Üdvözlünk az Infinity Marvel frpg oldalán
légy, aki lenni akarsz a marvel végtelen világában
Lépj be közénk
ne rejsd el magad

Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Chatdoboz
oszd meg velünk titkaidat





Itt tartózkodók
ki jár erre?

Jelenleg 3 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 3 vendég :: 1 Bot

Nincs


A legtöbb felhasználó (71 fő) Hétf. 29 Május 2017, 19:54-kor volt itt.



Utolsó posztok
érkezett válaszod?

•• Crushed -Aana & Loki
írta: Loki
Yesterday at 13:20
•• Játékpartner keresõ
írta: M'Baku
Vas. 15 Júl. 2018, 12:02
•• Foglalt avatarok
írta: M'Baku
Vas. 15 Júl. 2018, 09:40
•• Great Gorilla
írta: Bruce Banner
Vas. 15 Júl. 2018, 00:22
•• Elkészültem!
írta: M'Baku
Szomb. 14 Júl. 2018, 21:04



Díjazottaink
A Tavasz nyertesei


A tavasz férfi karakterei

Logan & Eric
A tavasz nõi karakterei

Norina & Caroline
A tavasz párosa

Pepper & Tony
A tavasz canon karaktere

Shuri
A tavasz kedvenc karaktere

Drax
A tavasz saját karaktere

Vitali
A tavasz elõtörténete

Franklin
A tavasz játéka

A 4. kaland (I. - II. kör)

Share|


Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2

↷ i still believe in heroes

avatar
∆ Hozzászólások száma :
40
∆ Tartózkodási hely :
Xavier Birtok



Tárgy: Re: Esther & Erik - Welcome to Virginia Pént. 22 Jún. 2018, 13:29



Erik & Esther

I can see inside you, the sickness is rising.
 Nem aggódom… vagyis, nem úgy, hanem mint egy bajtárs a másikért, amolyan felszínes és nem igazán fontos. - a bennem morajló szavak egyike sem tükröződik arcomon, csupán csak egy hanyag mozdulattal rántom meg a vállam, mintha ez semmiség lenne. Annak kell lennie. Némán kimondott szövetségünk abban a pillanatba véget ér, mikor átlépjük a Birtok határát, s bizonyossá válik, hogy a lány és a szülei biztonságban vannak.
- Értem. - némi hümmögést követően nem felelek ennél többet. Nincs szükség arra, hogy részletezze, az Ő olvasatában mit is jelent a ’vadászat’, mint olyan. Kétlem, hogy a férfi célpontjai vadonélő állatok voltak. A múltját, s az abból adódó sérelmeit figyelembe véve sokkal inkább személyek levadászása az, ami logikus feltételezésnek hat. Erről pedig nem akarok tudni. S ezúttal a szemére sem vetni a saját elméletemet. Most semmi sem fontosabb, mint a mutáns társunk élete, akit feltételezhetően már megtaláltak az előttünk kirajzolódó templom épületébe húzódva. - Oké. -
Bólogatok, s feszülten szívom be a levegőt, ajkaim egészen vékony vonallá préselve, ezzel jelét adva a bennem lüktető dühnek. Hárman egyetlen lány ellen, és az erősítés még ide sem ért. Miféle világ ez?! S ugyan óvatosnak kell lennünk, az nem jelenti azt, hogy az erőnket használva ne tehetnénk lépéseket annak érdekében, hogy közelebb kerüljünk.  Némán bólintok Erik szavaira, s Vele együtt elindulok, végig mögötte maradva, egészen amíg el nem értük a templom ajtaját. Hála a férfi képességének, egyetlen golyó sem ért találatot. Belépve, azonnal meglátom a lányt, egy ifjonc karjában. Nem késtünk el. Látszólag azonban elvan kábítva, elvéve azt a csekély esélyét is, hogy megvédhesse magát.
- Ennek nem kell így történnie. - emelem fel a jobb karom, magamra terelve a fiú figyelmét. - Megértem, hogy dühös vagy, de nincs szükség arra, hogy még több fájdalmat okozzunk az apádnak. Csak engedd el a lányt. Cserébe megkapsz engem. -
Óvatosan közelebb lépek, miközben a másik kezem is felemelem, ezzel a teljes megadásom jelezve felé.
- Az X-men-ek tagja vagyok. Ha példát akartok statuálni, velem tegyétek, hidd el, sokkal nagyobb durranás lesz. De ehhez.. el kell engedned a lányt.- beszélek tovább nyugodt hangon, miközben szemeimmel végig az övéibe kapaszkodom. Újabb lépést teszek. - Mire a többiek ide érnek, apád már halott lesz. Ezt akarod? Persze, hogy nem. Most még megmentheted, és megkaphatsz engem. Te leszel a nap hőse. -
Ha sikerül elég közel férkőznöm, megállok, és várakozva pillantok a másik félre. Elég egyetlen pillanat, egyetlen centiméter, mellyel távolabb kerül az éles tárgy a lány torkától, én azonnal lépek. A kezem sem kell megmozdítanom ahhoz, hogy a fából készült éles szúróeszközt megfagyasszam, majd az eszközt felrobbantom , az apró darabok pedig kikerülve a lányt, a fiút veszik célba, és kisebb sérüléseket okozva a mögötte lévő falhoz szögelik. Ez volt a cél, pontosan ezért volt minden, hogy ha sikerrel járok, akkor egyetlen lépéssel áthidalhassam a közöttünk húzódó távolságot, és a lány ernyedt testét elkaphassam, mielőtt földet érne. Balommal erősen tartom, Míg a jobbot a fiú felé szegezve mind a négy végtagját jéggel vonom be, elérve azt, hogy ne tudjon mozdulni.


