Üdvözlünk az Infinity Marvel frpg oldalán
légy, aki lenni akarsz a marvel végtelen világában
Lépj be közénk
ne rejsd el magad

Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Chatdoboz
oszd meg velünk titkaidat





Itt tartózkodók
ki jár erre?

Jelenleg 6 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 6 vendég :: 1 Bot

Nincs


A legtöbb felhasználó (71 fő) Hétf. 29 Május 2017, 19:54-kor volt itt.



Utolsó posztok
érkezett válaszod?




Díjazottaink
A Tavasz nyertesei


A tavasz férfi karakterei

Logan & Eric
A tavasz nõi karakterei

Norina & Caroline
A tavasz párosa

Pepper & Tony
A tavasz canon karaktere

Shuri
A tavasz kedvenc karaktere

Drax
A tavasz saját karaktere

Vitali
A tavasz elõtörténete

Franklin
A tavasz játéka

A 4. kaland (I. - II. kör)

Share|


Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down

↷ i still believe in heroes

avatar
∆ Hozzászólások száma :
7
∆ Tartózkodási hely :
☙ Imitt-amott



Tárgy: Alassë, the dark elf Szer. 09 Május 2018, 22:08

Alassë

The dark elf




biográfia

becenév » Nincs?
születési idõ »Réges-régen, néhány emberöltővel ezelőtt.
születési hely » Alfheim.
kor » 634.
play by » Bridget Regan
csoport » Sötét elfek
tartózkodási hely » Imitt-amott Alfheimben.
család » Alassë nem nőtt fel nagy családban, nem voltak testvérei, csakis édesanyja, Caeris egy fény-tünde. Egyike azoknak, akik a sötét elfeknek estek áldozatul, a rossz mag talajt ért és megfogant Alassë. Ezek  után Caerisnek nem volt szíve eldobni magától a gyermeket, azonban sosem házasodott meg, később Bevésődését megkereste, mikor lányát elvesztette.
Édesapja, mint később kiderül, Zhoron.



jellem és külsõ »

Előtte
Gyönyörű, bársonyos, szőke üstökössel rendelkezett, pont mint édesanyja. Hozzá márványfehér bőrrel, de ezt a szoborszerűséget megtörte az azúrkék szempár és a halványpiros, szépen faragott száj. Meg kellett hagyni, szép teremtést volt az egyenes, kecses tartásával, melyből csak úgy sugárzott az elegancia, kedvesség, jóhiszeműség, segítőkészség. De több volt, mint egy külső, a báj meleg szívet takart - fedhetetlen, akaratos, kedves, érző szívet, aki lehozta volna a csillagokat is az égről a szeretteiért, és az igazságot üldözte lépten-nyomon. Elnyomta magában azt a haragot, ami édesapja miatt emésztette, aki megtörte anyja szívét, testét és lelkét, aki olyan sebet ejtett, amit sosem tudott begyógyítani senki. Pont ezért akarta elkerülni azt a félelmet, ami édesanyja elméjét nyomta, hogy örökölhetett akár egy vonást is, nem akart hasonlítani apjára. Azonban... Néha pont azon az úton találkozunk szembe a sorssal, melyen megpróbáljuk elkerülni azt. Nagyszerűen rajzolt, táncolt és énekelt, de volt tehetsége a kardforgatás művészetéhez, jól bánt az állatokkal és könnyedén tudott kellemes hangot megütni bárkivel is. Tündökölt, bárhol feltűnt, sosem a szürke egerek közé tartozott. Azonban kevesen tudták, hogy a tiszta, ártatlan szív olykor megingott, olykor árnyékba borult, olykor idegen, sötét gondolatok fullasztották a lányt, amiről nem beszélt, senkit sem akart terhelni ilyesmi aprósággal.  

