» Üdvözlünk az Infinity Marvel frpg oldalán «
légy, aki lenni akarsz a marvel végtelen világában
Lépj be közénk
ne rejsd el magad

Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Chatdoboz
oszd meg velünk titkaidat

Itt tartózkodók
ki jár erre?

Jelenleg 8 felhasználó van itt :: 2 regisztrált, 0 rejtett és 6 vendég :: 1 Bot



A legtöbb felhasználó (71 fő) Hétf. 29 Május 2017, 19:54-kor volt itt.
Utolsó posztok
érkezett válaszod?


Share|
Meglepetés a levegőben: Caroline & Patrick

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down

Vendég
↷ i still believe in heroes


Vendég



Tárgy: Meglepetés a levegőben: Caroline & Patrick Hétf. 11 Szept. 2017, 15:58


Caroline & Patrick
Hátra fordulva pillantom meg Dr. Shionet amint meglepődve tapasztalja, hogy a korábbi állapotomhoz képest már nem fekszem hanem ott gubbasztok a pilótaszékben. Ha eddig nem sejtette volna, hogy valami nem stimmel velem akkor most biztosan gyanakszik mert egy mérgezésből, vagy gyomorrontásból nem lehet ilyen pikkpakk felépülni, és ezt, mint orvos Ő tudja a legjobban. Most lebuktam, nehéz lesz kimagyarázni a dolgot és tovább hengergetni a megtévesztésemet. Talán nem is akarok már maszk mögé rejtőzni. Mit reagálna arra, ha megtudná, hogy valójában ki is vagyok? Megrémülne, vagy higgadtan fogadná? Haragudna, vagy meg tudna bocsátani? Nem tudom a választ ezekre a kérdésekre de gyanítom, hogy hamarosan választ kell adjak neki a sok furcsaságomról. A szemében látom, hogy nagyon meg van döbbenve rajtam, a magyarázkodást most félreteszem egy időre, legalább is addig amíg újra normális nem lesz a helyzet.
Caroline nagyon talpraesetten kezeli a helyzetet és bármennyire lelkileg megterhelő is a feladat, amivel megbíztam, nagyon jól birkózik meg vele. Felveszi a fejhallgatót és a kezdeti ismerkedés után bátran vág bele a rádió kezelésébe. Elégedetten kacsintok hátra, hogy jól választottam meg a segítőmet. Szakszerűen adja a New Yorki torony tudtára, hogy mi történt a járaton és azt is, hogy milyen segítségre van szükségünk. A folytatásra kérdez rá Caroline, amit én is elgondolkodok egy rövid időre.

- Megpróbálom épségben átjuttatni a gépet a viharon.Nem jut más most az eszembe a továbbiakat tekintve, ennyi biztos, amit neki is elmondtam. A fejemet hátra fordítom, hogy lássam, hogy bírja a nyomást. A szíjába kapaszkodva várja, hogy most mi fog következni. Szeretném megdicsérni amiért ilyen jól megállja a helyét.

- Dr. Shione meg kell, hogy dicsérjem. Magam sem csinálhattam volna jobban. Mosolygok rá a fiatal orvosnőre. Tényleg szép teljesítmény, amit véghez vitt. Ezt bizonyítja az is, hogy hamar megérkezik a földi torony válasza is. Caroline továbbítja az üzenetet, amit magam is hallottam de ez az ő szájából azért sokkal jobban hangzott.

-Köszönöm Dr. Shione! A közvetítését köszönöm meg amint a toronnyal folytatott le.

- Ígérem rendben lesz minden, legalább is a géppel. Szeretném, ha megnyugodna egy kicsit. A veszélyt érzékelem ugyanúgy, mint a balesetem előtt, egy dolog azonban mindenképpen megváltozott. A félelemérzet az nagyjából megszűnt bennem. Ez nem ugyanaz, mint amikor valaki a veszélyt érzi, érzékelem a veszélyt de valahogy képtelen vagyok félelmet érezni. A testem, az agyam már csak részben emberi, valami más lettem, valami, ami racionális, higgadt és gépiesen képtelen a félelemérzetre. Igyekszem minden emberi vonásomat megtartani de mivel az agyamban már nem folyik biokémiai reakció ezért félig gép félig ember vagyok. A gép egy kicsit túlzás, energialapú lény, vagy valami ilyesmi lenne a jó megfogalmazás.
Néhány percig most csend honol a pilótafülkében. Némán meredek előre az ablakon kívülre tekintve, hogy a viharban jól tudjam navigálni a gépet. Úgy negyedóra viharban kormányzás után fekete viharfelhők tűnnek fel előttünk. Ez nem jó hír. Nem akarom megijeszteni Caroline-t de a cikázó villámokat biztosan meglátja az ablakon keresztül. Nem szokatlan jelenség, hogy villámcsapás érjen egy gépet, de ez most közel sem a legjobbkor jönne.
Az egyik kezemet leemelem a botkormányról és teljes tenyérfelülettel a gép, fém oldalához tapasztom a biztonság kedvéért. Nagyjából tíz perc telik el a villámok közötti repülésben amikor bekövetkezik, amitől tartottam. Egy villám épp a gépbe csap be. A becsapás pillanatában a kezemen keresztül minden villámenergiát megpróbálok begyűjteni a gép testéből a saját testembe. Hatalmas villámcsóva tűnik fel a géphez tapasztott tenyeremen, ami egyenesen a testembe vándorol. Összerezzenek a hirtelen elárasztó villámenergiától. Egy-két percig minden izmom összerándul és a testem körül áramhoz hasonló cikázások mennek végbe. Jó két perc után képes leszek a villámenergiát megzabolázni a testemben és sikeresen el is tudom nyelni, úgy, hogy megszűnik a látványos áramcikázás a testem körül. Csak ezután pillantok vissza Carolinera akit remélem nem borzasztottam el.

- Azt hiszem tartozom egy magyarázattal. Remélem nem ijesztettelek meg?
- Csak egy villámcsapás volt.Csak egy villámcsapás? Hogy mondtattam ilyen szamárságot. A villám nem játék, én mégis úgy állítom be. Most már biztos, hogy tudja, hogy valamiben teljesen más vagyok, mint a megszokott. Ha nem szörnyed el tőlem és kicsit megnyugszik a történtek láttán akkor a fennmaradó 1 órában lesz időm őszintének lenni.



zene |  megjegyzésed




A hozzászólást Patrick Shelby összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Pént. 29 Szept. 2017, 11:27-kor.
Vissza az elejére Go down

↷ i still believe in heroes

avatar
∆ Hozzászólások száma :
172
∆ Kor :
21
∆ Tartózkodási hely :
New York



Tárgy: Re: Meglepetés a levegőben: Caroline & Patrick Hétf. 11 Szept. 2017, 20:54

Egy kis kitérőt tettem az elmúlt napokban Washingtonban, aztán most vissza New Yorkba. A Bátyámat látogattam meg a Pentagonban. Egy katonai bázisra kapott áthelyezést, mert Ezredesi ranggal tüntették ki a Hazájáért tett szolgálatáért.
Na éppen én voltam akinek a kocsija a szervízben várakozott, és így repülővel indultam neki az útnak.
Az ünnepség csodaszép volt, és Leó-t nagyon jó volt újra látni.
Mostanság eléggé elszakadtunk egymástól, de ez a pár nap, amit vele töltöttem, visszaadta a jókedvemet is.
Gyerekkorunkban sokat ugratott minket a húgommal, és a mai napig ez a tulajdonsága megmaradt. Aminek én nagyon örülök, már azért is, mert a katonai fegyelem és a sok küldetése alatt, megjárt elég sok szörnyűséget, de a humorát nem vesztette el. Én meg imádok vele tölteni minden pillanatot, amit csak lehet..

De aztán eltelt ez a pár gondtalan napunk, és vissza is indultam  New York-ba a Betegeimhez.
Nem nagyon szeretek a légi közlekedéssel utazni, de ez látszott a leggyorsabb és leghamarabbi visszaútnak.

A felszállást elég jól átvészeltem, kisebb füldugulással, de aztán elérve az utazó magasságot, már nem liftezett a gyomrom se, aminek felettébb örültem.

Igazából nem is foglalkoztam az út hosszával, mert arra gondoltam, hogy ha elterelem a gondolataimat, akkor el is reppen az idő. Amit addig a percig nagyon is jól tűrtem ,míg egy hang be nem mondta a légőrvényt, és a biztonsági öveket kapcsoljuk be.
Levettem a fülhallgatóm, és néztem körbe mi történik, mert valami rossz érzés kezdett előtörni belőlem.
A First Class-on ültem, mivel az elnöki rezidencia külön helyet foglalt a számomra, mint díszvendége a testvérem hozzátartozójaként, bár a Becsület-Rend birtokosaként is kijárt ez nekem, amit közöltek is.
Igazán nem tulajdonítok sokat a rangos díjnak magamnak, mert nem is szeretem hangoztatni, de a Fővárosban jobban számon tartják a tetteinket, mint saját magunk.
Kicsit büszke is volt Leó rám, pedig csak azt tettem, amit szerintem mindenki tett volna, és kiszabadította a lányokat az Emberkereskedők karmai közül...
Nem tartom magam különbnek, csak egy állampolgárnak, aki megtette, amit kellett tennie..

A mellettem ülőre néztem, aki ugyanúgy tanácstalanul ült, ahogy én. Aztán a légikisérő kisasszony arcán láttam az aggodalom fehéres sápadtságát, aztán kezdtem kissé jobban figyelni a hangokra.
Nemsokára egy öltönyös férfit kisérnek be a pilóta fülkébe, és ahogy kinyílik az ajtó, én kihajolok, hátha látok valamit..

Egy tört másodpercre pillantok meg valakit, aki a padlón hever, és a gyanúm most már kezd nem alaptalan lenni, hogy valami nincs rendjén..

Kikapcsolom az övem, és egy arra járó utaskisérő nő kezét finoman megérintem, ahogy mellém ér.
Gyengéden lejjebb húzom a karjánál, hogy súgva kérdezzek tőle.

-Bocsássa meg, Kisasszony..de láttam, hogy egy ember fekszik a fülkében, orvos vagyok, tudok segíteni valamit?- nézek rá kérdőn, és a lehető leghalkabban kérdezni tőle mindezt.

Aztán látom, hogy tanácstalanul néz rám, és aztán mégis egy mosollyal megkér tartsak vele.