even if it hurts.   | nem tiltakozom! : P

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

↷ i still believe in heroes

avatar
∆ Hozzászólások száma :
55
∆ Tartózkodási hely :
unknown



Tárgy: Re: Esther & Erik - Welcome to Virginia Hétf. 02 Júl. 2018, 20:36


Esther & Erik

Nem kell túlragozni, sem körül írni. Már korábban is jelét adta, hogy jól ismeri a történetem, legalábbis … egy részét. A múltam erőszakos, ahogy a jelenem is. Én vagyok a kegyetlen, a szörnyeteg, a mutáns, aki embereket öl. Az ellenség, a másik oldal. Tudom, hogy mit gondolnak rólam, de soha nem érdekelt. Mindig is tudtam, hogy mit akarok, és jól tudom, hogy az emberek milyen könnyen beszélnek, és milyen nagyon visszavonnák mindazt, amit mondtak. A szavaknak súlya van, a tetteknek pedig még inkább. Valakinek ezeket meg kell lépnie, viselni a súlyukat. Nincs szükségem mások hálájára, vagy együttérzésére, hogy tudjam, helyes, amit teszek. Nem minden jó, ami helyes, olykor be kell mocskolnunk a kezünk, hogy másoké tiszta maradhasson.
Hagyom, hogy Dr. Wolheim beszéljen, de készen állok, hogy megelőzzem a fiút, ha készülne valamire. Szívesen nézném végig, ahogy az apja elvérzik a földön, de nincs elég időnk, és a lánynak is minél előbb orvosi ellátás kell. Valószínűleg azzal tömték tele, amit találtak, nem figyelve oda arra, hogy azoknak milyen következményei lesznek.
Hirtelen fordítom a fejem kicsit oldalra, hogy ráláthassak Dr. Wolheim-re. A tekintetemből könnyen kiolvashatja, hogy mit gondolok arról az ötletéről, hogy ő legyen a túsz. Logikus, de a legkevésbé sem támogatom. Ezt viszont nem mondom ki, helyette csak újra a fiúra nézek és felkészülök arra, hogy hamarosan meg kell öljem. Nem fog eljutni a túszcseréig, ha rajtam múlik.
- Ne hallgass rájuk! Egy szavukat se hidd ezeknek a rohadt … -  kiabálja dühösen az atyai jótanácsokat a férfi, de mielőtt befejezhetné a mondandóját ismét a lába felé kap, felsírva a fájdalomtól.
- Semmi trükk! – nézett fenyegetően a fiú először Esther-re, majd felém. – Ha trükköznek elvágom a torkát! – bizonygatta, és próbált ugyan határozottnak tűnni, pontosan látszott rajta, hogy fél. Fogalma sem volt arról, hogy mit csináljon. Bizonytalanul szorongatta a karót a kezében, majd lankadt a figyelme, ahogy előrelépett, hogy Esther helyett cseréljen a lánnyal. Ez a pillanat pedig elegendő ahhoz, hogy lefegyverezzék és néhány pillanat múlva le is győzzék.
- Jól van? – pillantok Esther-re, és bár nem adom külön jelét, de elismerően bólintok neki, majd a lányra pillantok. A pulzusa gyenge lehet a sok drogtól, de lélegzik. Azt viszont, hogy mennyire sürgős az orvosi ellátása nem tudom megmondani. A kiáltozó, szitkozódó fiú felé pillantok, aki abban a pillanatban elnémul ahogy felé lépek.
- Mennyien vannak? – kérdezem a rémült fiút, aki ahelyett, hogy válaszolna, elnéz mellettem az apjafelé. – Kérdeztem valamit! – rivallok rá, és az állkapcsát megragadva fordítom magam felé a fejét.
- Én … nem tudom, az apám, ő jobban ismeri őket, ő …   dadogta a fiú rémülten.
- Gondolkodj! – parancsoltam rá, majd néhány pillanat múlva megint felüvöltött az apja. – Percek alatt el fog vérezni, ha folytatom. Utoljára fogom megkérdezni …
