Kissé furán éreztem magam, miután várakozva áltam és leginkább csak lövészkedtem hátulról a rádión jövő válaszra várva. Ami sajnos nem jött, így kénytelen voltam magam neki látni a dolgaimnak. Na nem mintha sok reális esélyem lett volna találni valami erőforrást egy ilyen helyen, de ennél talán okosabb lépést választottam. Végülis a kezemben egy kissebb reaktor van... Ami nem kicsi kárt tudna ejteni a körülötte lévőkben. Egyben ezzel kockáztatnám, hogy nekem is bajom esik, így úgy döntök, hogy ezt csak a legvégső lépésként fogom használni.
Ekkor látom meg, hogy a nagy fekete... Izé rohamozni kezd a mieink felé, és különös fekete lövedékeket kezd lőni rájuk. Nos én eléggé messze esek a helytől, így nem mintha veszélyben kéne éreznem magamat, de annyit talán tehetek értük, hogy mielőtt elérné őket a fekete dolog magamra vonom kicsit a figyelmét, vagy legalább lelassítom. Így nem sokáig habozva mit is kéne tennem, aktiválom a célzórendszereket a fegyveremen és a feketére célzok...
Ha sikerül eltalálnom:
Hamar sikeresen eltalálom az elektronikus segítőkkel, és komoly sebeket okozok neki ezzel, remélem egy kicsit sikerül a Professzorrol elvonnom a figyelmét, és engem talál majd meg, így amíg tudom lövöm őt messziről, ha esetleg felém venné az irányt, akkor amikor 10 méternél közelebb ér egy pár tűzgolyóval, majd közelharcban a kezemen lévő Universal Tool-t egy méteres pengévé alakítom és azzal próbálom tartani a versenyt vele
Ha nem sikerül eltalálnom:
Sajnos túlságosan messze van tőlem, így pár lövésem mellé megy, bár éppenhogy, talán ha nem mozogna ilyen gyorsan és nem zavarna a sok villódzás eltalálnám, de így hogy nem sikerült kénytelen vagyok elindulni felé, és próbálni zavarni mielőtt a Professzorékhoz érne, így például pár tűzgolyóval próbálom előtte a terepet felgyújtani
Ezek az oszlopok nagyon kitartóak és nem akarnak eltűnni, és még a támadások ellen is kitartanak. Nem lesz ez így jó, és örömmel veszem az elfek megjelenését, hiszen ismerem a királyt. Sokszor jártam Alfheimben és volt szerencsém találkozni a királlyal és annak gyermekeivel. Csodálatos világ az övék, tele zöld területtel és egzotikus állatokkal. Hasonlóképpen Azgardhoz itt is egy uralkodó van aki az egész világot irányítja, és ez a személy már jó régóta Nimellos. Oda is reppenek hozzá, hogy üdvözöljem. - Nimellos! Öröm a jelenléted és a harcosaid is igen jól jönnek ebben a harcban - szólítom meg, hiszen ismerem és tisztelem a szőke hajú férfit, aki maga is király mint én. Sosem voltunk rosszban és azt hiszem ez a sok rossz csak erősítheti a kötelékeket, és ha megnyerjük ezt a harcot, az is egy győzelemi torra lesz indok. - Menjünk! - kiálok fel én is, és felemelve a kalapácsom gyűjtöm a viharok erejét, és a skrull sereg közé csapok egy hatalmas csapást, minden égi erőt kihasználva. Vihar kerekedik és az ég is belezendül, ahogy a felhők nekem generálják a villámokat és nem agyok rest osztogatni őket, amíg csak élnek és mozognak. Az outriderek közelednek felém jobban így hát közéjük csapok egy iszonyút, és az egyik szörnyet fejen vágom aki az utamba kerül. - Ezek sosem fognak elfogyni, komolyan? - mérgelődök, ahogy közelebb kerülök az oszlopot végő alakokhoz. Norina ismerős és Mephisto se idegen számomra így hát nem szabad lebecsülnöm őket, a lány is veszélyes ellenfél lehet a telepátiával. Vagy mi a képessége, nem tudom. Közelebb kerülök hozzá és megpróbálom kiüti hogy elájuljon. Reménykedem a sikerben és hogy Mephisto nem áll a utamba, bár ha igen akkor ellene is felveszem a harcot.
Elszörnyedek a hatalmas démon láttán. Most fut át az agyamon, hogy most jött el az a magaslata ennek a helyzetnek, amihez én már kevés vagyok. Mégis mi a fenét tudnék kezdeni egy bazi nagy démonnal? Ha csak egy lépést teszek, felé szétnyom, mint egy csótányt. Méregetem, nézegetem, de egyszerűen nem érzem, hogy közelebb tudnék jutni bármelyikhez is. Wandát sem vehetem a hátamra, hogy közelebb érve esetleg ő sebezze meg Mephistot. Elvégre akkor csak a húgom mehetne tovább, hiszen én nem sebeztem meg a démont. Nem találok olyan megoldást, ami normális lenne, de még mindig az a legjobb megoldás, hogy a hátamra kapom a húgomat, és megpróbálom kicselezni a démont. Talán elég gyors tudok lenni, hogy ne vegyen észre. Legrosszabb esetben ő is elkap, és bele épít a falba, mint a Titán. Azt is túl éltem, ezen is túl tenném magam… valahogy. Óvatosan oldalba bököm Wandát, rá mosolygok. - Közelebb megyünk hozzá húgi? Én adom a gyorsaságot, te meg megsebzed valahogy, aztán már itt se vagyunk. Pontosabban én valahogy vissza jövök Keldáért. –mondom, kedvesemre pillantva- Mit szóltok csajok? Míg a válaszukat várom, egy egészen kicsit rá rugózik a lábaimra. A bokám még mindig fáj, ha ennek vége attól tartok meg kell tanulnom kézen járni, de egyelőre elviselem. A többiek miatt, főleg a két nő miatt. Ha csak rólam lenne szó, valószínűleg ott maradtam volna a falban.
Fintorgok egyet, most komolyan még egy ocsmányság? Úgy látszik Mephistonak csak ilyen szörnyszülöttjei vannak, vagy teremtményei, nem is tudom minek nevezzem őket. Nem igazán érdekel a családfája. Viszont az én családom az érdekel, és legalább egyben vannak, vagyis fogjuk rá, de majd később adok taslit Pietronak. Megint hősködött, erre a nyakamat is rá merem tenni. - Mekkora király ötleted van, és most midet fogod eltörni? – lépek melléjük egy hatalmas vigyorral. – Nemrégen cseverésztem Mephistoval, nem igazán az a fajta, akit csak úgy meglepsz a támadással. Az a vörös áfonya mindenre képes, és nem viccelek. – kicsit komoran pillantok a démonra. – Viszont..mivel itt vagyunk négyen, ha jól számolom, plusz az óriás plüsskutya, még okozhatunk neki meglepetést. Szóval mi lenne, ha mennél Wandával, én meg ilyen közelről úgyis célba találok. – vonom meg a vállamat, magabiztos vagyok, még szép, nem hiába vagyok én az egyik legjobb, ha nem a legjobb az emberek között. Az elfek talán egy leheltnyivel jobbak, na, de velük nem is versenyzek most. - Wanda agyába talán nem tud belemászni, a tiedbe viszont igen, tényleg legyél gyors Duracell nyuszi. – veregetem meg az örökbe fogadott fiam vállát egy sóhajjal. Kirázna a hideg, ha nem Wakandában lennénk, meg hát most jöttem Muspelheimből, nekem most ez a hőmérséklet egész jó. Kifeszítem a húrt, előtte persze átállítottam a vesszőt, talán a savas kicsit csípni fog neki. Csak akkor kezdek el lőni, ha már elindultak.
