» Üdvözlünk az Infinity Marvel frpg oldalán «
légy, aki lenni akarsz a marvel végtelen világában
Lépj be közénk
ne rejsd el magad

Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Chatdoboz
oszd meg velünk titkaidat

Itt tartózkodók
ki jár erre?

Jelenleg 6 felhasználó van itt :: 1 regisztrált, 0 rejtett és 5 vendég :: 1 Bot



A legtöbb felhasználó (71 fő) Hétf. 29 Május 2017, 19:54-kor volt itt.
Utolsó posztok
érkezett válaszod?


Share|
The Lonely Kid

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down

↷ i still believe in heroes

avatar
∆ Hozzászólások száma :
207
∆ Tartózkodási hely :
somewhere in the shadows



Tárgy: The Lonely Kid Hétf. 04 Szept. 2017, 01:46




part 1.

Nagyság, erő, a biztonság érzete. Nagyjából ez a három érzés kavargott egy asgardiban, mikor a palotára pillantottak, ami lentről mintha a csillagokig ért volna. Nem érezték ezt másként azok sem, akik benne éltek, de mégis más érzés egy ilyen építmény falain belül megérni a reggelt, mint kívülről felpillantani rá minden egyes nap.
Odin, a király és családja éltek itt, illetve a király bizalmasai, főurak és családjaik. Bármennyien is tartózkodtak is éppen azonban a palotában, mindig olyan volt a szemnek, ha még legalább kétszer ennyi vendég férne el. Lenyűgöző építmény volt, méltó központja Asgard-nak és illő szálláshelye a Mindenek Atyjának, aki generációk óta védelmezte a Birodalmat.
A Jötunheim elleni háború volt az utolsó nagy csatája a királynak, egyik szeme világát adta a népéért és győzelméért, de a beköszöntött békét látván csak még nagyobb tisztelet és szeretet övezte. Nem kellett tartania attól, hogy elárulják és hátba szúrják. A tekintélye túlzottan is nagy volt, a szava volt a törvény, és senki nem lett volna képes megfelelően betölteni a helyét. Legalábbis még, így gondolta a többség.
Odin két fia, Thor és Loki, ránézésre olyanok voltak mint a tűz és a jég, kevés közös volt bennük, ami őket ugyan eleinte nem érdekelte, későbbiekben meghatározta nemcsak kettőjük, de az egész Birodalom életét. Ekkoriban azonban még minden más volt, gyerekek voltak csupán, akik apjuk hőstettein nőttek fel, és akiktől nagy dolgokat vártak. Fiatalkoruktól kezdve kimondatlan elvárások elé kerültek, és bár ugyanolyanok voltak, mint az összes többi gyermek, aki a királyi udvarban tanulhatott és élhetett, köztudott volt, hogy közülük kerül ki a következő király, így sokkal nagyobb figyelmet kaptak. Ez pedig jelentett jót, és ugyanúgy rosszat is. Előbbi Thor-t érte, míg utóbbival Lokinak kellett együtt élnie.

