HomeHome  KeresésKeresés  TaglistaTaglista  CsoportokCsoportok  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  
Üdvözlünk az Infinity Marvel frpg oldalán
légy, aki lenni akarsz a marvel végtelen világában
Lépj be közénk
ne rejtsd el magad

Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Chatdoboz
oszd meg velünk titkaid





Itt tartózkodók
ki jár erre?

Jelenleg 20 felhasználó van itt :: 8 regisztrált, 0 rejtett és 12 vendég :: 1 Bot


A legtöbb felhasználó (71 fő) Hétf. 29 Május 2017, 19:54-kor volt itt.
Utolsó posztok
érkezett válaszod?

A nyár díjazottjai
az évszak nyertesei

A nyár férfi karaktere

M'Baku
A nyár nõi karaktere

Natasha
A nyár párosa

Pepper & Tony
A nyár canon karaktere

Steve & Bruce & Rocket
A nyár kedvenc karaktere

Pepper
A nyár saját karaktere

Esther & Vitali
A nyár elõtörténete

Gamora & Herkules
A nyár játéka

A 4. kaland (III. - IV. kör)

Share | 
A topik címe: Cicc cicc ~ Felicia & Peter

avatar

∆ Hozzászólások száma :
37
∆ Kor :
19
∆ Tartózkodási hely :
☾ Queens, NYC



A poszt írója Peter Parker
Elküldésének ideje Szer. 13 Jún. 2018, 22:15
Ugrás egy másik oldalra











Fekete Macska & Pókember
I'm enchanted to meet you, cat
Mondhatnám, hogy a szuper-pókösztönöm jelezte, hogy valami nem stimmel a Guggenheim Múzeum körül, de valójában egy véletlenül elcsípett csatorna hívta fel a figyelmemet rá a rendőrségi rádión, ami alapján úgy döntöttem, talán érdemes lenne tennem arrafelé egy kört. Noha az idő már meglehetősen későre járt és tudtam, hogy ha May néni észreveszi, hogy eltűntem otthonról, a nyakamat veszi... Mégsem hagyhattam védtelenül a várost. A Bosszúállók nem lehetnek ott mindig mindenhol, és amúgy is, az én felszerelésem fejlettebb, úgyhogy nekem kell megvédenem New Yorkot minden apró bűnténytől.
Hogy pontosan mennyire apró is az a bizonyos bűntény, azzal csak akkor szembesültem, amikor landoltam a múzeum tetején. Három fekete teherautó parkolt az épület előtt, így arra következtettem, legalább tíz-tizenöt nem kívánatos okostojás tartózkodhat odabent. Sebaj, annyival még könnyen elbánok... Megigazítottam a maszkot az arcomon, aztán lőttem egy kis hálót a tetőablakra, majd egy erős rántással kikaptam azt a helyéről. Ügyeltem rá, hogy ne törjön el - sajnálnám, ha erre kéne költenem a zsebpénzem -, ahogy a lyuk mellé fektettem, feljegyezve magamban, hogy ne felejtsem el visszaszerkeszteni a helyére, amikor lelépek.
A múzeum meglehetősen sötét és kihalt volt, amin nem kellett volna meglepődnöm, de hát nem sokszor jár az ember éjszaka ilyen helyen. Az, hogy a biztonsági őrnek hírét sem láttam, további aggodalomra adott okot. Az ösztöneimet követve vágtam neki a folyosóknak, egyenesen a különleges ereklyék és leletek szárnya felé. Dulakodás, vita hangja csapta meg a fülem, úgyhogy megszaporáztam a lépteimet és meg sem álltam az egyiptomi részlegig. Mielőtt csak úgy vakon berobbantam volna a rablás kellős közepébe, úgy gondoltam, előbb jobb felmérni a terepet - igen, valahogy így kötöttem ki a szellőzőben.
Jó pók kis helyen is elfér.
- Mi a...
Eltartott egy darabig, mire sikerült értelmeznem az alattam lezajló jelenetet és megkülönböztetnem, ki kivel van. A számításaim helyesek voltak, 13 megtermett, talpig feketébe öltözött, maszkos fickó fogott közre egy szintén maszkos, a körvonalai alapján feltehetőleg nőt. Arra következtettem, nem egy csapatban játszanak, ugyanis meglehetősen hevesen dulakodtak. Két tolvaj egy múzeumban? Az csakis azt jelenthette, hogy...
Addig hunyorogtam, míg rá nem leltem az ellopott ereklyére. A nőnél volt, és becsületére szóljon, elég jól állta a sarat a többiekkel szemben. Fogalmam sem volt, ezek hogy tudták egy napra és egy időpontra időzíteni ugyanazt a rablást, vagy éppen ki kivel van és ki melyik oldalán áll a törvénynek, de ez nem is az én reszortom volt eldönteni. Majd a rendőrök intézkednek, addig szépen lekötözök mindenkit és visszateszem az ellopott ereklyét a helyére... Ez volt a terv, és elég jó tervnek tűnt, amíg meg nem hallottam eldördülni az első lövést.
Oké, ez alapjaiban megváltoztatta a tervet.
Leszereltem a szellőzőnyílást a helyéről, és máris a dulakodók közé vetettem magam. Tolvaj és tolvaj esetén nehéz eldönteni, hogy pontosan melyik oldalt védjem, de a jólneveltségem azt sugallta, a nőci több segítségre szorul.
- Ejnye, fiúk, egy tucat egy ellen? - csóváltam meg a fejem széttárt karral, majd már ki is lőttem egy-egy hálót a hozzánk legközelebb állókra. Az egyik fickónak a bokáit ragasztottam össze, aki így elvágódott, a másikat pedig arcon lőttem, ideiglenesen megvakítva.
Bár a furán öltözött nőci segítségére siettem, ez nem jelentette azt, hogy hagytam volna meglépni. Rajta tartottam a fél szemem, hogy ha menekülni akarna az ellopott valamivel, akkor megállíthassam.




