HomeHome  KeresésKeresés  TaglistaTaglista  CsoportokCsoportok  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  
Üdvözlünk az Infinity Marvel frpg oldalán
légy, aki lenni akarsz a marvel végtelen világában
Lépj be közénk
ne rejtsd el magad

Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Chatdoboz
oszd meg velünk titkaid





Itt tartózkodók
ki jár erre?

Jelenleg 15 felhasználó van itt :: 6 regisztrált, 0 rejtett és 9 vendég :: 2 Bots


A legtöbb felhasználó (71 fő) Hétf. 29 Május 2017, 19:54-kor volt itt.
Utolsó posztok
érkezett válaszod?

Az ősz díjazottjai
az évszak nyertesei

Az õsz férfi karaktere

Bucky
Az õsz nõi karakterei

Sigyn & Daisy & Carol
Az õsz párosa

Eleanne & Wrenor
Az õsz canon karakterei

Lord & Thor & Bucky
Az õsz kedvenc karakterei

Lord & Rocket & Bucky
Az õsz saját karaktere

Reimos
Az õsz elõtörténete

Erik Killmonger
Az õsz játéka

A 5. kaland (I. - II. kör)

Share | 
A topik címe: Trap - T'Challa && Jakira





A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Vas. 11 Feb. 2018, 20:27
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next



you give it all
T'Challa & Jakira

Amikor meghallottam, hogy Algéria a következő kijelölt tárgyalási célpont, nem haboztam leszerelni a Királyunk sofőrjét. Finoman küldtem fel Shurihoz, mint aki életveszélynek van kitéve és vágódtam be a volán mögé, hogy most mindkét tenyerem ráhajtogatva a kormányra, az anyósülésen a Párduc felszereléssel várjam, hogy beüljön mögém T'Challa. Nem volt még alkalmam kifejezni a részvétem, sem megbeszélni vele azon teendőim, amik rátartoznak mostantól, hogy ő vezet bennünket. Így tehát azon túl, hogy a létező legnagyobb biztonságban lesz mellettem, még keverhetem a kellemeset a hasznossal is. Nem engedném abba a térségbe, akkor sem, ha Okoye és minden nőcis, amazon vele menne. Akkor sem. T'Chaka elment tárgyalni, nem voltam ott és lett, ami lett. Még egyszer nem veszítjük el a Koronánkat!
Ujjaim finoman dobolnak a kormányon, a visszapillantót beigazgatom, hogy láthassam benne sminkem, hajam, mindenem. Feketébe bújtam, ahogy illik. Gondosan eltakargatom a szomszéd ülésre pakolt cicaszerkót. Az újítással, amit bevezettem, elég, ha T'Challa a nyakára pattintja az apróra gyűrt dresszt és az automatikusan szövetet bontva felveszi az alakját, így hiába kukkant be a testőrség, a retikülömön kívül mást nem talál. Ahogy nyitják a hátsó ajtót előtte, rögtön kiegyenesítem vázam, s a férfi pozíciójához mérten fordítom a visszapillantósat, hogy láthassam minden percben.
Nyelnem kell, ahogy becsukódik mögötte az ajtó és figyelek, hogy csatlakozik-e hozzánk valaki, vagy mindenki más - más autóban foglal helyet. Bárhogyan is, nem szólalok meg, s nem mozdulok, amíg az előttünk lévő, élhajtó meg nem indul. Akkor búg fel a motor alattunk is, hogy finoman dorombolva jelezze, indulunk.
Ha már Wakanda határához közeledünk, leengedem a sötétített üveget közöttünk, és finoman mosolyogva pillantok a visszapillantóba, hogy jelezzem: én vagyok a sofőrje!
- Felség! Van rám egy szabad perce? – első szavam után szünetet tartva bólintok, szemeimet nem levéve az útról, majd csak a továbbiaknál pillantok felé egy lágy mosolyt villantva. Eszemben sincs szabadkozni, amiért én vezetem a járművet, habár ő nem tud róla, hogy igenis meg vannak a képességeim, hogy itt üljek, attól még nem leszek feszélyezve. Erős a gyanúm, hogy meg akarja majd állítani a megindult járatot, ezért mielőtt belekezdene a védelmem érdekében felszavalt soraiba, megelőzöm.
- Kérem, bocsásson meg, amiért így próbáltam kettesben maradni Önnel, de nem hagyott más alkalmat a munkám megvitatása végett. Nyilván Ön is tisztában van vele, hogy Wakanda védelméért én felelek... – tartom tekintetem az úton, s közben lila árnyékba bújtatom az autót (újabb Kira fejlesztés, ami gyakorlatilag sebezhetetlenné teszi a kocsit). - Illetve a ruhájáért. – nyújtózom jobbom felé, hogy az apró szerkezetet előkapva, hátra nyújtsam felé, tenyérrel felfelé. Furcsán veheti ki magát egy kerek, fekete tapasz. - Nyomja a tarkójára, ha szüksége lenne a Párducra a tárgyaláson! – húzom vissza a kezem, hogy arra figyeljek, amiért itt vagyok. Legalábbis részben. Megköszörülöm a torkom, majd állam szegve folytatom, hacsak nem vág közbe.
- Ne állítsa meg a fuvart és hallgasson végig, csak ennyit kérek! – tekintetem a pillantóból mered rá, kérlelőn. Bíznia kell bennem. Sosem hagytam cserben Wakandát, sem az apját. Őt sem fogom! Arcomon ott a gondterheltség jele, de emellett természetesen eltökélt is. Be fogom bizonyítani, hogy Okoye mellett sincs nagyobb biztonságban, mint mellettem...

királyom, remélem meg van elégedve  jajj   || when i find you 
Vissza az elejére Go down

avatar

∆ Hozzászólások száma :
62
∆ Kor :
33
∆ Tartózkodási hely :
Wakanda ... or not



A poszt írója T'Challa
Elküldésének ideje Kedd 13 Feb. 2018, 14:26
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

Kira & T'Challa


Semmi nem készíthet fel igazán arra, ami a koronával jár. Kívülről az emberek csak azt látják, amit egy király kap, és nem azt, amit adnia kell. Apám remekül értett a szavakhoz, a diplomáciát választotta pajzsának és fegyverének. Remekül bánt vele, a térség országai mindig is irigykedve figyeltek minket, áhítozva a kincseinkre, az örökségünkre. Atyám halálával pedig ezen országok most készen állnak, hogy cselekedjenek is. Egyetlen király sem várhatja el, hogy azért tiszteljék, mert korona van a fején. Apám sokat mondogatta ezt, most pedig el kell érnem, hogy a ránk irigyeket a tisztelet tartsa távol az erőszaktól. Nem mondanám, hogy túl derűlátó vagyok.
Hálásan bólintok, mikor kinyitják előttem az ajtót és beszállok, de felemelve a kezemet jelzem, hogy nincs szükség még egy testőrre. A sofőr is testőr, lényegében. Már apám előtt is nagy gondot fordítottak Wakanda királyai a biztonságra. Nem paranoia ez, hanem a szükségkeltette igény, sok királyt próbáltak már megölni. Wakanda egy kis ország, de hatalmas értékkel bír, ezt pedig sokan irigykedve figyelik. Atyám gyerekként és később is testőröket biztosított a számomra, királyként azonban a testőrök száma csak növekedett, ez pedig … furcsa. Nem jellemző rám, hogy ne tudnék vigyázni magamra, a mai találkozó viszont mindenképp más lesz. Névleg szövetséges, a valóságban azonban inkább egy ellenséggel kell találkoznom.
A gondolataimból egy kattanás, és a lefelé haladó üveg súrlódása szakít ki, meglepve emelem a tekintetemet a sofőrülés felé és összeszalad a szemöldököm, mikor megpillantom a volán mögött ülő nőt.
- Úgy érzem azt már elrabolta. – halovány mosolyra rándul a szám sarka. A felség megszólítás még mindig idegen, Shuri is megpróbálkozott vele, de az ő szájából hallani csak még furcsább. Azonban azt nem gondoltam volna, hogy a mai nap még ”el is rabolnak”. – Mi lett a sofőrrel? – nem hinném, hogy bántotta volna, de remélem nem megkötözve fekszik egy szobában, várva arra, hogy valaki rátaláljon.
- Biztosan lehet időpontot is kérni. – jegyzem meg, de közel sem ellenségesen. Ami azt illeti, én magam sem tudom még, hogy ez miként is működik pontosan. Nem készültem fel arra, hogy ilyen hamar apám helyébe kelljen lépnem és a teendők így is rendkívül magasra rúgnak. Azonban abban majdnem biztos vagyok, hogy az elrablásom nélkül is tudott volna velem beszélni néhány percet. – Ez egy békés tárgyalás kell legyen. – mondom, de elveszem tőle a felém nyújtott szerkezetet, kíváncsian forgatva a kezemben. Habár én vagyok az, aki használja a ruhát, mások nélkül ez aligha menne. – Remélhetőleg nem lesz rá szükség. – a szavaimmal ellenben azonban mégis a tarkómhoz nyomom a szerkezetet, majd megigazítom az ingemet, hogy eltakarja azt. – Megfognak motozni és átkutatnak fémdetektorral is. Nem fog fennakadni? – beleegyeztem abba, hogy Algériai területen találkozzam a tárgyalópartnereimmel. Semmiképp nem akartam őket Wakandába hívni, a semleges területet pedig nem biztosították számunkra a környező országok. Wakandának vannak barátai, de itt most egyedül van.
- Rendben, de akkor ne maradjon le! – bólintok, hátra dőlve az ülésen. Apám mindig pontos volt, tiszteletlenségnek vennék, ha elkésnék. – A figyelmem az Öné. – pillantottam a visszapillantó tükörben rá. Ha megtudott bármit is arról, hogy az algériaiaknak milyen hátsó szándékai vannak a tárgyalást illetően, azt egyébként is jobb tudnom. Nem álltatom magam azzal, hogy ne lenne hozzá bátorságuk. Atyám ellen nem is lett volna, engem azonban nem ismernek. Még nem.



neked csak T'Challa  kacsint  jajj  | i need my girl |

Vissza az elejére Go down





A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Pént. 16 Feb. 2018, 19:20
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next



you give it all
T'Challa & Jakira

Talán hajdani Királyunk beavatta a hátam mögött ücsörgőt abba, hogy nem csak szimplán a technikát fejlesztem Wakanda szívében, hanem azért annál picit árnyaltabb munkát végzek. Bárhogyan is, mielőtt még kiszállna az autóból és látszólag békés területre lépne, örülnék, ha tudna róla, hogy az információim szerint, egyáltalán nem veszélytelen területre igyekszik békés szándékkal. Egy királyt elveszítettünk már, T'Challát nem fogjuk. Határozott elképzeléseim vannak arról, hogy működik a férfi védelme és bizony a lila burokban száguldó autó, amiben utazik - egyik alappillére ennek.
A visszapillantóból még elkapom a férfi kérdő tekintetét, ám megacélozott arcizmokkal nézek magam elé, mintha a meglepettsége - vagy épp rosszallása - nem is ingatna meg. Pedig foglalkoznom kellene a véleményével, ugyanis semmi sem fontosabb annál, amit Királyom vélekedik, mert ha nincs megelégedve velem, elveheti tőlem a munkám sötétebb oldalát. Azzal pedig űrt teremtene bennem, tehát igyekeznem kell meggyőzni arról, hogy igenis helyem van a volán mögött és a testőrei között, csak ő még erről nem tud...
- Bocsásson meg a modortalanságért, de az ügy nem tűrt halasztást. – emelem állam puhán, felvéve a szemkontaktust vele, finom mosollyal. Természetesen jó jelnek tekintem, hogy nem állítja meg a járatot miattam. Talán mégis csak van némi háttérinfója arról, hogy mi is az én pontos beosztásom. - Shurit hirtelen életveszély fenyegette,.. az egyik izzó kiégett és sajnos nem volt más, aki segítsen, csak a sofőr. A rátermettségéért jutalmazza meg, ha ajánlhatom. – nem avattam be Shurit abba, hogy hová készülök, vagy hogy miért kell a sofőrt lefoglalnia, amíg el nem indulunk - hiszen ő sem tudja, hogy kém vagyok. Ellenben a fivérével, ő a barátom is, nem csak a munkatársam, vagy a honfitársam. Több annál. Ezért, amikor arra kértem, hogy foglalja le, Shuri nem kérdezett, csak azzal a csupa szív mosolyával hüvelykujját mutatta és már indulhattam is, hogy elfoglaljam a fickó helyét.
- Nem olyan egyszerű átjutni a vörös szerkós falon, egy hozzám hasonló egyszerű fejlesztőnek, ha éjjel-nappal védelmezik Önt, megbocsásson a sarkalatos kifejezésemért... – nem pillantok a tükörbe, de ha figyel, láthatja, hogy kiszélesedik a mosolyom. Ez a helyes, így van jól. Bár Wakanda egyetlen lakója felé sem volnék bizalmatlan, mint új Királynak rengeteg dolga van. Rám pedig akkor se jutna ideje, ha a ruháról akarnék beszélni vele. A vörös rucis fal pedig kiváló! Jobb, nem is lehetne és ez érződik a hangomon is. Nincs sértés részemről, inkább csak a megbújt tisztelet.
- Nem szeretném emlékeztetni rá, hogy legutóbb is ezt hittük... – hangom kissé beleremeg, talán már sértő is lehetek, de tudnia kell, hogy csak azért, mert az ő szíve aranyból van, ez még nem jellemző mindenki másra is. Elveszi a kütyüt, én pedig valamelyest engedek vázam tartásán, hogy belesüppedhessek az ülésbe, immár nyugodtan, hogy legalább a ruha nála van. - Sajnos erre nem gondoltam... – pimaszul mosolygok a visszapillantóba, hogy lássa és érezze, nem gondolom komolyan. - Természetesen figyeltem erre is, a bőrre idomul, szinte érezhetetlen tapintásra is.., nem fogják motozáskor észrevenni. A fémdetektort pedig kijátssza, ugyanis amíg nem ölti magára, .. addig nincs fém, amit felismerhetne az érzékelőjük. Azt hinném, hogy ennyi idő után, már bízik bennem. – előre révedek, lefojtva egy mosolyt. Kissé sértő, hogy azt gondolja nem végzek elég alapos munkát. Ha így lenne, most sem ülnék itt előtte... Sejtem, hogy mi jár a fejében.
- Eszemben sincs lemaradni, ott leszek végig az árnyékában. – határozottan jelentem ki, ellenállást nem tűrően. Így is van, nem fogom hagyni, hogy nélkülem lépjen arra a területre. - Megbízható forrásból tudom, hogy líbiai fegyveresek tartózkodnak ezen a szakaszon. Azt nem tudni pontosan honnan tudták meg, hogy Algériában lesz a tárgyalás, de ez igazából jelen helyzetben nem fontos. A lényeg az, hogy mivel Wakanda minden szempontból kincseket rejt, a környező országok terroristái úgy érzik, sebezhetőek vagyunk. Ön pedig veszélyben van.., állandóan, ha nincs Wakanda területén. – határozottan figyelem az utat, megfeszültem ragadva a kormányra. A lila védelmünket nem vonom vissza, s kész vagyok a járműbe szerelt minden létező fegyvert egyszerre irányítani, ha szükséges. Tekintetem nem csak úton, a környéken, a levegőben, mindenhol. Figyelemmel kísérem az előttünk haladókat, de a hátunk mögé soroló autókat is. Nem bízom meg senkiben. - A tárgyalás elnapolása felesleges volna, hiszen előbb-utóbb megtámadnák Önt, vagy talán Wakandát is, ezért nem szabad felkészületlennek lennie. – mutogatok a tarkómra, ezzel utalva a nála lévő ruhára. - Uram, remélem nem mondok újat azzal, ha azt mondom, hogy az édesapja titkos ügynökeként dolgoztam mindeddig a háttérben... és dolgozom most is. – azt egyelőre nem árulom el, hogy a közelharcban is van némi -igen erős- tapasztalatom, de azért ez nem olyasmi, amit a Király előtt titkolnom kellene. Figyelmem osztódik. A határon átlépünk, innentől pedig nincs biztonságban. Az én dolgom pedig, hogy arra figyeljek, .. ne essen bántódása.


elpirulok a végén  szégyellős  jajj   ||  when i find you 
Vissza az elejére Go down

avatar

∆ Hozzászólások száma :
62
∆ Kor :
33
∆ Tartózkodási hely :
Wakanda ... or not



A poszt írója T'Challa
Elküldésének ideje Szomb. 17 Feb. 2018, 15:24
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