▲▼▲

A reggel tisztán és hidegen köszöntött be, nyers ropogása előre vetítette a nyár végét. Hiába sütött a nap, a látszat csalóka volt, fényt adott ugyan, de meleget nem. Ez azonban nem zavarta a gyermekeket, akik a kertekben játszottak. Odin és az urak úgy tartották, hogy jobb, ha fiaik és lányaik együtt nevelkednek és már ilyen fiatalon barátságot kötnek, hiszen utának az ő kezükben lesz majd Asgard jövője.
Ott voltak mindannyian. Az összes gyermek, valamilyen fafegyverrel a kezében harcolt, a történetekből ismert harcokat és hőstetteket élték újra, a gyermeki képzelőerővel kiszínezve azt, saját képükre formálva azt. Mindegyikük játszott, kivéve egyetlen fiút.
Csontos kisfiú volt, a sok nagydarab gyerek között az arca beesett, a bőre sápatag volt, fekete haja ezt még inkább kiemelte. Szomorú szemei voltak, amiket csak akkor vetett a játszadozó gyerekek felé, mikor biztos volt benne, hogy senki sem látja őt. Olvasott, ő volt az egyetlen, aki a tanítókkal eltöltött idő után is könyvet fogott a kezébe és a könyvtárba járt.
A többi gyerek magának valónak gondolta őt és furának. Voltak, akik csak gondolták ezt, míg mások ki is mondták. Loki nem találta meg velük a közös hangot. Nem bánt túl ügyesen a fegyverekkel, gyakran jajdult fel, mikor megütötték és szerette kijavítani a többi gyereket, ha azok elrontottak valamit. Okoskodónak tartották, kiközösítették. Nem játszottak vele, ha muszáj volt, akkor sem szívesen. Olykor-olykor csúfolták és bántották, de próbált nem odafigyelni. Nem panaszkodott a szüleinek, úgy gondolta, hogy gyengének hinnék őt miatta.
A játszadozók felé lesett a könyv lapjairól. Thor éppen kiütötte az egyik fiú kezéből a kardot és a földre lökte. Habár a bátyja fiatal volt, nem sokkal idősebb, mint ő, mégis sokkal ügyesebb harcos volt. Loki próbálta palástolni, de irigy volt rá. Időnként, mikor a többi gyerek már elment innen és nem játszott, felkapta valamelyik fegyvert és próbált úgy mozogni, mint Thor. Olyan erősen, gyorsan, de nem sikerült neki. Csak botladozott és elesett. Figyelt arra, hogy senki ne lássa őt. Épp eleget nevetnek rajta, mikor közösen gyakorolnak. Ilyenkor Thor mindig helyretette azokat, akik kigúnyolták őt, de emiatt csak még inkább megtalálták Lokit, mikor a bátyja nem volt ott.
Nem szerette a többi gyereket. Gúnyolták őt és sokszor bántották, de mégis beakart volna állni közéjük játszani. A szíve odahúzott, de a lába nem mozdult, tudta jól, hogy nem játszanának vele. Nem tartják elég ügyesnek, és nem is kedvelik annyira. Odin fia vagyok, gondolta. Ezzel próbálta magát győzködni, hogy nem kell neki mindenféle buta játék. Ők talán erősebbek, de én okosabb vagyok náluk.
Ahogy fel-fel pillantott időnként a könyvéből, észrevette, hogy egyre kevesebben vannak már a játszadozók. Még nem jöttek a tanítók, a könyvtárba pedig szinte egyik korabeli se járt, így Loki úgy gondolta, hogy a nagyterembe igyekeztek. Nemcsak közösen tanultak, edzettek és játszottak, de közösen is étkeztek. Lokinak az anyja azt mondta, azért, hogy minél inkább megszokják egymás társaságát, de ennek ellenére is általában megvárta, míg végeznek a többiek, és csak akkor ment a nagyterembe. Mindig ő ült az asztal legszélén, nem szóltak hozzá, ha mégis, csak azt kérték tőle, hogy menjen arrébb. Mikor félreült egy másik asztalhoz, rászóltak, hogy ne különcködjön. Így kitalálta, hogy később megy be, mikor a többiek végeztek. Azt szokta mondani, hogy belemerült a könyvbe, amit olvasott, ezért késett el. A tanítók ezért nem szidták meg, elvégre olvasott, és nem is füllentett, csak … egy kicsit. Tényleg olvasott, de nem merült bele, hanem direkt megvárta, míg végeznek a többiek.
