Üdvözlünk az Infinity Marvel frpg oldalán
légy, aki lenni akarsz a marvel végtelen világában
Lépj be közénk
ne rejsd el magad

Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Chatdoboz
oszd meg velünk titkaidat





Itt tartózkodók
ki jár erre?

Jelenleg 5 felhasználó van itt :: 1 regisztrált, 0 rejtett és 4 vendég :: 1 Bot



A legtöbb felhasználó (71 fő) Hétf. 29 Május 2017, 19:54-kor volt itt.



Utolsó posztok
érkezett válaszod?




Díjazottaink
A Tavasz nyertesei


A tavasz férfi karakterei

Logan & Eric
A tavasz nõi karakterei

Norina & Caroline
A tavasz párosa

Pepper & Tony
A tavasz canon karaktere

Shuri
A tavasz kedvenc karaktere

Drax
A tavasz saját karaktere

Vitali
A tavasz elõtörténete

Franklin
A tavasz játéka

A 4. kaland (I. - II. kör)

Share|
Alternatív Valóság - Karácsonyi ámokfutás (2017)


Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5  Next

↷ i still believe in heroes

avatar
∆ Hozzászólások száma :
109
∆ Kor :
22
∆ Tartózkodási hely :
New York



Tárgy: Re: Alternatív Valóság - Karácsonyi ámokfutás (2017) Pént. 22 Dec. 2017, 21:32



Karácsonyi ámokfutás


Nagyon hideg van és már kezdek fázni, nem biztos, hogy jó ötlet volt elhagyni a falut. De ha a többieknek igaza van (márpedig remélem hogy igazuk van) akkor oda kell mennünk.
Kicsit furcsa nekem ez az egész. Tegnap még otthon voltam, emlékszem, hogy nagyon fáradt voltam a sétából hazajövet, ezért hamar el is aludtam. Pedig nem szoktam ilyen hamar elaludni, soha nem voltam jó alvó, mindig rémálmok gyötörnek már vagy két éve... De most itt vagyok ezen a furcsa helyen, ahol sarkvidéki hideg van, ráadásul minden cukorból van. Mindig is szerettem az édességet, de most hogy itt vagyok egy egész 'cukorka-mennyországban' mégsem kívánom felfalni az egészet.
Vacogva megyek tovább, mikor meglátom a felénk közeledő óriási hóembereket. Kicsit megdermedek a látványtól, legszívesebben visszafordulnék és a faluig rohannék, de mégsem teszem. Inkább elgondolkodom a hóember szavain. Kérdőn félrebillentem a fejemet, majd mutatóujjammal magamra mutatok.
-Én?... Nem, tőlem ugyan nem kapsz ölelést. Kérj inkább a többiektől, ők biztosan szívesen adnak-nézek közben a hősökre, aki szépen lassan megölelik a hóembereket. Őszintén nem emlékszem, hogy honnan, de ismerős ez az óriás. Ugyan nem emlékszem, hogy építettem volna valaha hóembert, de ez a hóember igencsak aranyos. Megvárom míg a hősök nem figyelnek, majd a kedves óriás felé pillantok.
-Najó... Gyere, adj egy ölelést!-mosolygok egyet, majd elrugaszkodok a földtől és erőmet kihasználva a karjaiba repülök. Olyan meleg az ölelése, nagyon kellemes, most már nem is fázom. Nem kapok mindennap ölelést, hiszen egyedül élek, ezért nem igazán vagyok hozzászokva az ilyesmihez. Nincs is kedvem elengedi, de muszáj, hiszen tovább kell menni. Annyira jól esik, hogy észre sem veszem, hogy közben két emberre rá is támadtak a hóembereik. Az egyik valószínűleg meg is halt, de a másiknak viszont segítségre van szüksége. Nagy nehezen leereszkedem a hóember öléből, majd még utólag felpillantok rá és elmosolyodok.
-Ég veled!-integetek felé, majd széles mosollyal sarkon fordulok és elindulok a többiek felé. Kedves hóember volt és az ölelése... Nagyon jól esett. Mostmár nem kell tartanom a hidegtől.
Gyorsan lehámozom magamról a vigyort, mikor a többi hőshöz érek. De addigra már megoldották a problémát. Francba...Erről lemaradtam.
Sebaj, még messze van a hegység, hosszú az út odáig, még biztosan lesz alkalmam megmenteni mindenki irháját.
Immáron már könnyedén lépkedek az úton, nem zavar a hideg. Maximum kicsit a hó piszkálja az arcomat, de azt meg lehet szokni. Hirtelen elkezdek fáradni és nem érzem az erőmet. Mi történik velem? Nem érzem annyira a tárgyakat, mint eddig, hamarosan teljesen eltűnik a képességem, ha nem történik valami csoda vagy nem teszek semmit.
De úgy látszik ez még nem elég, hirtelen földrengés rázta meg a környéket és a hó elkezd egyenesen felénk zúdulni. ~Lavina~nyilal belém a tudat, lassan már kezdek bepánikolni, hiszen ha nem volna semmi baja az erőmnek, akkor bizonyára meg tudnám védeni magamat és persze a többieket. A Skarlát boszorkány maradék erejével pajzsot emelt körénk, így a hó már nem tud minket elsöpörni, de egy valaki kint maradt. Szegény T'Challa, ugyan csak a hírekből és az újságokból ismerem, de azért nem gondoltam volna, hogy így végzi. Nem rendít meg a halála, hiszen ő is csak egy hős volt, hősök mindig is voltak és mindig is lesznek. Érte már nem tehetünk semmit.
Maradék erőmmel próbálom a sok hó esését tompítani, így remélhetőleg nem töri át a pajzsot.

Ha valami nem jó, pm Smile

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

↷ i still believe in heroes

avatar
∆ Hozzászólások száma :
135
∆ Kor :
97
∆ Tartózkodási hely :
○ with you, till the end of the line... ○



Tárgy: Re: Alternatív Valóság - Karácsonyi ámokfutás (2017) Szomb. 23 Dec. 2017, 12:20

Karácsonyi ámokfutás

Nem szívesen zúz darabokra egy hóembert az erkölcsi morál példaképe, de ha a lény nem ért a szép szóból, muszáj megállítaniuk, mielőtt még a fiú után vetné magát. Danversszel ketten sikeres mentőakciót hajtanak végre, ami megmosolyogtatná a férfit, ha a havas tájban vörösen rikító folt nem emlékeztetné mindannyiukat az imént történt tragédiára. Ha Leonard ismét szilárd talajon áll, pajzsát a hátára akasztva odalép mellé, és ha ülne vagy térdelne-görnyedne, a kezét nyújtja neki. Már elegen faggatják arról, jól van-e, így csak a kezét kínálja, hogy talpra húzza, ha szükséges, és barátian megveregeti a hátát, ha már áll. Azért megvárja a fiú válaszát az állapotát illetően, mielőtt Carolhoz fordulna, annak vállán pihentetve meg jobbját. Elismerő mosolya már-már évődő.
- Ügyes volt... - Nem mintha a nőnek szüksége volna Steve dicséretére, de ő azért kifejezi háláját és elismerését, mielőtt még tovább folytatnák az útjukat. A hegy lábához közeledve egyre sűrűbb köd ereszkedik rájuk, és a férfi minden egyes lélegzetvétellel egyre kevésbé szereti a dolgot. Mire elérik az útjukat álló hó- és jégtömböt, Steve a lehető legfurcsább dolgot tapasztalja magán, ami talán a többieknek szemet sem szúr: szuszog. Az erőltetett tempójú menetelés, pajzsának cipelése és a korábbi harc... Nem kapkod levegő után, de szuszogása egyre erősödik, minél mélyebben érnek a ködbe. Képtelenség, hogy ennyitől elfáradjon!
- Ez a köd hatással van az erőnkre - összegzi Wanda gondolatait, ám a lavina szóra és a hangos morajlásra egyből felkapja a fejét. Sehol semmi fedezék, ami mögé elbújhatnának, és kizárt, hogy a pajzsával a jelenlegi erőnlétében megóvhatna mindenkit. Szerencsére akadnak itt más hősök is, Wanda egyből a segítségükre siet.
Steve is megpróbálja hasznossá tenni magát, és a legkisebbnek és legvédtelenebbnek ítélt Laura mellé húzódik, hogy ha esetleg Wanda pajzsán rések keletkeznének, megóvja őt a bezúduló hótömegtől.





kissé elhavazódtunk, nem?


A hozzászólást Steve Rogers összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Szer. 03 Jan. 2018, 17:06-kor.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

↷ i still believe in heroes

avatar
∆ Hozzászólások száma :
79
∆ Kor :
20
∆ Tartózkodási hely :
☣ NYC



Tárgy: Re: Alternatív Valóság - Karácsonyi ámokfutás (2017) Szomb. 23 Dec. 2017, 17:24

merry christmas ya filthy animal

Csak még egy kicsit..
Hallja őket, hallja mozgolódni, küzdeni, közeledni. Nem kell sokáig bírnia, nem kell itt maradnia. Érzi, hogy folyamatosan süllyed, ujjaival bele-belekap az édes hótakaróba, csak épp abban nemigen lel semmiféle kapaszkodót. Felállni nemigen tud, mászni sem, csak a nyakát nyújtja, mégis mit művelnek, mire vállalkoznak. Reccsen az oszlop, mozdul, csak épp akárhogy nyújtózik érte, nem éri el, mindig kell egy kicsi, pedig küzdi előre magát, amennyire csak képes, de mintha mindig egy öt-öt centit hátrahúzná valami. Talán a hóréteg alatti rettenet, amiről nem akar tudni, és amivel nem akar találkozni sem.
- Frahahancbaaaaa... - mordul, miközben tovább próbálkozik, de ez veszett fejsze nyele, elengedik. Csendben bámul a cukorkaoszlop irányába, kezét leejtve, egy kicsit letörve. Reméli nem..
És akkor a repülő lány szólongatja. Talán az utolsó pillanatban, mert úgy érzi, egyre gyorsabban, erősebben rángatja lefele. Így, talán kicsit erősebben kapaszkodik a megmentőjébe, mint kellene, de talán nem fog megharagudni azért, hogy ragaszkodik ahhoz, hogy kimentse innen. Csak ne dobja vissza..
Szinte felkiált örömében, amikor ismét szilárd talajt ér a lába amely nem süpped be alatta és nem akarja eltüntetni. Összerogyva, kicsit a földön guggolva zihál, és szedi össze magát, mert nem hiszi, hogy csak miatta itt fognak tölteni hosszú órákat, míg kiheveri ezt a kis.. traumát. Jobban van, mint gondolta de hazudna, ha azt mondaná, nem érzi az ütést, amit bekapott. Szerencsére nem törött semmi sem.
- Köszönöm.. min.. mindenkinek, komolyan – kapaszkodik bele immáron sokkal emberibben Steve karjába, és feltápászkodik. Kicsit még keresi az egyensúlyát, de nem esik össze, ez már biztató. Vagy valami olyasmi. Egyelőre minden úgy megy, ahogy kell.
- Megvagyok, azt nem mondom, hogy jól, de egé.. - ekkor pillantja meg a hatalmas, vérvörös foltot ott, ahol Peter elsüllyedt, akin ezek szerint nem tudtak időben segíteni. - Atyaisten.. el.. elnyelte..? - pillant végig az arcokon, és szavak nélkül is megtudja, az ő megmenekülése ára ezek szerint egy tragédia volt. Kicsit megmarja odabent a bűntudat, hogy miatta, egy egyszerű dac miatt nem volt idő arra, hogy egy fiatal srácot megmentsenek. Bántja, de nem kezd el sírni, vagy épp üvölteni, némán tiszteleg a másik emléke előtt, és megjegyzi, hogy többet nem lesz ennyire makacs. Ha pedig amiatt veszni fog, nem más élete árán akar megmenekülni, annyira azért még ő sem szörnyeteg.
- Ez a hely kész őrület.. - csoda, ha épp ésszel fognak megmaradni. De addig is elindulnak, menetelnek, hátha az út végén visszatérhetnek a normális életükbe, és egyben is maradnak. Kicsit sántít a bal lábára, hisz hiába a puha hó, azért a becsapódás, és a rossz esés kicsit meghúzta, és pihenés kellene neki, de majd bekenegeti otthon, ha megéli. Még Daniel szidalmait is szívesen végig fogja hallgatni, és talán hosszú évek után megöleli úgy, ahogy azt a nyomorult hóembert kellett volna.
Ahogy azonban nő mögöttük a táv, és közeledik a hegy, valami változik. Noha az ő ereje nem olyan „látványos”, valamit mégis érez. A méreg elszáll belőle szép lassan, kezeiben pedig nem érez olyan erőt, mint eddig. Nem érzi magát gyengének túlságosan, a fáradtság a kis kaland után megvan persze, de az, hogy valami más lenne, nem tudná megmondani.
- Már csak az hiányzott. Anélkül nem úszunk meg még egy sereg hóembert. Hát ha még a manók jönnek.. - mordul egyet, de már koránt sincs annyi éle, mint amúgy. A személyisége persze nem fog változni, nem a méregtől olyan, amilyen szerencsére. Épp azon filozofál, hogy megnézi, mennyire hat még a toxin, ami ott robog az ereiben, amikor a föld megmozdul. Vagy inkább a hegy. Felkapva a helyét, gyorsan döntve, a hozzá közel állót elsodorva próbál a lavina tényleges útjából kitérni, és a földre kushadni, hogy minél kevesebb érje. Talán ez volt a szerencséje, meg annak, akit elvitt, hiszen a fa is a hóval érkezik, aminek meg is van az áldozata. Mire a hó elül, és ő kiássa magát, újabb holttest kerül a névsorra, nem épp szép látvánnyal. Fáj mindene, ahogy az őr elérő hó lenyomta, de az még fájdalmasabb, hogy valaki így végzi. Ez már tényleg kész őrület..
- Eltemessük..? - csendben, halkan jegyzi meg, remélve, hogy nem ebben az utolsó pillanatban szakad rá valami, ami még hátra maradt. Itt már nem tudhatja, mi vár rá..