szia, cica! hmm

Vissza az elejére Go down

avatar

∆ Hozzászólások száma :
6
∆ Kor :
18
∆ Tartózkodási hely :
Az értékeid közelében, a karmaim pedig már a szívedet markolják.



A poszt írója Felicia Hardy
Elküldésének ideje Szer. 27 Jún. 2018, 20:41
Ugrás egy másik oldalra

Az este teljesen szokásosan indult. Miután megkaptam Kingpintől az új megbízást, el is indultam a megszerzendő műtárgy felé. Láthatatlan árnyékként suhantam végig az éjszakai fényekben pompázó New Yorkon, amíg el nem jutottam a Guggenheim Múzeumig. Noha az ideiglenes kiállítás miatt, amelyen a Kairóból kapott különlegesen ritka műkincseket tették elérhetővé a nagyközönség számára, jóvalta alaposabb volt a biztonsági készültség, így is észrevétlenül átjutottam minden biztonsági szinten. Az őrökön és a különféle kamerák és lézeres riasztók sokaságán, míg a legnagyobb csarnokba érve a kiállított legritkább tárgyak előtt találtam magam. Mivel pedig a Kingpin által annyira vágyott műkincs a tárlat ékköve volt, a lábaim maguktól vittek a legkiemeltebb vitrinben helyet kapó, legszebb világítás élvező ékszer felé.
Ahogy megpillantottam Tutanhamon karperecét, egy pillanatra még levegőt venni is elfelejtettem. Az apró kardísz mennyien festett. A fényeknek köszönhetően nem csak a tömény arany anyaga csillant meg, de a karperecbe rakott színes drágakövek sokasága is mámorító látványt nyújtott. Mit ne mondjak, szerelem volt első látásra. Még annak ellenére is, hogy a rovarokat annyira nem szeretem, a karperecről pedig egy hatalmas, fekete hátú szkarabeusz nézett velem farkasszemet.
- Hogy te milyen kis szép vagy~ - suttogtam halkan magam elé, majd pár pillanattal később már ki is szabadítottam az üvegkalitkájából. Ahogy pedig az ujjamat végigfuttattam a karperecet díszítő drágaköveken - volt rajta lazurittől elkezdve a türkizen át minden, ami egy hozzám hasonló ékszerkedvelő tolvaj kedvére tehet -, elégedett mosoly ült ki az arcomra.
A jókedvem azonban nem tartott sokáig, mert pár megtermett, fekete ruhás alak lépett be a csarnok ajtaján. Nem szoktam meglepődni, de ahogy az élükön álló nagydarab férfi a földre dobta az egyik - remélhetőleg csak eszméletét vesztett - biztonsági őr élettelennek tetsző testét, egy meglepett sóhaj csak elhagyta a számat.
- Hát, ti aztán nem cicóztatok, fiúkák~ Látom, az osonás nem a ti stílusotok - mondtam egy kacér kacsintást dobva feléjük, utalva arra, hogy velem ellentétben valószínűleg teljesen nyíltan és erőszakosan törtek be a múzeumba, beindítva minden létező riasztót. Azonban hiába vetettem be a bájerőmet, látszólag meg se hatotta őket.
Hajajj, ezek nem ma kezdték - gondoltam magamban, miközben némán felmértem az erőviszonyokat. Voltak vagy tizenhárman, míg én teljesen egyedül álltam velük szemben. Ami alapvetően nem lett volna gond, csakhogy nem tudtam róluk semmit. Sem azt, hogy ki vagy esetleg kik küldték őket, sem pedig azt, hogy milyen erősek lehetnek. De ahogy felém közeledtek, az általuk felvett támadó pozíciók látványa biztosított arról, hogy nem csak Kingpin aggódott miattam és küldött erősítést. Ezek bizony valaki másnak a megrendelésére jöttek ide, és valószínűleg ugyanazt akarhatták, mint én. Hát, ennyit arról, hogy ez egy szokásos rablás lesz...
Első mozdulattal az egyik csuklómra tettem a meglepően jó állapotban lévő karperecet, hogy ne legyen útban a harcnál. Aztán nem volt más választásom, mint durván elintézni mindenkit, aki túl közel jön. Ez kezdetben igen jól ment - hamar rájöttem, hogy messze gyorsabb vagyok a fiúknál. Ugyan valószínűleg erősebbek lehettek nálam, de mivel nem tudtak hozzám érni, ez így nem sokat számított.
A helyzet azonban rögtön megváltozott, amint az egyik férfi kezében egy fegyver csillant meg. Szerencsére nagyon gyorsan tudtam reagálni, mert időben észrevettem, hogy mire készül, így egy pillanat alatt bevágódtam a legközelebb eső kiállítási asztal mögé, szerencsésen megúszva, hogy golyót kapjak.
Ezután jött a következő meglepetés, mivel egy újabb szereplő lépett a színre.
"Ejnye, fiúk, egy tucat egy ellen?" - Csak hang alapján elsőre nem tudtam, ki jelent meg, de úgy tűnt, az idegen az én oldalamat fogja erősíteni. Ahogy azonban kilestem a rejtekem mögül, meglepetésemre Pókember harcolt épp a megtermett ellenségeimmel. Ugyan nem értettem, ennek az igencsak ismert és közkedvelt Pókocskának - nyilván jól értesült tolvajként hírből ismertem őt én is - mi érdeke lenne nekem segíteni, de nem terveztem rákérdezni. Örültem, hogy leköti azt a csapatnyi zsoldost, mert így esélyt adott nekem, hogy meglógjak.
Így megpróbáltam takarásban maradni, és az ellenkező irányban lévő terembe eljutni, hogy onnan valahogy megszökhessek. Egy szó nélkül, hangtalanul lopakodva igyekeztem a terem ajtaja felé, azért közben éberen figyelve a hátam mögött zajló harcra is.


A hozzászólást Felicia Hardy összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Hétf. 30 Júl. 2018, 10:11-kor.
Vissza az elejére Go down

avatar

∆ Hozzászólások száma :
37
∆ Kor :
19
∆ Tartózkodási hely :
☾ Queens, NYC



A poszt írója Peter Parker
Elküldésének ideje Szomb. 30 Jún. 2018, 23:59
Ugrás egy másik oldalra











