A végtelen kesztyû


3. kaland - 3. kör

Alisonnak hála csupán, hogy a démon, melyet Hela hívott világunkba, nem lakmározott belőlem. A lány aztán közelebb teleportálja magát a Pokol Úrnőjéhez, miután a sátán gigantikus kivetülése hasítja fel a talajt. Olyan aprónak érzem magam, olyan átlátszónak, ahogyan a sárban ülök, és külső szemlélőként nézem a nagyok harcát. Még Alison is bátrabb és eltökéltebb, mint én, a kisember, kinek egy szakadt alsónadrágon kívül nincs semmije sem. Emlékszem még, mikor minden apró követ megmozgattam, hogy valahogyan kiszedjék belőlem Hulkot. Emiatt folyton bajba kerültem, akaratomon kívül megteremtettem Förtelmet, én meg kis híján belehaltam a vérátömlesztésbe. Amikor a Bosszúállók befogadtak a családjukba, akkor tanultam meg igazán, hogy a Nagyfiú valójában éppen annyira a részem, mint az, hogy levegő telíti meg a tüdőmet, vagy hogy vér folyik az ereimben. Mi ketten egyek vagyunk, és most, hogy tétlenül nézem azt, ahogyan értem teszi kockára az életét, és nekiront a hatalmas démonnak... kétségbe ejt.
Szabad már, nincsen hozzám kötve... akkor miért kockáztat? Miért nem rohan el dühöngeni oda, ahol nem kell harcolnia? Hová tűntek az állatias ösztönei? Mióta vált Hulk ilyenné? Hová lett a tomboló szörny, aki évekkel ezelőtt még Carolt is megtámadta az Amazonas mellett? És hol van az a magabiztos doktor, akivé a zöldebbik énem tett? Hol van az a harcos, akit a Bosszúállók befogadtak?
A sárba markolok, s kipréselem ujjaim között, miközben testtartásom kiemel a koszos talajról. Nem hagyom, hogy Hulk egyedül küzdjön a bestia ellen. Megrázom magamat, és kihasználom, hogy ennyire apró és jelentéktelen vagyok. Hiszen senki sem foglalkozik velem.
Amíg Hulk a démonnal birkózik, a lezuhant roncs darabjaihoz sietek. A gép nem idegen számomra, jóformán Tonyval nincs olyan alkatrész rajta, amit ne ismernék legalább annyira, mint egy Vasember páncélt. A szikrázó hajtőmű alatt megtalálom a fegyverzet egyetlen épen maradt részét. Nem sok MacGyvert néztem ifjonti koromban, de hasonló produkcióra készülök. Körmeimmel feszítem fel a burkolatot, amely a hasadóanyagot tárolja. Mit nekem sugárzás? A testem kívánja az ilyesmit! És ha nem sikerül Hulkba visszakerülnöm hamarosan, úgyis ledönt a lábamról valamai kóros daganat...
Így tehát a szupravezetők, a hasadó anyag, néhány hajtómű alkatrész, nomeg egy kis szerencse segítségével, létrehozom terrorista életpályám első, házi készítésű földönkívüli bombáját, ami talán arra elég lesz, hogy nagyobbat szóljon, mint egy viking petárda.
Mint egy öngyilkos merénylő, úgy rohanok Hulk és a démon felé bombával a kezemben, majd átvetődve a lény lábai között, annak hasi részére tapasztom a szerkezetet. Azt mondanom sem kell, hogy a kézfejem húsa ilyen rövid idő alatt is kishíján leolvad a csontomról, így egy kézre támaszkodva támadó rajtból megindulok, hogy minél messzebb kerüljek.
- Nagyfiú! Futás! - ordítok hátra, mire Hulk egy öklössel ajándékozza meg az arcát, majd utánam rohan, egyik karjába kap fel. A késleltett detonáció berobbanása mindkettőnket messzire sodor, Hulk pedig magához ölelve bucskázik a földön. Néhány zúzódáson kívül az esést szerencsésen megúszom, de a jobbom, amivel a bombát ráraktam, végérvényesen használhatatlan lett.
- Kösz, Pajti! - dörmögöm, mikor felsegít a földről. A lény bennsőségei beborították az egyik tömbházat, és most olyan, mint egy Art Deco stílusú építmény... az elvontabb fajtából.