[úgy vettem, hogy életben hagytok, így tartok velük. Ha mégsem.. akkor pm, és elsüllyedek D: ]


A hozzászólást Leonard Atkinson összesen 2 alkalommal szerkesztette, legutóbb Szomb. 30 Dec. 2017, 22:23-kor.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

↷ i still believe in heroes

avatar
∆ Hozzászólások száma :
398
∆ Kor :
21
∆ Tartózkodási hely :
New York



Tárgy: Re: Alternatív Valóság - Karácsonyi ámokfutás (2017) Szomb. 23 Dec. 2017, 18:13


Karácsonyi ámokfutás

Nagyon kétségbe voltam esve, hogy sikerüljön megmenteni Leó-t. Az oszlop, amit használni akartam, hogy kihúzzuk, elég stabilan állt az ostyaút mellett. Hiába próbáltam megmozdítani, nem sikerült. Többször is nekifeszültem, de be kellett látnom, hogy kevés vagyok hozzá. Már majdnem feladtam, mikor Carol a segítségemre jött. Ahogy nekilendült az oszlopnak, az végül megadta magát és a bajbajutott Leó felé dőlt.
- Köszönöm, Carol!- néztem rá elismerőn, és próbáltam a legjobb irányba helyezni az oszlopot.
Viszont elég rövidke lett ahhoz, hogy bele tudjon kapaszkodni. Végül Wanda megnyújtotta a cukorka-oszlopot, de így sem volt elég hosszú. Féltem, hogy elveszíthetjük Leó-t is, mint Peter-t. De végül sikerült Carol-nak kiemelnie őt a süppedő hóból. Nagyon örültem, hogy kimenekült onnan. Legszívesebben megöleltem volna, annyira boldog voltam, hogy újra itt van velünk. De nem mertem, inkább egy mosollyal léptem oda hozzá.
- Örülök, hogy épségben itt vagy, Leó! – mondtam neki megkönnyebbülten.
Aztán haladtam én is tovább az ösvényen, de még Peter járt a gondolataimban. Hátrébb húzódtam, hogy előre engedjem a többieket. Hamarosan viszont újabb „akadály” gördül lefelé a magasból. Ehhez társul valami furcsa köd, amire felfigyelek.
Én igaz nem érzek semmi különöset magamon, de Steve szavaira felkapom a fejem. Látom, hogy elég nehezen veszi a levegőt, mintha felfelé rohant volna valahová.
~De lehet, hogy tényleg ritkább lett a levegő?~ tűnődőm el a dolgon, és látom, hogy nemcsak ő érez valami furcsát magán. Nem tudom mire vélni, de talán kiderül, ha a köd feloszlik, és ez csak egy átmeneti állapotot idézett elő.
Egyre kevesebbet látni a tejfehér lepeltől, ami meg is nehezíti a látásomat, arról nem is szólva, hogy az a hatalmas hógörgeteg egyenesen felénk tart. Szinte vakon haladok előre, ahol a többieket sejtem. De az éles sikoly felráz a monoton haladásból. Fák csavarodnak ki mellettünk, és ahogy a Föld megmozdul, úgy dülöngélek jobbra-balra. De nem is sejtettem, hogy még egy áldozatot követel ez a hely. Eddig azt hittem, hogy mesevilágban csupa jó dolog történik, de most rövid időn belül már ketten haltak meg. Most T’Challa…
A könnyeimet nem nagyon tudtam visszafogni, bár tudom, hogy ez nem hozza vissza őket, de a fájdalmamat a lelkemben talán enyhíti, de ezt kétlem. Letöröltem az arcomról a legördülő könnycseppeket és igyekeztem magam összeszedni. Nem akartam, hogy lássák a többiek az érzelmes pillanatom. Elég baj zúdult a nyakunkba, és nem akarom hátráltatni őket. Erejükön felül küzdenek értünk, és én, mint civil, nem sokat tudok tenni a Hősök mellett. Inkább igyekszem segíteni, hogy könnyítsem a nehéz dolguk. Közelükben vagyok, és jobb híján imádkozom magamban, hogy sikerüljön túlélni a közeledő borzalmat, és azt teszem amit mondanak.


zene |  megjegyzésed




A hozzászólást Caroline Shione összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Vas. 24 Dec. 2017, 11:26-kor.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

↷ i still believe in heroes

avatar
∆ Hozzászólások száma :
241
∆ Kor :
33
∆ Tartózkodási hely :
♮ New York



Tárgy: Re: Alternatív Valóság - Karácsonyi ámokfutás (2017) Szomb. 23 Dec. 2017, 20:56


Karácsonyi ámokfutás
- carol danvers -

A szőke nőnek döntenie kell, hogy mentésre siessen, vagy védelmébe vegye azokat, akik igyekeznek Leot megmenteni. A Kapitány szava dönt, Carol elrugaszkodik a hótakarótól és beleveti magát a távolságba, hogy felkarolja a fiút és magával vigye, biztonságos övezetbe.
- Foglak! - súgja Leonardnak, ahogy annak hónalja alá kapva kirobbanó erővel vonszolja magával, habár nincs rá szükség, hogy erre kérje, a fiú magától is ragaszkodik az életéhez. Nem tud az elesettekkel foglalkozni, lefoglalja, hogy arra koncentráljon, aki még bajban van. Amint Leonard talpa már nyugodt, biztos talajt érint, leereszkedik mellé és figyeli Rogerst, hogy szüksége van-e a segítségére, közben a háttérbe húzódik, hogy teret és levegőt adjon a fiúnak, így is elegen gyűlnek köré. Wanda köszönetnyilvánítására csak biccent, majd félfüllel hallgatózik, hogy az előbb megmentett fiú hogyan reagál a kérdésekre. A Leonardra figyelő Danvers tekintetét Steve tenyere vonja magára, ami a vállán talál megnyugvás. A nő ajkai elnyílnak, mosolygósan pillant a kékekbe, hogy tudassa - hálás az elismeréséért. Ugyan ki ne volna az? A francba, a kicseszett Kapitány dicsérte meg!
- Köszönöm, maga is oda tette a... azt... - tekintete és a levegőbe hadonászó jobbja a férfi mellkasa előtt libben jobbra-balra, ezáltal arra utalva, hogy milyen izmos a férfi, milyen kidolgozott, pedig a mondandója gyökere nem éppen errefelé terelődött volna. Carol elfojt egy kellemetlenkedő kuncogást és megindul a többiekkel. Próbál nem gondolni arra, hogy kit hagytak hátra és hogy mekkora a veszély. Nem rugaszkodik el a talajtól, a közelben marad, készen rá, hogy védelmezze azt, akinek szüksége lehet rá.
Ahogy közelednek a hegyhez, úgy nő benne az adrenalin. Felkészül rá, hogy újabb küzdelembe, vagy mentőexpedícióba temesse teljes lényét, ám arra nem számít, hogy a köd, ami fátyolként hull alá és temet maga alá mindent - megfosztja erejétől. Hiába lassul le és emeli mellkasa elé tenyereit, a tűz, a lángok mindössze pislákolnak ujjaiban, mintha csak zseblámpával világítaná meg a szöveteiben megbúvó ereket. Nehezedik a légzése, s repülni is csak alig-alig képes. Olyannyira kétségbeesik ereje nélkül, hogy aligha fogja fel, mi történik körülötte. A feléjük száguldozó lavina elől mindenki másképpen menekül meg, s van, akinek nem sikerül. A nő megszokásból a karjait tartja maga elé, hogy azokkal védje alakját, de ahogy az már lenni szokott. (Ha megszokod, hogy hosszú hajjal élsz, másnap még várod, hogy a frissen lenyírt tincseid közé kapjon a szél...) Így a megszokott módszer, az ösztön hajtja őt. Szembenézne a hó erejével, csakhogy az túl mutat rajta és rögvest maga alá gyűri. Egyetlen szerencséje, hogy nem teljes erejétől fosztotta meg a köd, így a felszínre tudja küzdeni magát levegőért - a lebegés képességével, de még így is jobbról-balról a hóba bújt meglepetés fáktól ütéseket nyer el. Valahol távolabb a többiektől sikerül kikúsznia a lavina egyik oldalára és ott fekve, lihegve, pihegve megküzdeni a fájdalmakkal, amiket nyert az imént. A halántéka és az oldala csúnyán csattant össze a megbújt keménységgel. Alkarjaira támaszkodva kutatja szemeivel a többieket és elcsodálva, talán a sokk miatt, remegve fogadják be szemei a képet, hogy T'Challa elesett.
- A francbahhh. - nyökögi, majd két lábra áll és odavonszolja magát a többiekhez. Leo kérdésére elmélázik kissé, majd még a társai előtt válaszol a fiúnak. - Igen, egy királynak kijár a végtisztesség... - majd a maradék erejét felhasználva égetni kezdi a hótakarót, hogy az elesett hőshöz megfelelő gödröt áshasson a belőle áradó hővel, nem törődve azzal, mások mit szólnak hozzá. S, amint meg van vele, a férfi háta és térde alá nyúl, hogy a megmaradt fizikai erejével a hóba fektetve, eltemethesse őt. Ha valaki segít neki, persze gyorsabban kész a férfi sírja. Carol itt még sem áll le. Felegyenesedik és az út oldalán lévő cukordarabot megtörve, képességének -talán- utolsó morzsáit használja fel arra, hogy virágot formáljon a tenyereiből sugárzó lángnyelvekkel, majd azokkal díszíti körbe a férfi sírját. - Nem felejtünk el... - búgja halkan, majd tovább indul - elvégre nem ismerte túl jól a hős királyt, de abban biztos, hogy jó ember volt és jobbat érdemelt, ahogy itt mindannyian. A többiek könnyeire nem reagálva megacélozott vázzal néz szembe a távolba nyújtózó útvonallal, majd lassan elindul, hogy az utat folytathassa. Ha a többiek még el is időznek a férfi sírjánál, úgy Carol valamivel előrébb tarthat náluk.


pm, ha nem jó!  jajj  | dallam
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

↷ i still believe in heroes

avatar
∆ Hozzászólások száma :
74
∆ Kor :
23
∆ Tartózkodási hely :
A zsebed közelében



Tárgy: Re: Alternatív Valóság - Karácsonyi ámokfutás (2017) Vas. 24 Dec. 2017, 00:17



Karácsonyi kaland
 'Szeretlek!' - hangzik el a hatalmas monstrum szájából az a szó, aminek jelentésével még igazság szerint mindig nem vagyok tisztában és mindenbizonnyal soha nem is leszek. Az emberek ma már mindenre mondják, hogy szeretik és mindenkinek mondják, hogy szeretlek. Olyan átlagos szó lett, mint a szia, vagy a jó reggelt, lépten-nyomon ezt hallani, mégis életemben háromszor, ha mondta nekem valaki és részesülhettem ennek a szónak a tartalmatlan jelentésében. Na jó, kétszer. Természetesen az egyiket a húgomtól kaptam, ami egy - normális - családban teljesen szokványos, hogy néha el-elhangzik ez a szó, főleg az ünnepek tájékán, amikor az ajándékok okozta öröm olyan dolgokra veszi rá az embereket, amiket amúgy a hétköznapokban nem nagyon szokott csinálni, például a családjával tölt el egy teljes napot, testi kontaktust létesítenek ölelések formájában és elmaradhatatlanul hangoztatják a szeretlek szót, egészen addig, amíg el nem fogynak a bontatlan ajándékok, rá nem unnak az új játékokra, el nem fogy minden a vacsoraasztalról, vagy csak szimplán ameddig nem unják el egymás jelenlétét, de kényszerből elviselik a másik társaságát, ez pedig egyhamar gyűlöletté válik, feszültséget okoz és veszekedéshez vezet. Ho-ho-ho! Kellemes ünnepeket!
A másik alkalom valamivel jelentőségteljesebb volt, mert választanom kellett, hogy a hegyomlás hölgyemény, aki hasonlóan hozzám a Szent Anna ápoltja volt, vagy megeheti azt a csokoládé pudinggal nyakon öntött slejmgombócot, amit ebéd gyanánt szolgáltak fel, vagy pedig a fejemet fogja leharapni és azon fog kérődzni meghatározhatatlan ideig. Jól sejtitek, inkább nagyobb hangsúlyt fektettem aznap kecses testalkatomra, sem minthogy az óriásnő száját kelljen belülről nézem és ekkor csúszott ki a száján az ominózus szó, amit mély hangján úgy dörmögött, vagy igyekezett búgni, hogy egy pillanatra meglágyult a szívem. Nem tudom, hogy a félelemtől vagy pedig a mélyen gyökeredző érzelmektől, amelyek igyekeztek megrohamozni, én mégis a félelemre gyanakodnék.
A kezdeti ijedtséget, ami átjárt, mikor a hóemberhez kellett lépnem, hamar felváltja a megkönnyebbültség érzése, s halvány mosollyal az arcomon nézem a hóember után maradt maréknyi havat és hagyom, hogy az ajándékba kapott melegség átjárjon. Hátam mögött azonban az események teljesen másfelé veszik az irányt, ugyanis Leonard és egy másik fiatalember makacskodásának meglett a böjtje, a hóemberek nem vették jó néven a tiltakozásukat és föléjük tornyosulva lendülnek támadásba. Dermedten állok és figyelem az eseményeket, tudom, hogy körülbelül annyi esélyem lenne ezekkel szemben, mint anno az óriásnő ellen. Nulla. Tárgyalni, ezekkel? Értelmetlen. Pár lépést hátrébb lépve figyelem, ahogy a fiatalembert, akit a kiáltásokból ítélve Peternek hívnak, lassan elkezdi elnyelni a vastag hótakaró, a rá kiszabott hóember pedig minden további teketóriázás nélkül, egy jól irányzott ugrással ott terem és lerántja magával a mélybe. Vér. Ennyi marad utána.
'Reméljük a belső hangod legközelebb sem hagy cserben és nem fogsz úgy járni, mint ez a szerencsétlen kölyök. Szerinted felébred, vagy neki tényleg ennyi volt a dal?'
'Nem tudom, de van egy olyan megérzésem, hogy nem ő lesz ma itt az egyetlen, aki nem ülhet az út végén a Mikulás ölébe, hogy ajándékot kérjen.' - pillantok először Mr. Dawsonra, utána a kisebb tömeg felé, akik Leonard megmentésére csődültek össze. Mit tehetnék? Nem vagyok én hős, az oszlop pedig túl messze van, amivel próbálkoznak, én csak zavaró tényező lennék, a plusz egy fő, aki képes szabotálni az akciót.
'Áh, nem lesz baja, ne izgulj! Ott van Amerika Kapitány meg még sokan mások, kihúzzák a hótengerből... érted... hótenger...' - vihog, vagyis inkább nyerít fel hangosan Mr. Dawson a tőle nem megszokott módon. Hitetlenkedő arckifejezéssel fordulok felé és próbálom mire vélni igencsak megeredő nyelvét, mert már így is túlteljesítette a napi minimum szószámot, amivel engem szokott megilletni kegyesen, a szokatlan viccelődést viszont tényleg nem tudom hová tenni. Tény, hogy ez a Mr. Dawson sokkal mókásabb, mert ajkaim széles vigyorrá húzódnak és majdnem én is hangosan felnevetek vele együtt, viszont annak tudatában, hogy az enyémet hallják, így sikerül összehoznom egy szerencsétlen köhögést, amit lehet akár fuldoklásnak is vélni. Csak nehogy elkezdjen valaki hátba veregetni, pláne nem az erőember, mert a gerincemet rögvest előrébb küldi a gyomromig. Tisztes távolságot tartva lépek közelebb a csapathoz és az újra szilárd talajon álló Leonardhoz, de amint lehet indulunk is tovább, nehogy a hóemberek ismét támadásba lendüljenek, hogy ezúttal haragjukat nem csak az ölelést megtagadókra terjesszék ki, hanem az összes itt tartózkodóra.

