Üdvözlünk az Infinity Marvel frpg oldalán
légy, aki lenni akarsz a marvel végtelen világában
Lépj be közénk
ne rejsd el magad

Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Chatdoboz
oszd meg velünk titkaidat





Itt tartózkodók
ki jár erre?

Jelenleg 13 felhasználó van itt :: 4 regisztrált, 0 rejtett és 9 vendég :: 2 Bots



A legtöbb felhasználó (71 fő) Hétf. 29 Május 2017, 19:54-kor volt itt.



Utolsó posztok
érkezett válaszod?




Díjazottaink
A Tél nyertesei


A tél férfi karaktere

Steve Rogers
A tél nõi karaktere

Wanda Maximoff
A tél párosa

T'Challa & Jakira
A tél canon karaktere

T'Challa
A tél kedvenc karaktere

Steve Rogers
A tél saját karaktere

Avery Jones & Pria
A tél elõtörténete

T'Challa & Jakira
A tél játéka

A halloween-i kiskaland

Share|
James & Erik - take the pain


Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down

↷ i still believe in heroes

avatar
∆ Hozzászólások száma :
48
∆ Tartózkodási hely :
unknown



Tárgy: James & Erik - take the pain Csüt. 26 Okt. 2017, 23:10


James & Erik

Mindenhol magamat látom. A tévécsatornákon, újságokban, hirdetőtáblákon … ahol csak lehet, ott kérik a lakosságot, hogy bármit is tudnak rólam, ne féljenek megosztani azt a hatóságokkal, hogy elnyerhessem méltó büntetésemet. Nem ez az első ilyen eset már, de legutóbb minden más volt. Legutóbb elfogadtam a vereséget, és úgy tettem, ahogy Charles mondta. Elvegyültem, csendben, azt az életet élve, amit ők is. Feleségem lett, lányom született. A világ keresett ugyan, de én elzárkóztam tőle. Azonban megtalált, és visszarántott a valósába. Abba a valóságba, ahol az ember megöli azokat, akik mások. Nőket, gyerekeket … az ember nem változik.
Szemüveget és egy kalapot viseltem, egy elegánsabb fekete öltönyben sétáltam végig az utcákon, ruganyos léptekkel haladva a célom felé. A mellettem elhaladó emberek nem foglalkoztak velem, néhányuk tekintete rám tévedt, de egyből tovább is néztek. Nem ismertek fel, és nem is akartak felismerni. Az ember nem szereti beismerni, ha fél. Elpusztítaná, de … nem ismerné be.
Megtorpanok, ahogy az autószerelőműhely cégérét megpillantom. Senki nem figyel fel rám, autó nélkül jöttem, nem foglalkoznak velem. Csak akkor szegeződik rám néhány tekintet, mikor teszek feléjük pár lépést. Nem zavartatom magam, hiába tudom, hogy nem éppen a város … barátságos környékére sodort a dolgom. A barátságos rólam sem elmondható minden esetben.
- Nem rossz. – szólalok meg James háta mögött, mikor megpillantom. – Én Lengyelországban voltam gyárimunkás. – de az régen volt, egy másik életben. – Megpróbálhatsz elvegyülni, úgy élni, mint ők, de … mindig megtalálnak majd. – mondtam, közelebb lépve, körbe pillantva a műhelyben. – Nem nyugodnak, míg el nem vettek tőled mindent. – tőlem elvettek. A szüleimet, a feleségemet, a lányomat. Ártatlanok voltak, akiket bűnösek ítéltek halálra. Az emberek szeretik az igazságot használni pajzsként, de jogtalanul teszik.
- Nem volt könnyű rád találni. Gondot okozhatnak? – kérdeztem, hátra pillantva a munkatársai felé, akik pár pillanattal ezelőtt még minket figyeltek. Ő se engedheti meg magának, hogy néhány ostoba ember miatt bajba kerüljön, aki túl sokat beszél. Jobb megszabadulni tőlük, mint megvárni, míg gondot okoznak. – Részvétem. Ismerem a veszteséget. Ne harcolj ellene, nem fog elmúlni. – csóváltam meg a fejem. – De megszokod majd. Gyászolni fogsz minden percben. Így tartod életben őket, így emlékszel az örömre, amit okoztak neked. Érezned kell a hiányuk, hogy ne öld meg őket magadban. – én is ezt teszem. Életben tartom őket azzal, hogy szenvedek. A hiányuk okozta fájdalom az egyetlen dolog, ami itt tartja őket velem. – Ragadd meg a fájdalmat, James!  Ez az egyetlen módja, hogy megtartsd őket. – nem lehet továbblépni, nem lehet belenyugodni. Nincs olyan, hogy újrakezdés. Csak a bűntudat és a fájdalom, ami elől menekülni akar az ember, de ha így tesz, megöli a szeretteit végleg, az emléküket. Minden percben meg kell halni a fájdalomban, hogy ne veszítsd el őket.


man in the mirror |  szólj, ha nem jó valami!  


Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

↷ i still believe in heroes

avatar
∆ Hozzászólások száma :
104
∆ Kor :
26
∆ Tartózkodási hely :
⇻ A sötétben bujdosva



Tárgy: Re: James & Erik - take the pain Szomb. 04 Nov. 2017, 23:34

To; Erik
elveszve
A poklok polka. Vagy talán annál is rosszabb. Odabent minden mar, szúr, és lüktet, egy nyílt seb, amely újra meg újra csak begyullad, amibe sót szórnak és forró tűt szúrnak. Ha aludt is, keveset és keserveset. Minden ott van előtte, ha becsukja a szemét, minden egyes apró képsort tökéletesen fel tud idézni, szinte megérinthetné, ha akarná. De nem akarja. Szabadulna tőle, legszívesebben eldugná mélyre, azonban nem teheti. Egy részre nem is akarja.
Talán soha nem is fogja.
Ahelyett, hogy az ivásba menekülne, amely enyhíthetne egy kis időre a tüneteken, józan marad. Muszáj, hisz amellett, hogy marcangolja magát, ébernek kell lennie. Ő most már űzött vad az áldozat és az elkövető mellett. Mindenből egy kicsi, de a legtöbb mégis az a megtört ember, amellyé sosem akart válni. Volt lakásukban csak egy órát töltött, titokban, éjjel, amikor összeszedte azt, amely életének eddigi szakaszában fontosak voltak és hasznosak lehetnek a jövőre nézve. Vagy csak a szép emlékek foszlányainak. Amikor az ajtó becsukódott, benne is lezárult valami, valami, amit már sosem lehet visszaforgatni, hisz sosem lesz ugyanaz az ember. Már nem. Az, hogy ez most jó, vagy sem.. ítélje meg valami felsőbb hatalom.
Él. Ennyi számít és a szabadsága. De meddig?
A munkába menekülve próbál annyira kikapcsolni, amennyire lehet. Az üzemben lévő koszos rádió valami mexikói muzsikál játszik. Errefele sok az illegális munkás, vagy épp azok, akik álnéven élve próbálnak szerencsét az államokban. Ő, mint körözött személy, már ki sem tűnik a felhozatalból. Csak annyit látnak, amit enged; egy csendes srácot, aki magába zárkózva húzza le a hosszú órákat, és aki csendben szenved.
Olajos kezével épp szerszámért nyúl, mikor hirtelen hang csendül a háta mögött. Megpördülve, fegyverként tartja maga előtt a csavarkulcsot, miközben afelé tekint, aki épp csevegni készül vele. Beletelik egy kis időbe, mire feleszmél, ki áll előtte. Ez a kinézet neki új, máshoz volt igencsak szokva, így nem meglepő az arcán a kifejezés, amely odaült. Sok mindenkit várt, de őt talán pont nem.
- Te..? - ereszti le a kezét, és áll meg immáron előtte. A csavarkulcs a dobozba kerül, kezét pedig már - már rutinszerűen törli a ruhába, mely a zsebéből lógott kifele. Nem tudja, nevetni vagy kiabálni lenne kedve szívesebben, így inkább csak egy apró sóhaj hagyja el ajkait.
- Azért jöttél, hogy a múltról és a jövőről beszélj? Tudom jól, hogy megfognak. De már nincs mit elvenniük - az élete? Hiába védi, nem ér annyit, mint hiszik. A szabadsága? Az csak az önzés, amelybe keveredett és amelyet őriz, semmi több. Vagyona nincs, neve sosem jelentett nagyot. Mi más lehetne még? Ő sosem lesz a kormány bábja, még ha kényszeríteni is akarják. Mondja meg bárki, ezek után mit tudnának még találni?
- Menjetek ki - int a fejével a bámészkodóknak, és rájuk bízza, maradnak-e vagy sem. Nem érdekli. - Nem akarok elvegyüni, csak.. dolgozni. Kikapcsol - teszi le a rongyot, és mivel szék nemigen akad, amelyre a tiszta szövet rákerülhetne, abbamarad az udvariasság eme formája. Ahogy a jókedve is. A szavak hallatán horkant egyet, mintha erről tájékoztatni kellene, mintha képes lenne egy percre is keverni őket a fejéből. A kapcsolat túl szoros volt, és nincs anélkül egy pillanat se, hogy ne érezné, hogy valami nincs rendben. Most is, ebben a pillanatban.
- Nem akarok harcolni, nem felejtek egy pillanatot sem. De nem mehetek ki üvöltözni sem az utcára, mert nem érek el vele semmit. Nem fognak.. kimászni a sírból és újra mellettem lenni. Én.. csak vagyok. Csinálom amit tudok - tárja szét a karjait, mint aki valóban csak ennyit tudna felmutatni. Lehet így is van.
- Nem ölöm meg őket, a gyilkosukat sem talán, nem kell emlékeztetned erre. Attól még.. hogy nem mutatom - nem akar gyengének mutatkozni, már rég nem. Elég könnye volt, elég szó, amely most elapadt. De mégsem a legerősebb.
- Megragadni? Minek? - tekintete kérdővé válik, nem érti, csak sejti, mi lehet a férfi szándéka. - Rohanjak ki leöldösni valakiket? Csak olyan lennék, mint ők. Nem tudom mit akarsz.. eleget szerepeltem, nem hiszem, hogy hasznos lehetnék - ha tombol is benne minden, ha lángol is, a fájdalom jelenleg túl mélyre nyúl. Mégsem menekülhet, ebben igaza van, azonban nem tanácsos fejjel a falnak rohanni sem. Már nem.





