Üdvözlünk az Infinity Marvel frpg oldalán
légy, aki lenni akarsz a marvel végtelen világában
Lépj be közénk
ne rejsd el magad

Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Chatdoboz
oszd meg velünk titkaidat





Itt tartózkodók
ki jár erre?

Jelenleg 28 felhasználó van itt :: 9 regisztrált, 0 rejtett és 19 vendég :: 2 Bots



A legtöbb felhasználó (71 fő) Hétf. 29 Május 2017, 19:54-kor volt itt.



Utolsó posztok
érkezett válaszod?




Díjazottaink
A Tél nyertesei


A tél férfi karaktere

Steve Rogers
A tél nõi karaktere

Wanda Maximoff
A tél párosa

T'Challa & Jakira
A tél canon karaktere

T'Challa
A tél kedvenc karaktere

Steve Rogers
A tél saját karaktere

Avery Jones & Pria
A tél elõtörténete

T'Challa & Jakira
A tél játéka

A halloween-i kiskaland

Share|
Egy nehéz nap, nehéz éjszakája - Caroline és Alex


Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down

↷ i still believe in heroes

avatar
∆ Hozzászólások száma :
20
∆ Kor :
29
∆ Tartózkodási hely :
New York



Tárgy: Egy nehéz nap, nehéz éjszakája - Caroline és Alex Hétf. 11 Dec. 2017, 13:11

Hosszú fárasztó napom volt az egyetemen, amit hosszú fárasztó munka előzött meg az irodába. Szerencsére kaptam fizetést, így még azt szörnyű bűnt is elkövettem, hogy beültem egy gyorsétterembe egy kiadós kései vacsorára. Itt sajnos összefutottam pár évfolyam társammal, akik szabályosan elráncigáltak először egy kocsmába, majd egy szórakozó helyre, azzal az indokkal, hogy féléve járunk együtt iskolába, de jó formán semmit sem tudnak rólam.
~ Éppen ez volt a célom. Nem akarok felesleges terhet cipelni és velük ellentétben nekem dolgozni kell a megélhetésért. Amúgy is jóval fiatalabbak nálam, sokuk még szinte gyerek. Miért is kéne velük közösködnöm? Még kapcsolat építés szempontjából is vannak jobb lehetőségeim. A dolgok egyszerűen nem úgy működnek, ahogyan ezt ők elképzelik. ~ Gondolkodok el, miközben haza fele tartok, a már túlzottan hosszúra nyúlt éjszaka után. Évfolyam társaim végül még is rábeszéltek a dologra. A tiltakozásom ugyan csak annyit feleltek, hogy nem normális, ha valaki nem bulizza ki magát, még jógi egyetemen is jár a pihenés néha.
~Ha tovább akadékoskodok az túlzottan feltűnő lett volna és később más kínos kérdések feltevéséhez vezettek. Inni szerencsére nem ittam, csak alkohol mentes sört. Meg persze egy-két felest, amit egy gyors-oda vissza alakulás simán ki mos belőlem. Remélem, ezzel le tudtam vagy egy félévre a dolgot, de legjobb volna ha jövő karácsonyig nem hívnának meg semmire. Nincs szükségem felesleges terhekre és az ő barátságuk, nagyon is ebbe a kategóriába tartozik. Amúgy is a régi barátokra is éppen elég nehéz megfelelő mennyiségű időt szakítani. ~ Zsörtölődök tovább, miközben átvágok a Central parkon, hát ha túl oldalán elérek egy éjszakai buszjáratot, vagy esetleg egy korai metró csatlakozást. Közben mogorván meredek magam elé és nyugodt, ritmusos magabiztos léptekkel haladok előre. Nem félek semmilyen támadástól, nem tartok attól, hogy valaki belém kötne, mint ha semmilyen ellenféltől nem kéne tartanom a földön. Már legalább félúton járhatok, amikor megállok egy pillanatra, hogy megnézzem a telefonomon az időt. Kicsit ijedten veszem tudomásul, hogy már hajnal kettő van, amikor segélykiáltásra és az erdőben való menekülés semmivel sem összetéveszthető hangjára leszel figyelmes. Először körbe nézek van-e a közelben járőr, vagy esetleg pár hozzám hasonló kósza járó kelő. Mivel egyiket se találok gyorsan neki iramodok és szabályosan letarolok mindent ami utamba kerül. Szerencsére bármekkora hangzavarral is teszem ezt, a támadók mással vannak elfoglalva. Az-az egy két rabló aki észlelte is felé közeledő veszélyt, pedig semmit sem jelent. Neki futásból letarolom az ötfős támadó csapat felét, és mire felfoghatnák mi történt, már a negyedik társuk is neki repült egy fának. Az ötödik kést rántott, de szúrásának erejét, használva saját maga fele irányítom fegyverét, egyetlen oldalra fordulással. Ez a saját erőm töredékével kombinálva elég arra, hogy messzire röpítse és mélyen a mellkasába fúrja a kést. Ezt követően már senki sem próbálkozik, a társukat összeszedve menekülőre fogják a dolgot.
- Nem esett baja? - Fordulok a hölgy felé. Szerencsére még futás közben volt annyi lélek jelenlétem, hogy felhúzzam a kapucnit és arcom elé igazítsam a sálat. Ennek köszönhetően jóval nehezebb azonosítani. Ám a sötét színű nadrágom, és vastag talpú bakancsom miatt, így akár engem is bűnözőnek nézhet.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

