HomeHome  KeresésKeresés  TaglistaTaglista  CsoportokCsoportok  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  
Üdvözlünk az Infinity Marvel frpg oldalán
légy, aki lenni akarsz a marvel végtelen világában
Lépj be közénk
ne rejtsd el magad

Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Chatdoboz
oszd meg velünk titkaid





Itt tartózkodók
ki jár erre?

Jelenleg 9 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 9 vendég :: 1 Bot

Nincs

A legtöbb felhasználó (71 fő) Hétf. 29 Május 2017, 19:54-kor volt itt.
Utolsó posztok
érkezett válaszod?

Az ősz díjazottjai
az évszak nyertesei

Az õsz férfi karaktere

Bucky
Az õsz nõi karakterei

Sigyn & Daisy & Carol
Az õsz párosa

Eleanne & Wrenor
Az õsz canon karakterei

Lord & Thor & Bucky
Az õsz kedvenc karakterei

Lord & Rocket & Bucky
Az õsz saját karaktere

Reimos
Az õsz elõtörténete

Erik Killmonger
Az õsz játéka

A 5. kaland (I. - II. kör)

Share | 
A topik címe: 5. felvonás - Queens 0.2

avatar

∆ Hozzászólások száma :
445
∆ Kor :
100
∆ Tartózkodási hely :
Staff rezidencia



A poszt írója Kalandmester
Elküldésének ideje Vas. 01 Ápr. 2018, 20:35
Ugrás egy másik oldalra

•• Queens 0.2 ••

What the hell are they?




A hőseink megindultak az oszlop irányába, miután az hangos robbanással csapódott Queens talajába. Eközben Lady Death elpusztította az istenek otthonát, valamint Hela és démonjai lakóhelyét. Az asztrális síkon emiatt káosz ütötte fejét és a lélekfaló szörnyek riadtan távoztak pusztuló otthonukból, hogy új otthont találjanak maguknak. Mivel korábban már Hela vezetésével jártak a Földön, és akkor nem találkoztak valódi ellenféllel, a vezérük nélküli lények úgy gondolják, hogy a halandó emberek testébe bújva megváltást és bebocsátást nyerhetnek az életbe Lady Deathtől. Emiatt a Föld minden pontján az emberek hirtelen démoni megszállottságra lesznek figyelmesek. Azok, akiknek testébe démonok költöznek, elvesztik emberi színüket, megfakul a bőrük színe, vörösen izzó szemekkel, agresszívan rátámadnak minden élőre. Céljuk, hogy minél több élő lelkét magukkal vihessenek Death színe elé.
Az oszlopok ettől függetlenül mozdulatlanul állnak.


» Szituáció: Hőseink így- vagy úgy, de a queensi oszlophoz érnek. Az ott tartózkodó Carol Danverst, Peter Parkert, valamint Clint Bartont hirtelen denevérszerű felhők támadják meg, és másodpercek leforgása alatt elfogyasztják őket. Ezt végignézik az érkezők. Ezek a felhők világszerte több ezer életet rántanak magukkal! Azokét, akik Thanos inváziójakor halálos sebet kaptak vagy életüket veszítették a démonok által, de a kesztyűvel és Hela képességeivel életre keltek!
A hatalmas objektum alaposabb szemügyre vétele előtt a megszállott emberek tucatjával rohanják le a csapatot.
Ahhoz, hogy a megszálló démon elpusztuljon, a gazdatestnek is meg kell halnia. A sötétben hőseink nem sokat látnak, csupán annyit, hogy vörösen izzó szempárok egyre csak rohamoznak feléjük.
Daniel, Dr. Strange és Destiny képességeiknek köszönhetően érezhetik, hogy az asztrális síkban káosz ütötte fel a fejét.

***

» Általános leírás: A hozzászólásod megírására egy hét áll rendelkezésedre. Amennyiben a partnered/partnereid hamarabb megírják köreiket, lehetőséged van az újabb kör megnyitására. Ha valaki nem írja meg egy héten belül a hozzászólását, a kör újra indulhat (mivel sokan vagyunk, törekedjünk nem megváratni egymást). A Kalandmesternek jogában áll a karaktereket útmutatásokkal irányítani, illetve hozhat be egy-egy körbe/szituációba újabb karaktert, illetve vihet ki, ha eltűnik a játékos, vagy a szituáció úgy kívánja.

UPGRADE:
 

- Reagsorrend: nincs
- A felvonás résztvevői: Dr. Stephen Strange, Loki, Destiny Lynns, Daniel Atkinson, Leonard Atkinson
- Becsatlakozhat: -

Vissza az elejére Go down





A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Hétf. 02 Ápr. 2018, 18:03
Ugrás egy másik oldalra