-Velem jönne, kérem?- mondja halkan, és bevisz a vezetői fülkébe.
Amint belépek, azt a Férfit látom az ülésbe, akit pár perccel ezelőtt láttam bejönni ide.
Az üdvözlését csak egy kedves mosollyal fogadtam és egy felbiccentéssel, mert a földön fekvők most fontosabbak, mint az udvariaskodás.
~ Legalábbis ebben a helyzetben így gondolom.
De azért remélem nem bántottam meg, akárki is ez a Férfi.~
De nem is ez volt az aggodalmam, hogy egy ismeretlen Pasas vezeti a Gépet, hanem az a három eszméletlen alak, aki ott feküdt a padlón.
Gyorsan megvizsgáltam őket, és a lány elmondása után arra jutottam, hogy az ételmérgezés elég valószínű. Már csak azért is, mert mind a három Pilóta ugyanazt ette, és ha a fedélzeten mások is ettek ebből a menűből...na akkor van még nagyobb gond...

-Mit ettek a Pilóták?- kérdeztem a stewardesstől.
-Fogas menüt ebédeltek mindannyian..- mondja végül kicsit bizonytalanul.
-Mennyi adagot osztottak szét a többi utas közt?- néztem fel újra rá, várva a válaszát.

-A Pilótákat ki kell vinni innen, de óvatosan, nehogy pánik törjön ki a fedélzeten. És írja össze a listát, kérem, hogy ki evett a fertőzött ételből! Hamar meg kell tudnunk, hogy mennyi betegre számíthatunk. Remélem azért nem annyira sokra..- mondom magam elé, miközben ellátom a mérgezetteket.

Miután elláttam a mérgezéses pilótákat, és stabil lett az állapotuk, kivitték őket óvatosan, hogy az utasok ne vegyék észre a függönyök mögül.
Hirtelen nem is tudom milyen gondolatok kavarogtak bennem, de aztán a kényelmesen elhelyezkedő vezetőülésben ülő Férfire néztem akit látva, hogy ilyen lazasággal kezeli a történteket, nem tudom miért, de kicsúszott a számon..

-Maga meg ilyen nyugodtan hátra dőlve élvezi az utazást??..Esetleg megmondaná, hogy mit ebédelt az elmúlt órában?- kicsit feszengve kérdeztem tőle, mert lazának láttam a történtek ellenére.
Pedig nem tartottam a mostani helyzetet ilyen rózsásnak, főleg ha kiderül, mennyien is ettek a halas ételből.
De ezen nem agyalok, mert ráérek akkor gondolkozni, mit is csináljunk a tömeges mérgezéssel, ha pontos adatot tudunk.
De most ez a Pasas kibillentett a komfortzónámból, mikor látom, hogy milyen lazán fogja fel a dolgot, és csak láb lógatva terpeszkedik a székben..

Nem tudom igazán mit gondoljak, de ha a sejtésem beigazolódik, akkor hamar le kellene szállnunk a földre és Kórházba szállítani az utasokat.
De most még semmit nem tudok biztosra..
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

Vendég
↷ i still believe in heroes


Vendég



Tárgy: Re: Meglepetés a levegőben: Caroline & Patrick Szer. 13 Szept. 2017, 15:01


Caroline & Patrick
Szegény utas kísérőket jól lóvá tettem. Mikor magamra hagytak már kész játszóteret kreáltam a pilótafülkéből. Kicsit hanyagul terpeszkedtem amikor az orvos kisasszony betoppant látogatóba. Úgy vagyok vele, hogy ha már meglátta, hogy itt lazán pöffeszkedem akkor ezen már nincs mit szépíteni. Hadd nézelődjenek csak a stewardessek is. Ki vannak szolgáltatva. Próbáljanak meg kitenni a pilótafülkéből... aztán majd az autópilóta megtesz mindent az utasok életéért...
A megszeppent hölgyeményről megsejlik, hogy sejtésem igaz, ugyanis orvos, vagy gyógyító vagy kuruzsló... nem tudhatom, csak annyit, hogy a stewardessek előkerítették és látszólag ért az orvosláshoz. Megszeppenve mosolyog a drága, igazi cukipofi. Lehetséges, hogy kiakasztottam a lazaságommal ami "táblaként robbanhatott" az arcába, amolyan frusztráló kérdésként, hogy: "ez mégis ki a fene, és mit keres a pilótafülkébe?". Tudom, tudom, nem könnyű engem feldolgozni, főleg ha bitekben akarnak számolni velem. Most a Mosolygó orvoslását figyelem meg tövéről hegyére. Alaposan kikérdezi a személyzetet, ilyen menü olyan menü... valaki meg jól elszúrta a kaját. Vagy olcsó romlott hal volt, vagy valami ciánszennyezett forrásból szerezték, netalán nukleáris hulladék áztatta döglött halat ettek, ki tudja már. Annyit biztos, hogy a légitársaságnál ezért valakinek szét fogják csapni a száját. Aranyos momentum következik. A hölgyemén végre észreveszi és megjegyzi, hogy miért vagyok ilyen más mint amire számíthatna az ember lánya egy ilyen helyzeten. Természetes vigyorral reagálok a kérdő hangnemére. Egyáltalán nem zavar, hogy megkérdezte, sőt...

Maga meg olyan ismerős nekem. Nem láttam már tévében? Most, hogy az arcát nézem, mintát veszek róla és összevetem a tv csatornák adatbázisában szereplő felvételekkel. Nem is telik bele olyan sok időbe és egy nem túl régi műsort kotorok elő, ahol a Becsület-rend osztón parádézik az enökkel. Hoppácska!

Megvan! Maga szerepelt abban a sorozatban, a vámpírosban. Mi is volt a címe?... Egy kicsit mókázok az igazság felszínre hozása előtt, mindezt a lehető legkomolyabb fejjel teszem persze.  

Egyébként fogas menüt ebédeltem. Talán valami baj van vele? Nem a legfinomabb amit valaha ettem de azért lecsúszott. Igaz nem tudok magamtól izzadni de a testem úgy programozom, hogy a homlokom verejtékezőnek tűnjön. Meglazítom az ingem nyakát mintha szorítana és nagyokat sóhajtozok. Az egészben az a legszebb, hogy nincs is emésztésem és nem is ettem semmit sem az úton. Ez a kis színjáték csak arra jó, hogy megnézzem a hölgy reakcióit. Beteges dolog, hogy pszichológiai reakciókat vizsgálok egy ilyen helyzetben, na de mit csináljak ha ez a hobbim?! Ha a pulzusomat vizsgálná akkor a kedvéért olyan jeleket sugároztatok a testemben mintha lenne pulzusom és az is megemelkedett lenne, olyan 110-es körülire kalibrálom be.

Nem érzem magam túl jól... mi lesz a géppel ha... Gyengeséget színlelve lefordulok a pilótaszékből de még nem játszok ájultat, csak egy legyengült szervezetű férfit aki a padlón ülve próbál ébren maradni. Valójában semmi bajom, ez csak a pszichológiai színjáték kedvéért teszem. Kíváncsi vagyok az emberek miként reagálnak egy ilyen éles helyzetre és próbálom megfejteni, hogy miért pont úgy reagálnak ahogy. E közben a gép látszólag pilóta nélkül marad, a valóságban mindvégig teljes uralmam alatt van a gépen található összes műszer és technológia.



zene |  megjegyzésed


Vissza az elejére Go down

↷ i still believe in heroes

avatar
∆ Hozzászólások száma :
172
∆ Kor :
21
∆ Tartózkodási hely :
New York



Tárgy: Re: Meglepetés a levegőben: Caroline & Patrick Szer. 13 Szept. 2017, 18:56

A Férfi továbbra is elég lazán veszi ezt a komoly dolgot. Bár meglepett, hogy nem is annyira izgatja a Pilóták hiánya.
Biztos valami repülővezető amúgy is, mert ahogy végig néztem a kijelzőkön, nem villogott vészjelekkel egyik sem. De azért a nem tudásom elég erősen csak a megfigyelésemre alapul, így igazán nem is tudom miket kell néznem.
Régen Nagyapa mesélt a Háborúról, ahogy a Pilótákról is. De mivel ő gyalogságnál szolgált, a Légierő igen távol volt tőle.
Kisfilmeket láttam már a Gép felszállásáról és leszállásáról, de nagyon nem is merültem bele, mert inkább az autók és a földi közlekedéssel utaztam eddig is.
De ez a Pasas valamiért nagyon furának tűnt..

-Honnan gondolja, hogy a TV-ben szerepeltem már? Nem hiszem, hogy ismernénk egymást..- mosolygom el magam, és nézek a szemébe.

-Nem vagyok az a Szinésznő fajta!- kacagok fel most már felszabadultabban.
-Biztos összetéveszt valakivel..- mondom hozzátéve.

De aztán valami érdekeset vettem rajta észre..
Eddig olyan lazának és nemtörődömnek látszott, de egy pillanat alatt megváltozott az arckifejezése, mikor az ételre terelődött a szó.

-Maga is Fogas menüt evett?- néztem rá fürkésző szemekkel.
-Valami rossz ízt érzett az ételben? Vagy esetleg evett még valamit?- kezdtem bombázni a kérdéseimmel, de aztán úgy látszott, hogy tényleg nem stimmel valami vele.
Odalépek mellé és gyengéden felemelem a fejét, és nézem az arcán nem-e látok valami foltot vagy elváltozást.
Megtapintom a pulzusát a nyakán, de egyenlőre nem tudom mire vélni a dolgot.
A stewardesshez fordulok.

-Kérem hozzon hideg vizes törülközőt és egy pohár vizet.- kérem meg a Hölgyet.
Aztán keresek egy émelygés elleni gyógyszert a táskámból, amit oda adok neki a már megérkezett vizzel.

-Ezt vegye be!- utasítom kedvesen, de határozottan.
-Feküdjön le ide.. - segítek neki gyengéd kézzel, ha elfogadja.
A feje alá egy uniformist tekerek össze, hogy kényelmesebbé tegyem a fekvő helyzetét.

-Meséljen még mit érzett az étel ízén? Keserűt vagy savanyú íze volt?- közben a vizes törülközőt a homlokához érintve törlöm le az izzadtságát.

