HomeHome  KeresésKeresés  TaglistaTaglista  CsoportokCsoportok  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  
Üdvözlünk az Infinity Marvel frpg oldalán
légy, aki lenni akarsz a marvel végtelen világában
Lépj be közénk
ne rejtsd el magad

Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Chatdoboz
oszd meg velünk titkaid





Itt tartózkodók
ki jár erre?

Jelenleg 17 felhasználó van itt :: 4 regisztrált, 0 rejtett és 13 vendég :: 2 Bots


A legtöbb felhasználó (71 fő) Hétf. 29 Május 2017, 19:54-kor volt itt.
Utolsó posztok
érkezett válaszod?

A nyár díjazottjai
az évszak nyertesei

A nyár férfi karaktere

M'Baku
A nyár nõi karaktere

Natasha
A nyár párosa

Pepper & Tony
A nyár canon karaktere

Steve & Bruce & Rocket
A nyár kedvenc karaktere

Pepper
A nyár saját karaktere

Esther & Vitali
A nyár elõtörténete

Gamora & Herkules
A nyár játéka

A 4. kaland (III. - IV. kör)

Share | 
A topik címe: Edward & Mirage - Fallacious Truths

avatar

∆ Hozzászólások száma :
26
∆ Kor :
21
∆ Tartózkodási hely :
Amerre a forró, friss vér szaga csábít



A poszt írója Mirage Danziger
Elküldésének ideje Hétf. 26 Feb. 2018, 00:36
Ugrás egy másik oldalra

Edward & Mirage
"My plan, wrath! Simple, messy, delicious..."
courtesy call-

Minden egyes eltelt pillanattal közelebb kerül a kocsma bejáratához. A kecses lépteket sokan ismerik a züllött zugban. Kiéhezett harmincasok, dobott huszonévesek, akik azt hiszik, egy futó kaland vége életük süllyesztőjét jelenti. Egy közös bennük, valahányan azért járnak ide, hogy alkoholba fojtsák bánatuk, vagy örömük. A törzsvendégek már jól ismerik egymást, s ami még fontosabb, a környéket. Azt gondolnánk, a parkban, házunk előtt sütkérező nénikék a legszemfülesebb teremtések, pedig ez a bagázs legalább annyi éles szemmel van felfegyverezve, mint a nyugdíjas szektor veteránjai.

Akárhogy is, Mira a legkevésbé sem vágyik erre a közösségre. Sőt, egyáltalán, semmilyenre. Hogy mit keres itt mégis? Talán a jó látszatkeltés keserű kényszere, ugyanis munkatársai alkalmanként megünneplik a sikeresen befejezett megbízásaikat, és ilyenkor kinek, ha nem neki kell gondoskodnia arról is, hogy jó pia legyen az ünneplők számára felszolgálva? Dicső feladatnak tűnhet, hisz ez megkoronázza az estéjüket, ő azonban úgy érzi, nem kellett volna a legutóbbi összejövetelen véletlenből megbontott italokról, amelyek mindenki ízlését elnyerték azt hazudni, hogy drága, minőségi lőrék. Nos igen, a beképzelt felsőbb rangú csürhe életében nem látott romlott, füsttel, hányás- és párlott izzadságszaggal ellepett kocsmát sem kívül, sem belül, s nem kóstolták, mi mérgezi a szegényebb rétegek máját nap mint nap, kedvezőbb áron. Nem volt nehéz hát elhitetnie, hogy az olcsó alkohol valójában páratlan, ritka különlegesség. Rá is kaptak. Hazugságáért viszont most felelnie kell.  

Ugyan nem feltűnő, mégis torkában dobog a szíve. Látszatra mindig is jól kezelte a szexista megjegyzéseket, a kicsit sem erkölcsös szolgáltatásra való felkéréseket, de valójában mindig sok stresszel járt a lepergetésük, s legutóbb verekedésbe keveredett, pont itt. Nem lepné meg, ha a tulajdonos azonnal a torkának esne. A nyilvános megaláztatástól pedig jobban retteg, mint attól, ha titkolt gyilkosságaival szembesítenék. Egy utolsó levegővétel, és a szelíd bárány jelenléte megszűnik, csendben osonó vadász tekintete nyomja el.

A szokásos kép - jegyzi meg magában a nyilvánvalót félrevont ajkakkal, tekintetéből áradt a megvetés és az undor. A banda nagy öregjei a bejárati ajtó előtt 5 méterre lévő asztalnál forgatják zsetonjaik és merednek kártyalapjaikra. Amott a balos sarokban egy vöröslő orcával és orral kirívó, tar negyvenes horkan fel, amikor a körülötte manőverező legyek megtalálnak kapaszkodni a forró fülén. A fiatalok által gyakran elfoglalt asztal most üres, de a terítő alaposan félrehányva próbál szökni a sötétbarna, fényes felületről, mintha ő is tisztában lenne azzal, milyen siralmas helyre került. Most még van ideje, hisz a vendégek valószínűleg puskáikat írják az aznapi dolgozataikhoz; éjfél múlt hat perccel.


- Hé! Mama! -  süvít át egy mély, rekedtes hang a pult felől.
Ez az öreg barom - jegyzi meg magában - mikor tanulja már meg, hogy ne ordítsa át a fél galaxist, akárhányszor nyűgje van? Nincs mit tennie, elindul a tulajdonos felé remélve, hogy ha kicsapni tervezi, azt már nem a kocsma másik oldaláról fogja tudatni vele. Halvány mosolyt kanyarít arcára, és félre biccentett fejjel a férfira pillant.
- Mi a helyzet, nagy ember? - kérdezi a legkisebb érdeklődéstől is mentesen.
Az ősz szakállú pasas ráköp a kezében lévő rongyra, majd áttörölgeti a fali polcról leemelt egyik trófeáját.
- Hallottam, mi történt legutóbb - kezdett hozzá szája alatt pusmogva, miközben egy pillantását sem erőltette a nőre, sokkal inkább a kezében ékeskedő díjra.
A reakció várat magára, s mivel a sörhasú alak is felfogja, nem érkezik kérdés, sem kifogás a történtekre, folytatja.
- Az a helyzet, hogy nem hagyhatom, hogy ez itt újra megtörténjen. Nem jöhetsz vissza többet.
Értetlenül megrázva fejét a pultra könyököl, s így próbálja a lehető legkisebb feltűnést is elkerülve menteni helyzetét.
- Ugyan miért nem? Mert a két kanos tulkod nem bírt uralkodni magán? Mit kellett volna tennem? Ha nem védem meg magam... - csattan fel a keserű ítéleten fél némán, ami egy ilyen helyre tekintve inkább megváltásképp tündököl, mintsem büntetésként.
- Tudom! Én nem is kételkedem abban, hogy helyesen cselekedtél. Csak hogy nem te fekszel most kórházban - jegyezte meg nyugodt hangon az öreg.
- Akkor miért? - a feltett kérdésre csak egy megfáradt fejrázás érkezett, folytatta hát - Évek óta ide járok, nem tilthatsz ki, Somer!
Ám erre sem érkezik válasz, a néma csenden kívül. Noha a kocsmában lévők hangzavara kicsit sem ült el, Mirage számára aligha szűrődik át bármi a külvilág zajaiból. Átnyúl a bútor másik oldalára, hogy elemeljen onnan egy poharat. Somerset támogatását kifejezve nem tagadta meg a nőtől a piát, meg is ragadta a kedvencét, és együtt érzően oda nyújtotta. Mirage azonban átlátott a köntörfalazáson, tekintetével pedig a legkevésbé sem igyekezett ezt titkolni.
- Ezt még megiszom - száll halkan utolsó pár szava a kocsmároshoz, aki a sarkon forduló nő felé még intéz néhány tanácsot.
- A világ nem olyan, amilyennek te látod. A világ olyan, amilyennek mások látják. Ha bűnöst látnak benned, az leszel, bármi is az igazság - koppant a kupa fényes talpa a kemény fapolcon - Ma még itt maradhatsz, a kocsma vendége vagy. Sajnálom, de fenn kell tartanom a hely jó hírét.

A számára szürke, hangtalan helyiség legüresebb és legsötétebb szegletébe vert tanyát magának, lelketlen kísértetként átlebegve a boldogan feléje köszönők táborain. A gyenge, eredetileg is előnytelen pozícióba felszerelt lámpák erőtlen fénye alig érte a sarkot, ahol az asztalára félkönyökkel támaszkodó Danziger iszogatott. Nem véletlen kedvelik a fiatalok. Mindent takar. A forró csókokat, a lecsusszant nadrágokat, vagy a szégyenkező, dühvel és megalázottsággal átitatott tekinteteket is. Mindig tisztában volt azzal, hogy nehezen beilleszthető eleme a társadalomnak, de még sosem fordult elő, hogy bárhonnan kivetették volna.