queens 0.2
'Ez így nem jó... nagyon nem jó...' - motyogok az orrom alatt, tapodtat sem mozdulva a társasház kapujából, csak kikerekedett szemekkel meredek az előttem haladó tömegre, s legszívesebben addig verném a fejemet a falba, amíg el nem veszítem az eszméletem. Szinte fel sem tűnik, hogy Leonard odébb húz a bejárattól, hogy aki emeli kalapját és veszi kabátját távozási szándékkal, azok mind kiférjenek mellettem, no nem mintha hatalmas akadályt jelentenék a tömeg számára, testvérem mégsem díjazná, hogyha egyik percről a másikra a menekülők lába alá kerülve szőnyeg válna belőlem. Talán nem is bánnám.
'Hát erről beszéltél... ezt mondtad...' - rágom az izgalomtól kicserepesedett, száraz ajkaimat, s minden egyes szívdobbanás egyre erősebbé, fájdalmasabbá válik, mintha mellkasomat minden alkalommal kalapácsütés érné, mégis elönt a megmagyarázhatatlan nyugalom érzése, ami megóv attól, hogy a hajamat tépve, sikoltozva rohangáljak az utcákon fel és alá, mint egy elmeháborodott, vagy ahogyan a legtöbb ember fogja tenni hamarosan. Mi lesz itt, ha elszabadul a teljes pokol? Mi lesz itt, ha...
Nem tudom befejezni a kérdést, helyette kezeimet a füleimre tapasztom és próbálom kizárni a több ezer egyszerre felharsanó sikoly éles hangját, melyek mintha tengernyi tüskével akarnák átszúrni az agyamat, de hiába füleim óvó takarása, hiába a koncentráció, hogy az élőket hallgassam, rájuk figyeljek, a halottak győztek. A halottak, akik eddig a Sötétben kóvályogtak, raboskodtak, léteztek céltalanul, vagy szenderegtek, most itt járnak a tömegben, az emberek között. Tudom, hogy nem a Sötétben vagyok, az másmilyen szokott lenni, arról nem beszélve, hogy Leonard már egy akkora pofonnal díjazta volna hirtelen világváltásomat, aminek nyomát még az unokáim is tisztán kivennék.
'Látod butus? Ezt mondtam neked! Mindenki elmenekült ide, hozzátok, a ti világotokba, mert Ő is itt lesz hamarosan. Hozzá futnak, vagy előle menekülnek el, mert Ő olyan, akitől mindenki fél, még ti is, pedig előbb vagy utóbb mindenki találkozik vele, nem lehet kikerülni.' - csendül fel mellettem az izgatott, vékonyka hang, mely egy halk kuncogásban hal el. Margaretet nem zavarja, hogy az utolsó lakók rajta keresztül menekülnek ki az épületből, csak szívből mosolyogva néz rám élettelen tekintetével, kezében porcelán képmásával, s hiába a gyenge fuvallat, két oldalt befont barna hajának egy szála sem libben, ahogyan mélykék ruhájának szoknyarésze sem. Mi történhetett veled és ki lehettél? Sajnálattal nézek az apróságra, ám mielőtt megfelejtkezhetnék a küszöbön toporgó katasztrófáról, egy újabb éles sikoly tesz róla, hogy ez ne történhessen meg.
'Nem maradhatunk itt, mert bajban leszünk.' - ragadom meg ismét Leonard kezét és a halottaktól valamint élőktől egyaránt zsúfolt járdára lépve kezdem el követni a másvilágról érkezetteket, akik már koránt sem olyan elanyátlanodva bolyonganak ebben a világban, mint ahogy azt nemrégiben tették. Mondhatni csettintésnyi idő alatt jöttek rá, hogy száműzetésük véget ért, nem kell többé a Sötétben raboskodniuk, hanem egy újabb esélyt kapva visszatérhettek az élők közé, ahol megszámlálhatatlan mennyiségű gazdatest közül választhatnak maguknak kedvükre valót, hogy bepótolják azt, ami kimaradt az előző életükből, vagy elintézzék befejezetlen ügyeiket, esetleg... A félelem röhögve viszi be az újabb jéghideg, mégis pokolian fájdalmas ütést kocsonyaként remegő gyomromba, a felismerés pedig villámcsapásként hasít belém; nem egyedül a szellemek szándékoznak nálunk berendezkedni hosszabb maradásra, hanem más lények is. Démonok, akik emberként sosem jártak ezen a földön, hanem a Sötétségben születtek, akik ős öregek, mégis soha nem vonzotta őket semmi más a keserűségen, a pusztításon, a káoszon, a gyilkoláson és a szenvedésen kívül. Akik abban lelik örömüket, hogyha minél nagyobbat rúgnak a földön fekvőbe, ott marják meg, ahol a legjobban fáj, ha látják az embert elsorvadni és semmivé válni, ha minden pozitív és boldog érzést kiszipolyoznak belőle és nem marad más a helyén csak szomorúság és reményvesztettség. Akik láthatatlan barátként és jóakaróként férkőznek az életedbe, hogy végül mindent elvegyenek tőled és akkor fedjék fel ocsmány és félelmetes alakjukat előtted, amikor már késő, menekülni pedig kár. De most a vártnál is könnyebb dolguk van ebben a káoszban, hisz annak a bőrébe bújnak bele, akiébe akarnak, bármiféle ellenállás nélkül. Figyelmeztetnem kell Leonardot, ami remélhetőleg egyszerűbben fog menni, mint ahogy azt elképzelem és az elvárthoz képest kevesebbet fog kérdezni. Végül is ebből áll az életünk, hogy az ilyen szörnyekkel, szellemekkel osztoznunk kell, nem? De igen, miattam.
'Leo figyelj, beszéln...' - hatalmas robaj söpör végig az egész városon, még mielőtt bármi lényegesbe is belekezdhetnék, az emberek pedig úgy bolydulnak föl, akár egy megzavart hangyaboly. Nem létezik többé úttest és járda, aki tud az autók közé rohanva menti az életét, mert jelenleg még ott is gyorsabban halad, mintha tömegben mozogna. Az autók fülsüketítően csikorogva fékeznek le és kezdenek el egymásnak ütközni, siklanak ki és csapódnak az oszlopoknak, vagy hajtanak a tömegbe. Nem magyarázok én el most a testvéremnek semmit, hanem az adrenalintól reszkető lábakkal indulok el az eredeti cél irányába és összeszorított fogakkal zárom ki a felfordulást, ami másodpercek töredéke alatt alakult ki, a jajgatásokat, sírásokat és üvöltéseket, az egymás nevét kiabáló embereket, az öcsém pánikolását. Apa mindig arra tanított, hogy bármi történjék is az életben, én leszek az egyetlen, akire a testvérem számíthat, viselkedjek úgy, hogy meg tudjam védeni. Igen, de tömegkatasztrófára ő sem gondolt soha. Sosem voltam bátor és erős, sosem voltam hős, akire bárki is felnézett, legfőképp nem nyugodt és kiegyensúlyozott, amit az is tanúsít, hogyha most megengedhetném magamnak kirohannék a világból és vissza sem néznék, vagy addig hajtogatnám, hogy Jaj most mi legyen, mit csináljak?, amíg el nem megy a hangom, közben járkálnék körbe-körbe, mint egy futóbolond, most viszont mégis, habár remegek és úgy érzem, hogy hamarosan vizelet tartási gondjaim fognak akadni, a felszín alatt lapuló bátorságom kezd szárba szökkenni, tegyük hozzá, hogy elég lassan, de növekszik. Talán az ismerős környezet teszi?

