Türelem rózsát teremt. Vagy nem. Az öregasszony csak nem akart kijönni a házból, bármilyen régóta is figyeltem az ablakokat, mászkáltam ide-oda az utcában, nem akart még csak boltba vagy piacra sem elugrani. Lehet meghalt máris? Áh, túl szívós ahhoz! Láttam én, sosem szabad őket lebecsülni, néha gyorsabban futnak a buszon ülőhelyért, mint jó magam. De már napokat vártam és kezdett az idő is szorítani, nem szerettem, ha elhúzódik egy ügy, már pedig a néninek kimondottan szép ékszerei voltak hálószobájának egy elzárt fiókjában. Paranoiásan rejtegette, félve hogy egyszer meglopják, nos, valóban. Nem másért vagyok itt. Nem hiszem el, hogy nem akar átugrani még csak a szomszédba sem trécselni egy 10 percnyi időre, többre nem is lenne szükségem. Végül a türelmem elfogyott és egy későéjszakai időpontot választottam, amikor biztosan alszik és még fog is aludni, így annyira nem lesz vészes, ha véletlenül nyikorognak azok az ajtók. Bejutni pofon egyszerű volt, mesterkulccsal minden zárt felnyitottam, végig osontam macskákat megbotránkoztató módon. Körbe néztem a nappaliban, hogy nincsen más, amit el lehetne vinni, míg végül a táskámba süllyesztettem az egyik képet, flancosnak tűnt és réginek, akár egész jó árért meg is lehet tőle szabadulni, majd a háló felé vettem az irányt. Igen, kicsit talán morbid, vagy inkább furcsa, hogy közvetlen az orra előtt fogom lenyúlni a nyakláncokat és fülbevalókat, én sem így akartam, de nem hagyott más választást. Orrom már megtelt a jól ismert öreg illattal, mind a bútorok és ruhák is ezt árasztották magukból, ahogy botorkáltam a félhomályban, eljutva a bizonyos ajtóig, amit egy mozdulattal belöktem, de olyat nyikordult, hogy bennem állt meg a levegő. Olajat nem ismer? Megdermedtem, nem mozdultam, még csak levegőt sem vettem, nehogy eláruljam magamat. De hangos szuszogás adta a tudtomra, hogy eddig minden a terv szerint halad. Hát, innen alakultak kicsit hajmeresztően a dolgok, még eljutni eljutottam a szekrényig, de nem tovább, ahogy mocorgást hallottam meg. Ugyan, egy nagymama mégis mit árthat nekem, csak ami érdekesebb, és Amerikában nagyon elterjedt dolog, az az, hogy fegyvert lehet legálisan tartani. Anélkül mint a szél leszereltem volna, valószínűleg még csak céozni sem tud ebben a homályban, de biztos voltam benne, hogy hátam közepét mérte be, nem voltam messze, hogy akár ne lehessen jó is a lövés. Most komolyan, öljek meg egy nagymamát? Ahj, azért az milyen durva már?! Még kirabolni hagyján, de alig tud szegényke mozogni, örül az unokáinak, csúf halál egy lelövés, így aztán elő sem vettem a fegyveremet, választottam más utat. A szekrényen volt egy könyv, amivel telibe céloztam, így mikor meghúzta a ravaszt, az már messze tőlem ért a falban. Hangosan becsapódott, felkeltve a környéken egy-két illetőt biztosan, de nem különösebben érdekelt, ahogy feszítettem egyet a fiókon, hogy legalább nyíljon ki. Aztán hadd tűnjek el. Olyan 70 évesnek tippeltem, de viszonylag könnyedén magához tért, néha tényleg halhatatlanok ezek, így mielőtt még újra megszerezhette volna a fegyvert azonnal elrúgtam tőle, nem leszek én a szitája!
