» Üdvözlünk az Infinity Marvel frpg oldalán «
légy, aki lenni akarsz a marvel végtelen világában
Lépj be közénk
ne rejsd el magad

Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Chatdoboz
oszd meg velünk titkaidat

Itt tartózkodók
ki jár erre?

Jelenleg 10 felhasználó van itt :: 4 regisztrált, 0 rejtett és 6 vendég



A legtöbb felhasználó (71 fő) Hétf. 29 Május 2017, 19:54-kor volt itt.
Utolsó posztok
érkezett válaszod?


Share|
8. felvonás - Védelmezők 1.

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5  Next

↷ i still believe in heroes

avatar
∆ Hozzászólások száma :
34
∆ Tartózkodási hely :
Attilan │ New York



Tárgy: Re: 8. felvonás - Védelmezők 1. Kedd 27 Jún. 2017, 02:05

Kaland

Dobhártyáját szaggatják a közelben felzengő fegyverekből kirobbanó sikolyok. Szíve a torkában dobog és csontjaiba mar a kétségbeesés, hogy elkésett. Nem jól gondolta át cselekvését, nem állított föl tervet, csupán ösztönösen cselekedett.
Mély levegőt vett és vérrel borított jobb karjára pillantott. A vállán golyó ütötte sebből egyenletes lassúsággal csordogált a vér, parázsló fájdalom hasított a megsérült területbe minden apró mozdulat megtételével. A felsőtestét fedő fehér ing sáros, szakadt és véráztatta volt-, de az a vér már nem csupán az övé volt. Tartotta baljában a kree fegyvert, majd ledobta a földre és az emberek között masírozó ENSZ katonákat figyelte.
Miért…Miért lennének bűnösök azok, akik nem írnak alá egy egyezményt?
Neki ezt tudnia kellene. látja az érveket mindkét oldalról, tudta, melyik oldalon kellene állnia, hogy a fegyelemnek mindenek fölött kellene léteznie, mégis… Ahogyan végignézett az udvaron a diákok előtt élő pajzsként álló tanárokon, mutánsokon és hősökön  nem értette meg őket.
Nem tudta elnézni, hogy éles lőszerrel akarnak gyerekekre támadni. Hogy mint a fanatikusok, mindenen átgázolnának.
Gépies mozdulattal indult meg, a felé törő katona karját elkapva lendítette át vállán, ami megreccsent- arcán fájdalmas fintor tűnt fel. Nem érzi magát gyengének, ennél rosszabbat is túlélt már. Csapzott tincseit áthúzta a válla egyik oldalára és nyelt egyet.
A távolban démoninak tűnő szörnyetegek manifesztálódnak, nem látott még hozzájuk hasonlót. Válogatás nélkül támadtak rá a közelükben lévőkre és falták őket fel- a lány pedig elsápadva fordult oldalra, majd ép karját maga elé emelve mozgatta a levegő szemcséit, halovány, gyöngyházfényű burkot vonva maga köré és a földtől elemelkedve előrébb röppent a tömegben- gyorsabb volt így, mint gyalog. Látta a kék villámot, amint cikázik- lehetetlen volt nem figyelni.
Letérdelt a kemény földre, tenyerét a selymes fű alatt meghúzódó rögökre fektetve és mély levegőt véve engedte ki magából az energiát, ami fuvallatként borzolta fel a növényzetet, lökte arrébb a közelében ténfergő ellent. Érezte a mélyben húzódó energia forró lüktetését, ujjai belemartak a makacs felszínbe... A terep ropogott, ahogyan a kő és fém, a talaj, mélyedéseket hagyva maga után egybeolvadt és embernél magasabb monstrumokat állított össze, először alaktalan masszává, majd gólemszerűvé formálódva. Előrébb lépett, karját mozdítva adva ki a parancsot teremtettjeinek: mozduljanak, induljanak a démonok ellen…




 |

[/color]
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

↷ i still believe in heroes

avatar
∆ Hozzászólások száma :
191



Tárgy: Re: 8. felvonás - Védelmezők 1. Szer. 28 Jún. 2017, 10:47

Duzzogva, összefont kezekkel álltam szemtől szembe az egyik katonával. Kezében bilinccsel.
-Nem tehet rám bilincset, nem csináltam semmit. A felettesével akarok beszélni!
'-De Kisasszony az a parancsom...
-Nyem érdekel! Oda az erkölcsi bizonyítványom ha rám teszi. Különben is 16 éves vagyok! Nem bilincsel hetne meg. Jogomban áll beszélni a felettesével mielőtt megszégyenítene. Hadbíróság el é fog kerülni ha most láncra ver. Mind ketten tudjuk, hogy igazam van. Parancsmegtagadásért max egy hét zárkát kap.
'-Akkor alá se írhatta volna...
-Adtam be nyomtatványt szülői engedélyről...Tegye már el azt a vacakot...
Dünnyögöm a nózim alá kissé sértetten és biccentek a bilincs felé. A katona rezignáltan sóhajt és felegyenesedik. Közben megkapják a parancsot, hogy hagyjanak minket békén. Gúnyosan nyelvet öltök felé és önelégülten vigyorgom utána.
-HÁH!
Elkomorodok. Furcsa bizsergést érzek a fejemen, ott ahol nem kéne. Tarkómhoz emelem a kezem, a lila tincseim borzolódnak, a festék reagál valamire. Lever a víz. Felnézek az égre, de nem onnét jön. Idegesen kapkodom jobbra balra a fejemet. Szinte egyetlen ugrással a katonánál termek aki az előbb próbált megbilincselni. Karjába kapaszkodom és hozzá szorítom a fejem. Tarkómnál szinte az egész hajkoronám meredezik. Alig hogy megragadtam az ipsét az összecsuklik mellettem. Kezeit elengedem és óvatosan nyitom ki a szemem. A tag halott, előttem pedig egy sötét valami lebeg. Földön túli hangon kiált és elindul. Alig tesz meg pár centit megáll. Ahogy minden más is körülöttem. Lihegek. Szívemet a torkomban érzem. Remegve veszem le a kezem az órám számlapjáról. Bizonytalan léptekkel odébb lépkedek és kettőt tekerek vissza a számlapon. Az idő elindul de csak lassan, így a karóra nem merül, cserébe nem vagyok gyorsabb, mint Pietro. Körbetekintek. Szemlátomást a tér számtalan helyen felhasadt. Ezeken a repedéseken keresztül érkeznek ezek a valamik. Nem messze tőlem úgy tűnik egy átjáró kezd nyílni. Közelebb sétálok.
-Hercegnő, betudod mérni, honnan nyílik?
'-A megfelelő eszközök nélkül nem.
-Itt egy valag transzformium...
'-Remélem vett fel fehérneműt...
-Hááát.... szóval....
'-Egy tangára fussa. Nem többre...
-Üsse kavics... De siess.
Azzal szinte az összes rajtam lévő tranformium lemászik rólam és egy 3 lábú berendezéssé alakul. Én felső testemet takarva feszengek egy szál apró tangában. Ide-oda mászkálok, hogy külső szemlélők csak egy szivárványt lássanak ide-oda cikázni. Ha Pietro esetleg erre "jár" igyekszem a hátamat mutatni neki.
-Ne bámulj, dolgozom...Hercegnő, kész vagy már?
'-Az adatok feldolgozás alatt.
-Kell még mérni?
'-Már nem szükséges, elegendő adat áll rendelkezésre a számításokhoz.
-Akkor esetleg...
'-Sietek asszonyom.
-A Ruhám te bolond!
Miután felfogta, hogy mire is akartam kilukadni, a műszer körvonala felbomlott, felkúszott rám és ismét teljes pompámban tündökölhettem.
-Mindjárt jobb... Kardot!
'-Egy hosszabb tőr belefér.
-Bánom is én, vágni tudjak vele. Addig lődd be, honnan jön ez az egész. Vagy csak, hogy hol árad szét ennyi helyre... Egy csövön jönnek, azt kell lezárni vagy eltéríteni még azelőtt, hogy szétáradnának, mint a fa ágai. Vaaagy a bolygót kell elteleportálnunk.
'-Ezt maga sem gondolta komolyan.
-Kivitelezhető... Csak be kell röffenteni pár hydrogénbombát a megfelelő helyeken... Olyan... 100Mtonnásak elegek lennének és még a hold is jönne...
Karomról lefutott kétoldalt a kék karvédő és összetett kezemben egy rövid karddá alakult. Azzal igyekeztem a megnyíló kapukhoz és kíséreltem meg ezeket a furcsa lényeket lekaszabolni. Akin látom, hogy bajban van, ahhoz odasietek és elrántom a baj elől, vagy levágom a mögé merészkedő lényt. Pietronak pedig mindig vidáman intek amikor "elkocog" mellettem. Én aránylag nyugodt léptekkel sétálgatok, néha futok de nem vagyok nagy sportember, úgyhogy tartalékolok.

_________________
Queen beyont the Rainbow

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

Vendég
↷ i still believe in heroes


Vendég



Tárgy: Re: 8. felvonás - Védelmezők 1. Szer. 28 Jún. 2017, 12:17

Az egyik pillanatban ott, a másikban itt. Nate a Xavier intézet területén találja magát, csak erről még nem sejt semmit. A kert fűvén van elterülve. Az orrából csordogál némi vér, a látása pedig erősen homályos. Mint akit egy hólapáttal emberesen hátba vágtak. Kell neki pár pillanat amíg a látása kitisztul és az érzékei ismét magukhoz térnek. Egy idősíkváltás nem kellemes dolog. Lassan a képességei is működésbe lépnek. Először amint feltekint valami vicsorgó, lángoló és büdös dög néz vele farkasszemet.

