Üdvözlünk az Infinity Marvel frpg oldalán
légy, aki lenni akarsz a marvel végtelen világában
Lépj be közénk
ne rejsd el magad

Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Chatdoboz
oszd meg velünk titkaidat





Itt tartózkodók
ki jár erre?

Jelenleg 7 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 7 vendég :: 1 Bot

Nincs


A legtöbb felhasználó (71 fő) Hétf. 29 Május 2017, 19:54-kor volt itt.



Utolsó posztok
érkezett válaszod?




Díjazottaink
A Tavasz nyertesei


A tavasz férfi karakterei

Logan & Eric
A tavasz nõi karakterei

Norina & Caroline
A tavasz párosa

Pepper & Tony
A tavasz canon karaktere

Shuri
A tavasz kedvenc karaktere

Drax
A tavasz saját karaktere

Vitali
A tavasz elõtörténete

Franklin
A tavasz játéka

A 4. kaland (I. - II. kör)

Share|
stars collide [Peter & Victoria]


Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down

↷ i still believe in heroes

avatar
∆ Hozzászólások száma :
3
∆ Tartózkodási hely :
φ Spartax φ



Tárgy: stars collide [Peter & Victoria] Kedd 13 Feb. 2018, 11:02



Peter&Victoria
When stars collide, collapsing into one The light fills the universe, and shines on everyone



A harmadik hold is ott tündökölt már a horizonton, mikor beértek Spartax légkörébe. A sötétkékre festett éjszakai eget beszínezte a hajó hajtóműéből felcsattanó lángok vöröse, szürke füstöt hagyott maga után, ahogy végig szelte az égboltozatot. Üstökösnek tűnhetett, de az ott élők pontosan tudták, hogy nem egy eltévedt szikla zuhan le az égből, hanem a vezérhajó érkezett haza. És amilyen gyorsan száguldott, azzal is tisztában voltak, hogy nem volt zökkenőmentes az utazás. A Veszedelem - mert így hívták a hajót - leszállásánál jól látszott, karcos külső rétege, egyes horpadások már régiek voltak, míg néhány, teljesen új. Harcra készítették, és harcba is vitték, amikor csak lehetett, de Victoria nélkül sosem indult útnak, és nélküle sosem jött vissza, most is ő volt az első, aki kitette a lábát a bolygóra. A forró, lüktető levegő sokkal másabb volt, mint ahonnan jött, szüksége volt pár pillanatra, hogy összeszedje magát és visszaszoktassa szerveit a változáshoz. Bőrén már érezte is a cseppenként lefolyó izzadságot, amit a közeli nap melege okozott.
- Vigyétek be a megőrzőkbe, és szóljatok nekem, amint magához tér. Azonnal. –  próbálta elrejteni hangjában a fáradságot, mely rátelepedett, mikor a mellette álló férfihez beszél, aki a jobb keze is lehetne, ha nem lenne túl buta hozzá. A legtöbben erősek, de intelligencia hányadosuk kevés, így szinte bármire rá lehet venni őket. A gond ezzel már csak az, hogy a nő kevés ember véleményét tudja így kikérni, ha szüksége lenne rá. - És nézzétek át a hajót, pár órán belül működésképesnek kell lennie. - a parancs, az parancs, nem ismétli magát, és nem is kell. Lehet, nem a legokosabbak, de értenek a szóból, tudják, hogy mit kell tenniük, és szó nélkül cselekednek. A tiszteletüket már rég kivívta és a mai nappal is csak emelt egyet rajta.

