HomeHome  KeresésKeresés  TaglistaTaglista  CsoportokCsoportok  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  
Üdvözlünk az Infinity Marvel frpg oldalán
légy, aki lenni akarsz a marvel végtelen világában
Lépj be közénk
ne rejtsd el magad

Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Chatdoboz
oszd meg velünk titkaid





Itt tartózkodók
ki jár erre?

Jelenleg 9 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 9 vendég :: 1 Bot

Nincs

A legtöbb felhasználó (71 fő) Hétf. 29 Május 2017, 19:54-kor volt itt.
Utolsó posztok
érkezett válaszod?

Az ősz díjazottjai
az évszak nyertesei

Az õsz férfi karaktere

Bucky
Az õsz nõi karakterei

Sigyn & Daisy & Carol
Az õsz párosa

Eleanne & Wrenor
Az õsz canon karakterei

Lord & Thor & Bucky
Az õsz kedvenc karakterei

Lord & Rocket & Bucky
Az õsz saját karaktere

Reimos
Az õsz elõtörténete

Erik Killmonger
Az õsz játéka

A 5. kaland (I. - II. kör)

Share | 
A topik címe: 9. felvonás - Wakanda 0.2

avatar

∆ Hozzászólások száma :
101
∆ Tartózkodási hely :
New York; Xavier Iskola



A poszt írója Charles Xavier
Elküldésének ideje Hétf. 07 Május 2018, 11:43
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2








Wakanda 0.2

4. kaland - 9. felvonás




Mindenki mindent belead, hogy eljussunk a közrezárt wakandaiakhoz. Rengeteg a sebesült, még több a halott. Az utolsókat rúgják már, a védelmük gyengül, még ha a harci szellemük töretlen is. Lenyűgöző a wakandaiak élni akarása!
A mentőcsapat sikeresen beverekszi magát a gyűrű közepébe, ám onnan ki is kell menekíteni mindenkit. A BlackBird fedélzetéről kísérem figyelemmel a történteket, és igyekszem utasításokkal fegyelemre és önmérsékletre inteni harcosaim. Ha itthagynak minket, hogy Thanos ellen rohanjanak, nem lesznek elegen, és a védvonalat átszakítják a lények.

Joshua hatékonyan gyógyítja a sebesülteket. Hatalmas ereje van, ha egyetlen érintéssel képes helyrehozni a súlyosan sérült sejteket. Az Intézetben egyetlen gyógyító sem képes ilyen gyorsan ilyen hatékony regenerálásra!
Végül minden túlélő feljut a gépek fedélzetére, hála Alison gyors teleportáló gépének. Nebula és Dori gépe, majd a Blackbird is elhagyja a harc helyszínét. Penge még lövi őket, hogy egyáltalán elemelkedhessünk, de végül sikeresen elhaggyuk a helyszínt. A halottakat hátrahagyva kell menekülnünk. Nincs választásunk. Látom az ablakból, ahogyan a szörnyek a hátrahagyott halottak tetemetit zabálni kezdik. Elborzadva nézem a folyamatot, majd elkapom tekintetem.
- Felkapaszkodtak! Mindhárom gépre! - Kiáltom hátra. Talán láthatatlanná váltak, és úgy sikerült nekik. Franklin kérésére Jean lenyitja a rámpát, amin harcosaink ki tudnak menni leszedni a szörnyeket.
- Thanos ellen rohan... - válaszolom a kérdésre. Mit is vártunk Hulktól? Csoda, hogy egyáltalán eddig tiszta fejjel tudott harcolni. Semmi esélye Thanos ellen, de őt az esélyek ezidáig soha nem is érdekelték. Azután betakarja egy szörny a pilótafülke ablakát, amit aztán Franklin leszedál.
~ Odalent a városban érzem a jelenlétüket! - mutatok lefelé Jeannek, és üzenem mentálisan Dorinak valamint Nebulának néhány percnyi repülés után. - Leszállunk! - kiáltom, majd Franklin üzenetére felkapom a fejem. Miféle égitest?!
- Ez még pont hiányzott! - ahogyan az oszlopok sugarai az égben összeolvadtak, megjelent egy hatalmas Hold szerű bolygó, ám ez darabokból áll. Mint egy hatalmas gépbolygó. Ahogyan egyre közelebb ér, hatalmas darabok szakadnak le belőle, és becsapódnak a talajba, láthatóan sokfelé elindulva. Ez a világunk pusztulását jelentheti!

Amikor elérünk, térsaim elkezdik lefelé terelni a meggyógyultakat, és segítséggel a sérültek is lejutnak.
- Zárkózzanak be! - mondom az egyik wakandai asszonynak, aki a sebesülteknél segít.
Dori rohan hozzám, és egy esetleges légi csapás képét vázolja fel nekem. Most, hogy az emberek óvóhelyre kerültek, messze a korábbi harctértől, Thanos ellen kell mennünk. De talán nem bombákkal kellene leküzdenünk, hiszen ott van mögötte egy épület, ahonnan Shuri és a laborosok kiszaladtak, ellene pedig még mindig küzd a király is és immár mindenbizonnyal Hulk is.
- Ha komolyabb fegyverekkel rálövünk, az épület is kárt szenvedhet, és ott van a közelében a király és a Nagyfiú is! A légi csapás nem lehet opció! Mást kel kitalálnunk, Dori! - válaszolom a nőnek. Kénytelenk vagyunk megfontoltan támadni, nem hagyhatjuk, hogy mégtöbb civil szenvedje kárát Thanosnak.
- Hallok valamit!... - kapom fel a fejem az ütemes morajlásra. - Nagyszerű! társaságot kapunk! - megérzem a lények jelentét. - Követtek minket! - kiáltom társaimnak. Kelepcébe kerültünk, hiszen a bunkerba letereltünk mindenkit, ám még ha erős ajtaja is van, ezek a szörnyek megoldják, hogy bejussanak. Hiszen láthatuk repülni őket!! Ami azt jelentheti, hogy könnyebbek tudnak lenni a levegőnél és ha így van, akkor egy ajtón is átjutnak, ha akarnak, talán még a falon is átmennek.
- Ez nem lehet igaz! Nincs esélyünk ellenük! Ki kell találnunk valamit, vagy mind itt halunk meg! - kiáltom társaim felé.
- Két baj egyszerre! Próbállak követni Alison, de a fejedben még nagyobb a káosz, mint a szádat elhagyó szavakban.  Szörnyek előttünk, egy gépbolygó felettünk. Egyszerre a kettővel nem tudunk foglalkozni. Védjük az embereket, amíg nem érkezik segítség! Ha minden szörny ideözönlik, előbb-utóbb lejutnak, és akkor lemészárolnak mindenkit! - és akkor még csak lehetőségünk sincsen New York-i társainkkal foglalkozni. Ilyen kilátástalan helyzetben még soha sem voltunk....




