HomeHome  KeresésKeresés  TaglistaTaglista  CsoportokCsoportok  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  
Üdvözlünk az Infinity Marvel frpg oldalán
légy, aki lenni akarsz a marvel végtelen világában
Lépj be közénk
ne rejtsd el magad

Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Chatdoboz
oszd meg velünk titkaid





Itt tartózkodók
ki jár erre?

Jelenleg 25 felhasználó van itt :: 10 regisztrált, 0 rejtett és 15 vendég :: 2 Bots


A legtöbb felhasználó (71 fő) Hétf. 29 Május 2017, 19:54-kor volt itt.
Utolsó posztok
érkezett válaszod?

A nyár díjazottjai
az évszak nyertesei

A nyár férfi karaktere

M'Baku
A nyár nõi karaktere

Natasha
A nyár párosa

Pepper & Tony
A nyár canon karaktere

Steve & Bruce & Rocket
A nyár kedvenc karaktere

Pepper
A nyár saját karaktere

Esther & Vitali
A nyár elõtörténete

Gamora & Herkules
A nyár játéka

A 4. kaland (III. - IV. kör)

Share | 
A topik címe: welcome here, my dear ~ Avery&&Pria





A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Hétf. 21 Május 2018, 17:59
Ugrás egy másik oldalra

Avery & Pria

Megleltem. Megtaláltam a bátyámat, a családomat, az otthonomat. Thor arra kért, maradjak vele. Az igazság az, hogy akkor is így tettem volna, ha nem teszi. Az ő arany szálai és az én ébenfekete fonalaim összegabalyodtak. Egyszer elváltunk. Soha többet nem ismételném meg.
Asgard. A hely, ahol születtem. És a hely, ahová tegnap éjjel megérkeztem. De nem egyedül. Pillantásom ekkor az ágyamban heverő, még igazak álmát aluszó leányra szökken. Mosolyom kiszélesedik, ahogy nézem őt. Olyannyira elvarázsolt Asgard pompája, hogy tegnap a karjaimban kellett ágyba tessékelnem. Avery... Megkérdeztem, hogy velem tartana-e, ő pedig készségesen rábólintott. A szívem azt hiszem sosem volt még ennyire békés. A bátyám és a kedvesem... egy helyen. Habár utóbbi még nem hivatalos, bízom benne mielőbb azzá válik.
A teraszról bámulok kifelé, magamba szívva a frissességet, melyet otthonom viszontlátása teremt bennem. Nem mondom, anyám és atyám hiánya szúrja a szívem, a légzésemen nehezít. Lokiról nem is beszélve. Thortól kellett megtudnom, hogy Loki nem édes testvérem. Ahogy azt is, hogy anyám évekkel ezelőtt meghalt. A száműzetésem után nem maradhattam kapcsolatban, senkivel. Az asgardiak aligha emlékeznek rám, így az arcom nem ismerős nekik. De nem bánom. Nem akarom, hogy Odin mércéjéhez mérten figyeljenek rám. Csak az számít, hogy Thorral együtt legyünk és hogy Avery mellettem maradjon, ha ők ketten az oldalamon vannak, akkor semmi sem állíthat meg. Ebben egészen biztos vagyok.
Tudom, hogy utóbbitól nem kérhetem, hogy örökre az oldalbordámként viszonyuljon hozzám, de most még nem akarok ezzel törődni. Más, fontosabb dolgokat kell tisztáznunk, melyekre eddig még nem volt lehetőségük. A bázis óta barátian viselkedtem vele, s szeretném, ha a szemembe mondaná, hogy elvárja-e ezt a továbbiakban is, vagy hagyja, hogy szívem egészével övéért küzdjek!?
Lassú, kecses léptekkel közelítem meg a kerek ágyat, aminek közepén elterül a szőke angyalom. Vontatottan feltérdelek a puha matracra, hogy úgy közelebb araszoljak hozzá, majd lágyan eldőljek mellé - pont szemben vele ezáltal, s onnan fürkészhessem arcán. Megengedem magamnak, hogy felső karommal arcának peremét cirógassam.
- Ébresztő Napleány... – súgom halkan, finoman döntve fejem szögén. Ajkaim mosolyra húznak, ahogy figyelem őt, de nem szólongatom tovább, szöszke fürtjeivel játszom, amíg fel nem ébred.

