Üdvözlünk az Infinity Marvel frpg oldalán
légy, aki lenni akarsz a marvel végtelen világában
Lépj be közénk
ne rejsd el magad

Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Chatdoboz
oszd meg velünk titkaidat





Itt tartózkodók
ki jár erre?

Jelenleg 6 felhasználó van itt :: 1 regisztrált, 0 rejtett és 5 vendég :: 2 Bots



A legtöbb felhasználó (71 fő) Hétf. 29 Május 2017, 19:54-kor volt itt.



Utolsó posztok
érkezett válaszod?

•• Rakami
írta: Bruce Banner
Today at 00:26
•• home - Steve & Carol
írta: Steve Rogers
Yesterday at 22:30
•• Elkészültem!
írta: Rakami
Yesterday at 16:22
•• Enoros
írta: Peter Quill
Yesterday at 14:12
•• Zren
írta: Zren
Yesterday at 13:49
•• Piroska és a Farkas
írta: Nadine Amita Carlisle
Csüt. 20 Szept. 2018, 22:03



Díjazottaink
A Nyár nyertesei


A nyár férfi karaktere

M'Baku
A nyár nõi karaktere

Natasha
A nyár párosa

Pepper & Tony
A nyár canon karaktere

Steve & Bruce & Rocket
A nyár kedvenc karaktere

Pepper
A nyár saját karaktere

Esther & Vitali
A nyár elõtörténete

Gamora & Herkules
A nyár játéka

A 4. kaland (III. - IV. kör)

Share|
We've been raising hell


Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down

↷ i still believe in heroes

avatar
∆ Hozzászólások száma :
63
∆ Tartózkodási hely :
Attilan │ New York



Tárgy: We've been raising hell Hétf. 13 Nov. 2017, 16:03

We've been raising hell




Nem tudtam megmozdítani egyetlen tagomat sem. Feküdtem a fűben, hátam alatt lassan gyűlt a sötét, meleg tócsa, lélegzetem szaggatottan zihált és szemeim az égboltot figyelték. Nem akartam elfordítani a fejemet egyetlen irányba sem- nem bírtam volna elviselni a látványt, ami smaragdszín íriszeim előtt terült volna el. Az oldalamon húzódó hosszú, mély sebből ütemesen szivárgott a vér, pulzálva terítve be meleg nedvességével a talajt, ami mohón itta magába a folyadékot. Egyetlen szikrát sem lettem volna képes kicsikarni magamból, minden erőmet felhasználtam az ütközetben, amihez foghatót még nem láttam-, holott nem ez volt az első küzdelem, amiben részt vettem. Tagjaim körül sötét zsibongás terjengett, ami lecsendesített, hívogatóan csalogatta pislákoló tudatomat a homályba, én pedig tiltakozás nélkül fogadtam el a rám boruló ködöt, szemhéjaim ólmos súllyal csukódtak le. Könnyű volt elmerülni az öntudatlanságban, kiejthetetlenül könnyedebb és szelídebb, mint beismerni, hogy elbuktam.
Az, hogy mennyi idő telt el, behatárolhatatlannak tűnt- elenyésző foszlányok maradtak meg csupán, amiket nehezen idéztem fel magamban a későbbiek folyamán. Két végtelenül óvatos kar, ami a magasba emelt… a fölöttem hangzó pattanó, feszült szavak… a tompa fájdalom, ami égetett és az éles, keserű, hideg erő, ami testemet eltöltötte, egyesével gyógyítva meg a sérült sejtjeimet.
***
Csupán akkor nyitottam fel szemeimet, amikor ismerős morgás ütötte meg füleimet-, fejemet a hang irányába fordítva néztem a gigantikus méretű kutyára, jobbomban fellángolt a fájdalom, mikor az állat felé nyúltam. De nem számított. Fejét tenyeremnek nyomva dörgölőzött, unszolón, könyörgőn…
- Nem megyek haza, Lockjaw. Még nem. - Erőtlenül szűrtem fogaim között a szavakat és figyeltem, ahogyan az eb körvonalai elmosódnak és köddé válik. Fellélegzem. Megmarkolom az ágy szélét, amin fekszem és izmaimat megfeszítve tornászom magamat ülő helyzetbe, hogy körbe tudjak nézni. Hajam csapzottan lóg az arcomba, türelmetlenül piszkálom odébb ügyetlenül és fókuszálok, ámbár kissé bizonytalannak ítéltetik látásom. Szemöldökeimet összevonva nyúlok oldalamhoz- a felszakadt ruha szövete alatt új bőr húzódik, a sebnek nyoma sincs. Tétován lököm magamat, lábaim meg-megremegnek, de végül meglelem az erőt és kihúzva magamat megindulok. A cél rejtve van előttem, csupán bolyongok, próbálok segíteni ott, ahol tudok. Nem gondolok semmire, gépiesen teszem a dolgomat. A birtokra nyitott kapun keresztül özönlenek a sebesültek, én pedig végül hosszú órák elteltével, vértől maszatosan botorkálok a kúria falához, aminek tövében összerogyok és hátamat a falnak vetem. Kezemben egy flakon vizet tartok, amibe belekortyolok és lehunyom a szemeimet. Üresnek érzem magamat. Felhúzom térdeimet és homlokomat ráfektetem, karjaimmal átölelve és nyelek egyet. Próbálom visszafojtani, leküzdeni és nem kiengedni a démont, de vesztésre állok. Nem érzek diadalörömet, dicsőséget, megnyugvást. Az életek milliói árán megszerzett győzelem keserédes, a bűntudat összeszorította mellkasomat. Többet kellett volna tennem! Idő kell, míg eljut hozzám a közelgő léptek zaja, fejemet felkapva pillantok a közelgőre, akinek alakjában ismerőst vélek felfedezni.
- Gregory. - Lehelem és igyekszem kaparászni acélosságom után.  - Örülök, hogy látlak.   - Folytatom és álló helyzetbe akrobatizálom magamat- legszívesebben eldőlnék a fáradtságtól. Jobbommal beletúrok tincseimbe, majd barnájába pillantok, tekintetemet tovább vezetem szikár, edzett vonalain - sérülések, zúzódások nyomait keresem rajta.



Remélem, tetszett!  szeretés | words: 481 |




A hozzászólást Crystalia Amaquelin összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Hétf. 13 Nov. 2017, 22:54-kor.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

↷ i still believe in heroes

avatar
∆ Hozzászólások száma :
121
∆ Tartózkodási hely :
Xavier birtok vagy egy bár



Tárgy: Re: We've been raising hell Hétf. 13 Nov. 2017, 17:30

Aki még tudott harcolni az átment a kapun, vagy a maga módján távozott a birtokról. Én szakadtan koszosan ültem a fűben, kezeim felhúzott térdeimen pihentek, fejem a föld felé lógattam. Az öntudat és ájulás mezsgyéjén lavíroztam. Nem nem a 3 üveg whsiky az oka ami körülöttem hever. Vagyis de, de azok tartanak életben. Az égetett szesz hatalmas kalória tartalma gyorsan tud beépülni a szervezetembe. Csukott szemmel koncentráltam. Lassan de biztosan éreztem vissza térni testembe az erőt. Mentő egységek érkeztek minden felől. Feltápászkodtam és egyszerű, puritán sátrakat és még egyszerűbb fekvő helyeket készítettem nekik. Az egyik sátor állítása közben valami különösre lettem figyelmes. A birtok talaja úszott a vérben, ezt eddig is éreztem. De valami kis aprócska eltérést éreztem. Ismerős volt. Pici szilánként szúrta a tudatalattimat. Rákoncentráltam. Egy pillanatra lesápadtam amint tudatosult bennem miről, vagyis kiről van szó.
-Edi, gyere velem.
Szóltam egyik tanítványunkhoz. Alig volt 13 éves, de sokkalta érettebb volt a koránál. Egy gyógyító és sok mindent látott, valószínűleg ezért.
-Nem kell, a kezemet hagyd csak. Azt ráérsz kicsinosítani később... Most másnak kell a segítséged.
Húzom vissza az alkaromon tátongó, gyorsan össze fércelt sebre a zakó ujjának maradékát. Nyújtott ruganyos léptekkel siettünk birtok egy félreeső pontjára. Egy ismerős szőke lány hevert egy hullahalom közepén, vérben ázva. Még lélegzett, az a parányi széndioxid felhő amit kipihegett, csalhatatlan jele volt ennek.
Crystaliahoz érve leguggoltam, mintha félig meddig még magánál lett volna. Smaragd zöld szemei kótyagosan golyóztak a helyükön. Egy pillaantra elgyöngülve sóhajtottam.
~Ezek a szemek... istenem...
-Jól áll magának a piros is hercegnő, de legközelebb tartsa meg a szerveinek...

Nem reagált.
-Edi.
Biccentettem és odébb térdepeltm, hogy odaférjen. Úgy tűnt, hogy nem tud segíteni. Csak a sebet befoltozni, de túl sok vért vesztett. agunk alá néztem. Kék és vörös vér keveréke áztatta a talajt. Egy része ami nekem is szemet szúrt a lányé lesz. Nagy levegőt vettem és a földre tenyereltem. Másik kezemet pedig óvatosan a sebre helyeztem, hogy mintát vegyek. Látszólag nem történt semmi, de a lány vérét próbáltam elszeparálni a földtől ami magába itta és az idegenek vérétől amivel összekavarodott. Lassan kiemeltem egy vöröslő gömböt a földből. Elnyúlt hosszasan és egy nejlontasak nőtt köré, vezetékkel meg tűval. Edi kezébe nyomtam, hogy majd kösse be a lánynak. Végtelen óvatossággal nyúltam a lány alá.... Igen alá nyúltam. De csak azért, hogy örömet okozzak neki. Azzal, hogy felemelem a földről és biztonságos helyre viszem. Elindultam vele a sátrak felé, közben Edi bekötötte intravénásan a vért. Crystaliat leraktam a sátorba majd mentem a dolgomra. Az egész házunkat eltüntették a föld színéről, így lassan kisebb nagyobb szüneteket tartva elkezdtem újjá építeni. Félóránként benéztem Crystaliahoz, hogy meg van e. Egy hosszabb szünetben pedig ott aludtam a sátorban a bejárat melletti bőrfotelban. Ja igen, hercegnőnek királyi sátor dukál. Diplomáciai terület. Nem fogja senki sem zavarni. Kivéve ha az a nagy kutya ki nem teleportál a mező közepére, hogy kettesben legyenek míg én alszom. Egy hűvös szellő térített magamhoz. A fejem lüketett a kezem sajgott. Komótosan indultam vissza a sátorba, de a lánynak csak hűlt helyét találtam. Keresni kezdtem. Idővel meglett a lány. Megkönnyebbültem. Olyannyira, hogy a szakadt ruházatomat csapzott külsőmet is elfelejtettem rendbe rakni. Térdtől lefelé a nadrágom már csak cafatokban lógott, a zakóm is inkább egy mellény volt, balomon a könyökömig ért. Alatta szinte a csuklómig egy hosszú vágás éktelenkedett, sok sok öltéssel hanyagul megfércelve. Amikor össze akadt a tekintetünk, egy laza, menő mozdulattal túrtam hajamba ami normális esetben szépen vissza pereg alap helyzetbe. De jelenleg olyan mocskos volt, hogy az égnek meredezett a mozdulattól.
-Megtennéd, hogy nem vérzed össze a falat? Most lett kész...
Próbálok komoly maradni de ha el nem is nevetem a dolgot, egy gyenge kacaj élét veszi az egésznek. Megállok előtte és amikor feltápászkodik segítő kezet nyújtok amit vagy elfogad vagy nem.
-Hercegnő... Én is örülök, hogy láthat.
Rezignáltan mosolygok és fejet hajtok.
-Hajolnék mélyebbre is csak tudja voltak itt ez az invázió, meg katonai támadás, meg egy hercegnő is tönkre vágta a maradék gyepemet amit meg kellett javítani, és meghúztam a hátam amikor bevittem a sátrába miután össze vérezte a gyepet...
Játszok rá egy kicsit a dologra aztán fáradtan sóhajtok és vissza váltok közvetlenre.
-Örülök, hogy egyben vagy...
Tétlenül körbe pillantok. Lenyugodtak a kedélyek. Rövid csöndet követően felötlik bennem a legobb ötlet.
-Nem iszunk meg valamit?
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