-Nem lesz semmi baj..- mosolygok rá, és közben azon gondolkozom, hogy miért más tünetek vannak ezen a Férfin, mint azokon a három pilótán, akit eszméletlenül vittek nemrég ki.
-Biztos, hogy nem evett vagy ivott mást a menün kívül?- teszem fel újra a kérdést, mert a tünetei teljesen irracionálisak egy mérgezéses betegtől.
~ Bár a verejtékezés és a szédülés is előfordul, de ezen a Férfin nem látható semmi olyan, hogy bőrpír, májfoltok, vagy esetleg más kiválasztószervi tünet, vagy látható bőrelváltozás, de a többieken igen....Furcsa nagyon...~

-Hozzon egy takarót, kérem!- mondom a kisasszonynak, aki eddig tanácstalanul toporgott az ajtó mellett.
Ameddig megérkezik a pléd, addig nézem a kijelzőket, bár most sem tudom mi micsoda, de igyekszem megjegyezni valami olyan műszert, amiről azt feltételezem, hogy fontosat mutat. Aztán a Betegemre figyelek ismét, és betakarom a testét, hogy legalább  melegen tartsam, mert mintha hűvösebb lenne a tapintása a bőrének, de aztán az is lehet, hogy az újbegyeim kissé hidegebbek az izgalomtól...

Oda ülök mellé a szőnyegre, és továbbra is a törülközővel igyekszem az izadtságát letörölni.
-Meséljen magáról, hogy hívják? Engem dr. Shione-nak hívnak, de szólítson Carol-nak. Maga valami Pilótaféle amúgy, hogy itt ül a Kapitányi székben?- utalok az előbbi láb-támasztásos látványára, mikor beléptem ide. De legfőképpen szóval akarom tartani, hogy ébren maradjon, mert talán többet megtudok tőle, hogy mi is történhetett az ebéd elfogyasztása után. Mert ha eszméletlen lesz, akkor lehetséges, hogy nagyobb bajba vagyunk mint valaha...
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

Vendég
↷ i still believe in heroes


Vendég



Tárgy: Re: Meglepetés a levegőben: Caroline & Patrick Hétf. 18 Szept. 2017, 15:16


Caroline & Patrick
Nem bírom megállni, hogy ne elemezzem a segítőkész nő viselkedését. Amint rám tekint látom az arcán, hogy furcsának tart, vagy szokatlannak, legalább is a jelen helyzetünket tekintve. Szemével felméri a műszerfalat, majd újra rám tekint. Az előzöekhez kicsit felszabadultabban reagál a Tv szereplésre, amit említettem. Persze, hogy nem szerepelt semmilyen vámpíros filmben, hiszen ezt csak én sütöttem el, hogy egy kicsit oldjam a helyzetet. Viszont szerepelt már tv-ben, láttam a róla készült felvételt amint az elnök személyesen adja át neki a Becsület érdemrendet. Ennek fényében azt kell mondjam, hogy van benne kurázsi. A vele készült interjút fejben gyorsan átolvasom. Nem semmi, hogy visszatért oda kiszabadítani a többi szerencsétlen elrabolt lányt. Vannak, akik örülnének annak, hogy megszabadultak és aztán szépen elfelejtik az egészet, de ő nem ezt tette, visszament a többiekért. Annak ellenére ment vissza, hogy tudta az emlékek, a nyomasztó emlékek újra felelevenednek majd benne. Ez igen heroikus jellemvonás. Az ájulós, rosszullétes magánszámom következik. Jön az aggódó kérdés, hogy mit ettem, hogy ettem, mit éreztem. Gyengéden megemeli a fejem és lecsekkolja a kamupulzusomat is. Még egyelőre megvárom, hogy akar ellátni, csak utána reagálok a kérdésekre. A stewardesstől vizet és törölközőt kér, majd a számba ad valami pirulát, amit kénytelen vagyok lenyelni a nem létező gyomromba. A pirulát a kapott vízzel leöblítem. Még abban is segítségemre van, hogy egy uniformist a fejem alá teker, hogy kényelembe helyezhessem magam.

- Köszönöm!
Hálálom meg a segítségét még akkor is ha semmi bajom, de jól esik a törődés, a gondoskodás. Tudom, hogy gyanakszik rám a furcsa viselkedésem miatt, ennek ellenére mégis zokszó nélkül segít rajtam. Meg kell állapítsam, hogy rendkívül erős empatikus jellemvonásokat mutat. A jelenlegi viselkedése teljes mértékben összefügg azzal, amit a Becsületrend megszerzésével kiérdemelt. Így teljesen logikusan köveztethetek arra, hogy a hölgy alaptermészetében vannak ezek a jellemvonások és mindezt akkor is képes kimutatni, ha válsághelyzetben van. Képes hideg fejjel gondolkodni és nem pánikol be. A pilótafülkébe is magától botorkált be, kíváncsian kereste, hogy mi történhetett és itt is segíteni szeretett volna. Az étel íze elgondolkodtat. Ha a számba vettem volna egy darab halat akkor az utolsó molekuláig képes lennék analizálni, hogy mi van benne. Az ízekre viszont csak emlékből tudok visszaemlékezni, ugyanis ízeket már nem érzek. Egy ember formájú energiacsomó vagyok, ami jól tud alakot váltani, elemezni és még sok mindent, viszont pont a legalapvetőbb emberi érzékelések közül veszítettem el például az ízérzetemet. A fejemet megtámasztva a puha zubbonyon megpróbálom emlékből elmesélni annak a halnak az ízét, amit nem is fogyasztottam el, valamit mégis mondanom kell mert azt kamuztam, hogy ettem.

- Nem is tudom, olyan furcsa íze volt… Nem olyan, mint egy grillen, sörrel locsolt marhaszeletnek. Ez sokkal szárazabb volt, hiányzott róla egy csipetnyi oregánó. Érezhető volt rajta, hogy agyonhasznált olajban sütötték és abból is nagyon szűken mértek.
Teljes beleéléssel mesélek, szinte meg is feledkezem róla, hogy „beteg” vagyok ezért gyorsan sóhajtok egy kesernyéset.

- Az elején amikor elkezdtem rágni keserű volt, mint a rosszabb fajta bolti olíva bogyó, amit korai szüretelésben leszednek és éretlen formában konzerválnak. Ahogy rágta az ember a kesernyés ízt egy savanyú váltotta fel, mintha egy marék pöszmétét vettem volna a számba.
Magyarázásom közbe kapok egy homloktörlést is. Még szerencse, hogy nem látszik a törölköző anyagán, hogy semmit nem szívott fel a arcomról, mert az izzadtság csak a testem egy becsapó álcája volt és nem valódi izzadság, ugyanis arra is képtelen vagyok. Ennek egyetlen előnye, hogy sosem lesz büdös, testszagom és nem is izzadok meg soha többé, még szerencse.

- Maga nagyon gondoskodó Senorita!
Egy kedves mosolyt megérdemel a hölgy, ha már ennyit fáradozik egy álbeteggel. Az újabb kérdésén elmerengek, mintha tényleg szükségem lenne ennyi időre, hogy átgondoljam mit ettem pontosan a menün kívül.

- Azt hiszem egy kis kaviárt ettem, céklasalátával. Felszállás után pedig egy fél adag tatár beefsteaket. Egy negyedórája pedig tejes müzlit nasiztam… Ennek lehet valami köze a tünetekhez?
Szegény, szegény, jó orvosnőt össze vissza kutyulom a sok marhasággal, amivel „megetetem”. Annyi mindent hablatyoltam össze, hogy abból biztos nem húz ki egy épkézláb gondolatot sem. Eztán kapok egy takarót is én pedig jó baba módjára betakaródzok, magamra húzom és onnan pislogok a gyógyító nőre.

- Mondja láthatom még a családom?
Szinte már nyöszörögve kérdezem tőle, mintha a következő pillanatban tényleg meghalni készülnék. Ezután kötetlen beszélgetésbe kezd a dr. Carol Shione-ként bemutatkozó megmentőm.

- Részemről a szerencse Carol. Én… Dr. Antetokuonmpo Tu'cr Amrifkalrfel Kemoeauiurutru vagyok. Pszichológus és hobby pilóta vagyok.
A netről összeollóztam egy randomgenerátorral a lehető legbonyolultabb nevet és ilyen néven foglaltam repjegyet és az útlevelemben is ez áll, amit készítettem magamnak. Az a szép benne, hogy senki sem tudja helyesen kiejteni, még talán én magam sem. A nevem hatását meg kell figyeljem ezért egyenesen a doktor szemébe nézek.

- Dr. Shione azt hiszem már kicsit jobban vagyok. Hatott a gyógyszer, amit adott. Nyugodtan menjen és törődjön a többi beteggel is, biztos vannak, akik rosszabbul vannak, mint én.
Megváltoztam a balesetem óta, bár a lelkiismeret, mint olyan nem tűnt el teljesen belőlem. Kicsit furdal is, hogy ilyen csúnyán átvágom ezt a kedves nőt, ezért is mondtam neki, hogy a többi beteget nyugodtan nézze meg, nehogy miattam harapjon fűbe valaki. Az biztos, hogy nem biztos hozzám közel kerülni. Annyira hozzászoktam már, hogy a visszatérésem óta magányosan vándorlok a világban, hogy a teljes igazságot még senkinek sem fedtem fel. Elég valószínűtlen, hogy bárki is megértse, hogy pontosan mi történt velem, ezért inkább elrejtem a valódi érzéseim, amik még megmaradtak előző állapotomból.



zene |  megjegyzésed


Vissza az elejére Go down

↷ i still believe in heroes

avatar
∆ Hozzászólások száma :
172
∆ Kor :
21
∆ Tartózkodási hely :
New York



Tárgy: Re: Meglepetés a levegőben: Caroline & Patrick Hétf. 18 Szept. 2017, 20:19

Figyelmesen hallgatom amit a Férfi elmond nekem. Bár az eddigi tünetei teljesen eltérőek a kivitt Pilótákétól, de a mérgezés gyanúja ugyanúgy fen áll, mint náluk.
Pontosan még nem tudom, hogy mivel is állok szemben, de abban biztos vagyok, hogy a Fogas menü eléggé rizikófaktoros.
De ha jól sejtem, akkor magával a hallal lehet, hogy nincs baj, csak az elkészítés során lehetett valami gubanc..
Ezt majd az illetékesek fogják megállapítani, mert nekem semmilyen eszközöm, nincs hozzá, és ezt csak laboratóriumban végzett vizsgálaton lehet biztosra kijelenteni.
Csendben hallgatom a felsorolását amit evett a mai nap folyamán. Ebből igaz, csak a tatár beefsteak, ami esetleg a nyers hús miatt talán romlott lehetett...de a Pilóták nem ettek mást, csak az itt felszolgált ételt, így kis gondolkodás után elvetettem ezt a lehetőséget.