Elég idős vagyok már, sok fura szerzetet láttam, hogy finoman fogalmazzak. De ez a fekete valami, ami démon lesz elég rondán néz ki. Azzal a hatalmas bökővel meg nem hiszem, hogy narancsot szeretne pucolni, inkább léket verni a koponyánkba. Amit persze nem fogok hagyni, még akkor sem, ha esetleg egy dobásnyi erőt szedtem össze. Wakanda nem kimondottan az én terepem. Pislogok egy kicsit a plüsskutya megnevezésen, Kaldr meg felhorkant, ő egy nemes farkas. - Farkas, ha kérhetem, ez a hivatalos megnevezése. – grimaszolok, sérti az egómat, meg a farkasét is, de a többivel egyetért. – Akkor legyen így, én majd Kaldr hátáról megpróbálom kicsit megfagyasztani, és lándzsát döfni, nem remélhetünk semmit, lehet azonnal elolvasztja a jeget. – vonom meg a vállamat kissé. Ha meg nem próbáljuk ki nem tudhatjuk, hogy sikerül-e, maximum kicsit megsérülünk, amennyit kaptunk már megsem kottyan. - Akkor Mr. Barton kérem most se tévesszen célt! – pattanok fel Kaldr hátára, a kezemben megjelenik a zöld jéglándzsa, sarkaimmal megbököm az állat oldalát, hogy induljon amilyen gyorsan csak tudjon. - Pietro vigyázz magatokra, ha meghalsz megöllek. – vigyorgok egy kicsit, aztán elindulunk a társammal démonra vadászni, amint közel érek hozzá elhajítom a lándzsát, másikat idézek meg, azt is megpróbálom beleállítani. Ha legalább kicsit is sikerül kimoccantani a koncentrációból már nyerhetünk kicsit, lába alatt megfagyasztom a talajt.
Miután figyelmeztettem a többieket a macskára, Norina felé pillantok. Magabiztos, bár egy kicsit megtorpant valamitől. Ekkor Franklin jelenik meg. Újra a húgomra nézek, és látom, hogy nagyon összezavarodott. Keres valamit. Ugyanekkor látom az arcán a dühöt, Franklin felé pillant, mintha mentálisan kommunikálnának. Én is a telepatára pillantok. - Te elválasztottad tőle Macsekot?! Hamarabb elindult a terv, mint vártam. Újra végigpörgetem a gondolataimat és folyatom a további tervjavaslatokat. - Nos ezesetben, ha Norina már nincs összeköttetésben Macsekkal, akkor vagy Ön, professzor, vagy te, Franklin elaltathatnák Norinát és akkor eggyel kevesebb lenne az "ellenség". És ha ez megvan, valakivel odamegyünk érte, elhozzuk onnan, és biztonságos helyre visszük.
A telepata macska újra próbálhat összekapcsolódni Norinával, viszont Franklin " felhője" miatt ez nem teljesen sikerül, de azért egy gyengébb kapcsolat kialakulhat, ami nem engedi, hogy a lányt pár percnél tovább kábult állapotban tartsák.
Ebben a reagban végig 2m magas, szárnyas róka alakban vagyok. ••
Botor leányzó, bár szórakoztat, minden emberi lény beveszi, hogy nincs más választás csak a halál. Ugyan már, ha tényleg így lenne nem léteznének a Szellemlovasok. Vagy más olyan teremtmény, mit mi démonok teremtettünk. Mert csak az én specialitásom a Szellemlovas készítés. Csendesen hallgatom végig Norinát, sikerült egy picit is megingatnom, nekem ez már siker, persze nem azért jöttem, hogy kétségbe üldözzem, szükség van rá a képessége miatt, és itt akar lenni, nem az én tisztem, hogy végezzek vele. Lehet szerencséje lesz, túléli ezt az egészet, aztán esetleg börtönbe kerül, egy ilyen eset után hova máshova? Nem is érdekel mondjuk.
Szegény fiam..de hát szerencséjére én vagyok az apja, nem hagyom itt saslikként, és igen undorító a halandóknak ahogy leszedem, az a lényeg egyben van, épen. Harcra készen. Más nem számít. - Ahha, hát akkor hajrá Rainbow Dash. – jelenik meg az arcomon egy aprócska vigyor, bár így démoni alakban ez is vicsorgássá torzul. Ez van. Várom a támadását, de nekem ettől jóval több kell, a karomat akarja, megvetően horkanok, nemcsak neki megy a teleportálás, a háta mögé portálok, nemes egyszerűséggel a porba lököm remélhetőleg el is hasal, nem támadok, minek? Megölném, ha akarnám, nem akarom, túl szórakoztató volt ez a kis valami, amit tenni akart. - Elnézést Kicsi Póni, úgy látszik többen szeretnének velem alkut kötni. – hangosan felnevetek, legalább az elfkirály remélhetőleg több másodpercet fog igénybe venni, viszont ugyanúgy fog járni, Pinky Pie mellett köt ki. Előhúzom hát kardomat, s úgy hárítom a csapásait, ha pedig lehetőséget találok fel is nyársalom, a hecc kedvéért. Még a nagy elf se szórakozhat velem, azt azért már nem tűröm. Félszemmel követem a fiamat is. Itt az ideje hogy már ne én irányítsam. - Blackheart, szabad vagy! – susogom a fejébe, más nem hallhatja, tekintve, hogy ő is erős telepata, nem tudnak az agyába mászni. – Intézd el a sárkányt, ahogy akarod. Meg a kis galaxislakót is. – intézem felé a szavaimat. Most már önmaga ura, nem én irányítom, így sokkal veszélyesebb is, mert a képességeit használhatja, és fogja is, ebben biztos vagyok. Elkapom a felém lőtt nyilat, a jégdárda, fagyasztás ellenem? Kicsit tényleg fájt, na, de ettől még nem fog vérem serkenni. Kardom lendítem a farkas felé, mire újra felemelem a pengém vér csöpög róla. - Kár érte, szép bunda lesz. – sétálok el a halott állat és a földre hullt gazdája mellett. – Ó, Szuperpocok, és a testvére..- pillantok a kék cikára. – Borzalmasan unalmasak vagytok. – lendítem meg újra a fegyverem, kénytelen lesz megállni, vagy beleszalad, ez pedig kettő gyilkosság lenne.
• Mephistonak nincs meg a képessége, hogy Alison időlassításával tudjon kezdeni valamit, így Alison sikeresen levágja Mephisto bal karját. A lány gépe viszont ezután rögtön felforrósodik, hiszen már teleportálásra is használta korábban, így Mephisto ütése (az ép karjával) eltalálja a lány, és Alison a végtaggal a kezében métereket repül egyenest egy outrider hordához.
Bár Mephistonak megvan a képessége, hogy visszanövessze a végtagot, miután nem végtelen erejű - és már órák óta használja képességeit fáradás nélkül-, így a végtag regenerciója ezúttal hosszú percekig is eltart majd!
A már szabad elmével támadó Blackheart figyelmét Dori magára vonja, így a démon irányt vált, s megindul a nő felé. Segítségére lehet kardjával Celia, hiszen a fegyverkovács kardja képes felvenni a harcot a lényével. A nő már évmilliók óta csillagokból készít fegyvereket, így legalább olyan erős kardja, mint a lényé.
Nimellost Mephisto jobb kezében tartott pengéje a hasán döfi át, ám gyermekei segítségére siethetnek, és kimenekíthetik, amíg Erik, Vízió, Thor, Wanda, Clint, Kelda és Pietro szembeszállnak Mephistoval. Együttesen, összenhangolt támadással meggyengíthetik a nagy erejű ördögöt! Kelda farkasát Mephisto elpusztítja a harc közben! Az elf gyógyítók megkezdhetik a súlyosan sérült Nimellos király ellátását.
Miután Luna megvédte Norina támadásától Charlest, a professzor besegítve Franklinnek együttes erővel leválaszhatják Norinát Macsekról (mivel ketten a valaha ismert legerősebb telepaták!), amíg Penge, Ryan és Logan lekötik a lány figyelmét. Miután Macsek elájult, Norina is elkábulhat. A lányt Luna gondjaira bízhatják. Ezután Penge, Logan és Ryan becsatlakozhatnak Celia és Dori mellé Blackheart ellen. Charles és Franklin eldönthetik, ki ellen indulnak, vagy csak az outriderekkel és skrullokkal harcolnak a wakanadai és elf harcosokkal vállvetve.
Eközben a kis különítmény az oszlopban Dr. Strange képességének hála a jó útvonalon haladt a vezérlőteremig, ahol Shuri megtalálhatja a bevonzásért felelős főkábelt és megcserélve a polaritásokat az idegen égitest bevonzása taszításba megy át. Így a lehullott darabok felemelkednek a Földről és elkezdenek visszaépülni eredeti helyükre. Az objektum rendszere túltöltődik, s miután a Földet átformáló égitest elhagyja bolygónk atmoszféráját, bekövetkezik a főoszlop robbanása pár másodpernyi, fület sértő morajlást követően. Ezután a Föld többi pontján, mind a 12 másik oszlop is sorban felrobban, nem kis pusztítást hagyva maguk után.
