• Az oszlop felé tartó hősök útját Mephisto és megteremtett fia, Blackheart állja. Közvetlen az Ördög oldalán felsorakozik Norina is, hogy szembeszálljon az oszlophoz igyekvőkkel. Az ellenség mellett felvonult, több százas légiók, skrull és a megmaradt négy- és hatkarú outriderek védelmezik az oszlopot. Wakanda földjén megkezdődhet a nagy mészárlás. A támadók csapatához csatlakoztak a meggyógyított wakandai harcosok is, ám Joshua nélkül, hiszen a fiú eszméletét vesztette, miután minden erejével egyszerre gyógyította meg a sérülteket. Elixirt Jean Grey a Blackbirddel biztonságba vitte (az userrel megbeszélve).
***
» Általános leírás: A hozzászólásod megírására egy hét áll rendelkezésedre. Amennyiben a partnered/partnereid hamarabb megírják köreiket, lehetőséged van az újabb kör megnyitására. Ha valaki nem írja meg egy héten belül a hozzászólását, a kör újra indulhat (mivel sokan vagyunk, törekedjünk nem megváratni egymást). A Kalandmesternek jogában áll a karaktereket útmutatásokkal irányítani, illetve hozhat be egy-egy körbe/szituációba újabb karaktert, illetve vihet ki, ha eltűnik a játékos, vagy a szituáció úgy kívánja.
UPGRADE:
UPDATE: A korábbi kalandokhoz képest némi változtatásokat eszközöltünk be, melyeket itt ismertetünk veletek pár szóban:
• Szigorúan vezetni fogjuk, hogy kik azok, akik nem írnak és nem jelzik előre felénk elmaradási szándékukat. (Továbbra sem probléma, ha idő, energia, vagy kedv hiányában vagytok, de ismételten megértésetek kérjük, hogy tudnunk kell, hányan vagyunk, s kikre számíthatunk...) Három ilyen alkalom után a karaktereitek kizárásra kerülnek, méghozzá eszméletvesztés indokával, mint harctéren elesettek.
• Olyan civil karakter, aki képesség, vagy fegyver hiányában mozog, nem hozható karakter.
• A kaland során karaktereiteket érhetik súlyos balesetek, ezek miatt felelősséget nem vállalunk. Azt kérjük, hogy ha játszani jöttök, készüljetek fel a legrosszabbra is! (Karakterhalál persze továbbra sem játszik, csak ha valamelyik adminnal egyeztetésre kerül, ahogy a korábbiak során is előfordult.)
• Káromkodás, csúnya beszéd, ismételten nem megengedett. Nem szeretnénk anyázó hősöket! Ha valaki erre vágyik, oldja meg egyéb, személyes kis kalandjai során.
• Az előző kalandokból tanulva: Nincs végtelen erő. Szeretnénk, ha mindenki aszerint mozgatná a karakterét, hogy igenis mindenki kifárad egyszer. Minden hős, minden mutáns, minden inhumans, stb. Kérünk benneteket, erre figyeljetek oda!
- Reagsorrend: - - A felvonás résztvevői: Wanda Maximoff, Pietro Maximoff, Vízió, Kelda, Thor, Erik Lehnsherr, Celia Wickham, Clint Bartom, Alison Magdalen J., Charles Xavier, Logan James Howlett, Ryan Ryot, Dori T'Tara, Franklin Richards, Luna Thomson, Eric Brooks, Nimellos, Earnen, Elriel, Mephisto, Norina Thomson
- Megjegyzés: A játék során átkérhetitek magatokat másik felvonásba, ha a reagotok végén egyértelműen jelzitek, hova mennétek tovább!
New York után Wakandába kerülünk egy kapun keresztül, és körülpillantva állapítom meg a helyzetet. Sok ismerős látok, többek között a Kapitányt is, valamint Tony Starkot is, akivel ugyan eddig együtt küzdöttem, de ő hamarabb lépett át az egyik kapun. Itt vannak az ikrek is, valamint Clint is ismerősen villan a szemem sarkába, és még valaki... - Loki? - lehelem, de talán ez nem gonosz illúzió. Mikor a száműzetést választotta, nem hittem volna hogy ilyen hamar újra fogom látni, és felé indulok. Ha itt van, akkor az azt jelenti hogy most jól választott oldalt, de biztos vagyok abban is, hogy nem az önzetlenség vezérli tetteit. Közeledek felé, és meg is szólítom. - Loki! Minő kellemes meglepetés. Ezúttal velünk harcolsz? - bökök fejemmel Thanosék ellen, és az oszlopok felé fordulok. A mi célunk jelenleg azok, és jól fog jönni Loki is, a trükkjeivel. MEgállok mellette, és megforgatom a kalapácsom. Odabiccentek Strangenek is (ha Loki körül van valahol). Veszek pár mély lélegzetet, lecsendesítem az elmém, és felkészülök a harcra, hiszen a neheze még csak most jön, és egyenlőre nem tudom hogyan lehetne elpusztítani ezeket az oszlopokat, de ki fogjuk találni hogy mit kezdjünk velük. Ahogy elnézem az elfek is képviseltetik magukat, felismerem a királyukat, hiszen sokat jártam nála még ifjúként, és tudom hogy ő is ugyanolyan tartós darab mint apánk volt. Ismerős alak a mögötte felsorakozó kettő is, a király gyermekei. Figyelmem újfent az oszlopok felé fordul, és az azt védők felé. Norina ismerős már, ahogyan a mellett álló férfit sem kell bemutatni. - Azt hiszem ördögünk van - sütök el egy gyenge poént, de végül is akár akasztófahumornak is lehetne nevezni.
A pillanatnyi harcmentes helyzetet egész jól ki tudjuk használni. Sorainkat rendezzük és mihamarabb készen fogunk állni a válaszcsapásara. Ahogy az emberek és elfjeim között sétálok egy harcos szólít meg /Eric/. Tiszteletteljes megszólítása és csatlakozási szándéka igen becsülendő. Pár pillanatni elég, hogy megállapítsam nem teljesen halandó emberi lény. Valamilyen misztikus teremtmény, de nagyon jól harcol. Egy-két mozdulatát kevéssel ezelőtt sikerült meglátnom. - Kiváló pengeharcos vagy, tarts hát velünk! Jól fog jönni minden képzett harcos a mieink mellett. Nagy örömömre fiam Earnen is előkerül a csata forgatagában. Indulás előtt jelenti, hogy a katonáin készek. - Earnen, nincs is annál jobb érzés mikor az oldalamon látlak harcolni! Atyai örvendezésem ez csupán, mert tudom, hogy a következő csata ennél sokkalta véresebb lesz, ezért aggódom is kicsit. - Illetve, még valami. Vegyél magadhoz a legjobb íjászokból és küld őket olyan magaslatra, épületbe, ahonnan jól rálátnak az oszlopra és pontos lövéseikkel fedeznek majd minket. Zárt alakzatban fogjuk megtámadni őket, nem széledünk majd szét. Utasításaimat nem csak fiamnak szánom hanem a seregünk többi parancsnokának is akik Earnen alá vannak beosztva. Az eligazítás alatt lép oda hozzám Logan, akit nem ismerek, de velünk harcolt mikor megérkeztünk. Elismerő szavaira biccentek. - Jómagad is kiválóan bánsz saját karmaiddal. Jöjj, tarts velünk Te is! A férfi megveregeti a vállam is, bár én ennyire nem vagyok közvetlen, tőle mégsem veszen rossz néven a gesztust. Ezután ismerős személy szólít meg. A kékhajú nő szavaira halovány mosoly kúszik arcomra. - Csillagkovács, látom harcolsz ezért a börtönért. Végülis jobb ha értük harcolsz mint ellenük. Nem gúnynak szánom a hozzá intézett kijelentést, de nem tudom megjegyzés nélkül hagyni kijelentését. Még egy vörös hajú idegen fajba tartozó nő is köreinkbe csöppen, hajójáról. - Köszöntelek Téged is idegen. Minden segítség elkél. Örömmel fogadom Dori segítségét is a javarészt elfek és emberekből verbuvált seregben. Tekintetem örömtelibbé válik amint megpillantom vörös farkasból elő avanzsált leányomat, Elrielt. - Fogd az egységed leányom és légy a segítségére azoknak akik az oszlop rejtélyét fogják megfejteni. Fedezd őket, amíg rájönnek, hogyan lehet elpusztítani, vagy semlegesíteni valahogyan. Miután nagyjából felmérem ki fog felünk tartani jónak látom pár szót szólni a szövetségeseinkhez. - Midgard népe, emberek, hősök és a Kilenc világ lakói. Amint ti is látjátok, az időnk nagyon rövidre van szabva, de mégsem ronthatunk az oszlopot védőknek értelmetlenül. Íjászaink fiam vezetésével biztos távolból fedeznek majd minket. Én pedig a sereg nagyobbik részével, zárt alakzatban megrohamozzuk az oszlopot védő hadakat. Célunk a figyelemelterelés lesz és persze megritkítani a sorukat. Akik közületek különleges tudomány vagy erő birtokosai, megfejthetitek az oszlop titkát és leállíthatjátok addig, míg mi lefoglaljuk az ellenséget. Leányom, és az ő egysége a segítségetekre lesz. Sok az ismerős mégsem tehetem meg, hogy megállok. Néhány kézmozdulattal be is mutatom mire gondolok és kikre céloztam éppen. Ha nincs komoly ellenvetés akkor megindulunk az oszlopot bitorlók ellen. Egy elf harci csatakiálltás, majd kivonom ikerpengéimet és zár alakzatban megindul a roham. Azért nem széltében, hosszában és nem összevissza rohamozunk mert ismerem a skrullok természetét. Így talán könyebb lesz, ha együtt vagyunk és nem tudnak úgy közénk vegyülni felvéve az alakunkat. Az első sorban vezetem a rohamot s ennek megfelelően keményen bele is csapódunk a skrull légióba, vágva a soraikat úgy, mint hajdanán a nagy csaták idején. Ez sem lesz egyszerű küzdelem, ezt elfeim is láthatják. Teljes erővel ontjuk az ellenség vérét, s bízok benne, hogy a tervünk sikeres lesz, mielőtt még késő lenne…
//Záró hsz, még az előzőekre…// Kezd egyre nyomasztóbb lenni ez a semmittevés és várakozás az óvóhelyen belül. Már minden súlyos sebesültet elláttam akit csak tudtam. Továbbra is itt csücsülök a vaskos ajtó mellett és próbálom füllel kifürkészni, hogy kint mi történhet. Hallom a robogva, rázkódva megérkező ellenséget. Összeszorítom a fogaimat, mert tudom, hogy szembenézni velük szinte kész öngyilkosság. Hallom a martalóc hangokat és a bezártság és tehetetlenség érzése szinte belülről felemészt. Koncentrálok a képességemmel és érzem, hogy kint rengeteg különös életforma jelent meg, szinte a semmiből. Ezek nem négykarúak, valaki mások. Nagyon erősek, gyorsan, szívósak. Innen csak ennyit tudok megállapítani. Remélem, hogy velünk vannak és nem ellenünk. Eltelik egy kis idő, mire csend lesz odakint. Megszűnik a csatazaj. Érzem a sebesülteket odakint, némelyikük sebe elég komoly. Mivel az őr továbbra sem akar kiengedni egyre feszültebb leszek. Felizzik a testem aranyló formájában és felállok, két kezemet a súlyos ajtóra támasztva. - Sajnálom, hogy nem lehetek kint veletek. De talán most az egyszer még segíthetek a mai napon rajtatok. – mormogom magam elé utolsó mondataim, mielőtt teljes erőmből koncentrálni kezdek. Minden belső energiám felhasználom, ami elég veszélyes. /Admini engedéllyel/ Egy lökéshullámszerű energia hagyja el a testem, ami erősen gyógyító erejű. Aki a lökéshullám közelében van, vagyis minél közelebb az óvóhelyhez, az annál nagyobb gyógyító dózist kap. A súlyos sebesültek sebei, kezdenek enyhülni, a könnyebb sebek szinte azonnal beforrnak. A hullám Allison-t csak érintőlegesen kapja el, ezért az Ő sebét csak nagyjából tudja gyógyítani, talán a vérzése eláll, de ezt Elixir már nem tudja. Mindennek megvolt az ára. Túlfeszítette képességei határát, teste normális színűvé válik, majd összerogyik. Kómába esett és a dns-e kezd újra töltődni, de ez több napig, vagy hétig is eltarthat, addig kómában marad. Már annak sincs tudatában, hogy sikerült e a gyógyítása vagy sem, sőt azt sem érzékeli, hogy Jean Grey a Blakbird fedélzetén biztonságba helyezte.
