KezdőlapKezdőlap  Legutóbbi képekLegutóbbi képek  KeresésKeresés  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  
Üdvözlünk az Infinity Marvel frpg oldalán
légy, aki lenni akarsz a marvel végtelen világában
Lépj be közénk
ne rejtsd el magad

Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!

Megosztás
A topik címe: Steve & Tony - Let's party

Tony Stark

∆ Hozzászólások száma :
76
∆ Kor :
53



A poszt írója Tony Stark
Elküldésének ideje Szomb. 17 Feb. 2018, 17:17
Ugrás egy másik oldalra



let's party

Steve & Tony

Mindig kapok fenyegetéseket. Folyton, mindenkitől. Akármilyen fura, vannak olyan emberek, akik nem különösebben kedvelnek. A nagyrészük a világ kevésbé fejlett területén él, és általában arabul beszélnek. Nem újdonság, hogy kisebb-nagyobb terrorista szervezetek támadásokat intéznek a vállalat szállítmányai ellen, épp ezért fordítunk ekkora figyelmet a védelemre. A mostani eset azonban más. Fogalmam sincsen, hogy honnan tudhatták meg egy titkos létesítmény helyét, azt pedig végképp nem, hogy miként tudtak betörni és elfoglalni azt. Talán egy belső ember? Elég mélyreható vizsgálatot folytattunk le minden alkalmazott után, főleg az ilyen munkakörökben, de ezek szerint valahol hibáztuk. Ez pedig nem juthat ki a laborból. Egy farmnak van álcázva, adtunk a látszatra és valós munkát is végeznek ott, viszont onnan a föld alatt egy labor bújik meg.
- Uram, a létesítmény lezárták a terroristák, nem tudok belülről hozzáférni a főszerverhez, lekapcsolták a hálózatról. – tájékoztat PÉNTEK a levegőben, mikor már mindössze 1-2 kilométer a távolság.
- Akkor kopogtatunk. – azt erősen kétlem, hogy ajtót is nyitnak, de … legfeljebb lyukat lövök az ajtóba. Nem szívesen teszek kárt egy olyan titkos létesítményben, amikre milliókat költök így is, de ami odabent van, az nem juthat ki. A biológiai kísérletek és kutatások nem szolgálnak semmilyen háborús célt, ugyanakkor könnyen fegyverként lehet felhasználni azokat, ha valaki hozzájut. A biológiai fegyverek pedig … nem épp olyan dolgok, amikhez szeretném, ha a Stark Industries hozzájárulna. A kutatások és eredmények a mi felelősségünk, kényes egy téma ez.
- Ellenség a célterületen. – mondja kissé megkésve PÉNTEK, mikor a lepattanó lövedékek hangját meghallom. Három ember mindössze, akik inkább vakon, mint pontosan lőnek a levegőbe, mikor meglátják a levegőben közeledő páncélt.
- Állítsd kábítófokozatra a fegyverrendszert. – utasítom PÉNTEKET, mielőtt becsapódnék a földbe, néhány méterre az egyik fegyverestől.
A fegyvert felém rántja, de túl sok kárt nem okoz, csak néhány horpadást a páncélon. Kiütöm a kezéből a fegyvert, majd a tenyeremmel mellbe vágva jó néhány métert repül odébb.
- Ez biztosan elkábította. – jegyzi meg PÉNTEK. Talán kissé durva voltam a fickóval, de senki nem szereti a hívatlan vendégeket, igaz? Főleg, ha az ember kutatásaiból biológiai fegyvert készítenének. Néhány törött csont pedig akár még rájuk is férhet.
A maradék kettő felé fordulok, a közelebb álló felé emeltem a kezem és egy elektromos töltöttel leterítettem a férfit, aki rángva, de eszméletlenül terül a földön. A harmadik felé fordulok és már lőnék is, de már a földön találom. Az első értetlen pillantásokat aztán felváltotta a meglepettség, mikor megpillantom a néhány méterre álló alakot.
- Rogers. – köszöntöm őt, ahogy a páncél látni engedi az arcom. A meglepetségem azonban nem tudom még így se elrejteni. – Elintéztem volna én is. – lépek közelebb hozzá, átlépve a fickón, akit kiütött. – Megkérdezném, hogy követsz-e, de gondolom nem tanultál meg repülni. – légtérben jöttem, jó pár államot átszelve, kocsival sem tudott volna elég gyorsan követni. Úgyhogy, logikusan valami ide kellett hozza. Azt kétlem, hogy ő is kapott meghívott a terroristáktól.  


99 problems |  remélem jó lesz  Smile   


Vissza az elejére Go down

Steve Rogers

∆ Hozzászólások száma :
249
∆ Kor :
103
∆ Tartózkodási hely :
○ unknown ○



A poszt írója Steve Rogers
Elküldésének ideje Pént. 30 Márc. 2018, 00:31
Ugrás egy másik oldalra

Tony &  Steve

Nem szeretem, ha ok nélkül rám támadnak. Visszaütök, persze, de nem tudok mit kezdeni azzal, ha fegyveresek rontanak rám ok nélkül. Egy ideje már viselem Amerika Kapitány jelmezét, és elég sokan akartak holtan látni emiatt, de nem a rögtönzött nyugdíjazásom alatt. Miért támadnának rám pont akkor, amikor Buckyval megbújva töltöm minden időmet, áthárítva bosszúállói teendőimet a többiekre? Ez az egész valahogy nem állt össze; ha már végezni akarnak velem, jobb szeretném tudni az okát.
Rövid kutatómunkám, mely abból állt, hogy motorra pattantam és követtem a nyomokat, meglepően korán véget ért, még annál is meglepőbb eredménnyel. Tudtam, hogy valahonnét ismerős a hely, de nem jöttem rá, honnét - hiszen csak egy egyszerű farm -, amíg ki nem szúrtam az égen keresztülhasító, vörös sziluettet. Persze, hogy Stark keze is benne van... Így annyira már nem is meglepő a tudat, hogy egy ismeretlen szervezet holtan akar látni. Tony mellett semmi sem meglepő.
A csendes és észrevétlen behatolásról szőtt terveim a páncélos érkezésével rögtön szerte is foszlanak. Láthatóan pofátlan magabiztossággal veti bele magát az ellenbe, így én is előbújok rejtekemből, hogy kivegyem a részem a csihipuhiból, és egy jól irányzott dobással állon is verem pajzsommal a talpon maradt fegyverest. Előbb meggyőződöm róla, hogy eszméletlen, csak aztán karolom fel a földre ejtett pajzsot, hogy szembeforduljak Tonyval.
- Stark - kurta biccentéssel viszonzom a köszöntését, borostás arcomon azonban máris szélesre kúszik egy halvány mosoly. Úgy néz ki, közös bevetés elé nézünk. - Abban biztos vagyok - Tony Starkról beszélünk. Az egész farmot letarolhatná, ha akarná. A hátamra akasztom közben a pajzsot, míg közelebb lépek. Bár nem viselem a kék-vörös uniformist, a kerekség a hátamon így is messziről árulkodó.
- Kicsi a világ, nem igaz? Összetűzésbe kerültem pár fickóval odaát, gondoltam, követem a nyomokat. - magyarázom, állammal a földön fekvők felé bökve, habár nem konkrétan ők támadtak rám, de határozottan biztos vagyok benne, hogy jó helyen járok. - Sejthettem volna, hogy a te kezed is benne van. - Nem mintha olyan gyakran fordulna elő, de volt már rá példa. Rengeteg jó tulajdonsága és kiemelkedő képessége mellett Tony barátjának lenni sosem volt életbiztosítás, és ez kölcsönösen igaz rám is. Legalábbis egyszer régen igaz volt - hogy kettőnk kapcsolata hogy áll, vagy sokkal inkább lóg a levegőben jelenleg, az meglehetősen tisztázatlan.
- Szóval, próbáljátok kiterjeszteni a bizniszt? - intek ezúttal a hátunk mögött elterülő létesítmény felé. Kizártnak tartom, hogy a Bosszúállók annyira unnák magukat, hogy felcsapjanak állattenyésztőnek vagy földművesnek, így hát ha Tony-t ezen a helyen találom, annak biztosan valami különlegesebb oka van. Ha tippelnem kéne, köze van a fegyverekhez is, de nem szaladnék bele találgatásokba már rögtön az elején.
- Hogy jutunk be? - érdeklődöm tovább, csak hogy leegyeztessük a tervet. Afelől nincs kétségem, hogy bejutunk, egyedül abban nem vagyok biztos, melyikünk szájíze szerint járjunk el. Jobb szeretem a csendes és letisztult módszereket, de jelenleg tagadhatatlanul Tony a főnök, így az lesz, amit ő mond. Kivéve, ha nem értek vele egyet.