#Mirage #Eddie #f*ckthisday
Vissza az elejére Go down

avatar

∆ Hozzászólások száma :
26
∆ Kor :
30
∆ Tartózkodási hely :
Every dark corner



A poszt írója Edward Brock
Elküldésének ideje Hétf. 26 Feb. 2018, 01:10
Ugrás egy másik oldalra

Újabb unalomba forduló este, már ő maga sem emlékszik, hanyadik helyen is van a hónapban. Számít ez bármit is? Erősen kételkedik. Az olcsó csapolt sör, a füst, a testek szaga, az ordibálás, mintha mindegyik ilyen hely egymás tükörképe lenne csak egy végtelen körben. A másolat másolatának újabb képe...és ő...valódi? Az lenne? Fogalma sincs már. Kikér egy újabb korsóval, és igen, érzi az italt az ereiben. Kis ajándék barátjától, hisz annyi mindenre megkérték már egymást. Most éppen a "hadd legyek részeg" volt terítéken. Olykor enyhül kicsit benne a gondolatok árja ettől, és úgyis tudja, hogy másik fele vigyázna rá, és pillanat alatt kitisztítja a fejét, ha erre szükség lenne. Bár néha kívánja, ne lennének ilyen hatékonyak ők együtt...de ez csak a rosszabb időkben telepszik rá. Utóbb pedig hálás, hogy bár a másik érzi ezirányú gondolatait is, bölcsen többnyire legfeljebb egy csípős megjegyzéssel jutalmazza azokat. Amit persze más nem hall. Másnak ha erről beszélne, csak bolondnak hinnék. Hangok a fejben, na persze. Csakhogy nála ez nem kórkép, sokkal inkább osztozkodás, egy koponyán.
Ejnye Eddie...már megint mi forog a fejedben? Hát nem vagyok én elég neked? Mi vagyunk, aki él, aki megteszi amit KELL. Ne keseregj már ennyire...látod, még be is rúghattál, de azért le ne rókázz majd. Sokkal jobb, mikor vér érint, mint a délutáni hotdogmaradék. Na de nézz csak oda...hát mit vetett ide a szél?
A belső hangra figyel, közben horkantva hajtja fel a sörmaradék jó részét, zsibbad némileg az arca, ami ismeri magát, és a teljes lealjasodás kapuját jelenti. De az utolsó szavakra feljebb emeli fejét. Kissé viharvertebbnek tűnik most, arcán elterjedt ismét az erős, barna borosta erdeje. A szimbióta épp egyszerű, köznapi munkásing, farmer és bakancs elegyeként simul a testére. De mint bármikor, most is érzi őt a fejében, ők mindig egyek. Nagy levegővel szívja be a körülötte lengő füstöt, kissé kitisztítva gondolatait. És meglátja, mire hívta fel a figyelmét másik énje.
Mégis, mit keres itt ő? - jut eszébe először - Annyira illik ide, mint vérfolt a fehér ünnepi terítőre. Ahogy látom, bajban is van, ez nem telt sok időbe. Érdekes. Tán mégis más lesz ez az este, mint a többi.
- Látom, korai még az este, de máris sikerült feldühíteni a jó öreg sörcsapkezelőt...két perccel érkezés után még engem se tettek ki sehonnan, így tehát...
- Emeli meg poharát, és az abban maradt néhány kortynyi zavaros sört -
...emelem poharam a bajkeverés mesterére. Éljen a balhé. Vajon mit tehettél, ami ennyire felhúzta az ittenieket?
Kérdését költőinek szánta, mivel hallotta a háttérzaj ellenére az elhangzottak javarészét, de ezt nem kell mindenkinek tudni. Viselkedésből meg elég egyértelmű lett volna szöveg nélkül is, ami folyik nem messze tőle. Látta már ezt a jelenetet belső szemszögből nem egyszer. A "húzz el, nem kell a baj" tartást a kidobón, személyzeten, bárkin. Egyesek az egész világból kihajítanák, ha megtehetnék.
Micsoda cukorka ez itt...szopogatni, vagy szétroppantani való? Mit akarsz te tőle? Vagy ennyire unatkoznál? Kell nekem itt játszani...nagyon jól tudom mit akarsz. De ne hidd, hogy túl kíváncsi lenne rád.
Láttunk már ilyet, kóstoltunk már ilyet. Vére-húsa akár a víz...ó Eddie, kell neked a kocsmai macsót játszani...

Rég megtanulta már fapofával hallgatni a másik hozzátűzéseit, most sem látszik rajta a dolog, de igazából maga se tudja, minek szólította meg a lányt. Kinézetre formás persze, de nem hinné, hogy magafajtákra vadászna a hasonló szesztanyákon. Bár...épp ez az, hogy kíváncsi lett, mi a fene hajthatta ide őt most. Viselkedeséből és a balhé híréből ítélve nem először, és fogadni merné, hogy hiába a tiltás, nem is utoljára.
Veszélyes kis dögnek tűnik ez...fogadni mernék, hogy nem marad távol, ha ő úgy nem akarja.
Lássuk, mennyire mereszti ki a karmait részemre.

És felhörpintve az utolsó kortyot máris új kört kér, ezúttal azonban whiskeyt. A "jobbikból". Kettőt. Ha a másiknak nem kell, majd megissza ő, sose csinált ilyenből problémát. Eddig is a pultnál ült, de már némileg közelebb húzódott a beszélgető pároshoz, kissé bizonytalan mozgással.
Vissza az elejére Go down

avatar

∆ Hozzászólások száma :
26
∆ Kor :
21
∆ Tartózkodási hely :
Amerre a forró, friss vér szaga csábít



A poszt írója Mirage Danziger
Elküldésének ideje Hétf. 26 Feb. 2018, 18:23
Ugrás egy másik oldalra

Edward & Mirage
"My plan, wrath! Simple, messy, delicious..."
courtesy call-

A kocsmába visszajárók hangját alaposan fejébe véste már. Még a legkuszább zajrengetegből is ügyesen kiemelte és helyére illesztette, melyik kitől származik. Ez azonban, valahogy nem volt számon tartva ebben a nagy rendszerben.

Egy kicsit megszeppen, amikor tudatosul benne, mindenféle, a forrás felé való pillantás nélkül is, hogy az idegen hang nem máshoz, hanem felé száll. Ugyan nem ellenséges, de csöppet sem tetszik a nőnek a szituáció, amely most beszédre kényszeríti. Ha úgy tesz, mintha meg se hallaná, megint összetűzésbe keveredhet, ami azt jelenti, hogy az utolsó napját sem töltheti békében a helyen. Semmiképp nem ronthatja tovább helyzetét most.
Már csak ez hiányzott az estémből! Semmi gond, Mira! Nem ismerhet! Nem tudja, ki vagy. Bármit mondasz neki, lényegtelen. Nincs mihez kötnie, nincs kihez kötnie!
Egy ideig néma csendnek hagy űrt, igyekezvén kifejezni, hogy nem szívesen elegyedik beszélgetésbe, s hogy bármivel fogja bombázni a közelében lévő, alkohol és erejét vesztett férfi dezodor elegyétől bűzlő férfi, nem lesz kellemes tapasztalata. Viselkedj természetesen! - szokták mondogatni. Ez azonban olyan tanács, amit ha rendszeresen megfogadna, valószínűleg egy emberektől elzárt szobába suvasztanák az idők végeztéig. Olykor még ez is kecsegtetőbb opciónak tűnik, mint köztük tengődni és elviselni azok megannyi nyavalyáját.

- A problémája, hogy nem küldtem őt is kórházba - jegyzi meg vállát vonogatva, majd két kortyot követő, üvegtalp koccanás után folytatja - Az ittenieknek pedig, nagyon is hiányozni fogok. Mert ilyen látványban nem lesz részük. Vissza fognak hívni, mert nem bírják ki nélkülem. Csak meg kell várnom, hogy kikönyörögjék.
Szavairól csak úgy olvad a keserű valóság. Tökéletesen tisztában van azzal, milyen szerepet tölt be a közösségekben, és ijesztően jól ismeri célpontjainak következő lépését. Ezért is jutott el idáig. Mindig lépéselőnyben van azokkal szemben, akiket kipécéz magának és amíg ez így marad, nem kaphatják el. Ahogy megszégyeníteni se fogják anélkül, hogy ne fizetnének meg érte. Hiába, nincs veszélyesebb annál a bestiánál, amely tudtában van képességeivel és ismeri határait. Ha ez feltűnik nem kívánatos beszédpartnerének, talán óvatosabb lesz. De erre az állapotát elnézve nem sok lehetőséget lát.
- Téged viszont nem láttalak még erre. Mi csalt ebbe a lebujba? - méri végig a férfit, majd egy egyszerű megállapítás után felteszi halvány mosolyával karöltve a gúnyos kérdését - Talán ráuntál a környék többi kocsmájára?