Nagyon menő reagok születtek Srácok! *-* <3




A hozzászólást Charles Xavier összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Vas. 13 Május 2018, 17:59-kor.
Vissza az elejére Go down

avatar

∆ Hozzászólások száma :
445
∆ Kor :
100
∆ Tartózkodási hely :
Staff rezidencia



A poszt írója Kalandmester
Elküldésének ideje Hétf. 07 Május 2018, 22:37
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2

•• Wakanda 0.2 ••

Did you miss me?




• A csapat hiába juttatta el az óvóhelyre a civileket és a sebesült harcosokat, az outriderek - miután elfogyasztották a hátrahagyott halottakat, - feneketlen éhséggel és pusztítási vággyal indultak meg a hegyről Wakanda szívébe. Rohamjuktól a város rázkódni kezd, és szépen lassan ellepik az utcákat, épületeket, és mindenkit megölnek, aki nem jutott le idáig a menedékbe. A lények képesek testük sűrűségét változtatni, így hiába a masszív ajtó, előbb-utóbb lejutnának valahogy.
A még harcolni képes néhány wakandai harcos is felsorakozik, hogy hőseinkkel védhessék az óvóhely egyetlen ki-és bejáratát.
Az erőfölény az outridereknél van! A roham során többen is megsérülhetnek, így pl. Logan, Alison, Charles és Franklin is súlyos sérülést szereznek, miután az ellenük támadók váratlanul láthatatlanokká válnak.
Amikor a küzdelem a legkilátástalanabbnak tűnik, akkor nyílik fel egy átjáró az óvóhelytől nem messze, amiből Alfheim uralkodója, Nimellos király és gyermeke, Earnen tűnnek fel elsőként, mögöttük egy egész elf harci különítmény menetel.
A király és harcosai harcba bocsátkozhatnak és kiegészítve hőseinket, hatékonyan szállhatnak szembe a négykarúakkal.

Mindeközben a hatalmas mechanikus planéta darabjai lassan leválva az eredeti helyükről, tovább formáják bolygónk felszínét.

***

» Általános leírás: A hozzászólásod megírására egy hét áll rendelkezésedre. Amennyiben a partnered/partnereid hamarabb megírják köreiket, lehetőséged van az újabb kör megnyitására. Ha valaki nem írja meg egy héten belül a hozzászólását, a kör újra indulhat (mivel sokan vagyunk, törekedjünk nem megváratni egymást). A Kalandmesternek jogában áll a karaktereket útmutatásokkal irányítani, illetve hozhat be egy-egy körbe/szituációba újabb karaktert, illetve vihet ki, ha eltűnik a játékos, vagy a szituáció úgy kívánja.

UPGRADE:
 

- Reagsorrend: -
- A felvonás résztvevői: Alison Magdalen J., Charles Xavier, Logan James Howlett, Ryan Ryot, Dori T'Tara, Franklin Richards, Joshua Foley, Luna Thomson, Eric Brooks
- Becsatakozhat: Nimellos, Earnen



A hozzászólást Kalandmester összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Vas. 13 Május 2018, 20:59-kor.
Vissza az elejére Go down





A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Szer. 09 Május 2018, 09:49
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2