Fekete Macska & Pókember
I'm enchanted to meet you, cat
Miközben minden erőmmel arra figyeltem, hogy ne lőjenek le és ne töröljék fel velem a padlót, egy pillanatra szem elől tévesztettem a cicalányt. Esküszöm, nem volt több néhány másodpercnél, de mire legközelebb visszafordultam, hogy ellenőrizzem, a helyén van-e még, természetesen már nem volt ott. Nagy szívás, tekintve, hogy nála van a karperec... Mostanában nem sokszor bénáztam a különböző bevetéseim során, és nem szerettem volna a mai estével megnyitni a rossz karmát.
- Bocsi, srácok, most nincs időm játszadozni - elkezdtem hálókkal sorozni a csapatot, sorra lőve rájuk a lövedékeket, mígnem elegendőt rájuk nem hánytam ahhoz a fehér trutymóból, hogy a földhöz, a falhoz, egyéb berendezési tárgyakhoz és egymáshoz ragasszam őket. Amint úgy ítéltem, egyikük sem képes kiszabadulni a csapdámból, elégedett biccentéssel a meglógott tolvaj után eredtem.
Hálót lőttem a plafonra, annál fogva szeltem át a levegőt, és egy baromi filmbe illő ugrással bevetődtem a lány elé, elzárva a szomszédos terembe vezető utat. Noha eddig még nem próbált meg rám támadni, mégis csitítólag felemeltem mindkét kezem, hogy jelezzem, én sem tervezek ártani neki. Nem igazán szerettem volna harcba bocsátkozni, nem csak azért, mert lány, bár főként azért... De ha tehettem, kerültem az erőszakot, főleg az ellenkező nemmel.
- Ki vagy te? - Nem mintha abban bíztam volna, hogy elárulja a valódi nevét, a megbízását, meg az összes megbízóját feladja nekem, de reméltem, használ valami álnevet, amiről be tudom azonosítani. Elég sok lopás történt mostanság, talán végre megtaláltam a tolvajt, aki mögöttük áll...
- Oké, szóval, általában minden tiszteletem a hölgyeké, tudod, ez a gyengébbik nem megnevezés hülyeség, egyenrangúság meg minden, és ezen most sem szeretnék változtatni, úgyhogy... Mi lenne, ha csak simán visszaadnád azt? - böktem a karperecre a kezén, egy pillanatra elcsodálkozván annak szépségén. - Tyűha! Ez azé a Tutanvalakié, ugye? Gazdag egy csávó lehetett, aranyból van? - érdeklődtem kíváncsian, ám mielőtt túlságosan beleéltem volna magam a helyzetbe, sietve megráztam a fejem. Gyerünk, Peter, koncentrálj! Dolgozol!
- Gondolom, naivitás lenne azt kérnem, hogy add át a karperecet és várd meg a rendőröket, úgyhogy mi lenne, ha átadnád a karperecet, én meg adnék egy kis egérutat, hogy megléphess? - A lopás nem olyasmi, ami álmatlan éjszakákat okozna, ha elengedem a nőt - plusz bíztam benne, hogy hiába az egérút, így is úgy is beérném őt. No nem mintha annyira fellengzősnek akarnék hangzani, de elég jó tempót futok a levegőben...




Vissza az elejére Go down

avatar

∆ Hozzászólások száma :
6
∆ Kor :
18
∆ Tartózkodási hely :
Az értékeid közelében, a karmaim pedig már a szívedet markolják.



A poszt írója Felicia Hardy
Elküldésének ideje Hétf. 30 Júl. 2018, 10:11
Ugrás egy másik oldalra

