Egy meghívóval kezdődött minden. Elég nyám-nyámosan hagzik, nem? Grace szokott ezzel foglalkozni, ő gyakrabban járt el bármilyen rendezvényre, mint magam. Egyrészt, mert őt emberek közé találták ki, másrészt pedig a Hydra arca, közvetítő, jobb, hogy engem nem ismernek annyian. Bár, nem ez a pontos feladatköre, ha valahogy meg kéne magyaráznom, úgy mondanám, egy egész két fele vagyunk, én mindent a segge alárakok, ő pedig ebből marketinggel, gazdálkodik. Meglepő, hogy mennyire is szükség van a médiára, leginkább két okból, egyrészt a toborzások így folynak, ezek által tudunk emberekhez kapcsolódni, másrészt, bármikor felkerül a Hydra neve valahova, ő azt ügyesen, láthatatlanul elsimítja. Régen ez nem így volt, régen Strucker felügyelte ezt Ophiliával, mikor a helyébe kerültem már más szelek kezdtek fújni, és Natasha interakciói után gyökerestül kellett mindent újra kiépíteni - bár lehet, nem ártott a vérfrissítés. Nem volt könnyű, de úgy tűnik, örököltem apám vénáját - tettekkel bőven magam oldalára állítottam sokakat. És a sakk tábla elkészült, bábuim a helyére kerülnek lassan, ahogy az ellenfelé is. Tehát a meghívó... gyógyszercégek csúcstalálkozója Svájcban. Tudósok és hasonlók... Előre fájt már az arcom a sok műmosolytól, de eredményesnek kellett lennünk. A meghívó kapóra jött, mert egy mikotoxinokkal foglalkozó cég, az Alltech is ott lesz, kinek egyik feje egy olyan tudós, akinek saját kísérleti programja van mindenféle hibriddel, de bárhogy akartunk tárgyalni vele, megtörhetetlen volt. Ilyenkor szoktunk más eszközökhöz folyamodni - véletlen baleset, és máris nem lesz olyan titkos a program? Mi van, ha a Hydra pont akkor nyújtja a kezét az embernek segítséggel? Szövetségszerzésnek is lépcsői vannak, jobb szereti az ember, ha a másik önként vállalkozik, persze vannak a Barnes esetek is... Mindig egy lépéssel előrébb kell lennünk, mint a többieknek, ez a legnagyobb előnyünk, és Grace ért ahhoz, hogy keressen zseniket. - Remélem, jó okkal kell itt lennem, mint az Alltech laborban - mormogtam, ahogy beléptem a zsúfolt, de letisztult nagy terembe. Bájos mosolyt faragtam magamra, oly könnyedén, hogy még csettintésbe sem került. Mindez csak álca, nem több. Tökéletesen értettem a másokra hangolódásra, figyelni kell, és akkor olyanná válhatsz, amit elvárnak tőled, mert mesél egy kéztartás, egy elejtett szó is akár. Volt ismerős, volt akit távolból ismertem, és volt, aki teljességgel lényegtelen volt. Nem hazudok, nagy munka volt kiépíteni a megfigyelőrendszerünket, hogy mindenhol legyen ember, mert a mai világban az információ az, amin adni-venni lehet, a pénz már rég elenyészett... - Jó estét - mosolyogtam megnyerően valakire, aki nekem intett, de haladtam tovább. Mint mindig most is szórakozottan, egy újabb játéknak felfogva sétáltam az emberek között, keresve méltó ellenfelet magamnak. Mert minden csak játék... Az én játékom. Végre megláttam a Vöröst is, akivel mostanában maximum csak számítástechnikai eszközön tartottuk a szót, minthogy találkoztunk volna, mivel jó magam körbenéztem több bázis háza tájékán is, hiszen legújabb projektünk most esett túl az első szakaszon, össze kellett belőle fésülni a kész embereket... Felmértem a termet és az embereket is rutinosan, pillantások alatt el tudtam helyezni merre vannak a kijáratok, hogy fekszik az épületben a terem, hol vannak kamerák, és kik az érdekesebb illetők, míg Grace-hez nem értem. Nem véletlenül kapta meg a Hydra királynő nevet... dicsőn trónolt a társaság figyelmén, pedig nem is ő volt a színpadon.
