Üdvözlünk az Infinity Marvel frpg oldalán
légy, aki lenni akarsz a marvel végtelen világában
Lépj be közénk
ne rejsd el magad

Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Chatdoboz
oszd meg velünk titkaidat





Itt tartózkodók
ki jár erre?

Jelenleg 6 felhasználó van itt :: 1 regisztrált, 0 rejtett és 5 vendég :: 2 Bots



A legtöbb felhasználó (71 fő) Hétf. 29 Május 2017, 19:54-kor volt itt.



Utolsó posztok
érkezett válaszod?

•• Rakami
írta: Bruce Banner
Today at 00:26
•• home - Steve & Carol
írta: Steve Rogers
Yesterday at 22:30
•• Elkészültem!
írta: Rakami
Yesterday at 16:22
•• Enoros
írta: Peter Quill
Yesterday at 14:12
•• Zren
írta: Zren
Yesterday at 13:49
•• Piroska és a Farkas
írta: Nadine Amita Carlisle
Csüt. 20 Szept. 2018, 22:03



Díjazottaink
A Nyár nyertesei


A nyár férfi karaktere

M'Baku
A nyár nõi karaktere

Natasha
A nyár párosa

Pepper & Tony
A nyár canon karaktere

Steve & Bruce & Rocket
A nyár kedvenc karaktere

Pepper
A nyár saját karaktere

Esther & Vitali
A nyár elõtörténete

Gamora & Herkules
A nyár játéka

A 4. kaland (III. - IV. kör)

Share|
Can I help you, ma'am? - Caroline & Steve


Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down

↷ i still believe in heroes

avatar
∆ Hozzászólások száma :
191
∆ Kor :
98
∆ Tartózkodási hely :
○ unknown ○



Tárgy: Can I help you, ma'am? - Caroline & Steve Szomb. 11 Nov. 2017, 00:16

Streetlight people in the night
Caroline& Steve
Sokan úgy vélik, a tömegben a legnehezebb elvegyülnie annak, kinek mindenki ismeri az arcát - én pont az ellenkezőjét vallom. Elég egy minimális álca, hogy ne keltsem fel mások figyelmét (erre szolgál a több hetes borosta és a szememet leárnyékoló baseball sapka, valamint hétköznapi ruháim), és minél többen vannak, annál kevésbé figyelnek fel rám. Így hát, ha már a magánügyeim New Yorkba sodortak, gondoltam, kihasználom kicsit az időt, mielőtt visszatérnék Bucky mellé. A Times Squaren csatangolni jó időtöltésnek tűnt, habár konkrét céltudatossággal vetettem bele magam a tömegbe: azt a gyrosost céloztam meg, amit még Tony mutatott a csapat számára néhány évvel ezelőtt. Törzshelyünkké vált később a hely, és mivel az elmúlt hónapokat szökevényként töltöttem, már igazán hiányzott egy jó kis büntetlen gyrosozás.
Bár nem hordtam egy ideje a pajzsot és levetett jelmezem rég a szekrény mélyén pihent, a baj attól még ugyanúgy rám talált. Mintha nem is a ruha tett volna szuperhőssé, hanem az a belső mágnes, mely képes bárhol és bármikor megtalálni a zűrt - még egy ártatlan esti séta keretében is, a körülöttem hömpölygő tömeg kellős közepén. Egyből felfigyeltem a hangokra, akcióhoz szokott fülem megtanulta elkülöníteni a munkából hazafelé igyekvő, vagy épp szórakozni induló tömeg morajlását a dulakodás hangjától. Mire kiszúrtam, mi történik, a fickó már a földre is taszította a nőt, majd kezében annak táskájával kilőtt - egyenesen felém.
Öreg hiba, futott át bennem a gondolat, ahogy méltatlankodva megcsóváltam a fejem. Volt időm felkészülni, kényelmesen szembefordultam a szemből hömpölygő emberáradattal, előhúzva kezemet zsebem mélyéről, és a nyakamat átropogtatva, vállaimmal körözve vártam, hogy a tolvaj elég közel érjen. Akkor aztán kiraktam oldalra a kezem, és egyetlen könnyed mozdulattal kisodortam őt a tömegből, a legközelebbi épület falára kenve. Ahogy sejtettem, mezei tolvaj volt, semmi több; a ruha alatt alig éreztem némi nyeszlett izomzatot. Nem véletlenül támadt aljas módon nőkre.
Nem kellett különösebb erőt bevetnem, hogy visszaszerezzem a nő táskáját. Némi leckéztetés után úgy döntöttem, hagyom menni a fickót, és inkább a tömegen átvágva a nőhöz siettem, hogy visszaszolgáltassam neki a holmiját. Széles vállammal könnyedén utat törtem magamnak az emberek közt, és ha a nő még a földön volt, a kezemet nyújtottam, hogy felsegítsem, ha pedig már nem, egyből átnyújtottam neki a táskát.
- Parancsoljon, hölgyem! Megsérült? - érdeklődtem, félrevonva őt az út szélére, hogy nyugodtan válthassak vele pár szót, meggyőződve róla, nem esett komoly baja. Nem akartam egyből magára hagyni. - Hiába él annyi hős New Yorkban, az embernek vigyáznia kell magára esténként. - komisz mosolyra görbült a szám, hiszen milyen ironikus, hogy ezt pont egy álruhás szuperhős javasolja egy védtelen nőnek.


Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

↷ i still believe in heroes

avatar
∆ Hozzászólások száma :
423
∆ Kor :
22
∆ Tartózkodási hely :
New York



Tárgy: Re: Can I help you, ma'am? - Caroline & Steve Vas. 12 Nov. 2017, 21:50


Steve & Caroline

Megint rohanásban vagyok. Az egyik rendelt ajándékért sietek a Barátnőm Búcsúpartijára. A tortát már megrendeltem, de még az ajándékáért, most megyek a Boltba. Pár nap múlva lesz a Buli otthon, de az előkészületekkel szerintem éppen-hogy fogok végezni. A kocsival meg nem tudok itt bent parkolni, így leraktam a közeli garázsba. Talán nem tart sokáig a dolgom, és ezen is túl leszek még az este folyamán.
Aztán már csak az apróbb simítások. Igazából szomorú vagyok, hogy egy időre elutazik, de a munkája San Francisco-ba szólítja. Az a Város meg, nem éppen itt van a közelben.
Ahogy mindig, most is tömeg van az utcán, és a sok ember közt elég nehéz szaporán venni a lépteim. De próbálok nem nagyon késni. Most „csak” 10 perc a hátrányom a megbeszélt időponthoz képest, de még ennyit sem szeretek késni, hiába tudni, hogy errefelé nem egyszerű parkolót találni. Főleg ha siet az ember..
A táskámban kerestem a papírt amire ráírtam az Ajándékbolt címét, de egy ember kikapta a kezemből, és rohanni kezdett vele. A nagy lendülettől és a dulakodástól a földre sodort, ahogy tépte ki a kezemből. A füle elszakadt a rángatástól és én meg a járdán találtam magam egy pillanat alatt.
- Tolvaj!! Fogják meg!! Ellopta a táskám!- kiáltottam hirtelen, de olyan gyorsan történt, és a sűrű tömegben mintha a föld nyelte volna el a gazfickót, mikor utána néztem. Megijedtem a történtektől, de mire a járdáról felkelek, addigra talán bottal üthettem a nyomát az aljas támadónak. A járókelők döbbenten néztek, és ahogy láttam az arcukat, mintha közömbösek és nemtörődömök lettek volna. Talán itt mindennapos egy ilyen támadás, de nekem ez volt az első. Felálltam a földről, és a ruhámat leporolva néztem a Tolvaj után, aki már biztos egy sikátorban húzta meg magát.
De aztán egy Férfi odanyújtja nekem a retikülöm, és csak meglepett szemekkel nézek rá.
- Nagyon köszönöm, uram! Nem sérültem meg..…jól vagyok…nagyon szépen köszönöm….- hebegtem egy kicsit a meglepetéstől a kérdésére válaszolva, miközben átvettem tőle a szakadt-fülű kézitáskámat. Nem ismerem ezt a Kedves Megmentőt, de amit tett most értem, azt nem is tudom, hogy tudnám megköszönni. Mindenem benne van a táskámban, ahogy az ajándékcédula is, amit nem tudnék pótolni.

