Hogy miként teltek a napjaim? Pangással, néha egy kevés edzés, felkészültem az óráimra, bár szerencsére sikerült levelezőre kérnem magam, így nagyrészt beadandókat kell majd csak írni. De ennél sokkal többet szerettem volna, izgalmat, kalandot, valami kis világ megmentést!
Tény, egyáltalán nem hiányzott, hogy újabb rosszfiúk érkezzenek, vagy megtámadjanak, természetesen nem erre gondoltam. Azonban annyi mindent lehetett volna csinálni, hogy szinte véteknek éreztem, hogy itthon ülünk. Persze, bármelyik felnőttnek vetettem fel, hogy menjünk, tegyünk valahol rendet, csupán annyit kaptam, hogy semmi olyan nincs, amit most tenni tudnék, meg fiatal vagyok, nem fejeztem be a kiképzést… uncsi. Ráadásul Logan is elment valahová, szinte láttam a gomolyfelhőket felette, biztosan ráfér egy kis motorozás.
U-N-A-T-K-O-Z-O-M!!!
Feltűnőbb se lehetett volna, hogy nincs mit csinálnom, kedvtelenül süppedtem el az ágyban, egészen a garázsig. Persze, régen ezek véletlen történések voltak, most azonban csak úgy véltem, itt némiképpen jobban elfoglalhatom magam. Hank biztosan kikergetne a világból is, amennyiben bármit nekilátnék kicsit átépíteni, de ha egyszer néha sokkal jobb ötleteim vannak, mint amiket ő csinál! Jó, még nem minden esetben működnek, azonban ezt honnan is lehetne tudni, ha csak elképzelés maradna?!
Sóhajtottam, és végig húztam a kezem a hatalmas gép szárnyán, mégiscsak az egyik legszuperebb eszköz volt mindközül. Celebro se kutya, persze, de azért az még sem tud repülni. Egy pillanatig felötlik bennem, hogy elvihetném egy körre a gépet, ha a garázsban bekapcsolom az álcázást, és a képességem használva nem nyitom ki a tetőt, igazából szinte észrevétlen lenne. Szinte… De a hangot és a szélörvényt nem tudnám mivel magyarázni, bár lehet nem is kellene.
Végül elvetettem az ötletet, egyedül nem lenne ehhez kedvem. A régi bandából most senki se volt itt, ami sokban hozzájárult ahhoz, hogy unalmam mértéke az egekig hágjon. Megértettem, elvégre nekem is el kellett mennem, de annyira örültem volna, ha több az ismerős arc.
Belekotortam a szerszámos ládikába, majd elővettem néhány alkatrészt, ami már ki lett selejtezve, és barkácsolni kezdtem. Nem volt pontos elképzelésem, azonban ha nem a kukában végezték ezek a darabok, akkor bizonyosan használhatóak még valamire, szóval valami lesz a végén. Ha más nem, díszvilágítás a gép belsejébe, ami mondjuk színes, és feldobja a hangulatot! Mindig olyan komoly és komor lesz mindenki, amint beszállunk, én mondtam már, hogy azért, mert minden fekete meg szürke, de Hank persze hallani sem akart arról, hogy kicsit kidekoráljuk.
Aztán hirtelen motozást, és hangokat hallottam, így mint valami betörő, elbújtam az asztal alatt. Igazából nem volt tilos lejönnöm… azt hiszem. Szóval ez csak amolyan reflex volt, hogy lássam, ki is az, meg főként, hogy miért. Az ajtóban aztán Greg alakja tűnt fel, és mintha telefonált volna valakivel, vagyis nem követte senki, de mégis beszélt, reméltem, hogy ez nem az őrület jele, és nem magában dumál nagyban.
Alig hittem a szememnek, amikor a küldetéseken használatos gép ajtaját nyitotta ki, és lépett be a fedélzetre. Áruló! Engem nem is hívott! Bizonyos voltam benne, hogy nem magánhasználatra viszi el, szerintem volt saját helikoptere, pilótástul, mindenestől.
Több se kellett, óvatos léptekkel a gép hátuljához lopakodtam, és mielőtt bekapcsolta volna a hajtóműveket, egy ugrással a gép hátuljába érkeztem. Bárhová is menjen, most már én is jövök! Kezdtem belejönni ebbe a potyautas szerepbe, már csak az lenne jó, ha Jeanhez hasonlóan el tudnám rejteni a jelenlétem, tökéletes volna! Így se rossz, ha csendben meghúzom magam, már nem küldhet haza, és végre kezdetét veheti az igazi X-Men kiképzés!
Igazából a repülőzés alatt már nem voltam teljesen biztos a döntésemben, de ezt senkinek, semmi pénzért nem vallottam volna be. Végtére is semmit se tudtam, mondjuk az tuti, hogy segíteni tudok majd, és nem leszek senki terhére, elvégre legalább megvédeni nem kell. Ahogy földet értünk, máris felkészültem arra, hogy bármi történjék, ne engedjem, hogy hazaküldjenek, így a legmakacsabb arckifejezésem felvéve ereszkedtem le a gépből, mielőtt Greg kiszállt volna. Egyenesen egy ismerős arc elé.
- Logan! – Buktattam le magam egyből, szerettem volna a kezembe temetni az arcom, de inkább csak kihúztam magam. – Itt az erősítés! – Mondtam büszkén, mintha sejteném, miről van szó, holott fogalmam se volt. – Mit kell csinálni? – Kérdeztem aztán rá, és nem mertem Greg felé se pillantani, nehogy a tekintete felnyársaljon, biztos lesz egy-két keresetlen szava.