Kira & T'Challa


Ahogy én sem, úgy atyám sem gondolt arra, hogy ilyen hamar elérkezik az a pillanat, hogy a helyébe kell léphessek. Minél később akartam ezt a terhet, nem éreztem magam olyan rátermettnek, mint kellett volna. Én nem az apám vagyok. Ő távol tartotta a kíváncsi szemeket, miközben igyekezett minél erősebbé tenni a világpolitikai helyzetünket. Mikor azonban ez sikerült volna, mikor az egész világ előtt felszólalt, elvették tőle, és ezáltal Wakandától azt a lehetőséget, hogy ez egy lassú, biztos folyamat legyen. A világban hirtelen mindenhol megtudták, hogy Wakanda létezik, a királyukat pedig elvették tőlük.
- Sokat hallom ezt mostanában. – jegyzem meg kipillantva az ablakon. Mióta király lettem, szinte minden ügy ezzel a jellemzővel bír. Semmi sem tűrhet halasztást, ami Wakandával kapcsolatos. Királyként az a feladatom, hogy megvédjem őket és olyan életet teremtsek a népem számára, amilyet megérdemelnek. Ezt a célt pedig majdnem minden érinti, ami a teendőimmel kapcsolatos. – Ki is kell engeszteljem. Atyám minden útjánál ragaszkodott hozzá, aligha örül majd, hogy túl jártak az eszén. – habár, Shuri minden bizonnyal kárpótolja majd a társaságával. Atyám sok bizalmasát és emberét a pozíciójában tartottam. Ő tudta, hogy kik azok, akikben feltétel nélkül megbízhat, én pedig nem vonom kétségbe azt, hogy milyen jó emberismerő volt.
- Nagyon komolyan veszik a feladatukat. – értettem egyet, mosolyra görbült szájjal. A történtek után ez persze nem meglepő, inkább rendeltetésszerű, ugyanakkor néha úgy érzem, hogy elfelejtik, tudok magamra vigyázni. Hercegként is voltak testőreim, atyám ragaszkodott hozzá, de még nehéz megszokni ezt a hatalmas változást. Nekem kéne vigyáznom Wakandára, nem annak rám. – Egy egyszerű fejlesztőnek valóban nem sikerült volna. – pillantottam a tükör felé, hogy rápillanthassak. A Dora Milaje képességei kétségbevonhatatlanok, és az ő becsületüket is mélyen érintették a történtek. Atyám köztiszteletben állt és kedvelte a nép, a halála súlyos csapás, ami az ellenségeink számára most olyan lehetőség, amivel élni fognak.
A szavait hallva a történetekre gondolva csak leszegem a fejem az autó padlózatára. Emlékszem minden pillanatra abból a napból. Látom magam előtt, ahogy a biztonságiak már későn intézkednek, látom, ahogy próbálom védeni atyámat, de túl lassú vagyok. Látom atyámat a karjaimban. Az a nap Wakanda történelmének egy örök fekete foltja marad. – Ha nem bíznék, már nem élnék. – mosolyodom el, ahogy a tarkómhoz nyúlok. Valóban alig érzem a szerkezetet, kétlem, hogy olyan alapos motozáson esnék át, hogy szemet szúrjon.
- Értékelem az aggodalmát, de épp az előbb védett meg. – mutatok a tarkóm felé, ahová a ruha kioldóját tettem az útmutatása nyomán. Talán ő az, aki kevésbé bízik meg a munkájában? – Alighanem Algériától. – jegyzem meg szájhúzva. Sejtettem, hogy nem lesz túl barátságos a találkozó, ugyanakkor reméltem, hogy az ilyesfajta diplomáciailag is elítélendő tettektől távol tartják magukat. – Kissé paranoiás, nem gondolja? – mosolygok rá. Természetesen megértem őt, nem alaptalan a félelme. Azonban ha engednék a félelemnek, ami a biztonságomat érinti, cserbenhagynám Wakandát. Az én feladatom, hogy kiálljak értük, épp úgy a mi földünk, mint idegen, ellenségeket rejtő területen. – Kiváló emberek dolgoznak a védelmemen, megbízom bennük. A világnak látnia kell, hogy nem félünk. – ez pedig úgy nem valósítható meg, ha hadsereggel és fegyverrel érkezem egy tárgyalásra. Természetesen az önvédelem más, ugyanakkor a diplomácia nyelvén, nos .. máshogy működik mindez. – Túszul akarnak ejteni. A halálomban nincs hasznuk, a váltságdíjjal azonban beérnék. – az pedig már magától következik, hogy mi lenne az, amit cserébe kérnének. Ha pedig a támadás csak húzni tudnánk, ideje elébe vágni és meglepetést okozni. – Csapnivaló király lennék, ha nem tudnék róla. – atyám ugyan nem avatott be mindenbe, igyekezett felkészíteni, ami pedig kimaradt, egyszerre zúdult rám, ahogy hazatértem. – De most nem a háttérben dolgozik. Egy diplomáciai találkozóra tartunk, ahol kamerák és a sajtó is jelen lesznek. A jelen pillanatban inkább, mint testőr, semmint kém működik. – utóbbi esetében a munkája véget ért volna azzal, hogy átadja az információt, miszerint támadást készítettek elő a tárgyaláson. Azonban ennél tovább ment.
- Közeledünk. Úgy érzem, nem akadályozhatom meg abban, amit tenni készül. – semmifajta szemrehányás nincs ebben, csupán … tény. Elég messze elment, hogy itt legyen, így nem látok rá nagy esélyt, hogy változtatna a szándékain. – Katonák fognak minket fogadni, átvizsgálnak és megmotoznak. Ne ellenkezzen, csak ha feltétlen szükséges, tartózkodjon a hirtelen mozdulatoktól. Ők gyújtsák a szikrát, ne mi. – ha ennek a találkozónak valóban az lesz a vége, amire számít, őket lássa a világ a sajtón keresztül a rossznak, ne minket, ők provokáljanak, ne mi.
Az autóból kiszállva egyből megjelenik a hotel bejáratánál annyi egyenruhás, ami talán kissé több a szükségesnél. Arabul köszöntöm őket, de nem válaszolnak, csak bólintanak. Az ajtót kinyitják előttem, a kezemmel pedig mutatom Jakira-nak, hogy fáradjon előre, A Dora Milaje tagjainak azonban intek, hogy maradjanak az autóknál. Sietősen kell távoznunk, az első dolga a támadóinknak az lesz, hogy a járműveinket semmísitsék meg.
- Csak nyugodtan. – bólintok Jakira felé, mikor belépek mögötte és a fémdetektoros kapuhoz érve egy apró dobozba teszem a fémtárgyaim, majd egy a kelleténél alaposabb motozás után visszakapom a holmijaimat és Jakira illetve hét fegyveres kíséretében érkezünk meg egy díszes kétszárnyú ajtóhoz, ami mögött a tárgyalóparner vár minket. Inkább az, aki foglyuk kíván ejteni minket.



jól áll a piros ...    nyalint   jajj  | i need my girl |

Vissza az elejére Go down





A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Hétf. 19 Feb. 2018, 13:24
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next



you give it all
T'Challa & Jakira

A válaszát hallva elnyílnak ajkaim és szólnék, hogy jóvá tegyem korábbi megszólalásom, csakhogy mégsem teszem. A visszapillantóból látom, hogy az ablakon át a külvilágot szemléli, így nekem nincs meg hozzá sem a jogom, sem a képességem, hogy megzavarjam ebben. Az utat figyelem helyette. S teszem a dolgom. - Nem minden útjánál. – pillantok a tükörre, hogy onnan nézhessek a szemébe, amikor kijavítom. Bocsánatkérő pillantásom, de igaz, amit beszélek és azt akarom, hogy lássa lélek tükreimben megcsillanni az őszinteséget. Rosszallóan bizsereg a gerincem, ha arra gondolok, hogy Királyom kijavítom, de alkalom adtán szükséges. Nincs közöttünk szeretett T'Chaka királyunk, hogy szavam igazolja, bízom benne, hogy enyém elég hozzá. Már csak azért is, hogy tudja, az édesapja bízott bennem. Jobban, mint bárki a világon...
- Ahogy mindannyian. – ezúttal nem fordítom tekintetem rá. Az útra szegezem figyelmem és ott is hagyom. A Dora Milaje igen nagyon komolyan figyel rá, hogy Challának ne essen semmi baja. És ez a dolgok. Az egyetlen pont, ami még komolytalan Wakanda területén az a labor. Ami ugyebár Shuri területe. Shuri nem elég komoly, de ezzel nincs is baj. Szükségünk van a napsugárra... A pillantását érzem magamon, így engedek a kényszernek, hogy a szemébe nézzek. Bocsánatot kellene kérnem azért, mert nem vagyok egyszerű fejlesztő, ám ehelyett csak mosolyogva fordítom előre a fejem róla. Tudom, hogy azt hiheti, túl sokra tartom magam, de ugyanannyi jogom van védelmezni őt, mint bárki másnak Wakandában... s, hiszem is, hogy a tehetségem jócskán megelőzi némelyik körülötte flangálóét. Ha úgy alakul, bizonyítom.
Kifacsarja a szívem, hogy emlékeztetnem kell arra, milyen nyomot hagyott bennünk Bécs. Látom, hogy lehatja a fejét és legszívesebben szólnék, de nem vagyok a szavak embere. Nem igazán tudok előzékenyen foglalkozni azzal, ami történt. Ha nem látja senki, úgy megengedem a könnyeimnek, hogy elfoglalják az arcom, egyébként nem. Kiszélesedik mosolyom, mikor a bizalomról beszél, ám csenden vezetek tovább, válasz nélkül hagyva.
- Arra céloz, hogy az autóban hagyna? – pillantok kérdőn a visszapillantóba. Természetesen, ha erre utasít, nem fogok tudni ellenkezni. Ő a Királyom. Azt kell tegyem, amit mond. Akkor is, ha nem sok maradna az ülésemből, mire visszajön. Összefutnak szemöldökeim puhán, amikor paranoiásnak nevez. - Felség, kérem, ne sértegessen. Alapos vagyok, nem paranoiás. Ha visszatértünk Wakandába sértetlenül, .. akkor nevezhet annak. – csóválom meg a fejem lágyan, kissé rosszallóan. Ha nem lenne rá okom, nem ülnék itt. Nyilván tudja ő is, hogy elég nagy kockázatot vállaltam azzal, hogy nyilvános tárgyalásra kísérem, noha édesapján keresztül volt alkalmam szószólóként feltűnni, az teljesen más volt, mint a Király oldalán. - A világnak magát kell látnia. Nem tudnak rólunk semmit, nem ismernek bennünket. Csak és kizárólag magát. Wakanda nincs veszélyben, erről személyesen gondoskodtam. – rendezem arcizmaim, s hol rá, hol az útra figyelek. Az otthonunk biztonságban van. Nem is amiatt kell elsősorban aggódnunk. - Ha Wakandának nincs egy erős Királya, a népünknek ... annyi. Meggyengülnének és bármire készek lennének, hogy visszakapják Önt, a Királyukat. De ha meg is kapják, amit akarnak az elrablói... Önt akkor sem engednék élve haza. Ki tudja, mi történne akkor... Szóval kérem, engedje meg, hogy ott legyek maga mellett végig. Észre sem fog venni, ígérem. – határozott pillantást vetek rá. Nem akarom, hogy hátra hagyjon, ahogy azt se, hogy azt higgye, hogy beállnék a vörös falba. Mindössze a távolból... - ennyit kérek!
Elmosolyodom, mikor csapnivalónak titulálja magát, le is pillantok a műszerfalra egy pillanatra, majd ismét az útra szegezem a tekintetem. - Ugyan kérem... Ugye tudja hogy ha akarja, senki sem fog rájönni, hogy Önnel érkeztem? Az, hogy mint testőr, vagy mint kém vagyok jelen, csak az Ön utasításain múlik. – pillantok felé, majd automatára kapcsolom a járművet, hogy közben a retikülömbe rejtett kiegészítőket magamra dobáljam, továbbá ellenőrizzem a rúzsom, púderem és így tovább.
- Észre sem fog venni... – elfordítom róla a visszapillantót és felrakom a rúzst, majd a fülbevalókat és a nyakéket. A karperecet gondosan igazítom fel, ügyelve rá, hogy egy bizonyos szögben legyen. A tükörbe nézve még megigazgatom a hajam, illetve a nyakéket, amit felcsatoltam. - Minek néz engem? – fordítom vissza a tükröt, hogy láthassuk egymást, közben kiszélesedő mosollyal nézek az útra, majd visszaveszem az irányítást az autónk fölött. Meglep, hogy azt gondolja, szándékosan szikrát pattintanék.
A féklámpa felgyullad, én pedig a kelleténél lassabban pattanok ki az autóból. Okoye pillantása sokat elárul arról, hogy nem igazán érti, mit keresek a helyszínen, ám nincs időm foglalkozni vele. T'Challa előtt nyitom az autó ajtaját, majd követem a bejárat felé. Az, hogy többen vannak a kelleténél, enyhe kifejezés.
- Köszönöm. – pillantok lopva a Királyunkra, ahogy előre enged, majd bevárva haladok a detektor és a tapogatózás felé. Hallom, hogy nyugalomra int, mire csak puhán megforgatom a szemeimet - mintha volna félnivalóm. Az egyik férfi túlzásba viszi a tapogatózást, így a kezére csapok. Ezt ugyan nem vennék jó néven, de lévén ő hibázott, nem foglalkozik vele kettőnkön kívül senki. A detektor előtt lekapom a karperecem, majd átlépve elégedett mosollyal húzódom T'Challa mellé. Fenn hagyom a lágy görbét ajkaimon, de közben azért hangomon érződik, hogy nem vagyok túl boldog, miközben hajam igazítva a fülbevalómra nyomok.
- Kérlek, biztosítsátok a terepet. – szólok Okoyenak, hiába, Shurival azért figyelünk arra, hogy a kommunikációnk feltűnés mentes lehessen és elég hatékony, méghozzá igen magas frekvencia erősséggel. Az ajtó kitárul előttünk, ám meglepően nem villannak vakuk, sőt mi több, igazából kamerát sem látok sehol. Pillantásom sietősen végig fut a termen. Túl sok arab. Túl sok fegyver. S középen, a terem félholdjának csúcsában egy férfi arabul kezd beszélni, minket pedig beljebb löknek hátulról, hogy az ajtó zárva maradhasson. Lévén nincs jogom megszólalni, csak rosszallóan ragadom meg annak a kezét, aki T'Challához ért, és rögvest kifordítom a helyéről. - Ezt meg ne próbáld még egyszer... – lököm el magamtól, hogy ahhoz forduljak aki engem tessékelne, de ő már tanulva ebből kihátrál tőlünk. Megigazítom öltözékem és a Királyom mellé - mögé lépve figyelek körbe. Egyáltalán nem tetszik nekem, hogy közelebb menjünk... a terem közepére?!


zavarba hoz...  jajj  zavarba jöttem    || action on 
Vissza az elejére Go down

avatar

∆ Hozzászólások száma :
62
∆ Kor :
33
∆ Tartózkodási hely :
Wakanda ... or not



A poszt írója T'Challa
Elküldésének ideje Vas. 25 Feb. 2018, 13:46
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