- Harmincan! Nagyjából … kérem, ennyit tudok! Segíteni kell neki … -  rázta a fejét, amennyire a szorításomban azt tudta, miközben az apját nézte.
- Akkor mire vársz? – kérdeztem tőle, mire a fiú arcára kiülő tehetetlenség és reménytelenség volt a válasz, mielőtt kétségbeesetten próbált volna kapálózni, hogy kiszabadítsa magát.
- Túl sokan vannak. Körbe vehették a templomot mostanra. – rázom meg a fejemet, ellépve a fiútól, Esther felé pillantva. A lánnyal együtt kijutni így túl kockázatos lenne, az ő biztonsága pedig most a legfontosabb.
- Hé, rohadékok! – hallatszódott be kintről egy hang. – Ha most kisétáltok, akkor nem fog annyira fájni!
Az ablak felé léptem, hogy lássam ki az, aki beszél, de nem tudtam beazonosítani, túl sokan álltak mellette.
- Nem jöhettek csak úgy ide, és szórakozhattunk velünk! Jogunk van megvédeni magunkat, seggfejek! – folytatta a férfi. – Küldjétek ki a mieinket! Velem lehet tárgyalni! – ha nem láttam volna az arcára kiülő önelégült vigyort, úgy is kihallható lett volna a hangjából a fölényesség érzete. – De egy kicsit megsürgetlek titeket!
A következő pillanatokban pedig a szomszédos ablakon berepülő és a falnak csapódó égőszájú üvegek gyújtották lángra a templomot. – A helyetekben sietnék! – kiabálta a férfi, ahogy újabb és újabb találtokat szenvedett a templom.
- Ránk fogják gyújtani. – mondom ki a nyilvánvalót hátra lépve Esther felé. – Meg kell, hogy bízzon bennem. – pillantok rá komolyan. Itt nem maradhatunk. A templom túl régi, és az egész fából készült, percek alatt ránk fog omlani az egész, Esther a tüzet talán eltudja oltani, de attól még az épület össze fog omlani. Kitéptem a padsoroktól az oltárt elválasztó korlátot a helyéről és előbb a férfi, majd a fia testét fontam azokkal körbe. – Kimegyünk. – pillantottam Esther felé, remélve, hogy kitudja támogatni a lányt. A két testet magam előtt lebegtettem, amolyan élő pajzsként felhasználva őket, ahogy kiléptünk az ajtón.
- A tűzzel nem bírtok, mi? – kérdezte fennhéjázva a férfi, ahogy a kezében szorongatott karót a vállára csapta és közelebb lépett hozzánk, de megállt tíz méterre tőlünk. – Nincs nálunk semmi fém. Tudjuk, hogy ki vagy, benne voltál a tévében, seggfej. A kis barátnőd pedig …-  emelte meg a másik kezében tartott molotov-koktélt. -  … szarrá ég, ha próbálkozik valamivel. Nem áll túl jól a szénátok. A lány a miénk, mi kaptuk el. Ha most elhúztok innen, megússzátok néhány sebbel. Kár volt szarakodni velünk, mutánsok. – húzta vigyorra a száját a fickó.
- Megpróbálhatom visszatartani őket, amíg maga befut az erdőbe. A kocsi aligha működik már. Megpróbálok időt nyerni, rejtőzzön el valahol. – pillantok Esther-re. A lánnyal együtt nem fog messzire jutni, amíg eszméletlen. Annyi időt nyerek neki, amennyit tudok, de nem fog tudni elég messze jutni. – Készüljön, gyorsnak kell lennie. – mondtam, ahogy előre léptem és ezzel együtt az égő templom falát átszakították a hatalmas padsorok, amiket a súlyos vaszsanérok tartottak egybe, és hatalmas porfelhőt hagyva maguk után csapódtak a földbe, elsodorva több ott állót is. – Menjen! – kiáltottam Esther-nek.