 War pigs  | 681 szóban
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

↷ i still believe in heroes

avatar
∆ Hozzászólások száma :
48
∆ Tartózkodási hely :
unknown



Tárgy: Re: James & Erik - take the pain Pént. 10 Nov. 2017, 21:22


James & Erik

A kérdését meghallva csak bólintok. Én. A történtek után mindannyiunk másként dolgozta fel azt, ami történt. A fél világ minket keres, és mégsem úgy talál meg, hogy el sem mentünk. A történtek csak megerősítettek abban, amit így is tudtam. Ez nem arról szól, amiben Charles-ék is reménykedtek. Börtön vár azokra, akik úgy döntöttem nem hajtják önként rabszolgaságra a fejüket. Milyen élet ez? Megfosztanának minket a szabadságunktól, csak mert … félnek tőlünk. Ez az első lépés a pusztulás felé.
- Mindig van mit elvenniük, James. – az ember mindig újrakezd. Ezt teszi ő is, akár tudja, akár nem. Ezt tettem én is, ezt teszem most is. Mindig elvesznek tőlünk valamit, mi pedig mindig megpróbálunk felépülni belőle, de soha nem lehetünk már ugyanolyanok, mint régen.
Hátrapillantok a többi munkásra, mikor James hozzájuk szól, és bár nem mindegyikük mozdul egyből, végül az összes úgy dönt, hogy hamarabb veszi ki az ebédszünetét. Okos döntés.
- Más is kikapcsolhat. Sőt, elégtételt okozhatna, egy időre. Többet is tehetsz ennél. – Charles nem értene velem egyet. Ő elutasítaná a bosszút, a haragot. Charles azonban ezt nem értheti meg, ő ezt nem élte át. Nem sanyargatták az emberek, nem tették tönkre. Miért lenne igazságos gyilkosokat életben hagyni? Miért ne szenvedhetnének úgy, mint azok, akik életét elvették? Hívhatják bosszúnak, de attól még így igazságos.
- Ennél te többet tudsz. – rázom meg a fejem. – Sokan vannak olyanok, mint mi. Sokan vannak, akik csak olyanok lesznek, mint mi. A mi fájdalmunk megakadályozhatja az övéket. A fájdalom erő, James, ahogy a gyűlölet is, ha használod. Így csak … elfojtod, és addig fog mérgezni, amíg fel nem adod. – mutatok körbe a műhelyben. Nem itt kéne lennie, nem ezt kéne csinálnia, és ezt ő is tudja. Ez nem az ő útja, csak eltévedt.
- Meg kell ölnöd, James. Képes lennél úgy élni, hogy … odakint talán éppen olyan boldogan él a gyilkosuk, ahogy most nekik kéne? Többet érdemelnek ennél! – igazságot, egy okot, egy célt. A halottak nem tudnak kérni, de ők sem akarnák másként.
- Jobb vagy, mint ők! Jobbak vagyunk! – felelem indulatosan. – Nem attól leszünk jobbak, hogy büntetlenül hagyjuk a tetteiket. Ezt akarják, ezért ők uralkodnak, és nem mi. – ezt nem érti meg Charles sem. Az emberek kihasználják azt, hogy hisz bennük. – Jobb akarsz lenni, James? Odakint sok olyan van, mint te. Mutánsok, akiktől elfogják venni a szeretteiket. Újra és újra. Te segíthetsz nekik. Végezhetsz a gyilkosokkal, mielőtt még elvennének mindent. – nem a bűn teszi a bűnöst. A bűn csak egy tett, egy felhívás, bizonyítani akarnak vele valamit. A bűn az emberben van, benne fogalmazódik meg. – Nem akarod holtan látni őket? A gyilkosukat? Az összes gyilkost, aki megnyomorítana minket? A fájdalmad most a tiéd, de minden nap többen lesztek. Egyre több testvérünk fog így érezni, és elveszni, ha nem teszünk semmit értük. Szerelheted a kocsijukat, dolgozhatsz velük, meghalhatsz, cél és értelem nélkül. Vagy ... az lehetsz, amitől félnek. – az igazság eszköze, a bíró, a hóhér … nem lesz több ember, aki büntetlenül ölhet mutánsokat, aki büntetlenül kínozhatja őket … a népünk szenved, mert elmerül az önsajnálatban, mert nem használják a fájdalmuk. A gyűlölet sosem céltalan, csak úgy hasznos, ha célja van.


man in the mirror |  szólj, ha nem jó valami!    




Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

↷ i still believe in heroes

avatar
∆ Hozzászólások száma :
104
∆ Kor :
26
∆ Tartózkodási hely :
⇻ A sötétben bujdosva



Tárgy: Re: James & Erik - take the pain Szomb. 16 Dec. 2017, 14:02

To; Erik
elveszve
Nemigen tudja hova tenni, miért most, miért itt, és miért is jött hozzá. Persze, tette ő amit kellett, amit akart, mégis nem képzelte azt, hogy az egész őrület után bárkit érdekelni fog, hogy mihez is kezd. Egyedül maradt, de mégsem? Nem tagadja azt, hogy meglepte a férfi jelenléte, egyelőre nem is tudja hova tenni, de láthatóan ösztönösen nem is ellenkezik, maga sem tudja, miért. Támogatta őt a csatározás alatt azonban nem mondhatja, hogy oly' szoros kapcsolat sem, amelyet ápolni kellene vagy lehetett volna. Barát lenne? Ő azt nehezen engedi meg magának, mintha rettegne a csalódástól vagy attól, hogy elhagyják. Nemigen volt előtte sem, se utána, most meg főleg nem. Talán ő az? Nem, ő csak olyan alak, akit csodál valamely szinten, hogy meg meri azt tenni, amit akar, amit nem fél kimondani, és persze ott az ereje is. Olyan, amit nem lehet lebecsülni, csak azok teszik, akik ostobák. Persze, Charles erejét sem veti meg, de őt jelenleg nem lenne képes elviselni, Erikkel is próbálkozik. Vagy valami olyasmi.
- Tudom, például az életem – mert más nemigen akad jelenleg, nincs vagyona, nincs családja, nincs senkije. Az életét nem sajnálja, jelenleg gyötri a gyász és a bánat, bármilyen őrületre azonban ő sem vállalkozik. Ezért is a csendes élet álcája, egy dolog, amit tenni lehet ebben az őrületben. Az üldözötteknek mindig van hely, csak keresni kell. Nem kérdeznek, nem kell mesélni, és ez így jó. Jó lenne, de mégsem az.
- Egy időre.. és mit érek utána? Ülök a kényelmes fotelben és ezekre emlékszem? Ez nem így működik – rázza meg a fejét, és miután szárazra, és a lehető legtisztábbra törölte a kezét, közelebb lépdel a másikhoz. - Mit is tehetnék? - értetlenkedik kicsit. Ki kellene mennie ordibálni, televízióban fenyegető üzeneteket küldözgetni? Nem érti egyelőre, mi az, amit ebből ki akarna hozni és amihez ő jól jönne. Lassan azonban kibújik az a bizonyos szög, és megböki őt, hogy feleszméljen. Arcán nem tükröződik sok minden, csak az, hogy figyel, nem máson kattog, nem kalandozik. A harcok hevében is figyelt, ő mindig figyelt. Annak idején Jenna intelmeire figyelt, ő terelgette, hiszen valamelyes szinten mindig szüksége volt rá. Annak idején túlságosan forrófejű volt és olyanokra volt képes, amikkel bajba sodorhatta magukat. És most? Most közel sem olyan. Ebben igaza van neki, be kell látnia.
- Tudom – csak ennyit mond elsőre. Tudja ő, és tudta akkor is, amikor felkereste ezt a helyet. Egyedül azonban félt, ha nem is ismeri be. Rettegett, elmenekült és elbújt. - És nekik kellene segítenem? Nem vagyok vak, tudom, hogy még vagyunk páran, hisz láttam is őket, e nem hiszem, hogy pont én lennék a legjobb tanácsos – nagyon nem. Ő nem egy Erik vagy Charles, akiknek ez szinte már a vérükben van, vagy épp mindig is ott volt. Ez a testvére szerepe lehetett volna, ő lett volna ebben tökéletes, hisz értett az emberekhez, jobban átérezte azt, amit kellett. Ő hamar döntött, néha negatívan előre, és nemigen látta meg a jót, most meg főként.
- Megölni..? - kapja fel a fejét kissé. Értetlen pillanatok. Hát nem eleget tett azon a videón? Az sem teljesen ő volt, hanem a düh. - Kimenni és embereket ölni teljesen más dolog, mint segíteni nekik és támaszt nyújtani, ha baj van, vagy épp elrejteni őket. Attól nem lennék jobb, ha halomra gyilkolok! Akkor egy gyilkost látnának, és azok, akik olyanok mint mi, nem épp gyilkosra vágynak, ugyanúgy rettegni fognak – vág közbe, hiszen az utolsó dolog az, hogy ámokfutásba kezdjen. Vagy mégsem? Nem, ő nem. Ennyire nem.
- Nem vagyok jobb. Ugyanúgy rettegek és elbújdosom. Igaz, ha kell, megvédem magam, de nem halottak hegye mögött bújok el.. Ez.. - rázza meg kissé a fejét. - Én nem hiszem, hogy... Dehogynem akarom őket holtan látni, de nem lenne könnyebb idebent. Értem én, hogy sokan vannak, és ha kell, ha tényleg kell én megpróbálok segíteni nekik is, de nem lesz könnyebb odabent. Nem fogja visszahozni őket, nem támadnak fel. Ha így lenne, ha egy kicsi esély is lenne rá, most nem az olajtól lenne mocskos a kezem, hanem a vértől.. De nincs. Nem akarom Charles taktikáját sem használni, nem akarok békét, de miért lennék én jó gyilkos? Miből gondolod, hogy nem ezt akarják? Ha én elcseszem, akkor még jobban fognak szenvedni.. - nem biztos a dolgában, tanácstalan, és nem is ért még nagyon semmit sem. Elzárta magát, és sosem foglalkozott ilyen radikális dolgokkal igazán. Talán megérti ezt a másik is, talán felkapja a vizet, elbánik vele, vagy a műhellyel és itt hagyja. Fogalma sincs, mennyire eltökélt abban, hogy itt őt most megreformálja. Még maga sem tudja, hogy mit akar, és talán a másik lámpását kellene észrevenni és követni. Talán.