A robbanás mindenkit érint! Mivel az oszloptól nem messze zajlanak az ütközetek, így mindenki megsérül vagy meghal, aki nem tud fedezékbe húzódni. Jean Grey, Wanda és Franklin emelnek - és emelhetnek - pajzsot társaik köré, míg mások egyénileg oldhatják meg fedezéküket. Az outriderek, skrullok, elfek és wakandai harcosok nagyrésze odavész a robbanásban.
Aki távolabb került időközben, őket csak elsodorhatja a lökéshullám!
***
» Általános leírás: A hozzászólásod megírására egy hét áll rendelkezésedre. Amennyiben a partnered/partnereid hamarabb megírják köreiket, lehetőséged van az újabb kör megnyitására. Ha valaki nem írja meg egy héten belül a hozzászólását, a kör újra indulhat (mivel sokan vagyunk, törekedjünk nem megváratni egymást). A Kalandmesternek jogában áll a karaktereket útmutatásokkal irányítani, illetve hozhat be egy-egy körbe/szituációba újabb karaktert, illetve vihet ki, ha eltűnik a játékos, vagy a szituáció úgy kívánja.
UPGRADE:
UPDATE: A korábbi kalandokhoz képest némi változtatásokat eszközöltünk be, melyeket itt ismertetünk veletek pár szóban:
• Szigorúan vezetni fogjuk, hogy kik azok, akik nem írnak és nem jelzik előre felénk elmaradási szándékukat. (Továbbra sem probléma, ha idő, energia, vagy kedv hiányában vagytok, de ismételten megértésetek kérjük, hogy tudnunk kell, hányan vagyunk, s kikre számíthatunk...) Három ilyen alkalom után a karaktereitek kizárásra kerülnek, méghozzá eszméletvesztés indokával, mint harctéren elesettek.
• Olyan civil karakter, aki képesség, vagy fegyver hiányában mozog, nem hozható karakter.
• A kaland során karaktereiteket érhetik súlyos balesetek, ezek miatt felelősséget nem vállalunk. Azt kérjük, hogy ha játszani jöttök, készüljetek fel a legrosszabbra is! (Karakterhalál persze továbbra sem játszik, csak ha valamelyik adminnal egyeztetésre kerül, ahogy a korábbiak során is előfordult.)
• Káromkodás, csúnya beszéd, ismételten nem megengedett. Nem szeretnénk anyázó hősöket! Ha valaki erre vágyik, oldja meg egyéb, személyes kis kalandjai során.
• Az előző kalandokból tanulva: Nincs végtelen erő. Szeretnénk, ha mindenki aszerint mozgatná a karakterét, hogy igenis mindenki kifárad egyszer. Minden hős, minden mutáns, minden inhumans, stb. Kérünk benneteket, erre figyeljetek oda!
- Reagsorrend: - - A felvonás résztvevői: Wanda Maximoff, Pietro Maximoff, Vízió, Kelda, Thor, Erik Lehnsherr, Celia Wickham, Clint Bartom, Alison Magdalen J., Charles Xavier, Logan James Howlett, Ryan Ryot, Dori T'Tara, Franklin Richards, Luna Thomson, Eric Brooks, Nimellos, Earnen, Elriel, Mephisto, Norina Thomson
- Megjegyzés: A játék során átkérhetitek magatokat másik felvonásba, ha a reagotok végén egyértelműen jelzitek, hova mennétek tovább!
Mire odaérek Mephistohoz már észlelhetem, hogy a sokszín hajú emberlány sikeresen levágta az egyik karját, de az ősi lény szabad kezével messzire félreütötte támadóját. Most rajtam a sor. A még ép bal karjába kardot ránt és megkezdődik párviadalunk. Két pengém közül az egyiket sikerül kiütnie a kezemből viadal közben. Egyetlen kard marad csak a kezemben. Félelmetes erejű lény, ezt magam is érzem miden csapásának hárításakor. Egy lélegzetvételnyi kardcsörte szünet marad amíg én váratlan módon a jövőbe kapok bepillantást. Megzavar a pár pillanatnyi kép a jövőből, s elborzadok a látványától. Mire feleszmélek addigra az ördög pengéjét már a hasamból húzza ki. Átdöfött az átkozott. Annyira gyorsan történt minden, hogy szinte nem is éreztem amikor áthatolt rajtam a pengéje. Az viszont már fájdalmasan hasít belém mikor kihúzza a kardot belőlem. Erőtlenül rogyok térdre, egyik kezemmel a hasamat szorítva, másikkal még mindig a kardot tartom. Lassan csordogál a vér hasam környékéről mely ott tartott bal kezemet is befesti szép lassan. Legyőztek, oly sok évszázad után, mégis vigyor ül ki az arcomra. - Megsebeztek Ördög. Tartsd hát be az ígéreted, ha csakugyan jelent a szavad valamit. Nem én sebeztem meg, de a lényeg, hogy a félkarú lány megtette és ezzel talán sokak életét mentette meg, már ha tartja magát Mephisto az adott szóhoz. A kardomat eközben a földbe szúrom, hogy támaszkodhassak rá egy kézzel. Egy ilyen ősi lénytől elvárható, hogy amit ígér ahhoz tartja magát, talán van remény erre. A távolból ordítás zaja zengi be a teret. Thanos az. Hallom, ám ennek egyáltalán nem örülök. Átkozott dolgokat láttam a jövőben, az alatt a pár lélegzetvétel alatt. Még az sem tud megvigasztalni, amikor az égre pillantva látom, hogy minden darab visszaszáll a hatalmas bolygóhoz, felfelé irányban. Sikerült hát a különítménynek… Ez nagy győzelem, részben, hiszen a Midgard nem pusztul el. Már nem hiába érkeztünk. Ha a küldetésünk az volt, hogy ma ezt véghez vigyük, együttesen, akkor elégedetten kerülök atyáim mellé… Fájdalmaim közben tekintetem körbejár és gyermekeimet kutatom. Earnen? Elrierl? Merre vagytok? Az oszlop hatalmasat fog robbanni, oly biztosan láttam, mint ahogy most súlyos sebbel támaszkodok kardomon. Nem a magam életéért fohászkodok. Ha ma van a napja, hogy megpihenjek ám legyen, de Nekik élni kell! Sok borzalom következik még Thanos ármánykodása miatt, amikre most nem is akarok gondolni. Lassan, de fogyik az erőm, egyre nehezebben támaszkodok már kardomra. Hamar megjelenik mellettem a Királyi Őrség egyik tagja. - Felség! Hadd segítsek! Lép oda nyomban, hogy támaszkodjak rá, de én megrázom a fejem. - Nem! Most ne velem törődj. Az oszlop hatalmas pusztítással rögvest felrobban. Vidd biztonságba a gyermekeim, Earnent és Elrielt, s a megmaradt harcosainkat. - Uram, kérlek! Felesküdtem, hogy az életem árán is megvédelek. Szabadkozik a testőr, aki látva sebesülésem nem akar hallgatni rám. - Ha jelent valamit királyod parancsa, akkor tedd meg, siess! Hű testőröm fájó szívvel de elmegy, hogy teljesítse a parancsomat. Nincs már erőm elszaladni, megfutamodni a robaj elől. Reménykedem, hogy gyermekeim és katonáim jó része fedezékbe tud húzódni, sajnos tudom, hogy még így is sokan meghalnak majd, talán én is, ha itt maradok, de ez most mellékes számomra. Jobb kezem szorítása megcsuklik a kard markolatán és erőm, s egyensúlyom elvesztve hassal előre esek. Fájdalmasan összehúzom magam és kínkeservesen megfordulok a hátamra. Már csak az eget látom, még úgy is szép látvány, hogy a visszaszálló meteordarabokat látom és nem a tiszta kék égboltot. Saját sorsom nem láttam előre, ködbe burkolódzott jövőm, ki tudja mi lesz majd mindezek után, megmentenek vagy itt pusztulok Alfheim bátor, elesett harcosaival.
