KezdőlapKezdőlap  Legutóbbi képekLegutóbbi képek  KeresésKeresés  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  
Üdvözlünk az Infinity Marvel frpg oldalán
légy, aki lenni akarsz a marvel végtelen világában
Lépj be közénk
ne rejtsd el magad

Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!

Megosztás
A topik címe: Charles & Erik - good to see you, old friend

Erik Lehnsherr

∆ Hozzászólások száma :
77
∆ Tartózkodási hely :
unknown



A poszt írója Erik Lehnsherr
Elküldésének ideje Pént. 29 Szept. 2017, 12:48
Ugrás egy másik oldalra


Charles & Erik

Lassan térek magamhoz és kezdem érzékelni a körülöttem lévő világot. Hangok, néhány elmosódott alak, ahogy próbálom kinyitni a szememet. A végtagjaim megtudom mozdítani, de fájnak. Bár nem érzek hozzá elég erőt, de eszmélésre kényszerítem magamat. Kinyitom a szemem és apránként, de biztosan kitisztul a kép, a szédülést pedig megszokom annyira, hogy kivehessem hol is vagyok. A fejemet nehezen fordítom oldalra és ekkor pillantom meg nem messze az ágytól, amin fekszek, a kerekesszékes alakot.
- Charles …  -köszöntöm őt, kissé megkönnyebbülve. – Szóval győztünk. – nem lenne itt, ahogy én sem, ha nem így volna. – Mióta vagy már itt? És mi ez a hely? – kérdezem, ahogy kényszerítem magam, hogy felüljek az ágyon. Fáj minden mozdulat, de nem akarok fekve maradni. Van egy olyan érzésem, hogy így is több időt töltöttem így, mint szerettem volna.
Láttam már ehhez hasonló sátrat. Akkor kissé más volt, de … megismerem. Akkor a háború elől menekülve láttuk ilyeneket, most pedig … szintén egy háború miatt látom viszont. Azonban, ha itt és nem a birtokon vagyok, az azt jelenti, hogy …
Lopva pillantottam a sátrat kijárata felé, ahol megláttam a romokat. Jól ismerem Charles otthonát, és sajnos a maradványait is megismerem.
- Fogoly vagyok? – pillantottam Charles-ra, elszakítva a tekintetem a romoktól. Még mindig köröznek. Sok embert látok menni a sátor bejárata előtt, ha a katonaság itt lenne, akkor már bilincsben is ébredtem volna. Attól aligha tartanak, hogy harcolok velük, Charles könnyen megállítana, a sisak nélkül esélyem sincsen ellene. A kérdés tehát az, hogy … útban van-e ide a hadsereg, hogy elfogjanak. Charles is tudja, anélkül, hogy a fejembe látna, hogy nem fogom magam csak úgy megadni. – Sajnálom az otthonodat. Őszintén. Tudom, hogy sokat jelentett neked, és a diákjaidnak. – nem értek ugyan egyet azzal, amit Charles képvisel, de otthont ad mutáns testvéreinknek és megvédi őket, a maga módján. Az ő otthona volt a világ egyik legbiztonságosabb helye a mi fajtánknak. Újjáépíthetik ugyan, de … attól még a veszteség érzete meg fog maradni.


paranoya | jobb és hosszabb is lesz a következő, ígérem  szégyellős  szólj, ha valami nem jó  jajj


Vissza az elejére Go down

Charles Xavier

∆ Hozzászólások száma :
101
∆ Tartózkodási hely :
New York; Xavier Iskola



A poszt írója Charles Xavier
Elküldésének ideje Hétf. 16 Okt. 2017, 00:22
Ugrás egy másik oldalra