Vissza az elejére Go down

Tony Stark

∆ Hozzászólások száma :
76
∆ Kor :
53



A poszt írója Tony Stark
Elküldésének ideje Csüt. 12 Ápr. 2018, 21:15
Ugrás egy másik oldalra



let's party

Steve & Tony

Kicsit érzékeny vagyok arra, mikor miattam történik valami rossz. Ez az ára annak, ha az ember bűntudatot növeszt. Nekem pedig már így is elég sok van a számlámon. Az emberek, akik az én nevemmel fémjelzett fegyverektől haltak meg, Sokovia-ban azok, akiknek a fejére dobtunk egy várost … nem katona vagyok, amit láttam az … valóságos volt, és félek attól, hogy bekövetkezik. A pusztulás, a halál … az a sok szörnyűség, túl nagy a felelősség. Nem akarom, hogy többen haljanak vagy szenvedjenek miattam. Felelős vagyok a csapat tagjaiért, főleg a fiatalokért, úgyhogy … lehet én vagyok a rosszfiú, hogy nem teszek mindenkit Bosszúállóvá, de … az ő érdekükben van. Jobb élni.
Az arcomra kiülő döbbenetet jó néhány másodpercig nem tudom eltűntetni, mikor megpillantom Rogers-t. Őszintén szólva, még mindig nem tudom, hogy mit akarok jobban. Képen törölni, vagy csapni egy bulit, hogy újra együtt a csapat. A kettőt talán meglehetne oldani, ő nem rúg be egy könnyen, én viszont igen … a probléma csak az, hogy utána legalább ötször annyi ideig tart kijózanodni. Ez az átka a kornak, tíz évvel ezelőtt még halhatatlannak hittem magamat. Azóta ezt néhányan kétségbe vonták.
- Téged is megtaláltak? – kérdezem meglepve. Nyugtalanítóan pontosak az értesüléseik. – Nem rossz. A kormány is hiába keresett, meg az FBI és a többi. – ebben volt némi szerepünk, mert gyakran kértek infót, de olyanokat kaptak csak, amik nem vezettek sehova. Persze, nem csak a mi érdemünk ez, Rogers-ék jól elbújtak, kitettek magukért. Éppen ezért meglepő, hogy egy terrorista csoportnak sikerült a nyomára akadnia. Vagy büdös nagy mázlijuk volt, de mennyi az esélye? – Közvetve. Nem tettem semmi rosszat, sok ellenségem van. Több, mint mikor fegyvereket gyártottam, ironikus, mi? – ahogy az is, hogy mennyire nem rajongott ezért a ténykedésemért, pedig … apám ezen tevékenysége hozzájárult, hogy ő lett az igazság pajzsos védelmezője. A fegyvereimből sokan profitáltak, nem néztem a dolgok mögé, kijátszottak, mióta pedig irányt váltottam, sokaknak fáj a foga a dolgaimra. Ami az én kezemben pajzs, másokéban fegyver lehet, éppen ezért nem szeretek osztozkodni, és mert … egy kicsit önző is vagyok.
- Génmutációs kutatások. Kenyér, ami nem romlik meg, szintetikus hús, romlatlan gyümölcsök, tápértékekben gazdagabb kaják, ilyesmi. – vonom meg a vállam. Elég drága, de jobb a jövőre gondolni. Az állatvédők minden miatt tüntetnek, az éhezés pedig egy folyamatos probléma, amit talán így orvosolni lehet. Viszont láttam Rogers tekintetében megbújni azt, amit nem mond ki. – Igen, biológiai fegyverekhez is fel lehet ezeket használni, ezért van elzárva. – nem gyártok fegyvereket, miután kiszabadultam a fogságból leállítottam minden fegyverfejlesztést. Amit fegyvert fejlesztettem, azt saját célokra és inkább védelmi okokból, amiknek ők is jó hasznát vették legutóbb Thanos ellen.
- Gondoltam … rakétával. – vontam meg a vállam, de mikor oldalra pillantva megláttam Steve arckifejezését, megráztam a fejem. – De persze … kopoghatunk is. – jómodorú fickó, biztos beengedik majd. – Nyugi, utat vágunk! – emeltem fel a kezem, amiből egy lézervágó ugrott ki. – Átkalibrált bányászlézer. – magyarázom, ahogy besétálok a pajtába és felnyitom a lezárt ajtót, ami a látszat szerint az alagsorba vezetne, pince helyett viszont egy elég masszív fémajtóval találjuk magunkat szembe. –- Csak utánad! – mutattam előre, miután vágtam a lézerrel egy lyukat ajtó gyanánt. – Akármiért is jöttek, nem vihetik ki. El kell érnünk a szerverszobát, hogy lezárhassam a létesítményt. – jelen pillanatban ugyanis tátong rajta egy lyuk, amit én vágtam, azon pedig egy biológiai fegyver kijuthat. – Ha … rosszul alakulnának a dolgok. – nyújtottam felé egy légző készülőket. Ha elszabadulna valami vírus, nem lenne túl szerencsés, ha belélegezné, akkor se, ha ő egy szuperkatona. Jobb nem kockáztatni.


99 problems |  remélem jó lesz  Smile    


Vissza az elejére Go down

Steve Rogers

∆ Hozzászólások száma :
249
∆ Kor :
103
∆ Tartózkodási hely :
○ unknown ○



A poszt írója Steve Rogers
Elküldésének ideje Szomb. 28 Ápr. 2018, 21:19
Ugrás egy másik oldalra