-Hogy tudnám kifejezni köszönetemet? Meghívhatom egy Vacsorára? Ismerek egy remek Görög Éttermet a közelben.. Kérem, fogadja el. Vagy válasszon egy másik helyet, ha nem szereti a fűszeresebb ételeket, és ne törődjön semmivel! Ez a legkevesebb, hogy viszonozzam, amit értem tett és a táskámért!- kedvesen mosolygok rá, de a zavarom azért kiül az arcomra pír formájában, mert nem gondoltam volna, hogy vannak még Úriemberek. Főleg, hogy egy bajba jutott Hölgyön segítsenek ismeretlenül.
- De ha tehetek Önért valamit, mondja nyugodtan! Ne szégyenlősködjék! Hálás vagyok a tettéért, és szeretném méltón viszonozni! ..Kérem....fogadja el hálám jeléül, és mondja meg mit tehetek cserébe a Hősi cselekedetéért?!.....- nézek a szemébe, és bólintok, hogy nyugodtan mondja, hogyan tudom meghálálni a segítségét.
- Teljesen igaza van...Nagy szerencse, hogy erre járt, és segítségemre sietett. Manapság már minden megtörténhet...- bólintok egyetértőn és türelemmel a válaszára várok, közben próbálom rendbe szedni magam, és a ruhámat leporolni.
-De milyen neveletlen is vagyok...- nyújtottam a kezem felé.
-A nevem dr. Caroline Shione. Örvendek.- mutatkozom be egy mosollyal az idegen Férfinek.



zene |  megjegyzésed


Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

↷ i still believe in heroes

avatar
∆ Hozzászólások száma :
191
∆ Kor :
98
∆ Tartózkodási hely :
○ unknown ○



Tárgy: Re: Can I help you, ma'am? - Caroline & Steve Vas. 26 Nov. 2017, 20:03

Streetlight people in the night
Caroline& Steve
Sikeresen visszajuttattam a táskát a hölgynek, aki első látásra úgy tűnt, jól van. A kisebb ijedtségen túl talán nem esett nagyobb baja, így megkönnyebbült sóhajjal, aprót biccentettem magamnak, mintegy összegzésként. Néha azért hiányzott a pajzsom, a feltűnő, kék-vörös öltözet, az a kellemes érzés, ami mindig elönti az embert, ha valami jót tehet másokkal, másokért. Még így, civil ruhákban, a Kapitány nélkül is éreztem a nőből áradó hálát, melengette a lelkem, hogy a segítségére lehettem. Bősz hálálkodása viszont zavarba hozott kissé, tiltakozón felemeltem mindkét kezem.
- Ugyan, kérem, nem tesz semmit! Bárki megtette volna a helyemben - Barátságos mosolyt villantottam a nőre, maximálisan bízva a kijelentésemben. Bár az én fejemben is megszólalt az a halk, gonosz hangocska, mely szerint rajtam kívül senki sem fáradozott volna egy tolvaj megállításával, attól én még makacsul hinni akartam az emberi jóságban és segítőkészségben, abban, hogy senki sem hagyott volna bajban egy védtelen nőt. - Dehogy, ne fáradjon! Szívesen segítettem - tiltakoztam szerényen a meghívását hallva, bár tény és való, csábított a görög étterem gondolata. Hiszen pont egy gyrosért indultam, miért ne akadhatna most az egyszer társaságom is, mielőtt elhagynám a várost? Mérlegeltem a lehetőségeket, de a nő unszolását hallva végül beadtam a derekam.
- Na jó, ha tényleg nem bánja, szívesen elfogadom a meghívást... De csak ha nem tartom fel semmiben - Szélesebbre húztam az arcomon a mosolyt, és elfogadtam a felém nyújtott kezet, finoman megrázva azt. Nem gondolkodtam azon, hogyan kéne bemutatkoznom, reflexből a rendes nevemet mondtam. - Steve Rogers. Örülök, hogy megismerhetem, Caroline!
Feltűnt az a doktor szócska a neve előtt. Elgondolkodtam, vajon miféle doktor lehet. Biztosan nem az a fajta őrült tudós, akikkel Bosszúállóként dolgunk akadt. Talán pszichológus, vagy gyermekorvos - amilyen kedves és törődő személyiségnek tűnt első látásra, mindkettőt kinéztem belőle.
- Doktor? - kíváncsiskodtam, hátha ezen a vonalon elindulhatunk a beszélgetésben, megtörve a kínos hálálkodási procedúrát. Sosem azért segítek másokon, hogy köszönetet kapjak cserébe. Jól esik, persze, de akkor sem hagynék fel a hősködéssel, ha senki sem hálálkodna cserébe. Ha közben Caroline mutatta az irányt, mellé szegődtem, vállas termetemmel törve az utat kettőnknek a tömegben.
- Itt él Manhattanben? - érdeklődtem menet közben. Addig sem terelődik rám a szó, és nem kell saját magamról mesélnem.


Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

↷ i still believe in heroes

avatar
∆ Hozzászólások száma :
423
∆ Kor :
22
∆ Tartózkodási hely :
New York



Tárgy: Re: Can I help you, ma'am? - Caroline & Steve Hétf. 27 Nov. 2017, 01:38


Steve & Caroline

Láthatólag zavarba hoztam a Kedves Megmentőmet, pedig nem akartam. De nagyon örültem, hogy végül elfogadta a meghívásomat.
- Dehogy tart fel! Nagyon örülök, hogy elfogadta a meghívásom. - mosolyodok el ismét- Örvendek, mr. Rogers!
Összefogom gyorsan a táskám darabjait, és elindulok az említett étterem felé.
Pár sarokra van innen a hely, gyalog hamar oda is érünk. Nagyon kedvesnek tartottam a pici zavarát, amit az arcán fedeztem fel a doktori címem említésénél, de aztán meg is kérdezte.
- Magánorvos vagyok. Elsősorban sebész. De a munkám miatt elég sokféle esettel találkozom. Inkább úgy mondhatnám, hogy „mindenből egy kicsit” tudok. Nem szakosodtam még. Lehet, hogy maradok is így… Elég nehéz lenne választanom. A Betegeim szegények, és nem tudják fizetni a Kórházi számlákat. De tudják, hogy hozzám fordulhatnak bármivel. Amiben tudok nekik segíteni, azt megteszem. Nem csak az egészségükkel kapcsolatosan. De nem is untatnám magát a munkámmal, kedves mr. Rogers.- mosolygok rá kicsit pirulva.
- Igen, itt élek. Nem olyan régóta. Alig két éve. És Ön? Itt él szintén a városban? – kezdtem el kicsit érdeklődni én is, közben meg is érkeztünk az étteremhez. Elég sokan álltak az ajtó előtt, bejutásra várva.
- Jöjjön! Mutatok valamit!- belékarolok Steve karjába, ha engedi, majd átfurakszunk a tömegen át.
- Jó estét Nichopolis!- üdvözlöm a Főpincért, aki az ajtóban fogad minket.
- Jó estét Doktornő!- hajol meg egy köszöntő mosollyal, majd egy kellemes asztalhoz vezet a VIP terembe. Itt kevesebben vannak. Pár asztallal van csak berendezve a helyiség. Így nincs nyüzsgés, se hangzavar, mint a külső éttermi részen. Élőben játszó Zenekar van, akik Görög zenével teszik kellemesebbé az itt étkező Vendégek vacsoráját.
- Mit hozhatok italt?- kérdezi, és az étlapot elénk teszi.
-Köszönöm, Nicho, az itt ülő úr majd választ. Bemutatom mr. Rogers-t. Mindent az én számlámra írjon, Nicho. Nagyon köszönöm!- aztán Steve-re nézek, és ha még eddig nem ejtettem ámulatba, akkor majd később.
- Válasszon kedvére! Itt minden frissen készül, és ahogy ígértem, mutatok is majd valamit. De előbb az ígéretemet szeretném beváltani. Kérem, válasszon kedvére az étlapról. Italt is, ha megkérhetem!?- nézek rá kedvesen, és remélem nem hoztam nagyon zavarba emiatt.
Mikor a Pincér magunkra hagy, odasúgom a Férfinek halkan.
- Bizonyára furcsának tartja, amit most tapasztalt. Nichopolis régi Betegem volt. Én segítettem neki munkát találni. Az utcán élt, és nem volt semmije. Most ez az étterem az övé. Nem fogadtam el tőle semmit a gyógyításáért, cserébe viszont el kellett fogadnom tőle, hogy nekem mindig asztalom lesz itt, bármikor erre járok. De inkább rendeljen, minthogy az én csacsogásommal untassam magát. – mosollyal nézek rá, és türelemmel várom a választását.
Közben az aperitif is megérkezik, és leteszik elénk.
-Ön is itt él a Városban?- teszem fel újra a kérdésem, mert azért én is kíváncsiskodom kicsit felőle, ha még nem válaszolt volna előbb. Több kérdés is felmerült bennem, de tapintatosan nem kérdezem meg. Nem szeretném, ha tolakodónak tartana.


zene |  megjegyzésed


Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

↷ i still believe in heroes

avatar
∆ Hozzászólások száma :
191
∆ Kor :
98
∆ Tartózkodási hely :
○ unknown ○



Tárgy: Re: Can I help you, ma'am? - Caroline & Steve Pént. 01 Dec. 2017, 13:25

Streetlight people in the night
Caroline& Steve
Érdeklődve hallgatom Caroline-t, ahogy a munkájáról mesél, elismerő bólogatással illetve a szavait. Orvosnak lenni nem egyszerű munka, sőt, nem is nevezhető munkának, sokkal inkább hivatás, egy életpálya, mely örökre szóló tanulással jár - majdnem olyan, mint szuperhősnek lenni. Az orvostudomány segített hozzá ahhoz, hogy Amerika hősévé válhassak, igaz, azóta rengeteget fejlődött minden egyes területén. A második világháború idején még nem rendelkezett az ország olyan fejlett berendezésekkel, mint most - azért ahhoz bőven elég volt, hogy különleges szérumokat fejlesszenek ki.
- Igazán nemes hivatást választott magának, Miss Shione. Nem sokat tudok az orvostudományról, de azt igen, hogy nem egyszerű szakma. - Pont ettől olyan gyönyörű ez a világ: tele van hétköznapi hősökkel, akik minden egyes nap azon igyekeznek, hogy természetfeletti képességek híján, önerőből jobbá tegyék az országot. Bár a Bosszúállók minden erejükkel azon voltak és vannak is, hogy megvédjék az emberiséget, attól még nem szabad megfeledkezni róluk sem.
- Brooklynban születtem - felelem, és arcomon máris megjelenik egy réveteg mosoly, ahogy visszagondolok a gyerekkoromra, mely hamar lekopik mondandóm folytatása közben. - Jelenleg vidéken élek, kénytelen voltam elköltözni egy időre... Remélhetőleg nem végleg.
Szeretem New Yorkot, közel áll a szívemhez; már akkor is odavoltam érte, amikor még csak egy álmodozó, vézna kölyök voltam az egyik lakótömbben. Rendíthetetlenül hiszek benne, hogy a jelenlegi helyzet csak átmeneti, és néhány hónapon, éven belül a Bosszúállók újra felöltheti régi formáját, rengeteg új, tehetséges hőssel kiegészülve. Ez a hit ránt ki az ágyból reggelente.
Ahogy Caroline belém karol, kíváncsian követem. Láthatóan nem zavartatja magát a sor miatt, az ajtóban álldogáló pincér régi ismerősként üdvözli. A nő olyan precízen és gördülékenyen leszervezi a bejutásunkat, hogy én csak zavartan mosolygok meg biccentek mindenkinek, aki ismerősként fogad minket. Halkan megköszörülöm a torkom, hogy visszanyerjem hangom erejét, és ahogy elfoglaljuk az asztalt, kissé vonakodom Caroline nagyvonalúsága előtt.
- Ez igazán nem szükséges... - szabadkozom, hiszen nem tettem semmi olyasmit, amivel kiérdemelném, hogy leterheljem szegény számláját. Bár úgy tűnik, nem fogom anyagi válságba taszítani azzal, hogy vendégül kell látnia, de mégis csak én volnék a férfi, meg a város hőse is, így hát ott munkálkodik bennem az ösztön, hogy átvegyem az irányítást.
Elmakogom a pincérnek a rendelést. Bátorkodom alkoholt választani italnak, hiszen az én szervezetemen nem fog az ital már egy jópár évtizede, Caroline pedig elég kifinomultnak tűnik hozzá, hogy szeresse a jó bort. Különös belegondolni, hogy idősebb vagyok a bornál, amit iszunk. Rendelek valami ételt is, igyekszem nem a legdrágábbat kiválasztani az étlapról, bár őszintén szólva elszoktam már az éttermektől. A gyorskajáldák, ahova a srácokkal be szoktunk ülni egy-egy mentőakció után, nem hasonlíthatóak ehhez a helyhez.
- Igazán lenyűgöző, amit a betegeiért tesz. Sok orvos példát vehetne kegyed odaadásáról. - Ismerős arc rémlik fel lelki szemeim előtt, és hagyom, hogy néhány pillanatra az emlékek elborítsák az elmémet. Rövid közjáték az egész, míg kizárom Dr. Erskine-t a fejemből és a jelen derűsebb hangulatára koncentrálok. - Gyerekkori álom? Vagy esetleg családi örökség? - érdeklődöm, honnan jött pontosan az ötlet, hogy orvosként szeretne dolgozni. Koccintásra emelem a poharamat, mielőtt belekortyolnék az italba.
- Egészségünkre!


Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

↷ i still believe in heroes

avatar
∆ Hozzászólások száma :
423
∆ Kor :
22
∆ Tartózkodási hely :
New York



Tárgy: Re: Can I help you, ma'am? - Caroline & Steve Pént. 01 Dec. 2017, 17:56


Steve & Caroline
Kellemesen telik az este. Steve remek társaság, és még a borokhoz is ért. Egy pillanatra mintha láttam volna az arcán átsuhanni egy halvány zavart a számlám említésénél, de igyekeztem nem hangoztatni, mert nem akarom zavarba hozni ismét. Tudom, hogy a Férfiak kicsit feszélyezve vannak egy hölgy társaságában, aki meghívja őket. De nekem nem kellemetlen, sőt! Nem tekintem negatívumnak, inkább egy gesztusnak, amivel viszonozni tudom a bátor hősies tettét felém. Sokszor az emberek félreértik a kedvességemet, de ha jobban megismernek, akkor rájönnek, hogy szimplán csak jó akarat vezérel, és nincs mögötte hátsó szándék.
- Brooklyn-i?! A nagypapám is ott élt pár évig. Régen, a Háború kitörése előtt. Sokat mesélt a katonaéveiről, talán ezért is lett a Bátyám, katona. De nagyon el is kalandoztam a régmúltban, biztosan többet tudna mesélni arról a városrészről, mint én tudok. – mosolyodom el, kicsit zavartan, de talán nem ijesztettem el a városrészről való tudatlanságommal, Steve-t.
- Ha itt élt a városban, akkor meg tudom érteni, hogy mennyire más a vidéki élet. Én vidéken nőttem fel, és a város volt kicsit idegen számomra. Bár mostanra kezdem megszokni. Igazából véletlen folytán lettem Orvos. Talán úgy jellemezném, hogy a „körülmények” vezettek erre a hivatásra. - szomorodik el az arcom a felelevenített emlékek miatt, de igyekszem nem mutatni magamon, nehogy kellemetlenül érezze magát a Férfi. Amit nem szeretnék - Amikor idekerültem New York-ba… emberkereskedők karmai közt találtam magam – kis levegőt véve, hogy folytatni tudjam tovább- …közel két évbe tellett, míg az orvosi pályám „meghozta” a szabadulásunkat a többi lánnyal. Fájdalmas évek voltak. De mostanra inkább a hitem és a hívatásom vezérel az emberek megmentésére. Ott átélt borzalmak vezettek engem idáig, és az a tudat, hogy két lánytársammal együtt sikerült megmentenünk több száz életet. Igazából nem szoktam elmondani a múltam eme kellemetlen és fájdalmas részét, de talán megérti, hogy nem nagyon tudok róla beszélni. Bár eltelt egy év az óta, mégsem említem, mert nem tartom magam hősnek, vagy valami csodának. Inkább egy hétköznapi lány vagyok, aki megtette azt, amit a Hazája is megtett volna érte. De inkább a finom vacsorát fogyasszuk, és ne beszéljünk a fájdalmas emlékekről.
Hamarosan megérkezik a rendelés, és a kellemesen hűvös bor is. És mit mondjak!
- Remek választás! Egy 1967-es évjáratú chatoau’ lafite, ami igazán illik ehhez az ízletes vacsorához. Látom ért a borokhoz, Kedves mr. Rogers! – elismerően emelem én is a poharamat lágyan hozzáérintve az övéhez.
- Aztán, ha elfogyasztottuk a vacsorát, megmutatnám, amit még ígértem. Remélem, van egy kis ideje és nem tartom fel nagyon?!- nézek rá kíváncsian -  talán ha beleegyezik, akkor nem bánja meg a döntését- és várom válaszát.
- Innem nincs is messze, amit szeretnék mutatni. A kocsimmal pár perc alatt odaérünk….- mosolygok rá, és reménykedem, hogy igenlő lesz válasza. Mert nagyon meg szeretnék mutatni neki valamit, amire szerintem nem is gondolna.
Emelem ismét koccintásra a poharamat.
-Egészségünkre! Szólítson Carol-nak, mr. Rogers!
Pár perc múlva meg is érkezett a gőzölgő étel, amit kihoztak az asztalunkhoz.
-Jó étvágyat! Remekül néz ki – pillantok a forrón kihozott ételre -  Látom, nemcsak a borokhoz ért! – mosolygok rá ismét, és ha Steve is nekilát, akkor én is enni kezdek. A vacsora közben érdeklődve hallgatom szavait, ha tovább mesél magáról.
- Meséljen még magáról, kérem! Én eleget beszéltem. Még a végén azt hiszi rólam, hogy szóhoz sem engedem jutni..- nevetem el magam egy lágy mosollyal, remélve, hogy nem gondol rólam rosszat, és nem tartja tolakodónak a kíváncsiságomat.



zene |  megjegyzésed


Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

↷ i still believe in heroes

avatar
∆ Hozzászólások száma :
191
∆ Kor :
98
∆ Tartózkodási hely :
○ unknown ○



Tárgy: Re: Can I help you, ma'am? - Caroline & Steve Szomb. 09 Dec. 2017, 15:16

Streetlight people in the night
Caroline& Steve
Talán meg kéne említenem Caroline-nak, hogy akár még én is lehetnék a nagyapja, ha nem a dédapja, de nem teszem. Úgy tűnik, még nem mosta össze Steve-et a Kapitánnyal, így nem is fáradozom egyelőre azzal, hogy felfedjem magam. Valószínűleg a szakáll teszi, Tony szerint odalett vele a jófiús imidzsem, a páncélom és a jelmezem nélkül pedig még nehezebb elhinni, hogy én lennék Amerika hőse. Inkább csak valami gyenge utánzat.
- Ó, igen, a katonaság... - nosztalgikus mosollyal csóválom meg a fejem, és igyekszem nem elveszni az emlékeim közt. A bajtársaim már meghaltak, de ha néhányuk túl is élte volna az elmúlt hetven évet, valószínűleg már olyan idősek lennének, hogy nem is emlékeznének rám. Peggy emléke tőrként hasít belém, kortyolok a boromból és inkább Caroline szavaira összpontosítok.
- Elkapták azóta az emberkereskedőket? - kérdem megfeszült izmokkal. Szörnyű történet, amely azonnali igazságtételért kiált. Nem tudom, hol lehettem akkoriban, talán még az Atlanti-óceánba fagyva aludtam mély álmom, de az is lehet, hogy Caroline múltja valahogy kapcsolódik a Bosszúállók karrieréhez.
- Nem szabadna túl sokáig a városban tartózkodnom... De talán egy rövid kitérő még belefér - biccentek megadón, és eszembe jut, hogy ha a nő kocsival van, talán megkérhetem, hogy vigyen el egy darabig. Jelentősen meggyorsítanám vele a hazajutást... De majd még meglátjuk, hogy alakul az este. Az biztos, hogy nem szeretnék túl sokáig időzni, nem akarom, hogy híre menjen a visszatérésemnek.
- Egészségünkre! Á, nem nevezném magam szakértőnek, az is nagy szó, ha egy rendes omlettet össze tudok ütni.
Az ételek remekül néznek ki, nem is emlékszem, mikor voltam utoljára ilyen elegáns helyen. Koccintunk, aztán nekilátunk az evésnek. Érdeklődve hallgattam Caroline történetét, de ahogy rám terelődik a szó, elbizonytalanodom, mit kéne mesélnem, az életem melyik aspektusát tárhatnám fel előtte gondtalanul.
- Köszönöm, Carol, viszont akkor kegyed is nyugodtan szólítson Steve-nek - toldom még hozzá halvány mosollyal. - Nem tudom, miről mesélhetnék, amivel nem untatom... - Kisfiús somolygással túrom az ételt a tányéromon. - Csak egy srác vagyok Brooklynból... Semmi érdekes. Egész életemben arra vágytam, hogy a hazát szolgálhassam és segíthessek elhozni a békét.
Szerénykedve megvonom a vállam, majd folytatom az evést, gondosan eltüntetek minden egyes falatot a tányéromról. Egy ekkora emberhez állítólag nagy étvágy társul, véletlenül sem szeretném megcáfolni az állítást.
- Tudja, Carol, bármi is vezette rá, hogy orvos legyen, ezzel segít másoknak. Nem kell jelmez vagy szupererő ahhoz, hogy hős legyen valaki. Én magam is rengeteget köszönhetek az orvostudománynak - hátradőlök a székemben és kikortyolom a bor maradékát. Egy szuszra felhajtom, nem aggódom amiatt, hogy az alkohol fejbe kólintana. Olyan számomra, mint a szörp.



