:54
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next

Carol & Steve

Képtelen lenne szavakkal körbeírni az ösztönt, mely arra késztette, visszahúzza magához a nőt. Egyszerűen csak kikapcsolta az agyát és gondolkodás nélkül cselekedett; akkor kezdte el számításba venni az agya által küldött vészjeleket csupán, mikor ajkai már szinte súrolták a nőét. Olyasmire vágyott, mely messze túllépett barátságuk törékeny határvonalán, így aztán visszakoznia kellett - kellett volna, mégsem tudott. Carol közelségének mágneses örvénye könnyedén beszippantotta, és Steve kész volt átadni neki testét-lelkét...
Kettejük közül a szőkeség az erősebb, ő töri meg köztük a kapcsot, és ezúttal a férfi nem tartja vissza, habár nem vesz fel plusz távolságot sem azzal, hogy elhúzódna. Marad a helyén, kékje visszatér a nő arcára, egyszerre bocsánatkérő és aggódó, mert talán túlságosan elragadtatta magát, másfelől képtelen leplezni a vágyat, a vörös kis fonalat, mely olyan régóta köti már Carolhoz...
- Intézem a vacsorát - lobogtatja meg a cetlit, mely csoda, hogy még a kezében van, és nem ejtette el valahol félúton, ahogy a nőbe kapaszkodott.
Amint Carol eltűnt a félfában, legalábbis Steve hiedelmei szerint, a férfi kissé elesetten kezd téblábolni a konyhában. Először csak járkál, hogy feldolgozza saját teste reakcióját, s közben az emlékek festette bárgyú mosoly nem kopik arcáról; aztán a telefont keresi, el-elbotladozva közben a lábánál szerelmeskedő cicusban - hogy ne essen orra minden második fordulatnál, végül inkább felkapja Chewie-t, a vállára ülteti az állatot, úgy sertepertél a konyhában.
- Melyik lehet a gazdád kedvence, hmm? - A macsek fülét vakargatja. - Azt mondod? Szerintem is. - telefonál, két háromszemélyes tálat rendel a saját számlájára. Chewie közben leugrik a válláról, kiütve a kezéből a cetlit, ami alacsony röppályán végigtáncikál a konyha kövén. Miután Steve befejezte a telefonálást, lehajol és a cetli keresésére indul, így veszi észre nem csak a kis papírdarabot a földön, hanem a két lábikót is a kanyarban, majd ahogy egyre feljebb pillant, Carol többi részét is.
- Baj van? - szólítja meg előre görnyedve, törzzsel fejjel lefelé. El kell teljen néhány pillanat, mire ráeszmél, hogy könnyebb, ha felegyenesedik, s meg is teszi azt. - Szükséged van valamire? - Bármiben segít, még ha ötlete sincs, mit várhat tőle a másik. De ha Carol nem cselekszik elég gyorsan, Steve-ben újra fellángol az elhatározás, hogy pár nyújtott lépéssel átszelje a teret kettejük közt, míg ismét a nő szférájában nem köt ki...

megengeded, hogy vigyázzak a tiédre? | nothing |
∞ ∞ ∞ ∞ ∞ ∞ ∞




Vissza az elejére Go down

avatar

∆ Hozzászólások száma :
341
∆ Kor :
33
∆ Tartózkodási hely :
♮ New York



A poszt írója Carol Danvers
Elküldésének ideje Kedd 21 Aug. 2018, 17:45
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next



welcome here, captain
Steve & Carol

Minden egyes mozdulata vonzóvá teszi a konyhába ténykedő férfit. A szőke nő halántéka neki feszül a félfa kemény vázának, ahogy annak támaszkodva figyeli őt. Amerika csillaga, a hős, most egy hétköznapi konyhában vívja meg annál is egyszerűbb, emberibb csatáit. Hiába botladozik, Carol nem neveti ki. Ajkainak íve másféle érzelemről árulkodik. Kipirultan pillant le maga elé, ahogy szembe néz a ténnyel, hogy Steve Rogers többé már nem az a számára bajtársiasan közömbös személy. Vétkesnek érzi magát, amiért gondolataiba és a szívébe is hevesebb érzelmek vegyülnek a férfi iránt érzett tiszta tiszteleten és megbecsülésen túl. Ahogy tekintetét ismét felvezeti a férfira, mély sóhaj szakad fel rózsaszín szirmai közül. Ellágyulnak vonásai, vállai megesnek kissé. Chewie a férfi hátán ücsörög, s bár minden egyes szó jól hallható, Danvers nem hall semmit. Lekötik saját gondolatainak fonalai, próbálja őket lekövetni. Brucet. Az űrt. A tapasztalatlanságát. A vonzódást. A bűntudatát. Thanost. Azt a bizonyos ölelést. Az előbbi szellemérintéseket... - melyek gondolatára átöleli mellkasát, mintha fázna.
S bár szívesen nézné még a férfi sertepertélő sziluettjét a halovány fényben, a következő, amire feleszmél, hogy tekinteteik egymásnak ütköznek ő pedig megfeszülten nedvesít torkán ismét. A fejét kezdi lelkesen csóválni, elhúzódva az eddigi támaszától. - Nem, nem. Nem, semmi baj. - mosolyra íveli ajkait, de szemei továbbra is árulkodóan pihennek a férfi kékjein, inkább annak kékjeiben. Merthogy túl mélyre kívánna ásni. Tényleg, tényleg rendezné az érzéseit, a gondolatait, de képtelen rá, ahogy a férfi felegyenesedve egy gepárd kecsességét csúfosan lealázva bizonyítja, mennyire vonzó is ő. És ez a felismerés, ez a végtelenül határozott felismerés kissé megijeszti.
- Én csak... - már épp bűnös vallomást tenne, amikor Chewie harsányan felnyávog Steve lába mellett, nyújtózkodva felé. Carol ajkai mosolyra görbülnek, lágyan megcsóválja a fejét. - ...örülök, hogy itt vagy. - bólint lágyan, majd a fürdőszobáig meg sem áll. Ezúttal tényleg becsukja maga mögött az ajtót és tényleg a hideg víz alá lép. Tényleg hideg! Hiába gőzöl!

