» Üdvözlünk az Infinity Marvel frpg oldalán «
légy, aki lenni akarsz a marvel végtelen világában
Lépj be közénk
ne rejsd el magad

Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Chatdoboz
oszd meg velünk titkaidat

Itt tartózkodók
ki jár erre?

Jelenleg 5 felhasználó van itt :: 1 regisztrált, 0 rejtett és 4 vendég



A legtöbb felhasználó (71 fő) Hétf. 29 Május 2017, 19:54-kor volt itt.
Utolsó posztok
érkezett válaszod?


Share|
Founding - [Steve & Sharon]

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down

↷ i still believe in heroes

avatar
∆ Hozzászólások száma :
3
∆ Kor :
29
∆ Tartózkodási hely :
★ ☆ where my job requires



Tárgy: Founding - [Steve & Sharon] Vas. 05 Nov. 2017, 10:58

steve & sharon
A lélektelen szürkére festett falak magukba szívják a kintről beszűrődő napfényt, és nem eresztik azt. Csapdába ejtik a fénycsíkokat, melyek már önmagukban feldobhatnék hálószobám egyébként elég unalmas kinézetét. Még csak pár hete költöztem be, a holmijaim fele még dobozokban pihenget a folyosón, de nem úgy néz ki, hogy a közeljövőben ez változni fog. Egy-két elvétett fénykép felkerült ugyan a nappaliba, de ezeken kívül nem igazán rendezkedtem még be az ügynökség által adott lakásba. Pedig beköltözésemkor még egy üveg Chardonnay is várt a konyhapulton, amit örömmel fogyasztottam el. De azóta történtek dolgok, és a szülinapi köszöntő is elmaradt. Azonban feltűnt, hogy egyre kedvesebben viselkednek velem az elmúlt időszakban, mióta az egyezmény elveszítette hatását. Végül pedig a krav maga órám és az éves pszichológia vizsgálatom (nem, továbbra sem érzem úgy, hogy nagy lenne a nyomás a nénikém miatt, nem továbbra sem szeretnék egy szellemmel versenyezni, köszönöm a kérdését) között kaptam utasításba a következő feladatom "nagy volumenű feladatomat", ahogy ők fogalmaztak. Természetesen a papírformán más állt, mint amit szóban mondtak, de ehhez már SHIELD-nél hozzászoktam. Vannak olyan feladatok, amik után nem hagyunk írásos nyomot, hogy még véletlenül se lehessen visszakeresni. A CIA sem szeretné, ha bárki megtudná, hogy titokban Amerika Kapitány kegyeiért küzdenek, mintha egy esküvőn lennénk és mindenki visszafojtott lélegzettel várja, hogy ki lesz a szerencsés, aki elkapja a csokrot. És én lettem kinevezve azzá a személlyé, aki a karját nyújtja az égbe. Csodálatos. És még van képük meglepődve kérdeni, hogy miért volt jobb a SHIELD-nél. Ott legalább nem beszélő bábúnak használtak a játékukban.
Lazítsd el az állkapcsod, parancsolom saját magam tükörképének, és elernyesztem izmaim, melyek már kezdtek égni. Rossz szokásommá vált mostanság, hogy olyan izmomat szorítom össze, amit nehezen vagy egyáltalán nem lehet észrevenni. Így nem kell amiatt aggódnom, hogy ökölbe szorított kezeim árulkodóvá válnak, nekem mégis kényelmetlenebb. Egy nap többször is kapom magam azon, hogy erőszakkal kell ellazítanom állkapcsom izmait, mert a fájdalom kezd már átterjedni a nyaki részeimre is. Majd mindent jónak találok, és elindulok végre. Kifelé menet még megigazítom a faliórát, ami valamilyen rejtélyes ok miatt megint félreállt - egyre biztosabb vagyok benne, hogy nem teljesen egyenesek a falaim - és már kint is vagyok.