-Értem..- bólintottam kedves mosollyal, miközben az elfogyasztott ételei felsorolása végére ért a Férfi.

-Nem hiszem, hogy a többi étel okozhatta volna ezt, amit eddig elfogyasztott. A tatár beefsteak ami nyers húsból készül, de azt magán kívül nem ették a Pilóták, így az is kiesett a lehetőségesek közül..
A müzli magvas, és a tej is valamilyen szinten méregtelenítő, de szerintem a mennyiséget tekintve elenyésző, mert jelenleg a Kapitányék nem fogyasztottak a menün kívül mást...


Közben a Hölgy odaadja a kezembe az összeírt listát amit nemrég kértem tőle, az utasok fogyasztásáról.
Kicsit megkönnyebbülve olvasom a listát, mert a több mint 600 utasból 47- en ettek Fogas menüt. Akiken a tünetek ugyanúgy jelentkeztek. De a stewardessek már elkülönítették őket diszkréten a gép első osztályán, így a többi utas talán egyenlőre, az utazással törődik, és remélhetőleg a leszállásig nem is tör ki pánik, ami nem lenne jó. Már csak azért sem, mert nagyon megnehezítené a dolgunk a kisasszonyoknak és persze a Betegeknek se lenne jó, mert talán könnyebb közel 50 embert ápolni, mint majdnem 700- at nyugalomban tartani a gépen.
De erre jobb ha nem is gondolok, mert fontosabbnak tartom az emberi életet, minthogy csak gondolataimba merülve a lehetséges jövöt firtassam.
Most itt van rám szükség, és mindent megteszek a Betegekért, amit csak erőmből tellik.

Aztán megtudom, hogy a Férfi egy pszihologus, és elég ritka neve is van..de manapság a keresztnevekkel is furcsa dolgokat anyakönyveznek, bár nagyon érdekes "kombinációban" van a neve az úrnak..
Pici mosolyt fogok vissza magamon, bár nem akarom megsérteni a Férfit a tapintatlan és pimasz mosolyommal a neve hallatán, de valljuk be, elég furcsa és "összeillesztett" névnek hangzik..és ilyen nevet szerintem az élet humorérzéke sem produkál. De mivel ez a legkevesebb, hogy elemzésbe kezdjek, hogy igazi vagy éppen hamiskás nevet árult el nekem...így inkább az állapotára figyelek, és továbbra is a tüneteket figyelem róla.

-Örvendek, dr. Kemoeauiurutru..de ha nem bánja akkor Kemoe- nak hívom a továbbiakban, mert kissé hosszú lenne minden nevét kiejtenem. Persze, ha nem sértem meg ezzel..-mosolygok rá kedvesen, miközben a homlokát törlöm megnyugtatóan.

-Nem lesz semmi baj...a Családja ott fogja várni magát a leszállásnál. Biztosan meggyógyul. Vigyázok magára! Mindent megteszek, hogy felépüljön maga és a többi Beteg is..
Nem hagyom, hogy bajuk essen!-
mondom kedves hangon és szerintem a szememben is láthatja az elszántságomat, és a küzdelmemet, ami mindent elárulhat számára az őszinte szavaim által.

-Nyugodjon meg, kedves dr. Kamoe...most az a legfontosabb.- nézek rá megnyugtatólag - ...bár én nem értek a repülök vezetéséhez, de ha kell, akkor mindent megteszek, hogy épségben leérjünk a Földre.

~ Aztán észre vettem, hogy könnyedebben beszél, már nem olyan tagolt a szavai kiejtése, bár a légzése szabályosnak tűnik ahogy ejti a szavakat, de mégis valami furcsa érzésem van vele kapcsolatban..de nem jövök rá mi lehet az..~ Tűnődőm kicsit, de aztán úgy döntök, hogy a többi Beteget is megnézem odakint.

-Maradjon fekve, kérem...- mondom lágy hangon - Hamarosan visszajövök... Odakint megnézem a többieket, és jövök vissza. Kérem ne tegyen hirtelen mozdulatokat, a szervezetének most nyugodtan kell lennie, mert a toxikus anyag lassabban áramlik, ha nyugalomban van.....kérem, uram, hallgasson szavamra..- mondom neki, miközben felállok mellöle és a légi kisasszonyhoz lépek.

-Kérem....Wanda...- olvasom le a kitűzőjén a nevét- Vigyázzon dr. Kamoe-ra..hamarosan jövök..- egy mosollyal a kezébe adom a törülközőt, és kimegyek a többiekhez az utastérbe.
De mielőtt még kilépnék az ajtón, a lány kezét megfogom bátorítóan.
-Nyugodjon meg...most a legfőbb, hogy higgadtak maradjunk....és meglátja minden jóra fordul..- súgom neki halkan, és egy mosollyal lépek ki a kintiekhez, miután visszanézek a földön fekvő férfire, akit remélem, hogy sikerült kicsit megnyugtatnom....bár igazából ő a pszichológus.... nem pedig én..
De mindent megteszek, hogy a testi gyógyuláson túl a lelkükkel is törődjek, amit csak meg tudok tenni...
Remélem segítettem kicsit neki nem gondolni a legrosszabbra...és most a gyógyulásuk a legfőbb cél.
Ahogy az, hogy kórházba juttassuk a kint fekvő utasokat is..
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

Vendég
↷ i still believe in heroes


Vendég



Tárgy: Re: Meglepetés a levegőben: Caroline & Patrick Hétf. 25 Szept. 2017, 12:20


Caroline & Patrick
Ahogy elnézem Carol elemzését amit az ételeimről végzett elcsodálkozom. Tényleg jól ért a szakmájához ezt meg kell, hogy állapítsam. Felsorolja milyen étel milyen veszélyeket rejthet magába, mi mire jó vagy éppen káros, egy igazi dietetikus is elveszett benne.  
A bemutatkozásom utáni piciny mosoly pillanatát elkapom az orvosunk arcán. Persze, hogy kacagásra ösztönző az egész névösszeállítás. A legjobb az egészben, hogy mindez hivatalos papírokon szerepel. Nincs szükségem hamisítókra, amikor a hivatali rendszerekbe akkor török be amikor csak akarok. Egy új TB szám, új személyazonosság elhelyezése, törlése a központi rendszerekből, egyáltalán nem okoz gondot. Azt viszont jól eltoltam, hogy pszichológusként adtam el neki magam. Mi a francnak árultam el? Kezdem hanyagul közvetíteni az információkat.

- Szólítson nyugodtan csak Doktor úrnak. Jó nagy tuskónak gondolhat, hogy se vezetéknevet sem keresztnevet nem adok meg megszólításnak csak egy titulust, holott ő is Doktor. Újabb cselvetésemre már biztos elnyerem az unszimpátiáját. Pedig a Kemoe még egész aranyos is lett volna. Hogy lehet ilyen undok, hogy tök komoly fejjel kérem meg arra, hogy Doktor úrnak szólítson? Biztos dilidokinak gondol, ami igaz is részben, mert a pszichológusok egy része tényleg nem komplett maga sem.
Minden furcsa viselkedésem ellenére Dr. Shione biztosít róla, hogy mindent megtesz értem és újra láthatom a családomat. Szegényt jól átvertem ezzel is, mert a valóság az, hogy olyan egyedül vagyok, mint a hüvelykújjam, persze ha a másik négyet behajlítom. Miért játszok mindig az emberek idegeivel, megtévesztve őket és a végletekig feszítve a húrt? Talán így akarom magamtól eltaszítani a nagyvilágot? Eddig bevált, a legtöbb ember nem jut el addig a pontig, hogy egy hangyányit rálásson ki is vagyok valójában. A megtévesztés hatalmas fegyver, de csak addig amíg valaki olyannal nem találom szembe magam, aki átlát a szitáimon. Vajon Caroline átlát rajtam, a képessége úgy vélem megvan hozzá. Egyedül az emberek iránti jósága és megelőlegezett bizalma miatt tartom még egyben a kirakósdarabokat, de az út végére könnyen leleplezhet, mint gyakorlott svindlert.  

- Még szerencse, hogy velünk van Dr. Shione! Én vagyok a pszichológus, mégis maga gondoskodik itt mindenkiről. A többi utastársammal hálásak vagyunk az odaadásáért! Na ezt most komolyan is gondolom, nem csak amolyan paprikajancsi szöveg volt. Igaz, hogy a gépet én vezetem de a beteg utasok csak rá számíthatnak. Nem vagyok hős, én már nem, csak egy svindler, egy csaló. Caroline más, ő igazi hős típus, nagyon nagy szívvel. Ritka empatikus jelleme van, ami olyannyira kevés manapság. Ez a típusú nő, egy ritka értékes fajta. A gorombából, mogorvából, bizalmatlanból, házsártosból, vinnyogósból, követelőzőből rengeteg van. Szeretném még a jellemét részletesebben kiismerni, ezért egy picit még húzni fogom és biztos kifeszítem a türelme vitorláit.
Az aranyszívű hölgyemény még külön is odafigyel rám, még az egyik stewardesst, aki Wanda névre hallgat, megkéri, hogy legyen rajtam a szeme amíg ő a többi beteggel foglalkozik. Éppen merengenék tovább a személyiségelemzésében amikor baljós érzésem támad. Régen éreztem ilyen utoljára, nagyon régen. Olyannyira meglep ez az érzés, hogy az egész színjátékot félredobva felállok a betakart kis pokrócos helyemről.

- Dr. Kemo! Kérem feküdjön vissza, még nincs jó állapotban… Valami baj van? Aggodalmaskodni kezd a rám felügyelő stewardess, Wada, amikor látja, hogy minden előjel nélkül felpattanok és a pilótafülke ablakán meredten nézek magam elé.  

- Wanda kérem biztosítsák a rossz állapotú betegeket, a többieket pedig ellenőrizzék, hogy be vannak e kötve. Wanda először egy kicsit furcsán tekint rám, először azért, mert különös módon feléledtem hamvaimból, másodszor pedig azért mert ilyen határozottan kértem meg valamire. Amint látja, hogy nem tréfadolog, azonnal intézkedik.