***

Víz szűkében voltak, ez pedig mindenkit idegessé tesz. Van az a szólás, hogy a spártaiak mindenhol megélnek, és ez igaz is lenne, de egyre közelebb és közelebb kerülnek a napjukhoz, ami száradást okoz. A virágok elhervadnak, a víz elpárolog, így az élelem is egyre kevesebb minden évben. Nem győznek hozzá jönni, hogy tegyen valamit, de akármilyen bátor is legyen, Victoria nem képes arra, hogy parancsoljon a napnak, és annak vonzóerejének.
Erre senki sem képes.
Éppen annyi vizet használt el a mosdáshoz, ami pont szükség volt, nem többet. Ő maga is ugyanúgy megsínyli, nem használ többet az embereinél, csak azért, mert módja van rá, nem használja ki, hogy hatalma van egy egész bolygó felett. Talán nem itt született, de élete nagy részét itt töltötte, és mikor adott volt a lehetőség, hogy megmentheti, nem habozott, rögtön kapott az alkalmon. Hatalmas pénzmennyiséget és víztartályokat ígértek, csupán el kell kapnia valakit, majd leszállítani nekik. Az embercsempészet ugyan tiltólistán szerepel nála, hiszen évekkel ezelőtt ő is így került Spartax-ra, ahogy több más gyermek is, de a körülmények kezdtek kétségbeejtőre fordulni. Elkeseredett lépésre szánta el magát. És most alig mer tükörbe nézni.
Az ajtó kopogásából - rövid, rövid, hosszú, rövid - rögtön tudja, hogy a foglyuk felébredt, és úgy ahogy volt, vörös hálóköpenyben, enyhén vizes hajjal indul meg a férfihez. Jobbnak látja minél előbb letudni a dolgot, ha már ez lesz az első embercsempész küldetése. A folyosón néhányan a férfi cuccait piszkálták, amiket elkoboztak, de elég volt egy szúrós pillantás az irányukba, hogy sebtében visszarakják őket. A bal oldali ajtót kitárják előtte, hogy betérjen a megőrzőbe, ami igazából csak egy szebb szó a börtönre. Fejével biccent egyet a két felfegyverkezett férfinak, hogy elmehetnek.
- Remélem, nem voltak túl udvariatlanok veled - az elhaladó két őrre céloz, habár ha azok is voltak, nem igazán hatná meg. Itt senki sem az udvariasságáról híres. - Elég kemény a fejed, jócskán rá kellett vágni, hogy kényelmese szállítani tudjunk, ezért fájhat most. Talán, nem is emlékszel, mi történt pontosan veled, de azért vagyok itt, hogy elmagyarázzam, amíg van időnk. - próbál tisztességes lenni, ha már az ő élete menti meg őket, és végignéz a férfin. Peter Quill. Megjegyezte, memorizálta, kötelességének érezte, hogy tudja a nevét, ha már erőszakot alkalmaz vele. Most pedig itt van előtte, és nem tudja lerázni magáról az érzést, hogy valami nincs rendben.
- Kár, hogy így alakult a találkozásunk, sok érdekes dolgot hallottam rólad, de drasztikus lépéseket kívánt a helyzetem. A nevem Victoria, jelenleg a Spartax-on tartózkodsz, és pár órán belül elszállítunk annak a személynek, akinek eleget érsz ahhoz, hogy segítsen megmenteni a bolygóm.

 lesz ez még jobb is jajj  || zene ||
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

↷ i still believe in heroes

avatar
∆ Hozzászólások száma :
929
∆ Kor :
37
∆ Tartózkodási hely :
next to my a-holes