//Elixirrel szeretném itt befejezni a kalandot. Köszönöm az eddigi lehetőséget vele! //
Bahh, alig bírom magam, vérzik a hátam és a pusztúljkák még mindig özönlenek. Ekkor a mennyből, vagyis az égből szól egy hang hozzánk. A piros hajú lány az, aki a repcsijével írtja a bogarakat. Most jut eszembe, valami gyilkos permetszerrel le lehetne szórni az egész bandát. Vajon hat rájuk valami méreg? Jó ezt más is belélegezheti, felejtős ötlet. Szóval az űrhajójából vagy mijéből felajánlja a lehetőséget, hogy aki fáradt az beülhet valami konzolos célzós géppityu mögé. Xbox-on játszottam gyerek koromban, olyan bonyolult csak nem lehet. Kedvem az lenne egy joystickkel irtani a karosokat, de azzal beismerném, hogy fáradt vagyok és ezt nem tehetem. Még a felmart hátammal sem tehetem meg. Most még egy Bepanthen kenőcs is fel tudna vidítani, de az nincs, se gyógyító. Aztán olyan gyorsan támad rám két dög, hogy alig marad időm valamit hozzájuk vágni telekinetikus erőmmel. Éppen sikerül kivédenem őket, de hajszálon múlt. Ekkor veszem észre a sok szín hajú lányt. Az egyik martalóc rendesen elintézte. Elég gagyi sebességgel, de elkezdek odaröppenni hozzá. Azonban mielőtt ezt megtenném érzem, hogy valami sugár vagy plazmafegyver átlyukasztott. Ja nem, csak valami átment rajtam, mint valami kopogó szellem éjszaka. Csak annyit veszek észre, hogy a hátam elkezd javulni. A vérzés eláll, de gondolom a heg az meg fog maradni. Ezért életjáradékot fogok kérni Thanostól az biztos. Nem lettem 100%-os de elég sokat javult az állapotom, bár nem tudom, hogy mire fel. A gyógyító srác lenne? Azóta nem láttam mióta a róka elvitte. Tényleg, hol van a rókalány? Nem látom sehol sem. Így már azért kicsit kihúzva és gyorsabban tudok repkedni, így hamar odaérek Alisonhoz. Leszállok, mert most már úgy érzem meg tudok állni a lábamon, segítség nélkül. - Jól vagy kütyüs lány? Kérdem aggódva, ahogy ott gubbaszt egy outrider teteme mellett. Az arcát keresem, de csak egy súlyos sebet látok rajta. - Ma igazán kitettél magadért, sokan köszönhetik az életüket neked. Jó pár tucat Wakandait mentettél fel a hajókra, akik most biztonságban vannak. Előtör belőlem a lélekgyógyász bár ezzel biztos nem fogom jobb kedvre deríteni, de hátha. - Egyébként nagyon menő a lézerkarod. Ha nem félnék az amputációtól lehet kérnék egyet Tőled. A jelenet nem túl humoros, de most mit csináljak, akkor is vagány a karja és tényleg elfogadnék egyet, ha muszáj lenne levágni az igazi karom. - Tarts ki, mert úgy látom tovább költözik a party. Pár szóval biztatom még a lányt aztán tovább szállingózok. - Hajrá Prof, adjon a szájuknak! Kiáltom amint meglátom Dori repülőjében a gépágyúzó Xavier profot. Sajnos a közös képességünk most nem sokat ér, de ő a gépágyúval most rendesen szórhatja őket. Arra leszek figyelmes, hogy a hegyesfülűek megint akcióra készülnek. Valami módon a négykezesek eliszkolnak. Beijedtek az elfektől? De gáz. Thanos biztos nem fog örülni. Mivel leállt az áradat ellenünk így van időm végighallgatni a szent beszédet a fő rockertől. Csak tudnám hányfajta faj él még a híres Kilenc világunkban, mert érdekes módon minden évben jelentkezik valaki, hogy én is itt vagyok… Mondjuk ez kivételesen kellemes meglepetés. Azt leszűröm, hogy követni fogják a négykezeseket és gondolom oszlopot akarnak zúzni. Nem nagy jós tudomány, de szerintem az oszlopot védeni fogják mit a nyavalya. Ezeknek a büdös szájú, karmos dögöknek nem megyek neki még egyszer, ha nem muszáj. Aztán mégis arra leszek figyelmes, hogy egy csomó nagy név, köztük Thor, Wanda, Pietro, Xavier prof, Logan…, csak így a teljesség igénye nélkül, szóval Ők mind mennek tovább, nem beszélve a hosszú hajú, rovarirtó, rockerirályról és családi kompániájáról nem is beszélve. Már azon gondolkodtam, hogy megveregetem saját vállam, hogy szép volt Franklin és valami békésebb helyre repülök. Na de ezek után, hogy ennyi hős, meg híresség felvonult nem fújhatok takarodót. A nyavalya essen bele, muszáj leszek tovább menni. Még a végén valamelyik nagyérdemű rám sütné a gyáva Franklin nevet, amit nem tudnék elviselni. Így pont időben csatlakozom a rockerek tanácsához, ahol épp azt diskurálják, hogy is kéne meg, mint kéne a dolgokat csinálni. Amikor az évszázad szónoklatában arról van szó, hogy a különleges erő birtokosai tehetnek valamit, szépen kihúzom magam, még a port is leseprem a zakóm újáról, igaz a hátamnál rojtosra szakította egy óriás cserebogár, de szerencsére a gyógyító kölyök bepulzált valami atombonba gyógyítást és a hátam rendbe jött. Szép dolog volt tőle, rendesen kiütötte magát, úgy kellett felreptetnem a Blackbirdre. Na sebaj, a lényeg, hogy figyelem merre mennek az okosok és megyek utánuk támogatni őket. Most nem leszek elöl, nem őrültem meg, megint szétmaratni magam. Elnézve az oszlop körül ácsorgó díszpintyeket nem túl sok jóval kecsegtet. Fogalmam sincs ki az a Lucifer jelmezes alak, de elég gáz, hogy beöltözött, mindenesetre jó a maskarája, nagyon élethű. Aztán eszembe jut valami igazán elmés. Itt is vannak kődarabok, épületdarabog. Az elmémmel hegyes, jégcsap szerű alakra formálom őket, majd nyíl helyett ezeket emelem magasba és még az elfek előtt rázúdítom a hasító, húsba maró kődarabokat, csak, hogy elmondhassam én indítottam a kezdő csapást az ellenre.
A tündék királyának kicsit túl shakespeari a nyelvezete, de hálásan fogadja a segítségemet. Ahogy belenézek a szemébe látom, hogy van sejtelme arról, hogy nem vagyok éppen tiszta fialás, de egy ilyen világvégi helyzetben ez nem nagyon zavar senkit. - Örömömre szolgál, hogy az ön oldalán harcolhatok - hajlok meg előtte Nem túl erős oldalam az etikett, de ha már egy másvilágból érkezett királlyal beszélek, akkor nem fogom elnyegléskedni a dolgokat. A csípős egysorosokat megtartom a vámpírok számára. A távolba vetve a tekintetemet látom, hogy nem lesz éppen könnyű menet az oszlop biztosítása. Legalábbis azok alapján, amilyen kisugárzása van tövében álldogáló lényeknek és a lánynak biztosan nem. Talán még indokolt is lesz majd a tündék seregének jelentős részét ide koncentrálni. Még annak ellenére is, hogy olyan nehézbombázók csatlakoznak a csapathoz, mint Thor vagy a Skarlát Boszorkány. A király sorra fogadja jelentkezőket, majd tart az összegyűlt seregnek egy kis lelkesítő szónoklatot. Nem mintha nagyon szükség lenne rá, mert mindenki tisztában van vele, hogy mi forog itt kockán, de egy kis pallérozás sosem árthat a katonáknak, ha háborúba mennek. Nimelios, mint jó vezető, nem csak távolról szemléli a csatát, hanem a támadók egység élére áll, ezzel is inspirálva a csoportot. - Azt hiszem nem fog ártani, ha a közelében maradunk. - szólok oda Logannek Odamegyek a királyhoz, aki a tündék pedáns hadrendjének első sorában áll és már ki is adta a parancsot az indulásra. Hát innen már nincs más csak előre, ahogy nekilendül a sereg én is előkapom a kardom és a tündékkel együtt indulok meg, hogy bevegyük az oszlopot. A fölöttünk cikázó űrhajó hatékonyan takarítja le előlünk a szemben álló démonfattyakat és gyíkszerű humanoidokat. Csak egy-két döfésre volt szükség, hogy a talpon maradottakat megfosszuk az ellenállás szándékától, miközben a sereg végig tipor az elesett szörnyetegeken. Merem remélni, hogy Thor is beszáll a buliba, mert a villámcsapásainak igen nagy hasznát tudnánk venni mind a közkatonák, mind a főgórék ellen is.