Valahol, a huszadik percek egyikében törölközőbe csavarva lép ki a párafelhőből, hogy a szobája felé haladjon ruháért. - Néznél valamit vacsi közben? - érdeklődik a suhanás közben, majd résnyire nyitva hagyott ajtó mögött öltözködik. Nem viszi túlzásba. Egy póló és egy pizsi alsó elég a számára. A szőke fürtjeit rendezgetve halad a nappalin át a konyhába, s próbál teljesen közömbös maradni. Igen. Nem. Egyáltalán nem... Ahogy elhalad Steve mellett, megérinti annak felkarját, legyen bárhol is, majd a kiöntött borért igyekszik.

senkire nem bíznám szívesebben | do you? |
Vissza az elejére Go down

avatar

∆ Hozzászólások száma :
246
∆ Kor :
98
∆ Tartózkodási hely :
○ unknown ○



A poszt írója Steve Rogers
Elküldésének ideje Kedd 21 Aug. 2018, 18:16
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next

Carol & Steve

Kékje a nő melegébe fonódik, kíváncsiságát lassan felváltja a megértés. Azóta, hogy átlépte a küszöböt, nyitott könyv Carol számára; nem állít fel falakat, nem bújik semmi mögé, egyszerűen csak hagyja, hogy a másik belelásson. Nincs semmi, amit titkolna - még az sem, amit kéne. Érzéseket, vágyakat, melyek eddig ártatlanul bimbóztak benne, s most, hogy kitavaszodott és a háborúnak vége, lassan virágba borul a lelke. Mindezt Carol miatt.
Közel húzódik hozzá annyira, hogy megcsapja a másik közelsége, ám ezúttal nem érinti meg. Csak áll előtte, fél fejjel fölé magasodva, és hagyja, hogy lelkük újra egyesüljön íriszeiken át. Ezúttal külső tényezőre van szükség, hogy megtörje a kapcsot, és ha neheztel is Chewie-ra egy pillanatra, a felé nyújtózó macska végül mosolyt csal az arcára. Nem kell sietniük. Végtelen idő áll előttük.
Carol túl gyorsan menekül el ahhoz, hogy hallhassa a férfi válaszát, melyet szelíd mosollyal vall meg a falaknak: - Örülök, hogy veled lehetek...

Háttal ül a nőnek a konyhában, csak az elsuhanó sziluettre kapja hátra a fejét. A vacsora már megérkezett, Chewie lelkes útmutatásának köszönhetően még megterítenie is sikerült. Már csak egyetlen dologban nem biztos, de Carol olyan gyorsan viharzik el mögötte, hogy esélye sincs megkérdezni.
- Nem, inkább beszélgessünk. Nem vagyok tévézős típus - feleli, felpattanva a konyhaszékről, hogy a nő után eredjen. Feltételezi... Pontosabban inkább semmit nem feltételez, ismét abba a hibába esik, hogy nem gondolkodik, csak megy.
- Kétféle szószt kaptunk a vacsorához. Az egyik tzatziki, a másik meg valami pikáns, mexikói jellegű... - megáll a félfában, az öltözködő nő mellett, elmélyülten tanulmányozva a kezében szorongatott dobozokon szereplő címkét. - Azt írja, bab van benne, meg paradicsom... Melyiket szeretnéd? - kapja fel végül a pillantását, hogy aztán szembesüljön egy... Valószínűleg nem túlságosan felöltözött Carol Danversszel.
Úgy ejti el az egyik dobozt, mintha lyuk nőtt volna a tenyerén. Kapkodva kanalazza fel a földről, és már fordul is sarkon, mellkassal lekoccolva a félfát. Nem menekül ki a szobából, hősiesen bent marad, csak makacsul háttal a látványnak.
- Azt hiszem, hoznunk kéne pár együttélési szabályt... - dörmögi, nevetve saját ügyetlenségükön. Bucky-val is ennyi kínos egymásra nyitásuk volt, vagy csak nem tűnt fel, milyen nehéz egy másik emberrel együtt élni? - Ahem... Mi lenne, ha megfeleznénk őket? - köszörül a torkán, és ha kapott érdemi választ a szószokat illetően, vagy a nő ráparancsolt, akkor menekül csak ki a szobából.

ezt örömmel hallom (: megegyeztünk! | high |
∞ ∞ ∞ ∞ ∞ ∞ ∞




Vissza az elejére Go down

avatar

∆ Hozzászólások száma :
341
∆ Kor :
33
∆ Tartózkodási hely :
♮ New York



A poszt írója Carol Danvers
Elküldésének ideje Kedd 21 Aug. 2018, 18:50
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next