Elfogyott az ostyaút. Biztos ez a jó irány? Hát az ekkora ostyalapokat eléggé nehéz eltéveszteni annak ellenére is, hogy hatalmas, kövér szemekben hullik a hó. Hunyorogva nézek fel a hatalmas hegyre, hátha jobban fogom látni a tetejét, de egészen a felhők közé nyúlik, ahonnan még ki tudja meddig nőtt tovább, de az egyre sűrűsödő köd sem könnyíti meg a helyzetemet. Nehéz lélegezni, mintha egy vastag takaró telepedne ránk, ami alól nem lehet kibújni, hanem visszük magunkkal. A többiekkel ellentétben viszont én nem érzek tőle semmi változást magamon, de még mielőtt bármi kétségem támadna afelől, hogy ennek a ködnek milyen mellékhatása is van, Leonard hangot ad elégedetlenségének, ennek köszönhetően beigazolódik a sejtésem, amit már a többieken is észrevettem. Gyengülnek, elvesztik az erejüket. Persze ettől Leonard ugyanúgy méltatlankodni fog, mert a nagy szája bizony nem szuper képesség, ezt pedig sokan nem szokták elhinni, hogy valaki ennyit, ilyen hangosan, ennyire panaszosan, ennyire rondán tud beszélni. Márpedig de. Ez sajátossága.
'Képzeld el, hogy valakit elvisznek a manók. Áll az illető mozdulatlanul, amíg ez a kis népség megkötözi, aztán hanyatt döntik és felkapják azt a valakit, mint egy farönköt és az aprónép elviszi olyan hamar, hogy utol sem lehet őket érni. És mindenki csak néz meglepetten, hogy mi történt.' - kuncogok a fiú mellett, miközben lejátszódik a jelenet a fejemben újra és újra, ám a nevetés hamar elhal a hegy morajlásának köszönhetően. Nem voltam ennyire hangos, sőt egyáltalán! Mégis rázkódik minden és hamar a földön találom magam, fejemet védem, miközben reménykedem, hogy a lavina nem sodor magával és nem vet egy szakadék mélyére. Időbe telik, mire a hegy megnyugszik, s vele együtt a táj is. Köszönetet szeretnék mondani annak, aki megmentette értéktelen életemet, de amikor kiásom magam a rám rakódott vékony hóréteg alól, elszáll az ihlet, nem mondok köszönetet senkinek, csak a fára felnyársalt férfi holttestét bámulom. Az lehettem volna én is, hogyha nem lök fel valaki.
'Karót nyelt egy fickó, nem?' - szólal meg mellettem Mr. Dawson, akinek arcán látszik, hogy minden erejét beleadja abba, hogy ne nevesse el magát újfent, de nem sikerül neki és a kacagás hirtelen kirobban belőle.
'Hogy mondhat ilyet...' - pirítanék rá társamra, de ismételten egy szerencsétlenül összehozott köhögéssel tudok csak előrukkolni, tenyeremmel takarom az ocsmány vigyoromat, ami mások szerint helytelen, sőt egyenesen gusztustalan ilyen helyzetben, tenni azonban nem tudok ellene. Hátat fordítva a gyászolóknak nézek újból farkasszemet a heggyel és ajkamat rágva indulok el a repülő hölgyet követve egy biztonságosabb út reményében.  

 szószám: 1090 || It's the hap-happiest season of all ||
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

↷ i still believe in heroes

avatar
∆ Hozzászólások száma :
408
∆ Kor :
99
∆ Tartózkodási hely :
Staff rezidencia



Tárgy: Re: Alternatív Valóság - Karácsonyi ámokfutás (2017) Vas. 24 Dec. 2017, 23:52

••  Karácsonyi ámokfutás ••

Ready, steady, go!





• Végül Leonardot sikerült kimenteni és a gigászi hóembert is elpusztították, így útjukat tovább folytathatták hőseink. A hegy aljához érve lavina rengette meg a földet. Wanda és Norina védőpajzsa megvédett egyeseket, míg mások korántsem voltak ily szerencsések. T'Challa életével fizetett a hegynek. Őt a sérült Carol temette el, végső búcsút véve Wakanda királyától.

Miután végre mindenkinek sikerül a lavina alól kiásnia magát, útjukat tovább folytathatják a kalandorok. A hózuhatag a hegy oldaláról 1-2 méter közötti hosszúságú, masszív, hajlított, piros-fehér sávos cukorkarudakat sodort le. Vastagságuk változó, a keskeny ágtól egészen alkarnyi átmérőig terjed. Több száz van belőlük a hóban. A játékosok döntik el, tulajdonítanak-e figyelmet nekik.

A hegy oldalán megragadt hótömeg eddig jól takarta, ám mostmár szépen kirajzolódik az a keskeny, kacskaringós út, ami lassan végig vezet a hegyvonulat oldalán. Az ösvény csúszós, és még így is legalább 5 km lesz a hegy tetejére. A játékosok képességei az indulásig már teljesen eltűnnek a különleges levegő miatt.

Hosszú, fáradtságos út vezet fel. Egy órányi séta után, körülbelül az út felénél egy halványan pislákoló fényre lehetnek figyelmesek, ami egy hatalmas barlangól szűrődik ki. Ha a játékosok bepillantanak a barlang bejáratát takaró bundák mögé, láthatják, hogy parázsló tűz felett nyársakon sült csirkék illatoznak, és mellette, egy asztalnál néhány hatalmas korsóban forró csokoládé gőzölög.
Aki úgy gondolja, hogy betér és éhes, bátran ehet vagy éppen ihat, és megmelegedhet a barlang meghitt melegében.


Megjegyzés: A játékosok az ünnepek miatt most december 30-ig (szombatig) írhatnak. Mindenkinek jó pihenést kívánunk az ünnepekre! Smile


***

» Általános leírás: Szerdánként, illetve szombatonként érkezik a mesélés. Ha valaki nem írja meg a hozzászólását, a kör tovább folytatódik (mivel sokan vagyunk, törekedjünk nem megváratni egymást). A Kalandmesternek jogában áll a karaktereket útmutatásokkal irányítani, illetve vihet ki, ha eltűnik a játékos, vagy a szituáció úgy kívánja.
Nyomatékosan megkérünk mindenkit, hogy jelezzétek, ha valami közbejön, és ne várjunk rátok a meséléssel! Természetesen nem lesz baj belőle, mi is emberek vagyunk! Második alkalommal, amikor nem szóltok, törölhetünk a játékból.

- Résztvevők: Carol Danvers, Leonard Atkinson, Norina Thomson, John Vicious, Caroline Shione, Laura Kinney, Steve Rogers, Wanda Maximoff.

Jó szórakozást kívánunk!




A hozzászólást Kalandmester összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Szer. 03 Jan. 2018, 18:46-kor.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

↷ i still believe in heroes

avatar
∆ Hozzászólások száma :
398
∆ Kor :
21
∆ Tartózkodási hely :
New York



Tárgy: Re: Alternatív Valóság - Karácsonyi ámokfutás (2017) Pént. 29 Dec. 2017, 11:24


Karácsonyi ámokfutás

Peter és T’Challa elvesztése után újabb csapás érkezik a hegyről lefelé. A Férfi sírjánál állva némán mondok egy imát. Amit tudtam segítettem Carolnak, aki mindent megtett, hogy végső tisztességben nyugodjon a Hős férfi. Nem nagyon tudtam mit mondani Róla, mert nem ismertem, de az elvesztése nagyon a szívembe markolt, ahogy Peter-é is. Őt már valószínűleg nem tudjuk végső sírhelyébe helyezni, de a lelkemben akkor is megemlékezem róla.
-Nyugodj Békéban T'Challa...és Te is Peter..- suttogom a sírja felett, elbúcsúzva így mindkettőjüktől.
A Szertartás után igyekszem összeszedni a gondolataimat az előttem váró hosszúnak ígérkező útra. A köd és a morajlások nem sok jót ígérnek, de ami következik, arra nem igazán készültem fel..
A Lavina úgy sodort el engem, és szerintem a többieket is – mivel szem elől tévesztettem őket- egy hatalmas hókupac alatt találom magam. Kétségbeesetten kapálózom, hogy kijussak a felszínre levegőért. A hideget ugyan nem érzem, mert a ruha, amióta a Hóemberrel ölelkeztem, sokkal melegebben tart, mit eddig gondoltam. A kezeim sem meredtek jéggé, ahogy a havat kapartam a fejem fölül. A számba került mindenféle ízű hópehelynek sem éreztem most olyan finomnak az ízét, mint ezelőtt, amikor megkóstoltam. Lehet, hogy a pánik és a félelem vett rajtam erőt, de most nem is tudtam gondolni másra, mint az életösztönre. Végül sikerül valahogy kikecmeregnem a hó súlya alól, és mély levegővétellel bukkanok a felszínre. Már azt hittem, hogy egy örökkévalóság telt el a kezdete óta, de aztán lehet, hogy csak az időérzékem csal meg ebben a varázslatos világban. Viszont jobban belegondolva, nem éppen meseszerű ez a hely, de már kettő Társat elragadott mellőlünk, ami elég borzongató.
Lesöpröm magamról a havat és körbenézve kicsit meglepődőm a szerte-szétszóródott cukorka rudak láttán. Teljesen olyanok, amik az ösvény mellett is sorakoztak. De most mintha többféle méretűek is lennének. Kisebbek és nagyobbak.
Mikor teljesen kitisztul körülöttem a köd - vagy egy része - amin át látni lehet az út folytatását is a hegyoldalon- ami persze kicsit megnyugtató is- de bizonyára nem is lesz könnyű oda felérni.
Az elszóródott cukorkaoszlopokból, 1 méteres- nél valamivel kisebb darabokat keresgélek, amit jónak tartok csákányként használni a felfelé vezető csúszós ösvényen. Nincs rajtam szöges bakancs, de ezekkel a rögtönzött „szerszámokkal” talán jobban tudok haladni. Veszek is magamhoz pár darabot, hogy ha szükség lenne rá, és másnak is adjak belőle, ha kérnek.
Elindulok arra, amerre a kacskaringós út vezet. Körbenézve, ha a Társaknak kell segítség, akkor szívesen csatlakozom hozzájuk, vagy segítek, amiben csak tudok.
Elég sok idő telt el mire elérek a hegy feléig. De ahogy megpillantom a kiszűrődő fényt egy Barlangból, kicsit elbizonytalanodom. Elég fáradt vagyok, de valahogy furcsának tartom a friss sült illatát és a melegedésre hívó menedék ittlétét. Talán hallucinálok már, de mivel nem fázom a melegen tartó ruhám miatt, így nem térek be a hívogató illatra a barlangba. Inkább megyek tovább a hegycsúcs felé. Talán elérem hamarosan a kitűzött célom, és a többieket is épségben viszontláthatom. (Ha esetleg elsodródtam volna tőlük.)



zene |  megjegyzésed


Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

↷ i still believe in heroes

avatar
∆ Hozzászólások száma :
79
∆ Kor :
20
∆ Tartózkodási hely :
☣ NYC



Tárgy: Re: Alternatív Valóság - Karácsonyi ámokfutás (2017) Szomb. 30 Dec. 2017, 00:23

merry christmas ya filthy animal

Csendben nézi végig, ahogy az őt megmentő nő moccan, és ahogy a kicsi, szegényes temetés kezdetét veszi. Peter-t elnyelte a mély, így neki nem tudtak ilyen apró búcsút tartani, azonban ő máshogy járt, igen szemét dolog lenne, ha csak így itthagynák. Hisz lehetnek akármilyenek, gonoszak, kapzsik, vagy csak épp „tojok a világra és mindenkire” alakok, ennyi tiszteletet hordozhat magában. Legalábbis ő ilyen, így amikor kell, besegít a nőnek, ha már csak azzal, hogy cipeli. Nem mondhatja, hogy nincs kicsit rosszul a dologtól, sőt.. eléggé, de nem panaszkodik, elég vért látott, vagy épp félholt alakot, nem ettől fog kiakadni végleg. Inkább maga a hely.. Nincsenek itt sok ideje, és már ketten vesztek oda, majdhogynem ő maga is. Ha a statisztika törvényeit akarják követni, akkor hamarosan újabb áldozat következik, és ha nem érik el időben a végét, akkor szép lassan mindenki követi majd a hálószövőt és a királyt egy „jobb” helyre. Na ebből nem akar kérni, és szerinte senki sem.
- És akkor még odakint panaszkodunk, hogy szar az élet. Ez a hely után még a villanyszámlának is örülni fogok – zsörtölődik, miközben kezét összedörzsölve pillant körbe. Ahogy szép lassan tűnik el a képessége, úgy kezd el kissé fázni is. Szerencsére sosem volt az a totálisan fagyos figura, de különlegessége miatt volt könnyedebb ezt átvészelni. Az eddig igen lazán magára vett holmikat rendre becipzárazza, majd miután kellemesebben érzi magát, a kitört cukorkarudakhoz sétál. Sétapálca, kard, vagy egész oszlopvastagságú, minden van itt, amit a lavina lesodort, ő pedig egy kényelmesen cipelhetőt húz ki, amelynek szemmel láthatóan éles a vége, és ha el is törik, legalább lesz mit nyalnia a kiutat keresve. Ezt talán nem is azért tette, mert fél és harcolni akar, sokkal inkább a benne élő gyermek munkálkodik. Miközben visszalépdel, meg is nyalja. De még mindig túl édes.
Meglelve az utat, ő már csak a sorba áll be, és óvatosa halad előre. Érzi azt, ahogy a plusz ereje elhagyja, így ha most valakinek gondja akad, és cipelni kéne, nem bírná el, más esetben pedig simán tenné. Szép lassan, észrevétlen válik átlagos emberré, átlagos mindennel és a hideggel. Ahogy telik az idő, lassan kezdi nem remélni azt, hogy felér a tetejére. Azonban nem nyafog, sétál tovább.
- Cseszett hideg, cseszett hegy.. - káromkodik az orra alatt, csak úgy magának. Fogalma sincs, hogy a többiek meg lettek áldva a hóemberek által, nem is foglalkozik vele. Elege van a menetelésből, de hogy feladja, az azért sokkal nehezebb. Ki kell bírnia, valahogy.
És képesség ide vagy oda, egy sülő csirke illatát messziről megérzi.
Nem fut, de azért nem is lassan közeledik a barlang felé, és löködi félre a bundákat, amik a bejáratot takarják. Legszívesebben berontana, de az előző két eset már kissé tanította, így csak beles, hogy mégis jól érzi-e azt, amit, és mégis mi a fene lehet az. Aztán megpillantja. Tűz, meleg, csirke, minden, ami idekint nincs és ami kedves.
- Oké, hol a buktató? - jegyzi meg hangosan, a többiekre bámulva, már ha valakit érdekel a barlang. Ha nem, akkor csak úgy magában.
- Be akar menni valaki? - nem, nem mer elsőnek lépni. Hogy feláldozna-e valaki, hogy megtegye? Talán azt sem. Senkit nem fog azonban vissza, ha előtte akar belépni. Tuti itt is van valami buktató, és mióta megpofozta egy gigászi hóember.. szóval érhető, ha nem mer lépni.