A francba, ez meg mi a görcs?! Valami nem jól sült el, nagyon nem! Lassan feltápászkodok, semmi hirtelen mozdulat. Gondoltam én ez majd használ, a filmekben szokott, itt most valahogy nem. Már ugrik is a torkomnak mire én hátraesek de a mutáns pokolkutyát a levegőbe emelem. A levegőben tartani nem nehéz, viszont úgy kalimpál harap mintha két hete nem evett volna. Most megmutatom kispofa, hogy mire képes egy lombikbébi! Morcosan tolom a képébe a mondatot, amit amúgy sem ért. Egy kecses mozdulatot füzök az erőmhöz, amit a testén kifejtve kettészakítom. Na ezt neked, mehetsz a humuszba. Tök felesleg egy torz gyilkológéppel csevegni főleg, hogy kettészakítottam a drágát, bár határozottan jobb kedvem lett. Mindezek után már másodszor tápászkodom fel, hogy szétnézzek, hova is kerültem. Ez Amerika, olyan Amerikásak a dolgok. Logikus következtetésem után egyre másra érzékelni kezdem a mutáns testvéreimet magam körül. Sokan vannak, meglepően sokan, és veszélyben az életük! Az épületben legalább két erőteljes telepatára leszek figyelmez, bizonyosan ők is megéreztek engem. De hol van Apokalipszis? Nem érzem őt! Életem minden pillanatában éreztem a hatalmát, a jelenlétét, de most sehol sem érzem, se messze, se távol. Megöltem volna? Ilyen könnyen? Nem hiszem. De ez a vidék valahogy más, mint amihez én szoktam. Katonákat pilantok meg, akiken az ENSZ felségjelzés látható. Ez meg, hogy lehet. Döbbenettel nézem őket. Az ENSZ már régen megbukott, Apo legyőzte őket utána pedig széthullott a szövetség. Valami furcsa dolog történt. Nem a valóságot változtattam meg hanem egy másik valóságba kerültem. Ez lehetséges egyáltalán?

Eszmefuttatásait most félre kell tennie mert érzi, hogy a testvérei bajban vannak. Ismeretlen eredetű, talán űrbéli lényeknek gondolja őket. Nem habozik tovább és segítségére siet ismeretlen társainak. Jó néhány nem mutáns segítőt is felfedezni vél, amiért igazán hálás. Egy képességekkel rendelkező lány, (Crystalia) akinek csak a keresztnevét tudja meg a földből gólemeket teremt. Nate elismerő tekintettel adóz a lánynak amennyiben az elkapja tekintetét. A másik segítő egy szivárványszínnel suhanó szivárlány. Jóféle képessége van Neki is, arra a megállapításra kell, hogy jussak. Ha mind összefogunk talán elegen leszünk egy győzelemhez.
Végig gondolva telekinézissel sok idő lenne leszámolni a  velük és sokan meghalnának mire véget ér ez az egész. Na jól van lássuk csak miből faragtak titeket.


Telepatikus képességeivel szépen felméri ezeket a lényeket. Gondolatuk nem sok van, igazi gyilkológépek. Micsoda? Ezek másik világból jöttek át és lelkekre vadásznak!?? Fene a pofájukat! Veszek egy nagy levegőt és törökülésbe helyezem magam a kerti rész közepén. Szemeimet behunyom és erősen koncentrálok. Ha arra terveztek, hogy Apo-t kinyírjam akkor ezek a dimenziószökevények nem jelenthetnek gondot. Egyre másra hatol be a lények fejébe és egy egészen egyszerű gondolatot ültet el a fejükben. „Öljétek meg egymást!”. Egyszerű és nagyszerű, már, ha működik a dolog. Megpróbálja minden lény elméjét összegyűjteni és mindben ezt az egyszerű szabályt harsogni, egészen addig amíg már törvényként értelmeződik számukra. Néhány katona elméjén is átsiklik, aminek hatására egy kicsit rágódik magában. Telepatikus képességeit jókora erővel veszi igénybe. Ezt is bizonyos, hogy megérezik a közeli telepaták, különösen Xavier Professzor és anyja Jean. Egyre több lángoló lélekfaló tűnik fel így nincs egyszerű dolga. Ha már itt ez a rakás katona, akik eredetileg nem mutánsvédőbe jöttek, használjuk ki! A katonák fejébe hatolva azokat arra sarkallja, hogy a mutánsok helyett a monstrumokat öldössék és segítsenek a mutánsokon. Az orra vére újra elered az erős koncentrálástól de ezzel nem törődik. Komisz világban nőtt fel, ahol ez a járulékos veszteség szinte semmiség. Jobb halántékánál kidudorodik egy ér s a homlokán pedig gyöngyöző izzadságcsepp hullik alá. Nagyon komolyan koncentrál, arra is igyekezve figyelni, hogy nehogy hátba támadja valami dimenziószökevény.
Vissza az elejére Go down

↷ i still believe in heroes

avatar
∆ Hozzászólások száma :
83
∆ Tartózkodási hely :
Xavier birtok vagy egy bár



Tárgy: Re: 8. felvonás - Védelmezők 1. Szer. 28 Jún. 2017, 14:33

Végül megnyertem magamnak a tetem cipelését. Az épület megint némi átalakításra szorult. Egy hosszú rámpa vezetett fel a földszintre egyenesen a szoba ajtajából. Ahogy mentünk fölfelé a rámpa lépésről lépésre szűnt meg és alakult vissza az épület belseje. Egy fal kétszárnyú ajtóvá változott amin keresztül a célegyenesbe értünk. Miután becsukódott az utolsó mögött ismét eltűnt. Az udvarra érve rosszallóan ingatta ma fejem.
-Teljesen hazab@szták a gyepet...
Duruzsolom, a megvető és értetlen pillantásokat fel se vettem. Charles végül hozzánk rendel egy igen szemrevaló fekete hajú nőt. Szokatlan módon borsódzik a hátam tőle. De nem a jó értelemben. Nagyon nem jó értelemben... Amint szóba kerül Wanda kilépek Charles mögül karomban a lány tetemével. Arcomra némi bánatot erőltetek. Kicsit előre nyújtom, hogy vizsgálja meg egészen nyugodtan, nincs pulzusa. Ehelyett a nő egy laza mozdulattal főbe lövi. Megrándulok a váratlan és közeli lövéstől. Lassan nyílnak fel szemhéjaim. Megvetően néztem a távozó alakra. Fejemet ingattam, lenéztem a ruhadarabra amivel eltakarta a lukas fejet. Szabad kezemmel megigazítottam rajta. Ismét a nőre pillantottam, meg tudtam érteni a szándékait, de akkor is sértett, hogy egy ilyen remekművet csak úgy meglékel. Hiába az alkotásaimra érzékeny vagyok... Látszólag a semmiből különös lények bújtak elő. Annyira elterelte a figyelmemet, hogy a test szabályosan kiesett a kezemből és tompán puffant a földön. Lassan fordultam körbe. Fáradt sóhaj hagyta el a számat. Mély levegőt veszek és lassan darabosan fújom ki. Átlépem a tetemet az újonnan kialakuló frontra sétálok. Figyelmemet nem kerüli el a talajban megjelenő mozgás. Szemöldököm összeszalad és tekintetemmel követem, hogy merre mozdulnak. Egy ismerős szőke lányt pillantok meg. Ő csinál gólemeket a gyepemből. Jobb szemölödökömet felvonom és karjaim keresztezik egymást mellkasom előtt.
-Ez most komoly?
Tárom szét kezeimet, majd fejemet csóválom rosszallóan amíg a karok helyet találnak a csípőmön. Jobbommal csettintek, mire a levegő áramlani kezd a gólemek körül. Lassan bevonva őket fém páncélzattal, amiken tüskék és pengék helyezkednek el, növelve a sebzésüket. Nekem macerás lenne ilyeneket mozgatni, így inkább csak asszisztálok hozzájuk. Nyugodt léptekkel indulok el a dolog sűrűjébe és ha 5 méteren belül démonnal találkozom a földből acél karókat engedek bele, amennyit az adott lény megkíván. Ahogy közeledem a mozdulataim inkább valami harcművészeti bemutatóhoz kezd hasonlítani ahogy kézzel, lábbal, öltönyben és makkos cipőben "kalimpálok".
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

↷ i still believe in heroes

avatar
∆ Hozzászólások száma :
49



Tárgy: Re: 8. felvonás - Védelmezők 1. Szer. 28 Jún. 2017, 15:01

Védelmezők


8. felvonás
Sok mindenre fel volt készülve, de arra nem nagyon, hogy akkor lövik meg, mikor éppen csak egy helyben áll, és próbál azon gondolkodni, hogyan rúgja seggbe a Kapitányt. Nagyon-nagyon és nagyon mérges volt rá, hogy képest volt meghozni ezt a döntést. Jó persze, hálás is volt, hogy nem hagyják a szarban, ha már ennyire hülye volt, de az, hogy az egész csapatot leszereltesse… na neeee. Börtön és még annál is rosszabbak, csak azért, mert túl jó ember Rogers. Mikor tekintetük találkozott, Steve érezhette, hogy most egyszerűen nem hogy ellenkezik, hanem dühös a nő, hogy komolyan feladatja magát. Steve túl jó ember, és jönni fog eggyel neki ezért… nem szeretett tartozni és lelkiismerete nehezen békélt meg vele. Sejtette, sőt tudta is, hogy ez lesz, csak nem akarta felfogni lehetőségként. Steve… Natasha sütötte le a tekintetét először, nagyon hősies dolog volt, de nem is akarta elfogadni.  
Nem mintha olyan sokáig lett volna esélye ezen gondolkodni, mikor valami nekicsapódott. Olyan erővel, hogy azonnal elvágódott a földön. Mi… de mielőtt egy szemhunyásnyi időre is felvázolta volna, hogy mit nem látott. Fájdalom hasított bal oldalába. Egy golyó. Meglőtték, miközben megadta magát. Meglőtték! Az ENSZ borzalmasan szabálytalanul játszik, mert természetesen rájuk kente azonnal, hiszen kelet felől jött és a pech az, hogy a golyó nem ment át rajta, és most minden egyes lélegzetvételre hasogat testében. Bár ki is lőtt, nagyon mellé talált, mert  még csak tüdőt sem ért a lövés, viszont valahol a golyó a bordák és válla között lehetett a lapockáinál, mert szúró fájdalmat érzett.
- A k*urva életbe - Mélységes szitkot nyomott el, az egy dolog, hogy fájt, a másik, hogy viszont erősen vérzett. Vörös vére kibugyogott, beszínezte a fekete egyenruhát és így esett, hogy a legkisebb problémája is az volt, hogy foglalkozzon a külvilággal, kivéve akkor, amikor Artemisia elvezette Stevent. Most ugye viccelnek, hogy miután Xavier professzor is megérkezett, még Rogerst akarják elvitetni. Ezt a feketehajú nőt legszívesebben fejbe lőtte volna már. Tekintete sokáig követte őket,  míg a ládából ki nem szedik a pajzsot. Hála az atyaúristenit! Komolyan?! Ezt a tortúrát kellett végrehajtani? És most itt fekszik egy lőtt sebbel. Bármennyire is kellemetlen volt, azonnal felült, vagy legalábbis feltornászta magát. Nincs arra idő, hogy itt látványosan szenvedjen, vagy még a végén elvérzik is. Bárki is lőtte meg, nem próbálkozott újra, tehát a vérveszteségre ítélte. El kell innen tűnnie, mielőtt még ki tudja mi fog történni. Viszont legalább a mutánsok is kijöttek, vagyis… nem a kree katonák az egyetlen veszélyforrás. Valami jön, valami sokkal rosszabb… Thanos. Kit és mit hoz még magával, hogy a Földet elpusztítsa? Loki New Yorkban csak egy előfutár volt, de most… össze kell szedniük minden erejüket a civilek érdekében.
Kezét a sebre szorította és még a levegőmennyiséget is korlátozza, mert egy nagyobb mozdulatra máris sajog mindene. És észnél kell lennie. Első feladata, hogy ellássa magát, harcképesnek kell lennie újra!