Tárgy: Re: stars collide [Peter & Victoria] Hétf. 19 Feb. 2018, 14:07

Victoria & Peter
who the hell are you?
i mean, hey smexy!
- Hé, te nagy büdös melák, szét ütöm a fejed, ha hozzányúlsz ahhoz!  - csapkodok két tenyérrel a börtönöm falain, ahogy feleszmélek bekómált állapotomból. Nem mondhatnám, hogy ez életem legjobb napja. Gyűlölöm, hogy valami buggyant vonzás törvénye miatt folyton én vagyok az, akit elrabolnak, bedobnak egy hajóba és elvisznek onnan, ahová tartozom. Egyszer már megtörtént és elveszítettem a terrát - talán nem bántam -, de azt igen, hogy a mostani családomtól elragadtak. Ingerülten figyelem, ahogy a trutymó arcúak fogdossák a fegyvereimet, a lejátszóm, a fényképem Hasselhoffról. Ha kijutok innen, halottak...
- Ne merészeld!  - mutatóujjam rászegezem a széltében nagyobb darabra, aki előszeretettel próbálgatja a füleseim a fejére. - Tedd azt le! Hallod? Te kretén, tedd le!  - ököllel ütöm már a falat, abban bízva, hogy valami isteni csoda folytán lecsaphatom. Baromira nem bánnám, ha megint tudnék pacmankedni, ahogy a terrán sikerült egyszer. Szét ütném a falat és lecsavarnám a fejét. Látom, hogy felrakja a fejére és nyomkodja a gombokat.
- Azzal óvatosan kell te barom, tedd le! Mit csinálsz? Ősember vagy? Figyelj már ide. - izomból csapkodom a falat. Nem igazán érdekel, hogy hol vagyok, meg hogy mit akarnak tőlem, de a walkmanemmel ne babráljon senki! Mintha csak a falhoz beszélnék, meg sem hallja az erőlködésem. - Én ezt nem tudom nézni...  - fordulok el, hogy fejem csóválva annyi erőt gyűjtsek magamba, hogy ne akarjam kikaparni a tulajdon szemeim.

***

Váratlanul kinyílik az ajtó, mire kissé összerezzenve kapom fejem afelé. 'Mi a...?' - formálják ajkaim, ahogy egy igen csak szemrevaló nő lép be a falaimba. Meg kell igazgatnom kabátom és ki kell, hogy húzzam magam. Mégis csak egy nő!? - Jól viselem az udvariatlanságot.  - húzom ki magam állam szegve, letagadva a korábbi dacos kirohanást, a cuccaim miatt. Kérdőn figyelem, fejem nem fordítva felé, csak szemeim legeltetve rajta. Enyhén csücsörítek, ahogy értetlenségem arcomra ül. Tényleg ez a nő itt a jó zsaru?
- Amíg van időnk?  - ismétlem továbbra is értetlenül. Nem tudom levenni róla a szemeim. Nem tudom miért - jó, tudom, nyilván gyönyörű nő - de valami más mozgolódik a mellkasomban. Olyan ismerős nekem... - Nem volt közünk egymáshoz korábban?  - ostoba kérdés, erre a testre emlékeznék. Mindenesetre jobb lenne, ha megerősítene. Ha egy dühös exem, akkor szarban vagyok! Bár nem rémlik, hogy bármelyiknek flottája lett volna. Még ha csak két emberes is... három. Igazából mindegy.
Aztán beszélni kezd és lemállnak az érzelmek az arcomról. - Tessék?  - hátrahőkölök, mintha arcon ütne, pedig hozzám sem ér. - Spartax? Ez itt a Spartax???  - elkerekednek szemeim, a szám, az állam meg szerintem kiugrik a helyéről. Rögvest arcon csap a felismerés. Ezt a szót sosem feledném el... az egyetlen, ami apámhoz köt. Mármint ahhoz a seggfejhez, aki hátrahagyta anyámat. - Már mióta keresem ezt a helyet...  - mondom teljesen elkábultan, mint egy megszállott, vagy ilyesmi. A tekintetem nem mozdul róla, ahogy semmim sem mozog igazából.
- Spartaxi vagyok. Félig. Az apám... ide valósi volt. Legalábbis azt mondták, hogy a vérem alapján spartaxi volt, vagy legalábbis valami ilyesmi...  - lépek közelebb hozzá, közben kétségbeesett arccal. A francba! - Eladhatsz annak, akinek csak akarsz, csak mondd el, hogy van e nálatok egy seggfej, aki a terrára járt és ott hagyott egy terhes nőt maga után. És ha van, hogy néz ki? Hogy találom meg? És hogy rúghatom szét a seggét? - próbálom nyugtatni a vérmérsékletem, amin persze segít az elragadó látvány, de mellé a heves érzelmeim már veszélyesek.