Persze gondoltam, hogy Norina nem fog olyan jól szórakozni a beköszönő szövegemen, mint ahogy én jól mulatok ezen. Régi fakabátos poén, de nekem tetszett. Meg is kapom a fenyegetőző felszólítást, hogy mehetek a fejéből, ahova akarok. Magamban jót mosolygok a dolgon, sikerült felbosszantanom, ez már fél siker arra, hogy kibillentsem az ördög jobb keze pozícióból. - Sajnos nem tehetem. Családi dráma lenne belőle ha rád ront a jónép, szóval ne most akarj felcsapni a főgonosz segédjének. - Érzem gondolataiban a zavarodottságot, s azt is látom persze, hogy képes volt saját testvérére támadni. Vagy a macska van rá rossz hatással…, vagy a bolhás dög. Csak arra jutok, hogy a fekete bolhazsák az okozója Norina rossz hozzáállásának. Most Luna jutalmaz meg figyelmével és észrevételével. - Igen, épp azon vagyok, hogy leszedáljam a bolhás macskáját. Én a helyetekben beadnám valami Szibériai menhelyre, hogy jó távol legyen a tesódtól. Ha ennek az egésznek vége majd családi körben megbeszélik a dolgot, de addig is Norinát le kell szedálni. - Professzor úr! Ha jónak látja örömmel venném a támogatását. Nem akarom, hogy bajuk essen, és a finom dolgok nem az erősségem. Ketten, csendben elaltathatjuk mindkettőt. - Célzok itt Norinára és a macsekjára, ahogy megszólítom gondolatban a profot. Durvább dolgokat is csináltam már egy egyszerű elaltatásnál, de nem bánom, ha Charles besegít kifinomult tudásával. Ha megtisztel segítségével akkor ketten elaltatjuk Norinát is és macsekot is. Ha valami miatt egyedül maradok akkor egyedül próbálom meg szép csendben mindkettőjüket ártalmatlanítani egy mély alvás kíséretében.
Az első számú művelet után arra leszek figyelmes, hogy a földről kezdenek a kövek, meteordarabok felszállni, vissza a feladóhoz. Az oszlopra pillantok és látom, hogy valami megváltozott. Valakiknek sikerült visszapolarizálni az oszlop működését. Remek, szép munka, magam sem csináltam volna jobban. Veregetem meg képzeletben a műveletben sikeresen részt vett hősöket. Marad még komoly ellenfél, Mefi és drága fiacskája. Szomorúan nézem végig, ahogy párat közülünk elintéz, többek között Alisont és a rockerkirályt. Háhá, Alison megsebzett! Ráadásul kitömetheti a kezét és kiteheti a falra trófeának. Nem sokan mondhatják el, hogy az ördög bal kezét levadászták. Jómagam is kitenném az irodám falára, bár lehet Alison meg akarja tartani dicsőségtrófeának amit teljesen meg tudok érteni. Szegény lány egy csapat outrider horda felé vetődik az ördög bal kezével. Ezt nem hagyhatom annyiban, még felfalnák a kézzel együtt. Telekinetikus erőmmel egy láthatatlan kézzel Alisonért és a vele lévő ördög kezéért nyúlok. Ha sikerül akkor mindkettőjüket megragadom és iderepítem egy nagyobb lendülettel, majd leteszem a közelünkben, hogy elláthassák a sebesüléseit, már, ha vannak, mert ugye én nem vagyok orvos, vagyis orvos vagyok csak nem olyan orvos… - Megtartod a kezét? - Nagy bociszemekkel kérdezem Alisontól, amikor valami kibillent a gondolatmenetből. Felnézek és az oszlop felől valami nem stimmelőt érzek. - Vigyázz! Robbanás!!! - Ordítom, ahogy csak a torkomon kifér. Két kezemet előre tartom és egy nem látható pajzsot emelek körénk, ami lehetőleg megvéd minket és pár közelben álló Wakandai harcost és elfet. Hatalmas erejű lökéshullám indul meg, aminek kivédéséhez beleadok apait anyait. Ciki, hogy közel vagyunk az epicentrumhoz, de idő már nincs hátrálni. Bízok benne, hogy meg tudom menteni magunkat és akik a közelünkben tartózkodnak még. Már használtam az erőimet ma, így nagyon nagy burkot nem tudok emelni, de megteszem, amit csak tudok, mert érzem, hogy aki kívül marad a védelmem alól annak annyi. Ezért, ha beteszek is de minden erőmmel tartom a pajzsot… Remélem azért az NFL bajnokság nem marad el emiatt! Thanost megnyúzom, ha nem tudok miatta esténként focit nézni.
Nem vagyok rossz a bonyolult események követésében, de néhány perc alatt annyi dolog történik egyszerre, hogy alig bírom követni a fejleményeket. A négykarú démonok és a társaink alakját felvevő gyíklények között véres ösvényt vágva jutunk el a Thanost pártfogójául választó lányhoz, miközben megkapjuk a parancsot, hogy a nő macskájára koncentráljunk. Magam sem tudom, hogy miféle csoda folytán sikerült megúsznunk a nő szőnyegbombázását és azt azt követő aknamunkát, de végül csak közelébe értünk és a telepaták elkábították a négylábú, ami láthatóan meggyengítette a lányt is. Bár nem tudom, hogy milyen képességekkel bír, de ha Thanos a segédjéül választotta, akkor bőven itt az ideje annak, hogy őt is kiiktassuk a csatából. - Fedezzetek! - kiálltok Logannek és a védencének, miközben előre török Remélem, hogy a lány van annyira kábult, hogy ne tudjon reagálni a támadásomra, mert akkor pontot tehetek ennek a dolognak a végére. A kardomat futás közben visszateszem a hüvelyébe, majd lendületet veszek az ugráshoz. Ha nem ér semmilyen hátráltató hatás, akkor a lány előtt landolok. A kezeim kicsapnak és megragadják a ruhája nyakát, majd keresztbe húzni kezdik azt. Az általam kifejtett erőnek, a nyaki verőeret érő nyomásnak és a lány kábultságának együttesen elégnek kell lennie ahhoz, hogy néhány másodperc alatt elvágja az agy oxigén ellátását és ezzel ájulást idézzen elő. Ha sikerül a lányból kifojtani az eszméletet, akkor új ellenfelet keresek. Az ízléses megjelenésű, bár már félkarú fickó démoni pribékje éppen kapóra jön. Újra kivonom a kardomat a hüvelyéből és felveszem vele a harcot ezzel a Behemóttal. Gyors kitérésekkel és ellépésekkel hárítom a támadásait és a kard pengéjének utolsó harmadával leadott vágásokkal kontrázok, ami garantálja, hogy fájdalmas és mély sebekkel gazdagodjon. Csak a preférikus látásommal érzékelem, hogy az égboltot betöltő bolygó távolodni kezd. Ez pedig azt jelenti, hogy valaki megberhelte az oszlopokat. Érzem a talajban a robbanás előjelének számító rázkódást és ekkor tudatosul bennem, hogy nagyon nem állok jó helyen, főleg úgy, hogy a harc hevében háttal kerültem az oszlopnak. Nem húzhatom sokáig az időm, cselekednem kell. A démon újabb támadására úgy reagálok, hogy a lábai közé vetem magamat, hogy a háta mögé kerüljek, majd ahogy a bukfenc lendülete talpra segít, megfordulok és elvágom az Achilles-inát. Ennek a földre kell kényszerítenie és fedezéket biztosíthat számomra és a két társam számára is.
Thanos már megint pusztulást hoz a világra, és kicsit megnyugszom hogy Pietro és Vízió is itt vannak körülöttem. Így más harcolni hogy itt vannak velem, mert erőt adnak, bár ugyanakkor félek is hogy bajuk eshet de mivel mindketten felnőttek és fellősségteljesen, nem szólhatok bele hogy mikor hol legyenek, még ha szívem szerint szeretnék is néha. Pietro épp csak most kezdte el megtalálni az élete középvonalát, és randizgatott is egy lánnyal, Keldával. Összeszorítom a zajkaim és állkapcsom dacosan feszül meg ahogy meghallom a férfi szavait aki az oszlop tövében álldogál, és fellobban bennem az erő, és a szelétől még a hajam is lebegni kezd. - Ne is álmodozz! Itt senki nem kér belőled és mocskos társaságodból, pokolfajzat! Takarodj vissza oda ahonnan jöttél - mordulok fel, magamhoz képest is ingerülten de ezért Thanost kell hibáztatni. Még az ő... utóhatása hogy néha ha kevésbé figyelek oda magamra, könnyebben indulatba jövök, és az erőmet is ösztönszerűen használom, nem tudatosan. Minden gondolatom az ellenségekre öszpontosul, pontosabban a férfire, mert észreveszem hogy a sötétebb bőrű férfi aki Pengének nevezi magát, a lányt nézte ki magának. Harag gyullad bennem, hiszen legutóbb még mellettünk harcolt, és megvédtem őt Loki csapásától is. Skarlátsugarat csapok ki Mephistó és teremtménye felé hogy meggátoljam, és felkiáltok ahogy a találat nem tudom milyen sorsra jut. Az oszlopok megremegnek és... ledőlnek. - Vigyázzatok! Ránk dőlnek! - kiáltok és a fejem fölé nyújtom a kezem hogy minél szélesebb és erősebb pajzsot képezhessek, és erőm egybefolyik egy másik férfiével aki hasonlóan mentális erővel bír mint én. - Még egy kicsit... szélesebbre... - nyögöm, mert minden energiám ebbe fektetem, és az ellenállás nagy. Megfeszülnek az izmaim, ahogy próbálom fenntartani erőnek erejével. - Kérlek... ne haljatok meg! - fohászkodom csendesen, ahogy a karjaimba zsibbadás kúszik, de nem engedek. Lehunyom a szemem és tartom a pajzsot, mert élni akarok! Azt akarom hogy mindenki éljen. Élniük kell, így hát kiterjesztem pajzsom, főleg hogy még segítségem is akad, és a skarlát védvonal kiterjed a közelben heverő elf királyra és a rávetődő gyermekeire is. Belefér mindenki aki itt van, mrt a robbanás miatt félek blehalnának ha nem lenne itt a pajzs. Túl kell élnünk, minél többünknek hogy aztán... szembenézhessünk a pusztulással. Minden erőmet ebbe koncentrálom és fenntartom ameddig csak bírom.
