» Üdvözlünk az Infinity Marvel frpg oldalán «
légy, aki lenni akarsz a marvel végtelen világában
Lépj be közénk
ne rejsd el magad

Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Chatdoboz
oszd meg velünk titkaidat

Itt tartózkodók
ki jár erre?

Jelenleg 6 felhasználó van itt :: 1 regisztrált, 0 rejtett és 5 vendég :: 1 Bot



A legtöbb felhasználó (71 fő) Hétf. 29 Május 2017, 19:54-kor volt itt.
Utolsó posztok
érkezett válaszod?


Share|

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down

↷ i still believe in heroes

avatar
∆ Hozzászólások száma :
14
∆ Kor :
38



Tárgy: George Mardon Pént. 23 Jún. 2017, 20:12

George Lucas Mardon

Vas Orga




biográfia

becenév » Kegan (az árvaházban ragadt rám), Luke
születési idő » 1979. február 04.
születési hely » Boston, Massachusetts
kor » 38
play by » Alex O’Loughlin
csoport » Testvériség mutánsa
tartózkodási hely » Úton Magneto felé
család »
Te véletlenségből születtél annak, aki vagy. Én magamtól lettem azzá, aki vagyok. Túlságosan bonyolult ez, naphosszat mesélhetnék.

A történtek okai a múltban gyökereznek, azon pedig nem tudunk változtatni. A valódi családomról nincs tudomásom; amióta az eszemet tudom, egy orosz árvaházat tekintettem első számú otthonomnak, ahol összesodort az élet Michelle-lel. Mindketten ott kaptuk meg a Mardon vezetéknevet, amely azt a hatást kelti, mintha valódi testvérek lennénk, ám nincs közöttünk vérségi kapcsolat. Ha képesek lettünk volna rá, valószínűleg minden követ megmozgatunk, hogy valódi testvérek lehessünk, de elég nekünk a tudat, hogy itt vagyunk egymásnak. Soha, egyetlen percre sem szűntem meg szeretni őt, húgom helyett húgom volt, és a mai napig a legjobb barátom is egyben. Nem cserélném el senkire, és ha választanom kellene, hogy feláldozom-e őt avagy magamat, hát önként dobnám magam az oroszlánok közé.
Fogadott testvér.

Jade: A kis taknyos csaj pedig a részegektől mentettem ki, csupán 17 éves, nincs miről beszélnem. Felnéz rám, állandóan ott van, ahol én… próbálok átnézni rajta, de neki csak a szája jár. Vigyázok rá, ahogy csak tőlem kitelik. Nem vagyok apa figura…se mintaszülő. Távol maradnék ezektől, de Jade…nos Ő csak Jade marad.
A képességei számomra szokatlanok. Sikítása felér egy dobhártya szakadással. A másik képessége az alakját megváltoztatni…de csakis az 5 éves énjére. Illetve még ő se tudja, de képes elrejteni a jelenlétét és a gondolatait mások elől, ezáltal a körülötte lévőkét is, akik tőle 5 méteres sugárban tartózkodnak.
„Pártfogoltam”.

A Viszály Magvai:
Egy csapat voltunk, most újra egyesülnünk kellene. Mind hármójukkal jól kijöttem, nézeteltérések mindig voltak. Már 20 éve ismerjük egymást, ahol ismernek minket, ott a Viszály Magvaiként emlegetnek. Együtt verhetetlenek vagyunk, ám külön- külön sem vagyunk ép piskóták.
’Jared’ - Hang hullám manipuláció, Blokkolás (Alfa osztály)
’Leon’ - Tükörhatás, Csontmanipuláció (Alfa osztály)
’Shyla’ - Az elemek irányítója (Alfa Osztály)





jellem és külső »

A HATALMAT nem adják, hanem EL KELL VENNI.