'Szerintem mi jók leszünk itt.' - súgom oda Leonardnak kissé távolabb állva az oszloptól és a köré gyűlt emberektől, a halottakról nem is beszélve. Megszámlálhatatlanul sokan vannak, de ránk sem hederítenek, még a közvetlen közelünkben állók is meredten nézik az égből pottyant objektumot, Margaret pedig hideg kezével kapaszkodik belém, mintha attól félne, hogy elsodorja a tömeg.
'Ehhez jöttek mind, ugye?' - pillantok le rá, ő pedig néma bólintással ad nekem igazat, mialatt az építményt bámulja. Mi lehet ez? Magamban tanakodva nézek föl ismét az oszlopra és a körülötte repülő hősökre, akik bizonyára hamarosan kiderítik, hogy mi áll ennek az egésznek a hátterében, mi pedig ketten Leonarddal figyeljük, ahogy röpködnek és küzdenek az ellenséggel, mert egyikük sem csak annyit tud, hogy látja a halottakat és át tud menni közéjük az asztrális világba, vagy mérget termel és azzal köpködi őket. Az élet kegyetlen, de ezúttal nem csak velünk. Dermedten figyelem, ahogy az érkező felhők másodpercek alatt eltüntetik a két hőst és helyükön ténylegesen, szó szerint a semmi marad. Rendben, ennyi elég is volt, a bátorságom csírája elszáradt, egy kis aszalt mazsola maradt a helyén, ideje fedezéket keresni és ott átvészelni, ám még mielőtt a nyúlcipőt felhúzva menekülnék a helyszínről fejvesztve, egy kutyához inkább csak hasonlító szőrös teremtmény ül le elém és néz fel rám vérben forgó fakó fehér szemeivel. Pofájában a fogak megszámlálhatatlan sorban helyezkednek el, nincs is nyelve az állatnak, vagy ha van, akkor azok nagyon hátul helyezkedhetnek el, orra pedig duplán ül csúcsos pofáján, hogy akit ki kell szagolni azt biztosan megtalálhassa, a hallására viszont annál kevesebb hangsúlyt fektettek, ugyanis füleknek nyomát nem lehet látni. Szőre durva, fekete színű és olyan, akár a drót, termetét a bernáthegyi kutyáéhoz tudnám hasonlítani, de a nagy, robosztus testet túlságosan rövid szőr fedi, hasából pedig vékony, fonalféreg szerű csápok merednek ki, melyek egy mély vágás körül sorakoznak fel. Összesítve az egészet, biztos vagyok benne, hogy nem a külseje fogta meg a gazdáját az állatban.
'Leo!' - cincogom testvérem nevét elhaló hangon és bár meg vagyok róla győződve, hogy ezt a pedigrés állatot nem látja, mégis hangtalanul mutatok az eb felé, aki két orral is ellátott pofáját felém nyújtja, de mintha esze ágában sem lenne támadni, ahogyan az újonnan érkező két testvérének sem. Hátukat felém fordítva, arccal az oszlop felé leülnek, s mintha parancsra várnának, mozdulatlanul ülnek. Mi ez?! Mi van itt?! Még mielőtt felocsúdhatnék az imént elém tárult látványból, új kedvenceim a vártnál is hangosabban morogni és acsarogni kezdenek a sötétnek, a láthatatlan ellenség felé, akikből a sötétségben vörösen izzó szemeiken kívül más nem látszik, s gyanítom nem jó hírekkel szeretnének szolgálni, hogyha ideértek. Ne most legyél gyáva nyúl!
'Kapjátok el őket!' - adom ki a parancsot játszi könnyedséggel, mintha én neveltem volna fel őket és ismerném minden egyes lélegzetvételüket, a teremtmények pedig hangos morgással vetik rá magukat az érkezőkre.

//Bocsánat, hogy a reag hosszúra sikerült, de aki eljutott a végére vagy csak átfutotta: Staffal egyeztetve: a kutyákat és a későbbiekben az összes (maximum 2-3) démont, szörnyet, aki a csapat - inkább Daniel - oldalán harcol azt minden más tag is látni fogja (már amennyire a sötétség engedi)//


 szószám: 1424|| Hey Jude, don't be afraid ||
Vissza az elejére Go down





A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Szomb. 07 Ápr. 2018, 14:29
Ugrás egy másik oldalra

Queens
No. It’s Doctor Strange. Not Master Strange, not Mister Strange. Doctor Strange. When I became a doctor I swore an oath to do no harm, and I have just killed a man! I’m not doing that again. I became a doctor to save lives, not take them.------

Nem mintha ne lenne tisztában vele, hogy Loki mire képes - mindössze csak úgy véli, képes kezelni a férfi fenyegető jelenlétét. Meg aztán Ő Lokival ellentétben nem trükközik, valódi mágiát használ. A csontjaiba égett korreláció a mágiához olyasmi, ami rutinszerűvé forrta magát. Talán jogosan birtokolhatja a követ. Bárhogyan is, az ő feladata a Világaik védelme a misztikus fenyegetésektől, hogy semlegesítse azokat. Így nagybetűsen. Stephen vörös köpenye susog a hátán, miközben finom mosoly villan vékony metszésű ajkain.
- Nem volt szerencsém hozzá, hogy összetűzésbe kerüljek bármelyikükkel. Védelmezik a világot. Ahogy magam is. Ha elmondása szerint Ön is ezért van itt... Hogyan lehet az, hogy még most is ellenszenvet érez irántuk? - fejét puhán féloldalt megdönti, ahogy szemeivel Loki tükreibe réved. Gerince íve feszül. Stephen érzi, hogy a dimenziók között sűrű, élénk mozgolódás zajlik, emiatt feszültebb. - Szép szóval. - feleli nyersen, s már intézné is, hogy angolosan a forró ital mellett diskurálhassák meg kényelmetlen helyzetük, ám az élet, mint mindig - beleavatkozik.
Strange maga elé állatja Lokit, mielőtt az olyan helyre tévedne a szentélyükben, ahol a legkevésbé sincs keresnivalója. Hiába kéri a mágust arra, hogy hagyja abba, olyasvalamiért áll ezen a helyen, amit nem szüneteltethet. Védelmez. Wong előkerül és a kő így Stephen nyakában lóg, ami látványosan vonzza Loki tekintetét magára. - Mondja, ismeri a módját, amivel Öné az idő? - fordul el a férfitól, hogy aztán New York utcájára siessenek. Lokival, vagy nélküle.
Az utcára érve Stephen futólag vet egy aggodalmas pillantást Wong felé. A mágusok sorra jelentenek a hasonló oszlopokról világszerte, Wong pedig helytállóan kéri őket arra, hogy védelmezzék a szentélyeket elsősorban, hiszen azok szolgálnak bástyaként. Loki megjegyzésére Strange sztoikus nyugalommal felel. - Nem az oszloppal. - feleli tekintetét a férfira engedve, amikor egy ifjúbb gyermek lép elé. - Destiny, egyelőre nincs információn az objektumról. - feleli határozottan, s a következő pillanatban közelebb lépked, lassan, komótosan. - Mindenkire szükségünk lesz... - mintha elgondolkodna, elnyújtja a szavakat.
- Stephen? - Wong kérdőn indul utána, arcán a nem-értés jeleivel. Strange megdermedve áll, majd a következő pillanatban tenyerei felizzanak. - Nos, kedves Loki, a terv az, hogy védekezünk... - határozottan ejti ki a szavait Stephen, s máris pajzsot formál alakja elől. - Mégis mitől? - értetlenül kérdez Wong, amikor a sötétből egy emberi lidérc vetődik felé. Strange persze pajzsát bontva rögtön a segítségére siet. Azzal nem számol, hogy megöli az embert a benne bujkáló démonnal együtt. A férfi a mentésre - s nem a gyilkolásra esküdött fel, ezért megrázza a jelenetsor. - Pajzsot! - kiált Strange, mire a mögöttük felsorakozó mágusok máris pajzsaikat húzzák fel.