Sejtettem, hogy Pókember megjelenése segíteni fog a helyzetemen - hiszen legalább nem nekem kellett felvennem a harcot az ellenséges zsoldosokkal-, de nem voltam naiv. Úgy sejtettem, hogy amint végez velük, jön is majd utánam. És ahogy magam mögül kihallottam a szájából, hogy "Bocsi, srácok, most nincs időm játszadozni", illetve nem kevés küzdelemre utaló zaj is megütötte a fülem, tudtam, hogy nincs már sok időm meglógni.
Siettem, amennyire tudtam. Egyrészt azért is, mert ezek az idegen barmok egész biztosan beindítottak minden riasztót és érzékelőt, én pedig nem kívántam megvárni, ahogy a New York-i rendőrkapitányság fele itt rajzik majd a múzeum körül. Másrészt pedig itt volt a sürgető tény, hogy Pókember attól függetlenül, hogy valami ismeretlen oknál fogva kisegített, továbbra sem az én oldalamon áll.
De hiába szedtem a halk kis lépteimet, nem ért meglepetésként, amikor Pókember egy igencsak menő mozdulatsorral előttem nem termett. Amivel persze nem lett gond, ha nem közém és a kiút közé landolt volna olyan akrobatákat lepipáló ruganyossággal.
"Ki vagy te?" - kérdezte tőlem. Látszólag nem akart megtámadni, és hogy én se sugalljak elsőre ellenséges szándékot, én is mellőztem bármiféle támadó beállás felvételét. Úgy gondoltam, hogy ahogy mindig is, első körben a különleges vonzerőmmel fogok próbálkozni. Aztán ha valamiért az nem működne eléggé a kis Pókon, az öklömmel még mindig rásegíthetek a dolgokra.
Így csak elmosolyodtam, és miközben a karperecet viselő karomat a csípőmre tettem, a másik kezemmel finoman a hajamba túrtam. Ezt megspékeltem még egy őrjítő pillantással, mit felé dobtam, és máris kész volt az első csábító hullám.
- A nevem Fekete Macska - válaszoltam egyszerűen, elővéve a dorombolósabb hangomat.
"Oké, szóval, általában minden tiszteletem a hölgyeké, tudod, ez a gyengébbik nem megnevezés hülyeség, egyenrangúság meg minden, és ezen most sem szeretnék változtatni, úgyhogy... Mi lenne, ha csak simán visszaadnád azt? Tyűha! Ez azé a Tutanvalakié, ugye? Gazdag egy csávó lehetett, aranyból van?" - Jókat mosolyogtam magamban Pókember beszédstílusán, ahogy kicsit jobban is megnézte a csuklómon csillogó ékszert. Még nem találkoztam vele élőben, inkább tényleg csak hírből ismertem, de az biztos, hogy nem tévedtek a pletykák, határozottan jó dumálókája van. Ez alapján még egészen szimpatikus is lenne, de mivel épp a kijárat előtt állt, nem akartam leállni szórakozni vele a muszájnál többet. Még úgy sem, hogy egészen jó ajánlatot tett, és gyakorlatilag futni hagyna. Hát igen, határozottan nem rossz ajánlat, de nem elég jó. Nekem legalábbis nem. Ez a megbízás nagyban hozzájárulhatna ahhoz, hogy végképp benyaljam magam Kingpinnél. Egy ilyen lehetőséget pedig nem fogok veszni hagyni. Nem is beszélve arról, hogy a tökéletes statisztikáimat is lerontaná egy ilyen, egyébként teljesen átlagosnak tűnő rablás elbukása. Szóval csak egy út maradt: lelépni, méghozzá a karpereccel. Ehhez azonban tudtam, hogy nem kevés munka és szerencse is kelleni fog, ha Pókember nem csak olyan jópofa, hanem erős és gyors is, mint mondják.