Kira & T'Challa


- Igen. – bólintok, mikor kijavít, majd a visszapillantóba nézek. – Mert az utolsónál én kísértem. – nem gondolom, hogy a szavait szemrehányásként, vagy sértésként címezte volna, ugyanakkor az igazság az, hogy én voltam az, aki elbukott. Én nem vettem időben észre az árulkodó jeleket, én késtem el.
- Arra célzok, hogy már segített. – javítom ki őt, és ismétlem magam. Nem akarok erre már több szót fecsérelni, ezt jelezvén pedig el is fordítom a fejemet. Soha nem voltam igazán a szavak embere, közelebb állt hozzám mindig is a harc, mint az ékes beszéd. - Talán a helyemre pályázik? – kérdeztem egy komolytalant, ahogy felé pillantottam Biztos vagyok abban, hogy, aki közelebbről is látja, mik egy király kötelességei, inkább távol tartják magukat attól. Az én dolgom lenne Wakanda védelme, de egy embernek ez túl sok lenne. – Wakanda azért tudott ennyit fejlődni, mert a világ nem ismert minket. – az őseim ezt az utat választották, egy olyan Wakandát, amely elrejtőzik a kíváncsi szemek elől. – Ha megismernek, nemcsak barátokat, de ellenségeket is szerzünk. – erre pedig fel kell készülnünk, nem minden tárgyalópartnerünk lesz őszinte és szavahihető. Bizonyítanunk kell azt, hogy az emberiség hovatartozástól függetlenül  kész összefogni és egy élhetőbb világot teremteni. Képesek lehetünk hidakat építeni, falak helyett, de ez kockázatokkal is jár. – Nem fognak elfogni. – jelentem ki magabiztosan, mikor erről az eshetőségről beszél. – Hagyja, hogy én beszéljek velük. – felelem aztán néhány pillanatnyi gondolkodás után. Habár sem igent, sem nemet nem mondtam, ezzel végül is beleegyeztem a dologba. Az algériaiak bár előrehaladottabb nézeteket vallanak, mint a legtöbb arab ország, attól még … a hagyományok ott is hagyományok. Magas pozíciókban nem szeretik nők jelenlétét.
- Nem Wakandában vagyunk, a dolgok itt… máshogy működnek. – akárcsak az újságírók. Nem én vagyok az, aki parancsol nekik. Valószínű, hogy vendéglátóink azt akarják, hogy őket minél jobb színben tűntessék fel, míg minket annál rosszabban. Nem igazságos, de mindent meg kell tennünk, hogy ennek ne adjunk táptalajt.
Vakmerőnek. – felelem, ahogy halkan felsóhajtok és az ujjamon lévő gyűrűt kezdem el forgatni, míg az autó meg nem áll a díszes szálloda előtt. Legalább arra odafigyeltek, hogy kényelemben legyünk a látogatásunk alatt.
Még csak lesújtó pillantást se kell vessek a katonára, aki engem motozott meg, mikor jelzi, hogy végzett. Arabok, számukra akár kötelesség ez, akár nem, kényelmetlen és megalázó dolog.
Meglep, mikor a teremben egyetlen újságírót vagy kamerát se látok. Arra számítottam, hogy igyekeznek majd tartani a formaságokat, kamerák helyett azonban csak fegyvereseket látok. Már éppen lépnék meg, mikor a hátamat lökés éri. Nem elég erős, hogy kibillentsen az egyensúlyomból, csupán előre lépek egyet és értetlenül és rosszallva fordulok hátra a tettes felé, akinek ekkor már a karja meglehetősen furcsa pozícióba volt kényszerítve. – Még ne! – szólok Jakirának a nyelvünkön, amit aligha érthetnek a körülöttünk lévők, és a karjára téve az enyém jelzem, hogy engedje el a férfit. Tiszteletlen volt, de van egy olyan érzésem, hogy hamarosan ezt egyébként is megbánja. – Fiatal még az este. – bólintok Jakira felé, mielőtt ismét előre fordulnék a vendéglátónk felé, aki Jakira felé mutatva magyaráz dühösen arabul az előbbi akcióját látva. – Nyugodjon meg! Félreértés történt, a titkárnőm elragadtatta magát. – jobb pozíció ennél hirtelen nem jut az eszembe, amivel Jakirát illethetném. Persze mérgesen és hitetlenkedve kérdeznek vissza, egy titkárnő ritkán csavarja csak úgy ki egy katona karját. – Ügyes titkárnő. – engedek meg magamnak egy halovány, de nem éppen őszinte mosolyt, a teremben jelen pillanatban egyik sem az. Nem nyugodik ugyan ettől meg a férfi, de úgy tűnik hagyja a témát és a kezével előremutatva kínál hellyel egy kanapén, míg ő azzal szemben egy másikon foglal helyet egy tanácsadójával. Jakira-ra pillantva jelzem, hogy foglaljon helyet mellettem. Ez persze újfent nem tetszik a másik félnek. Arabok, nem szeretik, ha a nők ülnek a férfiak asztalánál.
- Önnek is van segítsége. – pillantok a mellette ülő férfira, továbbra is arabul beszélve. – Királyként jöttem ide, azt ültetek le magam mellé, akit csak akarok. – mondtam lassabban, hogy jól értse minden szavam. Nem fenyegetésnek szánom, habár úgy hangozhat, akkor is, ha valaki nem beszéli a nyelvet. Nem vagyunk egyenrangú felek, a velünk szemben ülő férfi a kormányát képviseli, de nem annak vezetője, én azonban nem csak az országom vezetem, de annak királya is vagyok. Így pedig, lényegében én teszek szívességet azzal, hogy megpróbálom egyenlőfélként kezelni most itt. Ezt nem árt, ha ő is az eszébe vési. – De ha tart a titkárnőmtől, hívhat még be katonákat. – felelem nyugodtan, amitől a velem szemben ülő arcizmai érezhetően megfeszülnek. Nyelvet vált és franciául kezd el suttogni a mellette ülővel.
- Katonákat küldenek, hogy lefoglalják az autókat. – fordítottam Jakirának annyit, amennyit hallottam és értettem. A franciám közel sem olyan tökéletes, hogy szájról olvasni is tudjak. – Tűzparancsuk van, szóljon Okoye-nak! – természetesen wakandiai nyelven beszéltem Jakirához, amit épp olyan bizalmatlan pillantásokkal jutalmazott a másik fél, ahogy egész eddigi idő alatt is méregetett minket. – Ez a férfi nem algériai. Alighanem pakisztáni, vagy…afgán terrorista, nem ismerem fel az akcentusát. – azonban az biztos, hogy nem algériai. Túl durván beszéli a nyelvet, főleg egy diplomatához képest, akit erre képeztek. Úgy tűnik a vendéglátóink nem igazán akarnak adni a látszatra és egyből lecsapnának…



ne mindig csak én fagyjak le  Smile  jajj   | i need my girl |

Vissza az elejére Go down





A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Vas. 04 Márc. 2018, 13:03
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next



you give it all
T'Challa & Jakira

Ahogy szóba hozza az utolsó alkalmat, kényelmetlenül fészkelődöm a helyemen. Nem akartam megsérteni, sem felhozni az a kegyetlen napot, mindössze csak tudatni akartam vele, hogy nem ez az első alkalom, hogy Wakanda királya velem utazik. Ujjaim ráfeszülnek a kormányra, de az úton tartom a szemeim. - Bocsásson meg. – szűken próbálom lezárni ezt a témát, hiszen mondhatom, hogy senki számára sem kényelmes.
Elfordítja a fejét, én pedig tudom, hogy ezzel lezárta ezt a témát. Szívesen szólnék még a magam érdekében, de nincs szükség rá. Valószínűleg kételkedik bennem. Nem látott még éles helyzetben, ezért ez nem olyan nagy bűn. Másrészről pedig ő a Király, ha valamit úgy gondol, akkor annak úgy is kell lennie. Mondaná Okoye. Csakhogy én nem vagyok Okoye. A kérdésére rögvest a visszapillantóba kapom tekintetem és kérdőn figyelem a mosolyra görbülő arcát. - Uram, kérem... – hasonlóan elmosolyodom, a fejem csóválva közben. Az, hogy teszek Wakanda védelméért, az kimerül abban, hogy nem fedezheti fel senki, aki illetéktelen. A belpolitika és a külpolitika már nem az én hatásköröm, de ezzel biztosan tisztában van. Nyilvánvaló az okfejtése, de ha nem ülök be ebbe az autóba, ruha nélkül látogat el oda. Úgy pedig ki tudja, hogy mi várhatott volna rá. Nem igazán vagyok az ijedős fajta, de időnként jobb félni, mint megijedni. És ez, tekintve Wakanda jelenlegi helyzetét igencsak igaz ránk. A beleegyezésére bólintok. Eszem ágában sincs megszólalni, vagy beszélni helyette. Még előtte sem szólalnék meg, ha nem kapok szót, nemhogy mások előtt, egy tárgyaláson. A biztonságért és nem a politikáért vagyok felelős, de erre már nem emlékeztetem, csak puhán bólintok.
- Elhihetné nekem, hogy nem ülnék itt, ha nem ismerném azt, hogy máshol máshogy működnek a dolgok... – hangom lemondóra sikerül, ahogy bocsánatkérően nézek rá. Újságírók. Nem félem ezt az utat megjárni. Én tudok úgy mozogni, hogy a legkevésbé se tűnjek fel senkinek se, így hát nincs beleszólásom a dolgokba, viszont háttérnek teljesen kaméleon lehetek, ha ezt kérné tőlem. Amikor elmondja, minek néz, elnyílnak ajkaim. Meglep. Nem felelek, csendben maradok, de elgondolkoztat, hogy vakmerőnek lát. Nem vakmerő akarok lenni, hanem biztonságot nyújtó. És nem akarom, hogy azt lássa bennem, hogy a harcot keresem, vagy gondolkodás nélkül szállok küzdelembe. Nem. Én megfontolt vagyok és soha nem teszem meg az első lépést, ahogy az első ütést sem én adom. Az idő majd igazol!
A motozás után befelé haladunk. Rögtön kiszúrom, hogy sehol nincsen a sajtó, sem újságíró, vagy vakuval villanó fényképészek, mintha csak egy kívülről berendezett makett lenne az egész. Nem haladok túl szorosan T'Challa mellett, egy fél méterrel lemaradok. Be kell látnom minden oldalát. Az, hogy rajtam löknek a legkevésbé sem érdekel. Nő lévén, wakandai lévén jól tudom, hogy miféle pillantásokat érdemelünk egy-egy országban, még most is. Az egyenjogúságunk nincs kivívva. Éppen ezért ezt, ahogy a motozást, vagy az összeszaladó szemöldököket sem veszem magamra, hűvösen állom őket. Ám az, hogy Királyomon lök egyet az egyikük, már olyasvalami, amit nem tűrök meg. Így rögtön a férfi karja után nyúlok, hogy kifordítsam azt és megkérjem, ne próbálkozzon még csak hasonlóval sem a továbbiakban. Nem is mozdulnék a fenyegető pózból, ha Királyom nem nyúlna a kezemért, amit rögtön visszahúzok és bólintok, megértve kívánságát. Nem mintha egyetértenék vele, de ő irányít. Lesütöm pillantásom és vonakodva hátralépek, teret hagyva körülötte. A megjegyzését hallva megértően bólintok, majd ahogy előre fordul visszasorolok a helyemre, az oldalára. Rezzenéstelen arccal fogadom, amikor a titkárnőjének nevez. Magamra erőltetek egy pironkodó mosolyt, hogy azt éreztethessem, valóban csak elragadott a hév. A heves szóváltás következtében Challa ügyesnek nevez, mire lesütöm pillantásom és úgy mosolygok tovább. A görbém ekkor már őszinte.
A Királyom kanapé felé vezetik, ő pedig int nekem, hogy foglaljak helyet mellette. Útközben azonban megtorpanok, amikor a másik fél elégedetlennek tűnő magyarázkodásba kezd a jelenlétem illetően. Már épp kihátrálnék, hogy a terem egyik oldalába állva húzzam meg magam, amikor Challa másképpen dönt és mégis magához invitál a feszültség ellenére is. Hiába nem értek egyet, bólintok és követem.
A pillantásom valahol közöttünk és a tárgyalók között kalandozik. Fel-fel pillantok felmérve az arányokat, a helyzetünket, hogy mennyire van veszélynek kitéve a mellettem ülő, amíg ő lerendezi a helyzetet. Megigazgatom öltözékem, mintha csak az foglalkoztatna, s közben tekerek egyet karkötőmön, így Okoye már minden szót tisztán hall a végtelen hatótávolságnak köszönhetően, anélkül, hogy feltűnően beszélnem kellene. Állam szegve lófarokba felkötött hajzuhatagom bal vállamra fésülöm, így közben puhán érintve fülbevalómon, ami rögtön aktiválja az autónkon a védekező funkciót, s bekapcsolja a távvezérlést. A hajamba tűzött csattal így már képes vagyok aktiválni a lila burkot rajta. Így a kocsi nem fog engedelmeskedni senkinek, de még csak egy tankkal sem mozdítható.
Ekkor szól hozzám Challa. Finom mosolyt erőltetek magamra, hogy megjátsszam beszélgetésünk tárgyát.  - Okoye már bizonyára felkészült... – felelem, kissé megdöntve fejem az ellenkező irányba, hogy aztán pillantásom a karperecemre vezessem, jelezvén neki, hogy mióta a jelenlétem helyességéről társalog velük, már hall minket a Dora Milaje.  - Csapda. – pillantok felé, magam is wakandaiul beszélve hozzá, ahogy közben fészkelődni kezdek.  - Tizenöt fegyveres van idebenn. Az előteremben még kilenc és az autóknál nyolc, de valószínűleg a környék még hemzseg tőlük. – továbbra is bájos mosollyal nézem a mellettem ülőt, véletlenül se akarnám arcommal elárulni, hogy miről beszélgethetünk. Lepillantok magamra, hogy a blézerem gombjain finoman végig vezessem az ujjaim, mintha csak unatkoznék - eközben aktiválom a páncélomat. Ez az elegáns ruha a legelső mozdulatomra lemállik rólam és egy harcolásra sokkal kényelmesebb golyóálló dresszt formál.
Nem kell sokáig várnunk, a Challa oldalán lévő őrök közül kettő fegyvert fog rám és már lőnének is. (Én nem kellek túsznak!) A kanapéról elrugaszkodva hátra szaltózok a levegőben, ezzel kerülöm meg a golyókat és a ruha elporlad. Féltérdre érkezem Királyom mögé, aki ha magától nem - akkor a segítségemmel aktiválja a ruhát addigra. Én pedig karperecem elnyújtom bal alkaromon, így egy vibránium pajzs növekszik rá. Ezzel védem magam a golyók elől, nyakékemből lándzsát húzok elő és a rám támadó kettővel végzek. Több sem kell, hogy úgy döntsenek - eltesznek láb alól. - Vigyázzon! – kérem Királyom, bár látszólag őrá nem lőnek, csak tartják felé a fegyvereiket. Nyilvánvalóan itt most mindenki mást kell deaktiválniuk. Ha azt hitték egyszerű lesz, nem láttak még harcolni. Mivel sok helyről lőnek rám, elkerülhetetlen egy-egy golyót szem elől tévesszek. Az egyik súrolja a combom, de nem kerülök életveszélybe, így hát folytatom. Légies, könnyed harcstílusban aprítom az ellent. Ám a berontó (nyolcas) túlerővel szemben már igencsak meg kell verekednem velük. Többen ugranak rám, az egyik nyakam köré csavarja a kezét, míg a másik szemből fegyvert tart rám és arabul diskurálni kezdenek. Nyilvánvalóan az alakomon futkosó szemeikből könnyedén kitalálom, hogy mire gondolnak. - Nem hinném... – emelem lábaim, hogy a szemben álló kezéből a fegyvert kirúgjam és a talpaim összeérintve egy kisebb lökőerővel leterítsem a szemből rám támadókat. Elnyeli az erőt a cipőm talpa, így képes vagyok nagyobbat ugrani, vagy nagyobbat rúgni, ha kell. Kifordulok csípőből és az engem fogvatartóval kerülök közelharcba. Tekintetem másodpercenként Challán, akire szintén többen mennek a kelleténél. Kintről hallani, hogy repülőgépekkel támadnak a kintiekre, ez már valószínűleg nem arról szól, hogy elkapják a Királyt, hanem arról, hogy ne legyen Wakandának királya ebben a meggyengült helyzetében. - El kell jutnunk az autóig! – kiáltom a nyelvünkön, de akkor újabb kar tekeredik a torkomra. Nem lesz egyszerű hazafutás...


á, fagyásra gyúrunk?  nyalint  jajj    || action on 
Vissza az elejére Go down

avatar

∆ Hozzászólások száma :
62
∆ Kor :
33
∆ Tartózkodási hely :
Wakanda ... or not



A poszt írója T'Challa
Elküldésének ideje Kedd 06 Márc. 2018, 19:56
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Jakira & T'Challa
TRAP


-Nincs miért. – csóválom meg enyhén a fejem. Nem veszem magamra, tisztában vagyok vele, hogy nem volt hátsó szándéka a szavaival. Baba engem vitt magával, hogy lássam, miként is működik ez a fajta világ, hogy felkészítsen, és mert bennem bízott meg a leginkább, habár ő sem gondolhatta, hogy szüksége lenne rám. Mikor pedig szüksége volt, én elkéstem és kudarcot vallottam. Az aznap történtek az én hibámból is adódnak, látnom kellett volna előre a veszélyt, hamarabb észre venni az autót, előbb cselekedni. Kudarcot vallottam, de nem, mint király, hanem mint fiú.
Csak mosolyogva pillantok a visszapillantóról az ablak felé. Nem régóta vagyok király, de már most fáradtnak érzem magam. Mikor apámat néztem, olyan könnyűnek tűnt, úgy csinálta, mintha a világ legegyszerűbb dolga lenne az, hogy uralkodik és vigyázza a népét. Csodáltam őt, biztonságban éreztem magam és tudtam, hogy amíg ő ül a trónon, addig semmi baj nem történhet. Én azonban nem az apám vagyok, és most az én felelősségem lett mindaz, ami egykor az ő vállát nyomta. Minél előbb készen állnom és rájönnöm, hogyan lehetek az a király, akinek lennem kell, hogy minél jobban szolgálhassam Wakandát. Baba azt mondta, hogy a királynak szolgálnia kell a népét és nem uralkodnia felette.
-Tehát máshonnan tanulta ezt a trükköt? – enyhe mosolyra húztam a szám. Talán más országokban bevett szokás, hogy szegény sofőröket átejtik és elfoglalják a helyüket. – Kémként az a legfontosabb, hogy elkerülje a nyilvánosságot, nem igaz? Itt pedig … lehet nyilvánosság. – főként akkor, ha hibázunk. Ezért kell majd nem csak körültekintően, de hidegvérűen is eljárnunk. Nem szabad okot adnunk arra, hogy támadjanak, nekünk kell lenni azoknak, akik védekeznek, úgy semmiféle hasznot nem tudnak kovácsolni ebből a helyzetből.
Őszintén szólva, nem számítok arra, hogy ilyen hamar készek lennének fegyvert alkalmazni. Azt reméltem, hogy megpróbálják fenntartani a békés tárgyalás látszatát és kierőszakolni azt, hogy mi legyünk azok, akik végül okot adnak arra, hogy használják a fegyvereik. Úgy tűnik azonban ilyen fajta külsőségekkel nem törődnek, és inkább egyszerűen csak végrehajtják azt, amit elterveztek. Ez egyrészt okos lépés volt részükről, másrészt ostoba is, de ezt hamarosan a saját bőrükön is érezhetik majd.
-Ügyes. – jegyzem meg egy halovány mosoly kíséretében, ahogy a karperece felé pillantok. – Minden bizonnyal. – értek egyet, mikor kiejti a száján a csapda szót. Mi pedig egyenesen belesétáltunk, ahogy azt szokás. Ha az ellenségünk ilyen sok mindent megtett azért, hogy felállítsa a csapdáját és odacsaljon minket, miért is okozzunk nekik csalódást? – Nem lesz unalmas esténk. – csóváltam meg a fejem, ahogy a tárgyalópartner felé pillantottam, sejtve, hogy mi fog következni, az ő tekintetében pedig viszontlátom ezt. Sokszor néztek már nem csak rám, de apámra is így. Elbizakodott tekintet, mikor a másik biztos benne, hogy ő nyert.
Abban a pillanatban, ahogy meghallom a mögöttünk lévő őröket, aktiválódik a páncélom, és az előttem lévő asztalt a lábammal a velem szemben ülők felé rúgom, akik nagy lendülettel dőlnek hátra a kanapéval együtt, én pedig egyből elrugaszkodva ugrok az első katona felé, kisöpörve a lábait alóla, de még mielőtt a földre esett volna, belé rúgtam egyet, mire két másik őrnek nekirepülve terültek el a földön. Jakira felé pillantok és egy hátulról felé közelítő katona elé lépek, a tenyeremet a fegyvercsövére tapasztva, hogy a Jakira tarkójára célzó katona ne érhesse el a célját. Majd kiütve azt a kezéből a torkánál megragadva dobtam neki a plafonnak, ahonnét eszméletlenül zuhant a földre. A katonák eddig nem lőttek rám, de ahogy az erősítés megérkezett, már nem foglalkoztak ezzel. A parancsuk alighanem az, hogy öljenek meg, ha feltétlen szükséges, ebben a helyzetben pedig ők ezt így ítélték meg. Hátrálnom kell Jakira mellől néhány métert a rám rontó katonák miatt. Ketten-hárman esnek nekem késekkel és puszta kézzel, a kést szorongató férfi kezét kifordítva a mellette álló combjába szúrom azt, majd a földön bukfencezve egyet fogtam be a lábam közé a másik nyakát, majd a kezemet a tarkóm mellé téve rúgtam ki magamat, mellkason találva a harmadikat, aki a rúgás erejétől kiesett az ablakon.
Jakira felé pillantok, mikor hozzám szól, majd a nemrég elrúgott asztal egyik lábát megragadva dobtam azok felé, akik rám rontottak, és szaltóztam át Jakira felett, hogy az őt szorongató katona hátába mélyesztve a karmaim dobjam hátra, kiszabadva Jakirát. Megfordulnék, hogy a többi katonával is foglalkozzak, de ekkor a lépcsőről egy gránátvetővel lőnek felénk. - Félre!   Jakira elé állva próbálom félreütni azt, de ahogy hozzáérek egyből robban is, engem pedig a robbanás ereje méterekkel vett arrébb.


