» Üdvözlünk az Infinity Marvel frpg oldalán «
légy, aki lenni akarsz a marvel végtelen világában
Lépj be közénk
ne rejsd el magad

Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Chatdoboz
oszd meg velünk titkaidat

Itt tartózkodók
ki jár erre?

Jelenleg 15 felhasználó van itt :: 5 regisztrált, 0 rejtett és 10 vendég :: 2 Bots



A legtöbb felhasználó (71 fő) Hétf. 29 Május 2017, 19:54-kor volt itt.
Utolsó posztok
érkezett válaszod?


Share|
Steve & Tony - i hate your friend

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down

↷ i still believe in heroes

avatar
∆ Hozzászólások száma :
16
∆ Kor :
47



Tárgy: Steve & Tony - i hate your friend Szomb. 04 Nov. 2017, 00:11



would you like a coffee?

Stevei&Tony

Türelmetlenül dobolok az ujjaimmal az asztalon, miközben várom, hogy lefőjön a kávé. Ez van, ha az ember milliókat, vagy inkább milliárdokat költ azért, hogy a szuperhőscsapat semmiben se szenvedjen hiányt, de enged egy 95 éves szentimentális fickónak, aki gyengéd érzelmeket táplál egy kávéfőző iránt. A fene se tudja, hogy Rogers miként kötődik ehhez az ezeréves vacakhoz, talán ez főzte le az első kávéját, miután az apám és a többi tudós beadták volna neki a szuper szteroidot. Vagy talán ez az első dolog, amit vett magának a fizetéséből. Emberfeletti magatartásszabályzásról adok tanúbizonyságot minden egyes alkalomkor, mikor nem cserélem le valami korszerűbb darabra. Vagy egy kenyérpirítóra, talán még azzal is gyorsabban csinálok kávét.
Kicsivel később – miután elvesztettem már az időérzékem – sétálok a kávésbögrével a kezemben ki a konyhából és süppedek bele a puha kanapéba, mire jóleső sóhajt hallatok. Kezdem megtudni, hogy mit érzett Hef, mikor már inkább volt múmia, semmint humanoidszerű teremtmény. Évekkel ezelőtt még nem foglalkoztam az idővel, azzal, ahogy elmúlik felettem. Most már ez nem megy, érzem, hogy kezd felettem eljárni az idő, hogy … kezd szűkös lenni a páncél. Nem véletlen kaptam rá újra az edzésre. Még csak az kéne, hogy még egy számmal nagyobbat készítessek.
- PÉNTEK, mi a mai anyag? – masszíroztam meg mutató-és hüvelyujjammal a halántékom, miközben az asztalra helyezett telefonomból pillanatok múlva hologramszerűen jelentek meg az adatok. Semmi biztató.  – Ennek így semmi értelme. Mit keresnének Ugandában? A nemibetegségeken kívül. – válaszolom meg magamnak a kérdést, mielőtt PÉNTEK adott volna egy fárasztó, de kielégítő választ. Szerencsére JARVIS helyett is remekül funkcionál, de folyamatosan végzek rajta apróbb változtatásokat. A technika embere vagyok, mondhatni folyton mindenen eszközölök változtatásokat. Csak azon az átkozott kávégépen nem, ami rozsdaízű kávét főzz le az embernek, aki fizeti az áramot, amivel működik. Ezt nevezem arcátlanságnak.  – Összpontosíts az Államokra. Rogers-ék itt lesznek. – ejtem ki rosszallóan a szavakat. A barátjával, a fémkarú gyilkossal. A Tél Katonájával, a volt bajtársával, aki kivégezte a szüleimet. Bujkáltak, és ezt jól is tették. Kerestem őket, de … többségében csak hamis nyomokat találtam.
- A sejtése igaznak bizonyult, uram. A Kapitány itt van.
- Mit beszélsz? Biztos rövidzárlatot kaptál megint. Most már biztos, hogy lecserélem azt a kávéfőzőt. – csóváltam meg a fejemet, a bögrém felé nyúlva, mikor megpillantom az adatok közt a bejárati kamera képét, ahol éppen egy ismerős alak lép be. Ilyen nincs.
A bögrét felmarkolva állok fel és sietek oda az emelti korláthoz, ahonnan lepillantva a saját szememmel is láthatom. Igaz, ami igaz, a maskara nélkül fura egy látvány.
- Rogers. – köszöntöm, kissé hidegen.  – Gondolom láttad a híreket. – nem olyan rég hivatalosan is megerősítették azt, hogy az Egyezményt hatályon kívül helyezték, így mindenki, aki nem írta alá és eddig szökevénynek volt nyilvánítva, ezen címét elvesztette.  – Kérsz kávét? – emeltem meg a bögrém felé.  – Ha nem, akkor is kapsz. Megérdemled. – megérdemli a rozsdaízű kávét, ami két évig tart, mire kész lesz, ez a legkevesebb. Közben elléptem a korláttól, a konyha felé, intve, hogy jöjjön fel. Mielőtt azonban a konyhába siettem volna, az asztalhoz lépve kikapcsoltam a telefonom. Biztos, ami biztos, jobb, ha nem látja, hogy kutakodtam utánuk. Valószínű, hogy egyébként is sejti.
- Jól nézel ki, egy kilencvenöt éves ex-szökevényhez képest. – jegyzem meg, ahogy felé sandítok a konyhából. Ezt irigylem tőle. Neki ráadásul edzenie sem kellett annyit, mint nekem, hogy beleférjen a cuccába.  – Hol hagytad a félkarú terminátort? – kérdeztem csak úgy mellékesen, félvállról, mintha nem érdekelne. Tudtam, hogy nem fogja megmondani, de egy próbát megér. A végén még túl csábító lenne a gondolat, hogy bombát dobjak az aktuális búvóhelyükre.


Youth |  ha valami nem jó, szólj! Smile


Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

↷ i still believe in heroes

avatar
∆ Hozzászólások száma :
20
∆ Kor :
97
∆ Tartózkodási hely :
○ with you, till the end of the line...