deep end | kertészmester leszek a végére:D  


Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

↷ i still believe in heroes

avatar
∆ Hozzászólások száma :
40
∆ Tartózkodási hely :
Xavier Birtok



Tárgy: Re: Esther & Erik - Welcome to Virginia Vas. 08 Júl. 2018, 16:14



Erik & Esther

I can see inside you, the sickness is rising.
Nem lesz semmi baj. - pontosan eme szavakat sugallják a ki nem mondott szavak, melyek a mélybarna szempárban tükröződnek. Látom a férfi tekintetében a nemtetszést, de ez esetben bíznia kell bennem. Újra, mint amikor megmentettem az életét. Talán már azt is rég elfeledte.
- Látod? - biccentek a fejemmel a fiú apja felé, kinek mocskolódó mondata fájdalmas üvöltésbe torkollik. - Ez még csak a kezdet. -
Erik módszerei erősen megkérdőjelezhetőek a számomra, de a jelenleg kialakult helyzet sok mindent felülír. Éppen ezért kapóra jön, hogy az apa a kínoktól vonaglik a földön, ezzel csak tovább gyengítve a fiú látszólagos magabiztosságát. Fél. Ez pedig nem tölt el elégedettséggel, pusztán dühvel, amiért egy ilyen fiatal lelket a saját vére hozott ilyen helyzetbe. Egy apának az a dolga, hogy megmutassa a helyes irányt, példaként elől járva, nem pedig értelmetlen gyűlöletet ültetni egy könnyen befolyásolható szívbe. Nem az én tisztem most ezzel törődni, hiszen a sajátom életét veszélyezteti, s nekem azt kell megmentsem. Éppen ezért kihasználva a fiú lankadó figyelmét, a képességemet használva azonnal cselekszem, s miközben a fiút a falhoz szegezem, addig elkapom a lány testét.
- Igen. - felelem Erikre pillantva. - De Ő már kevésbé. Kórházba kell vinnünk. -
Hűvös kezem a nyakára siklik, ujjaimmal kitapintva a gyenge pulzusát. Hiába vagyok orvos, szükségem van eszközökre, hogy segíthessek rajta.
- Hallasz engem? Most már minden rendben lesz, csak tarts ki még egy kicsit. - szemhéját felhúzva nézem meg a pupilláit, majd finoman pofozgatom az arcát, megpróbálva kirángatni a mély kábulatból, miközben Erik a fiatal fiút vallatja, hogy további információkat szerezhessen a számunkra. - Harmincan? -
Kapom fel a fejem, és riadtak Erikre nézek. Harminc ember kettőnk ellen. Nem beszélve arról, hogy a kábult lány figyelmet igényel, s ez csak rontja a kijutási esélyünket. Még akkor is, ha az egyikünk olyan hatalmas erővel bír, mint Lehnsherr.
- Az egyikünk harcol, míg a másik vigyáz a lányra, a kettő együtt.. nem fog menni. - pillantok a férfira, majd fejem a kijárat felé kapom, ahonnan a hangok szűrődnek át. A földön térdelve, s még mindig az ölemben tartva a lányt, figyeltem. Eriknek nagyobb rálátása volt a kinti történésekre, ahogyan az ablakhoz lépett. Mire azonban észbe kaphattunk volna, egy Molotov koktél törte át az ablakot, s repült be az épületbe. - Valójában nem érdekli őket, hogy a sajátjaik is bent égnek velünk együtt. -
Felelem a férfi szavaira, miközben felállok a földről, magammal húzva a lányt, karját átvetve a vállamon, állítottam talpra.
- Tegye azt, amit tennie kell. Én pedig nyerek egy kis időt magunknak. - nem hezitálok abban a pillanatban, mikor a férfi azt kéri, bízzak benne. A helyzet megköveteli, hogy ezt tegyem. Itt nem csak rólam van szó, hanem a lányról is. Szabad kezem a magasba emelve oltom el a tűz egy részét, ahogyan egy jégkupolát emelek magunk fölé, elzárva a lángok felénk vezető útját. A teljes épületet azonban nem tudom biztonságossá tenni, így szorgalmazom a férfi ama ötletét, hogy kimenjünk. Nem kis erőfeszítésembe kerül, hogy a jégkupolát fenntartsam, ellenállva az egyre erősödő lángoknak.
Kijutunk az épületből, én pedig fellélegzem, de csupán egyetlen pillanatra tehetem ezt meg. Hiszen kint várnak ránk azok, akik az imént ránk akarták gyújtani a mögöttünk lévő épületet. - Nem hinném. -
Vetem oda a dühtől remegő hangon, amikor azt mondja, megéget, s majd mutatok a férfi kezében lévő molotov koktélra, melynek lángja azonnal kialszik, s az üveggel együtt alakul egy jégtömbbé. S ezzel egy időben, amennyiben több molotov koktél is van a többi ember kezében, egyeként fagyasztom meg mind.
- Jó. Vigyázzon magára. - suttogom, s egy pillanatra belekapaszkodom a tekintetébe, majd újra az emberek felé nézek, s szorosabban tartom a mellettem lévő lányt. Várok, amíg a férfi meg nem adja a jelet, s némán figyeltem, hogyan lép előre, s emeli játszi könnyedséggel a magasba a templom oldalát. Abban a pillanatban indulok is, amikor szól, egyik kezemmel a lány karját fogva a nyakamban, a másikkal a derekát átölelve iramodok meg az erdő felé. Nem nézek hátra, még akkor sem, ha különféle hangok ütik meg a fülem. Próbálok nem gondolni arra, mi lehet Erikkel. Az Ő képessége egyszerre veszélyes és lenyűgöző, de azok az emberek, rengetegen voltak. Csak előre bámulok, mereven, görcsösen szorítva a lányt, szavakkal noszogatva, hogy szedje a lábát - mindhiába. Nincs magánál, s csak remélni tudom, hogy ez az idő múlásával nem lesz rosszabb. Nem tudhatom, milyen és mekkora mennyiségben kapott szer hatása alatt állhat.