↷ i still believe in heroes

avatar
∆ Hozzászólások száma :
63
∆ Tartózkodási hely :
Attilan │ New York



Tárgy: Re: We've been raising hell Hétf. 13 Nov. 2017, 21:49

We've been raising hell




Ujjaimmal megérintem a lábaimon húzódó szaggatott, mocsoktól ragacsos anyagot, mialatt fejemet térdemnek támasztom és lélegzetvételem tempóját erővel szabályozom. Torkom az elfogyasztott folyadékmennyiség ellenére száraz, egy csöppnyi nedvesség sem volt bennem, minden mozdulat fájt-, de nem fizikailag. Kifújtam a levegőt és számoltam a pulzusomat, ezzel próbálva szelídebbre venni a tempót, vajmi kevés sikerrel. Láttam magam előtt lejátszódni a jeleneteket- akkor nem maradt időm elborzadni, vagy félni, csupán cselekedni. Ez azonban korántsem jelenti azt, hogy én olyan erős lennék-, gyomrom apróvá zsugorodik, míg torkomban gombóc kezd nőni, amit nem tudok eltüntetni, míg lelki szemeim előtt láttam összeomlani a toronyépületeket… Hela démonjait, ahogyan a velük szembeszálló mutánsokat mészárolják le… sajátjaim haláltusáját. Áthullámzik rajtam a fájdalom, csalódottság, bűntudat, keserűség együttese. Arrébb vonszolom magamat, végletekig kimerült tagjaim vonakodva engedelmeskednek nekem, de nem tűröm ellenszegülésüket és töretlenül kúszok arrébb, hogy ne legyek annyira a járkálók tekintetének kereszttüzében.
Egyedül akartam lenni.
Mivoltomhoz nem méltó módon veszítettem el páncélom minden egyes apró darabját, tartásom elesettségemet tükrözte. Egy hasznavehetetlen semmi vagyok. Messzire dobom el a görcsösen szorongatott műanyag flakont, mintha bármit is elérhetnék, megcáfolhatnék vele annak az egyszer ténynek a beismerésén kívül, hogy a környezetet szennyezem. Fejemet visszahajtom a térdeimre- nem, mintha így nem kísértenének a rémképek, amik örökre beleégtek az elmémbe. A kreevel és skrullokkal vívott harcok során is meginogtam már, ámbár a csatatéren nem mutatattam jelét a félelemnek. De éjjel, amikor el kellett számolnom lelkemnek a meghozott döntéseimmel… akkor rettegtem. A mai nap után pedig elmém nyüszítve kúszott a lehető legsötétebb odúba, feladva a küzdelmet- gondolatok nélkül nyugtattam lehunyt szemeimet, szívem keserűen pumpálta az ütemet, amíg egy régebbi ismerős érkezése meg nem zavarta önostorozásomat. Kutatón, áthatón mértem végig többször, keresve rajta a sérüléseket- tekintetem elidőzött megrongálódott ruházatából kilógó karján enyésző vágáson, majd feljebb kúszik és összekapcsolódik az övével. Ében pillantásából igyekszem kiolvasni a neheztelést, a haragot, valamit, amivel jól lakathatnám a bensőmben tomboló szörnyeteget, ami lelkemet marcangolja. De nincs ott semmi ilyen.
- Előbb a gyep, most meg ez. Egyébként ez nem az én vérem... Segítettem ellátni a sérülteket. - Motyogom erőtlenül és elfogadom a segítség gyanánt felkínált kezet- a húzó mozdulat hirtelen sok nekem, megborult egyensúllyal dőlök előre és az utolsó pillanatban nyerem vissza irányításomat testem fölött, megakadályozva, hogy elsodorjam magammal. Arrébb lépve próbálgatom megtalálni a biztos pontot, szemöldökeimet összevonva fújom ki hosszan a levegőt, ujjaimmal fülem mögé simítom a vértől ragacsos, fémes illatú tincseket és tágra nyílt szemekkel fordulok felé. Arcom egy árnyalatnyit sápad, a földre pillantva igyekszem feldolgozni a hallottakat.
- Te mentettél meg? Miért? - Érces hangszínemet átitatja a meglepődöttség. Próbálnék mondani még valamit, de csendben hallgatom a szavait és közelebb lépek felé. - Köszönöm.   - Érintem meg vállát futólag, keresem vele a szemkontaktust, megmerevedett arcizmaimnak komoly munkába kerül, hogy a mosolynak egy fakó utánzatát arcomra fűtsék. - Menjünk! - Felelem hezitálás nélkül. Egy ital, talán most segíthet. Másként nem tudnám elviselni a világ darabokra hullását.



Remélem, tetszett!  szeretés | words: 473 |


Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

↷ i still believe in heroes

avatar
∆ Hozzászólások száma :
121
∆ Tartózkodási hely :
Xavier birtok vagy egy bár



Tárgy: Re: We've been raising hell Hétf. 13 Nov. 2017, 23:34

Végig nézek a csapzott nőn.
-Tudom. Csak ugratlak.
Hirtelen emeltem a kezem, hogy kapaszkodót nyújtsak neki, ha netán nem találná meg az egyensúlyát magától. Erre szerencsére nem került sor. Össze is csináltam volna magam, ha rámarkol a sebemre. Bátorítóan pillantok le a lányra. Érezze nincs ezzel semmi gond. De ő csak tovább lép. Pedig az előbb kis híján belém esett egy Hercegnő. Megmosolygom hiszen ezt nem sokan mondhatják el magukról. Meglep a kérdése. Némi sértettséget érzek a hangjában. Összevonom a szemöldököm.
~A hercegnő durci... Végtére is... minden oka meg van rá.
-Tartoztam ennyivel. Ha ti nem jöttök... esélyünk se lett volna megnyerni ezt a csatát. Itt feküdnénk vérbe fagyva mindahányan. Úgyhogy valójában mi tartozunk köszönettel. Én kivált kép, hiszen túl szép vagyok ahhoz, hogy meghaljak.

Húzom ki magam peckesen és karjaimat csípőre teszem, teljesen hiteles önelégült vigyort kanyarintok a számra. Tekintetemből azonban üvölt a fájdalom. A testem még nem díjazza ezeket a hirtelen mozdulatokat. Lassan engedem le pöffeszkedő testtartást. Látom rajta, hogy túlzottan maga alatt van az ilyesmihez. A kezére pillantok, a rászáradt vér egy része átivódik az öltönyöm felsőjébe. Amikor elhúzná, finoman ráfogok. Kezéről szomorú szemeire emelem a tekintetem. Hosszú másodpercekig csak nézem. Az én szemeim sem felhőtlen boldogságról árulkodnak de látszik rajtuk, hogy bizakodom. Elmosolyodom, mire ő is valamiféle grimaszt erőltet magára. Megcsóválom a fejem.
-Ezt még ne erőltesd. Nem megy valami jól. Inkább igyunk.
Finoman átfogom a kezét, ha még nem húzta el akkor jobb alkaromra helyezem a puha kezet. Jelezvén, hogy nyugodtan belém karolhat. Akár rá is nehezedhet.
-Mondtam, hogy ha túléljük, elhívlak randira...
Kacsintok, hogy kicsit bátorítsam. Ha elfogadja az ajánlatot akkor nekiindulunk a városnak. Az épülettől eltávolodva pedig a kezéről lassan eltűnik a vér. Ruhája szakadásainak nyoma vész, a hiányzó részei atomról atomra épülnek újjá a körülöttünk cirkáló levegő egy részéből. Az én ruházatom is ezzel párhuzamosan "regenerálódik". Hajunkból, bőrünkről eltűnik a kosz. Ekkor tudatosítom csak a hajában lévő mintázatot.
-Milyen jó hajad van.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

↷ i still believe in heroes

avatar
∆ Hozzászólások száma :
63
∆ Tartózkodási hely :
Attilan │ New York



Tárgy: Re: We've been raising hell Kedd 14 Nov. 2017, 01:59

We've been raising hell




Figyelem a mellettünk elsietőket, akik még az utolsó utáni pillanatban is erőn felül igyekeznek jót tenni. Hajamba kap a kora esti szél, a rászáradt szennytől nehezen mozdulnak tincsim, de elemelkednek fejemtől. Lehunyom a szememet és jól esik lázasan égő sejtjeimnek a hűvös levegő érintése, felsóhajtok. Lüktet mellkasomban az üresség… Tekintetemet rád szegezem, figyelmesen hallgatlak és kezdem el ingatni fejemet tiltakozón.
- Tévedsz. - Ejtem ki lágyan, minden él nélkül. Nem volt erőm vitázni, csupán le akartam valahová rogyni és nem mozdulni meg hosszú, nagyon hosszú ideig.  - Nem tartoztál nekem semmivel sem, Gregory. Amikor először jöttem ide, a segítségemet ajánlottam- én csupán ennek megfelelően cselekedtem. - A hangosabb zajokra még jelen pillanatban is megmerevedek, holott tudom, hogy az őrült titán immár halott és a háború, mely végtelennek látszott, befejeződött. Félrelépek, hogy elférjenek mellettem a hordággyal és hosszan nézek az összeégett arcú, tudattalan mutáns után, akinek arcára még menet közben ráhajtották a fehér leplet. Fejemet végül erővel fordítom el és függesztem rád pillantásomat értetlenül, amikor eljut tudatomig, hogy kezemet a tiedben tartod fogva és fekteted sajátodra. Más esetben elhúznám a kezemet, de most hálás vagyok a stabilitásért, amit nyújtasz.
- A sérülésed… nem néz ki valami biztatóan. Miért nem gyógyíttattad meg magadat?   -Valamiért engem is meggyógyíttattál, nem értelek. Biztos lett volna rá lehetőséged, ehelyett ijesztő fércelésekkel foltoztattad össze a sebedet, ami így könnyen elfertőződhet. Korholón pillantok szemeidbe, kissé felelőtlennek tartom ezt a lépést kiindulva abból, hogy mennyit áldoztunk fel ma minden egyes életért.
- Randi? - Vonódnak feljebb szemöldökeim meglepetten.  - Nem hiszem, hogy ez lenne a legalkalmasabb pillanat feleleveníteni egy ilyen szokást.   - Vállaim érintik a tiedet sétálás közben, bár nem szándékosan akadályozlak a szabad mozgásban, pusztán kimerültségem révén koordinációs problémákkal küzdök Ajkaim résnyire nyílnak, érzékelem a változást, a bőrömön terjedő anyag szelíd csiklandozását, a rétegek súlyát, ahogyan a föld felé húznak. Zöldjeimmel szikár alakod változását figyelem, ujjaim megrándulnak az alattuk létrejövő anyag tapintásától és elengedem a karodat, enyéimet keresztbe fonom magam előtt. Nem először láttam, ahogyan ezt csinálod, mégis még mindig varázslatnak tűnik számomra. A bókot hallva először hosszú tincseimet veszem szemügyre és meglátom az ében színt a búza szőkében.
- Amikor a Földre érkeztem, befestettem a hajamat- a jel feleslegesen hívta volna fel rám a figyelmet. Könnyebb volt így elvegyülni a tömegben. - Magyarázom, miért nem vehetted észre eddigi találkozásaink során.  - Köszönöm, hogy… Gregory, minek is nevezhetem azt, amit most csináltál? - Kérdezem sután, majd vállait megérintve jelzem neki, hogy a romos épületek között találtam valami olyat, ami eredeti célunknak talán megfelelő lenne. Ingoványos talajra tévedtem, óvatosan lépdelek a törmeléken és szerencsémre az épület ajtaját könnyebben be tudom nyomni, mint hittem volna. Beljebb lépve egy félig-meddig épnek mondható bárban találom magamat, aminek tetőszerkezete félig leszakadva szabad kilátást engedett a sötétedő égbolt felé. A helyiségben kavargó por karcolja tüdőm minden egyes négyzetcentiméterét, tenyeremet orrom elé helyezve mozdítom balomat. A levegő engedelmesen kavarodik fel körülöttünk, elemi energiával gyűjtve össze a szennyeződéseket és a felszínen támadt résen keresztül távozik. Megkönnyebbülten engedem le rögtönzött maszkként szolgáló jobbomat. A bárpultot megkerülve a hűtők előtt rogyok össze, hátamat a pultnak vetem, fejemet pedig megtámasztom, így nézek fel rád.



