Üdvözlünk az Infinity Marvel frpg oldalán
légy, aki lenni akarsz a marvel végtelen világában
Lépj be közénk
ne rejsd el magad

Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Chatdoboz
oszd meg velünk titkaidat





Itt tartózkodók
ki jár erre?

Jelenleg 12 felhasználó van itt :: 5 regisztrált, 0 rejtett és 7 vendég :: 2 Bots



A legtöbb felhasználó (71 fő) Hétf. 29 Május 2017, 19:54-kor volt itt.



Utolsó posztok
érkezett válaszod?




Díjazottaink
A Nyár nyertesei


A nyár férfi karaktere

M'Baku
A nyár nõi karaktere

Natasha
A nyár párosa

Pepper & Tony
A nyár canon karaktere

Steve & Bruce & Rocket
A nyár kedvenc karaktere

Pepper
A nyár saját karaktere

Esther & Vitali
A nyár elõtörténete

Gamora & Herkules
A nyár játéka

A 4. kaland (III. - IV. kör)

Share|
C R O S S F I R E - [Steve&Natasha]


Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down

↷ i still believe in heroes

avatar
∆ Hozzászólások száma :
54
∆ Kor :
33
∆ Tartózkodási hely :
USA



Tárgy: C R O S S F I R E - [Steve&Natasha] Pént. 01 Dec. 2017, 13:03



Crossfire☆
Steve & Natasha
_________________________
A fekete autó puhán siklik a járdaszegély mellé, hogy másodpercekkel később lefékezve megálljon. Ezt követően a halkan duruzsoló motor leáll. Hátradőlve a bőrülésben pillantok a műszerfalon megjelenő órára. A digitális szám ötvenkilencről kettő darab nullára vált. Hajnali hatóra van. Pont, ahogy terveztem. Tekintetem most a zöldellő előkert mögött terpeszkedő házra emelem. Az ablakok sötéten ásítanak bele a hajnali párától elnehezült levegőbe. Rogers biztos már rója a köröket. Feltéve, ha nem változtatott eme szokásán. Az egyezmény aláírása óta nem láttuk egymást. Jobban mondva de, Bécsben a reptéren az összecsapáskor, s most, hogy Thanos megszállta a Földet. Nem éppen alkalmas hely s idő volt egy könnyed beszélgetésre. Most azonban, hogy az a bizonyos paktum hatályon kívül került, időszerűnek láttam meglátogatni Őt. Jobban mondva Őket.
A bőrkabátomba mélyesztem a telefonom - lenyomozhatatlan, hogy Stark még véletlenül se akadjon a nyomomra -, majd az anyósülésen pihenő fekete hátizsákért nyúlok. Megragadva a pántját, húzom az ölembe, s azzal a lendülettel már nyitom is az autó ajtaját, és szállok ki belőle. Megkerülve a járművet, felnyitom a csomagtartót, és egy újabb - ezúttal barna papírból készült – csomagot veszek elő. Még sem jöhetek látogatóba üres kézzel. Ruganyos léptekkel szelem át a pázsitot, majd felugorva a lépcsőfokra, lépek a tornácra. Amennyiben zárt ajtó fogad, a hátizsákom oldalsózsebében lapuló tolvajkulccsal nyitom ki azt, hogy bejuthassak a házba. Némán csukom be az ajtót magam mögött. Gyorsan körbenézek, felmérve a terepet. Mindenhol katonás rend, és patika tisztaság. Tipikus. Most már biztos, hogy jó házba törtem be. Egyébként is tévedhetetlen vagyok. Utam egyenesen a konyhába vezet, majd a pultra halmozva csomagjaim. Laza mozdulattal csúsztatom le vállaimról a kabátot, s az étkezőasztal körül sorakozó székek egyikére akasztom. A barna csomaghoz lépek, s módszeresen kipakolok belőle. Élelmiszerek. Semmi különös, de már önmagában a jellegzetes barna papír árulkodó. A konyhaszekrényeket sorban kinyitva ismerkedem a berendezéssel, s egyúttal az elrendezéssel is. Rábukkanok egy méretes tálra, melyet a pultra helyezek, a hozzávalók pedig egymást követik; liszt, tojás, tej, só, cukor. Kitaláltátok már? Az oldalsó fiókból előkerül egy kézi habverő, mellyel az alapanyagokat egyazon tésztává dolgozom. Időközben a tűzhelyet is begyújtom, és rákerül egy fekete serpenyő.
- Köszönés nélkül leléptél a bázisról, és Starktól kellett megtudnom, hogy ott jártál. - a merőkanál a közepesen sűrű tésztába mélyed. Látszólag gyakorlott mozdulatokkal öntöm ki a palacsintasütő formáját, majd a legkisebb fokozatra állítom a sütés erősségét. Rá sem nézve Stevere, szólalok meg. Akár a futásból ért haza, akárcsak az emeletről kászálódott le, a megjelenésének bármely formája elárulta közeledtét. - Ha érzelgős típus lennék, ezen most meg is sértődhetnék. -
Emelem a tekintetem végül Stevere, majd egy halovány mosoly jelenik meg telt ajkaimon.
- Remélem éhes vagy. - bökök a fejemmel az éppen készülő palacsintára, melyet reggeli gyanánt szántam, nem csak kizárólag Neki. - A barátod alszik? -
Nem kell külön feltegyem a kérdést, miszerint Barnes itt van e. Biztosan tudom. Ismerem már annyira Rogerst, hogy tudjam, nem hagyná magára a barátját, főleg most, hogy még közelebb kerültek mindkettejük teljes szabadságához.
 



 
 
_______________________________


Előlem nem bújhatsz el Rogers! nyalint  -
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

↷ i still believe in heroes

avatar
∆ Hozzászólások száma :
193
∆ Kor :
98
∆ Tartózkodási hely :
○ unknown ○



Tárgy: Re: C R O S S F I R E - [Steve&Natasha] Pént. 08 Dec. 2017, 22:15

Natasha& Steve
Friends are like stars: you can't always
see them, but they're always there.
Elég különösen festhetek Bucky papucsával a kezemben, a félfának lapulva, de hát a jó katona bármiből képes fegyvert csinálni, és nem igazán gondolkodtam rajta, mennyire lesz kínos ez a jelenet, amikor hazaérve észrevettem, hogy valaki betört a házba. Úgy számoltam, leütöm a fickót, mire egyáltalán felfoghatná, hogy egy papuccsal támadok rá (ilyenkor bánom kicsit, hogy a pajzsomat óvatlanul a szekrény mélyére zártam), arra viszont egyáltalán nem gondoltam, hogy egy nő készül az életünkre törni. A konyhában. Habverővel? Némileg megkönnyebbülten és jócskán megtépázott büszkeséggel engedem le a combom mellé Bucky papucsát, és kieresztem a percek óta bent tartott sóhajt, mely eddig görcsben tartotta megmerevedett izmaimat. Ajkam görbéje egyből fölfelé rándul, a fejemet csóválva támasztom meg vállammal a félfát, karomat összefonva mellkasom előtt, feszülő, fehér atlétámon, mely kivillan kicipzározott pulóverem alól. Még csak ki sem melegedtem a ma reggeli futásban; jobban felpörgette a szívemet az, hogy hazaérvén nyitva találtam az ajtót, mint a rengeteg mérföld, amit egy óra alatt letapostam.
- Még szerencse, hogy nem vagy érzelgős - vonásaim ellágyulnak, ahogy összeakad a pillantásom az övével, és arcomon rögtön szélesebbre terpeszkedik kisfiús mosolyom. A viszontlátás öröme dörmögős, rövid nevetést csal ki belőlem. Nem mondhatom, hogy el sem hiszem, hogy megtalált minket és bejutott a házba, hiszen jól ismerem Natashát, az ilyesmi már meg sem lep nála. - Sajnálom, hogy nem szakítottam rá időt, de nem akartam olyan sokáig maradni, hogy Tony gondoljon egyet és telepakoljon mindenféle spéci nyomkövető kütyüvel. - teszem még hozzá, leszegve az állam, a vörös fürtök alatt vibráló lélektükröknek szegezve bocsánatkérésemet. Tényleg bánt, hogy nem köszönhettem el tőle rendesen, hiszen annyi mindent köszönhetek neki, hogy azt sem tudom, melyik jótettével kéne kezdenem a listát, amiért hálás vagyok.
- Mint a farkas - megtoldom a feleletemet egy barátságos mosollyal, miközben ellököm magam a félfától és beljebb lépkedek, visszaszolgáltatva egy pontos dobással Bucky papucsát oda, ahova tartozik: az előszobába. A pulthoz lépek, Natasha mellé magasodva, és leveszek három terítékre való tányért, poharat és evőeszközöket a polcról, hogy aztán a nőt megkerülve elcsenjek egy frissen elkészült falatot, és azon nyammogva iszkoljak az asztalhoz. Szép nyugodtan megterítek, miközben a puha tészta szétolvad a nyelvemen.
Natasha kérdése eszembe juttatja Buckyt. Pillantásom ösztönszerűen a folyosó felé vándorol, a szobája irányába, de a kezem közben szorgosan jár: eltűntetem a számban az utolsó falatot a tésztából, a másikkal pedig szalvétát hajtogatok.
- Ha itthon lenne, nem arra értem volna haza, hogy palacsintát sütsz. - Bucky sosem támadna senkire, akit barátként könyvel el (ha épp nem olvasnak fel neki egy orosz agymosó mondókát), de van elég paranoiás ahhoz, hogy ne díjazza a Romanoff-féle besurranó manővereket. Nem tudom, örüljek-e, hogy nincs itt és ezáltal elkerülhetjük a Natasha jelenlétével járó érzelmi felkavarást, vagy aggasszon a tudat, hogy mégis hová az ördögbe mehetett, míg futni voltam.
Hirtelen elcsendesédem árulkodó lehet, s mielőtt még esélyt adnék a nőnek, hogy az ösztönei akcióba léphessenek, inkább terelni kezdem a témát. A teríték kész, így visszalépek mellé, derekamat a pultnak támasztva figyelem, ahogy a reggelinken ügyködik.
- Tudom, hogy nem éri meg rákérdeznem, de hogy találtál ránk? - Nem mintha meglepő válaszra számítanék, de érdekel, milyen rést talált a bombabiztosnak hitt védelmünkön. Talán segíthet betömni, mielőtt Tony is felfedezi - habár jobban örülnék neki, ha a pajzsunk forrasztása helyett inkább egy valódi pajzsot foghatnék újra a kezemben. Nem mintha hiányozna, vagy ilyesmi... Végül is csak hetvenöt évig volt hű társam.

