HomeHome  KeresésKeresés  TaglistaTaglista  CsoportokCsoportok  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  
Üdvözlünk az Infinity Marvel frpg oldalán
légy, aki lenni akarsz a marvel végtelen világában
Lépj be közénk
ne rejtsd el magad

Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Chatdoboz
oszd meg velünk titkaid





Itt tartózkodók
ki jár erre?

Jelenleg 17 felhasználó van itt :: 8 regisztrált, 0 rejtett és 9 vendég :: 1 Bot


A legtöbb felhasználó (71 fő) Hétf. 29 Május 2017, 19:54-kor volt itt.
Utolsó posztok
érkezett válaszod?

A nyár díjazottjai
az évszak nyertesei

A nyár férfi karaktere

M'Baku
A nyár nõi karaktere

Natasha
A nyár párosa

Pepper & Tony
A nyár canon karaktere

Steve & Bruce & Rocket
A nyár kedvenc karaktere

Pepper
A nyár saját karaktere

Esther & Vitali
A nyár elõtörténete

Gamora & Herkules
A nyár játéka

A 4. kaland (III. - IV. kör)

Share | 
A topik címe: who's laughing now? - Fandral && Hela

avatar

∆ Hozzászólások száma :
57
∆ Tartózkodási hely :
~NY (yet)~



A poszt írója Hela
Elküldésének ideje Csüt. 25 Jan. 2018, 16:57
Ugrás egy másik oldalra



You better


run and hide
Hellben, ahogy az már megszokott - forróság tombol. A Királynő kevesebb munkának örvend, mióta a Titánt a Földön hátuk mögé száműzték. Ajkainak íve rándul, bármikor eszébe jut, milyen arcátlan módon árulta el a hatalmas erővel bíró teremtményt. Ő észrevette azt, amit Thanos nem. Sehová sem vezető őrületparalleljeik nem találkoztak végül a végtelenben... Bár a bosszút neki köszönheti, tudja, hogy ezért egyszer még lakolnia kell majd.
Finom, karcsú sziluettje keresztül áramlik a lakatlanabb zónán. A bíbor szirtek fel-fel parázslanak lábnyomai mentén. Lágy csuklómozdulattal játszadozik a levegőben, s rögvest barátságos környezetet teremt. Az asgardi palota képmását, minek trónján helyet foglal büszkén. (Fandral börtönének ajtaja ekkor leomlik, s hamuvá ég.)
Az igazság az, hogy a testiségeket követően Hela valószínűleg elengedte volna 'vendégét', csakhogy annak arcátlanságát már nem tudta elviselni. A gondolat, hogy nevetség tárgyává teszik élet-halál felelősét, enyhén szólva is sértő a nő számára. Gyűlölni lehet, még undorodni is attól, amit ő jelent - na de hogy semmis érzelmeket váltson ki valakiből? Vagy legalábbis a teljes tisztelet hiányát? Ó, ugyan!
- Remélem nem várod meg, hogy érted menjek... - szól bársonyos hangon az egyelőre még magát nem mutató férfi felé, állát szegve, lábait keresztbe téve. A démonok, 'melyeket a múlthéten küldött a férfira, elég hosszas ideig szórakoztatták. A nő büszkén húzza ki magát, ha arra gondol, hogy a legkedvesebb területén támadta a vívót.
- Jól mulattál? - kivirulva ereszt egy fültől-fülig érő mosolyt a felbukkanó felé, közben karjával a hirtelen feltűnő asztalra mutat, ezzel irányítva Fandralt. A terítéken víz, s mindenféle elemózsia. A férfi már minden bizonnyal kiszáradhatott...
- Minden elismerésem! - kacéran bazsalyog a férfi felé fordítva tekintetét. A sötét festékkel bevont szemei őrülten csillognak. Lehetséges, hogy a szőke bármire kész, hogy meghalna inkább, minthogy szolgálja a nőt, na de hát az örök-élet ugyebár arra való, hogy kiélvezzék!
- Azt hittem az első nap feladod majd, de hogy négy teljes napon át tartó gyötrést is elviseltél, .. szinte üvöltések nélkül.., ez még engem is arra sarkall, hogy kifejezzem, mennyire csodállak! - fogvillantós vigyorral grimaszol, sötét tincsein igazítva, egy oldalra söpörve mindent. Pilláit lehunyja, laposan tekint körbe jelenléte körül. - Á, hogy tetszik!?? - tárja szét karjait, a asgardi palota hasonmására mutatva ezáltal. - ... vagy már nincs kedved mosolyogni? - dermed meg hirtelen a mozdulatában, ahogy szemei megállapodnak a férfin, s mosolya karcsúsodik.


h á t t é r b ú g ó |  remélem megteszi . . .  nyalint  



Vissza az elejére Go down

avatar

∆ Hozzászólások száma :
37
∆ Tartózkodási hely :
• New York city



A poszt írója Fandral
Elküldésének ideje Pént. 02 Feb. 2018, 22:24
Ugrás egy másik oldalra

tired of running
You've come to shake my hand. I apologize if it makes you feel bad, seeing me so tense...