~Nem kell ezen pityeregni. Elégtételt vettünk. Különben is ez csak egy szem golyó. Ezért van belőle kettő. ~Valójában azért, hogy legyen térlátásunk. ~Lényegtelen. Amúgy is vacak volt. Négy dioptria. Olcsóbb egy fehér bot, mint a szemüveg, vagy a kontaktlencse. Végre lesz okotok leülni és ismét meghallgatni. ~Továbbra sem akarunk Cyborgá válni. ~Akkor én mit keresek itt? ~Átmeneti érzelmi válság. Csak egy fellángolás vagy és hogy elnyomd azt ott… ~Ilyenkor jó vagyok mi? Amikor az érzelmeket a nyers logika nem tudja elnyomni akkor engedtek ki, hogy reményt adjak… ~Csak időt nyersz nekem. ~Öngól. Te is tudod, hogy egy cyborg nem fut ki az időből… ~Ha már az időnél tartunk… -Van nagyobb bajom is egy rossz szemnél… Motyogom magamnak és felülök a sarkaimra. Úgy nézem ahogy az elfek a megbolydult outriderek ellen indulnak és módszeresen aprítani kezdik azokat. Kisírt/kivájt szemmel mélán bámulom a harcosokat. Felidézem az érkezésüket, minek mentén realizálom, hogy kísértetiesen hasonlítanak Alfhemben látott lényekre amikor volt szerencsém ott járni. Felnézek az égre, hogy a furcsa nevű lány Narsil, vagy hogy hívták azt az aranyos lányt… nénit…, hozott e sárkányokat de úgy fest, hogy nélküle érkeztek. Hátamon különös bizsergés futott végig. Zöld tincsem a levegőbe emelkedett. Felfordítottam tekintetem a lobogó tincsre. Akkor már éreztem ahogy a testemről lekerül az ólmos fáradtság. Az arcomat mardosó éles fájdalom szűnni kezd. Némi füstöt látok felszállni ismét arcom másik oldaláról és kellemes forró érzés önti el a seb helyét. A Zsibbadó fájdalom helyére kellemes bizsergés költözik. Óvatosan oda nyúlok hús-vér karommal, hogy kitapintsam. Meglepődve konstatálom, hogy érzem a kezemet. Ugyan akkor a barázdákat, a hegeket is ki tapintom. Sajnos a jellegzetes űrérzet nem múlik el a baloldalról. Nem merem kitapogatni. Ott motoszkál bennem a remény, hogy az is rendbe jött ettől a furcsa érzéstől de nem látok rá sok esélyt. -Selfi. -Nem gondolnám, hogy most alkalmas az időpont. -Nyah de hülye vagy… csak csináld… Amint meglátom arcomat a monitoron össze szorul a szívem a gyomrom, mindenem. A látásom elhomályosodik a könnyektől amik a szemembe szöknek. Most az a felfedezés sem vígasztal, hogy a könnycsatornáim így is üzemelnek… Valaki a hátam mögül szólít meg. Törölgetni kezdem a könnyeimet és szipogok. Fejemet csóválom. Egyáltalán nem vagyok jól. Szinte azonnal dicsérni kezd. -Mégis mit értem el vele? Jön az a retek… Legyintek a közeledő bolygó felé. Aztán oldalra nézek a fénykard felé majd a fém karomra pillantok. Megmozgatom az ujjait. A fényes alkaromon ismét meglátom a közeledő bolygót. -Nem az amputáció a fájdalmas, hanem ami utána jön… Motyogom majd felnézek a sereg felé ami a sorait kezdi rendezni. Az ipse is tova lebeg. Végig nézek rajta. Feltűnik a szakadt ruhája és az alóla kikandikáló ép bőre. Milyen jó is lenne sebezhetetlennek lenni… ~Ugye? ~Ne kezd el… Felnézek az égre ismét. A bolygóról az oszlopra terelődik a figyelmem. -Valamit kéne csinálni vele… Valami kéne csinálNOM vele… ~Az is elég ha megoldjuk a problémát… -Jah az is pont elég lesz. Hercegnő! Ezt takard el valahogy. Nem akarok csúnya lenni a hírekben… Felkászálódom a földről. Érzem ahogy a vállamról némi transzformium kúszik fel a nyakamon és lassan elfedi az arcom egy részét. Fél füllel hallom ahogy Nimelos szónokolni kezd. Magam sem értem miért de elmosolyodom. Eszembe jutott amikor találkoztam Heimdallal és úgy ejtettük át a járőröket, hogy a Bifröszt szellemének hazudtam magam… Azóta megtetszett ez a név. A kijelzőmre pillantottam. A hosszas agonizálás alatt volt ideje valamelyest vissza töltődnie a reaktoromnak. Felszedte ma földről a lézerkardot és eltettem az alkaromba. Még hűlnie kell a gyémántnak, hogy biztonságban használhassam. Némi fényjáték kíséretében Thor mellett jelentem meg. Hajamon pár színes ív futott még végig ahogy vissza lapult a helyére. Ekkor láttam meg egy főmuftinak tűnő alakot az ellenségeink között akik ezúttal nem csak ezek a rusnya lények voltak. -Ez az ördög? Valahogy mindig ilyen Mick Jagger-esnek képzeltem el… Farmernadrág, bőrkabát… Nem igazán volt időm befejezni a gondolat menetet mert a sereg megindult. Jobbnak láttam nem a frontvonalon tartózkodni amikor ezek egymásnak esnek így apró termetemet kihasználva hátra sunnyogtam a sorok között. Kivettem alkaromból a telefont és a kamerán keresztül a toronyra zoomoltam. Lehetőséget keretem, hogy valahova rá tudjak teleportálni. ~Professzor hall engem? Ha éppen repül, nem lát valami jó helyet ahonnét be tudnék menni az oszlopba? Az is jó ha tud képet mutatni…
Bár Jean bekötözött, minden egyes mozdulatom fáj. Sajog az oldalam, ahogyan a leszorított sebből lassan szivárog a vérem. Kerekesszékem is pont olyan viseltes, mint jómagam, ráadásul a felső ruházatom most megegyezik a kötésemmel. Jelen állapotomben itt egyelőre nem vennék nagy hasznomat, így amint Dori felajánlja, a harc alatt csatlakozom hozzájuk a hajójuk fedélzetén. Űrhajóban ülni... ovis koromban ez volt minden álmom. És most itt ülök egy modern löveg mögött, s bár nem az én stílusom ilyen fegyverrel lövöldözni, mégis, ha a semminél többet tehetek, akkor azt megteszem, hogy visszaverjük ezeket a szörnyeket, akik le akarnak jutni az óvóhelyre, hogy megint emberhúst ehessenek. - Néha még én is meglepődök magamon! De a célért mindent bevetek, Dori. - mondom a nőnek, aki becsatlakozik a másik fegyverzet mögé. Élvezem, sajnos túlságosan is. De akik a barátaim vagy a tanítványaim veszélyeztetik, jobb, ha tudják, rövid életűek lesznek, ha rajtam múlik. - Még nem láttam... őket korábban New Yorkban. Nem tudom kik lehetnek, de... landoljuk egy megbeszélésre! - pihegve a fájdalomtól erősítem meg javaslatát, miután a négykarú outrider sereg visszavonulót fúj. Megmentették az életünket, az a legkevesebb, hogy megköszönjük, ha van rá módunk. Doriék gépével gyorsan leszűllunk, én pedig utolsóként gurulok le annak rámpáján. Én csak a lassú kis tempómban gurulok az óvóhely irányába, hogy megbizonyosodjak, nem jutottak le a szörnyek. Az ájulás már jócskán kerülget a vérveszteségtől, de megyek, amíg van bennem erő. Lassan haladok, minden egyes mozdulat fáj. Amikor mögém sétál egy elf, intek felé, "megvagyok". Most fontosabbak a lentiek. Ám ami ekkor történik... Egy hullámszerű lökés talál el, amitől székemben hátrahőkölök. Érzem, ahogyan az erő lassan járja át a testem minden szegletét, és kimondottan kellemes érzés áramlik a bekötözött mély sebbe. Lassan forrni kezd az oldalam. Gyorsan lehántolom magamról a gyolcsokat és a sebemet szemlélem. Néhány másodperc elteltével teljesen összeforr. Értetlenül ülök, ám eszembe jut... Joshua! Ő gyógyító... ki más tehette? Soha nem tapasztaltam még ehhez fogható gyógyító képességet. Egyszerre ilyen hatalmas területre kiterjeszteni ezt az erőt. Csakis ő lehetett. Keresem az óvóhely mélyén gondolatait, de nem hallom őt. Csak nem?! ... Amilyen gyorsan csak tudok, az ajtóhoz gurulok, és a wakandai harcosokkal kinyitjuk azt. - Joshua! - kiáltom, amikor meglátom a mozdulatlan fiút a lámpák pislákoló fényében. - Hozzák fel, kérem! Gyorsan! - amikor az ifjú Joshuát lerakják elém, ujjaim a halantékára helyezem. Olvasok benne. - Hála az égnek! Életben van! - mondom a minket körülvevőknek. - Kimerült... Eleget harcoltál mára, Joshua! - súgom magam elé kérges hangomon. - Köszönjük Neked! - emelem fel tenyerem homlokáról. Neki köszönhetően az óvóhelyet védelmezők talpra állnak és teljesen meggyógyult emberek sétálnak fel az óvóhely rejtekéből. Férfiak, nők, gyerekek. Harcosok. Ha nincs a fiú, mostanra már én is eszméletlenül kidőltem volna a székemből, de beforradt a sebem. Hála neki. ~ Jean, kérlek vidd a BlackBirddel biztonságos helyre Joshuát! - üzenem társamnak. A fiú fekhelyet kap a Blackbirdön, miután Franklin telekinézissel felsegíti a fedélzetre. Jean felemelkedik vele. Tekintetemmel vlgigkísérem, ahogyan a gép elrepül. A nő vigyáz rá ezután.
Hálám nemcsak Joshuát illeti meg. Az elfek nélkül a négykarúak mindannyiunkat szétmarcangoltak volna. A királyuk Nimellosként mutatkozik be, majd a parancsnoka is tudatja nevét. Fény elfek? Alheim. Nos, igen... mi csak emberek vagyunk. Kilenc Birodalomról most hallok először, de meglep, hogy másokat nem lepnek meg a király mondatai. Asgardról hallottunk már, de arról is csak kerülőúton. Most pedig kiderül, hogy talán kilenc hasonló világ létezik valahol. Vajon a mi Földünk az egyik a Kilencből? Vagy csak egy apró porszem vagyunk csupán az egyik világban? - Köszönjük a segítségüket, Nimellos király! A legjobbkor érkeztek! - gurulok közelebb, ám hálálkodásra most korántsincs idő.
Dori valamilyen furcsa oknál fogva rámbízza a gépét. Végülis Jean elvitte Joshuát, nekem pedig az oszlopig elgurulni elég nehézkes lenne, így elfogadom az ajánlatát. Ha ők gyalogolni akarnak Celiaval, ki vagyok én, hogy az útjukba álljak... Azért az oszloptól a belvárosig gyalog szép hosszú út vezetett, de hátha felengedik őket a fény-elfek a hátasaikra. - Elfogadom, bár remélem a pilótáját legalább meghagyja mellettem. Nem akarom még a felszálláskor tönkretenni a gépet, ugyanis vezetni azt nem tudom.. még a saját hajónkat sem. - mosolyodom el, amennyire csak tudok. Ráadásul még mindig sötét van, ha fel is emelkednék, az első magasabb épületbe belevezetném. Most mindenki máshoz is szólok. - Örülök, hogy épségben vagytok, Barátaim! Most el kell jutnunk az oszlopig. Ha mégsem lovakkal vagy futva mennétek, szerintem jobban járunk, ha a géppel megyünk a városból az oszlophoz. - remélem azért a fáradtabbak felsétálnak mellettem, aki akar, az fusson vagy nyergeljen nyugodtan. Az én székem félúton szétesne.
Néhány másodperc múlva megérkezünk. Már fentről is látszik, mennyi négykarú gyűlt oda, és valamiféle új lények is a Titán és csatlósai elé sorakozat fel. Kishíjján kiszakad a szemem a helyéről, amikor Thanos mellett meglátom Norinát. - Norina! Mit tettél? - kiáltom a fülkéből idegesen. - Ott tegye le kérem! - mutatok távolabb a lények seregétől néhány ismerős arc felé. Hulk hatamas termetét és Tony Stark fényes páncélját még a sötétben is kiszúrom. Ahogyan a reflektor megvilágítja Eriket is a tömegben, nagyra nyilnak a szemeim. Gyorsan gurulok le a rámpán, hogy mielőbb barátomhoz érkezzek. - Nagyon örülök Neked, Barátom! Nem esett bajod? - fogom meg felkarját, és vgignézek rajta. Rendesen megviselt, akárcsak én. Ráadásul rajtam még egy értelmes ruha sincsen, csak a véres, sztszakadt kötésből magamra öltött cafatok. - Bárcsak más körülmények között történne mindez, de... jól látod. Itt sem volt kisebb a harc, mint New Yorkban. S ahogy látom, új lényeket is nyertünk. - bökök fejemmel a zöldek felé. - Mit tudunk róluk? - kérdem barátomtól. Ám amikor az "igazi" Thanosról kérdez, ismét nagyra kerekednek a szemeim. - Arról hallottam, hogy nálatok is megjelent egy, miután idejöttünk. Thanossal Hulk, T'challa király, és Peter Quill harcoltak, amikor mi a sebesülteket vittük a város szívébe. De nem tudtam, hogy az egyik Thanos meghalt időközben. Adj egy másodpercet!... Nem kérek engedélyt, de Hulk emlékeibe tekintek. Érintés nélkül is sikerül kiolvasnom a tényeket. - Nos, Barátom, úgy tűnik a wakandai Thanos egy volt a zöld lények közül... akkor a New York-i lett volna az igazi?! És... láttam valakit Hulk emlékeiben. A Kapitány... él?!? - forgatom körbe fejemet. A sötétben nem látom jól, kik tartózkodnak a harcosok között. Sokan vagyunk, s a távolban látni a közeledő elfeket is. - A Kapitány él! Pedig láttam, ahogy az ál-Thanos megfojtja. A saját két szememmel. Keressük meg! - a tömegben a Kapitány és harcostársainak gondolatát keresem, s nem messze tőlünk rájuk is találok. Odagurulok mellé, s még mielőtt megszólítanám, egy pillanatra betekintést nyerek emlékeibe. Félő, hogy ő is csak egy másolat, mint az itteni Thanos lehetett... ám erről szó sincsen. Szerencsére. Visszatért a halálból. Megtette! - Rogers Kapitány! Az efféle csodáknak mindig örülünk. Üdv újra az élők világában. Nem is tudja, mennyire jó, hogy ismét közöttünk van! - A férfinak megszólalnia sem kell, már a puszta jelenléte felkorbácsolja mindünk harci szellemét. S ereje sem elhanyagolható, így Amerika példaképe növeli esélyeinket az elpttünk álló harcban. Nem tartom fel, s nem megyek mindenkit külön köszönteni. Csak tudatni akartam, hogy örülök neki. Remélem visszaverjük azt az istenverte idegen bolygót, megöljük Thanost, s majd azután, ha túléltük, mindenkinek külön-külön örülni fogok majd. De most.. annak örülnék igazáb, ha túllenénk ezen... természetesen egyben. Ismét barátomhoz fordulok. - Erik! Ott volt Thanos mellett Norina is! A géprből láttam. Mi történt? Mit keres ott? Luna tudja már? Hiszen velünk tartott a lány. Meg kell keresnünk... - S akkor még nem is beszéltem a másik különös alakról. Ki lehetett az a zord tekintetű férfi a triumvirátusban?