stand by || pedig bujkálásban 70 év előnyöm van! szív neked


_________________


Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

↷ i still believe in heroes

avatar
∆ Hozzászólások száma :
54
∆ Kor :
33
∆ Tartózkodási hely :
USA



Tárgy: Re: C R O S S F I R E - [Steve&Natasha] Szer. 13 Dec. 2017, 10:50



Crossfire ~
Steve & Natasha
_________________________
Az avatatlan szem számára én is a ház egyik lakója lehetnék, aki otthonosan mozog a gondosan elrendezett bútorok között. Ez a magabiztosság illúziója csupán, hisz nem több, mint puszta találgatás, mit hol találok. S ha elsőre nem is, második nekifutásra meglelem a számomra szükséges tárgyat, meg sem torpanva egy pillanatnyi kudarctól. Így történhetett hát, hogy nem sokkal a megérkezésemet követően már azon dolgozom, hogy a gondosan kiválasztott alapanyagokat egységes masszává varázsoljam. A kezembe simuló habverőt egyenletes ütemben forgatom a tésztába, s tekintetem a tál tartalmán időzik el, miközben megszólítom Őt, ki hazaérvén abban a hitben lopózott be a házba, hogy megérkezése váratlanul ér.
- Igen. Hiszen ismersz már. - világos szemeim a férfira emelvén először íriszein állapodik meg. Hangom színe semleges, mégis kiérezhető egy csipetnyi irónia. Már a Bosszúállók előtt is volt alkalmunk több bevetésen együtt részt venni, a SHIELD kötelékében, mielőtt még a szervezett megbukott volna. Hogy mindezt jól együttműködve tettük e, erről elsősorban Stevet kellene megkérdezni. Mi tagadás, volt pár húzásom, ami nem nyerte el a tetszését. De vajon mindez elég lenne ahhoz, hogy ismerjen engem? Tekintetem a kezében szorongatott papucsra siklik. - Igazán ijesztő látványt nyújtasz, de.. azért ezen nem ártana még egy kicsit dolgoznod. -
Minőségi cserének éppen nem nevezném, hogy pajzs helyett egy papucsot választott. Azonban az eme gondolat megosztására vonatkozó késztetésemet jobbnak látom félresöpörni. A pajzs Amerika Kapitány jelképévé vált, az Ő szimbólumává. Úgy érzem, most nincs itt az ideje, hogy ezen élcelődjek. Még.
- Biztos vagy benne, hogy nem így történt? - kérdezek vissza, kifejezéstelen arccal állva a pillantását. Nem szép dolog tőlem, amiért ilyen kétértelmű szavak hagyják el ajkaim. Az én jelenlétem nagyon is alátámasztja azt a teóriát, hogy Stark a tudta nélkül nyomkövetőt helyezett Rá, s annak nyomán követtem Őt ide. - Megértelek. Stark paranoiája az utóbbi időben, nos,.. nem éppen hagyott alább. -
Csupán pár hosszúra nyúlt másodpercig hagyom bizonytalanságban kérdésem igazságtartalmát illetően - feltéve ha egyáltalán lehetséges ez -, és fűzöm tovább a gondolatot. Természetesen nem neheztelek rá egyetlen pillanatig sem, s ezt nem csak a válaszom, hanem a mellé párosuló mosoly is igazolja.
- Helyes. - konstatálom a válaszát, miközben egy kész palacsintát már a tányérra is csúsztatok, majd öntöm a formába a következő adagot. S ahogy robosztus alakja mellém érkezik, egészen elfog az az ismerős érzés, melyet még a csapat széthullása előtt tapasztalhattam meg. Én is, Ő is, és mindenkim más, akikkel együtt éltünk a főhadiszálláson. Nem volt olyan rég, mégis feledésbe merült. Csupán egy megjátszott rosszalló pillantás követi a palacsinta elcsenését. Majdnem százéves, és most mégis képes úgy viselkedni, mint egy virgonc gyermek. S eme jelenet vitathatatlanul is szórakoztató.
- Nem értem, mire gondolsz. - fordítok egyet a tésztán, miközben teljesen ártatlanul szólalok meg. - Nagyon jó beszélgetőpartner tudok lenni, ha akarok. Biztosan elcsevegtünk volna, amíg hazaérsz. -
Gyanítom, az a gondolat fel sem merül Steveben, hogy tartatnék az Ő barátjától. Hisz akkor nem jöttem volna el ide, s így, ahogyan most tettem. Kétségtelen, hogy másképp is elsülhetett volna a dolog, de mint ahogyan azt Ő is tudja, remekül improvizálok. Steve elcsendesedik, én pedig némán készítem tovább a palacsintát. A serpenyő újfent a láng fölé kerül, s kíváncsian pillantok fel a mellém érkező férfi arcára.
- Minden nőnek vannak titkai Rogers, amelyeket nem fed fel egy férfi előtt. - húzom ajkaim egy újabb, már-már kihívó mosolyra. A legnagyobb irónia az egészben az, hogy az én esetemben több a titok, mint az őszintének vélt szó. Elhallgatok, s arcom vonásai egész kisimulnak, miközben fürkésző pillantással nézem Őt. - Vissza fog jönni. Szüksége van Rád. Ezt Ő is tudja. -
Szép próbálkozás volt, de a tématerelés nem éppen az erőssége, legalábbis ha rólam van szó. Azt már nem teszem hozzá a mondandómhoz, hogy ne aggódjon - teljesen felesleges. Úgy is rágni fogja magát, egészen addig a pillanatig, amíg James haza nem ér.
- Tony tudja, hogy itt vagyok. - jegyzem meg mellékesen, miközben a palacsintával bíbelődök. - Pontosabban, tudomása van azon tervemről, hogy felkereslek. -
Szinte azonnal hozzátoldom ezt a kis kiegészítést az iménti kijelentésemhez, majd lustán felnézek Rá.
- Mielőtt még itt helyben öregszel legalább ötven évet, biztosíthatlak róla, hogy nem ismeri a pontos címeteket. - valamiért jobbnak látom, ha tudja, mostani találkozónkat nem fedi teljes titok. Persze az, hogy Stark erről tud, még nem jelenti azt, hogy a pontos koordinátákról is információja van. Legalábbis egyelőre biztosan nem.

 



 
 
_______________________________


 vitathatatlan, de technikai kütyükben én vagyok a jobb kacsint -
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

↷ i still believe in heroes

avatar
∆ Hozzászólások száma :
193
∆ Kor :
98
∆ Tartózkodási hely :
○ unknown ○



Tárgy: Re: C R O S S F I R E - [Steve&Natasha] Szomb. 16 Dec. 2017, 20:05

Natasha& Steve
Friends are like stars: you can't always
see them, but they're always there.
Képtelen vagyok elmenni a tény mellett, hogy Natasha azon kevés - szám szerint négy - nő közé tartozik, akikkel hosszúra nyúlt pályafutásom során csókolóztam, ha olyan ártatlannak szánt megjegyzésekkel ostromol közben, hogy ismerem már őt. Talán a hangját színező irónia juttatja eszembe azt a pikáns pillanatot, ami természetesen nem volt több egyszerű elterelő manővernél, melyet bevetés közben kellett alkalmaznunk... De a csók attól még csók, és ahogy rám emeli világos szemét, hogy cukkoljon, kisfiús zavarral kapom el róla a tekintetem, mélyeket lélegezve. Nem hiszem, hogy ismerem őt. Kedvelem és tudom, miben számíthatok rá, a legfontosabb barátaim egyikének tartom, de hogy ismerem... Egy Bosszúálló esetében ezt nehéz meghatározni. Mindannyian olyan óvatosak vagyunk, ha a múltunkról van szó. Natasha volt az első és talán az egyetlen is, akit beavattam Peggy-be. Megnyíltam előtte, mert kiérdemelte a bizalmamat, de hogy ez mennyire lett kölcsönös köztünk az elmúlt évek során, arról nem mertem soha elgondolkodni.
- Nos, nem igazán ölelkeztünk, vagy ilyesmi. A filmekben úgy szokták, nem? - ingatom a fejem, mielőtt beljebb merészkednék a konyhába. Nem hiszem, hogy Tony bármit is szerelt volna rám, egyrészt mert Nat elég okos ahhoz, hogy anélkül is ránk találjon, másrészt mert... Csak így éreztem és kész. Azért jól esik a nyugtatása, mert egyetlen pillanatra ugyan, de képes volt elbizonytalanítani.
- Azok után, ami történt, ezt nincs jogunk felróni neki - fűzöm még hozzá Tony kapcsán a témához, de közben le sem veszem a szemem Natasháról, próbálok hozzászokni a látványhoz, hogy a konyhánkban álldogál és palacsintát süt. Kellően bizarr, mégis meglepően otthonos.
- Na igen, Bucky imád csevegni - derűs mosoly kúszik az arcomra, és inkább ennyiben is hagyom a témát. Nem akarom azt éreztetni a nővel, hogy ne örülnék neki, vagy nem látnám szívesen. Nem is gondoltam, hogy ennyire hiányoznak a többiek, míg ő fel nem bukkant, hogy meglepjen. Igyekszem felülkerekedni a nosztalgikus hangulatomon, de sorra rohamoznak meg az átélt, közös emlékek, és furcsa, feszítő érzés lesz úrrá rajtam tőlük a mellkasom környékén.
- Ez női nyelven annyit jelent, hogy ne is faggatózzak? - sejtelmes mosollyal megyek bele a játékba, hiszen egyvalamit biztosan tudok Natasháról: legyen bármilyen titokzatos is, mások titkának megőrzését komolyan veszi. Bárhogyan is talált meg minket, tudom, hogy nem fogja a nyakunkra hozni a többieket, és hogy nem kell rögtön lakcímet váltanunk, mert a tartózkodási helyünk biztonságban lesz nála. Ezért borzasztóan hálás voltam neki.
- Hát, ha megéhezik, úgyis hazajön - Szemem játékos kékje a nő felé rebben, igyekszem oldani a saját nyugtalanságomat és meggyőzni mindkettőnket arról, hogy Bucky rendben lesz, de ő is tudja, meg én is, hogy ugyanúgy aggódom. Feleslegesen áltatom bármelyikünket is.
Következő megjegyzésére valószínűleg kissé riadt arcot vághatok, mert rögtön szabadkozni kezd. Nem mondom, az ütő azért megállt bennem egy pillanatra, és vállam merev tartása azután sem lazul el, hogy tisztázza, hogyan is értette. Míg átrágom magam az információn, halkan kihúzom az egyik széket - megszokás -, és helyet foglalok az asztalnál, félig Natasha felé fordulva. Az asztalra fektetem a karomat, ujjaimmal idegesen dobolok annak lapján, végül megtöröm a hosszúra nyúlt csendet egy tétova kérdéssel.
- Tényleg azt hiszed, hogy Tony Stark nem találja meg egy régi bajtársát, ha igazán akarja? Az az ember létrehozott egy öntudatra ébredt, mesterséges intelligenciát... Mennyi ideig tartana ránk állítania az összes műholdját, vagy építeni valami kütyüt? - A fejemet csóválva töprengek el a lehetőségeken, melyek Tony-t ismerve nagyjából végtelenek. - Tudom, hogy keres minket, de... Szerinted naivitás azt hinnem, hogy talán annyira nem is akar ránk találni?
Sokat gondolkodtam már ezen, és mindig ugyanitt lyukadtam ki. Lehet, hogy a jóhiszeműségem egyszer oda vezet majd, hogy ha legközelebb találkozom Tony-val, szimplán lerobbantja a fejem a helyéről, de a legutóbbi találkozásunk is abban erősített meg, hogy hajlik a kompromisszumra; hajlik arra, hogy újra nyisson felénk.
- Úgy érzem, meg tudom őt győzni arról, hogy adjon Buckynak egy esélyt. Tudom, hogy minden szeszélye ellenére jó ember - Ahogyan Natasha is, és mivel vele még nem volt alkalmam beszélni, itt a remek lehetőség, hogy átessek minden kellemetlenségen. Fontos számomra a véleménye, a beleegyezése, sőt, az áldása. Tekintetem közte és az asztalon doboló ujjaim közt váltogatom, majd összeszedem minden lelki erőmet, hogy végre kibökjem:
- Szeretném, ha Buckyból Bosszúálló lenne - közlöm, majd mielőtt még meggondolhatnám magam, folytatom az információk kiszivárogtatását, olyasmit osztva meg Natashával, amit még Buckynak sem mondtam el. - Tony azt mondta, ki tudná szedni a fejéből a kódot, amivel manipulálták. Nem tudom, komolyan gondolja-e, vagy csak lehetőséget keres, hogy kocsonyává süsse Bucky agyát.
Még mindig halvány fogalmam sem volt, mit gondoljak erről az egészről. Szükségem volt Natasha véleményére, hiszen ő volt talán az egyetlen a csapatból, aki valahogy mindig megtalálta a módját, hogy pártatlan maradjon a csapat nézeteltérései során. Amikor Tony oldalán szállt szembe velünk a reptéren, ott is teret engedett nekünk. Hű maradt mindkét oldalhoz, mintegy törékeny hídként összefogva kettőnket. Szükségem volt erre a hídra, jobban, mint bármikor.