-Hé, akarsz játszani?
Loki először fel sem fogta, hogy hozzá intézték a kérdést. Csak az oldal végéig húzta az ujját a könyv lapján, hogy lássa hol is tart. Csak pillanatokkal később pillantott fel, és meglepetten nyugtázta, hogy a két fiú, aki megmaradt a korábban játszadozók közül, őt nézi a válaszát várva.
-Én?  – kérdezte kissé bizalmatlanul, becsukva a könyvet, letéve maga mellé.
-Ki más? – kérdezte értetlenül Hardvar, aki az előző kérdést is intézte hozzá. Furcsán mosolygott, mikor találkozott egy pillanatra a tekintetük a mellette álló Eilal-lal.
Hardvar kicsit alacsonyabb volt Lokinál, de sokkal erősebb volt. Ügyes volt a karddal, amennyire Loki azt megtudta állapítani a könyveiből kilesve. Ügyes volt, de malacorra volt, Loki magában el is nevezte malacnak. A mellette álló Eilal alkatában Lokihoz hasonlított, de ügyesebb volt nála. Eilal csendesebb volt, de ettől még nem lett kedvesebb, főként nem Lokinak.
-Nem vagyok valami ügyes. – felelte halkan Loki, ahogy lassan felállt a padról, amin eddig üldögélt és a két fiúhoz sétált.
-Csak vegyél fel egy kardot! – mutatott a földön heverő fafegyverekre Eilal.
Loki úgy tett, ahogy a fiú mondta. Lassan guggolt le és nyúlt a kard után, de szinte egyből vissza is húzta a kezét, ahogy Hardvar rácsapott a karddal.
-Áú!  – kiáltott fel fájdalmában Loki, a csuklójához kapva. – Ez fájt!  
-Nem fájna, ha kivédenéd! Hogy akarsz király lenni, ha nem tudsz harcolni? – mosolyogott gúnyosan Hardvar, a fakardot forgatva a kezében.
-Majd szól Thor-nak, hogy küzdjön helyette! – nevetett fel Eilal a fűben ülve, vigyorogva figyelve, ahogy Hardvar újra és újra megüti Lokit.
-Egyedül is letudlak titeket győzni! – vágott vissza mérgesen Loki, Hardvar felé suhintva a kardjával, de a fiúnak elég volt csak arrébb lépnie, hogy elkerülje őt Loki kardja.
Önelégült, gúnyos mosolyra görbült a fiú szája, ahogy előre döfött a fakarddal, mellkason találva Lokit, aki nagyot nyögve bukfencezett hátra a fűben. Hardvar és Eilal hangosan nevettek, miközben Loki feltápászkodott, és felkapva a kardját rontott neki Hardvar-nak, dühösen hadonászva felé közben, bízva benne, hogy sikerül megütnie.
A fiú annyira meglepődött a felé rontó Lokin, hogy nem volt ideje félreugrani, Loki eltalálta őt a karddal és fel is borította. Eilal nevetése hirtelen elhalt, mikor meglátta, hogy Hardvar a földre került.
Loki kissé félve pillantott fel, és először maga sem hitte el, hogy sikerült a nála testesebb fiút földre küldenie, de aztán mosolyogva ugrott talpra, mint, aki élete legnagyobb győzelmét aratta éppen.
-Mondtam, hogy letudlak győzni! Én Odin fia vagyok … -  - nem tudta befejezni a kárörvendést, mert ekkor Hardvar hirtelen felugrott és arcon ütötte a herceget a fakard markolatával, aki egyből eldőlt a földön, akárcsak egy krumplis zsák.