Utána
A fényes tincsek már feketében játszottak, az azúrkék tekintet olykor-olykor ében színben forgott, a bársonyos bőr megmerevedett, a mosolygós száj nem görbült már felfelé. A kecses női alak elvesztette kisugárzását, a vonásokon megült az árnyék és a sötét, ami az ártatlan szívet kiforgatta, sötétbe rántotta. Ingatag lett, ki  maga sem tudja, mit akar. Folyamatosan változó, ki a szelíd érintésből éles pofont kanyarít. Kegyetlen és agresszív lett, kit a szeszélyei irányítanak, élvezte, hogy rombolhat, hogy pusztíthat, hogy mások életét teheti tönkre, hogy egyre gyűlik ujjain a skarlát és lába körül a hullahegy. Élvezte minden pillanatát, és nem akart meghalni, küzdött önmagáért, saját szíve vágyáért, melyben nem volt fény. Nem dalolt többé, nem is rajzolt, sokkal jobban lekötötték a fegyverek és gépezetek, no meg, hogy másokat kijátsszon. Ami régen elkerülte, most megtalálta és makacsul ragaszkodott hozzá. Nem egy jéghideg halálhozó lett, hanem a gúnyos játékos, ki alig várja, hogy végre mattot adhasson, addig is még mosolyogva figyeli a szenvedőt. Kegyetlen és könyörtelen lett, a meleg szív lassan bepáncélosodott, csak egy múló emlék volt az a csoda, aki régen Alassë nevet viselte. A harcos amazon már nem vágyott békére, nem bírt egy helyben megmaradni és útra kelt... Hátrahagyott mindent és csak az ő lelke tudja, micsoda ádáz küzdelem is folyik belsőjében.
képesség »
Képességei különlegesebbek, mint a fény elfeké, vagy a sötét elfeké, azonban a párfordulása során sok mindent elvesztett, sok minden megváltozott benne.
Fizikuma masszív és erős, amihez párosul az érzékszervek adta élesség, mint a legtöbb elfnél. Reflexei kimagaslóan jók, ahogy hajlékonysága is, azonban például íjászatban a legtöbben túl mutatnak rajta, ő kimondottan közelharcban és a kard használatában kiváló.
Képességei közé tartozik még, hogy több nyelven képes beszélni, és az állatokkal ugyan nem érteti meg magát, de összhangba tud lépni velük. Vagy legalábbis néha napján képes rá, mikor éppen a fény elf kibújik szíve mélyéből.
Ezen kívül úgymond az eredetlátást birtokolja. Vagyis emberek, tárgyak, élőlényeknek képes bármely pillanatban megnézni jelenét, múltját, vagy jövőjét. Ugyan, csak zagyva képekben, és képtelen ráfókuszálni olyan dolgokra, hogy ő most a halálát akarja látni a másiknak, nem tudja befolyásolni a látást. Ez akár több perces is lehet, akár szinkronba is léphet a képekkel, akkor ő maga lesz az elszenvedő alany, nem pedig egy külső szemlélő, de akár csak pár másodperces is lehet az egész. Félig-meddig már elsajátította, hogy a Látás ne rekessze meg a cselekvésekben, képes legyen tőle függetlenül mozogni.
És egy apróság, hogy a fájdalom folyamot képes irányítani, akár átadni, akár elvenni, legyen az fizikai, vagy lelki eredetű. Utóbbi kettőnél kék szemei átváltanak ébenfeketébe, néha-néha még a fehérjéje is fekete lesz.
Bevésődésre mindig vágyott, édesanyja szerint akár lehetett is volna esélye, hogy valaha legyen ilyen személy a számára Midgardon, mára már ez teljességgel elveszett. Jószerivel örül, hogy nincs olyan tényező, ami megkösse.
A Földön, mikor lenn járt, régen, még képes volt Fehér Vidra alakjában mászkálni pár óráig, napjainkra viszont már képtelen átalakulni.
Gyengesége az ingatagsága, szinte bipoláris zavarokkal küzd és ez bármelyik pillanatban előtörhet belőle, nem tudja egyensúlyba hozni a fény és sötét mérlegét.

