Üdvözlünk az Infinity Marvel frpg oldalán
légy, aki lenni akarsz a marvel végtelen világában
Lépj be közénk
ne rejsd el magad

Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Chatdoboz
oszd meg velünk titkaidat





Itt tartózkodók
ki jár erre?

Jelenleg 9 felhasználó van itt :: 2 regisztrált, 0 rejtett és 7 vendég :: 1 Bot



A legtöbb felhasználó (71 fő) Hétf. 29 Május 2017, 19:54-kor volt itt.



Utolsó posztok
érkezett válaszod?

•• Unfold me [E&E]
írta: Erik Lehnsherr
Yesterday at 18:37
•• Activity Check
írta: Avery Jones
Yesterday at 15:40
•• Játékpartner keresõ
írta: Bruce Banner
Csüt. 16 Aug. 2018, 21:32
•• Daily News
írta: Admin
Szer. 15 Aug. 2018, 19:38



Díjazottaink
A Tavasz nyertesei


A tavasz férfi karakterei

Logan & Eric
A tavasz nõi karakterei

Norina & Caroline
A tavasz párosa

Pepper & Tony
A tavasz canon karaktere

Shuri
A tavasz kedvenc karaktere

Drax
A tavasz saját karaktere

Vitali
A tavasz elõtörténete

Franklin
A tavasz játéka

A 4. kaland (I. - II. kör)

Share|
The life must go on... - Hope & Scottie


Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down

Vendég
↷ i still believe in heroes


Vendég



Tárgy: The life must go on... - Hope & Scottie Kedd 06 Feb. 2018, 21:16



You're my hope


Hópihe & Hangyás


A világnak vége. MEgint, aztán mgmenekül de egyszerűen túl nagy volt a pusztulás, és a Central Park sem emlékeztet éppen ömagára, nem szaladgálnak a futó pályán emberek, nem labdáznak kutyák. Igazából fájdalmasan kihalt, ahogy mindenki gyászolja a halottait, és a veszteségeit, hiszen házak dőltek romba és életek mentek tönkre, egy megalomániás űróriás miatt, aki ellen nem volt alkalmam harcolni. Én az emberek menekítésében vettem részt inkább és védett helyeket kerestem nekik, de nem volt elég. Nem lehettem ott a nagy csatában hogy segítségére legyen a nemzet hőseinek, és hogy magam is eggyé váljak közülük, de talán jobb is ez így. Az azonban eljutott hozzám hogy mi történt, és hogy végül... végül szabadok lettünk. Az ENSZ végül belátta hogy nem menne sokra a világ ha nem állna egy maroknyi ember köztük, és a végleges pusztulás között.
- Hát végül csak megértem... - sóhajtok fel kínlódva kissé, ahogy megtámaszkodom a térdeimen, mégis úgy érzem nem tettem eleget a világért. Elvileg Hope-al lesz találkozóm, aki izgatottan újságolta el hogy az emberek idióta szervezete meggondolta magát, és ezentúl nem vagyunk bűnözők, hanem igenis nemes védelmezői a világnak.
Apró mosollyal az ajkaimon pillantok oldalra ahonnan őt vélem közeledni, és már messziről megismerem kecses, vékony alakját és elmaradhatatlan kosztumjét. Mintha csak ebben született volna. Felállok, hogy üdvözölhessem.
- Hópihe! Végre itt vagy és én is. Megértük hogy nem köröznek éppen semmiért. Hát el tudod hinni? - mosolyodom el, bár kissé kesernyés is, hiszen jogtalanul kerestek eddig is. Magamhoz húzom hogy megcsókolhassam.
- Szóval... most már a csak a tiéd leszek - kuncogok ahogy elhúzódom és kissé összeráncolom az orrom, hogy őt is nevetésre bírjam. Legalább... nekünk legyen egy kis kedvünk ha már az egész világ romos és káoszos. Bár, legalább élünk. Lehetne határozottan rosszabb is.

   


♪ Wake up  ××
Vissza az elejére Go down

↷ i still believe in heroes

avatar
∆ Hozzászólások száma :
27
∆ Kor :
38



Tárgy: Re: The life must go on... - Hope & Scottie Vas. 25 Feb. 2018, 15:58



I really missed you...