× a kezdők nem erősségeim, de ígérem, lesz ez jobb is... ×
∆ Hozzászólások száma :
9
∆ Kor :
44
A poszt írója ∞Grace Werner
Elküldésének ideje ∞Szer. 18 Júl. 2018, 22:01
Ugrás egy másik oldalra ∞
two sides of the same coin
Elégedetten pillantottam végig a cseverésző, mosolygó, önmagát szépségen mímelő tömegen. Nem én szerveztem a partit, de meghívottként is szerettem szemlélni, hogyan kortyolnak bele a résztvevők az italukba, miképpen cserélnek zsebet a telefonszámot és vándorolnak át egy ajakról a másik fülébe az információk. A svájci gyűlések voltak a kedvenceim: az itteni emberek a világ minden része felé a semlegességüket sugározták a politika, a hadviselés, a társadalmi kérdések, sőt még a valóságshow-k területén is, erre egy júniusa napon este kilencre a fővárosban összegyűlt az emberiség korruptjainak színe-java. Vicces dolog a képmutatás, hát még ha szívből csinálod és élvezed! Igaz, máshogy képtelenség megélni belőle és a lelki békével kézen fogva elalvás is problémás lenne. - Ugyan már, Herr Müller... hiszem, ha látom! - Megcsóváltam a fejem és röviden felnevettem, mielőtt belekortyoltam volna a frissen kevert martinibe. A velem szemben álló férfi a gyógyszeripar egyik kiemelkedő alakja volt, de nagyon ritkán jelent meg eseményeken. Leginkább visszahúzódott a laborjába és csak akkor jött elő, ha valami hatalmas fedezett fel és azt publikálásra méltónak is találta. Egyetlen hibája volt, amiből jelenleg nekem előnyöm származott: nem bírja az alkoholt, viszont a gin toniktól kifejezetten beszédessé válik, levedli a páncélját és előbújik belőle a nárcisztikus, az egója simogatását igénylő és az önérzetét ért támadásokat bizonyítási vággyal elhárítani kívánó gőgös manó. - Aki egész életében csupán három sort olvasott a mikotoxinokról, az tudja, hogy nincs ellenszerük és a test működésére gyakorolt hatásuk megszűnik, amint megszűnik a bevitelük. Maga mégis azt állítja, hogy képes manipulálni a mérget, hogy a szervezetbe jutva osztódni kezdjen és ne ürüljön ki, csupán akkor, ha az illető vakcinát kap? - Hihetetlenként reagálni az ötletésére, sőt, őt ismerve a már folyamatban évő kutatására olaj volt a tűzre és rögvest alá is szerette volna támasztani az elméletét, amikor a bern-i klinika főorvosa lépett mellénk és mivel pár másodperc erejéig neki szenteltem az összes figyelmemet, a kutató arcára elégedetlenkedés ült ki. Ez volt a kulcsa annak, hogy a későbbiekben úgy daloljon, mint a kismadár. Akár nekem, akár a nőnek, aki belépett a terem ajtaján és az arcára kiült, mennyire nem kíván itt lenni. Mások talán nem vették észre, de én túl régóta ismertem ahhoz, hogy ne vegyem észre a szája sarkának megrándulását. - Frau Shmidt, végre megérkezett! - Széles mosolyra húzódott az arcom, mikor megláttam az engem bámuló szempár tulajdonosát- Hetek óta nem találkoztunk a nővel, akit a mindennapokban természetesen tegeztem, most mégis szórakoztatónak találtam ezt a köszöntési formát. Elvégre, Svájc kellős közepén álldogáltunk és Sinthea-ban emellett német vér csörgedezett. - Már kezdtem azt hinni, hogy nyúlcipőt húzott és elutasította ezeknek a csodálatos elméknek a társaságát. Vétek lett volna kihagyni egy ilyen összejövetelt. - Felé emeltem a poharamat és belül örömtáncot jártam, amiért végre sikerült elrángatni egy rendezvényre. A tegnap esti két órás győzködésem elérte a célját.