Tárgy: Re: Steve & Tony - i hate your friend Szomb. 04 Nov. 2017, 21:40

If you need me, I’ll be there
Tony& Steve
Alkalmazkodás. Alkalmazkodni ahhoz, hogy sosem lesz belőlem katona; majd szuperkatona lettem; majd sikeresen lehibernáltam magam; majd kiolvasztottak; majd a legjobb barátom visszatért; majd szökevényként kellett élnem; majd többé már nem. Az életem, leszámítva azt a hetvenévnyi jégbe fagyva töltött időt, folyamatosan új helyzetek elé állít, mintha az elmúlt közel száz esztendő nem is szólt volna másról, csak hogy hogyan vagyok képes elfogadni és megszokni az életem drámai fordulatait. Egy rossz szavam sem lehet, hiszen legalább már visszakaptam a pajzsomat és nem akarnak bilincsben látni.
Legalábbis nem mindenki.
Tonyval a kapcsolatunk egy ideje már rendezésre szorul, és hiába tették semmissé az Egyezményt, hiába nyertük vissza Buckyval a szabadságunkat a Thanos elleni küzdelemben nyújtott erőbedobásunk jutalmaként, egy romba dőlt barátságot ennyi még nem hoz helyre. A világ talán újra örömmel látja Amerika Kapitányt, de nem vehetem vissza a pajzsomat, amíg van, aki Steve Rogersszel sincs kibékülve.
Tudtam, hogy Tony keres minket, de Carol segítségének köszönhetően nem aggódtam amiatt, hogy ránk is talál. Egy halk, belső hangocska amúgy is azt suttogta, hogy ha nagyon törte volna magát, már rég a nyomunkra akadhatott volna; és csak idő kérdése, mikor látja be ő is, hogy ez így nem mehet tovább. Nem kérhetem, hogy lépjen túl azon, ami a szüleivel történt, de azt igen, hogy adjon egy esélyt nekünk és önmagának is; esélyt a megbocsátásra, és annak megértésére, hogy a Tél Katonája nem egyenlő azzal az emberrel, akit óvni próbálok a bosszújától.
- Stark. - Aprót biccentek felé, ahogy megállok előtte, kezemet zsebembe süllyesztve pillantok fel fölém magasodó alakjára, és tudom, hogy borzasztóan kéne éreznem magam, mégis mosolygok, mert minden nézeteltérésünk ellenére jó újra látni. - Az újságban olvastam. Tudod, elég régimódi vagyok.
A kávéra vonatkozó ajánlatát hallva csak kiszélesedik a vigyor az arcomon, és védekezőn megemelem mindkét kezem, jelezve, eszemben sincs vitatkozni vele. Nem érzem úgy, hogy otthon lennék; hónapok óta nem jártam a Bosszúállók Főhadiszállásán, és inkább tűnik úgy, mintha vendégségbe jöttem volna, mint haza.
- Nos, akkor elfogadom, köszönöm. Egy cukorral. - Az emeletre indulok, és csak remélem, hogy nem azzal fog bosszút állni rajtam, hogy elcukrozza a kávét. Az émelyítően édes koffeinnél nincs rosszabb - na jó, talán csak az, amikor az embernek szérumokkal növelik meg az izomzatát. Az elég kellemetlen tud lenni.
- A reggeli futás csodákra képes. Neked is ki kéne próbálnod, mielőtt új páncélt növesztesz magadra... - bökök itt célzón a sörhasa felé, bár Tonynak sincs oka panaszra. Őszintén szólva sokkal jobb állapotban van, mint ahogy emlékeztem rá, és ettől mázsás súlyok gördülnek le a mellkasomról.
- Ezek szerint jól megvagytok Pepperrel? - követem a hangját és a konyha felé veszem az irányt, érdeklődve lesve a falakat és berendezéseket, újdonságok után kutatva. Tonyt ismerve biztos feltalált már egy csomó új kütyüt, mióta nem láttam; képtelen sokáig nyugton ülni a fenekén. Megállok a félfában és nekitámasztom a vállamat, összefonva mellkasom előtt a karjaimat.
- Ügyes próbálkozás... - felelem bajszom alatt somolyogva, nem képletesen, hanem szó szerint, sikerült magamra növesztenem ugyanis egy kis arcszőrzetet, pusztán csak azért, mert így könnyebben elkerülöm a nyilvánosságot. Sokkal egyszerűbb észrevétlennek maradni, ha a helyiek sem tudják, ki él a szomszédságukban, ráadásul a fürdőszobán osztozni Buckyval nehezebb, mint két férfi esetében lennie kéne.
- Oh, a kávéfőzöm! - Az egész arcom felsugárzik az örömtől, ahogy kiszúrom a rotyogó csodamasinát a pulton. Ellököm magam a félfától, hogy öles léptekkel átszeljem a szobát a rég látott drágaságig. Hát igen, amikor az embert üldözik és menekülnie kell, nem a kávéfőző az első dolog, amit magával visz. - Ha tudnád, hogy hiányzik! Ezek a modern vackok nem érnek a nyomába. - szentimentálisan megcirógatom a gép tetejét, majd a pultnak dőlve fordulok vissza Tony felé. Fogalmam sincs, hogyan kéne előhozakodnom a mondandómmal, pedig nem szokásom felkészületlenül elindulni; egyszerűen csak úgy gondoltam, ha majd szemtől szemben állunk, sokkal könnyebb lesz. Tévedtem.
- Jól kézben tartod itt a dolgokat. - bököm ki végül, látványosan körbefuttatva pillantásomat a konyhán. - A Bosszúállók végül mégis csak a te gyereked. - teszem hozzá réveteg mosollyal, ahogy eszembe jut, egyszer engem nevezett ki főnöknek, mondván, ő csak a pénzt és a technológiát adja. Mintha egy egészen más életben lett volna...


Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

↷ i still believe in heroes

avatar
∆ Hozzászólások száma :
16
∆ Kor :
47



Tárgy: Re: Steve & Tony - i hate your friend Kedd 07 Nov. 2017, 19:40



would you like a coffee?

