Üdvözlünk az Infinity Marvel frpg oldalán
légy, aki lenni akarsz a marvel végtelen világában
Lépj be közénk
ne rejsd el magad

Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Chatdoboz
oszd meg velünk titkaidat





Itt tartózkodók
ki jár erre?

Jelenleg 8 felhasználó van itt :: 2 regisztrált, 0 rejtett és 6 vendég :: 1 Bot



A legtöbb felhasználó (71 fő) Hétf. 29 Május 2017, 19:54-kor volt itt.



Utolsó posztok
érkezett válaszod?




Díjazottaink
A Tavasz nyertesei


A tavasz férfi karakterei

Logan & Eric
A tavasz nõi karakterei

Norina & Caroline
A tavasz párosa

Pepper & Tony
A tavasz canon karaktere

Shuri
A tavasz kedvenc karaktere

Drax
A tavasz saját karaktere

Vitali
A tavasz elõtörténete

Franklin
A tavasz játéka

A 4. kaland (I. - II. kör)

Share|
rock you - Carol & Steve


Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2

↷ i still believe in heroes

avatar
∆ Hozzászólások száma :
249
∆ Kor :
33
∆ Tartózkodási hely :
♮ New York



Tárgy: Re: rock you - Carol & Steve Csüt. 07 Jún. 2018, 12:20



rock you
Steve & Carol

Túl gyorsan történik minden. Carol fel sem fogja, mikor érintik állát, s mikor válik el tőle a férfi, hogy felvegye a harcot helyette is. Szédül, bódult. Túl sok haszna nincs képességei nélkül, de minden fegyvernek tűnő eszközt felkap, hogy a kreekhez vágja a Kapitány körül, óvva a kéket. És egy darabig jól is működnek, mert a férfi igen erős és kitartó. Egy darabig.
- Ne! - Rogerst hirtelen elkapják, kifeszítik, torkához fegyvert fognak. Carol összezuhan a látványtól. Amerika nem veszítheti el a csillagát, miatta. Ő nem veszítheti el a Kapitányt a gyengesége miatt. A fejét rázza, s ahogy egyértelmű az utasítás, a nő szemei megtelnek könnyekkel, undort fest arcára a rosszullét, amit az emlékek halmazai okoznak őbenne. Látva a lefegyverzett, megsebzett férfit, szeretne véget vetni az életének, mert Carol tud valamit, amit Steve még nem. Ha innen elviszik őt és kísérletezni fognak rajta, soha többé nem lesz már ugyanaz. S talán mást sem fog érezni iránta, mint gyűlöletet. Ezt pedig nem bírja elviselni. Végül - látva a reményben fürdőző kékeket - elejti a kezében lévő szikét.
- Hagyják őt! - üvölti el magát, mikor a férfit sokkolni kezdik, s tenyere a szájára tapad. - Hagyják... - a nő zokogni kezd, reszket keze-lába, az ajkai remegnek, a hangja sem kevésbé. - Eresszék el őt, én itt maradok... - zokogva próbálkozik, mikor a kreek újabb sokkolásokkal nyúlnak a férfihoz, majd egy csokor belőlük Danvers felé veszi az irányt. A nő nem veszi le szemeit Steveről, mindegy, hogyan fogják meg, meg mit csinálnak vele, nem tud másra figyelni, csak a Kapitányra. A karjait lefogják, majd vonszolni, ráncigálni kezdik előtte Stevet a folyosón el.
- Hová viszik!? Engedjék el! Engedjék őt el! - rángatózik, ráncigál, próbálja a hőjét fokozni, de a méreg miatt képtelen rá. Előtte haladnak a Kapitánnyal, így hátulról mindent lát. És groteszk, de valamelyest hálás, hogy viszik magukkal, mert ereje nem lenne követni a férfit.
Aztán egy hatalmas terembe viszik magukkal Stevet, ahol egy állóágyhoz kötözik, szembe vele, úgy öt-hat méterre pedig Carollal is ezt teszik. - Engedjék el őt, én itt vagyok,... kérem. - pillant a lefogóira, akik vastag szíjakkal préselik őket a fémlapokhoz. Hiába beszélnek, saját nyelvükön nem érthetik őket. A szőke tekintete Rogersen pihen, fejét nemlegesen csóválva közben. - Engedjék el! - rángatja az ágyat, de ereje híján nem sok esélye van a kiszabadulásra, ahogy Stevenek sincs. S a következő pillanatban máris tűk százai landolnak Rogers karjaiban, hogy vérét vegyék és azon túl a fejlett technikájuknak köszönhetően elemezzék. Carol fejére helyeznek egy tapaszokból álló sisakot. A szőke hiába rángatja a fejét, nem tudja elkerülni.
- Hagyják őt békén! - lehajtja a fejét, s maga elé révedve zokog. Ostromolja magát. Ostoba volt. És az ostobaságáért más fizet meg... Valaki, aki túl jó erre a helyre.


elfogult velem kapcsolatban | I believe in you |
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

↷ i still believe in heroes

avatar
∆ Hozzászólások száma :
156
∆ Kor :
98
∆ Tartózkodási hely :
○ with you, till the end of the line... ○



Tárgy: Re: rock you - Carol & Steve Csüt. 07 Jún. 2018, 12:47

Carol & Steve

Dacára a testébe maró fájdalomnak, határozottan megkönnyebbül, amikor Carol eldobja a szikét. Jól van. Amíg élnek és együtt vannak, addig minden rendben lesz, Steve legalábbis szeretne ebben hinni, úgyhogy máris a kiúton töri a fejét, és azon, hogyan szabadulhatnának ki. Vannak rejtett fegyverei, amiket még nem használt, de amíg fogják a karját, esélye sincs aktiválni őket. Kékje így hát a nő barnaságán rögzül, le sem veszi róla a pillantását. Meg akar győződni róla, hogy nem szakítják el őket egymástól és hogy Carol sem adja fel a reményt - nem mintha sokat tehetne bármelyik ellen is.
A nő könnyei gyomron vágják, présbe szorítják az egész bensőjét. Képtelen nézni, hogyan omlik darabjaira a szilárd, aranyló sziluett, de arra sem képes, hogy elfordítsa róla a tekintetét. Attól fél, hogy úgy végleg elveszítené, és ettől sokkal jobban retteg, mint attól, ami rájuk vár. Carolt félti, saját magát a legkevésbé sem.
- Carol... - kezdene bele, de kivonszolják a folyosóra, így nem tudja befejezni. Igyekszik megjegyezni, merre mennek, rögzíteni fejében az útvonalat, és persze amikor csak úgy érzi, lehetősége nyílik a szabadulásra, akkor küzd, dacol, ellenkezik és ficánkol - sajnos feleslegesen, mert mindkettejüket kikötözik, ráadásul egymással szembe. Steve jól ismeri a háborús éveiből ezt a taktikát, és azt is jól tudja, mihez kell; úgy akarják megtörni őket, hogy előbb a másikat törik meg. Ősrégi taktika, de sajnos túl jól működik.
- Carol, ne dőljön be nekik! Meg akarják törni az ellenállását. Ne hagyja, hogy sikerüljön! Ne felejtse el, mennyire erős! - Nem tudja, a kree-k mennyit értenek a nyelvükből, így inkább halkabban beszél, fejét kissé előre szegve, hogy ha csak centikkel is, de közelebb lehessen a másikhoz. - Ki fogunk jutni innét... - ígéri, és az önbizalma valóban töretlen. Még nem tudja, hogyan és mikor, de azt igen, hogy nincs vége. Még mindig nincs vége.
Tűk marnak a karjába, mire összepréseli a száját, elfojtva a fájdalomtól kikívánkozó hangokat. Nem adhatja meg magát, mert azzal csak jobban megsebezné a nőt. Erősnek kell maradnia, mindkettejükért, így hát felkészíti a lelkét a harcra.
- Hé... - hangja gyengéd, ahogy megpróbálja felhívni magára a másik figyelmét. - Nézzen rám, jó? Nézzen rám! Nem lesz baj. - tekintete elréved egy pillanatra a nő mellett, és láthat valamit, amit Carol nem, mert arcából egyszerre kifut a vér. Kékje rögtön visszatér rá, határozottabban, mint eddig valaha. - Csak engem figyeljen, Carol! Ne nézzen máshova. Csak rám nézzen. Engem nézzen. Kijutunk innét, rendben? Koncentráljon a hangomra... - halkan, de kemény hangon duruzsol a másiknak. Ismerős csikorgás csendül fel a hősnő mellett, ahogy az egyik kree bekapcsolja a csontfúrót, míg egy másik rést vág Carol ruhájába, és a sebesen pörgő fémdarab máris elmerül a nő bordái közt, átvág a húsán, csontig hatolva, hogy aztán mágneses csöveket vezessenek be a testébe.
Steve egy pillanatra sem töri meg a szemkontaktust, akkor sem, amikor elkezdik szabaddá tenni a saját hasfalát.

hát... olyan nagy baj az? | zuhanás  | sötét |
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

