Üdvözlünk az Infinity Marvel frpg oldalán
légy, aki lenni akarsz a marvel végtelen világában
Lépj be közénk
ne rejsd el magad

Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Chatdoboz
oszd meg velünk titkaidat





Itt tartózkodók
ki jár erre?

Jelenleg 7 felhasználó van itt :: 3 regisztrált, 0 rejtett és 4 vendég :: 2 Bots



A legtöbb felhasználó (71 fő) Hétf. 29 Május 2017, 19:54-kor volt itt.



Utolsó posztok
érkezett válaszod?




Díjazottaink
A Nyár nyertesei


A nyár férfi karaktere

M'Baku
A nyár nõi karaktere

Natasha
A nyár párosa

Pepper & Tony
A nyár canon karaktere

Steve & Bruce & Rocket
A nyár kedvenc karaktere

Pepper
A nyár saját karaktere

Esther & Vitali
A nyár elõtörténete

Gamora & Herkules
A nyár játéka

A 4. kaland (III. - IV. kör)

Share|
unspoken thing... [Starmora]


Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down

↷ i still believe in heroes

avatar
∆ Hozzászólások száma :
954
∆ Kor :
38
∆ Tartózkodási hely :
next to my a-holes



Tárgy: unspoken thing... [Starmora] Vas. 17 Jún. 2018, 16:46

more than anything...

Tehát senki sehol. Fogalmam sincs, hogy ki merre kalauzolja másod-magát és társaságát, de nem is kérdezősködtem. Nem tisztem ezzel foglalkozni. És egyébiránt, mint Kapitány kötelességem szabadon engedni, - ez a had lobogjon a hajatok téma. (Drax esetében furán veszi ki magát a dolog. No, nem mintha Groot, vagy Mordály bővelkedne vele.)
Az ötödik pohár után - arra se emlékszem, én hol vagyok. Vagy mozi vagy kocsma, vagy kocsma aztán mozi, vagy mozi kocsma után? Nem bolygatom túl sokáig ennek a fonalnak az érdemi oldalát. Vibrál az asztal, és a pult mögött rózsaszín légyarcú barátom kedvesen nyújtja át utolsó poharam. A tizenkettediket! Öt után, hogy kerül bele száraz torkomba a tizenhetedik, azt nem tudnám megmondani. Teljesen mindegy. Tizenkettő, tizenhét... Harminchét! Lényegtelen. A légyarcú piszkoló fél óra alatt az őrületbe fog kergetni a folyamatos locsogásával, nem igazán az esetem. Túlságosan szőrös, és csápos. Helyenként vékony, de a lábai nekem túl hosszúak, ráadásul sötét, szúrós szőr borítja be és a szája se elég telt. Arról nem is beszélve, hogy nem is biztosan légy... Három fejjel, hogy lehetne légy? A pult mögött. Talán mégis csak hívnom kellett volna valakit...