↷ i still believe in heroes

avatar
∆ Hozzászólások száma :
397
∆ Kor :
21
∆ Tartózkodási hely :
New York



Tárgy: Re: Egy nehéz nap, nehéz éjszakája - Caroline és Alex Hétf. 11 Dec. 2017, 18:04


Alex & Caroline

Hazafelé tartok a lakásomra. Egyik Betegemnél jártam, akit már egy ideje kezelek. A Város másik felén lakik, így azt gondoltam, hogy motorral megyek és nem kocsival. Amúgy is tele a szórakozóhelyek körüli parkolók. Ezzel legalább megspórolok magamnak nem kis időt a megállási lehetőségek keresésével. Már jócskán elmúlt éjfél, mikor még ott voltam nála, de aztán a Rendelőmbe még vissza kellett vinnem a leleteit. Mire ezzel is végeztem, már hajnali két óra körül járhatott az idő. Forgalom is gyér volt az éjszaka. Szép csillagos éjnek ígérkezett a mai, és úgy döntöttem, hogy pici kitérővel a Central Park-on át megyek haza.
Már többször előfordult, hogy kerülővel tettem meg az utam, így most sem volt ez szokatlan tőlem. De amint a parkhoz értem, egy ötfős galeribe „futottam” bele, akik már jócskán felöntöttek a garatra. Igyekeztem kikerülni őket, de az egyikük felém dobta a sörös dobozát, ami a bukósisakomnak csapódott. Hirtelen elkaptam a kormányt, hogy ne frontálisan ütközzek bele a parkoló egyik autóba, de ahogy emeltem volna vissza az eredeti irányba, az egyikük már le is rántott az ülésről. Még védekezni se tudtam az ütlegelésüktől, így inkább a földön maradtam. A motort szerencsére nem piszkálták, mert ha a tank megsérül, akkor nem biztos, hogy élve túlélem ezt a balesetet.
A motoros ruhám azért elég sokat felvett a bántalmazásból, de így is éreztem a bordáimon a fájdalmat. Kiáltani is alig tudtam a levegőhiánytól, de igyekeztem a fontosabb szerveimet védeni a kezemmel. Igazából nem tudom miért támadtak meg, mert egyikük sem akarta elvenni a tárcámat, hanem csak szórakozásból vertek, nem tudom. A sisakom is a fejemen volt még aminek inkább örültem, így a csapások nem azt érték. Nem is mertem felállni a földről. Talán jobb is, mert eggyel még valahogy bírtam volna, de öttel már biztosan nem.
Nem tudom mennyi ütést kaphattam, de egyszer csak abbamaradt. Összeszedtem minden erőmet és rohanni kezdtem, mikor egy pillanatra nem figyeltek rám a sörözésük miatt. Igaz sötét volt és a ruhám is fekete, így arra gondoltam, hogy könnyebben rejtőzöm el a fák között, hogy segítségért kiáltsak. Levettem a sisakom és úgy rohantam tovább a Parkon át.