Nem bírom ki hogy ne vessem magam a harcba és az íjászaim hátrahagyva rontok be a harcolók közé hogy odaverekedjem magam apámhoz és Elrielhez hogy gyilkos háromszöget alkossunk ahogyan szoktunk, de látom hogy messze vannak és túl sok az ellenség. Fürgén és serényen aprítom az ellent, de még így is túl sok időbe telik, mire odaérek, és nem is sikerül időben érkeznem, mert apám páncélján vér csillan, és az a férfi áll vele szemben. - Elriel! Gyere! - kiáltok rá kissé sürgetően, pedig látom hogy ő sem éppen a legjobb formájában van, de mégis ő kell hogy kimenekítsük apámat, és szerencsére a többi harcos fedez, és így a skarlát erejű nő támadása alatt kicsusszanunk az ellenség orra elől, és így a saját gyógyítóink közé sikerül vinni apámat. - Nem megyünk sehová, ne is reméld! Kezdd el a gyógyítást, őfelsége megsebesült - adom ki én az utasítást, hogy ne keressenek mert már itt vagyunk. Oldalra kapom a fejem ahogy az oszlipok felől valamiféle furcsa hang jön, és látom hogy megremegnek és szanaszét dőlnek, ami nem jó mert felénk. - Fedezékbe! - ordítom el magam, de nem sikerül teljesen így magamhoz rántom Elrielt és az apám felé vetődöm, és mindkettejüket magam alá temetem, és belesajdul a lelkem is ahogy apám sérülése eszembe jut. Nem halhat meg, nem és nem. Alfheimnek ő a királya, én nem vágyom a trónjára. Felnyögök ahogy az oszlopok szétesnek és a törmelék ránk zúdul de kitartok egész addig amíg egy védőpajzs jelenik meg? Egy skarlát színű erőtér, és körülpillantva keresem a forrását, mígnem meglátom azt a lányt aki fenntartja. Fellélegzek egy kicsit. - Csúnya halál lett volna - mosolyodom el, kicsit szinte már akasztófa humorral is, de hát éppen most szakadt ránk egy oszlop. Ami eleve nem volt kicsi és a törmelékei is gyilkosak. - Ti megvaagytok? - pillantok apámra és Elrielre.
Megrázom magam ahogy újabb támadásra készülök, és bár a skrullok közül több hasonmásommal is megküzdöttem, nem úsztam meg kisebb nagyobb sérülések nélkül és a bal karom meg is szenvedte az egészet. Letörlöm a vért és a verítéket az arcomról, és egy újabb támadásra készülök. Nimellos megsebesült, és amíg kimentik őt az elfek addig én csatlakozom Wandához, Vízióhoz , Clinthez és a többiekhez hogy lefoglaljuk Mephisto figyelmét és egy utolsó nagy erejű villámcsapást bocsátok rá, fedezve a többiek támadását, és nem eresztem el. Védekezésre kényszerül és így az elfek kiviszik a királyt a veszedelemből. Megfeszített erővel lököm még egyet a fegyveremen hogy ha tudok akkor egy fizikai támadást is vigyek be, arcon találva ezzel a férfit. Megállok a lábamon, de aztán megremeg a föld, és figyelem hogy az égitestek visszaépülnek, így hát úgy sejtem valakik sikerrel jártak hogy megcserélték a vonzást. - Legalább valami jó is történik - sóhajtom, de örömöm talán kicsit túlságosan korainak hat mert az oszlopok fülsértően morajlani kezdenek és szétesni. Esni...robbanni. Túl közel állok hozzájuk, nem fogok tudni időben kijutni innen ezzel tisztában vagyok, mégsem hagyhatom hogy ez itt mind ránk hulljon. Villámcsapásokkal próbálok kétségbesetten versenyt futni az idővel hogy minél kisebb darabok essenek ránk, hogy esetleg legyen esélyünk túlélni... - Odin most segíts - fohászkodok ahogy összegömbölyödök, és próbálom magam védeni a záporozó törmeléktől hogy minél kisebb felületen érjenek el. Ennek még itt nem lehet vége, és valahogy rossz érzésem van az egésszel kapcsolatban.
Ahogy núlok a végtaghoz rossz előérzetem támad. Mintha valamit elfelejtettem volna. Kinyújtott kezemre nézek benne a végtaggal. A felülete mintha vibrálna. Szemeim elkerekednek. Egy lökést érzek ahogy kiesek a burokból ami az idő folyásától védett. Kezemen a lemezek felnyílnak és az szinte az egész szerkezet úgy alakítja magát, hogy a lehető legtöbb levegő tudjon áthaladni rajta. Mire átalakul vészhűtésre az idő is vissza gyorsul. Ijedten nézek fel a Mephistora. Aki nem rest visszakézből... ha érted... felém ütni. Az ütés akkora erővel csapódik be, hogy fel sem tudom dolgozni. A hangok ismét elhalnak. Az idő mintha lelassulna. Már csak valami lágy muzsika kéne és tiszta relaxszációs videó lenne. Mephisto alakja úgy távolodik, mintha drónon repülnék aminek kiment a mikrofonja és ezért nem hallok semmit. Lassan azonban felfogom, hogy ez a valóság, bármennyire is tompán érzékelem azt. Az a különös érzés sem jut el az agyamig ami a szabadeséskor szokott az emberre törni. Annyi még van bennem, hogy lefelé fordítsam a tekintetem. Ekkor válik láthatóvá a rám várakozó Outrider horda. Na meg a vészesen közeledő talaj. Bambán várom a becsapódást. Valószínűleg fel sem fognám még ha össze is töröm magamat. Ismételten egy lökést érzek. Szemeim kíváncsian járkálnak körbe-körbe de ne mlátom azt ami megragadott... Mintha hulk láthatatlan testvérének markában lennék. ~Csak semmi tapi... Csurog végig agyamon a lassú gondolat. Bent is teljes csönd van. Mind a hét belső hangom elnémult teljesen. Kicsit kívülállónak érzem magamat a saját tompa testemben. Így meg, hogy még lebegek is immáron teljesen más irányba, ez még furább. A következő dolog ami eljut a tudatomig, hogy Szőke a Shrekből valamit magyaráz nekem. Én csak bambán, tanácstalanul ücsörgök és nézek rá. Nem igazánhallom amit mond. A mellkasomra egyre nagyobb nyomás kezd nehezedni. Ekkor döbbenek rá, hogy ezt eddig is éreztem. Szívverésem ütemére finoman előre, hátra billeg felső testem. Saját kezemmel lassan a mellkasomhoz kapok. Ajkaim elnyílnak és továbbra sem kapok levegőt. Azóta, hogy Mephisto megütött, nem sikerült oxigénhez jutnom. A sokktól elfelejtettem lélegezni is. De most, hogy próbálok, így sem sikerül a dolog. Furcsa mód kezdem egyre jobban észleni a külvilágot. Az ütés ereje is kezd szétáradni a a testemen. -KHHH HEEEEEEEEEEE! Szakad ki belőlem végül a beragadt penészes levegő és mély levegőt veszek utána. Mellkasom szinte szét akar robbani a fájdalomtól. A földre kuporodok és hörögve próbálom elviselni a fájdalmat. -GAAAAAAAAAAAAAAAHHHHRRrrrr! Néhány lélegzet vétel után kezdem úgy érezni, hogy már nem akar az egész bordázatom kirobbanni a mellkasomból. Balomat nem is tudom mozdítani. Az cska görcsösen kapaszkodik a levágott végtagba. Másik kezemet melleimre fonom és megölelem magam. Oldalt fekve Franklin mögött lehunyt szemmel próbálom összekaparni az elmúlt másodpercek eseményeit. Felidézem a látottakat. Láttam és hallottam mindent de eddig nem tudtam felfogni. Néhány másodpercbe beletelik mire utolérem az eseményeket. Tekintetemet Franklin felé fordítom. Látom az érkező pusztulást. -Cseppforma... legyen áramvonalas... Nyöszörgöm amennyire tőlem telik. -Előbb éljük túl utána beszélhetünk róla, hogy megkéred a kezem... Ugyanis ez most már az enyém és nem akarom visszaadni a tulajdonosának. Ez az eröltett beszéd megint felkorbácsolta mellkasomban és úgy az egész testemben tomboló fájdalmat. Összekuporodtam és vártam, hogy ezt vajon túl élem e... Miután a védőmező találkozott a felénk közeledő pusztulással elkezdett rázni a röhögés a fájdalom dacára csak fokozódott a dolog. Nem bírom feldolgozni ezt a mai napot...