Tony &  Steve

- Nem házhoz jöttek, de mondhatjuk, hogy mégsem vagyok olyan jó bújócskában, mint hittem - Talán jobb is így, Bucky akkori lelki állapotát ismerve. Nem biztos, hogy jó néven vette volna, ha terroristák rontanak ránk reggeli közben. Így nem csak az ő lelkét kímélhettem meg egy felesleges összecsapástól, de még Thor húgát is megismerhettem. Tényleg, Pria éppen a bázisra tartott, amikor legutóbb elváltunk, most pedig, ahogy Tony-val farkasszemezünk, rájövök, hogy ő meg pont onnan jön. - Apropó, nem járt felétek mostanság egy istennő? Ostorral, meg minden - érdeklődöm meglehetősen nyugodtan, hiszen biztos vagyok benne, hogy a kérdésem elég hülyén hangzik, de ilyesmit nem lehet értelmesebben vagy szebben megkérdezni. Tony-t ismerve így is úgy is cikizni fog ezért, főleg, ha találkozott Priával, és az istennő egy szóval sem említett engem.
- A béke mindig is sokak szemét szúrta - A fejemet csóválom és igyekszem nem nyíltan sajnálni Tony-t. Nekem sem volt könnyű életem, de én magamnak választottam, hogy mindig a nehezebb utat akarom járni. Le akartak beszélni a katonaságról. Le akartak beszélni a szérumról. Le akartak beszélni Buckyról. Le akartak beszélni arról, hogy az Atlanti-óceánba hajtsam a gépem. Tony-nak azonban szimplán csak ilyen lapokat osztott az élet, mindenből a legrosszabbat kapta és ez egyáltalán nem volt igazságos.
- Jó tudni, hogy nem ízesített tejekkel kísérletezel - próbálom elfojtani a mosolyom, de nevetőgödreim és a szemem köré gyűrődő ráncok elárulnak. Természetesen mindig a legjobbat feltételezem róla, és az elmúlt évek alapján kinézem belőle, hogy az a fajta fickó, aki külön katonákat vesz fel arra, hogy a szigorúan titkos kakaója receptjét őrizgesse. Az ő hibája, hogy az imidzse idáig süllyedt.
Vonásaim kisimulnak, ahogy elkezdi részletezni a tervet. A rakéta nem igazán nyeri el a tetszésemet, homlokom ráncba szalad és szemöldököm centikkel magasabbra ugrik. Jó tudni, hogy van, amiben nem változunk; ő vakmerő ötletekkel áll elő, amiket aztán leszavazhatok. Szinte biztos vagyok benne, hogy tudja, mi lesz a következő kérdésem, mielőtt egyáltalán feltenném.
- Vannak bent civilek? - Számomra ez egy hajszállal fontosabb jelenleg, mint a biológiai fegyver. Ha vannak bent civilek is, az ő kijuttatásuk és megóvásuk prioritást élvez - többet közt ezért sem támogatom a rakéta és a drasztikus ajtóberúgás ötletét. Gondolnunk kell azokra is, akik esetleg a környéken élhetnek, habár Tony javára írandó, hogy elég kihalt területet választott az őrült kísérleteihez.
- Impozáns - elismerőn biccentek a fegyvere láttán, és inkább nem teszem szóvá, hogy az én pajzsom hány fegyverét pótolja egyben. Csak egy darab vibránium, mégis tudom használni szinte bármire, amire ő külön kütyüket fejlesztget ki - amire meg alkalmatlannak bizonyulna, nos, arra ott az öklöm.
Figyelem, hogyan vág lyukat az ajtóba, és ahogy előre enged, csak a szemem forgatva, halkan felsóhajtok. Egyetlen szóval sem ellenkezem, már épp lépnék, hogy előre menjek, amikor megállít és a kezembe nyom valamit. A fény felé tartva megforgatom, majd lustán az övemre csatolom. Nem hiszem, hogy felvenném.
- Köszönöm - biccentek hálám jeléül, és közben elkönyvelem az információt is, mielőtt még megigazítanám a karomon a pajzsot, és a törzsemhez szorítva beslisszolok a lyukon. Bármilyen körülmények is fogadnak az ajtó túloldalán, készen állok rájuk.
- Mondd, hogy merre! - szólok hátra Tonynak, hiszen én nem ismerem a helyet. Ettől függetlenül vállalom, hogy elől megyek és utat török, bármerre és bármin át is kell, tőle pedig kimondatlanul is elvárom, hogy hátulról navigáljon és fedezzen. Ennél konkrétabban nem szükséges egyeztetnem vele a tervet, az elmúlt évek csapatmunkájával megedzett rutin kettőnk közt magától visszatér anélkül, hogy erőltetni kéne. Akárcsak a Tony iránt táplált bizalmam, ami egy percig sem szűnt meg.
- Talán szét kéne válnunk? - vetem fel alternatív ötletként. Ő elrepülhet a szerverszobához, én meg addig magamra vonom a terroristák figyelmét, illetve, ha vannak bent civilek, elkezdhetem őket is kimenekíteni, míg Tony elintézi azokat a fegyvereket - amikről minél kevesebbet tudok, annál jobb. Bízom az ő megítélésében, ha úgy látja, felesleges és csapatban hatékonyabbak vagyunk, akkor csak biccentek és folytatom az utat, készenlétben magam elé tartva a pajzsom, hogy leüssek bárkit, aki szembe jön és megérdemli.

Vissza az elejére Go down

Tony Stark

∆ Hozzászólások száma :
76
∆ Kor :
53



A poszt írója Tony Stark
Elküldésének ideje Pént. 18 Május 2018, 14:48
Ugrás egy másik oldalra



let's party

Steve & Tony

- Valami, amiben Amerika Kapitány nem jeleskedik …és sehol egy tévés ilyenkor? – ráncoltam a homlokom, miközben forogtam a tengelyem körül, mintha csak a távolban elbújt lesifotósok után kutatnék. Nem azt mondom, hogy irigylem, elvégre, én vagyok Tony Stark …de azért piszok idegesítő, hogy olyan tökéletes tud lenni, mint a frissen vasalt ing, pedig nem egy mai darab.  Legalább nem taposták el a paradicsomod. – ugrattam, ahogy megvontam a vállam. Csak egy tipp, de úgy képzeltem mindig is, hogy Rogers valami farmon bújkál, ahol paradicsomot ültet és kertészkedik, míg a barátja félkarú rablózik. – Akármit is olvastál rólam,  soha nem volt közöm dominkhoz. De megadhatom egy közvetítő számát, ha unatkozol …   ajánlottam széttárva a karomat. Én régimódú fickó vagyok, nem vagyok oda azért, ha gyertyaviaszt csorgatnak az alfelemre. Persze, kinek a pap, kinek a papné, én aztán nem ítélem el Rogers-t ezért. – De most, hogy mondod, mintha rémlene valami. – mosolyodom aztán el. Thor magasnövésű kishúga nem olyan teremtés, akin csak úgy átnéz az ember. Én viszont már lehorgonyoztam a hajóm. – A helyedben óvatos lennék vele. – már, ha az a célja, amit sejtek, hogy a célja. – Mindig is sejtettem, hogy legbelül perverz egy alak vagy. – mosolyodok el. Véletlen lenne az ostor külön említése? Nos, talán igen, de én nem hiszek a véletlenekben.
Hát még a nagyság. – teszem hozzá, kissé talán egoistának hangozván ezzel, de … végül is őszintén. Elértem már annyit, hogy így beszélhessek magamról, ezzel kapcsolatban soha nem voltak aggályaim. A sikereimre, találmányaimra, eredményeimre, lényegében mindenemre akad féltékeny ember, és akadnak akik nem csak gondolnak, de tesznek is ellenem. Erre van fenntartva jónéhány páncélom, illetve van egy újfiú, de még csak óvatosan haladok vele,
- Szívemen viselem a Föld sorsát, én csak adok és adok. – rántom meg a vállam szerényen, mintha csak a világ legnagylelkűbb embere lennék. Sok pénzt, erőt és időt fordítok arra, hogy segítsem a világot ilyen-olyan módon, néha belefér emellett, ha önzők, igaz?
- Négy tudós, egy biztonsági, illetve a takarító. – megbízható takarító, ahol ilyen veszélyes kísérleteket folytatnak, ott bizony tisztasságra van szükség. A munka nagy részét robotok végzik ugyan, de az emberi jelenlét elkél. – Ő mexikói, szóval … fogalmazz neki egyszerűen! – diszkriminációval sem lehet megvádolni. Rendes egy fickó, régóta takarít nálam, isten a tanúja, hogy sok gusztustalan dolgot kellett már utánam eltakarítania.
- Akad még pár hasonló. Lesz egy vadiúj páncélom is, nanotechnológia, ez a jövő! – magyarázok, miközben utat vágok, bele sem gondolva abba, hogy talán Rogers nem is érti miről beszélek. Akárhogy is, azt biztos sejti, hogy csakis menő cucc lehet.
- Sok papírmunka lenne elkönyvelni a hullád. – legyintek, mintha csak ezért lenne okom arra, hogy ne a föld alatt egy titkos kutatólétesítményben haljon meg valamilyen biológiai fegyver miatt.
- Tíz méter és balra, az ajtó kódja 9712. – mondom, miközben folyamatosan résen vagyok, ha tüzelnem kéne. A terroristáknak volt annyi eszük, hogy lezárják a létesítményt, de erősen kétlem, hogy bármelyiknek is van annyi szakmai tudása, hogy még a kódokat is megvariálja.
- Eltévednél. – feleltem a kérdésére, ahogy előre haladtam és közelebb léptem az egyik számítógéphez. – Tedd a füledre! – dobtam oda hozzá egy miniatűr kommunikátort. – Van benne nyomkövető, szóval tudok súgni. A kamerák képét kilőtték, de a rendszer öt másodpercenként ment, úgyhogy viszonylag friss, három percesek a legrégebbi képkockák. – magyarázom, majd miután az adatokat kinyertem felfelé fordítottam a tenyerem, amiből egy kékes villanással jöttek elő az említett képek hologramjai. – Az irányítószobában vannak öten a négy tudóssal. A kódokat próbálhatják tőlük megszerezni. – balra húzok az ujjammal a következő képért. – Ő ott az őr, megsebesült. A hőképek szerint még él, de segítségre van szüksége. A takarító pedig …  - gyorsan lapozok az ujjaimmal, hirtelen állítva azt meg, mikor kiszúrom őt. - … oké, őt bezárták a férfi mosdóba, mikor zárolták a rendszert, rendben lesz. – mondom, ahogy kikapcsolom a hologramvetítőt. – Megyek az őrért, stabilizálom az állapotát, aztán csatlakozom hozzád. Te menj az irányítóba, de óvatosan! Ez rosszabb lehet, mint egy atombomba, szóval …-  szóval érti. Értem én, hogy számára az emberek az elsők, és én sem szeretnék emberáldozatot, de azt végképp nem szeretném, hogy népírtást rendezzünk. – Arra menj, százötven méter egyenesen, majd jobbra lesz egy folyosó, ott a második ajtónál menj balra, le lesz zárva, úgyhogy utat kell törnöd. A folyosó végén elérsz az irányító bejáratához, de azt nem fogod tudni csak úgy berúgni. Próbálkozz a szellőzővel! – adok egy tippet, ahogy elindulok ellentétes irányba, hogy az őr segítségére siessek. – Már, ha beférsz! – teszem aztán még hozzá, mielőtt eltűnnék az ajtó mögött. A szellőzőket nem pont Rogers méretére terveztem, szóval … lehet, hogy be kell húznia a hasát.