hello baby sissy || tökéletes  nyáladzik ||    ©

_________________




Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

↷ i still believe in heroes

avatar
∆ Hozzászólások száma :
3
∆ Tartózkodási hely :
φ Spartax φ



Tárgy: Re: stars collide [Peter & Victoria] Szer. 21 Feb. 2018, 20:30



Peter&Victoria
When stars collide, collapsing into one The light fills the universe, and shines on everyone



Milyen csodálatos, egy nagy dumással van dolga. Megint. Két keze és a lábai sem lennének elég, hogy megszámolja, mennyi ilyen akadt már a horgára, akik azt hiszik, ki tudják beszélni magukat minden fiaskóból.
A férfi zöld szemei ismerősen csillognak, de valami más is van ott, valami, amit eddig az otthon békességével asszociált, nem pedig egy idegen arc hirtelen felbukkanásával. Akaratlanul is, de hideg pillantással köszönti; képtelen megbarátkozni a gondolattal, hogy bárki is felhánytorgassa a múltját. Kezeit mellkasa előtt keresztbe fonja, stabilan áll meg lábain, ahogy a vékony, de erős rácsok előtt megáll pár centiméterrel. Nyúltak már innen ki kezek, hogy fenyegessék, amik rövid időn belül levált végtagokká váltak.
- Kétlem. - kurta válasszal letudja a kérdést, habár a magabiztos válasz mögött kétségek sora lapul. Találkoztak volna már? Inkább olyan ez, mintha egy régi, gyermekkori álma lépett volna ki az emlékei közül. - Szeméttel nem foglalkozom. - teszi még hozzá gyorsan, hogy elrejtse pillanatnyi zavarát. Nem mutathatja ki, hogy mennyire nem találja most a helyét, amikor neki kell az erősebbnek lennie. Mintha a lába alól kihúzták volna a szőnyeget, és nem találná az egyensúlyát. A saját szabályát szegi meg, egy igen nehéz morális szabályt, hogy kisegítse az embereit - a bolygóját! - az ürülékből, és egészen eddig igen határozottan is állt hozzá. Meglehet, hogy rossz dolgot tesz? A kis hang a fejében ijesztően hangosan próbálja felhívni valamire a figyelmét, de próbál nem figyelni rá. Egy életet, több millióért.
- És mekkora szerencse, hogy megtaláltad. Nézd csak, hova jutottál vele. Kellemes kis zugot kaptál? - mutat egyik kezével a börtönére miközben apró félmosoly villan meg ajka szegletében, ahogy kimondja. Valami igencsak szórakoztatót talál abban az abszurd helyzetben, hogy az Őrző élete végén találja meg azt, amit keresett. De mégis mi a fenének kereste ezt a bolygót? Nem, mintha olyan sok mindent adhatna neki. Hacsak nem felbérelni akarta őket, mert a kegyetlen harcon és túlélésen kívül, nem sok dologhoz értenek. Utóbbi pedig veszélyben van.
Olyan közel lép a rácshoz, szinte hozzáér a bőre, csupán milliméterek választják el a jéghideg fémtől. Arcán düh suhan át, mikor a férfi úgy beszél magáról, mintha különb lenne bárkitől itt. Egy olyan bolygón, ahol a legtöbben azt sem tudják, ki szülte őket!
- Most ettől különlegesnek kéne lenned? Az univerzum háromnegyede félig spartaxi lehetne. Ezek itt - a háta mögé biccent fejével, ahol az ajtón kívül jól látszanak a megtermett férfiak - nem félnek elszórni a magvaikat a legmerészebb helyeken sem. Egyike lennél? Gratulálok! Üdvözöllek a folyton növekvő klubban.
A Terra említésére enyhén felvonja a szemöldökét. Úgy néz ki, a szemét könnyen rá tud találni a szeméttelepre.
- Először is, ha tudnám is kiről beszélsz, sem adnám ki egy idegennek, másodszor pedig semmi értelme sem lenne, hiszen úgysem fogsz addig élni, hogy megtaláld, akit keresel. Legalábbis én nem ezt szűrtem le a munkaadóimtól, mikor elfecsegték, milyen módszerekkel akarnak a halálba taszítani. - tény, hogy ő maga is ért a kínzások nem egy formájához, de egy kicsit már az ő edzett gyomrának is sok volt, amit hallott.
Egy kicsit megesik a szíve a kétségbeesett arc láttán, mintha félig-meddig tükörbe bámulna. Mennyire szerette volna egykor ő is megtalálni az apját! Hogy megkérdezze, miért nem jött sose vissza, hogy miért nem védte meg őket - de mindezt már maga mögött hagyta, hisz nem élhetett túl sokáig az álomvilágban. A valóság ahhoz túl erősen markolt bele a bőrébe, a csontjaiba - a húsába.
Kissé hátrébb lép, hátha akkor lejjebb megy a feszültség, amit eddig érez a levegőben, és már nyitná a száját, hogy valami megjegyzést tegyen, de szeme sarkában egy tárgy tűnik fel az elkobzottak mellett. Nem hasonlít semmire - talán egy visszamaradott kommunikátorra - és mikor közelebb megy hozzá, hogy megvizsgálja, mintha hangok jönnének ki belőle.
- A társaid próbálnak kommunikálni veled ezzel az eszközzel? Válaszolj! - követelőző hangjánál már csak testbeszéde lehetne veszélyesebb. Feszülő, ugrásra kész izmok, lángoló tekintet.
 jó helyre fog menni a bőrödért a pénz, bro'  ultralove   || i met a man today ||
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