A menekítés sikeresen végbemegy. Még Logan cimborámnak is tudok segíteni felreptetni a BlackBirdre, amit örömmel meg is teszek és elismerő biccentéssel egybekötve. Ericel együtt kiválóan végezték a dolgukat és leszedtek minden dögöt, akik átjutottak a sziklákon, ezzel védve meg kis csapatunk életét. Eközben egy szivárványszín hajú, robotkarú lány ügyesen teleportálja csoportosával az embereket a hajó fedélzetére. Elismerően tekintek a tudására, nagyon hasznos és gyors munkát végez Ő is, mint a többiek mind akik velünk tartottak. Egyesült erővel a gépre akaszkodott dögöket is sikerül leszedni és így már elvileg el tudjuk juttatni a túlélőket az óvóhelyekre. Sok a halott, akik felett elhaladunk. Hiába a gyors segítségünk, ehhez a hatalmas ízeltlábú hadsereghez édes kevesen vagyunk. Ráadásul ez a szuperhold jelenség is a nyakunkon van, szó szerint. Nemigen lesz időnk az oszlopokkal foglalkozni amíg ezek a szörnyek csapatostól rontanak ránk. Egyszerűen képtelenség, túl kevesen vagyunk és túl fáradtak. A gépek hamar az óvóhelyhez érkeznek melynek helyét a Prof ügyesen „kiszimatolja”. A gépekről betereljük a Wakandaiakat az óvóhelyekre és a Prof tanácsára azok be is zárkóznak, mi pedig védjük őket. Én is érzem, amit Charles. Nagy „sáskajárás” közeledik felénk. Remek, már azt hittem boldog vége lesz. Mi itt vagyunk kint, nem mentünk le az óvóhelyre, szabad préda vagyunk.
- Kitartunk Professzor, ha kell az életünk árán is. Válaszolom Charles szavaira. Tudom mit beszélek, nem a levegőbe dobáltam a szavakat. Látom, hogy nincs esélyünk, de akkor is meg kell próbáljuk. Enyhe földrázkódás majd egyre nagyobb robaj következik jelezve a közeledő ellenséget. A távolban sikolyok és mészárlás. Akik nem tudtak eljutni az óvóhelyekre azokkal nyomban végeznek. A megmaradt és harcképes Wakandaiakkal együtt felsorakozunk az óvóhely bejáratánál és várjuk a fenevadakat. Remélem a helyiek nem veszik zokon, de pár közeli épületből kirobbantok néhány szikladarabot, fegyver gyanánt. Eddig jól beváltak, így most is a telekinetikára hagyatkozok. Látom, ahogy közelednek, aztán egyszer csak köddé válnak, épp akkor amikor a sziklákkal péppé paníroztam volna őket. Mi a fene? Nézek értetlenül. A következő pillanatban egy éles és fájdalmas karmolás hasít a hátamba, amitől jó két méter repülök, hassal a földre vetődve. Nem kell sok gógyi hozzá, hogy rájöjjek ezek az izék láthatatlanná tudnak válni, és az egyik történetesen hátba mart.
- Ez egy Giorgio Armani öltöny volt, te agyatlan cserebogár! Ordítok hangosan a földön szuszogva, gyászolva széthasított öltönyömet. Nagy fájdalmasan megfordulok a hátamra, elvégre hason fekve csak ne várjam már míg lerágja rólam a csontot is. Alig fordulok meg már ott is nyáladzik felettem a dög. Pillanatnyi lélekjelenlétem csupán ami megment mert egy közeli villanyoszloppal átszegezem oldalról a bestiát, mire az holtan rogyik rám.
- De büdös vagy. Mikor fürödtél utoljára? Bosszankodok a rám rogyott döglött dög szagát érezve. Az erőmmel lefordítom magamról a tetemet és próbálnék felállni. Hátamon a karmolt seb viszont igencsak megnehezíti ezt. Nem vagyok az a síró-rívó típus, de ez kegyetlenül fáj, ezért némi nyögdöső kínlódás hagyja el a számat. Van már pár hegem a katonaévekből, de ez a karmolás elég hosszú és elég látványos. Kár, hogy a Monster már levédte a márkát, mert most élő reklámfelületté tették a testem. Nagy nehezen feltápászkodok és egy közeli épület falába kapaszkodok. Túl megalázó lenne valamire vagy valakire támaszkodni ezért pár centire a levegőbe emelkedek, így nem kell a sérült hátamat megerőltetni. Csak lassan tudok lebegni a sebem miatt és már korántsem fogok úgy ugrálni, mint pár perccel ezelőtt.
- Szanitéc!...Keresem a gyógyítónkat. Elvitte a róka, én meg itt jajbékolok a sebemmel gyógyító nélkül, nagyszerű. Némi önsajnálatot engedélyezek magamnak, de túl sok időt kár erre pazarolnom. Jó katona nem sír, hanem végzi a dolgát ezért kicsit megemberelem magam. Sikerült az ízelt kezűeknek felmérgelni. Próbálom rájuk zúdítani annyi épületdarabot amit nem sajnálok, de úgy tűnik hiába. Még egy ilyen láthatatlan támadás és végem van, így is fogy az erőm és a hátam vérzik is a mély sebből rendesen. Oldalra pillantok és furcsamód meglátok két rockert. Már épp szólnék, hogy valaki terelje vissza őket az óvóhelyre amikor visszafordulva tapasztalom, hogy már nem ketten vannak és nem is biztos, hogy csellengő rockerek. Jobban megnézem őket magamnak. Hosszú a hajuk, de a ruhájuk harci öltözéknek tűnik. Valami térkapun keresztül özönlenek az óvóhelytől nem messze. Már csak remélni tudom, hogy velünk vannak és nem Thanos küldte ide őket, hogy jól hátba támadjanak minket.  
- Professzor, rockerek 6 óránál. Talán elsőkként vettem észre az érkezőket ezért nem árt ha szólok Charlesnak, hogy társaságot kaptunk.
Vissza az elejére Go down

avatar

∆ Hozzászólások száma :
78
∆ Tartózkodási hely :
☙ Alfheim'



A poszt írója Nimellos
Elküldésének ideje Szer. 09 Május 2018, 12:23
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2



9. felvonás – Wakanda 0.2

Még Alfheimben:

A palota előtti nagy tisztáson állok szeretett fiam Earnen oldalán. Szemeimmel az előttem sorakozó, díszes páncélzatú katonákat figyelem. Ékes rendben és vigyázva állnak királyuk és hercegük színe előtt. Hívattam őket, ezért vannak itt. Én is páncélban és teljes fegyverzetben vagyok, csatára készen, de mielőtt elkezdődne szólok pár szót elfeimhez.
- Alfheim dicső katonái, a mai nap olyat teszünk amire még nem volt példa az elmúlt évszázadokban. Seregünk hamarosan átlép Midgard világába, hogy segéd kezet nyújtsunk az embereknek. – Felállok egy kiszáradt fa tuskójára, hogy jobban láthassam harcosainkat és ők is jól halljanak és lássanak engem.
- Thanos a világok pusztítója most Midgardban szedi áldozatait. Láttam mire képes Ő és a szolgái. Vér folyik a nyomukban és a halál követe szedi áldozatait ott, ahol feltűnnek. Van egy hajdani szövetség emberek és elfek között. Jól tudjátok mire gondolok. Bevésődő feleink ott élnek Midgardon. Ha ma hagyjuk elpusztulni a világukat, akkor eme ősi hagyományunk is elvész, s a végső bevésődés utáni vágyunk utolsó lángjai is kialszanak. Ha nem teszünk semmit, talán megmenekülnek, talán nem. De holnap lehet, hogy Thanos a mi otthonunk falait fogja döngetni, s akkor már egyedül kell vele szembe szállnunk. Én Nimellos és fiam Earnen ma alászállunk Midgardra, hogy leszámoljunk a gonosz hordákkal. Ki tart velünk? – Kérdésemre a sereg hangos robajban tör ki, olyan erővel, hogy a föld is beleremeg. Villannak a lándzsák, suhognak a pengék és egyetlen szót skandálnak hangosan, „mahta!”, azaz [harcolunk]. Büszkén tekintek e dicső hadra, melynél szebbet, nemesebbet aligha láthatott a világ. Persze némi elfogultság is van bennem népem iránti szeretetemből fakadóan. Draug, régi barátom és tanácsadóm érkezik meg sietve. Fejét meghajtva odalép hozzám.
- Felség. Hadd menjek én is veletek! – Elszántság érződik hangjában, mely szívének bátorságából fakad. Öreg barátom vállára teszem jobb kezem.
- - Barátom, te most maradj itt kérlek. Fontos feladatom van a számodra. Te fogod őrizni a kaput melyen Midgardba megyünk, s te leszel, aki visszahoz minket. Harci tudásod már bizonyítottad, de mivel Earnen fiam is velem jön így kell valaki, aki felügyel a távollétünkben. Megteszed ezt nekem Draug?
- Ahogy óhajtod uram. Me'a belin yassen ille! [A fény kísérjen utadon] – A hűséges Draug fejet hajt kérésemre és jelemre várva készen áll, hogy a kaput megnyissa nekünk amely itt van a közelben. Tekintetem újra a seregre téved.
- Az ellenségeinkről tudnotok kell, hogy nincs lelkük. Nem ismernek könyörületet, szánalmat és félelmet sem. Négykarú, kegyetlen lények akiket egy cél vezérel, a mészárlás. Képesek láthatatlanná válni, ezért hegyezzétek fületek és legyetek éberek, minden érzékszervetekre szükségetek lesz. Auta oht! [Harcra fel!] – Kiáltom el magam és intésemre Draug megnyitja az átjárót Midgardba. Earnennel ketten elől megyünk a sereg pedig mögöttünk. Látó vagyok, s az elmúlt napokban gyötört az amiket láttam. Így szereztem tudomást Thanos támadásáról, s most a látottak szerint igazítottam el katonáinkat.

Megérkezés a kalandba:

Az átjárón először csak ketten érkezünk át. Minket követ a díszes, páncélos sereg. Elől pajzsos, lándzsás katonák sorakoznak fel, mögöttük két pengével harcoló kardforgatók, mögöttük pedig íjászok. Minden katonánál van kard és íj is, ezek legfőbb fegyvereink. Nem akármilyen sereg ez. Lépteik és minden mozgásuk jól összeszokott, olyan katonák, akik évszázadok alatt szinte tökélyre fejlesztették harci tudásukat. Alakzatba fejlődnek és felkészülnek a harcra.
- Barátaim, ne féljetek! Megérkezett az erősítés. – Harsogom az egyre visszább szoruló hősök felé, hogy tudják hányadán is állnak velünk.
- Na maeth! Umbas! [Rohamra készülj! Támadás!] – Adom ki a parancsot, majd ikerpengéimet előrántva megindulunk egyenesen a támadó hordák felé. Az íjjászok megfeszítik íjaikat és halálos nyilakat eresztenek a dübörgő ellenség felé, vigyázva, hogy jóval a hősökön túlra érkezzenek a halált hozó nyilak, lehetőleg minél több bestiát leterítve. Jómagam vágni kezdem az elém kerülő négy karú ivadékokat és soraikban utat török előre. Intek a katonáknak, hogy törjenek előre és védjék az ártatlanok utolsó menedékét. A harc közben óvó tekintetettemmel fiam keresem. Tudom, hogy jó harcos, de azért nem akarom szem elől téveszteni. Rohamunk elsöprő erejű. Talán elég ahhoz, hogy megtörjük a fenevadak féktelen támadását. Nem adják fel egykönnyen, egyet levágok s nyomban követi még egy és újabbak. Pengéim akár a villám úgy cikáznak a levegőben, hasítva és szelve darabokra, vagy szúrva halálra az outridereket. Nyilaink, lándzsáink és kardunk most az emberek szolgálatába állt, mint ahogy népünk legendás ereje is mely harci tudásunkhoz párosul.  