↷ i still believe in heroes

avatar
∆ Hozzászólások száma :
249
∆ Kor :
33
∆ Tartózkodási hely :
♮ New York



Tárgy: Re: rock you - Carol & Steve Csüt. 07 Jún. 2018, 13:30



rock you
Steve & Carol

Nem próbálja erősnek mutatni magát. Ezen a helyen képtelen rá. A kreek mellett szintén gyenge hozzá. Tudja jól, hogy mi fog következni. És rosszul van. A gyomra ürülne, érzi. Közben szédül, így a lekötött teste bár nem zuhan széjjel, de lelke már darabjaiban. Arra nem tud felkészülni, ami történni fog, de az igazság az, hogy nem saját maga miatt fél. Természetesen ájulás közeli állapotba hozza már csak a gondolata is, hogy újra azok a kezek tapogatják bőrét, amik évekkel ezelőtt tették, de a látvány, hogy a férfi, a Kapitány ott van vele szembe - sokkal rosszabb bármelyik kínzásnál.
- Steve... - könnyektől ázott tekintete, miközben hallgatja a férfit, s csak tátogja annak nevét. Hiába kéri, hiába könyörög, hogy engedjék el Rogerst, nem fogják. Neki a férfi épp olyan lehetőség, mint Danvers. Egy új egyed. Egy új remény a tökéletes katonájukhoz. Bocsánatkérően húzódnak össze szemöldökei, ajkai remegnek. Nincs szíve közölni a férfival, hogy nem. Nem fognak kijutni. Innen nem lehet. És nem úgy, nem olyan gyorsan, mint szeretnék... És ha ki is jutnak, nem lesznek ugyanazok.
Amikor a férfit kezdik feltérképezni, lehajtja a fejét. Csóválja azt, szőke tincsei jobbra-balra lengnek. Hiába hallja meg a gyengéd hangot, képtelen Stevere emelni tekintetét. Szégyelli magát. És aztán már épp felszegi állát, amikor Rogers arca eltorzul. Carol tudja, hogy mi következik. És elmosolyodik, a férfi arcát fürkészve. Ajkain ott a görbe, szemeiből potyognak fájdalma lenyomatai és akkor húsába fúrnak. A csontjain kopog az eszköz, s bár arcán átvillan a fájdalom, erős marad és a kékekbe kapaszkodik. - Steve... - suttogja a nevet ismét, ahogy egész teste remegni kezd a fájdalomtól, s vére áztatni kezdi a testét, ahogy már két oldalról kezdik csontjait fúrni a mágneses csöveknek.
Szemei figyelik, mi történik Steve körül, látja, hogy hasfalát szabaddá teszik és hosszú tűket szurkálnak innen-onnan a férfiba, de aztán a fejére helyezett apró korongok izzani kezdenek és a nő agyát sokkolják...

Emlék foszlányok ezrei rohamozzák meg a nőt. A szülővárosáról. A szüleiről. A testvéreiről. A barátairól. Évszámokról. Fájdalmas bizonyossággal és némi üvöltéssel megspékelve apró foltokból értesül róla, hogy kora jócskán meghaladja azt, aminek hitte, vallotta magát. Túl sok emlék. Túl sok arc veszett a homályba három éve. Danvers elnémul és ez Stevet megrémítheti.

Egy emlék...
Apró talpak rohannak keresztül a zöld erőn. Nyomában hat-hét férfi. Mindenfélét kiabálnak utána. Fütyörésznek. Arról beszélnek, hogy van náluk édesség. Szeretnék, ha a lányka velük menne. A tej szőke zuhatag repked a levegőben. Rohanvást gazol át az erdőn, térdig gázolva az avarba. Csupasz térdei véresre sebeződnek. S hiába tudja, hogy tiltott-zóna, ahová igyekszik, belerohan a katonákkal teli területbe.
- Segíts! - kiabál, torka szakadtából s meg sem áll, amíg a kék sziluettbe bele nem csapódik. Ekkorra már több férfi rohan utána. Katonák és a zónán kívül megbújó szemétládák is lesben állnak. - Segítened kell, segíts. - a pici lány Amerika Csillagát pillantja meg, s ha dublőre azt sem venné észre. Bárhogyan is, belecsimpaszkodva bújja, zokogva motyog annak lábába-nyakába, ahová apró karjaival nyújtózhat. Hiszen kiben bízik a gyermek? Mindig a hősében!


Eközben Carol leejtett fejjel, üveges tekintettel mered előre, szemeiből könnyei folynak, ahogy a régmúlt emlékei lecsapódnak benne. Ajka kiszárad, ahogy torka is. Izzad, az elméjének sokkolását nem élhette át korábban. Furcsa érzés, mintha egy rég lezárt gátat bontanának. Ez is egyfajta megtörés. Eközben a mágneses csöveken keresztül hűtőfolyadékot vezetnek a nő testébe. A férfit eközben vagdosni kezdik számon pontján, szükségük van rá, hogy tudják - szervei mennyire épek.

nem, ha nem veti később szememre | t i m e |
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

↷ i still believe in heroes

avatar
∆ Hozzászólások száma :
156
∆ Kor :
98
∆ Tartózkodási hely :
○ with you, till the end of the line... ○



Tárgy: Re: rock you - Carol & Steve Csüt. 07 Jún. 2018, 17:48

Carol & Steve

A kudarc íze alattomosan kúszik a nyelvére, elvegyül a fájdalommal. Azt hitte, elbírhat ezzel a hellyel, és közben megszegte azt az ígéretet, amit megesküdött, hogy nem fog. Nem szabadott volna hagynia, hogy Carolt elkapják. Hiszen megígérte, és most, amikor az elméje azt mondogatja, még van remény, a teste megtörni látszik. A nő sír, és Steve magán érzi minden egyes könnyét; véresre karmolják a lelkét. A legrosszabb emlékeit éli át újra és újra, mindezt azért, mert ő megint elbukott, megint képtelen volt betartani az ígéretét és megint nem volt képes megmenteni azt, aki fontos számára. Kudarcot vallott. Megint.
- Ne... - nemlegesen rázza a fejét Carol megtört mosolya láttán, noha teste bele-belerándul a vágások okozta fájdalomba. Ő szúrta el, emiatt Carol nem adhatja fel... Nem most. Ahogy a különös fejfedő sokkolja a nőt, Steve-ben újra feltámad a harag. Képtelen elviselni a látványt, a megtört, fájdalomtól vergődő sziluettet, saját elméje vészjeleit. Mély üvöltés tör fel a torkából, de nem a fájdalomé, hanem a haragé; beleremeg mögötte a fémlap, ahogy minden izmát megfeszítve szabadulni próbál. A szíjak recsegnek, a nyakán kidagadnak az erek, és nem tud másra gondolni, a mindent elemésztő harag elborítja az agyát. Meg akarja menteni Carolt.
Baljával eltépi a szíjakat, teste előre csuklik, ahogy karja fogsága megszűnik. A körülöttük sürgölődők egyszerre ugranak oda, és a sokkoló máris a nyakába váj, görcsbe rántva a férfi egész testét. Pillanatok alatt ártalmatlanítják, és ahogy feje lehanyatlik az eszméletvesztéssel küzdve, még utoljára megpróbál rákoncentrálni a szőke sziluettre maga előtt. Gondosan hátrafésült tincsei az arcába omlanak, az alól fürkészi Carol ismerős vonásait, aztán a sötétség magába rántja.

A teherautónak lassan meg kellett volna érkeznie már. Türelmetlenül nézegeti az óráját, hiszen minden perc, amit itt elvesztegetnek, később még értékes lehet számukra. Csillagával a kezében fel-alá sétálgat, amikor felfigyel a nagy lármára. Értetlenül kapkodja körbe kékjét, a zaj forrását keresve; nem számít a deréktájon belecsapódó szőkeségbe.
- Hoppá! - megtántorodik egy lépést, de karjait máris ösztönösen a törékeny kis alak köré fonja, mellkasára emelve azt, viszonozva a szoros ölelést. - Hát te meg honnan pottyantál ide? - érdeklődik, a kislány háta mögött intve a katonáknak, hogy nem kell az a nagy sietség, majd ő megoldja a dolgot. Leguggol, óvatosan a talpára eresztve a szőkeséget, de nem engedi el, csak térdre ereszkedik előtte.
- Segítek. Persze, hogy segítek... - eltolja magától a kicsit annyira, hogy ránézhessen. Barátságos, szelíd mosolyt villant rá, két tenyere közé simítva a kerekded pofit. - Hé, ne félj, nincs mitől félned. Hogy hívnak? - körbenéz, hátha megpillantja a gyermek hozzátartozóit, vagy a nagy sietség okát.


- Hogy hívnak? - ismétli féltudatlan állapotban, szinte hangtalanul. Újrarögzített karjainál fogva lóg, ám a szíjak helyett ezúttal láncokra függesztették fel, hogy esélye se legyen újra eltépni. Nincs ereje állni, így csak ernyedten lóg, szemébe omló fürtjei alól Carol pillantását kutatva. Bármi jelét annak, hogy még él, és hogy a folyadék, amivel hűteni próbálják, nem fagyasztotta még halálra...

ahhoz túl kedves számomra. érzett már hasonlót? | fight your fight |
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

↷ i still believe in heroes

avatar
∆ Hozzászólások száma :
249
∆ Kor :
33
∆ Tartózkodási hely :
♮ New York



Tárgy: Re: rock you - Carol & Steve Csüt. 07 Jún. 2018, 19:47



rock you
Steve & Carol

Mosolyának lenyomata sem sejlik fel elnyílt ajkain. Tekintete üres, szinte üveges, ahogy maga elé réved. A halántékára, tarkójára, hajába erősített apró tüskékkel ellátott tapaszok igen mélyre kúsznak fejében. Koponyájának falain át, le egészen a lelkééig. Mintha egy ollót formálna az idegen behatolás, s kedve szerint szabja át Danvers platinalelkét. Megacélozott szívébe beleváj. A vér, ami a csontfúrókon át kibuggyan testének számos pontján egészen kékes színű a belé fecskendezett hűvös folyadék miatt. A fájdalom, amit a fúrók okoznak meg sem mozgatják izmait. Túlságosan belezuhan a fejét ért bántalmazásba. Az erőszakosan kirángatott emlékek háta mögött megelevenednek egy képernyőn, s jól hallhatóak.
A nőhöz eljut Steve üvöltése. Finoman hallójáratain befelé áramlik, hogy az apróra kucorodott kislány köré tekeredjen óvón, s noha próbál felébredni a mesterséges kómából, próbál szembenézni a férfivel, tudni róla, de mintha csak csatornák között váltogatna a néző, torzul a kép. Emiatt újabb tapaszokat kap, s a sokkolás fokozatán is erősítenek kínzói.
E percben se lelke, se szíve. Csupán teste hanyatlik a jelenben. Mégis küzd, küszköd, hogy kapaszkodjon a kék sziluettbe.
- Steve... - jellemtelen, érzelemmentes nyögés, szinte néma.