elõtörténet »
☙❧
Haja ében lesz, mint az éj.  
Lelke, mint a tündöklő fény
Nagykorúvá ér
És megtalálja őt a sötét.
Anyám... – suttogta elcsuklóan és szorította meg a kantárt a hirtelen jött szédüléstől, a színek lassan kiszivárogtak látómezejéből és már csak fekete-fehérben látott. – Anyám... – nyögte újra halkan, mivel a hang is kezdett megrekedni torkán. Lassú, égető érzést érzett meg tarkója tájékán, mely mardosva vánszorgott végig lassan testén és borította el. Rémülten nézett körbe,  egy darab színt nem látott.  Se pirosat, se kéket,  se zöldet,  csak fekete és fehér volt minden...
Igen, Alassë?– fordult meg Caeris a nyeregből és nézett gyermekére, de arcáról a jókedv azonnal eltűnt, mikor a sápatag lány újra tátogta a nevét. – Mi történt? – lovagolt mellé, mire többen is azonnal felnéztek a menetből és csöndesedtek el. A kedv azonnal megfagyott, értetlenség vette át a helyét, csak az anya és a gyerek között volt halovány kapcsolat, mi mesélt...
Anyám... – tátogta csak újra, de mielőtt még ledőlt volna a finom, bőrnyeregből elkapták a karját.
Alassë! Alassë! – nézett a szemeibe anyja és fogta meg erősen a vállait,  mivel a lovak miatt közelebb nem tudott hozzá férkőzni. – Mi a baj,  lányom?  Mondjad! – jött a határozott hang, de a lány már csak a fák lombkoronái felé kezdett lesni, mintha ott megtalálná a szabadságot. Túl a fákon,  az ég alatt, ott valahol... Ott lebegni. Gondolatai lelassultak, csak egy érzés töltötte ki a fejét, még pedig a szabadság.  Érezni akarta, tapintani, mintha az olyan könnyű lett volna, mint lecsapni egy bogarat.
Mindenki köréjük gyűlt és az egyik Alassë-val egykorú lemászott a nyeregből és ment a lány segítségére. Lassan karjai közé húzta és szedte le az ülésből a törékeny, sápadt lányt,  ki még mindig a tiszta, kék eget figyelte.
Caeris?  – fordult kérdő tekintettel Alassë-t tartó nő az említett felé, aki csak suhanó ruhában lépett mellé és érintette meg gyermeke arcát.  Aggodalom cikázott át vonásain és lehunyta a szemét,  ahogy kántálni kezdett valami szöveget,  mire pár idősebb egyén is melléérve szállt bele a dalolásba, mire  furcsa ének keletkezett, melynek hangjai kissé botladozva követték egymást, de összeépültek.  Azonban mire befejezték, Alassë lehunyta a szemeit, arca újra színt öltött, mintha mi sem történt volna. Mintha...  
Teltek az évtizedek, de nem történt semmi sem, ami félelemre adhatott volna okot, pedig a jóslat ott lebegett a falu fölött, várva, hogy mikor is csaphatna le igazán.
Alassë felnőtt, saját életét kezdte meg, már nem függött senkitől és semmitől. Gyógyítással kezdett el foglalkozni, tenni akart valamit népéért, hogy végleg eloszlassa anyja gondterhelt felhőit, kiben néha napján újra és újra felütötte fejét a gondolat, hogy már pedig minden csak díszlet, és valaki le fogja rántani a leplet nem sokára. Nem is tévedett sokat...
☙❧
Tisztasága elveszik örökre
Mocskos kezét teszi ölbe
Marad rajta jel
Melyet nem tüntethet el.
Idegen barlangrendszerben sínylődött, ahova nem tudta, milyen út vezet. Ennek az épületnek is legaljába kényszerült, ahol a nedvesség csillogott a falakon, fény csak a meggyújtott fáklya adta és denevérek kóricáló hangja volt az esti altató. Napok, hetek? Fogalma sem volt, mennyi idő telt el a nehéz bilincsben, mely karjait és lábát húzták és nem mellesleg vastag fém övekkel volt még biztosítva dereka, mellkasa és nyaka egy laphoz, nehogy menekülni tudjon. Az elején még ínycsiklandó volt a gondolat, később már csak halovány csillogás, nem több. Aki szökni próbált, azt megölték kérdés nélkül a sötét elfek. Áldozat? Mit számít? Azt vette észre, hogy egyesével tűnnek el körülötte társai és egyik sem tért soha vissza. Még csak emlék, annyi sem maradt utánuk.
Egy nap, ő hozzá is jöttek, összecsuklani készülő testét megtartották, vállánál fogva végig húzták az egyenetlen folyosókon egy viszonylag világos teremig, ahol a padlóra lökték.