welcome here, captain
Steve & Carol

Szokatlan a társaság idehaza, nem sűrűn esett rá példa (igazából sosem), hogy bárki megszállt volna nála huzamosabb időre. Bruceal általában a toronyban voltak, ritkábban itt. Mégis a vendégszoba áll és tiszta. Talán számított rá mindig is, hogy lesz majd valakije, aki vele töltene egy kis időt. Bárki, akivel elég jó kapcsolatban áll, de mindenesetre a megszokás nagy úr. Ezért sem csukja a szobája ajtaját, amikor törölközőben átlép a fürdőből a saját vackába.
- Ó, rendben! Akkor beszélgessünk... - feleli a másiknak, aki feltehetően a konyhában matat még mindig. - ... csak akkor mondj egy pár témát is kérlek, ami nem kínos, vagy világ vége hangulatú, mert azért olyan sok közös témánk nincsen, de persze beszélgessünk. - suttogva kutakodik a szekrényében, közben erősen gesztikulálva. Vállat is ránt hozzá. Az igazság az, hogy szeret meztelenül aludni, így hát ha egyedül van nem ölt magára felesleges anyagot. Most viszont nincs - ezért muszáj kutakodnia a lehetőségei között.
Épp a két tenyerében szorongatja a választott pólót, amikor bambán hallgatja Steve hangját, meglehetősen közelről. Olyannyira az alsói után kutat, hogy nem figyel rá, hogy a férfi már a szobában! Még 'hümm'öl is neki, jelezvén, közben rá is figyel, nem csak az esti darabjainak opcióira.  - Hát azt ... - és akkor éles csattanással hasít a doboz a padlóra, ő pedig megrezzenve fordítja fejét Steve irányába. Ahogy a férfi riadtan kapkodva elfordul és kis híján lyukat formál testével a félfába elneveti magát, de aztán lepillant magán és összeáll a kép, aminek már csak a gondolatától is elolvad. Süllyed. A hőjét használva igencsak képes volna elsüllyedni... Zavartan kapkodva ölti magára a választott göncöket, közben eltátogva pár teremtőhöz szóló imát, meg néhány nyomatékosító szócskát.
- Elsőnek mit szólnál ahhoz, hogy kopogás nélkül nem törünk a másikra? - hangja kedves, arcán ott az elfojtott nevetése. A következő másodpercek egyikében már elhalad mellette - megpaskolja puhán a lapockáját. - Nem használom a szószokat, mert elveszi az eredeti ízt. Szóval  a tiéd. - oldalazva pillant rá a válla fölött, majd sejtelmes mosollyal indul a konyha felé, lehagyva a fickót.
- Vagy csak vezessük be a meztelen-szombatokat és akkor biztosan nem lesz ebből gondunk. - kacsint a férfira hátra, közben halkan nevetgélve közelíti meg a konyhát, majd megdermed, mikor megpillantja, hogy Steve megterített asztallal várja őt. - ... ez az én dolgom lenne, ugye tudod? - fordul felé, de arcán ott a hálás mosoly. - Nem várok el ilyesmit, ugye tudod? Szeretném, ha jól éreznéd magad itt Steve. Ha egy kicsit leengedhetnél... Ha kikapcsolnál. Jut eszembe, megtaláltad a kártyám? - szemeivel máris keresi a pulton hagyott tárcáját, majd onnan kérdőn a férfira pillant, s talán megint sikerül túl közel húzódnia hozzá. Annyira, hogy hasfala a dobozokba ütközzön, amiket Rogers olyan védelmezően tartogat, így hát elvéve a kezéből az asztalra pakolja őket a nő.
- Hú, hány napig nem ettél? - vigyorog rá a férfira, majd a borért nyúl, hogy töltsön maguknak. - Tölthetek? - szelíd pillantást vet rá.

igen, úgy tűnik sikerült :)| dawn |
Vissza az elejére Go down

avatar

∆ Hozzászólások száma :
246
∆ Kor :
98
∆ Tartózkodási hely :
○ unknown ○



A poszt írója Steve Rogers
Elküldésének ideje Kedd 21 Aug. 2018, 19:20
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next

Carol & Steve

Hallja, hogy Carol motyog valamit az ajtó túloldalán, és ezt is plusz ösztönzésnek veszi arra, hogy belépjen - hiszen feltehetőleg hozzá beszél, ő mégsem érti. Arra persze nem számít, hogy rögtön áthág megannyi udvariassági szabályt, de a nyitott ajtó valahogy elbizonytalanította afelől, kell-e kopogni. Túl nagy hévvel jött, no.
- Igen, ez egy jó szabály. Lehetne kiegészítés, hogy zárt ajtón kívül nem mászkálunk törölközőben - Ezzel a saját esetére céloz, bár ott nem rontott volna ki félpucéran a fürdőszobából, ha nem akad hívatlan társasága. Gondterhelten - és meglehetősen riadtan - sandít Carolra, ahogy a hátát érintve elhúzódik mellette, de látván, hogy felöltözött és mosolyog, megnyugszik. Aggódott, hogy ezzel talán túlfeszítette most a húrt. Örül, hogy nem így lett, a saját ajka is rögtön felveszi a vidám görbét a nő mosolya láttán.
- Köszönöm - meghálálja a szószokat, mielőtt még utána eredne. Lomha léptekkel követi őt a konyhába, felnevetve a képtelen ötleten. - Nem hangzik rosszul. De az csak a lakáson belülre vonatkozik, vagy kiterjesztjük a szupermarketre is? - somolyog. Természetesen esze ágában sem lenne csupaszon kilépni a házból, vagy akár a saját szobájából ezek után, de jól esik elviccelődni a gondolattal.
- Hóó, egy elég merev korból jöttem, de tudtommal mára már kinőttek abból, hogy mi egy asszony dolga, meg mi egy férfié - védekezik, mikor Carol felszólal a megterítés ellen. Különben is, nem vendégnek jött, aki egész nap a szobájában punnyadva sajnáltatja magát. Nem tudná elképzelni, hogy úgy éljen együtt valakivel, hogy rajta élősködik. - Ne aggódj... - Egy kézbe fogja a dobozokat, hogy felszabaduló tenyerével végigsimíthasson a nő karján. - Szívesen segítek. Nem szeretnék plusz munkát okozni - vissza  is húzza egyből a kezét, ahogy a kártyára terelődik a szó, és fejével a megpakolt tálak felé bök.
- A vendégem vagy. Hálából, amiért befogadsz... Legközelebb magam főzök valamit, megígérem - Lovagiasan fejet hajt, és elhatározza, hogy tartani fogja magát az ígéretéhez. Egyszer meglepi Carolt saját, házi készítésű koszttal... Nem azért, hogy törlesszen valamiféle adósságot, sokkal inkább mert a nő megérdemli, hogy elkényeztessék. Megérdemli azt a rengeteg hálát, ami Steve-ben feszül már a kree-s kalandjuk óta.
Készséggel átadja a dobozokat, mosolya ellágyul a nő közelségétől. Pillantása nem ereszti, végig őt fürkészi.
- Amire nem  bírsz rá, majd megeszem - mosolya már-már kihívó, hiszen tudja, hogy ekkora erő fenntartásához nem lehet az ember madárétkű. A kérdésre biccent, de még mindig Carolt nézi, mintha memorizálni akarná az arca minden egyes vonását és rezdülését, hogy később festményen adhassa vissza.
- A szérum miatt nem fog rajtam az alkohol. Csak hogy tudd. - Jobbnak látja, ha ezt idő előtt letisztázza, mielőtt azon vádak érnék, hogy rútul le akarja itatni a másikat. Ha Carol tölt neki, átveszi a poharat és koccintásra emeli. Nem gondolja túl a tosztot, csak egyszerűen - Ránk - , ám ha a nő hozzátenne valamit, kivárja, csak aztán kortyol.
Leteszi a poharát az asztalra, majd megkerüli Carolt, hogy a székéhez lépve kihúzhassa neki. Csak akkor hajlandó maga is leülni, ha vendéglátója helyet foglalt. Chewie már elfoglalta a székét, de gond nélkül ölbe veszi az állatot, hadd doromboljon rajta.
- Szeretsz itt élni? Nincs egy kissé túl... - keresi a megfelelő szót. - Távol a többiektől? - sejti, hogy emiatt nyugalmas menedék lehet, ám azt is, hogy pont ezért egy csöppet talán magányos is.