Nemes cél érdekében  nyalint  jajj   | i am gonna be |
Vissza az elejére Go down





A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Pént. 16 Márc. 2018, 23:22
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next



you give it all
T'Challa & Jakira

A visszapillantóba meredek a kérdését hallva, majd lefojtok egy mosolyt. Egy mosolyt, ami leginkább abból ered, hogy nem tudnék mit felelni a kérdésére és valljuk meg ez rám nem jellemző. - Az a legfontosabb, hogy ne essen baja. – jegyzem meg a kelleténél hűvösebben. A szemeimben meggyulladó szikra tüze abból ered, hogy semmi másra sem vágyom, csakhogy T'Challát biztonságban hazavihessük erről a tárgyalásról. Nem arról van szó, hogy nem bízom meg párduci képességeiben... ha így volna, nem lenne helyem Wakandában sem. Arról van szó, hogy túl sokat veszítettünk mostanában. Az ő elvesztését már egyik hű szív sem bírná el. Az enyém sem. Így hát most, hogy tudomást szereztem róla ez a tárgyalás semmiféleképpen nem baráti alapú, eszemben sem volt a laborban kucorogni.
Nem lep meg, hogy úgy érzik felesleges a jelenlétem. Az már inkább, hogy ennyire nyíltan a tudatunkra próbálják adni. Amikor Challa dicséretét egyetlen szóba gyömöszöli, előre révedve bólintok. Elfogadom a bókot, de nem törődöm vele. A szemeim a teremben lévő fegyvereseken. Újabb szavak az oldalamon ülőtől, mire tekintetem ráemelem. - Csalódott lettem volna, ha feleslegesen bújok bele a rucimba... – finom félmosoly a férfi felé, mielőtt az idő belassulna. A rám támadó katonákkal elmaszatolt festményszerű mozdulatokba kezdek. Próbálok minél távolabb kerülni T'Challától, de közben másodpercenként szemem őrajta. Úgy tűnik ennyit arról, hogy túsznak kell nekik. Olyan hévvel támadnak rá, amiből nem nehéz rájönni, hogy ez inkább a Királytól való megszabadulásról szól, mintsem rablásról. A terv változhatott, de még mindig keveset ahhoz, hogy sikeres legyen.
Az egyik támadóm fojtogatni kezd, de még ennél is fontosabb, hogy közöljem Challával, hogy az autókhoz kell jutnunk. Próbálom megszabadulni a fogásától, de mire kifordíthatnám a Párduc már fölöttünk szaltózik és a következő percben már lehámozza rólam a sálamat. - Köszönöm! – sietősen darálom a szót, de nincs időm túl sokáig ezzel foglalkozni, mert egy gránátvető kerül a a rivaldafénybe és rögtön lőnek is vele ránk. A Királyom elém áll - s bár tudom, hogy a ruha bírni fogja, ettől még aggodalommal nézem, ahogy elrepül előttem -.
- Rohadék.... – jobbra-balra ugrálva, nekifutásból ugrom át az őrüket, hogy a bokámra nyomva bekapcsoljam a tapadó funkciót  cipőmön, aminek köszönhetően képes vagyok felfutni az oldalfalon a lépcsőfele, hogy aztán odahajíthassak egy kisebb robbanást okozó gömböt a lábuk alá. Kisebbet okoz - de a gránátvető miatt nagyobbat robban! Egy pár őr az utam állja. Egynek a nyakába ülök, hogy úgy penderítsem át a falon, a következőnek pedig muszáj vagyok betörni az orrát és igen kényes területen belecsapni a lándzsámmal. Közvetlen a rúgás után deaktiválom a tapadást, s már rohanok is a Fekete Párduc után, a közelébe, hogy felsegítsem, ha kell, vagy leverjem a támadóit, ha akadnak út közben.  
- Jöjjön! – kapok az alkarjára - legyen bárhol - és a kijárat felé vezetem. A gyűrűm lerántom az ujjamról, s elfordítom rajta a kígyónyelvét, hogy azt hátra hajítva pajzsot formáljon mögöttünk, melyre hiába lőnek - golyóálló. Odakinn a Dora Milaje már küzd az embereikkel, nekem pedig elég időm van rá, hogy az autót, amivel jöttünk kinyissam távvezérléssel. Nem kerüli el a figyelmem, hogy ellenfeleink autóinak a kerekeit valamiféle hiba érte! Biztosan nem a vörös démonasszonyok voltak... Biztos, hogy nem! Ó, dehogyisnem! - Mennünk kell! – hangom kérő, a legkevésbé sem parancsoló. Látván távozásunk Okoye és a többi hölgy sem úgy tűnik, hogy maradnának. A fentről lövöldöző repülőikkel kárt ugyan nem tehetnek az autókban, de bennünk annál inkább, így tekintetem sürgetheti a Királyunkat. Ha nem velem tart, nem erőszakoskodom. Viszont én abba az autóba ülök, amivel jöttünk, s már taposom is a gázt. A repülőik közül kettő indul a nyomunkba. A harmadik minden bizonnyal az ott maradt vezérüket szállítja el valahová.
- Béketárgyalás... – csóválom a fejem, a lándzsa immár ismét apró amulettként a műszerfal egyik zsebében, miközben én hol előre, hol oldalra pillantok. - Okoye, váljunk szét! – kérem a parancsnokot, akivel szinte egyszerre támad ez az igen merész ötletünk. A kapcsolatot ebben a percben bontom is. Az irány nem Wakanda! A hegyek felé veszem az utat. Eszemben sincs hazavezetni őket, hacsak T'Challa másra nem kér, vagy utasít e percben.

vissza ne nyaljon az a fagyi nyalint  jajj    ||
action on 
Vissza az elejére Go down

avatar

∆ Hozzászólások száma :
62
∆ Kor :
33
∆ Tartózkodási hely :
Wakanda ... or not



A poszt írója T'Challa
Elküldésének ideje Kedd 20 Márc. 2018, 17:51
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Jakira & T'Challa
TRAP


A szavait hallva kissé ráncoltam a homlokom, de nem mondtam semmit. Egy kívülállónak ez mind furcsa lehet. Arra, hogy így vigyáznak valakire az emberek, akit még csak nem is ismernek igazán. Az egyetlen oka annak, hogy így a szívükön viselik a sorsom, hogy a királyuk vagyok, de nem ismernek engem, nem úgy, mint a legjobb barátaikat. A kötelesség az, amit a wakandai nép mindennél többre tart, ami alól nincs kibúvó. Az én kötelességem az, hogy megvédjem őket, és mégis inkább ők azok, akik engem védenek. Apám halála nem az ő lelkükön szárad, hanem az enyémen. Én nekem kellett volna őt megvédenem.
Gyorsan szabadul el a pokol. Fegyveresek sokasága ront be a szobába és támad ránk, pedig így sem voltak kevesen a teremben. Az első ember veszteségeik után pedig már a fegyvereiket is használják, szüntelenül tüzelve ránk, lemondva úgy látszik arról, hogy foglyokat ejtsenek. Lassabb vagyok, minthogy eltudjam ütni a felém lőtt gránátot és ahogy hozzáérek, már robban is. Métereket dob arrébb, hiába vibránium a páncél, robbanás túl közel következik be hozzám, így is megérzem a fájdalmat, ráadásul az sem tesz túl jót, hogy nagy erővel vet a robbanás a falnak, amit kis híján át is szakítok.
-Uhh.. – morgom, ahogy magamhoz térek a néhány pillanatig tartó kábaságból, és teszek egy erőtlen próbálkozást, hogy feltápászkodjak, de a szédülés és az átmeneti süketség miatt nem megy túl könnyen. Túl sok időm viszont nincs összeszedni magam, mert egyből nekem rontanak hárman, és az első lábat még félretudom ütni, ami felém lendül, viszont visszaesek a földre, mikor egy széket kettétörnek rajtam. Hátra rúgok egyet még a földről, amitől a férfi térdkalácsa hangos roppanással törik el, a harmadikat pedig, aki rám szegezi a fegyverét, az érkező Jakira sodorja el és üti ki. – Szép volt. – hadartam, ahogy Jakira segítségét kissé igénybe vettem, hogy felállhassak.
Épp kezd csak visszatérni a hallásom, mikor Jakira az alkaromnál fogva húz maga után. Egy katona lépne ki elénk a folyosóra, aki meglepődve fordul felénk, de Jakira és közé lépek, mikor lőni kezd, majd a nyakánál megragadva a plafonnak dobom, mielőtt tovább mennénk.
-Akkor induljon! – mondtam, ahogy beugrottam az autóba, amivel jöttünk és eltűnik a sisak a fejemről, majd az oldalamat kezdtem dörzsölni, ahol a gránát felrobbant. A páncélnak nem esett baja, nekem alatta azonban van egy kis problémám. Még szerencse, Shuri kinyírna, hogy a tönkre tenném az egyik páncélját.
-Mi a baj? Egész simán ment … -  mosolyodtam el, ahogy kipillantottam az ablakon, hogy lássam az üldözőink. A levegőben nem csak repülők, de néhány helikopter is feltűnik a láthatáron. Tényleg mindent megtesznek, hogy kiiktassanak mindent.
-A fák közé, ott nehezebb célpont vagyunk. – mondom, habár ezt minden bizonnyal ő is tudja. – Kérem a lándzsát! – tartom a kezemet, ahogy kinyitom az ajtót és kimászok az autó tetejére. Egyből tüzelni kezdenek, de nem sokat ér, amint pedig Jakira kiadja nekem a lándzsát, felemelve azt célzok és elhajítom, ami beleáll a legközelebbi helikopterbe, pillanatokkal később pedig tehetetlenül el is kezd forogni és becsapódik a földbe.


Nem biztos, hogy bánnám  nyalint  jajj   | i am gonna be |
Vissza az elejére Go down





A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Hétf. 26 Márc. 2018, 21:17
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next



you give it all
T'Challa & Jakira

Nincs meg bennem a hajlam arra vonatkozóan, hogy kihátráljak a tűzvonalból, ám látva a túlerőt és tudva, hogy egy Királyunk már elhullott - nem kockáztathatunk. Egyetlen kiút az autónk. A jármű, amivel jöttünk. Én szereltem fel, biztonságot nyújt és elég gyors ahhoz, hogy ne érhessenek utol bennünket. Leszerelem a támadóját, s az elismerésére biccentek, de nem felelek szavakkal. Felsegítem, mikor elfogadja a kezem és már terelem is kifelé. Az utunkat egy katona állja el. Megfeszülten nézek a fegyverére és le is szedálnám, ha T'Challa másképpen nem dönt; elém lép. A Párduc öltözete felfogja a golyókat, így hát persze, hogy a testével véd. Elintézi, azt követően szabad a pálya.
- Igenis! – bólintok, s máris a gázra lépek. A Királyunk úgy döntött velem tart, így a feszültség csak növekedik bennem. Innentől már nincs velem sem Okoye, sem a Dora Milaje. Persze biztos vagyok benne, hogy minden maguktól értetődött megtesznek majd, hogy minél kevesebben legyenek a nyomunkban, de azért a fekete paca, amit a Párduc jelent elég feltűnő ahhoz, hogy elegen jöjjenek utánunk.
- Igen, és az oldalán az a karcolás pedig egy baráti puszi volt... – pihegve magyarázok, de még csak a visszapillantóból sem nézek rá. A helyzet az, hogy tudom, hogy mire vagyok képes. És azt is tudom, hogy az autó ellenáll a legerősebb rakétáiknak is. Csakhogy nem végtelen a tűrőképessége. A lila árnyalatú pajzs az autó körül megreped előbb-utóbb. És nem mindenkinek van az autóban vibránium 'bőre'. És még ha csak annyi bajom lenne, hogy túlélem-e (ami megjegyzem a legkevésbé sem számít, Királyommal egy autóban ülve) az autó műszerfalán feltűnő rakétákból tudom, hogy máris célba vettek minket.
- Értettem. – éles bal kanyar és már húzzuk is a porcsíkot magunk mögött. - Tessék? – pillantok a visszapillantóba, s ahogy látom, hogy a kezét nyújtja, nem habozok. Bár nem tartom jó ötletnek, nem lehetek engedetlen vele szemben. Akkor sem, ha hülyeség a terve! Ahhoz, hogy lőhessen vele, le kell vennem a védelmünket, ami rakétákkal a nyakunkon necces. Hátranyújtom a nyakéknek álcázott lándzsát', egyik ujjammal mutatva, mire nyomjon rá, ha azt akarja éles fegyver legyen belőle. A védelmünket leveszem és wakandai nyelven szitkozódom, amíg ő kimászik. Kanyargósan veszem az útirányt, s hiába pontos a dobása, a rakéták közelednek.
- Húzódjon vissza! – kiáltok hátra, miközben a műszerfalon vörös villanás és rikácsoló hang adja tudtomra, hogy alig van időnk. Ekkor már a fák között hasítunk, de a rakétáikat ránk célozták.  - Kérem! – kiabálok, amíg vissza nem ül, s amint ez megtörténik, már aktiválom is a védelmünket...

...aktiválnám.