Ciccegés töltötte be a levegőt, nehéz csizmák koppantak a kövezett padlón, míg nem egy kéz markolta meg állát, és muszáj volt feltekintenie. Ébenfekete szempárral nézett farkasszemet. Groteszk mosoly ült ki a férfi vékony ajkára, de szavakat nem nagyon mondott.
- Hmm - öblös hümmögés, majd elengedte a lányt. - Hiszel a Sorsban? A sorsfordító történésekben?
Válasz nem érkezett, nem mintha úgy tűnt volna, hogy a férfi nagyon is akarna válaszokat. - Úgy hiszem, mindenki maga életének kovácsa, de lehetek mások életében a Sors, amit nem lehet elkerülni. Ez vagyok a tiedben is, Alassë. - Negédes, duruzsoló hangja lágyan és pusztítóan ejtette ki a lány nevét, ki félig meddig megemelte fejét, értetlenül pislogott, és csak azt érezte fél ettől az arctól és ami velejárhat. Az idegen olyan erőket képviselt, amitől mindig is írtózott, mindig is el akart kerülni... - Fájni fog, de sikerülni fog, a lehetőségek ott vannak benned, csak fel kell ébreszteni.
A beszélgetés nem tartott tovább, Alassë-t pillanatok alatt tovább hurcolták, újabb teremben, hol kifacsart, felismerhetetlen testek bűzölögtek, míg az egy-két élő fellógatva, félájultan nyöszörgött. A legsötétebb órák köszöntöttek a lányra, amit valaha tapasztalhatott. Éhezett, szomjazott, és tűrt. Eltűrt mindent, mit vele tettek, nem mintha ellenkezhetett volna. A fájdalmat ezer különböző módon tapasztalta lelkileg, fizikailag, mentálisan. A fény lassan kihunyt, a sötét pedig életre kelt benne. Mindig is ott aludt benne a fénytelenség, lappangott, akár egy betegség és mikor az akarat meggyengült, színre lépett. Hisz az ember nem tagadhatja le önmagát, úgy sem menekülhetett volna végtelenségig Alassë az elől, ami valójában volt. Már pedig sötét elfnek született.
- Kérlek... - artikulálta, mikor egy nap a férfi eljött hozzá, kinek arcán éles mosoly látszott.
- Belegondoltál abba, miért te vagy már csak életben? - közeledett feléje, olyan közel, hogy egy-két centi választotta el csak arcukat egymástól. - Én vagyok az apád - csókolta homlokon, láthatatlan jelt helyezve a lány homlokára. Örök jelt.
☙❧
Kárhozott halál jön érte
S elviszi messzire, örökre.
Nincs mi megmentse
A korbácsolt vas elfedte.
Lépéseik kongnak, ahogy apja után sétál semleges arckifejezéssel, vörösben ázott fehér ruhában. Meghasonulnak vonásaik és le sem tagadhatnák, hogy egy vér folyik az ereikben. Azonban Alassë nem apja mellé sétál, hogy elfoglalja az őt illető helyet, a jobbot, mert ő a jobb keze. Egyenesen szembe áll vele, penge vékony mosollyal az arcán, de teljesen kifejezéstelenül. Groteszk valóként, szoborként, kiben nem leledzik a fény. Minden porcikája tündökölt a könyörtelenség szépségében, a halál hozásban, a szeszélyben, melyet a faj adott számára. Tökéletes megtestesülése volt mindannak, aminek lennie kellett.
- Igen, Alassë? - vonja össze apja a szemöldökét, ahogy a hosszú csönd leült közéjük, értetlenül néz saját lányára, kit ő formált meg, míg máskor oly könnyen olvasott benne, mint egy nyitott könyvben, most csak rejtélyt lát a kék szempárba. A kék szempárban, mely a különböztető jegyük, ez az egy, amitől úgy érzi, Alassë sosem lehet igazi sötét elf, mint a többiek. Kell egyáltalán a terveihez? Nem elég a tett, még a látszattal is bizonyítania kéne?
- Hiszel a Sorsban? - bökte ki végül a lány. - Én nem, de lehetek mások életében sorsdöntő - játszott egy évszázadokkal ezelőtti jelenetet el, csak a szerepek felcserélődtek. Együtt meneteltek, együtt romboltak, gyilkoltak, pusztítottak, néztek szembe vereséggel és győzelemmel. Együtt lettek többek, együtt felejtették el Alassë édesanyját, Caerist, együtt vívták ki a hírüket, növelték a félelmet a többi elfben a sötétek ellen. - Ahogy te az enyémbe voltál, úgy én leszek a tiédben.
Rideg-hideg közönnyel ejtette ki ajkai között a szavakat, és lecsapott, mielőtt a férfi feleszmélhetett volna. Túl sok ideje volt már Zhoronnak, túl sok, és ő pedig nem tudott tovább lépni, mert apja gúzsba kötötte, pont úgy, mint régen az anyja is. Ő nem fény elf, nem is sötét elf, a kettő között az a valami, ami mindkettőn túl tudna mutatni.