- Segítség!- kiáltottam amennyire csak kifért a torkomon. Vissza is alig mertem nézni, de azt hallottam, hogy nagy szitkozódás közepette futottak utánam, és kések is előkerültek, amit csak egy pillanatra láttam megcsillanni a kezükben. Rohantam, ahogy tudtam, de a bordáimban egyre élesedő fájdalom miatt alig kaptam levegőt. Így nem birok sokáig futni előlük, és egy fa mögött húzódtam le, míg újra a tüdöm lélegzethez jutott.
Gyorsan kellett döntenem, mert az üldözőim egyre közeledtek. Már majdnem utolértek, mikor egy kapucnis alakot láttam elfutni mellettem a banda irányába. Még lihegtem a futás és a fájdalmam miatt, de meghúztam magam egy másik fa tövében. Onnan lestem hátrafelé, hogy nem követnek azok a gazfickók. De a semmiből előbukkant megmentő, máris elintézte őket, és csak úgy hullottak szerte szét mint a legyek.
Nem mertem nagyon felállni a fedezékemből, csak akkor, mikor az a rejtélyes Férfi oda nem jött hozzám, és kérdezte, hogy vagyok.
-A bordáim…- nyögtem ki fájdalmasan, és a fának támaszkodva igyekeztem a lábamra állni.
Nagy nehézségek árán végre felegyenesedtem - a lábaim mintha különállóan lennének a testemtől- alig tudtam támaszték nélkül megállni. Még jó, hogy a fa törzse elég stabil ahhoz, hogy nekitámaszkodjak.
-Köszönöm, hogy megmentett..- néztem hálásan a Férfire, de a szavakat elég nehezen tudtam kipréselni az ajkaim közül az éles fájdalmam miatt.
Ahogy jobban megnéztem a „lovagot” aki segítségemre sietett, az arcát nem láttam az eltakart sálja miatt, de a hangja megnyugtató volt. Ahogy tettem volna egy lépést a fától távolodva, a bordáimba hasító fájdalom tejesen összegörnyesztett. Nem hiszem, hogy tudok így vezetni, de talán a Férfit megkérve hazavinne..
-Segítene hazajutnom? …Kérem! …A motorom…ott hagytam annál a kocsinál...- alig tudtam értelmes mondatokat kinyögni, de remélem, hogy így is megérti, amit mondani akartam.
- De ha még megtenné, hogy haza kísérne…..végtelenül hálás lennék …. Tudom nem illendő ilyet kérnem, mert….így is sokat tett értem…de…nem tudok így vezetni…- néztem rá kedves mosollyal, ami tőlem tellett a körülményekhez képest. Éreztem, hogy egyre kevesebb levegőm marad.
Ha beleegyezik, hogy elvisz, akkor megmondom a címet ahol lakom.



zene |  megjegyzésed










Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

↷ i still believe in heroes

avatar
∆ Hozzászólások száma :
20
∆ Kor :
29
∆ Tartózkodási hely :
New York



Tárgy: Re: Egy nehéz nap, nehéz éjszakája - Caroline és Alex Pént. 15 Dec. 2017, 23:59