stand by || eszemben sincs ellenkezni, hölgyem! Razz


_________________


Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

↷ i still believe in heroes

avatar
∆ Hozzászólások száma :
54
∆ Kor :
33
∆ Tartózkodási hely :
USA



Tárgy: Re: C R O S S F I R E - [Steve&Natasha] Szomb. 23 Dec. 2017, 08:46



Crossfire
Steve & Natasha
_________________________
Óvatosság. Titkok. Ki nem mondott szavak, s igazságok. Vénámba égetett korreláció. Mai napig úgy érzem, hogy a megtévesztés tart életben. A felvett állarcok, megtanult viselkedési formák, a tökéletesen eljátszott szerepek mögé bújva bármit elérhetek. Ezt ismerem, ezt tanultam. Nehéz a régi berögzüléseken változtatni. Próbálkozom. Több, kevesebb sikerrel.
Zavara nem kerüli el a figyelmem, csupán nem teszem szóvá. Egyetlen halovány mosollyal nyugtázom, miként tovább ügyködöm a reggelinek szánt ételen. Önmagában a főzés, mint olyan, nem áll távol tőlem, csupán kevés az idő, amit rászánhatok. Most azonban biztos vagyok a sikerben, ami az általam elképzelt íz világot illeti.
- Az a módszer, amiről Te beszélsz, a hatvanas években volt menő. Manapság már más technikával dolgozunk. - mosolyodom el újfent, s pillantok Rá, követve mozdulatait, miként egyre közelebb merészkedik hozzám, és persze a palacsintához. Ami pedig a filmeket illeti, nem én vagyok az, akitől releváns válaszokat várhat a témában. Nem igen nézek filmeket, még televízióm sincs. A felgyorsult világ ezen része kimaradt számomra. - De ha szeretnéd, kaphatsz tőlem egy ölelést. -
Nem éppen arról vagyok híres, hogy preferálnám a fizikai kontaktust. A múltamból kifolyólag nincsenek jó emlékeim. Viszont apránként sikerül nyitnom a változásra, és nem csak látszólag, hanem valódi érzésekkel a háttérben. Természetesen ez nem jelenti azt, hogy az iménti megjegyzésem ne lenne csipkelődő.
- Ez igaz. Azonban olykor kiváltképp elviselhetetlen tud lenni. - a folyamatos megfigyelés, az állandó kontroll, amit szeretne rajtunk gyakorolni a férfi, s önmagában Tony személyisége is képes feszegetni a határokat. Természetesen ez utóbbi a legkisebb problémám. Néha tényleg úgy érzem, hogy a bázison még lépésszámláló is van beépítve a padlóba. S vannak napok, amikor nehezen tolerálom Stark hóbortjait. A következő szavakra nem felelek, csupán egy sokatmondó pillantással adózom Steve felé, amolyan ”Valóban?” kérdést feltéve, de hamar elengedem a dolgot. Biztos vagyok a dolgomban, ahogy abban is, hogy tudtam volna kezelni a másképp alakuló szituációt is. - Egyre jobban értesz a nők nyelvén Rogers. Igazán lenyűgöző. -
Hagyom, hogy egy igen széles mosoly terüljön szét az arcomon Steve kérdését hallva. A válaszom egy burkolt helyeslés lenne, némi kajánsággal teli ugratással fűszerezve. Valami okból kifolyólag már a múltban is roppant szórakoztatónak tartottam, ha a férfit cukkolhattam olyan témákban, melyek mások számára talán kényesek. Nem volt ez több egy ártatlan adok-kapok játéknál kettőnk között. Most azonban eszközként használom fel arra, hogy legalább egy kicsit eltereljem Barnesról a figyelmét.
- Biztosan. - erősítem meg a kijelentését, némán belemenve a játékba. Tudja, hogy pontosan tisztában vagyok vele, ez nem több, mint feszültségoldás, amivel az égvilágon nincs semmi baj. Van sejtésem arról, mit érezhet. Amikor Clint Loki befolyása alá került, én is aggódtam a barátomért, és mindent megtettem volna azért, hogy biztonságban tudjam. Azonban vannak dolgok, amelyekről jobb, ha tud. Éppen ezért fedem fel könnyedén az ittlétemmel kapcsolatos információt. Riadt arcát látva szinte már megsajnálom, amiért sajátos kommunikációm a frászt hozza rá. Jelen esetben nem ez volt a célom, így rögtön korrigálok. Igaz, ez sem hoz teljes megnyugvást a számára. Elég csak Rá néznem, meg sem kell szólalnia. A testbeszéde mindent elárul. Elhallgatok. Ő az asztalhoz sétál, én pedig a tűzhely mellett állva tornyozom a tányérokra az elkészült palacsintákat. Csend telepszik kettősünkre, csupán a serpenyő sercegése töri meg azt egy-egy kósza pillanatra. Végül Steve az, aki megtöri a némaságot. Nem titkolom, erre vártam. Beszélni kezd, én pedig hallgatok. Az általam hozott papírzacskóhoz lépve emelek ki műanyagdobozokba rejtett gyümölcsöket. A kagylóhoz lépve megnyitom a csapot, és alaposan átmosom őket.
- Egyáltalán nem vagy naiv Steve. Nagyon jól látod a helyzetet. - pillantok fel, s nézek az asztalnál ülőre, miközben megpróbálom leitatni a vizet a gyümölcsökről. - Ahogy én is, úgy Tony is megtalálna Titeket. - _
Nem akarom elkeseríteni, de ha már Ő így kimondta, nem fogok hazudni. Az úgynevezett „álcájuk” nem olyan beton biztos, hogy lekövethetetlen lenne. Főleg a mai eszközökkel. Ideig óráig lehet rejtőzködni, de egyszer úgyis Rád találnak. Erre a legjobb példa pont a férfi barátja, Bucky. Beszél, én pedig elkezdem az egymásra halmozott palacsinta tetejére pakolni a gyümölcsöket, az epret, majd kihagyva egy sort, megint epret körbe, s utána a fekete ribizlit. A kezembe veszem a tejszínhabos flakont, s ebben a pillanatban böki ki azt, amit valószínűleg már egy ideje fogalmazott magában. Kékjeim rá emelem, majd vissza a palacsintára, húzok egy fehér habcsíkot körbe, a két eper közé, majd középre egy csillagot. A saját tányéromra csak random halmozok egy adag gyümölcsöt, és mellé némi tejszínhabot. A sütőt kikapcsolom, és egy-egy villát szúrva a tésztába, ragadom meg a tányérokat, majd sétálok oda az asztalhoz. Steve elé kerül a roppant kreatív módon díszített palacsinta, melynek mintáját a pajzsa ihlette. Nem véletlenül.
- A tejszínhab cukormentes. Figyelek az alakodra. - fűzöm hozzá, amolyan mellékesen, félvállról. Valójában a férfiben lévő feszültséget kívánom oldani. Ismét. Kihúzom a mellette lévő széket, és felé fordulva, könnyedén letelepszek. Tekintetem Rá emelem. Még nem reagáltam az elhangzottakra. Nem véletlenül. - Tony, minden jellemhibája ellenére valóban egy jó ember. Mindazonáltal azt javaslom, az ilyesfajta kijelentéseit jobb fenntartásokkal kezelni. -
Nem azt mondom, hogy Tonyt ne a jó cél vezérelné, de egyelőre elképzelhetetlennek tartom, hogy ilyenre képes legyen. Nem kizárt, hogy így van, de a Starkal folytatott legutóbbi beszélgetésünk nem éppen arra engedett engem következtetni, hogy ilyet akár hajlandó lenne megtenni.
- Beszéltem erről Tonyval, mielőtt idejöttem. - Steve talán döbbenetet várt a részemről, ami a kijelentését illeti, de ezzel most megmagyarázom a kissé semleges reakciómat. Nem csak neki vetődött fel ez a gondolat. - Stark esetében nem működik az a fajta módszer, hogy rárontasz. Apránként kell elhinteni a gondolatok magvait, és kell némi idő, mire megérik és kivirágzik benne. -
A kezembe fogom a villát, majd felcsippentek egy szem epret, belemártom a tejszínhabba, majd bekapom, s miután lenyeltem, hagyva némi időt a másiknak, folytatom.
- Javaslatot tettem arra, hogy adjon egy esélyt a barátodnak. Hogy megismerje, esetleg a későbbiekben egy-egy küldetésen velünk jöhessen. Kis lépésekkel lehet előre haladni, hogy aztán később Bosszúálló legyen. Ha ezt így, direktbe rányomod Tonyra, totál befog vadulni. - némi időt hagyva újra megszólalok. - Buckyval beszéltél már erről az ötletedről? -
Lényeges kérdés, hiszen ehhez az egész művelethez mindketten kellenek. Ha mindegyikük ellenkezik, az csak tovább nehezíti az amúgy sem könnyű helyzetet.