-Nem győztél le! Szerencséd volt, hogy nem figyeltem! Soha nem tudnál megütni, ha odafigyelek …  - kiabált mérgesen Hardvar, Loki felé állva.
Loki alig hallotta, hogy mit mond a felette álló Hardvar, az ütés a halántékán érte, a gondolatai ezer apró darabra törtek, és mintha csak a húsába ágyazódottak volna, úgy kínozta a fájdalom. Lassan jutottak el hozzá a fiú szavai, közben pedig próbált felállni, de túlzottan is bizonytalan volt, szédült, és egyik fiú sem sietett segítségére, így kapaszkodó nélkül újra elesett.
-Te leszel a király, aki fel sem tud állni! – nevettek rajta a fiúk, miközben figyelték, ahogy próbálkozik megállni a saját lábán, sikertelenül.
-Azt mondtad letudsz győzni minket … ahhoz először fel kéne állni! – Eilal hangját ismerte fel Loki, mielőtt mind a két fiú hangos nevetésben tört volna ki.
-Én csak játszottam …  -  mormolta Loki, mikor elmúlt annyira a szédülés, hogy megtudjon állni a lábán. A halántékához nyúlt, de a fájdalomtól felszisszenve húzta vissza a kezét.  - … ez fáj. Nagyon fáj… Miért ütöttél meg?
-Mert harcoltunk! – húzta ki magát büszkén Hardvar, mintha csak magától értetődő lenne a válasza. – Ne viselkedj úgy, mint egy kislány, csak mert legyőztelek!
-Mindjárt sírni fog, Hardvar. – csóválta a fejét Eilal, mikor meglátta Loki szemében gyűlni a könnycseppeket.
-Nem is fogok sírni! – vágta rá dühösen Loki, de ő is érezte, hogy nedvesedik a szeme, próbált elfordulni, hogy ne lássák, de nem sikerült.
-Jobb volt, mikor még Thor is ott volt, ő legalább nem sírt folyton … és tudott harcolni is. – csóválta lemondóan a fejét Hardvar, a pittyergő Lokit figyelve.
-Én is tudok harcolni. Csak … szerencséd volt, hogy megtudtál ütni. – vágott vissza Hardvar szavaival a fiúnak Loki. Halkan beszélt, de épp elég hangosan, hogy a fiúk meghallják.
-Mit mondtál? – Hardvar arcán már nyoma sem volt a gúnyos mosolynak, helyette a vonásai sértettséget tükröztek, ahogy közelebb lépett Lokihoz. – Jobb vagyok, mint te! – kiabált az arcába, ahogy nagyot taszított Lokin, a földre lökve őt. – Jobb vagyok, mint te! – ismételte dühösen, majd oldalba rúgta Lokit újra és újra, aki ösztönösen összegörnyedt, de ettől még ugyanúgy fájt neki.
-Hardvar, hagyd abba! – szólt rá a barátjra Eilal, de az meg se hallotta, így erővel lökdöste arrébb a Lokit rugdosó fiút. – Tudod, hogy milyen! Árulkodni fog és megbüntetnek miatta.  
Hardvar lassan nyugodott meg, villámokat szórt a szemével a földön fekvő Loki felé, de Eilal szavai eljutottak a tudatáig.
-Ha árulkodni mersz … -  pillantott fenyegetően a földön fekvőre.
-Nem fogok.  – vágta rá Loki halkan, miközben felült a fűben. Ő is jól tudta, hogy az apja csalódna benne, ha megtudná, hogy legyőzték őt. Thor-t soha nem győzték le.
-Menjünk. - javasolta Eilal. – Így már nem jó játszani.
Loki csak lopva pillantott a két fiú után, mikor azok már hátat fordítottak neki és elindultak vissza a palota felé. Óvatosan nézett körbe, de nem látott senkit sem, még csak egy őrt sem. Örült neki. Ha látja valaki, hogy megint könnyen legyőzték, gyengének gondolnák őt. Ő pedig nem akar gyenge lenni.