Mostanában kezdem úgy látni, hogy a dolgok nem egészen úgy alakulnak ahogyan én eltervezem azokat, ugyanis főleg abból fakadóan, hogy kívülálló vagyok, nem nagyon akar velem senki érdemben együttműködni, csak egy két ember van ezen a bolygón aki szóba állt velem és meghallgatta a terveimet. Bár kezdek rájönni, hogy ebben a világban az én ötleteim nem elég jók, vagy inkább nem megfelelőek. Lényeg ami lényeg azon kaptam magamat, hogy az egyik ilyen földi "barátomat" próbálom megmenteni azzal, hogy magamat helyezem veszélybe. Egy erős sorozattal húzom magamra az ellenséget, ami abban a pillanatban okosnak tűnt, amíg nem jöttem rá, hogy most engem akar elkapni.
Ez talán a szépséghibája a dolognak.
De nem csökken a lelkesedésem, sőt... nem hagyom, hogy itt essek el, végülis hátha hősként fognak engem ünnepelni, ezen a bolygón. -Ha ezt túlélem esküszöm hazamegyek és meglátogatom az anyabolygómat!-suttogom főleg magamnak, így éreztetve, hogy még nem adtam fel.
A lövedékek sorozata és egy másik helyi nő támadásai közben a fekete élőlény csak rohan felénk, amikor a föld megremeg...
-Ez nem jó jel...-pillantok fel az égre és a toronyra, ami egyre rosszabb jeleket sugároz a karomon lévő tool-ra, ami pedig elkezd villogni, ez egy dolgot jelenthet, komoly veszélyben vagyok.
De ugyan mit tehetnék egy ilyen pillanatban? Egy domb tetején állok egy monstrum rohan felém, és hamarosan valami nagyon rossz fog történni. Első gondolatom, hogy bekapcsolom a rádiómat és szólok a kompomnak -Azonnal távolodjatok el! Hatalmas baj van! Ez parancs!-és mire befejeztem a mondandómat már el is kezdődött.
Mintha csak a nagy romboló isten egy keze csapott volna le egy pontra robbant szét a torony, és a hatalmas lökéshullám amit képzett éppen felém közeledett. A porfelhő és az előtte szétrepülő tárgyak és élőlények jelezték a közeledtét, én pedig tulajdonképpen a szabadban álltam tehetetlenül. Egy dolgot tehettem, hogy reménykedem benne, hogy eléggé gyenge lesz a hullám mire ideér, és ahogyan lebukom a földre a szkafanderemben, talán képes lesz elég védelmet adni nekem. Talán.
Az ötletem a fekete bestia megtámadására némileg bejött. Ám nem csak én véltem így. Ami némileg megzavarta a kis tervemet és jól is jött mellé. Főleg azután, hogy megláttam ki is avatkozott közbe. Halvány mosoly jelent meg az arcomon, amint felismerem az űrből jött leányzót. Tökéletes társ abban, hogy megállítsuk ezt a fekete dolgot. Ami már önmagában is érdekes egy teremtmény. Nem haboztam neki esni, bízva abban, hogy Dori, majd pontosan céloz és nem engem fog meglőni. - Ne foglalkozz velem, csak lődd ezt a dögöt. Ki fogok térni a lövéseid elől. Na meg, bízok benne, hogy jól célzol. - szólok oda Dori-nak a harc közepette. Ezen elképzelés egész jól is alakult. Csapást, csapás követett. Sérülést, sérülés. Szerencsémre a dög kifejezetten állatias volt, így nem volt annyira nehéz dolgom. Ám még így is tudok okozni meglepetést bőven. Sikerült elég szép sebeket okoznom rajta, amik korántsem gyógyultak úgy, ahogy szerette volna. Nem véletlenül volnék csillagkovács, a fegyvereim sokkal jobbak, mint amiket máshol találni lehet. Egy ilyen teremtmény nem nyújt nekik kihívást. Rólam viszont ez már nem mondható el. Egy legyöngült állapotban vagyok képtelen harcba szállni ezzel. Ennek megfelelően kezdem érezni ezen küzdelem eredményét. Küzdelmünknek egy robbanás szól közbe, amit az oszloptól jön. Egy jó dolog a mai napban és egyben rossz is. Látom, ahogy lökés hulláma végighalad egészen felénk. Ezért földbe csapom a kardom és úgy várom. Pár pillanat múlva el is ér és érzem, ahogy a karjaimban megfeszülnek az izmok a megterheléstől. Pár pillanat múlva el is múlik és mire észbe kapok már felém repül a fekete dög egyik keze. Hatalmasat repülök, vagy 10 métert és érzem, hogy pár bordám bánta ezt a dolgot. Cseng minden és a látásom is elhomályosult. Csak azt veszem észre, ahogy megemel a földről, hogy esélyesen lecsapjon. Ennek elkerülése véget veszek egy gyenge levegőt és arcon lehelem a tüzemmel. Elérem a célom, némileg, így csak eldob. Most kicsit jobban sikerül földre érnem, így pár pillanat múlva már lábon is állok. Amennyire csak sikerül, elmegyek a kardomért és éppen időben sikerül kikapnom a földből ahhoz, hogy védekezzek. Ezután meglehetősen hosszú ideig csak ezt folytatom. Nem tudom, hogy a többiekkel, hogy kivel mi lett a robbanás után. Meglehetősen nagyobb gondom van most. Ezért megpróbálom feszíteni a határaimat és kezdem ismét érezni a karkötő hatását, ám nem foglalkozok vele. Aztán egy erősebb csapás után meglendül a kardom hátrafelé és ismét elrepülök. Ez még az előbbinél is jobban fáj. A dög megint felkap, ám most nem vár, kapásból eldob. Újabb repülés és megint jön. Ám most nagy nehezen felállok és minden erőmmel a bilincsemre koncentrálok. Amikor már elérne, akkor hirtelen érzem, hogy megtörik az, ami eddig fogva tartott és kirobban belőlem az erő. A karkötőm széttörve hull le a lábamhoz. Elmosolyodok és felordítok. Rövidesen a levegő is elkezd mozogni körülöttem és rövidesen egy füstben állok. A következő pillanatban egy nő ordítása helyett, egy sárkány hangja tölti be a teret. Hosszú idő után végre ismét sikerült alakot váltanom. Még, ha meglehetősen gyengébben is tettem ezt. Ez az alakom meglehetősen kicsi ahhoz képest, amihez lenni szokott. Nem vagyok hosszabb 12 méternél, ám azért így is meglehetősen fenséges látványt nyújthatok. S most, hogy végre ismét szabad vagyok, így esek neki a fekete dögnek. Most már talán kissé nagyobb eséllyel végzek vele. Amennyiben ez sikerül, akkor mestere, Mephistó felé veszem az irányt. - Még nem harcoltam hozzád hasonlóval, de remélem nem okozol csalódást. - szólok oda neki és hangom csak úgy dübörög. S ha nincs semmi akadály, akkor egy kis tűzzuhataggal kezdek neki a harcnak.
//Ha nem jó, szóljatok és átírom.//
A hozzászólást Celia Wickham összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Hétf. 11 Jún. 2018, 09:47-kor.