(Ha a Kalandmester engedélyezi:)

Stephennek van ideje a megfelelő kézmozdulatok után zöld fényben tündökölni, s az időt megdermesztve - visszatekeri azt annyira, hogy az első támadóik távol kerüljenek tőlük. Rámutatva a körülötte állókra, ők könnyedén mozognak, míg a tér, az idő megdermedve áll körülöttük.
- Megszállták őket! - pillant körbe, feszülten figyelve. - Érzem a sötét energiát. Más dimenzióból érkeztek. Ki kell szaggatnunk az emberekből a démonokat, különben meghalnak a gazdatesteikkel együtt. - bök állával afelé a hely felé, ahol Wongról szedett le egyet. - Ebben a térben nincs esélyünk, nem tudunk úgy támadni, hogy megmenthessük az áldozatokat. - pillant a mágusokra közben. - Ezt a csatát az asztrál síkon vívjuk meg velük... - fordul Loki felé, akinek mellkasára bökve kiszakítja lelkét a testéből, hogy megjelenjen az asztrál téren. - Készen áll? - lép mellé fénylő formájában Strange. Wong és pár további mágus a testeik melletti pajzsokat tartják fenn. Eközben Stephen, és azok, akik vele tartanának megindulnak az újra elindult jelenben, hogy megküzdhessenek a démonokkal, kiszakítva őket a halandókból. - Maradjon mellettem! - szól Lokihoz, ha vele tart és nem dönt inkább a teste mellett - majd ökleiből fegyvert formálva küzdeni kezd. Tekintete közben megakad a sötét, gomolygó lényeken, akik elragadnak bizonyos célpontokat, majd tovatűnve elillannak. Strange képes lekövetni a tér és időutazók nyomait, így látja merrefelé haladnak azok. Senki nem láthatja az asztrális testet öltők küzdelmét, csak akik abban tartózkodnak, ellenben a  démonokkal, akik viszont érzékelhetik őket.



ha nem okés, pm : ) | zene |

Vissza az elejére Go down

avatar

∆ Hozzászólások száma :
333
∆ Tartózkodási hely :
somewhere in the shadows



A poszt írója Loki
Elküldésének ideje Szomb. 07 Ápr. 2018, 15:55
Ugrás egy másik oldalra




- Hosszú történet. Maga talán mindenkit kedvel, akit védeni próbál? – akár költői kérdés is lehetne, a válasz viszont egyértelmű. A világ védelmezője … kissé túl nagy a világ, hogy minden pontját, és minden benne élőt kedvelje, nem igaz? – Remekül csinálják … az emberiség szép lassan elfogy, míg maguk a világot védik. – vonom meg a vállamat mosolyogva. Ugyan, ne legyünk álszentek! Hány ember halt meg a bátyám és a barátai miatt? Sok, nagyok sok. Ezután is fognak, csak még többen, nem kevesebben. Az az ő bajuk, hogy azt hiszik, meg kell védeni a világot. Miért kéne? A világegyetem meg sem érezné a Föld hiányát. Az emberiséget saját magától kéne megvédeni inkább. – Nem ön az egyetlen, aki birtokolt egy végtelenkövet. – felelem a kérdésére. Én is éreztem a Tesseract erejét, az, hogy képes volt átjárót nyitni a galaxis legtávolabbi pontjai között, csak … egy szelet volt belőle, a felszín, amit kapargattak. Az emberiség fegyvert akart belőle készíteni, nem tudták, hogy már egy kész fegyvert kaptak.
Kíváncsian pillantottam a Strange elé siető lányra, hallgatva a beszélgetésüket, hol az egyikre, hol a másikra pillantva. Strange szavait hallva viszont értetlen arckifejezéssel pillantottam rá. – Védekezünk? Egyetértek a barátjával. – bökök a fejemmel a Wong nevű férfi felé, aki kimondja helyettem is a kérdést. Mi az, amitől védeni próbálná magát és a kis gyülekezetét? Az oszlop nem tűnik túl agresszívnak jelenleg, a védekezés pedig inkább lenne kivárás, mintsem valódi cselekvés. Épp szóra nyitnám a szám, hogy javasoljak egy kevésbé ostoba ötletet, mikor Strange barátját megtámadják, kicsivel később pedig pajzsot húznak fel egy emberként a mágusok.
Ámulva és kíváncsian figyelem azt, ami történik. Strange meglepően intelligensen viselkedik, egy emberhez képest, használja az egyetlen dolgot, ami a jelen helyzetben fegyver lehet számára. Az idő visszapörög, én pedig fokozott figyelemmel követem az eseményeket. Mi mindent megtudnék csinálni, ha az enyém lenne … mi mindent visszatudnék csinálni.
- Megmenteni? Miért kéne őket megmenteni? – kérdezem értetlenül, reflektálva a vezető mágus szavaira. – Megakarnak ölni minket, maga pedig megmentené őket? – az „őket” kissé túl erős, elvégre azt érezteti, hogy a támadóink emberek, nem pedig nyáladzó és visszataszító démonok, akiket egy kicsit sem érdekel semmi, ami egy árnyalatnyit is emberi. – Hogy hol? Most épp itt vagyunk, ha elfelejtette volna…   nem egészen értem, hogy miről beszél, és ennek jelét is adom. Kezdem úgy érezni, hogy egy őrült mellé sodródtam. – Mit csinált velem? – kérdezem, mikor a kezemre pillantok és … át azon. Válaszra azonban nem nagyon van idő, mert szinte egyből rám támadnak. – Van választásom? – kérdezem kissé sértetten, ugyanis a jelen helyzetben inkább érzem magam áldozatnak. Egyik világból a másikba sodródom, szó szerint miközben nem igazán tudom, hogy hol is vagyok és … mit is kéne tennem. – Érdekes védekezés! – jegyzem meg, miközben Strange mellett maradva küzdök a rám támadó démonokkal. – Az összeset nem tudja megmenteni! Nem bírjuk örökké, maga is tudja! – csak talán tudomást nem akar venni róla, de ezért vagyok én itt. Minden egyes megszállt embert lehetetlenség megmenteni … és kitudja, talán minden egyes megmentett élet elvesz egy másikat. Néha el kell venni egy életet, hogy óvjuk a többit.

ha valami nem jó, csak egy szavatokba kerül!