mivel pecsételjük le a dolgot? Razz | don't deserve you |
∞ ∞ ∞ ∞ ∞ ∞ ∞




Vissza az elejére Go down

avatar

∆ Hozzászólások száma :
341
∆ Kor :
33
∆ Tartózkodási hely :
♮ New York



A poszt írója Carol Danvers
Elküldésének ideje Kedd 21 Aug. 2018, 20:03
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next



welcome here, captain
Steve & Carol

Halkan kuncogva ingatja a fejét a férfi következő szabályát hallgatva. Van abban valami báj, hogy Amerika Kapitánya épp egy törcsis szabályt formál a jelenlegi otthonában. Danvers somolyogva figyeli a széles hátat. Különös késztetést érez rá, hogy tenyereivel betemesse azt és minden egyes megterhelt és oly'annyiszor megsebzett izmot cirógatással kényeztessen. Az ijedt tekintet láttán, ahogy a férfi mellett elhalad, magára erőltet egy meglepett arcot.
- Steve! Ennyire rossz volt? - fogvillantós vigyorgással nevetgél kifelé menet a szobából. Rogers arcán a rémület olyan mértéket öltött, 'mit még talán nem is látott korábban, ez pedig megalapozza a nőci jókedvét.
- Sok nő küldene nekem köszönőlapot, ha láthatna téged... úgyhogy megfontolandó! - tükörmosollyal fürkészi a fickót, enyhén vállat rántva közben. A gondolat, hogy anyaszült meztelen rohangáljon nem az ő műfaja, időnként még a harci szerkótól is zavarba jön, mert bizonyos helyeken igencsak tapad ám.
- Nem a sztereotípiákra gondoltam. Én volnék a vendéglátód. - védekezően felemeli tenyereit, mikor szinte vádlottnak érzi magát kijelentése után. Épp még gondolatait bogozná, amikor a karján lefutó tenyérre terelődik pillantása, s csak onnan fel Steve kékjeire. - Ha rajtad múlna mindenki unatkozna... - kissé elneveti magát, ahogy az elhúzott kéz után pillant, majd komolyodnak vonásai, amikor a kártya-téma kerül szóba. Ábrázata rosszallóvá válik, majd játékosan megcsóválja a fejét.
- Együtt. - javítja ki, enyhén vállat ejtve. Nem mintha ne szívesen kóstolná meg Steve főztjét, de Carol komolyan úgy gondolja, hogy a férfinak most nyugalomra és aktív pihenésre van szüksége. Nem pedig arra, hogy őt körbeugrálja, amire egyébként sincs szükség.
Magához veszi a dobozokat, de elvágja a szemkontaktust. Az asztalon pakolászik, próbál nem figyelni a rajta ülő tekintetre és annak tulajdonosára.
- Ma jót fogsz aludni... - kiszélesedő mosollyal pillant fel az asztal fölül a férfira, de ahogy rajta kapja azon a nézésen, vonásai engednek. Gyengéd, kissé talán félszeg pillantással illeti, hogy aztán a borral terelje el gondolataikat.
- Ez nem derült volna ki... - mosolya valódi, igazán erőteljes, szinte már derűs, miközben közli, hogy eszébe sem volt több pohárral kínálni. Átnyújtja a poharat a férfinak, majd apró koccanás után a szájához emelné, de nem iszik belőle. Steven ragad a tekintete és a figyelme is, mikor azt mondja, ő kettejükre inna. Ajkainak íve haloványul, csak azután iszik pár kortyot.
Lefojt egy nevetést, mikor a férfi a székhez lép és kihúzza neki. Szemöldökét felhúzva közelebb húz hozzá, de felé fordulva oson oda. Háttal az asztalnak. - Ha nincsenek szerepek, erre sincs szükség... - két tenyerét a szék támlájára téve előre dől, így hát Steve szférájába simul sziluettjével, elégedett mosollyal várva, hogy a fickó meghunyászkodjon.
Ha már helyet foglaltak így, vagy úgy, akkor maga elé veszi a gyomrának kedvesebb étkeket, s már a tényárjáról pillant fel Steve kérdését hallva. Nem kerülte el a figyelmét, hogy a szőrgombóc szívesen tölti minden percét a fickó közelében - ám az, ami témába kerül olyan mélyen hasítja fel Carol egy ki nem mondott sérelmét, amivel nem bír el úgy, hogy tartsa a szemkontaktust.
- Többiek... - ismétli a szót, majd éppen megtámasztva csuklóit pillant fel a férfira. - Nekem nincs senkim, Steve. Nincs olyan, hogy többiek. Egyedül élek, mióta az eszemet tudom, jelentsen ez bármit is... - magára erőltet egy mosolyt, lágyan bólint. - Bruce... Őáltala voltak többiek, de miután ... miután szakított velem, nem maradt okom rá, hogy legyenek többiek. - vallja be őszintén, majd az evésre koncentrál. Túl keserű és savanyú ez a téma ahhoz, hogy csak úgy a terítékre ejtsék. Danversnek legalábbis az.