Lassan veszem a hideg levegőt, amelyet sálamon át vagyok kénytelen beszívni, miközben a menekülő ellenfelek után nézek. A nővel sokáig nem törődök, tekintetemmel inkább egy rendőrt keresek, hát ha a zajokra felfigyelt valaki, de úgy látszik nincs ilyen szerencsém.  
~ Remélem valamelyik biztonsági kamera azért rögzített valamit. Bár utólag már fújhatjuk az egészet és különben is a végén még engem visznek börtönbe. Meg kellett volna őket ölnöm, hogy ne rontsák tovább a levegőt, akit megtámadtak lehet nem szólt volna semmit. Igaz, ilyen bizonytalan tényezőkre nem építhetek. Lehet, hogy ha életükért küzdenek keményebben ellen állnak, és akkor a tényleges hatalmamból is mutatnom kellene valamit. Ha pedig felfedem magam, a nővel is végeznem kell és lényegében nem csináltam semmit, mert akkor mindenki jobban jár, ha bele sem avatkozom. Amúgy is, akit hasba találtam lehet megfog halni. Hm, talán ha orvoshoz viszik, akkor megtalálhatnák és akkor meglenne a tettes. Sajnos egyfelől nem kapna elég büntetést, másfelől ott van amin már átrágtam magamat, valószínűleg engem csuknának le. Nem csoda, hogy civilizálatlan világnak tartják ezt a helyet és még emberek gondolják nagyszerűnek, amit felépítettek. ~ Gondolkodom el hosszasan, miközben végre megfordulok és alaposan szemügyre veszem a megmentett hölgyeményt.
~ Nagyon rossz bőrben van. Lehet mentőket kéne hívni és keresni egy rendőrt, aki segíthet. Értek valamennyit sebekhez, hiszen az űrben sokat sérültem, és láttam már el csapattársaim sebeit. Azonban, a normál emberek esetében nagyon kevés a tapasztalatom. Ha van lehetőség miért ne forduljunk szakemberhez? ~ Gondolkodom el hosszasan, miközben leveszem a sálam és ahogyan régen elsősegély órán tanultam szabályos oldal fekvésbe helyezem.
- Kérem nyugodjon meg! Igyekszek segíteni amibe tudok.  - Mondom neki, miközben kezemmel óvatosan végig simítok a ruháján, kitapogatva az esetleges sérüléseket. A bukó sisakot a kezembe veszem és magam mellé helyezem, mert az most csak akadályozna.  Művelet közben persze a kezem olyan helyekre is eltéved, ami nem teljesen illendő, ezek azonban egyáltalán nem szándékosak. Mikor megállapítom, hogy semmi probléma, rögtön abba hagyom a fogdosását és gyorsan a fejét védő alkalmatosságon is segítek azzal, hogy hátamon lév táskára szíjazom. Ezzel biztosítom, hogy a tulajdonosa másnap is használhassa.
- Nem kéne inkább mentőt hívni? Esetleg elvihetem a legközelebbi kórházba és kérhetnénk egy autómentőt a motorjához is, mert holnapra nem biztos, hogy helyén lesz. Esetleg valakit nem értesíthetnénk? Merre lakik? Mert elég jó vagyok cipekedésbe, de talán jobb volna taxit keríteni vagy metrót keresni.  - Mondom neki ismét, miközben leveszem kabátomat és felveszem a táskát. A kabátot ráterítem, majd amilyen óvatosan tudom felemelem és válaszától függően elindulok vele az éjszakába. Könnyedén és gyorsan haladok vele, mint ha súlya mit sem jelentene a számomra. Arcom és hangom azonban végig érzéketlen marad, mint ha nem hőslovagként mentenék egy gyönyörű hölgyet, ha nem egy szalag mellett lévő gépként tenném a dolgomat.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

↷ i still believe in heroes

avatar
∆ Hozzászólások száma :
397
∆ Kor :
21
∆ Tartózkodási hely :
New York



Tárgy: Re: Egy nehéz nap, nehéz éjszakája - Caroline és Alex Szomb. 16 Dec. 2017, 22:31