99 problems |  remélem jó lesz  Smile    


Vissza az elejére Go down

Steve Rogers

∆ Hozzászólások száma :
249
∆ Kor :
103
∆ Tartózkodási hely :
○ unknown ○



A poszt írója Steve Rogers
Elküldésének ideje Szomb. 02 Jún. 2018, 17:07
Ugrás egy másik oldalra

Tony &  Steve

Komoly kérdésre ritkán kapni komoly választ, ha Tony-ról van szó. Volt, hogy ez a tulajdonsága borzasztóan idegesített, de manapság csak szimplán mulattat, és próbálom nem túlságosan magamra venni az ugratását. Főleg a 'vitánk' óta. Ha pontosan úgy kezel, mint régen, nekem az csak jó, hiszen ez a célom: visszanyerni a bizalmát és a barátságát. Még ha a viszonyunk többé nem is lehet olyan, mint régen, legalább szeretném, ha egy oldalon állnánk.
- Thor testvére. Teljesen más kategória - legyintek, mert ha elkezdeném tagadni és megcáfolni őt, azzal úgysem érnék el semmit. Azt meg kár lenne tagadni, hogy Pria elég vonzó teremtés, és még az olyan prűd lelkeknek is megakad rajta a szemük, mint amilyen én vagyok. Csak aztán én tovább is néztem végül, és tényleg egyedül a hogyléte érdekel már.
Helyeslőn bólintok a nagyságra vonatkozó megjegyzésén. Noha én viselem Amerika jelképét magamon, mégsem mondhatom, hogy Tony-nak kevesebb ellensége lett volna még bőven a Bosszúállók előtt.
- Hat fő - összegzem, miközben befelé haladunk. Arra inkább nem teszek megjegyzést, hogy Tony a szupertitkos laborjában mexikói takarítókat alkalmaz, hiszen ez tipikusan őrá vall. Már azon kattog az agyam, hogyan juttassuk ki őket épségben.
- Nano? Az a cucc, ami úgy magától...? - sután kalimpálok a kezemmel, hogy szemléltessem, mire gondolok. Nem sokat értek ezekhez, de hát egy olyan korban nőttem fel, ahol még az sms sem létezett.
- Jó tudni, hogy ennyire aggaszt a papírmunkám - mosolygok, elfeledkezvén néhány pillanatra a küldetésről, hogy értékelhessem azon ritka pillanatok egyikét, amikor Tony kifejezi az aggodalmát irántam. Persze, a papírmunka miatt, de már ez is valami.
Követem az instrukcióit és bepötyögöm a diktált kódot. Feltépem az ajtót és előre megyek, majd amint meggyőződtünk róla, hogy tiszta a terep, fedezem Tony-t, míg ő a számítógéppel babrál. Megköszönöm a fülest és felhelyezem a kütyüt, közben hallgatom, mit mond, de a tekintetem folyamatosan a környéket pásztázza, hogy résen legyek bármiféle esetleges támadással szemben. Csak a hologram kék fénye vonzza ismét felé a pillantásom, és közelebb lépek, hogy lássam, mit mutogat.
- Legalább még mindannyian élnek - megkönnyebbült sóhaj szakad fel belőlem, ahogy a képeket elemzem. Lehetne rosszabb is a helyzet, öt fő nem akkora ellenség, hogy ne tudnám gondjukat viselni egymagam. A fő probléma csak az, hogy közben a négy tudós ne sérüljön meg. Hagyom, hogy Tony legyen a főnök és ismertesse a mentőakció menetét, és csak biccentek komoly intelme hallatán. Nocsak, semmi poén így a végén?
- Ne aggódj, nem csinálok neked plusz papírmunkát - érintem meg a vállát biztatásom jeleként, röviden és futólag, és már indulok is, hogy elkezdhessük az akciót. Minden perc értékes, főleg a sebesült őr számára.
Igyekszem megjegyezni minden egyes információt az útvonallal kapcsolatban, és épp hogy csak fintorgok a végén. Ha szellőzőkön kell átmásznom, hogy megmenthessem a világot, megteszem, csak miért ne lehetne máshogy megoldani? Ráadásul az plusz időveszteség. Hát persze, hogy semmi nem ilyen egyszerű... Megigazítom a fülest, és egy rövid intéssel már fordulok is az ellentétes irányba, hogy nekivágjak a folyosóknak.
- Kénytelen leszek megoldani valahogy - felelem, és bár hallom, hogy Tony már itt sincs, azért még hozzáteszem: - Te is vigyázz magadra!
Néhány folyosóval, kanyarral és berúgott ajtóval később már a szellőzőbe kapaszkodom fel. Tony nem hazudott, tényleg szűkös, főleg az én méretemnek, és sötét, meg meglehetősen koszos is.
- Át kéne gondolnod, mekkora fizetést adsz a mexikói takarítódnak... - szólok bele a fülesbe, ahogy a keskeny csőben kúszok előre. - És legközelebb építtethetnél nagyobb szellőzőt. Vész esetére. - Mondjuk ha Amerika Kapitánynak be kell préselnie magát a nyílásba... Szerencsére nincs nehéz dolgom a tájékozódással, főként csak a hangokat kell követnem, amiket beszűrődni hallok. Aztán ahogy megpillantom az irányító belsejét, egyből suttogóra fogom.
- Megérkeztem. Behatolok és lefegyverzem őket. Megpróbálom kinyitni neked az ajtót, mire jössz - Nem biztos, hogy a harc hevében lesz rá lehetőségem, és bár Tony valószínűleg könnyedén berobbantaná az ajtót, azért megnézném, hogy ő hogyan préseli át magát a szellőzőn a páncéljában.
Nem várok beleegyezést, jelet vagy semmi mást, már tépem is le a szellőző nyílását, hogy a meglepetés erejét kihasználva leugorjak az emberkavalkád közepébe. Lekapom a hátamról a pajzsot, és máris lesújtok vele a hozzám legközelebb állóra. Csak remélem, hogy Tony sikerrel jár közben.
Vissza az elejére Go down