Bár apró gyermekkéz, meglepően erősen kapaszkodik aprócska szíve egyetlen bástyájába. Reszket a pici tüdő, liheg a szőke törpe, miközben az erősnek és biztonságosnak tűnő férfi combján keres fogást. Addig tapogatva, bújva arcával, amíg fel nem kapja őt. Akkor a férfi arcába fúrja loboncos, könnyektől ázott pofiját.
- Sokat szaladtam... - zokogja a gyenge ölelésbe, majd amint talpai ismét a talajhoz cuppannak, hátrébb fészkelődik, hogy megbizonyosodjon róla a szobája falait díszítő férfivel áll szemben, s nem egy kamu Kapitánnyal.
- Ne engedd, hogy elvigyenek. Ne hagyd nekik. Félek. - szipogja a pici lány, vállai fel-le rázkódnak, pillantása ide-oda ugrál a katonákon, a tankokon, a sötét terepen. Zokogása épp csak csillapszik, amikor a férfi a nevét akarja tudnia. Nyelnie kell. Nem tudja lehet-e őszinte a felnőtthöz. Hiszen bár gyermek még, jól sejti, hogy idegen. - Nem mondhatom meg a nevem idegeneknek... - kézfejébe törli könnyeit, de ha csak teheti egyetlen pracliját a férfi mellkasán hagyja. - A pataknál.. ott játszottam, ott voltam. És jöttek a bácsik. - mutogat a fák közé, de úgy remeg, hogy muszáj közelebb húzódnia a férfihoz. Aprócska, így elfér annak mellkasában. - Félek. - nyomja bele arcát a férfi nyakába, s apró karjaival átölelné a férfi nyakát, ha körbeérné.


- Nem mondhatom... - nyöszörgi, ahogy a forgófejű kínzóeszközöket kihúzzák testéből. A kép, melyen az emlék jól kivehető, torzul ismételten, ahogy Carolba tér az élet és a Kapitányt próbálja nézni, őrá próbál fókuszálni. - Nem mondhatom meg a nevem... - lágyan rázza a fejét, aztán nedves rongyot tuszkolnak a szájába, fejét hátra húzzák hajánál fogva, arra kényszerítik, hogy a plafont bámulja. A következő pillanatban forró, parázsba mártott, vékony rudakat szúrnak combjaiba. A nő a ronggyal a szájában képtelen üvölteni.
Homályosan mosódik össze a múlt a jelennel, ahogy aranybogár szemei a férfi valós, húsvér alakját keresik. A férfiét, akit épp e percben kezdik hasonló hőséggel bélyegezni oldalán.

igen, előfordult velem is. jó érzés, igaz? | don't give me up |
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

↷ i still believe in heroes

avatar
∆ Hozzászólások száma :
156
∆ Kor :
98
∆ Tartózkodási hely :
○ with you, till the end of the line... ○



Tárgy: Re: rock you - Carol & Steve Csüt. 07 Jún. 2018, 20:30

Carol & Steve

A láncait feszegeti, kiutat keres. Ha nem gyengítenék le annyira vérző sebei, ha nem sokkolná agyát a lábai alatt növekvő vértócsa, és ha nem égetné Carol meggyötört, kiüresedett sziluettje a lelkét, talán képes lenne megszabadulni a láncoktól is. Most azonban bárhogy feszegeti a karját, nem tud elegendő erőt összegyűjteni, így hát feladja a próbálkozást és átadja magát a sötétségnek. Tudata csak akkor élesedik ki, amikor ismerős hangok ütik meg a fülét. Mintha a saját baritonját hallaná, pedig nem is beszél... Kékjei fókuszálatlanul kanyarognak a falakon, míg rálel a monitorra, és a jelenetre, mely valahonnét olyan ismerős számára. Oh, emlékszik... A tejszőke hajú kislány a háború alatt. Hogy is hívták?

Egy szintre ereszkedik a kislánnyal, hogy ne riassza meg. Hiába nézelődik, fogalma sincs, honnan jöhetett vagy kihez tartozhat, így aztán hamar megszületik benne az elhatározás, hogy gondját viseli. A teherautó és a következő küldetés már nem is olyan fontos.
- Nagyon ügyes voltál. Jó helyre jöttél, itt biztonságban vagy. Senki sem fog bántani - nyugtatja a lánykát, gyengéden cirógatva az arcát. Hüvelykujjával letörli a könnyeit, a füle mögé igazgatva közben a szőke fürtöket. - Nem fognak elvinni... - kissé tanácstalanul figyeli a zokogó kislányt, és ismét körbenéz, hátha megpillantja valahol Peggy-t. Ő mégis csak nőből van, talán jobban ért a gyerekekhez is...
- Oh. Ezt a szüleidtől tanultad, igaz? - somolyog, s igyekszik elfojtani a nevetését a csöppség válasza hallatán. - Bölcs döntés. Én azért megmondom a nevem: Steve vagyok. Szerinted lehetnénk barátok? - ismét felegyenesedik, húzva magával a kislányt is. A mellkasára kapja és odakínálja neki a pajzsát.
- Mit gondolsz, meg tudnád ezt fogni nekem? Nem adom ám oda akárkinek, nem bírja el bárki... De te stramm nőnek tűnsz. Tudnál rá vigyázni nekem? - súgja bizalmasan, és közben megindul, hogy elvigye a bámészkodók elől a kislányt. - Mit gondolsz, édesanyád nevét elárulhatod? A barátaim úgy seperc alatt megtalálják és értesíthetjük őt - magyarázza, fél karján tartva a szöszkét, és ha elvette a pajzsát, akkor a másik keze így szabad.


Nem érti, amit lát, és nem érti az előtte motyogó szőkeség szavait sem. Mintha saját gondolatai, emlékei kifolytak volna a terembe, s itt lebegnének körülöttük... Jelentéktelen, homályos emlék, egy epizód a háborúból, de mi köze lehet Carolhoz? Túl tompa az agya ahhoz, hogy megértse, mégis, ahogy az aranyló bogarakat figyeli, mintha az elméje mélyén már összeállna a kép. Ezek nem a saját emlékei.
Hunyorog, a nő fájdalma belülről szaggatja, tépi a lelkét. Látja, mit tesznek vele és minden izma mozdulna. Ölne.. Képtelen tovább nézni, elfordítja hát a fejét.
- Rohadékok... - csörren a lánc, ahogy nekifeszül, ám ezúttal a bőrébe maró forróság rántja vissza. Hangtalanul kiált, mélyre szegve fejét. Rámarkol a csuklójára font láncokra, azokba kapaszkodik, ujjai egészen elfehérednek, annyira szorítja őket.
- Car... - motyogná, de a vasrúd ismét a húsába váj, s hogy ne kiáltson, inkább elharapja a nyelvét.

bevallom, rég nem éreztem hasonlót | rain |
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

↷ i still believe in heroes

avatar
∆ Hozzászólások száma :
249
∆ Kor :
33
∆ Tartózkodási hely :
♮ New York



Tárgy: Re: rock you - Carol & Steve Csüt. 07 Jún. 2018, 21:12



rock you
Steve & Carol

Az emlék lassan becsapódik, szétmállik és nem csupán koponyája falaira vési fel magát, szívébe, lelkébe, vénáiba. Pupillái kitágulnak, ahogy az arc, ami megelevenedik múltjának egy pontján felismerésre lel. Carol ekkora a férfira fókuszál, aki szemközt hanyatlik vele. Akinek húsát égetik, aki miatt üvölteni próbál, s aki most hevesen dobálja magát. Hiába szúrkáljak forróbbnál forróbb pálcákra hajazó rudakkal, ő nem csinál mást, csak Steveért üvölt betömött szájával. Szeretné elmondani a nevét. Szeretné átölelni ismét. Szeretné arra kérni, hogy ne adja fel. Kérné, hogy nézzen rá. Nézz rám!
Bár erejétől megfosztották, olyan lendületesen rázza magát, hogy sikerül megmozdítania a teljes ágyat, amihez kötözték. Épp emiatt egy erős, és igen durva pofont kap...