Ha Erik velem tart, egészen Lunáig gurulunk. A képességemmel hamar rálelünk a lányra. Lassan gurulok mellé, és hátulról megérintem kezét. - Luna, jól vagy? - kérdem a lánytól, majd folytatom. - Figyelj csak... a nővéredet... a gépről Thanos mellet láttam... és nem tűnt a Titán rabjának. - ezzel Erikre nézek, hogy a nehezét ő mondhassa el. Ha Thanos mellé állt a Luna nővére, mostantól az ellenségünk lesz. És ha norina ellenünk indul, bántanunk kell.
Amikor tudatjuk a lánnyal, hogy a nővére az ellenség sorait erősíti, odagurulok az érkező fény-elf királyhoz és a mellette érkező ismerős harcostársakhoz. Türelmesen hallgatom végig lelkesítő beszédét és tervének felvázolását. Azért megnyugtat, hogy hátulról is fedeznek majd minket. Az elfek jelenléte jócskán növeli esélyeinket, de megnyugtat a tudat, hogy az általam ismert legerősebb harcosok - közöttük barátommal - mehetek harcba.
Még mielőtt megszólalnék, valaki megszólít. A fejemben van. Keresem a forrását, s meglátom a férfit. Nem ismerem, ám bordó köpenye impozánsan hat. "Nyerjünk időt nekik. Az oszlopba mennek." ~ Rendben van! - üzenem vissza mentálisan. A furcsa kis különítményében van még T'Challa király, Loki, egy fura ruhás fiú, és... a király húga.. aki.. "szintén él?!" Dehát Thanos megkéselte... Mi történik itt? A halottak .. élnek? Körbenézek, de a négykarú outriderek, és az általuk meggyikolt wakandai harcosok továbbra sem mozdulnak. Nem értek én már semmit! De örülök, hogy a fiatal lány is él. Miután átlépnek az átjáró fényében, a király és a körülöttem állók felé fordulok. - Nimellos király! Az imént átjárón keresztül az oszlop mögé került egy kisebb különítmény. Az őket vezető varázsló üzente, hogy nyerjünk nekik időt. Megpróbálják hatástalanítani az oszlopot és leállítani az idegen égitestet! - Az igazi harc még csak most kezdődik. És nem tudom, én a kerekesszékemből mit tehetek majd, de nem maradok távol a harctól. Ha csak Norina fejébe bejutok és jobb belátásra bírom, már megéri harcba indulnom. Alison nem láthat a tömegben, de meghallom gondolatait. ~ Alison, már nem vagyok a gépen. De.. nézz hátra, a tömeg másik felén. - üzenem mentálisan, majd intek a lánynak a székemből, talán meglát. ~ Odafentről nem láttam bejáratot. Egy kis csapat most átjárót nyitott az oszlop mögé. Egy varázsló, T'Challa király, Loki, és két tudóspalánta. Egyikőjük a király húga. Arra kértek minket, nyerjünk időt nekik, és tartsuk fel a szörnyeket. Norina is ott van. És.... - Thanos és a másik kettő fel nézek, mikor kiemelkedik egy rusnya, hatalmas szörny, amit az "ördögként" említett férfi idéz meg. - ...Lesz egy szörnyünk is. Nem bánnám, ha mondjuk azt a szörnyet is kiiktatnánk, mert nem tűnik túl barátságosnak.
Thanos megindul Tony Stark, Hulk, Carol Danvers és a többiek ellen, teljesen más irányban, hogy külön harcolhassanak a tömegtől.
Körbefuttatom tekintetem minden jelen lévőn. - Nyerjünk időt a csapatnak! Reménykedjünk, hogy kitalálnak valamit, mert az ott fent nemcsak minket, de mindekit el fog pusztítani. - Erik, Barátom. Lehet nem sok hasznomat veszitek, de gurolok mellettetek, és mindent megteszek, amit tudok. Itt az ideje, hogy szabadjára engedd az igazi erődet! - karjához nyúlok, és amennyire csak tudom felerősítem őt. Na nem a képességét erősítem, ahhoz nincs eg az adottságom. A magába vetett hitében acélozom meg lelkét. Bátorságot adok. Azokat a kis gátak, ajtók, amik visszatartják igazi, ousztító, teljes ereje használatától, most átszakadnak, felnyílnak. Nem érezhet félelmet. - Itt leszek, ha a dolgok rosszra fordulnak. Bízz bennem! Amint az elfek megindulnak, mi is rohamra készülünk. - Mi lenne, ha beköszönnénk annak a rusnya megidézett szörnynek? - nézek Alisonra és Erikre. Ha közel kerülhetnénk Norinához, talán beszélhetnék vele, de lehet, hogy Lunánál nincs jobb fegyver a nő ellen. Norina fiatal még, nem tudja, hogy mit csinál.
Hirtelen Queenből átlépek Wakanda zöld, számomra térdig érő gyepére. -Norina Thomson vagyok! -mutatkozom be a Titánnak és már nyújtanám felé a kezemet, mikor eszembe jut, hogy nem biztos, hogy ismeri ezt a földi szokást, úgyhogy csak rosszul venné ki magát a dolog, ezért inkább maradok a szokásos, erőltetett mosolynál. Távol áll tőlem a kedvesség - ezt a közvetlen közelemben élők tanúsíthatják - de ez esetben próbálok egy udvariasabb modort magamra erőltetni. Mikor Thanos Macsekra pillant, egy kicsit összezavarodom és még jobban karjaimba zárom. -Ő itt Macsek, a társam; egy igazi telepata macska! -pillantok hol a Titánra, hol pedig Macsekra. Eszem ágában sincs megvállni tőle, hiszen elválaszthatatlanok vagyunk egymástól és már sok mindenben segített nekem. Kíváncsian hallgatom a Titán szavait, melyek egy kicsit elgondolkodtatnak. Semmi kétségem nincs afelől, hogy mindenki meg fog halni, de arra én sem gondoltam volna, hogy miként. Mégis jó ötlet volt Thanoshoz csatlakozni. -Rendben!-bólintok a mellettem állónak, hogy értem mi a feladatom. Még sohasem húztam időt utasításra, de evégre sokkal jobb feladat, mint például a csalit játszani. Azt gondoltam hogy a mai nap nem lehet ennél furcsább... de pechemre megjelent a megtestesült ördög. Látszatra úgy néz ki, mint egy átlagos ember, de mégis érezhető rajta a gonoszság. Örülök, hogy nem kell egyedül szembe néznem a teljes hős sereggel, mostmár ketten vagyunk... vagy inkább hárman... Meglepődve nézem a fekete bőrű teremtményt, aki az előbb emelkedett ki a wakandai földből. -Azta... -lépek közelebb, hiszen alig hiszem el, hogy létezik ilyen. Az ördög kérdése hirtelen ér, így egyelőre csak rövid, de tartalmas válasszal méltatom. -Nem volt más választásom. Döntenem kellett: vagy átállok Thanos mellé, vagy biztosan meghalok. Maga mit választott volna? - teszem fel a költői kérdést. Szavaim elsőre furcsának hallatszanak, de aki már élte át azt, amit én, az megérti. Végül Macsekra nézek. -Maradjunk összeköttetésben!-teszem le közben a földre, majd lassan érzem, ahogy a fejembe férkőzik. Most egy láthatatlan híd van közöttük, amin keresztül észrevétlenül tudunk egymással kommunikálni, így mindig tudjuk, hogy hol van a másik és tudunk egymásnak tanácsot adni. Mostmár készen állunk, kezdődhet a harc...
A hősök is felsorakoztak és szinte biztosra veszem, hogy a mögöttem álló oszlophoz akarnak eljutni. De én azt nem fogom hagyni. Végignézek az egybegyűlteken és örömmel látom, hogy sok az ismerős arc közöttük, például a professzor és Luna. Szegény lány... nagyon sajnálom, hogy a végén neki is meg kell halnia, pedig már kezdtem megkedvelni. A többi harcosra emelem tekintetem, majd az égből hulló meteoritokra. Az erőmmel pár meteort összeroppantok, így a nagyobb méretű kövek (kókuszdió nagyságúak) akárcsak a jégeső, elszorva hullanak a tömegre. A már földre hullott törmelékből pedig kissebb-nagyobb pengéket formálok, melyeket legfőképpen az elől állók felé hajítok, majd az utolsó, szinte az egyik legnagyobb darabot az éppen róka alakjában harcoló Luna felé hajítom. Hadd idegesítsem fel a fenevadat.
Nem távolodom el messzire apámtól, így jól hallok mindent ami körülötte történik, és elmosolyodom halványan, hiszen egészen jól fogadták a megjelenésünket és hogy segíteni jöttünk. Itt már régen véget ért a királyok kora, és nem is igazán hisznek benne hiszen az életük nem olyan hosszú mint a miénk. Ők a százat sem érik meg sokszor, míg én már hétszáznál is több elmúltam. Összeszedek egy csokor nyílvesszőt, és gyors ellenőrzés után el is teszem őket a tegezbe, hogy újra elő kaphassam őket ha szükség lenne rá hogy távolról fedezzem a harcostársakat. - Ennél csak az jobb, amikor győzelmi vacsorán koccintunk az egészségünkre - mosolyodom el, ahogy visszatérek mellé, és hallgatom a parancsait. Tudom, hogy ez még csak a kezdet volt, és ennek fényében nincsenek illúzióim, sok harcost fogunk veszteni, de mindenképpen győznünk kell! Nincs olyan, hogy nem, mert akkor minden ismert világnak vége lesz. - Igenis, megyek - biccentek felé, és fürge léptekkel szaladok is hogy a legkiválóbb harcosokat magamhoz gyűjtem. - Tinuriel, Galadhin - kiáltom, mire megjelenik a kettő, és további neveket kiáltok, és egy tizenöt fős kis csapatot gyűjtök magam köré. Továbbadom nekik a tervet, és útjukra bocsátom őket. Bízom bennük, hiszen remek harcosok, és hűségük a király felé legalább olyan megingathatatlan mint az enyém. Bár itt lenne az ember is... - Elriel! Öröm a látványos, már azt hittem el sem jössz - kiáltok neki oda ahogy elszaladok mellette, hogy az íjászok állásait erősítsem. Bár magam nem bújok meg az épületek rejtekében, hanem csatarendbe állok egy magasabb helyen és onnan fedezem akiknek szükségük lesz a segítő nyílvesszőre. - Vigyázzatok! Kövek, fentről! - kiáltok fel ahogy észreveszem az egyik meteor darabjait, amik körülbelül kókusz nagyságban záporoznak, de erős pajzsainknak nem lehet baja ha felfogjuk. Szerencsére a sereg hatékonyan kommunikál, és egy két kellemetlen találat után már teknősként zárt alakban mennek tovább apám vezetésével.
Épp csak egy pillanatnyi szünet áll be a harcba és az egyesülésnél újra megpillantom Steve-t és a Tonyt. Messze vagyok tőlük, de látom hogy kezdenek... kicsit sínre kerülni egymással, a Tél Katonája miatt és ez valahogy örömmel tölt el. Nem szeretem ha ellentét feszül, hiszen a világ most olyan törékeny és hajszálon függ a puszta léte is, mert Thanos megint itt van, és megérzésem szerint egy másik hatalom is munkálkodik, amit mi nem láthatunk. Nem vagyok naiv gyermek már, és tudom hogy a titánt megöltük! Nagyon, és reméltem hogy végérvényesen is. Az, hogy itt van, nem az ő saját erje, hanem valaki felhasználja ellenünk, de ki mozgathatja a szálakat a háttérből? Nem tudok rájönni, és idegesít hogy nem tudom. Pietrora pillantok és Vízióra ahogy mellettem vagy épp a közelembe vannak és elgondolkozok egy kicsit. Thanos ellen menni nem éppen életbiztosítás, és ahogy megérkezik a király is elmosolyodom. - A föld még nincs teljesen elveszve - hiszen az elfek is eljöttek, bár csak a bosszúállók meséiből tudok róluk, és abból hogy Thor említette őket. Kellemes este volt. - Nimellos király, mi is csatlakozunk - landolok a szőke hajú férfi mellett Pietroval, és Vízióval. Legalábbis remélem hogy ők is jönnek, és figyelek a király szavaira. A támadás tervére biccentek, és beállok az első sorokba egy fekete bőrű ember mellé, akit Pengének is hívnak. Hallottam már róla, de még sosem láttam személyesen. - Akkor.... húzzunk bele! - sóhajtok fel és a támadók sorában én is megindulok. Félig futva félig repülve szoros alakzatban maradva. - Vízió felülről fedezz minket! - kiáltok neki, ahogy haladunk az oszlopok felé. Le kell győznünk őket. Nem veszíthetünk.