Stevei&Tony

Habár a látszat mást sugall, soha nem volt olyan könnyű életem, mint amilyen könnyen éltem azt. Az apámat már a születésemtől kezdve nem érdekeltem, ő jövővel volt elfoglalva, a találmányaival, nem azzal, hogy … emlékezzen a születésnapokra, vagy ott legyen a fontos eseményeknél. Ezerszer hallgattam végig a hőstetteit, hogy ismerte Amerika Kapitányt … megmernék rá esküdni, hogy Rogers-t jobban szerette, mint engem. Ezen pedig az sem változtat, hogy egyetlen videóban néhány percre mutatott emberi érzelmeket. Nem a fiaként szólt ott sem igazán hozzám, sokkal inkább, mint … a jövő egyik fontos alkotórészéhez. Amiben igaza is lett, de ettől még egy rideg vénember marad, aki pár percre szívet növesztett.
- Igen, tudom. – bólintottam, ahogy egy pillanatra a kezemben tartott bögrére pillantottam és elhúztam a szám. Nem csak tudom, de érzem is. Mikor utánuk kutattam direkt olyan helyeket néztem át először, ahol még áram sem volt. – Remélem legalább az enyém volt az az újság. – habár, mint a legtöbb huszonegyedik századi ember, már én sem igazán bújtam újságokat, azért a Stark Industries-nak a tulajdonában volt néhány. Ennek pofon egyszerű oka volt: egy esetleges botrány, vagy hasonló esetén ezen újságokkal ellensúlyozni lehet valamelyest a többit. Nem róhatom fel senkinek sem, hogy botránnyal számolt, valamiért csak úgy vonzottam őket.
A konyha felé vettem az irányt, majd belekezdtem a kávé elkészítésének fájdalmasan hosszú procedúrájába, amíg ő a lépcsőket mászta. Egy pillanatra megfordul a fejemben, hogy teszek még hozzá cukrot, de aztán ráébredtem, hogy felesleges. Az őskori kávéfőzője által készített rozsdaízű kávé így is épp elég alkalmas, hogy embert lehessen vele ölni.
- Csakhogy tudd, épp leadtam pár kilót. Egyébként meg, egyszer te is megöregedsz majd, úgy … százhatvan éves korodra. – feladtam már az évekkel folytatott harcomat. Az a probléma a korral, hogy nem lehet ellene mit tenni. Egy ideig próbálkoztam, sőt, majdnem meg is öltem magamat, de végül fel kellett nőnöm.
- Látszik, hogy nem nézel TV-t. – csóváltam meg a fejemet, de ahelyett, hogy tovább beszéltem volna, egy rövid időre elhallgattam. Nem, mintha elkezdtük volna összeállítani a vendégek nevét az esküvőre, aminek egyelőre még időpontja sem volt, de ... kissé korai lett volna ezt most bejelenteni. – Soha jobban. Ő vezeti a céget, én meg … jobbá teszem a holnapot. – vontam meg a vállamat. Eleinte sok támadást kaptam, hogy Pepper-re bíztam a cég vezetését, de jó ötletnek bizonyult, az egyik legjobb ötletemnek. – Neked se ártana már valami, Rogers. A te korodban már nem lehet túl válogatós az ember – a legtöbb ember 95 éves korára nem csak megállapodik, de meg is hal, Rogers kis lemaradásban van egyelőre, nem ártana behoznia magát. Egy társkeresőn biztos sikere lenne. – Próbáltad már a Tinder-t? – kérdezem kíváncsian, habár nem vagyok benne biztos, hogy tudja miről beszélek. Ahogy ő is mondta, régi módi. – Biztos akad ott olyan, akinek bejön, ha felmászol az erkélyére. – vontam meg a vállam. A Rómeó és Júlia már csak nem olyan régi, ha gonosz lennék azt mondanám, majdnem egykorúak .
- Akárhol is van, látom, ott nincs tükör. – böktem a fejemmel az arca felé, ami láthatóan nem mostanában látott borotvát. – Stílusváltás? – vagy csak rám szeretne hasonlítani, de neki nem állna ilyen jól, mint nekem. Gondolom a bujkálás miatt döntött úgy, hogy felhagy a jófiú imázzsal. Furcsa, még csak egy-két napos borostával sem láttam őt soha, egy ideig azt hittem a szérum képtelenné tette a szőrösődésre.
- Látszik, hogy rég ittál már a kávéból, amit csinál. – csóváltam meg a fejemet, miközben néztem, hogyan barátkozik a rég nem látott ismerősével. – Vagy csak régen föld- és rozsdaízű volt a kávé. – ez is sok mindent megmagyarázna, például, hogy apám miért volt mindig olyan karót nyelt. – Kettesben hagyjalak vele? – mutattam rá és a kávéfőzőre. Az a kávéfőzőgép is megért pár dolgot, biztos lennének közös témáik.
- Heti háromszor jönnek takarítani, Vízió felcsapott Gordon Ramsay-nek. – pedig mondtam, hogy egy telefonomba kerül őt megszerezni és kinevezni a Bosszúállók főszakácsának, de … mit lehet tenni, mikor egy öntudatra ébredt kvázi android elhatározza, hogy megtanul főzni? Láttam a Terminátort, jobb nem ellenkezni. – Nehéz egyedülálló szülőként. – bólintottam a szavaira. Nem csak az enyém volt, hanem az övé is. Mielőtt úgy döntött, hogy nem csak régimódi, de ostoba is lesz. Oké, ez talán kissé erős. – Clint is lelépett. Elég nagy port kavartatok, az ENSZ a fejetek akarta. – ehhez pedig minket használtak volna fel. Adtam nekik egy-két tippet, ami tudtam, hogy nem vezet sehova és bár megszidtak, mire elértek oda, hogy ezt ők is lássák, nem feszítettek keresztre. Pedig biztos szívesen megtették volna. – Tudod, elég nehéz, ha én vagyok az egyetlen felnőtt itt. – nem épp a legszerencsésebb helyzet. Habár, Natasha is sokat segített, nem volt könnyű összetartani a csapatot.
¬- Szóval, mire véljem a látogatást? Ennyire hiányoztam? Megérteném. – elragadó és megnyerő személyiség vagyok, megértem, ha hiányzom az embereknek. – Vagy a kávéfőzőért jöttél? Nem tartalak vissza, vidd csak! – fintorogtam, ahogy ittam a bögrémből. Rogers-nek az ízlelőbimbói is régimódiak, valószínűleg ezért nem működnek.


Youth |  ha valami nem jó, szólj! Smile


Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

↷ i still believe in heroes

avatar
∆ Hozzászólások száma :
20
∆ Kor :
97
∆ Tartózkodási hely :
○ with you, till the end of the line...