Vissza az elejére Go down





A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Szer. 09 Május 2018, 15:45
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2


9. felvonás
Wakanda 0.2

Nagyon jó látni, hogy mennyi Wakandait sikerült megmenteni, viszont rengetegen vannak akik elestek és rajtuk már nem segíthetek, ez szomorúvá tesz. Az óvóhelyre sikerül elérnünk és segítek is akinek csak tudok, hogy biztonságban be tudjanak menni. Az óvóhelyen maradok és gyógyítom az ott lévőket. Az óvóhely bejáratánál valami riadalomra leszek figyelmes, de mivel épp egy sebesület gyógyítok nem érek oda időben és mire az ajtóhoz érek, a nagy és masszív bejárati ajtóhoz, akkorra az bezárul. Próbálok dübögni rajta.
- Engedjetek ki, segítenem kell a kinti társaimon! Kérlelem a Wakandai katonát aki bezárta az ajtót belülről.
- A Xavier úr kérte, hogy zárjam be. Sajnálom de nem nyithatom ki, veszélybe sodornád a már lent levőket.
Minden igyekezetem ellenére a férfinak igaza van. Bármilyen vész is vant kint, ha Xavier Professzor azt mondta zárják be, akkor jó okkal tette. Egyelőre itt ragadtam. Az erőm fogytán van. Próbálok segíteni a lent maradtak gyógyításában. Már lemerültem annyira, hogy nem elég a bioenergiám egyetlen érintése, több időbe és folyamatos érintésre van szükség a gyógyításom kivitelezésére. Megszámolni se tudom, hány sebesültet láttam el, de ez azért nekem is sok, fáradok. Akit tudok ellátok, aztán pihenésképpen leroskadok a masszív bejárati ajtó mögött és fülemet rátapasztom, hátha hallok valamit a kinti eseményekből. Csak imádkozni tudok, hogy a társaim odakint túléljék. Valami komoly segítségre lenne szükségünk, mert így elég esélytelen a küzdelem. Telnek a percek én pedig továbbra is az ajtónál maradok, gyűjtöm az erőm és felkészülök a legrosszabbra, arra az esetre, ha betörnének a lények. Nem akarom az erőm gyilkolásra használni, de ha nem marad más hátra akkor az ártatlanok védelméért meg kell tennem. Próbálok optimista lenni és bízok, hogy kint jól alakulnak a dolgok. Remélem hamarosan kinyithatjuk az ajtót úgy, hogy már nem kell a négykarúaktól félnünk, bár ehhez kisebbfajta csoda kellene. Így, amíg itt lent kell maradnom gyűjtöm az erőm, hogy ha lehetőségem adódik akkor tovább segíthessem majd a csapatunkat.


Attack the Enemy! | zene |
Vissza az elejére Go down

avatar

∆ Hozzászólások száma :
59
∆ Tartózkodási hely :
Mélyűr



A poszt írója Dori T'Tara
Elküldésének ideje Csüt. 10 Május 2018, 16:39
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2

Az események gyorsan zajlanak, én és társaim pedig lelkesen segítkezünk a földi erőknek a túlélésben. A menekülteket biztonságba vittük nemrég a városban, amit kissé furának találtam az eddig tapasztalt helyekkel szemben. Ez inkább hasonlított egy xandari városra, mint egy földire, olyan volt, mint ég és föld. New York ósdi poros, szürke épületei és Wakanda ultramodern toronyházai, amik a kék, lila és fehér színekben tündököltek...
Sajnos most mégis támadás alá került.
-Értem, nos nekünk lennének pontos lövésre alkalmas fegyvereink, de ha nem szeretné, hogy a két alaknak véletlenül baja essen akkor mi sem megyünk támadni rájuk.-mondom a professzornak megnyugtatásképpen, viszont mivel tudom, hogy a harc még sokáig fog tartani, úgy döntök, hogy -Mi a levegőből nyújtunk akkor fedezőtüzet maguknak.-Na nem mintha nem akarnék a felszínen segíteni, de spórolnunk kell az erőnkkel, ez régi nagy bölcsesség
-Viszont ha nem ellenzi, akkor váltásban lehetne a levegőből csapássorozatokat mérni az ellenségre, mindig azoknak kéne fent lenniük akik a legfáradtabbak, ugyanis nem igényel túl nagy fizikai erőnlétet a gépágyú használata-és így pihenhetne aki szeretne, közben mégis hasznosan töltené az idejét, így nem is várva a válaszra szólok a rádión mindenkinek, hogy egy fáradtabb ember jöhetne nekem segíteni a fedélzeten, ha van jelentkező akkor mielőtt a helyünkre érünk elmagyarázom gyorsan a működését, ami majdnem egy gomb megnyomásából áll, emelett pedig csak egy pici kijelzőt kell figyelni, és negyjából a célra állítani, a többit az automatika megoldja.
-Fejlett célzórendszer egy keretbe teszi akit célba vett, ha ellenséget látsz benne, nyomd meg a gombot és tüzet nyit.
A pilótánk pedig egyenesen az ellenséges tömeg felé repít minket, biztonságos magasságba, ahonnan mi tudunk lőni, de remélhetőleg ők ránk már nem. Így komoly sebességgel haladva a hátsó soraik felett tudjuk őket aprítani nagy hatékonysággal.

Körülbelül ekkor veszem észre, hogy a levegőben hatalmas mechabolygó részek jelennek meg, nem is tétovázom megérdeklődni, hogy ez meg mi lehet?
-Ismerős ez a fene valakinek esetleg? Hogyan tudnánk megakadályozni, hogy agyonzúzzon mindenkit a felszínen?-ugyanis, ha csak szimplán leszáll a felszínre, akkor aki alatta van az nagy bajban lenne, talán amikor a két szomszédos rész közt rés van mi ki tudunk repülni pár emberrel a fedélzeten, de mégis mi lenne a többiekkel? Hamar egyik szenzorunkat ráállítom a dologra és megpróbálom felmérni miből van és vajon hogyan került ide ez is anélkül, hogy láttuk volna, mert kezd zavaró lenni, hogy sosem látom elhaladni a Tesleya mellett a dolgokat, mindig csak idewarpolnak...