Erik & Charles
good to see you, old friend

Majd tíz teljes óra telt el azóta, hogy Thanost elpusztítottuk. A világ szíve megkönnyebbült, de a teste soha nem volt ennyire... halott. Nem merünk még beszélni arról, ami a világot érte. Emberek milliói haltak meg, mutánsok világszerte áldozták életüket azért, hogy mi élhessünk. A legfiatalabbjaink Hank és Jane gondjaira lettek bízva, ők megindultak a Birtokra. Gyalog. Logan indult eléjük, hogy biztosítsa a hazatérésüket. Az utak járhatatlanok, a Birtok a város legnagyobb kórháza lett. A belvárosból továbbra is nyitva van az a kapu, amit az olümposziak hoztak létre. Így a sebesültek egyre csak érkeznek, a gyógyító mutánsok pedig továbbra is erejükön felül teljesítenek. Nem aludtak egy szemhunyásnyit sem. Ahogyan mi sem. Sőt, a világon kevés olyan ember van, aki az elmúlt éjszaka nyugodtan tudott aludni. A pusztítás leírhatatlan. Az áldozatok száma pedig... megszámlálhatatlan. A temető néhány órája megtelt halott gyermekeink és harcostársaink testével. Megannyi kereszt emlékezik meg Wanda, a kree horda, a démonok és Thanos halálos támadásainak következményeiről.
A sátrak a Birtok szinte teljes területét beterítik. A gyógyszerek - hála a belvárosból érkezett utánpótlásnak - még kitartanak. Mi pedig igyekszünk a legtöbbet kihozni magunkból. A harcok kifacsarták minden telepatikus képességemet. A legtöbb időmet sebesült és legyengült társaim közelében igyekszem tölteni, de a közelségemen kívül többet képtelen vagyok adni nekik.
Zeus ideiglenes ajándéka, a járásom szinte egyik pillanatról a másikra illant el testemből, így már egy kórházi kerekesszéken haladok sátorról sátorra. A fejemet hirtelen kapom fel, mikor valaki a nevemet kiáltja a sátrak előtt rohanva. Egy gyógyítónk az.
- Igazgató Úr! - rohanvást áll meg előttem a lány. - Ezt látnia kell! Kérem, jöjjön utánam! - zavar, hogy nem látok a fejébe. Még idő kell, mire ismét használhatom a képességeim. Vakon követem, hiszen felcsigáz, mit - vagy kit - akar mutatni. Vajon mit találhatott? Mi zaklatta fel ennyire? Az egyik sátor előtt áll meg, és befelé mutogat.
- Ott bent! Fél órája hozta egy alakulat. Elláttam a sebeit.. de.. csak most ismertem rá, miután letisztítottam... - ezzel keze irányába gurulok, egyre beljebb a sátorba. A kinyithatós ágyban fekszik Ő. Ellenségem, barátom, testvérem. Nem számítottam rá, hogy itt találom. Nem tudtam, mi van vele. Abban biztos voltam, hogy harcolt, de titkon reméltem, hogy ép bőrrel sikerült túlverekednie magát Thanos csatósain. Az általa küldött néhány Testvériség mutáns tegnap többször is túlszárnyalta a várakozásaimat. Többek között James és George is.
- Erik! - hagyja el remegő hangon ajkaim a férfi neve, miközben mellé gurulok. - Köszönöm, hogy szólt nekem! Innen átveszem. És.. kérem.. ez maradjon közöttünk! Gondoskodom róla, megígérem. - bízom a lányban. Tudom, hogy nem az lesz az első dolga, hogy a katonáknak szóljon. Talán össze is barátkozott George gyógyító húgával, így nem lenne oka fölösleges riadalmat kelteni az emberekben. Ma nincsenek ellenségek, csak barátok. De még ha szólna is... az ENSZ közleménye szerint Erik többé nem körözött személy. Steve Rogers Kapitány, James Barnes és mindenki, aki megszökött a Raftból, most feltételes szabadlábon lehetnek, mindaddig, amíg erejüket a Föld védelmére fordítják.. és nem.. az emberek ellen.