 



 
 
_______________________________


 pedig az igazán kedvemre lenne! hmm– -
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

↷ i still believe in heroes

avatar
∆ Hozzászólások száma :
193
∆ Kor :
98
∆ Tartózkodási hely :
○ unknown ○



Tárgy: Re: C R O S S F I R E - [Steve&Natasha] Hétf. 25 Dec. 2017, 18:58

Natasha& Steve
Friends are like stars: you can't always
see them, but they're always there.
- Mire célzol, Romanoff? - Arcomon kiszélesedik a kisfiús mosoly, ahogy burkolt célzást tesz rá, milyen régimódinak tart. Nem mintha annyira burkolnia kéne a célzásait, a Bosszúállók közös jellemzője, hogy nem tartják magukban a megjegyzéseket, főleg, ha a másik cikizéséről van szó. S teljen el bármennyi idő, járjunk bármennyire külön utakon, aki egyszer Bosszúálló volt, az örökre az marad. Szarkasztikus megjegyzésére csak látványosan sóhajtok, csoda, hogy nem fűzve hozzá: bezzeg az én időmben... Akkoriban még nem voltak ennyire pimaszok a nők.
Értőn bólintok, és komolyan, mindent értek. Én is éltem és dolgoztam már együtt Tonyval, elég sokáig ahhoz, hogy átérezzem Natasha problémáit. Igazából egész jó középiskolai kört alkothatnánk, néha összeülnénk és jól kibeszélnénk a másikat. Azt hiszem, a gimiben ez volt a menő - szó mi szó, én elég régen jártam már oda, és nem is igazán voltak barátaim.
- Köszönöm, volt szerencsém a legjobbaktól tanulni - biccentek felé, jelezve, hogy őt is odasorolom, habár nem feltétlenül, mint nőt, inkább mint embert. Ha együtt harcolsz valakivel a csatában, nem igazán számítanak a nemek, sem pedig a nembeli különbözőségek.
Bólintok Nat válaszát hallva, és igyekszem magamban megemészteni az információt. Egyrészt beindítja a fogaskerekeimet az, hogy amit eddig csak találgattam, immár valósággá vált: Tony könnyedén megtalálhatna minket, azaz itt közel sem vagyunk biztonságban. Ugyanakkor meg is könnyebbülök, mert végre nem kell tovább rágódnom Tony szándékait illetően; hisz mégsem rohant még le minket, bár megtehette volna. Egyszerre vagyok zaklatott és megkönnyebbült, és ezen csak még egy falat palacsinta segít; míg a cukros íz szétolvad a számban, van időm átgondolni a hallottakat.
Feltárom minden gondolatomat Natashának, és fikarcnyi kétséget sem érzek. Volt idő, amikor nem tudtam, bízhatok-e a Fekete Özvegyben; azóta sem kerültem sokkal közelebb ahhoz, hogy kiismerjem őt, de a kérdésemre ma már határozottan tudom a választ. Bízom benne, és eszembe sem jutna, hogy ilyesmit eltitkoljak előle; sőt, ő az elsődleges, akihez tanácsért fordulhatok.
- Ez rendes tőled, ezek szerint nem kell holnap plusz mérföldet futnom - cukkolom őt, magam elé igazítva a tányért, és a rárajzolt mintától egy pillanatra elakad a szavam, hogy aztán hálás, szívmelengető mosolyt küldhessek a nőnek a desszert felett. Különös érzés, ha közel kilenc évtized önállóság után ismét gondoskodni próbálnak az emberről. Már annyira megszoktam, hogy én hordom a vállamon mindenki más gondját, hogy elfelejtettem, lehetne ez másként is. - Ezt hogy érted?
Homlokom leplezetlenül ráncba szalad aggasztó kijelentése hallatán, és a varázspöttyös pillanatnak máris annyi. A figyelmeztetés Tonyval kapcsolatban, még ha ilyen óvatoskodó is, nem olyasmi, amit félvállról vehetek.
- Tudod, hogy állok az időhöz - szúrom közbe, utalva rá, milyen a türelemről beszélni valakivel, aki hetven évet töltött jégbe fagyva. Közben leszakítom az első falat tésztát a villával és eltüntetem a számban, néhány pillanatig a nyelvemen szétolvadó ízeknek adózva. Lehet, hogy kettétörné mindenki gerincét, aki megpróbálna kötényt adni rá, de Natasha háziasszonynak sem utolsó.
- És mit mondott, hajlana rá? - feszült figyelemmel várom a nő válaszát. Őszintén szólva nekem eszembe sem jutott ilyesmi. Arra gondoltam, találkoznak egyszer-kétszer valami semleges helyen, aztán Buckynak is jöhet a Bosszúállók-ruha. Próbáltam úgy előkészíteni kettejük felépülését, mintha egy randevúzó párt békítene ki az ember. Natasha ötlete sokkal szakszerűbben és profibban hangzik, de nem állok le szégyenkezni, amiért lekörözött az ötletével, inkább feszülten várom a részleteket Tony reakciójával kapcsolatban.
- Nem, még nem - sóhajtom a kérdésére, s hangom pukkadásig telik bűntudattal. Újabb falatot szakítok le a palacsintahalmazból, hogy a tejszínhabban megforgatva leharapjam a villáról. - Természetesen felelősnek érzi magát minden tettéért, és ő is szeretné rendezni ezt a dolgot Tonyval... De mit mondhatnék neki, hogy rávegyem, bízza rá a fejét valakire, aki hónapok óta üldözi, amiért megölte a szüleit? A legrosszabb, hogy Bucky erre valamiféle vezeklésként tekintete, és még bele is menne, akkor is, ha Tony nem is akar segíteni. De még ha akarna, akkor is kockázatos... De ő belemenne, bármi áron, én pedig nem tudom, készen állok-e rá, hogy talán ismét elveszíthetem. - Annyira belelendülök a monológomba, hogy a végére már csak az egyik szem epret rendezgetem a tányéron, ide-oda tologatom, mielőtt átszúrnám a villámmal. Nem eszem meg, csak Natashára pillantok az étel felett.

stand by || ó, rendezzünk egy kis falrakenést? nyalint


_________________


Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

↷ i still believe in heroes

avatar
∆ Hozzászólások száma :
54
∆ Kor :
33
∆ Tartózkodási hely :
USA



Tárgy: Re: C R O S S F I R E - [Steve&Natasha] Kedd 02 Jan. 2018, 14:40



Crossfire
Steve & Natasha
_________________________
Némileg palástolt megjegyzésem nagyon is egyértelmű, s önmagában nem hordoz túl sok meglepetést a férfi számára sem. Véleményem nem minden esetben rejtem véka alá, s eme cselekedetem pontosan olyan tudatos, mint a tetteim javarésze. Steve vitathatatlanul régimódi, s erre nem csak én hívom fel a figyelmét, hanem a többiek is szeretettel emlegetik fel. Pontosabban emlegették, amikor még egy csapatként szálltunk szembe az egész világgal.
- Ez esetben nem szükséges keresned szavaimban a kétértelműséget Rogers. Egyébként sem áll jól Neked ez a műfaj. - villantok rá egy kellően pimasz mosolyt. A Bosszúállók csapatában a leosztott szerepek tiszták és egyértelműek voltak. Erre törekedtünk, és többé kevésbé sikerült is. Rogers nem éppen a kémkedés szakértője, azonban ezt nem leget hiányosságként felemlegetni. Elvégre rengeteg más olyan szakértelmet tudhat magáénak, melyet mások csak tankönyvből ismernek. A jellemvonásait illetően pedig sokan vagyunk azok, akik példát vehetnek, s tanulhatnak tőle. - Bár igazán hízelgő az, amit mondasz, ezt sokkal inkább magadnak köszönheted. -
Kapom el a pillantását, és ismét átsuhan vonásaimon egy mosoly. Materialistaként nem gondolom, hogy a ház sajátos varázsának köszönhető az, hogy némi melegség szökik a mellkasomba, s a tányéron tornyosuló palacsinták számával egyenesen arányosan növekszik sajátos komfortérzetem is. Ez pedig az egyre kevésbé feszes tartásból, és az újra és újra felbukkanó mosolyok előfordulásából következtethető ki.
A rögtönzött reggeli elkészültével mindketten helyet foglalunk, s a puha és könnyed tészta mellé egy sokkal erősebb, nehezebben emésztető téma kerül terítékre. A viszontlátás okozta pozitív érzések érezhetően elnehezülnek. S annak a bizonyos mosolynak is halovány emléke marad csupán, mely Steve vonásaira rajzolódtak ki a palacsinta, s annak mintája láttán.
- Minden bizonnyal közhelyes lesz az, amit mondok, de a pokolba vezető út is jó szándékkal van kikövezve. - nem okoz meglepetést Steve kérdése, hiszen az óvatos megfogalmazás érthető módon arra sarkallja, hogy többet akarjon tudni. Csak abban nem vagyok teljesen biztos, hogy megtudom adni a kellő információt a számára. - Tony esetében pedig a legjobb példa erre Ultron. A jó szándék vezérelte, de az irányítás idelőtt kicsúszott a kezéből. -
Elhallgatok egy pillanatra, de ahelyett, hogy kihasználnám az alkalmat egy újabb falatra, inkább csak játszok a kezeim ügyében lévő villával.
- Stark vitathatatlanul egy zseni, és sok mindenre képes. Azonban azt is be kell látni, hogy nem láthat mindent előre, nem lehet biztos minden következményben. Nem egy mindenható. Még ha ezt is hiszi magáról. - húzom el a szám kissé kelletlenül. Sajnálom, ha én vagyok az, aki jelen esetben a rossz hírvivő szerepét játssza. Mégis külső szemlélőként, igyekezve megőrizni a két oldal közötti semleges pozíciót, egy kicsit más szemszögből vizsgálom mindazt, ami történik. - Nem feledkeztem meg róla. Ahogyan arról sem, milyen nagy hévvel tudsz harcolni a saját igazadért. -
Jegyzem meg a közbeszúrására, majd egy mindent tudó mosoly kíséretében én is bekapom egy újabb falatot. Steve a szérumnak köszönhetően sokkal lassabban öregszik, nem beszélve a kis jégbefagyott incidensről. A türelem nagyerénye, viszont ha a szívügyéről van szó, egészen másképp viselkedik. Legjobb példa erre, amikor együttes erővel buktattuk meg a S.H.I.E.L.D.-et.
- Természetesen hallani sem akar róla. Mégsem gondolom azt, hogy ez egy veszett ügy lenne. Hiszen neki is az a célja, ami nekem. Újra felépíteni a Bosszúállókat. S most, hogy az egyezmény hatályon kívül került, ismét van esélyünk erre. - Steve feszülten várja a válaszom, én pedig leplezetlenül adom meg számára azt. Nem köntörfalazok, hisz nincs értelme, s egyébként sem az én stílusom. - Saját magával viaskodik. Szeretné, ha ismét a mi köreinkben lennél, de azt is tudja, hogy ez Barnes nélkül nem fog menni. Vagy mindkettőtök, vagy egyikőtök sem. -
Csendben hallgatom a férfi válaszát, mikor a kérdésemre felel, s újabb falatokat fogyasztok el csendben, miközben világos íriszeim mindvégig az Ő vonásain pihentetem. Egyre mélyebbre megyünk a témában, az én arcomon még sincs különösebb érzelem. Ez persze nem a férfinek szól, vagy a témának. Egyszerűen csak ilyen vagyok.
- Mindenkinek kockázatos ez a terv, amint az imént megemlítettél. Nem hiszem, hogy egyből egy agyi és idegi kísérletezéssel kellene nekivágni a kettejük kapcsolatának a rendezésére. Szerintem ezt az egész ötletet pihentetni kellene. Egyelőre semmi sem mutatja azt, hogy szükség lenne erre, hiszen Barnes a Te védelmed alatt áll. Nem is lehetne jobb helyen. - jelenik meg egy mosoly az ajkaim szegletében, de hamar tova is száll, s a vonásaim komollyá válnak. - A könyv Nálad van? -
Mindketten tudjuk, hogy az a kulcs James azon énjéhez, mely Tél katonájaként ismert. Mivel jómagam is próbáltam felelni a kérdésben megemlített tárgyat, arra a feltételezésre jutottam, hogy olyan helyen van, ahol eszébe sem jutna senkinek sem keresni, ez pedig Rogers.
- Beszélned kell Vele erről. Hiszen sokkal könnyebb lenne a dolgunk, ha a két személyből legalább az egyik közreműködőbb lenne. A jelenlegi esélyek szerint ez pedig a barátod lesz. - az sem elvetendő gondolat, hogy Barnes lesz az, akinek majd az első lépést kell megtennie, hisz Tony büszke, és érthető okokból kifolyólag nem fog elsőként békejobbot nyújtani annak, aki megölte a szüleit. - Tudod, hogy nem holmi szentimentális érzések hoztak ide Steve. Ahogyan Tony, úgy én is visszaakarlak kapni. És ha ehhez arra van szükség, hogy Buckyból Bosszúállót csináljunk, hát legyen. -
Vonom meg könnyedén a vállam, ezzel jelezve, hogy az ilyesfajta áldozat részemről nem okoz problémát. Legfőképp, ha elérem vele a kitűzött célt, amit most nyíltan a szemébe mondtam. Nem titkolom el szándékom, hisz nem látom szükségesnek.