Az oszlop titkát megfejteni vágyók védelmére igyekezve
Tisztelgek atyám előtt, ahogy hallgatom a terveit és a feladatomat, ez utóbbit amint megkaptam, meg is állok a csapatommal kissé különválva, hogy lássam, kik azok akik az oszlop rejtélyét óhajtják kutatni. Earnennek biccentek, örülök, hogy ő fog minket védelmezni az íjászaival, kiváló harcos, ahogy az édesapja is. - Húszan a legjobb lopakodók közül jöjjenek velem, a többiek Nimellos Király csapatai közé csatlakozzanak, a rohamozókhoz. – hallom ahogy a guruló székes, azt hiszem ezt hívják az emberek kerekes széknek? Ember, akit különös erő vesz körül, megoszt néhány információt azokon kívül, amelyek relevánsak a számunkra is. Nem árt odafigyelni rá. Megérintem az elmémmel (Xavier) elméjét, remélem megérzi, hogy kíváncsi vagyok rá. Értékesnek tartjuk az ilyen mentális erővel rendelkező társainkat odahaza is.
~A nevem Elriel, ember; kérlek ha olyasmit látsz a harc közben, amely veszélyezteti az oszlophoz menetelő csapatom, akikkel védeni fogjuk az oda érkezetteket, szólj!~
A hangom határozott, nem parancsoló , remélem a harc hevében megérzi a kérésem a földi, és a mostani szövetségben a segítségünkre lesz ő is. Én a kisebb létszámú csapatommal igyekszem odaférkőzni , lehetőleg kerülő úton az idő közben feltűnt vörös köpenyes alak közelében, aki az oszlop közelében ténykedik.
Shire |Oszlop titkának megfejtése Nimellos és Erarnen, meg a többiek oldalán | ⁂
- Nálad jobban nézek ki. – mosolyodom el, ahogy végig mérem őt. Kettőnk közül ő fest rosszabbul. – Te is tudod, hogy mindig van új ellenség. – sóhajtottam fel ahogy követtem Charles tekintetét. Habár, én magam sem rég érkeztem csak meg ide, nem kerülte el az én figyelmem sem a hullahegy, amit itt találtam. - Nekünk is jutott egy. – bólintottam Charles szavaira, majd csak megvontam a vállam, mikor türelmet kért. Neki mindössze néhány másodpercébe telik mindez. Néha irigyeltem emiatt. Úgy járni az emberek fejében, mintha csak ki-be járna egy ajtón. A gondolataik, emlékeik között, azt lát, amit csak akar. - Éljen. – feleltem Charles szavaira komoran, közel sem osztozva az örömében. A Kapitány él… míg több társunk meghalt, itt fekszenek körülöttünk, New York utcáin és még kitudja hol. Egyetlen visszahozott élet nem fogja elfeledtetni velem megannyi testvérünk halálát. A remény, amit oly sokan neki tulajdonítanak … mindig is csak káprázatnak gondoltam. A reményt nem keresni kell, hanem harcolni. Nem az emberekben van ott, hanem a tettekben. Ő sem több, mint egy ember. Él és meghal, pont, mint mi. Csak a társainkkal ellentétben, ő neki megadtak egy második esélyt. - Választott, Charles. – felelem egyszerűen, kimondva, amit valószínűleg nem akart hallani. Ő a jót látja másokban, néha akkor is, ha az nincs ott. Azt látja, amit látni szeretne. Belelát mindenkibe, mégis, naivan hisz bennünk, annak ellenére, amit a gondolataikban lát. Ironikus, de Charles mindig is ilyen volt - A testvéred elárult minket. – mondtam ki az igazságot a lánynak, amit Charles már felvezetett neki. Minket, de leginkább Őt. - Maradj a közelemben. – pillantok a Barátomra, mielőtt tennék néhány lépést előre és kinyújtom a kezeim magam elé, szemeimet pedig lehunyom. Érzem magam körül a fémet, nem kell mélyen a földbe lenyúlnom, szinte a lábunk alatt van. Lehajolok, megérintve a talajt, megragadva a földben lévő fémet, és egy hirtelen mozdulattal csapok felfelé, mire a földből hatalmas, karók döfik keresztül a szörnyet és állják útját. – Végezzünk vele. – bólintok Alison-ra pillantva. Van egy olyan érzésem, hogy Charles-t nem a szörny,inkább a lány érdekli. Nem kell a fejébe lássak, hogy tudjam. Ő mindig és mindenkit megmentene, de van akit nem lehet magától.
Miután mindenki eldöntötte, hogy mit szeretne tenni, megindultak az oszlop és a titán felé. Láttam, ahogy Logan beleveti magát a harcba és enyhe mosoly jelent meg az arcomon. Mellé valami új és furcsa érzés kezdett munkálkodni. Aggodalom. Aggódom érte és féltem. Holott tudom, hogy őt sem egyszerű legyűrni és még kevésbé megölni. Hála a képességeinek és a tapasztalatának. Ám mégis bennem van ez az érzés. Megrázom kissé a fejem, hogy eltüntessem eme, jelen helyzetben fölösleges érzéseket és hogy arra tudjak koncentrálni, ami előttem van. Az oszlopra, ami felénk húzza a francos mechanikus bolygót. Fel is nézek és látom, ahogy közeledik. - Vajon fel tudnám én azt tartani? - teszem fel magamnak a kérdést halkan. Nagyon rég öltöttem fel a sárkány alakom, így biztos, hogy közel sem lennék azon a szinten, mint fénykoromban. Ezt figyelembe véve, maximum lassítani tudnám a szerkezetet. Ám még az is több lenne a semminél, mindössze nem tudom megcsinálni. Felemelem a jobb kezem és megmozgatom a karkötőm. Sokáig nem tudok itt gondolkozni, mivel meteorok indulnak meg felénk, amik kisebb darabokra törnek, úgy okoznak nagyobb káoszt a mellettünk harcoló wakandaik közt és természetesen jó pár hullát hagynak maguk után. Aztán észreveszek egy nagyobb darabot, ami egy szintén nagyobb róka alak felé tart. Ha tippelnem kéne, akkor az utóbbi egy mutáns lesz. - Tűnés előlem! - ordítom el magam, mire a közelemben állok értetlenül néznek, majd megértik, hogy mire gondolok. A wakandai harcosok eltávolodnak és tiszta utat hagynak a zuhanó meteor felé. Hála annak, hogy meglátták és éreztek a körülöttem keringő erőt. Veszek egy levegőt, majd tűzet fújok a zuhanó kődarab felé. Olyan erővel és hővel, amit már igen rég engedtem ki. A fű szabályosan felperzselődik körülöttem és érezhető a hatalmas hő, ami elhagyja ajkaimat. Nem kis robajjal éri el a lángcsóva a meteort és az szépen lassan elkezd elfogyni, majd a hő és az erőmnek hála elrepül az a ellenkező irányba. Gyors pillantásokkal több éles darabokat vélek felfedezni, amik az elől haladok felé száguldanak. Kisebb mozdulatokkal azokra irányítom a kifújt lángot és hasonló eredményt érek el. Remélem legalábbis. Végül egy erős és éles fájdalom hasít belém, a jobb csuklóm felől. - Átok verjen téged Bor.. - szitkozódok egyet. Túlfeszítettem a húrt és a kis ékszerem megfékezett. A pengék egy részét sikeresen eltérítettem vagy egyszerűen porrá égettem és némileg az ellenséges erőt is elértem. Ám ez utóbbi igen csak kicsit sikerült, de sikerült. A fájdalom lassan alábbhagy és érzem, hogy a karkőtő ismét meggyengült és egy halk reccsenést is hallok. Talán megadja magát, mire a kemény harcok elkezdődnek, vagy amikor a leginkább kéne. Gondolkozok el, ám semmit nem tudhatok biztos. Mindenesetre kézbe veszem a kis kalapácsom és elindulok, hogy utat nyissak azoknak, akik jobban értenek a technológiához, mint én. Észre is veszek valakit, aki pont megfelel a leírásnak és szintén másik ismerős arc mellett. Pár "kisebb" lépés után mellette is termek. - Kellemes a rég látott szivárványhajat ismét felfedezni, bár mintha kissé kócos lenne, Ali. - mosolygok rá a lányra - S mellé Odin fia, Thor, ha nem tévedek. Celia vagyok. - mutatkozok be neki is, majd ismét a lány felé fordítom a figyelmem. - Mond, hogy van valami örült ötleted az oszloppal és csak oda kell jutnod. Mivel az utóbbiban tudnék neked segíteni és talán kicsit az előbbiben is. Talán. - szólok oda neki, majd az oszlop felé fordulok és ekkor szúrok ki egy érdekes alakot. Fel is szökik a szemöldököm. - Az a piros pofa meg ki az ördög? - csúszik ki a számom. Tekintve, hogy eddig hátul ácsorogtam, így nem igen volt szerencsém megnézni azokat, akik megpróbálásnak feltartani minket.
-Nos ez kellemes meglepetés, belőlem is kilehet hozni a rosszabbik felemet is, de azt szerintem senki nem akarja, a többiek megmondják Csak így tovább Professzor ne sajnálja a lövedékeket!-Viccelődök a Professzorral egy kicsit. Jól tudom mit érez, hiszen a társait és a népét védi akár az élete árán is, én meg inkább csak turista vagyok a tömegben...
Normális vagyok én? De komolyan, itt vagyok egy idegen bolygón, ahol alig ismerek pár élőlényt és mégis a saját és társaim életét is kockára teszem azért, hogy túléljék ezt. Az égen egy idegen bolygó körvonalai alakulgatnak, idelent minden teljes káoszban, sebesültek és halottak mindenfelé, a háttérben fegyverek ropogása és szörnyeg hangjai zengik be a teret.
Nos ez életem első csatája és nem szeretnék vesztesen kikerülni innen!-mondom leginkább magamnak, de úgy néz ki ezt az ellenség nem fogja olcsón adni. Az elf hadsereggel a torony irányába haladva fogad minket egy kellemetlen meglepetés, azaz egy ellenállás és mellé egy kis meteoreső is, de szerencsére utóbbira már van is ellenszerünk. Jó, hogy legalább ő velünk van, nem igaz? Nos ha időt kell nyerni, akkor abban segíthetek-szólok a mellettem állókhoz, és már majdnem rutinosan mozogva a terepen keresek egy számomra is alkalmas terepet. Nem habozva kezdem el lőni a felém érkező köveket, és azon gondolkodom közben, hogy vajon hogyan tudnám a helyzetet az én javamra fordítani. Ekkor esik le, hogy végülis egy ilyen hadseregnek legfőbbképp a tűzerő a fontos, de vajon én hogyan tudnék ezen javítani?
Erre jobb lenne mihamarabb megtalálnom a választ, hiszen az idő nem nekem kedvez, sőt nem nekünk.
Miközben pedig gondolataim hadával küzdök elérek egy kissebb magaslatot, ahonnan gyorstüzelő pisztolyaimmal komoly károkat tudok okozni a távoli ellenséges tömegnek. Értem én, hogy jó ha felsorakozunk és látványosabb ha a két sereg egymásnak rohan, tulajdonképpen agy nélkül, de látván, hogy pár másodperc alatt mekkora területre tudok kiszórni lézerlövedékeket, nos a skrull és kitudja milyen szörnyűségek hadserege már nem biztos örül ennek, pláne, hogy tömegre felesleges célozni, így kap belőle akit éppen elér. Persze nem a barátokra lövök, hanem a hátsó soraikra, azok biztosan nem számítanak rá.
-Szeretem amikor nem kell sokat ezen tűnődni-majd eszembe jut, hogy miután egy fejlett városban vagyunk, lehet lenne hatékonyabb módszer is, esetleg egy bomba.
