• Amíg Thanos és csatlósai figyelmét leköti az ütközet, addig Dr. Strange átjárót nyitva az oszlop mögé kerül újonnan megalakult csapatával. Shuri és Peter megfejthetik az oszlopba való bejutás kulcsát. A játékosok rájöhetnek arra, hogy ahhoz, hogy felnyíljon a belsejébe vezető járat, szükség lesz egy outrider DNS-ére (korábban Master a kezével aktiválta az oszlopot), amit a velük tartó Loki és Stephen biztosíthatnak.
***
» Általános leírás: A hozzászólásod megírására egy hét áll rendelkezésedre. Amennyiben a partnered/partnereid hamarabb megírják köreiket, lehetőséged van az újabb kör megnyitására. Ha valaki nem írja meg egy héten belül a hozzászólását, a kör újra indulhat (mivel sokan vagyunk, törekedjünk nem megváratni egymást). A Kalandmesternek jogában áll a karaktereket útmutatásokkal irányítani, illetve hozhat be egy-egy körbe/szituációba újabb karaktert, illetve vihet ki, ha eltűnik a játékos, vagy a szituáció úgy kívánja.
UPGRADE:
UPDATE: A korábbi kalandokhoz képest némi változtatásokat eszközöltünk be, melyeket itt ismertetünk veletek pár szóban:
• Szigorúan vezetni fogjuk, hogy kik azok, akik nem írnak és nem jelzik előre felénk elmaradási szándékukat. (Továbbra sem probléma, ha idő, energia, vagy kedv hiányában vagytok, de ismételten megértésetek kérjük, hogy tudnunk kell, hányan vagyunk, s kikre számíthatunk...) Három ilyen alkalom után a karaktereitek kizárásra kerülnek, méghozzá eszméletvesztés indokával, mint harctéren elesettek.
• Olyan civil karakter, aki képesség, vagy fegyver hiányában mozog, nem hozható karakter.
• A kaland során karaktereiteket érhetik súlyos balesetek, ezek miatt felelősséget nem vállalunk. Azt kérjük, hogy ha játszani jöttök, készüljetek fel a legrosszabbra is! (Karakterhalál persze továbbra sem játszik, csak ha valamelyik adminnal egyeztetésre kerül, ahogy a korábbiak során is előfordult.)
• Káromkodás, csúnya beszéd, ismételten nem megengedett. Nem szeretnénk anyázó hősöket! Ha valaki erre vágyik, oldja meg egyéb, személyes kis kalandjai során.
• Az előző kalandokból tanulva: Nincs végtelen erő. Szeretnénk, ha mindenki aszerint mozgatná a karakterét, hogy igenis mindenki kifárad egyszer. Minden hős, minden mutáns, minden inhumans, stb. Kérünk benneteket, erre figyeljetek oda!
- Reagsorrend: - - A felvonás résztvevői: Shuri, Peter Parker, T'Challa, Loki, Dr. Stephen Strange [NJK]
- Megjegyzés: A játék során átkérhetitek magatokat másik felvonásba, ha a reagotok végén egyértelműen jelzitek, hova mennétek tovább!
∆ Hozzászólások száma :
52
∆ Kor :
26
∆ Tartózkodási hely :
❃ in the diamond ❃
A poszt írója ∞Shuri
Elküldésének ideje ∞Szomb. 26 Május 2018, 13:16
Ugrás egy másik oldalra ∞
Oszlop
tisztára, mint abban a filmben...
Nem tartom magam a sportemberének, de simán lefutok bárkit, miközben Challához igyekszem. Belecsapódom és a nyakába ugrom. El sem akarom engedni. Úgy féltem, hogy nem látom többé. Tudom, hogy nyálas, meg béna tőlem, de most lehetek a kis húga, nem?! A pokolból jöttem, könyörgöm!? A nyaka köré font karjaim alig akarnak engedni a szorításon. Arcom belenyomtam a nyaki ívébe. A rengeteg wakandai és nem utolsó sorban anyánk elvesztése szerintem épp elég súly most nekünk. A szívem osztozik a szíve fájdalmán - és ezt most csak mi érthetjük. Csak egymást érthetjük meg igazán. - A pap megmentett... – bökök állammal Strange felé. Jó, megtanultam már a nevét, de ezt nem kell tudnia. Pedig igencsak hálás vagyok neki, amiért kihozott a pokolból mindnyájunkat. Tekintetem végig fut fivéremen, mikor azt feleli, hogy itt van, hogy velem van, szeretném kirángatni magammal ebből a világból, hogy csak ketten, valahol messzire lehessünk. Távol ettől az egésztől. Védve, valahol egy burokban. - Örökké. – felelem neki, szívemre téve öklöm, hogy jelezzem, igen, itt van - és itt is marad. Fejem lágyan oldalra döntöm, úgy nézem őt. Aztán eszembe jut a démongyerek, akit illene bemutatnom, így magunkhoz hívom. Bemutatom, de nem ám az általam adott becenéven szólítom - a rendes, hivatalos nevén. A Petert nem fedem fel, ki tudja, hogy ezek itt mennyire titkolják egymás elől a neveik. A grimaszát látva, puhán felhúzom orrom, s viszonozom azt. Megjegyeztem a neved, sosem felejtem. Hagyom, hogy Challus meg a pokolkölyök megismerkedjenek, közben Dr. Strange ismét a közelünkbe kerül. Tekintetem rajta, ahogy figyelmem is. Hallom, hogy a mellettem ácsorgó Pókember, hogy felvág a tudásával, enyhén felugrik szemöldököm, de nem igazán időzöm el rajta. Rögtön rángatom magammal a hegy belsejébe, hogy felturbózzam őt, és magamat is!
Kiszélesedő vigyorral ragadom karon a már fejlesztett Pók változatot, hogy haladjunk. Persze, hallom a kérdéseit, de nincs idő most arra, hogy kiselőadást tartsak a hallgató-szívének. Ahogy felérünk Challa mellé csapódok, közvetlen hozzá, Strangehez és a szép-szemű asgardihoz. - Oké Mister Doktor-Pap, vigyen minket az oszlophoz... – lépek határozottan elé. Látom, hogy a Kapitány, Barnes Őrmester és még sok fura fazon neki lendül a lila Titánnak, a többi egybegyűlt pedig Mephisto ellen indul és Thanos seregével szembe. - Hogy került hirtelen Wakandából New Yorkba a Titán? – kérdezem Challától, amíg Strange megnyitja az átjárót. Amint megvagyunk vele, átlépek rajta oldalamon a négyessel. Közben persze fogom Peter kezét - valamiért magától értetődik, hogy fognom kell. Csak, ha már a gigantikus objektum lábánál vagyunk, akkor engedem el a döbbenettől. - Gyerünk... – kapom elő a zseni énem, intve Peternek, hogy jöjjön velem. Egyértelműen egyetlen látható járat van befelé, de annak oldalsó falán mindenféle kijelzők vibrálnak, meg kütyük. - Nézzük, hogy miből élünk... – hajolok közelebb, egyelőre csak szemügyre véve a cuccot. Idegen technológia, ami nem probléma. A fejlettség sem gáz, inkább az átláthatatlansággal akad gondunk. Pillantásom Peter arcára terelődik. Bár nem ismerem az írásjeleik, le merném fogadni, hogy a kijelző, ami az érintésünkre vörösen izzik, saját, maga-beli DNS-t kér. Egy ujjlenyomat. Ilyesmi. Előbb még persze megpróbálok belelőni, hátha az erő ezúttal győz az ész felett, de csúnya kudarc. Ugye? Mint mindig! - Kell egy kar. – nézek hátra vállaink fölött, talán egyszerre mondva ezt a démongyerekkel. - Igen, szükségünk van egy kézre. A lenyomatával már beljebb jutunk. Nincs arra idő, hogy kódot fejtegessünk, az ütéseket pedig ugyebár jól állja. – pillantásom Challán, Strangeen és Lokin váltakozik. Nekem mindegy melyikük, de valamelyik hozzon egy olyan lényt. Nem muszáj élnie, de remélem, hogy nem is úgy dobják elénk. - Elvihetnél Disneylandbe, ha ennek vége. Ő sosem visz el. – fordulok hirtelen Peterhez, állammal Challa felé bökve, egy kiszélesedő mosollyal a képemen. Bár aggódok és feszült vagyok, mert az, hogy bejutunk még nem tudom mit tartogat ránk nézve, de muszáj abba kapaszkodnom, hogy túléljük. - Hé! – hajítok két apró, tenyérnyi félgömböt Loki és Strange felé. A laborban kaptam fel őket. Vibránum pajzsot formálnak a törzseik köré. Mutatom tenyeremmel finoman megpaskolva mellkasom, hogy oda csapják fel. Védelmet nyújt az ütések ellen, s a nano-cuccnak köszönhetően összegyűjti a rájuk mért ütéseket. Tudom én, hogy trükkös csávók, de a hátuk mögé nem látnak... - Ha nem kell, dobd vissza. – tartom a kezem, ha valamelyik ellenkezne, majd vissza indulok az ajtóhoz, s tenyerem lágyan végig futtatom annak falain. Mégis miből vagy?!
pm, ha valami nem okés (na hello, egyesítsük erőinket!)|| ready •
A poszt írója ∞Vendég
Elküldésének ideje ∞Szomb. 26 Május 2018, 14:58
Ugrás egy másik oldalra ∞
last minutes
No. It’s Doctor Strange. Not Master Strange, not Mister Strange. Doctor Strange. When I became a doctor I swore an oath to do no harm, and I have just killed a man! I’m not doing that again. I became a doctor to save lives, not take them.------
Finom mosoly karcsú ajkain, amikor Peter Uramnak nevezi. Más helyzetben arra kérné, hogy ne tegye, de most nem igazán van erre idő. Magához igazítja a két ifjút, hogy mindenképp oldalán tudja őket. Ekkor Loki szavaira figyel fel. Nyilvánvalóan az asgardi tudja, hogy Stephen erejének már rég el kellett volna fogynia. S, ha nem Wong és a világuk biztonságáról volna szó, Strange szégyellné, amit tesz. Ám ebben az esetben a szégyen nem olyasmi, ami ne számítana luxusnak. - A legkevésbé sem. - feleli szárazon, kékjében megvillantva a fájdalmat Loki felé. Nem tart tőle, hogy az elárulja, s jelen helyzetben még saját mágusai sincsenek úgy mellette, ahogy a férfi - így hát nem árt, ha valaki tud róla, hogy Stephen folyamatosan sérül. Egy ideje. Mióta kiléptek a Pokolból...