Lehunyt pillái alól szemléli a végtelenséget. Amint a pokolbéli élet tényleg pokolivá vált, és a feje felett örvénylő, méregzöld és búslila színkavalkádból kikopott minden szépség, megtanulta lehunyni a szemét és képzelőerejére bízni azt, ami után lelke hetek óta szomjazik. Nem hitte, hogy ha valaha rabságba esik, a nőkön és a szabadságon túl ami a legjobban hiányozni fog számára, azok a barátai lesznek. Pedig a szőke bajvívó eljutott arra a pontra, hogy nem kívánná az ételek ízét, sem a füvet meztelen talpa alatt, sem Asgard szépségét, ha legalább a Hármak egyike, Sif vagy Thor itt lehetne mellette. Még azt az ürgeképű Lokit is örömmel venné, hiszen mindennél jobban hiányzik számára az otthon egy szelete, mit ők képviselnek. A cellája magányában nincs kinek erősnek mutatnia magát, nincs senki, kinek kedvéért erőt vehetne egyre szánalmasabb lényén. Teljesen egyedül van, és biztató gondolatait, melyek szerint a barátai igenis hiányolják és keresik, egyre többször harsogják túl lemondó, fáradt hangú démonai.
Ha igazán meg akarnák menteni, már szabad lenne.
Ez, Hela kegyetlen tortúrája, az éhség és a szomjúság és az unalom apránként zabálják a lelkét, míg mostanra egy, a földön kuporgó, hátát az ágynak vetett sziluettmassza csupán, aki fejét enyhén hátravetve, lehunyt szemekkel ül mozdulatlan. Borostája és kócos, rendezetlen fürtjei éveket öregítenek rajta, ahogy a táskák a szeme alatt, vagy megviselt ruházata. Nem szívesen mutatkozna most nők előtt. Sőt, senki előtt...
Börtöne falai hamuvá égnek, mire a fakó, aranyló szempár felrebben zavaros képzelgéseiből. Arcán nem tükröződik sem meglepettség, sem kíváncsiság - talán némi értetlenség, de azt is elfojtják merev, közönyös vonásai. Egy olyan férfi arca ez, aki belefáradt már a harcba, s aki már teljességgel elvágta magát saját sorsától is. Él-e, hal-e, vagy Hela újabb tortúra alá óhajtja vetni? Már nincs rá semmiféle oka Fandralnak, hogy miért izgassa magát bármelyik opció miatt is. Így hát feltápászkodik helyéről, leporolva nadrágját - megszokott mozdulat, mellyel az ágy mellett heverő kardjáért nyúlna. Megrezdülnek az izmok arcán, ahogy ráeszmél, butaságot csinált, hisz kardja nincs vele. Pillanatnyi közjáték csupán, majd Hela felcsendülő hangját követve, a fényektől hunyorogva az úrnő elé botorkál.
Léptei lelassulnak a díszlet láttán, néhány pillanatra összezavarja az asgardi palota képe, és a lelke köré emelt pajzs repedezni kezd, ahogy arcán sorra jelennek meg a különböző érzelmek. Szeme felfénylik, ahogy észreveszi az úrnőjét, de aztán ráébred a trükkre és kihuny a pislákolás, a bajvívó visszamerül a komor szürkeségbe, ahogy megáll a trón előtt.
- Úrnőm... - Kiálló járomcsontja, megfakult bőre és ellaposodott pillantása, fénytelen aranygömbjei árulkodók lehetnek. Mégsem mulasztja el összezárni sarkait, ahogy a nő elé lép, és tenyerét szívére borítva, enyhén meghajol. Ereje igencsak elhagyta, mély üdvözlésre már nem futja tőle. Szánalmas árnyéka csupán annak a képnek, amit Hela legutóbb maga mögött hagyott.
A nő intelmét követve tekintete az ételre vándorol, és ott is marad pár hosszabb pillanatig. Legutóbb még fontolóra vette, elfogadja-e az ételt egy ilyen személytől. Most már fikarcnyi tétovázást nem látni rajta - kérdőn néz Helára, és ha az rábólint, akkor odalép az asztalhoz és enni kezd. Nem zabál, nem tömi két kézzel az ételt, azonban le sem ül, állva esik neki a falatoknak, habár előbb elfogyaszt két nagy kupa vizet, hogy száraz torkán bármi is lecsússzon utána.
Nem igazán hatja meg a bók, ellenben dühíti, mint minden egyéb megnyilvánulása a nőnek. Mint a fény bántja a szemét a hosszas sötétségben raboskodás után, úgy bántja Hela minden mozdulata. Ma valahogy nincs ingere a nőhöz, gyűlölködő pillantását épp ezért nem is leplezi, ahogy a játékába sem megy bele. Csak eszik, amíg megteheti, és csak akkor néz Helára, ha az megszólal. A kérdésekre adott választ is igyekszik limitálni, noha a díszlet említésekor tekintete újfent végigszalad az ismerős falakon.
- Impozáns. - feleli végül, cseppnyi öröm vagy áhítat nélkül. Ajka akkor rándul csak fölfelé, ahogy a nő a mosolyát említi, bár akkor is inkább cinikus grimaszba torzulnak vonásai, mintsem valódi mosolyba. - Hellben, úrnőm, a mosolygás sokkal inkább alkalom kérdése, mint a kedvé. Nem adtál túl sok okot számomra a jókedvre. - mormogja szárazon, egészen elhalkulva a végére. Befalja a kenyér utolsó falatjait, majd kezét rongyba törli, mielőtt ellépne az asztaltól, hogy komótosan visszaballagjon Hela elé.
- Mit tehetek érted, úrnőm? - érdeklődik, majd még a válasz elé gyorsan bevág saját javaslatával. - Bár elbűvölő társaságot biztosítottál mellém legutóbb, megnyugtatlak, hogy cseppet sem unatkozom otthonos kis cellámban, ezért ha azon törnéd a fejed, hogy bájos hölgyeket rendelsz ismét mellém, szívemből mondom, remekül megvagyok egymagam. - meghajtja fejét. Az elfogyasztott étellel együtt némi élet is visszatért belé, mégsem tűnik túl lelkesnek vagy elégedettnek attól, hogy jóllakhatott. Ám ahogy Helát nézi, annál inkább...



loptam a kódot, de olyan szép őrülten szeret  | lélekhang |

Vissza az elejére Go down

avatar

∆ Hozzászólások száma :
57
∆ Tartózkodási hely :
~NY (yet)~



A poszt írója Hela
Elküldésének ideje Szomb. 17 Feb. 2018, 14:53
Ugrás egy másik oldalra