Persze a csapat abban a hitben él, hogy észre sem veszem a változást, amikor órákig távol vagytok. Jó, az mondjuk igaz, hogy van, akinek a hiánya tényleg nem hiány. De ott vagy Te, a bizonyos zöld - végzet asszonya, aki már a tekintetével képes lenne meghajlítani a koponyámat. A Te hiányod észreveszem. Az utóbbi időben mindig. Régebben talán megállás nélkül beszéltem, mert megszoktam a jelenléted, és nem zavart különösebben, ha nem figyeltél rám. Gamora, Te vagy az, akinek fogalma sincs, mi történik velem, amikor  formás csípőd ringatva kilépsz az ajtón és magaddal viszed a valóságot. Könnyen lehet, hogy nem is érdekel. Nem azért aggódsz, amiért igazán kéne, és észre se veszed azt, ami fontos. Nem látsz tovább a pisze orrodnál, bébi. Pedig egyáltalán nem vagy átlagember. Néha azonban mégis irritálóan úgy viselkedsz...
Nos, amint rádöbbennek, hogy az általam beindított kocsmai verekedés nem nyűgöz le olyan nagyon, mint hittem, hogy fog... A Milanohoz indulok. Az ágyamért kiabál mellkasomban alkohol nyaldosta ketyegőm. Oké. Kétszer saját lábamban botlok meg, de háromszor mások miatt nyalom fel a betont. Lefejelem az egyik éjjeli lámpát és szerelmet vallok a xandari védőszentek egyikének kiállított szobornak - már úton vagyok!
Jobbról balra oldalazok, hogy aztán visszafele is leejtsem lenyűgöző táncmozdulatomnak álcázott józanságnak alig csúfolható lépkedésem. Aztán megtorpanok és elcsodálkozom azon, hogy miért ég kicsikém gyomrában a fény. Melyikőtök végzett ilyen gyorsan?!
Amint felérek (nem tart tovább tizenhárom percnél) és megpillantom alakod, rögtön megtorpanok. A szám elnyílik és a pofámra megint az a bizonyos "Gamoraaaa" pillantásom ül. Hogy milyen ez? Bogár szemeim csodálattal nyílnak feléd, bennük ott vibrál lelkem és a sóvárgása testemnek irántad. Nagyon utálom ám!
- Mit keres egy ilyen szemrevaló nő az én mocskos hajómon? - köszörülöm torkom, övembe akasztva két oldalt hüvelykujjaim, s finoman rugózva. Ez a bevágódó pózom! Fejem enyhén billentem, de szemeim nem veszem le rólad. Előre lépek párat, hogy közelebb kerülhessek hozzád. Mindkettőtökhöz. Mert hát kettőt látok belőled... Bár így lenne! Bár ketten lennétek. Mindkét karomra egy belőle, atya ég!
- Hiszed vagy sem, a meztelen képeim nem itt tárolom. - kuncogok szelíden, ahogy végül teljesen beérlek. Vélhetően zavarba ejtően közel állapodok meg hozzád. Tekintetem nem veszem le rólad és bizony vagyok olyan pofátlanul eltökélt, hogy jobb tenyerem megtámasszam karcsú alakod mögött, a falon. Remélem a jó Gamorához mentem, nem a halluzott ikredhez...