Zörgés hallatszott mögötte, a két őr fegyvert fogott, ellene vonultak, de miután újabb esett el, a másik meghátrált. Miért kéne több áldozat? Esélye sem lett volna, másrészt sosem demokratikusan történtek az ilyen cserék. Alassë került Zhoron helyére? Senkit sem különösebben zavart, tudva, hogy a lány méltó utód, saját vér, sosem kellett megkérdőjelezni tetteit és nem volt párja, aki úgy értett volna a harchoz, akár csalva vagy tisztességesen.
- Takarítsátok fel - csukta le apja szemeit, és elfoglalta a férfi helyét. Több lett, mint valaha is remélte, a sötét oly mértékbe elnyelte, hogy elfelejtette milyen is volt előtte az élete, elfelejtett szeretni, és segíteni, énekelni és táncolni, minden, ami volt, már csak történelemnek számított. Egy letűnt kornak, ahol nem élt, csak élni hagyták.
Alassë a hadtest vezetője lett, hatalommal bírt, de ennyi nem volt elég a számára, még akart és akart, de ahogy a mondás tartja, túl sokat akar a szarka, de nem bírja a farka...
☙❧
És nem megy érte senki sem
Egyedül maradt örökre.
Vér, harag s szégyen
Nagyobb vagy épp porrá lészen.
- Mi? - hörögte, és megtántorodva lökte el magát tőle, kifutott így belőle a kard, mintha csak eltávolítottak belőle valamilyen részt. A sebre tette kezét, érezte, ahogy a forró vére kibugyog, beszínezi a hófehér ruhát, melyet hiúságból nem dobott el, mikor elhagyta szülőfaluját és édesanyját örökre.
- Gerich veleth nín. Szeretlek. - suttogta rekedtes hangon a férfi, kit férjének nevezhetett. A sötét elfeknél másképp működött a házasság, igaz, hű szerelem sosem tartotta össze a két felet, de valamin alapultak a dolgok, mint például a közös erő, vagy éppen a gyermekáldás, most, hogy nagyon megritkultak a sötét elfek számai a sok harcban, ha győztek is, csak nagy áldozatok árán... – Büszke vagyok és mindig is voltam rád - mosolygott és eldobta a vöröslő kardot. Alassë értetlenül, zavarosan nézett rá. Mi folyik körülötte?
Kérlek... – görbült a lány szája lefelé.
Minden rendben lesz - lépett hozzá a férfi, akit még apja választott a számára, mert kellően méltónak számított mágus tudásával. Micsoda utódok lehettek volna... pf.
Átölelte, magához húzta, hogy a lány vére őt is megfesse. - Melethril. Szerelmem - suttogta édesen a lány fülébe, úgy ölelve, mintha félne, menten darabokra esne.
- Mit műveltél... ? - torzult Alassë arca el a végig futó fájdalomtól, belsőjét égetni kezdte a kín, a mozdulatok egyre nehézkesebbekké váltak. Ennyi lenne? Így? Hogy lehet ez? Miként történhetett, hiszen...
- Add át - fogta meg a lány kezét. - Add át a fájdalmad, hogy fizikailag is érezzem, milyen téged elveszteni.
- De mit...? Mégis... - nem tudta szavakba önteni kérdéseit, melyek száguldoztak elméjében, rugdosták tudatát, ogy nehogy hagyja magát és lecsukódjanak szemei. Oly régóta ismerte már Őt, és most? Mi? Miért?  Mi folyik itt? Csak érezte, hogy lüktet az egész teste, és ahogy a vér távozik, őt is hagyja el az ereje...
Csak az utolsó pillanataiban értette meg, hogy a hitves, kiben őszintén bízott, pont annyira volt sötét elf, mint Alassë macska elf. Hát ennyire vak lett volna? Vagy a benne élő fény elf oltalmazta a társat? Nimellos igazán büszke lehetne emberére, ki így be ásta magát soraik közé, micsoda szemfényvesztés?!
- Le melithon an-uir. Sílo Anor bo vâd lín! Örökké szeretni foglak. A Nap ragyogja be utadat! - Tapasztalni igazán, hogy szeretnek és erre rájönni az utolsó pillanatban? Igaz ostobaságra és vakságra utal. Alassë-t lefoglalta, hogy bizonyítson, hogy több lehet, mint bármely társa, hogy a félvér vére nem képes megkötni lelkét, pedig mindig is meg volt az kötve, ahogy fény elfként élt, ahogy sötét elfként. Utolsó pillanataiban is ezt az arcot látta, kit a Pokol legmélyebb bugyrába kívánt, mindent, mi épített, szempillantás alatt vált romhalmazzá. Még hogy a sötét elfek a rombolók? A fény is pont olyan gyilkos... Csakhogy a sötét sem lehet fény nélkül, a fény sem sötét nélkül.