Remélem, tetszett!  szeretés | words: 514 |


Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

↷ i still believe in heroes

avatar
∆ Hozzászólások száma :
121
∆ Tartózkodási hely :
Xavier birtok vagy egy bár



Tárgy: Re: We've been raising hell Kedd 14 Nov. 2017, 21:30

Futó pillantást vetek csak a sebemre és megrántom a vállam.
-Katona dolog. A gyógyítók ereje véges. Neked pedig nagyobb szükséged volt rá. Ahogy sokan másoknak is.
Ahogy haladunk, vonakodni kezd attól, hogy randinak hívjuk az együtt töltendő időt. Megtorpanok és körülnézek.
-Tényleg elég lehangoló.
Állapítom meg és még egyszer végig nézek a rögtönzött táboron.
-Van egy kocsma a közelben.
Jelentem ki egyhangúan. Aztán úgyérzem ez nem fog jó fényt vetni rám...
-Tapasztalatból hallottam.
Próbálom szépíteni a dolgot némi komolytalansággal majd folytattuk utunkat.
-Értelek... Hogy ezt? Figyelmességnek.
Kacsintok rá.
-Egy hercegnő nem járhat rongyokban. Ha csak nem akar, de ahhoz kezd hűvös lenni.
Valami azt súgja, hogy feltétlenül erre volt kíváncsi. De ezt ráérünk még később is megvitatni. Azért is megyünk egy nyugodtabb helyre. A csata teljesen megreformálta a tájat, szinte rá se ismerek. Vagyis lassanként felismerem, és lesújtó a pusztítás, pedig a birtok már aránylag messze van. Crystalia bök vállba, hogy talált valamit. Valószínűleg magát a bárt. A romokon átvergődve lassan beljebb kerülünk. Szomorúan mértem fel a helyzetet, kívülről még menthetőnek tűnt, de belépve észrevette ma hatalmas lyukat ami a tetőn tátongott. Lemondóan csóváltam a fejem. Ekkor különös érzés kerít hatalmába. A teremben lévő levegő megmozdul. Gyanakvón tekintek Crys-re aki egyértelmű jelét adja, hogy ő áll a dolog mögött. Elismerően bólintok.
-Le a kalappal, otthon is így takarítasz?
Tekintetemmel követem ahogy a pult mögé megy és eltűnik mögötte. Lassan utána indulok, a pultról leveszek két poharat, a bennük lévő koszt kiöntöm, mintha csak cseppfolyós lenne a por. A matt színe oda lesz és csillog, mintha most vettem volna ki a mosogatóból. A polcon végig fut a tekintetem. Majd az hűtőhöz lépek és tenyeremet az ajtajára illesztem.
-Hm...
Tenyeremet lassan benyomom az ajtó anyagába és könyékig elmerülök a hűtőben. Lassan kihúzok belőle egy üveg vodkát. A művelet után a fémborítású ajtó felülete még hullámzik kicsit végül teljesen kisimul. Lassú nehézkes mozdulattal ülök le Crys mellé. A két poharat leteszem a földre lábaink közötti területre, melléjük a vodkát amit addigra lágyan körbefont a dér. Az ég felé emelem a tekintetem. Kicsit előre hajolok, hogy a pult széle ne takarja a kilátást a csillagosodó égre. Végül vissza dőlök a lány mellé.
-Szereted?
Mutatok az üvegre.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

↷ i still believe in heroes

avatar
∆ Hozzászólások száma :
63
∆ Tartózkodási hely :
Attilan │ New York



Tárgy: Re: We've been raising hell Szer. 15 Nov. 2017, 01:22

We've been raising hell




Ámbár dobbant a szívem és tüdőmet újra és újra megtöltötte az oxigén, nem éreztem úgy, hogy valóban élnék. Sötét nap volt ez a mai, meglehet, a legsötétebb az emberiség történelmében- kevésen múlott, hogy ne pusztult volna el minden, ami él. Íriszeim a környezetemet kémlelik, miközben lassan lépdelek előre, kissé lemaradva mögötted. A város máskor idilli képes nem árulkodott a pusztuláson kívül másról. Az épületek többségének nyoma sem volt, csupán a törmelék állt halmokban mindenfelé… vagy ami még őrizte egykori formájának lenyomatát, füstölögve feketítette tovább az égboltot. Éreztem is a hatását, minden levegővétel apró tűszúrások ezreit eredményezte, de nem akartam jelét mutatni.
- Tapasztalatból? - Fordulok feléd értetlenül.   - Értem. - Annyiban hagyom, valamiért nem érzem helyénvalónak, hogy élcelődjek veled. Ajkaimra a nap folyamán most kúszik az első igazi mosolyféle, bár leplezném- nem jellemző rám az érzésem ilyen szintű kimutatása. Melletted valami módon mindig lebukom-, meglátod, hogy valójában mi is jár a fejemben.
- Még azt hiszem, aggódnál értem. -Csúszik ki a számon figyelmetlenül a megjegyzés. Megigazítom kusza tincseimet és hajszálnyival derűsebben lépdelek melletted. Az agónia még mindig préselné össze a mellkasomat, de így, hogy nem egyedül vagyok, könnyebb tartanom magamat. Csöndben fedezem fel a bár belsejét és tisztítom meg óvatosan a levegőt, hogy ne érezzem túlságosan kínzónak a benntartózkodást. Karjaimat felem felé emelem, ujjaimat összekulcsolom és nyújtózok egyet, mélyet lélegezve a friss levegőből. Szinte gyógyír a fájdalomra!
- Előfordul. Hasznos tud lenni, ha az ember uralja a természet erőit. - Pillantok arcodba finoman mosolyogva. Szerettem az erőmet. Nem tekintettem játékszernek, de sokszor ösztönösen használtam a képességeimet, amik szerves részemmé váltak, még akkor is, ha néha nem ment könnyen a kordában tartás. Igazából… még sosem tudtam meg, mi az, amit már nem tehetek meg. Attilanon nem volt lehetőségem próbára tenni magamat, azon alkalom kivételével, amikor városunkat én magam mozgattam meg.
- Az most a legkevésbé sem számít. Csak üssön ki. - Motyogom és rád pillantok. Lehet, hogy most rosszat fogsz gondolni rólam- te nem tudhatod, hogy nem vagyok képes delíriumosan elmerülni az öntudatlanságban. - Most… nem akarok mást, csak leinni magamat. Lehetőleg úgy, hogy elfelejtsem ezt a napot...  - Sötétednek el szemeim és tekintetem karodra esik. Ujjaimmal megtámasztom a földet és talpra állok, majd megkerülve téged hátraszólok vállaim felett.   - Várj egy kicsit!   - Lépteim fürgébbek az eddigieknél és addig kutatok a bár hátsó részében, amíg nem találom meg célomat. Szorosan fogom a dobozt, melléd érkezve letérdelek és kisebb nehézségek árán felnyitom a tetejét, majd kipakolom belőle a szükséges dolgokat. Közelebb kúszok hozzád és kezedet magamhoz húzva hozzálátok lefertőtleníteni a sérülést, majd óvatosan bekötözni. Közben néha felpillantok rád, majd végezetül végigsimítom a kötést hogy ellenőrizzem, megfelelően illeszkedik-e.
- Kész is van. - Keresem a tekintetedet és elmosolyodom, majd visszamászok a helyemre és hátamat a pultnak vetem, tétován nyúlva a pohárért, amit előbb megszagolok, mielőtt belekortyolok.


Remélem, tetszett!  szeretés | words: 464 |


Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

↷ i still believe in heroes

avatar
∆ Hozzászólások száma :
121
∆ Tartózkodási hely :
Xavier birtok vagy egy bár



Tárgy: Re: We've been raising hell Szer. 15 Nov. 2017, 02:24

Elégedettséggel, vagy talán valamiféle örömmel tölt el, hogy ha csak egy árnylattal is, de derűsebbnek látom. Ez már sokat dob a hangulatomon és nem rejtem véka alá. Kérdése, hogy aggódom e érte, kissé váratlanul ért. Röpke másodperceket hezitálok a válaszon.
-Talán így is van.
Vetem még oda félvállról. Egy cinkos mosolyt még megejtek és rápillantok. Ha össze akad a tekintetünk egy kacsintással felteszem az i-re a pontot.
Szótlan maradtam. Kicsit korainak éreztem az erejéről faggatni. Van egy átfogó képem, hogy mit takarhat az ereje, találkoztam már hasonlóval, ami igazán érdekelne azok a korlátai. De nem most. Vagy még nem.
Letörve néztem a lány szemeibe. Úgy éreztem kezdi megint elönteni a bánat. Az üveg felé nyúltam. megragadtam a a kupakot de nem törtem fel a fém perforációt. Kuncogok egyet.
-Hmh... Pedig még csak most jön a jó része...
Mondom vidáman és kezemben recsegni kezd a kupak. Már töltenék amikor várakozásra int. Én pedig szokatlan módon nem feleselek, egyszerűen belefagyok a töltés elegáns mozdulatába. Felvont szemöldökkel követem a mozgását. leteszem az üveget és türelmetlenül dobolni kezdek ujjaimmal a hideg palackon. Amikor matatni kezd hátra dőlök és a tetőn éktelenkedő lyukon keresztül a csillagokat bámulom. Cipője kopogására felé fordulok és már kíváncsian várom, hogy mi volt ennyire halaszthatatlan. A doboz láttán szemeimet forgatom.
~Most komolyan? Épp készülök belülről lefertőtleníteni a sebet...
Zsörtölődöm magamban de szóvá már nem teszem. Van elég baja, talán ez enyhít a melankólián. Felvont szemöldökkel figyelem szorgoskodó kezeit. Őszintén meglep a szakszerű ellátás. Az én rögtönzött fércelésemnél mondjuk sok minden szakszerűbb. Szemöldököm néha megugrik, kezem is megfeszül néha a hirtelen fájdalomtól de némán tűröm. Alkaromon sikló keze után nyúlok. Finoman ráfogok ujjára. Tekintetem az övébe akaszkodik. A gondos kezet magam felé húzom finoman és egy puszit lehelek rá.
-Lekötelezel. Köszönöm.
Mosolygok vissza hálásan és elengedem. Rövidesen ismét a hideg üveget tartom és kitöltök 1 kört.
-Az első kör vodkát Hálából isszuk. Én Hálás vagyok, hogy túléltük.
Emelem koccintásra a poharat, majd mielőtt lehúznám bal kezemet az ő pohara fölé teszem, hogy lefedjem azt mielőtt megszagolná.
-Én a helyedben nem tenném...csak...
Nem is mondok többet, lehúzom az italt és már töltöm a következő kört.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

↷ i still believe in heroes

avatar
∆ Hozzászólások száma :
63
∆ Tartózkodási hely :
Attilan │ New York



Tárgy: Re: We've been raising hell Szer. 15 Nov. 2017, 03:20

We've been raising hell




Fejemet enyhén oldalra döntöm válaszod hallatán, sandán, lopva pillantok rád arcomba hulló hajam alól. Láttam a szemeidben megbúvó bizonytalan kételkedést, ahogyan eltűnődtél, mégis nehezen állom meg, hogy görbéim ne vonódjanak mosolyra. Rám nem jellemző módon kezdek el oda-vissza vándorolni észrevétlenül a hangulati állapotok között, ami nyugtalanságra ad okot. Nem ismerlek még annyira, hogy teljes meggyőződéssel állíthassam, de hajlok elhinni: azért hívtál magaddal, hogy kirángass a kétségbeesett bűntudatban való fuldoklásból. Szeretném elmondani ami nyomaszt, a talaj szintjének préseli szívemet, de ennek most nem volt itt az ideje. Talán, ha kivételesen megoldja a nyelvemet az alkohol…
Különös hangulatban osztozunk, ahogy lépteinkkel átszeljük a gyorsan sötétedő, haldokló város utcáit és eljutunk célunkig. Az ajtót becsukva magam mögött megkönnyebbülök, mintha súlyok tonnáit vennék le vállamról. Tanulmányozom mozdulataidat, ahogyan a hűtőbe nyúlsz, próbálnám elemezni a képességeidet- akármennyire erőltetem, nem tudok dűlőre jutni. Eleinte varázslásnak hittem, azóta hajlok a manipuláció felé, legszívesebben faggatnálak, de… Elsiklom kíváncsiságom felett. Ehelyett cselekszem: mióta megláttam a sérülésedet, azóta zavar könnyelműséged, így ruganyos léptekkel szelem át a termet és szerzem meg a kincset, amivel ideiglenes kifejezhetem a hálát, amit érzek. Aprólékos, odafigyelő mozdulatokkal látom el a sérülést, orromat ráncolom az öltések láttán- még ha nagy sietség közepette is kerültél ellátásra, ennél lehetett volna precízebb munkát végezni. A seb így könnyen felszakad, nincsenek megfelelően elszorítva a részletek… Ajkaimat halk, ingerült sóhaj hagyja el és szorosra húzom a kötést, hogy megfelelően tartson. Ujjaiddal elkapod a kezemet, tekinteted az enyémbe fúródik és a gáláns gesztus láttán egészen apró tűszúrást érzek mellkasomban, megcsóválom fejemet. Szám sarkában megbújik a mosoly, de ezúttal nem engedem felszínre törni- tűnődöm, hogy ez is egy újabb rámenős technika, vagy ezúttal a valós oldaladat láthattam-e.
- Tesszük, amit tennünk kell. - Felelem szelíden és kezedre pillantok, amivel lefedted poharam száját.    - Megtennéd, hogy a szükségesnél nem mocorogsz jobban? Fel fog szakadni a varratod… - Jegyzem meg savanyúan és sötéten pillantok rá, miután koccintottunk ajkaimhoz emelem a poharat és az utolsó kortyig kiiszom a benne magasabb hangon lötyögő, víztiszta folyadékot. Torkomat marja végig az ital és gyomrom görcsbe rándul leérkezése percében.
- Ezt pedig azokra, akik nem élték meg ezt az estét. -Nem érzem azt, hogy jogunk lenne ünnepelni, de azzal sem jutnék előrébb, ha összeomlanék. Szám keserűen rándul meg, meglehet, az előbbinél is könnyedebben tüntetem el a pohár tartalmát. Az alkohol határozottan égeti a torkomat, de nem érzékelek jelentősebb változást. Észreveszek valamit nem sokkal a fejünk fölött megbúvó polcok egyikén. Jobbom ujjai mozdulnak, lágy szelő moccan és löki le a pokrócot, amit a légáramlat óvatosan szétbont a levegőben, én pedig érte nyúlva feléd nyújtom egyik végét. - Hűvös van.   - Jelentem ki a nyilvánvalót és ügyetlen mozdulattal igazítom el rajtad a vastag, puha plédet. Hosszasan hallgatok, beletetkezve a gondolataimba- az egyetlen amit valamennyire érzékelek az a közelséged és a felőled érkező meleg. Végül rekedten, tétován kezdek bele céltalan gondolataim közlésébe... 
- Ha jobban megtervezem a lépéseimet, gyorsabb és ügyesebb vagyok, több embert menthettem volna meg. Talán a katonáim sem vesznek oda. - Forgatom ujjaim között a poharat, aminek oldalán végigfut a jég, mialatt tanulmányozom az alján csordogáló vodkát.  - Felelőtlenül… cselekedtem és ennek meglesznek a következményei. - Távolinak hallatszom, mintha máris fényévekre lennék a földtől és mindentől, ami itt él.  Feléd fordítom a fejemet, de nem nézek rád, egyszerűbbnek tűnik az ajtó fixírozása.    - Megbuktam, nem csak, mint hercegnő vagy hadvezér.   - Te magad is eleget vesztettél, a te otthonod lett kis híján egyenlő az enyészettel és mégis én vagyok az, aki gyermetegen sírja a bánatát neked. - Ennyi élet árán a győzelem inkább veszteség, semmint dicsőség. Ez így… igazságtalan. - Mordulok fel és az üveg után nyúlok kitölteni a következő kört. Csak tompítana már!