Elkésem vele. Az autó fenekébe belerobban az első rakéta, amit tompa lökésként élünk meg. A fák törzsei közé pörög az autó, félig az orra felé billenve. Újabb és újabb robbanás, de nem kiabálok. Próbálom tartani a kormányt, hiába ütközünk sokat és nagy lendülettel, nagyon igyekszem. Abban hiszek, hogy ő egy karcolás nélkül megúszhatja.  - Ugorjon ki! – kiáltok felé, mikor az utolsó rakéta is belecsapódik az autóba és atomjaira bontja azt le. Képszakadás. Valahogy, valamikor kiszakadok az autóból. Bár a törzsemen rajta van a vibránium ruha, a lábaim és a karjaim, továbbá az arcom, a fejem nincsenek védve, s ahogy kizuhanok az autónak már aligha nevezhető leroncsolt darabokból, a fejem védem elsősorban. A Királyomért is aggódom, de tudom, hogy a ruha felfogja. Az, amit viszont a ruha nem fog fel, én pedig nem élhetek túl - a szakadék, amibe zuhanok.

ezt írásban kérem!  nyalint  jajj   ||
y o u  a r e 
Vissza az elejére Go down

avatar

∆ Hozzászólások száma :
62
∆ Kor :
33
∆ Tartózkodási hely :
Wakanda ... or not



A poszt írója T'Challa
Elküldésének ideje Csüt. 29 Márc. 2018, 13:59
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Jakira & T'Challa
TRAP


Megpróbáltam. Sejtettem, hogy a tárgyalás csak nevében fog emlékeztetni bármilyen békés beszélgetésre, de úgy döntöttem egy próbát megér. Baba folyton azt mondogatta, hogy harccal békét kivívni nem lehet, legalábbis nem hosszan tartóan. Wakanda soha nem háborúzott, ha nem volt muszáj, távol tartottuk magunkat a világ bajaitól, háborúitól. Nem kezdünk háborút, véget vetünk annak, ha tudunk. Háborút pedig sokféleképpen lehet vívni, a mai nap is véget vethettünk volna egynek, ehelyett … úgy tűnik inkább felelevenítettünk egyet, önhibánkon kívül.
Jakira mellé szállok, mert Okoye-ék így is sokan vannak. Több kocsit könnyebb követniük, mint egyetlen egyet. A Dora Milaje megtesz mindent, hogy akadályozzák az üldözőinket, de túl sokan vannak, vissza kell vonulniuk. Nem fogják hagyni, hogy Wakanda határát ellenség lépje át, ahogy mi sem. Jelen pillanatban pedig mi vagyunk az űzött vad, nem Okoye-ék.
-Megesik. – vonom meg a vállamat, ahogy az oldalam felé pillantok. Túlfogom élni, volt már rosszabb is. Nem először próbálnak meg felrobbantani. -  Túlélem. – jegyzem meg, jelezve, hogyha aggódik is, ne tegye. Kettőnk közül engem véd vibránium páncél.
Nem ismétlem magam, mikor visszakérdez, csak továbbra is a kezemet nyújtom a lándzsáért. Túl könnyű célpontok vagyunk, főleg a levegőből. Az autó egy ideig bírni fogja, de nem örökké, előbb kell megszabadulnunk az üldözőinktől, mint nekik tőlünk. Éppen ezért mászok ki, a karmaim az autó tetejébe vájva stabilan megkapaszkodom és pillanatok múlva a helikopter megállíthatatlanul zuhanni kezd a becsapódó lándzsa miatt. Hallom Jakira hangját, és már éppen lendülnék vissza az autóba, mikor az első rakéta becsapódik és az autó elemelkedik néhány méterre a földről. Megtudok kapaszkodni az ajtóban, de visszamászni nem, a folyamatos irányváltozások és ütközések miatt. Sikerül átlendülnöm az autó másik oldalára, ahol Jakira is helyet foglal a kormány mögött, majd a karmokat kiengedve egy vágással leválasztom a székét az autótól és még azelőtt magammal rántom, hogy a robbanás első igazán erős hulláma elérne minket. A következő már nagyot lök rajtunk, és a szakadék felé zuhanunk. Jakira keze után nyúlva próbálom őt elkapni, miközben másik kezemmel a sziklafalon próbálnék fogást találni, ami egy pillanatra sikerül is, de a becsapódó rakéták miatt a fal leomlik, mi pedig most már megállíthatatlanul zuhanunk. Zuhanás közben annyit tudok tenni, hogy Jakirát megragadva fordítok magunkon egyet, hogy én legyek alul az ütközésnél. – Kapaszkodjon! – kiáltom neki, mielőtt még földet érnénk és erősen szorítom a kezénél fogva magamhoz, hogy ne repüljön tovább a becsapódáskor.
Néhány pillanat múlva pedig hangos robajjal be is csapódunk a faágak közé, amik bár tompítanak a zuhanás gyorsaságán, az összeset áttörve zuhanunk keresztül rajtuk és érünk földet egy hangos puffanás kíséretében. Ha akarnám sem tudnám elfojtani a fájdalmas nyögést, ami kiszakad a torkomból, mikor földet érünk. A maszk eltűnik az arcomról, a páncél pedig érezhetően meghibásodott a zuhanásban, mert csak vibrált körülöttem. – Jól van? – pillantok Jakira felé, akinek segítenék lekászálódni rólam, ha megtudnám mozdítani a kezemet, de egyelőre egy testrészemet sem érzem. – Egész simán ment. – mondom, ahogy megpróbálok felülni, nem valami sok sikerrel. – Ennek vége. – jegyeztem meg, ahogy végignéztem a vibráló páncélon, majd a tarkómhoz nyúlva kikapcsoltam azt és megpróbáltam felállni. Éreztem, ahogy kezd visszatérni az élet a végtagjaimba. – Azt hiszem más utat kell keresnünk. – mondtam, ahogy felpillantottam a szakadék teteje felé, ahonnét lezuhantunk. A helikoptereket még mindig hallani lehetett felettünk. Láthatták,a hogy lezuhantunk, úgyhogy embereket fognak küldeni utánunk. Biztosra akarnak menni.


Akkor kérek papírt és tollat  nyalint  jajj   | i am gonna be |
Vissza az elejére Go down





A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Pént. 30 Márc. 2018, 20:41
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next



you give it all
T'Challa & Jakira

A rakéta lökőerejére fókuszálva próbálom az autót egyenesbe tartani, ami igazából lehetetlen küldetés. A gondolataim a Párduc körül kószálnak. Bízom a ruhájában és arra gondolok még ebben a percben is, hogy biztosan védve van a legtöbb ütés ellen, amikor a székembe marnak karmai. Tekintetem a sötét foltra szegezem, ám hiába fognék fel bármit is, máris kiragadja az ülőhelyem. A következő pillanatban pedig már zuhanunk lefelé. Ha nálam lenne a lándzsám beledöfhetném a kőfalba mellettünk, ám annak hiányában és az esés gyorsaságának függvényében kell kitalálnom, hogy mégis mihez kezdjek. Látván ő sem feltétlen tud megkapaszkodni, az esélyem rohamosan csökkennek. A vibránium pajzsom az autóval együtt robbanhat fel tőlünk távolabb, így hát a cipőmet próbálom elérni. Abban van tapadófelület, ám kétlem, hogyha el is érném sikerülne a zuhanás sebességében bármit is elérnem. Mikor ezzel próbálkozom Challa keze váratlanul eléri az enyém és hirtelen ránt magához. A védelmező szándékát értékelem és nem is mondok ellent. Amennyire tudom, kicsire húzom magam. Leginkább a kezeim bújtatom mellkasaink közé, hiszen a törzsem védi a vibránium. A végtagjaim vannak veszélyben és a fejem, amit a nyakához bújtatok. A becsapódás erejében, még ha rá is esek, összetörhetem magam. Ezért próbálok minél erősebben hozzá simulni. Talán van esélyem...
Hallom, hogy rám kiabál, de nem húzom el a kezem közülünk, mert ha megteszem, eltörhetem. Lehunyom a szemeim és beleidomulok a sötét foltba, hogy aztán az ágak karcolása után beleütközzünk a talajba, kisebb porfelhőt kavarva, továbbá krátert alattunk. A puffanás erejét minden csontom megérzi, de az, hogy magára emelt - számomra túlélést biztosított. Ettől függetlenül számos helyen vérzek és érzem a zúzódást erejét. A vibránium keményebb, mint a föld és alighanem olyan, mintha tömény vibrániumba csapódtam volna. Nehezen mocorgok, de legurulok róla, mert valószínűleg neki is épp olyan, ha nem súlyosabb fájdalmai vannak, mint nekem. - Nem fontos... – nyöszörögve húzom fel magam ülőhelyzetbe, hogy felmérjem a károkat magamon. Alighanem fegyvertelen maradtam és erőtlen. Bár utóbbit sosem vallanám be. A homlokom tompa fájdalmat érzékelek, de mit sem foglalkozom vele, a Királyom felé fordulok.  - Hogy van? Megsérült valahol? – fordulok át a helyzetemen, hogy a lábaim magam alá gyűrve, valamelyest felé forduljak. Ha kell, felsegítem ülőhelyzetbe. - Felség... – hangom elgyengült, ahogy arra kérem, ne vicceljen ezzel. Nem sokon múlott, s én a magam részéről meggyőződtem volna róla, hogy itt maradok. Lehajtom a fejem, mert nincs rá jogom, hogy csendre utasítsam, de ezúttal úgy érzem - mégis csak van egy kevés. - Megnézhetem, ha gondolja. – felajánlom, mert úgy hiszem, ha szükségét érzi, megpróbálhatom helyrehozni. Bár a megfelelő eszközök nélkül halott ügy. Látván, hogy kikapcsolja és felegyenesedik, leporolva magam én is így teszek. - Semmi gond. Értesítem Okoyet a hollétünkről... – nyúlok a karkötőmhöz, ám az úgy fest, meghibásodott, amikor erőteljesen préseltem magam a Párduchoz a zuhanás közben. - ... vagy nem. – sután, lopva pillantok a Királyomra. - Semmi gond. – nyúlok a hajamba tűzött tűcsattért, ami még nem mondta fel a szolgálatot és egyetlen csavarásra wakandai tőrré növi ki magát a kezemben. - Erre. – épp az ellenkező irányba indulok meg, mint amerre a gépek köröznek, s a sűrű zöldbe hajolgatva haladok, bízva benne hogy velem tart. - Van még egy stabilizátor nálam, ha valamije fájna, Felség. – magyarázom, miközben a sűrű növényzetbe vezetem magammal. Remélhetőleg a megfelelő irányba. A karperecem tropára ment, ezért nem is erőlködöm vele, eldugom az egyik zsebembe. - Ha visszaérünk, rendbe hozom a ruháját. – magyarázom továbbra is előre meredve, a lehajló óriáslevelek alatt bújva. Elég sok pontom sajog. És úgy érzem meg is repedt néhány csontom. Ám amíg a Királyom nincs biztonságban és rám van utalva, nem adom meg magam a fájdalomnak.

manapság semmit sem adnak ingyen   nyalint   jajj   ||
symphony for us  
Vissza az elejére Go down

avatar

∆ Hozzászólások száma :
62
∆ Kor :
33
∆ Tartózkodási hely :
Wakanda ... or not



A poszt írója T'Challa
Elküldésének ideje Kedd 10 Ápr. 2018, 14:37
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Jakira & T'Challa
TRAP


A földet érés pont olyan, ahogy arra számítok: kellemetlen, fájdalmas és … nagyon fájdalmas. A vibránium páncél kitartott, mindkettőnk életét megmentve, de nem egy közel másfél száz méteres zuhanáshoz volt kalibrálva, ráadásul nem sokkal ezelőtt jónéhány golyót és gránátot is bekaptam, így nem csoda, hogy a fentről lefelé vezető út végére a páncél megadta magát.
-Dehogynem. – reagálok a szavaira, mikor sokadlagosnak nevezi a saját testi épségét. Felé pillantva próbálom felmérni, hogy milyen súlyos sérüléseket szenvedett, de tekintve, hogy tud mozogni és egyetlen végtagja sem áll lehetetlenül kifordított helyzetben, a történtekhez képest rendben lehet. – Valahol biztos … -  nyögtem, ahogy felsóhajtottam, mielőtt végignéztem volna saját magamon. A Fekete Párduc ereje gyorsabb regenerációt is lehetővé tesz a számomra, ha van is súlyosabb sérülésem, az … csak ideiglenes, ahogy azt Jakira is tudja. – Túlélem. -  mondom aztán, nem éppen önbizalomtól telve, de jelen helyzetben még kába vagyok kissé a zuhanástól. - Majdnem meghaltunk, nem tehetek róla. – vonom meg a vállamat, amennyire megtudom a szavait hallva. Valahogy az ilyen eseteket is fel kell dolgozni, nekem a legegyszerűbben így megy. – Ha szeretné. – nyújtottam át felé a tapaszt, levéve azt a tarkómról. Nem vonom kétségbe a szakértelmért, de nem hinném, hogy a jelen helyzetben a rendelkezésére állnának azok az eszközök, amivel helyrehozhatja. Nálam pedig egy gallynak is nagyobb hasznát venné a javításban. – Egyébként is csak aggódna. – húzom el a szám, ahogy megvonom a vállam. Nem, mintha nem örülnék annak, hogy láthatom Okoye-t. Engem sem villanyozz fel a gondolat, hogy ellenséges területen ragadtunk fegyver és páncél nélkül. – Szóval ezért az a sok ékszer. – jegyzem meg, mikor a hajtűből pillanatok alatt tőr válik. Wakandában az ékszereknek kissé más jelentősége van, mint a világ többi részén. – Ne aggódjon miatta, én rendbe jövök – feleltem, követve őt. Ő is tudja, hogy a Fekete Párduc ereje kivételezett helyzetbe hoz engem. – Nagyobb hasznát fogja neki venni, mint én. – utasítom el, de értékelem a felajánlást. Az én fájdalmaim el fognak múlni, az övéi tartósabbak, neki nagyobb szüksége van a stabilizátorra. – Nem hinném, hogy szükséges, Shuri vagy ötöt csinál folyamatosan. – ő pedig valamiféle az „új mindig jobb” felfogásban gondolkodik, úgyhogy javítás helyett inkább rám ad majd valami új változatot. Amíg működik és megvéd a golyóktól, nem lehet ellene kifogásom.
- Üljön le. – nyúlok Jakira válla után, hogy megállítsam és egy farönk felé mutatok. – Ez parancs. – halovány mosoly ül ki az arcomra, ahogy ezt mondom. – A stabilizátort, használja. Ez is parancs. – teszem hozzá, mielőtt még esetleg ellenkezne. – Mije fáj? Segíthetek, ha elmondja. – mondom, ahogy a térdemre dőlve leereszkedek mellé. – Nem fogom hátra hagyni, de ehhez életben kell maradnia. – magyarázom, ha esetleg tovább akarna menni. Látom rajta, hogy fájdalmai vannak, ő pedig nem olyan szerencsés azokkal, mint én. Pihenésre van szüksége, minimum egy kevésre.


király vagyok, úgy olcsóbb  nyalint   | i am gonna be |
Vissza az elejére Go down





A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Vas. 15 Ápr. 2018, 14:06
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next



you give it all
T'Challa & Jakira

Zuhanás közben csak arra tudok gondolni, hogy a ruhának köszönhetően ő megmenekül. Arra nem számítok, hogy magához húz, de elfogadom a védelmét, mert tisztában vagyok vele, hogy a földet érést máshogyan nem úszhatom meg. És bár hiába rántott maga fölé és tompította az ölelésünk az esést, én halandó emberként megéreztem. Érzem most is, minden csontomban. Nem lennék túlságosan meglepve, ha el is repedt volna, vagy tört volna helyenként a belső vázam. Hiába fáj, hiába húz le, nem adhatom meg magam neki.
Egyikünk sincs elragadtatva a helyzettől. A kelleténél hűvösebben szólunk egymáshoz, de igyekszem minél tisztelettudóbban tenni azt. Keveset pillantok a szemébe, csak akkor tartom a szemkontaktust, ha muszáj. Egyébként próbálom rögtön kitalálni, hogyan legyen tovább, merre induljunk és miképpen értesítsem Okoyet. Bizonyára láthatták, hogy az autónkba repült a rakéta. Méghozzá nem is egy! Valószínűleg meg is kezdik a keresésünk hamar. Addig is annyi a dolgom, hogy életben tartsam magunkat. Az én felelősségem a Királyunk védelme e perctől fogva, akkor is, ha sokkal erősebb nálam. Félmosollyal pillantok rá, amikor kifejti, hogy talán a trauma miatt érez rá késztetést, hogy viccelődjön. Aprót bólintok, majd közelebb lépek, de csak annyira, hogy magamhoz vegyem a tapaszt. - Köszönöm. – amint már az ujjaim között van, alig kettőt tekerhetek rajta és máris felvillan a kék színű kivetülése a Párduc ruhának, ami mutatja vörösen villogó jelekkel, hol sérült meg a páncél.  - Franc... – motyogom kissé türelmetlenül. A legtöbb ponton nem felszíni a sérülés, a szálak alatt repedt meg a páncél. A felső réteget megtudnám javítani, ám ezzel nem tudnék boldogulni.  - Sajnálom. – kérek elnézést lehajtott fejjel a ruháért, a káromkodásért az imént és a helyzet miatt is. Erőszakosabban kellett volna kiállnom azért, hogy ne menjen el erre a tárgyalásra és akkor most nem lenne életveszélyben. Rögtön Okoyet próbálnám elérni, de meghibásodott a hívóm.  - Gondolja, hogy nem aggódik már így is Önért? – döntöm kissé fejem, miközben gondterhelt pillantással nézek fel rá. Az egész népe aggódik érte. Minden egyes wakandai. És valószínűleg ez így is marad, ameddig rajtunk ül a féltés arra vonatkozóan, hogy nem tudhatjuk, ha Királyaink elhagyják Wakandát, visszatérnek-e.  - Igen... nos, kevésbé feltűnő. – pillantok le a megjegyzését hallva a kezemben lévő tőre. Kissé elszégyellem magam, amiért nem vagyok jó partner a kommunikációban, de nem vagyok a szavak embere. Sokkal inkább a tetteké. Rögtön el is indulok, hogy haladjunk.  - Ahogy kívánja. – bólintok vállam fölött hátrafelé, de nem fordulok felé a törzsemmel, éppen csak fordulok, hogy lássa a mély tiszteletet a szögben, ahogy dőlök. Mindössze csak ismét bólintok, amikor elutasítja a stabilizátort. Inkább elrakom, kellhet még neki a későbbiekben.  - Értettem. – felelem határozottan, majd a tőrrel a kezemben dőlök jobbra, balra, kerülgetve a nagyobb leveleket, melyek takarják a csapást előttünk. A csapást, melyet én magam taposok nekünk.
A hirtelen vállamra pihenő karra kissé összerezzenek, de rögtön megdermedek. Ha parancsol valamit, én teljesítem. Habár ezúttal nemlegesen rázni kezdem a fejem és szóra nyitnám a szám, hogy ellent mondjak, de felszólít. És pontosan tudja, hogy a parancsot nem tagadom meg.  - Rendben. – leülök a rönkre, amire mutat, majd kíváncsian nézek fel rá onnan, ám amikor a stabilizátor használatára kér, kihúzva magam felsóhajtok.  - Felség, kérem bocsásson meg, de úgy gondolom, hogy kötelességem emlékeztetni rá, hogy a terroristák még a közelben vannak és ez az egy stabilizátorunk van, így hát ha magával történne valami, arra fog kelleni... – nem nézek a szemébe, magam elé révedve mondom a nézőpontom és csak bízom abban, hogy elfogadja. Hirtelen mellém ereszkedik, mire ejtek felé egy bocsánatkérő pillantást. - Azt hiszem, hogy megrepedt az egyik bordám.
nézek rá érzelemmentes arccal, amikor arról kérdez, hol fáj. Hallom a szavait és igazat adok neki, így nem is veszi sok hasznom. Így hát bólintok és felé nyújtom a tőrömet.  - Bemetszést kell csinálnia. – mondom, miközben már a vibránium dresszem lekapcsolom. Gyakorlatilag alsóneműben ülök a rönkön, a Királyom előtt. Jól láthatóan tele vagyok zúzódásokkal, mégis a hasfalam bal mentén a legsötétebb a bőröm.  - Itt. – mutatok rá jobb kezemmel, majd a Királyom szemébe nézve várok türelemmel, hogy megtegye. Igazából piszkosul fáj, de megtanultam elrejteni az érzelmeim. Kém vagyok. Ez a dolgom. A stabilizátort csak akkor tudjuk alkalmazni, ha egyenes járat van a sérült ponthoz. Mivel a bordám nem érhető el így, muszáj beleszúrnia a tőr hegyét.  - Mehet. – húzódom az ellentétes irányba, fejem is elfordítva arról, hogy nyílt és szabad teret hagyjak neki. Közben előveszem a stabilizátort, hogy rögtön megfékezhessem majd vele a vérzést és a fájdalmat.