 



 
 
_______________________________


 ha így akarsz játszani, én benne vagyok. csak nehogy megbánd.  hmm  -
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

↷ i still believe in heroes

avatar
∆ Hozzászólások száma :
193
∆ Kor :
98
∆ Tartózkodási hely :
○ unknown ○



Tárgy: Re: C R O S S F I R E - [Steve&Natasha] Pént. 05 Jan. 2018, 23:16

Natasha& Steve
Friends are like stars: you can't always
see them, but they're always there.
A munkám során hozzászoktam, hogy mindig talpraesett, önálló, kemény nőkkel dolgozzak együtt, ami eleinte furcsa volt egy hétköznapi, brooklyni srác számára, aki nem a hadsereg szellemében nőtt fel. Bár egy kis csalással sikerült bejutnom és kaptam kiképzést is, valahogy sosem sikerült megtörniük a jellemem, ugyanaz a jóhiszemű, nagy célokat dédelgető, álmodozó srác maradtam, aki nem félt feszegetni a hősök lelki mélységeit sem. Talán mások számára a Bosszúállók csak hivatás, ahol mindenkinek megvan a maga szerepe, és ott meg is kell húzni a határt, én azonban jobb szerettem családként tekinteni magunkra, ezért mindig is foglalkoztatott a többiek lelki állapota, a valódi arcuk a felhúzott becenevük maszkja mögött. Az, hogy Fekete Özvegy, mindent elmond, amire az ember kíváncsi lehet, és úgy láttam, csak kevesen olyan bátrak, hogy be merjenek nézni mögé és megkeressék a valódi Natashát.
Mondjuk azt, aki palacsintát süt a bajtársa konyhájában.
- Ha nem a világ megmentésén fáradozna, őrült tudós lenne belőle - bólintottam egyet értésem jeleként Natasha szavaira, és megengedtem magamnak egy kaján mosolyt, hiszen tudom, hogy nem ezt mondta. Gyenge kísérlet volt csupán, hogy visszacsaljam a mosolyt az arcunkra és enyhítsek a társalgás kényelmetlenül ránk telepedő súlyán. Meg hát Tony olyan könnyedén viccel másokkal, talán nem is sejti, hogy van annyira karakteres, hogy rajta is könnyű a nyelvünket élezni. - Jobban tetszett, amikor még egy oldalon álltunk - teszem hozzá, saját magam pukkasztva ki a buborékot, melyet az előbbi viccemmel kreáltam. Tekintetem elréved a terítéken, mielőtt még folytatnám az evést. Talán az egyezmény eltörlésével hivatalosan is megszűntek köztünk a határvonalak, én mégis úgy érzem, hogy nem egymás hátát tartjuk többé, mint régen, hanem farkasszemet nézünk azt várva, mikor húz a másik újabb vonalat kettőnk közé.
Eszembe jut, hogy talán meg kéne hagynom Buckynak a desszert felét, de nem tudnám megmagyarázni, honnan van, és talán a tudat, hogy Natasha a távollétében itt járt, kényelmetlenül érintené. Meg hát olyan rég ettem ilyen finom palacsintát, hogy elég nehéz leállni vele.
- Makacs tudok lenni - ismerem be, lágyan somolyogva az orrom alatt, ravasz mosolyomat végül újabb falat palacsinta mögé rejtem. Csendben rágódva az újabb falaton hallgatom végig a további szavait. Tony reakciója végül is várható volt, ahogyan az is, hogy az egyezmény eltörlésével ő még nem fog csak úgy tovább lépni a történteken. Sokat jelent, hogy Natasha mellettünk áll, de nem tudom, a többiek hogy vélekednek az ötletemről. Nem vesztem el a bizalmukat azzal, hogy túlságosan ragaszkodom Bucky-hoz? Ez a kérdés újra és újra felmerül bennem, de még így sem vagyok képes megkérdőjelezni saját magam. Függetlenül attól, a többiek hogyan állnak hozzánk, képtelen lennék lemondani Bucky-ról.
Mindig meglep, Natasha mennyire tiszta fejjel tudja látni a dolgokat. Sokáig azt hittem magamról, én is képes vagyok objektív maradni minden helyzetben, de csak áltattam magam ezzel. A nő meglátásai precízek és komolyak, nem győzök bólogatni és ráébredni, hogy igaza van; megint túl gyorsan szeretnék gyógyírt találni egy olyan sebre, ami csak idővel forrhat össze.
- Szóval egy darabig még titokban törsz csak be hozzánk? - mérlegelem a lehetőségeket, cinikusan lengetve a villámon lógó eperdarabot. - Remélem, Tony nem fontolgat ilyesmit... Úgy hallottam, szörnyen főz - A szarkazmus nem mindenkinek jó fedezék. Én kifejezetten ritkán szoktam élni vele, egyrészt mert annál komolyabbnak tartom magam, hogy minden problémát elvicceljek, de van, amikor jól esik hárítani. Az a túlzott felelősség és bizalom pedig, ami ott lappang Natasha megjegyzésében, kifejezetten hárításra szorul. Hiszen hogy tudnék megvédeni valakit, akit már többször is elvesztettem? Miért pont nálam lenne a legjobb helyen? Annál, aki nem csak hagyta lezuhanni a barátját, de aztán a keresést is feladta.
- Nem hiszem, hogy számára létezne "jó hely" - Pokoli lehet úgy élni, hogy a saját elméd a legnagyobb ellenséged. Mindegy, milyen messzire menekülök Buckyval, az emlékei elől sosem lelünk menedékre. Ezért is égek annyira a vágytól, hogy végre tegyünk valamit, ne csak üldögéljünk egy kanapén és a tv-t bámuljuk, terveken agyalva.
A naplóra vonatkozó kérdésre megfontoltan bólintok. A napló miatt már nem kell aggódnunk, de Tonynak igaza van abban, hogy a baj sokkal inkább Bucky fejével és a beleégetett kóddal van. Tudtam, hogy Natashának is igaza van azzal, hogy várnunk kéne, de a vészharang már megkondult a fejemben, és rettegtem attól, mikor bukkan fel valaki, aki a napló nélkül is képes lesz újra belemászni Bucky fejébe.
- Nekem adta. Történt egy kis incidens, és úgy látta, jobb helyen lesz nálam. De Tony szerint hiába semmisítjük meg, a gond Bucky fejével van - megvonom a vállam, kimondatlanul téve hozzá, "nincs mit tenni". Az egész világon senki mást nem ismerek Tonyn, aki bele tudna nyúlni úgy Bucky fejébe, hogy a legkisebb kockázattal törölje ki belőle a kódot. Akár gyors lépés ez a kapcsolatuknak, akár nem, csakis rá számíthattunk.
- Tudom, beszélni fogok vele - felelem végül kelletlen sóhajjal, bár ez inkább hangzik kötelességtudó ígéretnek, mint amikor a srác fogadkozik az anyjának, hogy kitakarítja a szobáját. - Talán neki is süthetnél egy adagot - bökök villámmal a vészesen fogyatkozó palacsintára, és mintegy jelzésértékkel, mennyire ízlik, leszelek belőle egy újabb falatot.
Különös, melengető érzés hallani, hogy vissza akarnak kapni. Hogy Ő is vissza akar kapni. Zavarba hoz, nem tudom, miért, hiszen biztos vagyok benne, hogy a bajtársiasság és a közös munka jegyében értette, mégsem tudok elsiklani afelett, milyen különlegesen hangzik az ő szájából. Képtelen vagyok elfojtani az arcomon szétterülő hálás és boldog mosolyt.
- Hiányzom? - mosolyom a zavar, az évődés és a reménykedés egyvelegét tükrözi, félig vicc, és magam sem tudom eldönteni, mi a másik fele. Lesütöm a szemem, nagyobb falatot szelve a desszertből, és inkább folytatom. - Egyébként hol tanultál meg főzni? Ez amolyan S.H.I.E.L.D.-féle elvárás? - Nem mintha láttam volna Natasha aktáját, de biztos vagyok benne, hogy ilyesmi nem szerepel benne. Hogy terelni próbálom-e a beszélgetést? Lehet. De ha már végre kettesben vagyunk, talán beszélhetnénk egy kicsit egymásról is mások helyett.