× 550 × remélem, pm ha nem Smile × music × made by
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

↷ i still believe in heroes

avatar
∆ Hozzászólások száma :
29
∆ Tartózkodási hely :
Mindenfelé



Tárgy: Re: 8. felvonás - Védelmezők 1. Szer. 28 Jún. 2017, 18:29



Védelmezők

A Kapitány szavaira tátva marad a szám is. Megadja….magát?
A Kapitány megadja magát….ez mit akar jelenteni? Követem tekintetemmel a férfit, ahogy megközelíti az ellent, feltett kézzel, ártó szándék nélkül… szavaira nagyot dobban a szívem. Főleg akkor, amikor a pillantásunk találkozik. Mélyet szusszanok, a levegő kieresztésével elmosolyodom. Lassú léptekkel követem a másik példáját… menjünk együtt Kapitány, oké? Kiheverjük ezt is… te is tudod, igaz? Te vagy a Példaképem… tessék, kimondtam…te mentettél meg minket a szürke hétköznapoktól, te hoztad magaddal ott akkor a fényt. Így hát tartozom neked. Örökké. Az oldaladon maradok…melletted harcolok, míg tehetem. A társaimra pillantok, Clint-re, James-re, a foglyul ejtett Natasha-ra… mert barátokká lettünk, nem?
A Kapitány szavai mellkasomnak feszülnek és az eddig elnyomott, elrejtett gondolatomat éleszti fel ismét és húzza a felszínre. Feszültebb vagyok, mint szoktam, és sokkal jobban zavar a tehetetlenség ténye, mint egyébként. Én aztán meg tudok ülni nyugodtan a hátsómon, de most nem megy. Főleg, hogy bilincsre vernek minket…hogy együtt éljük túl… EGYÜTT. Mert ismerem ezt a szót. Hogyne ismerném, amikor hónapokon keresztül velük töltöttem az időmet.
Feltett kézzel állok meg a Kapitány mellett, pillantásom az ő bogaraiba mélyed… Őszinte csodálattal, tisztelettel.
Ám nem vártunk „vendéget”. Mégis mindenki figyelme kicsit odébb kalandozik…így lassan az enyém is. Wanda… a férfi a kezében tartja a megtört vékonyka testét. Nem hiszem el! Nem! Teljes testtel fordulok feléjük. Xavier szavai bent akadnak a gyomrom legmélyén, legszívesebben rókáznék, hogy könnyítsek a gyomromom...de...
- Mit tettem...? - ez az első gondolatom…hiszen ezt én okoztam elő… én törtem be hozzá erőszakosan…azt akartam, hogy emlékezzen rám. Ránk…a barátaira.
Hagyom, hogy jöjjenek a könnyek, nem sírás, közel sem zokogás, csak pár fájdalom, gyász szülte csepp. Mert az idő nem engedi meg a gyászt… a jelenlegi helyzet nem… ám amikor a lövés eldördül és a húgom fejét elcsúfítja egy lyuk… a tekintetem zordan követi a tettest. Artemisia… Fagyott jeges tekintetem az övét kutatja, visszaszívom az összes eddigi kikívánkozó ocsmányságot… szívom a fogam, visszaszívom a taknyom...undorító!
A húgom teste a földön hever. Alig egy méterre tőlem, de még sem moccanok. Félek a helyzettől. Megígértettem veled az istenit. Nem úgy volt, hogy együtt elmegyünk? Nem lehetsz halott! Te…nem. Nem… nem tudom elfogadni ezt itt. Ezt nem.
Bizonytalanság, kavargó érzelmek és az eddig mutatott nyugodtság és magabiztosság megtörni látszik… A halott lányról a tekintetem az idegen lényekre siklik… mennem kell. Harcolni. Védeni az ittenieket. Mégsem tudok egyelőre mást tenni, mert habár sejtem az okokat, nem akarok előre rohanni és máris kombinálni, semmi jó nem születne belőle. Meg ez is olyan dolog.. ami jóval mélyebben lapul, minthogy el lehessen ütni valami semleges válasszal. Kezem ökölbe szorul, veszek egy apró levegőt, majd a húgom testéhez lépek, fél térdre ereszkedem előtte, hogy ölembe vegyem…hogy még utoljára…. ám ennél tovább nem tudok semmiben sem jutni, valami teljes erejéből nekem csapódik és már repülök is. A földbe csapódba csúszok még pár métert húgommal a kezemben, majd felpillantva megnézem az elkövetőt… Egy lény… a testvéremet a földre helyezem… védelmi állást veszek fel…megint nincs időm semmire se…. még erre se…még arra se, hogy elbúcsúzzam. Nem fogadom el!
A karomat emelem, hogy letöröljem a ruhámba a könnyeimet. Aztán nekirontok a dögnek, pár pillanat után ez a fenevad átrepül az egész udvaron az egyik társának csapódva...ne packázz egy Maximoffal. Újra felkapom a húgomat, hogy egy távolabbi fa alá helyezzem biztonságba jéghideg testét. Visszajövök érted... azzal újra nekiindultam és elrohantam egy rózsaszín valamicsoda mellett.  Csak elmosolyodtam megszólalásán, majd utat törtem magam előtt, hogy Crysalia mellett álljak meg. Hogy a háta mögül érkező pokollényt odébb tessékeljem erőszakkal... majd újra tovább, előre... de ezúttal a Kapitányt kerestem... nem jutottam sokra, ezek a lények elárasztották a helyet és az egyiken visszacsapódtam... nem jutottam át rajta...seggre ültem egyből.
- Úgy utálom a hétfőket. - semmi gond nincs azzal, hogy milyen nap van éppenséggel... de a hétfőkön mindig befut a krakh. Ez is olyan...  
Jobb kezem ökölben és rá kell hogy jöjjek egy bizonyos dologra... te is így éreztél a halálom pillanatában? Feltápászkodom a földről, ellépek egy támadás elől, majd kisiklok a lény lábai között és útnak engedem magam... elrohanok egy katona mellett, akit épp akkor "zabál fel" egy ilyen... Még nagyobb léket váj a lelkembe.
El lehet ezeket intézni egyáltalán? Hogy küldhetnénk vissza őket oda, ahonnan jöttek? Végre a Kapitány közelében álltam meg, hogy hátvéd legyek, hogy segítsek, akármilyen tervet is forgat a fejében, azzal a nővel!


(//Ha valami nem oké, PM ér.)


Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

↷ i still believe in heroes

avatar
∆ Hozzászólások száma :
52
∆ Kor :
27
∆ Tartózkodási hely :
Xavier Intézet