feel you| hellokaaahhh  nyáladzik khmkhm nos akkor mutatkozzunk be egymásnak  kacsint  

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

↷ i still believe in heroes

avatar
∆ Hozzászólások száma :
9
∆ Tartózkodási hely :
◣ surrounded by my idiots ◥



Tárgy: Re: unspoken thing... [Starmora] Vas. 17 Jún. 2018, 22:28


Peter & Gamora
be careful, you're in the danger zone, love

Nem minden titok mögött lappang ártó szándék. Némelyik csak túlságosan fájdalmas vagy súlyos ahhoz, hogy megfontolás nélkül másokra zúdítsuk; némelyek pedig, mint ahogyan ez is, még csak puhatolózó felvetés, bizonytalan, kósza emlékfoszlány, mely miatt nem éri meg felbolygatni a lelkivilágod. Hiszed vagy sem, törődöm veled annyira, hogy ne akarjak rosszat neked - ha nem így lenne, kezdjük ott, hogy nem is titkolóznék...
Azt reméltem, mire visszaérek egyfős küldetésemről, a hajón talállak, hogy megvitassak veled pár dolgot, de még egyikőtök sem ért vissza. Hirtelen jött elhatározásom, miszerint beszélek veled, mármint hogy leülünk és komolyan elbeszélgetünk olyan kérdésekről, melyeket te sem kerülhetsz el örökké, szép lassan elkopik a várakozásban. Lebeszélem magam róla; rossz ötlet, veled úgysem lehet soha semmiről komolyan beszélgetni. Mintha az egész világ egy nagy vicc volna számodra... Bevallom, ez olykor magával ragad és azon kapom magam, hogy a világnézeted szórakoztató. Olykor. Ám ez túl kevés ahhoz, hogy rád merjem bízni a titkaim.
Kihasználom a jótékony magányt és leellenőrzök néhány dolgot a Milano biztonsági rendszerén, ellenőrzöm a készenléti egységeket és felbontok egy zacskó chipset, ami még a legutóbbi földi látogatásunkról maradt ránk - az emberek javára írandó, ha máshoz nem is értenek, de a szervezetük pusztítását egészen magas és élvezetes szintre fejlesztették.
Már messziről hallom, hogy jössz. Azt nem mondom, hogy az ajtóban megérzem a belőled áradó pia bűzét, de elég egyetlen pillantást vetnem rád, hogy tudjam, legalább tizenkét pohárral legurítottál a mai este folyamán. De az is lehet, tizenhét... Látod? Megmondtam. Amint valaki elszánja magát, hogy végre komolyan vegyen, te rögtön jössz és lelövöd a kisnyulat; bebizonyítod, hogy még túlságosan gyerek vagy. Mégsem mutatom csalódottság jeleit, ahogy törzsemmel feléd fordulok, sőt, mintha röpke mosolyt rejtegetnének gödreim... Tipikusan te vagy, és én pont ezt kedvelem ám benned.
Mások. Mások kedvelik.
- Minden nap felteszem magamnak ezt a kérdést - felelem végül, és pillantásom már faképnél is hagy, hogy a kezemben lévő zacskónak szentelhessem a figyelmem. Nem akarom az egészet megenni, így begyűröm a száját és visszateszem a helyére, lenyalva a sós fűszert, ami az ujjaimhoz ragadt. Mire visszafordulnék hozzád, hirtelen már ott állsz előttem, s szégyen vagy sem, megriadok váratlan közelségedtől és nem túl elegánsan hátrébb sasszézok, míg lapockám neki nem koccan a hajó oldalának. Utálom, mikor ezt csinálod. Utálom, amikor ennyire közel vagy. Tekintetem mégis elréved szembogaraidon. Tudtad, milyen sok árnyalatból tevődik össze a szemed? A rejtett kis színek csak akkor látszanak igazán jól, mikor ennyire közel vagy...
- Kár - hangom épp oly közönyös, hogy felfogd, nem igazán foglalkoztatnak a képeid. Sem a meztelenséged. Ó, te jó... - Bűzlesz - közlöm végül, csak hogy ne érezd nyeregben magad, és a könyöködbe kapaszkodva kibújok a karod alól. Nem szeretek ennyire közel lenni hozzád, nem szeretem, ahogy minden egyes porcikám megkergül a közeledben, az idegszálaim pedig mohó táncot járnak. Ez nem én vagyok.
- Jó estéd volt? - érdeklődöm, háttal neked, ahogy a tér másik végébe sétálok, egyelőre céltalanul; a lényeg, hogy minél távolabb legyek tőled. - Próbáltam hívni Mordályt, de nem válaszolt. Draxéket láttad valahol? - teszem még hozzá, a szemközti polcon felsorakoztatott ereklyékkel játszadozva. Jobbra-balra tologatom, rendezgetem őket, csak hogy lekössem magam valamivel és ne kelljen szembefordulnom veled. Elgyengülnék...

te máris túl sokat mutatsz (: | no one can |
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

↷ i still believe in heroes

avatar
∆ Hozzászólások száma :
954
∆ Kor :
38
∆ Tartózkodási hely :
next to my a-holes



Tárgy: Re: unspoken thing... [Starmora] Szer. 27 Jún. 2018, 21:41

more than anything...