Még az akadémiai éveimben kaptam a szobatársamtól azt a tippet, amit életem minden részénél használtam azóta. Ha nem tudod, hogyan öltözz fel hivatalosan, képzeld azt, hogy ott lesznek a szüleid is. Először nem vettem komolyan, de ahogy idősödtem, rájöttem, tényleg megkönnyít mindent, ha odaképzelem szüleim éles, konzervatív tekintetét, amint minden egyes mozdulatomat kritikusan követnek. Persze nem a Four Seasons-ba megyünk, sőt, lehetőleg a legtávolabb attól; ajánlottam is egy nem túl zsúfolt, kellemes pizzázó-éttermet, aminek létezéséről csak a bennfentesek tudnak, és aminek üzemeltetőit régebb óta ismerem.
Lazítsd el az állkapcsod. Az ajtó csilingelve közli érkezésem, belépve pedig illatok armageddonja fogad, egyik jobb a másiknál. Próbálok nem túl éhesnek tűnni, ahogy körbenézek a visszafogottan kidíszített asztalok között, beszélgetőpartneremet keresve. Nincs nehéz dolgom, igaz nem viseli patriotikus öltözetét, de amennyit anno kémkedtem utána, inkább hétköznapi viselete az, ami miatt felismerem őt.
- Steve - lépek hozzá közelebb, és barátságos mosollyal üdvözlöm egykori szomszédomat, munkámat és később ellenséggé vált amerikai ikont. - Jól nézel ki. -nem említem, hogy kissé fáradtnak tűnik, végtére is, én is valahogy hasonlóan nézhetek ki. - Remélem, nem hoztalak túlságosan kényelmetlen helyzetbe a kérésemmel. Biztos megvan a magad baja. Mellesleg, még egyszer köszönöm, hogy elfogadtad a meghívást. - hálásan nézek fel rá, miután levettem kabátom és a szék hátára helyeztem. Azzal, hogy beleegyezett igazán megkönnyítette a dolgomat, és megkímélt attól, hogy a feletteseim a fülemet rágják hetekig, ha nem hónapig.

ha valami nem jó, csak szólj jajj
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

↷ i still believe in heroes

avatar
∆ Hozzászólások száma :
9
∆ Kor :
97
∆ Tartózkodási hely :
○ with you, till the end of the line...