Tony Stark

∆ Hozzászólások száma :
76
∆ Kor :
53



A poszt írója Tony Stark
Elküldésének ideje Szomb. 30 Jún. 2018, 18:07
Ugrás egy másik oldalra



let's party

Steve & Tony

- Ne becsüld alá magad, Rogers! Időnként egész elviselhető tudsz lenni. – mosolyodtam el. Én aztán ezt senkinél sem tudom jobban. Már azelőtt a falra másztam tőle, hogy találkoztam volna vele. Utáltam az apám sztorijait róla, úgy éreztem, hogy még egy halottal is képes többet foglalkozni, mint velem. Rogers-nek meg van az a tulajdonsága, hogy … túlzottan is jófiú, ez pedig időnként viszkető érzést okoz a tenyeremben. Szörnyen idegesítő tud lenni. Annak ellenére viszont, ahogy kezdődött az ismeretségünk, nem semmi, hogy itt tartunk. Igaz, a történtek azért árnyékot vetnek mind erre.
Rogers megállapítására csak bólintok és megállom, hogy megjegyzéseket tegyek az 1920-30-as évek oktatási rendszerére, amiben tanult.
- Ja, ami úgy magától. – bólintottam a szemléltetésére. – Menő és praktikus. Ez a jövő. – vontam meg a vállam. A nanotechnológia nem újdonság, de eddig főleg az orvoslásban igyekeztek hasznosítani. Ezekben a kutatásokban én is érdekelt vagyok, de úgy döntöttem, miért is ne rendelhetném alá a technológiát a sajátomnak? Ha én erős vagyok, a Föld biztonságosabb hely. Ráadásul a páncélokat sem kéne folyton hívni, mert ott lenne rajtam, csak egy gombnyomás lenne az egész.
- Az éves céges jelentésben sem mutatna jól. – teszem hozzá, de ettől aligha lesz hihetőbb a dolog. Akármennyire is képen tudnám törölni időnként Rogers-t, a halála nagy érvágás lenne. Nekem, a Bosszúállóknak, a nyugdíjas otthonnak, ahol a veterán haverjaival találkozgat. De azért nehogy azt higgye, hogy körülötte forog a világ. Ezért mindezt inkább meg is tartom magamnak.
- Ezt értékelem. – somolyogtam, mielőtt kikapcsoltam volna a felvételeket és elindultam volna az őr felé. – Mikor nem vigyáztam? – teszem fel a költői kérdést, mikor meghallom Rogers szavait. Azt hiszem erről Pepper sokat tudna mesélni. Életem nagyrészében kitartóan próbáltam ki mindent, ami közvetlen, vagy közvetve a halálomat okozhatta volna. Mégis itt vagyok, azt hiszem ezt nyugodtan vehetjük valamiféle … isteni jelnek.
Ingyen ehet a szomszédos városban lévő McDonald’s-ban. – mondtam, miközben az őrhöz érve kiengedtem a kezemből egy injekciós tűhöz hasonló szerkezetet, amivel az őr véráramába juttattam a nanorobotokat. Stabilizálni fogják az állapotát, mire mentőbe kerül. – Legközelebb kapsz egy szobrot is az előtérbe. Lehet diétáznod kéne, úgy nagyobbnak tűnne az a szellőző …  természetesen csak cukkoltam, Rogers-re nehéz lenne rásütni azt, hogy nincs versenysúlyban. Engem viszont Pepper komoly diétára fogott, nehezebb betartani, mint űrből jött seggfejeket állítani bolygó körüli pályára.
- A főkonzolon a baloldalon lesz az ajtó kapcsolója. – mondom, miközben a vezérlő felé kocogok, miután magam mögött hagytam az őrt. Elhaladok a wc-k mellett, és hallom, ahogy kiabálva üti az ajtót a takarító, de így legalább lesz ideje fényesre tisztítani mindent.
Az ajtó felé futva nem látom, hogy az kinyílna, úgyhogy a kezemet kinyújtva célzom be az ajtót és lövök ki az alkaromból több kisebb robbanó egységet is, amik az ajtó zsanérjaihoz tapadva robbannak, kilökve az ajtót az egyensúlyi helyzetéből, majd egyből begyújtom a rakétákat, hogy a köztem és az ajtó között lévő tizenötmétert néhány pillanat alatt megtegyem és berepüljek a vezérlőbe. A mellettem állónak félreütöm a fegyverét majd a mellkasánál eltalálva tessékelem méterekkel arrébb. A tengelyem körül megfordulva aztán lábon lövöm a következőt, akit hasra is bukik, majd egy rúgómozdulattal küldöm őt is a sarokba.
- Mr. Stark! – rohant egyből elém a tudósok vezetője. – Sajnálom, de nem tudtunk mit tenni. Destabilizálták a reaktor magját, a konzolt tönkretették és …
- Oké, semmi baj! Tűnés, vigyék magukkal Javiért és Simmons-t. – megvártam míg mindegyikük kimegy az ajtón az őrért és a takarítóért, majd Rogers-re pillantottam. – Van baj. A helyet egy hasonló szerkezet működteti, ami engem is életben tartott. – kocogtattam meg a mellkasomon világító kört, jelezve, hogy mire gondolok. – Nem stabil állapotban olyan, mint egy … atombomba, amint eléggé kileng robban. – sóhajtottam fel, ahogy a konzolhoz lépve az ujjammal csatlakoztatom PÉNTEK-et a bázis rendszeréhez.
- Bemegyek a maghoz. Neked viszont irányítanod kell. Tönkretették a rendszert, manuálisan kell helyrehozni. – néztem fel Rogers-re. Odabent elég erős a sugárzás, a páncélban egy ideig kibírom, amíg helyrehozom a dolgot, ehhez viszont az fog kelleni, hogy Rogers koordinálja innen, hogy merre mozgassam a magot, és újra kell indítania a rendszert, ha visszatettem a magot, hogy stabilizálja a reaktort.


99 problems |  remélem jó lesz  Smile    


Vissza az elejére Go down

Steve Rogers

∆ Hozzászólások száma :
249
∆ Kor :
103
∆ Tartózkodási hely :
○ unknown ○



A poszt írója Steve Rogers
Elküldésének ideje Kedd 17 Júl. 2018, 23:04
Ugrás egy másik oldalra