I'm not that type


what you like, Honey
A gonosz előbb mosolyog, csak azután beszél. Fandral arany sziluettje fakó, megkopott, ahogy feltűnik a nő előtt - és ez, felvillanyozza Helát. Talán megtörte? Talán kifacsarta szívét? Bárhogyan is, a lelkének távozó masszája olyasvalami, amiből a Királynő táplálkozhat és jól lakottan, elégedetten hátradőlhet. Arcáról nem is tudná letörölni az elégedettséget. Mosolya finoman csücsörítésbe fut, ahogy szemei enyhén összeszűkülnek. Élvezettel fésüli sötét tincseit egy oldalra, villantva ezzel kulcscsontját közben. Lágyan felsóhajt, csendesen, hogy ne hallhassa más, csak Ő. És talán a kis vívó is.
- Jó színben vagy! - kiszélesedő mosollyal fordítja enyhén oldalra fejét, szemeit a szőkén hagyva, ahogy udvariasan és illemtudóan meghajol előtte. Helában feltámad a késztetés, hogy hazaküldje, most, hogy sikerült a falait lebontogatni, ám előtte még utolsó remény sugarait és összemorzsolná tenyereiben. A látvány, ahogy a büszke, ellenségesen mosolygós, diadalittas férfi megtörve tér vissza Úrnőjéhez olyasvalami, ami simogatja a nő fél-holt lelkét, s szívét egyaránt. Ő nem ismer másfajta kapcsolatot, ezáltal lehetséges, hogy megnyugvást és boldogságot érez most amiért árthatott valakinek annyira, hogy kicibálja színes mivoltából a férfit és meghagyja neki ezt a szürke, tompa, halovány árnyalatot.
Az étel vonzó lehet Fandral számára, ám mielőtt megindulna afelé, még kérdőn visszajelzést vár Helától, aki csak puhán lehunyt szemei alól bólint egyet, ezzel biztosítva róla a férfit, hogy csak nyugodtan... Nem szeretné lepucolni a felsőbb rétegeket a férfiről annyira, hogy ne maradjon aztán belőle semmi és kiszáradva, csupán, mint egy csontváz viruljon Hellben, ó nem! Többet akar Fandralból, s talán a lehető legjobb úton halad célja felé. Lágyan fordítja el fejét, mintha volna érdekesebb egy szomját oltó fogolynál, ám sötét tincsei mögül leskelődik vívója, hogyan és miképpen fog neki a lakmározásnak.
Látszólag a szőke kizárja a nőt teljességgel, amennyire csak lehetséges. És ez ahelyett, hogy bosszantaná a nőt, inkább nevetésre sarkalja, amit igyekszik elfojtani. Ajkai szegleteiben megbúvik a görbület, de mivel a férfi nem tekint rá, úgy nem láthatja. Próbálkozik társalogni, de az vonzó arany folt nem igazán idomul bele egyetlen témába sem. Így hát türelemmel elnézi, amíg végez, s elé lép a férfi, immáron ereje teljében. A férfi mosolyra adott válaszára már kénytelen kiszélesedő mosollyal megbillenteni fejét, s ajkait összemorzsolgatva bólintani, mint 'ki egyetértését fejezi ki eközben. Hell valóban nem őszinte kacajoktól visszhangzik, na de hát van éppen elég ostoba világ, ami meg be nem fogja nevetőjét.
Fandral szinte hihetetlen sebességgel végez, majd a trón előtt állva magára vonja a nő teljes figyelmét, 'mit egyébként már korábban is magáénak tudhatott.
- Fogadni mertem volna rá, hogy a nők szeretője sosem kívánja a magányt... - hűvös mosolyával csillantja meg gonosz oldalát, miközben lassan felegyenesedve a trónon kihúzza magát és lomha tempóban lefelé indul az előtte ragyogó felszínű lépcsőn. Kecsesen mozogva halad, s meg sem áll, amíg a férfi elé nem állhat teljes valójában, le sem véve szemeit a vívó szemeiről. Mosolya ezúttal lágyul, valami más váltja fel a helyét. - Csókolj meg! - szinte csak búgja, szemeit résnyire szűkítve, ajkait éppen csak elnyíltan hagyva. A nő mögötti trónterem bomladozni kezd. Apró, ragyogó kristály élek pattognak mindenfelé, a szivárvány ezer árnyalatában, mintha csak az univerzum szívében pislákoló végtelen megnyugvás költözne köréjük. Hela nem mozdul, türelemmel várja a férfi reakcióját. Nincsenek démon karok, Fandralt nem fogja le semmi.
- Azt kérem... - lép közelebb, csökkentve a távolságot közöttük, állát finoman felszegve, annyira közel húzódva a férfihoz, hogy ajkai már súrolják a szőke borostás arcperemét.  - ... hogy szeress. - félmosolyra görbülnek ajkai, amikor Fandral fülébe súgja kívánságát. A következő pillanatban balja a férfi mellkasának közepébe simul, ahonnan érezheti a bizsergető forrást, ugyanis Hela éppen felruházza erővel a legyengült szőkét. Minden porcikája, minden sejtje megerősödik. Talán használhatná a nő ellen is, de ahogy korábban, talán most is tudja, hogy Hell az Ő birodalma, így hát ha őt le is fegyverezi, ott vannak a lidércek, halott lelkek, kik védelmezik a nőt utána is.
- Mit felelsz? - orrának peremével végig simít Fandral járomcsontján, s vágyakozón lép hátra, türelemmel állva a férfi előtt, s figyelve rá, hogy bárhogyan is reagál a másik, kész legyen válaszolni rá, szóban, vagy cselekedettel.
Szemeiben próbálja leplezni a sóvárgást Fandral legutóbbi érintései után. Volt a hevességük során egy-két finom, édes mozzanat, amit a nő még nem tapasztalt korábban, de vágyódik utánuk. És félő, hogy csak az előtte ácsorgó adhatja meg neki. Bárhogyan is, a férfi sötét tömlöce időközben átalakul, s étel, ital, forró vízzel megtelített kád, puha ágy várja Fandralt, ha visszatér, a válaszától függetlenül.

become the beast |  mint a lelked...  kacsint  

Vissza az elejére Go down

avatar

∆ Hozzászólások száma :
37
∆ Tartózkodási hely :
• New York city



A poszt írója Fandral
Elküldésének ideje Hétf. 26 Feb. 2018, 15:48
Ugrás egy másik oldalra

but never of you
Well, you've come to shake my hand. I apologize if it makes you feel bad, seeing me so tense...