Tárgy: Re: 8. felvonás - Védelmezők 1. Csüt. 29 Jún. 2017, 17:25



Védelmezők
8.Felvonás

Logan megjegyzése megmosolyogtat, bár nem tudom igaza is lenne, ha halotta volna… majd máskor. James szavait halva összébb szűkül a tekintetem. Elpillantok az ellenséges mozgolódás irányába, majd amikor a srác felajánlja a harcot, mi meg tűnjünk el… Logan tovább megy, én pár másodpercet még elidőzök a srác társaságában. Végül elsétálva mellette a vállára helyezem a kezem…. majd tovább futok, megtorpanok hirtelen és visszapillantok rá.
- James. - ha visszanéz, akkor láthatja a komoly tekintetem és a bólintásom… rá bízzuk őket, élje túl, ez az egy kérésem van. Ha vége ennek az egésznek…beszélnem kell vele… Logan után igyekszem, hamar beérem őket, nem nézek vissza… bízom a srácban, képes rá!
Kicsivel később bejutunk egy elzárt szobába, mindenki jól van…szemmel láthatóan…ám a Professzor rossz hírrel köszönt minket…
Tekintetem a halott lányra vonul és hátrébb sorolok kicsivel…  még ha halott ember is, akkor is rettegek tőle… olyan nyomasztó maga a jelenléte. Átgondolatlan tett volt, ösztönből jött, miközben ez az egy lépés sokkal több erőkifejtésbe került, mint normálisan kellett volna. Csak akkor emeltem a pillantásom a Professzorra, amikor a nevem ejtette ki, arra is csak egy heves bólintás volt a válasz. Greg után indultam, tekintetem a lány arcán volt… tényleg halott? Miért kellett meghalnia? Mit követett el önszántából, amiért ezt érdemelte? Az épület újból változásnak áll, hamarabb kiérünk az épületből... hamarabb, mint ahogy bejutottunk… Gregory, te ász vagy. Gondolom, ezt már rég tudod. A szavaira csak egy ühüm futja… tisztára elcseszték az udvart… még a szökőkutat is szétbarmolták. Meg a kosárpályát.
A tekintetek ránk szegeződnek, ahogy a társasághoz érünk, a lányt tartó férfi mellé sorolok be, pillantásom az érkező Artemisián legeltetem, közben a szavakat hallgatom, amiket a Professzor szaval. A nő fegyvert ragad és lő… összerezzenek a hangoktól. Most ezt tényleg… egy halottat még főbe is lő? Hogy van bármi joga ehhez? Ez annyira nem menő…ez már…. - Gyáva! - az indulat beszélt belőlem, erőteljesen dolgozott bennem. Le nem vettem róla a pillantásom, tekintetem gyűlöletben izzott. Felszínesen kezdtem el kapkodni a levegőt, egyre sűrűbben, egyre hevesebben. Hiába mantráztam magamban, minden nyugodtságra intő szót, elemi pánik kezdett felkúszni gerincem mentén.
Végül olyasmi történt, amire senki sem számított. Szörnyek jönnek fel a földből…ez nem az ő munkái, ugye? Ezt tuti nem Greg műveli, ő csak az élettelenekből képes… ezek démonok? Körülnézek…a haragom kissé elszállt, ahogy megjelentek ezek, majd a Professzor hangját is meghallom… tekintetem Gregory-n van, ahogy megindul intézkedni a gyepet összebaszókon. Életben van? A professzorra pillantottam… majd hátra arcot vettem és rohantam vissza az épületbe… életben van, életben! Nem tudom mi ez az egész, de ha ez egy terv egy részlete...akkor benne vagyok... a kinti Wandát kellett átadni, tehát azok akkor nem láthatják meg az élőt. Rendben, vágom én Professzor...a terv az egy terv, bármennyire is kacifántos. Azok kint holtan akarták látni. Aki irányítja őt, az minket akar holtan látni... szép az élet, nem?
Az épületből kisétáló ENSZ katonákra csak rárivallottam. Hiába emelte az egyikük a fegyverét... - Félre! - azzal mellettük be is rontottam az épületbe és a lányhoz igyekeztem… Logannel együtt. Visszapillantottam…ha bármi történne…. megteszem. Az egyetlent tettem, amit egész életemben: küzdöttem. Azért, hogy kibírjam, hogy ne hasadjak bele és ne hasaljak el. Mert élni fogunk. Csak ez számít. Hogy miért megyek a nő megmentésére? Félek tőle…sőt, kifejezetten rettegek…de mindenki megérdemli az életet. Nem halhat meg, főleg akkor nem, ha sokan szeretik őt és bíznak benne. Mert azok a Hősök ott kint…miatta vannak itt. Meg miattunk. Nem hagyhatom, hogy olyan történjen…amit még megbánhatunk. Ráadásul ha akkor nap engem Logan nem ment meg...talán én is vérengző "állatként" végzem...valamelyik fanatikus mellett. A félelmem ezért erőt ad. Sokszor eszembe fog jutni, sokszor fogom magam előtt látni, de nem fogom hagyni, hogy a démonom legyen. Az erősségemmé teszem. Most hogy még emlékszek is...mindenre, sokkal jobban érzem magam. Nem fogom hagyni, hogy újra elvegyék tőlem az emlékeimet. Mert az enyémek... Lefékezek a folyosón, bevárom az öregfiút…jobban járok, azt hiszem ha nem akarok kapni egy nyaklevest. Különben sem igazodok ki, a szagok összemosódnak, irányt se adnak... a folyosók meg mind egyformák... neki több tapasztalata van e téren... De van itt még valami...ismeretlen entitás... egy démon üvöltése...beleremeg az épület is... bannyek és még ez is... Tovább rohanok, ezúttal már Logan "irányítása" alatt.  


//Ha valami nem oké, szóljatok és javítok.//





Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

↷ i still believe in heroes

avatar
∆ Hozzászólások száma :
67



Tárgy: Re: 8. felvonás - Védelmezők 1. Vas. 02 Júl. 2017, 00:47

To: Kaland 8
Küzd, és átküzdi magát a katonákon, egészen Natasha közelébe jut, amikor Artemisia hangja csendül fel ismét, és Stevenek címzi szavai nagy részét, tudván ki a kapitány a társaságban és megáll ő is. Sokszoros a túlerő, ő is belátja, de nem hagyhatta hogy meginogjon eddig, ám így... Nem akarja ő sem Tasha halálát, vagy hogy baja essen, így hát megáll de szürkés pillantása barátjára siklik amikor megszólal, és hosszasan nézi őt, mintha gondolatban tudna hozzá szólni.
~ Miért Steve, miért adjuk fel? Nem akarok meghalni még, nem ameddig nem beszéltünk meg mindent!~
Elkeseredett sóhajjal ejti le kezéből a fegyvert amit a Pietro által összehordott kupacból vett fel. Nem igazán akarja elhinni ezt, amit a férfi mond, hogy nem kockáztatja hogy újra elveszítse a csapatát, és feszülten tűri hogy térdre kényszerítve megint hideg fémet kattintsanak rá. Körbe pillant, szinte mindenki letaglózva és lehajtott fejjel térdel, mint aki minden reményét vesztette. A fegyverropogásra odakapja a fejét, és szemében őszinte iszonyattal nézi ahogy Wanda meghal - mert nem tudja hogy másolat - és elfojt egy orosz szitkozódást, és feláll amikor leveszik a bilincset róla, és automatikusan Rogerhez megy és aztán amikor őt elvezeti Artemisia és eldördül a lövés, Natashához rohan, és nem érdekli kit kell félre löknie érte, és a közelben Clintet pillantja meg. Aztán valami....
...egészen mást is.
- Mi a jó... - fullad a mondandója orosz szitkozódásba, amikor ideges akkor előszeretettel szólal meg úgy, sokszor nem is veszi észre, mindig is jó érzéke volt a nyelvekhez, és neki nem tűnik gyakran fel, csak a furcsa tekintetek hogy nem értik a szavait. Elhűlve néz a megjelenő teremtményekre és nem biztos abban, hogy ezekkel egyszerű földiek felvehetik a harcot. Ahogy Steve visszakapja a pajzsát, ránéz igényli-e a társaságát, vagy maradjon inkább a nő mellett. Mint kiderült ők ketten remekül küzdenek párban, még Tony ellen is. Kérdőn néz rá.

What if... || With love <3
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

↷ i still believe in heroes

avatar
∆ Hozzászólások száma :
79
∆ Kor :
25
∆ Tartózkodási hely :
⇻ A sötétben bujdosva



Tárgy: Re: 8. felvonás - Védelmezők 1. Vas. 02 Júl. 2017, 11:23

Védelmezők;
8. felvonás
Fogalma sincs, mégis mit akar ebből kihozni, csak annyi tiszta előtte, hogy nem tartozik a többeikhez, ő egy erős kívülálló, ezért is könnyebb neki hátra maradni. Nem tervez őrültséget, nem fut bele a halálba, egyszerűen csak el akarja zárni az utat, amely arra vezet, amerre tartanak. Persze, biztos benne, hogy odalent is lesznek mocskok, de azzal már könnyedebben bánnak el, és nem lesz utánpótlása, ha rajta múlik. Ha nem lövik agyon, vagy csapják a betonba, akkor a terep tiszta lesz, és véghez vihetik azt, amit elterveztek. Nem avatták be, nem tárgyalta vele, miért rohannak, mi a cél, és nem is követelte. Itt a legfontosabb a túlélés, a menekülés és a biztonság. Minden már, csak sallang.
Örül, hogy nem kezdi el senki sem rángatni, vagy könyörgő szavakkal maguk után indítani. Így könnyebb. Ő a legutóbb is küzdött, és megkapta érte a jussát, reméli, hogy most kedvesebb lesz vele a sors, ha véget ér a dolog. Bármi jobb a múltnál. Egy hosszas levegővétellel erőltet magára nyugalmat, mint valami harcművész mestere, aki hosszas, és bonyolult küzdelemre készülne. Nem siránkozik, nem kesereg, hogy nem mehet védett helyre, egy csendes szobába, ahol meghúzhatja magát. Már nem. Eléggé felspannolta az, hogy idekint ütheti őket, mint a zsákot. Egy utolsó pillantás, egy félszeg vigyor az arcán a válasz rá. Minden rendben lesz, nem kell érte aggódni. Ha elmegy, akkor elmegy, de ott lesz az, hogy mennyit visz magával. Nincs sötét vágya, csak realitása. Egyelőre a folyosó csendes, de érkezhetnek még, érzi, hallja a parancsszavakat, azt, ahogy tárgyalják, merre tartottak, és siessenek. Ökleit kiropogtatva dől a falnak addig is, pihenve pár akkordot. Ha lenne nála egy szál cigaretta, még azt is megkezdené, mint a filmekben a hűsök, vagy épp a gonoszok, csak a hatás kedvéért. De csak nyelvét rágja, a rossz szokás, amelyről testvére próbálta leszoktatni, és most is biztosan mondaná. Azonban nem mondja többet, de a fájdalomnak nincs helye jelenleg, ennek nem. Megérkeznek, kiáltoznak, azonban ő, mint valami fenevad, nekik ront, és szorítja vissza őket, távol tartja a csapattól, akik elsiettek. Sikerülni fog, odaérnek, és ha végez, ő is követi őket. Ha. Nem szándékozik itt megrohadni, így minden erejét beleadja a küzdelembe. A képessége tombol, a csúcson van, és elégedettséggel tölti el, ahogy a válasz az ellenfél üvöltése. Pontosan, amit kért.