Wakandába lépve már szét szakad újonnan megalakult csapatuk. Stephen egy pillanatra elidőzik a látványon. S hiába áll mellé Carol, majd Drax magyarázattal, nem igazán fektetnek nyugalmat a férfi szívére. Loki szintúgy választ nyújt, mire már felkapja a férfi a fejét és csak egy rosszalló sóhajt intéz felé. A outrider tetemek között rengeteg halandóé is hever. Stephen mellkasa feszül, ahogy gondolataiban megpróbálja feltérképezni, képes lehet-e ennyi élet mentésére. A fejében megszülető válasz elkeseríti. Shuri és Peter T'Challához lépnek, így Strange kissé lemaradva kullog utánuk, oldalán Lokival. Szemeit - bár örül velük a megmaradt harcosok és más világok hőseinek, az egymásra találásaiknak - túlontúl lefoglalja a fentről érkező égitest, s annak szupergyors darabkái, melyek Földünkbe csapódva újabb birodalmat építenének. (És könnyebb is azzal foglalkozni, mint belátni, hogy Wonggal ő nem volt ilyen szerencsés...) Nem szívesen sürget érzékeny pillanatokat, de mindez most ráér, így félbeszakítja Shuri és bátyja beszélgetését, hogy arra intse az ifjú kettőt - még dolguk van. Arca bocsánatkérőről meglepetté vált, amikor a gyilkos duónak becézett páros elindul valamerre. Mindössze bólint utánuk, s már el is fordulna, amikor T'Challa, Wakanda királya megszólítja. Stephen sztoikus nyugalommal bólint. - Örömmel vesszük a jelenlétét, Felség. - lágyan biccent, majd elfordul a férfitól. Amíg ők szemlátomást várakoznak, a körülöttük lévő hősök csokra megindul. Egy részük a Titán, más részük annak szövetségesei és serege ellen. Tompán felsóhajt. Lokira emeli pillantását, utalván rá szavaival, hogy örülne a férfi további segítségének. - Talán bízhat a megérzésében, habár nem szerepel szótáramban a kedvelés, mint olyan. - von vállat hegykén. - Látja? Pontosan emiatt kell velem tartania! - tárja szét a karjait megadóan, noha túlzásnak ítéli Loki segítségének minőségét ilyen magaslatokba emelni, de tény, hogy bármennyire sötét a múltja a férfinak, jól működnek együtt. Teljes törzsét nem fordítja Loki felé, csak kékjeit. - Tudom, hogy ez magának nem fontos. De, ha az a égitest ráépül a Földre, attól tartok pillangóhatás következik, s sorra szörnyűségek történhetnek velünk. - hangja bársonyosan lágy, arca bár aggodalmat és komolyságot tükröz, szemei mégis valahogy mintha mosolyognának. - Senkinek sem barátságos ez a hely itt, és most. - sóhajt fel, s amint felbukkan Shuri és Peter már fordul is feléjük. T'Challa és Loki között ácsorog, lekövetve a két ifjú közeledését. Ám mielőtt elindulna, még gondolati síkon megérinti Steve Rogers, Tony Stark és Charles Xavier frekvenciáit. (Utóbbit ismeretlenül, s csak mert érzékeli mentális erejét.) ~ Uraim, bemegyünk az oszlopba. Kérem, nyerjenek időt... ~
Shuri szavai vonják magukra figyelmét, bár szemöldökei rosszallóan összefutnak. - Dr. Strange, ha kérhetem. Vagy csak Strange. Stephen, ha úgy teszik. De semmi köpeny, semmi pap! - hűvös a pillantása, ám hangja baráti ahogy a két fiatal között cikázik tekintete. Gondolatolvasó vagyok Peter! Elfordul tőlük, s már meg is nyitja az átjárót maga előtt. Bár nem mutatja jelét, belülről mardossa a láz. Strange gyengül... Az átjárót megnyitva az oszlop túl oldalára lépnek, egészen közel ahhoz. Három-négy lépés választja el őket tőle. Strange egy mindentudó pillantást vet Loki felé, melyben ott a rosszallás. Számára idegen ez a technológia, s kissé kételkedik a fiatalok tudásában, de türelemmel áll, hátuk mögött bezárva a portált, ha mind átértek. Nem igazán szólal meg, hagyja érvényesülni a fiatalokat. Csak amint az/azok a karról beszélnek. Szemöldökei összehúznak, felsóhajt. - Hát persze... - kifeszíti jobb karját, s újabb átjárót nyit. - Kapjon fel egyet! - bök fejével a portál felé, közben Lokit figyelve. Elég, ha csak átlép, vagy átnyújtózik. Strange arcára somolyt fest, hogy ezt a munkát Lokira bízhatja, közben baljával elkapja a Shuri által felé hajított apró kütyüt. Egy pillanatig habozik, s már nemet mondana - amikor Wong esete jut eszébe... - Köszönöm, Hercegnő. - villant egy karcsú mosolyt, majd Loki felé fordulva felhelyezi a vibránium pajzsot alkotó elemet. Minden segítség jól jön! - Iparkodjon. Vagy talán fél?! - ha még nem lépett át Loki az átjárón, akkor úgy, ha már megtette és az outrider testek között matat, akkor félig átdőlve a kapun kérdezi. Ha Loki köré gyűlne az ellenség, Strange a saját kis átjárójukon keresztül nyitogatna az asgardi körül, hogy senki se férkőzhessen a férfi közelébe. - Hol a tőr, amit kapott?! - felvont szemöldökkel kérdi, annak segítségével ugyebár lemetszheti a végtagot, amire szükségük van.
T'Challa hálálkodását zavartan igyekszem hárítani, hiszen nem tettem semmit Shuriért, sőt, konkrétan ájult voltam, amikor Köpenyék kihoztak minket Musp...izéból... Szóval nem igazán érdemlem meg, meg hát aztán Wakanda királya csak ne tartozzon nekem semmivel, mert hát mégis csak pórnép vagyok, vagy mifene, meg na. Szóval nem, akkora nagy szám azért nem vagyok. Amint felszereltük magunkat mindenfélével, csatlakozunk a többiekhez. Még mindig kissé hitetlenkedve markolászom a tenyerem, nehezemre esik elhinni, hogy ilyen könnyedén begyógyult. Shuri ugyan figyelmen kívül hagyja a kérdéseimet, de nem fogok elfeledkezni róluk, miután megmentettük a világot. - Hé, az ő neve Mr Köpeny - bököm oldalba Shurit, halkan odasúgva neki, amikor megszólítja a mágust. Közben az arcomba húzom a maszkomat, immár teljes kék-vörös szerkómban villogva. Azért egy kicsit sokkot kapok, amikor a fickó kijavít minket, és egyből kihúzom magam. A fazonnak van egyfajta kisugárzása, rosszabb, mint a gimis matek tanárom. - Ó... Hogyne, Doktor... Mr... Strange. Mr Strange - köszörülöm meg a torkom, és ha a mágus elfordult, ismét Shurihoz hajolok, hogy odasúgjak valamit. - Strange, ez elég fura, nem? Érted... "Fura"... - Tudom, tudom, nem szép dolog, de képtelen vagyok megállni a szóviccet. Meg hát Shuri még mindig fogja a kezem, és nem tudom, hogyan szóljak neki erről, úgyhogy inkább próbálok úgy tenni, mintha nem venném észre. Mikor került ennyi nő az életembe? Az oszlophoz érve eltátom a szám az idegen technológia láttán, és Shurival máris közelebb lépünk, hogy jobban szemügyre vegyük. Meg akarom érinteni, de tenyeremmel épp csak súrolom a felületét, miközben a bejutás nyitján töröm a fejem. Tudom, hogy nem ez a legalkalmasabb pillanat érzelgősködni, de egy pillanatra eszembe jut, bár itt lenne Gwen... Jól jönne most az esze és az éles észrevételei. Meg úgy mindene. Mielőtt eljuthatnék arra a pontra, mennyire hiányzik, felrázom magam a gondolataimból. Nem nehéz, ha Shuri közvetlenül mellettem belelő a szerkezetbe. - Whooo! - ugrom kissé odébb, a vállam felett grimaszolva rá, majd a másik három fickóhoz fordulok, hogy összegezzem, amire gondoltam. Pont egyszerre szólalunk meg a lánnyal. - Kell egy kar. - pillantásom egyből Shurira kapom, maszkomra barázdákat fest a mosolyom. Persze, hogy ő is rájött. Egy kicseszett zseni az alapján, amit eddig láttam. Hagyom, hogy elmagyarázza a többieknek, mire kell, addig tovább nézegetem az oszlopot, több szögből, itt-ott megkopogtatva finoman. - Oh, és bal kart, lehetőleg! - kiáltok Strange és a lenyalthajú után, de nem kezdek el magyarázkodni, mi alapján jutottam erre a következtetésre. - Mi?! Még sosem voltál Disneylandben?! - fordulok Shuri felé, meghökkenve annak kijelentésén. Hogy lehet felnőni Disneyland nélkül? A wakandai iskolák mégis hova szerveznek osztálykirándulásokat? A sivatagba? - Még szép, hogy elmegyünk! Minden lánynak Disneylandben a helye, életében legalább egyszer! - Nem, nem kezdtem el rögtön a Gwennel közös emlékeinken agyalni. Nem. Még csak az sem jutott eszembe, Póklány vajon járt-e már ott. De tényleg, mikor lett ennyi nő az életemben?