↷ i still believe in heroes

avatar
∆ Hozzászólások száma :
929
∆ Kor :
37
∆ Tartózkodási hely :
next to my a-holes



Tárgy: Re: stars collide [Peter & Victoria] Szomb. 03 Márc. 2018, 21:34

Victoria & Peter
who the hell are you?
i mean, hey smexy!
Őszintén szólva sosem kedveltem a flegma nőket. Ezért bár gyanúsan ismerős, kizárom az eshetőségét annak, hogy közöm lett volna hozzá. Legalábbis testileg. Lophattam tőle a fosztogatókkal, vagy valami ilyesmi. Hiába is járatom a kerekeim, ez nem olyasmi, amire egyhamar választ fogok kapni. Majd', ha már a Milanoról nézek vissza erre a szottyos bolygóra, akkor bevillan, hogy ki ez a nő...
- Pedig nincs tucatarcod.  - mintha csak hangosan gondolkodnék. Arcának minden szegletét próbálom felfedezni, megismerni, de hiába is követem le vonásait, egyszerűen nem tudok társítani hozzá emléket. Idegesít, hogy a bőröm alatt motoszkál a jelenléte, hogy tudom, hogy ismerem, de mégsem sejlik fel a képe, hogy mi ketten egy helyen vagyunk. Pedig közünk van egymáshoz, érzem... - Hát ez aranyos... - kiszélesedik mosolyom, ahogy szemétnek nevez. - Ha szemét lennék, akkor nem keresnél rajtam aranyom. - vonogatom a szemöldökeim, majd hátravetve fejem állam szegve sétálok a rácsokhoz, hogy belülről nézzek rá. A szemeiben van valami, amit nem tudok megfejteni, de annyira ismerős, hogy már kényelmetlenül érzem magam tőle. Fészkelődöm és alaposabban próbálom szemügyre venni. Egy tetkó, egy csáp, egyetlen fegyver már elárulná, hogy ki ő a múltamban...
- Á, voltam ennél rosszabb helyzetben is. Ami azt illeti, egészen kényelmes... nem jártál még kemény bolygón, ha szerinted itt nem jó nekem. - félig megdöntöm fejem, ahogy lemásolom mosolyát. Spartax... Olyasvalami az életemben ez a bolygó, amiből már ezren viccet csináltak. Anyámból. Apámból. Belőlem... Ezek a nevetések, ezek a mosolyok a felszínen már nem sértenek. Tudom jól, hogy a végén én nevetek! Mindig én nevetek. És hogy miért? Mert a galaxis legveszélyesebb nője a partnerem.., illetve a Pusztító, a legokosabb univerzumlakó és a legrátermettebb facsemete. Nincs félnivalóm. Ha elad? Majd megvesznek!
A nő közelebb lép a rácsokhoz és megvillan szemeiben a düh. A düh, amit annyiszor látok naponta, hogy már barátságos érzelemnek társítom. Nem igazán ijedek meg tőle, de azért összeszűkült szemekkel figyelem és koncentrálok, hogy a látszatát fennhagyjam.