A vacsora további részében az étel dicséretén túl, meg hogy apró itthoni részletekbe avassa Stevet, Carol nem hoz fel túl sok témát. A lepakolás és a mosogatás gyorsan megy. A konyhában ücsörögnek, kuncog időnként, megköszöni a vacsorát (ami amúgy elfogyott), s még a bort iszogatva meséli egyetlen kalandját Rhodeyval, ahol testőrként állt helyt mellette,s hogyan égett emiatt a fickó ...
- Na jól van. Hosszú utad volt, ideje lefeküdni... - tolja félre a poharát, hogy aztán lassan felegyenesedve széles mosollyal a nappali felé lépkedjen. - Ha bármire szükséged lenne, egy fallal odébb megtalálsz. - kullog a szobája ajtaja felé közben.


viasszal?  hmm  | you |
Vissza az elejére Go down

avatar

∆ Hozzászólások száma :
246
∆ Kor :
98
∆ Tartózkodási hely :
○ unknown ○



A poszt írója Steve Rogers
Elküldésének ideje Kedd 21 Aug. 2018, 21:14
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next

Carol & Steve

Carol pimaszkodását nem hagyhatja sokáig visszavágás nélkül, így hát a nő korábbi szavaival lő vissza.  
- Nem, dehogy, szuper a méreted! Van ott, aminek lennie kell! - somolyog szelíden, de azt nem teszi hozzá, hogy nem látott semmit. Egyfelől hazugság lenne, másrészt nem szívesen feszegetné tovább a témát, már így is vörösebbnek érzi az arcát a kelleténél.
- Együtt - helyesel, s valahogy erővel és melegséggel tölti fel ez az egy szó. Hajlamos még manapság is elfelejteni, hogy többé már nem kell egymaga cipelnie az egész világot a vállán.
Nem számít rá, hogy valóságos csata rajzolódik ki a szék felett. Márpedig aktív pihenés ide vagy oda, Steve képtelen levetni az udvariasságát. Mosolya kiszélesedik az arcán, ahogy farkasszemet néz a nővel, habár alig fél percig bírja csak a másik tüzét. Fejét billentve megadja magát, elengedi a széket és dörmögő nevetéssel a saját térfelére vonul. Ezek a független, erős nők...!
Carol válasza túl komoly a vacsora mellé, ám ettől még Rogers nem óhajtja elengedni a füle mellett. Elréved pillantása a nőn, majd a villájára szúrt falatra les, mielőtt bekapná azt.
- Együtt, Danvers - Fáziskéséssel emeli kékjét a tányérjáról az asztal túlfelén ülőre. - Már ketten vagyunk. - Nem feszegeti tovább a témát, ha Carol sem ragaszkodik hozzá, de szükségét érezte, hogy ezt letisztázza benne. Nem csak azért, mert beköltözött, de már jóval előtte is barátjaként tekintett a nőre, így aztán alaptalan vád, hogy egyedül lenne bármelyikük is.

A vacsora után együtt töltenek még némi időt, Steve jókat nevet a nő kalandjain, lustán kortyolgatva a bort. Az idő csak úgy repül a szőkeség társaságában, és mire feleszmél, Carol már búcsúzkodik. Szeretné maradásra bírni, de fogalma sincs, milyen ürüggyel tehetné, így hát csak leteszi a poharát és sietősen felkel a székéről, hogy megtisztelje a nőt.
- Köszönöm. Reggel látlak! - búcsúzkodik végül maga is, halk sóhajjal téve hozzá: - Jó éjt!
Egyből elfogja az üresség és a magány, ahogy egyedül marad a konyhában. Egy darabig még elidőzik, felhörpinti a bora maradékát, majd leoltja a villanyokat és maga is nyugovóra tér. Ahhoz képest, mennyire igényelné még Carol társaságát, a kimerültség pillanatok alatt elnyomja.

Lakótársa éjszakája közel sem ilyen nyugodalmas. Steve különös neszekre, tompa sikolyokra ébred. Első dolga, hogy a fegyvere után kapjon, mikor ráébred, nincs nála - szerencsére néhány pillanattal később sikerül beazonosítania az ismerős hangokat. Rémálmok. Megtanulta felismerni az ágy nyikorgását, a fojtott nyögéseket, félszavakat és sikolyokat, hisz Bucky-val számtalanszor átélték már.
Na igen, de Buck az Buck, most pedig Danversről van szó... Steve a folyosón járkál, habozik, az ajtónak tapasztva fülét vár, hátha elmúlnak a nőnél az álmok, ám képtelen túl sokáig tehetetlenül hallgatni a másik szenvedését. A megbeszéltek szerint, halkan bekopog az ajtón, majd önhatalmúlag benyit. Kell pár pillanat, hogy szeme hozzászokjon a sötéthez, de aztán egyből az ágyban vergődő sziluetthez siet.
- Carol? Carol... - suttogva szólítgatja, az ágy szélére ereszkedik, finoman közrefogja a nő vállát, gyengéden cirógatja. - Semmi baj... Ébredj...

hova kéred? | don't deserve you |
∞ ∞ ∞ ∞ ∞ ∞ ∞




Vissza az elejére Go down

avatar

∆ Hozzászólások száma :
341
∆ Kor :
33
∆ Tartózkodási hely :
♮ New York



A poszt írója Carol Danvers
Elküldésének ideje Szer. 22 Aug. 2018, 17:00
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next



welcome here, captain
Steve & Carol

Lágyan kattan a zár a háta mögött, ahogy becsukja az ajtaját és neki simul háttal. Haloványka fény szűrődik be az ajtó alól, így hát a nő tudja, hogy Steve még fenn marad. Ennek ellenére ő elfekszik az ágyán. A matracon oldalára gördülve az ablak felé bámul, át az üvegen, túl a sötéten, fel az űrbe...