A hozzászólást Leonard Atkinson összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Szomb. 30 Dec. 2017, 22:23-kor.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

↷ i still believe in heroes

avatar
∆ Hozzászólások száma :
65
∆ Tartózkodási hely :
Pietro mellett



Tárgy: Re: Alternatív Valóság - Karácsonyi ámokfutás (2017) Szomb. 30 Dec. 2017, 13:30



I wish you a merry christmas..


Egyszerűen nem tudom mire vállalkoztam mikor kiléptem a mézeskalácsházikóból, ahová fogalmam sincs hogyan kerültem, de az biztos hogy ilyesmire nem számítottam. Mélyen megrendít hogy már második társunkat veszítjük el, méghozzá Wakanda királyát, T'Challát, akit bár nem ismertem olyan jól, mégis azt gondolom nem volt rossz ember és nem érdemelte volna ezt, ahogyan Peter sem. Tony... bele se akarok gondolni hogy ő mit fog gondolni, hiszen az ő felfedezettje volt, de kedves fiú és sajnálom hogy így alakult a sorsa.
Szipogva kászálódok ki a hó alól, mert a pajzsom bár kitartott többé kevésbé, de volt aki nem került bele a hatósugarába, de az erőm megcsappanása miatt nem tudtam akkora pajzsot alkotni amekkorát szerettem volna. Leporolom magamról a havat és segítek Carolnak és Caroline-nak a temetésben, ha már Petert nem sikerült eltemetni akkor legalább ezt az embert...
Nyugtalanul pillantok körbe, ahogy végeztünk és kiszúrom a cukorkarudakat.
- Szerintetek van ennek jelentősége? Mármint a cukorkáknak - mutatok rájuk, de ha senki mást nem érdekelnek, nem erőszakoskodok én sem csak a fiúhoz hasonlóan egy sétapálca formájút veszek el, és viszem magammal. Elindulunk felfelé, és immár szikráját sem érzem az erőmnek, ami megrémít, hiszen... nekem ez mindig megvolt, és ettől voltam én a skarlát boszorkány. Most pedig csak egy lány vagyok. Ijesztő érzés.
Ahogy haladunk felfelé, félúton járhatunk és örömmel állok meg hogy kifújjuk magunkat egy kicsit. A barlangra pillantok, és egy lépést teszek felé hogy jobban lássam mi van bent de a forró csoki illata messziről az oromba kúszik.
- Ugye túl szép lenne azt hinni, hogy ez a nyomorult világ így akar kárpótolni minket a veszteségeinkért? - kérdezem ahogy Steve-re és Carolra pillantok elsősorban, de bárki véleményét meghallgatom aki megszólal. Érthető hogy Leonard nem akar kapkodni a belépéssel. A cukorkapálcával bököm meg a bundákat, és érintem meg a talajt ahová elérek, hátha csapda van ott.




• •
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

↷ i still believe in heroes

avatar
∆ Hozzászólások száma :
74
∆ Kor :
23
∆ Tartózkodási hely :
A zsebed közelében



Tárgy: Re: Alternatív Valóság - Karácsonyi ámokfutás (2017) Szomb. 30 Dec. 2017, 21:31



Karácsonyi kaland
'Közel lehetünk már vajon a Mikulás titkos bunkeréhez, vagy valami máshoz tartozik ez a sok nyalókarúd?' - állok zsebre tett kézzel egy halomnyi piros-fehér nyalánkság mellett, melyek a lavinának köszönhetően kerültek közénk. Honnan jöhettek? Tényleg a vén puttonyos titkos házának kerítései lehettek még nem is olyan régen, vagy pedig ezeket valaki kifejezetten arra a célra gyűjtötte, hogy később elfogyasztja, csak a lavina keresztbe húzta számításait?
'Esetleg a jeti lehetett?' - lép mellém Mr. Dawson, miközben újfent az apró hógolyókat fogyasztja megállíthatatlanul.
'Mi van magával? Amióta megérkeztünk ide, megállás nélkül csak azt látom, hogy eszik, eszik és még többet eszik. Remélem a manókba és a rénszarvasokba nem akar majd belekóstolni. Atya ég, el sem hiszem, hogy ezeket kimondtam... manók, rénszarvasok, életre kelt hóemberek és a Mikulás. Mi lesz még itt? Télanyó? De, ha már szóba hozta a jetit, lassan azt sem tartom kizártnak, hogy ő ejtette el ezeket út közben. Egy ideje viszont jobban furdal a kíváncsiság, hogy maga miért is beszél hozzám ennyit?' - emelek föl a hóból egy szimpatikus darab rudat, mely vékony ugyan, de a vége annál hegyesebb, így önvédelemre kiválóan alkalmas. Mr. Dawson válaszát meg sem várva indulok el a többiek után, akiket látszólag jobban lefoglal, hogy minél előbb kijussanak ebből az őrült, cukormázas rémálomból, minthogy egy magában beszélő ismeretlennel foglalkozzanak. Viszont egy pillanatra térjünk vissza az önvédelmi részéhez a történetnek! Tény és való, hogy a gyilkos hóemberekkel szemben jogos lett volna, nem is beszélve a jetiről, aki lehet, hogy a közelben ólálkodik és várja, hogy mikor csaphat le ránk, betolakodókra, már ha egyáltalán tényleg itt van, sőt talán még az is elmegy, hogyha egy csapatnyi őrült játékkészítő manó támad ránk azokkal a szerszámokkal, amikkel a játékokat szerelik össze egész évben, de még egy veszett rénszarvasra is azt mondom, hogy rendben, muszáj volt. Na de a Mikulásnak ki esne neki? Hacsak nem valamiféle varázslat áldozata lett. Lehet Télanyó vette rá erre az egészre! Ez kész röhej, ráadásul ennek hála még sületlenségekre is gondolok. Fejemet megrázva próbálom kiüríteni az agyamat, hogy az összeesküvés elméleteket hagyja meg azoknak, akik tényleg élvezettel és elhivatottan foglalkoznak ilyenekkel, mérgezik a saját elméjüket, idiótaságokkal próbálnak megdönteni sziklaszilárd tényeket, szembeszállnak a valósággal, végső soron pedig ráerőltetik másokra is az általuk kreált történeteket. De ez rengeteg más dologra is érvényes, nem igaz? Mr. Dawson most nem szól bele a gondolataimba, nem szakít félbe, nem okoskodik, nem nevet ki, nem csinál semmit. Sértődötten mély hallgatásba burkolózott, amiért folyamatos evését kritizáltam, ezt viszont nem bánom egyáltalán. Egyelőre. A megállás nélkül szóló karácsonyi zene dallamát dúdolva érem be Leonardot, aki vénember módjára ismét csak az elégedetlenségének ad hangot.
'Figyelj, lehetne rosszabb is. Te is elsüllyedhettél volna a hóban, vagy téged is elhantolhattak volna, de ahelyett úton vagy, hogy azon kevesek egyike lehess, aki találkozhat életében az igazi Mikulással, nem csak azzal azokkal a beöltözött bohócokkal, akik elmennek az óvodába, iskolába, plázákba, az év többi napján pedig takarítják a koszt, ami mások után marad, vagy szerelik a pincében a csöveket. Tudom, el se kezd, nem vigasztal, nem is érdekel, utálod a karácsonyt, nem is akarsz itt lenni és fogjam be a számat. Szerintem ezzel nem vagy egyedül, mármint azzal, hogy haza akarsz menni. A többit mindenki egyénileg eldönti. De amíg a szád jár, az agyad nem és eltereled a saját figyelmedet a környezetről. Most még nem fontos, de lehet később az lesz.' - ütögetem meg a nyalókabot végével a fiú kobakját és már ismerem annyira, hogy valamivel odébb álljak tőle, hogy hirtelen haragjának sugarából kikerüljek, mialatt lassan sorba rendeződve lépünk rá újra az ismerős ostyaútra. Érzem, hogy fáradok. Nagyot sóhajtva nézek föl a hegy maradék részére, majd vissza magam elé és gondolataimba mélyedve keresem a szerepem ebben a világban, ahová csak a jóknak szabadna belépniük. Lehet én csak egy intő példa leszek és a varázslat alatt lévő Mikulás a többiek előtt tanít móresre? Hacsak úgy nem járok, mint a két leghamarabb eltávozott. Kissé borongós gondolataim közé villámcsapás szerűen férkőzik be a sült csirke félreismerhetetlen illata, gyomrom pedig eddigi hallgatásából feltámadva korran meg és ad jelet magáról, az éhséggel karöltve. Ez hiányzott már csak. Úgy látszik nem volt elég neki, hogy a fél házat felfaltam indulás előtt, nem is beszélve a Staub néniél elfogyasztott ételmennyiségről, nem, neki még ennie kell. Úgy látszik nem csak Mr. Dawsonra van furcsa hatással ez a hely. Utolérve a barlang szájánál állókat, pillantok be én is a bőrök mögé és megbabonázva figyelem a csirkék ropogós, aranyló bőrét, de ahelyett, hogy éhes vad módára rávetném magam a terülj-terülj asztalkámra, az éhségnél éberebb gyanakvással hajolok le és gyúrok egy közepes méretű hógolyót, majd hajítom be a tűz közelébe és várom, hogy a jeti család habzó szájjal rontson elő rejtekéből, amiért a csirkéikre fáj a fogunk, de a tűz békésen pattog tovább, a golyó pedig csöndben olvadni kezd a meleg hatására, számomra ez viszont még mindig nem elég bizonyíték ahhoz, hogy félelem nélkül betegyem erre a helyre a lábam. Hátrébb lépek pár lépést és tanakodva nézem két kíváncsi társam, hogy melyiküket lökjem be a barlangba, mintegy feláldozva őket a csapdának - ha van egyáltalán -, amely leselkedik ránk. Ecc, pecc, kimeeehetsz... cukorbotommal ütögetem államat, míg végül a döntés megszületését követően lépek közelebb hozzájuk és lököm be mind a kettejüket a barlangba, majd kukkantok be sebtében, hogy lássam az eredményt. A nehéz idők bizony nehéz döntéseket kívánnak. Most már biztosan rajta leszek a virgácslistán.

szószám: 885 || It's the hap-happiest season of all ||
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

↷ i still believe in heroes

avatar
∆ Hozzászólások száma :
241
∆ Kor :
33
∆ Tartózkodási hely :
♮ New York



Tárgy: Re: Alternatív Valóság - Karácsonyi ámokfutás (2017) Kedd 02 Jan. 2018, 18:21


Karácsonyi ámokfutás
- carol danvers -

A szőke nő, még mielőtt bármit tenne - mondana, felmarkol egy nagyobb méretű cukorkarudat. Épp, mintha sétapálca lenne, mégis számára inkább fegyverként hat. Látván ez a világ milyen könnyedén elbánt Wakanda királyával és az ifjú Póksráccal, nem bízna semmit a véletlenre. Tekintetével egy pillanatra megállapodik a Kapitányén, közölvén íriszeivel, hogy tényleg nagy bajban vannak. Ám ezt a könnyeit törölgető Wandának, vagy a képesség nélküli, bizonyos helyzetekben gyengébb civilek előtt nem mondaná ki hangosan.A nő kezében a nyalókának csúfolt eszközzel indul meg felfelé a többiek mögött- között. Mind morognak az orruk alatt, hallható, hogy mennyire rosszul érzik maguk, a szöszi sem különb, csak némán szitkozódik. Arra gondol, akik nincsenek velük és arra is, hogy mi lehet a kapcsolat azok között, akik idekerültek?! Hogy miért pont ők kerültek ide?! S, hogy a többiek vajon szintén hasonlatos világban ragadtak, vagy éppen értük aggódnak, s őket próbálják megmenteni?! A gondolatai között elveszve megcsúszik, s éppen csak belevájja a rudat a hótakaróba, hogy ne essen orra, avagy hanyatt. Némán tölti el az időt a barangolással. Ha időközben kell valakit támogatni felfelé, akkor ő lép az elsők között! Próbál lemaradni, hogy hátulról fedezze a csapatot, illetve, hogy elkapja azokat, akik szerencsétlenebbül boldogulnak.
Ő az utolsók között ér a barlanghoz, így tehát a beszélgetés nagy részéről lemarad. Kérdőn néz Caroline után, aki már tovább is indul azokkal, akik úgy döntöttek figyelmek kívül hagyják a... barlangot. A szöszinek nyújtogatnia kell a nyakát ahhoz, hogy belásson a többiek sziluettje között. Tanácstalanul tátogva csóválja a fejét. Érdemi választ nem kaphat tőle senki. Hiszen az, ha tovább mennek épp úgy lehet utolsó döntésük rossz következtetések alapján, mintha nem mennek be.
- Steven... - suttogja a Kapitány nevét, kérdőn, tanácstalanul nézve rá válla felett, amikor John kezdőlökést ad Wandának és Leonak, utalva rá, hogy ha csapda, hát majd ők esnek el először. És ennyi pont elég ahhoz Danversnek, hogy oldalazva, vállával törve utat magának a két áldozatnak kijelölt fiatal mellé lépjen. - Oké, hát akkor benn vagyunk. - rosszallóan pillant Johnra, de nem foglalkozik vele tovább. Ha kell, előre megy. Danversnek van az a furcsa szokása, hogy előre helyezi mások épségét a sajátjánál. Így aztán ujjai bár ráfeszülnek a sétabotként használt rúdra, légies léptekben nyomul az asztalhoz, hogy étkezzen, s igyon. Ha méreg, hát legalább a többiek megmenekülnek tőle. A francba is, legalább a gyomra ne legyen egy kicseszett üreg! Amint eltelik pár perc és viszonylag épnek és egészségesnek tűnik, a helyzethez képes lazán vállat ejt. - Ha méreg lenne, gondolom már hatott volna. - vállat ejt, s tovább lakmározik, épp csak annyit, hogy ne maradjon üres és kiszáradt.