A lány többször bepillant, hogy van-e szükségünk valamire, és közben kicseréli a kötéseit is. Kora délutánra jár, mire Erik először kinyitja szemeit.
- Győztünk, Barátom! - mosolygok a férfi felé. Boldog vagyok, hogy túlélte, de a sebei még mindig aggasztanak.
- Az nem számít, mióta vagyok itt. Örülök, hogy ide hoztak! Megsérültél... de most már jó kezekben vagy! - suttogom magam elé érces hangomon. - A Birtokon vagyunk, vagyis.. ami maradt belőle.
Lesütöm tekintetem, amikor kifelé néz. Az Intézet ... a hatalmas kastély, ami otthont adott a mutánsoknak hosszú évtizedek óta, most az enyészetté lett.
- Nem vagy rab! Az ENSZ tudja, hogy mit tettetek a városért. Szabad vagy... feltételesen. - dörmögöm magam elé, majd vállára teszem kezem. - Örülök, hogy megúsztad! Emlékszel valamire? - A Thanos elleni harcba nem láttam, de a sebesüléseiből ítélve komoly harcba keveredett. Talán a kree hordák? Vagy a démonok sebezték meg?
- Az otthonunk nincs többé, de ha nincs Alison, akkor többet veszítünk, mint a rezidecia. Thanos gépei a Birtokot célozták meg. Gyorsan akartak végezni.





notes: Bocsáss meg, hogy megvárakoztattalak! Imádtam a kezdőd, Barátom! :3
• •
[/color][/color]


A hozzászólást Charles Xavier összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Szomb. 23 Dec. 2017, 00:09-kor.
Vissza az elejére Go down

Erik Lehnsherr

∆ Hozzászólások száma :
77
∆ Tartózkodási hely :
unknown



A poszt írója Erik Lehnsherr
Elküldésének ideje Pént. 20 Okt. 2017, 17:19
Ugrás egy másik oldalra


Charles & Erik

Tudom, hogy nem haltam meg. Ha így volna, nem lennék egyedül a sötétben. Látnám őket, újra mellettem lennének azok, akiket elvettek tőlem. Ironikus, hogy a haláltól fél mindenki, holott az élet az, amitől fájdalmunk van, amitől vérzünk. A fájdalomhoz ragaszkodunk, mert nem tudjuk mi lenne, ha elengednénk azt. A fájdalom, ami életben tart minket. A fájdalom az, ami egész életemben végig kísért. A fájdalom és a harag. Két engesztelhetetlen, csillapíthatatlan érzés. Ha egyszer megérinti az embert, nyomott hagy rajta, nem ad feloldozást, nincs győzelem, csak az üresség, amit nem lehet kitölteni. Nem érezném még most is ezt, ha magam mögött hagytam volna a földi életet.
Beletelik néhány pillanatba, mire élesedik annyira a látásom, hogy kiszúrjam Charles semmi mással nem összetéveszthető sziluettjét. Megkönnyebbülök, és eleresztek egy halovány, erőtlen mosolyt a szavait hallva. Győztünk … igen, túléltük, ezek szerint. De valóban győztünk volna? Charles idealista, az volt mindig is, egy örök optimista. Amit ő győzelemnek nevez, az én szememben inkább túlélés.