_________________


Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

↷ i still believe in heroes

avatar
∆ Hozzászólások száma :
423
∆ Kor :
22
∆ Tartózkodási hely :
New York



Tárgy: Re: Can I help you, ma'am? - Caroline & Steve Vas. 10 Dec. 2017, 05:35


Steve & Caroline

Kíváncsian és figyelmesen hallgatom Steve szavait. Az emberkereskedők karmai közt töltött időm emlékei felderengtek bennem, de próbálom túltenni magam rajta, és előre tekinteni a jövőbe. A Férfin láttam, hogy megindította a történet, és józan gondolkodású ember lévén, teljesen érthető, hogy a végkimenet felől érdeklődik. Igaz nem szeretnék belemélyedni jobban, de talán nekem is könnyebb, ha tudok beszélni róla és megosztani valakivel ezt a borzalmakkal teli időszakom. Talán Steve az, aki idegennek számít nekem, és így jobban el tudom mondani a történteket. Lehet megért, és nem ítél el engem.
- Már lezárt dolog…vagyis az igazságosság méltón megadta azt nekik, amit megérdemeltek. Lehet, hogy mások úgy mondanák, hogy önkényes bíráskodás…
De abban a helyzetben, nem volt más kiút. A kiszabadított lányok elkeseredésükben és dühükben, elégtételt vettek rajtuk. Washingtonban sem „ellenezték”, mondván, hogy teljesen megértik. Ezt akkor tették hozzá az esetünkhöz, mikor a Becsület Érdemkeresztet adományozták nekünk tetteinkért. De én nem a dicsőségért tettem, ahogy a szobatársaim sem, hanem azért, hogy véget érjen ez a borzalom és kiszabaduljunk onnan. Megmentve a sok hasonló helyzetben lévő lányt. De aki nem élt át hasonlót, az talán el sem tudja képzelni. Akkor csak az volt előttünk, hogy ha tudta volna a Kormány, akkor biztosan mentésünkre jött volna. De hiszem, hogy nem hagyott volna magunkra. Nekünk meg alkalmunk volt segíteni, és megtettük. Ennyi a történet vége.
- nézek kedvesen a Férfire, és remélem nem borzasztottam el nagyon.
Mikor azt mondta, hogy nem igazán szeretne sokáig maradni a Városban, az kissé meglepett, de bizonyára van elintéznivalója és ez szólítja el New York-ból.
- Nagyon boldoggá tesz, hogy eljön velem, amit szeretnék mutatni. Ígérem, nem tartom fel sokáig. - mosolygok rá kedvesen- Kedves Steve! – bólintok – Köszönöm megtisztelő bizalmát! Dehogy untat! Nagyon jól érzem magam a társaságában. - emelem poharam és megiszom a borom maradékát.
A hiányos gasztronómiai ismereteit említve egy mosoly villan át az ajkamon, mert én szerintem remek rántottát tud sütni. A Nagypapám is mindig eltitkolta a főzőtudását a Nagyi előtt, pedig mindenki azt hitte, hogy tényleg egy főtt tojást se csinált meg életében. Pedig a Háború alatti időkről mesélve, sokszor említette, hogy mi mindenre megtanította az Élet a Fronton, még rögtönzött tábori konyhán is dolgozott. De nincs okom kételkedni Steve szavaiban, mert látom a szemében az őszinteséget, ami nagy erény.
- Mintha a Bátyámat hallanám….- mosolygok a Férfire. – Ő is pont ugyanezt mondta. Katonaemberként lehet, hogy ugyanúgy gondolkodnak, biztos kijönne vele.- játszottam a gondolattal, hogy mennyire elbeszélgetnének a katonaélet szépségeiről. Leo nagyon elhivatott, és szerintem Steve is. A szavaiból csak úgy árad a Hazaszeretet és még olyan dolog, amit lehet nem is fogok fel ép ésszel. De azt látom rajta, hogy Meggyőződéssel és Hittel beszél. Ahogy az őszinteség áthatja szavait.
Hamarosan befejezzük a vacsorát, és a boros üveg is üresen áll az asztalon.
-Ha gondolja, indulhatunk?! – teszem fel a kérdést, és ha igent mond, akkor rendezem Nicho-val a számlát és mehetünk is a kocsimhoz, ami nem messze áll a szomszédos parkolóházban.
Az emeleten hagytam az autóm, és hamar meg is találjuk. Mostanra eléggé kiürült ez a színt is.


A kocsim mellé állva ki is nyílik az ajtó, ahogy megérintem az oldalát.
Beszállok, és remélem követ Steve.
Ha elhelyezkedett, beindítom a motort és máris gurulunk kifelé a parkolóból úti célunk felé.
Hamarosan meg is érkezünk amit mutatni szeretnék neki, és ha még nem gondolta meg magát.
Az Atlantic Beach-i házam előtt leparkolva, kiszállok a kocsiból.

- Megérkeztünk. - nézek Steve-re és remélem, hogy nem feltételez rólam semmi rosszat, és velem jön a házba.
A Kapu előtt megállok, és amint a lépcsőre érek, az ajtó kinyílik.
- Remélem, nem riasztja nagyon meg. A Húgom találmányait én tesztelem, bár fogalmam sincs hogyan működnek, de ez a riasztórendszer a prototípus, és eddig senki sem merészkedett a Házhoz - mosolygok a Férfire egy apró vállrándítással, és belépek az ajtón. Remélem követ engem, és megmutathatom a Házat neki. Majd ha körbevezetettem, akkor ismét felé fordulok.
- Jöjjön velem…- kedvesen hívom a terasz mögötti Garázs elé.

- Azt mondta, hogy egy ideig vidéken kénytelen lakni, de vágyik vissza New York-ba..
Szeretném - ha nincs ellenére- akkor itt addig marad, míg kedve tartja. Tudom, hogy furcsa az Ön számára a felajánlásom, de azért teszem, mert tudom milyen, amikor „nincs hová menni” érzés. És hiszem, hogy magában van valami, ami kevesekben. A Nagypapám szavaira emlékeztet, és ő mondta mindig „… hogy ha lehetőséged van másokon segíteni, akkor ne a „miért”-eket keresd, hanem a „hogyan”-okat..”. Azt is megértem, hogy ha nem akarja elfogadni, de én mégis örülnék, ha itt maradna pár napig vagy ameddig csak szeretne. Itt nem zavarja senki, és ha úgy tartja kedve, akkor vegye úgy, mint egy nyaralást…vagy bárminek aminek csak gondolja. Tudom, hogy felettébb furcsának tart, de én tudom, hogy mi az, amikor valami oknál fogva nem lehetünk ott, ahol valójában szeretnénk. Itt bármeddig maradhat a Házban... Nem zavarja senkisem, ha azt kívánja..
- És, ahogy ígértem...-
nyitom ki az ott parkoló kocsim ajtaját.
-Szeretne vezetni? A Kilátóhoz megyünk, ott fogjuk látni, amit mutatnék...- nyújtom felé a kulcsot, és remélem, hogy elfogadja.
Ha igen, akkor beszállok a vezető melletti ülésre, és várom az indulást. A Brooklyn-i Hídavatás évfordulójának a tűzijátékát innen lehet a magaslati ponton a legjobban látni…