 War pigs  | 770 szóban
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

↷ i still believe in heroes

avatar
∆ Hozzászólások száma :
48
∆ Tartózkodási hely :
unknown



Tárgy: Re: James & Erik - take the pain Pént. 29 Dec. 2017, 18:51

take the pain, James

- Például. – bólintottam a szavaira. – De úgy oda a szenvedés. – az emberek a saját életüket féltik, ugyanakkor a halálnál van rosszabb. A halott már nem szenved, nem láthatja, hogyan rombolnak le mindent, amit jelentett egykor. Nem láthatja, hogy teszik tönkre az emlékét is, a szerettei emlékét … az élő embernek azonban fájdalmat lehet okozni. Akkor is, ha úgy érzi, hogy már nincs, ami kínozhatná. Az élet kín, amit az erősek képesek elviselni, cipelni a vállukon ezt a terhet.
- Változtathatnál. Az olyanoknak, mint mi, nem adatik meg a kényelmes fotel, és a szép emlékek. - ezek azok kiváltságai, akik mit sem tudnak a világról, és az olyanoké, akikért harcolunk. Azon mutánsoké, akik nem félelemben nőnek fel, akiknek nem kell bujkálni és elrejteniük azt, amik valójában is ők. – De miattunk ülhetnek majd kényelmes fotelben és emlékezhetnek szép dolgokra. Jövőt, ezt adhatod nekik. Biztonságot, igazságot. A hangja lehetsz azoknak, akiket elnyomnak. – a fájdalmuk eszköze lehet, a szenvedésüké. Mert szenvednek, minden egyes nap, amikor megalázzák őket. Mikor elveszik tőlük a szeretteiket, a lehetőséget, csak mert mások, mert többek, jobbak, mint az emberek. Ha nem teszünk semmit, elnyomnak minket, elhitetik velünk, hogy nincs kiút, holott ott van mindenki előtt, csupán meg kell ragadni.
- Kételkedsz magadban. Megértem. – mondtam halkabban, együtt érezve. Én is átéltem, amit most ő. Átélem mindennap. – De nekik nincs más, csak Te. Csak mi. Hatalmadban áll, hogy segíts rajtuk, miért ne élnél ezzel? – miért ne használná az erejét, miért ne aknázná ki a benne rejlő lehetőségeket? Miért ne segítene a sajátjain? Ugyanazokat láthatja bennük, mint akiket elvesztett. Akiket nem tudott megmenteni, de őket most megtudja. Ha pedig képes erre, miért döntene úgy, hogy nem tesz semmit? Hol abban a becsület, a … bűntudat kelltette kötelességtudat?
- Nem, nem fognak. Az elnyomóikat fogod bántani, a sárba tiporni. Azokat, akik megalázták, akik betegségnek látják őket. Ők, vagy mi, ilyen egyszerű, James. Az olyanok, mint mi, azt akarják, hogy jöjjön valaki … aki véget vet a szenvedésüknek. A háború pedig áldozatokkal jár. – amíg pedig az ellenség veszít többet, nyerésre állunk. Ugyanakkor, több mutáns testvérünk vesztettük, mint ők. Míg a mutánsok bujkálnak, ők az életünkre törnek.
- A szenvedés erő, James. Ha szenvednek, erősek lesznek. Mint te. Mint én. – ez alól pedig senki nem húzhatja ki magát, de kell valaki, aki elkezdi. Ez pedig lehet ő is, ha nem hunyászkodik meg a feladat elől. – Semmi nem fogja őket visszahozni. Azonban … tartozol nekik annyival, hogy nem hagyod, hogy a haláluk értelmetlen legyen. Tartozol annyival, hogy a gyilkosaik úgy szenvedjenek, ahogy ők szenvedtek! – ez az, ami egyensúlyt hoz. A szenvedés szenvedést szül, halált. A bűnöket büntetni kell, különben elburjánzanak. Élet az életért, ez így igazságos. – Elvettek tőled mindent. Te miért ne tehetnéd ezt meg? Ők miért élhetnek boldogan, ha te nem? Miért mehetnek haza, ha a kezükön ott szárad még a szeretteid vére? Ez háború, James … ha ők így, te miért tennél másképp? – ez nem arról szól, hogy ki a jobb. Hanem arról, hogy kimarad életben. Mert végül úgyis az bizonyul jobbnak, a holtaknak nem kell bizonyítani ezt. – Tudod, hogy mire jöttem rá, mikor eltemettem a szüleimet? Arra, hogy akinek hatalma van, annak élnie is kell vele, hogy nem elég reménykedni és bizakodni. Ha hatalmadban áll, hogy változtass, nem bújhatsz el, nem háríthatod a felelősséget. Vállalnod kell, amit teszel, akkor is, ha az rossz, ha nem értenek vele egyet. Megölöd őket, hogy mások élhessenek. Talán nem értik meg, de nem számít, mert megmentetted őket. A szükséges rossz, amit meg kell tennie valakinek. Azért vagyunk mi a legerősebbek, hogy ezt megtegyük, mert, ha mi nem tesszük meg, más nem fogja. Ezek vagyunk mi, James. – a szükséges rossz, amire szüksége van a világunknak. Soha nem azért cselekedtem, hogy megdicsérjenek, vagy elismerjenek. Mindez nem számít, csak külsőségek. Épp eleget vesztettem már, hogy csak egy valami érdekeljen: megőrizni azt, amim van, minden áron. Én kész vagyok arra, hogy bármit megtegyek a mutánsokért. A kérdés az, hogy James készen áll-e. Farkas lesz, vagy bárány?
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

↷ i still believe in heroes

avatar
∆ Hozzászólások száma :
104
∆ Kor :
26
∆ Tartózkodási hely :
⇻ A sötétben bujdosva