in my younger days

the lonely kid

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

↷ i still believe in heroes

avatar
∆ Hozzászólások száma :
207
∆ Tartózkodási hely :
somewhere in the shadows



Tárgy: Re: The Lonely Kid Kedd 17 Okt. 2017, 19:54


part 2.

A könyvtár szinte üres volt. Hiába rendelkezett Asgard rengeteg feljegyzett tudással, kevesen látogatták a tudás templomát. Asgard mindig is a harcosok otthona volt, így a többség többet tartott a kezében kardot, mint könyvet. Loki azonban soha nem tartozott a többséghez. Jól kiismerte itt magát, sokat járt ide, főként miután Thor-t egyre gyakrabban tanították külön. Eleinte csak külön harcolt, de egyre több mindenben máshogy tanult, sokszor külön a többi gyerektől, míg Loki az udvar többi fiújával és lányával együtt okosodott. A többiek az órák után nem jöttek a könyvtárba, de Loki nagyban hozzájárult, hogy a könyveket nem borította vastag porréteg.
Hősökről olvasott általában, háborúkról, úgy gondolta, hogy a nagy harcosokról olvasva tanul majd néhány dolgot tőlük, amivel Hardvar-t és Eilal-t legközelebb legyőzheti. Még egyszer sem sikerült, de nem adta fel, minden nap órákat töltött itt. A többi gyerek szerette őt csúfolni amiatt, mert nem olyan ügyes a karddal, mint a bátyja. Lehet, hogy ő előbb tanult meg harcolni, de én előbb kezdtem olvasni, gondolta.
-Áh, Loki! – szólította meg a Mester, kiragadva őt a könyvek soraiból, amit oly vadul bújt. - Miért nem lepődök meg, hogy itt talállak. – csóválta meg a fejét mosolyogva az öreg férfi.
Aemar mester már Loki születése előtt Asgard Mestereként szolgált, még Odin trónra kerülése előtt kapta meg a Könyvtár kulcsát. Senki sem tudta pontosan, hogy milyen idős lehetett, Loki gyanította, hogy talán már maga Aemar mester sem emlékszik mikor született. Lassan járt, kissé csoszogva, a hangja remegett, de mégis sugallt egyfajta erőt, bölcsességet. Nagy megbecsülés övezte az idős férfit, akiről az a hír járta, hogy mindent tud, ami valaha történt a világban. Loki azonban tudta, hogy képtelenség mindent tudni.
-Jó estét, Aemar mester! – pillantott fel a férfira Loki. – Még nem találtam meg, amit keresek.
-Jó sok könyv van itt, sokáig eltarthat. Na és persze … tudod, hogy a karddal gyakorolni kell.
-Tudom, de nem leszek ügyesebb. – felelt a fiú, a könyvet bújva. – Nevetni fognak rajtam, ha nem győzöm őket le.
-Nem mindenki születik nagy harcosnak, fiam. – szólalt meg vigasztalóan Aemar mester, leülve Loki mellé.
-Azt mondják Thor annak született. Atyám is, és az ő atyja is. – hallotta a történeteket Odinról, az apja maga is sokat mesélt neki a harcairól, a háborúkról, amiket viselt. – Biztos én is annak születtem. Csak meg kell találnom a … módját.
-Atyád, és az ő atyja is voltak gyerekek. Minden nagy harcost eleinte legyőztek. Ne csüggedj, le fogod azokat a fiúkat győzni. – bizonygatta mosolyogva Aemar mester, megveregetve Loki vállát.