Alex & Caroline

Fájdalom, ami az oldalamból sugárzott, eléggé kivette minden erőm. A földön ülve, csak arra tudtam gondolni, hogy ha eltört bármelyik bordám, akkor elég nagy gondban vagyok. De a Megmentőm nagyon kedvesen és alaposan nézte át a testem minden porcikáját, további sérüléseket keresve. Talán túl alaposan is, de ahogy stabil oldalfekvésbe helyezett, éreztem, hogy nem először találkozott már sérülttel. Az oldalamhoz érve, felszisszenek a fájdalom miatt, de úgy érzem, hogy máshol nem olyan nagy a baj, mert nem érzek különösebb fájdalmat a tapogatásai révén. Ez mondjuk megnyugtatott. Inkább a motorom miatt aggódtam, ami ott hevert nem messze tőlem, de majd egyik Barátnőmet elküldöm érte.
~Úgyis szereti „kölcsönvenni” a járgányt, mikor nem vagyok otthon.~ mosolyogtam magamban a gondolatra, de aztán a bordám emlékeztetett, hogy most ez a legfontosabb, hogy megbizonyosodjak a sérülésem fokáról.
-Orvos vagyok magam is…- tettem hozzá a kérdéséhez a válaszom a Férfinek. Bár most igaz nem látszik rajtam, de talán igaza van és a sürgősségin jobban ellátnak.
Aztán látom, hogy a Megmentőm elég alaposan és körültekintően jár el velem. Az elgurult bukósisakomat is összeszedi, és a táskájára kötözi fel. Aztán a kabátját rám teríti. Jólesik ez a kedves gesztus, bár a gondolatom, most a sérülésem körül forog, de igyekszem egy mosollyal viszonozni, amit értem tesz. Hamarosan fel is kap a karjaiba, és úgy érzem magam, mint egy tollpihe. Olyan erő sugárzik a testéből, ahogy visz az utcán, mintha nem is erőlködne. Igaz nem vagyok egy testes hölgyemény, de a 46 kg-om azért jó pár utcán át cipelve azért nem kis feladat. De egy rezdülést se éreztem a Férfin.
- Presbitaryan Weill Cornel Medical Center. A címe: 68.utca 525 E épület ….kérem, vigyen el oda….Köszönöm.- mondtam a címet a közeli Kórháznak.
Én meg ott feküdtem a kabátjába burkolózva, és próbáltam jobban szemügyre venni az arcát. A sálja eléggé eltakarta, de a szemeit láthattam. Csillogó kék szemei olyan sejtelmesen néztek előre az útra, néha meg rám, hogy zavarba hozott. Nem mertem nagyon bámulni, de ahogy a karjaiban voltam, önkéntelenül is láttam s éreztem, ahogy emelkedik és süllyed a mellkasa. Egy cseppet sem erőlködik, és lassan már kétutcányit hozott az ölében, de még egy sóhaj sem hagyta el az ajkait.
-Caroline a nevem.- súgom neki halkan, bár a bemutatkozásom kíván némi kiegészítést, de remélem, hogy elnézi nekem…
~Biztos, hogy valami Sportoló...ilyen kitartó és erős testalkattal csak az lehet..~ jártak a gondolataim egyre, de azon kaptam magam, hogy a vállára hajtom a fejem. Talán csak a kimerültségtől, vagy a fájdalomtól, de aztán nem emeltem el. Talán nem bánja, hogy ilyen közel vagyok hozzá, és nem veszi tolakodásnak. Ahogy ott tartott közel magához, éreztem az illatát. Valami friss illatú arcszeszt használ, és most még a sálja sem kendőzi el, hogy ne érezzem. Zavartan pirulok el, hogy ilyen merészen illatoztam meg, de remélem nem vette észre. Talán hamar oda is érünk ahhoz a címre, persze, ha elvisz engem a Megmentőm..



zene |  megjegyzésed


Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

Ajánlott tartalom
↷ i still believe in heroes





Tárgy: Re: Egy nehéz nap, nehéz éjszakája - Caroline és Alex

Vissza az elejére Go down

Egy nehéz nap, nehéz éjszakája - Caroline és Alex

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Infinity Marvel :: Univerzum - Játéktér :: Föld :: New York :: Central Park-