☙❧
Mielőtt még élne párat
El kell pusztítani mára
Vagy megteszi ő
Mint könyörület nélküli hős.
Az emberi lét mennyire mocskos egy elféhez képest, Midgard a gyarlók világa, olyanoké, akiket a pillanat leköt, de nem több, a halandók képtelenek hosszútávon gondolkodni, mert azt hiszik rövid az életük. Köztük járni kimondottan különös élmény volt Alassë számára. Tapasztalni a pusztulást és abból lévő kivirágzást. Folyamatos körforgás, melyből az elfek kiesnek...
Sebeit nyalogatva járt közöttük, nem ez lenne az első alkalom ugyan, de ez az első, mikor már képtelen a Fehér Vidra képét felvenni, mikor már tudatosan viseli, hogy a bevésődés, melyet oly nagyra tartanak a fény elfek, számára sosem fog eljönni. Áldás? Átok? És ha egyik sem?
A folyó vidéke kietlen volt, csak a víz csobogása volt az egyetlen zajforrás, mely melankólikusan töltötte be a levegőt. Még egy madár sem dalolt, maximum saját szívének hangját hallgathatta volna, egészen addig, míg az egyik bokor megzördült. majd még egyszer és még egyszer.
Egy kislány mászott ki sárgarépa tincsekkel, fitos kis orral és teli maszattal.
- Te ki vagy? - furcsa sejpítéssel beszélt az ismeretlen, kiről kiderült Evae névre hallgat. Érdekes, hogy pont az Éva egyik alakja, kinek mérgezett almát nyújtanak.
Alassë pont ezt az almát kínálta fel az édes gyermeknek. - Tünde vagyok, Alassë.
- Mint a mesében?
- Igen, mint a mesében. Szeretnél egy mesében sétálni? - Magával ragadta a lányt, hogy még egyszer megtudja, milyen is, mikor a sötétbe fény sugár hasít bele. Bejárták a kilenc világot együtt, legfőképp Midgardot. Évtizedekig voltak együtt, de mikor eljött az idő a búcsúra, Evae nem akarta.
- Ez a világod, neked itt a helyed. Nekem másutt.
- De Alassë, miért ne lehetnénk továbbra is együtt? Még több helyre elmenni? - Ugyanaz a mohóság csillogott benne, mint régen Alassë-ben, ki szabadságra vágyott. - Miért mondod, hogy az idő lejárt, ha nem is így van? Én nem akarom. Veled akarok maradni! - Az erősködésre nem hatott a kedves szó és bennük megbújó érzelem. Evae tébolyodottan ragaszkodott, még többet akart és még és még és még. Akár egy szörnyeteg. Vágyott valami többre, amit nem kaphatott meg. Vágyott az örök életre, az örök tudásra, az örök újdonságra, ami emberre sosem vonatkozott. És ahelyett, hogy békés búcsút vettek volna egymástól, az utolsó nap katonákkal érkezett. Katonákkal, kik a hidegháború kísérleteinek egyikéhez tartoztak. Katonákkal, kikre nem várt más, mint halál. Egy sötét elf, kinek neve Alassë sosem hajtott fejet senki előtt, nem hogy akkor halandó előtt. A fény kialudt, a skarlát mindent beszínezett és Evae holtteste felet fásult mosoly kúszott a lány ajkaira. Hiába minden vívódás, nem használ semmit. megtagadni önmagunkat... lehetetlenség.
☙❧
Eszét vesztve áll magában
Vérek vörös bíborában
Fuss, míg lehet
Hatalma pusztít véresen.
Egy jóslat, mely meghatározta egész életét. Sorok és szavak, melyek billogot égettek napjaiba, melyek korlátozták cselekvéseit, melyek minden egyes órát pokollá változtattak a számára, ennyi idő után is viseli ezeket a bilincseket? Most is, mikor újra alfheimi fű ropog a csizmája alatt? Mikor már csak rémhírré vált a neve, egy letűnt kor martaléka, már csak foszlányok idézik, és a sötét elfek bukásukba futnak? Visszatért, hogy népe ne váljon vesztessé és a fény elfek ne hordozzák azt a terhet, hogy egy népet irtottak ki. Létezik ez a kettősség? Létezhet ilyen? Képes lesz kontroll alatt tartani magában a sötétet, hogy a fényt felélessze újra? Van esélye még a fényre? Akarja egyáltalán ezt az esélyt?
A kék égre tekintett, mely a lombkoronák között kibukott. Felsóhajtott, a szabadság odafönn volt, melyet tapintani akart és érezni, hogy olyan könnyű legyen, mint egy toll pihe. Az életet nem kéne túl komolyan venni, mert még úgy sem élte túl senki!
Alfheim szíve felé vette az irányt, ideje visszatérni! - Na-vedui! Végre!
 