infinite darkness

Vissza az elejére Go down





A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Vas. 08 Ápr. 2018, 14:57
Ugrás egy másik oldalra

Végtelen sötétség

- Mintha én nem ezt mondtam volna.. - mordul rá testvérére, bár lehet, hogy csak fejben ordítozta, egyelőre nemigen tudja azt behatárolni, hogy mi is az, amit komolyan elhangzott, és mi nem. A lehető leghamarabb hatalmába kerítette az a fajta katasztrófaérzet, amely ilyenkor mint valami köd, gyorsan és könyörtelenül halad végig a világon, vagy csak az adott helyen, és a legbékésebb embert is olyan gyorsan löki ki a kényelmes kis komfortzónájából, hogy dühöngő őrült válik belőle. Szerencsére, ez a fajta erő elkerüli eddig, de a zakatoló szíve, és az egyre jobban magasabbra pumpálódó adrenalin önti el hamarost agyát, és sarkallja arra, hogy tegye amit tennie kell. Vagy épp a semmit?
- Ki beszélt és miről? - értetlenkedik egy sort a másik motyogására, mert jelenleg nemigen szólt semmit sem, és most kezd el magába beszélni? Reméli, nem azt tervezi, hogy leül valahol és elbújik a másik világban, hátha ott majd valami kellemesebb és veszélytelenebb kaland várja, ő meg majd, mint egy kedves kis őr, figyelhet rá. Na azt biztos nem fogja hagyni, ha kell, addig pofozza, amíg vissza nem tér, vagy épp elfelejti, hogy mit is kívánt tenni ezekben a percekben. Azonban, előre, ok nélkül nem kezdi el savazni, most kivételesen nem, és ez tőle kivételesen jó pont, máskor már mondaná azt, amit senki sem akarna hallani, főleg, ha még rokoni kapcsolatban is állnak. Szerencsére, a kötelék akkor is erős, amikor Leo-t elönti a saját mérge, és ráönti a másikra. Nem szándékos, nem akarja bántani őt, csak.. véletlen.
- Hé, hé, héé! Minden oké?! - kap oda, amikor a füleit befogva próbálja tompítani azokat a hangokat, amiket ő nem hall. Oké, az sosem jó, ha valaki olyat hall, amit mások nem. Ne, csak ne most kattanjon be. Mi lehet az, ami ennyire kiakasztja? Talán ott, azon a helyen van valami? Talán azokat is felkavarta ez a helyzet? Fogalma sincs, és ilyenkor egyszerűen fel tudna robbanni a saját mérgétől. Nem akar tudatlan lenni, egyszerűen meg akarja érteni a másik képességét, de sosem fogja, mert ez olyan, amit normális, hagyományos érzékekkel felfogni nem lehet, csak látni és átélni, ő pedig nemigen él ilyesmivel. Egyszer sikerült, arra viszont nemigen kíván majd emlékezni, sosem. Szóval.. annyit minden esetre le tud szűrni, hogy büdös nagy a helyzet.
- Ezt eddig is tudtam, de mondtam is. Nem figyelsz te rám, amikor kicsit is kellene – az előbb célzott rá, hogy nem ez lesz az a hely, ahol meg kell pihenniük, de ezek szerint testvére nem épp erre járt, és most mégis azt akarja mutatni, hogy ő az idősebb, és az ő dolga az, hogy megvédje az öcsikéjét. Nem mintha szükség lenne rá, de arcára tekintve úgy véli, hogy valami történt, a rémület és a kapkodó tekintet azt mutatja, lát valami olyat, most már biztosan. Az erő, amellyel szorongatja a kezét menet közben, ritkán tör elő belőle, inkább ő az, aki ilyen hévvel ragad meg másokat, mintha most mégis erősebb lenne, és átvenne minden szerepet. Hangosan sóhajtva torpan meg, pillant rá, de választ sosem kap, így amikor ismét elindulnak, és lavíroznak a tömegben, már az ő arcán is ott a félelem, holott sem szellemet sem démont nem lát, talán csak annyit érzékel, ha elhalad egy mellett, hogy hideg folt érinti bőrét.
- Daniel.. mégis mi a.. fene.. mit akartál ott mondani?  - pillant fel az oszlopra, amely, ha mondjuk nem a szemük láttára csapódik a földbe, talán annyira nem is lenne rémisztő, de így.. jó, minden helyzetben az, még az illúzió is ott pihen, hogy bármikor rájuk dőlhet. - Menjünk inkább innen.. - motyogja, de ekkor pillant azokra, akiktől tényleg várható az, hogy megmentsék a világot. Egy pillanatra minden rendben, egy pillanatra megnyugszik, hogy ők majd tesznek valamit, aztán.. már nincsenek is ott. Arcán döbbenettel keresi a hősöket, de csak hűlt helyük.
- Te szent szar... - arcából minden szín kifut, értetlenkedve bámul mindenkit, aki cselekszik. Mit keresnek ők itt? Nincs olyan ereje, amely őt bármilyen akadályon átsegítené, vagy... bármi. Strange és Loki teszi a dolgát, rájuk se bír nézni, neki ez túl sok, ez a világ, sosem volt benne része, sosem foglalkozott sokat vele, ő sosem akart ilyen életet... Fejét rázza, fogja, és morog, amikor érzi, hogy reszketnek mellette és nemsokára jön a hang. Pillanatok kérdése, és el fogja őt innen vinni, addig is..
- Mi az? - emeli meg a fejét és sóhajt, mert megint olyan valami lehet, amit ő nem lát, nem hall. Azért mégis annak irányába tekint, és szó szerint felsikít. Az még hagyján lenne, ha egy szellem állna ott, vagy valami.. más, de ez? EZ. A hideg veríték fut végig rajta, amint az állat közelebb ér hozzájuk, úgy húzódik félre, mintha már a puszta látvány is fájna neki. És ebből Daniel is tudni fogja, hogy bizony, most már ő is látja.
- Veszett kutyák.. veszett kutyák mindenhol.. jó.. körbe vagyunk véve, itt a világvége.. - nyüszít ismét, majd lehajolva vesz fel valami vasdarabot, amely a torony által ledöntött épület egykori maradéka. Vagy magába döfi, vagy azokba akik támadnak. És jönnek, így amit tud, megtesz. Küzd, de azt sem tudja, mi ellen.
- Megőrültem..
Vissza az elejére Go down





A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Vas. 08 Ápr. 2018, 18:31
Ugrás egy másik oldalra