- Remélem, tudja mit csinál. – feleltem Strange-nek. Az én hatalmam nem ugyanazon forrásból táplálkozik, mint az övé, de mint az univerzumban általában, vannak átfedések, dolgok, amik ugyanazok, csak másként hívjuk őket. Utak, amik a galaxis különböző végeibe visznek, de középen találkoznak. Strange már túljutott a saját erejének határán, az, amit tesz … akárhonnan is merít energiát, van egy olyan érzésem, hogy ellenkezik az erkölcsi nézeteivel. Ilyen az emberiség. Az örökkévalóságig küzdenének az erkölcsi jóért, de mikor a szükség úgy diktálja, megfeledkeznek róla. - Bátyám. – pillantok felé, amikor közeledik. Meglepő a tudat, hogy most nem akarom sem hátba támadni, sem elárulni. Egyszer már meg volt a lehetőségem, hogy Thanos mellé álljak, és nem éltem vele. Nem hinném, hogy lesz még egy ilyen lehetőségem, és nincs is rá szükségem. Épp elég, ha elkerülöm. – Néha nem árt új dolgokat kipróbálni. – húztam halovány mosolyra a szám Thor kérdésére válaszolva. Az ő oldalukon, de … nem értük. Legalábbis, nem hinném, és ha így volna sem ismerném be. Csak nem fél egyedül maradni? – mosolyodtam el, heccelve kicsit Strange-t. Meglepne, ha nem félne. A világa veszélyben, a barátja meghalt, kitudja, hogy mennyien vesztek oda a mágusai közül is. Ha valamit jól ismerek, az a veszteség érzése. A fájdalom, a kétségbeesés. Mind félelemhez vezet. – Itt vagyok még, nem igaz? – vágtam közbe, mikor Strange száját elhagyta a „tudom, hogy ez magának nem fontos mondat.” Nem szólok közbe, hagyom, hogy a két fiatal, kissé talán túlzottan is aktív ember rájöjjön arra, hogy mi is a következő lépés. Egészen addig viszont nem tükröződik semmiféle reakció az arcomon, mikor Strange átjárót nem nyit mellettem, engem bízva meg a ”nemes” feladattal. – Bal kart… - ismétlem meg a fiú szavait felsóhajtva, mielőtt az átjáró felé fordulnék. Mielőtt azonban átlépnék, a mellkasomhoz érintem a kapott félgömböt. – Elég kevés maradt meg ép állapotban. És több bal kezük is van. – húzom el a szám, mikor végül találok egy nagyjából egyben lévő outrider testet. - Bal kar. – mondom, ahogy visszatérek az átjáróból, majd a levágott kezet az ötletadók felé dobom, hogy felhasználhassák. – A Hit tőre? – pillantottam Strange-re, szarkasztikus mosollyal. – Ne aggódjon, meg van, de legközelebb adhatna valami … nagyobbat is. – és valami olyat, ami nem attól függ, hogy mennyire hiszek benne. Mikor a galaxis egyik legerősebb teremtménye áll veled szemben, a hit ereje … nos, nem egy életbiztosítás.
Shuri szavait hallva a ”pap” felé pillantok és hálásan bólintok az irányába. Nagy dolgot tett ma értem, akkor is, ha nem ez volt a célja. Túl sok mindent vesztettem már így is el, most viszont visszakaptam belőle valami egészen fontosat, a húgomat. Akárhol is voltak, és akármi is történt ott, hálás vagyok nekik, hogy épségben visszajuttatták a húgomat hozzám, Wakandába, az életbe. Nem felejtem el egyiküknek sem azt, amit érte tettek. - Soha nem volt Wakandában, csak most érkezett meg. Az alakját viselték mindössze. – felelem Shuri kérdésére, visszaemlékezve arra, mikor pár pillanatig úgy gondoltam végeztünk vele. Nem éreztem megnyugvást, sem örömöt, vagy békét. A bosszúvágy, amit akkor éreztem, ugyanúgy égett bennem, nem lett kevesebb, inkább csak több, ahogy hirtelen úgy gondoltam már nincs célpontja. - Biztosan menni fog? – szóltam Shuri után, mikor Pókemberrel együtt közelebb léptek az oszlophoz. Én nem követtem őket, pár lépéssel mögöttük álltam. Nem értek igazán jól még a saját technikánkhoz sem, nem hinném, hogy az idegen technológia feltérképezésében sok segítséget tudnék nyújtani nekik. Shurit hallva csak a szemem forgatom, de halovány mosolyra görbül a szám sarka. – Azt hiszem, ezt még át kell beszélnünk. – feleltem Shuri-ék felé pillantva, habár korántsem szigorúan. Soha nem korlátozni akartam őt abban, hogy megismerje a világot. Baba féltette őt, ahogy én is. Megvannak a magunk ellenségei, akik Wakandán kívül könnyebben hozzáférhetnek. - Akármi is van odabent, maradj a közelemben. – pillantottam le a húgomra, ahogy mellé léptem, mikor a kart remélhetőleg az ajtóhoz illesztették. Csak most kaptam vissza a húgomat, még egyszer nem fogom elkövetni azt a hibát, hogy nem tudom megvédeni. Szinte biztosra vehető, hogy akármi is lakozzon az Oszlop belsejében, megpróbál minket távol tartani attól, amit őriz. Túl messze vagyunk már ahhoz, hogy harc nélkül tehessük meg a hátralévő utat a célig. Addig azonban minél nagyobb biztonságban akarom tudni Shuri-t, ehhez pedig mellette kell lennem. Még egyszer nem fogunk elszakadni.
• A levágott karral sikerül bejutniuk. Széltében-hosszában a wakandai objektum akkora, mint két-három toronyház egymás mellé építve. Azonban a hűvös, kék fényben fürdő előteremből három járat nyílik. Hőseink szétválhatnak... s ez esetben valaki bizonyosan egyedül maradhat. A terem szemközti falán ott a felirat, "'15:45" - s ez a szám visszafelé számol.
bal oldali járat: szürkés fény, lépcső vezet felfelé középső járat: hosszú, végtelenbe nyújtozó folyosó jobb oldali járat: kék színű fény, melynek járatában vörös fények pislákolnak
***
» Általános leírás: A hozzászólásod megírására egy hét áll rendelkezésedre. Amennyiben a partnered/partnereid hamarabb megírják köreiket, lehetőséged van az újabb kör megnyitására. Ha valaki nem írja meg egy héten belül a hozzászólását, a kör újra indulhat (mivel sokan vagyunk, törekedjünk nem megváratni egymást). A Kalandmesternek jogában áll a karaktereket útmutatásokkal irányítani, illetve hozhat be egy-egy körbe/szituációba újabb karaktert, illetve vihet ki, ha eltűnik a játékos, vagy a szituáció úgy kívánja.
UPGRADE:
UPDATE: A korábbi kalandokhoz képest némi változtatásokat eszközöltünk be, melyeket itt ismertetünk veletek pár szóban:
• Szigorúan vezetni fogjuk, hogy kik azok, akik nem írnak és nem jelzik előre felénk elmaradási szándékukat. (Továbbra sem probléma, ha idő, energia, vagy kedv hiányában vagytok, de ismételten megértésetek kérjük, hogy tudnunk kell, hányan vagyunk, s kikre számíthatunk...) Három ilyen alkalom után a karaktereitek kizárásra kerülnek, méghozzá eszméletvesztés indokával, mint harctéren elesettek.
• Olyan civil karakter, aki képesség, vagy fegyver hiányában mozog, nem hozható karakter.
• A kaland során karaktereiteket érhetik súlyos balesetek, ezek miatt felelősséget nem vállalunk. Azt kérjük, hogy ha játszani jöttök, készüljetek fel a legrosszabbra is! (Karakterhalál persze továbbra sem játszik, csak ha valamelyik adminnal egyeztetésre kerül, ahogy a korábbiak során is előfordult.)
• Káromkodás, csúnya beszéd, ismételten nem megengedett. Nem szeretnénk anyázó hősöket! Ha valaki erre vágyik, oldja meg egyéb, személyes kis kalandjai során.
• Az előző kalandokból tanulva: Nincs végtelen erő. Szeretnénk, ha mindenki aszerint mozgatná a karakterét, hogy igenis mindenki kifárad egyszer. Minden hős, minden mutáns, minden inhumans, stb. Kérünk benneteket, erre figyeljetek oda!
- Reagsorrend: - - A felvonás résztvevői: Shuri, Peter Parker, T'Challa, Loki, Dr. Stephen Strange [NJK]
- Megjegyzés: A játék során átkérhetitek magatokat másik felvonásba, ha a reagotok végén egyértelműen jelzitek, hova mennétek tovább!