even if it hurts.   | hiszem, ha látom. ; )  

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

↷ i still believe in heroes

avatar
∆ Hozzászólások száma :
55
∆ Tartózkodási hely :
unknown



Tárgy: Re: Esther & Erik - Welcome to Virginia Hétf. 09 Júl. 2018, 16:41


Esther & Erik

Ez még csak a kezdet. De véres véget fog érni, ha ez így folytatódik. Nem fogom engedni, hogy az emberek elvegyenek egyetlen egy mutáns életet is, ha módomban áll ezt megakadályozni. Ha ragaszkodnak a céljaikhoz, vállalniuk kell a felelősséget, ami ezután fog történni. Dr. Wolheim arra esküdött, hogy védi az életet, engem azonban nem köt semmilyen eskü. Csak, amit magamnak tettem.
- Az problémás lesz. – húztam el a szám, ahogy kipillantottam az ablakon. Körül zártak minket. Nem valószínű, hogy szót értünk velük, kitörni pedig erőből … nos, az sem éppen a leggyorsabb, hiába a legegyszerűbb.
- Nagyjából. – ismétlem a fiú szavait, ahogy hátrapillantok Esther-re. Ez jelenthet többet, és kevesebbet is. De nincs más választásunk. Harcolnunk kell. Akik idejönnek nem békét akarnak, nem megbocsátást, hanem bosszút. A gyűlöletük az, ami vezeti őket. Egy gyerek iránt, akinek az egyetlen bűne az, hogy annyira félt, hogy az aktiválta a képességeit. A bűne az, hogy megfélemlítették. Ezt teszi az ember, gyűlöletet kelt, félelmet. Mikor pedig a saját bőrén érzi, áldozatként kiált.
- Vigyázzon rá. – felelem szinte egyből, ahogy a lehetőségeinkről beszél. – Ez az Ön asztala. – az enyém a harc. A pusztítás, a gyilkolás. Egyszer felhagytam mindezzel, magam mögött hagytam a múltam, megalapoztam egy jövőt. Elvették tőlem, éppen úgy, ahogy most ezzel a lánnyal tennék ugyanezt. A félelem nem kifogás, nem indok. Ezek az emberek pedig ma ezt megtanulják. – A mártírokat mindig is kedvelték az emberek. – jegyzem meg. Meghalni valami … magasztos cél érdekében, ez mindig is olyan dolog volt, amit az emberek elismertek. Akik odakint vannak, úgy gondolják, hogy a sajátjaikat feláldozni megéri a cél érdekében. Aligha én vagyok az, aki emiatt megfedheti őket.
Többen is felhorkannak az emberek közül, mikor a kezükben lévő égő üvegek egyszer csak megfagynak. Szitkozódva morajlanak fel, a vezetőjüknek tűnő férfi pedig csak hamisan mosolygott. Láthatóan végtelenül élvezte a dolgot.
Néhányan Dr. Wolheim után erednek, ahogy elindul, de kénytelen kitérni a közelükben becsapódó széksorok elől, így egy kis időt tudok nyerni Esther-nek. Megvárom, amíg eléri az erdő szélét, és csak utána fordulok ismét szembe az emberekkel, akik közben már összeszedték magukat és felálltak a földről.
- Ez már háború! Mind megdöglötök. – vetette nekem oda a férfi, ahogy intett a mögötte lévőknek és megindultak felém.
- Háborút akar? Megkapja. – beszéltem magam elé, majd a mellettem lebegő apa és fia felkiáltott, ahogy a vasrácsok elkezdték kiszorítani belőlük az életet. Pillanatok alatt zúztam össze a tüdejüket, a haláltusájuk egyik pillanatról a másikra véget ért. Mielőtt pedig túlzottan is közel ért volna hozzám a többi, egy intéssel irányítottam feléjük a rácsokat, amik pengeéles karókra váltak szét és nyársalták fel az utukba kerülőket. Akik nem haltak egyből szörnyet, ordítva dőltek el, míg a többi aggodalmas pillantásokat vetett feléjük, de nem lassítottak.
Tízen maradhattak, akik felém tarthattak és már csak alig tizenötméter választott el tőlük. A kezükben tartott fából hegyezett dárdákat dobásra készen emelték, ahogy egyre közelebb értek. Sikerült kettő elől még időben arrébb ugranom, egy harmadik a vállamat súrolva zúg el mellettem. A földbe markolva az arcukba szórom azt, ahogy közelebb érnek és ezzel elég időt nyerek, hogy egyiküknek egy jól irányzott ütéssel bezúzzam a légcsövét, míg a másiknak a könyökömmel sújtsak az arca felé, akinek hangosan reccsen az állkapcsa, mielőtt elfeküdne a földön. A mellettem heverő fakarót felkapva még van annyi időm, hogy az elsőnek felém érkező mellkasába állítsam azt, akit magam előtt tartva (annyira már nem)élőpajzsként feltudom tartani a következő embert, hogy aztán a karót egy erős lökéssel teljesen átszúrjam az élőpajzsomon, amire így az addig feltartott férfi is felnyársalódik. Oldalra lépek, a többi felé lökve őket, próbálva időt nyerni ezzel, de pont egy felém lendített karó elé kerülök, amit még sikerül időben elkapnom, de hátraesek, ahogy elvesztem miatta az egyensúlyomat. A férfi felém kerülve a teljes testsúlyával nehezedik a karóra, nekem pedig annyi időm van, hogy arrébb tudjam lökni azt, hogy az oldalamat ugyan felszántva, de végül a földben kössön ki a hegye. A férfi viszont nem ilyen szerencsés ujjaimat a szemeibe vájom, mire megvakulva, a fájdalomtól eltorzult arccal borul oldalra, én pedig a mellettem földbe szúrt karót kihúzva a földből ugrok fel és állítom bele a nyakába azt, majd egyből kirántva onnan hajítom neki egy másik mellkasának.