A következőkben Thanos tépi szét apró darabjaira. Újra és újra a gerincébe mar, üldözi, ő pedig leblokkol. Megbénul. Néma. Hiába sikoltana, képtelen valós hangot hallatni, vagy bármit is tenni a lila borzalom ellen. Lélekvihar áramlik keresztül minden egyes porcikáján, ő pedig a valós fekhelyén hevesen fészkelődik, segítségért kiált, el-elfulladó nyögésekben próbál ébredést kikövetelni magának. De Chewie, aki általában ilyenkor előszeretettel bújva ébresztgeti, ezúttal nem jön el. Egy kedves, férfias hang hatol át a hártyán, sikerül a híg masszán bejutnia, s feltépnie az eltemetett éberséget...
A nevének nincs akkora ereje, hogy felébressze, ám az érintésnek vállainak annál inkább. Danvers szemei felnyílnak, s félig álmából riadva még dühösen, kétségbeesve lobban fel benne a harag a titán iránt, 'ki az előbb még kínozta. A szőke ahelyett, hogy lágyan ringatózna a férfi fogásában, egyetlen mozdulattal leteríti a földre, s annak ölére ül. Egyik alkarjával torkához mar, ökle szinte azonnal aranyló fényben ragyog, mivel egyetlen érintése forró nyomot ejtene a férfi feszes, kissé talán túl komor arcívén, míg a másik tenyér Rogers feje mellett - mint egy támasz szolgál. S így, a férfi ölén ülve, lefegyverezve, sistergő háttérzajban eszmél rá, hogy mi is történik igazából...
- Steve? - zavartan pislogva bámul farkasszemet vele, lassan az éjjeli sötétben vibráló tenyerének fényében. A narancsos sugár megtörik a kék szemekben, egészen elbűvölő látvány lehetne, ha nem éppen fegyverként fogná rá. - Sa... sajnálom. - rögtön kihuny a fény a szobában, ő pedig bocsánatkérő pillantása mellett még a kezét is visszahúzza, de a férfiról elfelejt leszállni, még annak torka körül pásztáznak szemei. - Bántottalak? Megütöttelek? - tekintete belezuhan a kékekbe, aggodalmaskodóan, törődőn simul sziluettje a férfi feszes vonalaira, talán túl lágyan is. A szőke fürtjei előre zuhannak, cirógathatják a férfit közben. Vészesen, fájón közel van őhozzá. A szívverése nem hogy lassul, még tovább gyorsul. Nyelnie kell, rendeznie gondolatait. Legalábbis kéne. Ennek ellenére a torkához érintett keze puhán a mellkasára áramlik, tenyere annak szegycsontja fölött állapodik meg, puhán szétbontva azon ujjait.
- Néha vannak rémálmaim... talán szólhattam volna, hogy fegyverrel gyere. - sután lesüti pillantását, enyhe mosoly játszik ajkain, habár a sötétben nem láthat túl sokat a nőből. A hold fénye az egyetlen szemtanúja az esetnek, arany árnyalataival zuhan a szobára.



elpirulnál | you |
Vissza az elejére Go down

avatar

∆ Hozzászólások száma :
246
∆ Kor :
98
∆ Tartózkodási hely :
○ unknown ○



A poszt írója Steve Rogers
Elküldésének ideje Szer. 22 Aug. 2018, 18:03
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next

Carol & Steve

Lassan kiírhatná tűfilccel a homlokára, jó nagy, görbe betűkkel, hogy "ROSSZ", nem sokat használja ugyanis az eszét, mióta megérkezett Carolhoz. Sejthette volna, hogy ha rémálmai közepéből felrángatja, nem hálás, kislányos reakciót fog kicsalni a nőből, de ahogy az említett és nagyon is hiánycikk felirat jelezné, nem igazán gondolkodott. Csak jött és megpróbálta kimenteni Carolt a rémképek közül.
A következő pillanatban már a földön találja magát. Ha felkészült volna a támadásra, akkor sem biztos, hogy ki tudta volna védeni a nő erejét. Nem kottyan nagyon bele, de azért kellően erősen leszorítja a másik ahhoz, hogy kvázi fegyvertelenné váljon - nem mintha harcolni óhajtana a szőkével. Egyetlen olyan mozdulatot sem tesz, mellyel fenyegethetné.
- Igen...? - nyögi elfúlón a nevét hallva, és ahogy légútjai felszabadulnak, megkönnyebbülten levegő után kap. Nemlegesen rázza a fejét a szabadkozás hallatán, hiszen támadtak már rá barátok ennél súlyosabban is, a kérdésekre pedig halk köhécseléssel újból megrázza a fejét.
- Nézz rám! - kéri inkább, hogy a nő figyelmét elvonja a torkáról, és kékjeivel megadhasson minden választ, amit keres. - Minden rendben. Semmi baj nem történt - Az kéne még, hogy Carol ezt is plusz teherként a vállára vegye, mikor annyi minden más nyomja így is!
Gyengéden mellkasához öleli a nőt, lapát tenyerei Carol lapockái felett kötnek ki, azoknál fogva préseli magához, majd keze nyugtató körtáncra indul a hátán, kedvesen duruzsolva dögönyözi a rajta fekvőt. Balja egészen a derekáig levándorol, míg jobbja inkább a tarkóját édesgeti a szőke hajtengeren keresztül.
- Rá se ránts, egy agymosott, szovjetizált bérgyilkossal éltem együtt hónapokig. A te támadásod szinte már üdítő - somolyog. Carol súlya kellemesen nyomja, melegíti, és a világért sem kérné, hogy mozduljon meg. - Mi lenne, ha itt aludnék? - Vagy a nő vele, igazából részletkérdés. Nem konkretizálja a felvetés okát, de nagy valószínűséggel köze van a rémálmokhoz. Ha a jelenléte nem is hoz nyugodalmasabb álmokat, legfeljebb... - ... Bármikor megpörkölheted a hajam, ha úgy érzed - teszi még hozzá, s öntudatlanul szegi le fejét, lágy csókot lehelve Carol feje búbjára.
Ha helyeslő választ kap, felül, ölében a másikkal, akit könnyedén a karjába kap, hogy átmásszon vele a puha matracra, vissza a takaró alá, ám ezúttal maga is leheveredik mellé. Eligazítja a nőn a takarót, ám nem húzza vissza a karját, átveti a törékenynek ható vázon, közelebb vonva magához.
Ha Carol visszakozna, akkor Steve csak tovább fekszik alatta, lustán cirógatva.