I'm gonna make it

Két nap alatt két baleset. Logannel alig 24 órája találkoztam. Akkor a saját kocsim tört össze, most viszont...

A bugatti hangosan száguldott a hegyi utakon. Már messziről hallani lehetett a bivalyerős motor hangját. Benan nem haladt át a főút. Mellette ment el, de a tó viszont a főút túloldalán volt. Oda készültünk Logannel. Át sétáltunk a túl oldalra, de megálltam megnézni, miféle ütődött száguldozik erre. Nagy meglepetésemre egy ismerőst érzékeltem a volán mögött: az egyik gyerekek. A legrosszabb nem ez volt: hanem az, hogy ő is meglátott minket. Persze egyből fék, mert hát nehogy száguldozni lássuk. A feneke kisodródott a kocsinak, ahogy korrigálni akarta, levezette a kocsit az útról, be a fák közé majd a kis dombon gurult kettőt az oldalán. Megrémültem. Csak baja ne essen! Fogalmam sincs, mi a képessége a kölyöknek, de ahogy arra szaladtam, még érzékeltem. Be néztem a roncs ablakán, de sehol nem volt. Szó szerint köddé vált. De ez legalább egy dolgot jelzett: túl élte. Fellélegeztem és felnéztem az égre. Haloványan, de éreztem a diák jelenlétét.
- Még a közelben van. Új gyerek, akkoriban jött, mikor elmentem. Tudsz valamit róla? - tájékoztatom, és kérdezem Logant. Ismét az ég felé pillantok, mert ismerős hang ütötte meg a fülemet.  Épp ekkor láttam meg a gépet, ahogy közeledik, majd neki áll landolni. Az állam leesett.... Mi van ezzel a nappal?!
- Ezt nem hiszem el... - az egész Xavier birtok ide talál lassan. Nem hiszem egyébként, hogy Logan hívta volna őket. Van gerince. Ha bizalmatlanabb lennék, és nem lenne a baleset, simán gondolhatná bárki, hogy ő hívta a többieket.
Amint megjelenik Kitty, elcsendesülök és meghúzom magam. Utána Gregory is lesétál a gépről, mint aki jól végezte a dolgát. A köszöntésre biccentek, kezeimmel átölelem magamat. Ösztönös védekező reakció. Kényelmetlenül érzem magam ebben a helyzetben, pedig részben erre is vágytam.

Lets roll ❂ Zene: Shadows❂ Szavakat nem számolok.