Mindig is jók voltak a megérzései. Gyakran előre látta, ha valami baj közeleg, vagy veszély. Bár sötéten csillogó szemeivel karóként döf át az idegent tanulmányozva úgy érzi, akármilyen átlagosnak is tűnik, valami nem stimmel vele. Előfordulhat, hogy szúrós megjegyzéseivel oroszlánbajszot húzogat? Ismét az üvegéhez nyúl, és meghúzza remélvén, hogy a baljós fellegeket rövid időre kisöpörheti fejéből.
Teljesen mindennapi. Akár az öltözéke, a megjelenése és a stílusa. Mindez egy színvonaltalan, átlagon aluli kocsmában. Végül is, legalább az alakjára ügyel. Mmh. Utálom ezt a kellemetlen érzést... mindig bejön, és a legkevésbé sem szeretnék most bajba keveredni. Vajon megengedhetek magamnak még egy összetűzést? Elvégre kitiltottak, vagy nem? Már mindegy lenne...
Töpreng szórakozottan magában, aggályait leerőltetve a mélybe ismét egy harciasabb orcáját kapja elő, s a feléjük meredő csaposra pillant, aki azonnal visszakapja tekintetét a nekik rendelt, már javában készülő italokra, mihelyst észre veszi, hogy sunyi érdeklődésére a legkevésbé sem vevő Danziger, miután gerinctelenül magát mentve, kiadta az útját. De még nem végeztek - és ez Miragera pillantva egyértelműen érezhető.


#Mirage #Eddie #f*ckthisday
Vissza az elejére Go down

avatar

∆ Hozzászólások száma :
26
∆ Kor :
30
∆ Tartózkodási hely :
Every dark corner



A poszt írója Edward Brock
Elküldésének ideje Hétf. 26 Feb. 2018, 19:46
Ugrás egy másik oldalra

Nem állhatja meg egy tán meglepően őszintének tűnő, kissé féloldalas, de valódi mosoly nélkül a hallottakat.
Nofene, tényleg nem elveszett a lány, de hát itt...már szétszedték volna, ha az lenne. Tetszik,
hogy érzem, átlagosnak néz. Csak egy újabb magányos szerencsétlen, aki leszólította. Jóég, idáig jutottam,
hogy már EZ az öröm nekem, amitől régen épp irtóztam? Én se vagyok normális...

Futnak át fején a gondolatok, s amint kapják az italt, gyakorlott, és állapotához mérten meglepően gyors és könnyed mozdulattal tolja az egyiket a lány elé a pulton, a másikat pedig húzza maga elé. Hiába, akaratlanul is rásegít néha a dolgokra másik énje, sőt...most úgy érzi, mintha ő is kíváncsi lenne, ugyan hová vezet ez az egész? Néha azt hiszi, mennyire titokzatos, és mintha elfeledkezne róla, hogy ők már egy, és érzik kölcsönösen a másik gondolatait.
- Nyers, de őszinte, ezt bírom. Én azt gondoltam, legfeljebb visszajössz, és meglátod, kinek is van ellenvetése erre. De valóban, nélküled nézhetik egymást ezek az...khm...emberek...és nem részletezem a különbséget, amivel látom te is tisztában vagy. Igyunk erre!
Karcosan felnevet, de nem figyel magára, és annak hangja kissé "megszalad", és tán észrevehetően a normális regiszteren túlra csap át, mielőtt elharapná. Egy őrült nevethet így. Felemeli a poharat, és ha a lány hajlandó erre, egy apró koccintás után le is küldi. Élvezi, amint a tűz lekúszik a torkán, közben a másikat figyeli. Hogy gond  és hiszti nélkül leküldi a töményet, nem is kérdéses számára.
Nem kiscica ez a tigrisek között, sőt, abban se lennék biztos, hogy ezek a töketlen roncsok itt elbírnának vele egykönnyen....
...de mi, mi biztosan. Hát nézd meg hogy néz ránk, mindjárt fintorog, és elküld zuhanyozni.
Vajon MINKET elküldenek innen, ha letépjük a csinos pofiját a csontról? Akkor is ilyen szépen-édesen mosolyog? Vajon milyen íze lehet a vérének?
Már nem hinném, hogy olyan ízetlen, tán tévedtem....tán finomabb, mint amit eddig kóstoltunk.

Nem egyszerű, ha az emberben beszélgetés folyik, és kezelje ezt úgy, hogy odakinn ebből ne látsszon semmi. De javarészint megoldja. Önmagában is, a szimbiótában is fura izgalmat, kíváncsiságot érez. És nem tudja, mennyire jó ez a lánynak, hogy felébresztette még másik fele érdeklődését is. Abban lehet, hogy nem lesz sok köszönete.
- Eddie vagyok, ha már szóba elegyedtünk ezen a bájos helyen...szeretem az ilyen lepukkant szeszfészkeket. Mondhatni, otthon érzem magam a mocskos éjszakák karjaiban!
- Újabb kurta-furcsa, kacaj, mely után mintha mi sem történt volna, további vidámság apró jele nélkül szólal meg újfent -
- Az ilyen helyek jók, felejteni nem megy, de legalább tehetek úgy, mintha menne. Inni,
szívni a füstöt, a bűzt, mindegyikben egy hasonló Törpapa ügyel a maga kis világszilánkjának rendjére...nehéz ráunnom. Na de jobba érdekel az, te miért merülsz meg ebben? Nehezen hiszem, hogy téged kivezetnének felsőbb köri helyekről, ahol minket...khm engem nem látnak szívesen sajátos modorom miatt.

Mikor beszélt ennyit, maga sem tudja. Más emberhez. Előbb tört már csontot, előbb hagyta, hogy kitegyék, előbb bármit, mint kaput nyitni más felé. Miért csinálja, ő maga se tudja...vagyis...de. Magányos, bár karját tépné ki annak, aki ezt így kimondja. És élvezné. Azt sem teszi hozzá, hogy mehetne ő is elit helyekre, ruházattal, küllemmel másik fele révén nem lenne gondja, de az ő választása ez, hogy a legaljába keveredik. Nem érzi magát különbnek ezeknél.
Mi ez a sok duma Eddie? Fektesd meg, vagy csald el és mutassuk meg neki, milyen, mikor belefut valaki egy téglafalba. Lefogadom, keményebb ellenfél lenne, mint a többség nagy bunyós iszákos nyomorult volt. Tudom én jól, mire vágyunk. Vagy-vagy. Utána még úgyis dolgunk lenne, akarok még járni egyet. Az éjjeli rémült sikolyok tesznek engem ilyen pofátlanul széppé és segítőkésszé.
Vissza az elejére Go down

avatar

∆ Hozzászólások száma :
26
∆ Kor :
21
∆ Tartózkodási hely :
Amerre a forró, friss vér szaga csábít



A poszt írója Mirage Danziger
Elküldésének ideje Hétf. 26 Feb. 2018, 21:09
Ugrás egy másik oldalra

Edward & Mirage
"My plan, wrath! Simple, messy, delicious..."
courtesy call-

- Visszatérni? - vonja fel szemöldökét.
"...legfeljebb visszajössz, és meglátod, kinek is van ellenvetése erre..." - visszhangzik fejében a mondat, amelyen mi tagadás, kellemesen elmereng. Gondolataiban viszont szó sincs ujjongó férfiak hadáról, sem pedig büszkén mosolygó kocsmárosról, aki tárt karokkal visszavárja. Nem. Az ő fejében riadalom van, káosz, vérgőz lepi el az amúgy is tömény és bűzös levegőt, nem beszélve a szerte-szét heverő holttestekről. Törött üvegek szilánkjai csillognak a pókhálónak, száraz sárnak és por kardfogú tigriseknek hont adó padlón, amelyek bár védelmi eszközként funkcionáltak volna, végül csak akadállyá váltak a menekülés során. Menekülés? Az nincs!

A kellemes illúziókból a férfi kacaja tépi ki, kellemetlen utóérzetet hagyva zavart elméjében. Egy pillanatra összeráncolja homlokát, talán még újdonsült barátja(i?) sem szúrja ki, amíg a felszolgált italokat osztja el, meglepő mód igazságosan. Gyakori, amikor pofátlanul beleisznak a poharába, majd röhögve hörpintik fel a saját lőréjüket. Idegesítő, undorító és gyilkolásra buzdító cselekedet. Elfogadhatatlan!

Fogalmam sincs, mi jár a pasas fejében. Ha tippelnem kéne, le akar itatni, kihasználja a helyzetem. Én is ezt tenném. Ezt szoktam. Csakhogy drágám, veled ellentétben, nekem nem lehet ellenállni. Te már... nem vagy ennyire szerencsés. - mosolyodik el magában, majd meglepő mód, tétován ugyan (és inkább a gondolatvilágában való elmélyedés miatt, mintsem a tartózkodás miatt), ő is poharát emeli az estére, de legfőbbképpen önmagára.

A név hallatán biccent egyet, de az ő nevét úgy tűnik, nem hajlandó elárulni.
- Elszomorító, amikor egy ilyen, viszonylag jól edzett férfi hasonló helyeken jár-kel. Mert ez azt jelenti, hogy vagy az asszony karjai nem szorítanak elég feszesen és őszintén, vagy talán túlságosan is - félrevonja ajkait, majd belekortyol italába - már ha van.
Most sem hazudtolja meg magát. Szemlátomást, az érzelmi hullámvasút legalacsonyabb pontja felé tartó lejtés pillanatában is van ereje arra, hogy szurkálódjon, és elemezze az előtte álló (vagy ülő) legapróbb reakcióját is.
- Minket? - vonja össze szemöldökét egy pillanatra, s bár folytatja mondandóját, egy pillanatig sem felejti ezt a szót - Sose voltam a felsőbb osztályok díszpávái közé való. Sőt, több közöm van az utcához, mint a luxus holmikhoz és wellness életmódhoz. De nekem nem úgy tűnsz, mint aki őszintén képes lenne jól érezni magát a gazdagok csicsás kis világában.