- Ha mindenki be van csatolva akkor kérem küldjék be Dr. Shionet és aztán a stewardessek is kössék be magukat. Wanda bólint, hogy megértette a dolgokat én pedig visszaülök makkegészségesen a pilótaszékbe. Kezembe veszem a kormányt és most manuálisan állítom, kapcsolom a berendezéseket, műszereket. A furcsa megérzésem beigazolódni látszik amikor egy nem szokványos vihar bontakozik ki a horizonton előttünk. Miért néz ki pont úgy a vihar, mint amikor én bajba kerültem a Bermuda háromszögben? A gép rázkódni kezd pedig a lehető legszakszerűbben vezetem a gépet. Egyre nagyobb légörvényeken kelünk át, amik egyre jobban dobálni kezdik a gépeket. Csak remélni tudom, hogy Dr. Shione időben ideér. Még a legelső légörvények előtt megemelem a hangosbemondót.

- Kedves utasaink, itt a kapitány. Egy váratlan légörvény tűnt fel előttünk, kicsit rázkódni fogunk de nyugodjanak meg, nem lesz sem gond, csak kapcsolják be az öveiket és kövessék az utaskísérők utasításait. Köszönöm!
Amint leteszem a hangosbemondót betoppan az orvosunk.

- Dr Shione, sajnálom, hogy a betegeken kívül plusz terhet készülök magára rakni de szükségem van egy rádiósra. Kérem üljön le abba a székbe és csatolja be magát. Mutatok neki a rádiós székére.

- A New Yorki toronynak kell jeleznie, hogy vészhelyzet áll fent. Tályékoztatni kell őket a pilóták és a betegek állapotáról, és arról, hogy viharba kerültünk, rázós lesz a hazaút és a leszállás egyaránt. Szegénykémre jó sok mindent rázúdítok. Gyorsan egy papírt kapok magam elé és egy-két perc alatt egy vázlatrajzot dobok neki össze arra, hogy a rádiós helyén mit kell bekapcsolni, megnyomni ahhoz, hogy elérje a tornyot.

- Tessék, ez segíteni fog. Ha elakad csak szóljon. A kezébe adom a rögtönzött használati utasítást. Próbálom egy biztató mosollyal is fellelkesíteni, viszont a teljes aggodalmat az arcomról nem tudom lemosni. Elkezd rázkódni a gép a légörvények sokaságában. Szemem előre gubbad a vihart vizsgálva. Nem egy szokványos vihar a hirtelensége és intenzitása miatt. Engem követ a vihar? Vagy az én képességeim mellékhatása? Egyelőre nem tudom a válaszokat, a gépet viszont meg kell mentenem a lezuhanástól, és ezt most manuálisan, saját kézzel teszem.



zene |  megjegyzésed


Vissza az elejére Go down

↷ i still believe in heroes

avatar
∆ Hozzászólások száma :
172
∆ Kor :
21
∆ Tartózkodási hely :
New York



Tárgy: Re: Meglepetés a levegőben: Caroline & Patrick Hétf. 25 Szept. 2017, 19:25

Aggodalommal léptem ki a vezetőfülkéből, de azért valahol nyugodtan is, hogy Wanda felügyeletére bíztam dr. Kemoe-t...vagyis a Doktor úrat, ahogy mondja utánam, hogy szólíthatom.
Igazából lehet jobb is, mert mire kimondanám a nevét, lehet már valamelyik terminálon landolnánk..
Talán nem illő, hogy mosolygok ezen, de szerintem ez lenne a legnagyobb gondunk, akkor egy pezsgős vacsoránál ülnék most vele, hogy meghallgassam a történetét. Mert valami furcsa érzés kerít hatalmába, mikor a közelében vagyok...

Teljesen más a testi reakciója a többiekéhez képest, és talán nem mondott el nekem mindent, de az is lehet, hogy oka van rá...
De most a kint fekvő Betegek aggasztanak. A 47 utasból, 14-en eszméletlenek, és ha sokáig nem tudjuk őket szakszerű kórházi ellátáshoz juttatni, félek, hogy nem mindenkit tudok megmenteni.
Ez a legnagyobb tragédia, mert minden egyes Ember, akit kezelek, azért felelősségem van, és igyekszem, hogy megmentsem őket, bármilyen nehéz körülmények közt is vagyok a felszerelés hiányában.
Szerencsére Wanda figyel a Pilótára, és tudom, hogy a mérgezés igen súlyossá is válhat, de a személyzet mindenben a segítségemre van. Persze a körülmények nem egy kórházi osztályhoz hasonlíthatók, de legalább az állapotukat stabilizálni tudtam, és remélhetőleg hamar lesz földi segítség...

Sorra mentem oda minden egyes beteghez, és ellenőriztem az állapotukat.
Szerencsére az utasok táskáiban is sok gyógyszer és információ volt, az egyéni esetleges korábbi kórtörténetükről, bár csak a gyógyszerek nevei segítettek abban, hogy valami fogalmam legyen az előzményeikről.
Megkönnyebbülve tudtam, meg, hogy a mérgezettek közt csak 4 cukorbeteg van, akikre fokozottabban kell ügyelni, de a légi kisasszonyok nagyon segítőkészek, és láthatólag ismerik az inzulin beadását is, ha szükség úgy hozná, bár remélem, hogy hamarosan landolunk, és megfelelő ellátásban részesülnek mindannyian.

Éppen az utolsó utasnál voltam, mikor a hangos bemondóban meghallottam a felhívást az övek becsatolására.
Hirtelen felemeltem a fejem, és Wanda sietett oda hozzám, hogy azonnal menjek a fülkébe!

~Mi történhetett?....valami baj van a Pilótánkkal?...~
Befejeztem a vizsgálatot még a betegen, és sietősen tértem vissza a fülkébe.
A szívem csak úgy kalapált az izgalomtól, hogy valami baja lett a pszichológus úrnak, és én nem voltam ott.
De amikor beléptem, akkor a meglepetéstől hírtelen nem is tudtam megszólalni, mert ott ült a Kapitányi székben, és látszólag semmi jel nem mutatott az előző állapotára, mikor itt hagytam..
Nagyon különösnek találtam a dolgot, de sok időm nem volt ezen gondolkoznom, mert a rádiós tiszt székébe kellett ülnöm, és mire felocsúdtam, máris csatoltam be magam a székébe, azután a  kezembe is nyomott egy papírt, amire a gombok sorrendje meg valami használati útmutatás volt rajzolva.

Igazából nem is tudtam erre mit mondani, de tisztában vagyok vele, hogy ez a legfontosabb, hogy tudassuk a légi irányítással a felmerült helyzetet, és emberéletek forognak kockán.
Felvettem a fülhallgatót, és a papírról lestem a gombokat, hogy melyikhez is kellene nyúlnom.
Kicsit bizonytalan voltam a dolgomban, mert előttem vagy 100 villogó és vibráló kütyü sorakozott.
De egy nagy levegővétel után, sorra nyomtam a megadott sorrendben őket.
Eleinte csak zúgást hallottam a fülesen keresztül, de aztán valami hangokat is véltem hallani.

Meg voltam rémülve belül, de tudtam, hogy ha nem szedem össze a bátorságomat, akkor még nagyobb baj is kerekedhet belőle.
Végre aztán tisztábban kezdtem hallani a Tornyot, és ahogy néztem a papírról, úgy igyekeztem elmondani az információkat.
-New York-i Torony! Itt a Washington- New York Boeing 747-es Járata. Vészhelyzetben vagyunk, kérünk leszállási engedélyt a New York-i leszállópályán! 47 utasnak orvosi ellátást kell kapnia, mérgezéses tünetekkel fekszenek a fedélzeten, köztük a Pilóták is. 14 utas állapota súlyos! Kérjük az orvosi ellátáshoz juttatni őket minél hamarabb! Jelenleg egy utas, aki képzett Pilóta, vezeti a Gépet, és én is egy utas vagyok. Kérem a földi irányítást, hogy segítsenek a mielőbbi leszállásunkban! Vége!

Kikapcsoltam a mikrofont, és egy nagy levegőt vettem, hogy nyugalmat erősítsek magamon, mert a szívem úgy kalapált az izgalomra, hogy pár pillanat kellett, hogy újra meg tudjak szólalni.

-És most hogyan tovább?- néztem a mellettem ülő Férfira, aki szemmel láthatólag teljes uralma alatt tartotta a gépet.
Én csak kapaszkodtam a szíjba ami az üléshez rögzített, és csodálattal néztem az önuralmát, ahogy magabiztosan fogta a kormányt.
~Biztosan sokat repült már ilyen géppel, és rutinnal kezeli ezt a nehéz helyzetet is....de én nem vagyok ennyire képben a repülőkkel, és ha valamit elrontok??...még belegondolni is rossz, ha én miattam lenne bajuk az utasoknak...vagy másoknak...~ Gondolataimból a Toronyból hangzó Férfi hangja zökkentett vissza, akinek a szavai mintha a messzeségből jönne...

-Itt a Földi irányítás! New York-i Repülőtér! A Boeing 747 New York-ba tartó járatának! A Vészjelzésüket vettük! A 2-es leszállópályát szabaddá tettük, és minden egység készenlétbe áll a fogadásukra. A Vihar megnehezíti a leszállást, ahogy a jelzőfények láthatóságát is! Kérem elővigyázatosan közelítsenek a Kifutópályához!
Érkezési idő 1. óra 47 perc. A Kórházat értesítettük! Várjuk magukat!! Vége!-
kattant egyet a vonal, és hirtelen elhalkult a Férfi.
Gyorsan elmondtam a Doktor úrnak is, de szerintem ő is hallotta a fülhallgatón keresztül...
Aztán egy picit csendben maradtam, hogy a gondolataimat rendezzem, mert hirtelen sok információ zúdult rám, és nagy lélekerő kell hozzá, hogy higgadt maradjak, de ez a legfontosabb most.
Egy pillantásra ránéztem a Férfi arcára, és láttam a feszült izmokat a nyakán és az állán.