angel || vállalom a kockázatot, Romanoff! szív neked


_________________


Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

↷ i still believe in heroes

avatar
∆ Hozzászólások száma :
54
∆ Kor :
33
∆ Tartózkodási hely :
USA



Tárgy: Re: C R O S S F I R E - [Steve&Natasha] Kedd 09 Jan. 2018, 09:40



Crossfire
Steve & Natasha
_________________________
Tudom, hogy Stevenek is pontosan olyannyira szívügye a Bosszúállók, mint nekem. Ha nem jobban. Látom a szemeiben, vonásai apró rezdülésében, s érzem a kiejtett szavakban, ahogyan ezt a témát járjuk körbe, és haladunk egyre érzékenyebb területre. Szükséges lépés ez, nem elkerülhető, és nem is opcionális.
- Nehéz eldöntenem, hogy az általad említett opció, vagy a jelenlegi helyzetünk a jobb. - Rogershez hasonlóan az én ajkaimon is egy kaján mosoly rajzolódik ki. Foglalkozási körtől függetlenül Stark jelenleg is elég őrült, és a bájos természetén mit sem változtatna ama tény, hogy hős vagy éppen magányos életet élő tudós. Arcjátékom a férfi szavaival egy időben szelídülnek megértővé az iménti reakcióból, majd nyújtom előre jobbom, hogy a vállát puhán simítsam végig. - Tudom. -
Engem kevésbé visel meg a kialakult helyzet, mint Őt. Ez pedig jól látszik most kettősünkön is, hisz Rogers vonásait gondterhelt barázdák mélyítik, én pedig megértéssel fordulok felé. Ez nem jelenti azt, hogy egyetértenék a jelenlegi szituációval, épp ellenkezőleg. Csupán másképp kezelem, és az egyenletben is egy teljesen más tényező szerepét töltöm be, mint Ő vagy Tony, esetleg Barnes. Visszahúzva a kezem, nyúlok a villáért, majd könnyedén kanyarintok le magamnak egy falatot, majd eszem tovább, mintha mi sem történt volna. Valójában nem is történt. Csupán nem túl gyakori, hogy bármiféle fizikai kontaktust teremtek egy másik személlyel. Azonban Steve nem csupán egy idegen a számomra. Még ha hónapok is teltek el, mióta utoljára volt alkalmunk így beszélgetni.
A társalgás tovább hömpölyög a saját medrében, s mint mindig, véleményem és meglátásaim most is nyíltan, kendőzetlenül vállalom, nem kerülgetve a lényeget, hanem sokkal inkább kiemelve azt. A makacsságára csak egy halovány mosoly a válaszom, de verbálisan nem felelek semmit sem rá. Igen, Steve kitartó, és hisz az elveiben, elvégre mi bizonyíthatná ezt jobban, mint ahol most vagyunk?
- Szeretnéd ha többször jönnék el meglátogatni Téged? - szólalok meg, miután lenyelem a falatot, majd lassan a férfire emelem a szemeim, s ezzel egy időben mosoly jelenik meg az ajkaimon. - Bemutathatnál majd a barátodnak is. -
Nem mintha gondot okozna, hogy jómagam mutatkozzak be Jamesnek, akivel látásból ismerjük egymást. Én kaptam tőle immáron két golyót, Ő pedig tőlem pár jól irányzott ütést. Csodálatos kezdet.
- Elméleti szinten foglalkoztatja ilyen gondolat, de nem fogja megtenni. - hunyorogva nézek rá, szarkasztikus megjegyzését hallva, elvégre nem gyakran él ilyen fegyverekkel. Sokkal inkább jellemző rám, vagy Tonyra. Azonban kihallom a szavak mögött elbújó valódi tartalmat, s pontosan erre reagálva ejtem magabiztosan a szavakat.  - A saját elméje ellen nem fogod tudni megvédeni. Senki sem képes rá. Azt a harcot magának kell megvívnia. Én már csak tudom. -
A helyzet az, hogy nem Barnes az egyetlen Steve ismeretségi körében, akit az oroszok képeztek ki - saját céljaik elérése érdekében -, és adták parancsba emberek kiiktatását.
- Miféle incidens? - rögtön rákapom a válaszában rejlő kissé bújtatott információra, hisz csak pár szóban említi, de engem bővebben is érdekel. Nem véletlenül tereltem a szót a naplóra. Érdekel, hányadán állunk a piros fedeles könyvet illető információval. Sejtettem, hogy nála van, hisz én is kerestem, és biztos voltam benne, hogy nem véletlenül nem találtam rá. - De csak mert Te kéred. -
Burkolt beleegyezéssel adom meg magam, ami az újabb adag palacsinta kisütését illeti. Semmibe nem tart, nem sütöttem ki az összes bekevert tésztát, és alapanyag is van még, így nincs akadálya. Azt már nem tudom garantálni, hogy Rogers ne falja fel az egészet. Jobb étvágya van, mint emlékeztem.
Azonban van valami, ami sokkal fontosabb, mint a palacsinta, ez pedig az Ő visszatérése. Elvégre ezért vagyok itt. S ha eddig kételkedett volna, hát most nyíltan tisztázom a helyzetet.
- Igen, hiányzol. - pár másodpercig hagyom a kérdését a levegőben lógni, majd egy kedves mosollyal az arcomon adom meg a választ, tőlem szokatlanul lágy (!) hangon. Ennyit a szentimentalizmus hiányáról. Lesüti a szemét, én viszont még mindig Őt nézem. Végül a villám megragadva nyúlok át a tányérjába, és lopok el egy eperszemet, lévén, hogy az én palacsintámról minden gyümölcs elfogyott. - Olyan, mintha Veled együtt eltűnt volna pár súly a józanész felé billenő mérleg tálcájáról. Tony azzal fenyegetett meg a múltkor, hogy ha titkolózom, akkor megvonja a medence használati jogát. Víziót meg inkább hagyjuk is. -
Az elképesztően abszurd helyzet vázolása közben még én is elvigyorodom, majd kissé lemondóan ingatom meg a fejem. Természetesen nem érdekel a medence.
- Ha így volna, Téged nem vettek volna fel. - évődök Rajta egy kicsit most ismét. - A disszidálásomat követően nem igazán jöttek be a gyorséttermi kaják. Így kénytelen voltam pár receptet elsajátítani. -
Ingatom meg a fejem, majd az üres tányéromra helyezve a villát, fonom össze karjaim lazán magam előtt, s dőlök hátra a székben.
- Plusz ezzel a jártassággal könnyebb ismerkedni is. Mégsem dicsekedhetek azzal az első randin, hogy képes vagyok egy mozdulattal eltörni a kezét. - nyalom meg a szám szélét a mondatom befeztével, miközben az a fajta csillogás jelenik meg a zöldjeimben, mely igencsak veszélyes tud lenni. Természetesen nem Rá nézve erről szó sincs. Legalábbis a veszélyről.

 



 
 
_______________________________


 mikor lettél ilyen bevállalos, rogers? nyalint  -
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

↷ i still believe in heroes

avatar
∆ Hozzászólások száma :
193
∆ Kor :
98
∆ Tartózkodási hely :
○ unknown ○



Tárgy: Re: C R O S S F I R E - [Steve&Natasha] Csüt. 25 Jan. 2018, 23:04

Natasha& Steve
Crossfire - you've got one shot
A gyengéd érintés a vállamon Natashára vonzza szemem kékjét, s talán a belőle áradó megértés teszi, de a kelleténél jobban elveszettnek érzem magam. Hagyom, hogy ez a gyengeség néhány pillanatig átjárjon, majd olyan gyorsan pöckölöm félre, amilyen gyorsan jött, hogy újult erővel villanthassam legszélesebb mosolyomat a nőre. Ahogy elhúzza a kezét, különös, hűvös bizsergés marad érintése nyomán, de nem foglalkozom vele.
A célirányos kérdés belém fojtja a szuszt, arcomon megdermed a mosoly, hogy aztán szélesebbre húzódó ajkaim alól kurta, zavart nevetés szakadjon fel. Kár lenne tagadnom, Natasha már évekkel ezelőtt közölte velem, milyen rosszul hazudok - ha valakit, hát őt úgysem ejteném át, így inkább férfiasan és derekasan beismerem:
- Valójában igen, egész jó lenne... - somolygok,  kajánul mosolyogva forgatom az ujjaim közt a villát, miközben lopva a nőt stírölöm, a reakcióját lesve. Barátok vagyunk, jó barátok, teljesen természetes, ha ezekben a nehéz időkben szívesen látnék még több barátot magam körül. Barátságból.
Miért érzem úgy, hogy túl átlátszó vagyok - már megint?
- Amit csak szeretnél - teszem még hozzá, azt remélve, némi torokköszörüléssel és a szemem lesütésével megmásíthatom az elmúlt másfél percet, annak minden kínos pillanatával együtt. A tányéromat stírölöm, bele-beledöfve a villát, és csak akkor nézek fel újból, amikor Natasha hangja arra késztet.
- Egyszer már magára hagytam, még egyszer nem fogom - makacskodok, mint mindig, ha Bucky kerül szóba, ám az utolsó megjegyzése belém fojtja az ellenkezést. Tekintetem rögvest ellágyul, együtt érzés szökik bele, melynek köze sincs a sajnálathoz. Tudom, hogy Natasha erős, de azt is tudom, milyen sebeket takar az ereje, és olykor sajnálom, hogy nem lehetek ott mellette úgy, ahogy Bucky mellett igyekszem. Nem mintha megszállottan küldetéstudatos lennék és a fejembe vettem volna, hogy minden egyes magányos vagy meggyötört lélek megmentése az én feladatom... Inkább csak azokkal törődnék, akik közel állnak hozzám, és ezen a listán Natasha kiérdemelt és kiemelt helyet birtokol.
Mert hát barátok vagyunk, ugyebár. Jó barátok.
- Hát, csak a szokásos... Őrült zsoldosok, megszállott terroristák, néhány orosz... - hadarom lezserül, félvállról, és közben feltűnően kerülöm Natasha tekintetét, egyrészt mert nem nagyon vágyom leszidásra, másrészt meg borzasztóan hazudok. - Elintéztük, semmi komoly - Hanyagul megvonom a vállam, és szeretném, ha ennyivel el is tudnánk intézni a témát. Megoldottuk Buckyval a helyzetet, a napló már jó kezekben, így semmi ok az aggodalomra. Nem szeretném belekeverni ebbe a többieket, mindegy, mennyire segítőkészek, belevalók vagy tökösek. Vagy épp Natasha.
Válasza gyermeki csodálkozást csal ki belőlem, idétlen, bárgyú mosoly jelenik meg az arcomon, meg sem próbálom leplezni, hogy boldoggá tesz a vallomása. Természetesen az a része, hogy a többiek visszavárnak, véletlenül sem az, hogy Neki személy szerint hiányzom. Na jó, talán egy kicsit. Fel sem tűnik, hogy ellop valamit a tányéromról, mert meredten őt bámulom, és szerintem még pislogni is elfelejtek.
- Várj, medence használati jog? Van medencénk? - értetlenül ráncolom a homlokom, és ebből is látszik, melyik részét szoktam főként használni a bázisnak. Nem igazán wellnesselni járok oda, hiszen a teljes felkészültség és az állandó készenlét híve voltam mindig is. A lazítás, mint olyan, elég ritkásan szerepel csak az életemben.
- Főzni bárki megtanulhat, de mégis melyik nő képes egyetlen cigánykerékkel három megtermett katonát ártalmatlanítani? Inkább ezzel kéne dicsekedned az első randin - csóválom meg a fejem, és az utolsó falatok elpusztítása után felkelek a székről, hogy összeszedjem a két tányért. Főzni talán nem tudok, de a mosogatás remekül megy. A két tányérral a kezemben a mosogatóhoz indulok, ám Natasha mellett megtorpanok, lejjebb hajolva annyira, hogy az arcunk nagyjából egy magasságba kerüljön. - Vagy olyasvalakivel randizz, aki már tisztában van a képességeiddel - cinkos mosoly bujkál a szám sarkában, ahogy felegyenesedve mellőle a konyhapulthoz lépek. Bepakolok a mosogatóba, megeresztem a vizet és nekilátok elmosogatni. Ha már volt olyan rendes, hogy süssön nekünk, nem hagyom, hogy ő is takarítson.
- Ti is hiányoztok nekem - ismerem be végül a víz halk csobogása felett, mert túl gyáva vagyok bevallani, hogy valójában inkább Ő. A szentimentalizmus nem nekünk való, és amúgy sem biztos, hogy értékelné az érzelgősségemet, így aztán kibújok ennek súlya alól. - Ha szükségetek lesz rám, ott leszek - A vállam felett lesek hátra Natashára, hogy elszánt pillantásommal erősíthessem meg szavaim komolyságát. Mindegy, hol járok éppen, vagy hogy letettem-e a pajzsot vagy sem. Ha valaha is szükségük lesz rám, a nézeteinktől és az oldalaktól függően ott leszek számukra, hogy segítsek nekik. Bármiben.