Más esetben egész biztosan viccesnek találná a helyzetet, és jót mulatna szánni való sorsán, megtépázott küllemén és büszkeségén, most azonban nincs túl sok kedve nevetni. Túlélt már nehezebbet is, rosszabbat is, igen, okoztak már számára nagyobb fizikai és lelki fájdalmat is. Hela azonban olyan pontján támadja, melyet eddig mindig sikerült megóvnia másoktól: a büszkeségén, és ezekkel a sérülésekkel képtelen mit kezdeni. Nem szűnnek, csak őt magát koptatják tovább, míg végül már az is kihívásnak látszik, hogy íves görbületbe húzza ajkait.
Az étellel együtt az életereje kis része is visszatér, szinte érzi, ahogy újult ereje végigáramlik a testén. Nem hiába mondják, hogy egy férfi szívéhez a gyomrán át vezet az út... Bár Fandral jelenleg csak örül, hogy végre ihat és ehet, s végre nem kell tovább foglalkoznia kínzó szükségleteivel sem. Egy teherrel kevesebb, ami Hell birodalmában hatalmas előrelépés.
- Pár héttel ezelőttig erre én is bátran fogadtam volna - felesel személyes pokla úrnőjének, s megjegyzését elég szórakoztatónak találja ahhoz, hogy arcán szélesebbre kússzon a mosoly. Mintha most eszmélt volna csak rá, hogy a humorérzéke nem halott teljesen, a pillanatnyi öröm művészi pontossággal ül ki nyúzott vonásaira. Örömteli felismerés. Tény és való, hogy a vívó társasági ember, s ezen tulajdonságának igyekszik minden aspektusát megragadni. Eszébe ötlik néhány kopott, távolinak tűnő emlékkép arról, legifjabb és legkedvesebb tanítványa hányszor rondított bele légyottjai közepébe. Aana pironkodó mosolyának emlékére melegség szökik mellkasába, mintha forró áramlat suhintaná meg kihűlt üregeit. Mosolya ellágyul, de titkát nem osztja meg az úrnővel.
A melegség semmivé foszlik, ahogy a nő megindul felé. Fandral szinte érzi, hogyan kúszik Hela hűvös aurája lépésről lépésre közelebb, hogyan csavarodik jellegzetes illata teste köré, megbűvölve az ételtől és italtól mámoros tagjait. Mosolya eltűnik arcáról, ahogy rádöbben, szűkül kalitkája, mégsem mozdul, szilárdan áll a helyén és tartja a szemkontaktust az éjhajúval. Épp csak enyhén húzódik hátrébb, hogy akár sóhajnyival is, de kijjebb tudhassa őt az aurájából.
Az utasítás váratlanul éri Fandralt, szeme előbb elkerekedik, majd összeszűkül, ahogy ráncsorok mély árka jelenik meg homlokán. Érti ő a szavakat, de közben mégsem. Azok után, miféle kínzást zúdított Hela a nyakába, a vívó elkönyvelte, hogy kettejük történetének ezzel vége is. Gúnyt űz belőle? Vagy valamiféle próba elé állítja éppen? Hol a trükk, mi a kiskapu, és mi a jó válasz felgyorsuló szívdübörgésére? Meg akarja csókolni Helát, mindennél jobban vágyik a sápadt ajkak érintésére, ám már rég feladta a harcot saját, gyarló érzéseivel szemben.
Elszakítja pillantását a nőtől, hogy annak vándorló kezére tekintsen. A nő tenyeréből áradó melegség végigáramlik az egész testén, és Fandral aranyló szeme pillái mögé rejtőzik, ahogy halk, kéjes sóhajjal fogadja az erőt, mit kap. Ajka megrándul a további szavak hallatán, ám a nevetés, mi elhagyja száját, nem örömteli. Száraz és cinikus, és bár minden egyes porcikája élvezi Hela közelségét, minden sejtje izzik annak érintésétől, mégis kényszeríti magát, hogy elszakadjon tőle. Nem tolja el magától, egyszerűen csak hátrébb húzódik, s kifordul annak becéző ujjai alól.
- Azt kéred? Hell úrnője mióta alacsonyodik le kérni? - Nevetségesnek találja az egész helyzetet: nevetséges, hogy úrnője hirtelen rábízza a döntést; nevetséges, hogy lidércei nem kényszerítik; és még annál is nevetségesebb, hogy vágyik rá. Mert Fandral nagyon is vágyik Helára, és nem csak fizikailag, köszöni szépen, olyan téren alaposan kielégítették; vágyódása sokkal mélyebb rétegű, és ez megijeszti.
- Komolyan a válaszom érdekel? Tényleg azt gondolod, elhiszem, hogy lehet neked nemet mondani? - folytatja a panaszkodást, ám kérdéseit a plafonhoz intézi, nem Helához. Csupa kétségbeesés és káosz minden mozdulata, minden mimikája, gesztusa. Dacol a testében kavargó mindenség ellen, léptei körbe-körbe és fel-alá vezetik Hela előtt, ismeretlen cirádákat koptat a padlóba, mint akit megszálltak, s igyekszik kivetni testéből a démont. Hangja vádló és ítélő, kikopott belőle az alázatos tisztelet, úgy szól úrnőjéhez, mint nőhöz, mint asgardihoz. S mégis, minden egyes ideges fordulat után törzse ösztönösen visszafordul az éjhajú felé, mintha ellenállhatatlan mágnes vonzaná.
- Foglyod vagyok, nem vendéged. Rendelkezz velem aszerint! - veti oda dühösen, mert igenis dühös, hogy Hela hirtelen egérutat engedne neki. Dühös, mert már nem akar szabadulni. Dühös, mert már olyan láncok kötik Helához, melyeket ő maga kapcsolt hozzá. És dühös, mert akarja őt. Ezzel a felindultsággal lép hozzá közelebb, megtöri kettejük közt a távot, ahogy ujjai az ében tincsekbe túrnak Hela tarkóján, hogy annál fogva húzza közelebb magához a fejét. Testük enyhén koccan a lendülettől, ahogy Fandral magához vonja a nőt, ajkai máris betapasztják a sápadt párnákat, hogy belecsókolja minden keserédes vonzalmát és gyűlölt szeretetét. Heves, vágytól izzó csókjának durvasága idővel ellágyul kissé, nyelve a nő felső ajkát érinti, bebocsátásért kuncsorogva, hogy behatolva táncra hívhassa nyelvét. Mert mindegy, mi történt vele az elmúlt napokban, minden csókban, minden érintésben, minden sóhajban az úrnőjét kereste - és most végre újra az övé.
Csókja egészen addig tart, míg Hela meg nem elégeli. Fandral ujjai lágyan cirógatják az éjszín tincseken keresztül a puha pihéket a nő tarkóján, másik keze az istennő derekán pihen meg, lágy határozottsággal szorítva testüket egymáshoz. A bajvívó bátrabb lett, mint volt, hiszen Hela ráébresztette, már nincs mit veszítenie. Mindent elvesztett és feladott már, mi értékes volt számára. Így hát a férfi nem riad vissza attól, hogy kezdeményezzen, mégpedig térdét a nő combjai közé fúrva előre lépjen, hátrálásra késztetve Helát, ha hagyja magát - és ha hagyja, akkor Fandral egészen a megpakolt asztalig vezeti, csípőn nyugvó kezét beáldozva, hogy vakon félresöpörje a tálakat és tányérokat, hogy aztán felkapva Hela meglepően könnyed sziluettjét felültethesse őt a felszabadított helyre.
Épp csak megpihen itt, csípőjét úrnőjéhez préselve, aztán már viszi is tovább, újabb tárgyakat sodorva le az asztalról. Nem igazán figyel rá, a lépcsőkkel van elfoglalva, hogy a lebomlott díszlet közepén árválkodó trónhoz cipelhesse az istennőt, hiszen hol máshol szerethetné méltóbban, mint saját hatalmának szimbólumán. Csókjukat eközben egy percre sem töri meg, hacsak úrnője nem óhajtja másképp.



annál mérföldekkel szebb Razz  | lélekhang |

Vissza az elejére Go down

avatar

∆ Hozzászólások száma :
57
∆ Tartózkodási hely :
~NY (yet)~



A poszt írója Hela
Elküldésének ideje Hétf. 19 Márc. 2018, 21:39
Ugrás egy másik oldalra