pm, ha nem jó!  jajj  | dallam
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

↷ i still believe in heroes

avatar
∆ Hozzászólások száma :
135
∆ Kor :
97
∆ Tartózkodási hely :
○ with you, till the end of the line... ○



Tárgy: Re: Alternatív Valóság - Karácsonyi ámokfutás (2017) Szer. 03 Jan. 2018, 17:48

Karácsonyi ámokfutás

Amint a lavina elül, a mozdulatlan hótakaró alól a kékkel és vörössel kerített csillag az, mi először előbukkan. Steve-nek bizony eltart egy darabig, mire sikerül elég erőt összegyűjteni ahhoz, hogy kilökje pajzsát a fehérség alól. Alatta ott gubbaszt ő, izmos sziluettjébe egészen belevész a lányka, akit magához szorított, hogy a saját testével védje. Most elsőként tápászkodik fel a hótakaró alól, hogy aztán kezét nyújthassa pártfogoltjának. A Kapitány, bármily furcsa is, nem csak a levegőt kapkodja, hanem vérzik is. Halántékán keskeny patakban szivárog a vér, hátán a vörös jelmez sérült, durva cafatokban leszakadt, felsebezve alatta a bőrt. Több, kisebb zúzódását rejti a ruhája, de elég ránézni, hogy látszódjon, nincsen teljes elemében. Ennek ellenére a hóba szúrja pajzsát és segít eltemetni a királyt, némán tiszteleg az emléke előtt, mielőbb továbbmennének.
Elcsípi Carol pillantását, kékje a nő íriszeibe kapcsolódik, s mintegy válaszként biccent, majd nekilát a cukorkarudak kiválogatásának. Erős, masszív darabokat keres, és kioszt mindenkinek egyet-egyet, aki nem szerez magának. Ha valaki ódzkodna elvenni tőle, jelentőségteljes pillantással, kérőn erősíti meg szándékát, az illető kezébe nyomva a botot. Csak akkor indul a többiek után, ha meggyőződött, hogy mindenki felszerelte magát a rudakból, de hogy út közben mit kezdenek vele, abba már nem szól bele. Steve maga nem vesz fel egyet sem, neki ott a pajzsa, épp elegendő azt cipelnie.
Sereghajtóként caplat a többiek mögött, nem csak azért, hogy hátulról fedezze őket, hanem mert a szérum hatása mintha teljesen elmúlna. Levegő után kapkod, többször meg kell állnia szusszani, pajzsa ólomsúlyként húzza le karját. Ilyenkor percekig csak áll, rátámaszkodva, és leszegett fejjel pihen, mielőtt a többiek után eredne. Újra kamasznak érzi magát, a nagy álmokat dédelgető Steve Rogersnek, akit mindenki kénye-kedve szerint püfölt a katonaságban. Ereje talán nem sok marad, lelkesedése azonban most is izzik. Az utolsók közt ér oda a barlanghoz, s addigra jónéhányan már el is döntötték, bemenjenek-e. Steve számára ez nem is kérdés, úgyhogy aki habozna belépni, annak a vállára teszi a kezét és betolja.
- Melegedjünk át... Pihenjünk és... Együnk, de csak mértékkel - osztja meg véleményét a többiekkel, mely ukáznak tűnhet, pedig egyáltalán nem óhajt dirigálni, csak a megszokás... Szavait amúgy is szaggatottá teszi még kapkodó légzése. Követi Carolt és kiszolgálja magát egy bögre forrócsokival, osztva annak, aki még kér. Eszik is néhány falatot, de nem viszi túlzásba, nem akar belakni, hogy az később hátráltassa a harcban.
- Biztos vagyok benne, hogy ez az egész csapda, de ha meg akarnának ölni, már megtehették volna - folytatja megkezdett gondolatmenetét, amint átmelegedett és helyreállt a légzése. Úgy ül, hogy belássa a többieket. - Bárki is hagyta itt az ételeket és bármi is jön ezután, a legjobb, ha megpróbálunk pihenni, amíg tudunk.
Steve ezután diszkréten a szőke kapitánynő oldalára húzódik, oldalvást a többieknek, és úgy beszél, hogy szavait csak ő hallja.
- Hárman hiányoznak, valószínűleg tovább mehettek a hegyen. Utánuk megyek és megnézem, merre vezet az út. Te maradj itt és vigyázz a többiekre - A nő beleegyezését várja, de ötlete nem képezi vita tárgyát. Már eldöntötte, hogy így lesz, azt viszont nem akarja, hogy a csapat védtelen maradjon. Wanda ereje nélkül és a többiek ismeretlen képességeivel szükségük van Carolra.





kissé elhavazódtunk, nem?
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

↷ i still believe in heroes

avatar
∆ Hozzászólások száma :
408
∆ Kor :
99
∆ Tartózkodási hely :
Staff rezidencia



Tárgy: Re: Alternatív Valóság - Karácsonyi ámokfutás (2017) Szer. 03 Jan. 2018, 19:42

••  Karácsonyi ámokfutás ••

Ready, steady, go!





• Mindenki vett magához a hegy oldaláról lecsúszó, sávos édességrudakból. Erről Steve is gondoskodott, és kezébe nyomta azoknak, akik nem tulajdonítottak nekik jelentőséget. Felhasználásuk sokoldalú, ötletes. Van, aki csákánynak, míg mások sétabotnak vagy fegyvernek használják.
A hegy felénél egy meleg, tágas, mély barlang várja a megfáradt játékosokat. John gyanakvón belöki Wandát és Leonardot is, csapdát sejtve. Carol rögtön követi őket, ám nem történik semmi.
Mindenki kedvére ehet és ihat, melegedhet a tűz mellett.

• Caroline egyedül vágott neki a hegy második felének, nem kért a benti jóból. A nő alatt, pár percnyire a barlangtól, egy kb. két méteres szakaszon hirtelen leszakad a lavinától meglazult hegyoldal. Ha a nő nem küzdi fel magát valahogy, lezuhan.

• A barlangban melegedők addigra már minden bizonnyal jól laktak.
A tágas odú mélyéről, a sötétből hirtelen hangos ásításokat hallhatnak a bent tartózkodók. Többen indulnak meg, lépteik nyomán megremeg a barlang talaja. A sötétből két, kb. 4 méteres, és három kisebb, kb. 3 méteres lények lépnek elő. Testüket hosszú, hófehér szőr borítja. Alakjuk némileg emberi, mégis karjuk aránytalanul hosszú, talpuk akár egy kisebb csónak, nyakuk rövid, fejük hatalmassá nőtt. Szemük ökölnyi, orruk valahol a dús szőrzet mélyén lapulhat. Szájuk olyan széles, mint a fejük, amit rengeteg, hatalmas fog ékesít.
Ha mesefigurák lennének a mozivásznon, az ember szívesen ölelgetné őket, viszont most ezek nem is lehetnének valósabbak.
Az egyik kisebbik példány lép ki először a sötétből.
- Anya, apa, idegenek vannak a barlangunkban. - szól az idősebbik, lány hangon. - És megették az ételünket.. - szól a középső fiú. - Megitták a forrócsokimat! - fakad sírva a legifjabbik.
- Ti apróságok! Megettétek a családunk vacsoráját! - rivall az anya a bent tartózkodókra. Az apa hatalmas léptekkel megkerüli az asztaltársaságot, és elállja az ajtót, majd így szól:
- Éhesek vagyunk, és márpedig enni fogunk. Ha nem adtok enni valamit, akkor ti lesztek a vacsoránk! - ezzel a "kis család" körbeállja a bentieket, és méregetni kezdik a jóllakott bandát. Hőseinknek ki kell találniuk, hogyan kárpótolják a yeti családot, vagy harcba szállhatnak a túlméretes lényekkel.


Megjegyzés: -


***

» Általános leírás: Szerdánként, illetve szombatonként érkezik a mesélés. Ha valaki nem írja meg a hozzászólását, a kör tovább folytatódik (mivel sokan vagyunk, törekedjünk nem megváratni egymást). A Kalandmesternek jogában áll a karaktereket útmutatásokkal irányítani, illetve vihet ki, ha eltűnik a játékos, vagy a szituáció úgy kívánja.
Nyomatékosan megkérünk mindenkit, hogy jelezzétek, ha valami közbejön, és ne várjunk rátok a meséléssel! Természetesen nem lesz baj belőle, mi is emberek vagyunk! Második alkalommal, amikor nem szóltok, törölhetünk a játékból.

- Résztvevők: Carol Danvers, Leonard Atkinson, Norina Thomson, John Vicious, Caroline Shione, Laura Kinney, Steve Rogers, Wanda Maximoff.

Jó szórakozást kívánunk!


Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

↷ i still believe in heroes

avatar
∆ Hozzászólások száma :
398
∆ Kor :
21
∆ Tartózkodási hely :
New York



Tárgy: Re: Alternatív Valóság - Karácsonyi ámokfutás (2017) Szer. 03 Jan. 2018, 22:13


Karácsonyi ámokfutás
A Barlangból érződő illatokat lassan tovasodorja az enyhe szél, ahogy elhagyom a fényt, mi eddig mutatta, hogy hol található. Olyan gyorsan feledtem is el, mintha nem is létezett volna. Talán az érzékeim játszanak velem? –tűnődök el egy pillanatra, ahogy a cukorka-oszlopocskákat használom kapaszkodó gyanánt. A melegséggel és az étel illatával hívogató Menedéket lassan magam mögött hagyom - vagy éppen, alatt- mert nem is merek visszanézni amerről jöttem. Csak halk sóhajjal emelem meg újra és újra a karjaim, ahogy az emelkedőn felfelé jussak. A Társak arcai lebegnek előttem, bár az erőm a végéhez közeledik. Sajgó lábaim mintha egy tonnát cipelnének, ahogy egymás után próbálom lendíteni egyre feljebb a csúcs eléréséhez. Néha furcsa kiáltásokat sodor felém a hegy alja, de nem vagyok teljesen biztos, hogy ezek valóságos hangok is lehetnek.
Már csak egy kis pihenésre vágyom, a dermesztő hideget igaz nem érzem, de a leheletemet látva, a tudatalattim megállásra kényszerítene. Most is csak a küzdés és az életösztön, ami erőt ad, mert az izmaim és a lelkem, már rég görcsösen ragadtak volna lent valahol a hegy aljánál, és egy forró fürdő után áhítozva kényeztetnék elgémberedt részeim. Egyre feljebb hajt az ösztön, de nem tudom, hogy meddig bírom még tartani magam. Nagyon hiányoznak Carol-ék. De az lebeg előttem, hogy odafent találkozhatom velük, és újra láthatom őket. Magányosnak éreztem magam a meredeken, ahogy igyekszem kapaszkodót találni, de be kell látnom, hogy testem halovány ereje nem elég hozzá, hogy megbirkózzon ezzel a magaslattal. Ahogy némán megállok egy pillanatra a monoton mozgásomban, hogy újabb levegővétellel talán serkenteni vagy ösztönözni tudjam a karjaim elfogyott erejét, eközben a lábam alatt megindulni éreztem a havat. Amit eddig biztosnak hittem az most szertefoszlani látszik.
A Lavina teljesen meglazíthatta a hegyoldalon még gyéren maradt fehér takarót - és ezzel szembesülve - már a maradék lélekerőmet is latba kell vetnem, hogy talán még pár percig tartani tudjam magam, mielőtt végleg elnyelne a mély.
A testemet próbáltam minél közelebb húzni a hegyoldalhoz, hogy a rögtönzött cukorka csákányaim még egy kapaszkodó mélyedést találhassanak, hogy ne végleg keljen még néma sóhajjal búcsút vennem az itteni világtól. De tudom jól, hogy egyedül nincs esélyem feljutni a tetejére, bár fél órával ezelőtt sokkal nagyobb lelkesedéssel és bizakodással indultam útnak a hólepte sziklákon át. Ujjaim már kifehéredtek a görcsös szorítástól, amivel fogom még a fehér- piros csíkos édességet, de érzem, hogy a tudatom is kezdi elereszteni a reményt, hogy egyszer felérek oda, ahová annyira vágytam. A lábam alól lecsúszó hó is egyre lejjebb ereszkedik, ahogy én is. A karommal még az utolsó pillanatig próbálok megkapaszkodni, talán sikerül…
De az elkerülhetetlent már nem tudom megmásítani, hacsak nem lesz valaki, aki segítségemre siet. Vagy talán meghallja bajbajutott helyzetem kiáltásait.
Bár nem tudom, hogy kiáltani tudok-e?! Ez az álomvilág teljesen más, mint gyerekkoromban meséltek a Szüleim a Jóságos Télapóról, aki minden földi finomsággal és csodákkal teli puttonnyal járta a világot, hogy örömére legyen az összes kisgyermeknek és felnőttnek egyaránt.. De most ez az „álom” nemhogy szertefoszlani látszik, hanem egyenesen rémálommá alakul. Mindig hittem a jóságban, és most sem tudom elhinni, hogy ilyen lenne ez az elvarázsolt hely. A gondolataimban mindenkinek a hangja és arca felvillan előttem, ahogy egyre gyengébben tudom már szorítva tartani elfáradt ujjaim. Érzem, hogy nem találok rést a sziklák közt, egyre gyorsabban csúszom lefelé. Becsukom szemem, ahogy felvillan előttem a vég gondolata, de már a könnyeimet nem tudom visszatartani belőlük. Kétségbeesetten igyekszem megkapaszkodni a néhol tükörsimává csiszolt köveken, de bele kell törődnöm, hogy nem tudok a csúszó hótakaró ellen semmit sem tenni. Tehetetlenül sodródom lefelé és csak abban bízhatok, hogy valaki meghallja szorult helyzetem hangjait, és segítségemre jön. De ha bármiben meg tudnék kapaszkodni, akkor mindent elkövetek, hogy azt ne eresszem el, bármi is legyen az...egy segítő kéz vagy egy tárgy..
Nem szeretnék így véget érni...-hasít belém a tudat. ~A Télapó sohasem lenne képes gonoszságra...hiszek a Jóságban..~ suttogom el magamban ezeket a szavakat, de nem is tudom, hogy jutottak ezek az eszembe. Talán ez is a tudatalattim tréfája..de közben valóságosnak tűnik minden.
A Melegen tartó ruha még mindig érezteti velem az Otthon melegét, amit vágyom nagyon, de a lelkem sem fogja feladni a küzdelmet, ahogy most is erőt igyekszem rimánkodni fáradt karomba, és újra megragadom a csákányaimat, amivel talán mégis meg tudom állítani a csúszásomat lefelé. A maradék erőmmel egy nagyot suhintok a sziklafalba, hogy megállítsam a zuhanásomat. Még egy Imát is elmondok gyorsan, és bízom, hogy vannak még csodák..