bleed the same || az évek teszik... Razz


_________________


Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

↷ i still believe in heroes

avatar
∆ Hozzászólások száma :
54
∆ Kor :
33
∆ Tartózkodási hely :
USA



Tárgy: Re: C R O S S F I R E - [Steve&Natasha] Kedd 30 Jan. 2018, 15:28



Crossfire
Steve & Natasha
_________________________
Az újonnan felvillanó mosoly a vártnál sokkal hamarabb fagy a férfi arcára, mintsem azt Ő maga sejthette volna. Az, hogy egyértelmű kérdésem ily módon zavarba hozza, szórakoztat, ám ezt még véletlenül sem adom a tudtára. A megdermedt gesztust zavart nevetés követi, én pedig kíváncsian figyelem a már jól ismert vonásokat. Válaszát hallva - melynek őszintesége nem vonható kétségbe - ajkam jobb szeglete fentebb kúszik arcomon, ezzel lágyabbá téve vonásaim, ezáltal egy egészen szokatlan arckifejezés jelenik meg. Rogers azon kevesek közé tartozik, aki láthatta már ezt. Wilson házában, mikor feltettem neki azt a bizonyos kérdést a felém irányuló bizalmáról, Ő pedig igennel felelt. Látszólag semmisnek tűnhetett akkor, de számomra fontos pillanat volt, s sokat jelentett. A most elhangzottak pedig azokat a perceket idézi vissza a számomra. Kedves emlék.
- Rendben. - nyugtázom szavait, s végül elrejtem az imént arcomra kiült reakciót egy újabb falat édesség mögé, elszakítva tekintetem a férfiról. Konkrétum nem hagyja el ajkaim, azonban ott rezonál egyetlen szóban minden ígéret, ami ilyenkor felhozható. Újra elfogok jönni, azonban nem kívánom pontosítani, mikor és hogyan fog mindez bekövetkezni. Hisz minden olyan képlékeny még most is, hogy immáron Steve nem egy keresett szökevény. - Ezt észben tartom. -
Meglehetősen kaján mosoly társul szavaimhoz, mikor a férfi - valószínűleg akaratán kívül – igencsak kétértelműen fogalmaz. Megjegyzésem kimondásában az sem gátol meg, hogy az előttem ülő alak a pironkodás jeleit mutatja. Az okát nem teljesen értem, de most erre nem térek ki, hisz a téma egészen más irányba terelődik.
- Nem is kell. - nyugtázom, miként újabb csökönyös megnyilvánulással adja tudtomra ama információt, melyet már én is pontosan tudok. A szavak mögött némi indulatot is vélek felfedezni - nem feltételezésem, hogy nekem szólna ez -, azonban ez a láthatatlan szikra amilyen hirtelen kettőnk közé szökken, oly hamar kimúlik. Elhallgat, én pedig érdeklődve pillantok Rá, s nem várt reakcióval találom szembe önmagam. Szavaim nem múlnak el nyomtalanul. Nem volt célom egyetlen pillanatig sem az, hogy bármiféle együttérzést ébresszek fel benne, az én irányomban, hisz nincs szükségem rá. Sokkal inkább szerettem volna egy halovány párhuzamot vonni köztem és Barnes között. Orosz kísérletek anomáliái vagyunk mindketten, kiket különféleképpen használtak fel. A sors fintora, hogy a mindenki által gyűlölt Tél katonájának sokkal inkább van mentsége a tetteire, mint nekem. Erre azonban nem kívánom senkinek felhívni a figyelmét - legfőképpen Neki nem. Így aztán könnyedén elsiklok az engem érintő témakör fölött, mintha észre sem venném Steve arcára kiülő, empátiát sugárzó vonásokat.
Az incidensre terelődik a szó, tekintetem pedig a férfi arcán pihen. Felvenném a szemkontaktust, ha nem igyekezne olyannyira kerülni a tekintetem. A beszéde zavaros, hirtelen összeszedett, semmit mondó tőmondatok. Késztetést érzek arra, hogy kinyújtsam felé a kezem, s az álla alá nyúlva finoman kényszerítsem arra, hogy a szemembe nézzen. Mégsem teszek semmit sem, csupán tovább nézve Őt, döntöm kissé oldalra a fejem.
- Még mindig borzalmasan hazudsz. - közlöm vele a tényt, színtelen hangon. - Ha bármikor akarsz róla beszélni, én itt leszek. -
Ezzel pedig részemről lezártnak tekintem a témát. Nem követelek további válaszokat, hisz láthatóan nincs ínyére Stevenek ez a téma, s mindazonáltal nem is köteles nekem beszámolnia.  Azonban jobb, ha tisztában van vele, engem nem olyan könnyű átverni. Főleg nem Neki.
- Igen, van. - bólintok egyet, kissé hitetlenkedő mosollyal az arcomon. A legkevésbé sem tartottam attól, hogy kimondjam, hiányolom a társaságát. Én, s a többiek. Miért ne? Csapattársak vagyunk. Harcosok, akik együttes erővel azért küzdenek, hogy ez a világ jobb s biztonságosabb hellyé váljon. Sok időt töltöttünk korábban együtt, s sok élményt szereztünk. Ezt egy egyezmény sem veheti el tőlünk. Azt azonban nem gondoltam volna, hogy a válaszom oly módon meghökkenti, hogy még azt sem veszi észre, hogy galád módon elcsenek egy falatot a tányérjáról. Ez a reakció azonban nem kölcsönös - ami a meglepődést illeti -, hisz a bázis területe hatalmas, Steve pedig sokkal inkább az edzőteremben érzi otthon magát. Ahogyan én is.
- Igazad van, ez a megállapítás kevésbé ijesztő, mint amit az imént mondtam. - szűkülnek össze szemeim, miközben egy kelletlen mosoly vonala húzódik ajkaimon szavait hallva. Azt hiszem, hiba volt felhoznom ezt az egész randevú témát, bár Steve láthatóan élvezi a helyzetet. Karjaim összefonva magam előtt, dőlök hátra a székben, s némán nézem, ahogyan összepakol. A bepiszkolt tányérok nem sokáig maradnak a látószögemben, mert egyszeriben csak Steve arca jelenik meg, ahogyan lejjebb hajol. Érdeklődve pillantok rá, s amikor megszólal, kissé meglepetten vonom fel a szemöldökeim. - Micsoda ötlet Rogers! Erre még nem is gondoltam! -
Csöpög az iróniától minden kiejtett szó, és kissé hitetlenkedve rázom meg a fejem, miközben figyelem távolodó alakját. Ha Steve azt feltételezi, oly sok ismerősöm akad, akik tudják, ki vagyok valójában, nagyon téved. Nem vagyok éppen egy barátkozós típus.
Csend telepszik kettősünkre, melyet végül Ő tör meg, s szavait hallva újabb mosoly jelenik meg arcomon. Felállva a helyemről, könnyed léptekkel indulok meg felé. A szentimentális szavakat felváltja valami egészen más, egy sokkal komolyabb ígéret.
- Tudom.  - veszem fel Vele a szemkontaktust, majd megállva nem sokkal mellette, kezdek el összepakolni. Ami megmaradt, s elfogyasztható élelmiszer, mint tej, vagy éppen a gyümölcsök, a hűtőbe helyezem. Hamar végzek, így még épp időben a kezembe ragadhatom a konyharuhát, s lépek mellé. Ráérősen kezdem el szárazra törölni az általa elmosott tárgyakat.
- Van itthon kávétok? - én sem térképezhettem fel teljesen a készletet, így fogalmam sincs, hányadán állnak, ami a kávét illeti. - Egy csésze fekete mellett elmesélhetnéd, mi van közted és Sharon között. Ha már ilyen nagy randevú szakértő lettél. -
Mert hogy a madarak csiripelnek, és bizony hozzám is eljutott, hogy a nő segített Stevenek, amikor az egyezmény miatti botrány kicsúcsosodott. Mindezt úgy, hogy a saját állását s hírnevét kockáztatta. Én pedig érdeklődő vagyok, elvégre miért ne érdekelne a barátom sorsa, s mindaz, ami vele történik? Ne az én szerelmi életem legyen terítéken. Az kevésbé szórakoztató.

 



 
 
_______________________________


 nem tudom, említettem e, de az érett férfiak az eseteim.  hmm  -
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