Képtelen elengedni a hősét. Nem ismeri őt. De csak gyermek. Hogyan tudhatná illik-e ilyet? Nem mintha Danversék ne nevelték volna illemre, mégis egyedül van. Egyedül van és fél. Szüksége van kapaszkodóra. Amerika csillaga pedig határozottan a legalkalmasabb a felhozatalból. Szipogva hallgatja a férfit, aprókat bólintva.
- Becsület szavadra? Kisujj eskü? - nyújtja fel jobbján az apró, ropinak is vékony ujját. Épp csak félmosoly a szomorkás szemei alatt, miközben elmereng a férfi mellkasán lévő csillagon.
- Ühüm. - bólogat lelkesen, kis álla fel-alá jár közben. A férfi mosolygó szemei miatt szégyenlősen lepillant kettejük közé, de továbbra sem tágít mellőle. - Már azok vagyunk. Te vagy a legjobb barátom. Veled alszok és viszlek magammal az iskolába is. Josey szerint te nem barátkoznál velem, de már mondtam neki, hogy buta. - vallja meg őszintén, dörzsölgetve szemeit, miközben a kékekbe magyaráz vékony hangján. A magasba emelve kapaszkodik, öleli a férfit. A pajzsra pillant, majd ujjának hegyével simogatja annak peremét.
- Én nem vagyok nő. - vált döbbentre tekintete, majd büszkére. - Gyerek vagyok. - motyogja, de már nyújtózik is a pajzsért, hogy foghassa. - Segítek. Nem cipelheted mindig egyedül, letörik a kezed. - fogja magához a kerek pajzsot, amennyire csak lehetséges és erősen koncentrál, nyelve hegye kibukkan.
- Marie. Anyukámat Marienek hívják. - a pajzzsal babrál, forgatja, nézi jobbról-balról-alulról-felülről. - Lehet, hogy mérges lesz. Nem szereti, ha Kapitányosat játszok. - von vállat, a szőke fürtjeit füle mögé igazítva. - Azt mondja az fiús és hogy babáznom kéne, de mindig viszlek magammal. Mégse tetszik neki, pedig akkor babázom is. - csóválja a fejét, nagy - felnőttes sóhajt hallatva. - Egy nap olyan nagy hős akarok lenni, mint te... -  


A férfi üvöltése több, mint amit eltud viselni. Amint újra és újra megszurkálták, elengedik Danverst. A fejéből kivetült emléket persze nem hagyják elveszni. Mintha tovább játszanák, de szájából legalább a rongyot kiveszik. Állkapcsa kissé kiállt, így mozgatnia kell, tátognia. A férfi kínzása láttán újabb könnyek száguldanak lefelé arcán.
- Steve... - bágyadtan, szédelegve keresi a kék sziluettet. Csukódnak szemei. A férfi fájdalma, a sajátja és a fejébe maró torz kaparászás több, mint amit képes elviselni. - Ki fogunk jutni... - suttogja, bár lehunyva vannak szemei. A Rogerst kínzók bevisznek valamit a gépükbe, majd elhagyják a termet. Úgy a nővel babrálók is. Mintha csak vészhelyzet, vagy szimpla ebédszünet lenne. Danvers fejéről lekapcsolják a sokkolást, a sisakot leszedik.
Erőtlen, gyenge. Lapos pillantást vet a férfira, keresik szemei a kékeket.
- Minden rendben lesz... - lágyan emelgeti fejét, bár nincs meg benne az erős váz, hogy meg is tartsa. Arcára torz, sebzett mosolyt ültet. Hiszen ez kell, igaz? Látnod kell, hogy élek és küzdök még.


és mi a tapasztalata? | stay this way |
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

↷ i still believe in heroes

avatar
∆ Hozzászólások száma :
156
∆ Kor :
98
∆ Tartózkodási hely :
○ with you, till the end of the line... ○



Tárgy: Re: rock you - Carol & Steve Csüt. 07 Jún. 2018, 22:18

Carol & Steve

Nincs ellene a fájdalomnak, az elmúlt kilencven év megedzette annyira a testét, hogy el tudja viselni, ha darabokra törik. Annyi mindent átélt már Amerika hőseként, számára ez a hely sem több az életútja egy állomásánál. Azzal azonban nem számolt, hogy a lelke egy évszázad után is ennyire védtelen marad. Azt hitte, nincs már semmi, ami megingathatná bensőjét, és már nincs, amit elveszthetne így, hogy Bucky-t és Tony-t is visszakapta. Hogy már nincs mitől rettegnie. Tévedett. Az, hogy Carolt szenvedni látja, sokkal jobban megviseli, mint a testén ejtett sebek. Beleroppan a fájdalomba, és a remény, mint valami selymes fátyol, kicsusszan az ujjai közül. Minél erősebben szorítana rá, annál gyorsabban zuhan, és már ereje sem maradt, hogy elkapja. Egyszerűen vége. Talán át kéne gondolnia, hogyan teljesíthetné be az ígéretét, mielőtt még túl késő lenne... S ekkor figyelmét ismét elvonja a képernyőn játszódó jelenet.

Bár elsőre meglepi a felé nyújtózó, vékonyka kis ujj, végül maga is megkomolyodik és határozottan bólint, kisujját óvatosan az aprócska köré fonva.
- Becsszóra. Megígérem. - Fogalma sincs, hova vihetné a kislányt, ez a hely nem igazán való gyerekeknek. Az étkező mellett dönt, talán a szöszke hamarabb megnyílik neki, ha kap egy kis ennivalót, és az ottani nők tudnak rá figyelni, amíg ő megkeresi a szüleit.
- Nem szabad azt mondani másra, hogy buta. Ha nem hiszi el, az az ő baja... Hiszen te tudod, hogy barátok vagyunk, nem igaz? Ez épp elég - A lánykára mosolyog. Még mindig újdonság számára, mennyien rajonganak érte, már ilyen fiatal korban is, és hogy főleg egy ilyen aprócska kislány...
Felnevet a gyerek humorán, és készségesen átadja neki a pajzsot. Azért megtámasztja alulról neki, hogy biztosan elbírja, de hagyja, hogy kedvére nézegesse.
- A hölgy az hölgy. Köszönöm, hogy segítesz. Tudod, ezért cipelem néha a hátamon - somolyog, miközben maguk mögött hagyják a tábort és belépnek a főhadiszállás épületébe. Otthonosan halad végig a folyosókon a lánykával a karján, közben érdeklődve hallgatja annak szavait.
- Tényleg? Talán csak anyukád nem szeretné, hogy megsérülj. De tudod, rengeteg erős nőt ismerek. Még nálam is erősebbek, úgyhogy ha ez az álmod, ne add fel - örül, hogy a szöszke már nem sír. Áttörölgeti még egyszer az arcát, felszárítva az utolsó, kósza könnyfoltokat is a pofijáról. - Ha már legjobb barátok vagyunk, szerintem elárulhatod a neved. Furcsa, ha nem tudom a barátom nevét, nem igaz? - reméli, az érvelése meggyőző annyira, hogy kicsikarja a lányka nevét. Megkönnyítené, ha nem csak az anyjáét ismernék.
- Tudod, bárkiből lehet hős... De ha tényleg hőssé szeretnél válni, meg kell ígérned nekem valamit. Nem szabad feladnod - kékje megkomolyodik, ahogy a szöszkére pillant, de az arcán még mindig ott csücsül barátságos mosolya. - Soha-soha. Még a legkilátástalanabb helyzetekben sem. Ki kell tartanod a végsőkig... - Ki tudja, talán egy nap ebből a kislányból erős katona válik. Steve szeretne hinni benne, hogy jó kezekben lesz a jövőjük.


Fogalma sincs, mikor vesztette el az eszméletét. Az imént mintha még a tudatánál lett volna, ám most Carol halk szavára eszmélve jön rá, hogy ájult volt. Bágyadtan pillant körbe, megélénkül kissé, látván, hogy a kree-k elhagyják a szobát, ám nincs ereje mozdulni. Állni sincs, így csak tehetetlenül lóg a láncokon. Ahogy ismét meghallja az ismerős duruzsolást, kékje máris az aranyló sziluettre vándorol. Vonásai rögtön ellágyulnak, ajka lágy mosolyra görbül.
- Mi? Csak nem kételkedett ebben valaha is? - ugratja a nőt, bár hangja megviselt és rekedtes. Valamije sérülhetett odabent, mert minden lélegzetvétel szúró fájdalommal jár. Ki fognak jutni. Persze, hogy kijutnak... - Sajnálom... - motyogja, de már nem néz a nőre. Nem képes rá. Belelökte abba, amit el akart kerülni, pedig ígéretet tett, hogy nem hagyja... Megígérte, hogy megvédi.
- Az a kislány... - réved fel hirtelen a gondolataiból, pillantása az elsötétült képernyő felé vándorol, majd erőtlenül megrázza a fejét. Túl zavaros ez az egész. Hogy is hívták? - Jól van? - kérdi inkább, kényszerítve minden idegszálát, hogy a kiszabadulásra koncentráljanak. Ujjai ellazulnak a láncon, felpillant, hogy szemügyre vegye rabékét. Megpróbálja eltépni, de nincs elég ereje hozzá.
- Ha hozzáférhetnénk valamelyik robbanó golyóhoz... - ötletel, pillantását körbekapva a termen. Biztosan van valami megoldás... Míg együtt vannak, minden rendben lesz. Hazajutnak.

sosem végződik jól | ocean in your eyes |
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