Hátra löki szemébe lógó tincseit, s az oldalán ágaskodó, még félig teli üveget Eddie felé tolja. Így, hogy a férfi mással is megörvendeztette, már nem szeretné magában tudni annak tartalmát is. Talán van annyi alkohol az idegen vérében, hogy elalszik, akkor eltűnhet anélkül, hogy búcsúzkodnia kéne, vagy hagyni, hogy követhesse. A rossz érzése még mindig nem múlt el, és Edward különös elszólás tovább tetézi kíváncsiságát a titkot illetően. Világéletében óvatos volt. Mit érthetett ez alatt? Talán többen lennének? Ha igen, mégis hol van az a másik? A kocsmában? Vagy kint vár?
Haza kell jutnom, mielőbb. Zárásig még bőven van idő, talán nyitott lesz még néhány felesre, de én semmiképp nem ihatok. Ha veszélyes lenne, csak és kizárólag olyan helyen lenne előnyös harcba bonyolódnom vele, ahol van elég helyem a manőverezésre, vagy legalábbis, hogy senki nem lát meg vele. Ez viszont, számára is előny lehet. Ó, miket beszélek? Ez csak egy átlagos fickó, még hogy árthat nekem... sose gondoltam volna, hogy a pia ilyen rossz hatással van rám.

- És mi a profilod, Eddie? A munkád? - tölt egy kicsit sajátjából a férfi lassan ürülő poharába kérés nélkül, szemében oly ártatlan fénycsillag ragyog fel, hogy már-már vészjóslóan ravasz hatással bír - Az, hogy dobtak már ki felsőbb osztályok rangosabb helyeiről azt jelenti, valahogy el kellett jutnod oda, hogy végül kiadják az utad. Mit műveltél?

Csak remélni tudja, hogy a férfi nem áll ellen a felkínált alkoholnak, és jó kedéllyel magába önti azt, amit még ő sem tudott leküzdeni.
Ha megsejti, mit tervezek, valószínűleg menni akar, ha nem csak szimplán visszautasítja. Nem értem, miért próbálom kerülgetni, mint egy támadni készülő vadat, amikor könnyű szerrel elintézhetném. Azonban azt sem engedhetem meg magamnak, hogy újra elszálljon az agyam. A picsába, kislány! Csak egy részeg alak, semmi több! Megállni se tudna a saját lábán, ha most rögtön erre kérném!


#Mirage #Eddie #f*ckthisday
Vissza az elejére Go down

avatar

∆ Hozzászólások száma :
26
∆ Kor :
30
∆ Tartózkodási hely :
Every dark corner



A poszt írója Edward Brock
Elküldésének ideje Kedd 27 Feb. 2018, 00:13
Ugrás egy másik oldalra

Maga előtt, főképp maga előtt...nem tagadhatja, hogy kedvére való ez a játék. Neki legalábbis az, az egész helyzet. Hogy ébreszthetett gyanakvástól kezdve a haragig olyan sokmindent hirtelen ezzel a bepofátlankodásával. Tetszik neki, hogy valakiből reakciót váltott ki. Hiányzott már a társaság, ha mondhatni így a jelen helyzetre. Hiszen ugyanúgy idegenek még, de már kevéssé, mint valamivel korábban. Fura dolog ez, mikor kivel találkozol, és miképp változik meg az egész életed egyetlen cseppnyi idő alatt. Erről Venom...hát tudnának mesélni. Ez is, és a következő megjegyzés is kissé kellemetlenül érinti, de már rég nem védekezni akar a fájdalom ellen, hanem magához öleli, amikor érzi belül. Nem sok maradt már benne, és ez az egyik olyan odolog, amitől érzi, hogy él még. Ami nem lenne igaz már rég a másik fele támogatása nélkül. Tudják ezt jól mindketten.
- Nem szorongat engem senki, ezen már egy ideje...mondjuk úgy, túl vagyu...vagyok.
Egyszerre mond igazat, hisz nő az életében, mint pár már rég nem volt, fizetősen vagy alkalmilag, rövid időre egy-kettő, de a saját érdekében is inkább nem engedett többet  a dologból akkor sem, ha lett volna rá lehetőség. Közben viszont a "nem szorongat senki" ironikus, miközben testéhez millió szállal tapad és férkőzik a szimbióta.
- Hát nem őrült, rohadt egy világban élünk?
A közben kitöltött italt megemeli köszönet jeleként, és beleiszik. Már ott tart, hogy kb mindegy, csak legyen benne alkohol. Így is érzi, hogy egy szintnél nem jut most lejjebb, tehát figyel a másik. Sajnos. Hiába is győzködné, eszméletlenre inni magát nem hagyná, ezt már tudja.
De nem ám, drágám...még az kéne, hogy nekem kelljen szétszedni a csajt, vagy bárki mást, aki úgy gondolja, jó buli kibelezni és fára lógatni egy ilyen lerészegedett rongykupacot, mint amilyen most vagy. Tudod, hogy az ilyen nincs ellenünkre, de nem lenne jó megint bújkálni és elmenni a környékről, vagy a zsaruk ölelő karjaiba futni, és magyarázkodni, miért is vagy piától és vértől bűzös. Pedig micsoda buli lenne...hmm
Hajába túr, egészen le a tarkójáig, ujjai szántják nem túl hosszú, sötétbarna haját, majd megrázza fejét, mintha csak a pia hatása jönne ki rajta, és visszateszi kezeit a pultra. Látszatra eléggé elázott már, aminek ugyan van valóságalapja, de némileg rá is játszik a dologra, a móka kedvéért.
- Ami a pénzes népséget illeti..keveredtem már velük. És hányok tőlük, mindegyiktől. Aki nem teszi meg maga amire vágyik, amit akar, hanem fizet másoknak, hogy a lábát nyalják. Hát itt vagyok én, de én magam teszem meg amire gondolok, nem bízom másra.
Ismét féligazság, és a dolog titkos iróniájától megint egy kurta, vad nevetést hallat. Egész jól érzi magát, nem akarja lezárni a pillanatot, inkább nyújtani, amíg lehet, bárhogyan is érjen az majd véget. Épp ennek megjósolhatatlansága, ami szintén jóleső.
- Hogy miért utáltak ki? egyrészt mert már nem vagyok újságíró, akit meghívnak mindenféle puccos nyálfolyásra, ahol öltözz ki, bájologj. Na meg, volt már azóta példa rá, hogy utolsó ilyennél rárúgtam az asztalt pár öntelt seggfejre. Valahogy nem díjazzák az ilyet. De ezzel meg is válaszoltam a munka dolgát.
Mármint, hogy mi voltam. Hogy most mi vagyok? Szabadúszónak tekintem magam, elég változó, mikor mit csinálok, de attól nem tartok, hogy éhen halnék.

Ez is igaz, mivel bármikor elég könnyű elcsípnie a sötétebb részeken valakit, akin szaglik, hogy a bőre alatt is pénz van, neki ugyan mindegy, újgazdag ficsúr, vagy kisstílű dealer az illető. A péppé verés mellé bónusz csak a megélhetésre szükséges pénz.
- Na és te? Miből él egy ilyen titokzatos nőszemély? Mások agyonverésén kívül, ami bár szórakoztató, nem hiszem, hogy foglalkozásként űzöd.
Hirtelen meglepően komoly és tiszta tekintete mélyed Miráéba, szembogara fekete, írisz nélküli villanással, Venom szeret játszani, elbizonytalanítani a másikat hasonló húzásokkal, mikor azok önmagukat meggyőzik utóbb, hogy nem is láttak semmi különöset. A pillanat elmúlik, és ismét mosolyogva iszik bele a pohárba, élvezve az ital zamatát, és a füst és egyéb szagok ellenére számára kiérezhető kellemes kipárolgást a másikból.
Tán igaza van, lassan meg kéne tudni, mit gondol rólam, vagy egyáltalán hova jut ez az egész.
Nem mintha sietnék valahová, de mégis. Bár érteném néha magamat is, minek kellenek nekem az ilyen helyzetek. Valahogy sosem végződnek jól. Mint a legutóbb, hogy is hívták azt a lányt...fáj a fejem

Jamie Pulaski, te részeges...felcsalt valami retkes motelba, hogy majd hű micsoda fetrengést csaptok, erre ott várt a pasija. A hülyék azt hitték, összevernek és kipakolnak, mint egy malacperselyt. Végül mégse te lettél feltörve. Remélem azért ez rémlik, bár akkor is vedeltél, én meg hagytam. Még jó, hogy hagytunk borravalót a takarítónak, gyanítom, szüksége is volt rá.
Vissza az elejére Go down

avatar

∆ Hozzászólások száma :
26
∆ Kor :
21
∆ Tartózkodási hely :
Amerre a forró, friss vér szaga csábít



A poszt írója Mirage Danziger
Elküldésének ideje Kedd 27 Feb. 2018, 01:40
Ugrás egy másik oldalra

Edward & Mirage
"My plan, wrath! Simple, messy, delicious..."
courtesy call-

Figyelmesen hallgatja a férfi szavait, ám szemlátomást teljesen máshol járnak a gondolatai. Gyakran megjegyzik a szemtanúk, olyan, mint egy üres porhüvely, melynek gazda tudata távoli világok mezsgyéin csatangol, méghozzá nem a szivárványos, napsütötte oldalon. Általában kételyt és félelmet kelt a legtöbb emberben, mások csak kínosan mondanak valamit, hátha visszarázzák a mély transzból.