Ahogy előttem állt, nem gondoltam volna elsőre nehéz ellenfélnek. Igaz, nálam magasabb volt, valószínűleg nehezebb is, de meglehetősen csalóka az erőnléte. Szálkásabb testalkatú, nem az a kimondott izomagy, mint mondjuk a korábbi zsoldosok. De messze erősebb és teherbíróbb lehet, mint amilyennek alapból gondolnám. Amennyi kevés harcot elkaptam a tekintetemmel még a menekülésem előtt, illetve ahogy láttam, hogyan érkezett meg elém, semmi kétségem nem volt afelől, hogy nagyon erős. Erősebb, mint én. Egyébként sem kenyerem bárkit is lebecsülni, de úgy különösen nem, ha a mérleg nem az én javamra billen. Szóval ha puszta erőben nem tudom überelni - már pedig úgy számoltam, hogy nem fogom tudni -, más módon kellett legyőznöm. Hálásan gondoltam arra, hogy nem kezdtem el rögtön harcba provokálni, mert így talán el tudom altatni a figyelmét, hogy aztán valahogy meglógjak előle.
- Hát, mit ne mondjak, csábító ajánlat, igencsak csábító~ - duruzsoltam csábosan, ahogy szép lassan egyre közeledtem hozzá. Végül megálltam előtte, hacsak nem távolodott el tőlem, bár az esetben is könnyed léptekkel mentem utána. Ha kellett, akár még a falhoz is szorítottam, különösebben nem voltam szívbajos azt illetően, hogy brutálisan belemásszak nem csak a magánszférájába, de az arcába is.
- De tudod, ez a cicus igencsak szereti a csillogó dolgokat. Szerinted is megérdemelném, nem~? - Ha közvetlenül elé értem, mélyen a szemébe néztem, és nem hagytam, hogy félrenézzen. Kicsit ugyan nehéz volt ezt maszkon keresztül csinálni, de mivel eléggé a testére feszült a ruhája, így azért tudtam következtetni, hogy merre van a szeme, illetve olyan közel voltam már hozzá, hogy az orrom az övét simogatta, így biztos lehettem afelől, hogy az arca felém, előre néz. Az utolsó mondatot a létező legrekedtebb és csábítóbb hangon suttogtam már gyakorlatilag a maszkon keresztül a szájába, miközben a karperecet nem viselő kezem huncutan a mellkasára simult. Az ujjaimat pókszerűen széttártam, és úgy indultam el egy kis felfedzőkörútra az ujjacskáimmal, először a nyaka, majd kimondottan az arca felé.
Vissza az elejére Go down

avatar

∆ Hozzászólások száma :
37
∆ Kor :
19
∆ Tartózkodási hely :
☾ Queens, NYC



A poszt írója Peter Parker
Elküldésének ideje Hétf. 20 Aug. 2018, 16:28
Ugrás egy másik oldalra