zene |  megjegyzésed


Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

↷ i still believe in heroes

avatar
∆ Hozzászólások száma :
241
∆ Kor :
33
∆ Tartózkodási hely :
♮ New York



Tárgy: Re: Alternatív Valóság - Karácsonyi ámokfutás (2017) Szer. 03 Jan. 2018, 22:59


Karácsonyi ámokfutás
- carol danvers -

Danvers ujjai szokatlanul hűvösek. A forrócsoki hője jólesően hat ledermedt végtagjaira. Ajkait morzsolgatva megbecsül minden egyes cseppet. A Kapitány mértékre inti őket, s a szöszi valamelyest csal! Elvégre a második fejkvótát fogyasztva somolyog a kék szermű fickóra, mintegy elnézést kérve mohósága miatt. Rogerssel ellentétben Carol úgy fogja fel az ételt, mint erőpótlót. Nem igazán vonakodik megállni egy-egy morzsa után. Megtörölgeti kézfejével ajkai ívét, hogy véletlenül se bajszosodjon.
Steve szavaira felkapja fejét, tekintete azonban hamarosan tovasiklik a férfiról a barlang bejárata felé, ahol a hótakaró ragyog. Azt hinné az ember, hogy bár hűvös, nem ennyire rideg. Most még sincs semmi a szöszke fejében, amit jobban gyűlölne! Átkarolja magát, ölelésbe zárkózik, úgy húzódik ki kissé a csoport szélére. A befúvó szél bele-bele mar arcába, s eszébe jut az édesanyja óva intése Dér Jankótól! Lágy mosoly kúszik ajkai ívébe, ami egészen addig marad ott, amíg a Kapitány közelébe férkőzik és méltán csak felé intézi szavait.
Ahogy a férfi beszélni kezd, úgy nyílnak a nő ajkai. Fejét rázni kezdi, máris tátogva tiltakozna. A férfi határozottsága ellenére Danvers nem riad meg attól, hogy visszafogja őt. Bár Steve elindulna(?) a szöszke könyökhajlatába kap és megállítja. Most, hogy nem erősebb egyik a másiknál, ez nem lehetetlen feladat. A Kapitányhoz intézett szavait nem hallhatja más. - Lehet, hogy Te vagy Amerika kicseszett Kapitánya és egy nemzet sorsát viseled a szíveden-lelkeden, de itt és most ne válj el tőlünk, kérlek. - bök finoman a benn tartózkodók felé. - Nem menthetsz meg mindenkit, Steven... - bocsánatkérően ejti ki ezt a pár szót, majd eleresztve a férfit, megadóan grimaszol. - Mit gondolsz, ki ad nekik reményt, ha itt hagyod őket? - szemöldökei felszöknek, hangja lágyul, szemöldökei ívei szomorúan futnak össze, kérleli a férfit némán is, ha kell, hogy maradjon velük. Leejti fejét, megcsóválja azt, majd ellép a férfi mellett, ezzel utat engedve előtte, ha mégis arra húzna a csillagos szíve, hogy lelépjen, s a levált emberek után menjen.
Alig telik el pár pillanat, hogy a szőke elhúzódik a Kapitány útjából, rögtön hangos behemótok lármáznak. Danvers rögtön kezei közé kapja a nyalókarudat, hogy ha kell, leüssön vele mindent, ami mozog és veszélyezteti a többieket. A nő nem rest előre húzódni, ha valaki jobban megijedne. Bár megijed ő is, hiszen képességei nélkül eszébe nem jutna kötözködni, maximum a közértben, ha lejárt árut tukmálnak rá!
- Tele van már veletek a... - morogja dühödten, majd a barlang ajtaját elzáró felé nyújtja a rudat. - Röstellem, hogy berontottunk,.. szerelhetnétek zárat a... - elakad szava, szemöldökei összefutnak, próbálja meglelni a megfelelő szavakat a barlangbejáratára. - Oda... - miközben nyújtja a rudat, kissé reszketeggé válnak lábai, légzése akadozik. Tart tőle, hogy a karjánál fogva rántja magába majd a szörnyszülött, de nem hátrál.


pm, ha nem jó!  jajj  | dallam
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

↷ i still believe in heroes

avatar
∆ Hozzászólások száma :
109
∆ Kor :
22
∆ Tartózkodási hely :
New York



Tárgy: Re: Alternatív Valóság - Karácsonyi ámokfutás (2017) Pént. 05 Jan. 2018, 13:33

Lassan, nagy nehezen, de végül sikerül kiásnom magamat a hó alól. A pajzs hatásos volt, de a hó még így is betemetett minket. Szerencsére a hóember ölelésétől nem  fázom, úgyhogy egy gonddal kevesebb, nem igaz? Ami viszont probléma, hogy Wakanda újdonsült királya életét vesztette a lavina során, ami mindenkit megdöntött. Előbb a pókember, most meg T'Challa... Belegondolni is borzasztó, hogy vajon ki lesz a következő áldozat. Az is lehet, hogy a következő én leszek. Hát, inkább bele sem merek gondolni.
Engem nem zavar T'Challa halála, ő is csak egy hős volt a sok közül, de azért megpróbálok olyan képet vágni a dologhoz, mintha most egy iszonyú nagy katasztrófa történt volna. Csak  hallgatok és állok egy helyben, míg a többiek eltemetik. Miután végső búcsút vettek a királytól némán megfordulok és közelebbről is megvizsgálom a cukorpálcákat. Megállok egy nagyobb méretű mellett, lehajolok mellé és lesöpröm róla a maradék havat. Habár nem kóstoltam meg, biztos vagyok benne, hogy cukorból van.
-Azta...!-kerekednek el a szemeim a sok cukrot látva. Nem tudom, hogy mit jelenthet, de a hóemberek után már semmin sem lepődök meg. Lehajolok a földre és felveszek pár, kisebb  darabot, az egyiket elnyalogatom, a többit pedig zsebre rakom.
-Nem tudom, de elrakok egyet a biztonság kedvéért.
Hátha még hasznát vehetjük
-válaszolok a Skarlát boszorkány kérdésére. Én sem tudom, hogy mi a jelentősége, de ha van, akkor mindenképpen érdemes kihasználni.
Lassan elindulok tovább az úton, felfelé a hegyre. Kicsit kimerítő az út, ezért mikor megérzem az étel illatát, szaporázom lépteimet. Belépek a barlang ajtaján, egy kicsit beljebb lépek és meglátom  a sok forrócsokit.
-Forrócsoki? Ez egy kicsit furcsa...-jegyzem meg. Igaz, kicsit gyanús, hogy egy elhagyatott helyen ilyesmi dolgokat találunk, de nincs itt egy árva lélek sem és valószinűleg nem is hiányzik senkinek.
-Én is kérek!-jelentkezem, majd elveszem a bögre gőzölgő italt.

Lassan kezdem kortyolgatni, mikor a barlang mélyséről hirtelen egy yeti ( :3 ) család bukkan fel. Külsőre nagyon aranyosak, de mikor megszólalnak, összerezzenek. Villámgyorsan lerakom a bögrét, amiből eddig alig fogyott több pár kortynál, majd gyorsan menteni kezdem a menthetőt.
-Bocsánat, mi nem akartuk megenni a vacsorátokat,
csak már nagyon fáradtak és éhesek voltunk
-kezdek mentegetőzni, majd jön egy mentő ötlet.
-Kértek cukorpálcát? Finom...- veszem elő az egyiket és feléjük nyújtom. Remélem elég ahhoz, hogy ne faljanak fel minket.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

↷ i still believe in heroes

avatar
∆ Hozzászólások száma :
135
∆ Kor :
97
∆ Tartózkodási hely :
○ with you, till the end of the line... ○



Tárgy: Re: Alternatív Valóság - Karácsonyi ámokfutás (2017) Szomb. 06 Jan. 2018, 16:50

Karácsonyi ámokfutás

Carol keze a karjába mar és megállásra készteti. Ha ereje teljében lenne, akkor is engedne a parancsoló erőnek. Az eltökélt kék szempár elesetten siklik vissza a barlang bejáratáról a nőre, csak annak kevésbé nőies szóhasználata hallatán gyúl némi jókedv lélektükrei mögött, ez azonban hamar tovatűnik, ahogy Carol a többiek felé int fejével. Steve követi a nő pillantását és egykedvűen sóhajt annak lelkesítő szavai hallatán. Jól esik a lelkének, ahogy a nő vélekedik róla, de ebben a helyzetben, úgy hiszi, nincs igaza.
- Miféle reményt, Carol? Épp ugyanolyan vagyok, mint ők. - A pajzsán kívül semmije sincs, ami emlékeztetné őt Amerika nagy hősére. Nem hiszi, hogy a tekintélye, ha van olyan, bárkit is életben tarthatna; ellenben ha kimegy és nekivág a hótengernek, azzal életeket menthet. Talán mindannyiukét. Steve őszintén hisz ebben, hiszen egész identitása eköré épült fel, ezt táplálták belé, ez a naiv idealizmus tette azzá, aki. Mégsem képes kikerülni Carolt, addig hadakozik saját érzelmeivel, míg végül belátja, hogy igaza van. Ez a hely tele van csapdákkal, talán ha magukra hagyja őket, azzal épp hogy rosszat tesz nekik. Hisz talán nincs már plusz ereje, ami megkülönböztetné a többiektől, ám a pajzsát még képes használni.
- "Kicseszett"? - Szemöldöke a magasba szökik, ajka kaján mosolyra görbül. A robajra feleszmél és elszakítja pillantását a nőtől. Egyből pajzsa után kap a méretes lények láttán, és ahogy ráeszmél saját ostobaságukra, halkan szitkozódik. Azt hitte, az ételek az álomvilágot létrehozók ajándéka, bele sem gondolt, hogy mások is élhetnek itt. Szerencsére a többiek észnél vannak és rögtön reagálnak, felajánlva a cukorkarudakat az éhes barlanglakóknak.
Steve tudja, hogy ha nem győzik meg a lényeket a jószándékukról, semmi esélyük a harcban. Öt ilyen megtermett lénnyel, képességeik híján nem bánhatnának el, így a Kapitány leteszi a pajzsát és a legifjabbhoz lép, előtúrja zsebéből a cukorkákat, amit Buckynak tett volna félre, és odakínálja a pityergő lénynek. Nem hozott magával rudat, így mást nem adhat.
- Ne! Ne sírj, kérlek! Nem tudtuk, hogy ez a ti barlangotok. Nézd, mit szólsz ehhez? Elfogadnátok ezeket kiengesztelésként? - A férfinak minden diplomáciai érzékére szüksége van, hogy tárgyalhasson a lényekkel, és közben igyekszik minél kedvesebben mosolyogni, leplezvén, mennyire ideges.





egészségünkre...
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

↷ i still believe in heroes

avatar
∆ Hozzászólások száma :
74
∆ Kor :
23
∆ Tartózkodási hely :
A zsebed közelében



Tárgy: Re: Alternatív Valóság - Karácsonyi ámokfutás (2017) Szomb. 06 Jan. 2018, 17:26