Ismét felkeltette figyelmét az ominózus többesszám. Emlékszik jól azokra az időkre, amikor túlvilági barátaival karöltve ténykedtek a város elhagyottabb szegletein. Senki nem látta őket, olykor még saját maga sem. De tudta hogy ott vannak, hogy várnak rá és a lehetőségre, hogy lecsapjanak. Boszorkányság lenne? Valójában mindig is jobban kijött olyan lényekkel, akik megvetették az emberi fajt, vagy egyszerűen csak mások voltak. Többek, titokzatosabbak és jóval idősebbek.

- Oh, újságíró? - biccent meglepetten - Sose bírtam őket. A legtöbb, csak megpróbált keresztbe tenni nekem - emlékszik vissza keserű összetűzéseire a múltból. Nem is az ijeszti meg, hogy megtörténhetett volna leleplezése, hanem az, hogy milyen kevesen múlt mindig, s hogy ezek a sorsdöntő fordulatok megérzéseinek köszönhetően lettek elkerülve leggyakrabban. Sokak vére tapad kezéhez. Talán még fel tudna idézni néhány arcot a több tucat közül. Már amelyiket látta is. Néhány gyilkossági helyszínen alaposan fotózgattak, mint általában, de ami a leginkább meglepte, még rosszabb és különösebb a számára, mert olyan jeleneteket ábrázoltak, amelynek pillanataiban emlékezetei szerint ott volt.

Egyre jobban zavar, ahogy viselkedik, és ez az érzés, minél többet iszik annál inkább nő bennem. Lehet, hogy jobban tenném, ha megpróbálnám elijeszteni? Ha csak egy átlagos hapsi, valószínűleg eltűnik a közelemből, még ha ez azzal is járna, hogy a jajveszékelése miatt megint engem vesznek elő. Amennyiben viszont tényleg van valami különleges ereje, lehet, hogy nagy hibát követek el. Mindegy... nem tud mit tenni ezzel az egyszerű ténnyel. Hisz erről van szó.
- Nem tudom, milyen szuper erő birtokában állnak, de a legelhagyatottabb sikátorokban is ott vannak, amikor helyzet van. Az ember azt hinné, legalább ilyen helyeken elfoglalhatja magát valamivel, és aztán... - fejét rázva halványan elmosolyodik, s ez a mosoly kaján vigyorba csap át, amikor megemelve poharát, egy pillanatra végig fut rajta valami különös erőhullám. Valami, ami mintha láthatatlanná tenné az üveget, és a nő karját. Épp csak egy pillanatra, de ahhoz pont elég időre, hogy szembesüljön a különös jelenséggel beszélgetőpartnere. Ártatlanul a férfi tekintetével keresztezi sajátját, ezúttal kissé leleplezőn.
- Persze nehéz bizonyítani olyan dolgokat, amiket nem tudnak filmre venni, vagy lefotózni. Igaz, Eddie? Ezt... talán te jobban tudod, mint én.

Ha valakinek bűne van, tud róla. Akkor is, ha más nem. Ez a férfi valószínűleg sokat szenvedett. A nyomásnak ki kell fejtenie a hatását. Csak idők kérdése, mikor pattan ki az a bizonyos kártyalap a vár legaljából, s rántja magával az egymásba oly kétségbeesetten kapaszkodó elemeket is. Szeretek szelíd cicaként a gazdi húsába marva kuncogni, vagy a gyanútlan vacsorácskám cserkészni, de valami azt súgja, ahhoz hogy jó erőben maradjak, a sport elengedhetetlen. Felébresztette bennem a vadmacskát. Játszunk hát, ha te is ezt akarod. Mert valami azt súgja, ez a helyzet, és én ritkán tévedek.
Mosolya nem halványul, az éjfekete szempár tekintete a pohárban körkörösen örvénylő italba süllyed, amelyet a hölgy laza csuklómozgásával generál. Eljátszadozik a pillanatokkal, reakciókra várva, de nem hagyhatja futni a kínálkozó lehetőségek másik gazdag szektorát sem.
- Ez a titokzatos nőszemély mindenevő, csak úgy, mint ti... - hagy ismét holt némán néhány másodpercet mondandója közt, majd lágy, nyugodt hangon folytatja - ebben a világban talán pont az a szép, hogy nem az lesz erősebb, életképesebb, aki az előre kitaposott ösvényeket tapossa erkölcsre, becsületre hivatkozva, lelki megtisztulás reményében. Te valószínűleg utóbbiakat keresed bennem, de ha azt mondod, a verekedés nem hozzám illő dolognak tűnik, nos igazad van - kapja ki a férfi kezében tartott poharat, s felhörpinti előle az utolsó kortyokat is, majd illedelmesen kezébe biggyeszti - csúnya műhibának könyvelném el, ha bárkit életben hagynék, néhány karcolást és zúzódást okozva. - súgja Edwardhoz közelebb hajolva eme utolsó szavakat.

Majd hátradőlve kényelmesen a fal szegletének hajlását lágyan követő bútor puha támlájára, keresztbe tett lábakkal figyeli a férfi arcát, reakciókat fürkészve rajta.
- Oh, erhm... Illene bemutatnod a kis őrangyalod is, ha már annyiszor szóba hoztad - rázza meg fejét kis kétely hatását keltve, mindezt persze szándékosan - erős a gyanúm, hogy nem a semmiért vagy ilyen magabiztos mellette. Vagy, csak megártott  pia?

Képzelem, én hogyan próbálnám levezetni a szituációt. Talán rezzenéstelen arccal képes lennék rá, vagy egy nagy nyeléssel teljesen lebuktatnám magam, és lehúzhatnám a rolót. Lehet, hogy túl messzire mentem volna? Túl magabiztosan próbálok haláltáncot járni az itteniekkel? De hisz ez az én területem! Ki vehetné fel velem a versenyt VELEM, a SAJÁT területemen!?


#Mirage #Eddie #f*ckthisday
Vissza az elejére Go down

avatar

∆ Hozzászólások száma :
26
∆ Kor :
30
∆ Tartózkodási hely :
Every dark corner



A poszt írója Edward Brock
Elküldésének ideje Kedd 27 Feb. 2018, 22:27
Ugrás egy másik oldalra

Nocsak, hát nem átfordultak a dolgok, meglepően és viszonylag hirtelen? Érdekes ez a játszadozás, mikor egyik fél sem úgy reagál, ahogy egymástól számítanák. Veszélyes is persze, de közben...ki tudja, mikor robban szét körülöttük a világ. Ahogy emelik a téteket, már nem csak az alkohol fűti a vérét, végre érez némi izgalmat a rég beállt posványos közöny időszaka után. Elmerengve hallgatja a lányt, ahogyan az nem jófelé, de mégis, nyitottabban tapogatózik a megoldás felé, mint ahogyan más tenné. Sok egyéb mellett ez is mutatja, hogy valami nála sem épp az, amiképpen mutatja. De ettől lesz ez izgalmas. Sosem tudni, mikor bukkan fel egy nagyobb hal, és mikor vagy te a ragadozó, aki dominálja a helyzetet.
- No igen, hasonlítottak már a csatornapatkánytól a hernyóig mindenhez, mondhatni a munkával jár, ráragad az emberre, hogy nem foglalkozik ezzel. Bár nem kukát feltúró oknyomozó voltam,
de gondolom, akkor is ezt mondanám, ha a rohadt kajamaradékok közül túrtam volna ki valami minimális sztorit, hogy ne dögöljek éhen.