Olyan világi dolgok, mint mások véleménye: egyáltalán nem érdekel. Ezért lehet az, hogy nem veszem alapul azt, hogy nem kellene részegen mutatkoznom előtted. Sőt! Talán pont ezért mutatkozom előtted. Láttál már a sárga föld alatt, igaz? Nem is egyszer volt rá példa, hogy leittam magam és mindenféle szomorú gyerek sztorival tömtem tele az űrt, amikor éppen nem szólt a zene, vagy azokkal a mandula szemeiddel bámultál rám... Az is dereng, hogy párszor megpróbáltalak kínos helyzetekben megcsókolni, de mentségemre szóljon, hogy nem én tehetek róla, hogy tökéletesen cserepesnek látszódtak zöld és telt ajkaid! Én csak segíteni akartam... ahogy akarnék most is, mert már megint mindegy mit mond a szád, ha a szíved szól szemeidből értem. Mindig ilyen nyálasra iszom magam?!
- És mi a válasz rá? - rekedtes hangom bejárja a gép gyomrát, mintha csak minden falról visszhangzana, ahogy nevetéssel zárom kérdésem. Igazából eléggé érdekelne a válasz, csak jelenlegi tudatmódosító helyzetemben nem vagyok túl türelmes és legyintgetek ide-oda csapkodva. Azt érem el heves gesztikulálásommal, hogy kézfejem az egyik mütyürhöz vágom. Más helyzetben szitkozódnék, csakhogy tekintetem lefoglalja, hogyan nyalakszol. Te nő... lehetsz még ennél is szexibb?!?? El kellene fordulnom, de nem tudok. Ha nyoma is lesz állapotomnak, üsse kő, tudod, mit érzek. Tudod! Tudom, hogy tudod...
Elég közel húzódom hozzád. Közel ahhoz, hogy megint kísérletet tegyek rá, hogy megcsókoljalak és heves érzelmeim irántad testiségekbe fejezzem ki. Elviselem zöld tenyered lenyomatát az arcomon, ha az volna válaszod.
- Ha... ha így gondolod... - rögtön menteném a menthetőt, vetkőznék azonnal, így vörös kabátom mondhatni egyetlen másodperc töredéke alatt csattan a hajó falának. És vetkőznék is tovább, ha nem kerülnél ki ennyire pofátlan ügyességgel. - Megyek lezuhanyzok, ha úgy kényelmesebb. - villantok egy fogsoros vigyort utánad, habár annyira szédülök, hogy a félig lehunyt szemem alól lehet rossz irányba fordulok éppen. - Jöhetnél. - magabiztosabbnak érzem magam, mint amilyen a hangom. Arcomról persze próbálom eltüntetni bizonytalanságom jeleit. Hiába van belőlük számos. Tényleg. Kihúzom magam, bal alkarom a falnak nyomom (nyomnám), hogy kanos pózba vágjam magam előtted! Ám a mozdulat nem sikerül jól és eldőlök kissé. Mire persze megfordulsz, már rendezem magam. Sebesen, mint aki sosem esett pofára!
- Ja, ja. Igen. Egy légy szolgálta fel az italom... szerintem amúgy teleköpködte. De az nem tud lepetézni bennem... Ugye?! - őszinte aggodalom ül mellkasomra, ahogy fejem megdöntöm és furcsa fokba fordítva fejem bámulok rád, számos láthatatlan kérdőjellel a fejem fölött. - Drax kifejlesztette a láthatatlanság technikáját a legutóbbi küldink közben, szóval ha akartam volna se vehettem volna észre... - tényleg magas c-én nevettem fel az előbb?! Megköszörülöm a torkom és a tőlem telhető legmélyebb hangszínemen folytatom, miközben közelebb lépkedek hozzád. - Figyelj, ha már így alakult... - krákogok párszor, csakhogy még mélyíthessem. - Dobjuk le a ruháink és menjünk fürödni! Felrepülhetnénk a csillagok közé... - vonogatom a szemöldökeim, miközben próbálok stabilan állva Rád koncentrálni. Elég nehéz, mert hárman vagytok, de nagyon próbálkozom. Ismételten a közeledbe vágyom, érezni az illatfelhőd, így hát közelebb osonok hozzád. Egyetlen lépésnyi távolságot engedek. Nem többet!



forever changed| magácska mellett nehéz visszább venni... :/ 


_________________




Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

↷ i still believe in heroes

avatar
∆ Hozzászólások száma :
9
∆ Tartózkodási hely :
◣ surrounded by my idiots ◥