gondolja?   nyalint   ||
symphony for us  
Vissza az elejére Go down

avatar

∆ Hozzászólások száma :
62
∆ Kor :
33
∆ Tartózkodási hely :
Wakanda ... or not



A poszt írója T'Challa
Elküldésének ideje Csüt. 19 Ápr. 2018, 19:49
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Jakira & T'Challa
TRAP


-Ne tegye. – rázom meg a fejemet a szavait hallva. – Megmentette az életünk, jó munkát végzett vele. – húzom egy halovány mosolyra a szám, megvonva a vállamat. Eredetileg azért tervezte, vagy tervezték Shuri-val, hogy rám vigyázzon, viszont így kettőnk életét mentette meg, ezzel pedig bőven túlteljesítette azt a célt, amiért készítették. – Értünk. – javítom ki őt, mikor Okoye-ről és az aggodalmáról beszél. Nem csak én estem itt most csapdába, hanem velem együtt Jakira is. – Nem kell neki jobban, mint szokott. – felelem egyszerűen. Baba halála előtt is már nagy gondot fordítottak a védelmemre, mint kiderült, nem én voltam az, akit védeni kellett volna. Atyám rám bízta a védelmét, az enyémet pedig másokra. Én túléltem, ő pedig belehalt. Én buktam el, Wakanda pedig elvesztett egy nagyszerű királyt. Megértem, hogy ódzkodva engednek el, de én nem az a király akarok lenni, aki falak mögé bújva prédikál. – Nem bújkálhatok Wakandába, és nem is fogok. Az én feladatom, hogy képviseljem Wakanda érdekeit, és ezt meg is fogom tenni, legjobb tudásom szerint. – lassan, nyugodt hangszínben beszéltem, Jakirára pillantva. Megértem Őt, Okoye-t, bármelyik wakandait, de nekem Wakanda kell legyen az első, akkor is, ha az az én életem veszélyezteti. – Hídakat ígértem, nem falakat. Nem beszélhetek úgy bizalomról, ha folyton gyanakszom. – felkészültünk, sejtettük, hogy mi lesz ennek a találkozónak a vége, de megadtuk az esélyét annak, hogy ez másként legyen. Megosztott a világ és az ebből fakadó gyűlölet mélyen áthatja, ezen pedig csak egyféleképpen segíthetünk, de ehhez kockáztatnunk kell, én pedig kész vagyok vállalni ezt. – És praktikus.  jegyzem meg a tőr felé pillantva. Ezek után nehéz lesz a későbbiekben nem minden egyes ékszerében egy potenciális fegyvert látni. Fő a biztonság és az elővigyázatosság, ahogy szokták mondani, ezt megtettük, és túléltük, ha szerencsésen is. Nem hirdethetünk békét fegyverekkel, mi nem ilyenek vagyunk. Megvédjünk magunkat, ahogy tettük most is, de nem háborúzunk.
-Köszönöm. – bólintok hálásan mosolyogva, hogy nem ellenkezik, bár látszik rajta, hogy azt tenné. Értékelem azt, hogy az emberek ennyire szívükön viselik a sorsom, de azt nem, hogy maguk elé is helyezik azt. Az életem nem lesz több, csak mert király vagyok, és ahogy Baba mondta egyszer, egy királynak életében és halálában is szolgálnia kell a népét, Wakanda örök, én nem. – Értékelem a kötelességtudatát. – bólogatok rápillantva, miközben leereszkedem mellé. – Nem történik semmi velem, ha vigyáz rám, ahhoz viszont jobban kell legyen, igaz? – döntöm enyhén előre a fejem, ahogy kérdőn pillantok rá. Nem fogom egyébként sem senkinek sem feláldozni az életét az enyémért. Királyként ennek épp az ellenkező a kötelességem. – Kész csoda, hogy csak egy. – jegyzem meg, felsóhajtva. Elég nagyot zuhantunk, ennél sokkal rosszabbul is kijöhettünk volna, mint néhány sérült borda.
-Öhm… -  akaratlanul is kiszökik belőlem, mikor a kezembe adja a tőrt, majd lekapcsolja a ruhát. – Rendben…  - mondom aztán, nyelve egy nagyot, mikor néhány pillanat múlva magamhoz térek és a kezemmel óvatosan odanyúlok Jakira oldalához, ahova mutatott. ¬– Háromra. Egy, kettő… - és itt szúrok, meg sem várva a hármat, gyorsan, precízen, majd arrébb húzódok, hogy használhassa a stabilizátort. – Remélem működik. – mondom, a stabilizátor felé pillantva, miközben a tőréről a vérét az ingembe törlöm és nyújtom neki vissza. – Várjon, pihenjen még! – nyúlok a válla felé, hogy megakadályozzam, ha felakarna állni egyből, miközben én felegyenesedek. – Mindig ilyen … kevés ruhát hord? – kérdezem, miközben próbálok nem direktben ránézni. Nem, mintha beleakarnék kötni, csak hát … nem öltözte túl az utat, bár igaz, hogy nálunk általában felesleges vastagon öltözni.


próba szerencse nyalint   | i am gonna be |
Vissza az elejére Go down





A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Kedd 24 Ápr. 2018, 22:48
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next



you give it all
T'Challa & Jakira

Magamra erőltetek egy mosolyt, amikor kijavít. Nem ellenkezem. Nem tiltakozom. A Királyom szavában mindig hiszek, ám ezúttal megcáfolhatnám. Valószínűleg bele sem gondol abba, hogy miféle megrovást kaphatok azért, amiért engedelmetlenül a sofőr helyére ültem, továbbá veszélybe sodortam és még egy rakétaesőbe is belevontam. Az én biztonságom a legkevésbé sem fontos. A családomnak igen. Okoye nem aggódhat értem úgy, ahogy érte, de ez a meccs a színfalak mögött, az Ő háta mögött zajlik majd. Én pedig teljes válszéleséggemmel vállalom a felelősséget azért, hogy mellettem érte a veszély.  - Felség, nekem nem kell magyarázkodnia. – tisztelettel a hangomban hajtok fejet előtte, szemben állva vele. Kissé kényelmetlenül érint a hirtelen vallomás, ami felszínre kívánkozik őbelőle. Nem kértem tőle, továbbá nincs is jogom hozzá. - Kérem, bocsásson meg, ha azt éreztettem, hogy szükséges. – bár nem szívesen emelem fel karjaim, de a meghatározó Wakanda Örökké! - alig hallható sóhaj formájában elhagyja ajkaim, miközben X-et formálok egy pillanatra mellkasom előtt. Teljes lélekkel és szívvel hazámat szolgálom. Akárcsak a Királyom! De soha, egyetlen egyszer sem kívánom ezt tiszteletlenül tenni. Azzal mélyebb sebet ejtenék a büszkeségemen, mint amekkorát érzek fizikailag magamon. Szerény bocsánatkérésem után megpróbálok végre azzal foglalkozni, ami a dolgom. A tőr, az ékszerek megtárgyalása után finom mosollyal arcomon megindulok, hogy megpróbáljam kivezetni őt ebből a veszélyzónából. Ha nem hagyom, hogy kibújjon az autóból, tovább haladhattunk volna. Túl sok bennem a "Ha...". El kell zárnom és arra fókuszálnom, ami jelenleg történik.
Mosollyal arcomon bólintok, ám ez a legkevésbé sem boldog görbe ajkaimon. Sokkal inkább szófogadó. A kérése számomra parancs, így tehát nincs túl sok választásom, mégis próbálom elterelni a tervétől. Úgy hiszem szükségünk lehet még erre a stabilizátorra a későbbiekben, tehát végső soron kár rám fecsérelni. Ő viszont nem ért egyet velem. Leengedem vázam, onnan hallgatom. Arcom játékán uralkodom, ha hagynám, hogy az érzéseim látszódjanak rajtam, valószínűleg elvenné a munkám, de még Wakandából is száműzne. - Igaz. – bólintok határozottan. Azzal foglalatoskodom, hogy szabaddá tegyem a környezetem és felkészüljek rá, hogy ami most következik fájni fog. A Királyom előtt mégsem mutathatom ennek jelét. Acéljellem, platinalélek - emlékeztetem magam, mantrázva mindezt. - Puhára estem... – félvállam felvonom, közben egy halovány mosolyt eresztve ajkaimra. Nem igazán vagyok az a nevetgélő típus. Shuri mellett persze nem tudom megállni. Egyébként a kötelességtudat mindennek előtt.
Látva arcjátékát és pillanatnyi habozását nem csupán öltözékem, de a kérésem is meglepetésként éri. Ennek ellenére hamar megérint ott, ahol kértem tőle. Elfordítva fejem bólintok, amikor a számolást említi. Kihúzom magam, mély levegővel telítem tüdőm, majd összepréselem fogaim, ajkaim behúzva. A szúró, éles fájdalomra nem rezzennek, csupán szemöldökeim futnak össze. Képtelen vagyok arcizmaim engedésére, ezért bár szól hozzám, én a stabilizátort küzdöm a szervezetembe, hogy aztán kék fénye lassan belesimuljon a lila vibrálásba - szépen lassan szétfutva azon a ponton, mintha csak az ereimbe kapaszkodnának a fények. - Köszönöm. – hangom kissé remeg, ahogy a tőrt, továbbá a segítségét is megköszönöm. Reszketegen emelkedem fel, hogy tovább haladhassunk, amikor pihenésre int. - Ugyan, kérem, semmi szükség rá. Haladnunk kell, veszélyben van. – visszahullok, mert a kezét nem érinthetem vállam fölött, s szemeim lesütöm, amiért ellenkezek ismét vele. Illetve azért sem veszem fel a szemkontaktust, mert láthatná lélektükreimen, hogy igenis szenvedek éppen. Állam szegve, kérdőn nézek rá, mikor ismét megszólal. A kérdésére természetesen zavarban érzem magam, ahogyan bármelyik nő tenné - de hamar csillapodik ez az érzésem, mikor a férfi helyett, a Királyt látom meg benne. - Ha küldetésre megyek, általában vibránium dresszekben próbálom védeni magam, így aztán előfordul, hogy mindössze az marad rajtam. – megköszörülöm a torkom, sűrűn kapkodva tekintetem magam előtt, nem nézve a szemeibe. - Praktikus és a legkevésbé sem okoz balesetet, továbbá nem hátráltat. – igyekszem megmagyarázni. - Felség, kérem emiatt ne feltételezzen rólam rosszat. – egyenesedem fel lassan, kezemben a tőrrel, majd aktiválom a vibránium dresszt, 'mi kissé megroncsolódott, de legalább többet takar belőlem. - Jöjjön. – hívom magam után, ahogy belelendülök a zöldbe. Próbálok csapásokat keresni, de egyelőre kevés sikerrel. Eltelhet pár perc, amikor hirtelen kitárom a karom Challa elé és ezzel intem mozdulatlanságra. - Bújjon le. – kérem tőle, miközben magam is így teszek. Két lehajló zöld levelet a tőröm hegyével - pontosan előttünk - elmozdítok, hogy három teherautó hol létét fedjem fel előttünk. A férfiak számomra érthetetlen nyelven diskurálnak, de úgy tűnik az autók hátuljában gyerekek és védtelen nők ülnek. Gondterhelt sóhajt fújok ki magamból, majd a mellettem megbújó felé pillantok. - Remélem nem jut eszébe. – bármennyire vagyok magam is segítőkész, e percben fontosabbnak ítélném hazajuttatni őt.

a végén még hiszek magának!   zavarba jöttem  
Vissza az elejére Go down

avatar

∆ Hozzászólások száma :
62
∆ Kor :
33
∆ Tartózkodási hely :
Wakanda ... or not



A poszt írója T'Challa
Elküldésének ideje Hétf. 30 Ápr. 2018, 21:03
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Jakira & T'Challa
TRAP


Jakira szavait hallva, csak elfordítom néhány pillanatra a fejem, mielőtt válaszolnék. Baba azt mondta, hogy a király, aki soha nem vonja kétségbe a döntéseit és nem kér megerősítést, valójában zsarnok. A király nem isten, nem tévedhetetlen, ugyanolyan ember, mint bárki más, a különbség az, hogy neki viselnie kell az uralkodás terhét. A tehert, amit kívülről egész másnak látszik. – Az én biztonságomnál fontosabb Wakanda jóléte, ebben úgy gondolom egyetértünk. – egy királynak a népét kell szolgálnia, Baba sokat mesélt nekem olyan uralkodókról a külvilágban, akik nem bírtak önző érdekeiken felülkerekedni és a pusztulás ösvényére vezényelték a hazájukat. Azt akarta, hogy tudjam, hova vezet, ha a saját nagyságunk túl nagy árnyékot vet. Nem ismertem bölcsebb embert, rátermettebbet az uralkodásra. Ő is tudta, hogy el fog jönni a pillanat, mikor az életét kell áldoznia, ha nem is önként. ¬– Nem bújunk többé el a világ elől. – ráztam meg enyhén a fejemet, lassan beszélve. – A helyes döntések gyakran nehezek és kockázatosak. – éppen ezért helyesek. Baba sok időt töltött azzal, hogy felkészítsen, olykor tudatában sem voltam annak, hogy éppen ezt teszi. Harcost faragtak belőlem, ugyanakkor atyám azt szerette volna, ha nem csak egy harcos szemével néznék a világra, ha látnám mindazt a jót és rosszat, ami hiába van az orrunk előtt, láthatatlan.
-Így is lehet mondani. – pillantottam fel rá egy halovány mosollyal az arcomon. Minden bizonnyal puhább vagyok, mint egy szakadék sziklás talaja. Várok néhány pillanatot, míg ő is felkészül a fájdalomra, ugyanakkor nem várom meg, hogy akkor érezze azt, mikor számít is rá. Olyankor rosszabb, számítani a fájdalomra, rágörcsölni, így kevésbé kellemetlen. – Nem kell. – rázom meg alig láthatón a fejem, mikor megköszöni. Királyként a népem kell szolgálnom és védenem, ennek pedig Ő is a tagja. Egyetlen életet sem hagyok kárba vészni azért, hogy az enyém ne múljon ki. Vállaltam ezt, az áldozatot, mindegy milyen nehéz, meg kell hozni, ha szükséges. – Vagyunk. – javítom ki megint, ahogy a kezeim visszaparancsolják. – Egy ideig pedig abban is leszünk, hogy itt, vagy száz méterrel arrébb, nem számít. – azzal pedig nem csak a saját esélyeit rontja a túlélésre, ha túl hamar akar túl sokat. Ellenséges területen vagyunk, mélyen, nem két nap lesz, mire eljutunk Wakandába, ha addig feleslegesen kínozza magát, azzal nem segít sem magán, sem rajtunk.
-Rosszat? – ráncolom kissé értetlenül a homlokom. – Nem, nem feltételezek rosszat … jól áll. – bólintok aztán, nagyot nyelve, mielőtt még hozzátenném. – Kettőnk közül én öltözöm óriásmacskának. – amit sokan minden bizonnyal furábbnak találnának, mint egy dresszt. Persze, ennek megvannak a maga hagyományai, illetve biztonságai okai, aminek most viszont nem fogom tudni hasznát venni. A páncél még utoljára megmentett, de most anélkül kell helytállni.
Úgy teszek, ahogy kéri, lejjebb ereszkedem, hogy a zöld levelek mögött biztosabb fedezékben legyek, majd mikor Jakira láthatóvá teszi, hogy mi van előttünk, megkeményednek a vonásaim. A kontinensen nem újdonság az emberkereskedelem, Wakanda mindig is ellenezte, általában kémek segítségével próbáltuk szétzúzni azon szervezeteket, akik mások szabadságából húztak hasznot. Sajnos, ez egy időtlen háború. – Már eszembe jutott. felelek Jakira felé pillantva, majd mielőtt ellenkezhetne, kilépek a levelek mögül, és óvatos, de megnyújtott léptekkel érkezem meg a legközelebb álló fegyveres férfi felé, akinek hátulról egy mozdulattal töröm el a nyakát, majd mutatóujjam a szám elé emelve jelzem a teherautóban lévőknek, hogy mit kérek tőlük. Lehajolok, hogy átkutassam a férfit, de a fegyverét a földön hagyom, egyedül az övén lógó karambitot veszem el, majd lépek a teherautó sarkához, kipillantva a másik két járműre. Nyolc fegyverest számolok, plusz négy-öt ember ülhet még a kormányok mögött. Megvárom, míg elfordulnak, majd egyből átugrom a másik jármű mögé, pont az odakilépő fegyveres mellé, mielőtt azonban reagálhatna, a szájára tapasztom a kezem és a lábát kirúgva alóla küldöm a földre, erős ütést mérve a fejére a könyökömmel, mire elveszti az eszméletét. Jakira felé pillantok, mikor felemelkedem a földről, majd a teherautó tetejét megragadva felhúzom magam. Jakira oldalán három fegyveres áll egész közel, az enyémen öten, eltudom őket intézni, ha lesből támadok a magasból. Az autóban ülőket pedig … ott improvizálni kell.