szia kedves, milyen régen is volt... (: | pray |
Vissza az elejére Go down





A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Szer. 13 Jún. 2018, 19:21
Ugrás egy másik oldalra


Pria & Avery
thank you for taking me home
Asgard bámulatos! Igazából a világűrben minden bámulatos, a távoli bolygók látványa az űrhajóból, az ismeretlen szerzetek, maga a tudat, hogy magam mögött hagytam a helyet, ahol felnőttem. Sosem jártam még a világűrben. Azt hittem, sokkal félelmetesebb lesz és Pria nem győz majd nyugtatgatni, ám ahogy elhagytuk a Földet, szinte teljesen megnyugodtam. Persze az új bolygó, az új nép és az új kultúra (istenek és istennők! Igazi istennők!!) okozott némi sokkot, de amint megfogtam Pria kezét, minden újra helyreállt bennem.
Aztán valahogy, "véletlenül" el sem engedtem egész este. Ahogy a csillagokban gyönyörködtünk, szinte el is felejtettem, hogy nem otthon vagyunk, és bár lenyűgözött Asgard pompája, a lelkem mélyén aggasztani kezdett a jövő gondolata. Ez Pria otthona, itt él a népe, a családja, és istenemre mondom, csodálatos hely! Mi oka lenne visszajönni velem a Földre? Mi lesz, ha soha többé nem jön vissza? Én nem maradhatok vele, bármilyen kedvesen is fogadtak, nem tartozom ide, otthon vár a munkám és a családom... S bármennyire sem vagyok a távkapcsolat ellen, lehet, hogy a mi esetünkben mégsem menne olyan könnyen. Nem mintha együtt lennénk hivatalosan, vagy bármi ilyesmi...
Lágy cirógatásra ébredek, a hajamban matató ujjak enyhítenek bal karom zsibbadásának kellemetlenségén. Nem sokat mozdultam abból a pózból, melyben elnyomott az álom, és emlékszem, hogy abban Priát öleltem. Pilláim résnyire nyílnak, nyűgösen tiltakozom a beszökő napfény ellen, ám ahogy megpillantom fejem felett az ismerős sziluettet és azt a gyönyörű mosolyt, egyből leutánzom és magam is elmosolyodom.
- Még mindig álmodom? - megérintem a kezét, hüvelykujjammal megcirógatom a csuklóját. A vágy, hogy megcsókoljam, különösen erős így kora reggel, úgyhogy inkább nem gyönyörködöm túl sokáig Priában, hanem ülésbe tornázom magam, átdörzsölve párszor az arcom. Te jó ég, remélem, nem horkoltam, meg nem folyt a nyálam...
- Rég nem aludtam ilyen jót... Még mindig alig hiszem el, hogy Asgardon vagyunk - még kissé álmos-kócos-kómás vagyok, de a mosolyom máris fülig ér és szikrázik, ahogy Priát fürkészem. Nem tudok ellenállni a vágynak, úgyhogy kettőnk közé támaszkodva odahajolok, hogy szabad kezem arcára simítva megpuszilhassam a túloldalon. - Jó reggelt! - pironkodva elhúzódom, és már söpröm is le magamról a takarót, hogy csak úgy mezítláb kimászhassak az ágyból.
- Folytatjuk ma a városnézést? - kíváncsiskodom a vállam felett lesve hátra rá. Első utam az ablakhoz vezet, hogy vethessek egy pillantást a városra, és így kitisztíthatom picit a fejemet is, távolabb Priától. Megbabonázol...


daydreaming | úgy hiányoztál! |

Vissza az elejére Go down





A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Szomb. 30 Jún. 2018, 22:25
Ugrás egy másik oldalra