Remélem, tetszett!  szeretés | words: 604 |


Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

↷ i still believe in heroes

avatar
∆ Hozzászólások száma :
121
∆ Tartózkodási hely :
Xavier birtok vagy egy bár



Tárgy: Re: We've been raising hell Csüt. 16 Nov. 2017, 00:19

Lassan vonom el a kezemet és a kötésre nézek.
-Még szerencse, hogy...
Kezdenék bele egy légből kapott bókba de ekkor össze akad tekintetünk. Magam sem tudom miért de belém szakad a szó. Csöppnyi ijedség, talán így lehet a legjobban jellemezni azt a pillanatnyi érzést amit Crasytalia tekintete váltott ki belőlem.
~Szóval ilyen lehet amikor leszid az anyukád...
értetlenül szald össze a szemöldököm. Nem értem a saját reakcióimat. Kissé idegen tőlem az ilyesmi. Enyhén össze szűkülő szemekkel nézek a zöldjeibe.
~Ki vagy te lány?
Nem kommentálom a toastot. Egyetértően bólintok és legördítem a második kört. A második kör mindig kellemesebb. Az első és állítólag az utolsó a legrosszabb. Utóbbival sosem találkoztam. Vélhetőleg nem is fogok. Ilyenkor átkozom az erőmet, hogy a tudatalattimban vert tanyát. Nem parancsolhatok neki a testemen belül. Pedig kipróbálnám egyszer, milyen érzés berúgni. Vállat vonok, tulajdonképpen csak magamnak. Felkapom a tekintetem. Megint babrál valamit a lány és kíváncsi vagyok, hogy most éppen mire készül. Érdeklődve figyelem a paplan útját. Elfogadom a felém nyújtott részét. Lezseren az ölemre terítem az én részemet, hogy több maradjon Crystalianak. Nem igazán tudom hova tenni a törődését így csak figyelem a mozdulatait. Akaratlanul is elmosolyodom. Lágyan, jólesik egy kis törődés és jól is áll neki. Apró gesztus, de egy hercegnő esetében ezen milliók élete múlhat. A vodkás üveg izzadása lassan alább hagy ahogy csökken a szoba hőmérséklete. Megint nyugodt csönd borult kettősünkre. Szomorú hang töri meg. Lopva pillantok rá majd előre meredek én is ugyan abba a semmibe amibe ő. Nekem is nehéz kivernem a fejemből az elmúlt órák történéseit. Némán hallgatlak végig. Szinte érzem ahogy felém fordulsz. Én is így teszek, lassan emelem bánatos tekintetem a tiédre. Átérzem a helyzeted. Mielőtt még az italhoz nyúlnál egy szerencsétlen mozdulattal közelebb huppanok. Finoman vállának dőlök és halkan szólalok meg, szinte suttogva.
-Már meg vannak a következményei. Elég triviális ezért nem veszed észre...
Kivárok és tekintetét keresem. ha megvan még egy másodpercet ráadok hatásszünet gyanánt.
-Élünk...
Hagyok időt emészteni a dolgot.
-Nem a dicsőségért harcoltunk... Most nem. Ez a túlélésért ment. Emberek ezrei haltak meg...
Kezemben a pohárra szorítok. Nem hagyom, hogy elfolyjon az ujjaim köz.
-Ártatlanok,... gyerekek...
A pohár éles hanggal roppan össze markomban. Ami a markom csapdájába esett tovább szorítom. Ujjaim elfehérednek a szorítástól. Arcom szinte érzelemmentes, a szemöldököm ráncolom egyedül az erőlködéstől.
Kifinomulnak vonásaim. A kezemet lassan széttárom. A benne lévő üveg víz módjára lögybölődik benne.
-De mi élünk. Túléltük... ami maradt, abból pedig egy új és erősebb emberiség lesz.
Míg ezt mondom a folyékony üveg visszanyeri korábbi, pohár formáját. Vágásnak, sérülésnek nyoma sincs a tenyeremen.
-Megbuktál, ahogy én is. Erősebbnek kellett volna lennem, hogy megvédjem a gyerekeket... Gyenge vagyok. De élek...
Ha engedi még közelebb hajolok hozzá, hogy csak centik legyenek arcaink között.
-Élünk. Így van alkalmam tanulni a hibáinkból és fejleszteni magunkat...
Vissza ülök egyenesbe.
-De nem ma... Ma berúgunk mint az albán szamár... Valahogy...
Húzom el a számat, mert látom, hogy egyikünk vérkeringése sem tartalmaz egy atom alkoholt sem. Általánosságban elmondható hogy derűsebb vagyok, mint a monológom előtt. Felé nyújtom a poharat, hogy kérek bele én is.
-A harmadikat a feleségekre szokták inni...Nekem nincs... Úgyhogy maximum rád koccinthatunk ismét.
Ezzel emelem ismét a poharam.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

↷ i still believe in heroes

avatar
∆ Hozzászólások száma :
63
∆ Tartózkodási hely :
Attilan │ New York



Tárgy: Re: We've been raising hell Hétf. 20 Nov. 2017, 21:48

We've been raising hell




Barnáid vonzzák az én zöldjeimet, mintha sejtjeimig akarnál látni, olyan erőteljesen mélyeszted pillantásodat enyémbe. Nem marad érintetlenül erősnek tartott burkom, hosszúra nyújtott pillanatig csupán íriszeidet látom. Kimarad egy ütem, tekintetemet erővel vonom el tiedről, a legkevesebb feltűnést keltve. Még csak az kellene, hogy észrevedd megingásaimat! Ujjaimmal beletúrok selymes tincseimbe, összekuszálva a lágy összképet. A fekete mintázat megbomlik, gubancos hullámokban omlik hajam vállaimra, hátamat erősebben nyomom a hűvös támasztéknak. Éreznem kell, hogy élek. Minden lehetséges módon tudatomba kell vésnem ezeket a másodperceket, amiket másoktól loptam el. Fejem lassan fordul feléd, ajkaim féloldalas, már-már megvető mosolyba torzulva.
- Élet. - Ejtem ki a szót, mintha csak nehéz súlyt vetnék le vállaimról. - Az, amit elloptam másoktól. -  Szűkülnek össze pupilláim.     - Az olyanok, mint én… Kötelességüknek tekintik, hogy megóvják a gyengébbeket. Ezért érzem árulásnak minden egyes levegővételemet. Én arra esküdtem fel, hogy az életem árán is megvédek mindent, ami él és jó. - Ujjaim végigszánják a pohár száját újra és újra, mintha a hiábavaló mozdulatokkal lenne esélyem visszaforgatni az idő kerekét. Lélektükreidbe pillantok, amikor közelebb férkőzöl hozzám, de nem szólok semmit sem. Túl sok sötétséget hozott magával ez a nap ahhoz, hogy ne értsem meg, mi motivál. Fejemet vállaidra hajtom, majd felemelve a hűtő ajtajának üvegében visszatükröződő mivoltomat vizslatom, hosszan, mintha saját vonásimban keresném a visszaigazolását ártatlanságomnak. Balom ujjai vonakodva moccannak, majd mellettünk egy narancsszín gömb formálódik, finom lángnyelvek kapaszkodnak egymásba valószerűtlen táncot járva. Fejemet ingatom tiltakozásom jeléül.
- Van egy apró hiba a gondolatmenetedben. Az én erőm… egyedül pusztításra képes. Ha akarnám, egy kontinenst is porrá zúzhatnék… Ezzel szemben te visszaadtad a gyerekeknek az otthonukat, a semmiből hozva létre. - Ajkaim lágyan húzódnak mosolyba, majd az üvegért nyúlok és csordultig töltöm poharainkat. Sajátomat ajkaimhoz emelve iszom ki az utolsó cseppig, bár arcom fintorba torzul-, nem tartom ízletesnek az italt, bár nem is ez a szerepe jelenleg. - Ami engem illet, nekem felelnem kell egy teljes hadtest elvesztése miatt…  és a legvalószínűbb, hogy lázadás vádja miatt kerülök bíróság elé.   - Nem mutatom jelét a félelemnek, mert emiatt nem tudtam rettegni. Sosem volt meg rá a lehetőségem, hogy szabadon dönthessek a sorsomról egészen a mai napig-, ami marcangol belülről az a kezeimen száradó embereim vére.
Újra töltök, ha felismerem, hogy te magad is elfogyasztottad a vodkát, melynek üvege lassan üresen fénylett lángjaim világosságában. Válladra helyezve jobbomat segítem fel magamat-, mert bár gyorsan gyógyulok, csodákra én sem vagyok képes.
- A mi világunk… hosszú évszázadokig burkolózott homályba. Az embertelenek holdon lévő dinasztiája… rettegett a földiektől a régi mítoszokból ismert kegyetlenségük miatt. Azzal, hogy ma eltörölték az egyezményt, koránt sem biztos, hogy a gyűlölködést is semmissé tették. - Kinyitom a tároló ajtaját és magamhoz ragadok egy Henessyt, amit feléd nyújtva ereszkedem vissza helyemre és burkolózom a pokróc ölelésébe.


Remélem, tetszett!  szeretés | words: 451 |


Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

↷ i still believe in heroes

avatar
∆ Hozzászólások száma :
121
∆ Tartózkodási hely :
Xavier birtok vagy egy bár



Tárgy: Re: We've been raising hell Hétf. 20 Nov. 2017, 22:41

Noha a szemkontaktus megszakad, továbbra is ámulattal nézem a lányt. Az egészet. Keze lágy mozdulatai megragadják a figyelmem és birkamód követik. A lágyan hulló tincsek a cseresznyefa virágzását is felülmúlják a maga káprázatos színösszetételével.
-Elloptad, vagy odaadták. Tudták mire számíthattak és jöttek. Érted, értünk... Már nem számít igazán.
Vállaimra nehezedő súly váratlanul ér. Lassan nézek rá. Noha ő legfeljebb a tükörből láthatja. Egy hirtelen ötlettől vezérelve egy puszit nyomok a feje búbjára.
-Minket megvédtél.
Fűzöm a gesztushoz tömör kommentárként. A felgyúló lángra terelődik a figyelmem. Látom az egész folyamatot. Még sem tudom teljesen értelmezni. A semmiből jön ez az erő ami fenntartja ezt a folyamatot. Megingatom a fejemet.
-Nem a semmiből...egészség.
Lehúzom a vodkát szinte azonnal.
-Rengeteg oxigénből...egyenértékű csere. A képességem alapja. De te... látszólag a semmiből vagy képes tüzet teremteni. Tápláló tüzet. Ahogy a nap is teszi. Amiből minden anyag fakad. Végső soron az élet is ennek a tűznek köszönhető. Miért zúznál porrá kontinenseket? Ha teremhetsz is egyet? Akár egy békés szigetet. Egy luxus házzal, legalább 3 gyerkőccel... Nem egy hadtest, de kezdésnek megteszi.
Kacsintok rá egy cinkos vigyor fölött és legurítóm a vodka végét. Tekintetemmel követem a mozgását. Amikor feláll finoman ráfogok alkarjára és alulról támaszt nyújtok. Visszatértekor ismét kezemet nyújtom felé, hogy segítsek helyet foglalni. A földhöz közeledve egy ügyes mozdulattal, magam mellé vonom és átkarolom. A mozdulatsorral egyhuzamban a hátára terítem a pokrócot. Kezemet rajta felejtem, ha jelét veszem, hogy esetleg zavarja lassan elveszem róla.
-Az ember gyarló. Gyönge és fél attól amit nem ismer. A legtöbben a megoldást az idegenek elpusztításában látják.
Felnézek a tetőn tátongó lukra és a közepén éktelenkedő hatalmas sárgás égitestre. Rövid ideig elmélázok rajta, majd vissza tekintek Crystaliara.
-Nektek nincs okotok a félelemre. Technikailag nagyon messze vannak attól, hogy ártani tudjanak nektek. Nagyjából 3 mutánsról és 2 emberről tudok aki eltud jutni a holdra gond nélkül. Ebből egyik Tony Stark, a másik valami kattant kislány. Az a fura színes hajú...
Vetek egy alapos pillantást a kezembe került italra. Hüvelyk ujjal lepöckölöm a kupakot. Nem törődve azzal az aprósággal, hogy tekerős a kupak. A felszálló illatmolekulákat mélyne magamba szívom és megkönnyebbülten sóhajtok. Elégedetten bólintok és felé nyújtom, hogy kezdje ő az ivást. Ne makarok pohárral flancolni. Túl macerás.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