Nos, úgy tűnt, hogy nem lesz hiány kalandból, azonban a felkészülés nem ment zökkenőmentesen. Egyrészt a saját egyenruhám helyett csak azt tudtam felvenni, ami a gépen volt, és az se volt tökéletes, legalább két számmal nagyobbnak látszott, mint én voltam. Másrészt semmi elegancia, vagy szín, csak… fekete. Mik vagyunk mi, a sötét lovagok?
Greg vezetési stílusa pedig említésre se méltó! Vagyis de, csak negatív példaként! Nehéz volt eldönteni, hogy ilyen szerencsétlen, vagy egy darázs szállt be a fülkébe, és ahogy hessegette, úgy rángatta a kormányt. Ha nem féltem volna attól, hogy azonnali hatállyal letessékel, felajánlottam volna, hogy vezetek. A jogsit még nem csináltam meg, de a kontrollerrel is jól bántam, ez se lehet bonyolultabb, mint egy x-szárnyú!
Végül elvetettem az ötletet, ha választanom kellett volna, hogy ki szidjon meg, persze inkább Gregre szavaztam volna, mint mondjuk Ororora. Volt valami nagyon anyukás a hanghordozásában, amikor rossz fát tettünk a tűzre, szóval pontosan azt érte el mindig, amit szeretett volna. Ez nem, mintha rossz lett volna, csak kicsit félelmetes, vagy éppen nagyon.
A leszállás után se oldódott meg sok minden, bár legalább senki se akadt ki nagyon. Ez az! Maradok, senki se küld haza, háhh! Fel se akartam fogni Greg szavait, az nem küldetés, hogy egy roncsot szed össze az ember lánya, mégis mire akar rávenni? Aztán Logan mögött felfedeztem egy másik ismerős alakot, egész eddig körbe se mertem nézni, bár csak azon izgultam, hogy nehogy kimaradjak valamiből. Először el se mertem hinni, hiszen senki se mondott nekünk semmit, mert gyerekek vagyunk, és bla-bla, süket felnőttes duma!
Aztán már mindegy is volt, mondjon bárki bármit, csak vitt a lábam. Keresztül szaladtam Loganen, és megöleltem Jeant, jó szorosan, mintha évek óta nem láttam volna. Szívesen néztem volna sértődötten a férfira, hogy eltitkolta, kihez is jön, és nem hozott magával, de elfoglalt voltam.
- Jól vagy, ugye? – Kérdeztem csendben, reméltem, hogy nem őt szedték ki a roncsból, bár nem úgy nézett ki. – Én… – Elengedtem a nőt, és megvakartam a tarkóm, meg felhúzogattam az egyenruha ujját, mert folyton lecsúszott, gonosz anyag. – Erősítés vagyunk, mondtam! – Húztam ki magam megint, mivel Greg se kezdett semmi litániába, úgy éreztem, hogy már biztos a helyem.
Amikor azonban megemlíti, hogy komolyan mondta, hogy nekem kellene összehordanom a rendőrség elől a roncsokat, csak felfújtam az arcom. Neki egy csettintés lenne összerendezni, akkor ez most büntetés? De miért? Én csak segíteni jöttem, semmi rosszat nem csináltam… még. Mély levegőt vettem, végtére is azt nem mondta, hogy hova szeretné egy kupacba.
- Jól van Greg, vedd elő a rolexed, mert kettő perc alatt kész leszek vele! Csak figyelj! – Megigazítottam a kezeslábas nadrág részét, mielőtt leesett volna rólam végérvényesen, majd nekiiramodtam a roncsoknak.
Annyira nem volt sok részben, és úgy tűnt, hogy a nagy része már kiégett, így csak hozzáértem a csizmám talpával, majd a darabokkal együtt lesüllyedtem a földbe, szépen egymás után. Nem vittem olyan mélyre, de azért nem tíz perc lett volna előkotorni. A nagy munkálatokat befejezve összeütöttem kezeimet, mint aki jól végezte dolgát, és a homlokom is megtöröltem, észre se véve, hogy némi kormot kentem el rajta, ami miatt úgy néztem ki, mint valami indián harcos.
- Nos, fogadok kettő percen belül voltam! – Vigyorogtam szélesen.
Jó, lehet nem egészen így gondolta, de ha arra kerülne a sor, hogy meg akarna fojtani, Logan majd megvéd. Vagy elfutok. Annyit legalább megért, hogy lássam az arckifejezését. Ha engem akar megleckéztetni, hamarabb kelljen fel, elvégre azért nem olyan régóta tanár!