Tárgy: Re: Steve & Tony - i hate your friend Szomb. 11 Nov. 2017, 00:24

If you need me, I’ll be there
Tony& Steve
Kifejezetten örömmel vettem Tony csipkelődő megjegyzéseit, habár volt szerencsém az elmúlt néhány évben kiismerni őt annyira, hogy tudjam, a humora sokkal inkább működik pajzsként számára, mint bármelyik páncélja. Az, hogy viccelődik, nem jelenti azt, hogy minden rendben köztünk és örömmel lát ismét a Bosszúállók bázisán, emlékeztetve rá, mi mindent vesztettünk az elmúlt hónapok során. Mindketten. Viszont ahhoz elég volt, hogy mosolyt csaljon az arcomra és megnyugtasson azt illetően, nem zárt ki végleg abból a szűk és meglehetősen bizarr körből, melyben a barátait tartja. Lehet, hogy a peremén vagyok, de még mindig a határon belül, és ez bőven okot adott az optimizmusra, mert függetlenül attól, mi minden történt köztünk és milyen döntéseket kellett meghoznom vele szemben, én is a magam - sokkal komfortosabb és tágasabb - körében tartottam őt, mindvégig.
Igyekeztem lerázni magamról a nosztalgia rám telepedő, ezüstszín porát, miközben a félfának dőlve hallgattam Tony szavait. Mintha csak egy átlagos nap lenne, kávézunk és egymással élcelődünk a helyen, melyet belőlünk hoztak létre - bármennyire is esett volna jól elfelejteni a múltat, mégsem tehettem, az újra és újra befúrta közénk magát a rideg valósággal, ráébresztve a veszteségeinkre és a szakadékra, melyet eszméink vájtak közénk. Már semmi sem volt a régi, és ha vissza is térnék, akkor sem lehetne az - addig nem, míg nem sikerül valahogy rendeznem a konfliktust Bucky és közte. Miért olyan nehéz előhozakodni ezzel az egész dologgal? Miért könnyebb belesüppedni a nosztalgia és a rotyogó kávé illatába?
- A mi munkánk mellett nem igazán hiszek a megöregedésben, Tony - csóváltam meg a fejem. Számtalan "majdnem ott hagytuk a fogunkat" küldetés után az ember erősen kételkedni kezd abban, megéri-e ábrándozgatnia egy olyan jövőről, melyet lehet, hogy a következő küldetéssel már meg sem él. Nem mintha annyira pesszimistán állnék a jövőhöz, de volt szerencsém elég sokat élni ahhoz, hogy ne kívánjam ennél is tovább húzni az életemet. De hát pont ettől vagyunk hősök, nem féltjük a csontjainkat, ha mások megmentéséről van szó, és csak az nem fél, akinek nincs mit veszítenie. Meg Tony, mert ő ilyen cseszettül vakmerő.
- De nincs itt - Megjegyzésem egyszerre kérdő és ténymegállapító. Talán tényleg nem nézek olyan gyakran tv-t, annyit azonban igen, hogy tudjak egyet s mást, és bár eszemben sincs beleártani magam Tony magánéletébe, megnyugtatna, ha tudnám, hogy a nővel minden rendben köztük, és többször érintkeznek heti egy alkalomnál. Talán csak a lelkiismeretemet szeretném megnyugtatni azzal, hogy meggyőződöm róla, van valaki, aki mindvégig mellette állt az utóbbi időben - azok után, hogy én elhagytam...
Ahogy rám terelődött a téma, halk szusszanással felnevettem, és csak méltatlankodva csóváltam a fejem, mintha ezzel a gesztussal is azt mondanám, "Tony, Tony, sosem nősz fel?", kisfiús somolygásom mögött azonban réveteg, mélabúsan szuggerálva magam alatt a padlót, belesüppedve a szövevényes emlékeim szőtte képekbe.
- Nem, nekem már... Megvolt az a valami, csak egy kicsit lekéstem - A férfira emeltem a pillantásom, arcomon töretlenül ott virított egy laza félmosoly, melyben ott rejtőzött az elmúlt hetvenöt év és az elmulasztott randevú minden szomorúsága. Leráztam magamról, ahogy elindultam közelebbről is szemügyre venni a kávézőfőt. - Különben sincs időm mostanság nőkkel foglalkozni. Ahogy te is mondtad, jobbá kell tennünk a holnapot. - mosolyt villantottam rá a vállam felett, miközben megcirógattam a rég látott masinát. Talán már nem ragyog a hátamon a csillaggal díszített pajzs, attól még ugyanúgy egy szebb jövőn ügyködtem minden egyes nap, melynek első és legnagyobb állomása Bucky volt. Hiába mentettem meg őt a harcoktól, a lelkében dúló háború még mindig nem ért véget.
- Nem tetszik? - meglepetten dörzsöltem meg a több hetes borostát az arcomon. Azt hittem, ujjongani fog majd, amiért végre kezdtem valamit a "babapopsi képemmel", és a környékünkön élő nyugdíjasok visszajelzései alapján a stílusváltásom igenis jól sült el. - Csak szeretem az ízét. Otthonos. - somolyogva megpaskoltam a kávéfőző tetejét, mielőtt kiemeltem volna alóla az elkészült csészét. Nem akartam megmagyarázni, hogy a jégbe fagyásom előtti időket idézi fel bennem ez az íz, mert akkor azt is meg kellett volna magyaráznom, miért a múltat tekintem otthonomnak. Miközben belekortyoltam a sűrű, fekete lébe, érdeklődve hallgattam, mi újság a többiekkel. Igyekeztem nagyjából képben maradni, voltak, akikről kifejezetten tudtam, merre járnak, mert olyan nyomokat hagytak maguk után, melyeket könnyedén lehetett követni, de hát nekem közel sem volt olyan modern és fejlett felszerelésem, mint Tonynak, és nem is azért bújtam el az Isten háta mögé, hogy kapcsolatban maradjak velük. Így hát minden információnak örültem a többiekről, és nem tudtam elengedni a fülem mellett az egyedülálló szülőre vonatkozó célozgatásokat sem. Nehezen tudtam elképzelni, hogy tényleg visszavárnának a történtek után, és hagynák, hogy újból egy őskövület dirigáljon nekik, aki egyszer már káoszba vezette őket az ész nélküli lojalitásával.
Kétkedésem kiült az arcomra is, ahogy a kávé felett ingattam a fejem.
- Akkor talán a családegyesítés első lépéseként beszélhetnél a legújabb gyerekünkkel... - Óvatosan pendítettem csak meg Bucky-t, nem akartam ennél konkrétabban belemenni, tudtam, hogy úgyis érti, mire célzok, tekintetem azonban makacsul rászegeztem, pillantásom az övét kutatta, mert szerettem volna rendesen és egyenesen bocsánatot kérni, és a szemébe mondani, hogy tényleg bántananak a sérelmek, melyekkel a lelkébe tapostunk. - Sajnálom, Tony... Az egészet. A zűrt, amit okoztunk, és... minden mást is. Ha engednéd, hogy elmagyarázzam... Hogy ő elmagyarázza, ha nyitnál a megbocsátás felé...
Nem folytattam, nem akarom felidegesíteni azzal, hogy mi lenne. Nem úgy képzeltem, hogy csak úgy megbocsát Buckynak és boldog kis családként élünk majd mi hárman, de ez lehetne az első lépés afelé, hogy egy nap majd így legyen; hogy egy nap Bucky oldalán térhessek vissza a Bosszúállók közé úgy, hogy Tony ott lehessen a másikon. Ha nyitna Bucky és a megbocsátás felé, azzal közelebb kerülnénk hozzá, hogy ne egy határvonal legyek kettejük között, hanem a zászló, amely emlékeztet rá, ugyanazon az oldalon állunk.


Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

↷ i still believe in heroes

avatar
∆ Hozzászólások száma :
16
∆ Kor :
47



Tárgy: Re: Steve & Tony - i hate your friend Kedd 14 Nov. 2017, 21:45



would you like a coffee?

Stevei&Tony

Számítottam rá, hogy előbb-utóbb el fog jönni. Amíg az Egyezmény hatályos volt, nem tudta volna betenni ide a lábát anélkül, hogy ne szerezzenek róla tudomást azok, akik szívesen látnák rácsok mögött. Azonban most, hogy az Egyezmény már nem érvényes, a dolgok visszaálltak a régi kerékvágásba … azaz majdnem. Ugyanolyan aligha lehet már minden, túl sok dolog történt, ami ennek az útjában áll. Egy részem azonban örült neki, annak ellenére is, hogy … továbbra is egyetértettem az alapötlettel. A következményekkel volt a baj és talán a megvalósítás sem volt tökéletes, de … nem tudnám azt mondani, hogy rossz oldalra álltam. Hova is lenne a hitelességem?
Most pedig itt van, és az egész helyzet olyan, mintha … mi se történt volna. Egy újabb nap a munkában, a világ megmentésén és jobbá tételén dolgozva. Nagyot fordult a világ. Jó pár évvel ezelőtt fegyvereket adtam el, most pedig azoktól próbálnám védeni a világot.
- Egész pofás járulékaink is vannak. – vontam meg a vállam, ahogy felnéztem rá. Ha ne adj isten családot alapítana az izgalmak közben, akkor … nos, nem maradna üres kézzel utána senki sem. Egész családbarát munkahelyünk lett. Ez kissé morbid gondolat, de egy ideje már kénytelen vagyok azt is számításba venni, hogy mi marad utánam. – A mindig önzetlen Steve Rogers. – csóválom meg a fejem, habár … az önző jelző mostanában kissé csorbát esett ráértve. – Néha lehet nekünk is jó, nemcsak a világnak. – ehhez tartottam magamat. Nem vagyok olyan, mint ő, vele szemben én önző vagyok, ritkábban, mint régen, de attól még így igaz. Pepper nélkül pedig mostanra megőrültem volna. Szép dolog őrizni a világ békét és a többi, de … vagyok annyira önző, hogy a világot néha elfelejtsem a saját boldogságom számlájára. Ez a … fizetségem, ha úgy tetszik. Mindent én fizettem és finanszírozok itt, úgyhogy ennyi igazán kijár, nem?
- Nem ment át az alkalmasságin. – feleltem halovány mosolyt varázsolva az arcomra. Pepper ritkán járt ide, ami nem zavart. Ez az életemnek az a része, ami miatt baja eshetne. Az a rész tökéletesen elég, mikor innen hazamegyek hozzá. – Ráadásul ő a Stark Industries vezérigazgatója. Miután nekem ezt a pozíciót nem sikerült megreformálnom, ő a … hagyományos úton csinálja. Dolgozik. – szúrok oda magamnak. Egy órát is alig bírtam eltölteni az irodába, untattak a megbeszélések, a pénzügyi részletek, mindez engem … nem érdekelt. A nevemet sem tudtam volna lebetűzni Pepper nélkül már akkoriban sem.
- Már tudom mit kapsz a kilencvennyolcadikra. – jegyeztem meg halkan. Egy órát talán mindezek után gonoszság lenne adni neki, igaz? Habár, egy nőt még inkább, ráadásul az tisztességtelen és szexista is. Úgyhogy az órával végső soron mégis jobban járna. – Néha nehezen értelek meg. – sóhajtottam fel. Habár, az utóbbi években felnőttem és megkomolyodtam, a jobb holnapon való fáradságos munka mégiscsak … munka volt. Nem az életem, hanem a munkám. Van egy vékony határvonal a kettő között, amit talán ő is meg fog majd egy nap húzni. Kilencvennyolc éves, az óra ketyeg.
- Azt nem mondtam. Csak így … a jófiú imidzsed így nem az igazi. – valamiért a szakállas férfiak soha nem lehetnek jófiúk. Nem mintha az olyan jó lenne, baromi unalmas lehet és folyton erkölcsi dilemmákkal járna, úgyhogy én eddig nagyrészben megóvtam magam tőle. – Van egy … aromája, az tény. – bólintottam, ahogy felé emeltem a bögrém, mikor ő is a kezébe vette a sajátját. Az íztől az arcomra kívánkozó fintorgást azonban elfojtottam. Nehéz egy gyerekkora lehetett, ha ez az otthonos íz. Ezt megtudom érteni.
Lassan fordítottam felé a fejem, mikor újabb gyereket említ. Elhúzom a szám, az arcomon pedig egyértelmű jelét mutatom, hogy nem vagyok oda a „legújabb gyerek” gondolatáért. Nem szakítom azonban félbe, a bocsánatkérés azonban egy kicsit mégis meglep. – Mindketten hibáztunk. – fogadtam és kértem én is … bocsánatot. Azt hiszem. Az idő elteltével másként nézek vissza a történteke, mint akkor ott … hirtelen felindultságomban.
- Tudod, mikor gyerek voltam, a gondolatodat is utáltam. Egyfolytában azt hallgattam az apámtól, hogy ismert téged. Jobban kedvelt, mint engem. – talán, mert Rogers volt az ő … tökéletes alkotása. Én soha nem éreztem magam annak. – Nem voltunk jóban, egy rideg, számító ember volt, aki a múltban élve próbált tenni a jövőért. Emlékszem az utolsó beszélgetésemre a szüleimmel. Sok mindent másként csinálnék. Mikor megtudtam, hogy meghaltak … - dühös voltam. Csalódott, egyszerre szinte minden. – Az apám egy projektként tekintett rám. Én voltam az ő … műve a jövőnek. – mikor ezt elmondta, egy videón a múltból, azok voltak az első kedves szavai hozzám. Anyám elvesztése sokkal inkább megviselt. – Nem volt jó ember. Az anyám viszont ártatlan volt. – az egyetlen bűne az volt, hogy kitartott az érzelmi analfabéta apám mellett. – Te ezt tudtad. Ahogy azt is, hogy ő ölte meg őket. Végig néztem. Hogy magyaráznád el? – pillantottam fel rá, majd ellépve mellette gondterhelten simítottam végig az arcomon. – Nem vagytok már szökevények, úgyhogy … nem lőhetném le csakúgy. – tettem aztán hozzá. Azonban mindketten tudjuk, hogy sokszor meggondolatlan vagyok. A nagy elmék átka. – Na és … hogy tervezed? – fűztem össze magam előtt a kezem, ahogy felé fordultam. Gumiszobában, fél kézzel? Úgy lenne az igazságos, a fémkar előnyt jelentette neki.