↷ i still believe in heroes

avatar
∆ Hozzászólások száma :
63
∆ Tartózkodási hely :
Attilan │ New York



Tárgy: Re: We've been raising hell Kedd 21 Nov. 2017, 00:18

We've been raising hell




Izmaim feljebb vonják szemöldökömet, szavaid már magukban hordozzák az elemi erőt, ami mellkasomat mintha ezernyi apró darabra robbantaná. Ha egyetlen pillanatig is kételkednem kellett volna hűségükben, nem őket hozom magammal. De, mégis… Talán éppen ezért éreztem ennyire fájdalmasnak az önfeláldozásukat. Annak ellenére, hogy áldozatuk nem volt hiábavaló, elvesztésük terhe elviselhetetlennek tűnt. Legtöbbjükkel együtt nőttem fel, a királyi testőrség tagjaiként kísérték végig mindennapjaimat… és nem láthatom többé arcukat.
A lélek gyarló. Tartozzon bármilyen fajú fizikai testhez, ezen a tényen nem hiszem, hogy bármi is változtatna. Vagyok annyira csökönyös és gyermeteg, hogy végletek között cikázva, csapongva kaparásszak emberségem maradéka után, az öngyűlölet és sajnálat között őgyelegve bárgyú módon. Ajkaim résnyire nyílnak, de csupán azért, hogy a hűs üveget hozzáérintve lenyeljem a folyadékot, amitől pillanatnyi bódulatot remélek. Az enyhülés azonban nem érkezik el, hosszú évek alatt először környékez meg a türelmetlen harag metabolizmusom miatt. Szorosan markolom poharamat, ujjperceim fehérednek, fokozott erőm révén hajszálnyi repedések futnak végig az üvegen. Szemeimet lehunyva engedem ki a bent tartott levegőt és keresem tekintetedet, csupán hogy fékezhessem magamat. Hogy elmerüljek. A poharat a földre helyezve fülelek, szinte iszom magamba szavaidat, mozdulatlanul, amíg ajkaid nem érintik fejbőröm fedetlen részét. Egy pillanatra megdermedem, hogy a következőben ellazulva, ajkaimon szkeptikus mosollyal forduljak feléd - arcainkat éppen, hogy elválasztja valamennyi távolság. Pillantásom a tiédet keresi, nem rezzen meg.
- Kedvességed túláradó, de nem szükséges efféle módszerhez folyamodnod, hogy megnyugtass. Sem a tanítványod, sem pedig gyermek nem vagyok. - Nem sérteni akarlak. Egyszerűen apámat idézi a mozdulat, ezernyi sérülést hozva a felszínre- a mögötte fodrozódó érzésről nem beszélve.

- Én csupán manipulálom a természeti erőket, atomi szinten. - Ráncolom össze szemöldökeimet- nem emlékszem a pontos okfejtésre. A terrigenezis után egyszerűen magától adódóvá vált minden-, amit elképzeltem, valóra vált. Nem nehézségek nélkül, de eddig nem történt olyan, amit ne tudtam volna véghez vinni. A mai napig. - - Arra nem lennék képes… hogy életet teremtsek. - Ha nem érezném magamat szörnyen, mulattatna a kijelentésed és vonzana, borzasztó módon. Hálásan veszem a segítő mozdulatot, még nem vagyok ura teljesen önmagamnak. Ahhoz azonban túl büszkeségem megingathatatlan jelen másodpercek során, hogy ismét rád támaszkodjak, lehetetlen- eddigi helyem visszafoglalása során erőt véve magamon huppanok lendületesebben, de nem feltűnő túlzással. Felülemelkedem arcom grimaszba forduló torzulásán, óvó mozdulatod bevallom, megérint. A belőled áradó melegség felé húzódva lopózom közelebb- legalább is szeretném ezt hinni.

- Technikailag… Évszázadokkal ezelőtt szerinted a technika volt az, ami elkergetett minket? -Savanyú kifejezéssel arcomon rúgom odébb az üres üveget és kortyolok bőszen az újonnan bontottból.



Remélem, tetszett!  szeretés | words: 409 |


Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

↷ i still believe in heroes

avatar
∆ Hozzászólások száma :
121
∆ Tartózkodási hely :
Xavier birtok vagy egy bár



Tárgy: Re: We've been raising hell Kedd 21 Nov. 2017, 01:17

Hangyányit húzom, csak el a fejem, hogy az orromat azért ne koccolja le a feje. Halovány, alig látható mosollyal nézek rá. Lassan össze akad a tekintetünk. Mélyen a szemébe nézek, keresgélek agyalok. Mihelyst elhagyják száját az első szavak, mosolyom kiszélesedik, szemeimet lehunyom.
~Megint ez a diplomatikus hozzáállás...
Lassan felnyílnak a szempillák, mögöttük a sötétlő szempár keresi a zöldet. Ráakaszkodik és nem engedi. Próbálja fogva tartani míg a kéz finoman siklik el a lány válla fölött, szinte arcát érem. Kézfejem finoman fonódik tarkójára és a tenyerem óvatosan terül el, hüvelykujjam fültövét éri.
-Még szerencse...
Dörmögöm halkan. Finoman magam felé húzom és lopok egy puha csókot.
-Máskülönben ez most nagyon furcsán venné ki magát...
Kacsintok rá és lassan de biztosan vissza vonulót fújok. Egyenlőre. Ahogy elvonom kezem még végig simítok állkapcsa gyönyörű ívén.

Cinkos, sokat sejtető vigyor kunkorodik arcom felé eső részén. Félig fordítom felé az arcomat. Ki sem látszik a jókedv mögül. Mellkasomat meg-meg rázza nevetés de visszatartom.
-Hidd el nekem... képes vagy rá.
Ezzel ezt a kaput nyitva is hagyom neki, hogy had rágódjon valamin. Ezzel is talán el tudom terelni egy kicsit a figyelmét a mai nap borzalmairól. Ami engem is percről percre lesújt. Akármennyire is próbálok másra koncentrálni. Mindig eltörik bennem valami ahányszor felötlik. Görcsösen próbálok másra figyelni, de sziszifuszi munka. Sokat segít, hogy valaki most közel van. Nemis akárki. Finoman simítok végig a hátán, le majd fel. Finoman vállára fogok és picivel közelebb vonom magamhoz.
Szemeim résnyire szűkülnek. A kérdés elég evidens. Lassan fordulok felé, félve keresve tekintetét.
-Háát... Gondolom a béke reménye...
Komolyodok meg apránként.
-De nem rejtőzködhettek örökké... Előbb utóbb fel kell venni a kapcsolatot a földdel... Előbb, mint utóbb...
Az egyik falra révedek, amelyik mögött az iskola terül el messze innét. Elmélázom és a semmit bámulom. Lassan keresni kezdem Crys tekintetét.
-Nem jössz át?
Csak pillanatokkal később tudatosul bennem a kérdés bugyutasága... Aztán, ha már disznó legyen kövér...
-Apukámék nem lesznek itthon a héten...
Folytatom gyermeteg hangon.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

↷ i still believe in heroes

avatar
∆ Hozzászólások száma :
63
∆ Tartózkodási hely :
Attilan │ New York



Tárgy: Re: We've been raising hell Kedd 21 Nov. 2017, 15:27

We've been raising hell




Nem nevezném távolságnak azt a pár centimétert, ami közöttünk állt, bőrömön éreztem leheleted forró páráját, sötét íriszeid az enyémet kutatták elszántan, mintha csak gondolataim közé akarnál férkőzni. Megmozdítom hát fejemet, hogy megtörjem a pillanat csendjét, de ujjaidba ütközöm. Meglepődve pillantok karodra, az érintés közvetlenségéből nem éreztem ki azt a vigasztaló, óvó jelleget, mint eddig. Húzol, erővel… a következő pillanatban pedig ajkaimon érzem a tiedet, puhatolózó, lágy tapintással. Benn akad a levegő, megdermedem, a pillanat körülöttem lelassul… orromat betölti a belőled áradó illat, ujjaim ösztönösen simítanak végig arcéleden és túrnak bele a sötét fürtökbe tarkód tájékán, míg felveszem a mozdulat fonalát és ajkaim felszínével végigsimítom a tiedet búcsúzóul. A torkomban lüktető pulzustól talán még el is vonatkoztatnék, ha nem érezném még mindig számon a tied mozdulását. Félre fordulva veszek mély levegőt és simítom végig tincseimet, áthúzva őket egy oldalra, hogy ne hulljanak olyan könnyen szemeim elé. Alsó ajkamat beharapva nedvesítem meg és figyelem parázsló, sötét tekintetedet. Régen volt már, hogy ennyire leengedtem volna a védelmemet, hosszú évekkel ezelőtt, hogy hagytam volna tudattalanul is, hogy ilyen könnyedén lavírozzanak a körém húzott akadályokon keresztül. Feszülten engedem ki a levegőt és terelem el gondolataimat, érintésem nyomán az üveg oldalán jégvirágok futnak végig, kékes derengés árnyát vetve arcainkra. Magamhoz emeltem az italt és újabbat kortyoltam- jól esett a változatos íz, az apró jellegzetességekbe könnyebb volt kapaszkodni, mint az erőteljesen domináló alkohol-ízbe.
- Igazi nőcsábászként viselkedsz. - Nyújtom felé az üveget és tűnődve tanulmányozom, vajon mi lehet az, ami annyira mulattatja. - De velem nem lenne egyszerű zöld ágra vergődnöd, Sweetie. - Mosolyodom el udvariasan és a lángnyelvekre függesztem tekintetemet, ujjaimmal végigcirógatva őket, melyek füstként olvadnak szét és siklanak el érintésem nyomán. Államat felhúzott térdeimre helyezem, úgy döntöm meg kissé látószögemet, hogy rád nézhessek.
- - Ha arra gondolsz, akkor van rá mód természetesen… - De nem áll szándékomban fejet hajtani, nővérem szándéka szerint szövetségre lépni házasság révén egyetlen fajjal sem. Főleg nem a kreevel… Iszom ismét, az üveg halkan koppan a hűvös talajon. Valami újfent arrébb húz, körbepillantva konstatálom, közelebb kerültem hozzád és karjaid vállaimon hevernek, tekintetedbe apránként komolyság csempésződik. Fejemet hátra hajtva figyelem a sötét, csillagokkal tarkított égboltot.
- A béke csupán pillanatnyi állapot két háború között. - Legyintek. - Ez már meg is történt azzal, hogy betettem a lábamat a bolygóra. A mai nap után pedig a világ legtöbb pontján tudomást szereznek az embertelenekről.   - Vonom meg vállaimat és felsóhajtok. Gyomrom halk mocorgásából ítélve ideje lenne valami kiadósabb étel után indulnom.  - Csupán idő kérdése, hogy megtudjuk, hogyan reagálnak ránk. Azután, ha minden kötél szakad, legfeljebb a város elköltözik a Holdról egy olyan helyre, amiről az embereknek nem lesz tudomása.   - Szövöm tovább gondolataimat elmélyülten, mialatt jobbomat mocorgó hasamra helyezem.
- Át? Hová át? - Pillantásom kérdésekkel teli, igazán nem értem, hova kellene mennem. Még mindig nem itt járnak gondolataim, így legutolsó megjegyzésed után még jobban összezavarodom és a kordulás hangjára arcom néhány árnyalatnyit sápad…



Remélem, tetszett!  szeretés | words: 482 |


Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

↷ i still believe in heroes

avatar
∆ Hozzászólások száma :
121
∆ Tartózkodási hely :
Xavier birtok vagy egy bár