A Nagyfiú Hela felé rohan, mikor meglátja, hogy miként játszik társaival. Én pedig utána... én bolond. A nő játékszerként kezel minket. Hulkba olvaszt, majd ismét kiránt. A tudatom és a testem egyszerűen képtelenek ellenkezni. Úgy ránt ki- és be, mint egy rongybabát. Hulk ordít, majd meglepetten néz kezeire, és maga köré, hogy hová tűntem. Aztán mikor megjelenek mellette, szinte tajtékzik. Hulk nem lehet senki játékszere... kivéve ha az a valaki a Pokol Úrnője. Mert akkor csak annyit tehet, hogy megvárja, amíg a nő ráun a játékra. Ez esetben Hela figyelme Buckyra irányult.
Mindkettőnket megviselte a gyermekded játék, ám ami fontos, hogy ismét Hulk testében vagyok. És ennek... bár kimondva furcsán hangzik, de módfelett örülök!

Mikor a föld megremeg Thanos kesztyűjétől, Hulk már régen nem lát mást maga előtt, mint egy hatamas lángszörnyet, amit el akar pusztítani. A tettvágy szinte izzik a szemében. Most, hogy a doktor a testében van, nincs mitől félnie. Nincs kit féltenie. Eszeveszetten a szörny irányába rohan, felkapaszkodik egy toronyházon, és puszta kezével belemarva az acélszerkezetbe halad egyre feljebb és feljebb, mígnem egy vonalba kerül Surturral. A toronyház tetejéről egyenest az arcába ugrik, és mindent belead egy ütésébe. A szörny testéről továbbugrik, hogy újabb pofont vigyen be, de Surtur a markai közé szorítja, és pusztító nyomással össze akarja göngyölni a csapdába esett zöld óriást. A csontok törnek, a levegő fogy a tüzes börtönben. Utolsó erejével azért is kifeszíti magát két ujj között, és elgyengülten hull alább, mígnem a magaslatból teste a talajon dübben.
Surtur talpa közelít felé... ezt még látja üveges tekintete mögül, majd a varázslók és egy aranyló fénysugár egyszerre rohamozzák meg a szörnyeteget. A fények cikáznak, a látása pedig egyre sötétebb lesz, mígnem eszméletét veszíti.