Tony &  Steve

- Köszönöm... - dörmögöm, de nem veszem sértésnek a szavait. Igazából Tony-tól az ilyesmi már szinte bóknak számít, legalábbis a kapcsolatunk jelenlegi szintjén. Volt idő, amikor még nem jöttünk ki ilyen simulékonyan egymással, és az akkori sértéseknek valódi súlyuk is volt. Ezek a mostani megjegyzések fárasztóak ugyan, de végeredményben mégis csak mosolyt csalnak az arcomra. Szörnyű belegondolni, hogy az utóbbi pár hónapban mennyire hiányzott Tony és az ugratásai.
Elismerő pillantással díjazom a nanotechnológiás témát. Talán igaza van és tényleg a robotoké meg a felsőbbrendű technológiáé a jövő. Örülök, hogy megérhettem ezt az új kort, de minél inkább akklimatizálódom a modern érában, annál jobban hiányzik a sajátom.
A költői kérdését inkább elengedem a fülem mellett, jól tudja ő is, hogy ön- és közbiztonságból nem ő fog leckéket adni. Inkább a saját küldetésemre koncentrálva belevetem magam a szellőzőrendszerbe.
- Vettem - motyogom még bele a fülesbe, mielőtt levetném magam a szellőzőből. Nehéz bunyó közben az ajtót nyitó gombot keresgélni, és amint kiszúrom, akkor sem sikerül eljutnom odáig. Egyrészt többen vannak ellenem, másrészt az egyikük elég nagy darab, és tudja, hova kell ütnie ahhoz, hogy letérítsen a pályámról. Szerencsére Tony megoldja magától is a bejutást és ártalmatlanítja a maradék ellenfélt, míg én puszta kézzel kiütöm a fickót, akivel eddig birkóztunk.
Kissé szuszogok még a verekedéstől, de felsegítem a túszokat a földről és segítek kiterelni őket az ajtón, Tony utasításait követve. Amint mindenki távozott, szembefordulok vele, felkészülvén a legrosszabb hírekre. Nos, igazából lehetne rosszabb is... Mármint, nem az atom a legpusztítóbb, amivel eddig találkoztunk.
- Atom... - A fejemet csóválom csak nemtetszésem, rosszallásom jeleként, de nem állok le vitatkozni vele. Nincs most rá idő, hogy kioktassam, és valószínűleg ő is érzi, hogy nem a legszerencsésebben alakult ez az egész helyzet.
- Jól van, csak... Mondd, hogy mit csináljak, mit nézzek. - Sürgetőn intek neki, és az összerombolt konzolhoz lépek, míg Tony összekészül. Próbálom felmérni magát a rendszert, és ha a férfi elindul, akkor feltartott hüvelykujjammal jelzem neki, hogy készen állok.
- Jól van, Tony... A legfontosabb, hogy ne szabadítsd ránk az atomot, ha lehet - dörmögöm bele a fülesbe, és ha idő közben sikerült eljutnia a magig, akkor megpróbálom a lehető legpontosabb és leggyorsabb utasításokat adni arról, hogyan stabilizálhatja és helyezheti vissza. Aztán remélhetőleg, ha szólt, hogy sikerrel járt, újra tudom indítani a rendszert, minél előbb. S bár tudom, hogy nagyfiú és tud magára vigyázni, de fél szemem néha-néha Tony irányába rebben, türelmetlenül lesve, mikor hagyja maga mögött a veszélyzónát végre.
Vissza az elejére Go down

Tony Stark

∆ Hozzászólások száma :
76
∆ Kor :
53



A poszt írója Tony Stark
Elküldésének ideje Pént. 03 Aug. 2018, 21:30
Ugrás egy másik oldalra



let's party

Steve & Tony

Ezért nem tartozik biztonságért felelős cég hozzánk. Azaz, lehet, hogy tartozik, nem tudom, hogy Pepper mennyire kezdett el arra is terjeszkedni, de amíg nekem kellett ezt intéznem, addig távol maradtam inkább ettől. Miután az egész világ megtudta, hogy én vagyok Vasember, ha arra került a sor, hogy tőlem kértek tanácsot, mindig az volt a kérdés, hogy: kaphatnak-e egy Vasember páncélt? Nem kis összegeket kaptam, hogy eladjam a technológiát, és nem is kevesen próbálták meg akkor és azóta is reprodukálni az eredményeimet, de … nos, őket nem Tony Stark-nak hívják. A Vasember én vagyok, nem eladásra készült, hanem … egy amolyan pajzsnak, miután kiderült, hogy hova is kerülnek a fegyvereim. Kard helyett pajzsot akartam, végezni a háborúban való nyerészkedésen.
- Tiszta energia. – javítom ki, de ez amolyan … „poroltóval az erdőtűz ellen” szituáció. Az ARC reaktor lényege az, hogy önellátó legyen, biztonságossá tettük, amennyire azt lehetett. Én ebbe például kis híján belehaltam. Viszont minden technológia, legyen akármilyen természetű is, veszélyt jelent, ha rossz kezekbe kerül. – Csak épp óvatosan kell vele bánni. – ezért van jó mélyre elásva ez a laboratórium is. Meg kell majd tudnom, hogyan szereztek tudomást erről a helyről. Mert, ha erről tudtak, tudhatnak másról is, és akkor a mostaninál is szigorúbb biztonsági eljárást kell bevezetni.
- Olyan, mint egy videójáték. A kék kör stabilizáló széle, szólj, ha a széléhez érek, mert ha kimozgatom belőle a magot, akkor … -  baj van. – A kisebb kör maga a csatlakoztató, oda kell visszahelyeznem a magot, de úgy, hogy a mágneses mezőből ne lógjon ki. Az pedig a belső kör körül villogó fehér gyűrű lesz. Látni fogod, hogy mozgatom a magot, szólnod kell, hogy merre vigyem. – magyarázom neki, miközben már bent vagyok a reaktorban és a mag felé mászom. A páncél bírni fogja, bár nem a végtelenségig, de ez most a legjobb esélyünk.
- Oké, elértem a magot! – mondom Rogers-nek, ahogy nekifeszülök. – Szólj, ha a mag kisodródik. – Rogers instrukció alapján mozgatom a magot, próbálva minél gyorsabban a helyére tenni azt. Ha túl sokáig marad szabályozatlan állapotban, az nem csak nekünk, de … néhány környező városnak is rossz ómen lesz. – Azt hiszem bent van! Indítsd újra, ha nem robbannunk fel … sikerült. – sóhajtok, ahogy hátrébb lépek a magtól, kilépve a mágneses zónából. Abban a pillanatban, ahogy lekapcsol a rendszer, az instabil mag felrobbanna. Ha viszont tényleg jól van a helyén, akkor a tartalékgenerátor addig megtartja, míg vissza nem kapcsolnak az elsődleges rendszerek. Akkor pedig … nyertünk.


99 problems |  remélem jó lesz  Smile    


Vissza az elejére Go down

Steve Rogers

∆ Hozzászólások száma :
249
∆ Kor :
103
∆ Tartózkodási hely :
○ unknown ○



A poszt írója Steve Rogers
Elküldésének ideje Kedd 25 Szept. 2018, 11:17
Ugrás egy másik oldalra

Tony &  Steve

Bele sem gondoltam még, hogy ha ez a hely létezik, létezhetnek mások. Talán jobb, ha nem tudok Tony mindenféle bizniszeiről, hanem inkább csak vakon megbízom benne és abban, hogy pontosan tudja, mit csinál, és mi az, amellyel nem csak magát sodorja veszélybe, hanem az emberiséget is. Ez valahogy könnyebbnek tűnik, mint megpróbálni beleásni magam a technológiájába - egy múlt századi mindig is múlt századi marad.
- Az én időmben másfajta videójátékok voltak... - Legalábbis nem függtek emberéletek tőle. Még ha leegyszerűsített is a magyarázat, a lényeget megértem, amit feltartott hüvelykujjal jelzek Tony-nak, sok szerencsét kívánva (talán inkább magamnak kéne, hiszen nekem kell őt, a mozdulatait koordinálnom).
- Remélem, nem remeg a kezed - Mély levegőt veszek, halkan sóhajtom ki, mielőtt az orrom alatt eldörmögött "jól van"-nal nekiállnék a navigálásnak. Igyekszem tisztán és érthetően beszélni, határozott utasításokat adni, bár minél kijjebb sodródik a mag, azzal arányosan emelkedik meg a stressztől az én hangszínem is, a vérnyomásomról nem beszélve.
Visszafojtott lélegzettel várom az ítéletet, és hallván, hogy bent van a mag, megengedek magamnak egy halvány, bizakodó mosolyt. Tudom, hogy a küldetésnek még nincs vége, de legalább eddig még nem robbantunk fel.
- Nem kéne előtte kijönnöd onnét? Minél messzebbre... - Gondterhelten igazgatom az adóvevőt a fülemen, nem igazán lelkesít a gondolat, hogy ott ácsorog közvetlenül egy ketyegő bomba mellett, és én vagyok az, aki közben elvágja a vezetéket. Az ő döntése azonban, marad-e vagy jön.
- Oké, az ööö újraindítás... - keresgélem a megfelelő gombot, bár remélem, Tony néhány instrukcióval a segítségemre siet, és akkor gyorsabban rájövök, hol kell újraindítani a rendszert. Megteszem, de míg a program újra feláll, még pislogni sem merek, csak azt várom, mikor közli Tony, hogy vége van, vagy pedig mikor robban fel ez az egész hely. Egyelőre azonban semmi aggasztó nem történik, sőt.
- Mondd, hogy sikerült... - szólok bele az adóvevőbe, majd ahhoz a lyukhoz sietek, ahol Tony eltűnt, hogy bekukucskáljak utána. - Tony?
Vissza az elejére Go down