Mesterem elé lépek, majd egyből fel is teszem neki a kérdést, ami mindenkit érdekel: Hogy mi lehet ez az ismeretlen oszlop.
Kiváncsian nézek hol Strange-re, hol Wongra, de a válasz nem valami bíztató. Senki nem tud semmit sem az objektumról, csak annyit hogy fentről jött és több helyen is becsapódott világszerte. A további beszélgetésekbe pedig inkább nem szólok közbe, révén hogy nem szokásom beleütni az orromat más dolgába, mellesleg nem is nagyon értem a helyzetet. Csak hallgatom a Mester utasításait és igyekszem aszerint cselekedni. 
Hirtelen megtámadja valami Wongot, mire én Strange utasítására a többi varázslóval együtt fehúzom a pajzsomat - vagy legalábbis próbálom, hiszen az még láthatóan eléggé instabil, de... legalább valamennyire sikerült fent tartanom és most nem tűnt el szikrázva, mint máskor, mikor próbálkoztam vele; ez már haladás.
Hamarosan mintha megdermedt volna az idő, olyan nehézkesen tudok mozogni és ez kissé megnehezíti a dolgomat. A Mester szavait hallom, ahogyan éppeezértervet meséli. Ó, mostmár értem...
Szóval ahhoz, hogy elpusztítsuk a démont, meg kell ölni a gazdatestet is, de ezt senki sem szeretné, ezért a démonokat ki kell szakítani az emberekből, úgyhogy a legjobb megoldás, hogyha asztrális síkon végzünk velük. Ez teljesen logikus. 
A Mesterem szavaira kilépek fizikai testemből és hamarosan asztrált formámban jelenek meg. Körbenézek és látom Wongot, Strange-et, még azt az ismeretlen, fekete hajú férfit is. Közelebb lépek és habár nem túl sokat értek a harchoz, meg a földi mágiából sem ismerek mindent, szóval csak remélni tudom, hogy a többiek hasznára leszek.
Vissza az elejére Go down

avatar

∆ Hozzászólások száma :
445
∆ Kor :
100
∆ Tartózkodási hely :
Staff rezidencia



A poszt írója Kalandmester
Elküldésének ideje Vas. 08 Ápr. 2018, 19:51
Ugrás egy másik oldalra

•• Queens 0.2 ••

What the hell are they?




Thanos nyilvánosan kivégezte Ramonda királynőt. Közben Shuri felvételt készített arról, hogy a Titán életben van és megjelent Wakandában. Ezt a felvételt pedig rögtön továbbsugározta, hogy a bolygó minden táján lássák és hallják, hogy az Őrült Titán nagyon is él. Így az emberek minden rádióban hallhatják, valamint minden tévécsatornán és óriáskivetítőn láthatják az új fejleményt.

Eközben a hősök sorra ölik a démonokat, s velük együtt az ártatlan embereket is, akik testébe költöztek. Dr. Strange és a mágusok már az asztrális síkon vívják a háborút, hogy a gazdatesteket megóvva, az ártatlan civileknek ne eshessen baja.


» Szituáció: Mindannyian láthatják Queens óriáskivetítőin, vagy bármilyen más módon foghatják az adást, amiben Thanos szerepel. Az oszlop körül harcolók folytathatják a megkezdett harcaikat, de tovább is indulhatnak, hogy Wakanda segítségére siessenek.
Dr. Strange a más dimenziókból nyert energiával, a többi mágus, továbbá Loki (Odintól kapott) erejével együtt felerősödhet annyira, hogy egy hullámban elsodorja az emberi gazdatestekbe bújt démonokat. A Föld teljes területét megtisztíthatják közös erővel, ám ez nem megy végbe rövid idő alatt, mert erejüket az egész bolygóra ki kell terjeszteniük a három szentély és varázslóik képességeit kihasználva.

***

» Általános leírás: A hozzászólásod megírására egy hét áll rendelkezésedre. Amennyiben a partnered/partnereid hamarabb megírják köreiket, lehetőséged van az újabb kör megnyitására. Ha valaki nem írja meg egy héten belül a hozzászólását, a kör újra indulhat (mivel sokan vagyunk, törekedjünk nem megváratni egymást). A Kalandmesternek jogában áll a karaktereket útmutatásokkal irányítani, illetve hozhat be egy-egy körbe/szituációba újabb karaktert, illetve vihet ki, ha eltűnik a játékos, vagy a szituáció úgy kívánja.

UPGRADE:
 

- Reagsorrend: nincs
- A felvonás résztvevői: Dr. Stephen Strange, Loki, Destiny Lynns, Daniel Atkinson, Leonard Atkinson
- Becsatlakozhat: -

Vissza az elejére Go down





A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Csüt. 12 Ápr. 2018, 21:07
Ugrás egy másik oldalra

Queens
No. It’s Doctor Strange. Not Master Strange, not Mister Strange. Doctor Strange. When I became a doctor I swore an oath to do no harm, and I have just killed a man! I’m not doing that again. I became a doctor to save lives, not take them.------

- Megfeledkezett arról, hogy az emberiség fele maga miatt,.. elnézést! Az Önhöz hasonlók miatt indult fogyatkozásnak? - vékony ajkai mosolyra húzzák keskeny állát. - Ameddig háborúba kényszerítik az emberiséget, márpedig' áldozatok lesznek. A hangsúly azonban nem azon van hány ember esik áldozatául a Bosszúállóknak, vagy nekünk... A hangsúly azon van, hány életet mentettünk meg. Kérem szóljon, ha megértette! - bólint aprót, alig észrevehetően, miközben máris másik problémával kell megküzdenie. Finom ívű szemöldökei felfutnak, enyhén billen feje, mintha új szögből vizsgálná Lokit. - Valóban? Melyik kőhöz volt szerencséje? Ó! Tehát a kő sem volt elég ahhoz, hogy győzzön akkor?   - finom hümmentés hallatszik, miközben elfordul a férfitól. Ezzel zárná a témát, de persze a Doktor arroganciája még megbújik a vörös köpenye alatt, így hát ha szükséges, folytatja a szóban forgó küzdelmet a férfival. Sokkal finoman árnyalatba burkolózva, mint ahogy a Legfőbb Varázsló engedhetné magának! De azért néha bűnözhet picit. Nem igaz?