Stuff:
 
Vissza az elejére Go down

avatar

∆ Hozzászólások száma :
246



A poszt írója Alison Magdalen J.
Elküldésének ideje Vas. 13 Május 2018, 17:40
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2

-Vagy ránk esik egy nagy bolygó… akkor meg fölöslegesen küzdünk egyszerre két fronton. Nem vagyunk mi szubatomi részecskék, hogy vagy ez vagy… az…
Hadarásom közepette, mintha behúzták volna a kéziféket lelassulnak szavaim, és kikerekednek lila szemeim.
-Egyszerre két helyen…
Ismétlem meg a kulcs momentumot. A fogaskerekeim felpörögnek és brainstorming helyett egy hurrukán csap le az agyamban. Látszólag kaotikus az egész ami odabent kavarog de elég messziről szemlélve kirajzolódik a dolog szépsége. Eltátott szájjal, üveges szemmel bámulok előre a semmibe, ujjaim kifehérednek úgy kapaszkodom Charles székébe, hogy el ne essek de más életjelet nem igazán adok abban a néhány másodpercben amíg gondolkodom. A szívem ver de levegőt nem veszek. Végül egy látványos fintor jelenik meg arcomon.
-Alapvetően nem lehetetlen de ahhoz kéne egy feketeluk, egy bolygó méretű fémdarab és néhány vezető ami képes ekkora energiát kontrolálni…
Charlesra nézek mennyire tudta követni ha nem akkor folytatom. Úgy is belelendültem és landolásig a végére érek.
-Dióhélyban annyi, hogy: A feketelyukba dobott anyagból rengeteg energia szabadul fel. Ha sokat dobunk bele sok energiát kapunk, ami elegendő ahhoz, hogy túltölthessük a szubatomi részecskéinket amik schrödinger szerint egyszerre léteznek is meg nem is. A nem létező kap annyi energiát, hogy legyen és voilá… nem csak két Thanos, hanem két mindenki… De nem vállalom. Én én maradok több Arcade reaktort meg nem akarok felrobbantani…
Mutatom neki a fém kezemet aminek a válla szétnyílik ahol az egyik reaktor van és a szivárvány színeiben tündököl a belőle kiáramló fényenergia. Ahogy földet érünk vissza zár a szerkezet, a menekülteket pedig elkezdjük beterelni az óvó helyre. Nem sokkal azután, hogy mindenki leért észleljük az első jeleket, hogy az ellenségeink ideértek. A harcedzettebbek csatasorba rendeződnek. Én kissé szerencsétlenkedve keresem a helyemet mögöttük. Bal alkarom ezúttal egy pajzs alakját veszi fel miután kivettem belőle egy hosszúkás fém tárgyat.
-Ugye tudja, hogy csak 5 percig jó?
-Miért? Mennyi időnk van a bolygóig?
-7 Perc.
-Akkor már nem mindegy?
Furcsa mód nem érzek rettegést. Valójában nem érzek szinte semmit. Talán elfogadtam, hogy talán itt a vége. Vagy van még bennem remény. Nem tudom. Leblokkoltam. A felénk rohamozó sereg látványa magára fókuszálja minden figyelmemet. Megnyomom a gombot és felbúg a szerkezet. Nem az a jellegzetes Star Wars-os lézerkard hang, inkább, mint egy vibrátor… A fehér penge izzása eleinte vakító a sok sötétség után de mire ideérnek ezeket az izék már megszokom. Véd és vág, véd és vád, véd és vág. Nem telik bele sok időbe, hogy elfáradjon a vállam. Nem igazán tornáztattam és magától si szokott néha fájni a csatlakozási pont. De élni szeretnék. A fénykard pengéje úgy viszi a húsukat, mintha vajat vágnék, de a szagok az égett rothadt, nem tudom milyen szagú hús, émelyítő. Zihálva próbálom magam összehúzni és minimalizálni a mozgást, kicsit lábból is dolgozni, hogy ne frontálisan kapjam az ütéseket a pajzsra mert piszok fárasztó. Talán az adrenalin az ami miatt ennyire jól bírom. A mocskok végül taktikát váltanak. Éppen ütném meg a pajzsal, hogy utána leszúrjam de eltűnik. Értetlenül kapom ide oda a tekintetem. A következő pillanatban pedig olyan érzésem van, mintha egy jégcsappal vágtak volna arcon. Lekapcsolom a kardot és az arcomhoz kapok. Tompa de határozottan kellemetlen érzés. A kezemre nézek. Ebben a kevés fényben is látom, hogy valami sötét massza van rajta és rögtön kapcsolok is. Jobbom remegni kezd az idegességtől. El is engedem a féykard markolatot és hátrálni kezdek. Nyakamon az ér pattanásig feszül. Fel sem fogom, hogy a vér folyi kaz arcomon lefelé. Balom vissza alakul és kézfejemet balra forgatva lassan megáll körülötte ma világ. Elsétálok a megjelenő szörnyeteg elől.
-He-he-he-hercegnő…
Dadogom. Az idegösszeroppanás szélén vagyok. Komoly koncentrációt igénye, hogy észnél maradjak.
-Találj ki valamit… MOST!
Rivallok rá mielőtt akadékoskodni kezdene.
-Ki kell égetni.
-Csináld amíg nem érzem…Nem érdekel semmi! Csináld! Élni akarok! Itt a balkezem, csináld!
Hangom reszketeg és dühödt. Bal kezem önálló életre kel. Be scenneli az arcomat se perc alatt. Mutató ujjam kissé átalakul majd felizzik. Sebészi pontossággal halad végig a seben, a gödörnél kicsit elidőzik. A felszálló füst látványa, a szagok, és a tompa égető érzés amit érzek egyre jobban löknek át a szakadékon. Visszasétálok a markolatért és a szörnyeteghez. Kézbe véve a fegyvert újra aktiválom. Még van 2 percem. Gyorsítok az időn, hogy észleljen. Játékos könnyedséggel húzom végig oldalán a pengét, nem tud elég gyorsan mozogni ahhoz, hogy elkerülje. Csapásai elől csak elhajolok, illetve két kezét levágom lábait pedig hosszában, hogy ne használható csonkok maradjanak hanem használhatatlan gallyak. Egy utolsó mozdulattal a pofája elejét vágom le hogy fogai se legyenek. Lekapcsolom a szerkezetet hogy hűljön. Az időt vissza gyorsítom, hogy élőben nézhessem az agonizálását. Arcom sajog, mellkasom gyorsan emelkedik és süllyed. Ha lenne bennem Hulk, nem merne elő jönni olyan pipa vagyok.
Látszólag érzelem mentes arccal figyelem a dögöt, de jólesik. Az élvezkedésből a hajamon végig futó színes ívek rántanak vissza. Ijedten fordulok meg, hogy mi készül mögöttem. Mire oda tudok fordulni az átjáró megnyílik és elfek lépnek át rajta. Hajam lecsillapodik. Vállaim leesnek és kiesik a kezemből a fegyver.
-Még ez is B+… Feladom…
Nagy levegőt veszek és lehunyom a maradék szemem. Érzem a mellettem elsuhanó elfek hangját. a fegyverek és páncélzat jellegzetes hangját. Várnám a megváltást de semmi. Összeráncolom a szemöldököm ami mellesleg nem jó érzés. Sőt, kimondottan kellemetlen. Hátam mögül csatazajt hallok, előlem pedig mintha elfogytak volna az emberek. Hátra nézve látom a kialakul mészárlást. Erősítést kaptunk. Nem volt kérdés, hogy sírjak vagy nevessek. Térdre rogytam, össze kucorodtam a földön és elbőgtem magam.
-Megragadnám az alkalmat közölni, hogy az égési sérülés visszafordíthatatlan szöveti károsodást okozott. A bölcső sem lesz képes...
-Hallgass már az istenit!