Tárgy: Re: James & Erik - take the pain Vas. 31 Dec. 2017, 11:43

To; Erik
elveszve
- Nem hiszem, hogy neki sokat oszt vagy szoroz a szenvedés. Kiállok, elfognak és elpusztítanak. Ehhez értenek – értenének, ha engedne ennek, ha megtenné, ha. Fogalma sincs, hogy valójában mi történne, ha egy csapat lerohanná, ha elfognák és vasra vernék. Hallott már ilyet és olyat is, de hogy önként báb lett volna, abba akkor sem ment volna bele, ha korbáccsal verik. Ő már akkor érezte, hogy ez az egész egy csapda, amikor Charles összehívva őket, ismertette, miféle dolog előtt állnak, és mit kellene érte tenniük. Akkor békéről volt szó, aztán, ahogy a belső hang súgta, akivel Erik nagyszerűen egyet tudna ezek szerint érteni; és csőstül jött a baj. Halottak, sérültek, összetörtek és egymás ellen fordultak. Bár eddig akivel összefutott egy pillanatra is, nem dobta fel, de ez csak a kis átlag. Sejti, hogy vannak ott olyan alakok, akik a legkisebb indokkal képes rájuk hívni a kormány kutyáit. Jobb, hogy nem tart semmi kapcsolatot kifele.
- Én sosem voltam jó szószoló, azt gondom, abban te vagy az erősebb. Talán abból lennének szép emlékek, még lehet nekünk is jutna. De nem tudom.. nem tudom hogyan.. - rázza meg a fejét, hisz hogyan is tudná azt, mit kellene tennie. Amikor kellett, azt tette, amit mondtak neki, majd amit a düh és a hirtelen harag keltett benne. Most csak fájdalmon van, csend és üresség, ezek is okozhatnak ugyan kellemetlen dolgokat, de öngyilkos akciókat talán mégse. Vagy nem tudja, most, mióta a férfi belépett ide, és beszélni kezdett, minden kicsit zavaros odabent. Egyik fele teljes örömmel rohanna, és ugrana fejest abba, amire céloz, a másik fele viszont maradna a békés, csendes szerelő, aki az ég világon nem moccan semerre, és csak lebeg az éterben. És fogalma sincs, melyikre kellene hallgatnia.
- Én? Nem is tudják ki vagyok – neveti el magát haloványan. - Hatalom.. Ebben nem hittem sosem. Amióta csak.. felfedeztem, mi rejlik bennem, rettegtem tőle. A testvérem retteget tőle. Tudod min dolgozott? Azon, hogy jobb lehessen, hogy.. hogy eltüntethesse. Azon volt, hogy ne kelljen szenvednie senkinek sem, amikor hozzáérek és nem figyelme bajt okozok. Azon, hogy a halott vőlegénye ne legyen keser, amit a tőlem elszívott erővel ölt meg. Csak jobbat akart, és én elfogadtam, hogy attól, ha ez nincs, jobb lesz. De hazudok, ha azt mondanám, most is ezt érzem. Élhetnék, igen, de mi van ha csak sebeket tépek fel? - pillant rá kérdőn. Még mindig nem tökéletes, bár már tudja, mikor akarja használni, és hogyan, azonban talán még mindig vannak olyan lyukak, amiket nem tud azonosítani és kitölteni. Amikor a harag elönti, még mindig túllép rajta, és önállóan cselekszik. Charles ebben akart segíteni neki, a teljes irányítás elsajátításában, de ő nincs többé. Erik pedig pont azt kéri, amit ő kerülni akart. Ki érti őket? Az tény, hogy az érem két oldalát tökéletesen kiadják.
- Anarchia. Értem - bólint kurtán. - Eltiporni és begyűjteni a dicséretet. Könnyedén hangzik, de mégsem az. Hatalmas buktató van benne, érzem – érzi hát, és mégis, kimondva oly' jónak hangzik. A másik fél, aki vele tartana, kicsit erősebb, kíváncsibb. Mik bukhatna? Ebben igaza van. Ezt a szerelőműhelyt? A kevéske pénzt? A hírnevét, ami nincs? Mindig is névtelen volt, most talán egy körözött alak, és semmi több. Nincsenek hatalmas dolgok, amiket elveszthetne, már nincs. Ha testvérei lennének, akkor nem is gondolkodna ezen, értük csendben maradna, békében, azonban Jenna nincs, aki megfogva a karját visszahúzva csitítaná le. Nincs ott az öccse, aki miatt erősnek de mégis jónak kellene mutatnia magát. A szülei? Valahol élnek, de talán még azt sem tudják, hogy a gyermekeik halottak. Számukra már akkor azok voltak, amikor a furcsaság kiütközött rajtuk, amikor többek voltak, mint átlagos gyermekek, akiknek majd neves szakmát választva készítik elő az életet, amit mutogathatnak. Semmit sem tudnak.
- Nem vagyok erős – vág közbe, azonban már nem azzal a vad ellenkezéssel, mint az elején. A férfi ért a szavakhoz, annyi szent. Meg tudja találni a logikus érvelésben azt, amibe belekötni nem lehet, és amivel már akkor kezdett egyetérteni, amikor oldalt kellett választani a toll egyik oldalán, hogy aláír-e vagy sem. Megint megtalálta. - Azért mehetnek, mert az élet igazságtalan. Nem az apró katona a hibás, hanem aki a parancsot adta, aki ezt kiagyalta és akik fentről mozgatják a szálakat. Rájuk gondolsz? Értük valóban nem lenne kár, de nem is olyan egyszerű velük végezni. Nekem legalábbis. Egyedül. Bár.. nem lennénk egyedül? Vannak még olyanok, mint akár én? - felméri a terepet. Mondjuk, mit számít, hányan állnak a férfi mögött, vagy mellett, ellene úgyis mindig többen lesznek, és csak szaporodnak. Már az elég lesz, ha nem értik, mit és miért.
- Nem veszthetek semmit, akkor minek is ellenkezem? - ezt inkább magának teszi fel, mintsem a másiknak. - Nem érzem azt, hogy akkora durranás lennék, vagy épp az a vezető, akire utalsz, azonban az igaz, hogy tartozom nekik ezzel. Valahol mélyen megfogadtam ezt magamban, még ha nem is ezt akarnák tőlem. Elfelejteni sosem fogom őket, de megtehetem amit tudok. Fogalmam sincs, meddig jutunk, mire megyek, de.. valami azt súgja idebent, hogy ha nem próbálom meg, akkor jobban fog fájni, mint ha itt maradnék és.. ezt csinálnám – mutat végig a helyen. Úgy néz ki, a kíváncsiság és a tettvágy erősebb, mint a csend. - Azt hiszem, ideje munkahelyet váltanom – azzal a rongyot, amellyel mocskos kezét törölgette, a földre kerül. Mint ahogy ez a rövidke fejezet az életében. Talán tévedett, amikor úgy gondolta, hogy neki csendes sorsot szánt a teremtő.




 War pigs  | 895 szóban
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

↷ i still believe in heroes

avatar
∆ Hozzászólások száma :
48
∆ Tartózkodási hely :
unknown



Tárgy: Re: James & Erik - take the pain Vas. 14 Jan. 2018, 14:36


James & Erik

- Ha hagyod. – felelem egyszerűen. – Ha előbb fogod el őket, ha előbb végzel velük … nincs kitől félj. – ez az, amit Charles nem szeretne megérteni, amit nem kész megtenni a túlélésért. Ölni. Szenvedést okozni, mielőtt még ő szenvedne. A saját bőrömön tanultam meg, hogy csak egyféleképpen lehetséges a túlélés. Előbb végezni azokkal, akik velünk végeznének. – Mi vagyunk a jövő, James, nem ők. – megpróbálhatnak minket megállítani, felszámolni, de kudarcot fognak vallani, mert jobbak vagyunk, erősebbek. Ez itt már a mi világunk, és itt az ideje, hogy az emberek megértsék, hogy készek vagyunk érte harcolni. Készek vagyunk elnyomni az elnyomóink. Nincs több üres ígéret.
- Harcolj! – mondom meg a „hogyanra” a választ. – Értük, magadért. Itt nem segítesz nekik, se magadon. Ha itt maradsz és bujkálsz … az embereknek segítesz. – minden egyes mutáns, aki képes kiállni magáért és a fajtájért, újabb győzelem az emberiségnek. A félelem, amit keltenek, a kilátástalanság … elhitettük velünk, hogy csak mert mások vagyunk, kevesebbet érünk. Ez nem így van, minden szavuk, minden tettük a félelemtől vezérelt. Meg kell nekik mondani, hogy igazuk van. Hogy jogosan félnek tőlünk, ízelítőt adni nekik abból, amit mi kaptunk tőlük. Nincs több bujkálás, nincs több fájdalom és szégyen. Itt az ideje, hogy kilépjünk az árnyékukból.
- Amid van, nem hiba. Nem szégyen, nem probléma! Ez egy ajándék, amivel segíthetsz! Ez vagy te. Ezek vagyunk … és ezért szenvedünk. Mert ők … - mutattam kifelé az utcára, utalva az emberekre. - … nem ilyenek. Csak sebeket fogsz feltépni. Így élhetsz, így nem felejtesz, tudni fogod ki vagy, és miért harcolsz. Szenvedhetsz, vagy okozhatod azt. – egyikbe belehal, a másikkal túlél. Ilyen egyszerű, ennyi az egész. Azt hiszik, hogy az idő begyógyítja a sebeket. Nem teszi, az idő elveszi tőlünk azokat, akik fontosak voltak. Az arcuk, a nevük, a hangjuk … előbb-utóbb már csak homályos emlékek maradnak. A fájdalom azonban életben tartja őket, úgy nem felejtünk, ha nem hagyjuk.
- Egyetlen háború sem könnyű, de meg kellő őket vívni. – ez pedig egy régóta dúló háború, amit túlzottan is kevesen akarnak megnyerni. Behódolnak, elhiszik, hogy nem elég jók, hogy … elég az, ha nem mutatkoznak. Miért bujkáljanak? Miért éljenek így, ha szabadok is lehetnének? Csak mert van, akiknek nem tetszene, amit látnak? Ez nem élet, az több, és ezért nekünk kell megküzdeni.
- Azt hiszed, hogy az a hibás, aki a parancsot adja? – kérdeztem és haloványan elmosolyodtam. – Tudod, hogy hány parancsteljesítő kínozza ebben a pillanatban is a testvéreinket? Épp elég parancsteljesítő kínzott már meg minket …. több nem fog. – gyerekként jöttem rá arra, hogy ez nem kifogás. Mikor az emberek mosolyogva nézték, ahogy a saját sírjainkat ássák. Istennek gondolták magukat akkor, csak mert egyenruhájuk volt, míg nekünk szakadt, koszos gönceink. A parancs nem kifogás. – Egyaránt szenvedni fognak. Aki adta a parancsot, és aki végrehajtotta azt. Nem vagy egyedül, James. Míg nekik fegyver kell, hogy elpusztítsanak … te anélkül is képes vagy rá. Félnek tőled … és jól teszik. – féljenek csak. Mindannyiunktól, itt az idő, hogy az emberiség észrevegyen minket, és komolyan vegyenek.
Elégedett arckifejezést öltök, ahogy hallgatom. Ez az, aminek lennie kell. Magabiztosnak, elhatározottnak. Nem egy műhelyben kell bujkálnia, azok autóját javítva, akik gondolkodás nélkül a vesztét okoznák.
- Sok dolgunk van még. – mosolyodtam el, ahogy a földre dobott rongyra pillantottam, majd James-re. – Előtte azonban … mutatok valamit. Hogy lásd, miért harcolunk. – mondtam, majd megfordultam és elindultam, bízva abban, hogy követ engem. – Végeztünk. – mondom a munkásoknak, ahogy ellépek mellettük. Most már visszamehetnek csinálni a dolgukat.
- Azt mondtad, hogy a parancsteljesítő nem elég. Megmutatom, hogy milyen egy parancsteljesítő. – a kabátom belső zsebéből egy összehajtott fényképet nyújtottam James-nek. – A neve Aaron Schultz. Néhány napja elvitt a szüleitől egy 9 éves kislányt, hogy „meggyógyítsák”. A cég, aminek dolgozik évek óta kísérletezik mutánsokon. Az egyik munkájuk. – nyújtottam át egy másik képet, amin egy jól kivehetőn halott férfi feküdt egy műtőasztalon, a testén rengeteg varratt mutatta, hogy hol vágták fel. – Mr. Schultz pontosan tudja, hogy mi történik azokkal, akiket ő elvisz. Ahogy azt is, hova viszi őket. Meglátogatjuk őt és elbeszélgetünk vele. Mit gondolsz, James? Mr. Schultz ártatlan? – pillantottam rá kíváncsian, megállva a kisutcában. Ártatlan-e az ember, aki szó szerint a halálnak viszi a mutánsokat. Eltarthatná másból is a családját … de ő ezt választotta, mert a halál jól fizet. Éppen ezért, nagy árat kell fizetnie nekünk.


man in the mirror |  szólj, ha nem jó valami!    




Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

↷ i still believe in heroes

avatar
∆ Hozzászólások száma :
104
∆ Kor :
26
∆ Tartózkodási hely :
⇻ A sötétben bujdosva



Tárgy: Re: James & Erik - take the pain Szomb. 03 Feb. 2018, 20:38

To; Erik
elveszve
- Nem arra céloztam, hogy féltem – sokféleképpen lehet, sok mindentől függ, de jelenleg nem tudna elképzelni olyat szituációt, hogy félne. Ha épp kést fognak rá, fegyvert, vagy akármit, csak ott gubbasztana, csendben és bámulna maga elé. Félni. Nincs kit félteni, önmagát meg nem fogja. Elvégre képes megvédeni magát, ha úgy adódik, ezt már megtanulta, hogy a képessége nem vész el, ha valaki elfogja. Sőt. Felerősödik benne, mint valami ösztön, mint a túlélés ösztöne, és küzd. Lehet, hogy most a gyász mellett még nem kapcsolna azonnal, de amikor a végéhez közeledne, talán igen, önmagától, tudat alatt. Nem tudja, hogy képes lenne-e meghalni. Fogalma sincs már, de amikor minden friss volt, és fájó, akkor igen. Nem félt volna meghalni se.
- Azt mondod, ha kiküzdjük magunknak, akkor „,mi” uralkodunk majd és nem”ők”? Az egyszerű embereknek mindegy úgyis, nem? - nem érti, hogy a jövő alatt mit akar érteni. Jelképes koronát a mutánsoknak? Vagy épp azt, hogy nem lennének emberek többé csak mutánsok? Az neki egy kicsit fura kép, hiszen azért rájuk is szükség lenne, no nem azért, mert rabszolgákat akarna belőlük csinálni, ilyen gondolatai még sosem születtek. Ahhoz még önmagát is túl embernek könyveli el. Egyszerűen csak, tényleg az érdekli, mi lenne akkor. Az egyszerű postás, újságárus, vagy épp a takarító nem tehet arról, hogy ők szenvednek, igaz, ellene sem tesznek semmit, de nagyjából lehet fogalmuk sincs arról, hogy vannak olyanok, akik többre képesek a normáknál.
- Harcoltam, amikor kellett. És mindig többen voltak. Mi mennyien lennénk? Elegen? Vagy épp nem? Ne értsd félre, láttam mire vagy képes, és.. tudom, hogy elbírsz egy csapattal, de ha épp nem? Akkor? Először nem kéne másokat keresni? - dől a kocsinak, ami nemrég még érdekelte, hogy elkészül e időben. Most inkább arra lenne kedve, hogy bepöccintse és elhajtson vele messzire, ameddig a tank kitart. Nem drága sportkocsi, nem különleges darab, sosem volt a luxus megszállottja, de nem is éltek abban. Voltak dolgok, amikről csak álmodhatott, és voltak, amikről tudta, hogy nem érheti el sosem. Korlátok, magas korlátok, amiket a férfi szavai szerint át kell mászni, vagy épp le kell dönteni. Talán nincs is ezzel semmi gond, csak épp ő nem képes ezt érezni, hiszen mindig magát zárta be a kordonok mögé, és hiába volt nyitva, nem nyitotta ki, csak bámulta.
- Fura ajándékai vannak a sorsnak. Az egyikünk ölt, a másikunk úgymond életet tudott adni, míg a harmadikunk képes volt mindkettőt a kezében tartani, csak épp irányítani nem. Ő volt a válaszfal, hogy mit döntünk. Rombolás vagy építkezés. Most már egyikük sincs, így talán csak egy út van. Én nem vagyok képes sebeket beforralni, csak okozni. Féltek tőlem, amikor még suhanc voltam, láttam a valós félelmet a szemükben. Tudom milyen volt érezni, hogy nincs aki elém állna. De a katonák szemében akik elém álltak? Azokéban nem, csak a gyűlöletet, hogy meg akarnak ölni. Pedig megmutattam mit tudok – vonja meg a vállait, jelezve, hogy ő akkor mindent megtett, hogy kimutassa, nem egy olyan alak, akivel ujjat lehet húzni, és mégis. Okozhat, igen, de már nem kölyköknek okozná, akik elfutnak előle, miután a legnagyobb szájjal bíró senkit elintézi. Egy kidől, kettő jön a helyébe. Legalábbis, legutóbb így volt, most lehet négy is jönne. Kellőképp gyűlölik őket, egy tette miatt mindenkit.
- Az biztos nem az. A végére talán odaveszünk mi is – vagy mindenki. Sosem lehet tudni, de ha valaki nyertesen állna fel, akkor valóban olyan jövő kerülhetne elé, amely már merőben más, mint a jelen. Az, hogy jobb, vagy rosszabb, előtte nem ismert, pedig biztosan plusz pont lenne az, hogy a jövőbe pillantva lássa, ér-e valamit a küzdelem, vagy sem.
- Hát.. gondolom, többnyire igen – bólint a kérdésre, hiszen ő mindig is úgy vélte, hogy a katonák nagy része nem önszántukból teszik azt amit. Oké, elismeri, hogy a legtöbb szadista ott van, és élvezi is, amit csinál, de nem lehet mindenki olyan. Egyszerűen nem. - Vannak akiket bevittek az egyezmény után? Mondjuk erre céloztam Charles-nak is, amikor közölte, mit kell aláírni – sóhajt egy aprót, belegondolva, amit mondott, hogy miken mehetnek keresztül. Persze, képességük van, olyanok mint a gyerekek és a kisautó, ami magától gurul. Szét kell szedni, hogy mitől is működik, és persze, itt továbblépnek, hogy hogyan lehetne még többet „gyártani” belőle. Mert micsoda haditechnika lenne!
- Értem, értem. Mind. És utána? Kiknek kell még? - pillant felé, hogy akkor mégis kik az ellenségek, kik azok, akiknek kell pusztulniuk. Mindenkit nem akar megölni. Miért is kellene. Azonban, nincs már értelme kérdéseket feltenni, így ellöki magát a kocsitól, és vissza sem tekintve indul el a férfi után, bólintva, hogy érdekli, amit mutat. A többiekre rá sem hederít, akik furcsán néznek utánuk, talán még sutyorognak is, majd végül visszatérnek a munkájukhoz. Az, hogy kinek jelenteken ezután, nem fontos. A képet elvéve pillant az arcmásra, és felvonj a szemöldökét.
- Egy kislányt..? - veszi el a képet, és erre már kellemetlenül pillant. Gyomra gombócnyira szűkül, és még ugrik is egyet, ahogy a varratokra, és az élettelen testre pillant. Gyors elrejti a fotót a „doktor” képe mögé, és tovább bámulja azt.
- Munka.. Ezeknek nincs lelkük – még mindig azon van jobban kiakadva, hogy egy kislányt vittek el, nem nézve, hogy gyermek, és hogy előtte van az élet. Előtte lenne, ha épp.. - Nem tudom, hogy az-e, vagy sem, de ebből következtetve.. nyakig benne vagy. Menjünk. De előbb.. -lepillant magára, az olajfoltos holmijaira, a kezeslábasra. - Az öltözőben van olyan holmim, amiben nem egy szakadt valakinek mutatok. Elvégre.. ki félne egy autószerelőtől? - vagy ha van jobb terve, vagy épp gyorsabb ötlete, de hát, nem hiszi, hogy a farzsebében öltönyt és farmert cipel.