+18



I fell in love with your personality


your looks are just a bonus
Bárki részéről ostobaság lenne azt gondolni, hogy Hela lelkében - már ha van neki olyan - lakozhat jóság. Akár csak egy falatka! Ahogy mi mindannyian, semleges ösvényen kezdett ő is, de a történetének mellékszereplői kifaragták útját és jellemét, még azelőtt, hogy beleszólhatott volna. Szinte gyermekként került Hellbe, fikarcnyi tapasztalattal, vagy bármiféle élménnyel a világok csodáiból. Megfakult sziluettjére számos pecsétet nyomtak, csúf billogokat. Mint halál hírnöke, mint Asgard buktatója hajították messzire az otthonától, ragadták el őt a lehetőségétől annak, hogy normális - vagy legalábbis a lehetősége meglehessen arra, hogy valamiféle normát lásson maga előtt. Azelőtt kárhoztatták őt a pokol legmélyebb bugyraiba, hogy elkövette volna bűnét. Nos, akkor lényegében ki is itt az áldozat?
Hela számára ismeretlen minden, ami másoknak olyannyira magától értetődő. Éppen ezért kóborol lelkének elhervadt virágában egyfajta sóvárgás arra vonatkozóan, hogy megtapasztalhassa, milyen is az, amikor bárki - másképpen, s nem undorral, félelemmel, vagy bosszúszomjjal éli meg a jelenlétét. Fandral legutóbb felborította a belső egyensúlyát, lélekvihart kavart és olyan erős csillagütközést idézett a nő (fél)szívében, amire eddigi élete során példa nem volt. Retteg tőle, hogy következményekkel járhat a vívóval folytatott  további kapcsolata. S lehetséges, hogy talán ezért bújik a kísérletezésnek csúfolt lepel mögé, ahelyett, hogy vállalná - ténylegesen szövetei alá férkőzött valami megfogalmazhatatlan kötődés a férfi iránt.
- Talán csalódást okoztak a hölgyek? - elnyílt ajkakkal, megjátszott meglepettséggel szemléli a fakó árnyalatú arany körvonalat, hogyan sistereg, hogyan keresi a kapaszkodóit. Fandral arcán széthúzódik mosolya, melynek láttán értetlenség jegyei futnak keresztül a Királynő arcán. Pillantása aztán hirtelen lezuhan combjaira, mély levegőt vesz. A fejébe költöző gondolat - inkább vágyakozás - arra készteti, hogy sötét auráját visszaszívja és finoman árnyalataival próbáljon meg a férfi körül ólálkodni. Úgy van esély rá, hogy előre és nem hátra lépnek majd. Ráadásul Hela nem mondja ki, hogy ha Fandral valóságos, ámbár a szemnek láthatatlan falakkal zárkózott el előle, a nő hazaengedi. Nincs többé szüksége rá. Ráadásul, ha a közelében van, képtelen is volna máshová figyelni. Pedig van ám dolga! Persze, hogy van. Ő fontos személye a Világoknak! Igen, az. Valahol... valakinek talán. Egyébiránt jelentéktelen porszem. Egy rejtegetnivaló teremtés, ahogy eddig, úgy ezután is az lesz majd.
Felruházza hatalommal a férfit és olyasmit tesz, olyasmi pattog le ajkain szavakba öltözve, melyre korábban még nem volt példa. Sohasem. Fandral kihátrál útjából, a közelségéből és ezzel olyan érzést kelt a nőben, mintha lecsupaszítaná. Alsó ajka elválik fölsőbb puhaságtól, szemeit lesüti a közöttük lévő távolság egy pontjára, s csendesen ácsorog a szőke előtt, még akkor is, mikor annak kérdése már viszhangik Hell üres csarnokaiban.
- Először és utoljára. - hangja kemény, akárcsak szemei, amik lassan, vontatottan találnak vissza az arany sziluetthez sötét körvonala előtt. Állát szegve, büszkén áll. Mintha nem volna szégyellnivalója! - Ó, pedig nagyonis van. Ha Fandral kedve úgy tartja, dalaiba foglalhatja majd, hogy Hell Úrnője ágyába könyörögné magát magányos óráin, s aligha lenne ettől elzárkózó fül. De mindennek gondolata sem elég ahhoz, hogy a nő kihátráljon a pillanatból, vagy újabb fájdalmat okozzon. Fandral olyasvalamit jelent, amit képtelen megmagyarázni. Ahogy ránéz, ahogy beszél hozzá, a viselkedése... Hela mindeddig úgy hitte bárkit megtörhet, bárkiben okozhat szívrobbanást, de ahogy Fandral csókolta őt fogságban, kínzásban, ahhoz foghatót még sosem tapasztalt. Újraélné. Éppen ezért ennyire suta most. Senki sem hinné el róla, hogy Úrnője bárminek is e percben.
- Higgy a saját tulajdon szemeidnek... - e szavak csak azután hagyják el a nő ajkait, hogy Fandral már legalább tizenkétszer sarkon fordult előtte jobbról-balra baktatva. A nő ekkor - csak, ha a férfi neki szenteli tekintetét - jobb oldalára nyújtja karját és ujjait szétfeszítve átjárót nyit. A fényéből sejtheti a szőke, hogy otthonába vinné. Ám újabb szavak buknak fel belőle, melyek elvonják Hela figyelmét a nyitott kapuról és megsemmisítik azt, hamar.
- Akkor tűnj el a szemem elől. Hazaengedlek és... - flegmán, megjátszott unalommal legyint rá, gyűlölet szikráival a szemében (melyek nem is igazán Fandralnak, sokkal inkább saját szerepének szólnak!) fordulna el, de az arany foltja poklában úgy dönt felé nyúl és olyan hévvel ragadja tarkón, hogy Hela, ha akarna talán szabadulhatna, de a meglepetés és a sokk miatt szinte rögtön beleolvad a hozzá ütköző testbe. Idomai tökéletesen simulnak Fandral karjaiba, miközben szemeit lehunyva belemélyed a csókba, elveszve a kettejük keltette virágban, melynek szirmai alá senki sem lát, csak ők ketten. Hela szeretné azt hinni, hogy valami megváltozhat benne. Nem kelti magában azt a naiv és szánalmas reményt, hogy hőse lesz bárkinek, vagy hogy jó útra tér, hiszen csak körbe kellene néznie bárkinek otthonában, vagy éppenséggel Hela alakján és képességein, de egy cseppnyi parázs még ficánkol kihalt szívének mezsgyén, mely azért kiabál olyan kétségbeesetten, hogy Fandral mentse meg...
És ha az érzelemvihar nem volna elég, Fandral előre lendül ezzel taszítva, hátráltatva maga előtt a Pokol Úrnőjét, aki engedelmesen araszol vele eggyé olvadva. A férfi szőke arcszőrzete csiklandozza arcának minden pontján, de élvezettel öleli magához a vívót, ahogy karjai annak nyakára fonódva szorítsanak kettesükön, elüldözve a levegőnyi távolságot közöttük. Felpattan az asztalra, hová az erős kéz utasítja, közben máris bontogatja a férfi ruháit. S, hiába vágyna megállásra, a férfi tovább halad vele. Hela éppen csak kikukucskál, s még halkan bele is nevet csókjuk játékába, egészen addig, amíg lába a trón feszes peremének ütközik.
- Miért nem futsz haza? - suttogja bele az arany kerettel körbevont rózsaszín puhaságokba, miközben heves lendülettel pördít kettesükön, s Fandralt ülteti így bele a trónba! Ő sem ácsorog sokáig. Egy finom rajz a levegőbe jobbjával, s minden ruhája elporlad, hogy aztán mezítelenül ülhessen bele a férfi ölébe - független attól, van-e azon még ruha.
- Itt veszélyes... - homlokát a férfiénak támasztja, mintha erőt merítene ahhoz, hogy folytassa. Más kérdés, hogy a beszélgetéshez, vagy a cselekvéshez kell az erő. Hela elhajol puhán, hogy szemeivel felmérhesse a férfi arcát, majd mély levegővel telíti tüdejét és finom mosollyal csókolja meg Fandralt, suttogva a további szavait: - ... nem bírom a közelséged. Undorodom attól, amit kiváltasz belőlem. - a nő íriszei a férfiéba futnak, mintha a lelkéig akarna lelátni, s talán így is van. Hela ajkainak szegleti megrándulnak, mintha csak ezzel próbálná meggátolni, hogy reszketegségének valós jelei legyenek.
Ellenben azzal, amiről beszél kezei máris Fandral alsóján játszanak, hogy kiszabadítsák, s a következő másodpercek valamelyikében magába fogadhassa a férfit. Mintha csak gerince mentén futkosna a bizsergés, szinte elalél, beleolvadva a férfi ölébe - hacsak nem ütközik ellenállásba. A nő kezei simogatják, ölelik, miközben ajkai a szőke arcperemén futkosnak fel, s alá.

i see you |  ó, talán valaki bemocskolta? :O  

Vissza az elejére Go down

avatar

∆ Hozzászólások száma :
37
∆ Tartózkodási hely :
• New York city



A poszt írója Fandral
Elküldésének ideje Vas. 29 Ápr. 2018, 01:41
Ugrás egy másik oldalra

+18

such a pretty face
Here to take my medicine, take my medicine, rest it on your fingertips. Up to your mouth, feeling it out, feeling it out...