Fekete Macska & Pókember
I'm enchanted to meet you, cat
Fekete Macska. Sosem hallottam még ezt a nevet, de elég menőn csengett, azt azért be kellett ismernem. Mondjuk, lehetett volna Szőke Macska is, hisz szőke, bár nem tudom, léteznek-e szőke macskák, arról nem beszélve, hogy végül is a ruhája eléggé fekete.
Oké, megint elkalandoztam. Megpróbáltam minden figyelmemet rajta tartani - és "rajta" alatt azt értem, hogy igyekeztem nem túlságosan nagy illetlenséggel megbámulni -, nehogy aztán két pislantással később arra eszméljek, hogy nyoma veszett.
A cicus csábítónak találta az ajánlatomat, ami rögtön széles vigyort csalt a képemre, mely kissé bárgyúvá vált, ahogy elindult felém. Amint túl közel ért, betolakodva a személyes szférámba, ösztönösen hátráltam pár lépést, hiába, mert makacsul követett. Ráeszméltem, hogy nekem kéne sakkban tartanom őt, nem fordítva, így végül felhagytam a meneküléssel, noha egyből irtózatos melegem támadt a jelmezem alatt. Ellenséghez képest túlságosan közel jött hozzám, és hát na, a menő szuperhősködésemen túl csak egy srác vagyok - a másik nem nyomulása érthető, hogy zavarba hoz.
- Ugye? - Helyeslőn bólogattam, remélvén, ilyen egyszerűen meg is úszhatjuk az egészet. Feldobtam egy ajánlatot, ő meg elfogadja - kész, vége, hazamehetünk. Ám a cicus folytatta, rögtön a "de" szócskával nyitva, vagyis sejtettem, hogy hiú ábrándjaimnak máris lőttek.
Testem torz kérdőjelet formált, mert ahogy egyre közelebb hajolt az arcomhoz, én úgy dőltem egyre hátrébb - bármelyik limbókirály megirigyelhette volna azt a meredek szöget, amit Mátrixosan bevágtam, és ahogy pluszban még taperolni is elkezdett, úgy éreztem, menten meggyulladok a maszk alatt. Hé, nekem kéne őt kelepcébe zárnom! Mikor lettem én az ő foglya?
- Ööö, izé, ne-nem tudom... - meg kellett köszörülnöm a torkomat, hogy némi tekintélyt és színt csaljak bele. Egyből elkaptam a nyakamon felvándorló kezét és lesöpörtem magamról. - Ha szeretnéd, veszek neked egy hasonlót. Ebayen biztos lehet kapni pont ugyanilyet is... Békeajándék, mit szólsz? - Miközben azon mesterkedtem, hogy lesöpörjem magamról a kezét, ösztönből ismét elhátráltam. Lapockám a kemény falnak koppant, és ezúttal tényleg úgy éreztem, sarokba szorított. Hihetetlenül zavarba hozott.
- Ez amúgy is egy öreg fószeré volt. Pasis holmi... Hozzád valami nőiesebb illik  - győzködtem tovább, és ha még mindig ragaszkodott hozzá, hogy az aurámban álljon, akkor a karpereces keze után kaptam. Megpróbáltam megragadni a csuklóját, hogy másik kezemmel lesegíthessem róla a karperecet. Ha kellett, ehhez én törtem be ezúttal az ő szférájába, hátradöntve őt, majdhogynem vízszintesbe, mintha csak valami fekete-fehér filmbe illő táncot lassúznánk. - Egyébként meg lopni csúnya dolog... - Ez volt talán az első értelmes érv, amivel sikerült ma előállnom.




Vissza az elejére Go down

avatar

∆ Hozzászólások száma :
6
∆ Kor :
18
∆ Tartózkodási hely :
Az értékeid közelében, a karmaim pedig már a szívedet markolják.