Kifulladva dől a falnak, miközben a csapat után haladt kicsit, beljebb. Még mindig tartja neki a frontot, még mindig hátvéd, és igazából fogalma sincs, hogy merre mehettek. Egy a hely kész labirintus, vagy épp börtön. Ennyi erővel ki is mehettek volna a szabadba, katona ott is van, meg talán rejtekhely is. Kinek mi. Az oldalát fogja, ahova egy nagyobb ütést, vagy rúgást, vagy isten tudja mit kapott be, és eléggé sajog. Nem adták könnyen magukat, de cseppet sem bánja, az unalmas küzdelem sosem jó. Ezek arra lettek kiképezve, hogy az olyanok ellen küzdjenek, mint ők. Erősnek kell lenniük, hogy mutánsok ellenfele lehessen, de sosem túl erősek. Szerencsére, nem kell sűrűn látnia őket, a csendes élete senkinek nem tűnt fel. Ezidáig. Most majd mindent fel fognak túrni. Újra halad előre, a pillanatnyi csendben, nem sietve. Nemigen számít semmire, akik erre voltak, már elintézte őket a másik csapat, mögötte pedig talán már senki sincs. Aztán mégis. Nem érzékeny a gonosz entitások érzékelésére, így elsőre nem tűnik fel neki, mi érkezik az alagsor „békéjébe”. De aztán amikor kiereszti hangját.. Ereiben szinte megfagy a vér, szívét mintha marokkal szorongatnák, és olyan páni félelem járja át, mintha pisztolyt fognának a fejéhez utolsó pillanatban. Megremegve, megtorpanva hallgatja, ahogy a sötét hang vissza-visszapattan a falakról, majd elvész. Azonban jön a többi. Lassan tekint hátra, és pillanatja meg a pokol legsötétebb teremtményét. Sosem látott ilyet, még holmi rajzon sem. Gyomra görcsbe rándul, lábaiból kiszáll egy pillanatra az erő, épp csak megrogy. És az a dög nem tűnik el, nem káprázat. És közeledik. Akar valamit. James nem hülye, ez nem ember, nem is egy… kutya. Nincs esélye ellene. Nincs, hacsak isteni sugallatként nem kap a kezébe egy Végzet Kardja nevű fegyvert. Vagy hogy volt abban a képregényben? Nem emlékszik, csak azt tudja, hogy erről tudniuk kell, ki kell jutniuk, mert nincs visszafele út. Rohanni kezd, és talán imát keres magában. Megnyílt a föld, eljött a pokol, és ő nem akar alászállni, hogy megnézze magának, tényleg kilenc körből áll-e.



 War pigs  | 702 szóban
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

Vendég
↷ i still believe in heroes


Vendég



Tárgy: Re: 8. felvonás - Védelmezők 1. Vas. 02 Júl. 2017, 13:49

Save you
- 8. felvonás -

A férfi előre verekedi magát, miközben az alagsorba tartanak. A meghökkenés, a gyerekek elsápadt arca, ahogy hőkölnek - mind-mind rossz érzést fektet el a férfi mellkasába, ezért előre tör. Attól tart, a Professzort találja majd rossz állapotban, és bizony ökölbe font kézfejei árulkodóak. Rögtön lemetszi a boszorka fejét, ha bármit elkövetett a férfi ellen. Mogorván lép be, majd kérdő ábrázattal szemléli a benn ácsorgókat. Charles megszólalására a Gregory karjaiban tartott lányra pillant, majd szemöldökei homloka közepéig futnak. Továbbra sem érti, mire a mélabú.
– Egy gonddal kevesebb. - von vállat flegmán, majd a Professzorhoz lép – Nem esett bajod? - nem törődök a lány halálával, különösen nem hatja meg. Igazából nem érez semmit. Azt gondolja, megérdemelte. Azok után, hogy kis híján belehalt a fájdalmaiba, hogy az adamantium felzabálta a testét, mert elvette tőle az öngyógyító képességét, nem fog tudni sajnálkozni miatta. Peckes félmosollyal lép a háttérbe, hogy engedje a Profnak, hogy irányítson kedvére. Csendes szemlélőként, talán túl mogorván is figyeli, ahogy a lányt felviszik. A gyerekek felé biccent, majd a sorzáró szerepét felvéve ballag mögöttük. Őszintén megmondaná, ha kérdezné bárki, hogy egyáltalán nem érdekli, hány szívet törnek majd össze odafenn. Ő inkább csak készenlétben áll, hogyha valamelyik úgy gondolja, hogy ők végeztek a kislánnyal, akkor védelmére keljen a Professzornak.
Kilépve megdöbben a látványon. A szupercsapat már a katonák kezén. Mély levegővel tölti fel tüdejét, kelletlenül morogva csóválja a fejét. Legszívesebben lekaszabolná a sötét hajú nővel együtt az egész bandát, de ehelyett csendesen meghúzva magát, lopva körbe-körbe tekint. Nézi, ahogy Gregory átadja a lányt, vagy legalábbis megmutatja. Fintorogva húzza fel az orrát. A drámai túlzás, inkább gyomorkavargató egy holttesttel így bánni. Le is hajtja a fejét, ám amint a fegyver elsül megdermedve néz a nőre. A férfi már feltűzi Artemisia fejét a középső karmára, de ahelyett, hogy megtenné csak elpillant a Professzorra. Hányingere van. Undorodik tőle. Mit tett ő a hazájáért? Az a szerencsétlen lány legalább megpróbálta a képességét jóra használni... És igen. Logannak bűntudata támad, ahogy belegondol mennyi áldozatot hozott Wanda. Nyelnie kell és fejet hajtania, enyhén elfordulnia.

Alig egyetlen nyugodt perc és a semmiből előbukkanó démonokra kapja tekintetét, teljes váza megfeszül. – Az meg mi a franc? - megdöbbent képpel fordul felé, majd hirtelen hátraarc, amikor az Intézményen belül is megjelenik egy ocsmány dög. Karmai elővillannak, a férfi felmordul. A Professzor ekkor hirtelen megszólal a fejében és Wandáról beszél. Hogy a lány él?! – Ugye most csak szórakozol velem?! - kiált rá a férfira, majd rögtön róla Mattet nézi, aki belelendül a javába. Farkas végig káromkodja azt a másodpercet, amíg a fiú után indul. Rosszallóan kapkod levegő után. Tekintete ide-oda jár. Úgy érzi, helyre hozhatja, amit fejben elkövetett, amit kimondott, amit érzett. Megmentheti a kislányt. Hiszen Wanda is csak egy gyermek még. Loganhez képest legalábbis az. A képességei nélkül pedig halálra van ítélve egy ilyen helyzetben. – A rohadt életbe... - térdei emelkednek, miközben szalad. Képtelen másra koncentrálni. Nem tudja, mit hagy maga mögött. Olyan tempóban rohan, amennyire csak telik tőle. Megpróbál nem lemaradni Matt mögött. Ha valaki utána akarna lőni, Logan gondolkodás nélkül leszabja a karját. Amint a fiú bevárja, beérve őt, annak vállára paskol finoman egy erőltetett, gondterhelt mosollyal. James nem fél Wandától. Tudja, hogy képességek nélkül ártalmatlan. Épp olyan elveszett, mint Marie volt. Vagy, mint Matt. Segítségre van szüksége. Talán éppen arra, hogy leváljon a bosszúállós bandáról és olyan közegbe kerüljön, ahol kimerítheti a képességeit. És az éppen a körülöttük leomló falak között történhetne meg.
Rengeteg fal omlik rájuk közben és a férfi vállai véresre kopnak alattuk. Morog, zilál. Úgy rohan, mintha legalábbis az élete múlna rajta. És talán így is van. Valamiért, látva Mattet, hogyan siet bele a teremtmény fészkébe a lányért, úgy érzi neki is így kell tennie. Meg aztán, tudja ő, hogy nem egy tiszta előéletű. Hogyan is hibáztathatná a lányt? Mogorván siet befelé. A füstös lény miatt sötét van és forróság. Bízik abban Hank és a másik csapat már kijutott. Ahol kell, tereli Mattet, vagy előre engedi, ahol olyan, ő lép előre. Az alagsorban az ajtó már a felismerhetetlenségig elolvadt. Wandát ott találják benne. Logan megtorpan az ajtóban, karmait eldugja, karjait tenyérrel felfelé a lány felé tartja. – Ha makacskodsz, esküszöm leütlek a francba... - motyogja halkan, félmosollyal arcán, majd közelebb araszol hozzá. Dühödten rázza a fejét, majd mit sem finomkodva a lány alá nyúl és a karjába ragadja. A fémvár erős, így a tartása elég szoros. – Maradj mellettem kislány. - motyogja, majd Mattre pillant, mintha megerősítést várna. Bízik benne, hogy Matt szemeiben egyetértést lát és talán - büszkeséget is, amiért meggondolta magát Wandával kapcsolatban. Ujjai ráfeszülnek a lány combjára és karjára. Pihe könnyű a törékeny alkat. Logan szeme sarkából látja, hogy a nyakán, karján, lábain - hol fedetlen bőre - földöntúli fegyverek lenyomatai villannak meg. A vén szíve megnyekken mellkasában. Dühödt és bűntudatot érez. – Nem vihetjük előre, ott vannak a kicseszett katonák! - motyogja Mattnek, majd Wandával a karjában, a befelé nyíló járattal ellentétes irányba indul meg – Menj vissza a többiekhez... - beszél válla fölött Matthez, persze nem tartja kizártnak, hogy süket fülekre talál. A démoni teremtmény lába éppen közöttük suhan el. Logan aggódva figyeli a fiút, hogy jól van e. Szerencsére a teremtmény nem velük, hanem a csoporttal foglalkozik. Könnyen kijuthatnak. Akár Mattel, akár nélküle. Minden rájuk omló darabnál, védelmezően húzódik Wanda fölé, ha kell térdre ereszkedve, ha kell csak megfordulva tengelye körül.
Megmakacsolva magát rohanni kezd kifelé, ha kell a vállaival töri ki a falakat. Ha kell, addig szalad, amíg az Intézet háta mögötti gyepen nem kötnek ki. – Semmi baj... - motyogja, bár kérdéses, hogy igazából kinek, Wandát nem rakja le a kezéből. Úgy fogja, mintha már hozzátartozna a gyermek. Léptei csak akkor lassulnak, amikor már úgy gondolja kellő távolságba ért a lánnyal. Nem számít rá, hogy egy katona meglátja őket. Arra sem, hogy a vállába fúródik egy lövedék. Vagy, hogy kiejti a lányt a kezéből és rázuhan. Nem gondol rá, hogy egy ilyen túlvilági küzdelem során majd bárkinek még gondot okozhat az, hogy Wanda él-e. Tekintve, hogy nincs túlzottan jó kedve, sem ereje, miért is kell még mindig vele foglalkozni? – Hogy baszódnál meg... - húzza vissza a karjait a lány alakja körül és felegyenesedve neki rohan a katonának. Talán szerencsés, hogy nem látja senki, hogyan csinál bíbor szökőkutat a férfiból Farkas, de megteszi. Egyrészt, ne legyen szemtanú. Másrészt, hagyják már a francba!  
Visszarohan a lányhoz, majd bárhogyan is - bármilyen helyzetben találja is, visszakapja a karjába. Ha úgy alakul, hogy a saját lábán járna, akkor a csuklójára mar és vonni kezdi magával. – A Professzornak van egy terve... - morogja, miközben már átrohan vele (velük?) árkon-bokron, össze-vissza karistolva magukat – ... nem láthatnak meg. - kiérve a birtok peremére Logan elszörnyed. Rengeteg démoni teremtés bukkan fel. Aggodalmas pillantást vett a lányra (és Mattre?), majd vesz egy mély levegőt. Kifacsarja a szívét a gondolat, hogy magára hagyta a többieket egy ilyen helyzetben, de tudja, hogy ami igazán fontos, az majd csak ezután érkezik.
– Elhúzunk a francba. - mondja rekedtes hangon, majd az egyetlen épp járművet - amit talál, bárhol - feltöri. Wandát hátra igazítja, finoman, de iparkodva. (Ha Matt jön, övé az anyósülés.) Logan a vezető szerepét tölti be, igazítva a tükrein a lányra. – Vigyázok rád, már csak azért is... - zúg fel a gép motorja – ...mert tudom, milyen állatnak lenni. - pillant a visszapillantóba, majd előre és elhajt vele. Szlalomozva a füstölgő állatok között. Minél messzebbre, hacsak teheti.