Nincs szó tündérmeséről, ez nem olyan cukormázas keretbe foglalt történet, amit asszonyok fognak generációkon át tovább örökíteni leány gyermekeiknek. Nem a csupaszív szőke herceg, aki meglátja a jóságot a gonoszban, és szerelmes érintésével fényt lop a sötétségbe. Még csak nem is szerelem első látásra, nem elköteleződés, nem holtig tartó eskü. Fandral szívében igenis ott a gyűlölet és a neheztelés, hiszen bármivel is írná jóvá Hela bűneit, egyikük sem teheti meg nem történtté Odin halálát, ahogy Asgard pusztulásának tényét sem, függetlenül attól, hogy utána mi lett szülőföldje sorsa. Fandral igenis talált jót Helában, igenis kötődni kezdett hozzá, feltámadt benne a szimpátia és a megértés a nő irányába, de eleinte ezt nem fogadta kitörő lelkesedéssel. Undorodott az érzéstől és harcolt ellene, és még most is bűntudat mardossa a lelkét, ha arra gondol, teste és lelke, mely az Istennőt választotta, milyen rútul elárulta. Ez nem az a fajta szerelmi történet, ami gyermekek fülébe való; a bajvívó mégsem bánja. Már nem harcol a kis kapcsok ellen, melyek húsába vájva szegezik a nőhöz, és már nem dacol a vággyal sem. Felfedezett valami értékeset Helában, amit szeretne kiemelni a sötétségből, és amit szeretne megóvni, még akkor is, ha ez nem kölcsönös.
Nem lehet kölcsönös. Hiszen mennyi rá az esély, hogy a Halál Istennője pont egy egyszerű, asgardi katonába szeret bele? Hiába a szenvedélyes éjszakák és a nő kiváltságos figyelme, Fandral kétkedik benne, hogy Hela képes-e egyáltalán szeretni, és ha képes is, pont őt választaná. De a férfi megelégszik ezzel a helyzettel, még ha egyoldalú is; megelégszik vele, ha taníthatja az úrnőjét, ha olyan dolgokat mutathat számára, melyeket korábban senki. Még ha nem is kapnak viszonzást bűnös érzelmei, még ha az istennő szeszélyében halálát is kívánná később, akkor is megéri, hogy egy pici fényt varázsoljon a sötétségbe, pici meleget vigyen a hidegbe, pici gyengédséget a ridegségbe.
Először és utoljára. De Fandral nem akarja, hogy vége legyen. Nem tudna elképzelni egy olyan világot, melyben ne gondolna állandóan az éjhajú szépségre... És nem is akar. Veled vagy sehogy, még ha a sehogy jelenleg sokkal inkább kivitelezhetőnek is tűnik, mint a veled.
- Szememet megcsalja szépséged... - Hangja fojtott a tehetetlen dühtől, hiszen képtelen harcolni az érzései ellen, mikor minden egyes porcikája Helát akarja. S a legszörnyűbb az egészben, hogy lassan már harcolni sem kíván, inkább csak letenné a fegyvert és elmerülne a nő hűvös ölelésében, hogy felmelegítse azt...
Csókjuk heves és kapkodó, Fandral úgy sürgeti kettejüket, mintha most először kóstolhatna bele úrnője tiltott gyümölcsébe. Sokkal inkább saját, türelmetlen vágyait kergeti mohón. Csak a trónhoz érve lágyulnak el kissé mozdulatai, ahogy megérzi ajkain Hela mosolyát, és a nő egyetlen perdítésére máris a trónjában találja magát. Kissé megszeppen azon, hova is ültették, de ahogy úrnője alakja lassan ölébe ereszkedik, ajkát ismét feszesre húzza egy mosoly.
- Nem tudom, otthonom-e Asgard, ha te nem vagy többé velem... - vallja meg már-már félszegen. Köze sincs már ennek korábbi udvarlásaihoz. Vallomása nyers és őszinte, senkinek sem szólt még ennyire szívből, pont ezért kételyeket szül a férfiban, lecsupaszítja és gyermekien védtelenné teszi. Olyan titkot oszt meg Helával, mely kulcs megtépázott ketyegőjéhez, s ha az úrnő úgy kívánja, legmélyebb találatát viheti be vele, hogy összetörje...
Keze a nő meztelen combjára vándorol, hogy onnan tovább kalandozzon fel a csípőjére, miközben megbűvölve figyeli arcát, szoborszerű, szépséges vonásait, közeledő, telt ajkait.
- Kétlem, hogy bárhol nagyobb biztonságban lehetnék - vitatkozik, hiszen ha Hela nem óhajtja megölni, úgy a Kilenc Birodalom leghatalmasabbjának vendégszeretetét élvezhetné. Technikailag tehát igen, meglehetősen veszélyes helyen van, gyakorlatilag viszont egyben ez az egyik legbiztonságosabb menedék is. Minden csak attól függ, oltalmazója mennyire törődik a testi épségéveli.
Homlokuk közben összesimul, és Fandral keze már a nő hátán pihen, közelebb vonva törzsét magához, hogy apró puszit lehelhessen Hela orra hegyére. Talán túlontúl becéző, túlságosan intim gesztus, de megkívánta.
- Jó. Megtaláltuk az első kölcsönös pontot, mely összekapcsolja érzéseinket - komolyan biccent, esze ágában sincs titkolni vagy szépíteni Helához fűződő, kettős érzésein. Nem csak az úrnő az egyetlen kettejük közül, aki nem igazán tud megbirkózni az érzésekkel, melyeket kiváltanak egymásból. Fandralnak is tanulnia kell még, és mindennél jobban szeretné Helával együtt elsajátítani a tudást. Érzékeli közben, nagyon is tudatában van annak, hol jár az istennő keze. Alig bírja türtőztetni magát, hiába választják csak el pillanatok az egyesüléstől, reszketeg sóhajjal keringőzik Hela ajkain; nem csókolja meg, épp csak súrolja puhaságaikat, egyesítve forró sóhajaikat. Hagyja, hogy a nő elvegye, mit kíván, és ahogy keménysége elmerül a forróságban, magához öleli Helát, arcát a nyakába temetve, hogy vörös foltokat csókoljon-harapjon a sápadt bőrbe.
- Bár nem lehetek biztos benne, mennyire kölcsönös a dolog - emeli fel fejét, hogy aranyszín íriszeit egyesíthesse Hela sötét örvényével. - Te is szereted a hajam? Vagy a mosolyom, amikor nem kegyetlen... Téged is lángra lobbant a leghűvösebb érintés? Mosolyra fakasztott már, ha rám gondolsz? Hiányolod a melegséget, ha nem vagyok veled? - kétkedve sorolja, mi mindent talál vonzónak úrnőjében és mi mindent vált ki belőle Hela. Képtelenség azt remélni, hogy minden gondolata viszonzásra lel, mégis szeretné hallani, mégis mik azok az érzések, melyektől a nő annyira undorodik, s melyek egytől egyig Fandralnak köszönhetők. - Mondd, kívántál már meg magányos éjszakáidon? Érintetted-e úgy magad, hogy azt képzelted, én vagyok?
Kettejük szópárbajába azonban hamarabb fárad bele, ahogy ölének lüktetése tűrhetetlen magaslatokba taszítja. Úgy érzi, menten elsorvad, ha úrnője nem kegyelmez meg neki. Gerince mentén cirógató, kalandozó, puha bőrét simogató keze visszatér a nő csípőjére, keményen megmarkolva azt.
- Kérlek, úrnőm... Vedd el, mi tiéd - búgja Hela ajkaiba, meglehetősen szemérmetlenül könyörögve csípője táncáért, miközben csókokból fest ösvényt annak kulcscsontjára. - Neked adom... - súgja Hela torka felé kanyarodva, ajkaiért nyújtózik, hogy csókot szakíthasson róla. S talán kijelentése nem elég árulkodó, hogy lefesse Fandral minden egyes gondolatát, a férfi attól még nagyon is elkötelezte magát; kész felkínálni mindenét az úrnőnek. Testét, lelkét, szellemét és egész jövőjét is. Mindent és bármit.