↷ i still believe in heroes

avatar
∆ Hozzászólások száma :
249
∆ Kor :
33
∆ Tartózkodási hely :
♮ New York



Tárgy: Re: rock you - Carol & Steve Csüt. 07 Jún. 2018, 22:59



rock you
Steve & Carol

Próbál ébren maradni. Minden sejtjével küzd, hogy a férfira fókuszálhasson. Kapaszkodik a kékbe. Nagyon igyekszik érte ébren és pozitívan, erősen lenni. Bágyadt és félájult helyzetén nem segít, hogy a férfi hasonlóan rosszul van, de mit számít ez most? Semmivel sem törődik. Semmivel. Se azzal, amit megtudott. Se azzal, amit még nem tud. Csak a férfival.
- Nem én. - lágy nevetésének köszönhetően bíbor, cirka vízesés szalad álláig. Vére már olyan szinten buggyanna, hogy már a leggyengébb erőlködésre is távozik. Nem különben Steve arcáról is leolvassa ennek jeleit. A férfi bocsánatkérésére csóválni kezdi fejét, ami mindössze egyetlen alig észrevehető mozdulat. - Én sajnálom, hogy belerángattam. - aranyszín szemeit nem veszi le a férfiről, hiába nem tartja vele a szemkontaktust. Noha az öngyilkosság valószínűleg kellemesebb lett volna, mint ez, mégsem hibáztatja a férfit. Csak magát.
Szemöldökei lágyan felfutnak, amikor a kislányról beszél a férfi. Ajkainak görbéje fülei felé ívelnek, szemei újabb könnyeket hullajtanak. - Kutyabajom. - nyöszörgi, majd látván, hogy a férfi a szökésre fókuszál, leejti fejét, nem tartja tovább. Maga elé réved. Ő úgy hiszi, úgy sejti, nincs rá mód, hogy megmeneküljenek. Annak idején is hosszú évekbe telt...
- Ha sosem hívtam volna el. - motyogja lehajtott fejjel, bár leginkább suttogva, kérdéses, hogy Steve hallhatja-e.

Az ünnepélyes ígéret után belekapaszkodik a férfiba. Minden erejével próbálja a pajzsot is fogni, de a Kapitányt is ölelni. Retteg az őt üldöző bácsiktól, noha Steve remekül eltereli figyelmét.
- Ő is csúfol engem. - von vállat, de túlságosan bele van feledkezve a pajzsnak színeibe, formájába ahhoz, hogy foglalkozzon azzal, mit tanítana neki az idősebbik.
- És nem fáj? - aranyszín bogarai, hol a pajzsot, hol a kékeket fürkészik. - Nem a pajzs miatt. - csóválja sebesen apró fejét. - A világ súlya miatt. Nehéznek tűnik, amit csinálsz. Mindig, mindenkit megmentesz. - motyogja elgondolkozva, szemöldökei összefutnak, látszik rajta, hogy tényleg koncentrál. Nézelődik az épületbe, de közelebb is húzódik a férfihoz.
- Nem fogom! Nem lehet. - áttörlik arcát, s mosolya halk kacagásba fut, ahogy hátra billen a férfi karjában, mint egy kis majom. Lóg Rogers kaján, fejét hátraejtve, s csak akkor pillant a másikra, mikor megint beszél. - Igen. Furcsa... - mutatóujja köröket rajzol Rogers mellkasára, majd fejét billegteti, szégyenlősen mosolyog. - Carol, a nevem Carol. - vallja be pirultan, el-elfordítva fejét, játékosan mocorogva a katona karjában.
Némán, nagyra nyílt szemekkel hallgatja a férfit, feje lágyan oldalra billen. - Megígérem. - majd az aprócska keze Rogers szíve felé siklik és egy x-et rajzol rá. - A szívedbe véstem... - pillant fel a férfira, majd a pajzsot fogdossa ismét. 


Felszegi állát, hogy ismét megkereshesse tekintete a férfit. Fejében az emlékével már a kirakós rengeteg darabja a helyére kerül. Túl sok kérdőjel sorakozik még fejében a múltjával kapcsolatban, ezért egyelőre félrerakja. Talán soha nem is kell elővennie.
- A szívébe véstem... - suttogja, a férfit figyelve, közben izegni-mozogni kezd csípőjével, hogy az övéről lábfejére ejtse valamelyik robbanó kütyüt, de csak azt éri el, hogy friss sebeiből újból megindul a már alvadni készült vére.
- Nem adom fel. - már nincsenek könnyei és reszket minden porcikája, mégis úgy tűnik, hogy megpróbál erőlködni. Tovább és újra mozdul. Fel-felszisszen, de nem foglalkozik a fájdalommal. Azon a ponton már átesett...
- Meg fogom menteni. - pillant az arany a kékbe, belekapcsolódik, átöleli és erősebb görcsöt köt rá, mint valaha. A nő lehunyja szemeit és megpróbál legmélyebb pontjaira fókuszálni, hogy érezze a hőt, hogy erősödjön. Egyelőre sikertelenül. Ficánkolása közben sikerül ismét megmozdítania az ágyat magával együtt.
- Carol, a kislány neve Carol. - szavalja határozottan.


ezt ismerem | gyermekhang |
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

↷ i still believe in heroes

avatar
∆ Hozzászólások száma :
156
∆ Kor :
98
∆ Tartózkodási hely :
○ with you, till the end of the line... ○



Tárgy: Re: rock you - Carol & Steve Csüt. 07 Jún. 2018, 23:40

Carol & Steve

Érzi, hogyan válik egyre könnyebbé a lelke. Úgy kapaszkodik Carol hangjába, pillantásába, mintha az élete múlna rajta - talán így is van. Talán tényleg szüksége van rá, hogy lássa, él, és jól van, és nem adta fel. Talán a reménynek is kell valami, ami táplálja... Mindketten magukat hibáztatják, és ez így nincs jól. Steve tudta, mit vállalt, amikor rábólintott Carol kérésére, és ha előre látta volna, hogy ez lesz a vége, akkor sem mond nemet.
- Nem rángatott, magamtól jöttem. Együtt kezdtük... Együtt is fejezzük be. Bármi is legyen a vége - makacskodik, bár nem biztos benne, hogy ennyivel meggyőzte a nőt. Nem baj, ha kijutottak, majd elbeszélgetnek erről... Steve-ben ugyanis újra pislákol az a kis szikra, amiről azt hitte, kialudt. Újra magánál van annyira, hogy a menekülésükön törje a fejét. És tudja, hiszi, hogy ezúttal sikerrel is járnak majd.

Elnyílnak kékjei a kislány kérdése hallatán. Nem tudta, hogy ennyi értelem megbújhat egy ilyen aprócska testben.
- Nem, jól vagyok. Nem vagyok egyedül. Vannak barátaim, akikre támaszkodhatok - mosolyog, és a szíve megtelik melegséggel, ahogy a többiekre gondol. Ezt a háborút nem kell egyedül megvívnia. Mostantól egyetlen háborút sem kell...
- Carol! Hát persze, már emlékszem. Tényleg barátok vagyunk - megjátszott felismeréssel, komolyan bólogat, megkönnyebbülten kissé, amiért sikerült kicsalnia a nevét. Lepillant a mellkasán matató kézre, kíváncsian figyeli, mit rajzol a szíve fölé a lányka, és a mosolya egyből szélesebbre kúszik. Tenyerével beborítja az aprócska kezet, a mellkasához szorítja.
- Köszönöm, Carol. Így sosem fogom elfelejteni - mosolyog, majd rövid töprengés után mutatóujjával csillagot rajzol a lány mellkasára. - Így ni. Most már te is hős vagy. Amint eléggé megerősödtél, keress meg, rendben? Szükségem lesz erős társakra. Egy partnerre. - ki sem számolja inkább, hány éves lesz, mire a gyermek felnő... Gondol egyet, és ha Carol nem ellenkezik, felkapja őt és a nyakába ülteti, a térdeinél fogva megtámasztva. Így masírozik be vele az ebédlőbe.


Az ismerős mondatra felkapja a fejét, kékjébe hitetlenkedés vegyül, és valami más, valami több is... Öröm? Remény? Különös fények pattognak szembogara körül, ahogy felgyúl benne a felismerés. Fogalma sincs, hogyan lehetséges, hogy történhetett meg... De emlékszik. Tudja, hogy ő az. Nem szól semmit, csak figyeli a nő elszántságát, azt, ahogyan szabadulni próbál, és ez Steve-be is erőt önt. Kudarcba fulladt szabadulási kísérletei miatt már láncon lóg, így viszont a lábai szabadok, s bár állni nincs elég ereje, talán máshogy hasznosíthatja a testét.
- Ne mozduljon, leszedem az övéről a bombát - rámarkol a láncokra, összeszedi minden maradék erejét, hogy felhúzza a lábát. Próbálja elérni Carolt, de a rengeteg szúrt sebe miatt nehezére esik megtartani a levegőben a lábait. Attól még próbálkozik, be-belöki magát, hogy lerúghassa a nő oldaláról a bombát, ám mindegy, hányszor lendül neki, minduntalan visszahanyatlik a teste. Zihálva kapkod levegőért, rövid pihenőt kell tartania.
- Carol... - szuszogja, sután mosolyogva. - Hát persze, már emlékszem. Barátok vagyunk - A nőre mosolyog, kedvesen és melegen, és már mondana még valamit, amikor hirtelen nagy csattanással a plafonhoz rögzített láncok eloldódnak. Steve egyáltalán nem számít erre, úgyhogy összecsuklik, arccal előre zuhan a földre, értetlenül pislogva a csuklóján meglazult láncokra. Ám mielőtt még felfoghatná, hogy kiszabadult, az ajtó kivágódik és két fogvatartójuk robog be rajta. A férfihoz lépnek, a hajánál fogva húzzák fel térdelésbe Carol előtt, és anélkül, hogy bármit is mondanának, a láncok máris Steve nyaka köré tekerednek. Mindegy, a férfi mennyire vergődik, hogyan próbál fogást találni a torkát szorongató szemeken, a kree-k stabil fogságban tartják, és ezúttal nem állnak meg... Ki fogják végezni a férfit, mégpedig Carol orra előtt.