Youth |  ha valami nem jó, szólj! Smile


Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

↷ i still believe in heroes

avatar
∆ Hozzászólások száma :
20
∆ Kor :
97
∆ Tartózkodási hely :
○ with you, till the end of the line...



Tárgy: Re: Steve & Tony - i hate your friend Hétf. 27 Nov. 2017, 17:07

If you need me, I’ll be there
Tony& Steve
Nem emlékszem, volt-e valaha olyan időszak az életemben, amikor elsősorban a saját jólétemet tartottam szem előtt, és saját magamra tekintettem potenciális főhősként; mármint magamra magamra, Steve-re, az átlagos brooklyni srácra, akinek annyi lehet a legnagyobb vágya, hogy találjon magának egy gyönyörű feleséget és családot alapítson. Azt hiszem, ez a fajta Steve sosem létezett, hisz már a Kapitány előtt is az volt az álmom, hogy a hazát szolgálhassam, hogy megvédhessem az országunkat a náciktól. Már akkor sem magamra gondoltam, azóta pedig mindig volt valaki, akivel törődnöm kellett; ha épp nem Amerika, akkor a Bosszúállók, majd pedig Bucky. Megértem Tony álláspontját, mégsem tudok belegondolni abba, milyen lehet a saját jólétünket előtérbe helyezni. Talán csak belém nem programozták bele az ehhez szükséges géneket, de ettől még nem vagyok önzetlen. Legalábbis az, amit velük, ellenük - vagy inkább Buckyért, az ő érdekében - tettem, kifejezetten önzőségre vall. Most először félretoltam a Kapitányt és a haza szolgálatában álló patriótát is, és egy olyan énem került előtérbe, melynek még csak a létezéséről sem tudtam ezidáig.
Rövid, dörmögős nevetés szakadt fel belőlem önironikus megjegyzése hallatán. Ahhoz képest, hogy a civil dolgaiban Tony mennyire lusta és hanyag tudott lenni, amint a műhelyébe kerül, nem ismerek nála szorgalmasabb fickót. Talán ebben is különböztünk, hiszen ő a saját kedvéhez mérte a szorgalmát, míg én kötelességtudón elvégeztem mindent, amit az orrom elé dugtak, függetlenül attól, van-e épp hozzá kedvem.
- Ugyan, ne légy túl szigorú magadhoz! - csóváltam meg a fejem. Meg sem kellett volna lepődnöm azon, hogy a család témával noszogat, habár azok után, milyen rizikós út vezetett a kapcsolatuk jelenlegi állapotához Miss Pottsszal, abszolút megértem őt.
- A korral jár. Minél idősebbek vagyunk, annál bonyolultabbá válunk - méláztam a bögrém felett, habár elég rendes előnyt élveztem vele szemben a kor tekintetében - ahogy azt eddig újra és újra szíves örömest kihangsúlyozta.
Kissé értetlenkedő grimasszal dörzsölgettem a borostát az arcomon, azon töprengve, mikor volt nekem egyáltalán jófiú imidzsem, de a téma végül elterelte a figyelmemet erről az apróságról. Mély levegőt vettem, bent tartva néhány pillanatig, ezzel tréningezve kissé a lelkemet az elkövetkezendő beszélgetésre. Nem hunyászkodtam meg, nem omlottam a padlóra, merev háttal, felszegett fejjel, szilárdan álltam előtte-mellette, miközben a lehető legőszintébben és legegyenesebben bocsánatot kértem. Tudtam, hogy nem szükséges, hogy már a levelemben megtettem, hogy ezzel nem változik semmi, de így éreztem... Hm... Becsületesnek. Tisztességesnek. És tartoztam ezzel a barátomnak, mert talán nem ismertem Tonyt kölyökkorom óta, de az együtt töltött idő nem befolyásolja egy kapcsolat mélységét.
Akkor is rendíthetetlen fegyelemmel és magabiztossággal álltam előtte, amikor az apjáról kezdett mesélni, csak a vonásaim lágyultak el kissé, miközben megcsóváltam a fejem.
- Tony, ez nem... - közbe akartam szólni, felvilágosítani őt arról, hogy rosszul látja, az apja ugyanúgy szerette őt is, de folytatta, én pedig rájöttem, hogy tulajdonképpen mentegetőznék. Kedveltem az apját, sokat köszönhettem neki, sőt, szinte mindent neki köszönhettem, és a halála, ha csak feleannyira is lehetett fájdalmas, mint Tony számára, attól még megviselt. Mégsem szóltam közbe, csak hallgattam, hiszen honnan tudnám én megmondani, hogyan éreztek egymás iránt? Az Atlanti-óceánba fagyva aludtam, míg Tony járni tanult. Nem volt jogom sem kioktatni, sem beleszólni. El kéne mondanom neki, hogy az apja a barátom volt, a halála pedig közös veszteségünk, mégsem kezdem el védeni magam, inkább azt teszem, amit eddig tettem, még ha tudom is, hogy ezzel talán csalódást okozok és tovább mélyítem a szakadékot kettőnk közt: Bucky védelmére kelek.
- Az nem ő volt, Tony. Te is tudod, hogy a HYDRA mit tett vele. Átmosták az agyát... Nem volt választása. A Tél Katonája ölte meg a szüleidet, nem Bucky. - letettem a bögrét a kezemből, hogy ne legyen útban, és közelebb léptem Tonyhoz, félig elzárva előtte az utat. - Tudom, hogy bosszúra szomjazol, és tudom, hogy kijárna neked... De a Tél Katonájának már vége. Bucky pedig épp olyan, mint te vagy én. Kölyökkorunkban ugyanazért dolgoztunk, mint amit most a Bosszúállok próbálnak elérni: egy jobb holnapért. Életeket mentettünk a második világháború alatt, ahogy életeket mentünk most is... - odébb húzódtam, mikor kikerült, hogy fél lépés távolságból, várakozón állhassak mögötte. A megállapítása hallatán félrekaptam a fejem, a szemközti falat tanulmányozva.
- Lelőhetnéd... A szabályok betartása sosem volt az erősségünk - elfojtottam egy keserédes, hamiskás mosolyt, mielőtt a pillantásom visszavándorolt volna Tony hátára. - De te is tudod, hogy nem érnél el vele semmit. Talán megbosszulnád a szüleid halálát, de nem a jó emberen, és az a Tony, akit én ismerek, elég erős lelkiismerettel megáldott ahhoz, hogy ne nyugodjon meg a lelke ettől.
Legalábbis hinni szerettem volna benne, hogy így van, és ha ártatlanná nem is nyilváníthatjuk Buckyt, feloldozást nyerhet a bűnei alól azáltal, hogy különválasztjuk őt a Tél Katonájától. Hiszen, ha lett volna bármiféle beleszólása az agyában lepörgetett utasításokba, nem próbált volna engem is kivégezni, és biztos nem ölt volna meg annyi ártatlant. Hinnem kellett ebben, és hittem is.
- Találkoznotok kéne. Beszélnetek. - böktem ki végül, bár kissé idétlenül éreztem magam a gondolattól. Azok után, hogy egymásnak estünk legutóbb, nehezen képzeltem el, hogy az asztal két végénél ülnek és beszélgetnek. Márpedig a kommunikáció fontos, ez a legelső lépcsőfoka a megbocsátásnak. - Nem várom el, hogy elfelejtsd a történteket és egyből barátok legyetek... Csak azt kérem, hogy adj számára egy esélyt, esélyt arra, hogy te is meglásd, Bucky nem egyenlő azzal az emberrel, aki ártatlanokat gyilkolt halomra. Esélyt kérek, nem a gyilkosnak, hanem a barátomnak. És nem Bosszúállóként kérem ezt tőled, hanem barátodként. - tétován léptem közelebb, óvatosan, mint aki nem tudja, mire számítson, mikor robban fel az eddig csak ketyegő bomba, de elég eltökélt ahhoz, hogy ne akarjon megfutamodni.


Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

↷ i still believe in heroes

avatar
∆ Hozzászólások száma :
16
∆ Kor :
47



Tárgy: Re: Steve & Tony - i hate your friend Pént. 01 Dec. 2017, 23:03



would you like a coffee?

Stevei&Tony

Az egész helyzet határozottan … fura volt. Habár, valahol a szívem mélyén örültem, hogy látom,  legszívesebben átrendeztem volna a fogsorát. Önkéntelen dolog, szinte … reflexszerűen szeretnék bemosni neki egyet. Azonban két dolog is visszatart. Egyrészt, minden bizonnyal eltörne a kezem az arcán, másrészt a történtek után nem ez lenne épp a … legjobb megoldás.
- Szólt a férfi, aki kilencven évesen egy erős harmincasnak néz ki. – horkantottam fel, a fejemet csóválva. Kissé ironikus, hogy ennyire szeret filozofálni és a korról beszélni, mikor … lényegében ő kortalan. Arról nem is beszélve, hogy nem tudom honnan vette mindezt. Talán a gépen, amivel a jégbe csapódott, voltak könyvek is. Hetven éven keresztül olvasni … ennél majdnem minden jobb. – Tudod, a korral idősebbek is leszünk. Előbb-utóbb pedig a te is csak egy gumikarkötőről fogod tudni a neved. – vontam meg a vállam. Száz év múlva ő is olyan lesz, mint minden öreg. Feledékeny és lassú. Talán aranyere is lesz,  kitudja, finoman szólva sem él valami békés életet.
- De, az! – feleltem szinte egyből Rogers-nek,  mikor megpróbált az apám védelmére sietni. – Az apám úgy vigyázott a pajzsodra, ahogy rám soha. Tudod, hogy én mit csináltam a pajzsoddal? Támasztéknak használtam. – ennyire utáltam még a gondolatát is. Egy gyerek nem éppen azt akarja hallgatni, hogy az apja  miért és mennyivel szeret jobban egy olyan fickót, akihez egy kémcsőnyi köze volt mindössze. Persze, ez erős túlzás, de akkoriban így gondoltam. Az apám okos ember volt, de ugyanakkor szörnyű is.
- A Tél Katonája …   ismételtem meg a szavait kissé hitetlenkedve. – Akivé a barátod akkor válik, ha felolvasnak neki egy orosz népmesét, igaz? Ez nem hangzik olyan … hatalmas különbségnek. – a barátja és a Tél Katonája között ugyanis néhány oroszul elmondott szó áll. Akármennyire is azt mondja, hogy ez a kettő két külön ember … akkor sincs valami sok abból, ami különbséget tesz köztük. Pár szó, mindössze. – Honnan veszed, hogy vége? Kiszedted a fejéből az orosz szótárt? – mérgesen ráztam meg a fejemet, mielőtt ismét ránéztem volna. – Én nem vagyok katona. Nem vagyok olyan, mint ti. Sem, mint Natasha, vagy Clint. – nekem van magánéletem! Oké, mondjuk Clint-nek is, habár szereti rejtegetni.  Viccet félretéve, a barátja sem olyan, mint ők, vagy én. Natashát és Clintet még soha nem akartam lelőni, Rogers-t is csak néha, a barátját viszont …
- Igazad van. Csak egy újabb bírósági meghallgatás lenne belőle … - méláztam el. Talán még annyi sem. Régen elég sok ilyenben volt részem, valamiért mindenkinek bökte a csőrét, hogy én szabadalmaztatom a világbékét. – A lelkiismeretemre bíznád a dolgot? Te aztán … szeretsz kockáztatni! – bólintottam elismerősen, elviccelve a dolgot. Fogalmam sincsen, hogy milyen  nehezen, vagy épp milyen könnyen lőném le a félkarú barátját, ha szemben lenne velem. Őszintén, fogalmam sincs. Egyébként is elég improvizatív személyiség vagyok.
A javaslatára csak kelletlen grimasz kúszott az arcomra. – Egyszerűbb volt az életem, mikor még  ki nem állhattalak. – sóhajtottam fel. Találkozzak vele … és adjak esélyt. – Mi a garancia arra, hogy nem történik meg újra? A barátod nem túl erős fejben, Rogers. Ha valaki tudomást szerezz róla, hogy csináljon belőle személyi bérgyilkost …  - füldugóval pedig mégsem járkálhat egész életében, igaz? Egyszer már valakinek sikerült megszereznie a naplót, amivel irányítani tudta. Nekünk az emberekre is gondolnunk kell, az ártatlanokra. A barátja pedig veszélyforrás, akkor is, ha Narniában rejtegeti.