Tárgy: Re: We've been raising hell Kedd 21 Nov. 2017, 16:35

Érzékelem a pozitív válasz rekaciót. Nagy erőfeszítésembe telik, hogy a helyemen maradjak és megőrizzem a hidegvéremet. Általában kapok az alkalmon, tovább mozdulok, akaratom nyomán pedig a ruhadarabok folyadékként peregnek le a testről. De most valami más. Valami csilingel bennem, nem akarom ennyivel letudni az éjszakát és csak behúzni egy strigulát. Hazavinni egy trófeát. Ó nem. Valami megváltozott... Öregszel Gregory... Tervezetnél így is tovább maradok ajkain. Markom leheletnyivel feljebb csúsztatom, hogy arany fürtjeibe túrhassak. Határozottan, de nem erősen markolok tarkójára. Végül ujjaim elernyednek és egyszerre kezdünk távolodni.
Dicsérete hallatán vállat vonok, mintha nem is érteném, miért tart nőcsábásznak. Átveszem az italt, mielőtt azonban magamba dönteném a tartalmának java részét, végig hallgatom. Becézése szöget üt a fejembe. Levegőt veszek, hogy válaszoljak, de inkább számhoz emelem az üveget és kamatostul bepótolom a lemaradásom. Vissza nyújtom Crysnek.
-Nehogy azt hidd, hogy velem könnyebb...Honey
Sokat sejtető kacsintást dobok felé, nehogy itt elbízza magát nekem.  A tűzre pillantok, nézem ahogy elillan. A megjelenő füst megbolydul és felém száll. Mélyet lélegzek belőle. Imádom a kialvó tűz illatát. Szintén oldalra döntöm a fejem, hogy arccal egymás felé nézzünk.
-Ezt örömmel hallom. Kár lenne veszni hagyni ezeket a szép szemeket.
Dörmögöm kissé tárgyilagosan és próbálok ismét elmerülni a fennemlített smaragdpáros átható színeiben.
Magamhoz veszem az italt. Direkt veszem ki úgy a kezéből, hogy ujjaink érintkezzenek. Csöndbe burkolózva hallgatom, közben az italt kortyolgatom, lassan ez is a végét járja. Elmélázom a lehetséges kimeneteleken. Némi bánat ül ki arcomra. Minket is nehezen fogadnak el, pedig már évtizedek óta tudnak rólunk. Bele sem merek gondolni rájuk miként reagálnának.
-Reméljük a legjobbakat...
Nyújtom felé az italt, hogy kivégezzük ezt az üveget is.
Őszinte meglepettség uralkodik el egész lényemen. Hitetlenkedő mosollyal tekintek, rá biztos csak ugratni akar. De ezek az őszinte szemek végül meggyőznek róla, hogy szó sincs heccelésről, csak nagyon rossz neveltetésről. Fejem csóválom és lemondóan mosolygok. Megsimogatom a hátát majd feje fölött átemelem a kezem. Erőt veszek magamon, hogy a meleg pokróc alól kikászálódjak és felálljak. A hűtőhöz hajolok és átnyúlok az ajtaján. Ekkor figyelek fel a kordulásra. Vigyorogva pillantok vissza a sápadó lányra. Kihúzom az ajtóból és fordulásból felé nyújtom jobbomat.
-Gyere, benézünk a konyhára.
Ha elfogadja lendületesen húzom fel a földről és egészen közel vonom magamhoz. Igyekszem arcunk távolságát minimalizálni.
-Kapaszkodj...
Dörmögöm halkan a talaj mozdul alattunk. Lassan a pult mögötti, üvegekkel kirakott fal felé haladunk. Az anyag lágyan simulva bőrünkhöz enged keresztül magán. Mintha pudingból lenne. A folyamat rövid. Hamar átérünk a fal túloldalára ahol a konyha van. Nem mintha a 3 lépésére lévő ajtó messze lenne. De így akkor is gyorsabb. Illetve a falról leakasztottam egy WHsikyt is. Elengedem Cryst és átadom neki az üveget. A hűtőhöz sétálok és rátenyerelek.
-Megteszi...
Jegyzem meg halkan, inkább csak magamnak. Felnyitom az ajtaját és céltudatosan kezdek el kipakolni belőle zöldségeket és egy adag húst. Megállok a pakolásba és a lányra nézek.
-Vagy süssünk ki egy pizzát?
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

↷ i still believe in heroes

avatar
∆ Hozzászólások száma :
63
∆ Tartózkodási hely :
Attilan │ New York



Tárgy: Re: We've been raising hell Kedd 21 Nov. 2017, 21:36

We've been raising hell




Csöndesen elmélkedek a történteken, hűvös bőrömre húzva a meleget adó pokrócot- bár nem voltam hajlamos a megfázásra, erőteljes és ellenálló szervezetem révén; ez nem jelentette azt, hogy ne kedveltem volna a meleg bársonyos lágyságát. Nyakam halkan roppan a hirtelen mozdulattól, amivel elhúzom fejemet, szám sarkában mintha megbújna egy mosoly, de felülemelkedem rajta. Elvonatkoztatott hömpölygő agóniámtól a közjáték, csöppnyi balzsam volt a felszínen szakadt sebekre, mégsem mertem dédelgetni.
Válaszodat fejbólintással nyugtázom, nem mondok rá semmit sem- láttam már hozzád hasonlókat, akik a helyzetben kínálkozó lehetőségeket megragadva nyomulnak előre és szerzik meg amit akarnak, játéknak tekintve a folyamatot. Nekem pedig nincs kapacitásom az efféle hazardírozásokhoz. A törődés éles ellentétben eszméimmel azonban melenget, ezt be kell ismernem.
- Nem kell aggódnod, a nővérem gondoskodni fog arról, hogy a nép számára előnyös házasságom köttessen. Innentől fogva csupán genetikai szerencsejáték függvénye lesz, hogy az utódaim milyen szemekkel rohangálnak majd. - Tekintetem sötéten csillan meg az újra felbukkanó gondolat miatt, ujjaim futólag érintik a tieidet, mialatt kiveszed kezemből az üveget- hosszú pillantással jutalmazom az akciót, majd engedelmesen közelebb lépek hozzád. Karjaimmal átfogom nyakadat, testünk egészen finoman simul össze, én pedig elhűlve figyelem a padló hömpölygését alattunk, ahogyan a számomra megszokott valóság hullámzik és nyúlik… A falhoz közeledve lehunyom szemeimet és mellkasod felé fordulok- elég volt éreznem a folyamatot, nem kellett látnom is. Átérve az asztal felé lépek és kapaszkodom meg benne, megrovóan nézve feléd.
 - Az ajtón túl egyszerű lett volna átkelni, igaz? - Jegyzem meg pikírtan és az általa elővett zöldségeket és húst pakolom magam elé, míg balommal késért nyúlok, amivel hozzálátok a feldarabolás ősi művészetéhez.
- - Vennél elő serpenyőket? -Pillantok fel sötét szemeidbe és az üvegért nyúlva oltom szomjamat, hogy hamar visszafordulhassak előbbi műveletemhez. Ujjaim végigsimítják az olívaolaj üvegének oldalát, melletted lépve kerüllek meg és gyújtom meg a gázt tenyeremből szökkenő lángokkal.  - - Nem kell aggódnod, megtanultam főzni még évekkel ezelőtt. - Talán az egyetlen közös pont, ami elindította barátságom szárbaszökkenését Bennel, akivel a mai napig tartom a kapcsolatot a Fantastic fourból. AJkaim összébb préselődnek az emlékek felelevenedése során, hátrbb lépve akaratlanul ütközöm neked. Ne haragudj. -  Fordulok el és nyúlok fűszerek után.

Remélem, tetszett!  szeretés | words: 350 |


Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

↷ i still believe in heroes

avatar
∆ Hozzászólások száma :
121
∆ Tartózkodási hely :
Xavier birtok vagy egy bár



Tárgy: Re: We've been raising hell Kedd 21 Nov. 2017, 22:19

Lehangoló a hozzáállása az utód nemzés kérdéséhez. Rosszallóan csóválom a fejem végül vállat vonok. Ez az egyik, ha nem a legnagyobb hátulütője a hercegnői létnek. Arcomról még leolvasható a dolog rosszallása.
-Milyen romantikus...
Jegyzem meg cinikusan egy gúnyos mosollyal megspékelve.
-De megtudom érteni...
Tárom szét kezeimet megadóan. Nekem is pedzegették, hogy atyám egy üzlettársával jóba kéne lennem. Szerencsére hamar megutáltattam magam vele és elég karakán nőszemély volt ahhoz, hogy az apját is jobb belátásra bírja.
Crystalia a vártnál rosszabbul fogadta a kis kalandot. Felvont szemöldökkel néztem rá amikor az asztalnak támaszkodott. Elbizonytalanodtam, hogy jó ötlet volt e. Egy ideig kerestem tekintetét, de amikor össze akadt ismét az a furcsa érzés futott végig rajtam. Félelem? Lehet, abból jutott ki bőven. Jókedv kerekedett a számra, látva hogy amúgy kutya baja.
-Igaz.
Vágom rá fülig érő vigyorral és nekiállok kipakolni a hűtőből. Éppen szóra nyitnám a számat amikor ő kezd el utasítgatni. Ebbe belefagyok. Némán nyílik el a szám. Kezemet megemelem, mutató ujjal fölfelé végül inkább elengedem az egészet. Somolygok és fejet csóválok.
-Ahogy felséged óhajtja.
Balom mellkasomra kerül jobbom pedig oldalra tartva hajolok meg. Ahogy felemelkedek bal kezemben egy serpenyő, mintha csak a zakóm belsőzsebéből húztam volna elő. Bal szemem megrándul a fejembe nyilalló fájdalomtól. Szemeim lecsukom és mély levegőt veszek amit lassan fújopk ki.
~Ésszel Gregory...
Az új serpenyőt a tűzhelyre teszem.
-Gondoltam megfőzöm én de így is jó.
Nyúlok be az egyik szekrénybe. A szekrény ajtó mögött egy luk tátong, illetve egy rozzant serpenyő. Kiveszem és lassan formálódni kezd. A kosz lepereg róla a nyele és lapja kiegyenesedik. Hiányzó részei pótlódnak. Fordulok, hogy a másik mellé tegyem amikor nekem tolat. Formás feneke deréktájékomat koccolja. Szerencsére nem érintett érzékenyen.
-Semmi gond. Köszönöm az érdeklődést, de szerintem nem felelnék meg a Nővéred elvárásainak...
Közlöm teljesen tárgyilagosan és elhajolva mellette leteszem a serpenyőt. Addig hagyom, hogy mondandóm eljusson az agyáig és feldolgozza, hogy mi is történt az imént.
-Ami szerintem másodlagos szempont... Ha bár ha elnök lennék...
Játszadozom el a gondolattal hangosan.
-Nem is rossz ötlet... Szerinted?
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

↷ i still believe in heroes

avatar
∆ Hozzászólások száma :
63
∆ Tartózkodási hely :
Attilan │ New York



Tárgy: Re: We've been raising hell Szer. 22 Nov. 2017, 21:16

We've been raising hell




Karjaimat magasba emelve nyújtóztam és ajkaim szarkasztikus mosolyra húzódtak reakciód láttán. A meglepődés ezúttal távol állt tőlem, karjaimat magasra nyújtva ropogtattam meg csontjaimat és érzelemmentes hangon szólaltam fel.
- Kötelességek. - Vontam meg vállaimat. Személy szerint sosem vágytam romantikus idillre, családra vagy békés, tengerparti viskóra, ahol hosszasan éldegélhettem volna a férjemmel. Egész életemben falak közé zártak és arra neveltek, hogy engedelmes legyek. Ez kevésbé valósult meg, kiváltképp a terrigenezis után, ami sejtjeim legapróbb részleteit is átformálta és színekkel töltötte meg világomat. A rózsás erő, ami ereimben csordogált akkor is körüllengett, amikor nem használtam a képességeimet - a fentiek szerint legalábbis. Mint valami parfüm, ami jellegzetes lenyomatot hagy viselője megjelenésén. - - Ha úgy alakul, önmagamat minden további nélkül félretenném a népem érdekében. Persze… ez nem jelenti azt, hogy nem akarom megélni a szabadságomat és ne harcolnék a saját döntés jogáért. -  Futott ráncokba homlokom és felsóhajtottam, arcéledre pillantva vizsgáltam borongós vonásaidat. A nyíltság, ami alapvető tulajdonságom volt ezúttal a fesztelen őszinteséggel társult és félővé vált, hogy olyan szemcséivel traktállak életemnek, amik a legkevésbé sem érdekelnek téged.
Időm további részében elfoglaltságba merülök, erőteljesen keményítve ingatag lelkemet, hogy amíg készülődöm a főzéshez, ne gondoljak a történtekre. Ne lássam magam előtt az arcokat, a földre hulló vért, a tekintetekből elszivárgó életet és azokon úrrá lévő reszketeg, csontig maró ürességet. Hogy véletlenül se idézzem fel magamban, milyen érzés volt felébredni egyedül, amikor a bajtársaim közül oly sokan vesztették el reménytelin ragyogó fényüket. S végképp, végképp ne gondoljak arra a közjátékra, amivel háborgó, zaklatott lelkedet próbálhattad megnyugtatni. Ujjaim felmarkolják a húst és a serpenyőbe helyezem óvatosan, míg a zöldségek párolásához kezdek. Nem kerüli el figyelmem az elnyúló pillanat, az arcodon végigfutó fájdalom és egy rövid pillanatra megállok a mozdulatsorban.
- Van valami baj? - Lélektükreim áthatón vizsgálják tieidet, a hazugság felismerhető jeleit keresve, de végül úgy döntök, nem avatkozom bele. Folytatom a szeánszot, amivel valami szénhidrátban gazdag ételt igyekszem az asztalra juttatni és csupán késve tűnik fel, hogy hogyan ütköztem neked. Előbb magamon, majd rajtad fut végig tekintetem.
- - Nos, én nem így érdeklődöm. -Mosolyom távolságtartó, enyhén titokzatos, íriszeimben már-már sokat sejtető csillanás villan fel. A villával átfordítom a húsokat és szemöldökeim megemelkednek a meglepettségtől.  - - Még ha talál is valakit, aki megfelel az elvárásainak, annak még mindig el kell érnie, hogy elfogadjam... valamennyire. - Szűröm elgondolkozva szavaimat és gerincemen végigfut a libabőr. Számtalan alkalommal vádolt nővérem szentimentalizmussal, amiért kiállva az igazam mellett szembeszálltam véleményével. Egy hosszú, rugalmasan elnyújtott mozdulattal lépek el előtted és állok meg előtted, ugyan nem rád pillantva nyúlok hátad mögé az üvegért és ajkaimhoz emelve kortyolok a konyha levegőjében gyorsan melegedő italból. Ahogyan végigpillantok az üvegen, oldalán ismét vékony jégréteg fut végig, majd kezeidbe adom az italt és folytatom eddigi tevékenységemet. Vállaim fölül szólok hátra. Abból kiindulva, ahogyan a gyermekekkel bánsz… és amit ma tettél értük, úgy vélem, jó vezető lenne belőled. -  A mártásba kanalat mártva ízlelem meg a barnás szószt. - Vagy esetleg másra lennél kíváncsi?   -  Kérdezem játszott ártatlansággal.