sok közös van bennünk. több is, mint hittem | you |
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

↷ i still believe in heroes

avatar
∆ Hozzászólások száma :
249
∆ Kor :
33
∆ Tartózkodási hely :
♮ New York



Tárgy: Re: rock you - Carol & Steve Szomb. 09 Jún. 2018, 18:32



rock you
Steve & Carol

Hiába szavalná ezer éven át a férfi, hogy az ő döntése volt, hogy eljött vele. Danvers akkor is saját keresztjének érezné. És érzi is. És fogja is, ha nem itt ér véget történetük. Az arany lelkével próbál bástyákat építgetni a kék alá. Hátszélként próbálná felfelé lökni, fentről húzni a férfi szívét. Arra kérik aranybogarai, hogy ne adja fel.
Finom mosoly sebzett ajkain, amikor a férfi vele együtt próbál erőlködni, próbál kijutni. Feje lágyan oldalra billen, bólogat annak tervét hallva. A szőke határozottan előre tolja sérült csípőjét, hogy segítse Rogers lábával a találkozást. Steve meg-megpihen, a nő szintúgy. Neki sem könnyebb ez a manőver. Így amikor a férfi szusszan egyet, megsúgja a kislány nevét neki.
- Azok. - feleli, szinte csak tátogva a szót, miközben elmereng a férfi kékjeibe. Hogy felejthette el mindezt? Hogyan lehetséges ez? Hogy tehették ezt vele? Ismét félresöpri e fájdalmát és a jelenbe kapaszkodik. Ami nem nehéz, mert a férfi váratlanul előre zuhan. A nő ajkai elnyílnak, Steve nevét üvöltené, csakhogy nem jön hang a szájára, amikor körbeállják a férfit és kifeszítik. Újabban úgy fest, hogy nincs rá szükség, mert a láncok torka köré tekerednek, amitől Carol megszédül...

- Sok barátod van? Josey is a barátod? - kérdi fejét lágyan oldalra billentve, pillanatnyi megkomolyodással, ahogy a kisiskolás ellenségére gondol. Neki nincs sok barátja. Sosem volt. Inkább a testvéreivel van, mint a korabeliekkel.
- Ne felejts el. - hajtja le a fejét, amitől a szöszke lobbonca előre hullik és eltakarja arcát. Enyhén csücsörít, gyermeteg mimikajáték, ahogy megfeledkezik a mellkasán játszó ujjakban. Lepillant, majd elmosolyodik, büszkén szegve állát.
- Megkereslek. - bólogat lelkesen, majd nevetgélni kezd, ahogy a férfi nyakába kerül. Próbálgatja elérni a plafont az ebédlőben. Ahogy nyújtózkodik előre billen, átöleli a férfi fejét, annak állaira kulcsolva ujjait.
- Tegyél le. - utasítja a férfit, s amint talpai földet érnek, a férfit is megpróbálja leültetni - mindegy hová, majd felmászik rá és hátával a férfi hasfalára fekszik, Steve kezeit az apró hasfalára igazítja és úgy csücsül a Kapitány ölébe, amíg meg nem jönnek érte. Dúdolgat, lógatja a lábait...



Aranyszemei hirtelen megváltoznak. A fájdalom, a félelem, a rettegés hirtelen megszűnik. Alsó állkapcsa megfeszül. Járom csontja feszesen meghúzódik. Szemöldökei összefutnak. Légzése mélyül, lassul. Vénáiba a hő forrni kezd. Ujjai ökölbe feszülnek. A kreek nevetése fülsértő, de jól hallható. A nő teljes váza remegni kezd, ahogy a feszültség szívéből kiindul. A szívéből, ahol a pici lány még mindig a kék katona szívén dobban, s egy ritmusra járnak ketyegőik...A nő alatt a fémlap olvadni kezd, noha alakján és bőrén még nem látszódik, hogy a hő már igencsak termel. Váratlanul a vérző sebei forrni kezdenek, láthatóan ragyognak a felszínen  erei.
- Utoljára kérem... - szinte morogja, ahogy ajkai reszketnek, de már nem félelemtől, vagy a sebzettség miatt. A méreg mardossa őt.

Hiszen megtörhetik a lelkét.
Elvehetik az életét.
Megüthetik.
Kínozhatják.
Legyilkolhatják.
De Carol isteneinek nevére,
soha ne bántsák
Őt.

- Engedjék őt el... - hiába kéri, a láncok tovább tekerednek, szorosabban, mint eddig. Pár másodperc. A nő vénáin át, csontjaiból és teljes testéből kirobban a hő. Nem tudná féken tartani. Letépi magáról a szíjakat és messzire sodorja az őt fogva tartó ágyat, majd a következő pillanatban már a Steve körül mozgó szörnyeket sodorja el. S maga sem veszi észre mekkora károkat okoz. Azzal sem foglalkozik, ha a megszerzett anyag a hőség martalékává lesz övében, hiába hőálló szerelése. Talán nem bírja el. Minden lángokban áll. Mindent leéget és rengeteg kree vesz oda ezúttal. Talán Rogers is megsérült. Fogalma sincs, hogy mikor kerül a férfi az űrbe...
... de oda kerül.
Danvers pedig pár utolsót bele lő még a hajóba, mielőtt elhagyná azt. Kirepül a csillagtengerbe, a férfi sziluettje után, hogy karjaiba vegye őt. S átölelje. A nyomás miatt persze Rogers fulladni kezd. Carol rögtön ölébe véve húzza-vonja magával a hajójuk fele, de túl messzire van. Hiába siet. Hiába száguld. Könnyekkel teli lesznek íriszei, ahogy az ölében tartott fuldoklóra pillant. A következő percben ajkai Steveére tapadnak, halkan, puhán, ahogy fújni kezdi belé a levegőjét, s tüdeje egész tartalmát átadná neki, közben kukucskálva a szőke férfi feje mellett, hogy elérjék a gépet. Lágyan tenyere a férfi tarkójára siklik, megtámasztva őt. S, ahogy csak tudja, levegővel élteti, amíg el nem érik a hajót...


magához nincs fogható | csukd be a szemed |
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

↷ i still believe in heroes

avatar
∆ Hozzászólások száma :
156
∆ Kor :
98
∆ Tartózkodási hely :
○ with you, till the end of the line... ○



Tárgy: Re: rock you - Carol & Steve Kedd 12 Jún. 2018, 12:17

Carol & Steve

A fájdalom belemar a tüdejébe, ahogy felpörgött szíve pumpálja bele a vért, oxigén azonban mégsem jön. Nem tud fogást találni a torkára tekeredő láncokon, ám ettől még nem adja fel a próbálkozást - nem halhat meg, nem itt, nem most és nem így... Nem hagyhatja hátra Carolt. Ígéretet tett, és tartani is szándékozik hozzá magát. Le sem veszi pillantását a nőről, tudatni akarja vele, hogy még nincs vége, még nem adta fel, még ki fog találni valamit, úgyhogy csak ne aggódjon... Ám a láncok egyre szorosabban tekerednek köré, és ahogy vérerek kezdik behálózni a szemét kékje körül, egyre nehezebbre esik a nő el-elmosódó sziluettjére koncentrálnia...

A kislány kérdése új megvilágításba helyez néhány dolgot a fejében, így Steve némi habozás és fejingatás után felel csak. - Igen. Ebben az országban mindenki a barátom... Ezért fogom megvédeni őket - Talán túlságosan naiv ideákat dédelget, de a mosolya bizakodó és őszinte. Nem kételkedik benne, hogy az Egyesült Államok megérné a harcot.
- Várni foglak - ígéri egészen megkomolyodva, noha úgy sejti, soha többé nem fognak találkozni. Nem biztos, hogy szép dolog hamis ígéretekbe rángatni egy gyermeket, de hát a sors útjai kifürkészhetetlenek... Carol pedig igazán különleges kislány. Még az is lehet, hogy nála is nagyobb dolgokra hivatott. - Hopplá - eleget tesz a lányka kérésének (parancsának?), és óvatosan leteszi őt. Hagyja, hogy a gyermek a legközelebbi székhez irányítsa, kíváncsian figyeli, pontosan mit szeretne tőle. Megilletődik kicsit, ahogy az aprócska sziluett befészkel az ölébe, de enged a lány határozottságának és átkarolja, mellkasára ölelve a csöppséget.
- Ismered azt a történetet, amikor... - Azzal mesélésbe fog, hogy színesebbnél színesebb történetekkel szórakoztassa a lányt, míg a családja megérkezik érte...