Kezd forrósodni a talaj, te szeszkazán. Ebből még lesz valami...vagy a helynek annyi, vagy neki, de valami van a levegőben. Mondanám, hogy kell neked idegeneket leszólongatnod?! De hát...rég kinézett már valami jó kis balhé. Megropogtatni a csontokat, a miénket és másokét főőőleggg...
Az előbbiek még csak végighúzták jéghideg ujjukat a felszínen, borzongást keltve, mint valami halk zenét keltő, borzongató közjáték. Azonban a vége...már áttörte ezt a felszínt, és mélyebbre túr a dolgok veleje felé. Eltűnődik, melyből italának eltulajdonítása sem zökkenti ki, azt sztoikus nyugalommal tűri. Érzi, fejében csökken a zsongás, vagy még inkább valami egész másféle erősödik benne. Felébredt teljesen másik énje is, vagy bajt, vagy vért szimatol. Őbenne viszont váratlan egész másféle láng vet lobot, egy keserű, gunyoros rög, mely mindig a legkényelmetlenebb ponton nyomja az ember lelkét...
A te lelked én vagyok, bár nem csak a válladon ülök, de hallgass rám. Nincs idebent más,
ha volt is, már rég kitekertem a nyakát és kihajítotam. Fütyörészve, és észre se vetted. Szóval ezen ne agyalj,
inkább lássuk, mit alkotsz. Áh, már látom is...ez vicces lesz...

Nagy a magabiztosság, hogy már tudja miféle vagyok, és látom az arcán, hogy ez a "tudom ezt kezelni" fajta, akármibe is sorol. Hát legyen, egy kis viccel meglátjuk, mennyire is feszült valójában. Kívülről nyugalom, lenn izgatottan topogó lábak? Meglátjuk, színpadra.
Tudatában van, hogy egy ideje senki nem figyel rájuk, még a csapos is eloldalgott, így egy kis színjátékot megengedhet magának. Engedi, hogy teljes szemgolyóját elöntse a tintafekete szín, arcán hálószerű mintán villan fel az átszövő erek hálózata. Kezét kinyújtja lassan, mint a kaszás valami régi, hatásvadász moziban.
- Legyen hát...Légió a nevem, mert sokan vagyunk..
Hangján mélyít, majd a szusszanásnyi fagyott reakciót meg is töri önmaga, és elveszi a kézügyben lévő üveget, elmulasztva közben az előbbi jelenségek mindegyikét, és karcosan felnevet. Amennyiben Mira nem reagálja túl és hirtelen a poént, van módja magyarázni is.
- Na jó...nem vagyunk mi semmi túlvilági lény, bár némelyek ilyet állítanának, de nem kell mindent elhinni. Mi vagyunk Venom, ennyit elég ha tudsz. Csak unatkoztunk, és jólesett a társaság. Ennél jobban nem hiszem, hogy tudni akarnál rólunk. Hinni úgyse hinne neked senki, de nem is tűnsz olyannak, aki sikoltva szalad rendőrért. De ha már így vagyunk, TE ki volnál?
S derűsen nézve Mirát az épp elszerzett italt veszi birtokba, töltve a másiknak is. Azért udvariasság is van a világon, akkor is, ha hamarosan úgy is fordul a helyzet, hogy egymás vérét akarják, részéről még bőven nem érte el ezt a határt.
Vissza az elejére Go down

avatar

∆ Hozzászólások száma :
26
∆ Kor :
21
∆ Tartózkodási hely :
Amerre a forró, friss vér szaga csábít



A poszt írója Mirage Danziger
Elküldésének ideje Szer. 28 Feb. 2018, 18:07
Ugrás egy másik oldalra

Edward & Mirage
"My plan, wrath! Simple, messy, delicious..."
courtesy call-

Kukákban túrni az élelemért? Még ha csak felszínesen is súrolja az igazságot a keserű megjegyzés. Gyakran felvillant már a fejében az időtlen idők óta vágyott pillanatkép, ahogyan ebben a mocskos világban csak dobbant egy nagyot és megragadja az előtte bukdácsoló, legerőtlenebb ember torkát - azét, ki a menekülő célpontok közül a legkevésbé sem érdemli meg az életben maradás dicsőségét -, hogy elharapja és jót lakmározzon belőle, táplálva önön tökéletességét, hisz az evolúció is ezt akarja, így szelektál, így erősödik a mezőny. Sose tartotta magát épelméjűnek. Mert a hozzá hasonlók vannak kevesebben; a szelekció rendszerének működéséről alkotott képét viszont rendíthetetlennek véli akkor is, ha más foggal-körömmel küzd ellene. Nos megtehetik, de az alulmaradás Mirage esetében elképzelhetetlen fordulat lenne.

Félmosolyra húzza száját, amint végigfut elméjén a véres, már-már természetesen mindennapi jelenet. Eljátszadozik a gondolattal, hogyan szórakozik el az előtte ülő férfival, mielőtt elemészti, de egy apró fej ingatással, mielőtt túl feltűnő lenne megkísérel kitörni a vörösben gőzölgő gondolatok öleléséből. Csak egy halk "Hmm" előzi meg következő mondatát.
- Olykor a legprimitívebbnek tűnő életben maradási módszerek a leghatékonyabbak, használójukat pedig a legsikeresebb túlélőkké teheti - harap rá alsó ajkára, nehogy tovább fűzze gondolatait, mert ha megtenné szinte biztos, hogy kinyögi, ami a fejében kavarog.
- Szerény véleményem szerint, nincs az az ár ami túl nagy lenne ahhoz, hogy a túlélés érdekében ne lehessen megfizetni - ismét megemeli poharát, hogy kortyolhasson belőle, ám amint koppan a kristálytalp a falapon, a tiszta üveg felületén nem csak pirosló rúzs lenyomata ékeskedik, hanem valódi vércseppek.

Rossz szokása, hogy ha túl mélyre merül szadista, kegyetlen gondolataiban, képes elharapni alsó ajkát. Egy ideig kóstolgatja vérének fémes ízét, amíg el nem áll a forró testnedv szegényes hömpölygése. Ilyenkor egy rövid időre lenyugszik, mert erre koncentrál, ám amint felocsúd belőle, még többre vágyik, s gyakran ez hajtja a potenciális áldozatai felkeresésére.

Biztos benne, hogy sikerült kicsit ráijesztenie a férfira apró trükköcskéjével - amely az egyik legerősebb fegyvere; páratlanul sikeressé tette az évek folyamán amellett, hogy tökéletesen leplezi is kilétét -, de a fagyi hamar visszanyalni látszik, amint késő esti csevejpartnere egyik pillanatról a másikra megváltozik. Az éjsötétbe burkolózó űri szempár teljesen megigézi. Már sokszor látott hasonlót, (sajnos, és) főképp álmaiban. Mindig is lenyűgözték a hasonló jelenések. A felé nyúló, teljesen elidegenedni látszó kar láttán valami forró rögöt érez felfúvódni majd megkapaszkodni torkában s tüdejében. Mintha valami fojtogatni próbálná; rég érezte magát ilyen lelkesedésre lobbanni. Látszólag egy csepp félelem nincs benne, s ez alighanem így is van.

A lassan felé közeledő kéz sötétlő tenyeréhez játékosan hozzáérinti sajátját. Talán kíváncsiság? Talán valami egészen más? Még ő sem tudja, ám kétségtelen, hogy most értek először egymáshoz. Lehet, hogy végzetes hibát követett el ezzel? Mielőtt a férfi rekedtes kacagásban nem tör ki, lehunyja szemét, ismét berobban néhány finom, szaftos emléke a múltból. Pár hang, ami visszhangzik dekadens fejében.

- Ki vagy...? Hol vagy...!? Engedd el őt...! Mindent megtettem amire utasítottál...!
- Kilenc nagy lépés a szerelmedért! - visszhangzik egy különös hang a semmiből.
- Jövök édesem, tarts ki!
Indul már a lift... Örökkévalóságként hat az emeletek elhagyását jelző kattanások hada.
- Olyan szép dolog a szerelem. Hajt felé! De te csak hagyod, és dúskálsz az illúziók örömeiben vele... hogy is hagyhatnám, hogy együtt... oh.... hahahahaha!
És a felvonó megáll, minden némává vált. Csak a démoni nő hangja szólal meg később ismét, miután a lámpa utolsó erőtlen villanását is kiontja magából a benne lévő férfinek.
- Mit művelsz!?
- A karjaiba küldelek, ahogy ígértem - tör fel pokoli kacaja, amint a lift fájdalmasan sikítva kezd el süvíteni, egyenesen a föld felé. Minden pillanattal egyre közelebb és közelebb az ütközés. A súlyos fémdoboz legalján felhangzik a nő fojtott sikolya, s amint párja fülébe jut, tudatosul, mi történik velük, ő is csatlakozik a tragikus duetthez.


Ízekre szabdalt testek, csonka tetemek, rothadó hullák. Apró férgecskék furakodnak fürgén, szorgosan vissza a bűzlő hústömegbe, hogy felforgassák s atomjaiban adják vissza azt, ami a természeté. Anyja után remegve sikoltó gyermek, aki túlságosan lemaradt figyelmetlen szülőjétől, s láthatatlan karok rántják a sötét végzetébe. Gondatlanság. Gyengeség. Védtelenség. Egy férfi küzd a láthatatlan támadója ellen. Az első csapást túlélte, érzékei azonban nem elég jók ahhoz, hogy felvegyék a harcot a ragadozóval. Fejletlenség. Kiszolgáltatottság.