Mikor szemei résnyire nyílnak, sem Surturt sem Helát nem találja. Dühösen feltápászkodik, és fújtatva néz körbe. Megpillantja Thanost, és a körülötte harcolókat. A végkifejlet elkerülhetetlen, ám mikor Thanos teste felhasad, rossz érzés keríti hatalmába.
Egyetlen embert keres pillantása, egyetlen nőt, akiért bármit feladna, ahogyan a férfi is, aki lelkének mélyén nyugszik ezekben a percekben. Az aranyló fénysugár forrásához, Carolhoz ugrik, és még a levegőben magához vonja. Szorosan öleli, háttal a történéseknek, és el nem engedi mindaddig, amíg Thanos sugárnyalábai végleg ki nem alszanak. Mintha a nő nem tudta volna megvédeni magát (tudjuk jól, hogy kivédhette volna)... ösztönösen cselekedett. Minden elcsendesedik.
Thanos lelke eltávozott, és amíg elér a Holdig a pusztító nyaláb, van még pár másodpercük, ami csak az övéké lehet. Az idő megfagy körülöttük, amíg vaskos, zöld ujjaival végigsimít a nő arcívén. Fujtat, zihál, de még így is képes némi gyengédségre ez a hatalmas behemót.
Aztán, mikor a kiáltások jelzik, hogy odafönt gondok vannak, ő is felkapja a fejét. A Hold krátere vészjóslón festi fel az égre közelgő végzetüket.
Tekintetét végigvezeti a Thanos által hátrahagyott pusztításon. S ekkor pillantja meg Alisont és Wandát, akiket súlyosan megsebzett az utolsó halálsugár.
És beötlik neki valami. A Bölcső a leggyorsabb módja a túlélésüknek. Thanos legutóbbi látogatásakor a gép mentette meg Wanda életét, talán most is sikerülhet. Mi több... sikerülnie kell! Alison és Bruce hetekkel ezelőtt visszahozták az életbe a Torony elpusztításakor megrongálódott Bölcsőt. Talán ideje lesz tesztelni!
- Carol, segít. Bölcső, Bázis. - tőszavakban kommunikál, mint egy gyermek, aki most ismerkedik a beszéddel, de ez így is több, mint amit várni lehet tőle. Wandát a nő kezébe adja, kinek testét több helyen is felhasította a támadás. Carol gyorsabban tud repülni, és bár Alison sérülése is nagyon súlyos, Wandának nagyobb szüksége van azonnali ellátásra. Így Carol előre repül a lánnyal, s könnyedén behelyezjeti a Skarlát Boszorkányt a regeneráló gépezetbe. A gép felismeri a sérüléseket, és automatikusan a roncsolt szövetek újraépítésébe kezd. Wanda lemart húsa visszanő testére, szervei helyreállnak.
Eközben Hulk hatalmasakat ugrik Alisont két keze között fogva. Siet, hiszen tudja jól, hogy a vérveszteségből mekkora probléma lehet. Vaskos ujjaival a megcsonkolt testrészre szorít, hogy a vérveszteség a lehetőségekhez mérten minimális legyen.
Végül elérik a labort, és Wanda mellé fekteti a lányt. Hulkról varázsütésre eltűnik több mázsa csont és izom, s már a doktor áll a gép mellett.

A gépet sebesen kalibrálom Alisonra, hiszen ő még nem feküdt benne ezelőtt. A testének szkennelése után megjelennek a kijelzőn az életfunkciói, közvetlenül Wandáé mellett. A Skarlát Boszorkány életjelei már stabilak, hála Carol gyorsaságának.
Egy piros üzenet ugrik fel, amint Alison szövetei is lassan elkezdenek összeforrni. "A 2. alany csontjainak újraépítése nem lehetséges. Művelet megszakítása? IGEN - NEM"
- Az istenit! - a veríték kiül halántékomra, majd még néhány másodperc hezitálás után határozottan nyomok a NEM feliratra. Elfogadom a folytatást, és ezzel tudomásul veszem a következményeket. Alison kezét nem tudja visszaépíteni a gép. Legalábbis egyelőre biztosan nem. Az ereket elégeti, majd bőrt épít a megcsonkolt testrészre.
Mindkét lány mélyen alszik, amíg a folyamat zajlik, Carollal pedig semmi mást nem tehetünk, minthogy vigyázunk rájuk, és reménykedünk, hogy a Hold darab elpusztítára indult expedíció sikerrel zárul.
Carol elé lépkedek, és gyengéden ujjaim közé fonom az övéit.
- Úgy örülök, hogy jól vagy! Amikor elszakadtunk egymástól.. féltem. Rettegtem... mert nem láttalak, nem tudtam rólad. Annyi mindent szeretnék mondani Neked, de soha.. nem voltam a szavak embere. Annyiszor hibáztam, de Te kitartottál mellettem. Nem lennék sehol máshol szívesebben ebben a pillanatban, csak melletted. Ha ezt túléljük, soha többé nem engedlek el, érted? Nincs több Thanos vagy más világpusztítók... Nyugalomban megöregszünk egymás mellett, és ebből nem engedek. Kellesz az életembe, Carol Danvers!