Scott & Hope
Sajnos vagy sem, a katasztrófa idejének nagy részét nem itthon, de még csak nem is a városban, de még a bolygón se töltöttem. Sőt, ha egészen pontosak akarunk lenni, akkor még csak az univerzum se stimmel. Mire visszaértem... csak pusztulás fogadott. Kidőlt épületek, leégett ligetek, füst, por és halál. Gyászoló özvegyek, árván maradt kisdedek. És az én szívem görcsbe rándult. Scott! Hank! Majd meghaltam az alatt az idő alatt, amíg nem tudtam róluk semmit. Kidőltek az oszlopok, akadozott a hálózat, a rendszerek most egy fabatkát sem értek. Futva indultam haza, Hank házához, kit érdekel a vállalat... csak ők legyenek jól, nem bírnám elviselni ha elveszteném bármelyiküket is... Anya után már nem. Szerencsére az én feltaláló felmenőm nem esett úgy kétségbe a a vészre, mint én ott a világ másik felén. Hank jól van, és tőle tudta meg, hogy Scott is. Ami pedig még fontosabb, hogy nem volt ott a katyvasz kellős közepében. Hála az égnek... Elkezdődtek a renoválások, A Vállalat is derekasan kiveszi a részét a munkálatokból, mind technológiailag mind pénzügyileg. Bár, emberéletet még mindig nem tudunk visszahozni... de... Ő jól van. Most is felé tartok. A kocsim megsemmisült az egész hercehurca közepette, szóval gyalog közelítek a célom felé. Az elmaadhatatlan fekete kosztümöm van rajtam, térdig érő passzos ceruza szoknya, fehér ing és a csíkos blézerem. A fekete tűsarkúm virgoncan kopog az aszfalton, ahogy közlekedem, de amintmeglátom a hangyásom, amint meghallom a hangját... az utolsó métereket futva teszem meg és ugrok a nyakába, a karjai közé. Alig tudja végigmondani, én már az ajkaimmal intem csendre. Rátapasztom, csókolom. Él! Életben van!
- Úgy hiányoztál... - Suttogom, miután elengedtem az ajkait és belefúrtam a fejem a nyakába. Egy szippantás, kettő és három. Hope van Dyne, nyugodj meg, ez cseppet sem finom hölgyhöz méltó viselkedés. És ő még csak nem is tudja, hol jártam... Kimászom a nyakából s átkarolva a derekát bújok hozzá egészen közel.
- Tudtam, hogy így lesz. Így kellett lennie. - Újfent csókért hajolok az ajkára és sóhajtva húzom magamhoz közelebb. Egy egész évnek tűnt az az idő nélküle, a Föld nélkül... Pedig tudom, hogy nem volt annyi. Időközben meg is néztem, hol jártam. Nos, valahol a szomszédban, de valahol meg mégse.
- Ugye nem sérültél meg? Scott... mi történt pontosan? -



Hajnali járat |  Remélem tetszik *-*


Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

Vendég
↷ i still believe in heroes


Vendég



Tárgy: Re: The life must go on... - Hope & Scottie Vas. 29 Ápr. 2018, 18:25



You're my hope


Hópihe & Hangyás


A világ a teljes kihalás szélére sodródott és aggasztó hírek jöttek mindenhonnan, és beszéltem a bosszúállókkal is hogy mégis mi volt ez at eljes történet és Clinttől tudom hogy Thanos volt hibás, és Hela akik le akarták igazni a földet és nem számított nekik semmi és senki. Majd szétvetetett az aggodalom, de én nem értek oda időben a csatába és úgy döntöttem hogy máshol leszek hasznos, így menekítettem akit lehetett és harcoltam ha kellett egy egy kósza szörnnyel aki eltévedt volna.
Most egy padon ülve várom Hope-t, akiért halálra aggódtam magam, mert egyszerűen semmire nem reagált, mintha teljesen eltűnt volna egy fél napra a bolygóról, még Hank sem tudta merre van de ő is aggódott.
- Hope! - ölelem magamhoz, és mohón csókolom meg ahogy a karjaimba vetődik, olyan módon ami nem jellemző rá. Nocsak, nocsak, lesz itt mivel cukkolni kérem szépen.
- Csak nem azt ondtad hogy hiányoztam? Felvette ezt valaki? - vigyorodom el, ahogy el se eresztem amíg nem akar eltávolodni. Túl aggódtam magam hogy valami baja eshet, de a józan eszemmel tudtam hogy nem fog, hiszen erős nő, ő tréningezett engem is, és bebizonyította hogy kemény ökle van.
- Sokáig tartott, és nem is reméltem már igazán hogy tiszta lapot kapok. Már megszoktam a Robin Hood életmódot - sóhajtok, mert így azért valamivel könnyebb lesz, hogy nem kell mindig a hátam mögé nézni hogy honnan akar pár kommandós a nyakamba esni hogy elkapjon és magával cipeljen valami megerősített őrizetbe. Pedig én nem is vagyok... különleges.
- Nem, én jól vagyok. Vagyis többé kevésbé jól, csak itt fáj - emelem a kezem a mellkasomhoz, mert gyötör kicsit a bűntudat hogy én nem voltam ott. Bár sok mindent az elmondások szerint nem tehettem volna, de akkor is!
- Thanos és Hela történt. Hela mint a Hell úrnője, skandi mitológia, Thor meg társai, szóval ő jött meg Thanos aki fogalmam sincs ki a franc, de összeszedett valami végtelen erővel bíró köveket egy kesztyűbe. Az ő műve az egész... meg akart semmisíteni mindent és nagyon sokan meghaltak, és megsebesültek a csatába de a legtöbb ember visszatért amikor Hela megfordította az esélyeket, és végül Thornak adta a kesztyűt - mesélem el, amit nekem is meséltek, hiszen nem voltam ott, nem tudom pontosan mi történt ott, de elég csak elképzelni hogy mi történt, és máris oda a nyugodt álmom.
- Te merre voltál? Próbáltalak hívni hogy rendben vagy-e... majd megölt az aggodalom - kérdezek vissza.