aranyos ölelés | words: 493 |


Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

↷ i still believe in heroes

avatar
∆ Hozzászólások száma :
121
∆ Tartózkodási hely :
Xavier birtok vagy egy bár



Tárgy: Re: We've been raising hell Szer. 22 Nov. 2017, 23:02

Kérdésére nem nézek rá csak összevont szemöldökkel bámulok előre a semmi közepébe.
-Semmiség, megleszek...
Intek felé lezseren és tovább indulok amint a fájdalom elmúlt. Nyoma vész korábbi komorságomnak és visszatér az általános jó kedv. A felszínen mindenképpen.
A pultnak dőlve várok. Az étel illata lassan elér hozzám. Mélyet szippantok belőle és elégedetten hümmögök. Gyomrom meg is kordul válaszreakcióként. Nekidőlök a pultnak, hátam mögött a pulton megállapodnak kezeim és rájuk nehezedek. Tekintetét keresem, be kell valljam az előbbi megnyilvánulása felcsigázott.
-Pedig mindig is kíváncsi voltam, hogy egy hercegnő miképpen érdeklődik...
Kesergek lemondóan, némi játékosságot csempészve hangszínembe. Kíváncsian tekintek fel rá, halovány, kacér mosolyt rejtegetve orrom alatt. Igyekszem elkapni tekintetét, hogy kiskutyaszemeket villantva válaszadásra késztessem...
-Nagyon helyes.
Bólintok egyetértőn. Vonásaim kisimultak és megkeményedtek. Nem is kívánom tovább ragozni a témát. Vékony a határ az önfeláldozás és az önsz*patás között. Kötelesség ide vagy oda. Figyelem mozgását, amint elém ér tekinteté keresem, de hiába. Most valaki mást szemelt ki magának. Mindjárt féltékeny leszek. Nem moccanok amikor mögém hajol csak szememmel követem ameddig a látószögem engedi. Több lehetőség is végig fut az agyamon, milyen egyszerű lenne most meglepetés támadást indítani egy forró csókért. De valami ismét megszólal bennem és maradásra késztet. Sőt egy picit el is húzódóm tőle, hogy jobban az üveghez férhessen. Erre a gesztusra ismét rácsodálkozom. Szokatlan tüneteket produkálok ismét... Elfogadom az üveget, nem is igazán tudatosítom, hogy a kezembe került. Elmerültem abban a felismerésben, hogy a korábbi kellemetlen érzés nem múlik...
~Bűntudatom van? Miért is?
Szavait hallva ocsúdok fel a révületből.
-Azért még lenne mit csiszolni a modoromon...
Mondom lehangoltan és beleiszok a hideg italba. Nagy kortyokban nyelem a maró folyadékot. Nem figyeltem, hogy mennyi volt benne de végül az üveg alja üresen koppan az asztalon. Utána jövök rá, hogy valójában elég sok volt még benne. Kérdésében gúnyt érzek és jogosnak is tartom. Bólogatok is. Szerencsémre háttal áll nekem így nem látja civódásomat. Szavakat keresek és próbálom őket megformálni de valamiért nehezemre esik.
-B...Bocsánat... A korábbi miatt...Illetlenség volt.
A kellemetlen érzés enyhülni kezdett. Rosszallón csóválom a fejem. Nem vagyok hozzá szokva, hogy ilyesmit csinálok. Próbálom elhessegetni a dolgot.
-Bármennyire is jó volt.
Bukik ki belőlem akaratlanul. Összeráncolom szemöldökeim. Fáradtan, hangosan sóhajtok és ellököm magam a pulttól.
-Inkább hozok még inni.
A hosszabb utat választom és az ajtón megyek. A hűtőt is feltárom és úgy kezdek el kutakodni benne. Kell egy kis idő, hogy össze szedjem magam. Gondolataimat próbálom elterelni. Ez félig meddig sikerül is.
A mélyhűtő részében egy igazi kincsre lelek. Egy 80%os alkohol tartalmú Rumra. Stroch rum. Édes és veszedelmes. Ez fog kelleni. Megragadom és vissza indulok a konyhába. Útközben kiszúrok egy borhűtőt. Felnyitom és belenézek. Kivezsek egy üveg fehér bort. Illetve a pultról elveszem a bornyitót. Az ajtóba fejbe vágnak az illatok.
-Hm... Isteni illatok!
Beszambáztok. A Rumot leteszem a pultra a bort pedig kezelésbe veszem, hagyományos módon a bornyitóval. Amin cuppan a dugó Crys mellé lépek.
-Szabad?
Emelem a bort és ha beleegyezik akkor egy kicsit meglocsolom vele a húst. A Bort vissza dugózom és leteszem a rum mellé amit felkapok és letekerem róla a kupakot. A fém kupak és a zárjegy jelelgzetes recsegése jelzi, hogy feltárult az eddig bontatlan ital.
-A gyerekekre visszatérve... Időnként kicsit nehezen boldogulok velük egymagam... meg nem vagyok biztos abban, hogy jó példával járok előttük...
Lépdelek Crystalai mellé és felé nyújtom a deres sötétbarna üveget a maga fenyegető narancssárga címkéjével, rajta a hatalmas fekete 80-as felirattal.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

↷ i still believe in heroes

avatar
∆ Hozzászólások száma :
63
∆ Tartózkodási hely :
Attilan │ New York



Tárgy: Re: We've been raising hell Hétf. 27 Nov. 2017, 21:26

We've been raising hell




Visszagondolva az eltelt hosszú, vontatott és kegyetlen órákra… A számomra felidézhető percek közül vajmi kevéssel tudtam volna elszámolni, ahol ne használtad volna a képességeidet. Csodálkozom, hogy még képes vagy mozdulni, izmaid még nem adták fel a küzdelmet teljesen és szembogaradban az a játszi könnyedség villog, amivel kis híján képes lennél elhitetni velem a mai nap puszta hallucináció volt, rossz álom. Óvatosan terelem el figyelmemet, nyilvánvalóvá vált, hogy pillanatnyi gyöngeségeden nem akarsz velem osztozni. Ezt megértem, én sem szívesen engedtem bepillantást vastag falakkal körbevett bizonytalanságomba, kiváltképp egy olyan különös embernek, mint amilyen te vagy. Minden mozdulatod azt sugallja, önmagadat szórakoztatod a szálak mozgatásával és egy rövid pillanatig még én magam is segítségedre voltam ebben…
- Nincs kétségem afelől, hogy számtalan hercegnő kegyei közül válogathatsz... - Mondandóm nyomatékosításául még rád is pillantok, majd érdeklődésemet újra az ételnek szentelem. Tagjaim nehezek, azt az érzést keltik bennem a mozdulatok, mintha egy medence mélyén, vízzel körülölelve próbálnék egyre gyorsabban futni. Gyorsan gyógyulok, lépésenként érem utol magamat, de ez már nem a fizikai kimerültségről szól. Az utolsó csöpp lélekerőm is messzire szivárgott belőlem, ha akarnám, sem lennék képes fellépésemmel mivoltomat igazolni. Bár talán még felfedezhető a tört elegancia, a megesett büszkeség abban, ahogyan ruganyosan mozdulva terítek meg. - Nem volt illő, valóban… -  Félbehagyom a mozdulatot és lesütöm tekintetemet, kezeimben a két tányér pihen, amibe rögtönzött vacsoránkat szántam porciózni. - De nem tiltakoztam ellene. - Fordulok el összevont szemöldökökkel. Ha azt mondanád, elhinném, hogy hangomból kiérződik az értetlenség. Azért azt mégsem vagyok képes megállni, hogy félig megemelt fejemmel ne kövessem alakodat, ahogyan a szomszéd helyiségbe sietsz, mintha menekülnél. Annak pedig külön örülök, hogy nem láthatod, az akaratlanul (?) előbúvó megjegyzésed okán ajkaim rakoncátlan mosolyra húzódnak. Ami gyorsan lehervad, amint hangod elemi erővel szeli apró darabokra a helységben uralkodó csendet. Arrébb lépek a tűzhelytől, szabad utat engedve neked, ezzel jelezve, cselekedj belátásod szerint. Sosem voltam válogatós, az étkezést nem tekintettem szeánsznak, pusztán egy szükséges folyamatnak ahhoz, hogy képes legyek tovább menni és tenni a dolgomat. Saját magam miatt nem sűrűn foglalkoznék ennyit az étel elkészítésével-, évekkel ezelőtt, Attilanon vagy a kreek egyes városaiban sem töltöttem ilyenekkel az időt. Ha nem lett volna a Fákyla, akkor talán sosem szánom rá magamat arra, hogy a konyhaművészettel foglalkozzam… Teljesen idegen volt tőlem.
- Remélem, az íze is elfogadható lesz. - Pillantok mély, kifejező barnáidra. Megkörnyékezett a gondolat, hogy ha talán nem is nyeri el tetszésedet, neked nem okozhat problémát feljavítani a zamatot. Hangulatom árnyalatokat sötétedett az elképzelésre, nehezen birkóztam meg a hirtelen felbukkanó nehézkes, sötétes érzéssel. De nem hagyod, hogy sokáig boncolgassam a rajtam úrrá levő borongós hangulatot, visszakanyarodsz beszélgetésünk azon részéhez, amivel kapcsolatban talán én kevésnek bizonyulok.
 - Nem hiszem, hogy a megfelelő személyhez fordulnál ezzel kapcsolatban tanácsért. - Derekammal megtámasztom a konyhapultot, karjaimat keresztbe fonom melleim alatt és figyelem, ahogyan a hús puhul a borral felhígított mártásban. -  Nálunk teljesen máshogy történik minden… Mint a legtöbb bolygón. - Vonom meg vállaimat és nyúlok az üvegért, amiből lassan kortyolok, barátkozva az ízzel és az alkohollal, ami  végigmarja torkomat, végül feléd nyújtom a rumot rejtő üveget.  - Ami engem illet, én csupán védelmezni és tanítani akarom azokat, akiket módomban áll. Tisztelet, hűség, szeretet, elköteleződés, tapasztalat. Nélkülözhetetlenek az életben maradáshoz.   -  Rám rivallhatsz, hogy mennyire szentimentális vagyok- nem te lennél az első-, de erősen állom a tekintetedet, szinte várva, hogy próbáld megcáfolni a szavaimat.

aranyos ölelés | words: 552 |


Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

↷ i still believe in heroes

avatar
∆ Hozzászólások száma :
121
∆ Tartózkodási hely :
Xavier birtok vagy egy bár



Tárgy: Re: We've been raising hell Hétf. 04 Dec. 2017, 18:24

-Remélem a következőnél se fogsz.
Kacsintok még vissza az ajtóból mielőtt eltűnnék a másik helységbe alkohol utánpótlásért. A témát ezzel ennyiben is hagyom. Igyekeztem játékos hangnemben kifejezni magam. Ezzel mintegy plátói pozícióba helyezni egy következő csókot, vagy akár egy rendes randit.

Mélyet szippantok ismét a levegőbe.
-Ha elfogadható nem is lesz...
Kezdek bele kissé lehangoltan majd kivárok néhány hosszú másodpercet. Majd derásen folytatom.
-Abban biztos vagyok, hogy Embertelenül finom lesz.
Talán nem illik ezzel viccelni, de valamivel oldanom kell a borongó hangulatot. Másfelől pedig biztosra veszem, hogy szóvá teszi majd nem tetszését amennyiben úgy van. Átveszem tőle az üveget és mélyet kortyolok az italból. Közben végig tekinteté keresem. Még amikor az erős italt hátra döntöm. Legalább félszememet rajta tudom tartani. jelezvén ezzel, hogy figyelek. Lassan engedem le az italt és nagy szemekkel meredek rá. Szavaitól csillogni kezd tekintetem. Szinte átszellemülve hallgatom, észre sem veszem de aprókat bólogatok is. Mondandód végére érve felocsúdok. Leesett államhoz nyúlok és feltolom. Aztán rögtön vissza esik, mint egy diótörőé és meghúzom ismét a rumot. Az üveget feléd nyújtom.
-Gondolkoztál már azon, hogy a felnövendő nemzedéknek is átadd ezeket az értékeket?
Térek át egy kicsit hivatalosabb, diplomatikusabb hangnemre, teljesen akaratlanul. Kicsit várok, hogy ülepedjen a kérdés, majd elkezdem kifejteni bővebben.
-Kicsit átfogalmazom a dolgot. Tudnál ilyenre tanítani nagyhatalmú vásott kölköket? Akiket egyiszákos, nem törődöm sznob próbált a helyes útra téríteni ellenpéldákkal?
Ismét várok. Ha látom, hogy kezdi kapizsgálni, folytatom.
-Tudom eddig nem túl kecsegtető ajánlat... Ezért az előbbire kicsit visszakanyarodva..... túlbecsültél. Nem sok hercegnőt ismerek akik közül "válogathatnék"...
Ejtem a szót maró gúnnyal, darabosan. Nem tetszik különösebben ez a kifejezés ezért kézjelekkel is macska körmözöm.
-De annak az egynek akit ismerek, még feltudok az előző lehetőség mellé ajánlani egy olyat, hogy azt az illetlen dolgot...esetet... témát... még akár figyelmesebben is... körbejárhatjánk. Amolyan... kiegészítésként.
Kezeim finoman járnak ide oda, végig tenyérrel felfelé mutatkozva, körkörös mozdulatokat téve. Fejem is ide-oda jár ahogy keresem a szavakat amiket ha megtalálok a szemeibe mondok. A sűrű gesztikuláció közepette apránként lopom köztünk a távolságot, ezzel együtt hangom is elhalkul. Ha csak nem fogja menekülőre, ismét egészen közel kerülök hozzá.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