Talán kegyetlen gyilkos vagyok. Talán veszélyes mindenre és mindenkire. Jól lehet, álcám tökéletes, festett glóriám pedig szarvaimon himbálóznak, így maradhattak fent, de valamiben jó vagyok. Valamire jó vagyok. Arra, amire a természet teremtett! Vadászni! Túlélni! Harcolni! Emlékszem még jól azokra a természetfilmekre, amiket gyerekkoromban is lyukasra néztem a televízióban. Amikor a ravasz és ügyes leopárd becserkészte a gyanútlan gnúcsordát, és alaposan végig mérte azt. Kiválasztotta gondosan, melyik préda lesz a legfinomabb falat, és a legkönnyebben elejthető. Ügyelt rá, hogy amennyire csak lehet, olyannyira halkabban osonjon feléjük, amilyen közel csak tud, majd robbanásszerűen vetette magát a vacsorájára, aminek még talán fel sem sikerült fognia, mi történik körülötte; talán nem volt elég éber, vagy gyors. Vagy inkább, túlságosan is jó volt abban a nagymacska, amire teremtették? Hisz akkor már a földön vergődött a patás, és igyekezett szabadulni a húsába mélyedő karmoktól, és torkát tépő hatalmas szemfogaktól. Ahogy teltek a pillanatok, úgy fogyott levegője is tüdejéből, kétségbeesett kapálózása pedig egyre erőtlenebb volt, amíg el nem sötétedett a világ. Csodálatos jelenet... az élet halál harc kecses tánca. Egy olyan tánc, aminek szépségét kevesen ismerik el és ma... még mindig éppúgy felizgat, mint akkor. Nem... nem tudok leszokni.

Fight

- Igazán örülök, hogy találkoztunk - pillant rájuk, s ezúttal egészen bizonyos az, hogy őszintén beszél, a tekintete legalábbis erről árulkodik - Hiányzott nektek a társaság? Ez fura, hisz... ha ketten vagytok, miért nem elégedtek meg egymás társaságával? Elvégre így sose maradtok egyedül, mindig ott vagytok egymásnak. Oh - tart kis szünetet - vagy... olyan társaságra vágytok, amelyet el is pusztíthattok? - vonja fel szemöldökét, majd fejet rázva a kérdésre is válaszol - Venom. Veled... veletek ellentétben, nekem nincs nevem. De nem érdemes lebecsülnöd emiatt! Jó ha tudod, nem azért nem kaptam a köztudattól, mert éppenséggel jelentéktelen vagyok! - vonogatja vállát kissé büszkén - De akik ismernek, vagy azt hiszik - viszi lejjabb gúnyosan hangsúlyát - azok Mirage-nak neveznek.
A neki csordogáló italra pillant, majd amint Eddie végzett a töltéssel, kezébe veszi és ismét felé szegezi tekintetét.
- Ugye tudjátok, hogy... bár minden téren támogatom az egyenlőséget nő és férfi között, de... kettő egy ellen nem lesz túl igazságos küzdelem?

#Mirage #Eddie #Venom #f*ckthisday

Ma én se dicsekedhetek sok alvással sőt... legutóbb tegnap volt hozzá szerencsém, hajnalba, szóval nézd el nekem a sok randa elírást, pontatlanságot vagy azt, mennyire silány lett ez a reagom! Azaz... nézzétek el!
Vissza az elejére Go down

avatar

∆ Hozzászólások száma :
26
∆ Kor :
30
∆ Tartózkodási hely :
Every dark corner



A poszt írója Edward Brock
Elküldésének ideje Szer. 28 Feb. 2018, 21:42
Ugrás egy másik oldalra

Nem csodálkozik már sok dolgon, de most némi elismeréssel veszi tudomásul, lány milyen könnyedén alkalmazkodik az új helyzethez, az új "játékszabályokhoz", és siklik át könnyedén a korábbi társalgás egy másik szintjére. Amikor is már azért van némi fogalmuk arról, milyen és ki is a másik fél. És ez nem ébreszt dühöt, félelmet, bármi hasonlóan "normális" emberre való reakciót hasonló helyzetben, sőt, inkább csak kíváncsiságot szül. Távolság növelés helyett inkább közelebb hoz két idegent. Aki már sokat szenvedett maga és mások által, és ő maga is osztott már kínt bő kézzel, megérzi a hasonló a hasonlót. Ragadozók, és ahogyan mondják, holló a hollónak nem vájja ki a szemét...ezesetben is érvényesülni látszik a mondás igazságtartalma. Na persze olykor összekapnak a természetben is az egymással mondhatni szövetségesek, de itt egyelőre megvan a nyugalom szikrája is, bár ez a gondolat furán hat a körítés mellé jelen helyzetben. Az érintés meglepő, de kellemes, és még mindig az jár a fejében, amint iszogatnak. Ezt sem gondolta volna, hogy így és ide fordulnak a dolgok a megszólításból. Nem mintha bánnák.
- Mi is örvendünk. A barátommal egyelőre csak így beszélhetsz, nem lenne túl jó ötlet, ha előbújna köszönni. De ne félj, hallunk és érzünk mindent mindketten. A magány pedig....nem tudjuk, egynek számítunk-e, vagy két külön, de hasonló félnek. Így ezt elég nehéz kijelenteni így. Sokaknak vannak hangok a fejében, de nem mindenkié képes cselekedni is. A világ bolondjaira, akik nem is sejtik, hogy milyen szerencsések, mert nem válnak valóra a vérgőzös rémálmaik.
Poharat emel, kortyol, immár sajnos sokat csökkent a kellemes alkoholbódultság, amit némileg sajnál. De hát, semmi nem lehet tökéletes ebben a salakvilágban. Hallgatja a szavakat, melyek ismerős gondolatoktól keserűek. Némileg mindenképpen.
- Küzdelem? Ó kérlek...nem szándékozunk mi bántani. Vagyis, hát na, persze mindig lappang a dolog, de ne vedd magadra, mindenkivel így vagyunk. Kellemes ez az este, a hely, nem kell elrontani röpködő végtagokkal ezt a jó kis füstös levegőt. Nem gondolnám, hogy jelentéktelen vagy, és örvendünk neked, Mirage.
Meglátjuk mi lesz még ebből, azért gyanús nekem ez a bárányka, vannak ott karmok a bunda alatt. De ha megpróbálkozna valamivel, majd megtudja...bár nem hinném, hogy bepróbálkozik. Okosabb annál,
tán még nálad is, Eddie fiú. Oh miket beszélek...még a végén megsértem az érzéseid, csak azt nee...

Gunyoros kuncogással fordul semmibe a másik gondolata, mire felhorkan, egy kis félmosolyt is megeresztve. Látja a másikon, hogy nem épp szép gondolatok foroghatnak a fejében. Ő maga már el is felejtette, milyen az, ha mindent egymaga él meg. Mekkora lehet a csend belül, aminek éle és súlya van. Hogy milyen, ha nem szól senki odabenn, ha nem foglalja el egyetlen sötét jelenlét a sok kicsi foggal rendelkező rossz gondolatok helyét. Bár ez nem teljes, mert őt is bántja a múlt, de már másképp áll az emlékeihez, mióta nincs egyedül. Mint valami álom, amiből jó felébredni.
- Azt látom, hogy te is sokat tudsz a dolgok sötétebbik oldaláról. De gondolom, hasonlóval nem futottál még össze, mint mi. Tán ideje volt. Jól sejtem, hogy te is hurcolsz egy-két dolgot magadban,
igaz? Gyanítom, már most többet tudunk egymásról, mint általában az jellemző. Szeretünk rejtőzni. Mondd,
van elképzelésed arról, hogy minek tartasz minket? Csak a kíváncsiság...

Nézd már...mindjárt formálok egy zsebkendőt, és nyeszergő hegedűzenét varázsolok körétek.
Mi ez az érzelgősködés? Jobban tetszett volna, ha leszedjük a fejét, mint hogy lassan már a vállán sírod ki magad. Hmpfh...
Vissza az elejére Go down

avatar

∆ Hozzászólások száma :
26
∆ Kor :
21
∆ Tartózkodási hely :
Amerre a forró, friss vér szaga csábít



A poszt írója Mirage Danziger
Elküldésének ideje Szer. 28 Feb. 2018, 22:42
Ugrás egy másik oldalra

Edward & Mirage
"My plan, wrath! Simple, messy, delicious..."
courtesy call-

Jó ideje már, hogy ül. A sok-sok vérpezsdítő gondolat egyre jobban marja izmait és elviselhetetlenebbé teszi a mozdulatlanságot.
Ha még két percet itt kell töltenem ülve, megőrülök!
Általában fel-alá járkálok, akármikor elkalandozom, és ez a temérdek ücsörgés kezd az agyamra menni. Fel kell állnom, hogy legalább egy kicsit sétálhassak. Menjek oda a csaposhoz mondván, kérek valamit? Áh, az korán sem elég... pillanatok alatt visszaérnék. Francba...

Keresztbe tett lába fel-alá jár (Peggy Bundy effektus), mintha nem tudná kontrollálni magát. Tekintete ugyan nem sugároz idegességet, vagy szorongást, de testbeszéde egyértelműen azt sugallja, hogy nem akar tovább azon a szentségtelen helyen szobrozni.