∞ ∞ ∞ ∞ ∞ ∞ ∞


Queen beyond the Rainbow

Vissza az elejére Go down

avatar

∆ Hozzászólások száma :
101
∆ Tartózkodási hely :
New York; Xavier Iskola



A poszt írója Charles Xavier
Elküldésének ideje Vas. 13 Május 2018, 20:20
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2








Wakanda 0.2

4. kaland - 9. felvonás




A harcosok elszántsága, még ha csak egy pillanatra is, de mosolyt csal az arcomra. Franklin, Penge, Dori és még sokan mások tényleg a semmiből tűntek elő, és önszántukból jöttek Wakandába, hogy a világegyetem legveszedelmesebb ellenségével és annak gyilkos hordájával nézzenek szembe. És még most, ahogy érzem felénk trappolni a gyilkos négykarú lények ezredét... ilyenkor is képesek tanúbizonyságot adni elszántásguktról. Így tehát, amikor Franklin hozzám szól, mosolyra görbítve ajkaim, fejemet biccentem felé, és nézem, ahogyan kiszakítja a súlyos darabokat az épületekből, hogy aztán ismét védelmező fegyverként használja azokat.

Alison szavait még mindig próbálom nyomon követni, de nem könnyű vele. Próbálja megfejteni, hogy lehet két Thanos. Fogalmam sincs, hogyan lehet egyszerre két helyen, ráadásul úgy, hogy bizonyosan nem hologram az egyik, hiszen harcol mindkettő, és rombol, sereget vezet. Másolat lenne? Vagy a halála után osztódott?! Ki tudja... végtére nem tudhatjuk, hogy a fajának milyen sajtosságai vannak.
- Alison, most ide koncentrálj! És imádkozz, hogy a jóisten velünk legyen! ... Jönnek! - Hangos ordítással, vicsorító süvítéssel közelednek. Alison fénypengét von ki karjából. Határozottan nagy fényt generál. Hasolót utoljára a Csillagok háborújában láttam, amikor filmmarathont tartottam, "mit hagytam ki az időugrásom évtizedei alatt" jeligével.
- Én is kérhetek? - bólogatok elismerőn a fegyverre, majd csóválom a fejem kínomban. Tényleg védtelen vagyok, és társaimra vagyok utalva. Ennél nagyobb kolonc nem is lehetnék jelen pillanatban.
- De legalább a lentiek biztonságban vannak, és Joshua gyógyítja őket. Nem hagyhatjuk, hogy lejussanak! - szinte biztos, hogy ma mind itt halunk meg. Sokszor éltem túl kilátástalan helyzeteket, de egyszer biztosan megszakad ez a véletlensorozat.

- Alison! - kiáltom a lány felé, amikor az egyik szörny láthatatanná válik mellette. Nincs esélyem segíteni, mozgásképtelen és hasznaveheteten vagyok, a fejükbe pedig képtelen vagyok belemászni, hogy mozdulatukba fagyasszam őket. Ekkor Franklin fájdalmas hangját hallom.
- Frankl... - a szó elhal torkomon. Váratlanul rámnehezik valami. A szívem majd kiugrik, ám kezemet hiába nyújtom ki, mintha ezer penge vágná a húsomat, ordítok fel a fájdalomtól. Elértek minket....
- Az isten verje meg! - ordítom, ahogyan kezeimmel
szilárdat tartok el magamtól minden egyes még használható porcikámmal. Hiába vagyok viszonylagosan ellátva karizommal, másodpercek után már érzem, hogy nincs tovább. Sokkal nehezebb nálam, így esélyem sincs ellene. Egy szörny az, olyan, ami Alisonnak esett. Láthatatlan négykarú. Lehunyom szemeim, és engedem, hogy bevégezze, amit elkezdett, ám a test ernyedtem nehezedik rám, amikor magamra engedem. Amikor kinyitom szemeim, mintegy 3 centiméterre tartom el arcomtól a szörnyeteg nyáladzó, immár látható száját. A négykarú nem mozdul.
Oldalra borítom, mire annak súlyos teste a földön puffan. Csak akkor veszem észre, hogy hátából több, hosszú nyílvessző ágaskodik ki.