 War pigs  | 927 szóban
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

↷ i still believe in heroes

avatar
∆ Hozzászólások száma :
48
∆ Tartózkodási hely :
unknown



Tárgy: Re: James & Erik - take the pain Szomb. 17 Feb. 2018, 16:06


James & Erik

- Pedig kéne. A félelem nem a gyengeség jele … csak, ha megbénít. – a félelem erő, amit fel lehet használni. Szükséges a túléléshez, az élethez. A probléma az, ha megbénítja az embert. Kétlem, hogy James gyengének akarja érezni magát. Ha engedi, hogy a félelem megbénítsa, akkor… félreismertem.
- De nem az egyszerű ember döntenek. Azok döntenek, akik utálnak minket, akik végeznének velünk. Őket kell kiirtani, a betegséget az emberiségből. – a fertő elburjánzott az emberiség között, a betegségtől pedig ilyenkor már csak egyféleképp lehet megszabadulni: ki kell őket vágni a gazdatestből, meg kell tőlük szabadulni, erőszakkal. Charles azt hiszi, hogy a barátjuk lehet, de téved. Ha azt akarja, hogy valaha is helyünk legyen közöttük, mellettük, hogy ne mi legyünk az üldözöttek, akkor cselekednie kell. A betegség terjed, míg ő reménykedik, de én teszek róla, hogy megoldást találjunk. Egyszerűt, gyorsat, véglegest. Szemet szemért, ha a mi vérünk folyik, nekik azét a sajátjukkal kell fizetniük.
- Már nem vagy gyerek, James. Felnőttél, az ellenség pedig nem néhány elkényeztetett kölyök. Nem megölni akarnak minket, kiirtani. Ez háború, a gyűlölet pedig … a félelemből jön. Gyűlölnek minket, mert többek vagyunk. Gyűlöljenek csak … mert hatalmunk van felettük. – a gyűlölet nem hátráltat. Mikor levadásztam a szüleim gyilkosait, nem csak félelmet láttam. Éreztem mennyire utálnak, hogy milyen szívesen néznék végig, ahogy lassan elvérzek előttük. Hatalmam volt felettük, mert a fejükben voltam, mert amitől úgy rettegtek, hogy a gyűlölettük szította, az végül meg is ölte őket.
- Az nem számít. Aki többre tartja az életét, mint a testvérei és nővérei életét … mint a jövőnket, az megérdemli. – háborúban állunk, és mi vagyunk kevesebben, hiába vagyunk erősebbek, ha nem használjuk ki. Ha a saját életünket féltjük, miközben veszélybe kerül a jövőnk, a fennmaradásunk, azzal csak a saját sírunkat ássuk meg. A halálnak is lehet értelme, és ha az enyémnek lesz, az életem fogom adni az ügyünkért.
- Ez nem menti őket fel. – csóváltam meg a fejem. Épp elég parancsteljesítő kínzott már meg … sem engem, sem másokat nem fog több. A parancsot meglehet szegni, a fegyvert le lehet engedni lövés helyett. Mikor nem teszik, döntenek, és abban a pillanatban … ha meg kell halniuk, meg fognak. – Charles nem ismeri őket, nem akarja tudni, hogy milyenek valójában. Az embereknek csak lehetőség vagyunk, James .. lehetőség, hogy „megoldást” találjanak ránk. – ez több, mint ismerős. Egyszer már megakarták „oldani” a létezésem … akkor egy táborba szállítottak, elvettek tőlem mindent.
- Csak azoknak, akik elnyomnának minket. – aki azt hiszi, hogy kiirtanám az egész emberiséget, az téved. A szüleim emberek voltak, és szerettem őket, a feleségem ember volt, és szerettem őt. Azonban elvették őket tőlem … az emberek. Azok, akik gyűlölnek minket, akik elpusztítanának minket. Miért kéne megbocsátanom nekik ezért?
- Egy kislányt. – bólintok, elismételve a szavait. – A szülei el sem temethették. – akik emberek, történetesen. Tudom milyen elveszteni egy gyermeket, tudom milyen eltemetni őket. A gyermeknek kéne a szülőt elengedni, nem fordítva. – Siess! Szerzek egy autót. – bólintottam a szavaira, majd amint az öltözőbe ment, a munkásokhoz léptem. – Kölcsön venném az autót. – mutattam a műhely előtt parkoló egyik autóra.
A kocsiban ülve várom James-t, majd amint beült, megindul a jármű. Húsz percet haladhatunk, mielőtt megérkeznénk a külváros kertvárosi részébe. Az autó megáll az egyik családi ház előtt, ahol a keresett név ékeskedik a postaládán. Kiszállok az autóból, majd mielőtt még az ajtóhoz lépnék, belesek az ablakon. Látom a férfit egy asztalnál ülni, de senki mást.
- Kopogj be. – pillantottam James felé, mielőtt visszaléptem volna hozzá. Ha megtette, amire kértem, az ajtó néhány pillanattal később ki is nyílt. Egy barátságtalan, idegeskedő arc fogadott minket, ami néhány pillanat múlva tágra nyílt szemekkel jött rá arra, hogy kik állnak az ajtajában. A mi képünket látni ugyanis manapság mindenhol. Egyből becsapná az ajtót, de a kezem előrenyújtva megakadályozom, hogy az ajtót ránk csaphassa. Majd pedig egy intésemre az ajtó bevágódik, méterekkel arrébb hajítva a férfit, aki épp az ellenkező irányba próbált azt tolni.
- Csak utánad! – mutattam a kezemmel James-nek, hogy lépjen be a házba, majd amint megtette, én is követtem, az ajtó pedig mögöttem becsapódott, és hangosan kattant a zár.  


man in the mirror |  szólj, ha nem jó valami!    


Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

↷ i still believe in heroes

avatar
∆ Hozzászólások száma :
104
∆ Kor :
26
∆ Tartózkodási hely :
⇻ A sötétben bujdosva



Tárgy: Re: James & Erik - take the pain Csüt. 15 Márc. 2018, 20:13

To; Erik
elveszve
- Nem arra céloztam, hogy féltem – sokféleképpen lehet, sok mindentől függ, de jelenleg nem tudna elképzelni olyat szituációt, hogy félne. Ha épp kést fognak rá, fegyvert, vagy akármit, csak ott gubbasztana, csendben és bámulna maga elé. Félni. Nincs kit félteni, önmagát meg nem fogja. Elvégre képes megvédeni magát, ha úgy adódik, ezt már megtanulta, hogy a képessége nem vész el, ha valaki elfogja. Sőt. Felerősödik benne, mint valami ösztön, mint a túlélés ösztöne, és küzd. Lehet, hogy most a gyász mellett még nem kapcsolna azonnal, de amikor a végéhez közeledne, talán igen, önmagától, tudat alatt. Nem tudja, hogy képes lenne-e meghalni. Fogalma sincs már, de amikor minden friss volt, és fájó, akkor igen. Nem félt volna meghalni se.
- Igaz, hallottam már arról, hogy nem az a baj ha valaki mer félni – rakatnyi idézet, meg minden szutyok hirdeti ezeket az igéket és amúgy sem azért jött ide a másik, hogy ezeket majd szépen, egy kávé mellett kielemezhessék. Arra sosincs idő, most pedig még annyi sem, amennyi eddig volt. Pedig lenne ezer kérdése, amelyet érdemes lenne nyugodt körülmények között megvitatni, vagy vele, vagy akárkivel, de az valószínűleg már csak egy másik életben történhet meg ilyesmi. Kár érte azért.
- A csőcselék, mármint az egyszerű emberek néha azért még így is kegyetlenebbek és veszélyesebbek. Értem amit mondasz, így már világos is, csak ne forduljon át a kocka – nem lenne a legjobb, ha amikor sikerül kiirtani a rosszat, akkor mondjuk pont azok az átlagemberek esnének nekünk, amik miatt eddig egy pillanatra sem fájt a fejünk. Mint amikor a sötét időszakokban fellázadva rengettek meg birodalmakat, és nekünk nincsenek magas falaink, amivel meg kellene még küzdeni, könnyű lenne minden, az út nyitott. Nem szokása persze ennyire rosszban látni a világot, még most sem, amikor egyelőre minden sötét és iszonyatos, de azt elismeri, hogy néha túlgondolja, túlbonyolít mindent, amit más egyenesen és reálisan lát és még meg is osztja vele. Ha nem is osztja meg, ott motoszkál a fejében minden, és összezavarja, azonban igyekszik azt mutatni, hogy mindent ért, és minden tiszta. Aztán majd kiderül, mi lesz a vége.
- Az már biztos, hogy azt, ha valami más, nagyon nem bírják. Azt szokták mondani, hogy a történelem ismétli önmagát, nem? Ajh, miért kell mindennek így végződnie – csóválja meg a fejét, hiszen jobban tudná értékelni a semmit és a kisebb összetűzéseket. De akkor és ott, amikor össze lettek hívva, ez már meg volt írva lehetséges forgatókönyvnél, azért azonban nem bánta volna azt, ha nem teljesül. Azonban ahogy igaza van, hogy a nagyok, akik irányítják a dolgokat, talán egy percig sem gondolkodtak azon, hogy békés megoldás létrejöhet, hogy nem rontanak rájuk és nem tesznek semmit sem. Csak mézesmadzag, a szokásos. Aprót bólint a szavaira, ma már sokadszor. Ahogy ő érzi, sokan vannak úgy, hogy fontosabb nekik a saját békéjük és biztonságuk, nem lépnek ki, nem lépnek fel semmi ellen, hallgatnak és eltűnnek. Ha ezek is felállnának, és melléjük pártolnának, lehet nem kételkedne abban egy percig sem, hogy tényleg elegen vannak-e, szükség van-e arra, hogy megpróbáljanak még találni olyanokat, mint ők. Nos, olyan lenne, mint egy szép álom, és olyan is marad.
- Erre egy percig sem gondoltam, de még.. fura nekem mindez, nem néztem be a függönyök mögé, mert elkényelmesedtem előtte – húzza el kissé a száját, mert hát.. nem könnyű azt bevallani, hogy becsukta inkább kicsit a szemeit, azért itt talált rá, nem valami lepukkant helyen, ahol terveket szövögetett és neveket húzott le a láthatatlan listáról. Azonban nem gondolja azt, hogy ez hatalmas hiba lenne, elvégre most nem zárkózik el, nem tagadta le, emelt fővel mondta ki azt, hogy kicsit pihent.
- De lehet hogy ismeri, csak olyan, mint a testvérem. Mindenben és mindenkiben a jót keresi vagy épp odaképzeli. Nem akarja azt látni, amit épp te, vagy épp más, és hiába mondod neki.. bizonyára makacs – nem ismeri úgy, mint mások, kevés időt töltött el vele, és nem volt ideje nagyon arra, hogy kielemezze a viselkedésért. Teljesen felesleges ezen vitázni immár, hogy nem azzal kell foglalkoznia, miként viselkedik a másik. Tekintetét végül a kislány képe köti le, nem azért, mert olyan különleges lenne vagy épp csodaszép, vagy bármi más. Elég ide az, ami történt. Újabb sóhaj hagyja el ajkait, ezzel igazolva azt, hogy milyen mocskosak is valójában.
- Mindennek van határa.. - bólint, majd azzal el is tűnik, hogy mihamarabb abban a formájában lehessen, amivel könnyebben tud érvényesülni mellette, és nem úgy, mint valami szakadt munkásember. Sosem volt az a sokáig tökölő ember, így hamar magára rángatja a holmijait, és pár fontos dolgot a zsebébe szuszakolva siet ki utána, hogy a kölcsönzött autóba szállva indulhassanak meg a cél felé. Nem mondhatja, hogy dühös, azt sem, hogy szomorú, egyszerűen el van keseredve, amiért minden más ide jutott. Nemigen szól semmit az út alatt, némán bámul ki, és figyeli a tájat, azt, ami körbeveszi őket. Csendes és vészterhes út ez, amelynek a végén fájdalom van, de nem az övé, hanem lehetőleg azé, aki tényleg megérdemli. Ahogy kiszabadul az autóból, úgy nyújtózik ki és úgy hajtja végre azt, amit kér tőle. Apró, de határozott kopogás, és szótlan, sziklaszilárd arccal bámul arra, aki ajtót nyit neki. Nincs nyoma annak, ami a műhelyben állt az arcán, amely nyomasztotta, felvette a maszkot, amit kértek tőle, és talán már nem is nehéz olyannyira eljátszani. Sőt.
- Nem vártak minket szívesen, úgy érzem – lépeget be a házba, és gyors pillantást vet arra, amely fogadja. Teljesen átlagos lenne, de még így is felfordul tőle a gyomra. - Talán mást várt, egy újabb alakot, akivel eljátszadozhat – áll meg a földről felállni próbáló férfi előtt, és határozott mozdulattal löki vissza, nem fogva vissza magát. - Nos? - végezetül pillant Erik felé, hisz nem ismer minden tényt, nem ismeri, mik a tervek.