Én milyen vagyok? Azt még magam sem tudom.
Ki vagyok? Milyen vagyok? Felteheted a kérdést, de míg te se tudod magad meghatározni és megfejteni, hogy te ki vagy, addig tőlem se várj egyenes választ.
Mások milyenek látnak? Az egy másik kérdés, kérdezd meg tőlük.
Bölcs megfontolt emberből lettem szadista, gondtalan - nem törődöm, paranoiás, impulzív, lobbanékony, megszállott és versenyképes. Azt hiszem ezek a jelzők a mai napig elkísérnek. Ugyanakkor a családot mindennél fontosabbnak tartom. Habár ezt nem mindig a megfelelő módon mutatom ki, így van. Az, hogy miféle mutáns is voltam a nevelőimnek nem túlzottan nyerte el a tetszésüket, habár én szerettem ezt a „hatalmat”. Két lépéssel mindig az ellenségeim előtt járok. Gyűlölöm, ha hátba támadnak, ezért valamiképpen mindig biztosítom magam.
Éveken át dolgoztam rajta, hogy befoltozzam legnagyobb gyengeségeimet, és a provokálás leperegjen rólam. Hogy az elmorzsolt könyörgések ne hassanak meg.
Pofátlan gördülékenységgel vagyok képes otthagyni bárkit bármiféle lelkiismeret-furdalás nélkül. Nagyon kevés olyan személy volt és van az életemben, akikért hajlandó vagyok a kisujjamat mozdítani.
Sármos, magas, jó öltözetű, harmincas éveiben járó hímnemű tagnak nézek ki. nincs hiba a külsőmben. Igen, nincs semmi hiba a külsőmben. Jól hallottad, és nem kell kinyilvánítanod a véleményedet arról, mekkora énközpontú és önző állat vagyok. Ki fog azon gondolkodni, hogy milyen vagyok, amikor elég egy pillantás, s máris bármit tehetek veled, mert észveszejtő vagyok. Egész testemen sebek, hegek és forradások találhatóak.

képesség »


Alfa Osztály
Anyagi (Vas) Mutáció
9 évesen Aktiválódott


A belső csontvázam gyakorlatilag törhetetlen.

1.színt:
Vassá alakított végtagjaimat 4 méteres távolságra tudom megnyújtani.
Valamint ezen kívül a testemből kilőhető lövedék a duplája, mint más anyagi mutánsnak. Pórusaimon keresztül szivárog ki az erőm, ami egyből az elememmé változik. Minél dühösebb vagyok, annál több és nagyobb mennyiségű elemet képes vagyok felszabadítani. Természetesen erős érzelmekkel - főleg düh - képes vagyok átlépni a határaimat és a kibocsátott elem is koncentráltabb lesz. A nagy mennyiségben kibocsájtott elem a testem körül kering, mintha egy hatalmas aura vonna be. Mivel a testemből „idézem” az elemet, így magamtól távol azt nem tudom létrehozni. Attól függetlenül, hogy távol nem tudom létrehozni, a testemen megalkotottat le tudom lőni a végtagjaimról. Távolsági támadásokra is képes vagyok, de elsősorban közelharci mutáns vagyok.
A legjobb példa vagyok az emberi fegyver kifejezésre, hisz tényleg gyakorlatilag bármit megformálhatok a végtagjaiból.

2.szint:
Valamelyik végtagomból létrehozok egy szilánk, vagy pengeszerű eszközt, amit aztán kilőhetek. Nem kell aggódnod, nem lesz egy tenyérrel vagy ujjal kevesebb utána. A kilőtt anyag azonnal pótlódik, de csak tenyér méretű lövedéket tudok valamelyik végtagomról lelőni.
A mérete persze változhat, de arányosan nő, vagy épp csökken vele a szám is. Tehát tudok akár egy nagyot is lőni, vagy tizenöt nagyon kicsit is. A végtagjaimat anyaggá változtatva azonban létrehozhatok különböző fegyvereket, esetleg egyéb tárgyakat. Növelni is tudom az anyaggá változtatott testrészem nagyságát, hosszát. Így például az alkaromból létrehozhatok méteres hosszúságú kardot is.

3.szint:
Mikor a teljes testemet vassá változtatom, jelentősen megnő a védelmem. Jóval ellenállóbb lesz a testem, de nem leszek sebezhetetlen. A vas, ami a testemet beborítja (mint egy kesztyű, vastagabb és ellenállóbb) ugyanúgy sérülhet, csak éppen ez más módon jelenik meg. Repedhet, hasadhat, törhet. Sérülések, amiket ebben a formában, az ugyanúgy a rendes alakban is megjelenik, csak kicsit máshogy.
Teljesen egyedi kinézettel rendelkezem ebben a formába.  Erőm és gyorsaságom sokszorosára nő. Minden technikám sokkal erősebb és pusztítóbb lesz. A háromszorosára nő.
Ezt a formát 5 percig képes vagyok fenntartani magamon, utána kimerül a tartalékom.
Ez a fajta erő felszabadítás rendkívül megterheli a testemet, így a használat után napokig képtelen vagyok előhívni az erőm.
Újra visszatöltődik.