X-Men ▲ Ha nem jó, pm! made by
Vissza az elejére Go down

↷ i still believe in heroes

avatar
∆ Hozzászólások száma :
451
∆ Tartózkodási hely :
⚛ actually in London ⚛



Tárgy: Re: 8. felvonás - Védelmezők 1. Vas. 02 Júl. 2017, 14:39



Védelmezõk
8. felvonás
_________________________
A kis ember brooklynból ott áll és éppen bilincsbe veri a Kapitányt. Steve látja őt, mégsem érzi a kellő erőt, hogy neki lendüljön és újabb csatározásba kezdjen. A csillag, ami mellkasán ott feszül és a csapatát jelenti sokkal értékesebb már annál, amit egykor jelentett. A szabadság, mint olyan alá merült szívében és felváltotta valami más. Azok, akiknek szemében csalódást és fájdalmat lát. Azok, akik Őt jelentik. A csapata. Clintet nézi, hogyan áll mellé. Pietrora tekint. Bocsánatkérően, de közben mosollyal arcán. Halovány mosollyal. Képtelen többé pajzsot, vagy öklöt mozdítani ellenük. Lemondani bármelyikőjükről. Elég volt.
Steve éppen felkészül rá, hogy elvigyék. Figyeli a mellette elhaladó nőt, de akkor tekintete megakad az érkező csapaton. Kékjei rögtön meglelik az idegen férfi karjában tartott lányt, és ha nem fognák felkarjainál, valószínűleg összezuhanna.
- Nem, nem, nem... - hebeg-habog össze-vissza, ahogy a sápadt, élettelen testet figyeli. Egyszerűen nem érti a hangokat. Elsiklanak körülötte. Nem hallja meg Artemisia fegyverének elsülését. Nem hallja a Professzor szavait. Kizuhan önmagából és valahol karjaiba fogja a törékeny leányzót, akiért küzdött, akit saját húgaként szeretett az utóbbi időszakban. Nyelnie kell. Erőtlenül rogynak térdei. Képtelen felfogni, amit lát. Olyan ez, mintha láthatatlan karokkal belemarnának mellkasába és kivájnák a szívét. Szemeiben fellobban a szikra. Úgy tekint a Professzorra, a mutánsok mindegyikére. Haraggal, gyűlölettel. Nem hisz benne, hogy Wanda feladta, mert az a lány soha nem adná fel Pietrot. Ő tudja, őt nem tévesztik meg. Kezei ökölbe szorulnak. Vágyat érez rá, hogy a Professzort kiráncigálja a székéből és agyon verje, úgy méltán millió darabra, arról nem is beszélve, hogy Artemisiával mit tenne. Lángol aurája. Az izzó, kék haragtól. Bánja, hogy felbukkant. Igen, Steve Rogers most először bánja, hogy ezeknek az embereknek a segítségére sietett. Egyszer már átélte. Egyszer már elvesztette a lányt. És most megint. Rogers belátó. Neki nem fogja senki megmagyarázni, hogy nincs a nyamvadt mutánsaik között egyetlen olyan sem, aki képes gyógyítani. Biztos benne, hogy meggyilkolták őt. És ez, főben járó bűn a szemében. Ő is dönthetne megannyi mutáns fölött, akik károkat okoztak közülük. Mégsem tenné meg. Tette volna. Mindeddig. A Kapitány arca eltorzul. Hideg, gyilkos pillantással néz rájuk... Fintorral. Ha a Professzor belepillant a férfi fejébe, akkor láthatja, hogy ettől a perctől kezdve rá nem számíthatnak többé. Soha többé.

A bilincset leveszik róla. Ám nem kifejezetten mozdul meg. Mire talán megtehetné, újabb teremtmények masíroznak a talajból. A férfi meghökken, de erőtlenül nézelődik. Olyanná válik, mint egy gyermekét veszített apa... Addig nem mozdul, amíg Artemisia vonni nem kezdi. Céltalanul. Élettelenül bolyong mögötte, hagyva, hogy irányítsa őt. Sem a katonákra, sem a ládára nem reagál különösebben. A pajzs megpillantások ajkai elnyílnak, majd nevetni kezd. Hűvös nevetéssel és megcsóválja a fejét. - Elmehet a pokolba... - megrázza a fejét és elhátrál, majd mutatóujjával a láda felé int - Az nem a magáé... - mosolyogva, hűvös derűvel fordul el tőle - Remélem a katonái ettől megóvják majd. Mert én nem fogom. - biccent felé, majd belerúg a ládába, hogy vissza essen a nő elé és elfordulva tőle futni kezd. Nem az Intézetben virgonckodó démon felé. Ó, örömmel tekint rá. Legfőképpen arra, amelyik ott rombol...

Nem hatja meg, hogy gyerekek sikoltoznak. Sem a menekülő katonák. Még az sem, hogy a füstös lény a szájába kapja őket. Egyszerűen nem. Pietro a környezetébe ólálkodik. Rátekint a fiúra, hasonlóan nedves, ázott szemekkel figyeli őt. És ez az a pillanat, amikor Steve eldönti, hogy megküzd a lényekkel. A fiú miatt. A kék csoda miatt. Aki most veszítette el a testvérét. Belereped a szíve, ha arra gondol, hogy akár Clint, akár Bucky, akár ő, maga Pietro, vagy Natasha is kaphattak volna golyót... Bár küzdelembe kel és megpróbálja védeni őket, nem foglalkozik azzal, amelyik a mutánsokat fenyegeti. A legkevésbé sem.
- Buck! - kiált oda a barátjának, majd a férfi közelébe siet - Próbáljunk meg együtt maradni. - tekint Natashára, majd Pietrora. Kékjei Clintet is kutatják. Szeretné egyben tartani a csapatot, persze ehhez, rájuk is szükség lesz. A forró teremtmények ellen nem biztos, hogy sok esélyük van puszta kézzel, így Steve felkapkodja a leejtett fegyvereket és adagolni kezdi azoknak, akik elfogadják tőle őket. Ha talál, akkor erősebb lövedékeket, gránátokat is bevet.
- Valahogy el kellene érnünk Pénteket, hogy küldje ide a Vaslégiót! Azt hiszem, talán van esélyünk... vagy lenne rá. Natasha! Megtudod csinálni? - kérdez bocsánatkérő arccal, hiszen a nő megsérült, miközben lőni kezd, ha olyan és behátrál a saját kis csoportjába, a csapata körébe. Ha bármelyikőjük veszélybe kerülne, Steve rögtön ugrik, hogy védelmezze őket.