én mindig őszinte vagyok ... és mindig igazam van kacsint jajj   | i am gonna be |
Vissza az elejére Go down





A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Csüt. 03 Május 2018, 15:20
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next



you give it all
T'Challa & Jakira

Nem tudok a szemébe nézni. Megértem a szavait, de nem érzem jogosnak, hogy ha választ vár tőlem. Sosem mondanék le a Királyomról. Wakanda azért olyan, amilyen, mert Királya van és nem is tudnám elképzelni, hogy valaha válasszak. Valóban, mind Wakandát védelmezzük, csak más szerepkörben, de a hűségem nem csak otthonomé, Királyomé is. T'Challáért épp ugyanúgy meghalnék bármelyik percben, mint Wakandáért. Az én szívem nem tesz különbséget és ezt lehajtott fejem e percben bizonyára a tudomására is adja. Ha egyet is értenék vele, és többre tartanám otthonom nála, mégis miféle lojalitásról tanúskodhatnék?! Ez olyan, mintha azt kérdezné, hagynám-e, hogy megmarja a kígyó, csakhogy távol tartsam Wakanda határától,.. a válaszom úgy hiszem magától értetődik.
A farönkön ülve máris túlesünk a stabilizátor felhelyezésén. Felszisszennék, de nem mutatom fájdalmam Királyom előtt. Nem fogadja el a hálám, mire megértően bólintok. Nem tartozom abba a körbe, hogy megengedhessem magamnak azt a luxust, hogy percenként kijavítsam, ha nem értenék vele egyet, noha e percben szívesen elmondanám a véleményem erről-arról. - Ahogy óhajtja. – felelem megköszörülve a torkom eközben, hogy még véletlenül se hallja ki a rosszallásom. Az édesapja nem volt ennyire makacs, sokkal könnyebb dolgom volt mellette, ha az oldalán lehettem. Idomulnom kell még Challa szokásaihoz, meg kell szoknom, hogy most már ő parancsol. Túl messzire kerültünk. Ha napokig egymásra leszünk utalva, meg fogok bolondulni az aggodalomtól, noha higgadtnak kellene lennem, még nem volt alkalmam korábban vele küldetésre menni és úgy hiszem első alkalom gyanánt több nap eltöltése együtt, ... túl sok.
Figyelemmel hallgatom a feleletét. A dressz nem takar túl sokat, ám épp emiatt nem is zavar annyira, mint egy kezes-lábas. Könnyebb, légiesebb, több ékszert és kiegészítőt tudok mellette magamra aggatni, ami valljuk be, hogy szükséges. A macskás megjegyzését hallva elmosolyodom. - Az a macska sokaknak a mindent jelenti. – felelem lágy görbével ajkaimon, fejem finoman oldalra billentve. Nedvesítek ajkaimon, mielőtt hozzáfűzöm: - Többek között, nekem is. – vallom meg őszintén. Nem szeretném, ha azt hinné, hogy a Párduc ruha hasonlítható bármihez. Bastet nem véletlenül áldotta meg Őt és a felmenőinket. A párduc szerelés sokat jelent nekem. Nem feltétlen csak a hitem miatt, vagy azért, mert időnként Shuri mellett dolgozom én is némelyik újításon. Nem. Azért jelent sokat, mert Őt jelenti.
A zöld menedékből leselkedve, arra kérem kimondatlan szavakkal T'Challát, hogy maradjon nyugodt és ne támadjon a fegyveresekre, de mintha csak a levegőbe beszélnék, neki iramodik és teszi a dolgát. Rosszallóan megrázom a fejem, némán sóhajtok, de nem maradok az árnyékban. Utána vetem magam. A gépen ülők felé egy bizakodó, barátságos mosollyal fordulok, majd figyelem merre megy Királyom, s én a másik oldalt lévő hármat veszem célba. De(!), mielőtt megtenném, a fenn ülő rabok egyikéről lecsavarom öltözékét, hogy aztán abban jelenjek meg a három fegyveres előtt. Így, látva, hogy egyike vagyok a túszoknak - nem lőnek rám. - Vizet, vizet. – fohászkodom wakandaiul a legközelebbi fegyvereshez, aki rögtön a karomra mar. Így kihasználom a mozdulatát és kicsavarom végtagját, magam elé rántva őt. Így, amikor a másik kettő lő - nem rám lőnek. Vagy legalábbis nem én fogom fel a golyóikat. Elvéve a férfi övéről a kését, belehajítom a rám lövők egyikébe, míg a másik felé haladok kezemben a megsorozott testtel, hogy aztán közel harcban, a földön végezhesse ő is. Épp csak levegőért kapnék a volán mögül előbukkan még öt fegyveres.
Nem maradok egy helyben, letépem magamról a kölcsön kért anyagot és a dresszemben iramodok neki a távolságnak, hogy aztán elővarázsoljam a tőröm és azzal végezzek velük. A golyóikat felfogja a ruhám, vagy a magam elé rántott testek. Mindenesetre hallva a lövés záport, a másik autóból is az én oldalamra terelődnek a fegyveresek. Nem bánom, ami azt illeti. Egy-egy katona kezét fogva irányítom lövéseiket egymásra, ha kell a tőrömmel, vagy puszta kézzel aprítom őket. Valószínűleg elharcolunk egymással egy tíz - tizenöt percig. Amint az én oldalamon már nincs más, tekintetemmel Challát keresem.
- Jól van? – lihegem, kihúzva magam, alaposan végig mérve a férfit.

kivéve, amikor nem   nyalint   jajj
Vissza az elejére Go down

avatar

∆ Hozzászólások száma :
62
∆ Kor :
33
∆ Tartózkodási hely :
Wakanda ... or not



A poszt írója T'Challa
Elküldésének ideje Hétf. 07 Május 2018, 20:53
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Jakira & T'Challa

Baba mindent megtett, hogy felkészítsen. Mint férfit, mint királyt. Nem akarok neki csalódást okozni, sem anyámnak, sem Shuri-nak, sem egyetlen wakandainak, aki hisz bennem. Nagyszerű király szeretnék lenni, aki megtudja védeni népét, akiben megbízhatnak, és aki naggyá tudja tenni a népünket. Olyan király azonban nem lehetek, mint Baba. Nem tehetem, hogy szó nélkül hagyom mindazt a kegyetlenséget, szenvedést, fájdalmat, amit láttam a világban, az emberek arcán. Segíthetünk rajtuk, meg vannak az eszközeink, hogy jobbá tehessük a világot, segíthetünk az embertársainkon, ha akarunk. Wakanda jólétben fejlődött évtizedeken, századokon át, egészen eddig. Bűn lenne nem tenni semmit, mikor hatalmunkban áll segíteni. A világ megosztott, ez pedig az egész létünket fenyegeti. Ha megoldást akarunk találni, együtt kell működnünk, nyitnunk, példát mutatva, hogyan bánjunk egymással.
Jakira szavaira csak némán bólintok. Habár király vagyok, nem tartom fontosabbnak az életem, mint az övét, vagy bármely wakandaiét. A feladatom az, hogy védjem a népem, minden tagját, Jakira pedig egy közülük. A királynak kell áldozatokat hoznia, nem a népének, én pedig nem fogok életeket feláldozni azért, hogy tovább ülhessek a trónon, csak mert elnyertem azt. A Fekete Párduc erejével bírok, Bastet ajándékával, nem tehetem meg, hogy mindezen erő birtokában félreállok és végignézem, ahogy mások vívják meg a csatáim helyettem. Helyettem senki nem fog harcolni, és végképp nem meghalni.
Ellenben vele, kissé zavarban érzem magam a szerelése (vagyis inkább annak hiányát látva), de túl küzdöm magam a dolgon. Csupán csak máshoz vagyok szokva, a Dora Milaje tagjai nagyobb felületen viselnek páncélt, de … minden bizonnyal meg fogom tudni szokni Jakira stílusát is. A szavait hallva szóra nyitom a szám, de nem tudom, hogy hirtelen mit is mondjak. Nem vagyok a hagyományaink ellensége, királyként védenem és ápolnom is kell azokat, de a megfelelő szavakat mégsem lelem. – Köszönöm. – bököm aztán ki, bár én magam sem vagyok biztos annak, hogy van-e értelme most hálálkodnom. – Ezt a bizalmat … meg is kell hálálnom. – felelem aztán Jakira-ra pillantva. Én vagyok a Fekete Párduc, Wakanda védelmezője és uralkodója. Megesküdtem, hogy a legjobb tudásom szerint uralkodom, hogy megvédem Wakandát az ellenségeitől, akár az életem árán is. Ha ezt a népem tagjai képesek értem meghozni, én sem tehetek kevesebbet értük.
Előbb-utóbb hozzá fog szokni, hogy … nem vagyok túl szófogadó természet. Baba arra tanított, hogy szilárdan ragaszkodjak az elveimhez, küzdjek értük. Nem nézhetem tétlenül, ahogy ezeket az embereket elhurcolják. Könnyedén jutok át a figyelmetlen őrökön, akiket gyors, határozott mozdulatokkal szerelek le, majd a teherautó tetejére mászva készülök, hogy lecsapjak. A szemem sarkából figyelem Jakirát, majd mikor megszólal, magára vonva a figyelmet, lecsapok. A hozzám leközelebb állóra ugrok le, a térdemmel ütöm le a földre érkezéskor, majd a fegyverét felkapva a földről gurulok el a golyók elől, majd átvágom az Achilles-inát az egyiknek, aki mögé bújva fedezéket nyerek a golyók elől, de csak kis ideig. Hallom, ahogy kifogynak a fegyverek és már csak kattognak, ezt kihasználva pedig egyből kipördülök a test mögül, a többi felé ugorva. Hárman próbálnak meg egyszerre támadni, hátrálásra kényszerítve, de a szélső lábát elkapom a rúgás közben és egy határozott mozdulattal roppantom el, de nem dobom félre, hanem a társának dobom, aki megtántorodik, pont elég időt hagyva ezzel nekem arra, hogy a kezemben tartott késsel átvágjam a torkát, míg az utoljára maradt katona ezeket látva már csak hátrálna, de közelebb lépek hozzá és a fejéhez rúgok, mire nekirepül a teherautó oldalának. A teherautóhoz lépek egyből és az ajtó mellett ülőt az ablakon keresztül tépem ki és dobom méterekkel arrébb, mielőtt azonban a kormány mögött ülőt elintézhetném, annak pisztoly kerül a kezébe és lő. Háttal zuhanok a földre, ahogy eltalál a lövedék, a férfi pedig egyből kipattan a járműből, hogy felém hajolva közvetlen közelről lőhessen le, de még időben kapom el a bokáját és fordítom ki, hogy egy fájdalmas ordítás kíséretében ejtse el a pisztolyt és rogyjon féllábra, hogy aztán felülve könnyen törjem ki a nyakát egy mozdulattal.
- Kutyabajom. – felelem, ahogy a vállamhoz nyúlok, ahol eltaláltak, és megtalálom a kimeneti sebet. A golyó tehát átment rajtam. Nagyobb probléma lett volna, ha nem így történik, de így … nem lesz belőle probléma, legalábbis elviselhető.    Jók voltunk. – pillantok Jakirára, ahogy felállok majd a teherautó hátuljában gubbasztókhoz lépek, és arabul beszélek hozzájuk, illetve néhány szót próbálok a környező országok nyelvén is, de nem ismerem olyan jól őket, hogy értsem is amit mondanak. Az egyik férfi azonban arabul beszél, így kitudom venni, hogy mit mond. – Emberkereskedők voltak, Líbiába készültek, hogy eladhassák ott őket. – fordítok Jakirának, miközben a férfi hozzám beszél. – Átadják nekünk az egyik teherautót, nincs benne sok benzin, de egy darabig elvisz minket. – fordulok Jakirához, miután köszönetet mondok a férfinak és elköszönök. – Látja, szereztünk járművet. – mosolyodom el, ahogy a teherautóhoz lépek és beülök az anyósülésre. – Gondolom szeretne vezetni. – húzom halovány mosolyra a szám. Elvégre, egészen idáig ő vezetett, sőt, még a sofőrömet is megvezette. Persze, amennyiben tévedek, átülök. – Meséljen magáról! Rólam bizonyára sok tud, én viszont keveset Önről. – kértem őt. Egy ideig pedig egymás társaságára vagyunk utalva, úgyhogy nem hátrány, ha megismerem az útitársamat. Egy királynak egyébként is ismernie kell a népét, a jelen helyzetben pedig Jakira képviseli a népem.


íou are the one |  olyankor ott vagy Te jajj


Vissza az elejére Go down





A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Hétf. 21 Május 2018, 16:25
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next



you give it all
T'Challa & Jakira

Nem mondhatok nemet, nem tiltakozhatok, amikor királyom úgy dönt, hogy meg akarja menteni a rabságba esetteket. Így hát, teszem a tőlem telhető legtöbbet, hogy segítsem. Igyekszem minél több őrrel elbánni. S, amikor végzek, rögtön Challa elé lépek, hogy szemügyre vegyem, vagy segítsem, ha nem volna még kész a saját oldalán. A pillantásom rögtön megakad a vállán, s arcomra rögvest a rosszallásom költözik, némi aggodalommal fűszerezve.
- Csak viccel velem... – lehajtom a fejem nemlegesen rázva. Nos, el kell fojtanom pár nem királyi fülnek való szavam arra vonatkozóan, hogy azt mondja kutyabaj. Meglőtték. Tekintetem a vállára ugrik, rosszallóan figyelem őt, miközben nemlegesen rázom a fejem. - Meglőtték. – ebből adódóan aligha lehettünk volna jók, s ezt nem csak arcom, hangom is tükrözi. Az utolsó stabilizátor bennem, így aztán nincs is eszközöm hozzá, hogy segíthessek rajta. Nem könnyíti meg nekem a segédkezést. Felsegítem, ha engedi, majd pár lépésnyire lemaradok, amíg ő kommunikálni kezd. Az autókat ellenőrzöm, elsősegély dobozt keresek bennük, s amint találok, azzal a kezemben lépek Challa oldalára. Hol a hozzánk beszélő férfit, hol őt figyelem. A fordítást hallva bólogatok, majd a megkapott autó felé indulok. - Remélem most nem azt várja, hogy örömködjek... – motyogom halkan, követve őt. Az anyósülésre ül, a vezetésről beszél, de én már teszem is le magam mellé a vörös kereszttel ellátott dobozt. Hallom a kérdését, de figyelmen kívül hagyom.
- Nem megyünk még sehová. – hát, ha kérte, ha engedi, ha nem, én most ellátom a sebét. - Maradjon nyugton... – nem mintha eddig ficánkolt volna, ám most közelebb húzódom hozzá, mint bármikor. Előre döntve törzsem, megragadom a felsőjét és sebesült keze fölött igazgatva felhúzom a nyakáig, hogy szabaddá tehessem a vállát. Ha nagyon tiltakozik én leütöm, esküszöm. Egy darabka kötést helyezek a seb fölé, hogy azzal leszorítva gátoljam a további vérzést, majd a dobozból összekapart steril anyaggal törlöm tisztára, hogy aztán fertőtleníthessem. - Csípni fogja. – súgom, de nem pillantok fel a férfi arcára, a válla fölött babrálok addig, amíg teljesen - mindkét oldalt steril környezetet nem varázsolok a seb köré. Amint megvagyok ezzel szintén steril gézlapokkal leragasztom. - Nem tudom mivel összevarrni, ezért leragasztom. A laborban Shuri összefoltozza. – magyarázom hűvösen, közben a dolgom teszem tovább. Amint megvagyok vele, behajlítom a karját és felkötöm a kezét. Át kell ölelnem hozzá, ami számomra kissé kellemetlen, de az egészsége ugyebár fontosabb, mint bármi. Amint készen vagyunk, gyengéden előre fordítom a férfit, hogy menet iránnyal szembe legyen, majd becsapom az ajtót mellette, s felkapom a dobozt. A vezetőülés felé haladok, ahová be is ülök - még előtte integetek párat a megmentett civileknek. Gyerekek is vannak közöttük...
- Mehetünk. – indítom az autót, s már robogunk is. Némán bámulok előre. Kissé mérgelődöm a mellettem ülő viselkedése miatt, de mivel jogom nincs hozzá - ezért felelevenítem a kérdését. - Mire kíváncsi? – nem pillantok felé, a szemeim az úton maradnak. Még egyszer nem követem el ugyanazt a hibát, nem fogok forgolódni vezetés közben.
- Semmi érdekeset nem tudok Önnek mesélni, egyébként pedig... – nyújtom ki jobb karom, hogy az ülés mögött lévő plédek egyikét előre rántsam és betakargassam vele királyomat. - ... hunyja be a szemeit és inkább pihenjen. – igazgatom rá a plédet, közben bevéve a kanyargós ösvényt.