Youth |  ha valami nem jó, szólj! Smile


Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

↷ i still believe in heroes

avatar
∆ Hozzászólások száma :
20
∆ Kor :
97
∆ Tartózkodási hely :
○ with you, till the end of the line...



Tárgy: Re: Steve & Tony - i hate your friend Yesterday at 20:03

If you need me, I’ll be there
Tony& Steve
Megértettem Tonyt, tényleg, legalábbis a tőlem telhető legnagyobb empátiával igyekeztem nyitni az álláspontja felé, ugyanis azt, miként élhette meg az apja viselkedését, nem tudhattam. Az én kapcsolatom egészen más volt a szüleimmel, mint az övé, és semmire sem mennék azzal, ha elkezdeném arról győzködni, miért nincs igaza. Ismertem az apját, ez tény, egy olyan oldaláról, amelyről neki sosem volt lehetősége, így hát jobbnak láttam, ha nem szólok semmit. Bocsánatot kérni épp olyan felesleges lenne, mint erősködni, hogy az apja igenis jó ember volt, ezért a hallgatás mellett döntök, őt figyelve emésztem a mondandóját, egészen addig, míg bele nem keveri a pajzsot. Azt eddig is tudtam, hogy a felhasználási módja igazán sokrétű, de a gyerekes csíny hallatán ajkam komisz mosolyba rándul, enyhén csücsörítve billentem oldalra a fejem, elismeréssel adózva kreativitása előtt.
- Bucky az egyik legrégebbi barátom, az agymosása után mégis meg akart ölni. Szerintem ez elég nagy különbség - Az igaz, hogy Tony is nagyon jó barátom, és legutóbb mi is elég elszántan igyekeztünk ellátni egymás baját úgy, hogy egyikünk agyát sem programozták be egy orosz kód szerint, de ilyesmi a legjobb barátságokban is előfordul. Teljesen biztos voltam benne, hogy az agymosás és az orosz szavak nélkül, tiszta állapotában Bucky soha nem ártana nekem, és pont ezért voltam biztos abban is, hogy a Tél Katonáját nem lehet összemosni vele. Bár ha Buckyból valaha Bosszúálló lesz, a nevet azért adoptálhatná. - Nem, a fejéből nem, de gondoskodtam róla, hogy többé senki se férhessen hozzá a kódhoz.
Nem akartam szándékosan ennyire titokzatosnak hangzani, de nyíltan sem szerettem volna megvitatni a napló elpusztítására tett törekvéseimet. Elég, ha Tony annyit tud, hogy a napló jó kezekben van, és már nem sokáig lesz hozzáférhető a világ számára. Nem kockáztatom meg, hogy megint rossz kezekbe kerüljön. Talán ezzel rendet tehetek Bucky fejében is, örökre.
- Szerintem Natashát egyikünkhöz sem lehet hasonlítani - szúrom közbe a fejem csóválva. Nosztalgikus mosoly terül szét az arcomon, ahogy a vörös hajú nőre gondolok, de nem hagyom elterelődni a gondolataimat Tonyról és a beszélgetésünkről. Utálom, hogy erőltetnem kell ezt az egészet, de ha nem makacskodom, ezek ketten sosem rendezik a múltat.
- Csak megbízom benned, Tony - felelem hanyag vállvonással, hiszen tényleg ennyire egyszerű az egész. Bármit rábíznék Tony lelkiismeretére, az életemet is, és Buckyét is, mert tudom, hogy milyen ember, és hogy milyen döntéseket hoz. Az, hogy a gyász és a harag elködösítette az ítélőképességét, teljesen érthető reakció. Azért jöttem, hogy átlendítsem ezen, és visszarángassam a felszínre azt az embert, aki nem lőné le csak úgy a másikat, hanem megadná azt az esélyt, amit a nevében kérek. - Plusz én is ott leszek. Félig-meddig golyóálló - bökök magamra hetykén, és hagyom, hogy bizakodó mosolyom még szélesebbre kússzon az arcomon.
- Én vagyok rá a garancia. Senkinek sem fog ártani többet, erről én magam gondoskodom. Tudom, hogy hol van a napló, megsemmisítem, és utána addig megyek, amíg meg nem győződtem róla, hogy nem maradt fent egyetlen másolata sem. Nem bízol benne? Megértem. Akkor bízz bennem - Tisztában vagyok vele, hogy nagy dolgot kérek, de az elszántságom ebben is sziklaszilárd. Már eltökéltem, hogy megsemmisítem a feljegyzéseket, még akkor is, ha ezzel pótolhatatlan tudást lökök a süllyesztőbe - nem hiszem, hogy ez az orosz mondóka bárkinek is hiányozna. Nem látok rá semmiféle racionális okot, amiért megérné őrizgetni a naplót, hiszen tényleg csak a Tony által említett veszélynek tennénk ki Buckyt. Ezt nem kockáztatom meg újra.
- Ha pedig ennek ellenére megint balul sülne el a helyzet, megállítom. Egyszer már sikerült, és most ott leszel te is, hogy segíts, meg mindenki más is. - Visszafordulok közben a pulthoz, hogy kézbe vegyem az időközben kihűlt kávém maradékát és néhány korttyal felhörpintem azt. A mosogatóhoz lépek vele, pár otthonos mozdulattal elmosom a bögrét a csap alatt. - De telepakolhatod nyomkövetőkkel is, ha jól esik...
Ezek igazából már részletkérdések, a megvitatásuk bőven ráér még azután, hogy a főbb problémát megoldottuk valahogy.


Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

Sponsored content
↷ i still believe in heroes





Tárgy: Re: Steve & Tony - i hate your friend

Vissza az elejére Go down

Steve & Tony - i hate your friend

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére
1 / 1 oldal

Similar topics

-
» Tony Stark - Vasember
» The monster's running wild inside of me - [Pepper&Tony]
» Ma éljjel egyedül vagyunk! - [Wanda&Tony]
» Tony Stark - Vasember /Foglalt/
» Anyu, Apu... Ő a főnököm, Amerika Kapitány [Steve&Elise]

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Infinity Marvel :: Univerzum - Játéktér :: Föld :: New York :: Bosszúállók fõhadiszállás-