Avery & Pria

Finoman süpped alattam a matrac, ahogy a szöszke borzoshoz húzódom. Lágy mosoly villan arcomon, fejem oldalra billen. Nem tudom megmondani, hogy mikor láttam ehhez hasonló szépséget legutoljára. (De igen, tudnám...) Pillantásom végig fut rajta, vonásain, görbéin, s nem volna illendő, de számos látható és fedetlen pontján is felmérem, mielőtt ébresztgetném a nyújtózkodót.
- Nem... – halk hangon szólok hozzá, fejem enyhén megcsóválva nézem őt. Figyelem, hogyan küzdi fel magát ülőhelyzetbe, én pedig követem. Épp csak ellentétes mozgással, hátrafelé araszolva, hogy a párhuzamunk megmaradjon. Sötét tincseim igazgatom, a felgyűrt combjaimra pillantok, mosolyom próbálom nem elfojtani.
- Tetsz...tetszik neked itt? – kissé félve kérdezem. Szégyenlősen pillantok le a paplanra, mintha bármi kínosat kérdeztem volna. A lehető legpuhább és finomabb módon próbálom megtudni, mit érez a hellyel kapcsolatban. Noha tudom, hogy nincs maradása, mégis úgy érzem, hogy ha jól érzi itt magát, talán mellettem maradhatna... Talán. Önző dolog, igaz? Finom puszit lehel orcámra, mire boldog és széles mosoly költözik ajkaimra. - Szépet neked is, Napleány... – szinte csak súgom, magam elé bazsalyogva, miközben ő már felpattan és kikászálódik a kerek ágyból. Vállam fölött révedek egy pontra, látóteremben még benne a szöszke sziluett, ahogy elhagyja a szobát.
Lassan egyenesedem fel, hogy követve útvonalát az ablakhoz lépkedjen. - Igen, elég sok mindent mutatnék még neked... – nyelnem kell, halkan torkom köszörülnöm. Teljes alakommal övé mögé lépek. Fél fej, talán több, mivel magasabb vagyok, így könnyedén átölelem őt, hátulról simulva törékenynek tűnő vonalaiba. Beleidomulok sziluettjébe. Tökéletesen passzolunk...
- Örülök, hogy itt vagy velem. – súgom bele az illatos zuhatagba, finoman belecsókolva a tarkójába, ha nem húzódott el tőlem. - Szeretem az illatod... – vallom meg, lehunyt szemeim alól, homlokom buksijának támasztva.

te is nekem, léleksimogató játék! (: | maybe me |
Vissza az elejére Go down





A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Szomb. 07 Júl. 2018, 17:25
Ugrás egy másik oldalra