↷ i still believe in heroes

avatar
∆ Hozzászólások száma :
63
∆ Tartózkodási hely :
Attilan │ New York



Tárgy: Re: We've been raising hell Szer. 06 Dec. 2017, 01:03

We've been raising hell




Legszívesebben egy mély sóhaj szakadna fel mellkasomból, de nem engedek neki utat törni. Vitathatatlan a zavar, ami apró hullámokban lepett meg társaságodban a csók óta… Nem, mintha komoly jelentőséget mernék tulajdonítanék neki. Elég filmet láttam már itt tartózkodásom óta ahhoz, hogy téged is társíthassalak ahhoz a csoporthoz, akik csupán játéknak tekintik az efféle dolgokat. Ezzel pedig nem is lenne semmi probléma! Ha én magam ne gyengültem volna el arra a pillanatra, amíg tartott. Szótlanul hagyom a lebegni kijelentésedet, úgy téve, mintha nem is hallottam volna, bár ezt te a másik helyiségből nem igazán láthatod.
Nyakamat halkan ropogtatom és a fakanállal kezemben pillantok rád hosszan. - Micsoda sziporkázó humor. - - Sejtem én, hogy fényt csempésznél a sötétedő égboltra, én azonban görcsösen kapaszkodom az eltelt nap által hozott eseményekbe, a felvillanó képekbe, amik apránként mozdítják meg és semmisítik meg mindazt, amit magaddal hoztál könnyed játék gyanánt. Nem vagyok olyan rugalmas, hogy képes legyek kizárni a világot, ami teljességével omlott vállaimra. Ezzel pedig meglepem magamat! Hiszen annyiszor megtettem már eddig, amint kabinom ajtaja bezárult mögöttem, levedlettem az érzelmeket magamról és üres bábként hullottam az ágyamra, hogy álomtalan álomba merüljek. Ezúttal azonban ott üvöltött minden másodperc bennem, elemi erővel szaggatva szívemet. Ajkaim megrándulnak a gondolatra, hogy mennyire bánom, amiért csupán a fizikumom képes gyorsan regenerálódni. Fejemet előre hajtva szívom be mélyen az étel illatát, ismételve az eddigi mozdulatokat és feléd sandítok. Valóban azt szeretném, hogy kedved leld benne. Hogy kiérezd belőle a hálát, amivel adózom feléd még akkor is, ha ott a kesernyés mellékíz. Mert amíg valami ösztönzés révén engem mentettél, talán valaki olyan percei peregtek le, aki nálam fontosabb volt. Keresem barnáidat, beléjük pillantva próbálom kiolvasni a választ, de nem látok a csillogás mögé. Miért én? Hazudnék, ha azzal hitegetném magamat, hogy elengedtem ezt a dolgot. Közel sem! De másra terelődik a szó, valami olyanra, amihez tudom hogyan álljak hozzá - nem úgy, mint a bájoló szavaidhoz. Magabiztosan húzom ki magamat és csupán akkor ereszkednek le vállaim, amikor kérdésedet nekem szegezed. - Attilanon ez nem lenne egyszerű. Ez változást hozna magával valamilyen szinten és annak nem hívei a vezetők…   -  Harapom el a mondat végét. Valamiért ismét ide lyukadok ki, és értetlenül támasztom meg a pultot. Változom. Ehhez kétség sem fér… node milyen irányba? Megharapom alsó ajkamat, szemeimet lehunyom, rendezni próbálva gondolataimat. A maró gúny térít magamhoz, szemöldökeim magasra vonódnak rögtön azután, hogy szemhéjaim felpattannak és elhűlve nézek rád. - Tévesen ítéltelek volna meg? Nem megragadsz minden lehetőséget?   - Tessék! Csak kicsúszott a kérdés, akaratlanul. Pedig engem aztán nem foglalkoztat más magánélete! Nem az én dolgom, mit is és kivel teszel. Mozdulatlanul hallgatom bukdácsoló szavaidat, felnézek szemeidbe és oldalra döntöm a fejemet, de nem mozdulok. Csökken a távolság közöttünk, sután pillantok le tagjaimra, amiken a libabőr végigfut közelségedtől. - Rendben. Szívesen tanítanám őket, már, ha elfogadnak. - Jelentem ki végül halkan, azt várva, hogy beleegyezésem után hátrálni fogsz…

jajj  | words: 476 |


Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

↷ i still believe in heroes

avatar
∆ Hozzászólások száma :
121
∆ Tartózkodási hely :
Xavier birtok vagy egy bár



Tárgy: Re: We've been raising hell Szer. 06 Dec. 2017, 02:42

Figyelem az apró változásokat, gesztusokat. Jó látni, hogy egy kis magabiztosságot nyert. Noha szavaiban némi keserűséget érzek. Felemelem a tekintetem, a krimó tetején tátongó lyukból ide is jut bőven. A hold pedig szinte pontosan felettünk lebeg, mintha a nagy testvér figyelne. Elrévedve figyelem az égitestet. Halovány foltokat látok rajta. Azokat az anyagokat képes vagyok így is érzékelni rajta amiket ismerek. De távol van ahhoz, hogy egy kisvárost észrevehessek. lassan kinyújtom a kezem, mintha megpróbálnám megérinteni az égitestet. De túl mesze van ahhoz. Ujjaimat behajlítom, az én szemszögemből úgy tűnik, mintha rámarkoltam volna a sárga golyóbisra.
-Attillan messze van innen...
Lassan engedem le a kezem még mindig a holdat bámulva. Lenézek a zöld szempárra. Elidőzök benne. Akaratlanul, szinte elgyöngülve sóhajtok.
-Nehéz lenne Munka után összeülni egy italra...
Ütöm el a kijelentés élét, hogy ismét kicsit bizonytalanságba taszítsam. Csak a játék kedvéért. Kérdése mellbevágó. Eleinte nem is tudom hova tenni.
-Minden lehetőséget?
Kérdezek vissza kissé értetlenül de mire a mondat végére érek leesik a tantusz. Fejemet enyhén megemelem.
-Áhh, értelek,... hogy a lányoknál... Nos... Ha az ember nem keres, sosem találja meg az igazit nemde?
Tárom szét kezeimet megadóan és vállat vonok.
-Ehhez pedig érdemes a legtöbb lehetőséget megragadni.
Fejezem be a gondolat mentet és nekilátok jobban kifejteni a korábbi felvetést. Szépen lassan fokozatosan, egyre közelebb és közelebb kerülve a másikhoz. Haloványan mosolyogva várom ki a választ, szinte türelmetlenül. Többször is elkalandozik a tekintetem, nehéz megmaradni a zöldeken úgy, hogy közben észnél is maradjak. Egészen kiderülök amint belegyezik a dologba.
-Remek! Biztos nem lesz ellenvetésük. Akinek mégis azt majd jobb belátásra bírom. Holnap beszélek a proffal, befejezem az iskolát és kapsz egy külön szobát.
Elférnél nálam is de lehet, hogy szűkösnek éreznéd.

Csattanok fel széles vigyorral és közben két kezemet a vállaira helyezem. Meglepődve konstatálom, hogy mennyire hidegnek érzem a bőrét. Ez arcomról is könnyedén leolvasható. Lesimítok könyökéig, majd vissza föl a vállig, vagy háromszor megismételve a mozdulatot, hogy kicsit melegítsek rajta.
-Te kis híján átfagytál!
Mordulok rá kissé zordan. Kezébe nyomom a rumos üveget.
-Igyál.
Szinte letépem magamról a zakót és ellentmondást nem tűrve vállaira terítem. Kicsit igazgatom rajta közben vonásaim ellágyulnak.
-Így. Akármennyire menő ez a sárga ruci, a hideg ellen úgy látom nem véd.
Ha bármi kifogást keresne vagy magyarázatba kezdene ezzel kapcsolatban csak felemelem a kezem, mutató ujjammal az ég felé mutatva, hogy belé fojtsam a szót. Erről most nem vagyok hajlandó vitát nyitni. Lehunyom a szemem és ismét beleszagolok a levegőbe. Elégedetten hümmögök.
-Szerintem lassan jó.
Mondom halkan, kicsit elidőzök Zöldjein. Ha nagyon össze akadna a tekintetünk kicsivel később biccentek a serpenyő felé, majd odébb állok. Feloldva a talán már zavaró közelséget és komótosan megterítek. Egy gyertyát még varázsolok az asztalra egy vázányi virággal. Csak a hangulat kedvéért.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

↷ i still believe in heroes

avatar
∆ Hozzászólások száma :
63
∆ Tartózkodási hely :
Attilan │ New York



Tárgy: Re: We've been raising hell Szer. 06 Dec. 2017, 04:36

We've been raising hell




Elnyűtt vagyok. Ez a megfelelő szó arra az állapotra, amiben dagonyáztam melletted ácsorogva. Nem szükséges hosszú évek alatt megedzett ismeretség ahhoz, hogy egy társalgás dinamikája otthonossá váljon, erre már régen ráébredtem és ez egy újabb alkalom rá, hogy meggyőződjek helytállóságáról. Elnyúlsz mellettem, valami olyat keresel, amit én nem láthatok-, türelmesen kivárom, míg végére érsz a mozdulatnak. Keresztbe fonom karjaimat magam előtt, megjegyzésedet nem tudom komolyan venni. - Megjegyezném, hogy Attilanon nem örvend túlzott elfogadásnak az alkoholfogyasztás. - Persze, a mi szervezetünknek az emberi italok elég nehezen árthatnak meg. Egy rendkívül erős koncentrátummal már más a helyzet, de azokkal a kimérőkben nem szokás találkozni. Képzeletem játéka lenne csupán arcod árnyalatainak váltakozása? Szemeim résnyire szűkülve tanulmányozzák vonásaidat és meglep a feszült figyelem, amit magamon észreveszek. Mert észre kell vennem! Hát még levegőt is kis híján elfelejtek venni…
- Ki tudja.   - Vonom meg vállaimat, másolva előbbi mozdulatodat. Az én hátam mögött nem sok tapasztalat van, de azt pontosan elégnek érzem ahhoz, hogy ne akarjak összetalálkozni még valakivel, aki egy hajszálnyit is megmozgatja egy részemet. Mintha ezzel nem késtem volna már el, egyébként. - Én nem vagyok keresgélős típus. Tökéletes így is.   - Pillantok fel rád és megkerülve téged, a köretet tányérjainkra halmozom. Nem tart már soká, míg az elnyújtott nap groteszkül kitekert perceit magunk mögött hagyva mindketten otthonunk felé vehetjük az irányt. Az üveget kerülöm, még ha felém is nyújtod- eleget próbálkoztam már a delíriumos állapot elérésével, ha eddig nem sikerült, a vaskos palack alján lötyögő, pár kortyi folyadék már nem változtat semmin sem. Szótlanul bólintok okfejtésedre- szívesen faggatnálak, mégis miért vagy ezzel kapcsolatban ilyen magabiztos, de egy témakört már feszegettem így is. Már szólnék, amikor ujjaid elindulnak felkaromon mozdulva oda-vissza irányban, követem a mozdulatot lélektükreimmel és összerezzenek a hangosabb szóra. Váratlanul ér mind saját magam reakciója, mind a szavaidból érkező indulat. Felhozhatnám, hogy az én immunrendszerem sokkalta kifinomultabb és erősebb, mint amilyen egy emberé, de már vehemensem körém is csavarod a zakót, amivel óvnál a hidegtől. Még összébb is húzod rajtam! Tekintetem a tiédbe akad már ezredére és mégsem tűnik unalmasnak szembogaraid vizsgálata- ennyi gyöngeséget megengedhetek magamnak a mai napon. - Akkor együnk. - Lépek el előled és fújom ki a visszatartott levegőt, gyors mozdulatokkal szedve ki az ételt és eléd tolom tányérodat. A virágok láttán megakadok a mozdulatban, amivel az első falatot fogyasztanám el, de hamar túllendülök a meglepődöttségen és miután kiürültek a tányérok, felállok és feléd nyújtom zakódat. - Mennem kell.   - Húzhatom akármeddig, azzal kínosabb lesz a helyzet odafönt és semmivel nem leszek előrébb. -  Köszönöm, hogy megmentettél. - A karperecemhez érve Lockjaw manifesztálódik mellettem, akinek bundájába túrva lassan elmosódunk Gregory szemei előtt és útra kelünk otthonunk felé.

Köszönöm a játékot, remélem, l tudod nézni a gyenge zárót nekem!  | words: 440 |


Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

Ajánlott tartalom
↷ i still believe in heroes





Tárgy: Re: We've been raising hell

Vissza az elejére Go down

We've been raising hell

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére
1 / 1 oldal

Similar topics

-
» Genevieve Δ witch from hell

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Infinity Marvel :: Archívum :: Archívum :: Lezárt játékok-