A poszt írója ∞Vendég
Elküldésének ideje ∞Szomb. 02 Jún. 2018, 12:37
Ugrás egy másik oldalra ∞
last minutes
No. It’s Doctor Strange. Not Master Strange, not Mister Strange. Doctor Strange. When I became a doctor I swore an oath to do no harm, and I have just killed a man! I’m not doing that again. I became a doctor to save lives, not take them.------
- Legfőbb varázsló... - motyogja fújtatva, szemeit forgatva, amikor pap(?!!?!?)nak nevezi a hercegnő. Nem sokkal később Peter megnevezéseire forgathatja lelkének tükreit. - És őket nevezzük zseniknek, amikor két egyszerű szót nem képesek mentálisan feljegyezni... - csóválja a fejét, hüvelyk- és mutatóujjával orrnyergét masszírozva, miközben közelebb lép Lokihoz. Halkan morogja, valószínűleg senki sem hallja meg. - Igen, különben nem lenne itt. - megpaskolja az asgardi közreeső vállát, közben savanyú mosolyt villantva felé. Tényleg nem vidám kettejük története, s még csak nem is hosszú, de a Doktor szinte biztos benne, hogy Loki jó felé halad, ami az álláspontját illeti. Strange pedig kifejezetten örvend emiatt. És elképzelhető, hogy egy csöppet meg is kedvelte a fickót. - Reszketek, mint a nyárfalevél. - emeli fel karjait derékszögbe hajlítva, hogy kezei eldeformált, kissé torz alakjainak remegésével bizonyítsa a másiknak, hogy valóban remeg. Félmosolyra görbülnek ajkai, ahogy elidőznek szemei végtagjain. Hajdanán' nem gondolta volna, hogy egyszer majd mosollyal képes kezeire tekinteni. Ám azóta ezek a kezek sokat tettek ám érte... - Csak tudnám miért... - vág vissza, s szemöldökeit felvonva, kiszélesedő mosollyal figyeli Lokit, majd róla elpillantva rögvest előre réved, hogy megnyithassa a portált.
Türelemmel ácsorog az átjáró előtt, visszavárva Lokit. Szemöldökei felfutnak, figyeli, hogyan válogat. A wakandaiak és Parker beszélgetésébe nem folyik bele. Amint felbukkan a férfi a karral, lefojt egy mosolyt. - Ne becsülje le. - rosszalló somollyal figyeli a férfit, végül bezárja a háta mögött az átjárót, ha már ott van velük. Addig nem mozdul, amíg a fiatalok ki nem nyitják az objektumot. Stephen - ha engedik, ha nem - előre furakszik, készen létbe állítva kezeit, ha hirtelen pajzsra volna szüksége az ötfős csapatnak, ám ehelyett elágazáshoz érnek. Stranget nem is a három járat, inkább a számok visszafelé pörgése aggasztja. - Pillanat, türelmet... - húzódik az árnyékba, s ha a többiek szét is osztódnak, ő csak lehunyt szemekkel ácsorog, ujjai játéka mellkasa előtt viszont a nyakában lógó kővel babrálnak. Előre siet. Szörnyűbbnél szörnyűbb pillanatokat lát maga előtt. S egyikük - a leggyengébb - mindenféle módon elveszíti az életét, ezt pedig ugyebár szeretné elkerülni. Pár másodperc, alig tizennégy és lezárul a nyakék, Strange kékjei pedig felpattannak. - Balra. - bök állával a lépcsők felé, s már lendül is abba az irányba. - Jobbra semmiféleképpen se, ha bíznak bennem. - válla fölött szól hátra, majd a lépcsőn fellépve segédkezet nyújt az egy'szem hölgynek, majd' maga elé invitálja a leggyengébbet. - Maradjon a fivére mellett. - súgja oda. - Ha sikerül ... vár odalenn egy másik küzdelem ránk. - pillant hátra, válla fölött Lokit keresve szemeivel. Kíváncsi rá, hogy velük tart-e még mindig, s hogy mit szól ezen felvetéshez. Végül elenged maga mellett mindenkit, s bevárja az asgardit. - Örülnék, ha mellettem maradna. - felhúzza orrát, s szemeit nem engedi a fickóra, de közben jól láthatóan tenyerével a követ cirógatja. Bármi is történjék, Thanos nem kaparinthatja meg. - Bízik benne kimondatlan gondolatai elérik a férfit, s tudomásul veszi, hogy előbb látná inkább kezeiben, mint a lila markában. Szedi a lépcsőfokokat, s amint elérik a megfelelő magasságot - eléjük tárul a vezérlő(?) látványa. Stephen felmorran, majd készenlétbe húzódik a sarokba. Lévén nem ért a technikához, jobb ha őrséget áll.
Én tényleg megpróbálok tisztelettudóan bólogatni a papuska kifakadására, melyben arra kér tulajdon nevén szólítsam/szólítsuk, de nem segít színjátékomon, hogy a démongyerek elsüti a szóviccet Strange nevével. Felnevetek, hangosan, élesen. És őszintén! Ami ebben a helyzetben abszurd, mégis jóleső. Szabad kezem, amelyik nem szerelemfonatot alkot Parkerével, a számra tapad és bocsánatkérően lehajtom a fejem. Mintha az én bűnöm lenne, hogy Peternek ennyire borzasztóan király humora van!?
Átjutunk az átjáróhoz, közben Challa válaszát hallva rosszallóan felmorranok. Tehát még csak nem is Thanos ölte meg anyánkat?! Rohadék. Arcomra feszül dühöm, s Peter is érezheti ezt, hiszen kezét szorongatom. Ám amint eljutunk a szerkezethez, Pókival egy időben lépek oda magam is. Challa kérdésére rosszallóan fújtatok, de azért mosollyal pillantva rá. - Bízz bennem. – pillantásom elidőzik bátyámén, csak utána foglalkozom a giga-oszloppal. Előbb erővel, csak aztán ésszel próbálom megoldani. S úgy fest, a Pókgyerekkel egyszerre jövünk rá arra, hogy mi kell nekünk. Amikor elfogadja tőlem a vibránium pajzsot a két férfi, csak mosolyogva bólintok. Minden plusz kellék, minden segítség jól jön. Nem igaz?! Amíg amaz kettő megszerzi a kart, Parkerhez fordulok és arra kérem, vigyen el Disneylandba. Természetesen a bátyám rögtön "megbeszélné". (Nemet mondana...) - Sosem. Még sehol sem jártam igazából a Poklon kívül... – egyre lassabban szótagolok, ahogy elérkezem a mondat végére. Aztán szégyenlős mosolyt erőltetek arcomra, miközben a fiút nézem. - Megmondtam! – mutatóujjammal a démongyerekre bökök, de közben Challát nézem. Minden lánynak! Abba én is beletartozom! S már mélyebbre is eveznék a párbeszédbe, amikor a kar a lábunk előtt landol. A szép-szeműre villantok egy kislányos mosolyt, majd Peterhez fordulok. - Én hozzá nem nyúlok. – emelem fel védekezően a kezeim, jelezve, hogy Póki oldja csak meg egyedül.
Amint bejáratot nyerünk magunknak, a papuska úgy dönt csapatvezérré választja magát és előre megy. Amit nem bánok igazából, mert így nem én kapom az első pofont. T'Challa mellém lép, s szavaira elmosolyodom. - Örökké. – villantok testvéremre egy gyenge mosolyt, majd közvetlen közte és valahol Póki között lépek be a létesítménybe. Nincs szuper erőm, mint nekik. Nincs semmim igazából, így aztán potenciális célpont vagyok. A leggyengébb közöttük, bármennyire szar érzés beismerni. Ez van... - Az ott...?! – mutatok a visszaszámlálóra, majd a lehetséges útvonalakra. Rögtön fejbe szétpakolom magunkat három fele - és őszintén szólva a Doktor küldeném egymagában. Mielőtt azonban megszólalhatnék, hogy elmondjam ördögi tervem, a férfi a sarokba húzódik. - Most mit csinál? – nézek a szép-szemű fickóra, hátha ő tudja, hogy mi történik. De már elénk is lép, s közli, hogy merre. Én meg csak széttárom karjaim és ide-oda kapkodom a fejem. - Oké, oké, ha Dumdledore mondja. – tartom fel kezeim védekezően és kullogok Strange mögött. Amikor a kezét nyújtja felém, készségesen elfogadom. A fokok elég távol vannak egymástól, így jól esik, hogy legalább az elsőn felsegített. A felém súgott szavaira kissé megszeppenve pillantok rá. Mintha csak nekem intézné, túl halkan mondja. Aprókat bólintok, majd bevárom magam mellé Challát. - Meg akarsz küzdeni vele, ha itt végzünk? – nem nézek fivéremre a lépcsőt bámulom magunk előtt, de tudja, hogy kire célzok. A Dokinak igaza van. Thanos nagyon is él. S, ha - mert hát ez azért 99,9% - nyerünk ebben a mi küldetésünkben, akkor odalenn folytatnunk kell. - És te? – vállam fölött Pókira kapom tekintetem, majd próbálok iparkodni felfelé. Elvégre fogy az időnk! A vezérlőnek tűnő terembe rögtön lehagyom a félrehúzódó Doktort és a műszerfalra vetek egy pillantást, majd onnan Peterre. - Nem tudjuk megfejteni a rendszerük, a nyelvezetük ... ennyi idő alatt. Ez kevés. De talán, ha leállítjuk az agyát, akkor előidézzük a... – fordulok Peter felé, várva, hogy befejezze a mondatom, majd lepillantok a műszerfal alá, ahol ezer és még hatszázhetven kábel futkos. Én úgy hiszem, ez volna a leggyorsabb út. - Én kisebb vagyok... – ajánlom fel. Elvégre valakinek talán nem ártana bemásznia oda. Leguggolok mellé, majd onnan pillantok fel Peterre. - Kár, hogy nem hagytak itt egy leállító gombot. – erőltetett nevetés a részemről, ahogy lebontogatom lassan a műszerfal alatti aprócska bejáratot. Ez valószínűleg az oszlop szívéhez visz. - Ha nem találjuk meg a kikapcs gombot, akkor robbantunk. – paskolom meg az övemet. Nem csak a pajzsokat kaptam fel a laborból. Gondoltam én erre is, csak hát instant öngyilkosság... igaz?!