I'm gonna make it

Pont ezt akartam elkerülni. Az iskolásokkal való találkozást, a szembesülést a hiányukkal. Erre megjelenik Gregory, Kitty, aki ráadásul oda is rohan hozzám és megölel. A szívem belefacsarodik az érzésbe. Lassan és bizonytalanul ölelek vissza.
- Igen... jól vagyok. - válaszolom, aztán figyelem, ahogy Gregory kiadja a feladatot a lánynak, aki bosszúsan ugyan, és félre értelmezve is, de elkezdi csinálni a dolgokat. A baj csak az, hogy ebből így nem lesz újra kocsi, márpedig úgy hiszem, Gregnek ez lett volna a terve. A szavaira rá pillantok, a vigyor igen kellemetlenül esik. Senkinek semmi köze ahhoz, hogy Logan mit csinál itt. Velem.
- Először is, nem akart bevágódni. Másodszorra, nem ő vezette az autót, hanem egy új diák. - válaszolom kissé feszülten. Elég kellemetlen számomra a helyzet. Úgy érzem magam, mint akit fojtogatnak, egyszerűen csak elakarok menni innen. Segíthetnék is Gregnek, előszedni és összerakni a darabokat, de két okból sem teszem meg. A legfőbb indok, hogy nem akarom az erőm használni. A másik, hogy az ő felelőssége lett volna ügyelni a kocsira is, meg a gyerekre is, aki ellopta. Láthatóan egyik se sikerült.

Lets roll ❂ Zene: Shadows❂ Szavakat nem számolok.

Megnyugtatott Jean válasza, sőt, már a jelenléte is. Tényleg mérgesnek kellene lennem, amiért Logan nem szólt, hogy hozzá jön, de valószínűleg kettesben akart vele lenni. De nem! Ez sem mentség! Igenis elhozhatott volna, én aztán senkit se zavarok, láthatóan Greg se vett észre, amíg így nem akartam.
- Akkor jó. Hiányoztál! – Igazából mindenki hiányzott, nagyon kihalt volt a ház, és bármennyire örültem a visszatérésemnek, ez sem nyomta el azt a zsibbasztó csendet, ami körbeölelte a birtokot.
Nyelvet öltöttem a parancsokat osztó férfira, majd nekikezdtem az akciónak, ami valljuk be, így már nem is volt olyan nagy kunszt. Szívesen mutattam volna be új mozdulatokat, vagy különleges trükköket, de semmi ilyesmit nem kívánt. Csak ugrás, süllyesztés, és ezek véges permutációja. Így mondjuk legalább a robbanástól nem kellett tartanunk, bár az némi izgalommal járt volna legalább. Mindegy…
Úgy tűnt, hogy közben nagyon értekeznek valamiről, de elég messze voltam, hogy egy árva szót se halljak. Remek! Pedig izgalmasabb témának tetszett, mint ezek a hülye roncsok. Nem is értem, miért hagytam magam erre rávenni, hiszen néhány mozdulattal elintézhette volna a férfi is, bármit szeretett volna az autóval. Naná, valamiféle lecke része lehet ez, de a saját élményeire visszagondolva hamar rájöhetne, hogy ez nem annyira működik nálunk, inkább a visszájára fordul.
- Mi az, hogy nem nyert?! Biztosan csaltál, mert lusta vagy kiporolni ezt a csotrogányt! Fogadok, hogy sietős órát csináltál! Csalás! Bunda! Diszkvalifikállak! – Fújtam fel az arcom igen felnőttesen, ahogy egy érett személy teszi viták alkalmával.
Csak kapkodtam a fejem a megjegyzések között, hogy ki mit szeretett volna, és totál összezavart. Szóval a kocsiban nem Loganék ültek. A férfinál ezt sose lehetett tudni, másodpercek alatt gyógyult ki a legkülönfélébb sérülésekből, ha felrobbant volna az autó, ő akkor is itt állhatna sértetlenül. Bár tény, a ruháját ez az elmélet nem magyarázná, szóval az elején elvethető lett volna.
- A garázsban Theo pakolászott, mikor lementem, hogy… – Elhalkultam a mondat végére, nem tudtam, mivel kellene befejeznem, mert bár semmi tiltottat nem csináltam, azért mégiscsak felszöktem a blackbird fedélzetére a végén. – megkeressek valami nagyon fontosat. – Hangsúlyoztam ki a végét, mintha csak az számítana, és semmi más nem történt volna. – Tegnap meg azzal ugratták a srácok, hogy úgy sincs esélye egyetlen lánynál se, maximum akkor lehetne barátnője, ha olyan gazdag lenne, mint Greg, de erre még kisebb az esély. – A gyerekek kegyetlenek, ezt már általánosban megtanultam. Sokkal többször voltam célpont, mintsem azt bevallanám bárkinek is. – Merre akarjátok kezdeni a keresést? – Számomra egyértelmű volt, hogy velük megyek. Ez végre egy igazi küldetés, ha lóval se tarthattak volna vissza!


I'm gonna make it