Karácsonyi kaland
Lehet mégsem volt olyan jó ötlet bejönni ide? Hiába löktem be magam előtt két leselkedő társam a barlangba, hogy megbizonyosodjak az általam - na jó, talán a többiekben is megfordult - elképzelt csapda létezéséről, melyről természetesen beigazolódott, hogy csak a félelmem műve volt a gondolat, mégis egyre biztosabban merném kijelenteni, hogy itt van valami, amit nem vettünk észre. A róka megneszelt valamit, hegyezi a fülét, hallgatna az ösztöneire és kereket oldana, otthagyva a többieket, hogy magányosan folytassa az útját fölfelé a kijelölt úton, de mégsem teszi. Gyomromat jeges kéz markolja és nyakamat behúzva állok meg a tűz mellett, nézem a sülő csirkét, mélyen magamba szívom az illatát, de a kezdeti éhség, ami arra sarkallt, hogy betérjek ide, elmúlt és most már inkább kihátrálnék a barlangból. Résnyire szűkült szemmel nézek körbe és figyelek meg mindent, míg a többiek farkaséhesen látnak neki a saját csirkéjüknek, én csak gyanakodva állok a tűz előtt, kicserepesedett ajkamat rágva és morfondírozva.
'Ugyan már! Csak a rossz lelkiismereted az oka, hogy mindenhová rémeket képzelsz. Egyszer nem fordulhat elő az, hogy nincs semmi a dolgok mögött és csak élvezed a helyzetet?' - guggol le melegedni a tűz mellé Mr. Dawson, kezeit a lángok felé tartja és amíg át nem melegszik teljesen, néha összedörzsöli két tenyerét és közéjük lehel.
'Maga is tudja, hogy ez sosem szokott ennyire simán, egyszerűen működni. Tudom, hogy itt van még valami.' - csapom hónom alá cukorkabotomat, majd ragadom meg egy számomra szimpatikus csirke combját és csavarom ki a helyéről. Szisszenve rohanok tányérért és dobom rá az előre kikészített kis fából készült tálak egyikére, majd ülök le a társaságtól távolabb eső asztalrészre. A csirkétől maszatos kezemet lenyalogatom, cukorból készült fegyverem pedig mellettem köt ki a földön, az ételhez viszont nem nyúlok, nem tudok nyúlni pontosabban. A kancsóban lévő forrócsoki illata mélyen befészkeli magát az orromba és csalogat, hogy igyak belőle, igyak belőle amennyit akarok, sőt ha tetszik, akkor az egészet, mert csak az enyém, de egy pohár víznek jobban szükségét érzem most.
'És itt fogsz ülni, mint egy éhségsztrájkos, hogy te már pedig tüntetőleg nem eszel? Miért is? Ó tudom! Mert az életed során annyi gaztettet követtél el, hogy már csak a hátad mögé nézve tudsz élni és gyanakodsz abban, ami ingyen van. A te kis világodban mindennek ára van és...'
'Maga is és én is ugyanabban a világban éltünk, ne tegyen úgy, mintha maga valamilyen tökéletes bolygón született és élt volna. Inkább ahelyett, hogy idiótaságokat beszél megállás nélkül, fogja be a száját, nézzen körbe, gondolkozzon! Talán itt mindenkinek zselé van az agya helyén, de nekem nem és az ösztöneim is a helyükön vannak, azok pedig azt súgják, hogy itt valami nem stimmel. Ki rakta ide ezeket vagy ki hagyta itt? A Mikulás? Az a Mikulás, akinek a hóembere megölt már egy embert és akinek a kis eldugott világában meghalt egy másik is? Nem hinném, hogy lelkiismeret furdalásból itt hagyta volna ezeket, vagy pedig elkerülte a figyelmünket a levél: Kedves gyerekek! Sajnálom, hogy az eddig elképzeld Lappföldről kialakult véleményeteket porrá zúztam és kipukkasztottam a színes álomgömböt erről a helyről, ami valójában nem Candy Land, hanem egy túlélőpróba. Sajnálom két elesett társatokat, kárpótlásul az eddigiekért tessék; egyetek, igyatok, pihenjetek, melegedjetek, találkozunk az út végén! Puszil; a Mikulás
Maga nem találkozott egy ilyennel? Mert ha igen, akkor mutass meg, hogy hová van kifüggesztve, mert addig nem vagyok hajlandó megnyugodni. Vegyük még számításba, hogy mi hagyhatta itt!'

'Hogyha megint a jetivel jössz... már bánom, hogy kimondtam... te meg a paranoiád.' - simítja hátra haját és dől hátra kicsit, hogy körbenézzen, talán a Mikulás levelét keresve, én pedig zsörtölődve töltök magamnak egy pohárral a kancsóban lévő forrócsokiból s kortyolok bele, hátha elmulasztja a szomjamat, ami már a torkomat kaparássza. Flepnis vénember. A csirke combjára lepillantva törlöm le csokiból készült bajuszom és csípek le egy falatot a húsból, de ennél többet ha akarnék sem tudnék lekényszeríteni a torkomon, ugyanis a halk suttogó beszélgetéseket, csámcsogásokat és a tűz pattogásának hangját egy sokkal hangosabb, állatias bődülés szakítja félbe, ezt pedig súlyos léptek követik, melyek megrázzák az egész barlangrendszert. Fegyveremet a földről felvéve állok fel és hátrálok a kijárathoz, de az elém táruló látványtól ledermedek, mintha megfagyasztottak volna. Na ehhez mit szól Mr. Dawson? Itt van a jetije, ráadásul nem csak egy, hanem kapásból öt is! Egy egész jeti család! Hatalmasra kerekedett szemekkel nézek végig a szőrös, nagyra nőtt óriásokon, akik ráadásul még beszélnek is, de természetesen nem az üdvözlésünkre siettek, hanem saját területük védelmére. Ezt is megettük, azt is megittuk, idegenek vagyunk és különben is mit keresünk mi itt. Nem hittem volna, hogyha ebben a szituációban valakinek igazat kell adni, akkor azok a jetik lesznek, de valóban az eddig elhangzottak mind jogosak. Mit kell hát csinálni, hogy ne egyenek meg minket? Két opcióból lehet választani; vagy nekik rontunk és olyan szerencsétlenül fogunk kinézni, mint amikor az ősember rontott neki a mamutnak kövekkel és lándzsákkal, vagy pedig megpróbáljuk őket valahogy kiengesztelni, ami még nehezebb lesz, tekintettel arra, hogy csak az én csirkém maradt meg egészen, leszámítva azt a darabot, amit a combból kitéptem és a forrócsokiból is még maradt valamennyi. És mit fogok mondani? Ne haragudjatok, hogy beleettem, beleittam, de maradt még, a maradék a tiétek? Oké, oké, oké... gondolkozz gyorsan, de hatásosan! Kit kell először kiengesztelni? A kisebbiket, amelyik bömböl, mert a bömbölés mindenkit feszültebbé tesz, kiváltképp a szülőket, akik mindent megtesznek, hogy elhárítsák a bömbölés tárgyát az útból. Egek, ha itt rosszul döntök, akkor az tényleg az életembe fog kerülni! Lábaim maguktól indulva visznek sietve az asztalhoz és öntöm össze az összes forrócsokoládét egyetlen kancsóba, hátha kitesz majd annyit, amennyitől a sírós megnyugszik. Ki a következő, annak mi a baja? A csirke! Az asztalon áthajolva veszem magamhoz tányéromat, majd lépek a nyárson sülő csirkéhez, ami remélhetőleg nem kezdett megszenesedni és dobom nyárssal együtt a tányéromra, kezemet pedig fújom és rázom szentségelve. Remélem megéri az égési sérülés és épp bőrrel távozhatok innen, nem pedig kínok között. A korsót és tányért magamhoz véve állok meg a három csemete előtt és nyújtom oda nekik, amit sikerült összehozni, cukorból készült fegyverem pedig hintázik a felkaromon, egy harmadik kéz hiányában, ami fogná.
'Hogyha szeretnéd, akkor a cukorka a tiéd lehet.' - nézek a vélhetően lány - legalábbis a hangjából ítélve - jetire és várom, hogy agyonnyomjon, amiért kövérnek titulálom, vagy a fogyókúra ideje alatt ilyeneket ajánlok fel neki. Lábaim meg-megremegnek, ajkaimról a bőrt rágom és legszívesebben visítva menekülnék, de a családfő elállja az ajtót. Nos Mr. Dawson, maga szerint még mindig nem léteznek jetik?

szószám: 1068 || It's the hap-happiest season of all ||
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

↷ i still believe in heroes

avatar
∆ Hozzászólások száma :
65
∆ Tartózkodási hely :
Pietro mellett



Tárgy: Re: Alternatív Valóság - Karácsonyi ámokfutás (2017) Szomb. 06 Jan. 2018, 18:38



Merry Christmas


Nem vagyok biztos benne hogy be kellene-e menni de végül mégis csak így esik a dolog, már csak azért is mert az egyik fiú akit nem ismerek igazán szinte belök a barlangba, amit nem veszek túl jó néven.
- Ez igazán rendes volt, kösz! - mordulok fel, mert nem így terveztem bemenni de ekkora Carol nyomakodik el mellettünk és nem történik semmi. Így hát lassan mindenki beér és leülünk enni. Eszek egy keveset hogy ne legyek később rosszul, és nem akarok beteg lenni tőle, és a forró csokit mosolyogva fogyasztom el.
- Milyen krémes, és finom - sóhajtok fel ahogy beleiszok, és egészen feltöltődök ahogy a bosszúságom is kicsit lecsillapodik és már nem akarom megfojtani a fiút. Fél füllel hallgatom ahogy a többiek beszélgetnek, én nézelődök, és felugrok mikor hangokat hallok és hirtelen megjelennek ezek a furcsa lények.  Odahúzódok a bejárathoz közel de ott is ott vannak a jetik vagy mik ezek, és  próbálok nem rögtön pánikba esni és a hangos kiabáló apuka felé nyújtom a cukor pálcám.
- Ne haragudjatok, nem tudtuk hogy a ti kuckótok és betörtünk de, kérlek fogadd el ezt a pálcát, finom édes és laktató - mosolyodom el barátságosan, és figyelek rá hogy olyan jetinek kínáljam akinek még nem ajánlott senki. Steve és Carol is hasonló taktikát követnek. Csak reménykedni tudok benne hogy nem lesz nagy baj.




• •
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

↷ i still believe in heroes

avatar
∆ Hozzászólások száma :
79
∆ Kor :
20
∆ Tartózkodási hely :
☣ NYC



Tárgy: Re: Alternatív Valóság - Karácsonyi ámokfutás (2017) Szomb. 06 Jan. 2018, 22:30

merry christmas ya filthy animal

Elállt volna ő még egy jó darabig az ajtóban, hiába hívogatta a csirke és a csoki illata, mondjuk ez utóbbi épp nem, mert nem szereti a nagyon édes dolgokat, de tény, hogy egy kisebb csirkét simán meg bírt volna enni.
De mégis ott volt az a valami, ami kúszott fel a hátán, és ami azt mondta: ezt nem kéne. Nagyokat nyelve bámult be, aztán pillanatokkal később ordítva zuhant a barlangba, bemutatva azt, milyen szépen lehet hasra esni akkor, ha nem számít rá az ember. Még szinte le se ér, azon nyomban felnyomja magát négykézláb, és ekkor látja meg, hogy nem csak ő landolt így, társa is akadt a bajban, azonban, mintha a talaj forró lenne, tolat kifele, nehogy a padló elnyelje, vagy a csapdák működésbe lépjenek. Azonban.. nem történik semmi.
- Melyik ökör.. állat volt ez.. - mordulva néz körbe, persze még mindig a földön ülve, és ki is szúrja, hogy az épp elsétáló Carol kire is pillant. Miért nem lepi meg az, hogy ilyet tett? Nem is válaszol még magában sem erre, csak feláll lassan, leporolja magát, és a vörös felé fordul.
- Lerágom a karod, ha még egy ilyet csinálsz – jó, ha nem is szó szerint teszi ezt meg, akkor sem fog másodszor ilyen békés lenni, és most is csak azért, mert Carol ugye bement és érdekli, mi történt. Meg lehet kicsit aggódik is. A történet pedig megint ugyan az: semmi.
Mi a..
- Túl fura – lépked be a helyre, és bár ő is beállna az evőbajnokok sorába, nem teszi. Nem is éhes, mivel ez az édes túltengés odakint elvette az étvágyát, meg még egész élénk, hogy mi történt vele, és a két szerencsétlennel eddig, így.. kihagyja. Nem korog a gyomra, nem is néz nagyon szét, csak a meleget élvezi, a tűz mellé kuporodva. Mint holmi vad, úgy fülel, de csak a többiek szavai melletti monoton szövegelést hallja, amit valaki produkál. Nem is figyelnek nagyon rá, és kicsit talán meg is sajnálná őt, ha olyan fajta lenne, de csak sóhajtva megcsóválja a fejét. Szegény ördög.
- Attól fog kiszáradni a szád, amennyit beszélsz magadnak. De ha nem tennéd, kicsit normálisabbnak hinnének a többiek – elvégre, nagy arcok vannak itt, nincs helye a holmi őrületnek. Vagy pont de? A hely lehet még belőle is kihozza, azonban ezt a kis kötekedést akkor sem tudta volna kihagyni, ha bottal kergetik el miatta.
- Abban viszont igazad van, hogy ez a hely nem kerek, van itt valami, amit nem veszünk észre.. - nem arra céloz, hogy a kínzókészlet nincs elől, hanem arra, hogy az eddigiek figyelembe veszi, akkor ez itt túl könnyű. Oké, ott volt a ház, ami totál ehető volt, és nem volt benne gubanc a gyomorrontás és a diabétesz kockázatán kívül, de az más, az volt a beetetés. Most pedig szintén, csak már komolyabbra készülve.
A percek hosszúra nyúlnak, és lassan de biztosan győzne a mohóság, mert épp nyúl a húsért, amikor az a valami elordítja magát, vagy épp mit csinál. Megáll a mozdulat közben, és hatalmas szemekkel bámul a hang irányába, amely mindenkit kizökkentett a békéből, amelybe beleélte magát.
Hát, nem tagadhatja, hogy amikor a jeticsalád a színre lép, nem kerülgeti az ájulás. Egyesek az életüket adnék azért, amit ő most láthat, és hallhat, mert ezek még beszélnek is – igaz, a kicsit nyafognak, a nagyok háborognak - , de érhető szavakat formálnak, és meg kell kapaszkodnia a barlang falában, hogy ne essen össze. Halk káromkodás hagyja el a szavait, majd a háttérben maradva húzza meg magát csendben. Nem, nem akar megint tenni valami olyat, ami miatt majdnem meg is hal, elég volt a hóember, aki miatt szívnia kellett, és másoknak is, nem akarja átélni. Fél. Letagadja, de igencsak reszket és nem a hideg miatt, hirtelen pedig odabent feléled benne az a Leonard, aki a testvéréhez akar szaladni, és elbújni a világ elől.
- Ná.. nálam is van csirke, én.. én nem ettem belőle – mutat a hús felé, amiért nyúlt és amit meg akart enni, csak épp nem volt rá ideje, mert előtte lekötötte a félelem felkelése. Nem megy közelebb, nem mer, de ha kell, ő is odaadja a cukorkarudat, ha kell, felajánlja a vörös rókát is, amiért belökte ide, csak had fusson ki, és mehessen a kijárat felé. Leonard sok év után pánikol, és csak annyit hallani, hogy egyre gyorsabban kapkod levegő után.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

↷ i still believe in heroes

avatar
∆ Hozzászólások száma :
408
∆ Kor :
99
∆ Tartózkodási hely :
Staff rezidencia



Tárgy: Re: Alternatív Valóság - Karácsonyi ámokfutás (2017) Vas. 07 Jan. 2018, 01:18

••  Karácsonyi ámokfutás ••

Ready, steady, go!