pm, ha valami nem okés (na hello, egyesítsük erőinket!)|| ready •
∆ Hozzászólások száma :
333
∆ Tartózkodási hely :
somewhere in the shadows
A poszt írója ∞Loki
Elküldésének ideje ∞Vas. 03 Jún. 2018, 10:31
Ugrás egy másik oldalra ∞
A kezeit látva felvonom a szemöldököm. Egy végtelen kő pedig ilyen bizonytalan kezekben nyugszik … ironikus. Nálam jobban azonban kevesen tudják, hogy amit látunk, a valóságnak csak a töredéke. Ami egy kicsit is értékes, szeret jelentéktelennek tűnni. Ami egy kicsit is erős, szeret gyengének mutatkozni. - Egy fegyver, amihez hinni kell, ez nem túl … praktikus. – vonom meg a vállam, ahogy megforgatom a kezemben lévő tőrt, amit adott. Nem állítom meg, mikor utat tör magának előre. Ha valami már a belépésünk pillanatában ránk támadna, jobb, ha minél több ember áll közém és az esetleges támadónk közé. Óvatosan lépdelek előre, hogy jobban szemügyre vegyem a helyet, és a három nyílást, ahonnan majd tovább haladhatunk. Közben hátrapillantok Strange-re, és felszakad egy sóhaj belőlem, mikor látom, hogy mit csinál. - Csal. - felelem a lány kérdésére, ahogy szembe fordulok Stange-dzsel. - Ha tiéd az idő, kevés meglepetés érhet. - annyi mindent megtettem, hogy az enyém legyen az egyik végtelen kő, és mégis, egy emberhez kerül az, nem egy istenhez. A sors kegyetlen játékot űz velem már nagyon régóta. - Nem mondja el, hogy mit látott? Könnyebb lenne felkészülni, ha tudnánk mi van ott. – mondom Strange-nek, követve őt. Szeretném tudni, hogy mi az, amit látott és szeretne elkerülni, de annyira nem, hogy egyenesen oda menjek, ahol … az az akármi van, amit a varázsló szeretne elkerülni. - Azt egyből gondoltam. – felelem egy halovány mosolyra húzva a szám, ahogy ellépek Strange mellett, egyre több lépcsőfokot hagyva magam mögött. – Milyen gyakran csinálja ezt? Folyton előre látni a jövőt, elég … unalmas lehet. Mit látott? – akár azt is kérdezhetném, hogy meghalok-e, de … nem akarom tudni. A tudás ugyan hatalom, de a hatalom mindig is kettős természetű volt. A tudás veszélyes is lehet, olykor jobb kivárni, mint tudni előre. – Ugye tudja, hogy Thanos pont ezt akarja? Elhozta neki a követ, neki már csak … el kell vennie. – vonom meg a vállam, ahogy félreállok, mikor elsietnek mellettem a fiatalok a vezérlő irányába. - Robbantunk? – kérdezem meglepetten, ahogy meghallom az ötletet. – Ha megakarnak halni, szívük joga, de engem hagyjanak ki belőle. – húzom el a szám, Strange felé pillantva, majd vissza. Emberek … folyton végtelekben gondolkodnak. Ha látnak valami nagyot, egyből felrobbantanák.
Shuri szavait hallva csak bólintok, majd felemelem a tekintetem az Oszlop tetejéig. Kicsik vagyunk egy ekkora dologhoz képest, de kénytelenek leszünk megtalálni a módját annak, hogyan győzhetünk. Nemcsak Wakanda, de a világ sorsa is függ most ettől. A népem pedig már így is épp eleget szenvedett, minél előbb véget kell vetni ennek az egésznek. Kissé elkomorodik a tekintetem, ahogy Shuri megemlíti a Poklot. Nem szabadott volna oda kerülnie. Ha valakinek kettőnk közül megkellett volna halnia, az én kellett volna, hogy legyek. Én vagyok a király, meg kellett volna védenem a népem, a vérem. Akárhova is kerülnek a bukott királyok, talán most köztük lenne a helyem. Az elődeim öröksége ez a föld, itt folyt a vérük, itt éltek és jártak előttünk. Most azonban csak halál és fájdalom uralja a földünket. - Erre majd visszatérünk. – feleltem egy halovány mosolyra húzva a szám, ahogy kiragad Shuri hangja a gondolataim közül. Természetesen nem bezárni akarom őt ide, de tapasztaltam már azt, hogy milyen a kinti világ, biztonságban szeretném őt tudni. Főként a ma történtek után. - Nem sok jót jelent. – fejezem be Shuri mondatát, ahogy a tekintetem követi az ujját a visszaszámláló felé. Van egy olyan érzésem, hogy nem szeretnénk megtudni, mi történik akkor, ha az idő lejár. - Kénytelen leszek. – pillantok Shuri-ra, majd hátra, ahonnét bejöttünk. Thanos valahol most odakint küzd a többiekkel. – Thanos a népünkre támadt, a vérünket ontotta. Sok mindent elvett tőlünk. – túl sok mindent. Az őseim megvédték ezt a földet, akár belső, akár külső ellenség fenyegette. Tették, amit jónak látták, és végül igazuk lett, akármibe is került. Nem én leszek az a király, aki megfutamodik. – Meg kell halnia. – bólintok a húgomra pillantva. Nem bújhatok ki a felelősség, sem a kötelesség alól. Én vagyok az uralkodó, nekem kell kiállnom a wakandai népért, minden kioltott életért, akik feláldozták magukat a népünkért. Gyáva dolog lenne hátat fordítani és hagyni, hogy mások vívják meg helyettünk a csatát. Shuri és Peter beszélgetését hallva tettem egy lépést hátrébb, hogy ne zavarjam őket abban, amit csinálnak és csak futólag vetettem egy pillantást a mögöttem álló kettő felé. Van egy olyan érzésem, hogy ők sem értenek túl sokat abból, ami most történik. - Hé! – szólok egyből Shuri után, de már túl későn. – Óvatosan! – húzom el a szám a húgomra pillantva, miközben aggódva figyelem azt, amit csinál. – Előbb ki is kéne jutnunk. Gondolom, innen bentről nem tud kijáratot nyitni. – pillantok hátra Stange felé. Elvégre, ha tudna, akkor nem kellett volna egy outrider karja, hogy bejussunk, igaz? Akármi is ez a hely, a varázsló erejét blokkolhatja.