inkább mondjuk úgy, hogy elajándékoztam valakinek | lélekhang |

Vissza az elejére Go down

avatar

∆ Hozzászólások száma :
57
∆ Tartózkodási hely :
~NY (yet)~



A poszt írója Hela
Elküldésének ideje Hétf. 21 Május 2018, 15:36
Ugrás egy másik oldalra

+18



I fell in love with your personality


your looks are just a bonus
Nem csak a szívével, teljes lényének minden egyes porcikájával küzd az ellen, amit a szőke sziluett jelenteni kíván neki. Nem engedheti meg magának. Nem hódolhat be a férfi bűvkörébe. Csúnyán megégetheti magát. Soha nem tudta, hogyan fejezze ki szeretetét, ő egyszerűen nem érti, hogyan működik a világnak ez a gyengéd, meleg oldala. Ő a rideg, fájdalmas és kegyetlen valóságot ismeri. A puha bódulat, amit a férfi jelenléte kezd el jelenteni benne - olyasmi, amit nem érthet. Szíve jégpáncélja lassan leomlik körülötte, mert igenis érez, erősen és keményen. Kapcsolódik Fandralhoz, akkor is, ha nem fogadja el és akkor is, ha mást nem - csak undort érez ezáltal.
Nem lehet kölcsönös. Ahogy a férfi a nőtől várja a megtagadást, úgy Hela a szőke vívóhoz fohászkodik némán elutasításért. Ha elnyerné, ha a férfi teljes gyűlöletével fordulna hozzá, talán képes lenne rá, hogy ő is idomuljon az érzéshez. Ezt akarja! Távol tartani, gyűlölni, elhidegülni. Ennek ellenére, a szíve, a lelke, teste minden sejtje azt kéri tőle, hogy szeresse, hogy gyengéden érintse, hogy csókokkal borítsa be és, hogy mutassa meg neki azt, milyen érzés valakivel átélni az életnek ezen finom szirmai közötti lebegést...
- Ha a szépség elegendő szemeidnek, akkor ... akkor odahaza találsz szívednek kedvesebbet. - állát fenn tartja, szemeit mégis lesüti. Akár a gyermek, mely bűnét vallja meg. Így is van ez - olybá könnyű volna, ha a férfi hűvös, gyilkos érzelmekkel viseltetne felé, vagy legalább megkapaszkodna a gondolatában, hogy Hela mit jelent. A nő szíve reped, kristályosan hegyes, szúrós darabokká törik.
A csók közöttük elmélyül. Fandral mohósága, heves vágyakozása húzza magával Hela gyenge tagadását. Mindketten ellenzik ezt - hiszen tudja az istennő miféle átok ő a szőke életében - mégis úgy csókolják egymást, mintha a levegő sem volna fontos, mintha a világ ezer darabjára hullana és csak percek kérdése lenne létezésük. Talán erről is van szó. Hela a trónra ülteti a férfit, majd belesimul az ölébe. Soha korábban nem tett volna ilyet, senkivel sem - de valamiért bizonyítani akar, a maga gyenge módján, hogy igenis érez. Érez iránta...
Fandral szavai megtörik a jeget. Ütése erős és kegyetlen. A nő hirtelen gyengül el, ajkai elnyílnak, zavarodottan pillant a férfira. Nem volna helyes, nem volna hozzá illendő, hogy ennyire gyengének tűnjön fel, de Fandral szavai erősebben csapnak le rá, mint bármelyik korábbi ellenfelének ökle. Pihegve vonul közelebb a férfihoz, a szemkontaktust nem bontja, csak amikor már rózsaszín puhaságaik vészesen közel érnek egymáshoz, ekkor csukódnak szemei.
- Fandral... - ejti ki e kedves nevet, talán először ilyen gyengéd formában, közben szemöldökei életében talán először - szomorú ívet futnak, ahogy homlokát a férfiéhoz préseli. - Én veszélyt jelentek rád... - vallja meg őszintén, sután csókolva a férfit, miközben gerince hullámzik, öle táncot leejt a férfién. Az orrára adott puszira, lágyan felnevet, halkan és dallamosan, alig-alig észrevehetően döntve fejét enyhén balra.
- Te is tudod, hogy ennél jobbat érdemelnél... - vallja meg bűnének érzett érzéseinek másik oldalát. Nem tudná elfogadni, hogy az arany foltjának oldalán más gyengébb nem képviselője tetszelegjen, hogy az, amit most átél, valaki másé legyen, de tudja jól, hogy talán ezáltal válhatna egésszé, ha Fandral is, ahogy Odin tette hajdanán, lemondana róla. Mégis keze a férfi tagján játszik hevesen, s csókot imitáló ajkaik érintése bűvöletbe ejtik. Hamar összeforrnak, hogy két test egy lélekként sóhajtsa a csillagokba fájdalmát, ezt a gyönyörű lélektiprást...
A férfi szavaira felpillant, épp csak elhúzódik, hogy láthassa őt. Sután, gyengén, reszketegen táncol a férfi magabiztosnak tűnő ölében. Minden apró ugrás, egy szívdobbanás. Fandral szavai mosolyt csalnak Hela ajkaira, ugyanakkor szívébe karcolják a fájdalmat, az elviselhetetlen fájdalmat. - Kölcsönös... - öleli magához ekkor a férfit, szenvedélyes. Ha Hela tudatában lenne annak, amit csinál, már-már szerelmes, érzéki ölelésnek nevezhetnénk az aktus közben általa kialakított pózt, ahogy karjai féltőn, óvón, törődőn vonják magához a férfit, Fandral arcát, így a mellkasába temetve lágyan. - Gyűlölöm a hangod. - lihegve, pihegve kezdi el susogni. - Gyűlölöm a szemeid, az ajkaid. A szőke, selymes hajad. A mosolyod. Az érintésed. Hogy folyton rád gondolok. Gyűlölöm, undorodom attól, hogy téged kívánlak minden átkozott percben... - vallja meg, erősebben fejtve ki ellenállást ölével, ahogy ütemesebben, gyorsabban mozog a férfin, hajszolva mindkettejüket az élvezet elviselhetetlen határai felé. Lágyan elengedi öleléséből Fandralt, de csak azért, hogy csókot, lassú, finom és puha csókot lophasson tőle közben, annak ajkai közé kiáltva a gyönyörből fakadó reszketésének szirmait.
A férfi szavai után, alig telhet el egyetlen perc, mire Hela gerince mentén a forróság felfut, bizsergető érzést keltve benne. Teljes teste megfeszül, hangja trillázza Fandral nevét, ahogy átadja magát, eggyé válva a szőke vívóval e percben. - Fandral... - suttogja, úgy bújva a férfit, hogy annak szöszke tincsei közé túrja hosszú ujjait, megmarkolva azt, megszimatolva a puha szálakat, szemeit lehunyva. S addig nem mozdul, amíg a másik szintén fel nem robban. A lélekvirága ekkor kinyílik...
Hosszú percekig öleli a férfit. Hosszú percekig némán egybeolvadva marad vele, hogy aztán hirtelen kievickéljen az öléből s egyetlen csettintéssel magára öltse sötét maskaráját, mellyel elfedheti azt, mennyire reszket - még mindig, még ezek után is. - Tégy, ahogy... ahogy kívánod. - fordul el tőle, s a következő pillanatban sötét, füstös felhő formájában elillan...
Mert muszáj.
Mert képtelen elfogadni...
Mert nem teheti, mert nem lehet.
A gyengéd érzelmek gyengeségekkel ruházzák fel birtokosait.
Hela pedig minden, csak nem gyenge.