zene |  megjegyzésed


Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

↷ i still believe in heroes

avatar
∆ Hozzászólások száma :
191
∆ Kor :
98
∆ Tartózkodási hely :
○ unknown ○



Tárgy: Re: Can I help you, ma'am? - Caroline & Steve Hétf. 25 Dec. 2017, 17:09

Streetlight people in the night
Caroline& Steve
Érdeklődve hallgatom Caroline-t, ahogy az önbíráskodás kényességéről beszél. A Bosszúállók is megkapták már ezt a cimkét: önbíráskodók, akik csak a káoszteremtéssel foglalkoznak, azzal nem törődnek, kik sérülnek meg a harcok során... De hát nem elegendő hősnek lenni ahhoz, hogy meg tudjuk ítélni, ki ellen harcolunk? Miért kéne másoknak megszabnia, mi helyes és mi nem, ha a saját értékrendünk is a helyén van? Biztos vagyok benne, hogy a Kormány célja segíteni az elesetteket, de nem tudom, hogy Caroline beléjük vetett hite mennyire optimális. Az ember, ha szabályok szerint kényszerül élni, eltompítja a saját ösztöneit. Pont ezért működtek jól a Bosszúállók, mert nem válogattak, nem gondolkodtak, nem ítélkeztek, hanem tették, amit jónak véltek. Pont ez vezetett az első bukásukhoz is.
- Sajnálom, hogy ilyen rossz dolgokat kellett átélnie... De örülök neki, hogy végül minden helyre jött - Nem mondom, hogy a múlt az már csak a múlt, és az egész egy rossz emlék lett. Nem szabad lebecsülnünk az emlékeinket, azok gyötörhetnek minket ugyanolyan kínzón akár még ma is.
- Persze, mehetünk! - A vacsora végeztével szedelődzködünk és indulunk is. Caroline az autójához vezet, igazán szép darab, elismerő füttyszóval kerülöm meg, mielőtt beülnék az anyósülésre. Fogalmam sincs, merre megyünk, és ez egy kissé nyomaszt, a pajzsom és a jelmezem nélkül amúgy sem érzem annyira otthonosan magam New Yorkban. De hagyom, hogy megmutassa, amit szeretne, habár kissé értetlenül nézek rá, amikor leparkolunk a háza előtt. Bevallom, egy kissé félreérthető, de nem akarom ezzel megbántani.
- A húga igazán profin ért az elektronikához - Egyből eszembe jut Tony, és egy pillanatra felmerül bennem, ismerhetik-e egymást. Caroline egész háza Tony egyik bunkerére emlékeztet. - Lenyűgöző ház! - A dicséretem őszinte, akár egy Bosszúállók főhadiszállást is ki lehetne építeni a nő otthonában, van annyira fejlett és modern. Ráadásul a kilátás is pazar. Ahogy a garázshoz megyünk, érdeklődve szemlélem a ház egy újabb érdekes pontját, miközben figyelmesen hallgatom Caroline ajánlatát. A mostani időkben sosem lehet tudni, mikor lesz szükségünk egyszer menedékre, és jó tudni, hogy a nőhöz bizalommal fordulhatunk bármikor. Ha valaha visszatérnénk Buckyval titokban a városba, talán megfontolhatjuk majd a lehetőséget - bár nem szívesen keverne egyikünk sem bajba egy civilt.
- Nagyon kedves a felajánlása... Ígérem, észben fogom tartani, de jelenleg nem maradhatok, nemsokára muszáj leszek elindulni a városból - Már így is túl sokat időztem Caroline-nal, túl sok információt árultam el neki. Nem szeretném a meggondolatlanságommal bajba sodorni.
Az új autó és a felém kínált kulcs láttán halkan elnevetem magam.
- Biztos benne? - elfogadom a kulcsot és beszállok a volán mögé. Fogalmam sincs, merre van a kilátó, de ha Caroline navigál út közben, akkor elvezetem odáig a kocsit. Még mindig elképeszt, milyen anyagi háttere van a nőnek. Tényleg hálával tölt el, ha arra gondolok, hogy a támogatását élvezhetném, és talán nem csak én, hanem a többi hős is. Szükségünk van a szövetségesekre.



_________________




A hozzászólást Steve Rogers összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Pént. 05 Jan. 2018, 19:35-kor.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

↷ i still believe in heroes

avatar
∆ Hozzászólások száma :
423
∆ Kor :
22
∆ Tartózkodási hely :
New York



Tárgy: Re: Can I help you, ma'am? - Caroline & Steve Kedd 26 Dec. 2017, 21:04


Steve & Caroline

Csodásan telt a Vacsora. Steve kedves és tényleg gentleman. A bor is remek választás volt, és igaz, hogy nem ittam sokat- mivel vezetek - de az a kicsi mennyiség még nem árt meg. Bőven a megengedett érték alatt vagyok vele.
Miután a házamnál időztünk kicsit, és megmutattam neki belülről is, talán tudok vele segíteni neki. Nem tudom, hogy miért nem fogadja el, de nem is kérdezhetem. Bizonyára megvan az oka rá.
-A húgom csak hobby szinten csinálgat ilyen kütyüket. Eredetileg vegyészmérnök...- súgom Steve-nek halkan egy mosollyal.
- Nekem fogalmam sincs ezekről a dolgokról, csak tesztelem. Nem ismerek senkit erről a területről a Húgomon kívül, de igazából nem is ez az érdeklődési területem…
Aztán hallom, hogy nem kíván maradni a városban, de csak reméltem, hogy ezzel is tudok segíteni a Férfinek. Talán félreértette a szándékomat és ezért nem fogadja el a felajánlásomat.
- Ezt a házat nemrégiben vettem, de én csak ritkán lakom itt, inkább alkalom adtán jövök, mikor egy kis kikapcsolódásra vágyom a munka után. Itt tényleg nem zavarná senki..

- Ohh….értem…- bólogatok kicsit szomorúan, de aztán folytatom.
- Akkor talán majd egy másik időpontban. Szívesen látom a Házban, bármikor erre jár!- mondom neki kedves szavakkal.
Mikor a kocsi kulcsait felajánlom, látom az arcán, hogy egy kis mosoly suhan át rajta.
Nem akartam zavarba hozni- ismételten - de sajnos lehet, hogy a temperamentumom és a hívatásom miatt kialakult kicsit „domináns” jellemvonásaim, kissé zavarba ejtőek számára. Pedig nincs szándékomban se zavarba hozni, se „irányítani”- ahogy Apa mondta nekem egyszer, a Nőiességemre-.
- A kilátó nincs messze… mutatom az utat.. - Mintha egy kis tanácstalanságot látnék rajta az odavezető út miatt.

Hamar oda is érünk a Kilátóhoz, ami pár saroknyira van a Nyaralómtól.
Kiszállok a kocsiból, és ha követ Steve engem, akkor kiveszem a plédet a csomagtartóból, és megmutatom neki a helyet, ahol jól lehet majd látni a meglepetést, amit eddig igaz titokban tartottam, de szerintem tetszeni fog neki.
Lassan kigyullad minden égő a hídon, és megkezdődik a tűzijáték.
Ha leülünk egy ottani padra, akkor onnan nézzük végig a ragyogó égboltot, ahová milliónyi csillámló szikrát lőnek fel az Ünnepre.
- A Brooklyn-i hídavatás évfordulója van ma....gondoltam tetszik majd Magának, Steve!- súgom neki halkan, és ha nincs kérdése, akkor együtt nézzük a műsort.