   


♪ Wake up  ××
Vissza az elejére Go down

↷ i still believe in heroes

avatar
∆ Hozzászólások száma :
27
∆ Kor :
38



Tárgy: Re: The life must go on... - Hope & Scottie Kedd 19 Jún. 2018, 18:00



I really missed you...

Scott & Hope
Nincsenek könnyű napok mögöttünk, sem nekünk, sem másoknak. A világon hatalmas erők munkálták meg a látképet, őrült egy csata lehetett, de én ebből semmit sem láttam. Visszatérésem után is Hank-et faggattam, de csak gondterhelten meredt előre. Kösz, nagy segítség vagy. A média is mélyeket hallgat jóformán, mindenféle üres locsogás megy végbe, nem is beszélve arról, hogy azért a Vállalat is elszenvedett némi kárt, de már dolgozunk az elhárításon. Bár egy gazdasági válságra én már elkezdtem számítani. Egy jóóó nagyra.
- Mi? Hogy én? Dehogyis, képzelted. - Válaszolom mosolyogva, bújva hozzá, ölelve őt. Eszem ágában sincs távolodni, kibújni erős karjai közül. Néha én is lehetek gyönge.
- Ugyan... reménykedni néha érdemes.   - Jegyzem meg nagy komolyan, hiszen nagyképűség lenne azt hinni, hogy az én kicsi közbenjárásom segített volna a helyzeten. Inkább ez a nagy káosz az, ami jobb belátásra bírta a korlátolt látású szűkagyúakat. A kérdésemre a választ egy pillanatra megrémiszt, aggódva nyögök fel, ahogy kibukik belőlem a visszafojtott levegő. Fáj? Mi? Miért? Mégis ott voltál? Mire azonban neki szegezhetném kérdéseim, kiderül, hogy a lelkének fáj, nem a testének.
- Én azért örülök, hogy nem voltál ott.. az elmondottak alapján borzalmas csata lehetett.  - Jegyzem meg csendesen és még jobban hozzábújok. A gondolat, hogy lehet, ezt most nem tehetném meg, mert elment volna harcolni és súlyosan megsérülhetett volna... szinte lyukat éget a szívembe. Fájón sóhajtok.
- Ezeknek a dolgoknak léteznie sem kéne... de Thornál jó kezekben lesz. Csak el ne hagyja... Morfondírozok, miközben a kérdésére láthatóan meghökkenek. Nos hát... mit is mondhatnék. A fülem mögé tűröm a hajam, és úgy válaszolok, mintha azt kérdezte volna, mi lesz a vacsi.
- A Xandaron. És most hagyom, hogy ez leülepedjen... a másikat majd csak azután mondom, hogy ezen túlteszi magát.



Hajnali járat |  Remélem tetszik *-*


Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

Ajánlott tartalom
↷ i still believe in heroes





Tárgy: Re: The life must go on... - Hope & Scottie

Vissza az elejére Go down

The life must go on... - Hope & Scottie

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére
1 / 1 oldal

Similar topics

-
» Second Life Kristálybolt
» New Orleans-i park
» Hela; the queen of life&death

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Infinity Marvel :: Archívum :: Archívum :: Félbemaradt játékok-