Elernyednek az izmai, keze lehullik a törzse mellé. Tudja, hogy harcolnia kell, de a teste már képtelen engedelmeskedni, az elméje egyre közelebb sodródik a tudattalansághoz. Fehér, villódzó pöttyök jelennek meg a látóterében, ám még így is makacsul kapaszkodik kékje az aranyló sziluettbe. S talán a levegőhiánytól, de mintha Carol ragyogni kezdene...
- Képes... Vagy... - Hang sem jön ki a torkán már, csak nyöszörgés, ám hisz benne, hogy Carol képes rá - bármit is tervez, bármivel is próbálkozik, az egyik legerősebb hős lett belőle, akit ismer. Nosztalgikus belegondolni, hogy már annak idején, első látásra megérezte a lánykában rejlő lehetőségeket... Ám sosem hitte volna, hogy újra látja majd. Hogy Carol egyszer megmenti az életét.
Nos, életet életért - mosolyogna, ám izmai már a legkevésbé sem működnek együtt, lomhán lecsukódnak a szemei...
A robbanás elsodorja és a szemközti falnak veti. A levegő újra szabadon áramlik a tüdejébe, ám képtelen lélegezni, a valóság és az eszméletvesztés mezsgyéjén egyensúlyozik. Résnyire nyílt szemén át mindenhol csak lángokat, pusztulást és halált lát. Tudta, hogy Carol képes rá! Mennyire szánalmas, hogy nem lehetett a nő segítségére...
Valami felrobban körülötte, és a háta mögött kiszakad a hajó oldala. Steve kék sziluettje belebukfencezik a csillagmintás semmibe. Lomhán az oldalához kap, hogy lecsatolja róla a Caroltól kapott maszkot, ám hiába kutatja egyre idegesebben, nem találja - valószínűleg még a bolygón hagyta el valahol. Alig ocsúdott fel a teste a láncok okozta sokkból, az újabb oxigénhiánnyal már nem tud mit kezdeni. Még rácsodálkozik arra, mennyire groteszk, hogy gyönyörűnek találja az alatta lángokban álló, csillagokkal körbefestett képet, aztán elsötétül minden. Érzi, hogy karok fogják közre, de képtelen kinyitni a szemét.
Puha ajkak simulnak az övére és levegő áramlik a tüdejébe. Kékjei tompán felnyílnak, az orra előtt tekergő, szőke fürtökre réved, mintha csak délibáb vibrálna. Ha a korábbi látvány gyönyörű volt, akkor ezt szavakkal képtelen leírni. A kedves, meggyötört arc, háta mögött az univerzum éjsötét vásznával, lobogó fürtökkel, és azok az aranyszín, könnyektől ázott szemek... Steve soha életében nem látott nála szebbet. Egy angyal? - kérdezné, de nem jön ki hang a torkán. Visszazuhan az édes, sötét tudatlanságba.

A következő, amire eszmél, hogy tüdeje fájdalmasan összeszorul, ahogy levegő hasít belé. Bárhol, bárhogyan is fekszik éppen, az első, hogy az oldalára fordul, köhécselve, krákogva, levegőért kapkodva. A torkához kap, átmasszírozza a láncoktól kivörösödött bőrét. Kell neki néhány perc köhécselés és szuszogás, míg a légzése végre visszaáll normálisba - de él, és ami az elmúlt percekben történt, illúzióként tűnik tova az emlékei közt.
- Mi történt? Kijutottunk? - hangja rekedt és mély, tekintetét idegesen kapkodja körbe, Carolt keresve. Megkönnyebbül, látván, hogy a hajón vannak, de csak akkor nyugszik meg teljesen, ha a szőkét is maga mellett tudja. Erőtlenül visszahanyatlik a hátára, levegőért kapkodva, zihálva. Teste megannyi jelzést küld neki arról, hol fáj, hol törött, hol van baj, de képtelen egyszerre befogadni mind, így csak fekszik, elemzi magán a károkat és örül, rettenetesen örül neki, hogy él. Hogy élnek.
Nyelvén ott a kérdés, hogy megtudakolja Caroltól, jól van-e, de úgy érzi, rég túlléptek már a szavak szintjén. Annyi minden történt velük, köztük... Annyi mindent kell még feldolgoznia, nem csak a testének, hanem a lelkének is. Így hát ahelyett, hogy kérdezne, inkább csak felemeli a kezét, hogy ha a nő a közelében van, tenyerét gyengéden az arcára simíthassa. Mindegy, mi történt. Nem számítanak a következmények. A legfontosabb, hogy túlélték.
Együtt.

kiegészítjük egymást | heaven don't hear me |
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

↷ i still believe in heroes

avatar
∆ Hozzászólások száma :
249
∆ Kor :
33
∆ Tartózkodási hely :
♮ New York



Tárgy: Re: rock you - Carol & Steve Vas. 17 Jún. 2018, 19:14



rock you
Steve & Carol

Karjaival szorosan közre fogva a férfit repül át a csillagösvények között. A fénysugarak nyaldossák sziluettjük. A lángoló nő mindössze sebességében hagy fényes csíkot, testének hőjét lebontotta, hiszen a karjában tartott Kapitány nem tűzálló ruhában van, s bőre nem bírná. Öleli, s ha látja, hogy a férfi színe tompul, csókba adja át tüdejének tartalmát, hogy levegővel életben tarthassa. Ez eltart pár percig...

Amint feljut vele a szárnyas vasmadárra, lefekteti a padlóra és már ül is a pilótaszékbe. Beindítja a gépet. Bárhová, csak el innen. - gondolván. Reszketnek végtagjai, rettenetes fájdalmakat él át maga is. Nyekereg, nyöszörög, de élnie kell a háta mögött fekvő, eszméletlen férfinek. Túl sok minden történt. Túl sok dolog szakadt nyakába hirtelen. Az emlékek, a fájdalmak... Ekkor a műszerfal fölötti üvegben meglátja a lefektetett Rogers alakját és torkában gombóc tátong. Rettenetes szégyelli magát... Borzasztó bűntudat mardossa. Amint beállítja a robotpilótát és a koordinátákat megadja, rögtön felpattan a székből és az ébredezőhöz rohan.
Letérdel a férfi mellé, kezében két pokróccal. Az egyikből párnát hajtogat, s Steve feje alá gyűri. A másikkal betakargatja őt. A kérdést hallva fejét puhán megcsóválja, szelíd mosollyal pillant le a férfira.
- Ssssh. Kinn vagyunk. - feleli rekedtes hangon. Amíg a férfi próbál ébredezni, összerakni a képet, a valóságot és a fájdalmat, addig Danvers az elsősegély felszerelésért siet. Magához veszi a dobozt, majd azzal együtt tér vissza. Letérdel a férfi mellé és maga alá gyűri a lábait. Olyannyira elmerül a felszerelés kicsomagolásában, hogy észre sem veszi, mikor kerül Steve tenyere az arcára. Kissé idegesen mosolyodik el, végül lágyan lehúzódik. Nonverbálisan ez már annak a jele, hogy Danvers nem akar ezentúl kötődni a férfihoz. Semmilyen értelemben sem. A szégyen, a bűntudat...
- Súlyosak a sérülései. - köszörüli a torkát, majd derekáig lehúzza a plédet, hogy a férfi összeégetett, szakadt uniformisához férjen. Bár ő maga sincs túl jó állapotba, a hőnek hála sebei jobban gyógyulnak, mint Rogersé. - Maradjon nyugton... - dönti oldalra a fejét, majd lehámozza a férfiről a törzsét takaró kék anyagot. A meztelen felső test látványa más helyzetben bizonyára zavarba hozná, de most, amikor fizikai fájdalmak gyötrik és lelke válságba került, nem foglalkozik ilyesmivel. Törölgetni kezdi a bíbor nyomokat, hogy minél inkább láthatóvá váljanak a sebek számára.
- Hűtőfolyadék. - csöpögteti az egyik steril anyagra, amit Rogers nyakára borít. Közvetlen azután fölé hajol, hogy a nyílt sebeken matasson ujjaival, felmérve, hányat kell varrnia. Közben nem néz a férfi arcára. Sőt, valószínűleg soha többé nem veszi fel a szemkontaktust vele. Most még így érzi...

talán | faded |
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

↷ i still believe in heroes

avatar
∆ Hozzászólások száma :
156
∆ Kor :
98
∆ Tartózkodási hely :
○ with you, till the end of the line... ○



Tárgy: Re: rock you - Carol & Steve Szomb. 30 Jún. 2018, 14:22

Carol & Steve

Elméje újra és újra csődöt mond, ahogy próbálja összerakni az elmúlt órák, a küldetés mozaikját. Nem tudja megkülönböztetni a valós emlékeit a látomásoktól, képtelen eldönteni, mi történt meg, és mi az, ami csak meggyötört teste csalatéka. Azt azonban sejti, hogy mindketten komoly sérüléseket kaptak, s mivel ő maga él és lélegzik - hogy jutott vissza a hajóra? Mi volt az a nagy robbanás? -, ezért főként Carol hogyléte miatt aggódik.
Emlékszik rá, milyen komolyan meggyötörték a nőt, hogyan vágták fel, sokkolták és ütötték, így aztán meglehetősen gondterhelten figyeli sürgölődő alakját, s próbál közbeszólni, hogy jelezze, ő jól van, magára figyeljen... Kékje és nyelve azonban nehezen képes fókuszt tartani.
A nő elhúzódik az érintésétől, és Steve előtt végre élesedni kezd a kép. Látja, miféle érzelmi ciklon örvénylik a nő körül, de nem érti. Hiszen kijutottak. Túlélték. És egész biztos abban is, hogy találtak valamit. Miért vagy hát feldúlt?
- Megmaradok... - Lágy mosollyal csitítaná, de nincs ereje tiltakozni, Carol olyan határozottan lát neki a sebei ellátásának. Tény és való, Steve némely pontja csíp és éget ugyan, némelyik azonban dermedten hűvös, aggasztóan merev és érzéketlen. Nem hárítja el a segítséget, szüksége van rá, de szeretne előbb meggyőződni arról, társa jól van-e, és miért csillognak olyan szomorúan azok a barna szemek, mikor győztek. - Hé... - kitartóan próbálja felkelteni a nő figyelmét, rabul ejteni az aranyszín bogarakat, és amint megelégeli, hogy újra és újra kudarcot vall, koszos, vértől és sebektől maszatos kezével elkapja a sebei felett matatók egyikét.
- Carol, kérem... - Máris érzi a hűtőfolyadék jótékony hatását, az enyhülést fájó pontjain, a többit pedig legyűri. Alkarjára támaszkodik, onnan pedig ülésbe tolja magát, akár engedik neki, akár nem - követeli. Fejéhez nyúl, kell pár pillanat, hogy a szédülés enyhüljön, de szabad kezével kitartóan szorítja a nőét, és kékje máris újfent az aranyszínt üldözi. - Nézzen rám... - Halkan, gyengéden kéri, megérintve a nő állát, ám nem erőlteti, nem kényszeríti, nem parancsolja. Csak kéri és noszogatja.
- Győztünk... Győzött. Legyőzte őket, megint - tekintete őszinte csodálatról tanúskodik, ahogy Carol arcán futkos. Eddig is tisztelte a nőt, persze, de a tisztelete a mai nap után valami sokkal magasztosabbá, nagyobbá nőtte ki magát. Csillognak kékjei a nő meleg fényében, és ajkán is apró mosoly bujkál. Tudja, hogy rá kéne kérdeznie az adathordozók épségére, de képtelen felhagyni ámulatával, csodálatával. - Hihetetlen volt.. Köszönöm, hogy kihozott onnét.
Sután emeli a karjait, izmai tompán tiltakoznak a mozgás ellen, de valahogy csak sikerül őket gyengéden Carol váza köré fonni, hogy aztán ölelésébe vonhassa.
- Jól van? A maga sebei... - Azokat is el kell látni. Steve most már innentől megmarad, élteti a győzelem tudata, a hajó biztonságos közege, a nő közelségének melege.