A saját elememre teljesen immúnis vagyok, sőt képes vagyok azt megenni és ezáltal a felszíni sérüléseimet begyógyítani. Ehhez elegendő akár egy tenyérnyi nagyságú is. Ezzel az adaggal a felszíni sérülések, horzsolások, apróbb sebek eltűnnek. Kétszer ekkora adagtól már a csonttörések is mind beforrnak.

Miután összegyűjtöttem az erőt a számba, egy hatalmas tornádóvá alakíthatom, amelyet később kibocsátok és ellenségeim felé küldhetem. Az ilyen tornádó hatalmas erővel rendelkezik, amely képes erős robbanásokat előidézni és súlyos tompa károkat okozni, de fémjeleket is kiszabadít a folyamat során, elpusztítva az ellenfelek testét. Nagyon nagy, erős, pusztító robbanást képes okozni.
(Egy ilyen löket egy football stadiont is lerombolhat, vagy pedig egy egymás mellett lévő épületsort, úgy 20-30 méteren keresztül.)

Katt
Katt
Katt


- A szimpla fegyverek lepattognak testén, ám az adamantiumból készült fegyvereket már megérzi.
- A villámcsapástól mozdulatlanná lesz percekre. Olyan mintha előtérnének a lidércei... mintha nyugtatót kapott volna.
(Nem rozsdásodik.)
- A barátai, a családja ... értük elmegy bármeddig. Még ha nem is mutatja.


Sokkal jobbak a reflexeim és a reakcióidőm egy átlag emberénél, továbbá nagyobb fizikai erőt is képes vagyok kifejteni. Állóképességem is emberfelettivé vált, kevésbé vagyok fáradékony, és óriási a fájdalomküszöböm, melynek köszönhetően jobban és tovább is állom a sarat harc közben.


előtörténet »

2002.októbere
- Luke... Luke... ébredj... nem lehetsz... - a hang, mintha egy vastag falon keresztül szólt volna hozzám. Rögtön felismertem. Michelle hangja volt.
Érzések kavarogtak a fejemben. A gyötrő érzések megtámadták a szívemet. Sosem éreztem még egyszerre ekkora fájdalmat, dühöt s mégis, őrjítő megkönnyebbülést.
Mélyen beszívtam a levegőt, majd rájöttem, hogy mindez felesleges. Nem volt friss oxigén. Csak szürkeség... meg a vörös lángok. Mindenhol. S ahogy a lány szorította a testem a karjaiban, a kép egyre csak távolodott... hová megyünk? Aztán mintha valami a fény felé húzott, ráncigált, taszított…

2010 tájékán
A cellám nyomasztó magánya nem oldódott, soha egyetlen másodpercre sem. Fogva tartóm kérdései, amiket eleinte szellemes társalgássá avanzsáltam, immáron hegyes késként nyitották fel a koponyám. Beszéltem, kérdeztem, fenyegettem, átkozódtam, oly mindegy volt. Egyre kevesebb volt a tiszta pillanatom. A sejtjeimben éreztem, hogy közeleg a határ, amikor már nem leszek képes értelmes szavakká formálni a hangom. Nem ijesztett meg különösebben annak a gondolata, hogy fogoly vagyok, mondhatni úgy tekintettem a helyzetemre, mint egy időszakos kitérőre. Kényszerpihenőre. De a lánnyal fenyegetett. Az egyetlen (fogadott) testvérem életével. Nem hagyhattam, hogy ő nyerje ezt a háborút.
Ám ahogy telt az idő, fogva tartásom nem csupán bájcsevejből és ücsörgésből állt. A vérveszteség hamar legyengített. Először csak a képességem hagytak cserben, majd a gyorsaságom is napról napra lassult... a fickó okosabb volt, mint hittem. És kétségtelenül szívből gyűlölt engem.
Pontosan tudta, hogyan törjön meg egy hozzám hasonló mutánst. Élvezte minden apró győzelmét felettem.
Mikor a beszűrődő hangok eljutottak a fülemig, biztos voltam benne, hogy az egész hallucináció okozta.
Magneto? Ki az a Magneto?
Kivinni? Ó nem, nekem nem az kellett, hogy bárki is kivigyen innen. Hallottam a szavakat, de a jelentésük nem jutott el az agyamig. Mikor azonban a hanghoz tartozó test is belépett a cellámba, beszélt hozzám. Valahonnan megfejthetetlen-távolból hallottam a szavait, de ahhoz kevés volt, hogy áthatoljon agyam sűrű ködfellegén.
Ezután megtanultam, hogy hasznos dolog ám, ha óvatos a mutáns. Tovább él, mint elővigyázatlan társai. Ha a legrosszabb pillanatban hagyom, hogy magával ragadjanak indulataim, kártyavárként omolhat össze minden. Várakozni. Irányítani. A saját szabályaim szerint éltem az életem. Aki nem képes erre, meg is érdemli az igát. A megfelelő körökben pontosan tudják, hogy miért vagyok én a legjobbak között.
A másik oldal pedig... nem bizonyíthat semmit.