A poszt írója Felicia Hardy
Elküldésének ideje Csüt. 13 Szept. 2018, 16:14
Ugrás egy másik oldalra

Valahogy sejtettem, hogy Pókember nem fog egy helyben állni, és hagyni, hogy csábítgassam. Pedig be kell vallanom, régen sose mertem volna ilyesmiket csinálni. De amióta végre azzá váltam nagyjából, aki lenni szeretnék, valahogy nem érdekeltek a korábbi gátlásaim. A régi Felicia biztosan nem rondított volna bele ilyen végtelen magabiztossággal valaki - pláne nem egy idegen férfi - magánszférájába.
De az új Felicia ezt gondolkozás nélkül képes megtenni. És még élvezem is. Magamban legalábbis jókat szórakoztam azon, hogy szegény Pókember mennyire le akar rázni, illetve milyen kis óvatosan próbálja elhessegetni a közelségemet.
Először csak távolodott szegény, de aztán neki is be kellett látnia, hogy sajnos már nem nagyon tud hova menekülni előlem. Ettől függetlenül nem semmi, milyen rugalmas a teste, úgy hátradőlt, hogy attól féltem, még a végén lefejeli a padlót. No meg kissé magasabb is nálam, szóval ahogy hajoltam utána - a végén már lényegében fölé -, kezdett alólam is fogyni a talaj.
"Ööö, izé, ne-nem tudom... Ha szeretnéd, veszek neked egy hasonlót. Ebayen biztos lehet kapni pont ugyanilyet is... Békeajándék, mit szólsz? Ez amúgy is egy öreg fószeré volt. Pasis holmi... Hozzád valami nőiesebb illik. Egyébként meg lopni csúnya dolog..." - Az, ahogy egyértelműen zavarban volt, mégis próbált győzködni, valami eszméletlenül vicces volt. Esküszöm, szinte már sajnáltam is szegényt. Mert olyan jópofa, humoros pasinak tűnt, és látszólag az a jól nevelt, visszafogott fajta lehetett, aki megtartja másoktól a tisztességes távolságot.
Valahogy... kicsit furcsa is volt az egész helyzet emiatt. Ilyen esetekben a legtöbben nem zavartatják magukat a közelségem miatt. Nem úgy érzem, hogy úgy kell ráerőszakolnom magam valakire, inkább... mintha csak megadnám a jelzést, hogy lehet közeledni. És persze a legtöbben - akik nem elég fegyelmezettek vagy képzettek - bele is mennek a játékba. Szóval tényleg inkább valami huncut csábítgatás, amit művelek, nem pedig ilyen... számomra is kissé már kellemetlen nyomulás. Pedig biztos voltam benne, hogy Pókember is tipikus férfi, aki nem akarna ellenállni egy hozzám hasonló bombázó közeledésének. De mégsem ért hozzám, húzott magához vagy simult a testemhez. Inkább csak próbált kitérni előlem minden erejével.
Bevallom, annyira megrökönyödtem magabmban Pókember viselkedésén - szinte már botrányosnak is tartottam, hogy lehet ő ilyen -, hogy kissé meglepetten ért, amikor falmászó ellenfelem hirtelen mégis megindult felém. Annyi lélekjelenlétem még volt, hogy az egyik lábamat beleakasztottam az övének a hátuljába. Így ahogy ő dőlt felém előre, én úgy tudtam rajta megtámaszkodva hátrálni. Érdekes helyzet volt, mintha csak valami igazán furcsa táncot jártunk volna, amiben most ő vette át a vezetést.
Ám nem hagytam magam, ahogy nyúlt a karperec felé, én pont az ellenkező irányba nyújtottam a kezem. A mellkasomat az övéhez nyomtam, hogy még hátrébb dőlhessek, nehogy elérhesse a csuklómat. Mégiscsak ő a magasabb, nem szerettem volna megadni neki ezt az előnyt. Meg reméltem, hogy hátha kicsit elterelik a figyelmét a formás idomaim.
- Hát ez az antik szépség mégiscsak jobban passzol hozzám, mint valami Ebayes bóvli, nem~? - A kérdést viszonylag nyávogós hangon, arcomon tettetett sértődséggel tettem fel, a korábbi ajánlatára reagálva. - Egyébként is, ez Tutanhamon karperece. A múzeumban is csak azért lehet, mert megnyúlták a sírjából, szóval nem értem, milyen lopásról beszélsz.
A végét már normális hangszínben tettem hozzá, magamban pedig bőszen gondolkoztam valami szökési terven. Olyan közel volt, hogy valami egyszerű, de hatásos csapáson gondolkoztam. Üssem gégén? Vagy mellkason...? Mindenképp valami gyors és erőteljes támadásban gondolkoztam. Valami olyanban, ami nem okozna neki súlyos sérülést, de a légzésben akadályozná. Nekem az is elég lenne, ha pár másodpercig levegő után kapkodna kilapult tüdővel vagy légcsővel, mert akkor egy másodlagos ütés vagy rúgás után lenne elég időm gyorsan eliszkolni.
Így amikor meghallottam az ablakon át beszűrődő zajokat - konkrétan több erre tartó rendőrségi járművet -, lépésre kényszerültem.
Ha elég gyors tudtam lenni, akkor a kézfejem élével torkon csaptam szegényt. Féltem, hogy ez nem lehet elég, így ha sikerült is, biztosra akartam menni, és ugyanazzal a kezemmel - immár ököl formájában - a mellkasára is mértem egy ütést. Reméltem, hogy így rövid ideig fulladozni fog, én pedig gyorsan kiszabadulva a furcsa táncpózunkból, kisurranhatok a mögötte lévő ajtón a szomszéd szobába. Még annyit biztos oda is súgtam neki távozás előtt, hogy "Ne haragudj, Póki, nincs időm cicázni".
Ha nem sikerült volna a tervem az ideiglenes cselekvésképtelenné tételével, elsődlegesen csak el akartam kissé távolodni tőle, hogy ne kaphasson el. Volt egy olyan érzésem, hogy nehezen szabadulnék a fogásából. De túl messzire sem akartam menni, nehogy a hálóvetőjével elkaphasson.
Vissza az elejére Go down