- Csak azt ne mondd, hogy itt gubbasztottál, mióta idehoztak. – görbül felfelé a szám sarka. A szavait hallva a testemet borító kötésekre és zúzódásokra pillantottam. A fájdalmat valamelyest elnyomta még a kábaság, de … nem ez az első eset, hogy így van. Sokfajta fájdalmat tapasztaltam már meg, valahogy mindegyiket sikerült túlélnem. Úgy tűnik ezt is. – Újjá kell építened. – mondom, mielőtt elszakítanám a tekintetem a romoktól. Újjá kell, és újjá is fogja. Nem csak azért, mert ez volt az otthona. Hanem azért is, mert sok más fiatal otthona is volt, akiket kivetett magából az emberi társadalom. Egy menedék, ahol megértésre találtak.
- Feltételesen. – ismétlem meg a szavait meglepve, de cinikusan. Az ENSZ azt is tudta, hogy mit fognak okozni a regisztrációs törvénnyel, mégis meglépték. Nem bízom az emberekben, sem az ENSZ-ben. Az úgynevezett feltételes szabadságom pedig … inkább érzem formalitásnak, semmint ígéretnek.  – Túl sok mindenre. Démonok, űrlények … és egy robbanásra, ami maga alá temetett. Sokakat vesztettünk? – pillantok rá. Próbáltam őket kimenekíteni, biztonságba juttatni. Gyerekek, akikre rárúgták az ajtót. Ismerős volt. Akármik is voltak azok a teremtmények, amik a vérüket akarták, nem válogattak.
- Remélem megöltétek. – ahogy azonban ezt kimondom, egyből látom is Charles arcán a választ. Ez nem az ő módszere, túl kegyetlen a számára, de … ebben az esetben aligha volt választása. Thanos nem csak az embereket, de minket,  mutánsokat is veszélyeztetett. Az ellenségünk most közös volt, és meg kellett halnia. – A diákjaid mind visszatérnek, ha a rezidencia újjáépült. Talán fel is újíttathatnád egy kicsit. – jegyzem meg, a romok felé pillantva. A változás nem feltétlen rossz. Charles-t sok minden köthette oda, de rajta kívül vannak még páran, akiket szintén.
- A mutánsok miatt jöttem, Barátom. Nem az emberek miatt. – mondom pár pillanatnyi hallgatás után, habár ezt ő is sejthette. – A diákjaid és a tanáraid ugyanúgy mutánsok, mint te vagy én. Ők is a testvéreim, függetlenül attól, hogy mit gondolnak rólam, vagy az emberekről. Ha mi nem védjük meg egymást, ők nem fognak. – ha ma itt is voltak és harcoltak, azt nem értünk, hanem magukért tették. Megtévesztő lehet, de jobban féltek Thanos-tól, mint tőlünk, és ez elég volt, hogy őt utálják helyettünk. – Ne tévesszenek meg, Charles! Még mindig magunk vagyunk. – mindig is magunk voltunk. Az emberiség soha nem fogadott el minket, és soha nem is fog. Mindegy, hogy megmentjük-e őket, hogy együtt küzdenek-e velünk … soha nem fogják a barátot látni bennünk. Egy vírus vagyunk a számukra, egy vírus, ami feléjük nőhet, és ezért rettegnek.