~..Biztos, hogy ugyanolyan izgatottságban van, mint én, ami szerintem érthető...de mégis valami fura dolog motoszkál a fejemben a megismerése óta...és abban is biztos vagyok már, hogy nem mindent árult el magáról...vagyis valamit titkolhat szerintem, mert egy mérgezés nem tűnik el csak úgy egy óra múlva!...vagy esetleg nem teljesen volt velem őszinte?..ohh...milyen butaságok jutnak az eszembe!!...Bizonyára képzeletem játszik velem tréfát....
......Bár nekem inkább a dr.Kemoe jobban tetszik, de ezt kérte, hogy doktornak szólítsam, így nem teszek másként. Pedig a Kemoe szerintem igen cuki neve lehetne, ha megváltoztatná...de miken is agyalok! Butus Carol! Lehet, hogy megbántottam azzal, hogy "lerövidítettem" a hosszú nevét?...na inkább oda figyeljek a villogó meg a csudasok gombra! Nehogy valamelyiket véletlenül elnyomjam! Uram atyám, mi lenne ha nem figyelnék??!!..De inkább ezen ne is gondolkozzak...inkább  segítségére legyek a Pilótának, aki ugyanúgy az életét teszi kockára értünk!!..és minden erőmmel segítenem kell neki!! Ahogy a többi utasnak, aki csak ránk számíthat!!~

Igyekeztem mély levegőt venni, és figyelni a feladatra.
Bár a szívem zakatol, de erőt veszek magamon, hogy végig tudjam csinálni. Mert most, hogy jobban szemügyre veszem a mellettem ülő Pilótát, valami nyugodtságot is érzek a mozdulataiban, és egyúttal magabiztosságát is, ahogy a gombokra és a monitorokra néz.

Nem merek megszólalni pár pillanatig, mert a gondolataim a betegekre és az idő hiányára terelődnek, és nem tudom mennyi időnk van még, de remélem épségben lejutunk, és rendes ellátást kapnak akik odakint fekszenek...
Nagyon remélem, hogy kitartunk addig, és senkit nem veszítek el...
Mindent megteszek értük, de félek, hogy az idő ellenünk dolgozik...
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

Vendég
↷ i still believe in heroes


Vendég



Tárgy: Re: Meglepetés a levegőben: Caroline & Patrick Pént. 29 Szept. 2017, 11:27







Caroline & Patrick
Hátra fordulva pillantom meg Dr. Shionet amint meglepődve tapasztalja, hogy a korábbi állapotomhoz képest már nem fekszem hanem ott gubbasztok a pilótaszékben. Ha eddig nem sejtette volna, hogy valami nem stimmel velem akkor most biztosan gyanakszik mert egy mérgezésből, vagy gyomorrontásból nem lehet ilyen pikkpakk felépülni, és ezt, mint orvos Ő tudja a legjobban. Most lebuktam, nehéz lesz kimagyarázni a dolgot és tovább hengergetni a megtévesztésemet. Talán nem is akarok már maszk mögé rejtőzni. Mit reagálna arra, ha megtudná, hogy valójában ki is vagyok? Megrémülne, vagy higgadtan fogadná? Haragudna, vagy meg tudna bocsátani? Nem tudom a választ ezekre a kérdésekre de gyanítom, hogy hamarosan választ kell adjak neki a sok furcsaságomról. A szemében látom, hogy nagyon meg van döbbenve rajtam, a magyarázkodást most félreteszem egy időre, legalább is addig amíg újra normális nem lesz a helyzet.
Caroline nagyon talpraesetten kezeli a helyzetet és bármennyire lelkileg megterhelő is a feladat, amivel megbíztam, nagyon jól birkózik meg vele. Felveszi a fejhallgatót és a kezdeti ismerkedés után bátran vág bele a rádió kezelésébe. Elégedetten kacsintok hátra, hogy jól választottam meg a segítőmet. Szakszerűen adja a New Yorki torony tudtára, hogy mi történt a járaton és azt is, hogy milyen segítségre van szükségünk. A folytatásra kérdez rá Caroline, amit én is elgondolkodok egy rövid időre.

- Megpróbálom épségben átjuttatni a gépet a viharon.Nem jut más most az eszembe a továbbiakat tekintve, ennyi biztos, amit neki is elmondtam. A fejemet hátra fordítom, hogy lássam, hogy bírja a nyomást. A szíjába kapaszkodva várja, hogy most mi fog következni. Szeretném megdicsérni amiért ilyen jól megállja a helyét.

- Dr. Shione meg kell, hogy dicsérjem. Magam sem csinálhattam volna jobban. Mosolygok rá a fiatal orvosnőre. Tényleg szép teljesítmény, amit véghez vitt. Ezt bizonyítja az is, hogy hamar megérkezik a földi torony válasza is. Caroline továbbítja az üzenetet, amit magam is hallottam de ez az ő szájából azért sokkal jobban hangzott.

-Köszönöm Dr. Shione! A közvetítését köszönöm meg amint a toronnyal folytatott le.

- Ígérem rendben lesz minden, legalább is a géppel. Szeretném, ha megnyugodna egy kicsit. A veszélyt érzékelem ugyanúgy, mint a balesetem előtt, egy dolog azonban mindenképpen megváltozott. A félelemérzet az nagyjából megszűnt bennem. Ez nem ugyanaz, mint amikor valaki a veszélyt érzi, érzékelem a veszélyt de valahogy képtelen vagyok félelmet érezni. A testem, az agyam már csak részben emberi, valami más lettem, valami, ami racionális, higgadt és gépiesen képtelen a félelemérzetre. Igyekszem minden emberi vonásomat megtartani de mivel az agyamban már nem folyik biokémiai reakció ezért félig gép félig ember vagyok. A gép egy kicsit túlzás, energialapú lény, vagy valami ilyesmi lenne a jó megfogalmazás.
Néhány percig most csend honol a pilótafülkében. Némán meredek előre az ablakon kívülre tekintve, hogy a viharban jól tudjam navigálni a gépet. Úgy negyedóra viharban kormányzás után fekete viharfelhők tűnnek fel előttünk. Ez nem jó hír. Nem akarom megijeszteni Caroline-t de a cikázó villámokat biztosan meglátja az ablakon keresztül. Nem szokatlan jelenség, hogy villámcsapás érjen egy gépet, de ez most közel sem a legjobbkor jönne.
Az egyik kezemet leemelem a botkormányról és teljes tenyérfelülettel a gép, fém oldalához tapasztom a biztonság kedvéért. Nagyjából tíz perc telik el a villámok közötti repülésben amikor bekövetkezik, amitől tartottam. Egy villám épp a gépbe csap be. A becsapás pillanatában a kezemen keresztül minden villámenergiát megpróbálok begyűjteni a gép testéből a saját testembe. Hatalmas villámcsóva tűnik fel a géphez tapasztott tenyeremen, ami egyenesen a testembe vándorol. Összerezzenek a hirtelen elárasztó villámenergiától. Egy-két percig minden izmom összerándul és a testem körül áramhoz hasonló cikázások mennek végbe. Jó két perc után képes leszek a villámenergiát megzabolázni a testemben és sikeresen el is tudom nyelni, úgy, hogy megszűnik a látványos áramcikázás a testem körül. Csak ezután pillantok vissza Carolinera akit remélem nem borzasztottam el.

- Azt hiszem tartozom egy magyarázattal. Remélem nem ijesztettelek meg?
- Csak egy villámcsapás volt.Csak egy villámcsapás? Hogy mondtattam ilyen szamárságot. A villám nem játék, én mégis úgy állítom be. Most már biztos, hogy tudja, hogy valamiben teljesen más vagyok, mint a megszokott. Ha nem szörnyed el tőlem és kicsit megnyugszik a történtek láttán akkor a fennmaradó 1 órában lesz időm őszintének lenni.



zene | megjegyzésed


Vissza az elejére Go down

↷ i still believe in heroes

avatar
∆ Hozzászólások száma :
172
∆ Kor :
21
∆ Tartózkodási hely :
New York



Tárgy: Re: Meglepetés a levegőben: Caroline & Patrick Pént. 29 Szept. 2017, 13:35

A Földi Irányítás válasza után néma csend lett a fülkében, ahogy a rádióadásban is.
Még mindig kapaszkodtam a szíjba ami az üléshez rögzített, és csak néztem a félelmetesen gomolygó felhők közül elővillanó fényességgel cikázó villámokat.
Nem láttam még sohasem ilyet ennyire közelről, és a félelem csak úgy áradt el a testemben.
Igyekeztem erőt és uralmat erőltetni magamra, hogy ne kiáltsak fel, mert ahogy egyre közeledett a feketeség felénk, úgy húzódtam a székbe egyre csak kapaszkodva.
A Doktor úr lélekuralma viszont kicsit megnyugtatott, mikor ránéztem egy pillanatra, és ahogy kezelte a kormányt, valami furcsa érzékkel....akkor jöttem rá, hogy nemcsak most "találkozhatott" ilyen viharral talán, mert magabiztosan emelte és süllyesztette le az orrát a Gépnek, hogy kikerüljünk a vihar centrumát, és a széle felé irányítva a repülőt, kissé kifelé haladjunk belőle.
Még sohasem éreztem ilyen remegést a testemben, és a kezem is erősen kapaszkodott tovább az ülésbe.
Nem mertem megszólalni sem, nehogy megzavarjam a Pilótát a manőverezésében, mert az életünk múlik most a gyorsaságán és a figyelmén..

-Rendben...- mondom halkan neki, ami a további teendőkre mondta. Egy kis mosollyal próbáltam leplezni a félelmemet, mert eddig sem volt kedvenc utazási módom a repülés, de ezek után kétszer is meggondolom, hogy újra idefent legyek..
De most minden támogatást és segítséget meg akarok adni a férfinek, aki küzd értünk.
Aztán dicséretet mondott nekem, de nagyon zavarba is hozott ezzel, mert én nem éreztem ezt olyan különleges tettnek, amit bénáztam az előbb a Toronnyal való rádióbeszélgetésemmel. Inkább sutának éreztem amit mondtam, de hirtelen ezt tartottam fontosnak, és a papíron levő információkat olvastam csak le...

-Ohh...dehogyis vagyok méltó a dicséretére, Doktor úr! Inkább maga az aki tesz az Életünk megmentésére, és azokéra az utasokéra, akik itt ülnek mögöttünk. Én csak egy kis apró láncszem vagyok itt...és...megteszem amit csak kér.- mosolygok rá kedvesen, mert nagyon is komolyan gondolom, hogy ha Ő nincs itt most, akkor biztosan már a másvilágon lennénk mindannyian.

Egyébként nem is tudom, de amikor rám nézett, mintha a szemében láttam volna valami megnyugtatót, de nem tudnám megmagyarázni mi az. Csak ahogy nézem a mozdulatait, ahogy a kijelzőket nézi és a kormányt fogja, mintha eggyé vált volna a repülő műszereivel...