• Caroline rosszul döntött, amikor egyedül vágott neki az útnak. A meglazult ösvény hirtelen szakad be alatta. Bár próbálkozik kapaszkodni, mégsem tud segíteni senki szorult helyzetén. Mindenki más a barlangban tartózkodik, és jelen pillanatban örül, ha nem lesz jeti eleség. A nő rövidesen elgyengülten ereszti el kapaszkodó alkalmatosságát, és a mélybe zuhan.

• A barlangban tartózkodók ügyesen próbálják kiengesztelni a jeti családot. A maradék forrócsoki és sültcsirke mellé a cukorkarudakkal is megkínálják őket. A legkisebb abbahagyja a bömbölést. A jeti család minden tagja mosollyal az arcán kezd neki az édességek és a maradék étel elfogyasztásához. Annyira leköti őket az evés, hogy hőseinknek lehetősége nyílhat kiosonni. Az édesapa elállt az útból, hogy hátat fordítva a többieknek, ehessen végre.
Mikor már az utolsók is távoznának, egy hatalmas jetikéz nyúl utánuk.
- Hová tűntek?! Még éhes vagyok! - kiáltja az apa, és berántja Laurát a bejáratot takaró leplek mögé. A lány sikolya pár másodperc alatt hal el, egy hatalmas reccsenéssel... A hangos csámcsogást még hallhatják (vagy a bátrabbak be is nézhetnek), ám nem érdemes sokáig hallgatózniuk vagy leskelődniük.

Az úton felfelé haladva láthatják, hogy kb. 2 méteres szakaszon leszakadt az ösvény, és lepillantva megtalálhatják Caroline cukorcsákányait, amit a hegyoldalba vájt.

Hőseink közös összefogással átsegíthetik egymást, és rövidesen felérhetnek a hegyvonulat tetejére.


Caroline Shione még írhat egy utolsó reagot, ha szeretne.
Köszönjük szépen neki az eddigi játékot!



Megjegyzés: Laura Kinney jelentkezett a kalandba, de immáron kettőnél több alkalommal nem írt, és sajnos másodjára fordult elő, hogy nem jelezte távolmaradását, ezért Laurát ki kellett mesélnünk a kalandból.
Arra kérünk mindenkit, hogy szóljon, ha nem tud írni! Nem lesz belőle baj, csak tudjunk rólatok! Smile


***

» Általános leírás: Szerdánként, illetve szombatonként érkezik a mesélés. Ha valaki nem írja meg a hozzászólását, a kör tovább folytatódik (mivel sokan vagyunk, törekedjünk nem megváratni egymást). A Kalandmesternek jogában áll a karaktereket útmutatásokkal irányítani, illetve vihet ki, ha eltűnik a játékos, vagy a szituáció úgy kívánja.
Nyomatékosan megkérünk mindenkit, hogy jelezzétek, ha valami közbejön, és ne várjunk rátok a meséléssel! Természetesen nem lesz baj belőle, mi is emberek vagyunk! Második alkalommal, amikor nem szóltok, törölhetünk a játékból.

- Résztvevők: Carol Danvers, Leonard Atkinson, Norina Thomson, John Vicious, Steve Rogers, Wanda Maximoff.

Jó szórakozást kívánunk!


Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

↷ i still believe in heroes

avatar
∆ Hozzászólások száma :
109
∆ Kor :
22
∆ Tartózkodási hely :
New York



Tárgy: Re: Alternatív Valóság - Karácsonyi ámokfutás (2017) Vas. 07 Jan. 2018, 10:17


Ho Ho Ho
Karácsonyi ámokfutás


Átnyújtom a legkisebb jetinek a maradék forrócsokimat és az egyik cukorpálcámat, aki abbahagyja a sírást és falatozni kezd. Őszintén örülök, hogy legalább nem akarnak mostmár felfalni és hogy mostmár nyugodtan távozhatunk. Még utoljára végignézek a kis családon, akik olyan aranyosak így, hogy végre nem akarnak felfalni minket, hogy legszívesebben megölelném mind az ötöt.
-Tiszta a levegő -suttogom a többieknek, miközben halkan és lassan elindulok kifelé az ajtón. A jetiket gondolom annyira leköti az evés, hogy nem is fogják észrevenni, hogy mi közben meglépünk.
Már éppen távoznék, mikor megszólal az apuka és hangjától teljesen ledermedek. Elragadja a mellettem álló kislányt, akit berángat magával a barlang legmélyére.
-Neee!-kiáltok utána, de sajnos már késő.
Gyorsan kirohanok a barlangból, nehogy én is vacsoraként végezzem. Mikor kilépek látom, hogy az ösvény le van szakadva, így valószínűleg az a hölgy, aki egyedül vágott neki az útnak, lezuhant.
-Najó, aki innentől kezdve meg mer halni, azt kinyírom-mondom halál komoly arccal. Össze kell fognunk, csak így tudjuk majd túlélni ezt az utat. De mivel az út leszakadt, valahogy át kell jutnom a túloldalra. Elrugazkodok a földtől, majd egy nagy lendülettel átugrom a szakadékot. Még jó, hogy hosszú lábaim vannak és nagyot tudok ugrani, így akár képesség nélkül is át tudom ugrani. Megvárom a többiekket is, hiszen nincs kedvem egyedül nekivágni az útnak, nehogy alattam is beszakadjon. Miután mindenki átért, elindulhatunk a hegycsúcs felé. Mikor már felértünk, megpihenek egy kicsit. Nagyon fárasztó út volt és nagyon megviselt szerintem mindenkit, szóval most egy kicsit megnyugodott a lelkem, hogy végre felértem. Remélem hamarosan már haza is mehetünk, mert nekem már elegem van ebből a helyből.

Szöveg szöveg
@


A hozzászólást Norina Thomson összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Szer. 10 Jan. 2018, 19:14-kor.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

↷ i still believe in heroes

avatar
∆ Hozzászólások száma :
241
∆ Kor :
33
∆ Tartózkodási hely :
♮ New York



Tárgy: Re: Alternatív Valóság - Karácsonyi ámokfutás (2017) Vas. 07 Jan. 2018, 15:26


Karácsonyi ámokfutás
- carol danvers -

Danvers nem egy érzelgős személy. Ebből fakad, hogy időnként máshogy értelmezi a dolgokat, másként éli át esetleg még ugyanazt az élményt is társaitól. Így, amikor a Kapitány bejelenti, hogy távozna, minden erejével megpróbálja meggátolni őt abban. Hisz abban, hogy a férfi reményt adhat nekik. Neki is...
- Sosem lesz olyan, mint ők. Mindig a csillaguk lesz. - sóhajt fel, türelmetlenül helyezve súlyát egyikről a másikra. Szomorkás arccal csóválja meg a fejét, mielőtt még hozzáfűzné: - Elég magára nézniük... ahogy nekem is. - vallja meg őszintén, csüggedten elfordulva a férfitól, hogy a többiek közé lépjen. Ám hiába is igyekezne csatlakozni, vagy esetleg mással társalogni, megjelennek a szörnyek. Danvers túl földhöz ragadt ahhoz, hogy felfogja, ami történik, mégis reflexből előre lép az egyik nagyobb méretűhöz, hogy felkínálja a cukorkát, amit magával hozott.
Éppen elfogyasztják a felajánlásra bocsájtott cserét, mikor a szőke nő már a barlang kijárata felé igyekszik társai előtt-mögött. A kiáltás háta mögött éles tőrként hasít a szívébe, s kényszeríti, hogy forduljon meg. A látvány, ami fogadja, annyira borzasztó, hogy képtelen megmozdulni. A kislányba harap a legnagyobb lény, lakmározik belőle, elfogyasztja, s olyan erővel ropogtatja, mintha csak egy cukorrúd volna. Danvers tenyere ajkain landol, hogy véletlenül se legyen rosszabbul a kelleténél. Ez persze elég motiváció a futáshoz! ((Ha valaki nem mozdulna a sokktól, Danvers magával rángatja!))
Pihegve siet a szakaszon az oldalán a többiekkel, de nem igazán van mondanivalója. Magába zuhant. Egy gyermeket veszítettek el... Fájdalmas beismerni, hogy kudarcot vallasz, ha egy istenverte igazságosztó vagy!
A szakadék előtt persze megdermed, s kapaszkodók után kutat. Másodpercenként pedig ellenőrzi, hogy nem-e követi őket a jeti család. Végül lassan előre fordul, s úgy dönt átugrik. Ám mielőtt ezt megtehetné, megpillantja a cukorkarudakat a hóba vájva. Bele sem akar gondolni, hogy Caroline-é lehetett...
- Itt nem maradhatunk. - halkan jegyzi meg, de szavai bárkit elérhetnek. Rogyasztja térdeit, majd előre veti magát. Mellkassal vágódik a hóba, s próbál kapaszkodót keresni. Amint ezzel megvan, felhúzza magát és a szakadék túloldaláról figyeli a többieket. Ha valakinek segítenie kell, akkor persze rögvest beveti magát.
//Steve userével megbeszéltek alapján://
A Kapitány ugrását figyeli, amikor az utolsó másodpercben a férfi lába megcsúszik, s a szakadék felé ejtőzik teljes sziluettje. Danvers rögtön elvetődik, hogy a férfi karjába csapva övét, megtartsa és felhúzza magához a hótakaróba. - Jól van? - aggodalmas pillantással méregeti, mikor már mellette van, biztonságban.

pm, ha nem jó!  jajj  | dallam
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

↷ i still believe in heroes

avatar
∆ Hozzászólások száma :
135
∆ Kor :
97
∆ Tartózkodási hely :
○ with you, till the end of the line... ○



Tárgy: Re: Alternatív Valóság - Karácsonyi ámokfutás (2017) Szer. 10 Jan. 2018, 18:55

Karácsonyi ámokfutás

Steve sokáig rágódik Carol szavain, vakon meredve a pislákoló tűzbe; túl sokáig, s így már semmit sem tehet, hogy megakadályozza a rájuk zúdoló események sorozatát. Úgy tűnik, sikerül kielégíteni a lények étvágyát, így amíg a kiccsalád' a rudakkal van elfoglalva, Steve néma, de sürgető jelzésekkel integet a többieknek, jelezve, ideje elhagyni a barlangot, minél előbb, minél rendezettebben. Tartja a bejáratot takaró leplet és átsürget rajta mindenkit. Utolsónak maradna, amikor az egyik lény megragadja a kislányt, akit korábban a lavinától védelmezett. Mielőtt akár csak megmozdíthatná a pajzsát, már hallja is, hogy vége. Attól még közelebb lép, mert látnia kell, muszáj meggyőződnie róla a saját szemével, a kép pedig mélyen és kitörölhetetlenül beleég a retinájába. El sem jutnak hozzá a kívülről érkező hangok, zajok, mintha másik dimenzióba süllyedt volna, csak áll, a csillag, és arra eszmél, hogy Carol kifelé vonszolja.
A hideg levegő felélénkíti, csak most veszi észre, hogy levegőért kapkod. A havat fürkészi, vérfoltosnak látja a vakító tisztaságot is, a szélfúvás pedig újra és újra visszaidézi benne a lány sikolyát. Tudja, hogy nem tehetett semmit és tudja, hogy tovább kell menniük, ám egy része Steve-nek a barlangban marad. Talán örökre.
Fel sem fogja igazán a szakadék valódi jelentőségét, ám amint szembesülnek a problémával, hogy nem mehetnek tovább, kissé felélénkül, kijózanodik abból a delíriumszerű álomvilágból, ahová eddig teljes némaságban száműzte magát. A sor végéről megélénkülve tör előre, hogy felmérje a szakadék szélességét. Ahogy lepillant a mélységbe, az ott árválkodó cukorkarúd szíven vágja. Pontosan tudja, mit jelent, megválaszolja az összes kérdését, amit a barlangban feltett magának. S bár ez a látvány se nem sokkoló, se nem véres, még csak nem is brutális, Steve elfordítja a fejét, mert képtelen szembenézni azzal, amit jelent. Elzárja az érzelmeit és átvedlik katonává. Hagytam őket meghalni...
- Ugranunk kell. Segítek megszerezni a lendületet - Nem néz senki másra, de szavait mindenkihez intézi. Oldalra húzódik, és aki nem biztos benne, hogy át tud-e ugrani Carolhoz, annak elrugaszkodására rásegít egy lökéssel. Utolsónak marad, hátára akasztva pajzsát mély levegőt vesz, elhátrál, majd nekifut, de gondolatban máshol jár, lent a szakadék mélyén, a többiek által letaposott havon pedig nem talál kapaszkodót. Megcsúszik, és csak Carol fürgeségének köszönhető, hogy nem zuhan le. Elkapja a felé nyújtott kart, nem szégyell belekapaszkodni és ránehezedni, tudja, a nő elbírja. Felkapaszkodik mellé, a hasáról a hátára gördül, s amint helyreállt a légzése, ülésbe tornázza magát. Nincs egy köszönöm, sem pedig helyeslő biccentés a nő felé, csak a szokatlan, émelyítő némaság, melyet elkeseredett, dühös pillantásával tör meg, ahogy végre a barlang óta most először Carolra néz.
- Itt a csillaga - Azzal tekintetét elszakítva a nőtől lesajnálón és csalódottan a szakadék felé bök. - Megérte a barlangban tartani... - - feltápászkodik és komótos léptekkel magára hagyja Carolt, hogy folytassák rövidke útjukat a hegytetőre. Nem kíván többet szólni.





...
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

Ajánlott tartalom
↷ i still believe in heroes





Tárgy: Re: Alternatív Valóság - Karácsonyi ámokfutás (2017)

Vissza az elejére Go down

Alternatív Valóság - Karácsonyi ámokfutás (2017)

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére
2 / 5 oldalUgrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5  Next

Similar topics

-
» Karácsonyi event
» Karácsonyfa
» Hull a pelyhes fehér hó avagy Gundan karácsonya
» [Event] SAO Karácsony 2026
» Gundan Tábor 2017

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Infinity Marvel :: Univerzum - Játéktér :: Kaland játékok ::  Mesék-