user neve » tapasztalat » multik

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

↷ i still believe in heroes

avatar
∆ Hozzászólások száma :
635
∆ Kor :
48
∆ Tartózkodási hely :
☢ with H e r o e s



Tárgy: Re: Alassë, the dark elf Kedd 15 Május 2018, 00:04

•• Kedves Alassë! ••

Elfogadva!




Örömmel tölt el, hogy az oldalon üdvözölhetünk egy új elfet! Minden egyes elf-ogadómba leírom, hogy mennyire csodálom ezt a különleges fajt, s hogy mennyire közel álltok a szívemhez. A Te történeted mégis különbözik mindenki másétól. Állandó kettősséggel küzdesz, vívódsz magaddal, a fehér - és sötét éneddel. Kivételesen jó lett a karakterlapod, és ez a vonal, az állandó harc magaddal: lebilincseli az embert. Egyszerűen megfogott, és szívből mondom, hogy imádtam! Tényleg ilyen, ha az ember vívódik valamivel. Kisördög-kisangyal... hova húz a szívem? Mi vagyok? Ki vagyok? Állandóan meghasonulsz, és ezt fantasztikusan játszod ki! Egész estéket dicsérnélek, de akkor nem fogsz tudni játszani menni, mert feltartalak! Very Happy
Szóval a Pb. választás telitalálat, a jellemleírásod ezzel a meghasonult, kettészedett leírással szuper, és a képességleírásod is maximális pontszámot kap tőlem! Imádtam, ahogyan egyediséget vittél a képességeidbe, s mégsem estél át a ló túloldalára. Erős vagy, de van gyengeséged, és nem vagy mindenható! Jobb nem is lehetett volna!

Az előtörid hiába volt hosszú, egyszerűen megunhatatlan, annyira szépen írsz! A múltad örök lenyomatot hagy benned, ám lezártad egy szakaszát, amikor végeztél apáddal...
Mindenkinek csak ajánlani tudom az előtörid elolvasását, mert tényleg rendkívüli szórakozást nyújtott!
Köszönöm az élményt! :3

Na de nem is tartalak fel tovább! Nagyon örülök, hogy az oldalon köszönthetlek! :3
Avatart még foglalj kérlek, azután már nem is lesz más dolgod, minthogy elkezdj játszani!


Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése http://www.http://infinity-marvel.hungarianforum.com

Alassë, the dark elf

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére
1 / 1 oldal

Similar topics

-
» Lány + Fiú + Sivatag = ???
» Dark Ravens
» Nini-Well, a tévelygők és megtérők városa
» Whispers in the dark - [Wanda&Thanos]

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Infinity Marvel :: Elsõ lépések :: Karakteralkotás :: Elkészült karakterek :: Elfek-