Ahogy ott ülök és az ablakon látom a kint tomboló vihart, akaratlanul is remegés fut rajtam végig. Kislány koromban is féltem a vihartól, és olyankor mindig a húgommal aludtunk együtt a takaró alá bújva. Várva, hogy vége legyen a félelemnek és a hangos zajoknak, amik odakintről hallatszottak.
Minden nyáron Hurrikán söpört végig a Farmunkon, és volt, mikor a pajtát is felkapta a szél, aztán darabjaira hullva esett le a temérdek deszka és munkagép a szántón. Aztán Apa hetekig szedte össze a törmelékeket, és építette ujjá a Tárolót.
Sok emlékem maradt meg a pusztításról, és azóta is remegek, mikor a vihar lecsap az égből, mert én átéltem nem egyet.

Most, hogy ilyen közel és szinte karnyújtásnyira van tőlem az Ég, most értettem meg, hogy a Természet milyen hatalmas is, mert akkoriban a takarónk alatt úgy gondoltuk, hogy nem érhet minket semmi baj Gil-lel, a kishúgommal.

A régi emlékeimből a Férfi hangja hozott vissza a valóságba, ahogy nyugtatólag mondta, hogy minden rendben lesz...

-Igen....tudom...- feleltem kissé remegő hanggal, de valójában éreztem, hogy komolyan mondja, és nem csak azért, hogy elterelje a gondolataimat a látványról.
Fogalmam sincs miért érzem úgy, hogy teljesen uralma alatt tartja a repülőt, de minél jobban figyelem a mozdulatait és a testbeszédét, egyre furcsábbnak és különösnek érzem őt, mintha nem is ember lenne...
Egy izzadtságcsepp se gördült le a homlokáról, és olyan, mintha egy gép rutinjával és programjával egyszerre lenne valóságos és meseszerű..

~...nem tudom miért látom furcsának ezt a Férfit...ilyen "beteggel" még életemben nem találkoztam..
A mérgezés mintha teljesen eltünt volna, és egészségesen ülne most ott a székben..Nem rég még a gyors pulzusa is és a hangja is félelmet sugárzott, hogy nem láthatja a családját, ha nem élné túl a betegséget.
..de most egy teljesen más ember lenne itt. Nem értem...valami furcsa. Ezt tudom már az első találkozásunk óta, de mintha tényleg nem ember lenne, hanem egy android?...jujjjj...Carol! Miféle butaságokat hordasz már megint össze!!! Sok Fantasztikus filmet nézetett velem a Bátyus!!....De az nem lehet!! Miféle gép lenne ő? Itt van teljesen emberi formában, és ...!....Na ebből elég lesz!! Inkább figyeljek oda, hátha a Légi irányítás újra a rádióba szólna!~
Rázom meg a fejem, hogy elhessegessem a totál butaságot, amire gondoltam a doktor úrral kapcsolatban.

Odakint a villámok csak úgy röpködtek az ablak előtt, és egyszer csak egy nagy csattanást hallottam, nagyon közel villogtak az elektromos kisülések.

~ Csak nehogy a motorokba csapjon bele...~ Imátkoztam némán magamban, mikor a kijelzőkre néztem, és próbáltam kitalálni melyik is mutathatja azokat.

Nem tudom mennyi idő telt el a "várakozásomban", hogy végre kijussunk innen, mikor azt vettem észre, hogy a Doktor úr teste körül fényes és vibráló kisülések és a kezén át a villám átnyúlik a teste köré...
Meghűlt bennem a vér is, mikor meglátom a remegő testét és a félelmetes hangot ami a fülkében kezdett szét terjedni. A rádió is sípolni kezdett a fülemen, ahogy az energia átsuhant a tenyerén át a testébe....mintha egy álomban lennék..
Még megszólalni sem tudtam a látványtól, a szemem elkerekedve nézte a Férfit, ahogy egyre halványodik a fényesség körülötte, aztán egyszer csak eltűnik a semmibe, mintha nem is lett volna...
A műszerek mintha megbolondultak volna a kisüléstől, de aztán néma csend lett.
Szerintem látja rajtam a döbbenetet, és a kifehéredett arcom...de még mindig némán nézem a Kapitányi széket, és a Férfit, aki benne ül.

A döbbenetemből a hangja ráz fel, és amit mond, még jobban meglep.
Csak nemmel bólintok a mondatára, és az ámulatomból ocsúdva a számat is tátva tartottam, amit igyekszem leplezni, de szerintem is nagyon jó lenne, ha valamiféle magyarázattal lenne, mert lassan azt hiszem, hogy álmodom....

-....villámcsapás....igen?..hát...nagyon kíváncsi is lennék a magyarázatodra...mert lehet, hogy a szemem káprázik, és ezt csak álmodom...- keresgélem a szavakat, mert nem is tudom mit lehetne most mondanom..

De aztán nagy levegőt veszek és behunyom a szemem. Mikor újra kinyitom, tényleg ott ül a vezetői székben és él.
Nagyon megrémültem, hogy ezt nem éli túl. Még mindig a Betegem, és felelősséggel tartozom felé...de már lassan nem tudom, hogy mi is történik itt..
Aztán mintha újra bizonyosságot akarnék a valóságosságra, megkérdezem az első mondatot ami az eszembe jut..

-Nincs semmi bajod? Jól vagy?...az a fény körülötted....nagyon féltem, hogy ..- de nem tudom befejezni a mondatom, mert igazából hogyan is mondhatnám el, hogy féltettem az életét, most még jobban..
~... egy villámcsapást senki nem élne túl...és nem hiszem, hogy túlélném én sem a tudatot, hogy egy ember a szemem láttára haljon meg.
..és ráadásul a Betegem...akiért aggódom.
Megkedveltem minden furasága ellenére, pedig semmit sem tudok róla...
És azt hiszem, hogy nem ez az első furcsaság amit meg fogok hallani tőle...de nagyon kíváncsi vagyok...mert szinte lehetetlen, hogy ezt valaki is túlélje...~

A meglepetésemben és a zavarodottságomban észre sem vettem, hogy már nem magázva beszélek hozzá...olyan természetesnek vettem.
Pedig lassan azt se tudom, hogy nappal van-e vagy éjszaka...
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

Vendég
↷ i still believe in heroes


Vendég



Tárgy: Re: Meglepetés a levegőben: Caroline & Patrick Csüt. 05 Okt. 2017, 13:15


Caroline & Patrick
Legjobb akaratom ellenére egy kellemetlen közjátékba kevertem Dr. Shione-t. Levadásztam egy villámot csak úgy előtte, dúrbele módon. Erre van pofám közölni, hogy csak egy villám volt. Jó-jó, az igaz, hogy a villám becsapódása csak egy eshetőség volt, nem tudtam, hogy bekövetkezik. A biztonság kedvéért játszottam a villámhárító szerepét. A műszereket gallyra vághatta volna egy nagyobb villám, bár alán anélkül is l e tudnám tenni a gépet, viszont kétszáz vagy ki tudja mennyi ember életével nem játszok, még én sem…
A villámcsapás előtt és után is hátra villantak a szemeim időnkén, hogy meggyőződjek jól van e Caroline. Félelem, aggódás és más hasonló, kellemetlen érzések ülnek ki az arcára, ez teljesen normális. Kicsit aggódok érte, nem szoktam aggódó lenni de Ő készségesen ellátja itt a betegeket, engem is istápolt pedig egy kamugép vagyok, nem venném a szívemre, ha meghalna, nem, ezt nem engedhetem meg. Ez most nem a háború, itt nem lesz járulékos veszteség…

- Korábban kerültél már viharba? Nem is értem, hogy miért kérdezem ezt tőle de amint kifelé tekint az ablakon elmerengett, mintha emlékeket idézett volna fel. Sajna telepata nem vagyok így kérdeznem kell, ha valamit meg szeretnék tudni. A villámlást pedig meg kell magyarázzam. A lány szemében rémületet látok amint ijedten és meglepve nézte végig az egész folyamatot míg a villám minden apró szikráját magamba nem szívtam. A meglepődésből felocsúdva Caroline jó orvoshoz méltón megkérdezi, hogy rendben vagyok e. Erre nehéz lenne szokványos választ adni. A villám kicsit kellemetlen érzés volt, mint egy szelídítettlen bikára felülni. Amint magamban képes voltam uralni, már sokkal jobb volt, energia, ami nekem életet ad. Hülyeség lenne azt mondani, hogy nekem ez volt a vacsorám, de a valóságban ezt így is nevezhetnénk. Sikerült Dr. Shione-t annyira bekavarnom, hogy letegezett. Egyáltalán nem zavar, már nem akarom én magam sem a maszkomat újra felvenni. Őszinte leszek, talán több mint egy évtized után először.

- Köszönöm, jól vagyok, miattam ne aggódj. Fontosnak tartom mindenekelőtt, hogy megnyugtassam a hogylétem felől. Ezután lassan kikecmergünk a viharfelhőből és van pár perc nyugis időszak, hogy autópilótára kapcsoljak. Felállok a székemből és az ajtót is bezárom, hogy ne zavarjanak be a légiutas kiséről.

- Őszinte leszek veled Caroline, de amit mondok az sokkoló lesz. Nagyot nyelek, pedig nyálam sincs de a megszokás nagy úr.

- Az igazi nevem Patrick Shelby. Egy szélhámos vagyok jelen pillanatban. Beletúrok a hajamba és veszek egy nagy levegőt, hogy folytathassam. Leplezetlenül tárom fel neki az igazságot, legalább egy embernek most elmondom azt, amit még senkinek se tudtam majdcsak 12 év alatt.

- Ma már nem megy annyira csodaszámba ha valaki szuperhős, vagy van valamilyen emberfeletti képessége. Én nem vagyok hős, sosem voltam, viszont vannak képességeim, ezért nem haltam bele a villámcsapásba. A tengerkék szemeimet egészen hunyorgóra húzom, mintha attól tartanék, hogy a velem szemben ülő Carol sokkot fog kapni. Nagyon remélem, hogy nem így lesz.

- Az eddigi szereplésem a gépen az egy színjáték volt. Nem vagyok megmentő, egyszerűen csak teszem amihez értek, pilóta volt a szakmám, réges-régen. Itt egy kicsit elhallgatok, Caroline nagyon okos nő, most biztos összerakja a sok furcsaságot amit eddig felfedezni vélt a viselkedésemben és rájön, hogy a legtöbb dolgot színleltem.