- Ja, nem, köszi. Ettől nem érzem magam különlegesnek, inkább a másik részétől... ettől rosszul vagyok. - komorodom meg, ahogy arra utal, miféle lények laknak itt. Hányingerem van tőlük! Mindenfelé szétszórják a magvaikat? Mik ezek? Ősemberek? Undorom tőle, hogy a fél részem idevaló. Inkább lennék asgardi, vagy xandari. Nem, nekem ilyen mocsoklakónak kellett lennem...
- Á, tehát a halálba küldesz? Én meg azt hittem, hogy elakarsz adni... Mondjuk ebből a lemaradt bolygóból kinézhettem volna hamarabb is, kész csoda, hogy nem ettetek meg. Még. - fültől-fülig érő mosollyal mondom, majd hátrálok pár lépést és hanyatt vágom magam. Nincs miért érzelgősködnöm tovább. Ez a nő tömör jég, nincsenek érzelmei. Az enyémeket meg pláne nem értheti. Karjaim a fejem alá gyűrve fekszem tovább. Legalább tudom, hogy apám honnan szállt alá... Sok minden érthető. És sok mindent meg fog érteni Gami is, ha meglátja ezt a helyet. Fejem felé fordítom, mikor a walkmanemre mutogat. Szeretném átütni a rácsokat és magamhoz venni, de hiába, oda a szívem, muzsikál a fülesből én pedig tehetetlen vagyok...
- Az egy walkman, zene szól belőle. - érzelemmentesen jegyzem meg, majd felülök, térdeimre támaszkodva könyökeimmel. - Az anyámtól kaptam... az az egyetlen örökségem tőle, de törd csak össze, úgyse érted meg, hogy mi az, hogy szeretet, meg kötődés, szóval hiába magyarázom neked. - intek rá a kezemmel, majd a falnak támaszkodom. Egyszerűen még a walkman sem tud foglalkoztatni. Amikor a főnova azt mondta, hogy spartaxi vagyok félig, azt hittem, valami nagyra, valami csodálatosra kell gondolnom, nem egy mocskos, szutykos bandára, akik előszeretettel szórakoznak ártatlan nőkkel. Olyanokkal, mint amilyen az anyám is volt... Undorodom magamtól.
- Mikor visztek eléjük? - rá sem nézek, magam elé bambulok. Mintha kitépnének önmagamból. És az a fájdalmas igazság, hogy semmi másra nem vágyom, csak a zöld sziluett ölelésére, Rocket sértő vicceire, Drax értetlenségére és Groot mosolyára. Semmi másra...

hello baby sissy || jótékonykodsz?  nyalint  ||    ©

_________________




Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

Ajánlott tartalom
↷ i still believe in heroes





Tárgy: Re: stars collide [Peter & Victoria]

Vissza az elejére Go down

stars collide [Peter & Victoria]

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére
1 / 1 oldal

Similar topics

-
» VICTORIA DE BELLEFLEUR
» Jessica Drew / Póknő
» Peter McCall
» Kimiko vs. Peter
» Gabriellla és Peter Smite

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Infinity Marvel :: Archívum :: Archívum :: Félbemaradt játékok-