 War pigs  | 831 szóban
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

↷ i still believe in heroes

avatar
∆ Hozzászólások száma :
48
∆ Tartózkodási hely :
unknown



Tárgy: Re: James & Erik - take the pain Csüt. 29 Márc. 2018, 13:07


James & Erik

- Mindenki fél. – csak mindenki máshogy éli meg. Egyesek rettegnek, kétségbeesetten kapaszkodnak valamibe, ami életben tartja őket, míg mások lebénulnak tőle, megint mások pedig … küzdenek.
- Mindig lesznek, akik gyűlölnek minket. Minél kevesebben vannak, annál kevésbé számít, amit akarnak. – nem az a lényeg, hogy ne maradjon egyetlen ember se. Nem gyűlölök minden embert. A feleségem felnyitotta a szemem, hogy vannak mások is köztük. De vannak olyanok is, mint akik elvették őket tőlem. Az ilyen emberek azok, akiket ki kell irtani, akikből minél kevesebb kell, hogy legyen. Nem várhatunk arra, hogy elfogadjanak minket, Charles a világuk részévé szeretne válni, de ez nem a jó irány, nem okozott mást, csak áldozatokat. Itt az ideje, hogy kiharcoljuk a helyünket, és ne alamizsnaként várjunk arra.
- Valakiknek meg kell fizetni a végén, James. A kérdés az, hogy milyen messze mennél el, hogy ez ne te legyél. – én kész vagyok feladni mindent, hogy kivívjam a mutánsok számára azt az életteret, azt a jövőt, amit megérdemelnek. Nem maradt semmim, ami távol tartana ettől. Felhagytam a harccal, családot alapítottam, letelepedtem, beilleszkedtem. A vége azonban mindig ugyanaz, az ártatlanok halnak meg, és a bűnösök tovább élnek. Többet nem engedem, hogy ártatlanok essenek áldozatul ennek a háborúnak. Véget vetek neki, mielőtt kitörne.
- Akkor itt az ideje visszatérni. – a harctérre, egy olyan háborúba, ami a háttérben zajlik, amiről csak azok tudnak, akik megélik, akik szenvednek tőle.
- Charles optimista. Jót akar, de rossz úton közelíti meg. Békét akar, miközben az ellenség győzelemre áll, ez nem jó stratégia. – pedig Charles-nak minden ott van a kezében. Látja azok gondolatait, akik szenvednek, érzi, amit ők éreznek, mégsem tesz semmit azért, hogy ez tényleg megváltozzon. A béke nem opció, soha nem is volt az. Az marad életben, az fog győzelmet aratni, aki kész messzebb elmenni, aki képes megcselekedni a szükséges rosszt, akármi is legyen annak az ára.
- Hazahozza a munkát, igaz, Mr. Schultz? – pillantottam a földön heverő férfi felé, miközben végighordozom a tekintetem a nappaliban. – Ne próbáljon meg felállni. – figyelmeztetem, mikor megint neki kezdene.
- Kérem … családom van! Látja? Ő ott a lányom, Lucy, és a feleségem Mary.. – mutogatott az egyik polcon lévő kép felé a férfi, miközben James-re nézve könyörgött.
James-re pillantok, ahogy a férfi hozzá beszél. Nem én vagyok most az, akinek itt tennie kell. A saját szememmel akarom látni, hogy mi maradt abból a James-ből, aki nem is olyan régen mindent megtett a mutánsokért.


man in the mirror |  szólj, ha nem jó valami!    


Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

↷ i still believe in heroes

avatar
∆ Hozzászólások száma :
104
∆ Kor :
26
∆ Tartózkodási hely :
⇻ A sötétben bujdosva



Tárgy: Re: James & Erik - take the pain Vas. 29 Ápr. 2018, 11:49

To; Erik
elveszve
Csak nem mindegy, hogy Amerika Kapitány retteg, vagy egy szürke kisegér. Őt hősnek neveznék, igazi embernek, aki tudja a saját határjait, emberi és olyan mint mindenki más, de ha saját maga, a kisegér retteg, már nincs hős, csak egyszerű gyáva senki. Nem akad azonban fenn, úgy néz ki, a férfi nem fog azon gúnyolódni, hogy fél. Talán már ő is volt ilyen helyzetben, talán még együtt is érez vele, de nem dédelget hiú ábrándokat. Csak cselekszik.
- Ez jól hangzik. Bár nemigen szoktak foglalkozni a gyűlölködőkkel, hisz had tegyék, lényegesen rosszak az esélyeim, ha fegyvereik vannak ellenem  – csóválja meg a fejét, és persze nem ő lesz az, aki mindenkinek neki fog rohanni, de kezdi belátni és meglátni a férfi nézetét, a gondolatait megérteni. Ez hasonló ahhoz, amikor testvéreit védelmezte, óvta, csak itt épp egyelőre magát, no meg azon társait kell, akik nem tudnak úgy vigyázni magukra mint ők, vagy erősebb mutánsok. Látja lassan, bár még ködös, friss, de kezdi kapizsgálni. Ezt Charles mellett nemigen érezte, ez még neki is új, kicsit viaskodik önmagával.
- Ha pár hete kérded ezt, azt mondtam volna, hogy örömmel állok minden elé megfizetni mások helyett, de most... Már nem  – hogy valóban meddig megy el, jó kérdés. A végletekig, mint rég? Kicsi lelkiismeret furdalással tekint így magára, mintha kötelező lenne számára a testvérei elvesztése után nyomorultul érezni magát, és most aztán ezt jól félredobja önző érzelmei miatt. Másrészt viszont ott az örök közhely, hogy addig nem haltak meg, ameddig emlékszik rájuk és magukban hordozza őket, azt sugallja, küzdeni kell. Lassan ébred fel. Visszatérni. Valóban itt az ideje, az örökös emésztés nem segíti előre, csak megöli. És még élni akar. Így biccent végül, hogy ám legyen, megpróbálja. Még ez az út eleje, semmi sincs kőbe vésve.
- Nem látja meg az ellenséget, csak azt látja, hogy emberek, és nem alapvetően gonoszok. Pedig a történelemben megmutatkozott elégszer, hogy igen kegyetlen faj ők..  - és most megint ez jön vissza. Ki akarnak irtani valakiket, bármi áron. Ez pedig már rég elavult eszme, vesznie kell.
Az első lépcsőfok pedig máris felsejlik előtte. Emberi formában, nem szerelőként érkezik a házhoz, és cselekszik. Nem ugrik a férfi után, fejében a történet kering, amit nemrég ismertettek vele. Semmi más, csak ők. Akár a testvére is lehetett volna kísérleti alany, így mikor a férfi szavai felhangzanak, ujjai ökölbe szorulnak, ajkaira pedig mégis barátságos mosoly ül ki, mintha megnyerte volna ennyivel a férfi. Pillanatnyi örömöt érezhet a földön fekvő, miközben közelebb lépdel hozzá, és leguggol elé. Semmi támadó mozdulat.
- Annak a kislánynak is volt családja. Anya, apa, talán testvérei is, akik várták haza. Az összesnek, akiket valaha tűpárnának használt, hogy kiélje a szadista vágyait. Tudnak róla? Lucy, Mary. Tudják, hogy milyen valójában? Mi lenne ha a lánya holnap már tárgyakat reptetne? Bevágná őt is az asztalra, és szétvágná, hogy megtudja, mitől működik? - hangja nyugodt, mégis olyan feszültség hangzik ki belőle, amitől a férfi jobban reszket, mint eddig. Nyüszít, amikor megragadva rángatja fel, és cibálja el a szoba központi terébe, ahol egy fotelbe löki. - Hányan voltak? Ki rendelte el? Miért? Ha válaszol, ígérem rövid leszek és kíméletes, nem úgy mind ön az ártatlanokkal  – áll be elé, de csak fejrázást kap válaszul, hebeg-habog, fogalma sincs semmiről. Hatalmas sóhajjal emeli tekintetét a plafonig és olyan gyorsan csap le, hogy már csak az üvöltés és a férfi orrából előtörő vért látni. Tekintetével Erikét keresi, majd megleli. - Nehéz napunk lesz.