Így miután pár másodpercig az ellenséget lövöldözöm, bele szólok a rádiómba: -Itt Dori van egy ötletem, ha valaki ismerős ebben a városban és ért egy picit a technikákhoz jelentkezzen-majd egy kicsit várva folytatom -ránézésre egy ultramodern városban vagyunk összedobhatnánk egy bombát vagy valami hasonlót egy helyi generátorból, amivel hatékonyan lehetne a seregeket megállítani, nem mellesleg a figyelmet is odaterelné!-remélem tetszik másnak is az ötlet, ha pedig a helyi erőforrás elég hatékony, lehet, hogy érdemes lenne a tornyot megpróbálni levegőbe röpíteni
Kezdem ezt hinni, hogy ezek a csápos rettenetek osztódással szaporodnak. Ahogy levágunk egyet, három jön a helyére. Penge szépen nyírbálja őket, ahogy a csapat többi tagja. Elég nagy a veszteség az emberéletből, de ez a maroknyi csapat- majd azok a hegyes fülű kosztümösök- akik a legjobbkor érkeztek, szépen visszaverték az áradatot. Talán most lesz egy kis idő, míg ellátjuk a sebesülteket, és azokat, akik még életjelet adnak magukból. Eric szavaira bólintok. Én is úgy látom, hogy teljesen igaza van. Ez a Nimellos nevű király, elég tapasztaltnak is látszik. Bár sokat nem értek az íjászathoz, de meg kell hagyni, hogy sokban megkönnyíti az előrejutásunkat, ha a nyilaikkal fedezni tudnak. Most, hogy egy pár perces „pihenő” akadt, így leülök egy szikladarabra és végignézem a társaságot. A zsebemben lapuló szivaromat elővéve rágyújtok. Ezt mondjuk a fináléra tartogattam, de előre láthatólag egyhamar nem lesz ennek vége. Elixir-t látom, hogy felemeli Franklin a Blackbird fedélzetére, majd Jean a kezelésébe vette, mert szegény fiú, nagy áldozatot hozott, hogy gyógyító erejével segítsen a sebesülteken. A tekintetemmel a Professzort kerestem, remélve, hogy jól van, mert amikor utoljára láttam, akkor hatalmas seb volt a testén és a vére átáztatta a ruháját. Amint megpillantom, könnyebbség fut rajtam át. Odalépnék hozzá, de van rajtam kívül sok teendője, és most még Norina is a rossz oldalon áll, pedig azt hittem, hogy van annyi sütnivalója annak a lánynak, hogy nem fordul azok ellen, akik sohasem ártottak neki. Számtalan civil és harcos esett eddig is el, de valahol nagyon csalódtam a lányban. De lassan már ezen se kellene csodálkoznom. Űrhajón érkező földön kívüli lények, Hosszúfülű íjászok és kardforgatók, a Kapitány Barátai, és a szivárványhajú lány, akit a Nagy zöld mellet láttam, de várjunk csak! Rogers él? Nem azt mondta a Prof nagy hajcihővel, hogy meghalt? A vén lódító! – vigyorogtam el magam. De nagyon örültem, hogy életben van a nemzet hőse. Gondolkodás nélkül indultam el volna érte, ha nem tartott vissza volna a Professzor. Vannak még csodák! A hegyi beszédet végighallgattam, és közben Franklin-t láttam, amint valamin nagyon agyal. Mellé léptem és barátian vállon veregettem. - Jól csinálod! Akármin is gondolkodsz!- vigyorogtam rá, és a többekhez mentem. - Jól van, Professzor?- kérdeztem meg tőle, bár eléggé elfoglaltnak látom, hogy tovább feltartsam. Inkább maradok a közelében, hogy védjem, de azt is mérlegelnem kell, hogy az első vonalban ha Celia és Penge oldalán, Nimellos serege megindul, akkor több irányból is támadhatjuk az a nyüves oszlopokat. Egyelőre kivárok, és amint megindul a csapás, beállok hegyes fogú Cimborám mellé. Már úgyis kezdem megszokni az akrobatikus mozgását, bár én ennyire nem cifrázom a karmaimmal a suhintást, de hatékony, azt el kell ismernem tőle. Ez a menet se lesz egyszerű sétagalopp, de talán most is bejön a támadás taktika, és az elterelés.. Arra nem esküdnék meg, hogy Norina belátná a közeljövőben, hogy nagy hibát követett el. De ez még a jövő zenéje. Azért remélem, hogy hallgat majd a szép szóra. – nyomom el a szivaromat a bakancsom alatt, és kieresztem a karmaimat. Indulhat a buli, második felvonása, majd nekiiramodok Pengét követve.
Kicsit elfáradok a harcban ezért visszaváltozom ember alakomba és a pirokinézissel folytatom a küzdelmet, ahogy a professzor javasolta. Mivel még nem egészen tudok magamtól tüzet fejleszteni, ezért csak pár szikrával meggyújtok egy fűcsomót. Nincs nagy szárasság ezért nem terjed tovább a láng és teljes figyelmemet a harcra tudom fordítani. Odapörkölök egy-két outridernek és látszólag nem nagyon bírják a hőt. Egy röpke pillanatban felpillantok az égre és látom ahogy egy bolygó közelít a lilán pulzáló oszlop felé. Hirtele megnyílik egy átjáró és átlép rajta az igazi Thanos Norinával az oldalán. Csalódottsággal nézek a húgom irányába. Bekövetkezett amitől féltem, reméltem, hogy nem kerül sorr erre a napra. A következő pillanatban a professzor gurul mellém Erik társaságában, és hátulról megérinti a kezem. Kérdésére válaszként csak bólogatok. Megvárom a beszámoló végét és csalódottan elmondom amit gondolok. - Reméltem, hogy nem jön el az a nap mikor a saját húgom ellen kell harcolnom.- kis szünet után folytatom - Igazából Sokovia óta, részben az amnéziája miatt is nem bízik az emberekben, és hajlik a rosszra. Ekkor új lények tünnek fel, elfek, akik segíteni jöttek. A királyuk, Nimellos beszéde után kezdetét veszi a második ütközet. Nem mentünk sokat előrre, és máris meteorok hullanak alá az égből és kókusz nahyságúra zúzódnak valamilyen erő hatására, és a tömegre hullanak. Szerencsére időben kapcsolok, zölden világító szemekkel átváltozom a róka alakomba, 2m-esre növök és a hatalmas szárnyaimat a professzor és magam fölé emelem, megvédve magunkat a "kőesőtől". - Ez biztos Norina műve. Osztom meg véleményemet a mellettem lévőkkel. Norina felé nézek, és látom, hogy egy, a többinél jóval nagyobb követ irányít felém. Pajzsként gyorsan magam elé rakom a szárnyaim. A szikla kisebb darabokra zúzódik a golyóálló szárnyakon, és sérülés nélkül megúszom. - Evvel engem akar felidegesíteni. Kóstolgat a drága húgocskám. Üzenem a professzornak mentálisan. - Nos, halljuk a tervet.- közlöm úgy, hogy a körülöttem lévők is hallják -De mielőtt bármit is tennénk, a figyelmükbe ajánlom a macskát. Az a telepata szőrgombóc biztosan összeköttetésbevan Norinával, ezért professzor nem biztos, hogy tud hatni az elméjére. Valahogy ki kéne iktatni, de ne legyen túl nagy baja annak a dögnek, mert ha elpusztul, Norina nagyon pipa lesz, és akkor az ég mentsen meg tőlle minket!
Megmosolyogtat a halandó meglepedettsége, na igen nem mindenki előtt mutogatom az erőmet, nos, az igazat megvallva ez is csak egy kis szeletkéje. Szerencsére nem ájult el, amikor megjelenik a fiam is, akit most teljesen én irányítok, ha nem tenném mindenkivel végezne, kicsit vérszomjas. - Ugyan..ez számomra semmiség. – kuncogok kicsit, megidézni valakit, aki az én vérem? Akár többet is, viszont Blackheart-ben van egy fajta vadság, ami nincs meg a többi kedvenc gyerekemben, kivéve a két lányomban, akik jönnének maguktól is, nem kéne ilyen barbár dolgokat véghez vinnem. - Óóó, mindig ez a nem volt választásom. Kis tündérvirágszál, mindig van választásod. Azért döntöttél így, mert talán hatalmat szeretnél, lehet rosszul tippelek. Ám azt el kell árulnom, Thanostól nem fogsz kapni. Hogy is fejezzem ki magam.. A lila barátunknak nincs szüksége rád, csak egy ember vagy, képességekkel, mert érzem rajtad. Persze lehetne több is, vagy hatalmasabb. – vonom meg a vállamat könnyedén, csupán a lelke, és olyan képességekre tesz szert, amiről eddig álmodhatott. A fekete macskára pillantok, ördögi teremtmények, úgy unblock ezek a négy lábúak, én mondom. Nekem is van egy, azért tudom.
Fájdalmasan üvölt Blackheart, csúnya dolog így lefegyverezni, már-már megveregetném a vállát, aki ezt tette. Na, de egy apának kötelessége helyre pofozni a fiát. De elég volt a játszadozásból, nem fognak megijedni a démoni alakomtól, viszont sokkal könnyebb lesz őket eltaposni. Nem is kell legalább odafigyelnem, hogy az emberi kinézetem nett legyen. - Csodálatos bravúr lett volna, ha nem vagyok itt. Akkor meg tudtad volna állítani. – vicsorgásra emlékeztető vigyorral nézek a mágneses úriemberre. Hazugság, sokkal nehezebb lett volna, akkor saját magától tépte volna ki magából a fémdarabokat, amik lefogják, még néhány másodpercig, mert bizony az apukája kissé morbid módon letépi onnan. Hála a regenerációjának, s a segítségemnek azonnal felépül, rohamozni kezdi a hősök kis seregét, a hatalmas pengéjére nem hat semmiféle mutáns erő, a démonok kovácsoltak a pokokl tüze edzette, földi mágia nem fog rajta. - Igen, kedves sárkány, Mephisto vagyok. – hajolok meg udvariasan a sárkányhölgy előtt, utána persze összeroppantok egy koponyát a móka kedvéért, na meg azért, mert belém akarta döfni a lándzsáját, bolond wakandai. Olyan könnyedén belemásznék majdnem mindegyik fejébe, de a vezető fejébe nem tudnék, átkozott telepaták, ahhoz csűrnöm-csavarnom kéne a dolgokon, amihez semmi kedvem, szükség sincs rá, és nem szórakoztatna. - Áh, van egy ötletem, ha valaki vágást tud rajtam ejteni, nem tartalak fel titeket, azonban, ha nem sikerül, mindenkit megölök, Blackheart amúgy is nagyon éhes. Szóval, látszódjon a fekete vérem a wakandai porban, és mehettek legyőzni Thanost. – nézek végig a bagázson. Addig persze a fiam így-úgy nekiront a népnek. Nem kímélve senkit, miért is tenné? Parancsba adtam neki, hogy akár végtagokat is lecsapkodhat a terv érdekében, időelhúzás, vagy az jó ég. Vajon ki lesz az a bátor flótás, aki ki áll ellenem, elég fair ajánlatot adtam.
• Blackheart (katt) előre ront, miután Mephisto meggyógyítja őt. A démon gyermek Elriel és csapata útját állja. Nem igazán okoz gondot számára, hogy sorra legyilkolja az elfeket. Onnan tovább halad a démon és Charlest, Alisont és Erik Lehnsherrt veszi célba. Gyorsan közeledik feléjük, fekete energia nyalábokkal lőve rájuk.
A skrull sereg sorra veszi fel a hősök alakjait, hogy megzavarják a harcosokat vele, az outriderek pedig öngyilkos hullámot indítva rohannak bele az ellenfeleikbe, hogy azok húsából táplálkozhassanak.
A Norina közelében lévő macsekra Luna hívja fel a hősök figyelmét. Így Logan, Penge és még páran megütközhetnek a lánnyal. Ha elég ügyesek, elvehetik tőle a négylábút.
Mephisto alkut ajánl a hősöknek, mégpedig: aki megsebzi őt, az tovább haladhat Thanoshoz. Nimellos és serege, továbbá Celia, s akik elég erősek, megpróbálhatják megsebezni az Ördögöt.
***
» Általános leírás: A hozzászólásod megírására egy hét áll rendelkezésedre. Amennyiben a partnered/partnereid hamarabb megírják köreiket, lehetőséged van az újabb kör megnyitására. Ha valaki nem írja meg egy héten belül a hozzászólását, a kör újra indulhat (mivel sokan vagyunk, törekedjünk nem megváratni egymást). A Kalandmesternek jogában áll a karaktereket útmutatásokkal irányítani, illetve hozhat be egy-egy körbe/szituációba újabb karaktert, illetve vihet ki, ha eltűnik a játékos, vagy a szituáció úgy kívánja.