Egyre nagyobb a zürzavar és egyre nehezebb követni a történéseket. Ekkor hirtelen a kőtörmelékek, amik a felénk tartó bolygóbol hullottak le, felemelkednek és visszatérnek oda ahonnan jöttek. Felnézek az égre és látom ahogy a bolygó is elkezd távolodni. Biztos a kis különítménynek sikerült bejutnia az oszlopba, és megfordítani a polaritást. Ez a hír teljesen feldobta a napomat. Végre valami jó dolog. Egy pillanatra nem figyelek és máris fojtogatják Norinát. Elrugaszkodom a földtől, és teljes sebességgel Norina felé repülök. Ahogy közelebb érek látom, hogy Penge az aki megtámadta a húgom. De már későn értem oda. Norina összeesik és Penge már ott sincs. Mikor odaérek első dolgom, hogy ellenőrizzem az életjeleit. Közelebb hajolok és hallom a szívdobogását. Hatalmas nagy szerencséje van annak a pasasnak, hogy nem ölte meg. Szerintem nem akarja megismerni a haragom. - Ezért még számolunk! Kiáltok Penge után. Visszaváltozom ember alakomba és felkapom Norinát a hátamra. Zölden ragyogó szemekkel újra felveszem a szárnyas róka alakom és kicsit a szárnyaimmal megigazítom az eszméletlen lányt a hátamon. Észreveszem a közelben a szintén eszméletlen macskát. A számba veszem a szűrénél fogva. Valami különöset veszek észre az oszlopon, valami olyasmit, mintha túltöltődött volna a rendszere. Ekkor belém nyilal az a tény, hogy az objektum fel fog robbanni. Felszállok és amilyen gyorsan csak tudok Franklin felé repülök, hogy még időben a védőpajzsa mögé kerüljünk. Hihetetlen sebességgel közeledem a telepata felé. Nem tudok olyan hirtelen lefékezni, és ráadásul nem lassíthatok a levegőben sem, mert akkor nem érek oda időben. Ezért úgy döntöttem, hogy a föld fogja tombítani a landolást. Mikor már elég közel érek Franklinhez, "belecsapódom" a földbe és a két telepata mellé csúszom, végig felszántva a földet. A fékezés közben egy nagyobb földkupac halmozódik fel elöttem és porfelhő vesz körül. Nagyot sóhajtok és leteszem a fejem a földkupacra. Még pont beértem. Leteszem a macskát a számból és hátrafordítom a fejem, hogy megnézzem Norina jól van-e. Ahogy figyelem, hallom és érzem a szívverését. Hála az égnek semmi baja. Szerencsére éppen beértünk a védőpajzs mögé. Egyikünknek sincs semmi baja, se Norinának, se a macskának, se nekem.
Ebben a reagban végig 2m magas, szárnyas róka alakban vagyok! ••
Mínusz egy karral kevesebb, ügyes ez az átkozott halandó, még meg is tapsolnám, ha mind a két kezem a helyén lenne, ehelyett mehetnék félkarú rablót játszani. Ám inkább félreütöm, Fluffy-t, nem kérdeztem meg a nevét, pedig ezután a cselekedete után lehet megkéne. Viszont fontosabb dolgom akad, mindig is szerettem volna harcolni egy ilyen nemes lénnyel, mint ez az elf, és az, hogy maga a király állt ki ellenem, az nagyszerű érzés. Persze megúszhattam volna ezt a cécót, de minek használnám a valóságmanipulációt? Akkor nem szórakoznék ilyen jól, habár kíváncsi lettem volna az arcukra, úgyis lesz még rá alkalmam. - Igazad van nemes király, ámde azt nem mondtam, hogy mikor engedem oda. Végtére is mindegy, ha képes odajutni menjen. Én nem állok az útjába. Habár a helyében meggondolnám, hogy megyek. Szerintem dühös. – hetyke mosolyra húzom a számít, ezt az üvöltést mindenki hallja, az is aki nem akarja. Közben a karom is újra kinő, megmozgatom az ujjperceimet, ma már több testrészemet nem igen kéne elhagynom, hiába nyerem az erőmet a Pokolból, még a fiamnak is segítettem a gyorsabb regenerálódás érdekében. Az előző kezem viszont kámforrá válik, jobban mondva tűz martalékává válik, így bárki is fogja az gyorsan engedje el. Nem hagyunk magunk után mindenféle levágott karokat, még a végén két Mephisto lesz, azt meg én se bírnám elviselni. A Skarlát Boszorkány támadása sem esik éppenséggel jól, ettől viszont több kell, érzem benne az erőt, de a felét se használja ki. Nem is foglalkozom vele, az íjász és az asgardi nő leköti a figyelmem, de a Hókirálynő túl dühös, ahhoz, hogy átszúrjon a dárdájával, és gyenge, eleget harcolt már. - Ó, nem..nem küldelek a farkasod után, viszont ideje aludnod, meg az íjásznak is. – torkon ragadom, majd gyengédnek nem nevezhető módon dobom Bartonra. Reccsen egyet az állkapcsom, ahogy Thor ütése betalál, nem érek rá vele foglalkozni. Blackheart túlságosan is sokat kapott már, nem maradhat a felszínen. A sárkány is pont a fogát feni rá, régen láttam már ilyen fenséges állatot, lényt, minek is nevezzem? Mindegy. Szempillantás alatt lököm el az útból a véremet, így a támadás engem talál be. - Menj..vissza..parancsolom. – nézek a fiamra,ellentmondást nem tűrően, aki meg is teszi, majd odalent megbeszélem vele a dolgokat, nekem még maradnom kell.
// Clint és Kelda számára véget ér a kaland, köszönöm a velük való részvételt.//
Viszont látni Eriket a legjobb dolog volt, ami megtörtént ma velem. Ha együtt maradunk, egymást támogathatjuk a harcban. Fél szememmel még barátomat figyelem, ám ő a hatalmas démonlény ellen indul, míg társaimmal Norinánal kell foglalkoznunk. Képtelen vagyok Norina árulásán túltenni magam, de megnyugtat a tudat, hogy vannak olyanok, akik a legvégsőkig kitartanak mellettünk. Mindig azok szúrnak hátba, akiktől a legkevésbé számítunk rá. Támogattuk, ott voltunk neki, amikor bajban volt, és most váratlanul, minden előjel nélkül 360 fokos fordulatot vesz, szembeköpve a képet, amit felénk mutatott. Nem fogom bántani, hiszen ő is egy közülünk, de ha felhúzza a "kesztyűt", én sem leszek kíméletes vele!
Megtiszteltetés, hogy az elfek királya szavaival illet, s tanubizonyságot ad segítségükről. - Megtisztelne, ha viszonozhatnánk egy napon... Vagy csak legalább rövid időre is láthatnánk az otthonukat. - az utóbbi mondatot már csak félszegen teszem hozzá. Nyilván nincsen szükségük emberi látogatókra, de talán egyszer még hozhatja úgy az élet, hogy lesz szerencsém megismerni a világot, amit Alfheimként emlegetnek.
Meghallom Elriel hangját a fejemben, mikor arra kér, hogy legyünk mentális kapcsolatban. Végülis ők a harc élén vívnak, én pedig képes leszek hátulról segíteni, így nem zárkózom el az elf nő kérésétől. ~ Mindent megteszek, ha tudok segíteni. Figyelni fogok. - üzenem vissza a harcos elf nőnek.
Amikor Norina kőzáport zúdít ránk, Luna átalakul. Csodálattal nézem ezen alakját. Igazából talán másodjára látom így, de még mindig gyönyörűnek találom.. és persze rettentően praktikusnak az erős szárnyak miatt. ~ Köszönöm a mentést! Váratlanul ért. Bizonyosan Norina volt. - mosolygok a lány felé, majd amikor a macskáról beszél, eszembe jut valami. A mentális összeköttetést és a macskától kapott védelmet talán meg tudnánk szűntetni abban az esetben, ha Franklin is besegítene. Franklint hallom meg a fejemben, mellyel megerősíti Luna szavait. ~ [color:939c=#cccc66]Nem hallottam még ilyen állatról, talán ő is egy alakváltó mutáns. Minden esetre meg kell próbálunk megszakítani a telepatikus hidat közöttük, majd Norinát elaltatni, hogy ne okozzon több galibát. Elegen sebesültek meg miatta! - replikázom Franklinnek úgy, hogy Luna is hallhassa. Túlságoosan erősek az ellenfeleink, s ha Norinát lekapcsolnánk, maradék erőnket mások védelmére fordíthatnánk. Norina pedig jó kezekben lesz Lunánál, persze szabáyok között, s ha túléljük ezt, én magam fogom kikérdezni.