Pria & Avery
thank you for taking me home
Értetlenül figyelem Pria szégyenlős mosolyát, félszeg tartását, hiszen semmi oka nincs bizonytalankodni. Asgard már abban a pillanatban elrabolta a szívem, hogy megérkeztünk, pedig akkor még csak a palota távoli tornyait és a környező tájat láttam; nem sétálhattam az asgardiak közt, nem csodálhattam meg az itt élők kultúráját, a palota belsejét. Minden egyes itt töltött perccel egyre jobban beleszerelmesedem a helybe.
- Csodálatos itt! Egyáltalán nincs honvágyam. Olyan, mintha most is otthon lennék... - Kissé félénken ismerem csak be, hiszen nem tudom, mennyire illik ilyet mondanom, hogyan is állunk most pontosan egymással, és abba belefér-e, hogy az ő otthona az enyém is legyen.
Ahogy mögém simul, elönt a melegség. Érintése mintha minden porcikámat végigcirógatná. Azon kapom magam, hogy ösztönösen hátradőlök, hátammal mellkasához simulva, karommal gyengéden körbefonom az övét, jobban húzva magamhoz, magamra. Pontosan így születik meg a tökéletesség definíciója. A karodban.
- Örülök, hogy itt lehetek - vallomással felelek az övére, jólesőn behunyva szemem, ahogy megérzem ajkait a tarkómon barangolni. Libabőr szalad végig a karomon, jobban belesimulok hát az ölelésébe, fázósan vonva közelebb magamhoz. A testéből áradó hőben lángra tudnék kapni...
Talán kissé hirtelen fordulok meg, de túl gyorsan jön az elhatározás, hogy lássam őt. Két tenyerem közé fogom az övét, és csak annyit húzódom el, hogy kényelmesen egymás szemébe nézhessünk - törzsünk érintkezését igyekszem minél több ponton őrizni.
- Köszönöm, hogy magaddal hoztál! Sokat jelent... - Mosolyom gyengéd ugyan, de a kezét annál határozottabban szorítom; úgy kapaszkodom belé, mintha sosem akarnám elengedni, és talán ez így is van. Még közelebb húzódom hozzá, annyira, hogy kezünk kettőnk köré szoruljon. - Azt hittem... Attól féltem... - elbizonytalanodom, hogy szabad-e a buta félelmeimre pazarolnom a reggelünket. Lesütöm a szemem, leszegve kissé fejem, és ahogy oldalra pillantok, el mellette, táncra késztetem szőke fürtjeim. - Hogy talán sosem látlak többé... - bököm ki végül, ahogy pillantásom visszatalál Pria gyönyörű bogaraihoz. Sajnálkozón mosolygok önnön butaságomon, hisz most itt vagyunk mind a ketten, de egykor komolyan azt hittem, végleg elvesztettem őt.
- Tudod, meséltem, hogy találkoztam egy fickóval, Űr-Lorddal... Ő azt mondta, nem adhatom fel... Hogy Téged nem adhatlak fel, szóval... - Szóval fogalmam sincs, mire akarok kilyukadni. Kissé zavarban vagyok a témától, hiszen ahhoz, hogy megvalljam az érzéseimet, talán tényleg túl korán van, de ha már belekezdtem, furcsa lenne csak úgy visszakoznom. Ezt jól megcsináltam magamnak! - Szóval köszönöm - zárom le végül ennyivel, visszakanyarodva korábbi hálálkodásomhoz, és az arcomhoz emelem mindkét kezét, nekidöntve a homlokom. Menedéknek használom a kezünket, elrejtve mögé az arcom, mert már megint csak össze-vissza zagyválok a nő előtt, akit szeretek...


i can't | nem csak a lelkem simogatja, mindenem :3 |

Vissza az elejére Go down





A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Pént. 10 Aug. 2018, 18:03
Ugrás egy másik oldalra