inkább úgy mondanám ezért* vagyok ott  nyalint
Vissza az elejére Go down

avatar

∆ Hozzászólások száma :
62
∆ Kor :
33
∆ Tartózkodási hely :
Wakanda ... or not



A poszt írója T'Challa
Elküldésének ideje Pént. 25 Május 2018, 21:09
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Jakira & T'Challa

- Alig érzem. – rázom meg enyhén a fejem, mikor látom az aggodalmát az arcán. Kis ár azért, amit megmentettünk. Ezeknek az embereknek visszaadtuk a szabadságát, egyetlen golyó ütötte seb ezért  … nos, több, mint elviselhető. – Úgy értem… a sebet. – teszem hozzá, mielőtt esetleg azt hinné, a kezemet nem érzem, és ismételten elővenné ezt a rosszalló pillantást. – Nem először, és valószínűleg nem is utoljára. Nézze! – mutattam a tekintetemmel a megmentettek felé. – Megérte. – pillantok a teherautón lévőkről Jakira-ra. Ő is tudja, hogy ez volt a helyes. A kötelességtudata az, ami mást mondat vele. Király vagyok, de csak addig, amíg erre rá is szolgálok. – Egy mosollyal is beérném. – vontam meg az ép vállam, mielőtt kinyitottam volna az ajtót és ledobtam volna magam az ülésre. Habár, átment a rajtam a golyó, és nem okozott nagy problémát, nem volt túl kellemes érzés.
A kijelentését hallva először kissé furcsállva pillantok rá, de nem is a parancs megtagadása miatt, inkább a határozottság miatt, amivel mindezt kimondja. Szóra nyitnám a szám, de addigra már épp elég közel hajol hozzám, hogy zavaromban elfelejtsem mit is akartam pontosan mondani. Végül csak nyelek egyet és bólintok, nyugton maradva, ahogy kérte, miközben tette a dolgát. Igyekeztem nyugodt maradni, és nem mutatni, hogy nagyon is zavarban vagyok a közelségétől. – Kibírom. – bólintottam félszegen, majd a belém nyilaló fájdalom hatására megemelkedett a mellkasom, de egy mély sóhajtással el is nyomtam. – Erre igazán nincs semmi … -  kezdenék bele az ellenkezésbe, mikor még közelebb hajol, hogy felkösse a kezemet, lényegében átölelve engem. Érzem az illatát is, olyan közel hajol. Kellemes, de … nem mondanám, hogy ez nem hoz kellemetlen helyzetbe hirtelen. – … szükség. – fejezem be, mikor már egyébként is mindegy, és hátrébb húzódva becsapja az ajtót. Úgy érzem, hogy eddig nem gondol a legjobb útitársnak az eddigiek alapján.
- Magára. – felelem egyszerűen a kérdésére, majd pedig mikor hátranyúl a plédért és rám helyezi azt, csak a szememet forgatom, de halovány mosoly kúszik az arcomra, ahogy kipillantok az ablakon. Néha elgondolkodom azon, hogy Wakandának van-e nagyobb szüksége rám, vagy fordítva? – Meséljen, és megteszem. – pillantottam aztán végül vissza rá, hátra hajtva a fejemet. – A szüleiről, arról, ahogy ide került, akármiről, ami eszébe jut. Mi a kedvenc színe, bármit. – adtam neki némi kapaszkodót, tapasztalva, hogy ő sem a szavak embere. Engem azonban tanítottak arra, hogy az legyek, amikor kell. Egy király tudjon bánni a szavakkal is, ne csak a fegyverrel. Baba többre tartotta a beszédet, mint a harcot. – Az én kedvenc színem a fekete. – mondtam, halovány mosolyra húzva a szám, elárulván az egyik féltve őrzött nyílt titkom.


where is stand |  felvágós  Smile  jajj   


Vissza az elejére Go down





A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Szomb. 09 Jún. 2018, 15:45
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next



you give it all
T'Challa & Jakira

Egy pillanatra meghűlve nézem Királyom. Szerencsére pontosít, ami miatt egy könnyedebb sóhaj tisztítja megdermedt tüdőm. Arcomra igyekszem nem kirajzolni a megkönnyebbülést. Noha nagyon aggódom érte, talán túlságosan is. Mit tehetnék? Nemzetem királya. Amikor a megmentettetek felé bök, egy puha elégedett sóhaj ki fut ajkaim között. Aprót bólintva nézek a férfira. Mikor mosolyomról beszél, csak meglepetten lelassítok mögötte. Lehajtom fejem, tekintetem valahová lábfejemre zuhan. A mosolygás meg én...
Az elsősegély felszereléssel kezembe veszem a férfi sebének gondját. Hiába ellenkezik, a stabilizátort nekem adta, ez pedig a minimum ellátás. Ha hazaérünk édesanyja, a Dora Milaje, de még talán Shuri is rajtam fogják számon kérni mindezt. Hiába mondja fojtott hangon, hogy kibírja. - Akkor csak miattam engedje... – nem nézek fel szemeibe, úgy próbálom kérni rá, hogy vegye figyelembe az én helyzetem is. Jól tudom, hogy a Párduc léte miatt sokkal erősebb, de nekem szükségem van erre. Ölelést imitáló a mozdulatom, amivel sikerül elhallgattatnom egy pillanatra. Úgy fest, túl közel merészkedek. Arcjátékom, s minden mozdulatom elárulja, hogy szégyellem magam emiatt. Amint kész vagyunk, beülök a sofőr ülésre és indítom a motort.
- Pillanat... – nyújtózok a plédért, amit a férfira borítok. Utána előre révedek, a kormányra feszülnek karjaim. Próbálok rájönni, miről meséljek, amikor a mellettem ülő néhány lehetőséget tár elém. Hálás vagyok érte. Nem vagyok túl beszédes, ha a munkámat végzem. Shuri mellett könnyen oldódok, de az a lány teljesen más oldalát hozza elő - bármelyik wakandainak. A fekete szín említésekor ejtek felé egy finom mosolyt, szemeibe nézve, ha felveszi velem a szemkontaktust.
- Már ezzel a titkommal is maga lesz az, aki a legtöbbet tudja rólam. A kedvenc színem a naplemente narancsos-bíborja. – vallom meg őszintén, lágyan vállat vonva, közben azért puhán somolyogva. - A szüleim egyszerű emberek. Apám kereskedő, kosarakat árul. Anyám gyógyító. Legalábbis annak vallja magát. A húgom pedig tanulja tőle a módszereit. – előre révedek, az útra és a biztonságunkra figyelek. - Szerették volna, ha én is valamelyikőjük nyomdokába lépek, de amikor megláttam a Dora Milajet, képtelen voltam rá, hogy lemondjak arról, hogy a családja védelmére esküdjek magam is. Hogy több legyek annál, ami vagyok. – finom vállvonás. - Aztán kiderült, hogy egy kicsit értek a technikához. És amikor Shuri hirdette a lehetőséget a csoportomba, hogy... valakit befogadna maga mellé, jelentkeztem. – örömmel gondolok vissza az első találkozásunkra. - Közben pedig fejlesztettem magam és a tudásom, amíg egy nap az édesapja észre vett. – nedvesítek ajkaimon, nem akarom feltépni a sebeit. - Így kerültem ide. – lepillantok a kormányra, majd ismételten fel magunk elé. A válton pihen egyik kezem, a másik előttem.
- Ez a történetem. – köszörülöm torkom, majd állam szegve figyelek előre. Van pár dolog, amit meg kell beszélnem vele, így kihasználom az alkalmat. - Szeretné, ha a laborban maradnék mostantól? – lopva pillantok felé őszinte kíváncsisággal.

eltanultam a Királyomtól  nyalint
Vissza az elejére Go down

avatar

∆ Hozzászólások száma :
62
∆ Kor :
33
∆ Tartózkodási hely :
Wakanda ... or not



A poszt írója T'Challa
Elküldésének ideje Szer. 20 Jún. 2018, 16:27
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Jakira & T'Challa

Ahogy a teherautó hátuljában lévőkre pillantok, úgy jövök rá, hogy miről is szól ez az egész. Az életről, amit védelmezünk. A szabadságunkról, a jogunkról, hogy eldönthessük mit is kezdünk az életünkkel. Hogy ne más emberek rendelkezzenek velünk. Hogy ne adhassanak és vehessenek minket, mintha csak tárgyak lennénk egy szobában. Ezeknek az embereknek a jövője törékeny, és a mi feladatunk az, hogy egyben tartsuk azt. Nem hálás feladat, de a legnehezebb akadályokat nem kedvtelésből küzdjük le. Ha jó király szeretnék lenni, tennem is kell érte. Ezek az emberek ma élhetnek, megalapozhatják a holnapot. Ez egy győzelem, győztünk egy hosszas háborúban, ami még közel sem ért véget.
Némán mozognak az ajkaim, ahogy mondanék valamit, de néma marad a torkom. Nem igazán tudom, hogy mit mondjak, hogyan kezeljem a helyzetet. Inkább csendben, nagyot nyelve igyekszem nem elárulni azt, hogy igencsak zavarba ejt a helyzet. Soha nem jeleskedtem abban, hogy ura legyek az érzéseimnek, általában eluralkodnak rajtam és ez meg is látszik.
- Eddig csak anyám mondhatta el magáról, hogy betakargatta a királyt. – húzom mosolyra a szám, ahogy a plédről rápillantok. Baba kiskoromtól kezdve az uralkodásra igyekezett felkészíteni, de nem feledkeztek meg arról, hogy mi az, ami egy gyereknek legfőképpen kell. Szép emlékek, amikből építkezhet, amiből erőt meríthet. Jó gyerekkorom volt, nem panaszkodhatok.
- Jó választás. – jegyzem meg, ahogy a kedvenc színéről beszél, és nem leplezem, hogy kissé meglepett a válasz. Én arra számítottam, hogy … egy egyszerű szín lesz, mondjuk zöld. Jakira ehelyett lényegében egy igencsak összetett színnel állt elő. Szinte költői színnel. – Tehát van egy húga is. Hogy hívják? Szokott velük találkozni? – az ember nem szívesen ismeri be magának, mikor már felnő, de fontos mindannyiunk számára a család. Épp úgy az, ahová születünk, mint az, amit magunknak választunk. Törődünk, aggódunk, együttérzünk. Ez tesz minket emberré, így változunk, így haladunk előre. – Ez kissé … meglepő A Dora Milaje sok lemondással jár, kevesen vágynak oda. – a legtöbb tag általában a családi hagyományokat követve lép be a testőrségbe. Nagy megtiszteltetés övezi a Dora Milaje tagjait, de ennek az alapja az az élet, amit élnek. Sok lemondással jár, hogy úgy szolgálják a hazájukat, ahogy elődjeik tették. Mi Wakandaiak nagy gondot fordítunk arra, hogy ápoljuk a hagyományainkat. – Az apámnak mindig is jó szeme volt a tehetséghez. – bólintok a szavaira, és ezt dicséretnek szánom, habár kétségkívül igaz. Baba meglátta az emberekben a lehetőséget, jó szeme volt az emberekhez. Nem csak azt látta, kik ők, hanem azt is, hogy kikké válhatnak.
- Öhm… - köszörülöm meg a torkom, kissé váratlanul ér a kérdése. – Nem. Nem fogom a hegy gyomrába zárni. – ráztam meg a fejemet. – Azt szeretném, ha tenné, amihez a legjobban ért. – ez pedig aligha az egyhelyben maradásban merül ki, igaz? – Az apám bízott magában. Nincs okom rá, hogy kételkedjek. – sem benne, sem Baba-ban. Ő tanított szinte mindenre, amit tudok. Büszkévé akartam tenni, mint minden fiú az apját. Csak remélni tudom, hogy elégedett velem.


where is stand |  a szerénység élőszobra vagyok  hmm  


Vissza az elejére Go down





A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Szomb. 30 Jún. 2018, 23:53
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next



you give it all
T'Challa & Jakira

Finom mosolyt engedek meg magamnak, amikor azt mondja, hogy az édesanyja az egyetlen, aki eddig betakarhatta őt. Bizonyára így van, de ez a helyzet itt most különleges. És, ha zavarba is hozom őt, mint férfi, a királynak kell jelen lennie. Éreznie kell, hogy minden, amit teszek érte van. Nincs hátsó szándék. Sem más érzelmek, mindössze a tiszteletem és a védelmező szándékom. Ha engedi nekem...
- Köszönöm. – lágyan ejtem ki a szót, finoman pillantva oldalra, épp csak lopva tekintve rá. Előre kell figyelnem, mert még egyszer nem viselném el, ha történne valami velünk, amíg én a volán mögött ülök. A kérdését hallva kiszélesedik a mosolyom, ahogy mindig, mikor szeretett testvéremre gondolok. A szememben még mindig az a két copfos törpelány. - Ruer, a húgom neve. Ritkán látom őket, de amikor időm engedi, rájuk nézek. – vallom meg őszintén neki. Nem töltök túl sok időt a családommal, mert a munkám nem is engedi. Az igazság az, hogy bár Wakanda jól el van dugva, én kém vagyok. Az én arcom jól látható időnként. Nem szívesen vinnék a közvetlen szeretteimre bajt, ezért sem töltök el túl sok időt a közelükben. Még véletlenül se, hiszen jobb félni, mint megijedni.
- Igen, tudom. Bár azért én nem mondtam le mindenről... – mintha a vér az arcomba szökne, s mintha elpirulnék kissé. Alig észrevehetően megrázom a fejem, hogy elhessegessem jelét ennek. Nem lettem a testőrség tagja, noha nem is hiszem, hogy felvennének közéjük, a szívem sem engedné. De ezt inkább nem árulnám el neki. Sem másnak. - Megtisztel. – felelem, újfent egy lágy mosolyt villantva. A kedvessége jól esik, bár bízom abban, hogy őszinteség is lapul szavaiban. Ugyan, ki ne akarná ezt hallani királyától?
A kérdésem kénytelen vagyok feltenni, miután gyakorlatilag elraboltam és még veszélybe is sodortam az életét. Meg kell értenem, ha azt mondja, maradjak Shuri mellett. Szívesen lennék terepen, de megteszem, amit kér. Nem tagadok parancsot. Tőle nem! - Köszönöm, Felség. – mosolyom csak tovább fut arcomon, ami kellően zavarba hoz. Lesütöm pillantásom egy pillanatra, hogy aztán rendezzem arcizmaim. Féltem tőle, hogyha T'Chaka király helyére T'Challa herceg kerül, mit szól majd hozzám, elfogad-e.
- És most, hunyja le a szemeit... – hangom nem utasító, inkább kérő. - Ne ijedjen meg! – kézfejem külső peremével megérintem a homlokát, ha nem húzódik el. Ellenőrzöm a hőjét. Az efféle sebek okozhatnak lázat. Én pedig a gázra taposok, mert bár nem érzem forrónak, hűvösnek sem. - Bocsásson meg, amiért elraboltam. – ki kell mondanom. Könnyítenem kell a lelkemen. Bár a történtekért felelősnek érzem magam, még én is tisztában vagyok vele, hogy ez akkor is megtörténik, ha nem velem érkezik a helyszínre. Pár kanyar van hátra és látható lesz Wakanda határvonala, nyomom a gázt rendesen. Minél előbb otthon akarom tudni a férfit...

amíg tükröt nem tartok magácska elé  nyalint
Vissza az elejére Go down





A poszt írója Ajánlott tartalom
Elküldésének ideje
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

Vissza az elejére Go down
 

Trap - T'Challa && Jakira

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 2 oldalUgrás a következő oldalra : 1, 2  Next

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Infinity Marvel :: Archívum :: Archívum :: Lezárt játékok-