paranoya | Remek lett, Barátom  izgatott  


Vissza az elejére Go down

Charles Xavier

∆ Hozzászólások száma :
101
∆ Tartózkodási hely :
New York; Xavier Iskola



A poszt írója Charles Xavier
Elküldésének ideje Vas. 24 Dec. 2017, 01:26
Ugrás egy másik oldalra








Good to see you, old friend

Erik & Charles



Az ifjú gyógyító diszkrécióját csupán egyetlen okból kértem. Még ha Eriket már nem is akarják a Raftba zárni élete végéig, a Testvériség nem egy katonával végzett már. Ha egy bosszúszomjas bajtárs erre téved, a hírhedt Magnetónak könnyen baja esik, főleg, ha nincs mellette más. Így nem mozdulok el ágya mellől. Hogyan is tehetném? A mostani harcban egy oldalon álltunk. Az életét kockáztatta, hogy megvédje a mieinket. Ez persze nem törölheti el korábbi hibáit, de nem fogok lemondani róla. A szívében ott van az a jó, ami képes lehet megváltoztatni a világot.
Órákig türtőztetem magam, ám hiába küzdök, képtelen vagyok kíváncsiságomat kordában tartani. Mellé gurulok, majd megpróbálok emlékeibe pillantani, míg Ő az álmok birodalmát járja, ám erőm ismét cserben hagy. Még soha nem használtam ilyen hosszú ideig, és a sérüléseim sem gyógyultak be teljesen. Csüggedten szegem állam, amikor ébredezni kezd. Látva, hogy fizikai állapota javult, mosolyt csal az arcomra.
- Ha nem is azóta, hogy idehoztak, de majd fél napja annak, hogy felismert az ápolód, és szólt rólad. Sokág voltál eszméletlen, Erik. - pár másodpercig még fürkészem tekintetét, majd megrázom magamat.  
Nemrég Bécsben még egymás ellen harcoltunk, most pedig itt van, a Birtokon. Vagy legalábbis annak a helyén. Anélkül is tudom, hogy nem fog bántani, vagy nem indít bosszúhadjáratot ellenünk, hogy a fejébe néznék. Mindketten vétettünk hibákat, mindketten voltunk erőtlenek, és hatalmasak, de most, ebben a helyiségben csak két, megtört férfi van, aki a mai napon túl sokat veszített. Mutánsokat... világszerte.
- Rendesen ellátták a bajodat! Úgy látom Te sem maradtál tétlen. Erik, amit ma tettél a mutánsokért... Köszönöm! - susmorgom magam elé, alig hallhatóan. Bátortalan vagyok a közelében, talán ez egy darabig még nem is fog változni.
Fogalmam sincs hányadán állunk.
A Birtokra terelődik a szó, én pedig bólintással jelzem, hogy igaza van. De jelenleg fogalmam sincs, hogyan és miből. Még ha vannak olyan mutáns társaim, akik képesek anyagot átalakítani, és mozgatni, akkor sem várhatom el tőlük, hogy kimerültségig építsenek, ráadásul egyikőjük sem gyakorlott ilyen téren. Apróbb finomításokban tudnak majd segíteni, de a nagy egész nem rájuk vár. Rengeteg pénzre lesz szükségem, amiből valljuk be, nem bővelkedünk az utóbbi időkben. Tanácstalan vagyok, ám otthon nélkül sem hagyom a diákjainkat. Ez az egyetlen hely, ahol biztonságban lehetnek. A mai nap után a Birtok határain kívül még veszélyesebb lesz, s míg ez a föld a tulajdonunk, eszem ágában sincsen máshová vinni az Intézetet.  
- Azon leszek, ígérem. Csak még nem tudom.. hogyan. - a végét már csak elpusmogom, nem kell még az én gondomat is a vállára helyeznem.
Amikor a harcról mesél, a veszteségeink felé tereli a szót.
- Azok a lények nem válogattak. Az a szemétláda.. - mutatok könnyes szemmel az ég felé - .. nem szenvedett eleget, mielőtt elpusztult. Mutánsok haltak meg világszerte, mert a Skarált Boszorkányt játékszerként használta fel. Aztán a teremtményei elárasztották a világot. A legkisebbeket időben kimenekítettünk, de így is... túl sokan haltak meg. - testem szinte rázkódik az idegtől. Képtelen vagyok higgadtan beszélni, képtelen vagyok tisztán gondolkodni. Thanos elvette az életetüket és a reményt. A reményt, amit a mutánsok felénk tápláltak. A gyilkosság soha nem volt az én módszerem, nem is én vittem be a végső döfést, de örömmel néztem végig a Titán pusztulását. Akkor, ott, abban a pillanatban kifordultam magamból. Nem éreztem sajnálatot, szánalmat... csupán örömöt.
Ebben a pillanatban már bármi másról szívesebben beszélnék, így örülök, amikor ismét a Birtok kerül szóba.
- Megígérem, hogy elhívlak lakberendezőnek. - igyekszem mosolyt biggyesztni a szám sarkába, de aztán ismét elkomorodom - Van.. hová mennetek a mutánsaiddal, Erik? - szavaim tiszták, jó szándékúak. Jól mondja Erik. Most nincsen olyan hogy X-Men és nincsen olyan hogy Testvériség. Ma csak mutánsok voltak az ellenséggel szemben. És mint ahogy sokat veszítettünk, van rá esély, hogy velük is hasonlóképpen történt. Már nem kell bújkálniuk. Szabadok.
- Tudom, talán túl ideaista vagyok. De annyiszor voltam már elvakult... sajnos mindig nagy árat fizettünk érte. Ha még egyszer elveszik a szabadságunk az önző céljaik érdekében, nem habozok többé. Nem hagyom, hogy testvéreink áldozata kárba vesszen és emlékük elhalványodjon. És, hogy már nem tartozunk a felügyeltük alá, abban is biztos vagyok hogy egy új idegen támadás esetén magunk leszünk. - a lehetőségeinket mérlegelem, de nem tudom, mit hoz az új hajnal. A diplomácia továbbra is fontos része lesz az életemnek, ám csupán a szükséges formalitások miatt.
- Össze kell fognunk, és meg kell védenünk egymást. Lehet, hogy holnaptól csak magunk vagyunk. Mit teszünk, ha ismét szörnyek támadnak a föld alól?