Ha vége lesz a színpompás előadásnak, akkor odafordulok hozzá.
-Nagyon köszönöm, hogy így bízott bennem egész este! Köszönöm ismét, amit értem tett! Igaz nem tudok elég hálás lenni érte, de ha bármikor erre jár, vagy éppen tudok valamiben segíteni magának, Steve, akkor keressen fel. - nyújtok egy névjegyet felé.
- Itt rajta van az elérhetőségem. Ha egyszer úgy hozza a sors, akkor szívesen látom bármikor!
A kocsimat meg Önnek adom, bizonyára hasznát tudja venni, és ha más nem, akkor legalább ezzel tudok valamit tenni Magáért. Tegnap hozták ki a Szalonból, így a papírjai is a kesztyűtartóban vannak. Remélem, hogy nem tart engem valami rossz embernek, és továbbra is megbízik bennem, ahogy ma este is. Szívemből teszem, amit teszek, és én tudom milyen, mikor nincs semmije az embernek, vagyis, nem lehet ott, ahol igazából a szíve szeretné..
Nem kérdezek semmit, mert nem szeretnék a Magánéletében „vájkálni”, de azt látom, hogy valami bántja. Talán ez az este Magának is kellemesen telt, ahogy nekem. Kívánom, hogy megoldódjanak a gondjai, és soha többé ne legyen szomorú!- nézek rá kedves mosollyal, és talán a szememből is látja, hogy őszinték a szavaim.
-Nem is akarom feltartani, mert mint mondta, hamarosan mennie kell…Bár örülnék nagyon, ha még maradna..- tettem hozzá kicsit zavartan.
-De nagyon hálás vagyok, hogy idejéből rám szánt, és valamivel viszonozni tudtam a Segítségét. Az ajánlatomat, a házban lakásra fenntartom, bármikor erre jár! Köszönöm ezt a csodás estét! Lenyűgözött a Társasága! Kívánom, hogy megoldódjanak a gondjai, vagy bármi, ami nyomassza…

Nagyon örülnék, ha maradna még, de ha úgy dönt, hogy mennie kell, akkor engedem. Nem akarom, hogy miattam elkéssen valahonnan. Bárhová is kell sietnie. Megértem.
Miattam meg ne aggódjon...majd hazasétálok..
- mondom neki kedves szavakkal ha nem marasztal.


zene |  megjegyzésed


Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

↷ i still believe in heroes

avatar
∆ Hozzászólások száma :
191
∆ Kor :
98
∆ Tartózkodási hely :
○ unknown ○



Tárgy: Re: Can I help you, ma'am? - Caroline & Steve Pént. 05 Jan. 2018, 20:51

Streetlight people in the night
Caroline& Steve
- Ezek szerint a tudományok iránti fogékonyság családi örökség az ön családjában - Finom bókkal mosolygok a nőre, ahogy a húgáról mesél. Nekem nincsenek testvéreim, már ami a vérségi köteléket illeti, de szerencsére számtalan olyan társat szereztem az évek során, akire családtagként tekinthetek.
- Köszönöm, Caroline! Megtisztel a bizalmával, komolyan. Élni fogok a lehetőséggel, ha legközelebb New Yorkban járok, úgyhogy ne felejtsen el néha benézni! - megérintem a karját, bátorításom és hálám jeleként. Remélem, nem sértem meg azzal, hogy nem maradhatok, de csak pár órára érkeztem, nem kockáztathatok egyelőre, és azt sem szeretném, ha a nőt bajba sodorná a társaságom. Bár a helyzetünk Buckyval már tisztázott a kormány előtt, még érhetnek meglepetések, amíg a Bosszúállók közt ennyire instabil a helyzet.
Caroline mutatja az utat, és így hamar elérünk a kilátóhoz. Belátni a Brooklyni hidat és a mögötte elterülő várost is. Leállítom a motort és leparkolok, aztán segítek kipakolni a nőnek, ne ő cipekedjen. Az egyik padra ülök le, a térdemre dőlve gyönyörködöm a látványban, és szóhoz sem jutok eleinte.
- Gyönyörű! Szerencsés, hogy ilyen környéken él. Gyakran jár ki ide? - Ha az én házamhoz állna ilyen közel egy kilátó, én állandóan itt tölteném az időmet. Ilyenkor irigylem csak igazán azokat a hősöket, akik képesek repülni; nekik az egész égbolt olyan, mint egy kilátó. Kíváncsi vagyok, milyen lehet ez a látvány Tony páncéljából.
A műsor sajnos túl hamar véget ér. Elveszem Caroline névjegykártyáját és megnézem, mi áll rajta, mielőtt zsebre tenném. A hálálkodására csak  megrázom a fejem.
- Már így is sokkal többet tett értem ma este, mint amit én tettem magáért. Inkább én tartozom köszönettel a kellemes vacsoráért,
a támogatásáért és a gyönyörű kilátásért!
- kiszélesedik a mosoly az arcomon, ahogy a nőt szemlélem, majd ismét a városkép felé billentem a fejem. Csak akkor eszmélek fel a gyönyörködésből, amikor meghallom a nő következő szavait. Egyből visszakapom rá a pillantásom és röviden felnevetek. - Dehogy, szó sem lehet róla! Egy nő csak ne sétáljon egyedül haza, főleg ilyen későn. Hazaviszem, jöjjön! - tárom felé a karom, és ha engedi, lazán átkulcsolom a vállát, ahogy visszakísérem őt az autóhoz. Kinyitom neki az anyósülés ajtaját, mielőtt visszaszállnék a volán mögé. Még vetek egy pillantást a tájra, aztán beülök és elindulok vissza. Megjegyeztem az utat, úgyhogy tudom, hol kell lefordulni, hogy Caroline házánál lyukadjunk ki.
- Mindenkivel ilyen kedves és önzetlen? Nem nagyon találkozni manapság önhöz foghatóval - A szemem sarkából őt figyelem a hazaúton, miközben beszélgetünk, majd leparkolok a garázs elé, ahonnét elhoztuk az autót. Habozok kicsit, aztán leállítom a motort, kiveszem a kulcsot és a nőnek nyújtom.
- Nem fogadhatom el az autót. Már így is rengeteget tett értem, és otthon vár rám a sajátom. Nem ilyen szép darab, de furdalna a lelkiismeret, ha csak úgy elvinném az autóját - A kezébe adom a kulcsot, tenyeremmel beborítom a kézfejét, összezárva ujjait az apró tárgyon. A nő szemébe nézve folytatom. - De megtartom az ígéretem, Caroline. Találkozunk még. Én névjegykártyát ugyan nem adhatok, de ha van egy tolla és valami fecnije, megadok egy számot, amin bármikor elérhet. - ajánlom, és ha kerít nekem valami íróeszközt, be is váltom az ígéretemet. Feljegyzem neki a mobilom számát, mosolyogva nyújtom át neki.
- Köszönök mindent, fantasztikusan éreztem magam. Mindenképpen el kell mennünk megint a kilátóhoz! - hiszem, hogy eljön majd a nap, amikor ismét New York lesz a törzshelyem. Ha nem is mostanság, de majd idővel.