Tárgy: Re: unspoken thing... [Starmora] Hétf. 02 Júl. 2018, 16:58


Peter & Gamora
be careful, you're in the danger zone, love

Ha valaha tudni akarnád fel nem tett kérdésedre a választ: igen. Igen, mindig ilyen nyálasra iszod magad. Mintha emberi vérednek köszönhetően rád máshogy hatna az alkohol, mint ránk, űr-cowboyokra, és előhozza a legdilisebb, legnyálasabb, legnyomulósabb oldalad. Hazugság lenne azt állítanom, hogy állandóan bosszúságot okozol nekem, néha ugyanis egész mulattató hallgatni, hogyan törik költői rímekbe a nyelved. Mondjuk, hogy 70%-ban idegesítő, 30%-ban szórakoztató vagy ilyenkor.
Hangosan kimondott kérdésed azonban megakaszt abban, amit épp csinálok, hogy szembogaram tiédbe kapcsolódhasson egy percre. Elnyílt ajkamról formálatlan szavak készülnek feltörni, ám még túlságosan félek kimondani őket. Még félek tükröt tartani a lelkem elé, mely már olyan nagyon megkedvelt titeket... Így azt teszem, amihez a legjobban értek: levegőért kapok és hazudok.
- Nem tudom. Még keresem. - Úgysem hinnél nekem, ha azt mondanám, családként tekintek rátok. Talán eddig túl keveset adtam jelét, hiszen senki sem tanított meg rá, hogy kell. Egyedül bukdácsolok, s talán jobb is így, mert ha megtudnád, milyen fontos vagy nekem... Vagytok. Mindannyian. Nem lehet...
- Ó, Peter! - türelmetlenül, hevesen csattan hangom, dorgálón legyintve kerüllek ki, átlépve földre vetett kabátod felett. Hogy folyton csak ezzel jössz, mint valami kiéhezett kölyök! Nagyobb hasznára lehetnél az egész galaxisnak, ha az öltájad helyett a vér inkább az agyadba futna ilyen lelkesen...
Invitálásod hallatán csak lesajnáló pillantást vetek rád a vállam felett, s még ha mosolygok is, ne vedd annak, hogy szórakoztatsz! A legkevésbé sem! Különben sincs időnk mulatozni; jó lenne, ha a többiek mielőbb visszaérnének és indulhatnánk végre...
- Ne aggódj, még a legmakacsabb parazita sem lenne képes túl sokáig megmaradni benned... - Nem győzök grimaszolni és a szemem forgatni a sok sületlenségen, amit összehordasz. Érzem, hogy közelebb húzódsz, megcsap a testedből áradó hő, férfias - és tényleg meglehetősen alkoholgőzös - illatod, és be kell hunynom néhány pillanatra a szemem, hogy rendezhessem a gondolataim. - Ugye tudod, hogy csak ő hiszi magáról, hogy láthatatlan? Meg ezek szerint te... - Míg azon töprengek, hogyan oktassalak ki ezúttal, hirtelen jobb ötletem támad, és a felismeréstől ragyogó mosollyal fordulok szembe veled, hogy némi megfontolás után egy nagy, kimért lépéssel nullára redukáljam köztünk a távot.
- Jó. Repüljünk! - Félszeg mosollyal szegem le az állam, ujjaim kislányos zavarral játszadoznak feszes bőrmellényem cipzárján, tartva veled a szemkontaktust. Szabad kezem mellkasod érinti, lágyan végigsimítok rajta, hasfaladnak támasztva ujjbegyeim. Tekintetem követi a kezem, célzón törzsedre bökök állammal, mielőtt újból összekapcsolnám pillantásunk. Ennyivel jelzem, vetkőzz.
Ha eszedbe jutna, hogy ennél is közelebb gyere, tenyerem neked feszítve tollak el, később pedig magamtól elhátrálok. Arcomról nem tűnik a huncut, pajzán mosoly, ahogy észrevétlen az ajtó felé tolatok, minden egyes lépéssel lejjebb és lejjebb húzva a cipzárt, felfedve a bőr anyag alatt húzódó fűzőt, mely leszorítja kebleim.
Kivárom, mégis mennyi ruhadarabtól szabadulsz meg, és amint úgy ítélem, eléggé meztelen vagy ahhoz, hogy megtanuld a leckét, hagyom, hogy a régóta kikívánkozó nevetés röviden feltörjön belőlem. Megcsóválom a fejem, visszahúzva a cipzárt, s vele együtt a mellényt is a helyére, majd szó nélkül sarkon fordulok és faképnél hagylak.
- Nőj fel végre, Peter! - kiáltok még vissza, de már a hajó másik felén járok, ha nem állítasz meg.

segítene, ha maradandó látáskárosodást szenvednél? | universe |
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

↷ i still believe in heroes

avatar
∆ Hozzászólások száma :
954
∆ Kor :
38
∆ Tartózkodási hely :
next to my a-holes



Tárgy: Re: unspoken thing... [Starmora] Kedd 24 Júl. 2018, 18:57

more than anything...