A maradék három megtorpan előttem, mikor elérnek. Kettőnek egyből kiszúrom a tekintetében a félelmet. Sokat láttam ezt a háborúban. A felismerést, hogy akár meg is halhatnak, hogy az életben maradásért bármire képesek lennének. Ledermedtek, nem elég gyorsak, hogy időben reagáljanak. Éppen ezért egyikőjük felé lépek és a karjánál megragadva rántom magam elé, a karót kihúzva a kezéből. Egy emberként ugranak felém erre, de egy alulról indított íves ütéssel kisöpröm alul a lábukat, majd egyiknek a térdkalácsára lépve teszem őt mozgásképtelenné, míg a másiknak a gyomrába szúrom a karót. Az utolsó próbál arrébb mászni, de felé ugrok és földharcban én vagyok jobb helyzetben. Ahogy sikerül ráfognom a fejére, egy erős rántással ki is töröm a nyakát, mire egyből mozdulatlanná válik.
Hörögve állnék fel, de a hirtelen vállamba csapódó és azon átfúródó nyílvessző a sárba visz. Felordítok, ahogy a vállam felé kapok, és még időben sikerül magamra rántanom a mellettem heverő holtestet, így az azon átcsapódó nyílvessző hegye ugyan eltalálja a combom, de nem hatol túl mélyre.
- Mondtam, hogy megdöglesz rohadék! – a test miatt ugyan nem láttam, hogy ki beszél, de a hang alapján felismertem a vezetőjüket. Mostanra az íj húrjára újabb nyílvesszőt helyezhetett. A közelünkben hangosan omlott össze a lángokban álló templom maradéka, ami elfedte a léptek hangját. Az árnyékát azonban nem.
A félig rajtam lévő hullán átfúródótt nyíl hegyét letörtem, majd amint megláttam a mellém lépő lábat elkaptam azt és egy éles rántással eltörtem a bokáját. A fájdalomtól és a hirtelen egyensúlyvesztéstől túl hamar engedte el a húrt, nem bírta kifeszíteni. A letört nyíl hegyével pedig a sarka felé nyúltam és elvágtam az Achilles-ínát, mire úgy dőlt össze, mint aki alól kihúzták a lábát. Ordítva terült el a földön, mire egyből felé kerültem és a kezeimet a nyaka köré fontam. Kétségbeesetten próbálta megakadályozni, de a könyökömet szélesen tartva távol tartottam a kezét az enyémtől.
- Itt a háborúd … -  szűrtem a fogaim közül felé a szavakat, miközben ő egy erőtlenebbül ütötte a karomat, próbálva kiszabadulni. A szemei elkezdtek vérben forogni, ahogy egyre kevesebb oxigén jutott az agyába, míg végül egyszer csak a földre hullott a keze, a tekintete pedig teljesen üressé vált.
Visszaestem a földre, ahogy megpróbáltam felkelni. Tekintetemmel az erdőt pásztáztam, de nem láttam semmit. Legalább öten, de talán többen iramodtak meg Esther után. Ha egy részüket le is tudta szedni, veszélyben van, a lánnyal együtt nem tud haladni és harcolni egyszerre. Rámarkoltam a vállamból kiálló nyílra, és letörtem a végét, ami kiállt belőlem. A földön heverő íjra támaszkodva felkeltem és indultam meg az erdő felé, amerre Esther futott.
A fák közé érve nekidőltem az egyik fatörzsének és néhány pillanatra ott megpihenve próbáltam kivenni valamiféle mozgást, vagy alakot a bokrok és fáj lefelé hajló ágai között. A távolban pedig kocsik hangját hallottam és szirénát. Ha nem is ellenünk vannak a kiérkező rendőrök, nem is velünk vannak. Tovább indultam, kissé sántán, a sérült lábamat fogva-húzva magam után, majd bevetve magam az egyik fatörzs mögé, mikor hallom a gallyakat reccsegni a rájuk nehezedő léptek alatt.
- Itt kell lenniük, nem juthattak messzire.
- Hol vannak a többiek? Itt kéne már lenniük …   aggodalmaskodott az egyik.
- Majd jönnek! Nekünk a ribancot kell megtalálni … Walker már lelőtte volna, ha a másik irányba ment volna.
Ketten vannak. Ha lenne még valaki a közvetlen közelben, hozzászólt volna. Megvártam míg a léptek alapján az egyik a fa mellé lépett, ami mögött megbújtam, majd hirtelen kilépve onnan hátulról vágtam el a torkát a kezemben szorongatott nyílheggyel, amit a másik csak akkor látott meg, mikor már késő volt. Az ép vállammal feltudtam dönteni, de a lábával arrébb tudott lökni, így felém került, de egyből meg is dermedt, mikor a gyomrába szúrtam. Aztán újra és újra, legalább hétszer-nyolcszor, mire élettelenül dőlt rám a test. Elfojtottam a kikívánkozó kiáltást, ahogy a sérült vállamra dőlt, majd a jobbommal lelöktem magamról és lihegve térdeltem fel, hogy körbenézzek.
- Esther! – próbáltam olyan hangos lenni, hogy távolabb ne hallják meg, de a közelben igen, ha esetleg itt lenne. – Esther! – próbálkoztam újra, oldalra köpve a számban összegyűlt vért, majd a fatörzsébe kapaszkodva álltam fel, hogy magasabbról nézhessek körbe. Vannak még, és talán jöttek is, rendőröket hozva magukkal. Most mi vagyunk az űzött vad, nem ők.