- Franklin! Most! - kiáltom egy tökéletesre időzített pillanatban, amikor Norina figyelmét társaink elvonják az őt támogató macskalényről. Ujjbegyeim halántékomra téve koncentrálok, hogy a lány és a macska közötti erős összeköttetés legalább egy rövid időre megszakadhasson. HA ez megtörténik, Franklinnel sikerül leválasztanunk őket egymásról, s innen már az állat elaltatása könnyen mehet majd. Amint a macska megvan, meghallom fejemben a kis csapat tervét, így maradék erőmmel megpróbálom Norinát belefagyasztani mozdulatába, még mielőtt lesújthatna a hozzá közeledő férfira. Így Penge hatékonyan megoldja Norina elkábítását. Társaim hatékonyan vonják el a lány figyelmét, így még mielőtt ránk - a háttérmunkásokra - támadna, erős álmosságot érezhet mentális erőnktől. - Franklin, kérlek emeld Norinát Luna hátára, a macska köré pedig formálj valami erős börtönt! A legjobb lenne, ha minél távolabb lennének egymástól, hogy a mentális kapcsolat ne alakujon ki ismét. - kérem a férfit, s remélem, hogy az altatás még egy darabig eltart, majd miután felkel, ésszerű magyarázattal fog szolgálni a történtek miatt. - Luna, kérlek vigyázz a tesvéredre! Túléli, de pihennie kell!
Ezután az események felgyorsulnak. Alison bezuhan hozzánk egy karral a kezében. Időm nincs megkérdezni, honnan szerezte, hiszen Norinával voltam elfoglalva. - A kis különítmény sikerrel járhattott. - nézek az ég felé Franklin és Alison mellett állva. A darabok lassan emekedek fel, épülettörmelékeket, letarolt házakat és legyalult erdőket hagyva maga után. Lassan, minden darab felemelkedik, és egyesül odafönt. Fokozatosan távolodik. Már el is hinném, hogy mindez valós, ám ezután meghallom a Thanos ellen indultak ordítását. - Thanos.... megöli őket! - reszketegen mondom magam elé.
Az oszlopból pulzáló hang hallatszik. Fogalmam sincs mire véljem, de azonnal értesítem Jeant. ~ Vigyázzatok! Fedezékbe!!! - ordítom mentálisan minden harcos fejébe. Maradék erőmmel üzenetem mindenkihez eljuthat még a robbanás előtt néhány másodperccel! Főleg azokat szeretném figyelmeztetni, akiket nagyon leköt a harc, és túlságosan közel vannak az objektumhoz. Mint mi. - Jean, kérlek készülj! - a nőnek alig van ideje mellém érni, a robbanás megtörténik. Fülsüketítő, agyat és dohártyát tépő detonáció. A lökéshullám nem hatol át Jean pajzsán, de a hangot nem zárja ki. Borzasztóan hangos. Ilyen közelségből cafatokra szaggatna, de aztán meglátom Jeant izzó, Főnix alakjában. A pajzsa hatalmasra nőtt és megkezdhetetlen. Védelmezi Eriket, Lunát, Norinát, Alisont és mindenkit, aki a közelünkben tartózkodhat. Mire elül a detonáció, rengeteg halott, megégett, ketté szakadt szörny és harcos hever Jean, Wanda és Franklin védőpajzsain kívül. Elfordítom fejemet, képtelen vagyok végignézni rajtuk. Aztán Thanos felé fordulok, aki ekkorra már mindenkivel végzett. - Elbuktunk!
-Macsek, nem látlak!-keresem továbbra, de mintha csak sötétben tapogatóznék, nem találom sehol. A telepata férfi az oka, biztosan elszigetelt tőle, hogy ne tudjak kapcsolatba lépni vele. -Ügyes próbálkozás! Azt te sem gondolod komolyan, hogy Macsek nélkül nem érek semmit. Benne vagy a fejemben, de nem akadályozhatod meg, hogy még nagyobb pusztítást csináljak - alig bírom megállni, hogy ne röhögjem el magam, hiszen nem a macska adja az erőmet, sőt nem is ő adja az utasításokat. Pont hogy inkább fordítva... Mindent amit teszek, azt én akarom, nekem csak úgy nem parancsol senki, még Macsek sem: ő inkább amolyan segéd. Ő képzett ki engem annak idején, ő tanított meg annak erején harcolni, használni az erőmet, sőt neki köszönhetem ezt a hatalmat is. Mondhatjuk azt is, hogy nélküle még mindig egy senki lennék az utca sarkán. Habár nem tudom pontosan, hogy ki ő és miért segített nekem, de nagyon hálás vagyok neki mindenért, amit tett értem. -Családi dráma? Ugyan már, nálunk hónapok óta az megy, ennél rosszabb már nem is lehet-rántom meg a vállamat könnyedén, mintha ez mindennapos lenne. Mert fogjuk rá, hogy tényleg az... Mióta Luna szó szerint besétált az életembe, azóta teljesen kész vagyok. Eddig azt hittem, hogy nincsen családom, erre kiderült, hogy mégis van, ráadásul hirtelen kettő testvérem is lett... Mondhatom szép kis családom van. -Macsek, neee!...-kiáltom mikor hirtelen megpillantom az aprócska állatot, ahogy összeesik. Mi történik? Mi a fene történik?! Ez az egész egyre rosszabb... -Mit csináltál vele?... -rontanék neki a férfinek, mikor furcsa érzés fog el. -Mit csináltál velem? -hirtelen elgyengültem és mintha már napok óta nem aludtam volna, nehezednek el a szemeim. Látom, hogy egy férfi rohan felém, így próbálom megállítani, de túlságosan fáradt vagyok ahhoz, hogy bármit is tegyek. Ezért inkább nem is próbálom megállítani. Az idegen megragad és fojtogatni kezd, mire én fuldokolni kezdek. -Eressz el!...-sziszegem alig hallhatóan, hiszen mostanra már a levegőm is elfogyott. Ezt még mindannyian megkeserülik, megfizetnek tetteikért. Csak kerüljenek újból a kezeim közé. Hirtelen minden elsötétedik körülöttem és az utolsó amit érzékelek , hogy a földet zuhanok; onnantól kezdve már nem emlékszem semmire.
• Mephisto sebesülései ellenére megjelenik fia előtt, hogy Cel ereje őt találja el, ezzel megvédve a súlyosan sebesült Blackheartot. Fiát visszaparancsolja a pokolba. Ezután következik be a nagyerejű robbanás, melyet az oszlop Shuriék általi tönkretétele okozott. Ezt követően világszerte minden oszlop megsemmisült, a lehullott darabokból egyesült égitest pedig folyamatosan távolodik a Földtől. Még ha a bolygó meg is menekült a ráépülő hatalmas daraboktól, így is a lehullott részek több szézezer négyzetkilóméternyi pusztulást, letarolt városokat, erdőket hagytak maguk után világszerte.
Jean, Wanda és Frank pajzsot emelve megmenekítették a játékosokat, ám elfek és wakandai harcosok, outriderek és skrullok ezrei égtek hamuvá a váratlan robbanásban. A dobhártyaszaggató detonációból alig van idejük felocsúdni hőseinknek, amikor Thanos és Mephisto lassan válnak köddé és tűnnek el. Utóbbit otthonában várják már azok a lelkek, akik a nap folyamán életüket veszítették a földi harcokban vagy éppen nem jutottak ki Muspelheimből. A korábban kötött alku tárgyaiként lelkeik immár az Ördög tulajdonát képezik.
Az újabb ellenfél sötét felhőből lép elő maga Lady Death személyében. Egyetlen mozdulatával megbénítja a társaságot, mind szoborszerűen ledermednek. A nő kezét a magasba emelve magához hívja a hiányzó köveket, így Strange nyakából távozik az idő végtelen köve, ahogy Vízió homlokából is az elme kő. (Utóbbi túléli mindezt, mivel Lady Death nem kívánja a férfi halálát, viszont a kőnek hűlt helye lesz homlokában, s nem képes többé pusztító sugarait kilőni belőle.)
A Halál tenyerében eggyé morzsolja a köveket...
***
» A 14. felvonás ezennel véget ért! Mindenkinek nagyon szépen köszönjük a játékot! A 14. felvonás résztvevői ITT folytathatják a játékot!
️️️️