Nem emlékszem arra, hogy mi történt, semmilyen fontos részletre, de van egy visszatérő álmom. Minden hideg, faágak kaparásznak az ablaküvegen. Hatalmas, zúgó fák, ropognak és susognak. Fehér ereszcsatorna. A függönyöket tépi a szél. Árvácskák, ibolyák és napraforgók. Bármikor fel tudom sorolni a csipke mintájának motívumait. Az emlékezetembe vésődött, akár egy vers. Az álmomban mezőket látok és sötét alagutakat, de mindent csak homályosan. Egy fekete alak letesz egy bölcsőbe. A számra tapasztja a kezét, és a fülembe súg valamit. Sss, sziszegi, várj! Nincs velem senki, hogy legalább megérintene. Az ablak résein át besüvít a szél, a bőröm jéghideg. Amikor felébredek, elhagyatottnak érzem magam. A világ körülöttem nagy, rideg és félelmetes. Úgy érzem, soha senki nem érint már meg többé.


2016.04.11
Összefontam mellkasom előtt a karjaimat, vállamat pedig hanyagul nekidöntöttem a téglafalnak, ahogy a jelenetet figyeltem. Kivártam a megfelelő pillanatot, hiszen mindig is a drámai belépők híve voltam. Csupán öt méter választott el a zaklatóktól…és a sötétség is nekem kedvezett.
- Hm… nem rossz. Csak kissé fiatalka. Vagy éppen ettől jó? - ekkor felröhögött a magasabbik, aki egyenesen az összekuporodott lányt, illetve annak karcsú vonalait figyelte. Tekintetében felismertem azt a fajta lángot, melyet az erőszaktevők szemeiben láttam. Őrült, beteges vágy, aki semmi mást nem akar, csak hogy megkapja azt, amiért áhítozik. Bármire képes, hogy teste enyhülést kapjon, ha kell erőszakol, bántalmaz. De hogy pont egy tinédzsert… ez mindennek a teteje.
Figyeltem, ahogy az imént dumáló fickó ujjait a lány porcelán fehér karja köré kulcsolja és minden erőlködés nélkül felhúzza őt az aszfaltról. Alig bírt megállni a lábán, így kénytelen volt egy újabb muksó is csatlakozni párosukhoz, aki egyenesben tartotta a lányt. Arccal a falnak taszították, az imént pofázó pedig karcsú combjai közé fúrta térdét, hogy szétfeszítse azokat.
A szemeim erre a jelenetre már összeszűkültek, de nem azért, mert kifejezetten sajnáltam volna a lányt, sokkal inkább a nagypofájúk miatt ébredt bennem mindent felemésztő düh. Áradt belőlük a felsőbbrendűség hogy, mennyire élvezik a helyzetet, hogy végre valaki fölé keveredhetnek. A többiek egy emberként röhögtek fel a jelenet láttán, mit sem törődve a könnyekkel.
- Ugyan… Ne bőgj már! - hördült fel az egyik.
Megszámlálhatatlanul sok embert öltem már meg. A haragomnak estek áldozatul. Noha nem tartoztam felelősséggel a kis csaj iránt, úgy éreztem közbe kell lépnem.
Ha más portájára mész, mutass tiszteletet vagy ne menj oda.
Agyamra vörös köd ereszkedett, íriszeim szinte izzani kezdtek, ahogyan az árnyék takarásában álltam.
Gyorsaságomat felhasználva a fickók mögött teremtem és mielőtt még a többiek bármit is reagálhattak volna, öklömet vas vette körbe, amit az egyik tag bordái közé vágtam. A másik kettő akkor kapott csak észbe, mikor már túl késő volt. Mire felemelték volna fegyverüket, hogy védekezhessenek ellenem, fejek hullottak. Az eddig sem éppen tiszta sikátor, már vérben fürdött és nem kellett hozzá, csupán röpke tíz másodperc. Ennyi idő alatt végeztem három civillel.
A lányra pillantottam, sokkos állapotban volt. Ott hagyhattam volna a vértócsa közepén. Elmehettem volna úgy, hogy senki sem látott semmit. De nem tettem. Felnyaláboltam, jobb kezem a térde alatt volt, a bal a hátán és ölbe vettem, könnyedén emeltem őt fel, mintha nem is lett volna súlya. Hazavittem. Nem, nem Magnetohoz, létezik egy civil kéróm a városban…