- Most mit szívja úgy mellre? - súgom oda Shurinak Strange puffogása hallatán. Ezek az öregek... Mindent a lelkükre vesznek, pedig a Köpeny még elég kedves a démongyerekhez képest, aztán én mégsem panaszkodom, hogy nem tudják megjegyezni a nevem. Pók. Pedig ott díszeleg egy baromi nagy a hátamon. A dokira hol van írva, hogy legfőbb varázsl..... Ácsi, varázsló?! - Varázsló? Úgy, mint... Tudja... - imitálok érthetetlen mozdulatokat, amikből tudnia kéne. - Roxfort, meg...? Okémindegy... - sarkon fordulok inkább és Shuri mellé szegődöm, mielőtt még túlfeszíteném a húrt az öregnél. - Hát, erős egy indítás... Disneyland szórakoztatóbb, hidd el. Oh, hát tőlem ő is jöhet - bökök a Párduc felé, nem gondolván többet bele a "megbeszéljük"-be. Disneyland ártalmatlan és király hely, nem csoda, ha Wakanda uralkodóját is érdekli a dolog. Tőlem aztán mehetünk hármasban is, bár egy kicsit azért ciki lenne. Annyira elbambulok ezen, hogy a felénk repülő karra eszmélek csak. Már ugrok is félre, rántva Shurit is, nehogy a végén még hozzáérjünk, vagy valami. Fujj! Nagy, kerek szemekkel bámulok a végtagra, basszus, a hús-vére végtagra, amit a lenyalthajú csak úgy lemetszett, fujj, de Shuri máris lestoppolja a dolgot. - Oh, ne már! - fakadok ki. - Csak azért, mert srác vagyok? Mi lett a nagy emancipációval? Hölgyeké az elsőbbség, meg minden! - puffogok, de végül rálövök két adag hálót a karra, és annál fogva emelem meg, hogy bejuttassuk magunkat. Az oszlop belsejébe érve el is feledkezem arról, hogy épp duzzognom kéne Shurira. A technológia és a látvány, ami fogad minket, egészen lenyűgöző... lenne. Van egy kis szépséghibája. - Csak nekem nem tetszik az a visszaszámláló? - bökök a kijelző felé, de láthatóan senki sem tudja, mire szolgálhat. Semmi jóra, az fix. Kíváncsian figyelem, Strange mit csinál a sarokban, viszont nincs merszem beleszólni vagy akár hozzászólni, úgyhogy csak bámulom érdeklődve. Én jobbra mennék, a pókösztönöm azt súgja, hogy... De Strange újra itt van, és mondja. Igen, igen, jobbra semmiképp. Én is pont erre gondoltam. Irány balra! - Nem hiszem, hogy szükség lesz rá - felelem közben Shuri kérdésére. - Miss Carol odalent van a Bosszúállókkal. Kizárt, hogy Thanosnak lenne esélye ellenük. Miss Carol borzasztó erős, és így tud repülni - tenyeremmel kettéhasítom a levegőt, imitálva a nő gyorsaságát. - Plusz tök forró... Mármint nem, NEM, nem úgy! Tényleg forró! A bőre éget, meg minden. Mi csak útban lennénk - legyintek, és tényleg biztos vagyok benne, hogy mire leérünk, már véget ér a küzdelem. De ha mégsem, természetesen minden erőmet bevetem. A vezérlőbe érve Shurival rögtön rácuppanunk a műszerfalra. Elég kiábrándító szembesülni vele, hogy egy kukkot sem értek az idegen technológiából. Pedig ha tanulmányozhatnám néhány napig, hétig...! De sajnos alig pár percünk maradt. - ...az egész rendszer egyszerre leállna. Mintha kihúznád a porszívót a konnektorból. Ha nem tudod lekapcsolni, csapd le az áramot... - Nem igazán örülök neki, hogy Shuri magára vállalja a dolgot, de azzal nyugtatom magam, hogy ő jóval okosabb nálam, ráadásul fel van szerelve két tucat olyan kütyüvel, amiket életemben nem láttam. Segítek leszerelni a bejáratot, de mielőtt még a lány elindulna, a vállára teszem a kezem. - Várj. Legyen nálad valami vágóeszköz, legrosszabb esetben megpróbálhatod átvágni vele a főkábelt, ha megtalálod - kérdőn vonom fel a szemöldököm, némán tudakolva tőle, van-e nála valami hasonló, és ha nincs, körbenézek. Pillantásom a lenyalthajún állapodik meg, aki megszerezte nekünk a kart. - Öhm, ööö... Uram? Kölcsön vehetnénk az egyik tőrét? - igyekszem minél szebben és bájosabban nézni, hiába van rajtam maszk, és remélem, hajlandó odaadni. Ha megkapjuk, rácsatolom Shuri övére, de még mindig nem eresztem el. Lehúzom a fejemről a maszkot, hogy rendesen összenézhessek vele. Megfogom mindkét bokáját és körberagasztom-tekerem pókfonállal, ami közvetlenül a két csuklómhoz rögzül. Ezáltal ugyan lefoglalom mindkét karom, de vannak körülöttünk elegen, akik tudnak fedezni minket. - Ez nem szakad el olyan könnyen, de azért vigyázz rá. Adagolom, ahogy egyre beljebb mászol. Ha gyorsan vissza kell jönnöd és nem tudsz szólni, vagy valami... Csak rántsd meg erősen, jó? Egy pillanat alatt kikaplak onnan. - bátorítón rámosolygok, bár a hajam kissé még kócos és elég kimerülten meg szerencsétlenül festhetek... De remélem, sikerül lelket öntenem belé. - Ha túl sokáig elvagy és lejárna a számláló, akkor is kihúzlak, oké? Meg ha a bátyád rám parancsol, meg ilyenek. Mégis csak ő a király... - teszem még hozzá, aztán emelem az öklöm egy ökölpacsira. - Az Erő legyen veled, S!
• Shuri megtalálhatja a bevonzásért felelős főkábelt és megcserélve a polaritásokat az idegen égitest bevonzása taszításba megy át. Így a lehullott darabok felemelkednek a Földről és elkezdenek visszaépülni eredeti helyükre. Az objektum rendszere túltöltődik, s miután a Földet átformáló égitest elhagyja bolygónk atmoszféráját, bekövetkezik a főoszlop robbanása Wakandában. Ezután a Föld többi pontján, mind a 12 másik oszlop is sorban felrobban, nem kis pusztítást hagyva maguk után.
A mechanikus égitest ezután folyamatosan távolodik majd a Földtől a Naprendszerben bolygonva.
Amíg Shuri odabenn ténykedik, a többiek hallhatják még ebben a magasságban, ilyen távolságból is a Titán üvöltését, mely nem sejtet számukra semmi jót.
A robbanás bekövetkezte előtt, a csapatnak ki kell jutnia. Strange nyithat átjárót Wakanda más helyszínére.
A robbanás mindenkit érint! Mivel az oszloptól nem messze zajlanak az ütközetek, így mindenki megsérül vagy meghal, aki nem tud fedezékbe húzódni. Jean Grey, Wanda és Franklin emelnek - és emelhetnek - pajzsot társaik köré, míg mások egyénileg oldhatják meg fedezéküket. Az outriderek, skrullok, elfek és wakandai harcosok nagyrésze odavész a robbanásban.
***
» Általános leírás: A hozzászólásod megírására egy hét áll rendelkezésedre. Amennyiben a partnered/partnereid hamarabb megírják köreiket, lehetőséged van az újabb kör megnyitására. Ha valaki nem írja meg egy héten belül a hozzászólását, a kör újra indulhat (mivel sokan vagyunk, törekedjünk nem megváratni egymást). A Kalandmesternek jogában áll a karaktereket útmutatásokkal irányítani, illetve hozhat be egy-egy körbe/szituációba újabb karaktert, illetve vihet ki, ha eltűnik a játékos, vagy a szituáció úgy kívánja.
UPGRADE:
UPDATE: A korábbi kalandokhoz képest némi változtatásokat eszközöltünk be, melyeket itt ismertetünk veletek pár szóban:
• Szigorúan vezetni fogjuk, hogy kik azok, akik nem írnak és nem jelzik előre felénk elmaradási szándékukat. (Továbbra sem probléma, ha idő, energia, vagy kedv hiányában vagytok, de ismételten megértésetek kérjük, hogy tudnunk kell, hányan vagyunk, s kikre számíthatunk...) Három ilyen alkalom után a karaktereitek kizárásra kerülnek, méghozzá eszméletvesztés indokával, mint harctéren elesettek.
• Olyan civil karakter, aki képesség, vagy fegyver hiányában mozog, nem hozható karakter.
• A kaland során karaktereiteket érhetik súlyos balesetek, ezek miatt felelősséget nem vállalunk. Azt kérjük, hogy ha játszani jöttök, készüljetek fel a legrosszabbra is! (Karakterhalál persze továbbra sem játszik, csak ha valamelyik adminnal egyeztetésre kerül, ahogy a korábbiak során is előfordult.)
• Káromkodás, csúnya beszéd, ismételten nem megengedett. Nem szeretnénk anyázó hősöket! Ha valaki erre vágyik, oldja meg egyéb, személyes kis kalandjai során.
• Az előző kalandokból tanulva: Nincs végtelen erő. Szeretnénk, ha mindenki aszerint mozgatná a karakterét, hogy igenis mindenki kifárad egyszer. Minden hős, minden mutáns, minden inhumans, stb. Kérünk benneteket, erre figyeljetek oda!
- Reagsorrend: - - A felvonás résztvevői: Shuri, Peter Parker, T'Challa, Loki, Dr. Stephen Strange [NJK]
- Megjegyzés: A játék során átkérhetitek magatokat másik felvonásba, ha a reagotok végén egyértelműen jelzitek, hova mennétek tovább!
∆ Hozzászólások száma :
52
∆ Kor :
26
∆ Tartózkodási hely :
❃ in the diamond ❃
A poszt írója ∞Shuri
Elküldésének ideje ∞Szomb. 09 Jún. 2018, 13:08
Ugrás egy másik oldalra ∞
Oszlop
tisztára, mint abban a filmben...
Kissé sürgetem a srácokat, mert bár megy ez a utolsó utáni pillanati kapkodás, nem bánnám, ha ők is sietősebben vennék tudomásul, hogy nagy bajban vagyunk. Nem érünk rá szemezni, pókgyerek! - Hé, te meg... – kapom vissza tekintetem vállam fölött, amikor a bokámmal babrál. Látom, hogy hálót köt rá, mire értetlen mosoly ül arcomra. - Oké, oké, oké. – bólogatok lelkesen, pillantásom Póki fölött Challán állapodik meg. Egy szomorkás mosolyt villantok, tőlem szokatlanul, majd befordulok és indulok is. Sietnünk kell! - Inkább időt adjatok, ne erőt. – hadarom hátra felé, ahogy a csövek közé mászom. Az övemből előkotrok egy karperecet és fényt kapcsolok rajta. Mégse vagyok vakond, hogy lássak odabenn. - Nagyon menő cuccaik vannak, démongyerek, összetojnád magad idebenn. – világítok mindenféle adapter és kábel között, hogy megleljem a forrást, miközben az adóvevőbe beszélek. Hol négykézláb, hol alkaron mászva haladok. Szerencsére az "agy" nincs messze, két perc késéssel elérek hozzá. - Megvan! – kiáltom örömömben és már keresem is a lehetőségeink. A karperecnek hála képes vagyok szkennelni és egy apróbb vázlatos kivetülést csinálni belőle, pontosan magam elé, hogy jól lássam, miféle alapokra épül a cuccos. - Meg tudom cserélni a polaritást... – szinte örömkönnyekbe úszik arcom, ahogy remegő kezekkel babrálok a szívével. Ez a hír ugyebár nekem pár perc hátrányt jelent. - Hé, induljatok el nélkülem. – motyogom, közben a felkapom a nanokesztyűt - nem tudhatni áram alatt fut-e, vagy miféle védelmi rendszere van. - Időhátrányba vagyunk, induljatok el. – érzem, hogy kiver a víz. Nem maradhatnak benn mindannyian. Mivel pereg a számláló, fogy az időnk is. Ha elfogy az időnk és én későn robbantok... Kicserélem a polaritást, s érezhetően megremeg velünk együtt az oszlop. Ami baromi jó, mert az egyik éles szerkezet - talán a szellőzésért felelős - felhasítja a bal karom. - Basszus. – szisszenek fel, fogcsikorgatva rázva a fejem. Kézfejemmel megtörlöm homlokom. Érzem a forróságot karomon, tehát vérzek. A csöpögés könyökömről baromira irritál, így hát kissé kapkodva teszem, amit. - Túltöltődik... – a felismerés után kiszélesedik vigyorom. - Mi pedig rásegítünk. – motyogom, majd lecsatolom a kézigránátnak csúfolható bombákat övemről és rápakolom az oszlop "szívére". Beállítom két egész percre, majd hátrálni kezdek, csakhogy elrúgom magamtól a zseblámpát, ami persze lepottyan valahová, ahol nem érhetem el. - Két perc! Két percünk van elhúzni!! Vakon megyek, nem látok semmit. – megfejelek kiálló darabot, beletenyerelek valami szúrósba, a térdem megrázza valami. - Peter!? – kiáltom a nevét, ahogy aztán húzgálni kezdem a fonalat. Bízom benne, hogy elég erős ez a fizikai kötelék közöttünk, s kiráncigál. (Ha nem léptek le mind.) A fejem ölelem mindkét karommal, védem, hogyha keresztül húzna a járaton, ne érjen semmiféle sérülés - ami persze kivitelezhetetlen. - Megvagy!! – ugrok az ölébe, majd felsegítve őt és persze magam is, Challához rohanok. - Tűnjünk már el, meg fogunk halni, ha itt maradunk... – pillantok kétségbeesve testvéremre, róla pedig a többiekre (ha maradtak).