A fényjelenség irányába nézek, ahogyan az átjáró előtt hosszúhajú lények sorakoznak fel díszes páncélokban. Mintha csak egy film elevenedne meg. Nemes, magas harcosok, tökéletes megjelenéssel, régen használt fegyverekkel: kardokkal, íjakkal, pajzsokkal, állatok hátán, illetve gyalogosan.  Emberi alakjuk van, mégsem találkoztam velük még ezelőtt. Az, hogy átjáróból léptek ki, egyértelműen megmagyarázza, hogy nem földiek.  

- Ti.. kik... vagytok? - felelem vezérük szavait hallva, majd némán nézem, ahogyan rohamozni kezdik a szörnyeket. Mozgásuk tökéletes, mintha csak mindig ezt csinálnák. Tökéletes gyilkosok, akárcsak ellenségeink. A fájdalomtól nehezen beszélek, csak pihegek a földön fetrengve. Leírhatatlanul fáj az oldalam! Kezemmel rászorítok, mert félek, ha elengedem, minden egyes csepp vérem patakokban zúdulna ki rajta.
- Logan! - amikor oldalra pillantok, látom, hogy társamat is legyűrték a szörnyek, és szintúgy súlyos sérüléseket szenvedett testén, amiről véres, szakadt ruhája árulkodik. Remélem, hogy Ryan jól van, Logant kevésbé féltem, mert bármekkora sebet is kapott, perceken belül nyoma sem lesz annak. Viszont Ryan még gyerek....
~ Jean! - kiáltom mentálisan társamnak, aki  amennyire csak képes volt a Főnix formája nékül, feltartotta a lényeket, ám most, hogy a sereg átvette a harc irányítását, a segítségemre siet. Erejével emel fel, s féltőn néz végig rajtam. Bár érintése nem gyógyít, mégis ügyesen ellátja az efféle sebeket... legalábbis ideiglenesen most megteszi, azután Joshua majd kezelésbe vesz.. ha túléljük ezt. Ha nem, akkor úgyis mindegy lesz.
- Segíts bekötni, kérlek! - A nő mellém lép, majd  lehántolja rólam a szanaszét szakadt ingemet és a pólót, s azokkal szorító kötést tesz a sebeimre.  
Nem mondom, hogy nem fáj ugyanúgy, de legalább a vérzés csillapodik. A vérveszteségtől szédülök, így kérlelem, hogy ültessen le valahová. Lassan visszaemel megviselt kerekesszékembe. Csak előre hajolva képes vagyok ülni benne, mert ha bármihez ér a mély vágat, csak ordítani tudok.

Amikor Dori felajánlja, hogy a gyengék felmehetnek a gépükre az ágyúk mellé, kiáltok felé a földön fetrengve. - Sok hasznomat nem veszitek idelent! Vigyetek fel! - kiáltom vissza, mire a legénysége felsegít a hajóra.
Ahogyan beülök a gépbe, némán hallgatom Dori instrukcióit. Fejlettebb technológia, mint amit Hank a Blackbirdbe integrált, és minden bizonnyal hatékonyabb is.
- Rendben, Kapitány! - Mondom a nőnek, majd ujjamat rátapasztom a ravaszra. Érzem, ahogyan a lövedékek még ha kicsit is, de megrántják a hajót, és mikor elhagyják az ágyúcsövet, a süvítés korántsem kényezteti a dobhártyáim. Dehát mozgáskorlátozott vagyok. A halláskorlátozottság már csak egy lépés a teljes leamortizálódáshoz.
Nem dőlök hátra a székben... egyszer próbálom, utána a fájdalomtól ordítok, minden egyes lövésnél. Arcom eltorzul a fájdaloml, és az idegességtől. Élvezettel nézem, ahogyan a lények minden találat után kettérobbannak, vagy leszakadnak bizonyos részeik. Bár a hatékonyságomban találhatunk némi kivetnivalót, mert többet lövük félre, mint célba, de soha sem voltam jó céllövő. Mégis, több hasznom van idefent, mint odalent, vérző koloncként társaim nyakában.
- Az isten verjen meg minden rusnya jószágot! -  kiáltom, támogatva a harcoló "rockereket" - ahogy Franklin mondaná.




Nagyon menő reagok születtek Srácok! *-* <3


Vissza az elejére Go down

avatar

∆ Hozzászólások száma :
445
∆ Kor :
100
∆ Tartózkodási hely :
Staff rezidencia



A poszt írója Kalandmester
Elküldésének ideje Vas. 13 Május 2018, 21:43
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2

•• Wakanda 0.2 ••

Did you miss me?




• A 9. felvonás véget ért. Köszönjük szépen a játékot mindenkinek!

A játékosok ITT folytathatják a kalandot.

Vissza az elejére Go down





A poszt írója Ajánlott tartalom
Elküldésének ideje
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2

Vissza az elejére Go down
 

9. felvonás - Wakanda 0.2

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
2 / 2 oldalUgrás a következő oldalra : Previous  1, 2

 Similar topics

-
» 6. felvonás - Kegyetlen bábjáték 2.

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Infinity Marvel :: Univerzum - Játéktér :: Kaland játékok :: 4. Kaland :: 2. Kör-