_______________________________


Ha nem jó, szóljatok rám! (: -
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

Vendég
↷ i still believe in heroes


Vendég



Tárgy: Re: 8. felvonás - Védelmezők 1. Vas. 02 Júl. 2017, 14:44




Védelmezők 1.
8. felvonás
A gyerekek… első sorban a gyerekekért rohan. Az épületbe kell vinni őket, minél többet. Zsongott a feje az érzelemtől, melyet érzett, hallott, látott. A telepataságnak megvannak a maga előnyei is, ahogy a hátrányai is… és a fejfájás nem múlt el. – Gyerünk! – rántott magával egy kislányt és a katonát pedig ellökte egy szemvillanás alatt. Mint aktív x-man tag, mindig készen állt bármilyen támadásra, de mintha ez…  nem volt ideje mindenhova figyelnie. Mikor megvolt mindenki, máris az épületbe noszogatta be őket, ahol viszont Charles-szal találták szembe magukat. Még két gyereket szedett össze, úgy tűnt, a többiek már bementek, messze volt az ajtótól, mikor meglátta a kezek között Wanda testét. Nem lehet,h iszen… elsápadt. Annyira nem ismerte a lányt, de valamiért mégis sajnálta, hiszen akkora erő birtokosa volt, akit csak meg kellett volna zabolázni, és nagyszerű… látni akarta, hogy halt meg, de mikor a gondolatok közé férkőzött be, jól olvasta ki Gregorynak az ötletét, és csak egy megkönnyebbült sóhaj bukott ki belőle. Egy gonddal kevesebb…
Az események ezek után felgyorsultak, A Fekete Özvegyet meglőtték, Wandának a holttestét is meglőtte Artemisia, és elszabadult a pokol… gyors volt, és amik jöttek még annyira sem emberiek, mint a kree katonák. Óriásiak, állatszerű, gőzölgő, vicsorgó szörnyetegek. Sok mindent látott életében már, de ettől kirázta a hideg. Honnan jöttek? Mik lehetnek a gyengepontjaik? Mert az azonnal leesett, hogy a céljuk a gyilkolás, minél több embert megölni. Körbetekintve nem egységesen jöttek a démonok, hanem mintha teleportáltak volna, legfőképp, ahol sok ember van… jajj ne, a gyerekek! Akiket beküldött az épületbe. Telepatikusan máris kersni kezdi őket, megtalálja Hank mellett a csoportot és egy gomolygó elmét, amiből csak árad a gyilkolási ösztön. Semmilyen ép gondolat, csak a vágy, hogy vért és halált lásson. Mik ezek az ocsmány szörnyetegek. Valahol ismerős elmét is érzett. Nathan? biztos? de nem tudott rá figyelni, ahogy tovább suhantak gondolatai. De érezte... mit keres itt...?
~ Hank, lejövök~ küldte a férfinak, és máris az épület irányába rohant. Alig ért be az ajtó, mikor valaki olyan erővel rontott neki, hogy nekivágódott a falnak. Nyekkent, bizsergett az oldala az ütéstől, ami egy újabb démontól  származott. Úgy tűnik, rendelkeznek valamennyi intelligenciával, hogy a lelkeket összeszedjék. De Jean csak hozzá vágott egy asztalt, ami ripityává tört és következő pillanatban a gondolatait lefagyasztva megdermesztette az idegen lényt, majd addig feszült ellen, míg ki nem törte a nyakát. Nem, nem szeretett ölni… csak akkor folyamodott hozzá, ha nem volt más választás. Mégis, a tanári karból ő volt az egyike azoknak, akiknek kezéhez sok vér tapadt. A legtöbbje nem is tudatos volt, mikor épp a Főnix kedvet érzett hozzá, de volt, amit saját kézzel oldott meg. Sosem volt erre büszke, sosem mesélt róla senkinek. Ez olyan titok, ami majd vele süllyed el, ha meghal.
Lefutott a lépcsőkön, és berontott az alagsorba, ahol Hank már kék formában rávetette magát a démonra. A gyerekcsapat két sarokba oszlott meg, de mintha nem is lett volna teljes már a létzsám.... – Gyerekek – próbált magára egy mosolyt erőltetni még ebben a helyzetben is, hiszen nyugtatni kell. – Nincs semmi baj, gyertek kifelé. Nem fog semmi történni. Csak gyertek, vigyázni fogok rátok – a nagyobbak azonnal is jöttek, de a kisebbek szemében csak rémület látszott. Empátiával kezdett rájuk hatást gyakorolni, míg Hank rá nem zuhant. Elvágódva lökte le magáról a nehéz testet, ami több sebből vérzett már. – Hank, Hank! – hajolt a férfihoz, aki kezdett magához térni, de tekintete bágyatag maradt. De nem volt idő erre, hiszen a démon máris egy gyerek után vetette magát. Telekinetikus mozdulattal lökte arrébb. – Vidd ki innen őket! De maradjatok az épületbe, mert az udvaron elszabadult a Pokol. – próbált gondolkodni, hogy lehetne biztonságosan evakuálni a gyerekeket. És újabb mozdulattal lökte el a rohanó szörnyet, aki mindig kinézett magának egy áldozatot. Az hogy Jeant nem tekintette annak, megnehezítette a nő dolgát, mert valahogy el kellett vonnia a figyelmét a diákokról, akik a lépcső felé indultak. Kell még valaki, aki használható. Hank biztos nem, már sérült ahhoz, amint telepatikusan keresni kezdett valakit, máris lassult reakció ideje, így majdnem elkapta egy kisfiú kezét, aki élesen felsikított félelmében. Felszisszent Jean. – Fuss – noszogatta a fiút és lefeszítette a démon álkapcsát karjáról. Szép fogsor rajzolódott ki alkarján, amiből máris kibugyogott a vér. Oh, így állunk – nézett farkasszemet a démonnal és újra és újra a falnak lökte egyre nagyobb erővel, hogy semmiképp se menjen Hankék után.


- - megjegyzés: 790 szó || remélem megfelelő Smile ha nem, pm s bocsánat, hogy az előző körből kimaradtam || music - -


A hozzászólást Jean Grey összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Vas. 02 Júl. 2017, 15:17-kor.
Vissza az elejére Go down

↷ i still believe in heroes

avatar
∆ Hozzászólások száma :
13



Tárgy: Re: 8. felvonás - Védelmezők 1. Vas. 02 Júl. 2017, 15:15

8. felvonás – Védelmezők 1.

Holy shit!
Artemisia úgy tűnik, nem könnyen kezeli a helyzeteket, mire a fegyvert emeli, addigra Neena már elhajolt, de 200 méteres távolságba nehezen céloz pontosan, főképp, hogy ilyen jó kis helyen van. De főőő a biztonság. Már majdnem folytatta volna, mikor bizsergés futott végig gerince mentén. Oh, hogy az a… sosem szerette, mikor kérdés nélkül másztak a fejébe. Senkinek semmi köze a gondolataihoz, pláne hogy turkáljanak benne. Még ha az Charles is… meghallotta a lágy suttogást, ami mintha agyának középpontjából szólt volna. Sóhajtott egyet fásultan, pedig lett volna még ötlete. De… tisztelte, becsülte a Professzort, és csak bólintással reagált, még ha a férfi nem is láthatta ezt. Jól van, legyen ennyi… egyelőre. A puskán át figyelte az eseményeket, a látcsövén keresztül tökéletesen lehetett mindent látni, hogy a kriptaszökevény Artemisia belelő az amúgy is halott Wandába. Hogy ne sülne le a bőr a képéről. Nem éppen kedvelte a fekektét, és jól el tudta képzelni, ahogy két akkora ütést ver be neki, hogy még az állkapcsa is eltörik. Az megnyugtatná, jól esne… A Maximoff lány… nem találkozott vele, de kellő mennyiségű információt hallott már róla, nem csak az ENSZ akarta holtan látni…
És itt az események akár el is ülhettek volna, hiszen a kree katonák meghaltak, Steve-ék foglyok, a mutánsok pedig kihozták a lány holttesttét. Mindenki vonulhatott volna saját feladatára. És boldogan élnek, míg meg nem halnak… aha, aha. A felsőbb hatalom, vagy a Sors, vagy a véletlenek nem így akarták. Adjunk még a szerencsétlen földnek egy szörnyike inváziót, akik olyan rusnyák, hogy évekig tartó rémálmokat okoznak, és valamiért szeretik az emberek lelkeit megenni… honnan az istenből szalasztották ezeket? És miért? Nem volt elég?! Hazamehetett volna és egy kellemes kávé társaságában megnézne egy filmet, vagy készítene valami jelentést, úgyis annyi papír áll az asztalán… de nem! Nehogy már!
A morgás háta mögül is feltört, és máris fordult, ahogy egy egész tárat lőjön bele a nagy szörnyetegbe, aki vicsorogva közeledett. Úgy tűnik, nem elég hatásos a lőfegyver, több kell, mint egy embernek, de mikor homlokon lőtte, a lény ki is dőlt. Oh, legalább ez valami. Máris leugrott a kis bázisról megragadva fegyvert a lelőtt ENSz katonától, de ahogy térült-fordult nem egy ilyen izét látott meg, akiktől az ember hátán égnek áll a szőr.
Nem kellett mondani, hogy mit kell tennie, azonnal támadásokba lendült, hogy nála legyen a kezdeti előny és az a pár másodpercnyi gyorsaság. Nem mintha ezek a démonok olyan lassúak lettek volna, olyan hasba vágás érte, amitől métereket repült.
- Oh… nem tudtam, hogy ennyire durván szereted – támaszkodott fel, majd talpra is lökte magát, de mintha szervei mozdultak volna, kissé sajgott a gyomra. Jajj, csak ne hányjak. Túl finom volt a reggeli ehhez! Az eddigi rutin technikái nem voltak elegendők, ezek a mocskos szörnyek erősebbek és gyorsabbak voltak valamennyivel, hogy méltó ellenfeleket találjon magának. Micsoda szép délután, és el kell rontani az ilyen förmedvényekkel. Neki elég lettek volna a kék bőrűek, de nem mintha panaszkodna, ohhh, semmiképp sem. Legalább nem unatkozik.
Kéne valami látványos pusztítás, és valami terv, mert így elég gyatrák az esélyeik, hogy mindenki saját terv szerint küzd, ha mondjuk egy körbe tudnának jó párat vonszolni, és azt valahogy robbantani, vagy akármi… hirtelen hiányolta Wadet, oh ki fog akadni a piros gatyás, hogy nem volt meghívva erre a bulira. De majd ő elmeséli, hogy mekkora is volt. Magában elmosolyodott, miközben kitért egy csapás elől. Huh, ez meleg helyzet volt, jobb lesz koncentrálni, mielőtt… nem fejezte be, mert máris métereket esett hátra egyenesen valakinek. – Oh, ezerbocs – nyögütt fel, ahogy tapogatta oldalát és nézett a srácra akit fellökött törökülésből. – Oh, mutáns társ…. mi a képességed? – cserélt tárat és azonnal belelőtte abba a démonba, aki még ekkorát ütött rá. – Bocs, tényleg, csak… figyelmetlen voltam…


zene | remélem jó , ha nem, csak pm | 722 |

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

↷ i still believe in heroes

avatar
∆ Hozzászólások száma :
33



Tárgy: Re: 8. felvonás - Védelmezők 1. Vas. 02 Júl. 2017, 15:41

Védelmezők

valami apró szöveg
Van, amikor úgy kell dönteni, hogy feladjuk magunkat, még akkor is, ha úgy érzed elevenen megnyúznak, és nem tehetsz ellene semmit. Ez a helyzet is pont ilyen volt. De ebben a helyzetben ez volt a helyes döntés, ez a családom, a csapat nélkül már rég elhullottam volna. Hiába akarom azt mutatni, hogy nem számítanak nekem, viszont ez még önámításnak is rossz lenne. Nélkülük egy igazi senki lennék. Nem is kívánok többet ellenük harcolni, elég volt egyszer.
Amit viszont látok azt nem akarom elhinni. Wanda! Nem, ez képtelenség, ő nem halhatott meg. Ez csak egy trükk. Egy bóvli bűvésztrükk, amit nem fog elhinni, hiába látja. Ezért kellett visszajönnöm? Hogy megöljenek egy olyan lányt, aki a legcsodálatosabb teremtés volt ezen az átkozott bolygón? Mert mondhat bárki bármit, számomra ezt jelentette.