deep end | nehéz lenyűgözni:D  


Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

↷ i still believe in heroes

avatar
∆ Hozzászólások száma :
40
∆ Tartózkodási hely :
Xavier Birtok



Tárgy: Re: Esther & Erik - Welcome to Virginia Hétf. 09 Júl. 2018, 22:53



Erik & Esther

I can see inside you, the sickness is rising.
Előre, csak előre. Nem nézek hátra, nem tehetem meg. A lány ernyedt testét szorosan tartva hajtogatom folyamatosan ugyan azt, egyfajta mantraként. ”Minden rendben lesz.„ Hirtelen ugrok arrébb, s rántom magammal a lányt, ahogyan oldalra becsapódnak a széksorok. Csupán egy pillanatra nézek át a vállam fölött. Látom a robosztus alakokat, kik utánunk erednek, s a mögöttük kirajzolódó őskáoszt, melyet Erik okoz. A fiatal fiú élettelen testét, a kettéroppantott apja mellett. Elkapom a fejem, s tovább haladok. A látvány azonban a retinámba, s ott lüktet szüntelen. Fájdalmas üvöltések, segélyt kérő sikolyok kísérnek egészen az erdő széléig, s annál is tovább. A fák közé lépve tükörsima jégpáncélt hagyok magunk mögött, hogy némi időt nyerjek. Botladozva érünk el az autóig, mely sokkal inkább hasonlít most egy roncsra, mintsem működő járműre. Mögé húzva a lányt, ültetem le a földre, s guggolok le én is vele együtt. Némán kapkodva a levegőt vetem a hátam a fémnek, s fejem felemelve pillantok a fölöttünk húzódó lombkoronára. Eltelik pár másodperc, mire végre nem csak a fülemben dübörgő szívverésemet hallom. Óvatosan felállok, majd körbe kémlelve, kerülöm meg az autót, és ülök be a volán mögé, s megpróbálom beindítani. A motor elsőre beindul, én pedig azonnal le is állítom, hogy ne csapjak a kelleténél nagyobb zajt. Sietve pattanok ki, majd lépek oda a lányhoz, és ültetem be az anyósülésre.
- Ott vannak! - harsan egy hang, mire felkapom a fejem, majd felugorva a motorháztetőre, vetődök át a túloldalra, s vágódom be az autóba. Indítok, pont úgy, mint az előbb, de semmi.
- Gyerünk már.. indulj be, a rohadt életbe! - lábammal a gázt taposom, hátha csak ennyi kell, de semmi. Hiába nyúlok, hogy bezárjam az ajtókat, már késő. Kétoldalról rántják fel az ajtókat, majd rángatnak ki a hajamnál fogva. Nem látom, mit tesznek a lánnyal, de gyanítom, nem részesül különb bánásmódban. - Eressz el! -
Kapok az engem tartó egyik kéz felé, nem éppen kellemes érzést átadva a másik félnek fagyos érintésemmel, mire ütés a válasz. Először a gyomromba, mire összegörnyedek, azt követi a térdem, az arcom. Felüvöltök a fájdalomtól, s a vér ízét érzem a számban.
- Kár volt ide jönnötök, mocskos mutánsok. - mondja az egyik, mire szólásra nyitnám a szám, de mielőtt bármit is mondanék, pofon a jussom, majd megragadva a hajam, rántják fel a fejem. - Nézd csak végig, hogyan vágjuk el a kis védenced torkát, aztán te következel. -
- Ne! Ne.. engedjék el! Hisz még csak egy gyerek! - mit sem törődve a fájdalommal, rángatom a karjaim, de mit sem érek az erős szorítások markában, s hangosan üvöltve kérlelem őket. Kettő fog le engem, kettő pedig a lányt, míg az ötödik kettőnk között járkál, mint valami felsőbbrendű entitás. Idegesen rándul meg a szája, s odalép hozzám, hogy egy újabb öklössel hallgattasson el. Ajkam felszakad, s egy pillanatra apró pöttyök kezdenek el táncolni a szemeim előtt. - Ne.. nem, ne.. ezt ne! Elég, hagyják békén! Nem tehet semmiről! -