Avery & Pria

Nem tudok távol maradni tőle. Ahogy talpaim ismét a földet súrolják, közelebb húzódok hozzá. Karjaimmal átölelem, állam lágyan füléhez érintem. Olyan ő, akár a ragyogó, forró és vidám napsugár. Én pedig az ébenfekete, hűvös, kissé talán komor holdsugár. Azt hiszem tökéletes a harmónia, amikor együtt vagyunk. Ajkaim felfedezik, s bár hallom szavait, én mégis cirógatom tovább. Simítom, ahol elérem, cirógatom. Finom próbálok lenni, de mégis eleget mutatni abból, mit is jelent nekem.
Meglepetten pillantok fel szemeibe, amikor szembe fordul velem. Lágy mosoly költözik ajkaim szegletébe. Aprót bólintva döntöm oldalra a fejem, őt figyelem. Nem vonom le tekintetem róla. A kezeinket figyelem, miközben beszél, s beszélek. - Én köszönöm, hogy velem jöttél. – lágyan vállat ejtek, ahogy aztán felpillantok a lányra. Tekintetében veszek el éppen, amikor olyan közel húzódik hozzám, hogy kezeinket összepréselik törzseink. Kissé meglepetten nézek fel, ajkaim elnyílnak. Szemeimben ott a kíváncsiság, a letisztult érdeklődés. Hallva szavait, kivárom, mi az, amitől félt, végül egy súlyos, nehéz sóhaj után lehajtom fejem és csóválni kezdem azt. - Egykor úgy gondoltam, helyes döntés téged hátrahagyni. – vallom meg, szemeibe engedve enyémek tekintetét. Megkapaszkodom íriszeiben, miközben őszinte vallomásom ejtem meg. - De már tudom, hogy tévedtem. Hiba volna... hiba volna elengedni a napot... mert akkor nem maradna más, csak a fakó sötétség. – nem tudom, hogy mikor kezdenek ujjaim szőke fürtjeivel játszadozni, de azon kapom magam, hogy onnét húzom vissza kezem.
Ahogy tovább beszél, belenevetek szavaiba. Nem azért, mert ostobaság, vagy mert nem értem,.. nagyon is értem! És hálás is vagyok Űr-Lordnak, legyen az bárki is! Ha tehetem, meghálálom majd, amiért támogatta szívem ügyét, még így névtelen névvel is. Lágyan bólintok, mosolyom kiszélesedik, amikor elbújik előlem zavarában. Egyik lábamról a másikra helyezem a súlyt, közelebb húzódnék hozzá, hogy kipirult orcáját érinthessem orrom hegyével és csókkal pecsételjem e percet, de szikrázó parázs áramlik keresztül vénáimon, mintha magas feszültség robbanna át ereimen. Így elhúzódva tőle, rögtön kibámulok az égboltra, s keresem, mégis miféle jelenség okozza ezt. De - amit látok, az túl sok.
- Asgard... – elnyílnak ajkaim, szemeim elkerekednek, ahogy észlelem, hogy a horizont vonalán porlani kezd a Bifröst, majd a szivárvány híd, s mintha csak száraz levelet morzsolna a kéz, úgy lesz apró darabjaivá világom. - Öltözz fel, gyorsan! – érintem meg a szőke leány arcát és a berontó Voltsagghoz fordulok. Ő elmondja, hogy Thor nincs Asgardon. Nekem pedig irányítanom kell. Nincs időm megtagadni a parancsot, de mind Volstagg, mind Hogun és mind Lady Sif engedélyem és áldásom kapják a civilek mentésére, irányítására.
- Mennünk kell! – nyújtom a kezem Avery felé, én ekkor már harci díszben állok, hiszen egy szemvillanás az egész, hogy teljes pompámban tündököljek. Arcom bocsánatkérő, s ha tudom kézen fogom a lányt és vonom magam után. Ha kell, testemmel védem a törmeléktől. Bármitől.
- A mentőcsónakokba, a gépekbe!. – kiáltom. A végtelen űrben is jobb, mint egy pusztuló világban... - Atyám varjai. – nézek a szőke lányra mellettem, s már lököm is Volstagg karjaiba. - Vidd el a lányt, tedd fel valamelyik hajóra! – kiáltom, miközben én bólogatok feléjük. Sif utánam kiált, de a fejem csóválva a torony felé kapom a fejem. - Meg kell tudniuk a világoknak! Thornak tudnia kell. Értünk fognak jönni! Menjetek! – hangom parancsoló és már át is vágom magam a tömegen, kirobbanva az emberfolyóból, föl a magasba, föl a toronyba.

annál jobb, ez a célja ennek (: | lebegünk |
Vissza az elejére Go down





A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Hétf. 20 Aug. 2018, 15:47
Ugrás egy másik oldalra