2017.01.08
Figyeltem még néhány percig és visszaidéztem magamban a srác szavait, aki a hírt hozta nekem.
Türelmes voltam, elvégre, ha ez csapda... Az idő telt, a lány egyre rosszabb bőrben volt és mozgás sehol sem volt. Döntöttem, lassan mozdultam, mintha csak sétáló lettem volna, kapucni az arcomban, kopott farmer a sötétkék pulóver mellé, bakancs, lassan indultam el a lány irányába zsebre tett kézzel. Közben a környéket figyeltem, gyanús zajt fürkészve.
A lány mellé értem, leguggoltam hozzá, jobb kézzel nyúltam a feje után, megfogtam az állát, felemeltem. Lehúztam róla a kapucnit és megnézem az arcát.
- Michell…Mi a pokol?! - hördültem fel csendesen, miközben a torkára siklott a kezem, szorosabban fogtam, a pulzusát kerestem, gyenge, a vére tette ragacsosá a tenyeremet. - Mi a franc történt veled kislány?
- Rossz voltam... - mormogta rekedten, keserédes mosollyal.
- Rossz? - kérdeztem vissza, ott guggoltam előtte és bal kézzel a többi sebeit vettem sorba. Megmozdítottam a lábát, nem perverzióból, csak a comb sebe érdekelt, nem sok maradt neki hátra, ha nem kap segítséget, meghal!
- Hol van, aki ezt tette veled?! - szegeztem neki a kérdésemet és tartottam a fejét, láttam lecsukódni a szemeit.
- MICH! - parancsoltam rá, élesebben csattant a hangom.

Tíz ujj. Huszonnyolc ujjperc. És még mindig csak az a megszállott lihegés volt a válasza, pedig már több, mint huszonhét órás tortúrának volt kitéve, mégsem eredt meg a beszélőkéje. Nem szeretem az engedetlenséget, és ez az ipse mindent elkövetett azért, hogy felhúzzon, hogy szabadjára engedjem a bennem terpeszkedő sötétséget, de ha így folytatja, mindent meg fogok tenni azért, hogy ne kerüljön ki élve innen, ha kapok információt, ha nem.
- Az emberi testben kétszázhat csont van. Annyit lehetetlen leszek eltörni, mert akkora kínokat élnél át, hogy már előtte meghalnál - sóhajtottam unottan egy másik ujjpercre is rálépve fél fordulatot véve, hogy az újfent roppanjon. - Mondd, meddig akarsz játszadozni velem?
- Kérlek...
Elhaló hang. Könnyfátylon át rám vetett kérlelő tekintet. Mintha bármit is elérhetne vele. Kegyelem? Könyörület? Ostoba, ha a történtek után még számítani mer ilyesmire. De hát ember. Miért is kellene másra számítanom? Már nem is szórakoztat. Mindig ugyanaz a forgatókönyv. Újra és újra.
- Könyörgöm...