Nem növeszted önbizalmam, ugye tudod? Bár kárpótol, hogy ágyéki felem működésében viszont nagyon is segítesz, ha érted, hogy mire gondolok... A legjobb az lenne, ha saját melegeddel segítenél, de ha olyan régóta nem vagy fizikai - továbbá biológiai kapcsolatban, mint én, akkor már az is öröm, hogy egyáltalán nézhetlek. És persze, hogy az alkoholos gőz mámorában fürdőzve növekszik az önbizalmam, no meg bizonyos méreteim és valamivel több remény duzzad ereimben annak reményében, hogy az éjjel lehet közöttünk valami. Vagy nappal. Hajnalban. A napszak szinte mindegy... Betegesen vonzódok hozzád. Feltűnt?
Én tényleg próbálok a szíved és lelked mélyére férkőzni, pofátlanul a válaszok után kutakodni, de nem könnyíted meg a felépített falaiddal. Hozzá kell tennem, hogy néha igencsak könnyedén meggyőzöl afelől, hogy tényleg nem érzel semmit, de tudod, hogy hol rontod el? Ott, amikor bajba kerülünk. A mandula szemeiddel elárulod, mennyire törődsz velem! Igenis, minden üvöltött 'Quill'edbe belecsomagolod eldobható papírként az érzéseid. Mert én hallom, tudom és hallom is! (Duplán hallom!) Engem nem tudsz megtéveszteni! Ahogy szemeink ütköznek, a lelkedig nézek, nem kell tovább.
- Ott van az orrod előtt. Egy magas, izmos, dögös pasas képében tetszeleg, nem olyan nehéz ez... - vonogatom lágyan szemöldökeim, minél közelebb húzódva zöld sziluettedhez. Tudom, tudom, hogy egy harcos amazon nulla hozzád képest, meg hogy te vagy a galaxis, minden dimenziók legkeményebb nőcije, de hogyan lehet, hogy egy ilyen erős jelenség az én egyetlen gyengepontommá nőtte ki magát? Mit művelsz velem? - kérdezik szemeim.
Kifakadásodra és puha ellenállásodra csak szemeim forgatva követlek tekintetemmel. Tudom jól miért húzódsz el, tényleg, én megértem, hogy ez az egész nehéz neked. De nekem sem könnyű kinyitnom a szívem... A bíbor ketyegőm most először kötődik valakihez, persze férfiasan és erősen, de van ennek mélysége. Én nem futok olyan csajok után, akik tojnak rám. És nem is mellőzöm a többi nőcit egy miatt... Tartásom enged, ahogy távolodsz. Miért nem hagyod, hogy szeresselek?
- Ellenben velük, én sokáig megtudnék maradni benned... - kiszélesedik vigyorom, szemöldökeim felhúzódnak, szemeim résnyire. Próbálom lefojtani a grimaszom, nem akarnálak kellemetlen helyzetbe hozni, de tudod, úgy vélem, hogy minél inkább megfeszülnek határaid, annál előbb robbansz és annál könnyebben simulsz karjaimba. Tehát ez lényegében a te hibád! - Kit izgat? - vállat vonok, mert hát tényleg, nagyon izgalmas téma Drax meg a baromságai, csak éppenséggel ebben a percben semmi más nem foglalkoztat, csak te. Te és én. Mi ketten... együtt. Ó, Gami! Ahogy elém lépsz, szerintem rögtön életet lehelsz ölembe. Megrezzenve húzódom egy arasznyit hátrébb. Az illatod... Ne bűvölj, kérlek! Így is csapdában érzem magam melletted. Ajkaim tátognak, értelmetlen szótagokat, némán, ahogy cipzárodra futnak ujjaid. A célzásaid hatékonyak, s ha vársz két pillanatot (hármat!) én máris alsóra vetkőzöm, szétdobálva a kicsikém gyomrában öltözékem darabkáit, készen rá, hogy bizonyítsam miféle érzések mocorognak bennem. Irántad!
Úgy mozdulok utánad, mintha megszállottad volnék. Így is van, de sosem ismerem be! Ahogy nevetni kezdesz és cipzárod helyére kerül, ismét eltakarva gömbölyű, zöld kebleid előlem, felmorranok, kezeim széttárom. És nem állítalak meg.
- Ó, ne már! - csapkodok kezeimmel, felmorranok, nézlek, hogyan távolodsz egyetlen alsómban ácsorogva mögötted. - Fogalmad sincs, hogy miről maradsz le. És csak azért maradsz le róla, mert gyáva vagy... Egy gyáva, aki fél attól a csodától, ami a gatyám alatt várna rá! - szinte fröcsögve kiáltok utánad, hogy aztán morogva felkapkodjam a ruháim (mind csak másodjára sikerül) és azokkal együtt a kabinom felé haladjak. Végig motyogom az utam, közben persze fortyogva és megfejelve mindent, ami az utamba kerül.




do you?| ha levetkőznél, az segítene...  


_________________




Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

Ajánlott tartalom
↷ i still believe in heroes





Tárgy: Re: unspoken thing... [Starmora]

Vissza az elejére Go down

unspoken thing... [Starmora]

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére
1 / 1 oldal

Similar topics

-
» Embertelenek > Unspoken

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Infinity Marvel :: Archívum :: Archívum :: Lezárt játékok-