my darling
∆ Hozzászólások száma :
80
∆ Tartózkodási hely :
♛ Unkown
A poszt írója ∞Sinthea Shmidt
Elküldésének ideje ∞Csüt. 02 Aug. 2018, 18:59
Ugrás egy másik oldalra ∞
We're halfs of one
Grace & Sinthea
Játék, mert minden csak játék az én pályámon. Az én bábuim. Sokszor képes voltam túl beleélni magamat a dologba, és mint a legtöbben, én sem szerettem veszíteni. AZ állítólagos pszichológusom szerint ennek egyik oka, hogy sosem voltam gyerek és most próbálom kiélni, más kérdés, hogy ennek eredményeképpen kidobtam egy ablakon. Részletkérdés, ki hogy fogja fel, én úgy, hogy a Hydrának új korszaka jön el, mely elkezdett már felfelé ívelő tendeciát mutatni. Ennek egyik apró kis porszeme az Alltech. Fontos kis porszeme. Nem szabad lebecsülni őt, nagy hiba lenne! Mint az ébresztő, olyan Grace-től a Frau megjegyzés. Rossz hangulatom pedig máris elpárolgott, megérezve a játék ízét, és hogy két szálon futnak a dolgok, az egyik a laborban, jó pár ezer kilométerre innen, míg a másik pont a szemem előtt. - Frau Werner - nyaltam meg az ajkamat, ahogy egy szórakozott, incselkedő mosoly máris ajkaimon feszült a többiek irányába. Csak Grace és én értettük meg a közöttünk lévő pillantások belső, titkos szavait. - Valóban hiba lett volna, és elnézést a késésért, csak ez a forgalom - legyintettem egyet lényegtelenül. - Ki nem hagytam volna egy találkozást, önnel, Dr. Steiner - fogtam kezet a főorvossal, majd haladtam szép sorban. Fősebész, gyógyszerész, vegyész, ami szem-szájnak ingere. - És természetesen, hallottam magáról is, Herr Müller, ki ne hallott volna az Alltechről? - hagytam meg utoljára a célszemélyt, hogy minél előbb magához ragadja a szót, és meg is tette várakozás nélkül. Pupillája kitágult az izgalomtól és meg hála Grace előkészületének, rögtön lehetett látni rajta, hogy nem bírja az alkoholt - a gesztusai, szemmozgása, ajkának összerándulása, és persze szavainak egymás utánisága. - Igen, igen, próbálkoztam régebben én is a mikotoxinnal, de nem volt eredményes, tudja, van egy kis, szinte komolytalan laborom Washingtonban, és hát... Fumoninzinekkel kerestem ellenszert daganatos betegségekkel, azon az elméleten, hogy hatás-ellenhatás. Nem volt sikeres, mintha hiányozna valami... - A szerep tökéletesen illett rám, mintha valóban egy lennék közülük, miközben a többieket is elemeztem a beolvadás érdekében. Kaméleonként sikerült szimpatizálnom velük, bizalmat nyerve és adva - kár, hogy nem tudják, én senkinek nem adok bizalmat. Megcsörrent Müller telefonja, mire a szemem elsötétült, talán két másodperccel később éreztem, ahogy megrezzen a csipogó a zsebemben. Valami történt... És én nem vagyok ott! Grace-re pillantottam. Lehet, itt kell még színpadra lépnünk. Egyelőre természetesen semmit sem akartam kockáztatni, de benne volt a dologban, hogy Herr Müller is kelleni fog még nekünk. Jó kis játékszer lenne... Élvezetes egy darab. A telefonomra tekintettem, amin csak egy vörös volt kiírva, vagyis valahol hiba csúszott a rendszerben. Riasztó? Valamelyik őrt nem szedálta le a füstgáz? Esetleg hibrid? Utóbbinak volt esélye... Pontosan mi sem tudtuk, hogy mikre képesek Herr Müller mikotoxinjai, azon kívül, hogy pusztítanak. Elküldtem az előre megírt üzenetet, továbbra is tartva magam a feladathoz, miközben Müllert figyeltem, ahogy telefonál - miképpen artikulál, hogyan mozog a keze, ráncolja-e a homlokát. Lassan Grace mellé sétáltam egy mosollyal, miközben hallgattunk egy másik orvost. Megrezzent újra a zsebebmben a csipogó. - Kelleni fog Müller - jegyeztem csak meg óvatosan. Ha Müller kelleni fog, akkor Grace tehetsége is - ámbár utóbbi mindig. - Természetesen! Hallottuk Dr. Wyss, jó magam is érdekesnek tartom, ahogy vélekedik az emberi testről, annak terhelhetőségéről és saját testünk által képzett bioenergiáról, erről már hallott, Frau Werner? - pillantottam Grace-re megint, miközben egy újabb poharat szedtem le az egyik tálcáról, nem is érdekelve, kinek szánták. Zseniális, ahogy mozgatja az ellenfelet, ebben sokkal jobb, mint jó magam, ezért is szoktam én kevesebbet egyezkedni. Valahogy nem az én pályám az alkukötés, vagy minden, vagy semmi... Különbözőek vagyunk, és pont ez a fegyver.