- HÁRÍTSD!
- Hol?
- Nem mondhatom meg neked, hogy hol… éppen ez a lényeg… követned kell a mozdulataimat!
- Akkor mozogj lassabban!
Nagyon furcsán néztem rá, közben egyre mérgesebb is voltam.
- Nem mondhatod egy ellenséges egyénnek, hogy mozogjon lassabban, Jade.
Vigyorog, hogy így sikerült felbosszantania, keserű lemondással néztem rá.
A mosolya azonban rövid életű, mert gyakorlókardomnak tompa élét végighúztam a térde alatt. Háttal a poros talajra huppant, pengéje messze repül kezéből, eltűnt a magas fűben.
Sosem volt jó közelharcban, mindig ebben teljesített a leggyengébben. Ezért szerintem én voltam a hibás, és az, hogy alig 3 hete kezdtem el végre tanítani. Ha néhány órával többet gyakorolhatta volna a kardvívást, akkor… most nem csak két támadást véd ki. Az is lehet azonban, hogy akármennyit gyakorolhatott volna, nem változott volna semmi: ugyanilyen furcsán, ugyanilyen esetlenül állna a kard a kezében.
Bőrömet csiklandozta a perzselő napsugár, ahogy felnéztem a kék égre. Húsz perce gyakoroltunk, de már negyedszerre került a földre, feje körül szálas fű hullámzott. Zihálva lélegzett, arcán verejtékcseppek gyöngyöztek, ezért inkább nem mozdult, ott maradt hanyatt fekve a földön.
Öt perc elteltével azonban Jade megmoccant, a füvet kaszabolta kardjával, mintha a pusztaság ellen vívott volna személyes háborút.
- Teljesen mindegy, mihez kezdenék vele… Nem mintha használhatnám…
- Egyáltalán nem mindegy. - jegyeztem meg elkomorulva. – Jó szándékkal…
De esélyem sem volt befejezni a mondatot, bosszús elkeseredettséggel pillantott rám.
- Nem. Ez nem így van. - vágott vissza. Minél tovább beszélt, annál gyorsabban követték egymást a szavak, úgy áradtak belőle, hogy úgy éreztem, neki is szüksége van arra, hogy kimondja, kibeszélje magából. - Teljesen mindegy, mit akarok tenni, milyen szándékkal! Teljesen mindegy, mennyire akarom én ezt, milyen nagy akarattal és szorgalommal gyakorlok, nem leszek képes életet lehelni a megfagyott mezőkbe! Nem tudok sorscsapásokat helyrehozni, erővel táplálni a mutánsokat. Nem számít, mihez kezdenék ezzel az erővel, mert minket éppen a rossz, a helytelen, a szabályokat áthágó dolgok miatt nem értékelik.
A lány lihegett, arca feszült volt, mert hallott minden szót, amit kimondott, és aggodalmai, gyengeségei ezzel feltárultak. Arcom belsejébe haraptam, próbáltam nem bámulni, ahogy összerezzent, és újfent a füvet kaszabolta.
- Nem a hibák azok, amik leláncolják az embert. Sőt, éppen ezek táplálják és növesztik a szívét. - feleltem a lánynak, aki erre abbahagyta a támadást, és hátra pillantott rám.
- Orga. - szólított meg egy ismerős hang, irányába fordultam, a lány mögém igyekezett, hogy menedéket leljen.
- Mit akarsz? - tettem fel ciccenősen a kérdést, amire az idióta fogvillantós mosolyával kimondta.
- Magneto...vissza hívat. Szüksége van rád.