_________________


Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

↷ i still believe in heroes

avatar
∆ Hozzászólások száma :
423
∆ Kor :
22
∆ Tartózkodási hely :
New York



Tárgy: Re: Can I help you, ma'am? - Caroline & Steve Pént. 05 Jan. 2018, 22:37


Steve & Caroline

A Tűzijáték csodálatos volt. Steve-t néztem közben egy-egy pillantással, mikor elmerengeni látszott a látványba. Örülök neki, hogy ennyire tetszik, ahová elhívtam. Nem jártam itt még, csak kétszer, mert csak pár napja fedeztem fel a helyet, de a panorámáért tényleg megéri többször ellátogatni erre a helyre. Ez az Ünnep szép és látványos!
Mikor a csillámok utolsó szikrái is elhullottak az égen, egy kicsit szomorú lettem, de tudom, hogy semmi sem tart örökké. Ez a fél óra csendben és ámulattal telt, ahogy néztem a Város fényeit ami az otthonok ablakából kiszűrődni látszott.
A testvéreim említésénél elnevetem magam az észrevétele miatt.
-Na igen! A húgom elég lelkes a tanulás és a kutatások terén. - kuncogok fel ismét a találmányaira gondolva.
-Nem régen fedeztem fel ezt a helyet, mert csak két hete vettem a Házat, de sokszor nem volt alkalmam idelátogatni. De igaza van! Csodás a kilátás!- mosolygok a Férfire, aztán hazafelé indulnék, de Steve kedves szavai megleptek.
-Kedves Öntől!- engedem, hogy visszakísérjen a kocsihoz, és előzékenyen ki is nyitja az ajtaját, amit szintén egy mosollyal köszönök meg neki. Nem találkoztam még ilyen Férfival, aki ennyire figyelmes és úriember egy Hölggyel.
Beszállok és bekötöm az övem. Nem is tudom mit mondhatnék, de kicsit szomorú vagyok, hogy el kell mennie a Városból, de nagyon hálás vagyok neki, hogy ezt az estét együtt töltöttük.
- Ne szabadkozzék, Kedves Steve! Nem sokan tették volna meg értem, amit Maga! Amikor a táskámat kitépte a Tolvaj a kezemből, akkor sok ember arcán láttam a közömbösséget. Nem is a holmim volt igazán értékes, hanem az, hogy Ön volt olyan Bátor és Gentleman, hogy egy idegen Hölgynek a segítségére sietett. Nem láttam még Magához hasonló Úriembert, amiért nagyon hálás vagyok! Az autót meg nyugodtan elfogadhatja, mert ezzel legalább emlékezni fog az ígéretére, hogy visszatér egyszer. De megértem, hogy meglepi a kedvességem, mert nem olyan sokat hallani manapság az önzetlenségről. De nem is azért ajánlottam fel, mert hálát várnék el érte, hanem, mert szívemből adom Magának! Mint láthatta, nincsenek anyagi gondjaim, de nem ez vezérelt! Tudom, hogy mit jelent mindkét oldalon állni, megtapasztalni a jót és rosszat is. De hiszem, hogy ha segítünk másokon, akkor szebbé és tartalmasabbá tehetjük az Életünket. Nem vagyok a szavak embere, de emlékszem arra, amikor azt mondta, hogy vidéken kényszerül lakni, és vágyik vissza a Városba. Legalább a hazaútját kényelmesebbé teheti ez az autó. Kérem, fogadja el.- teszem vissza a tenyerébe a kulcsot és ugyanazon mozdulattal én is összezárom az ujjait rajta.
Hiszem, hogy a megfelelő Személy használja, és legalább adhatok valamit. Említette, hogy önzetlen vagyok-e és kedves-e mindenkivel. Igen. Hiszem a jóságban és a segítőkészségben, mert lehet, hogy keveseknek adatik meg az anyagi háttér, de nekem nem a pénz a legfontosabb.
- Igen, van tollam és papírom.
- keresgélek a táskámban erre megfelelő lapot és íróeszközt.
- Köszönöm!- fogadom el a felírt számot és elteszem a noteszkám fontos telefonszámok kiemelt helyére.
Mikor meghallom a Kilátó említését, és újboli meglátogatását, egy kedves mosollyal nézek Steve-re.
- Mindenképpen!- nevetem el magam, és örülök, hogy örömet szereztem az ötletemmel. Várom majd azt a napot, mikor erre jár, és teljesül is az ígérete.
- Köszönöm, hogy velem tartott ezen az estén! Csodásan éreztem magam én is! – köszönök el tőle, és remélem, hogy érezte a szavaim mögött, hogy egy percig sem mondtam valótlanságot.
Őszintén hiszem, hogy nemes szíve van, és mostanra rájött, hogy ha eldöntök, valamit- legyen az bármi- akkor elég nehéz nekem nemet mondani.
- Jó éjt, Kedves Steve! Remélem, hogy majd egyszer újra találkozhatunk! Örülök, hogy megismerhettem Önt!- búcsúztam el tőle, ezen a csodálatos éjjen. Fantasztikusan éreztem magam vele.


zene |  megjegyzésed


Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

↷ i still believe in heroes

avatar
∆ Hozzászólások száma :
191
∆ Kor :
98
∆ Tartózkodási hely :
○ unknown ○



Tárgy: Re: Can I help you, ma'am? - Caroline & Steve Csüt. 25 Jan. 2018, 20:31

Streetlight people in the night
Caroline& Steve
Nehezemre esik elfogadni az autót, hiszen (ex)Bosszúállóként megvan mindenem, ami csak kellhet, s talán jelenleg épp nem élvezem Stark legmodernebb kütyüjeinek kényelmét, de nem is hiányzik. Olyan korban nőttem fel, ahol az autó külleme és értéke nem sokat számított, amíg gurult, így hát igazán semmi szükségem Caroline kocsijára, bár tény és való, megkönnyítené a hazautamat, mégis úgy hiszem, neki nagyobb szüksége van rá, mint nekem. Viszont olyan kedvesen ajánlkozik, hogy másodjára már képtelen vagyok nemet mondani.
- Lekötelez... Tényleg. Tartozom magának - mosolygok, hiszen a nő többszörösen is törlesztette a szívességet, amit a táskatolvaj leszerelésével intéztem felé. Pedig sokkal jobban hasonlítunk egymásra, mint azt Caroline hinné: hozzá hasonlóan én is szeretek önzetlenül segíteni másokon, és sosem várok semmiféle törlesztést a segítségemért cserébe. Bőven elég, hogy jobbá tehetem a holnapot; semmit sem érne az egész, ha fizetnének érte cserébe.
Jó, így is kapok némi anyagi juttatást, de ezt inkább nevezném a felmerülő költségeink fedezésének, mintsem hivatalos fizetségnek.
- Több olyan ember kéne ebbe az országba, mint amilyen Ön, Caroline. Higgye el, sokkal jobb világban élnénk, ha mindenki úgy gondolkodna, mint maga - felírom a papírra a telefonszámomat, és remélem, él majd a nő a lehetőséggel, ha bajba kerülne. Rám bármikor számíthat. Mosolyogva figyelem, hogyan száll ki az autóból, és kissé nehezemre esik elhinni, hogy tényleg enyém marad a jármű. Nagyon szép darab, pár óra alatt hazajutok vele - más kérdés, hogyan fogom megmagyarázni Buckynak, hogy szert tettem egy új kocsira.
- Én is nagyon örülök! Minden jót, Caroline, és vigyázzon magára! - intek a kormány mögül, de nem hajtok még tovább. Megvárom, hogy a nő a házhoz sétáljon és eltűnjön az ajtó mögött. Csak azután adok gázt, hogy meggyőződtem róla, épségben beért.
A csodás estével a hátam mögött és felejthetetlen emlékekkel gazdagodva hazaindulok Buckyhoz.

nagyon köszönöm a csodás játékot! szeretés 2


_________________


Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

Ajánlott tartalom
↷ i still believe in heroes





Tárgy: Re: Can I help you, ma'am? - Caroline & Steve

Vissza az elejére Go down

Can I help you, ma'am? - Caroline & Steve

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére
1 / 1 oldal

Similar topics

-
» Caroline Forbes
» Caroline szobája
» Love Bites
» Caroline Forbes
» Anyu, Apu... Ő a főnököm, Amerika Kapitány [Steve&Elise]

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Infinity Marvel :: Archívum :: Archívum :: Lezárt játékok-