avatar

∆ Hozzászólások száma :
37
∆ Kor :
19
∆ Tartózkodási hely :
☾ Queens, NYC



A poszt írója Peter Parker
Elküldésének ideje Szomb. 06 Okt. 2018, 12:22
Ugrás egy másik oldalra











Fekete Macska & Pókember
I'm enchanted to meet you, cat
Gyenge kísérletem, hogy kizökkentsem a Macskát a fölényes szerepéből, visszafelé sült el és az arcomba robbant. Nem fair, hogy a nőknek vannak olyan fizikai-biológiai adottságaik, amiket kihasználhatnak ellenünk, szegény, fegyvertelen férfiak ellen. Mennyire igazságtalan már, hogy hozzám nyomhatja a... Hát, tudjátok, azokat, viszonzásul meg semmit sem tehettem - csak pirultam, persze, másra már képtelen vagyok, úgy tűnik.
- Csak nem akarod visszaszolgáltatni jogos tulajdonosának? Abban talán még segítenék is, ha nem kéne hozzá megszentségteleníteni egy ősi fazon sírját. Eléggé tartok a múmiáktól - igyekeztem figyelmen kívül hagyni a női praktikáit, fegyvereit, kiegészítőit - nem tudom, minek nevezzem a ruha alatt megbúvó idomokat -, de sokkal hajlékonyabb volt nálam, és túl messzire tartotta a karperecet ahhoz, hogy elérhessem.
Úgy tűnt, a cica gondolkodóba esik a szirénák hallatán. Sejthettem volna, hogy csak újabb szökési terven agyal, de hát fiatalság, naivság... Míg azt vártam, hogy végre feladja magát és belátja, milyen butaságot művelt a karperec lenyúlásával, ő egyetlen mozdulattal megtörte kitekert pózunkat. Olyan hirtelen csapott torkon és mellkason, hogy nem csak megtántorodtam, de a nyakamhoz kapva térdre is zuhantam. Egyrészt AÚ!, másrészt meg hirtelen levegőt akartam venni, de nem jött semmi, és ez azért eléggé rám hozta a frászt. Persze a nagy fuldoklásom közepette láttam és hallottam a macsek távozását - más esetben talán még értékeltem is volna a szóviccét, cicázni, meg minden -, és próbáltam valahogy utána eredni, de újra és újra visszabuktam térdre.
Kellett néhány pillanat, sajnos túlságosan sok pillanat ahhoz, hogy összekaparjam magam és köhécselve, levegőért kapkodva a nyomába eredjek a szomszédos szobába, ám hiába kutattam a fekete-fehér sziluett után, a holdfény által megvilágított termecske teljesen üres volt. Fáradtan szuszogva nehezedtem a térdeimre, fejem leszegve a kudarctól, hevesen kattogva pörgettem újra a fejemben az elmúlt néhány percet.
Fekete Macska - ki az ördög lehetsz?




Vissza az elejére Go down





A poszt írója Ajánlott tartalom
Elküldésének ideje
Ugrás egy másik oldalra

Vissza az elejére Go down
 

Cicc cicc ~ Felicia & Peter

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

 Similar topics

-
» Jessica Drew / Póknő
» Peter McCall
» Kimiko vs. Peter
» Gabriellla és Peter Smite
» [Stella QF] Anatole Saito vs Peter Worker

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Infinity Marvel :: Univerzum - Játéktér :: Föld :: New York :: Guggenheim Múzeum-