Pria & Avery
and now you're leaving me again
Vallomásától felforr a szívem. Mindig is úgy hittem, a Naphoz hasonlítani engem túl becses metafora, amihez nem érhetek fel, de időközben megszerettem ezt a képet. Ha én vagyok a Nap, akkor ő a Hold: titokzatos és gyönyörű, uralja az egész égboltot teljesen egymaga, ezüst fényével beragyogja az éjszakát. Kiegészítjük egymást.
Lehunyom a szemem, a hajamat cirógató keze alá simulok. A vágy, hogy megcsókoljam, túl erős, és már egyetlen ép ellenérvem sincs, mely visszatartana attól, hogy megtegyem - leszámítva, mikor elhúzódik tőlem, hevesen, mintha megégettem volna. Értetlenül pillantok fel rá, nem értem az arcán átfutó érzelmeket, míg ösztönöm arra nem késztet, hogy hátat fordítsak neki. A táj, amiben az imént gyönyörködtem, sötétségbe borult, elszenesedett makettként porlad a szemünk láttára.
Lesokkol a látvány, talán magamhoz sem térnék, ha Pria nem érintené meg az arcom, és nem törne ránk a Három Harcos egyike. Sietve bólintok és már ott sem vagyok. Két perc csupán, míg magamra öltöm a kék felsőt és a vörös szoknyát, hátamra kanyarítom a köpenyt és csizmámba bújok. Futóléptekkel rohanok vissza Priához, reflexből a kezéért kapva.
- Mit tegyünk? - Ez az ő otthona, az ő hazája, így egyértelműen tőle várok parancsot. Tartom vele a tempót, követem kifelé, nem repülök, hogy ne kelljen lehagynom, de ettől még tettre kész vagyok - egészen, míg a palotából kirontva tarkón nem csap a sötétség.
Mintha lényem egészét egy szuszra kiszippantanák belőlem. Elhagy az erőm, ellazul a szorításom Pria tenyerén és épp csak állva tudok maradni. Akkor szoktam hasonló gyengeséget érezni, ha túlzásba viszem az erőm használatát, most viszont még bele sem kezdtem, s úgy érzem, az is nehéz, hogy tudatomnál maradjak.
- Pria? - Talán ki sem mondtam hangosan a nevét, talán csak suttogom, vagy némán formálják ajkaim. Keze azonban a következő pillanatban elenged, idegen karokban találom magam. Hitetlenkedve hallgatom a parancsait. Azt mondtad, hiba volt elhagynod, most mégis újra megtennéd? - Várj! - kiszabadítom magam a rögtönzött fogságból és utána repülök, a tömeg felett elsuhanva, habár felhevült érzelmeim csak rövidke távon képesek eljuttatni. Szédelegve érek talajt, ám már nyomát sem látom az éjszín hajú amazonnak. A torony felé indulnék, amikor éles sikolyok elvonják a figyelmem; tőlem jobbra egyre tágul a sötét szakadék, mindent és mindenkit felzabálva, aki az útjába kerül.
Két szívdobbanásig mérlegelem, merre húz jobban a szívem, majd ellent mondva utasításának jobbra száguldok, megragadva a peremről elveszni készülő nő karját, odarántva őt magamhoz.
- Menjetek a mentőcsónakokba, fel a gépekre! - kiáltom a parancsot, amit Pria is szajkózott, és megtolom magam előtt a nőt. Maradék erőm aztán Asgard másik pontjára reptet, hátammal fogva fel az összeomló palota lezúduló tornyainak egyikét, kimentve alóla néhány asgardit. Minden egyes akciómmal a fejem egyre inkább zúg, a sötétség mintha belülről emésztene.
Eljön az a pont, amikor már muszáj felszállni az utolsó hajók egyikére, és amikor már nincs elég erőm ellenkezni Volstagg akarata ellen, pedig egyre csak Priát kutatja a pillantásom, egyre csak dacolok az ellen, hogy hátrahagyjuk őt, ám végül a sötétség győz, magába szippantva elmémet...


without you | ej, erre fel most itt hagysz... |

Vissza az elejére Go down





A poszt írója Ajánlott tartalom
Elküldésének ideje
Ugrás egy másik oldalra

Vissza az elejére Go down
 

welcome here, my dear ~ Avery&&Pria

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

 Similar topics

-
» Naomi - Dear Diary
» Thomas "Tom" Avery

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Infinity Marvel :: Archívum :: Archívum :: Félbemaradt játékok-