Az utcán - bár általa lelassul némileg - egyébiránt felgyorsul az idő. Az emberekbe megbújt démonok erőszakosan tombolnak. Szükség van egy szusszanásnyi időre, hogy kitalálja mi a megfelelő módja a démonok elűzésének. Alig telik el pár pillanat és máris felélénkül az asztrális síkon az élet. Strange Loki felé is beszél, miközben a mágusok máris megkezdik a távozást - fizikai testükből. - Nyugodtan távozhat, ha nem ért egyet... - határozottan beszél Lokihoz, miközben szemmel leköveti a mágusok mozdulatait. Tekintete végül Wongon állapodik meg, egyfajta néma egyezséget kötve afelől, hogy Wong és még páran a pajzsaikat fenn hagyják, védve ezáltal a lélek nélküli testeiket. Nem foglalkozik Loki értetlenkedésével, kilöki őt az asztrál síkra, majd annak kérdésére mellé lépve biccen állával a démonok felé. - Kiszaggattam a lelkét a testéből. Fura... azt hittem magának nincs is. - féloldalas mosoly, ahogy elfordul Lokitól és máris a közeledő démonok közé veti magát, hogy megküzdhessen velük. Közben persze a mágiája nincs a tetőfokán, így hát pusztakézzel küzd meg a démonokkal, ameddig erejéből győzi.
Stephen gondolkodásán nem sokat segít, hogy Loki arról beszél közben, mennyire fogy az ereje és az ideje. Meg aztán a démoni teremtményekkel töltött emberek száma is növekedhet, illetve tartósabb károkat is okozhatnak még a pánikon túl. Strange sarkon fordul és Wong felé röppen, hogy aztán a valós síkba bújjon ki, derékig. - Minden erőt a testembe! ... Mindet! - utóbbi szónál nyomatékosítja a férfiban, hogy pontosan mire gondol, miközben a kőre bök pillantásával. - Stephen! - rikkant utána Wong, de a Doktor meg sem hallja. Loki felé repül. - Ha képes energiával támadni, ne kíméljen odakinn. -  szinte mosollyal a száján mondja Lokinak, majd a mellkasára nyomva tenyerét, visszautasítja őt a valódi testébe. Strange még mindig az asztrális dimenzióban van. - Nem tudjuk legyőzni őket, csak ha kellő energiával támadunk. Az viszont csak egy módon áramlik testből a lélekbe, igaz? - pillant Destinyre, miközben a testére mutogat. A mágusok megértve a férfit sorra hagyják magára őt az asztrális dimenzióba, hogy aztán csatlakozva Wonghoz, odakintről erősíthessék a férfit. Alig páran maradnak és állják még körbe, hogy védjék őt.
- Wong! - dől hátra, ismét teret törve, hogy láthassák őt a többiek, majd visszafordul és ekkor Wong, illetve a mágusok egyszerre sújtanak le a férfi fizikai testére, hogy az energiát továbbíthasson a lelkébe. Kérdés, hogy meddig bírja majd erővel a lelke. És meddig bírja élettel a teste!
Stephen előre feszíti a jobb tenyerét, balját hátrahúzza. Ahogy megérzi az áramló energiát, rögvest húzza ujjait, hogy lökhesse magából az energiát. Mintha hullámból indulna csapódik körkörösen széjjel, vakítóan fehéren és ragadja magával a démon hordát. A kör pedig egyre csak növekszik, lassan felemésztve a New Yorkban harcoló démonok mindegyikét. Amint azonban erősödik az energia, Strange térdre zuhan az asztrális dimenzióban. Gyengül - mindez azért, mert a fizikai teste sem bírhatja túl sokáig a rengeteg erőt, ami belé áramlik. Ráadásul Wong a követ is megpróbálja felhasználni. Bárhogyan is, lassan, de biztosan Stephen - a neki átvezetett energiáknak köszönhetően - képes elpusztítani a démonokat!
- Csak még egy kicsit... - féltérdre roskadva, fogcsikorgatva beszél.


ha nem okés, pm : ) | zene |

Vissza az elejére Go down

avatar

∆ Hozzászólások száma :
333
∆ Tartózkodási hely :
somewhere in the shadows



A poszt írója Loki
Elküldésének ideje Pént. 13 Ápr. 2018, 20:02
Ugrás egy másik oldalra




- Részlet kérdés. – vonom meg a vállam a szavait hallva. – De ne sértegessen! – ugyanis nincs még egy olyan, mint én. Ellenben vele, lassan megszámolni sem lehet azokat az önjelölt hősöket, akik úgy döntöttek, hogy hobbiból megmentik a Földet és teszik ezt mindezt úgy, hogy közben nem foglalkoznak azzal, hány életet is vesznek el. Ezzel védik magukat, és néhányan talán még el is hiszik. – Nem kellek hozzá, hogy háborúzzanak! – rázom meg a fejemet mosolyogva. – A halottak is így gondolják? – döntöm enyhén oldalra a fejem. Mintha Thor-t hallanám. Azok számítanak, akik élnek… oh, igen, ez valóban így van, de akárhogy is nézzük, ők sem kevésbé gyilkosok, mint én. Az eszközök mások, de a cél ugyanaz, csak ez esetben nincs, ami szentesítené azokat.
A szurkálódására csak elhúzom a szám és nem túl kedves pillantásokkal illetem az előttem állót. Megmondom őszintén, Dr. Strange élettelen, kihűlt teste nem kevésbé szimpatikus, mint az élettel teli, sőt, talán … egy kicsit még jobban is kedvelném. Azt szokás mondani, hogy az ellenségem ellensége a barátom, mi viszont … nem vagyunk barátok, az ellenség kiléte pedig inkább homályos, mint tiszta.

- Csak nem éppen így képzelem a halálom. – vonom meg a vállam tehetetlenségem következtében. Strange is pontosan tudja, hogy nem tudnék sehova se menni, és nehezen is tudnék messze jutni, arról nem is beszélve, hogy … nem fogom csak úgy itt hagyni a követ, neki. Azoknak, akik talán megölik majd és letépik a nyakából azt. Elvégre, valakinek biztosítani kell azt, hogy a kő a legrosszabb esetben jó kezekbe kerüljön, igaz? – Általános tévhit. – felelem a megjegyzésére szájhúzva, és bár a rövid magyarázatot elfogadom, kell egy pár másodperc, míg teljesen lecseng bennem. Nem tudom, hogy mitől jobb a lelkem halála, mint a testemé, de felteszem, hogy egyik sem túl … kellemes. Szóra nyitnám a szavamat, hogy válaszoljak Strange szavaira, ekkor azonban már a saját testemben ébredek, mintha csak egy áramcsapásra ébrednék fel, csak épp a saját testemben. – Ez testhez álló feladat. – mondom, miután kifújom magamat és Strange testéhez lépek, felemelve a kezemet, jelezve Wong-nak, hogy nincsenek (annyira) ártó szándékaim. – Ő kérte. – mosolyodok el, majd a tenyeremet Strange homlokához érintem. – Remélem, hogy fájni fog. – suttogom magam elé, remélve, hogy a mágust inkább töltik majd el kellemetlen, semmint kellemes érzések. Ennyit igazán megérdemel azután, ahogy velem bánt.
- Azzal meg is ölheti, tudja? – pillantok Wong felé, mikor a követ akarja felhasználni. – Csinálja! – vonom meg a vállam aztán mosolyogva, áramoltatva az energiát Strange-be, a tekintetem viszont megakad az egyik óriás kijelzőn, amin egy nem túl kedves régi ismerős képét látom viszont. Thanos … egy okkal több, hogy a kő miért is lenne sokkal jobb helyen nálam, mint annál az Őrültnél.  