Tárgy: Re: Founding - [Steve & Sharon] Szomb. 11 Nov. 2017, 00:19

Out of my sight, but never out of my mind
Sharon& Steve
Nem számít, az ember hány évtizedet tölt az Atlanti-óceán jeges vizébe fagyva, a politika örökké kényes terep marad, egy aknamező, felette kifeszített, karcsú kötéllel, és azok, akik megkísérelnek áttáncolni rajta, többnyire darabokban végzik. Akadnak persze kivételek, mesteri akrobatikus képességekkel megáldottak, mint például Tony, aki valahogy mindig tudja, mit kell mondania vagy tennie - még ha próbálja is bebizonyítani az ellenkezőjét -, hogy sikerrel átjusson a pályán; és persze vannak a hozzám hasonlók, akik nem bajlódnak a kötéllel, hanem egyenesen belegyalogolnak a mezőbe, ha ezáltal a népet szolgálhatják. Így lettem a kormány ellensége, akinek bújkálnia kell azok elől, kiknek védelmére felesküdött. Mégsem bántam soha, hogy így alakult; azt igen, hogy a Bosszúállók csapatán belül törést idéztem elő, ahogyan azt is, hogy megbántottam Tonyt. Az országnak azonban sosem fordítottam hátat, mindegy, hogy rács mögött akartak-e látni vagy sem.
Az Egyezménynek azonban vége, a Thanos elleni küzdelemben nyújtott segítségem pedig úgy látszik, meggyőzte a politika nagykutyáit afelől, hogy megéri az oldalukon tartani. Nem a CIA üzenete volt az első, amit a héten kaptam, mégis nekik válaszoltam leghamarabb. Egy régi barátot mégsem akar megváratni az ember, főleg, ha tetemes mennyiségű tétel szerepel a neki szánt törlesztési listán; el sem tudom képzelni, hol lennék most Sharon segítsége nélkül. A hadsereg talán járulékos veszteségként hivatkozna rá, olyasvalakiként, akit nem szívesen, de fel lehet áldozni a sikerhez vezető úton, én azonban már rég nem tartottam magam katonának - jól tudtam, milyen nehéz helyzetbe került, amiért többször is segítségére volt a haza árulójának, s bár levették rólam ezt a címet, az ő megpróbáltatásain ez már semmit sem segít. Nem elég, hogy a felettesei darabokra szedték miattam, képes voltam egy szó nélkül eltűnni - kétszer is, anélkül, hogy bármivel is kiengeszteltem volna. Egy Carternek már megszegtem az ígéretemet, még egynek nem vagyok hajlandó, ezen elhatározásom legelső pontja pedig, hogy a megbeszélt találka előtt már az étteremben várakozom.
Több hetes borostámnak és egyszerű, bús színű ruháimnak már meg sem kottyan a fejemre húzott baseballsapka, mégis segít elvegyülni. Kapucnis felsőmmel és sportcipőmmel tipikus turistának tűnök, azt leszámítva, hogy a nagy várakozásban ledobtam a dzsekimet a mellettem lévő szék támlájára, felfedve alatta a cipzáros pulóvert és a "Brooklyn - it's where my story begins" feliratú pólómat, amit még New Yorkban szereztem nem is olyan rég. Érintetlen kávém felett ücsörögve fürkészem a pizzázó vendégeit, a hangoskodó fiatalokat és az egymásba feledkezett párokat, amikor ismerős hang vonja magára a figyelmem. A sapkám karimája alól derűs, kék szempár pillant fel az ismerős arcra, mosolyom pedig egyből szélesebbé válik.
- Szomszéd. - biccentek üdvözlőn, majd halk szisszenéssel megcsóválom a fejem. - Ex-szomszéd? - Olykor még mindig elfelejtem, mennyi minden megváltozott Bucky visszatérésével. Semmire sem cserélném el, hogy visszakaphattam a halottnak hitt barátomat, és újra végigcsinálnám az egész felhajtást a legelejéről, azonban a hétköznapok, melyeket előtte éltem egyszerű bosszúállóként, olyanok, mintha egy másik életben történtek volna velem.
- Akárcsak te. Jó újra látni, Sharon! - felállok a helyemről, hogy üdvözöljem, ám elbizonytalanodom, mi lenne ennyi idő után a megfelelő köszöntés, így hát csak megállok előtte, lesegítem róla a kabátját, ha engedi, és helyet foglalok, ha már ő is leült. - Dehogy, ne aggódj emiatt, én tartozom inkább hálával, hogy ürügyet szolgáltattál elszabadulni Bucky mellől. Nem mintha nem élvezném a semmittevést, de... - Pimasz félmosollyal, fejem ingatva lógva hagyom inkább a megjegyzést. Az, akit a világ megmentésére edzettek, nehezen viseli hosszútávon a békét és a nyugalmat. Azt hiszem, a lelkem mélyén talán mégis csak katona vagyok, és mindörökre az is maradok függetlenül attól, épp viselem-e a jelmezemet vagy sem.
- Remélem, éhes vagy. A pizzájuk kihagyhatatlannak tűnik. - Volt időm meggyőződni róla a saját szememmel az elmúlt percekben, míg Sharonra vártam, de nem akartam addig rendelni, míg meg nem érkezik. A kávét is csak muszájból csikarták ki belőlem, a felszolgáló lány türelmetlennek tűnt, attól féltem, magamra haragítom, ha nem adok neki valami tennivalót. - Sharon, én... - kezdek bele, de mondandómat elakasztja egy mély sóhaj, ahogy a pincérlány odalép felvenni az ő rendelését is. Türelmes, udvarias mosoly feszít az arcomon, és ha újból kettesben maradtunk, karomat az asztal lapjára támasztva hajolok közelebb, hogy folytathassam.
- Sajnálom. Hallottam, mi történt veled, miután segítettél nekünk. Nem lehetett könnyű. Még nem volt módomban rendesen megköszönni, amit értem tettél, szóval... Köszönöm. Mindent. - Csak most jövök rá, hogy hozhattam volna valamit törlesztésként, virágot, vagy bármit, de a gondolat, hogy egy csokor rózsát toljak az orra alá, legalább annyira bugyutának tűnik, mint az, hogy most üres kézzel itt ülök, és nincs semmi másom számára, csak a hálám, és a szívből jövő lekötelezettség.


Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

Founding - [Steve & Sharon]

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére
1 / 1 oldal

Similar topics

-
» Anyu, Apu... Ő a főnököm, Amerika Kapitány [Steve&Elise]
» Sharon Carter

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Infinity Marvel :: Univerzum - Játéktér :: Föld :: Washington D.C. :: Utcák, terek, stb.-