 Köszönöm a végtelen türelmed, Öreg Barátom! Very Happy




A hozzászólást Charles Xavier összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Vas. 06 Május 2018, 23:05-kor.
Vissza az elejére Go down

Erik Lehnsherr

∆ Hozzászólások száma :
77
∆ Tartózkodási hely :
unknown



A poszt írója Erik Lehnsherr
Elküldésének ideje Szomb. 30 Dec. 2017, 22:50
Ugrás egy másik oldalra


Charles & Erik

- Még szerencse, hogy ilyen ismert vagyok. – mondtam, és nem volt nehéz kihallani a szavaim mögött megbúvó iróniát. Nem mintha valaha is bajom lett volna azzal, hogy az arcom adom az ügyünkhöz. Ugyanakkor, hogy egy nap majd ennek ilyen hasznát veszem, azt nem gondoltam. Az pedig még nagyobb csoda, hogy nem hagytak a romok alatt ennek ellenére sem. Az emberek közt minden bizonnyal közutálat tárgya vagyok, ugyanakkor sok mutáns is hasonlóképp vélekedik rólam. Joguk van hozzá, de tévesen ítélnek meg.
- Nincs mit köszönöd, Charles. – enyhén megráztam a fejemet, ahogy a barátomra pillantottam. – Te is megtetted volna. – szívemen viselek a mutánsok sorsát, épp úgy a diákjaiét, mint a saját embereimét. A Birtokon élők épp úgy testvéreim és nővéreim, és történjék bármi, azok is maradnak. Nyilvánvaló, hogy a Bécsben történtek után mindezt nehéz lehet elhinni. Egyetlen mutáns fájdalma sem tölt el örömmel, de amennyiben az utamba állnak, vállalniuk kell a következményt. Minden háború veszteségekkel jár, ez sem kivétel.
Némán hallgatom Charles szavait, ahogy a veszteségekről és Thanos haláláról beszél. Veszteség és fájdalom. Ismerem ezt a kettőt, és most Charles is megismerhette, közvetlen közelről, a saját bőrén, nem mások fejében vájkálva. – Mindig túl sokan halnak meg. – az ártatlanok, akik nem készek arra, hogy bemocskolják a kezüket. A jók halnak meg, míg a bűnösök tovább élnek. – És még többen fognak. – emeltem fel a pillantásom Charles-ra. – Ez háború, Barátom. Nem az utolsó, készen kell állnunk. Mi vagy Ők. – mutánsok és emberek, űrlények és … mindenki más. Egy szünet nélküli háborúban élünk, mi, mutánsok. Ha nem az ember tör a vesztünkre, akkor idegen világok népei teszik ugyanezt. Fel kell készülnie neki, és mindannyiunknak a következő támadásra.
- Az én ízlésem ehhez meglehetősen minimalista. – húzom mosolyra a szám a felvetését hallva. Soha nem éltem fényűző életet, nem kellett a pénz sem. A hatalmam meg volt mindig is, és amint megtanultam használni … bosszút álltam minden sérelmemért és veszteségemért. – Egyelőre azt sem tudom vannak-e még mutánsaim. – vontam meg a vállamat, sóhajtva egyet. Nem tudom mennyien vesztették életüket, vagy mennyien döntöttek a történtek után úgy, hogy visszalépnek, esetleg … csatlakoznak Charles-ékhoz.
- Harcolunk. – feleltem a kérdésére őszintén és egyszerűen. – Nem értük, nem azért, hogy bizonyítsunk nekik. Azért, hogy életben maradjunk. – egyedül vagyunk, eddig is egyedül voltunk, ebben ugyan talán nem értünk egyet Charles-szal, de így gondolom. Ha azok a lények csak mutánsokat vettek volna célba, az emberek tétlenek maradtak volna, míg a mi vérünk folyik.
- Másak a módszereink, de ugyanazt akarjuk. Ha szükségetek… szükséged van rám, itt leszek. – ahogy itt voltam, mikor megtámadták a Birtokot, és ahogy mindig itt leszek, ha a mutánsokat akarnak eltiporni. – De mindketten tudjuk, hogy a legtöbben itt … gyűlölnek engem. Nem hinném, hogy jó ötlet lenne, ha itt maradnék. Ahogy te sem örülnél feltétlen annak, amit … taníthatnék nekik. – vontam meg a vállamat mosolyogva. Nem azt képviselem, amit Charles, és aligha szeretné ezt viszont látni a diákjaiban.