glass heart | köszönöm ezt a kört! imádtam!  őrülten szeret   

Vissza az elejére Go down

avatar

∆ Hozzászólások száma :
37
∆ Tartózkodási hely :
• New York city



A poszt írója Fandral
Elküldésének ideje Pént. 15 Jún. 2018, 14:14
Ugrás egy másik oldalra

+18

lost in your paradise
Here to take my medicine, take my medicine, rest it on your fingertips. Up to your mouth, feeling it out, feeling it out...


- A szememnek elég, de szívemről nem nyilatkozhatok... - búgja vissza, s arcán halvány mosoly játszik, ahogy Hela már-már gyermekien letisztult vonásait figyeli. Ha nem rögzült volna be annyi utálatos téveszme a fejébe Heláról, akkor meg merné kockáztatni, hogy a nő többre vágyik. Hogy ő is többre vágyik pusztán fizikai kontaktusnál. Talán sikerült meglelnie azt, amiről senki sem sejtette, hogy létezik? Elérte Hela szívét?
A jégpáncél megreped, az orra előtt fedve fel Hela legvalósabbnak vélt énjét a bajvívó előtt, Fandral pedig nem rest figyelni és gyönyörködni az új képben, mi elé tárul. Szavai érzelmeket festenek úrnője arcára, valódi érzelmeket, s noha csak egy homlokráncolás vagy épp halk nevetés, mégis teljesen bűvkörébe zárja a férfit. Még sosem látott ennél gyönyörűbbet.
- Azt hiszem, azon már túl vagyunk... - huncutkodik, somolyogva csókot lop a rózsaszirom ajkakról. Hónapok óta raboskodik Hela fogságában, igaz, mostanság már sokkal inkább szabad akaratából, mégis úgy érzi, kicsit megkésett már úrnője részéről a szándék, hogy megóvja a veszélytől. Hisz az otthona pusztult el - s Fandral hónapok óta most először képes neheztelés nélkül, egyszerű tényként gondolni erre. Bármi elől is óvná őt Hela, a férfi azzal már rég megküzdött.
- De én Téged akarlak... - sóhajtja, fejét kissé hátravetve, ahogy az eddig hevített forróság végre kiteljesedik ölén. Szemei lecsukódnak, torkából halk, tompa nyögés szakad fel, miközben egyre mélyebbre merül a bűnös élvezetekben, és testük eggyé válik.
Kölcsönös. Egyetlen szó csupán, mégis annyi mindent jelent Fandral számára! Elméje eltompul a vallomástól, rózsaszín köd ereszkedik rá, melyet tovább fokoz a nő csípőjének játéka, testének ritmusos liftezése. Szerelmes sóhajjal simul bele az ölelésbe, Hela forró karjaiba, arcát keblei közé temetve. Érzelmek vad hulláma csap össze a feje felett, elborítják és elbódítják; sosem hitte, hogy ezen a helyen fog gyengédségre lelni. Sosem hitte, hogy az istennő ölelése ennyire édes érzéseket vált ki majd belőle.
Átöleli a nő derekát, keze egész felvándorol, jobbja megpihen Hela lapockáján, baljával az éjszín tincsekbe túr, finom csomóba szorítva a tarkóján. A bensőjéből feltörő, kéjes hangokat a dús keblekbe rajzolja nyelvével, bele-belecsókolva a puhaságokba. Minden egyes szó, minden egyes gyűlölet mögé bújtatott törődés egyre közelebb sodorja a beteljesüléshez, és ahogy ajkaik újabb csókban forrnak össze, valami átszakítja benne a gátat.
- Úrnőm... - Színekre robban benne és körülötte a világ, vére felforr, elméjét elborítja a gyönyör. Élvezete minden egyes cseppjét a nőbe pumpálja, hogy aztán együtt ringatózzanak a csituló hullámokon. Fandral szorosan öleli Helát, egészen a mellkasára szorítja, míg kielégült, lusta csókokkal becézi ajkait. Tudja jól, mit érez; tudja, mégis annyira különbözik a korábbiaktól. Boldogság. Szerelem. Jól ismeri mindkét fogalmat, ám az istennő karjaiban valahogy az egész új értelmet nyer. Tudja, mik ezek az érzések, ám egyáltalán nem ismeri őket. Hogy tudott ilyen mélyre zuhanni, pont a Halál istennőjébe?
Légzése épp csak helyreáll, mikor Hela a következő pillanatban kiszakad öleléséből, vonva magával teste kellemes melegét is. Fandral elégedetlenül grimaszol, de nem kap utána, csak lustán elnyúl a trónon. Próbálja feldolgozni azt, ami kettejük közt történt, ami a szeretkezésen túl kibontakozott és elhangzott. Fülében, vérét túlharsogva, még mindig ott dübörög a nő vallomása: kölcsönös. Ennyi pedig elég a bajvívónak, hogy összeszedje a ruháit és visszainduljon a cellájába.
Nem hagyja el ezt a helyet. Hela nélkül többé nem, hiszen a szíve már az övéhez rögzült...



én köszönöm, úrnőm! imádlak! :3 | lélekhang |

Vissza az elejére Go down





A poszt írója Ajánlott tartalom
Elküldésének ideje
Ugrás egy másik oldalra

Vissza az elejére Go down
 

who's laughing now? - Fandral && Hela

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

 Similar topics

-
» Hela; the queen of life&death
» Asgard > Hela

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Infinity Marvel :: Archívum :: Archívum :: Lezárt játékok-