No. It’s Doctor Strange. Not Master Strange, not Mister Strange. Doctor Strange. When I became a doctor I swore an oath to do no harm, and I have just killed a man! I’m not doing that again. I became a doctor to save lives, not take them.------
- Nem akarja tudni. - pillant savanyúan Lokira, miközben a lépcső felé haladnak. Nem véletlenül nem árulja el, mi várna rájuk arrafelé. Így aztán igyekszik a csapatot finoman terelgetni. A legkevésbé sem jönne jól, ha valakit elveszítenének. Épp eleget veszítettek már. Épp eleget veszített már, fájlalja mellkasát, ahogy eszébe jut Wong. - Ha szükséges. Úgy véli ez alkalommal pazarlás volt részemről? - fordul féloldalasan a férfi felé, ahogy a fiatalok a vezérlőben végzik a dolguk. Ő megállapodik Loki mellett, ám félfüllel figyel a két gyermek szavaira. Pillantása rajtuk játszik. Az öngyilkos ötletre elhúzza a száját. Nem hagyná, hogy Shuri, vagy akár Peter ilyesmit tegyen. Védelmezi őket, s feladatát komolyan veszi. - Próbálja meg elvenni. - határozottan húzza ki magát, ahogy az asgardi szemeibe néz. Strange az életével esküdött fel a kő védelmére, s így is tesz majd. A Titán nem szerezheti meg tőle. Legalábbis nagyon szeretné hinni, hogy hatalmában áll megvédeni azt. Neki sem tetszik a robbantás gondolata, de úgy hiszi, hogy szükséges bíznia a fiatalokban. Loki kijelentésére felé pillant. - Bármikor távozhat. - arca keserédes mosolyt villant, majd előre lép Challa mellé, amikor kérdést intéz felé. - Van az építményben valami, ami blokkolta a képességem, de ha szükséges, ... megoldom, hogy kijussunk. - határozottan jelenti ki. Jobbja tenyere ökölbe feszül. Újabb energianyelés a sötét dimenziókból, már kész öngyilkosság. Türelemmel ácsorog, épp csak fel - alá sétálgat, amikor meghallja a Titán üvöltését. Döbbenten kapja fel a fejét, kékjei végig futnak a jelenlévőkön, ő kis hallották-e, majd a műszerfalra támaszkodva, nyakát nyújtóztatva próbálja kifigyelni, honnan jött az üvöltés. Ám amikor megpillant, ledermed. Ajkai elnyílnak, rácsodálkozik a képre, ahogy a távolban, túl Mephisto hőscsokrán, túl a harcmezőn, ott van Thanos, s körülötte halott hősök fekszenek. A mellkasa elnehezedik. - Atyaég... - teljesen elképed, halkan nyöszörgi. Meg sem hallja Shuri kérését, nem képes figyelni a körülötte lévőkre, túlságosan ráül a döbbenet. Nem barátja egyikük sem, de látván a Kapitányt testét, Starkét, elszörnyed. Az oszlop rázkódik, ahogy valami megváltozik benne. Strange stabil alapállásba áll, majd várakozik. Rosszallóan morog, ahogy az egész elkezd velük együtt rázkódni. Tudván fogy az idő és a lány elindul kifelé, ő rögtön kifeszíti karjait, hogy átjárót nyithasson. Alig-alig serceg aranyló fénye, a narancsszín haloványan tündököl. - Gyerünk már... - úgy fest a Bashenga-hegy legközelebbi pontjára sikerül nyitnia egy átjárót, épp, amikor Shuri már sürgeti őt. - Ez nem egy harapófogót igénylő művelet... - morog, de végül reszkető kezei végén megnyílik a portál, s elhagyhatják mind az oszlop belsejét rajta.
Amint átérnek, Strange rögtön rohan tovább. - Te nem jöhetsz. - bök tenyerével Shuri felé, aki abban a pillanatban elájul, s a férfi köpenye öleli magához a leányt, hogy aztán a hegybe vigye. A Doktor eközben futó léptekben indul meg Thanos felé. - Tereljék el a figyelmét, nagyon kérem! - kiált Peter, T'Challa és Loki felé, ha még vele tartanak. ((Ha senki nem tart vele, akkor klónjait felhasználva próbálja meg összezavarni a Titánt.)) Ő pedig az elesett hősökhöz igyekszik, rohanvást. Út közben vállaira kúszik vörös lebegője, s együttes erővel szelik át az eget. Strange bizonyára belehalhat a következő percekbe, de ugyan mire való az idő a kezedbe, ha nem használod fel?! Így hát Strange, a hősökre irányítja a zöld fényt, melynek hatásával, térdre zuhanva, szépen lassan, sorjában, életre kelti őket. A zöld fény azonban nem elegendő, narancsos árnyalat kúszik mellé. Remegő váza, ajkain kibuggyanó vére, elsápadt bőre, lila vénáinak kitüremkedése jelzi, hogy ezt a mágiát nem lett volna szabad használnia. Sohasem.
/ Stark, Barnes, a Kapitány, Hulk és Carol is szépen sorban éledezhetnek, s ahogy ők visszanyerik erejük, Strange úgy haldoklik. Végül eszméletlen állapotba kerülve elterül... Fakó színe még sápadtabbá formálódik. Légzésének jele nem marad. Pulzusa rohamosan csökken.
- Ilyenkor történik az, hogy … valahogy mégis megtudjuk. – vonom meg a vállamat, nem erőltetve tovább, hogy kiszedjem Strange-ből azt, amit tud. Elég régóta élek már ahhoz, hogy tudjam, ha valamit megpróbálunk elkerülni, az végül mindig az utunkat fogja állni. A sors keze, vagy akárminek is hívjuk, mindig ellenünk dolgozik. - Ezt magának kell tudnia, maga látta, hogy mi fog történni. – feleltem mosolyra húzva a szám, mielőtt a két gyerek elkezdett beszélni. Nem különösebben tettem, hogy odafigyelnék rájuk, akármiről is beszélnek, nem értek hozzá, és nem is érdeke. Strange magára vállalta, hogy vigyázz rájuk, emberként ő talán többet ért abból, ami lezajlik köztük. - Ez aztán az önbizalom. – reagáltam bólogatva Strange kijelentésére. Ugyanakkor mindketten tudjuk, hogy ennél jóval nehezebb lesz megvédenie a követ, ha Thanos tényleg el fog jönni érte. Miért is ne jönne? Itt van a kő egy karnyújtásnyira, és általa uralhatná az időt. Csak az ostoba utasítja ezt vissza. - Igen, tudom. – pillantok Strange felé, de nem engedem, hogy bármit is kiolvashasson a tekintetemből. Bármikor távozhatok … ezt jobb, ha ő is fejben tartja. - De kérem is vissza. – vonom össze a szemöldököm, a fiú kérdését hallva, majd az övemből előhúzom a sajátomat, nem Strange-ét. - Ez aligha jelent sok jót. – pillantok Strange-re, majd a többiekre, remélve, hogy a lány eléggé gyors, hogy ne mindannyian itt haljunk meg. Se az idő, sem a hely, sem a … társaság nem különösebben alkalmas arra, hogy mindannyian a másvilágra jussunk. – Amit mondott a távozásról, azt hiszem itt az idő. – pillantok én is a varázslóra, megerősítve a lány szavait. Akárhonnan is meríti az erőt, amit használ, itt az ideje, hogy ismét megtegye. Különben a közös kis kalandunk gyorsan fog és csúfos véget érni. Nem várok sokat, amint az átjáró megnyílik átlépek és már fel is sóhajtanék, mikor Strange tovább rohan, de előtte még álomba szenderíti a lányt. Strange szavait hallva legbelül felsóhajtok, de megindulok a két ember után, hogy a segítségükre legyek. Ők pedig mindezt megteszik … jóságból és együttérzésből? Ennyit küzdeni és szenvedni, hátsó szándékok nélkül? Elég unalmas lehet. A tőrjeimet kihúzva és megforgatva zárkózom fel az önjelölt hősök mellé. Ők az elemi jófiúk, az első támadás őket illeti.