Tennessee ködben suhan el az ablakom előtt. Beesteledik, és lassan én is elalszom. Nem álmodom; soha nem álmodom, mióta kiszabadultam, de talán jobb is így. Ha álmodnék, az talán érzelmeket váltana ki belőlem, ezzel pedig végeztem. Kezdek hozzászokni ahhoz, hogy nem érdekel semmi. A buszpályaudvarokon őgyelgő gyanús alakokon kívül nem érdekel senki és semmi. Azt hiszem, ha az embert semmi sem érdekli, akkor baszik a félelemre. Ez is újdonság. Soha nem káromkodtam ennyit.
Az idős hölggyel St. Louisban válnak el útjaink, és egészen Kansasig nem telepszik mellénk senki, így lefeküdhetek a két ülésen, nem kell az arcomat az üveghez szorítva kucorognom. A látvány unalmas. Úgy látszik, Észak-Karolina és Missouri között csak annyi a különbség, hogy másképpen néznek ki a rendszámtáblák és a látogatókat üdvözlő feliratok az államhatáron. Ezenkívül nem látni mást, csak fákat és az autópályát. Minden egyes államban látok egy roncsot az út szélén, egy stopost és egy férfit fehér atlétatrikóban, amint kannával a kezében gyalogol a legközelebbi lejáró felé, ahol a benzinkutak és az éttermek vannak. És mindegyik államban, minden egyes helyen fekszik egyetlen darab elhagyott cipő a padkán. Nem tudom, mi ez a dolog a cipőkkel meg az utakkal. Sehol nem látni nadrágot vagy inget, csak itt-ott bukkan fel egy kalap vagy egy napszemüveg. Szinte semmi, csak egy fél pár cipő. Miért pont cipő? Ezt Jade-t is érdekelte, mindig hozni akart el valamit...szuvenír gyanánt.
Az utazás egy távolsági buszon olyan, mintha az ember egy másik világban lenne. Amikor felszállsz, tudod, hogy itt leszel egy ideig. Jó hosszú ideig. A busz zsúfolt. Az emberek általában olyan közel ülnek egymáshoz, hogy érzed mindegyikük parfümjének, dezodorjának, mosószerének és öblítőjének a szagát. És sajnos, érzed azoknak a szagát is, akik nem használnak parfümöt vagy dezodort, és talán napok óta nem is mosakodtak. Egyelőre nem zavar, hogy ilyen hosszú az út, csak az, ha meg kell valakivel osztanom az ülést.
Jade... jade állandóan ide -oda furikázik az ülések között, érdeklik a tájak, a madarak, a látványosságok... de egy biztos. Xavier intézetében lenne a helye, nem mellettem.
Én sosem nézem mit pusztítok és akkor ki sérül... nem akarom őt is belevonni a harcaimba. Főleg Magneto jobb kezeként...


user neve » tapasztalat » multik

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

↷ i still believe in heroes

avatar
∆ Hozzászólások száma :
438
∆ Kor :
47
∆ Tartózkodási hely :
☢ with H e r o e s



Tárgy: Re: George Mardon Szomb. 24 Jún. 2017, 17:55

•• Kedves George! ••

Elfogadva!


Ejjha, meg kell hagyni, nem kispályás karaktert hoztál! Very Happy
Lassan Hulkkal úgy érzem magam a sok új és erős karakter között, mint egy kispályás focista. Very Happy Megemelem a kalapom a fantáziadús lapod előtt, amit egyébként szuperül összehoztál! Szépen írsz, összeszedetten fogalmazol. A karaktered tényleg nagyon erős, de azért belecsempésztél gyengeségeket is, ezt értékelem. Hasonló képesség egyébként egy régebbi animében is felbukkan, az Elfen Liedben találkoztam már hasonlóval korábban :3 (ha nagy animés vagy, szívből ajánlom megnézésre Very Happy)
A jellemleírásod szuper, tetszik ez a hideg, mégis egyesekkel - kivételt képezve - gondoskodó jellem. Örülök, hogy ott van Neked Jade, és persze sok más karakter, akik meghatározták az életed. Azért a régi csapatod szívesen megnéztem volna, nagyon érdekes karaktereket írtál bele. Erik Lehnsherr felé sodort az utad, és most az ő csapatában vagy. Szerintem a képességeid tényleg mellette vannak a legjobb helyen, a Testvériség egy nagyon erős, oszlopos tagja lehetsz. A képességeid remekül megírtad, összeszedted nekünk. De örülök, hogy ilyen hatalmas erővel azért nem mutánsokat vagy hősöket gyilkolsz, hanem Erik oldalán a mutánsok ügyét szolgálod, még a ha a vezetőd nézetei radikálisak is. Razz
Az előtöridbe életed néhány állomását ismertük meg. Nem volt könnyű a gyermekkorod, és a későbbi életed sem. Aranyos, ahogyan a történetedben Jadet tanítgatod, vagy az, ahogyan a buszos utazást írtad le. Mintha egy kisfilm elevenedett volna meg előttem, a könnyed stílusod magával ragadott! Smile

Egyszóval, üdv a csapatban, és köszönöm az élményt!
Kérlek, menj, foglald le az arcod, utána pedig nincs más hátra, mint előre! Very Happy
Mehetsz is játszani! Very Happy



_________________

That's my secret. I'm always angry.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése http://www.http://infinity-marvel.hungarianforum.com

George Mardon

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére
1 / 1 oldal

Similar topics

-
» George Ethan
» George Washington híd

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Infinity Marvel :: Elsõ lépések :: Karakteralkotás :: Elkészült karakterek :: Testvériség mutánsai-