tégy próbára | the night |
∞ ∞ ∞ ∞ ∞ ∞ ∞




Vissza az elejére Go down

avatar

∆ Hozzászólások száma :
341
∆ Kor :
33
∆ Tartózkodási hely :
♮ New York



A poszt írója Carol Danvers
Elküldésének ideje Szer. 22 Aug. 2018, 19:02
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next



welcome here, captain
Steve & Carol

Ismét egy olyan pillanat. A pillanat, ahogy Steve és Carol átalakulnak és inkább nő és férfi, mint bajtársias hősök, akik együtt harcoltak idegen fajok ellen... nem, ez most más. Ismét más. Megint és újra más. A kérésre az aranyszín szembogarak ide-oda cikáznak a kék végtelenben, miközben a pillanat hasadékában elhatározza, hogy ennek már rögtön véget is vet - mégsem sikerül. A váz, ami megtartja őt, nem mozdul, nem határolódik el Steve melegétől.
- Akkor jó... - lágyan bólint, noha ismételten nem ura ajkainak és félő, hogy ostobaságot szólna, avagy tenne velük, így hát átadja magát inkább a látványnak. A képnek, ahogy Steve Rogers igyekszik biztos alapokat építeni a nőben, méghozzá azzal kapcsolatban, hogy nem, a legkevésbé sem esett bántódása az iménti durva ébredés kapcsán.
Aztán eldöntik helyette az ölelő karok, ő pedig engedelmesen hull alá parancsuknak, hogy teljes törzse a Steveén nyugodjon. Fejét profilból hajtja a férfi mellkasára, lehunyja szemeit. Ösztönösen keres fogást az oldalán, pedig egy hang, egy igen csak racionális hang üvöltene odabent, hogy ideje lenne zavarba jönnie legalább ... Carol mégsem teszi. Annyira természetes a férfival együtt feküdnie, a férfin, a férfi karjaiban lennie, mintha már hosszú, hosszú évekkel ezelőtt erre imádkozta volna a sorsa. Szemei lassan felnyílnak a tenyerei édes becézéseire, a vállai alá csúsztatott kezeivel öleli magához.
- Steve, ez most egy kihívás akar lenni? - somolyog, észre sem véve miféle kígyózó mozdulattal fészkelődik a férfin, mégis bújja. Nincs tudatában, de bújja. Aztán a kérdésre szemei elkerekednek, ajkai résnyire nyílnak kissé. Pár másodpercig hallgat, akkor a pörkölésre kuncogni kezd, de ismét némítja Steve, mikor édes csókot lehel szőke zuhatagába. Elgyengül tőle. A gyomrában furcsán melegség áramlik, bukfencezik talán. Kellemes bizsergés szalad át a gerince mentén, hogy aztán szólni óhajtson, csakhogy pár lelkesedő bólintásnál tovább nem jut el. S mikor már épp felkelne, hogy az ágyba mehessenek - Steve vele együtt ül fel, ami miatt akár egy kis majom csimpaszkodni kezd belé, karjaival, lábaival öleli.
- Steve? - puhán ejti ki a férfi nevét, s ahogy az ágyra simulnak egyekként, zavartan kallódik az irányítása alatt. A takarót elfogadja, ám a kéz, ami közelebb húzza már olyasmi, amire alsó ajkába harap. A sötét remek barátja e percben, amiért Steve nem láthatja a nő arcjátékát. Miféle kaleidoszkópként áramlik át ezer érzelem rajta, hogy végül egyetlen egy maradjon, a: menedékké.
- Jó éjszakát... - hátán fekve fordul felé, hogy jó éjt puszival zárja le kettejük kalandját, s ezzel hálálja meg, amiért képes meghozni az áldozatot, hogy együtt aludjon vele. Hiszen mi másért bújna be az ágyába, minthogy biztonságot ígérjen eszméletlen órái alatt? Belefúrja arcát a távolságba, hogy megtegye - ajkai szegletei azonban a férfi szájának sarkára érkeznek végül. Ahelyett, hogy rögtön elhúzódna, mint aki parázshoz nyúlt, csak lassan vonja el sziluettét tőle, hogy aztán elfordulva kis kiflibe kucorodjon, Steve karját még inkább magára pakolva, ölelve magához, ujjaik összekulcsolva - ha engedik neki.




a szívem fölé | dream |
Vissza az elejére Go down

avatar

∆ Hozzászólások száma :
246
∆ Kor :
98
∆ Tartózkodási hely :
○ unknown ○



A poszt írója Steve Rogers
Elküldésének ideje Szer. 22 Aug. 2018, 19:55
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next