Motyogom rendíthetetlenül, egyre erősödő hanggal, amikor egy anyagzsebkendővel tömik be a szám, hogy „végre elhallgassak”. Érzem, ahogy a fájdalmak ellenére ott lüktet bennem az élni akarás, dübörög a vér, a testem nem adta még fel a megannyi fájdalom és sérülés ellenére sem. Artikulálatlan hangon üvöltök, mely szánalmas nyüszítésnek hat, miközben a férfi elindul a lány felé, s szenvtelen arccal üti hasba, mire az egyébként is megtört test ketté görnyed. Sikoltok, oly keservesen, melyhez hasonlót még soha nem hallattam. A szemeimből kibuggyanó könnyek végigszántják arcom. Újabb ütés, majd előkerül egy vastag kötél, melyre hurkot kötnek, és a lány nyakába akasztják, a másik végét pedig átvetik egy vastag ágon, mely pont alkalmas arra, hogy elbírjon egy olyan testet, mint a lányé. Az elmosódott másodpercek egyikében találkozik a tekintetem az övével. Pontosan ugyan azzal a könyörgő szempárral néz rám, mint pár órával ezelőtt az anyja tette. Ígéretet tettem, és ezek az emberek nem adtak esélyt arra, hogy a saját eszközeimmel tartsam be azt. Elképesztő mértékű düh halmozódik fel bennem, s az apró szikra lángra lobban.
Az engem tartó férfiak eleresztve , hátrálnak két lépést, ahogyan megérzik belemarni bőrükbe a bőrömből áradó jegességet. Egész testemet egyetlen pillanat alatt borítja be az általam létrehozott jégpáncél.
- Ne hagyjátok, hogy egy mirelit legyőzzön benneteket! - fröcsögte a főnök, aki sietősen kapkodva igyekezett minél hamarabb felakasztani a lányt. Mielőtt azonban ez sikerült volna neki, felemelve a karom, egy vastagabb jégcsapot lövellve az irányába, vágtam el a kötelet. A következő mozzanatommal pedig a jégből formázott baseball ütővel vágtam fejbe az egyik, majd azzal a lendülettel a másik alakot is, akik elterültek a földön. – Egy lépést se tovább, vagy megdöglik! -
Harsogja az alak, én pedig megtorpanok. Az általam létrehozott hegyes jégcsapot szorította a lány torkához, s a harag újabb hulláma söpört rajtam, melynek következtében a talaj jégbeborult azon a ponton, ahol álltam, s onnan nyílegyenesen elindult egy ösvény a férfi felé, s mielőtt még torkon szúrhatta volna a lányt, egy méretes jégtömb tört utat magának, felnyársalva a férfi alakját, ezzel azonnal kioltva belőle az életet. Megdöbbenek. Abban a pillanatban valamiféle félelem lesz úrrá rajtam, hiszen olyat tettem, mint még soha korábban. Nincs időm ezen rágódni, hiszen újabb két férfi iramodik felém, s a karjaim felemelve lövell ki tenyereimből egy jeges hurrikánhoz hasonlatos jelenség, mely elsodorja mindkét alakot, egyenesen a szemközi fák egyikéhez vágva mindkettőt.
Mindannyian eszméletlenek, s van, ki életét vesztette, én pedig levetve a jégpáncélt, lépek oda a lányhoz, s borulok térdre mellette, s reszkető kezekkel érintem meg. Még él.



even if it hurts.   | magának igen. : P

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

Ajánlott tartalom
↷ i still believe in heroes





Tárgy: Re: Esther & Erik - Welcome to Virginia

Vissza az elejére Go down

Esther & Erik - Welcome to Virginia

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére
2 / 2 oldalUgrás a következő oldalra : Previous  1, 2

Similar topics

-
» Esther Mikaelson
» Erik/Karl Larsen
» Erik Lehnsherr - Magneto /Foglalt/
» Erik Killmonger
» Erik Lehnsherr - Magneto

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Infinity Marvel :: Univerzum - Játéktér :: Föld :: A világ más pontjain :: Észak- és Dél-Amerika :: Egyesült Államok más részein-