× nem fogok már ennyit késni ×
∆ Hozzászólások száma :
9
∆ Kor :
44
A poszt írója ∞Grace Werner
Elküldésének ideje ∞Szomb. 25 Aug. 2018, 21:56
Ugrás egy másik oldalra ∞
two sides of the same coin
- Jó tudni, hogy Svájc legalább a szörnyű forgalomban osztozik a világ többi részével. - Finoman megérintettem Sin vállát. Örültem, hogy itt van, vele az oldalamon mindig élvezetesebb volt játszani. Kíváncsi voltam, ma milyen napja volt, kiötlötte-e már, hogy mire van szüksége, esetleg abból fog állni az esténk, hogy mindenkit meghallgatunk majd és aki képes valami használhatót felmutatni, arra lecsapunk? Az Alltech régóta a listánk kiemelkedő helyén ücsörgött, úgyhogy már nélküle elkezdtek puhítani a jelenleg becsiccsentett állapotban tengődő Müller-t. Pár percen belül a tenyerünkből fog enni, főleg, hogyha kissé megvonjuk tőle a figyelmet. -Tudom, tudom... lazíts kicsit, kezd az agyadra menni a munka. - Kedves mosolyt villantottam a nő felé. Másra valószínűleg gunyorosan pillantottam volna, de Sin-t ismertem annyira, hogy tudjam, hogyan kell vele bánni. Egyébként is, ha nem felügyelné a kutatásokat, sehogy sem állnánk: míg én megszerzem az embereket és fellobbantom bennük a Hydra-val való együttműködés lángját, addig Sin biztosítja nekik a felszereléseket, figyeli a munkafolyamatot és ha előveszi a csúnya nézését, akkor az ég irgalmazzon annak, akire megvillantja a szép kis szemeit. Nekem talán annyival volt jobb világom, hogy emberek között sündörögni, eseményeken részt venni, kaviáros pirítóst enni és finom pezsgőt szürcsölni élvezetesebb, mint a központokban tengődni. - Ha néha kidugnád a fejed a laborodból, tudnád, hogy Müllernek éppúgy szüksége van ránk, mint nekünk rá. - Suttogtam neki, aztán a következő másodpercben széles mosolyra húztam vörösre festett ajkaimat, ahogy Dr. Wyss felé fordultam. Bólintottam Sinthea szavait hallva. - Bioenergia? Annak a bolond Aldrich Killian-nek a nyomába akarnak lépni vagy más módszerekkel szeretnék kicsit továbbfejleszteni az emberi testet? Első esetben ne haragudjanak, de nem fogok figyelni, viszont ha a másodikról van szó, csupa fül vagyok. - Provokáltam őket, de mostanában nem voltam odáig a túlzott kísérletezésért. Működő dolgokat, kutatásokat, eredményeket produkáló munkafolyamatokat akartam becsempészni a szervezetünkbe, nem holmi játszótéri összeröffenéseket. Azért is akartam, hogy Sin megjelenjen, mert így önmaga tudja kiválogatni az ő szájízének megfelelő gyümölcsöket. Ő rábök egyre, én pedig leszedem a fáról, berakom a kosárkámba és elérem, hogy önként akarjon lekvár lenni a kettőnk kis éléskamrájában. Müller is visszatáncolt a képbe, érdeklődően figyelt és várta, mikor tehet bizonyosságot arról, hogy vele is érdemes foglalkozni. Lerítt róla, hogy szomjazott a figyelemre.