UPGRADE:
UPDATE: A korábbi kalandokhoz képest némi változtatásokat eszközöltünk be, melyeket itt ismertetünk veletek pár szóban:
• Szigorúan vezetni fogjuk, hogy kik azok, akik nem írnak és nem jelzik előre felénk elmaradási szándékukat. (Továbbra sem probléma, ha idő, energia, vagy kedv hiányában vagytok, de ismételten megértésetek kérjük, hogy tudnunk kell, hányan vagyunk, s kikre számíthatunk...) Három ilyen alkalom után a karaktereitek kizárásra kerülnek, méghozzá eszméletvesztés indokával, mint harctéren elesettek.
• Olyan civil karakter, aki képesség, vagy fegyver hiányában mozog, nem hozható karakter.
• A kaland során karaktereiteket érhetik súlyos balesetek, ezek miatt felelősséget nem vállalunk. Azt kérjük, hogy ha játszani jöttök, készüljetek fel a legrosszabbra is! (Karakterhalál persze továbbra sem játszik, csak ha valamelyik adminnal egyeztetésre kerül, ahogy a korábbiak során is előfordult.)
• Káromkodás, csúnya beszéd, ismételten nem megengedett. Nem szeretnénk anyázó hősöket! Ha valaki erre vágyik, oldja meg egyéb, személyes kis kalandjai során.
• Az előző kalandokból tanulva: Nincs végtelen erő. Szeretnénk, ha mindenki aszerint mozgatná a karakterét, hogy igenis mindenki kifárad egyszer. Minden hős, minden mutáns, minden inhumans, stb. Kérünk benneteket, erre figyeljetek oda!
- Reagsorrend: - - A felvonás résztvevői: Wanda Maximoff, Pietro Maximoff, Vízió, Kelda, Thor, Erik Lehnsherr, Celia Wickham, Clint Bartom, Alison Magdalen J., Charles Xavier, Logan James Howlett, Ryan Ryot, Dori T'Tara, Franklin Richards, Luna Thomson, Eric Brooks, Nimellos, Earnen, Elriel, Mephisto, Norina Thomson
- Megjegyzés: A játék során átkérhetitek magatokat másik felvonásba, ha a reagotok végén egyértelműen jelzitek, hova mennétek tovább!
Egy nem is olyan régen hallott hang üti meg a fülemet. Kikukucskálok a balomon ácsorgó Magneto mögül, hogy lássam tényleg Celia szólított meg, vagy már az agyamra ment a zenéje és a jelenlegi helyzetünk. A szám is tátva maradt ahogy megláttam a rikító hajzuhatagot. Sosem gondoltam volna, hogy pont itt futok össze vele… Ami alapvetően hibás elképzelés. Tekintve, hogy először egy piramis tetején találkoztunk… -Igen és a szemem se áll jól… tudom… Forgatom meg a maradékot majd órák óta talán most először ismét elmosolyodom. Annak a furcsa lökéshullámnak köszönhetően a fájdalom teljesen elmúlt. Ez azért nagyban javítja az ember kedélyállapotát. -Én is oda tudnék jutni. Emelem fel bal karom, hogy Erik háta mögött integessek neki. -Tervem is volt csak azzal elkéstünk… Egy fekete lyuk megoldotta volna. Sajnos ahogy elnézem már túl van a kritikus közelségen. Egy feketelyuk gravitációs mezeje elegendő lett volna beomlasztani a dolgot de az már minket is bekebelezne mielőtt teljesen összeesne az átjáró így ez a terv füstbement. Szét is tártam a kezeimet jelezve, hogy egyenlőre nincs más ötletem… Szemöldökeim össze szaladnak ahogy a Proff szavai elérnek hozzám. Előre fordulok és akkor látom meg azt a fekete izét. Nem az a tipikus blackmetalheart alak volt aki éppen Celiatól akar autogrammot vagy mellméretet venni néhány sör és egy kis kokain után… Aztán szinte magam fölött hallom Magneto hangját. Nekem sme kell többször mondani. Egy lépéssel közelebb húzódom hozzá. Így sem voltam távol de ez már talán sérti a személyes szféráját. Ahogy előrébb sétál pár lépést követem. Figyelem hogy mit művel. Ilyen közelről ez a délceg ember különös érzést vált ki bennem. Első másodpercekben nem is igazán tudom hová tenni ezt a furcsa érzést… Egy megmagyarázhatatlannak tűnő vonzalmat érzek. Ez az érzés eddig teljesen idegen volt számomra. Ámulva bámulom ahogy koncentrál… Bal tenyerem a másodperc töredéke alatt Erick fenekére csapódik, ujjaim rámarkolnak farpofájára. Alkarom végig simul combján, arcom baloldala pedig az oldalának tapad. -Mi a? Akadok fenn azon, hogy ez az egész alapvetően tőlem teljesen függetlenül történt. -Öhm…Ez nem direkt volt… Motyogom zavaromban és próbálok elhúzódni tőle de teljesen odatapadtam. Amikor a karom körvonala többször is megbomlik egy-egy "lökéshullám" mentén felszisszenek. Minden egyes alkalommal amikor a vállamhoz ér. -El…elengednél? Kérem meg ha addigra nem tenné meg. Ellépek tőle és átmozgatom fém karomat. Főként a vállamat. Másik kézzel át is masszírozom és megnyomkodom. Elidőzik tekintetem a felkoncolt metál arcon. Fintorogva szemlélem amíg Mr Prada oda nem kullog és ki nem tépi belőle. Mimikám másodpercenként változik a látványtól a meglepettség az undor és végül az irigység skálaszerűen rajzolódik ki. -Így könnyű….ÁÚ! Pöckölöm meg a fém szemvédőmet ami nem volt jó ötlet. Hegyezem a fülemet, elég szószátyárt ez a Mefityisztó. Nem vagyok vallásos de azt még én is hallottam, hogy ne köss üzletet az ördöggel… Habár… le szúrni nem kimondottan üzlet… Végig hallgatom az ajánlatát és azt kell mondjam, hogy elnyerte a tetszésemet. -Ch… ez könnyebb lesz, mint fejben levezetni egy negyedfokú, ötváltozós integrálfüggvényt a komplex számsíkon majd felírni egy 24 dimenziós mátrixba és kiértékelni a valós számok halmazán majd elosztani a pí 78 számjegyes pontosságával miután az alap függvényt gyöktelenítettük. Darálom és közben már csak heccből, de fejben neki is állok az előbb felvázolt feladat elvégzéséhez. Eközben fém kezemmel mintha megragadnék valamit a levegőben és elkezdem tekerni. Mire a kézfejem körbefordul a tengelye körül, körülöttem az idő teljesen megáll. Mephistohoz teleportálok. Bal kezem könyöktől lefelé egy éles pengévé alakul. Egy suhintással megpróbálom elválasztani kezét a testétől.
HA SIKERÜL: Vissza alakult kezemmel megfogom a csonkot és arcon csapom vele, mint egy döglött hallal. Teszek pár lépést a többiek felé. Az idő pedig elindul. Ha minden igaz az ütés, ugyan nem volt erős de a sebessége az hatalmas volt, az így eredő lendület ami Mephisto arcát érte hatalmas erőhatásként jelentkezik rajta. Reményeim szerint mire felgyorsul az idő valamilyen íven repül elfele tőlünk én pedig kéz a kézben, fütyörészve sétálok karjával a többiek felé, aminek véres csonkját a földben húzom magam után. Ha tényleg ő Mephisto erősen kétlem, hogy ennyibe bele halna, vagy sokáig tartana neki visszaérni… Középső és hüvelyujjam közé csípbe mutató ujját vonszolom azt a kart. Nem nézek rá mert biztos vagyok benen hogy elhánynám magam. Jobb nem tudatosítani, hogy egy levágott végtagot hurcibálok magammal… Végül kocogni kezdek, hogy minél előbb a többiekhez érjek és ők is tudjanak egy kis vért a talajra juttatni.
A pengeharcos Midgardi igen tisztelettudóan viselkedik, ez ritka erény és én nagyra tudom becsülni. Örömmel veszem tudomásul bátorságát is e férfinak (Eric), aki nem volt rest az első vonalban csatlakozni hozzánk. Még a roham előtt van lehetőségem egy különös erejű Midgardival (Charles) beszélni. Mutánsoknak nevezik magukat, ennyit tudok róluk, és azt is, hogy különleges és sokszínű erővel bírhatnak. A gurulószékes férfi kedvesen megköszöni a beavatkozásunkat. - A világ, amiben élünk egy tőről fakad. Ha az Önöké elpusztul, a miénk sem húzhatja sokáig. Ezt nem hagyhatjuk. S ki tudja, talán egy napon majd nekünk lesz szükségünk az emberi hősök segítségére. Válaszolom a férfinek egy mosollyal az arcomon, bár remélem erre tényleg nem fog sok kerülni mert akkor már nagy bajban lennénk. Még valami újabb hír is érkezik e szintén bátor mutáns vezetőtől. Megtudom tőle, hogy egy kis csoportnak sikerült az oszlop mögé kerülnie és talán le is tudják állítani azt, csak időre van szükségük. - Rendben, megtesszük, amit tudunk. Bólintok jól érthetően a kerekesszékes embernek. Úgy gondolom külön nem kell az elfjeim figyelmét felhívni erre, épp elég nagy figyelmet fog kapni az összecsapásunk az outriderekkel és skrullokkal. Elég figyelemelterelő lesz, ahogy vált vállnak vetve megütközünk a Thanost szolgáló söpredékkel. A fiam szavaira közben igazat adok. A győzelmi mulatságot valóban nem lehet felül múlni. - Úgy legyen, s remélem erre ma sor kerül. Búcsúzik el tekintetem fiamtól egy rövid időre, hiszen feladatot adtam Neki melyet hűen végre is hajt. Még hárman csatlakoznak hozzánk a földi hősök közül. Wanda, Vízió és Pietro. Nem volt szerencsém még találkozni velük, de érzem kimagasló erejüket. - Bátor hősei Midgardnak, legyetek üdvözölve sorainkban. Bólintok a lány szavaira, s örömmel tudom Őket is az oldalamon. Tekintetem lányomra Elreielre vándorol. Akárcsak testvére Ő is hűen végrehajtja utasításaimat. Királyként és apaként nem is kívánhatnék jobb gyermekeket tőlük. Remélem mindketten sikerre viszik majd a harc végkimenetelét. Rohamunkban baljós jel tűnik fel az égen. Kisebb nagyobb darab meteortörmelék hullik ránk. Nekem nincs pajzsom így éles szememmel és gyors reflexemmel kel a felém érkező néhány darabot kettészelnem, ami sikerül is. - Diranno dan! [Pajzsot fel!] Kiáltom el magam, hogy aki még nem tette figyeljen a becsapódó darabokra, bár így is néhányakat eltalál, kisebb nagyobb sérüléseket okozva. Haragosan villannak szemeim a leányra (Norina) aki a misztikus lény mellett ácsorog. A szeméből és mozdulataiból nem nehéz észre venni, hogy Ő tette. A Csillagkovács mindannyiunk segítségére próbál lenni, ami részben sikerül is neki. Jó néhány meteort semmisít meg, becsapódás előtt, ezért hálás pillantásommal jutalmazom. A csata hevében a nagy erejű misztikus lény ránk szabadítja ocsmány ivadékát. A velünk lévő mutáns hiába sebzi meg, meggyógyul. Az emberek ördöge ránk küldi teremtményét és mire észreveszem már Elriel felé rohan, s csapás szerűen ront tájuk és pusztít. Leányom! Morranok fel a haragtól, amint látom elesett harcosait. Szemeim vörösbe fordulnak át a lobogó haragtól. Hallom a förmedvény ajánlatát, hogy ki megsebzi az egyben meghátrálásra is készteti. Aggódva gyermekem életéért nem látok jobb megoldást Mephisto és teremtménye mihamarabbi megfékezésére mint, hogy megküzdök vele és megsebzem vagy megölöm, ha kell. A sokszín hajú leány megelőz engem, rátámad a kihívónkra. Nem tudom, hogy sikerül e a terve, ez engem még nem tart vissza, sőt, most úgy érzem semmi sem állíthat meg. Lányom életére törtek, ezt pedig nem hagyom annyiban. Sárkányok erejével, s az elfek kecses mozdulataival elrugaszkodok a földről és az ellenség soraiban, fejeken át taposva, szinte szelek szárnyán, mintha lebegnék, (pedig nem tudok) úgy rontok a pokol urára. Két kardomat emelem magam elé és lesújtok Mephistora mindkét fegyveremmel, hogy sebet ejthessek rajta...