- Régebben foglalkoztam ilyen-olyan dolgokkal... tudom milyen érzés, ha hangokat hallasz a fejedben. Próbálsz rájönni, hogy megőrültél-e? Elkülöníteni, hogy valóban te beszélsz-e vissza magadnak, vagy annak a valaminek saját tudata, ismeretei vannak-e? Dolgokra kéred, hogy bizonyítsa, valóban egy másik lény. Ő pedig a képedbe röhögve szórakozik a tudatlanságoddal. Amikor pedig meggyőződsz arról, hogy ő tényleg egy teljesen más tudat, amely benned pihen, időről-időre elbizonytalanodsz, amikor kezded megszokni. Megijedsz tőle, de leginkább magadtól. Ez pedig... egy hatalmas örvény, amiből sose jössz ki. - egy halk torokköszörülés után szemét forgatva megjegyzi - Khm... legalábbis, azok akik az én testemben zárták össze maguk az elmémmel, hasonlóval voltak, és nehéz volt őket a materiális síkon is megérinteni. Talán... neked ennél könnyebb dolgod van a kis barátoddal.

Szép lassan körbepillant a kocsmában. Tudja jól, merre van a kijárat, és hogy némelyik rejtettebb ajtó hová vezet. Félő, hogy újra elmerül gondolataiban, és nem szívesen kockáztatna meg a körülmények ellenére sem (vagy pont amiatt) egy hibát, ami miatt esetleg elsiklik gondolata valami meggondolatlan szavacska felett, ami újabb információkat rejthet.

Összeszorítja ajkait, s alaposan végig mérve a férfit. Tekintete sokkalta mélyebb, áthatóbb, már-már túlvlági. A feketén ragyogó szemeknek célkeresztjében most nem is Eddie, hanem a rejtett barát áll. Egy sokkal eltérőbb módon a férfiba tekinteni, mint amit a fizikai világ látni enged, mutatni képes. Sok más lény jelenlétét meg tudta már egyértelműen állapítani, vagy akár valamihez társítani lehetséges kilétüket, de miután úgy érzi, semmi olyat nem talál, ami számára ismerős jel lehet, megrázza fejét, s az ettől szemébe lógó hosszú, barna hajtincsét is flegmán odébb fújja.
- Úgy tűnik, hogy a barátod a dominánsabb kettőtök közül. Mintha épp szabad kezet kaptál volna, amit élvezel. Irigyellek... mert ez azt jelenti, hogy nem kis ereje lehet. Bár... veled valószínűleg könnyű dolga volt - kuncogja el magát jóízűen. Gyakran süt el hasonló poénokat, nem csak azoknak címezve, akikkel nem szimpatizál, hanem a rokonszenves feleknek is. Még ha igencsak ritkán is történik ez meg.
- Számtalan formája létezik a szimbiózisnak - vonogatja vállát szakértő imidzset próbálva generálni - de őszintén szólva fogalmam sincs arról, micsodák is vagytok. Úgy terveztem, majd kiderül, amikor nekem estek - kortyolja ki az utolsó decit is a poharából, majd "bevégeztem" stílusban az asztalra csapja - mert ha én támadtam volna, valószínűleg egyikőtöknek se lett volna túl sok ideje lereagálni - küld egy csókot a két barátnak, majd keresztbe font lábait kibontva feláll, kilép az asztal mellé és szép lassan kinyújtja fáradt tagjait, felfedve ezzel könnyed, ám meglepően edzett alkatának lágy formáit.
- Most pedig muszáj lesz járnom egyet, ha nem haragudtok meg. Az őrületbe kerget ez a sok ücsörgés! Titeket nem? - mosolyodik el ravaszul, majd szép lassan elindul a velük szemben lévő ajtó felé, amelyhez egy kisebb lépcső vezet lefelé.

Talán most követtem volna el egy igencsak nagy hibát? Még viszonylag szem előtt voltunk, az az ajtó viszont a kocsma mögötti sikátor ösvényhez vezet, és igencsak távol van a legközelebbi autó úttól. Ha valamelyikük úgy dönt, játszani fog, hát legyen... nem épp egyenlő esélyekkel kezdjük majd, mert így az én egyik legnagyobb erőm védelmét és támadópotenciálját nem fogom tudni kihasználni, de meglátjuk.

#Mirage #Eddie #f*ckthisday
Vissza az elejére Go down

avatar

∆ Hozzászólások száma :
26
∆ Kor :
30
∆ Tartózkodási hely :
Every dark corner



A poszt írója Edward Brock
Elküldésének ideje Csüt. 01 Márc. 2018, 01:15
Ugrás egy másik oldalra

Szó ami szó, észreveszi Mirán a tétlenség szülte idegességet. Azt valamiért érzés alapján természetes tényképp kezeli, hogy a lány nem miatta ideges igazán, csak egyszerűen örökmozgóbb típus, semmint órákat üljön egy pultnál, hiába az ivás, azért ez a beszélgetéssel karöltve sem altatja el a vágyat a mozgásra, a továbbállásra. Azon sem lepődik már meg, hogy egész jól körülírta a másik, milyen, amikor először megszólal valaki független hang az ember fejében, és kikerülve az irányítás alól ámokfutásba kezd, megmondja a magáét, akkor is, amikor épp nagyon nem lenne az alkalmas pillanat. Ez egybeesik azzal is, milyen volt neki megszoknia a dolgot az elején. De mostanra már...nem is tudja, hogy lenne meg enélkül  a hideg, cinikus dög nélkül odabenn.
- Nem nagyon szoktunk ezen marakodni, ki visz kit, egynek tekintjük magunk és így egyszerű a dolog. Könnyű megérteni a másikat, ha belelátsz abba, mit gondol, és ez kölcsönös. Az pedig, hogy ki járt volna rosszul, ha nekünk ugrasz kapásból, hát ki tudja. Biztos meglepődtünk volna, de az néha nem jár jó eredménnyel.
És miből gondolod, hogy még nem tett le a dologról? Lehet, hogy bepróbálkozik veled, tán csak nem szimpatikus amik vagyunk, vagy tudja a franc...szuvenírnek akarja fülünk-farkunk hazavinni, bármi meglehet. De remélem, így van, legalábbis már kíváncsi lettem, mit tudhat, ha ennyire önkéntelen  és direkt is veszélyesnek mutatja magát. Ami késik, nem múlik...
De tényleg...fura ez az egész helyzet, nemhogy meg nem ijedt, még kíváncsi is lett, hiába a vicchez adott alakítás, amitől bárki kifutott volna a világból, ő meg se rezzent rajta. Érdekes. De meg kell hagyni, stílusa az van, ha nem szólok hozzá, hanem csak nézem, akkor is kellemesebbé tette volna az estét.
Így meg...ki tudja még.

Meg is nézi magának azt a nyújtózkodást, miközben ő is felhörpinti a megmaradt pohárban lötyögő ital utolját. Ideje menni? Meglehet, egyik hely olyan mint a másik, és itt tán valóban épp eleget üldögéltek már. Habár ő maga is észreveszi a dologban rejlő bizonytalanságot. Valami elhagyottabb részre mennek ketten. Ez kezd izgalmasabbnak tűnni. Bármi is a mögöttes szándék, nem bánja, nem érdekli. Magát, magukat már rég nem félti, de eleve nem is aggodalmaskodna ilyesmin. Ha kell, megvédik magukat, ha viszont bármi más a szándék, jobb egyszerűen megtudni azt.
- Mehetünk persze, igazából itt már úgyis láttunk mindent amit érdemes, és ennek tárgya velük is jön odakintre. És, van valami terv, hogy merre? Vagy csak úgy céltalan elbolyongunk.
Ő maga is kinyújtózik, és részéről máris készen áll a távozásra. Mozgásában már nem látszik bizonytalanság, Venom gondoskodott róla, hogy szükség esetére tiszta legyen a feje. Milyen gondoskodó...legalábbis ezt hinné, ha nem tudná, ezzel mindkettejük érdekét figyeli.
Ne aggódj, Ed...ameddig le nem csapja a fejed, ha hátba is lőne, összefoltozzuk magunkat.
Tudod, hogy ez működik, bár igen emlékszem, mindig rinyálsz, mennyire fáj. Nyalókát ne adjak közben, mint a doktorbácsi? De hát valamit valamiért, már még örülne, ha tüdőlövés után azon bírna morogni, hogy fáj, ahogy kilökdösi magából  a golyókat. Ritka nagy barom vagy néha, remélem tudod. Na de most ideje meglátnunk, kis barátnőnk mit is tervez, van-e alattomossá a dologban. Hátha még izgalmasabb lesz a további pár óra. Máris jobb, mintha azt nézném, hogy próbálod magad leinni, és reggelig dögleni utána valahol.
Vissza az elejére Go down





A poszt írója Ajánlott tartalom
Elküldésének ideje
Ugrás egy másik oldalra

Vissza az elejére Go down
 

Edward & Mirage - Fallacious Truths

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Infinity Marvel :: Archívum :: Archívum :: Lezárt játékok-