Carol & Steve

Steve igyekszik kényelembe helyezni magát Carol mellett, közel húzódni hozzá anélkül, hogy túlságosan betörne a személyes terébe. Támasza és oltalmazója kíván lenni, semmi több - még ha fel is pattogott volna bensőjében a szikra, a csendes vágy valami több iránt, igyekszik elfojtani - egészen addig, míg az ártatlan jó éjt puszi félre nem csúszik az arcán. Egy pillanatra még levegőt venni is elfelejt, ám ahogy Carol elhúzódna - szerencsére elég lassan és megfontoltan ahhoz, hogy Steve tiltakozzon -, a nyakára simítva visszahúzza magához.
Megcsókolja, először csak puhán összeérintve ajkaikat, finoman dörzsölve magát a nő puhaságaihoz. Ha nem ütközik ellenállásba, akkor hevít kissé a csókon, Carol fölé magasodik, a hátára billentve őt. A takaró kettejük közé szorul, de nem bánja, törzsével így is olyan szorosan nehezedik a nőre, hogy egymás bőrére égethetik körvonalukat. S míg ajkai mohón felfedezik a másikét, lassan nyelve is megmoccan, végigszánt a szőkeség felső ívén, bebocsátást kérve. Keze még mindig a tarkóján, a szőke fürtök és a párnák közé szorulva, a másikkal pedig maguk mellett támaszkodik, hogy még jobban Carol fölé emelhesse magát, finoman éreztetve erejét, vágya nehezét és teste keménységét.
Ha levegőhöz is jutnak, épp csak annyira hagyja elszakadni a nőt, hogy szívük összedobbanása alatt helyezkedhessen picit. Elvonja kezét a tarkójáról, követi a takaró vonalát, le Carol csípőjére, a másikkal pedig feljebb támaszkodik meg, a szőke korona mellett. Szája azonban már ismét a másikén, hevesebben és szomjasabban, mint legutóbb, erősen és keményen és mohón és birtoklón és szerelemmel, telis tele szerelemmel... Majd pedig egyetlen, talán túlontúl erős rántásának engedve a takaró halkan szakadozva eltűnik kettejük közül, az ágy mellett landol, bőr a bőrhöz simul...

bárhova... | one |
∞ ∞ ∞ ∞ ∞ ∞ ∞




Vissza az elejére Go down

avatar

∆ Hozzászólások száma :
341
∆ Kor :
33
∆ Tartózkodási hely :
♮ New York



A poszt írója Carol Danvers
Elküldésének ideje Szer. 22 Aug. 2018, 20:32
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next



welcome here, captain
Steve & Carol

Annak a puszinak pillangó-hatása támad a szobában. Hiába lágy és érzékeny köszönetnyilvánítás volna, mégis felrobbantja a teret, elmossa az időt és összemaszatolja a valóságot, hogy ne maradjon semmi más, csak Steve tenyere, ahogy végig fut a nyakán, megállítva őt az elhúzódásban. Az aranyszín szembogarak felfutnak a férfi arcán, a kékjeit kutatnák a sötétben, de végül lecsukódnak - ajkak koccannak érzékien övéihez.
És Steve nem ütközik ellenállásba. A csók puha puhatolózás, felfedezése egymás szirmainak. A férfi szőrzete csiklandozza az ajkai íveit, de megbarátkozik az érzéssel, sőt, egészen izgatóan hat rá. A gyomra ismét bukfencel egyet, amikor Steve fölé kerül. Belesóhajt a csókba, amikor a gondolatok, a belső monológok szépen lassan aláfulladnak a vágynak. Egyik tenyere felszalad az oldalán, cirógatva, ismerkedve az érzéssel, a feszes izmokkal. A másik keze arcán játszadozik, ujjai a férfi arcélén tesznek felfedező körutat, gyengéden érintve, éppen'csak. Szemei lehunyva, az ajkak játékára fókuszál. A kissé bátortalan, húsos nyelv játékára résnyire elnyitja ajkait, hogy befogadhassa, hogy ismerkedőn, talán kissé félszeg és gyermeteg táncra hívja övével, körözve, ölelve, ismerkedőn futkosva azon.
Egyetlen másodperc, amíg elválnak és ő máris kipirultan, kérdőn pillant fel a kékekbe, keresve a válaszokat - amik igazából e percben a legkevésbé sem érdeklik. A sóvárgás maga alá temette már, kár lenne tagadnia. Az újabb csók közben érzi csak igazán, a színek felrobbannak, tompul a világ, a szíve pedig vadritmusra dübög bordái között. Az újabb csók sokkal szenvedélyesebb, sokkal érzékibb, sokkal őrültebb, sokkal önzőbb, sokkal akaratosabb, és annyira szerelmes... Megrezzen, amikor a takaró szakadva elválik egyik oldalán a másikétól, de suta mosollyal csüng tovább az ajkain. Karjai mohóbban kezdik ölelni testéhez, egyre több ponton simulnak egymásra. S bár volna mit közölnie Steveel, nem képes elszakadni az ajkaitól, ehelyett a hajába túr ujjaival, markolva rászorít a finom-gesztenyeszín tincsekre, jobb lábát kiszabadítva, átdobja a férfi csípőjén, hogy öleik egymásnak feszíthesse. Kívánósan a férfi alsó ajkába harap, de nem túl erősen, s ha ez eléri, hogy elváljanak akárcsak egy légvételre is, a nő szinte rögtön kihasználja az alkalmat, hogy ráérősen Steve nyakának ívét felfedezze, miközben szabad kezével a felsőjének szegletét gyűri lapockái felé...



mikor lettél ennyire bátor? | only we know |
Vissza az elejére Go down





A poszt írója Ajánlott tartalom
Elküldésének ideje
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next

Vissza az elejére Go down
 

home - Steve & Carol

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 3 oldalUgrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Infinity Marvel :: Archívum :: Archívum :: Lezárt játékok-