/Ha valami nem okés PM és javítom/
A hozzászólást Nimellos összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Hétf. 04 Jún. 2018, 14:11-kor.
Kezdeti agyalásomból Logan ráz fel. - Köszi haver! Sok sikert az első sorban! Integetve köszönök el Logantől aki bátran az élvonalba lép. Még moziban sem jó az első sorból nézni a műsort, hát még itt. Nekem nincs regenerációm, és pengém sincs. Marad a háttértevékenység, mint anno a háborúban, vagyis a jövőben… Jó ég összekutyulom már magam. Egyre több a felvillanó szuperhős, úgy bújnak elő, mint a rajzó cserebogarak. Ennek én amúgy örülök, de komolyan. Sokan vagyunk, de még nem elegen… Próbálom összegezni a felmerült helyzetet. Ezen törekvésem közben felpislogok az égre. Már azt hittem egy madár „tisztel” meg, de nem. Egyre nagyobb a közeledő pont. Telekinetikus képességgel láthatatlan védőerőt vonok magam és a környezetem fölé. A becsapódó darabok egyszerűen fennakadnak, mintha csak pókhálóba szorult muslicák lennének. Bosszúsan dobom félre a felgyülemlett kődarabokat egy lenge mozdulattal. Elkezdem végre alattomos, telepatikus furkálódásom, azt, amihez igazán értek, a mentális hadviselést. Mivel hátul maradok ezért van időm felmérni kit lehet ilyen módon támadni. A Mephistó néven illetett, nagyobb darab szörnyszülött nehéz diónak tűnik, a fiának meg még agya sincs, amit támadhatnék, amolyan ösztönlény mint az outriderek. Aztán egy lányra leszek figyelmes. Áhá, a meteoros lány [Norina]… Mi a franc?... Nézek értetlenül amikor a mellette gubbasztó macskán telepatikus képességeket vélek felfedezni. Beteszek, egy állatnak, hogy lehet telepatikus képessége? Na de kérem, milyen világot élünk? Annyit érzek és persze tapasztaltam is, hogy a lánynak telekinetikus képessége van. Érzékelek egy afféle telepatikus hídkapcsolatot a macska és a lány közte. Na ebbe bele kell, hogy piszkítsak… Telepatikusan, sötét árnyék, fekete felhő képében bombázom a hídkapcsolatot a macska és a lány között, hogy megszakítsam az összeköttetésüket. Eközben Norina fejében meg is szólalok. ~Norina. Én vagyok az apád… Kislányom nagyon rossz vagy. Ha így folytatod csak virgácsot fogsz kapni a mikulástól.~ Zengem Dart Vader nagyúr hangszínén a három mondatos beköszönőmet Norina fejében. Egyelőre a macskája és közte lévő kötelék megbontásába fogok, hogy kettejüket elszigeteljem egymástól. ~Professzor! Van egy huncut telepata macska a lánnyal, ott az oszlop mellett. Kapcsolatban állnak. Most éppen blokkolni próbálom a köztük lévő kapcsolatot. Ha ismerik a lányt próbálják észhez téríteni. Szerintem elég abnormális egy macskával összelinkelni az agyunkat. Még az is lehet, hogy a macska áll a dolgok hátterében...~ Pár gondolatot intézek Charles-hoz. Talán már Ő is felfedezte a turpisságot, de nem árt, ha én is figyelmeztetem.
Kerekre nyílt szemekkel nézem a fekete bőrű teremtményt, aki az imént emelkedett ki a wakandai földből. Nem kellett hozzá más, csak egy csepp az ördög véréből, és máris előttünk terem. Hogyha nem látnám a saját szemeimmel, akkor valószínűleg el sem hinném. -A biztos halál az soha nem tartozott a választási lehetőségek közé...-szögezem le, hiszen a "mindig van más választásod" ezen esetben eléggé lehetetlen. Ki választaná a biztos halált? Legalább megpróbálok életben maradni, nekem már úgysincs vesztenivalóm. -Ami pedig a hatalmat illeti, nincs szükségem hasonló, hiú dolgokra, megvagyok anélkül is. Tisztában vagyok azzal, hogy csak egy gyenge halandó vagyok, egy maréknyi képességgel, de nem értem, hogy honnan veszed, hogy a Titánnak nincs szüksége rám? Ha így volna, akkor nem fogadta volna el szolgálataimat-mondom, habár most hogy belegondolok, nem érdemes kötekedni a megtestesült ördöggel, ugyanis egy kicsit igaza van. Tényleg csak egy ember vagyok, lehet, hogy Thanosnak nincs is szüksége rám, de ha túlélem a napot, akkor én annak is örülni fogok.
Enyhén elmosolyodva nézem, ahogy a meteorok darabjai lassan az ellenfelek csapatára hullanak. Igazából ez még semmi, bármelyik telekinézises mutáns meg tudja csinálni egy kis gyakorlással, de ez számomra meglehetősen könnyű. ~Norina, van egy kis baj-hallom Macsek hangját, mire kicsit megijedek. ~Mi az? Csak nem a hősökkel kapcsolatos? Mekkora a baj?-kérdezem megállás nélkül, miközben a tömeget lesem. ~Ami azt illeti, eléggé nagy a baj. Rájöttek, hogy összeköttetésben vagyunk és szét akarnak választani minket, hogy le tudjanak beszélni erről az egészről! Gondolhattam volna, hogy ezt nem fogják jó szemmel nézni. Le merném fogadni, hogy ezt is Luna és a professzor találta ki, érzem. Na de mindegy is... hadd próbálkozzanak, amíg össze vagyok kötve vele, addig úgysem férnek hozzám, ha pedig Macseknak valami baja esne, akkor megvédeném megint azt a szőrös kis hátsóját. Az elfek és a hősök folyamatosan törnek előre, így már fel is készülök a következő csapásra, de hirtelen valami furcsa érzés fog el. Nem érzem a macskám jelenlétét, olyan mintha kimászott volna a fejemből, de tudom , hogy ő nem tenne ilyet ebben a helyzetben. Valami baj van, érzem... ~Macsek! Hol vagy?! Nem látlak!-keresem közben szemeimmel, mikor hirtelen egy férfi hangja szólal meg, aki minden bizonnyal telepata. Nem örülök, hogy csakúgy belemászott a fejembe és hogy ezzel szabotálja a tervemet, ráadásul az idióta, filmes poénja sem jött be, úgyhogy ideje közbeszólnom. ~Bocsi, az elmém ma zárva tart, úgyhogy szállj ki a fejemből, de nagyon gyorsan!~figyelmeztetem a telepatát, mert ha nem tesz eleget a kérésemnek, akkor kénytelen leszek neki is küldeni egy kősziklát, akárcsak Lunának. Habár ha ő is telepata, akkor túl sokat nem árthat neki, akárcsak a nővéremnek, aki a szárnyával védte ki a támadást. ~Macsek, ha hallasz, akkor maradj a közelemben~üzenem a macskámnak, aki ha minden igaz, akkor meghallotta, amit mondtam. Csak remélni tudom, hogy vigyáz magára és senki sem fog ártani neki, míg én minden erőmmel a telepata férfi ellen küzdök.
Figyelem ahogy apám mellé felsorakoznak az emberek és valahol örülök is annak hogy ennyien támogatják és elfogadják az erejét és hogy vezesse őket ebbe a harcba az oszlopok és annak védői ellen. Nem tagadom én is a támadó sorok között lennék, de tudom hogy köttelességeim vannak, és meg kell védenem a többieket. Ezért egy marék katonát gyűjtök magam köré, ahogy elindulunk fedezékbe és még biccentek apám felé. - Úgy legyen, és majd ünneplünk - biccentek apám felé, és futólépésben indulok el a fedezékek felé. Onnan könnyedén tudom majd fedezni a hátukat és mindenkit lenyilazok aki ártani próbál a népemnek. Vagy harcosoknak akik életüket nem kímélve itt állnak most és az ördög ellen készülnek harcolni. Természetesen én is hallottam már Mephistóról, és nem is igazán szerettem volna vele találkozni. A fedezékemből lövöm az ellenséget és akik felveszik a hősök alakját azok is elsődleges célpontok lesznek. A skrull és outrider sereg is megindul, nem kímélve az embereinket és sajgó szívvel figyelem ahogy a mi harcosaink is elesnek. Tudtam hogy ez lesz, de mégis fáj a veszteség, és tudom hogy a győzelem - ha lesz is - nem lesz édes. - Nyomorultak... - sziszegem ahogy újabb és újabb harcos esik el, és a fedezékem elhagyva hagyom hátra a harcosokat, és kardot rántva sietek a forgatagba hogy ott kaszaboljam ahol érek őket, pláne hogy Elriel is mintha megsebesülne. Vagy rosszul látom csak? Nem tudom, de nem bízom a véletlenre és módszeresen aprítom ezeket a szörnyeket. - Fogadja el a fene... - morranok fel ahogy Mephisto megszólal, mert nincs olyan isten hogy én egy ilyen lénnyel lepaktáljak. Akkor inkább büszkén halok meg. Bár remélem nem lesz rá szükség.
Hallgatom Ali-t, amint az elképzeléséről beszélt. Elgondolkozok, amikor az eredeti tervét említi. - Valóban lehet, hogy hatásos lett volna. Ám mellé kellően rizikós is. - szólalok meg. Tény, hogy igen hatásos lett volna és nagy eséllyel szétszakítja a mechanikus bolygót, ám mellé mégiscsak egy fekete lyuk. Kontroll elvesztése esetén a teljes naprendszernek annyi. S ez szerintem túl nagy kockázat. Biztos vagyok benne, hogy van más megoldás is. Mivel mindig van más. A következő pillanatban azt veszem észre, ahogy Ali elkezdi taperolni a mellette álló pasast, akit Magnetonak hívnak, azt hiszem. Nem is kicsit mozdul rá és mintha nem önmaga lenne. A következő pillanatban pedig eltűnik és éppen a vörös pofa előtt jelenik meg, akinek kapásból neki is esik. Na az igen, nem sokáig szórakozott, ami azt illeti. Egy ideig én is elgondolkozom azon, hogy hasonlóképp cselekedjek, ám mégsem teszem. Előbbi lángszórásom kicsit kivett belőlem. S az éles fájdalom is néha-néha visszatér. Kicsit gondolkozva nézek a mellettem állóra, ám nem mondok semmit. Helyette inkább kissé elgondolkozom azon, hogy mit is kéne nekem ebben a zűrzavarban csinálnom. Már tudom, hogy miképp hívják a piros csókát és a fekete kis izéje igen csak érdekesnek tűnik. Halvány mosoly jelenik meg az arcomon. Így eldöntöttem, hogy megküzdök azzal az teremtményével. Tökéletes lesz arra, hogy megnézzem, milyen állapotban is vagyok. Hogy mennyire gyengült meg a karkőtő. Vagy, hogy mit kell tennem ahhoz, hogy leessen a csuklómról. Ám annak érdekében, hogy le tudjam győzni, kicsit feszegetni kell határaimat. Ezért lehunyom a szemem és összpontosítok. Erőt gyűjtők, aminek hatására elkezd körülöttem vibrálni a levegő. Némileg elkezd gomolyogni a por is és közben a hajam egyre élénkebb színben kezd el pompázni. Pár másodpercig tart és végül egy újabb mosoly kezd el játszadozni ajkaimon. A következő pillanatban egy dárda kezd el megjelenni mellettem. Amint kellően meglett az alakja, rámarkolok és a fekete bestia felé hajítom és nem várva becsapódást, mert meg is indulok felé. Félúton sikeresen előidézek egy kardot is úgy esek neki. Hiába lehet erős bestia, a fegyvereim korántsem szokásosak, korántsem. Ezért biztos vagyok, hogy kellően nagy károkat tudok benne okozni.
//
️️️️
Tisztelgek atyám előtt, ahogy hallgatom a terveit és a feladatomat, ez utóbbit amint megkaptam, meg is állok a csapatommal kissé különválva, hogy lássam, kik azok akik az oszlop rejtélyét óhajtják kutatni. Earnennek biccentek, örülök, hogy ő fog minket védelmezni az íjászaival, kiváló harcos, ahogy az édesapja is. 