- Mi?! Legközelebb én mászok be! - motyogom kissé duzzogva. Elgémberednek a lábaiam a guggolásban, de azért nem mozdulok a helyemről, adagolom a hálót és csak imádkozom, hogy minden rendben alakuljon. Hallván, hogy Shuri képes megváltoztatni a polaritást, megkönnyebbülten felsóhajtok. Végre valami jól sül el a mai napon... - Tessék? Nem hallak jól. Recseg a vonal... - susogok bele az adóvevőbe, eltorzítva a hangom, mikor felszólít minket, hogy menjünk. Na meg persze, azok után, hogy mennyi mindent túléltünk együtt... De azért hátrasandítok a Dokiékra, jelezve, hogy ha akarnak, ők mehetnek, mi majd kirepülünk valahogy. Thanos üvöltésére akkorát ugrok, hogy befejelem a műszerfal nyílását. Fogalmam sincs, mi történik odalent, úgyhogy elkezdem nyaggatni a Dokit, lát-e valamit, ám az arckifejezése... Nagyot nyelek és inkább egyből elhallgatok. Bármi is történik odakint, talán jobb, ha minél kevesebbet tudok róla. - Nem is rossz, kicsilány! - kiáltok fel vidáman Shuri sikere hallatán, és ahogy jelt ad, hogy kijönne, már ki is támasztom a sarkam, hogy megránthassam őt a hálónál fogva. - Védd a fejed! - pár röpke pillanat alatt kikapom bentről. Inkább szerezzen pár puklit magára, minthogy a toronnyal együtt robbanjon... - Megvagy! - kiáltom egyszerre Shurival, ahogy ölbe érkezve letarol a lábamról. Letépem róla a hálót és talpra kecmergek, aztán már tologatom is át a többieket az átjárón. Nekem nem kell kétszer mondani, hogy elhúzzunk innét.
Az átjáró túloldalán máris ujjongani kezdek, lelkendezve csacsogok Shurinak arról, mekkora királyság volt már, és hogy mennyire menőn megoldottuk, és milyen királyat szólt, és... Ám a Doki már rohan is tovább, és Shuri a következő percben eszméletlen. Értetlenül kapkodom a fejem, fogalmam sincs, mi történik, meg miért történik, de kisfiús zavaromban az az első, hogy engedelmeskedek Strange parancsának-kérésének, és kissé habozva bár, de a nyomába eredek, egy-egy aggódó pillantást vetve csak a vállam felett a hátrahagyott lányra. Aztán egyből megértem, miről szóltak az elmúlt percek. A vérfürdő és hullahegyek közepén álldogáló Titán képe örökre beleég a lelkembe, és közel két percre teljes sokkot kapok. Csak állok ott és bámulom a legyőzött hősök mozdulatlan sziluettjét, és érzem, hogy a gyomrom menten felfordul. Nekitámaszkodom a legközelebbi fának, próbálván feldolgozni a tényt, hogy a Bosszúállók vesztettek. Hova lettek az Őrzők?! - Nem... - Alig térek észhez. Minden példaképem halott. Miss Carol... Akkor nekünk hogy lenne bármi esélyünk...? Végül valami észhez ránt, és úgy döntök, ha meg kell halni, hát nem teszem azt gyáván. Kilövöm a hálómat és a levegőbe szökkenek, hogy körbe-körbe repkedjek a lila óriás körül. - Hé, te rohadék! Kapj el, ha tudsz! - A tőlem telhető leggyorsabban körzök és ugrálok Thanos körül, rá-rálőve egy-egy adag hálót, hogy bosszantsam és megzavarjam, míg a Doki végez... Nos, akármit is művel éppen. Nem pont az életre kelő hősöket értettem "akármi" alatt. Újabb sokkot kapok a halálból feltámadó Bosszúállók láttán. Talán a bambulásom elég lehet hozzá, hogy a Titán félrecsapjon, de bárhogy is, végül a Dokitól nem messze kötök ki, felszántva néhány méteren át az avart. - Wow, ez... Wow... Mármint.... Nem tudtam, hogy... - magyarázom a Dokinak, miközben megpróbálom négykézlábra tolni magam, de valami nem stimmel. Strange nem mozdul. Miért nem mozdul? Ó, te jó szagú úr.... - Doki? Doki! Hé, Doki! - négykézláb mászok oda hozzá, bárhogy is fekszik, a hátára fordítva, és kétségbeesetten rázogatni kezdem. Nem lettünk legjobb haverok a fickóval, de annyi mindent tett értünk... - Nenene, gyerünk, Doki, nem szabad ennyitől feladni... - Nem mintha egy fél tucat ember feltámasztása ne lenne nagy dolog, de hát ő... Egy igazi varázsló... Roxfort meg minden... Mi az ördögöt csináljak? - Valaki? Hé, valaki! Miss Carol! - kiabálok a többiek felé, kétségbeesetten kalimpálva. Valamit tennünk kell, különben a Doki meghal... A világon semmi nem jut eszembe, ám ahogy idegesen markolom a férfi mellkasát, hirtelen megakad a pillantásom a tenyeremen. Vetek egy pillantást a szakadt, vörös anyag alatt begyógyult sebekre és bevillan a hegy belseje, a különleges gyógyító cuccokkal, ahova Shuri vitt. Igen. Igen. Egy próbát megér... - Gyerünk, Doki... - megpróbálom felkarolni a férfit a földről, de nincs elég erőm, hogy rendesen meg tudjam tartani, úgyhogy ha senki sem segít cipelni őt és a Köpenyt sem tudom rávenni, hogy vegye át a terhet, akkor hálókkal lövöm körbe magunkat, a törzsemhez rögzítve a mágust. Még ha meg is kell küzdenem minden lépésért, a hegy belseje felé indulok vele, amerre Shuri mutatta az utat...
- Nem igazán gondolkodsz mielőtt beszélsz, igaz? – pillantottam Pókemberre, de nem rosszallóan, vagy lesajnálóan, inkább … együtt éreztem vele. Én sem mindig tudom, hogy egész pontosan mit reagáljak bizonyos helyzetekre. Csak én vele ellentétben általában „lefagyok” Shurit idézve, míg ő inkább addig beszél, míg tovább szál a pillanat. – Thanos legutóbb halott volt. Nem tudjuk, hogy jött vissza. – teszem még hozzá a fiú szavaihoz. A hite bizalomgerjesztő, és helyén van a szíve, de a helyzet sajnos nem ilyen könnyű, vagy egyszerű. Thanos kijátszotta a halált, legyünk akármennyien és akármilyen erősek is, elképzelhető, hogy olyan eszköz van a hatalmában, amit még csak fel sem használt ellenünk. - Rendben, ha azt mondja képes rá. Úgy érzem, hogy sietve kell távoznunk. – húzom el a szám, ahogy körül nézek magunk körül, mintha csak az ellenséget keresném. Ez a hely idegen számomra, mindenhol potenciális ellenséget látok. - Szó sem lehet róla. – folytom el csírájában Shuri ötletét, mikor azt mondja, hogy hagyjuk itt. A többiek elmehetnek, ha gondolják, nekem eszem ágában sincs itt hagyni. – Ha nem tudod időben megcsinálni, inkább gyere ki onnan. – mondom Shurinak, ahogy előre lépek és aggódva figyelem, amit csinál. Ha kell, saját magam fogom onnan kiráncigálni. Semmit sem ér el azzal, ha feláldozza magát, találunk más módot. Nem fogom megint elveszteni. Nagyot nyelek, ahogy látom, hogy kijut és nagy kő esik le a szívemről, majd egyből a varázsló felé fordulok én is. – Itt az idő. – távozni. Megtettük, amit megtehettünk, most ideje a saját életünket menteni. Csak azután lépek át az átjárón, hogy Shuri is átjutott, mikor azonban Strange egy intéssel elintézi, hogy Shuri elveszítse az eszméletét, ösztönösen kapok felé, hogy elkapjam, de megelőz a varázsló köpenye. Szívesen odamondnaék a varázslónak valamit, de már túl messze van, Shuri után pillantva pedig látom, hogy a hegy belseje felé tart, így végül lenyelem a mondanivalóm. Az a legfontosabb, hogy ő most biztonságban legyen. - Úgy tűnik mégiscsak segítségre van szükségük. – pillantok Pókemberre, majd megiramodok kifelé Thanos felé, hogy lefoglalhassuk. – Thanos! ¬– hívom fel magunkra a figyelmét. – Még nem végeztünk! – kiáltom oda neki, majd mielőtt még futva megindulnék a Titán felé, a fiúra pillantok. – Tartsd a távolságot, ne kerülj túl közel hozzá. – az ugyanis öngyilkosság lenne. Ha a Titán túljutott a Bosszúállókon, nem volna bölcs alábecsülni.
• A felvonás szereplőinek sikerült a robbanás elől az utolsó pillanatban megmenekülniük. A Bashenga-hegynél bukkantak fel, ahol Dr. Strange eszméletlen állapotba juttatta Shurit, hogy megóvja Thanostól, majd a hegy belsejébe vitette köpenyének parancsolva. Peter, Loki és T'Challa Thanos ellen indultak, amíg Strange az elesett hősökön próbált segíteni...
***
» A 15. felvonás véget ért. Köszönjük szépen a részvételt!