paranoya | Szólj, ha nem jó valami  szégyellős   


Vissza az elejére Go down

Charles Xavier

∆ Hozzászólások száma :
101
∆ Tartózkodási hely :
New York; Xavier Iskola



A poszt írója Charles Xavier
Elküldésének ideje Vas. 06 Május 2018, 23:46
Ugrás egy másik oldalra








Good to see you, old friend

Erik & Charles



Utálom hallani a háború szót, de az utóbbi hónapokban.. években a saját bőrömön tapasztaltam meg, milyen veszteségekkel jár. Erik mindig is szélsőséges volt, és előszeretettel viselte hátán a mutánsok sorsát, azok felszabadítását, és élete ezalatt mindvégig a háborúk zászlaja alatt folydogált medrében.
Mindketten azt akarjuk, csak más eszközökkel kívánjuk elérni azt.
- Háború vagy sem. Sajnos áldozatok árán tapasztaltuk meg. Ennyit még soha sem veszítettünk, és nem hagyhatjuk, hogy megismétlődjön. Meg kell találnunk a módját, hogy együtt harcoljunk, és az eszközt, hogy soha többé, egyetlen mutáns vére se folyjon hiába. - a célmeghatározással nincsen baj, viszont továbbra sem vagyok hajlandó emberek hulláin taposni mindaddig, amíg nem teszik meg az első lépést felénk. - De úgy vélem, az ENSZ most egy darabig békén fog hagyni minket. Ígéretet tettek. És most nekik hála, Te sem vagy üldözött vad. Megmentettük a világot. Ez nem elég indok, hogy végre békében élhessünk? - mosolygom felé. Az embereknek atomfegyere van, ha ki akarnak irtani minket, megteszik. De örökké az adósaink, és ha nem kezdünk ellenük eszement háborúba, ezt az állapotot nagyon sokáig fenntarthatjuk még. És az időt, amit az emberekkel vívott háborúkra szánnánk, inkább fordítsuk az erőnk és a fegyvereink tökéletesítésére, hogyha odaföntről ismét érkezik valami, azzal a lendülettel vissza is forduljon!
A házról aztán a Testvériségre terelődik a téma. Valóban a legtöbbről semmit sem tudunk.
- A Vance fiú itt van. De a többi harcosodat nem láttam. Talán a sátrakban ápolják őket. Talán szétszéledtek. Ha lenne Cerebro, nem okoza gondot megkeresnem őket. Ha megtudják, hogy... élsz, bizonyára mindannyian előkerülnek. - ugyanúgy féltem az övéit is, mint a sajátjaimat, éppen ezért mindent meg fogok tenni, hogy segítsek visszatalálni az övéihez. Most viszont pihennie kell, ez mindennél fontosabb!
- Köszönöm Barátom! Életben maradunk, ezt megígérhetem. - amikor azt mondja, hogy nem maradhat, elszomorodom. Tudom, hogy itt nincs biztonságban, és most legkevésbé hiányzik, hogy ha Erikre támadnak, önvédelem során emberek haljanak meg.  Bármennyire is fáj a szívem, egyet kell értenem vele. Eriket Magneto árnyéka örökké megpecsételte. És még ha ez idővel fakulni is fog, mindig lesz valaki, aki rettegni fog tőle. Én tudom, mennyire jó ember, de mások még nem ismerik őt.
- Kérlek, legalább addig maradj, amíg ellátunk! Van egy nagyon kedves kollégám, aki vigyázni fog rád, amíg fel nem épülsz. Nem akarom, hogy az erdőbe bújkáljatok, ahogyan eddig. Segíteni akarok, hogy élhető környezetet biztosíts a tieidnek. A Birtok hatalmas! Építhetnénk a másik végében Nektek egy helyet, ahol senki sem háborgatna Titeket. Ide az ENSZ sem teszi be a lábát.