- Nem csodálkozom, ha most mérges vagy, teljesen jogosak az érzéseid. Régen más voltam, ma már csak egy bohózat vagyok az élet paródiás színpadán. Játszok másokkal és félrevezetek mindenkit. Megrögzött svindler vagyok, akinél sosem lehet tudni mikor mond igazat. Hát ez vagyok én, röviden, tömören. Lerántottam a leplet és kendőzetlenül tálaltam az igazságot minden piszkos kis dolgomról. Caroline tisztább lelkű annál, hogy tovább félrevezessem, megérdemli az igazságot még akkor is ha ezzel kirívóvá válik a gazságom. A szememben bűnbánatot láthat és őszinteséget, most nem hazudok. Teljesen megértem, ha kiakad, ha ordítozik ha felháborodik, minden érzelme jogos lenne.

- A gépet épségben leteszem, ez az egy dolog valós. Nem tudok a szemébe nézni tovább, túlságosan elsodródtam már a valóságtól, az egész életem hamis, a nevem a foglalkozásom… a megtévesztés mestere lettem az alatt az évek alatt amíg bujkáltam a hadsereg elől. És minden bűnömet most egy őszinte szívű nőre zúdítom. Bár már szó szerint szívtelen vagyok, most képtelen vagyok újra a szemébe nézni. Meredten bámulom a plafont és valahol mélyen belül a bűntudat gyötör. Miért kellett ennyire őszintének lennem? Most védtelen vagyok, most valaki tud rólam mindent, gyenge lettem és sebezhető. Kavarognak a gondolataim és azon rágódok, hogy most miért mondtam el minden valakinek, akit alig ismerek. Dr. Shione, vagyis Carolie annyira segítőkész és annyira megértőnek tűnt eddig, egy részem megbízott benne, sőt még most is bízik, hogy nem ítél el a tetteim miatt.



zene |  megjegyzésed


Vissza az elejére Go down

↷ i still believe in heroes

avatar
∆ Hozzászólások száma :
172
∆ Kor :
21
∆ Tartózkodási hely :
New York



Tárgy: Re: Meglepetés a levegőben: Caroline & Patrick Csüt. 05 Okt. 2017, 19:42

A döbbenetből alig tudok visszazökkenni a valóságba. Még mindig látom a cikázó villámokat, ahogy a testét körülvették. Nagyon megijedtem, hogy nem éli túl ezt a "kalandot", és az aggódásom nem a gép vezetése miatt volt, hanem az Életét féltettem...ahogy eddig is minden betegemét.

Jó pár perc kell, míg a gondolataim összerendeződnek valamiféle tudatos állapottá, és ahogy nézek ki az ablakon, az emlékeim a viharról nagyon közelinek és rémisztőnek hatnak újra.
De aztán a kérdésére, hogy kerültem-e viharba? .....csak egy igenlő bólintásra futotta tőlem, és aztán nagy nehezen meg is tudtam szólalni, bár a szavak nehezen formálódtak mondattá.

-Igen...nagyon sokszor..-hajtottam le a fejem az emlékek felidézésekor-...kislány koromban a Farmunkon minden évben Tornádó söpört végig, és remegve feküdtünk a húgommal a takaró alatt, hogy ott várjuk meg a végét, és csak reménykedtünk, hogy még élve felkelünk a pusztítása után.... félelmetes volt, és most ugyanúgy félek...ahogy attól is féltem, hogy a villám amikor beléd csapott...nem tudtam, hogyan segítsek....- halkult el a hangom, ahogy remegett a testem is a félelemtől. Igyekeztem nem gondolni vissza azokra az évekre, de most a látvány és az ijedtség úrrá lett a testem felett..

Aztán a Férfire nézek, mikor megemlíti, hogy sokkoló lesz amit  mondani fog..

~Nem tudom miért, de éreztem a hangján, hogy mintha félne valamitől, talán attól, amit mondani akar nekem??~
A fülke ajtaját bezárja, és velem szembe fordulva beszélni kezd.
Figyelmesen hallgattam végig amit mondott, és először nem értettem, de aztán lassan összeállt a kép, és a sejtelmem tényleg beigazolódott, hogy valami furcsa van benne, de a hallottaktól szinte tátva maradt a szám..
Nem gondoltam volna, hogy a gondolataim, amiket róla elképzeltem valami oknál fogva igaznak is bizonyulhat, bár erős túlzásokat képzeltem, de lehet nem is álltam messze az igazsághoz ezek szerint.

Végig hallgattam egy szót sem szólva, és mikor befejezte, nem is tudom....talán a döbbenet és a megértés jeleit láthatta az arcomra írva?..még magam se tudom, de az biztos, hogy kell egy kis idő, míg felfogom mindazt amit mondott nekem...

~...Patrick Shelby...szélhámos....emberfeletti képességek...színjáték...pilóta...réges - régen...
.....ÓÓ....Istenem!!!...mi történhetet vele????...lehet, nem sokat értek ezekből a dolgokból, de biztosan nagyon sokat szenvedhetett...~

Teljesen lefagytam, mikor kezdtem felfogni amit mondott, és egyáltalán nem voltam mérges, és kiabálni sem kiabáltam, csak ültem a székbe és néztem , ahogy az érzések végig suhannak az arcán.
~.... ahogy a tekintete is másfelé réved, lehet, hogy most azt hiszi, hogy ordítani és toporzékolni fogok a szavai hallatán, mert félrevezetett??...pedig ha tudná mennyire együtt érzek vele....~

Lassan felemeltem a fejem, és néztem a Férfire, aki most mindenfelé nézett, csak rám nem...

Nem tudom mi vezérelt, de lassan odaléptem elé, és gyengéden felemeltem a fejét az arcára rakva a kezem.
Egy kedves mosollyal néztem a szemébe, igazából nem tudtam mit lehetne mondani, de az őszinteségéért nagyobbat nőtt a szememben, mint amit szerintem ő valaha is gondolta volna.

-Patrick...igen...sokkal kedvesebb név egy ilyen nagyszerű Férfinek.
..és igaz nem sokat értek abból amit mondtál, mert az emberfeletti képességek határai nálam a testi fizikum. De láttam már furcsa és különös dolgokat ahhoz, hogy átérezzem a helyzeted, vagy legalábbis értsem annyira, hogy ez valószínűleg nem akaratodból történhetett. Bár biztos vagyok benne, hogy akármiért is tetted, hogy "félrevezess" másokat, okod volt rá, és ahogy elmondtad, meg tudlak érteni..
Nekem sem volt a múltam teljesen felhőtlen, ahogy a poklot is megjártam az emberkereskedők kegyetlenkedéseivel éveken át...úgy azt is tudom, hogy nem könnyű beszélni sem róla, nemhogy egy idegennel...velem.....vagy bárki mással.
Sajnálom, ami veled történt, bármi is legyen az pontosan, de azt megígérem neked, hogy amit most elmondtál, az köztünk marad..
Azt sem tudom, hogy igazán mit is mondhatnék, mert érzem a szomorúságot és a csalódottságot a hangodban az emberek felé, és talán ez rakta rád kényszerből azt az álarcot, amit mutatsz mások felé. Hidd el, hogy nem vagyok mérges, vagy épp kiabálni sem fogok...mert látom és érzem, hogy a szavaid őszinték és igazak voltak. Inkább szomorú vagyok, hogy ilyen sok szörnyűségen mehettél át, hogy ezt tartottad járható útnak, hogy megtévessz másokat. De most, hogy megosztottad velem az igazságot, sokkal nagyobb tiszteletem van feléd. Nem a tetted miatt, hanem a bátorságod és az őszinteséged miatt. Bár ha megtudnád mit gondoltam először rólad, biztos kinevetsz...-
néztem rá kedves mosollyal, hogy vidámságot csaljak az ajkára, hogy ne legyen szomorú..
-Azt hittem, hogy valami marslakó vagy...annyira nem értettem a tüneteidet a mérgezés óta..- nevetek rá, és egy lágy érintéssel simítom végig az arcán, ahogy elveszem a kezem, ami eddig ott pihent, amíg beszéltem hozzá.

Aztán hirtelen észbe kaptam és elvettem a kezem, mert féltem, hogy félreérti, és tolakodónak tart miatta. De egyáltalán nem bántam meg, mert így érezhette, hogy a kezem érintése is őszinte volt, ahogy a szavaim is szívemből szóltak.

-Érzem és tudom, hogy hazaviszel minket az utasokkal...bízom benned, ahogy eddig is! Nincs okod a szégyenkezésre, vagy bármiféle negatív érzelemre. A Titkod nem adom tovább! Ahogy az Orvosi titoktartásom is kötelez, de nem azért teszem meg, mert esküm köt, hanem azért, mert így tartom helyesnek, és többre becsülöm a szavaid, mert érzem, hogy nagyobb erő kellett hozzá elmondanod, mint ha egy épületet megmozdítottál volna..
Tudom buta hasonlat, de talán érted mit akarok mondani..- néztem abba a csodaszép kék szemébe, és tudtam, hogy nagyobb áldozatott hozott most, mint én valaha el tudnék képzelni, mert az életét tette kockára, hogy megmentsen most is a villámtól, hogy a gépet ne érje semmi baj, ahogy minket utasokat tartotta szeme előtt.
Talán túlságosan is közel álltam hozzá, és ahogy a testünk pár centire volt, éreztem a kisugárzását, pedig alig ismertem, még igy is.
De a személyisége igen is kitündökölt a "felhők közül", és csak ott álltam mellette, és próbáltam értelmezni minden szavát.

Nem tudom mennyi ideig álltam némán a szemébe nézve, csak a rádió recsegése hallatszott a fülesen át, valamit mondva, amit nem értettem tisztán..
De mintha földbe gyökerezett volna a lábam egy időre, és csak nehezen tudtam visszamenni a rádiós székhez, hogy felvegyem a fülhallgatót, és meghallgassam mit mond a Torony...
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

Sponsored content
↷ i still believe in heroes





Tárgy: Re: Meglepetés a levegőben: Caroline & Patrick

Vissza az elejére Go down

Meglepetés a levegőben: Caroline & Patrick

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére
1 / 1 oldal

Similar topics

-
» Caroline Forbes
» Erdőségek
» Caroline szobája
» Las Vegas (Nevada)
» Patrick Woolfe

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Infinity Marvel :: Archívum :: Archívum :: Félbemaradt játékok-