Kedvelte Aemar mestert, és ő is a fiút. A többi gyerek szeretett tréfát űzni vele és gúnyolódni azon, hogy idős, de Loki tudta, hogy miért csinálják: zavarja őket, hogy Aemar mester okosabb, mint ők együttvéve.
-Nem írják, hogy győzte le atyám Ymir-t.
-Levágta az óriás fejét.
-Oh. Az talán túlzás lenne. – pillantott Loki a mester felé, mire az öregember ráncai feljebb szaladtak, ahogy felfelé görbült a szája. – Bár megérdemelnék. – morogta Loki, ahogy visszagondolt arra, miként viselkedett vele legutóbb is a két fiú. A többiek sem voltak vele túl kedvesek, de Hardvar és Eilal szerették őt csúfolni a leginkább. Ha király lenne, felakasztathatná őket, habár … az is túlzás lenne. Akkor csak megkorbácsoltatná őket. Úgy biztos megtanulnák, hogy hol a helyük.
-Miért nem szólsz édesanyádnak, hogy bántanak? – érdeklődött a mester, habár a választ előre sejtette.
-Nem vagyok ostoba, Aemar mester. - rázta meg a fejét a fiú. Tudta jól, ha árulkodik csak tovább rontana a helyzeten. – Atyám azt mondta, hogy egy jó királyt tisztelnek. Engem nem tisztelnének, ha árulkodnék. Csak úgy fognak tisztelni, ha legyőzöm őket. Thor is legyőzte őket, akkor én is letudom. – bizonygatta Loki, és fura mód el is hitte. Tudta, hogy a bátyja nála sokkal ügyesebb, mindig is az volt. Thor szeretett küzdeni, olykor betegen is, de még akkor sem tudott felé kerekedni. Thor ügyesebb volt, mint bárki más, ezért is tanult olyan sokszor külön. Loki is ezt akarta, ehhez pedig muszáj jobb harcosnak lennie. – Te harcoltál? Úgy értem, mikor … fiatal voltál.
-Mikor fiatal voltam … igen. De nem voltam valami nagy harcos, csak megölettem volna magam egy háborúban. – Loki kereste a megbánás, vagy a keserűség jeleit a férfi arcán, de nem látta rajta, hogy így érezne. - A tudás őrzőjeként tudtam a legjobban szolgálni a Birodalmat és atyádat, úgyhogy erre esküdtem fel.
-Nem bántad meg?
-Nem. – csóválta meg a fejét. - Az élet nem csak harcból áll. A hősök persze nagyrészt mind harcosok, de … én soha nem akartam hős lenni. A győzelem dicsősége helyett hosszú élet adatott meg. Jobban bántam mindig is a szavakkal, mint a karddal.
-Én hős leszek majd. Az egyik könyvben írni fognak rólam. – mondta Loki, ahogy az asztalon heverő könyvekre pillantott. Odin fiának született, az apja hőstettein nőtt fel, rá kell szolgálnia a nevére, hogy méltónak találják őt.
-Azt nem kétlem. De most későre jár, menj aludni! Holnap majd visszajöhetsz, hogy tovább hajszold a tudást, amit keresel.
-Rendben. – húzta el a száját Loki, ahogy becsukta a könyv fedelét, amit eddig olvasgatott és félretolta, hogy innen folytathassa majd másnap. – Jó éjszakát, Aemar mester! – köszönt el az öregembertől, lekászálódva a székről és elindulva a szobája felé. Későre járt, sietősebbre kellett vennie a lépteit, hogy átérjen a palota másik szárnyába, mielőtt az őrök bezárnák a kapukat, és az anyja a szobájukba menne elköszönni tőlük. Nem szereti, ha ilyen sokáig kint marad.
▲▼▲