 Köszönöm a végtelen türelmed és sajnálom, hogy így elhúztam. Sad




A hozzászólást Charles Xavier összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Vas. 09 Szept. 2018, 21:13-kor.
Vissza az elejére Go down

Erik Lehnsherr

∆ Hozzászólások száma :
77
∆ Tartózkodási hely :
unknown



A poszt írója Erik Lehnsherr
Elküldésének ideje Hétf. 02 Júl. 2018, 15:25
Ugrás egy másik oldalra


Charles & Erik

Én háborúban nőttem fel. Oda születtem, ott vesztettem el mindent. Lényegében, ott váltam azzá, aki vagyok. Fegyvernek szántak, az emberiség ellen, azok ellen, akik megmaradtak belőle, miután halomra ölték egymást. A fegyvereket azonban uralni is tudni kell, én pedig … elszabadultam. Bejártam a világot, vért ontottam, fájdalmat okoztam, és ekkor botlottam bele Charles-ba. Vagy inkább, ő belém.
- Te is tudod, hogy ez naiv remény. – pillantottam oldalra Charles-ra. A mutánsok véreznek, most is, és ezután is fognak. Fognak, amíg az emberek úgy érzik, hogy hatalmuk van fellettünk, hogy mi vagyunk a betolakodók, a vírus a világukban. Az ember a mutáns akadálya, a fal, amit át kéne törni. – Ismerem az ígéreteiket. – feleltem kissé ridegen. Sok mindent ígértek már az emberek, és oly kevés az, amit be is tartottak belőle. Az ígéretük miatt halt meg a lányom, az ígéreteik miatt lett hamuvá a rokonságom. – A béke mulandó, Barátom. Itt talán béke van … de ha messzebb nézel, te is szenvedést látsz majd. – ő tudja a legjobban. Érzi az embereket, a gondolataikba lát, érzi a fájdalmukat, örömüket, mindent. Jobban ismerem a háborút, mint a békét. A béke átmenet, soha nem állandó, valaki végül elsüti a fegyvert, és egyetlen szikra is elég, hogy lángokban álljon minden.
- Meglepsz, Charles. Azt hittem … megakarod majd menteni tőlem. – görbült halovány mosolyra a szám íve. Az Egyezmény körül történtek, majd utána … azt hittem, hogy mindent megtesz majd, hogy távol tartsa tőlem a fiataljait. – Ha nélkülem nem küzdenek, jobb, ha bújkálnak. – felelem, ahogy megropogtatom a nyakamat. Nem arra tanítottam egyiküket sem, hogy hunyászkodjanak meg, csak mert nem bújhatnak az árnyékom mögé. A harcra tanítottam őket, arra, hogy küzdjenek a fajtájukért, ahogy arra képesek, akár nélkülem is.
- Charles …mi történt veled? Talán téged kéne ellátni. – mosolyodok el, leplezetlen meglepettséggel az arcomon, ahogy hallgatom a szavait. Talán beverte a fejét. – Ellenezted eddig a Testvériséget, és azt, amit tettünk. Most pedig befogadnál minket, a diákjaid mellé? – kissé abszurdnak hatott. Nagylelkű volt tőle, de …kissé talán meggondolatlan. – Nem tervezek sereget gyűjteni magam köré. – egyelőre legalábbis, teszem hozzá még a fejemben. – De az ellátást nem utasítom el. – mosolyodom el. – Ez a te otthonod, Charles. A te értékeid, a te látásmódod. A Testvériségnek itt nincs helye. A Testvériség … nem én vagyok, hanem mi mindannyian. Mindenki, aki harcol, és nem tűr. Aki idejön, menedéket találhat. – nem kell ehhez a Testvériség. Charles jól mondta, össze kell fognunk. Több mutánst öltem már, mint szerettem volna, a Testvériség abban a formában, ahogy létezett, már nem szükséges. Új módját kell találnunk a mutánsok jövőjének biztosításához.


paranoya | Szólj, ha nem jó valami  szégyellős  


Vissza az elejére Go down





A poszt írója Ajánlott tartalom
Elküldésének ideje
Ugrás egy másik oldalra

Vissza az elejére Go down
 

Charles & Erik - good to see you, old friend

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Engedélyek ebben a fórumban:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Infinity Marvel :: New York :: Xavier Intézet-