Tony Stark

∆ Hozzászólások száma :
76
∆ Kor :
53



A poszt írója Tony Stark
Elküldésének ideje Szomb. 27 Okt. 2018, 11:38
Ugrás egy másik oldalra

Steve & Tony

Tudós körökben egy ki nem mondott, de mindenki által ismert igazság az, hogy … ami veszélyes, az általában a legjobb. Az atom … szörnyű, mégse ismerünk annál jobbat, igaz? Az olaj. Háborúzunk érte, két napig se bírná nélküle a világ. Mikor megalkottam a páncélt, tudtam, hogy mit teszek. Tudtam, hogy veszélyes lesz, hogy talán őrültség, de egyrészt, ez a második és harmadik nevem, emellett pedig … tudtam, hogy így helyes. Ha valamire a világ nem áll készen, nem kell neki odaadni. Nem kell róla tudnia, így aggódnia sem. Kis hazugság egy embernek, nagy lépés az emberiségnek … ha nagyon szőrszálhasogató akarnék lenni.
- Igen, te még a fekete-fehér generáció tagja vagy. – értettem egyet vele nagyokat bólogatva. Az apám is imádta, nem csoda, hisz lényegében kortársak voltak, csak míg Rogers hetven évig játszotta a Jégkirálynőt, addig a haverja megölte a szüleimet. Nem túl happy end gyanús történet.
- Hát én is. – felelem, nagyot nyelve, mielőtt belépnék a mag kamrába. Mostanában elég sok egészségügyi problémám van. New York óta lényegében folyton. A bal kezem elég gyakran fáj, és ennek ellenére még mindig sérthetne Rogers megszólalása, hiszen … lényegében bármit összerakok, ahhoz pedig elég biztos kezek kellenek. Csakhogy egy miniatürizált atomreaktor egy kicsit neccesebb szitu, mint a páncélom lábszár részének az összerakása.
- Jó meglátás. – bólintok Rogers szavaira. Csakhogy a dolog kissé nehezebb, a kamrában a tömegvonzás miatt sokkalta nehezebben mozgok, az pedig az öngyilkossággal érne fel, ha megpróbálnám a páncélba ültetett rakétákat használni. Az egy szikra elég kezdetű mondás itt most hatványozottan igaz. – Rá lesz írva, hogy … újraindítás. Egy kék gomb, mellette egy kulcs. Dugd bele és fordítsd el – mondom Rogers-nek,  miközben próbálok minél messzebb kerülni a hamarosan újrainduló reaktor középpontjától. – Oké,kiér… -  nem tudom befejezni a mondatot, mert a hirtelen újrainduló reaktortól mégsem értem elég messze és a lökéshullámtól a falnak csapódom, a páncél rendszere pedig leáll a hirtelen ért energiatöbblet miatt.
- Francba! Újraindítás! – adom ki az utászt, de nem történik semmi. – Rogers, ha hallasz, ki kéne húzni innen. PÉNTEK inaktív, szóval a sugárzást nem szűri. – az én sejtjeim pedig nem regenerálódnak olyan gyorsan, mint Rogers sejtjei. – Remek, akkor manuálisan… - sóhajtottam fel, ahogy próbáltam nyújtózni a páncélon belül, hogy elérjem a főpanelt. A manuális újraindítással nem nagyon foglalkoztam eddig, mert nem kellett. Kijönni pedig nem tudok a páncélból, mert a hirtelen ért nagy erejű sugárzás egyből tizenháromféle rákot okozna nekem.
Vissza az elejére Go down

Steve Rogers

∆ Hozzászólások száma :
249
∆ Kor :
103
∆ Tartózkodási hely :
○ unknown ○



A poszt írója Steve Rogers
Elküldésének ideje Szer. 14 Nov. 2018, 12:54
Ugrás egy másik oldalra

Tony &  Steve

Öreg vagyok én már ehhez, és ezt csak azért nem az adóvevőbe sóhajtom bele, mert ha nem vesszük a jégben töltött időt, akkor kettőnk közül határozottan Tony képviseli a rangidős korosztályt, és nem akarom, hogy bármi is megzavarja a munkában. De tény és való, öreg vagyok én már az ilyen megfeszített idegállapottal járó, "hogyan legyünk centiméterekre attól, hogy mindent elpusztítunk magunk körül" helyzetekhez. Az pedig, hogy csak szavakkal segíthetek neki, sokkal inkább megvisel. Nem szoktam hozzá, hogy az oldalvonalról navigáljak, miközben helyettem vívják a csatákat.
Tudom, hogy minden egyes másodperc számít, de ugyanígy a kapkodás is végzetes lehet, így veszek egy jó mély levegőt, mielőtt elfordítanám a kulcsot, aztán csak feszülten figyelek és várok, hogy Tony megadja a végszót. Nem éppen azt hallom azonban, amire felkészültem.
- Tony? - sürgetem a válasszal, de eltelik némi recseség és legalább két kihordott szívinfarktus, mire végre közli, mi a helyzet. Fogalmam sincs, mi történhetett vele odabent aközött, hogy kijön és hogy leállt a páncélja, de ezen a ponton már nem is érdekel. Épp eleget ácsorogtam idekint és nyomogattam a gombokat. - Bemegyek - közlöm, és meg sem várom, reagál-e valamit, letépem a fülemről az adóvevőt, a pultra dobom és a bejárathoz sietve bekukkantok rajta. Semmit nem látok, úgyhogy az alkaromra veszem és magam elé tartom a pajzsot, így indulok el befelé. Tényleg nem a legegyszerűbb mozogni, de ez a legkevésbé sem tart vissza attól, hogy Tony keresésére induljak. Igyekszem félretenni az aggodalmamat és csak arra koncentrálni, hogy minél előbb megtaláljam.
- Tony?! - kiáltom bele a semmibe, de ha nem tud válaszolni, akkor is észreveszem a mozdulatlan, vörös kupacot a fal mentén. A hátamra akasztom a pajzsot és utat török hozzá; igyekszem figyelmen kívül hagyni a forróságot, az égető érzést, mely szét akarja feszíteni a sejtjeimet.
Alig érek oda hozzá, már ragadom is meg a karját; kint majd ráérek ellenőrizni az állapotát, most az a legfontosabb, hogy minél előbb kiérjünk a sugárzásból. Tony meg az a nyomorult atomja! A nyakam köré fonom a karját, szabad kezemmel a derekán ragadom meg, és már húzom is kifelé. Visszafelé mintha lassabban haladnék, valahogy nehezebben jön a levegő és a lépteim is elnehezülnek. Egy örökkévalóságnak tűnik, mire végre leteszem a vezérlő szájánál, előre mászok és kihúzom magam után. Levegőért kapkodva, szuszogva mászom át négykézláb a férfi túloldalára. Szerencsére tudom, mit kell megnyomnom rajta, hogy kinyíljon a páncélja. Úgy támaszkodom a mellkasán vibráló kékre, mintha kész lennék bármelyik pillanatban elkezdeni a kompressziót, ha szükséges.
- Jól vagy? Nem sérültél meg? - aggódva magasodom fölé, bár a vörös és az arany össze-összemosódik előttem. - Minden olyan... Nagyon... - Megrázom a fejem, kézfejemmel átdörgölöm a szemem, igyekszem tudatomnál maradni, de forogni kezd az egész szoba, arra késztet, hogy elboruljak. A vállamra dőlök, onnan meg a hátamra, aztán elsötétül minden...
Vissza az elejére Go down