Asgard legmagasabb tornyában helyezkedett el a király lakrésze. Odin gyakorta lépett ki a hatalmas erkélyre, hogy vigyázó szemét végighordozhassa a város látképén. Nyugodtan hajtotta álomra a fejét, hiszen, mikor az övé nem, akkor Heimdall mindent látó szemei őrizték Asgard és a világok békéjét. Sok háború nyomait viseli magán, legutoljára az egyik szemét adta azért, hogy békét teremtsen. Túl sok háborút viselt már, nem vágyott egy újabbra.
-Gondolkodtam. Tanítani fogom Lokit. – Frigga lépett ki mellé az erkélyre.
-Ezt már megbeszéltük. A fiúnak meg kell tanulnia harcolni. – sóhajtott fel a Mindenek Atyja.
Már többször is beszélgettek erről a feleségével, mindig remélte, hogy nem kerül ez többet szóba, de Frigga nem tágított. Egyébként sem volt szokása meghátrálni, és ez még inkább igaz volt, ha a fiairól volt szó.
-Te is tudod, hogy ő más. Nem olyan, mint Thor. Nem olyan, min te. – Frigga hangja lágy volt, érezhető volt a szeretet, ahogy a fiairól beszélt. – Nem harcosnak született. A többi gyerek így csak bántja őt.
-Ezt talán ő mondta?
Frigga megrázta a fejét.
-Helyes. Nem fogják tisztelni, ha panaszkodik és az anyja szoknyája mögé bújik, te is tudod. Neki kell kiharcolnia a tiszteletüket. Ahogy tette Thor, és ahogy teszi minden más gyermek!
-De ő nem minden más gyermek! – erősködött tovább Frigga. – Ő nem olyan ügyes a karddal, mint a bátyja, vagy a többi gyerek. De okosabb náluk. A fiúnk reménykedve kel, és szomorúan fekszik le.
-Neki is meg kell küzdenie. – felelte Odin.
-De nem tud, ha nincs meg hozzá az eszköze. Így csak folyton legyőzik őt, gyengének érzi majd magát, még inkább magába fordul. Ezt akarod? A fiadnak arra van szüksége, hogy különlegesnek érezze magát, mint minden más gyerek. Hogy fontos.
-Tudja, hogy fontos nekem. – válaszolta Odin, Friggára pillantva. – Ő a fiam. Tudja.
-Valóban? Mennyit látod őt egy nap? – ráncolta a homlokát Frigga. A kérdése nem támadó volt, inkább csak tényszerű.
-Tudod jól, hogy Thor ….
-Igen, Thor lesz az örökösöd, tudom! – szakította félbe Frigga. – De Loki mi lesz? Ő mindössze azt látja, hogy az apja a bátyával foglalkozik, mindegy, hogy ő milyen keményen küzd azért, hogy odafigyelj rá. Gyerek még.
Odin torkából gondterhelt sóhaj szakadt fel a felesége szavait hallva, két kezével előre nyúlt és megkapaszkodott a korlátban. Tudta, hogy Frigga jól szól. Nem töltött elég időt együtt Lokival. Lefoglalja az, hogy Thor-ból férfit faragjon, jó királyt, aki követheti majd őt a trónon. Nehéz dolog ez, Thor ugyanis túlzottan is önfejű. Nagy volt a kontraszt közte és Loki között. Lokival egyszerűbb volt, szófogadó fiú volt, míg Thor szeretett ellentmondani.
-Azt szeretnéd, hogy segítse Thor-t, igaz? – lépett közelebb a férjhez Frigga, átkarolva a vállát. – Ha folyton bántják és nem tud kiállni magáért, nem tud majd segíteni neki. Megtanítom őt arra, amit én tudok, kitud majd állni magáért, erős lesz … és együtt fog harcolni Thor-ral.
-Az uraknak nem fog tetszeni. – csóválta meg a fejét Odin.
A nemesek és Asgard lakóinak többsége is harcos volt, ehhez mindennél jobban értettek. Fegyverrel a kezükben, szemtől szemben az ellenséggel. Nem szerették a mágiát, a szemfényvesztést, úgy gondolják, hogy az nem harcosnak való. Habár nem tölt együtt sok időt Lokival, mint király sok mindent hall. Hallja a pletykákat, hogy Lokit folyton legyőzik és csúfolják, hogy míg Thor-ról elismerően szólnak, addig az öccséről inkább csak szánakozva beszélnek. Odin fiáról pedig senki nem beszélhet így, legyen bármily bátor.
-Az urak folyton elégedetlenkednek. Mi a fontosabb neked? Hogy mit mondanak ők, vagy hogy mi a fiadnak? – tette fel a kérdést Frigga.
-Már elkezdted tanítani őt, igaz? – pillantott feleségére a Mindenek Atyja.
-Ő az én fiam is, tudom, hogy mi kell neki. – mosolyodott el Frigga.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

The Lonely Kid

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére
1 / 1 oldal

Similar topics

-
» We need love cause we're just lonely souls ~ Angel & Mira

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Infinity Marvel :: Jégbe vésve-