my darling
∆ Hozzászólások száma :
80
∆ Tartózkodási hely :
♛ Unkown
A poszt írója ∞Sinthea Shmidt
Elküldésének ideje ∞Kedd 23 Okt. 2018, 21:50
Ugrás egy másik oldalra ∞
We're halfs of one
Grace & Sinthea
Grace abszolút a jó felem volt, az aki racionális, míg jó magam szerettem a káoszban elsüllyedni. Borzalmasan hatékony a stressz a munkában és minél több a kibogozatlan szál, annyiszor lehet rajtuk még csavarni. Ő volt az, aki szemüvegen át nézte a képet, aki tudta, hogy mi fog kelleni látszatra. Vagy legalábbis jobban mint én. Könnyebb volt az életem, ha Ő ezektől az apróságoktól megkímélt, jobb szerettem érdemleges dolgokkal foglalkozni, mint a folyamatos álarcok mögé bújni és eljátszani a doktort, a mérnököt, a festőt, a táncost, a színésznőt, a pultost, a kurvát, az otthon ülő asszonyt, stb, stb. Kihasználtam? Természetesen. Csak hogy ezen kívül is sikerült valami bizalmi vonalat kiépítenünk, igaz, bármikor kirúghatnám alóla a lécet, de Ő is alattam. És mivel ketten még hatékonyabbak voltunk a célunkhoz vezető úton, így aztán az egyszerű szövetségünk kilépett a medréből. Már nem teljesen az, aminek indult, főképp, hogy a HYDRA az nem csak engem, hanem inkább kettőnket és ha ideveszük Opheliát, akkor hármunkat takar le jól. Már nem az apámat és Zolát, igyekeztem túllépni rajtuk és igyekszem mai napig is. Nem egy célért vagyok és nem egy eszközért, hanem száz vasat tartok a tűzben és mindegyiken építkezek. A világ szerves része lettem, mindenhol ott vagyunk. És ez fog a legnagyobb fegyverünké válni, hogy ha el is akarnának pusztítani, egyszerűen nem tudnak minket mert majd rántjuk magunkkal a világot is - telefonszolgáltatók, weblapok, mérnökök, képzések, diplomamunkák, munkahelyek, otthonok, bankok. Mint valami vírus... - Nem, csak éppen lehetne jobb dolgom is mint a legtökéletesebb mosoly elővenni - jegyeztem meg. Talán Grace az, akihez a legőszintébb vagyok. Talán. De még magamhoz sem vagyok őszinte, így máshoz miképp? A tökéletes szó rám talán a kaméleon, ahogy mindenkihez alkalmazkodom, ahogy a mozdulataikból és szavaikból összerakok egy képet, hogy mégis mit szeretnének látni és azzá is válok. - Pontosan tudom, mint minden áldozatomról mindent. Fizikailag fog kelleni nekünk ezek után, meglehet. Valami történt a laborban, úgyhogy kivisszük észrevétlenül, ha meg nem oldódik - suttogtam neki két hatalmas, csillogó mosoly közepette, ahogy zöldjeim a többieken ácsorogtak, figyeltem szavukat, mondataikat és folyamatosan szűrtem. Változó, hogy mikor mikre utazok, valamikből a nagy halak kellenek, de vannak olyan dolgok, amiből öt kis embert összedobunk és többet érünk el, mint egy géniusszal. És a sok zseni eltűnése feltűnő lenne egy idő után, már pedig minden játék arra megy ki, hogy a lapjainkat soha se kelljen még egy kicsit se felfedni, addig, míg a HYDRA ideje el nem jön. - Oh, Miss Werner, nem erről van szó. - felelte Dr. Wyss és látszott, ahogy arca sarkban egy dacos grimasz ül meg, miszerint Grace nem hallott semmit a dologról, mire csak magamban mosolyogtam egyet. Kishal, nem kell. - Nem az ember fejlesztéséről lenne szó, hanem testünk energiáit felhasználni, sokkal több állítható elő, mint vízzel, nappal, vagy széllel. Az ötletet a Mátrix című film adta, ugyan a kutatások még gyerekcipőben járnak, de dolgozunk az ügyön. Hát persze, hogy dolgoztok. Már rég lett volna valami, ha transzponálni tudjátok az emberi energiát úgy, hogy ne kelljen magunkat gépekhez kötni. Lényegtelen volt. Ahogy szépen elfordítottam a tekintetemet Wyssről, Grace már tudhatta is, hogy vele nem kell foglalkoznunk. Újra a mobiltelefonomra tekintettem, de semmi jelzés sem volt. Rossz érzésem támadt, de természetesen nyugodt maradtam a seggemen. Rumlowra volt bízva, de bármilyen jól is kijöttem vele, tudtam, hogy egyszer már megdöglött majdnem a flótás, vagy ha úgy nézzük valóban. Steiner megszólalt, azonban csak egy pillanatig maradt rajta a tekintetem, ahogy mögé nézve máson akadtam meg. - Természetesen, Steiner, értem miről beszél és... - de elhallgattam, ahogy Müller telefonja megszólalt és hirtelen vissza kellett találnom a kis körhöz, ahol helyet foglaltam. - Grace - fordultam a vöröshöz. - Steiner mögött Dr. Wilkinson - csak ennyit mondtam, de ebből biztos voltam benne, hogy tudja, az első almácskám Ő lesz és senki másra nem bíznám, csak biztos kezekre, addig én szemmel tartom az ittenieket, főképp Müllert, ha nem csinál itt valami ostobaságot. És reméltem az ő helyében, nem a laborból hívták fel, mert akkor roppant röpke lesz ez a mai konferencia számomra és az ő számára is.
×