ha valami nem jó, csak egy szavatokba kerül!

infinite darkness

Vissza az elejére Go down





A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Vas. 15 Ápr. 2018, 15:58
Ugrás egy másik oldalra

Végtelen sötétség

Egyik pillanatról szegődnek melléjük a furcsa teremtmények, amely már nem csak testvére előtt láthatóak, hanem ő maga is érzékeli, valami miatt. Hogy kért-e belőle? Ó, ő sosem, de mindig, mindenbe belekeveredik. Csakhogy eddig ezek olyan kis apróságok voltak, nem számítottak annyira a világnak, mint az, amibe most kezdtek bele. Körbe vannak véve, nem is kicsit, és azok, akik a támadók oldalán állnak, nemigen barátságos mosolyra húzzák arcukat, bár, arról fogalma sincsen, hogy miért is ilyenek éppen. Mint akiket megszálltak, mint a „zs” kategóriás filmekben, vagy épp csak elment az eszük? Lehet az oszlop műve, és akik a becsapódás pillanatában közel voltak, megvesztek? Biztos ami biztos alapon lép el kissé tőle, persze nem akar a vérebek útjában állni sem, és felkészül, nagy levegőket vesz, hogy ne tomboljon ő is, mint akinek végleg elmentek otthonról. Bár lehet, már megérett erre is.
- Daniel, csak ne csinálj semmi hülyeséget. Bízd a nagyokra, nekünk nem kell hősködni – nem is akar. Ott vannak a többiek, erejük teljében, csinálják a dolgukat, ő biztos azon lesz, hogy magukat mentse. Nem tud repülni, tűzgolyót gyűrni és mást sem nagyon. Daniel még úgy sem, csak kapcsolata van egy másik világgal. Itt nincs egyenlő felállás, egyszerűbb azt tenni, amit egész életükben tettek. Meghúzódtak, nem akartak nagyra törni. Most véletlen belekerültek egy olyan helyzetbe, amely már bőven túlmutat azon, amikre őket szánta az élet. Bizonyára most már testvére is belátja azt, lehet jobb lett volna inkább a lakásba zárkózva maradni és ott várni azt, hogy minden elmúljon, lehetőleg anélkül,hogy rájuk omoljon az épület. Bár erre már elég kevés az esély, mivel ezek az emberek nem képesek ledönteni egy házat? Vagy mégis?
Miközben körbetekint és az orra alatt átkozódik, elpillant a többiek irányába, de mivel fogalma sincs, hogy mi az, ami egyáltalán lát tőlük, csak a fejét rázza meg. Segítséget kérhetne tőlük, de fogalma sincs, mennyire lenne jó ötlet, sosem tette. Ahhoz túl makacs volt mindig is, ez tény. Most viszont lehet jobb lenne legyűrni ezt. Ideje azonban nincs sok, az ellenfél támad, ő pedig megpróbál védekezni, és bár úgy tűnik, emberek azok, mégis sokkal erősebbek. Nem könnyű menet, annyi szent, neki pedig kevés a fegyvere. Azt sem tudta igazán felfogni, mi lelte őket, nemhogy érzékelni azt, hogy meg lettek szállva és valami belülről bomlasztja őket. Hall néhány foszlányt, de tekintve hogy azok ott már a másik síkon vannak, már nem érzékel semmit abból, amit ott tesznek. Ő nyers erővel harcol ellenük, már nem jutott nekik. Ha ezzel a civilt bántja vagy épp meg is öli – bár erre nem játszik, nem ez a célja -, nem számít, mert tudatában sincs annak, hogy odabent van egy szörnyeteg akit el kellene kapnia. Leonardnak nincsenek támpontjai, így ha valakinek az ő ereje kell, ideje lenne rendet tenni a fejében, egyelőre csak cselekszik, haszon nélkül.
- Mennyien vagytok már.. - a fizikai erő jobban kimeríti, még ha erősebb is az állóképessége egy kicsit. Nem fogja sokáig bírni, ha minden erejét bele kell adni, és mégis ki kell tartania, hiszen a testvére fontos, nem akar előtte összeszakadni és még rosszabb, elveszteni a harcot. Üröm az örömben az, amikor a képernyőkön a reklámok helyett egy túlvilági, igencsak fura alak arca rajzolódik ki. Elsőre tűnhetne egy ügyesen időzített marketingfogásnak, de végül kiderül, hogy olyan, mintha egy híradós akarna a világba kiáltani, csak a titán épp örömködik. Ő csak annyira ismeri, amit láthatott a televízióban, vagy épp ami szájhagyomány után terjedt. Elképedve bámulja csak, amit megmutatja a világnak, mennyire is él.
- Ezt nem gyűrték már egyszer le? - kérdezi hangosan, miközben a képsorokat figyeli, ahogy ténykedik. Egy távoli világ, egy más élet. Egy olyan, amiből mindig is kimaradt. Nem akar menni, nem akar semmit se tenni, de ez a harc egyelőre esélytelen. Daniel állatkái teszik a dolgukat, és.. ennyi. Fogalma sincs mit tegyen, egyelőre vár arra, hogy a másik döntsön arról, mit is akarnak igazán. Maradni, menni, vagy feladni.
Vissza az elejére Go down

avatar

∆ Hozzászólások száma :
445
∆ Kor :
100
∆ Tartózkodási hely :
Staff rezidencia



A poszt írója Kalandmester
Elküldésének ideje Vas. 15 Ápr. 2018, 19:21
Ugrás egy másik oldalra

•• Queens 0.2 ••

What the hell are they?





Az 5. felvonás véget ért. Nagyon köszönjük a részvételt a játékosoknak!
/Megtaláljátok magatokat a további felvonások egyikében./


Vissza az elejére Go down





A poszt írója Ajánlott tartalom
Elküldésének ideje
Ugrás egy másik oldalra

Vissza az elejére Go down
 

5. felvonás - Queens 0.2

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

 Similar topics

-
» 6. felvonás - Kegyetlen bábjáték 2.

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Infinity Marvel :: Univerzum - Játéktér :: Kaland játékok :: 4. Kaland :: 2. Kör-