↷ i still believe in heroes

avatar
∆ Hozzászólások száma :
193
∆ Kor :
98
∆ Tartózkodási hely :
○ unknown ○



Tárgy: Re: C R O S S F I R E - [Steve&Natasha] Pént. 16 Feb. 2018, 00:21

Natasha& Steve
Crossfire - you've got one shot
Nagyra értékelem a diszkrécióját, már ha így nevezik azt, hogy tudja, hogy hazudok, mégsem erőlteti a témát, mert bízik benne, hogy ha fontos vagy releváns lenne, megosztanám vele. Azért ez a legtöbb nőről nem mondható el, legalábbis a többségük - szerény tapasztalataim szerint - minden egyes apró részletet tudni akar, és egészen megvadulnak, ha ellenállásba ütköznek a másik fél részéről. Szóval, igen, Natasha meg a kimondatlan egyezség köztünk, hogy nem nyaggatjuk egymást, ha az kényelmetlen a másik számára, igenis értékelendő. Mégsem reagálok rá többel, mint egy hálás biccentés, aztán hagyom, hogy a beszélgetés tovább sodródjon egészen más témák felé.
- Sosem késő valami újat tanulni - folytatom a pimaszkodást, még csak meg sem próbálok komoly képet vágni hozzá, gyerekesen somolyogva pillantok le Natashára, mielőtt még eltűnnék mögötte a tányérokkal, hogy kikerülve a látószögéből elmosogathassak. Nem nevezném magam pedánsnak, de a rendet azért szeretem és igyekszem tiszteletben is tartani.
Könnyebb úgy beszélnem, hogy közénk ivódott némi távolság, talán mert az ígéretemnek túl nagy a súlya, és nem akarok gyengének mutatkozni; a pillantását viszont kutatom, hogy sajátommal jelezhessem, komoly az elhatározásom. A Bosszúállók a családom, így függetlenül attól, mennyire állnak szemben egymással a nézeteink, ott leszek és segíteni fogom őket, ha kell.
Vörös kúszik a látóterem sarkába, és vele együtt Natasha alakja is, ahogy mellém lép. Leszegett állal billentem oldalra a fejem, hogy ránézhessek. Ajkam rögtön fölfelé ível a válasza hallatán, de mielőtt túlságosan érzelgőssé válna a helyzet, visszatérek a mosogatni valóhoz. Nekem elég, hogy tudja, és hogy élni is fog a lehetőséggel, ha úgy adódna.
Amint észlelem, hogy rongyot ragad és törölgetni kezdi az edényeket, a csöpögtető helyett már a kezébe adogatom az éppen elöblített tárgyat.
- Felső polc - felelem a kérdésére, de nem várom el, hogy ő intézze a kávét is. Amint az utolsó darabot is átadtam törölgetésre neki, felnyúlok a fejünk felett lévő polcra és leemelem a kávés dobozt. Még csak lábujjhegyre sem kell állnom, hogy elérjem.
- Sharonnal? - Úgy ráncolom a szemöldököm, mintha nem jól hallottam volna a kérdést, pedig tisztán értettem, csak az nem világos, miért pont őt hozza fel, és miért pont most. Nos, igen, a madaraknak volt okuk csiripelni, de ha erre gondolok, épp úgy zavarba jövök, és nem szívesen tárgyalna ki az ember egy csókot olyasvalakivel, akivel szintén elcsattant egy. Vagy talán egyedül csak engem feszélyez ez az egész, nem tudom, de csak ekkor jövök rá, hogy azóta nem is találkoztam Sharonnal. Annyira lefoglalt a Titán és a bujkálás, hogy időm sem lett volna.
- Tudtommal semmi - bököm ki végül olyan bizonytalanul, hogy még nekem is nehezemre esik eldöntenem, füllentek és azért vagyok ennyire átlátszó, vagy valóban fogalmam sincs, hova tegyem magamban a női ismerőseimet. - Jó rég nem láttam már - teszem hozzá, hangosan is folytatva a gondolatmenetemet. - Még meg sem tudtam köszönni neki, amit értünk tett az Egyezmény alatt. Fel kell valamikor keresnem most, hogy a kormány már nem akar levadászni. - Míg élt az Egyezmény, nem csak arra kellett gondolnom, hogy ha elkapnak, bajba kerülhetek, hanem hogy azokat is bajba sodrom, akikkel kapcsolatba lépek. Így aztán kénytelen voltam limitálni, merre mozogtam és kiket kerestem fel. Így azért egy fokkal egyszerűbb, hogy nem kell megválogatnom minden egyes lépésemet.
- Randevúk terén amúgy sem voltam soha szakértő - toldom még hozzá a korábbi témánkhoz, hanyagul megvonva a vállam. Egyetlen randevúm lett volna, azt is lekéstem, vagy úgy 75 évvel. Azóta nem szívesen kísérletezgetek, de ha próbálkoznék is, nem hiszem, hogy pont Sharon lenne rá a legjobb választás, függetlenül attól, mennyire bájos. Egy Carternek már csalódást okoztam, nem akarom még eggyel eljátszani ugyanezt.
- Feketén? - Következő kérdésem már a kávéra vonatkozik, miközben a kávéfőzőt bütykölöm. Elég régi darab, de én ezeket szeretem, habár az itthon lévő még mindig modernebb annál, mint amit a bázison hagytam. Talán meg kellett volna mégis csak fontolnom Tony ajánlatát és elhoznom magammal a gépet. Sokkal jobb szolgálatot tett, mint ez a mostani.
- Dolgozol most valamin? - Szinte mindenről beszélgettünk már, csak erre az egyre nem kérdeztem még rá. Hiába került szóba, hogy én mivel töltöm a napjaimat, valahogy elfelejtettem megkérdezni, hogy Natashával mi a helyzet; talán csak azért, mert Bosszúálló vagy sem, mindig is a titokzatoskodó ügynökök közé tartozott, akik nem szívesen fedik fel még a barátaik előtt sem az adott ügyet. Pedig jó lenne, ha mesélne valami izgalmasat, mert őszintén szólva hiányoznak a közös mentőakciók és bevetések, hiányzik az adrenalin.
- Hopp! - leemelek két tiszta csészét a polcról, ám ahogy a pultra tenném, az egyik véletlenül kicsúszik az ujjaim közül, és ahogy utána kapok, beleakad a tenyerem és sikeresen Natasha felé lököm. Ha elég gyorsak a reflexei, ő még elkaphatja, én sem mondok le róla azonban, de csak késve érek oda, a kezem így a csésze helyett a nő kezére fonódik.

got you || minő véletlen! Very Happy


_________________


Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

↷ i still believe in heroes

avatar
∆ Hozzászólások száma :
54
∆ Kor :
33
∆ Tartózkodási hely :
USA



Tárgy: Re: C R O S S F I R E - [Steve&Natasha] Kedd 20 Feb. 2018, 14:08



Crossfire
Steve & Natasha
_________________________
Egészen halovány mosolyt ejtek, miként hitetlenkedve rázom meg a fejem a válaszát hallva. Nem felelve rá semmit sem, siklik tekintetem az asztal lapjára, mely pont olyan érdekfeszítő, mint minden más, ehhez hasonló hétköznapi berendezési tárgy. Ami azt illeti, nem szorulok éppen segítségre, ha randizásról van szó. Színészeket megszégyenítő módon bújok szerepek mögé, s játszom el azt, amit a másik fél látni kíván. Ez azonban nem több pillanatnyi szórakozásnál, mely hamar egyhangúvá és unalmassá válik a számomra. Az én esetemben elképzelhetetlennek tartom, hogy az őszinteség, s önmagunk felvállalása célravezető lenne. Így marad továbbra is a társas magány, mely osztályrészemül jutott.
Nem engedve, hogy valódi gondolataim kiüljenek arcomra, pillantok fel a férfi szavait hallva. A teher, melyet Steve szavai hordoznak, sajátoménak is érzem. Osztozom benne, Veled. S ezt hűen tükrözi tekintetem, mely az Övébe kapaszkodva forr össze egyetlen pillanatra. A Bosszúállók a mi családunk, és mint minden családban, itt is felmerülnek megoldásra váró problémák, melyeket közösen hárítunk el. Többek között ezért is vagyok itt.
Nesztelenül lépek mellé, s némán teszem a dolgom, mikor is a kezembe ragadom a konyharuhát. Minimális lemaradásom hamar behozom, így felvéve a ritmust, gyorsan végzünk a mosogatással. Igen. Érzek valamiféle meghittséget ebben a hétköznapi tevékenységben, de hamar félresöpröm ezt a buta kis érzést. Steve a kávéért nyúl, én pedig az előzetes felmérésem alapján szerzett információk révén a helyükre teszem a szárazra eltörölt tárgyakat.
Korábban is roppantmód érdekesnek találtam Rogers és a női nem kapcsolatát. Talán éppen ezért tettem próbát folyton arra, hogy összehozzam másokkal. Az egyik ilyen nő Sharon volt, aki az egyezmény körüli káosz kirobbanásakor újfent a látóterébe került. Mindkettőnknek.
- Semmi. - ismétlen vissza a válaszát, s bár vonásaim nem, a szemeim csillogása elárulják, milyen jól szórakozom a férfi reakcióján. Oldalra fordulva, az egyik kezem a pultra helyezem, így támaszt nyerve figyelem Rogers tevékenykedését. Nem utolsó sorban érdekel a kérdésemre adott válasza is. Valójában nem okoz meglepetést, mikor azt mondja, rég nem találkozott a nővel. A legjobb tudomásom szerint - már pedig az információim mindig helytállók -, Sharon nem bujkál. Nem is ez a része érdekel, sokkal inkább az, miként állnak most egymáshoz. - Nem hiszem, hogy elvárja a köszönetnyilvánításodat, azonban minden bizonnyal jól fog esni Neki. Te pedig még mindig egy úriember vagy. -
Pillantok rá hunyorogva, és nem veszek tudomást arról a bennem motoszkáló érzésről, melyet Rogers szavai váltottak ki. Érthető, hogy a történtek után találkozni akar Carterrel. Nem is lepődtem meg ezen kijelentésén. S eme információ elhangzását követően nem kellene éreznem semmit. Nem. Nem is érzek semmit. Miért tenném?
- Valójában nem is kell annak lenned. Vidd el egy kellemes, meghitt helyre, ami nem túlzsúfolt, de nem is a semmi közepén van. Halk zene, gyertyafény és finom ételek. A többi már adja magát. - vonom meg könnyedén a vállam. - Ezzel nem nyúlhatsz mellé. Minden átlagos nő szereti az ilyet. -
Az enyhe grimasz, mely átfut az arcomon tökéletesen mutatja azt, hogy engem nem hoz különösebben lázba az ilyen, de én egyébként sem vagyok az átlag, ha finoman akarunk fogalmazni. Még csak normálisnak sem mondanám magam. Sharon pedig egy kedves nő, igen. Ahogyan Rogers is az. Kedves.
- Kiváló a memóriád. - bólintok egyet, s adom meg a választ a kávét érintő kérdésére, majd lassan kibontakozik egy kissé alattomos mosoly ajkaimon. - A Te korodban ez már igen nagy erény. -
Várható volt arcom mimikáját látva, hogy valami hasonló piszkálódás következik. Természetesen élvezem a helyzetet, hisz rég volt már alkalmam a férfit ugratni. Sok idő telt el, ideje, hogy visszarázódjon a mindennapi ritmusba, nehogy elszokjon teljesen Tőlem. Jobban mondva az éles nyelvemtől.
- Mindig. Hisz ismersz. - ezt az oldalamat mindenképp. A munkám az életem. Élvezem, s kiváló vagyok benne. A céltalanság, a vég nélküli semmittevés nem az én stílusom. Az így elért sikerek pótolják életem más területén lévő hiányosságaimat. Sokan így vagyunk ezzel. - Több ügyem is folyamatban van. A mostani látogatásom is szorosan kötődik az egyikhez. -
Nevezhetjük sejtelmes megfogalmazásnak is, de valójában nem akarok csak úgy vaktában belevágni. A kávé mellett kiválóan megtudjuk majd beszélni ezt is. Szememmel követem a férfi mozdulatsorát, s ahogy leesik a bögre, szemvillanás alatt érte nyúlok, s elkapom. Kiemelkedő reflexeim remek szolgálatot tesznek, ha a törékeny tárgyak megmentéséről van szó. Ámde Steve is hasonlóképpen nyúl a csészéért, gyorsan, de nem eléggé, így az az én kezemben landol, míg a férfi keze a pohár felülete helyett az én kezemre simul. Érintése kellemes, egyfajta biztonságot és melegséget előidéző érzetet kelt bennem. A viszontlátás okozta öröm szentimentalizmusának számlájára írom ezt is.
- Kissé mintha belennél rozsdásodva Rogers. - a kezemre simult tenyerét nézve szólalok meg, majd pimasz mosolyt varázsolja orcámra, pillantok fel Rá. - Örömmel tartok Neked egy felzárkózáshoz szükséges edzést. Csak hogy formába lendülj. Kérned sem kell. -
Könnyedén elvonva kezem, csippentem ujjaim közé a csészét, majd nyújtom át a férfinak, hogy folytathassa azt, amit az imént elkezdett.
 



 
 
_______________________________


 az érett férfi és az őskövület nem ugyanaz Rogers.  kacsint  -
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

Ajánlott tartalom
↷ i still believe in heroes





Tárgy: Re: C R O S S F I R E - [Steve&Natasha]

Vissza az elejére Go down

C R O S S F I R E - [Steve&Natasha]

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére
1 / 1 oldal

Similar topics

-
» Natasha Winmer
» Natasha Romanoff ~ Black Widow
» Anyu, Apu... Ő a főnököm, Amerika Kapitány [Steve&Elise]
» Natasha Romanoff - Fekete özvegy /Foglalt/
» Steve Rogers - Amerika Kapitány /Foglalt/

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Infinity Marvel :: Archívum :: Archívum :: Félbemaradt játékok-