Tony Stark

∆ Hozzászólások száma :
76
∆ Kor :
53



A poszt írója Tony Stark
Elküldésének ideje Szomb. 01 Dec. 2018, 19:59
Ugrás egy másik oldalra

Steve & Tony

Meg kell oldanom innen kiérve a manuális újraindítás kérdését. Ha egyáltalán kijutok innen. Nem igazán volt erre még szükség, így a kérdés elé több más, fontosabb és relevánsabb feladat tolódott, de a jelen helyzetben… átkozom magam, amiért efelett ilyen könnyen elsiklottam. Az ember a saját találmányaival a legelnézőbb, nem igaz? Talán kicsit tökéletesebbnek láttam a sajátomat, mint kellett volna. Nem nyitom ki a páncélt, mert jól tudom, hogy nagyjából fél perc alatt szednék be olyan dózisú sugárzást, ami megölne. Sok mindenre képes vagyok, de nem hinném, hogy kitudnám magam gyógyítani abból, hogy egy atomreaktor mellett sétálgatok izompólóban. Pepper erre azt mondaná, hogy a hülyeségből nem is lehet kigyógyulni … mit kapok tőle, ha kijutok innen? Érzem, ahogy egyre inkább izzadok és kezdem elveszteni az eszméletem. Még egy utolsó szitkot elmormolok, magam sem tudom pontosan, hogy mit, mielőtt elsötétülne a világ.
Hallok hangokat, de nem igazán tudom kivenni, hogy mik azok, és a szemem se tudom kinyitni. Valahogy így érezhette magát Hawking? Szar egy érzés. Érzem, hogy a reaktor hője, amit eddig a páncél bent tartott most elpárolog és hirtelen üt meg a szobahőmérséklet. Kinyitom a szemem, és bár nem látok még túl élesen, de kitudom venni a felém hajoló arcot. – Remélem még nem kezdted meg az újraélesztést. – sóhajtottam fel, egy halovány mosolyt produkálva, miközben végigsimítottam az arcomon. – Szívás? Igen, szerintem is …  bólintok Rogers szavaira, ahogy felülök, és ekkor látom elterülni. – Rogers! – felpattantam ültőmből és a nyakára tapasztva az ujjam kerestem a pulzusát. Majd felpattantam és a vezérlőhöz lépve előbb a reaktor ajtaját zártam le, hogy ne szivárogjon sugárzás, majd a szomszédos helységbe érve egy kisebb dobozt szorongatva értem vissza, amit kinyitva megragadtam az egyik fecskendőt, majd a mellette lévő fiolából töltöttem bele. Rogers a belé pumpált szérumnak köszönhetően egész jó kis anyagcserét tud felmutatni, így elég neki kevesebb is, de a sugárfertőzés sajátossága, hogy nem szereti, ha regenerálódnak a sejtek. Rogers sejtjei most lényegében … ahogy regenerálódnak, abban a pillanatban el is pusztulnak. Beadtam neki, majd magamnak is, bár legalább kétszer akkora dózisban, mint neki. Az én sejtjeim nem olyan tettre készek, mint az övé. – Rogers! Ébresztő, én nem foglak tudni innen kicipelni! – mondtam neki, mikor megbizonyosodtam róla, hogy még mindig van pulzusa, csak nincs eszméleténél. – Rogers! – szólítottam újra, mikor lekertem neki egy nem túl nagy, de azért elég méretes pofont, hogy az eszméletéhez térítse. De rég vártam már erre.
Vissza az elejére Go down

Steve Rogers

∆ Hozzászólások száma :
249
∆ Kor :
103
∆ Tartózkodási hely :
○ unknown ○



A poszt írója Steve Rogers
Elküldésének ideje Vas. 16 Dec. 2018, 15:17
Ugrás egy másik oldalra

Tony &  Steve

Máskor az ébredés lassú és kellemes, most azonban a levegő olyan hirtelen csapódik a tüdőmbe, mintha megnyomnának egy újraindítás gombot. A szemem kipattan, a tüdőm megtelik oxigénnel, az agyam pedig ijesztően gyorsan tisztul ki és zökken vissza a normál kerékvágásba. Pont ettől olyan kellemetlen az egész, a máskor kényelmes, lusta visszazuhanás helyett most fájdalmasan csapódik bele tudatom a valóságba. Talán annak is köszönhető, hogy a természetes ébredés helyett ezúttal egy nem túl baráti pofon ébreszt.
- Erre ment ki az egész... Nem igaz? - motyogom, épp csak ízlelgetve a szavakat a nyelvemen. Az egész torkom száraz, víz után szomjazom. - Ezért küldtél be oda. - Egy pislantás, kettő, majd több tucat követi őket. Óvatosan, tapogatózva átmozgatom a végtagjaim, és ahogy meggyőződtem róla, hogy minden stimmel, szép lassan az alkaromra támasztom magam. Kifáradok a mozdulatban. Tony-n pihen meg a pillantásom.
- Hogy megpofozhass. - fejezem be a gondolatmenetet egy széles, cinkos mosollyal, majd hagyom, hogy a kimerültség és a kiáramló adrenalin visszahúzzon a földre. Elterülök és néhány pillanatig hagyom, hogy áthasson a sikeres küldetés és az eztistúléltük öröme. - Vége van, ugye? Nincs több atom? - Nem tehetek róla, de kissé dorgálóra sikeredik a kérdés, mintha feddném. Talán így is van, elvégre tegyük hozzá, hogy ezúttal túlságosan is messzire ment a szokásos őrültségeivel. A terroristák egy dolog, de hogy atommal játszani... Azért vagyok mérges - már ha nemtetsző pillantásomat és szájhúzásomat lehet annak nevezni -, mert majdnem ott hagyta a fogát. Az, hogy az én életemet is kockára tette, eltörpül amellett, hogy majdnem belehalt a saját butaságába. Őt féltem, mindig is őt, sosem magamat.
- Hazamehetünk? - Lassan ülésbe tornázom magam. Nem szeretnék puhánynak tűnni, addig maradok, ameddig szüksége van rám, természetesen. A kérdésem inkább arra irányult, hogy van-e még bármiféle teendőnk, vagy ennyivel lezártnak tekinthetjük a küldetés nehéz részét.
Nem igazán dereng, pontosan mi történt, mielőtt elájultam, úgyhogy aggódva mérem végig Tony-t, látható sérüléseket keresve rajta.
- Jól vagy? Lesz ennek... - Lefordítva: hogy percekig egy atomreaktor mellett fetrengett. - ...bármiféle következménye? - Őrá nézve, persze. Biztos vagyok benne, hogy nehezen tudná kimagyarázni Miss Potts előtt, ha éjszaka elkezdene a sötétben világítani...
Vissza az elejére Go down





A poszt írója Ajánlott tartalom
Elküldésének ideje
Ugrás egy másik oldalra

Vissza az elejére Go down
 

Steve & Tony - Let's party

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Engedélyek ebben a fórumban:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Infinity Marvel :: Észak- és Dél-Amerika :: Egyesült Államok más részein-