 War pigs  | 567 szóban
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

↷ i still believe in heroes

avatar
∆ Hozzászólások száma :
48
∆ Tartózkodási hely :
unknown



Tárgy: Re: James & Erik - take the pain Pént. 18 Május 2018, 13:07


James & Erik

- Na és te? Te magad vagy a fegyver, ha azt akarod. Fegyverekkel vívják a háborút, James, de emberek nyerik őket. Aki a legtöbbet kész feláldozni. – végül is, ez az, ami mindent eldönt. Ki az, aki képes elmenni a végsőkig, hogy elérje a célját? Az emberiség erre nem képes, féltik amilyük van, ülnek rajta, bezárják, makacsan ragaszkodnak hozzá. Nekünk azonban mink van? Jogaink? Nem sok. Tisztelet? Csak, ha kivívjuk.
- Egy nap majd, ha visszagondolsz erre, rájössz, hogy volt választásod. Küzdeni, vagy … tűrni. Mikor majd rád törik az ajtót, kiráncigálnak az ágyadból és eltüntetnek, mintha sose léteztél volna … rájössz, hogy harcolnod kellett volna. Hogy inkább halsz meg farkasként, mint élsz bárányként. – átéltem már, tudom, hogy miről beszélek. Ha egyszer megtörtént, meg fog megint történni, ha hagyjuk. Az emberiség vírusként tekint ránk, kórként, amelyet meg kell gyógyítani, de az hosszú és költséges folyamat, ellenben azzal, ha … egyszerűen csak eltűntetnek minket.
- Pontosan, James. Amit az ember egyszer megtehetett, meg fogja újra, és újra. – az egyetlen dolog, amiből értenek, az erőszak. Tudom, mert alkalmaztam. Kértem őket, könyörögtem, hogy engedjenek el, hogy hagyják az apám pihenni, hogy hadd mehessek az anyámhoz, de csak nevettek, gúnyolódtak. Mikor azonban meglátogattam őket, mikor ugyanazt a fegyvert adtam a szájukba, amit addig mások fejéhez nyomtak, hirtelen egész más emberek lettek. A rettegés mögött, amit a szemükben láttam, új ember született. Az ember igazi, valódi énje, a farkasbőrbe bújt bárány. Ha valamit akarunk, tennünk kell érte, a kérdés csak az, hogy képesek vagyunk-e lépni. Tenni, amit kell, ami helyes, ha rossz dolgokat is követel az.
- Én … nem, kérem, ne! Nem tudtam, hogy mit csinálnak velük, azt mondták, hogy … meggyógyítják őket! – védte magát a férfi, de a remegő hangja inkább tette szánalmassá, semmint hitelessé. – Én … nem tudom a nevüket, csak a címet mondják és a pénzt adják! Kérem … nem tehetik ezt! – csóválta reménytelenül a fejét, ahogy ide-oda kapkodta a tekintetét James és köztem, mintha csak a segítséget várná a támadóitól.
- Időnk az van. – feleltem, ahogy közelebb léptem és a férfi felé intettem a kezeimmel, mire a fotel rúgói kiegyenesedtek és kiszakadva a bőr alól a férfi csuklói és bokái köré tekeredtek. – Előbb-utóbb Lucy és Mary hazajönnek … csak magától függ, hogy hány darabban találják itt magát. – a szavaim könnyedek voltak, ahogy ökölbe szorítottam a kezem, és ezzel egyidejűleg folyamatosan szorosabbá vált a szorítás a férfin is.


man in the mirror |  szólj, ha nem jó valami!    


Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

↷ i still believe in heroes

avatar
∆ Hozzászólások száma :
104
∆ Kor :
26
∆ Tartózkodási hely :
⇻ A sötétben bujdosva



Tárgy: Re: James & Erik - take the pain Today at 15:34

To; Erik
elveszve
Háború. Valóban az lenne? Valóban arra menetelnek? Nem lenne a legjobb végkimenetel, de ami most történik, ami eddig és ami még a jövőre vár, még neki is ilyesmit suttog, pedig nem olyan régóta foglalkoztatja az, amely a világban történik. Kicsit vágyik arra, hogy ismét a tudatlan legyen, akinek nem kell rágnia magát amiatt, hogy mikor tőr ki az a bizonyos harc, amelytől tartanak és ahol már neki is meg kell jelennie és harc várja. Ez az idő elmúlt, és a jelen fejével kell gondolkodnia. Csak sóhajt, halkan, de mégis mélyen.
- Vagyis pontosabban most a mutánsok – apró mosoly az apró szóviccért, ennyi még bőven belefér. A lényeg amúgy is tudott, nekik kell azon az oldalon lenniük, akik a pusztulókat figyelik. Jó lenne..
- Ezt már nem várom meg. Jenna mindig tenni akart valamit, így mondhatni ez az, amit örököltem tőle. Megteszem amit tudok – reméli, tényleg sikerülni is fog neki. Nem az, hogy csak beszél és beszél, de végül semmi sem keveredik ki belőle. Talán csak annyi, hogy visszamegy a műhelybe, és mindent úgy tesz, mint előtte. Csakhogy mégsem lenne ugyan az, hiszen a lelkiismerete már nem bírna aludni, vagy épp csak élni a mindennapokat. Nem biztos, hogy képes lenne egy ilyen után a tükörbe nézni. Ó igen, igencsak gyors a tempó, igencsak sűrű az, ami így egyből lerohanta, és talán nem is ért mindent elsőre, nemhogy képes megemészteni, a hév elragadta és ilyenkor nem a türelméről és a józan döntéseiről híres. És persze azt sem lehet elfeledni, hogy ez nem az első kör, ez a korábbiak folytatása, amin eddig csak némán rágódott, és most visszaköszönt. Ráér majd ezen gondolkodni, azonban most sokkal komolyabb feladatok állnak előtte, nem csaponghat.
Így, amikor már az ellenség egy kutyája előtt áll, mintha kicserélték volna. Ez a része, ez az arca az, amely hasonlít ahhoz, amit a férfi az első közös munkájuk alatt láthatott. Könyörtelen, hajthatatlan, mégis elszánt az ügy iránt, a közös elvek alatt. Mintha mielőtt belépett volna az ajtón, kint marasztalta volna döntésképtelen, kissé félő felét, és ide csak az erőset engedte. Talán tényleg sikerült lenyelnie, és immáron úgy állhat a gyilkos előtt, ahogy annak kell. Szavaira csak gúnyosan horkant.
- Idióta.. ennél jobb szöveged nem akadt?! Vagy félsz beismerni nekünk? Pedig csak ketten jöttünk, nincs sereg, nincs fegyver, se semmi. Szóval hagyjuk ezt.. felesleges, minket nem versz át – mordul, hogy érezze, nem viccelnek, hogy ne is folytassa tovább azt, amit. De hogy mit ér el ezzel? Nyüszít, menekülne, de hogy szájával ne csak tátogjon, hanem szavakat formáljon..
- És a cím meg a pénz felhatalmaz bárkit arra, hogy ezt tegyél vele? Ó, dehogynem tehetjük meg ezt, és egy fillért sem fizet érte senki. Csak az igazság.. hogy az ilyen mocskos patkányok, mint te, pusztuljanak.. - sziszegi, miközben követi a tekintetével azt, ahogy a rugók életre kelnek, és sajátos bilincset alkotnak. Még mindig a hideg rázza ezen képesség láttán, és még mindig csodálja. Hatalmas fegyver, mellette ő eltörpülne..
- De.. de mégis mit akarnak?! Mit?! Elmentek.. nem élnek.. engem is.. engem is úgy kényszerítettek mindenre! Fogalmuk sincs mire képesek.. - de elharapja a mondatot, ahogy a fém feszül és fájdalmas kiáltást hallat. James megvetően pillant rá, egy pillanatra sem sajnálja ahogy vergődik. Miért is tenné, azokat se sajnálták, akik meghaltak. Egyiket sem. Se azt, aki ebben a pillanatban azt teszi.
- Nem érdekel mire képesek, tudni akarjuk és kész.. ha nem, majd mástól. Ne játszadozz velünk..! - az ő keze is ökölbe szorul, de egyelőre nem támad, tekintete azonban mindent elmond; hogy nincs már sok vissza.




 War pigs  | 586 szóban
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

Ajánlott tartalom
↷ i still believe in heroes





Tárgy: Re: James & Erik - take the pain

Vissza az elejére Go down

James & Erik - take the pain

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Infinity Marvel :: Univerzum - Játéktér :: Alternatív játékok :: Múlt-