köszönöm | two |
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

↷ i still believe in heroes

avatar
∆ Hozzászólások száma :
249
∆ Kor :
33
∆ Tartózkodási hely :
♮ New York



Tárgy: Re: rock you - Carol & Steve Vas. 01 Júl. 2018, 16:44



rock you
Steve & Carol

Nehéz a mellkasa. Koponyára falaira felrajzolódott a képe, hogy gyötörték a férfit, miatta. A bűntudat pillérei vállaira csücsülnek ő pedig térdig gázol az fájdalomba. Egyetlen sebe sem fáj annyira, mint a gondolata, hogy Amerika csillaga majdnem oda veszett. Méghozzá miatta. Ha kimondják, ha nem. Szégyelli magát. Rettenetesen szégyelli...
Nem csak az érintését, a tekintetét is kerüli. Amennyire a lehetőségei engedik, nem néz a férfira. S bár ápolja őt, mégis levegőnek nézi. Furcsa taktikát választ, de fáradt és kimerült ahhoz, hogy most azzal foglalkozzon, hogyan helyes, miközben sehogyan sem az...
- Tudom, hogy elég masszív. - magára erőltet egy mosolyt, de hiába kedvesek szavai, tekintete hűvös marad, ahogy ő maga is. A sebekre koncentrál, kizárja a figyelméből a 'betegét', bármennyire ironikus is. Ahol tudja hűti, vagy éppen csak vért törli fel. Fertőtlenít, kötöz. Egészen elterelődnek gondolatai a saját bajairól, amikor csuklójára hajtogatja ujjait a férfit. Bár a létrejött kontaktusra pillant, nem vezeti tovább bogár szemeit Rogers karján, s nem néz a szemébe.
- Fájt? - lopva pillant fel a kékekbe, de amint Steve mozgolódni kezd és ülő helyzetbe tornázza magát (Danvers akaratának nem téve eleget ezáltal), rögtön hátrébb húzódik annyira, hogy maga elé bámuljon, méghozzá lefelé. Eltelik pár másodperc, mire a férfi megszólítja, de szabadon maradt kezével tovább matat, eltéve ezt-azt, vissza a dobozba, bármit, csak ne kelljen most a szemébe néznie. És tessék. Rogers éppen ezt kéri tőle. Nyelnie kell, köszörülnie torkán. Rendeznie arcizmaim, s a lágy érintés állán, rögtön terelni kezdi. Szemeit továbbra is lesüti, de már emelt fővel ücsörög a másikkal szemben.
Hallva a férfi szavait, végül szemei összetalálkoznak övéivel. Aprókat bólint, s maga is elmosolyodik. Tény, kijutottak. De győztek, vagy túlélték? Elfordítja fejét, hogy lecsukja a dobozt, amikor a férfi ismét megszólal. És a szó: köszönöm... Felrobbantja a nő szívét.
- Nem, ne. Ne köszönje. - nem simul bele az ölelésbe, elhúzódik, kezét kihúzva a férfiéből, s távolabb ülve tőle. Épp csak egyetlen másodperc, s már a dobozzal a kezében fel is pattan, mintha olyan sürgős lenne, hogy az a helyére kerüljön, elindul vele.
- Jól. - mondja hátra válla fölött. - Három-négy óra és otthon lesz, aludjon. - nincs barátságos él hangjában, inkább parancsoló. Hálás, amiért vele tartott a férfi, szó se róla! De haragszik magára. És olyan sok minden történt, hogy fel kell dolgoznia még, mennyit veszített...
Hány éves vagyok én?
Megcsóválja fejét, mintha csak saját magát akarná némítani, majd a gép alsóbb szintje felé indul, le a lépcsőn, a legszélesebb ablakhoz. Távol Stevetől, távol a valóságtól, csak a csillagmezőre kíváncsi... A sebei szúrnak. Az oldalán, itt-ott, de hirtelen olyan nehéz ez az egész számára, hogy eszébe jut, hogy kirepül a gépből. A robotpilóta haza vinné Rogerst... Olyan sok mindent és mindenkit vettek el tőle. Hát nem csak átformálták. Nem csak kedvükre játszottak vele... Nem csak a szabadság és a normális élet lehetőségét vették el tőle. Még az emlékeit, a családját is...
És akkor zokogni kezd.

mit köszön? | memories |
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

↷ i still believe in heroes

avatar
∆ Hozzászólások száma :
156
∆ Kor :
98
∆ Tartózkodási hely :
○ with you, till the end of the line... ○



Tárgy: Re: rock you - Carol & Steve Pént. 20 Júl. 2018, 11:23

Carol & Steve

Lassan visszakúszik testébe az éberség, ahogy elméje végre valahára kezdi felfogni: túlélték. Kisebb-nagyobb sérülésekkel, megtörten és darabokban, de élnek, és Steve még sosem volt ennyire hálás, sem pedig ennyire büszke vagy elégedett. A küldetést teljesítették, és még egymást sem hagyták cserben. Ennél sikeresebb végkimenetelt nem is kívánhatna.
Carol azonban furcsának tűnik, Steve érzi, hogy a nő lelke sokkal komolyabb ütéseket kellett, hogy kiálljon, és a férfi figyelme rögtön köré összpontosul. Nem ér semmit, hogy megszerezték a pendrive-okat, ha közben elvesztettek valami fontosabbat a hősnőből. Carol azonban makacsul kerüli a pillantását, sőt, bármiféle fizikai kontaktust, és ahogy elutasítja a férfit, Steve-nek nyelnie kell; ez a keserűség sokkal jobban marja bensőjét, mint bármilyen fizikai fájdalom.
Figyeli, hogyan tűnik el a szőke sziluett valamerre, magára hagyva őt sajgó tagjaival, a nő iránt táplált aggodalmával és a visszautasítás tehetetlenségével. Talpra harcolja magát, oldalát támasztva botorkál a gép orrába, ellenőrizve a robotpilótát és az irányt, majd a horizontot bámulva gyengéden letámasztja öklét a hajó oldalán. Néhány pillanat csupán, mire sarkon fordul, hogy a nő után eredjen a maga kínzott, sérült tempójában. Eltart egy darabig, amíg elég közel jut a másikhoz annyira, hogy meghallja a fojtott zokogást...
Néhány pillanatig csak áll ott, hagyja, hogy marcangolja, darabokra tépje szívét a szimfónia, aztán sarkon fordul és visszabotorkál a fedélzetre, belesüppedve a maga kis ülésébe, hogy ismét elmerüljön a vöröslő horizont látványában, saját érzelmi kavalkádjának tükrében. Nem alszik, bár lehet, hogy bebóbiskol egy-egy fejbillenésre.

Ha Carol visszatér, Steve minden kapitányi makacsságával erőlteti, hogy elláthassa a sebeit, legalább a súlyosabbakat.

Ha pedig a gép leszállt Wakanda külterületén, magához veszi mindkét pendrive-ot és szavát adja a nőnek, hogy jelentkezik, amint megtud valamit.

Ez minden, amit tehet, amit érte tehet, és ez a gondolat olyan mély fájdalommal ég bele a mellkasába, hogy attól fél, sosem lesz képes kitörölni onnan. Sem a tehetetlenséget, sem Carolt...

az élményt és a csodálatosságát!  szeretés | memories |
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

Ajánlott tartalom
↷ i still believe in heroes





Tárgy: Re: rock you - Carol & Steve

Vissza az elejére Go down

rock you - Carol & Steve

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére
2 / 2 oldalUgrás a következő oldalra : Previous  1, 2

Similar topics

-
» Gundan művészei (FanArt verseny 09|11)
» Konoha kapuja
» [Event] Tükörkép
» Alois Rock School
» Anyu, Apu... Ő a főnököm, Amerika Kapitány [Steve&Elise]

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Infinity Marvel :: Archívum :: Archívum :: Lezárt játékok-