- Átkozott, rohadékok. – szűröm a fogaim között sziszegve. Elborult az elmém, legszívesebben az ENSZ katonáit is lemészárolnám mind egy szálig, és nem érdekelne, hogy mit kapnék érte. Megérdemelnék. A nő is. Az arrogáns arcába oly szívesen beleütnék, csakhogy egy kis értelmet szerezzen, és leessen a magas lovára.
De előbb muszáj Natashát rendbe hozni, legalább annyira, hogy használni tudja a karját.
- Gyere Tasha, a Kapitánynak igaza van együtt kell maradnunk. – nyújtja a karját a nő felé, és reméli, hogy az el is fogadja. Csapatban sokkal erősebbek ezek ellen a lények ellen.
- Rogers! Hatástalan az emberi fegyver ezekre a valamikre! – kiabálom oda a társamnak, mert a nyilaimat is egy az egybe nyelik el. Tűzzel ellen tűz, azt mondják, de most hatástalannak bizonyul. Viszont talána víz lelassíthatja őket. Miért nem jutott eszembe hamarabb.
- Vízre van szükségünk! Lehet, hogy hülyeséget mondok, és belehalunk, de talán egy kicsit lassulnának tőle. - remélem valaki hallotta is a sületlenségemet, mert éppen egy kisgyereket mentek meg az egyik tüzesblökitől. Hű az anyját, de forró a lehelete!


zene | Ha valami nem jó sikoltsatok |

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

↷ i still believe in heroes

avatar
∆ Hozzászólások száma :
442
∆ Tartózkodási hely :
Asgard



Tárgy: Re: 8. felvonás - Védelmezők 1. Vas. 02 Júl. 2017, 17:16

Védelmezõk
8. felvonás

Hiába igyekszik a tőle telhető legésszerűbb tervvel elődrukkolni, a Professzor nem hajlandó rá, hogy rábólintson. Kizárja őt. A háttérbe olvad. Érthető okokból nem része többé a pillanatnak. Az ágyról ugyan lemászik, nem csinál semmit. Ácsorog és nézi őket. Figyeli, ahogyan az érkezők örömükben, megkönnyebbülésükben felnyögnek. A szőrös férfi, aki a Professzorhoz lép még szavakba is önti, mennyire jó, hogy nincs többé. Ezzel nem tud vitába szállni. Xavier még egy utolsó pillantást intéz felé, mielőtt magára hagynák. Nyelnie kell. Nedvesítenie kiszáradt torkán, mielőtt a szoba egyik falának támaszkodva, lecsúszik ott és a földre kucorodik. Szeretne szólni Pietronak, a testvérének, a mindenének, hogy jól van, hogy az ott nem Ő, de nincs képessége rá, hogy megtegye. Bele sem mer gondolni, mit érez majd a fivére, ha megtudja...

... Állát a felhúzott térdei közé csúsztatva várakozik. Valamire, bármire. Türelmetlenül zongoráznak ujjai vádliján, fel, fel egészen a térdéig. Lábujjai mocorognak. Kinyújtja egyik karját, hogy köröket fessen a levegőbe, de nem érkezik meg a bíbor színjáték. Ez is csak azt bizonyítja, hogy valóban nincs meg benne az erő, hogy uralja a vöröset. Gyenge, fáradt. Egyfolytában azokra gondol, akiket a Titán befolyása alatt lemészárolt. Megküzd minden áldozatának emlékével és egészen addig ez le is foglalja, amíg az épület falai porlani kezdenek. Felkapja fejét és elnyílt ajkakkal figyeli, hogyan szakad be a plafon pontról-pontra. Nem mozdul. Nincs miért mozdulnia. Bár tart tőle, hogy a mutánsok döntöttek úgy, hogy vele ilyen módon végeznek, nincs meg a fizikai ereje sem, hogy védekezzen egy szoba ellen. Ha pedig a katonaság bombázná le az épületet, akkor önmagáért beszél, hogy senki nem fogja kockáztatni az életét miatta. És, mikor már feladná a reményt, az ajtaja olvadni kezd. Fejét oda kapva, próbálja kivenni, hogy annak túloldalán mi lehet az a hatalmas lény, ami megmozdulva égeti a falakat, a lány mégsem moccan.
Egészen addig csak szoborszerűen ücsörög, amíg az ajtó folyékonnyá dermedt vázán átlép a szőrös férfi. Wanda szabályosan reszketni kezd. Attól tart a Titán az, és azért jön a férfi, hogy átadja. Sápadtan, kérdőn néz rá és a mellette érkező fiatalabbra. Íriszei ide-oda ugrálnak rajtuk. Nincs joga hozzá, ez így van, de inkább lövetné le magát a katonákkal, minthogy Thanosé legyen újra. A férfi védelmező tartására kissé lecsillapodik, úgy véli, ha Logan bántani akarná, valószínűleg a karmai nem tűnnének el. Megnémulva bólogat, közben félénk pillantással figyeli, hogy a férfi közelebb húzódik hozzá és a karjaiba kapja. Kezeit mellkasa előtt tartva, pironkodva néz fel a férfira, aki újra megszólal. Az újabb szavak már sokkal kedvezőbbek, több nyugalmat hoznak Wanda darabokra tört szívére. - Jó... - suttog halkan, fejét beletemetve a férfi mellkasába. Érzi, hogy a férfinak sokkal erősebb a tartása és keményebb a karja, mint más embereké. Biztos benne, hogy azok a karmok, amik kézfejéből bukkannak elő, azok az egész testét átfogják. Kifelé menet, felbátorodik annyira, hogy lehunyja a szemeit és teljes lényét átengedje a férfinak. Hallja, hogy a férfinak nem áll szándékában Pietrohoz vinni őt, de úgy érzi, ebbe most nem szólhat bele. Némán bújja a feszes vázat és csak lopva-lopva pillant fel, ha csendesebb a tér körülöttük. Érte jöttek. Mindketten érte jöttek... Annak ellenére, amit tett, a forró légkör, és az omladozó falak közé jöttek érte. Wanda csendesen bújik, és próbál minél kisebb lenni Logan kezeiben. Ahogy haladnak és rájuk omlik egy-egy fal, úgy felszisszen, vagy nyögdécsel. Legfőképpen akkor, amikor Logant érik a nagyobb ütések. Tart tőle, hogy komolyabban megsérül. Szeretne segíteni, de nem tud... Érzi, amikor a férfi lelassul vele és a szabad levegő átjárja tüdejét. Felsóhajt, mélyen magába szívja a szabadságuk. Felpillant lopva, hogy lássa, nem képzelődik. Akkor súgja azt a két szót a férfi, amivel megsimogatja a lány lelkét. A férfi koravén arcát fürkészi, mosollyal arcán. Halovány, gyönge mosollyal.
És akkor hirtelen lövés hangja dörren mögöttük. Megnyekken a férfi, őt pedig leejti a fűbe. A nehéz súlyával rázuhan, Wanda némán felnyög. Szemeit lehunyja, hogy ijedtében, vagy a súly miatt, nem tudná megmondani senki sem. - Ne... - nyögi halkan, kezeivel a férfi alakját kutatva. Keresi, hogy él-e, hogy jól van-e, hogy minden rendben van-e és hogy talpra tudnak-e állni. Együtt. Még egy picit. És ahogy törzsét megemeli a férfi súlya alatt, látja a fegyvert fogó katonát. - Kérem, ne... - sikoltja a lány, félve tőle, hogy a férfinak baja esik, de mintha meg sem kottyant volna a lövés ereje, felugrik és elrohan tőle. Wanda lendületből utána nyúl. Ám ujjai a levegőbe kapnak Logan láthatatlan csíkja után. Megdermedve figyeli, hogy a férfi hogyan lyukasztgatja ki a katonát. Megdöbben, talán meg is rémül a szőrös férfi erejétől, de közben hálás is. Leengedi karját és esetlenül felegyenesedik. Szemei ázottak. Az épületre terelődik tekintete. Pietro után sír... Akkor lép ismét elé Logan, akire szemei vontatottan érkeznek csak és erőtlenül pillant végig rajta, hogy megbizonyosodhasson, nem esett baja. Kezeit úgy nyújtja, hogy azokkal kéri Logant, vegye vissza a karjaiba. Gyenge. Inkább lelkileg nem kész rá, hogy Pietrotól messzire kerüljön. - Kérlek. - halkan susogja, a férfi karjaiba helyezkedve átöleli annak nyakát és hallgatja, mikor beszél. Megérti, amit mond. Tudja, hogy Thanossal akarnak leszámolni, és hogy ehhez idő és távollét szükséges, de a szíve felrobban a bánattól és a bűntudattól. Amint túljutnak a Birtok erdősebb részén, jól láthatóvá válik, hogy a távolban is több ilyen teremtmény éledezik és öl, nem csak a hátuk mögött. A férfi aggodalmas pillantására felsóhajt némán, lemondóan hajtva fejét annak mellkasába.
Engedelmesen, hagyva, hogy a férfi igazgassa beül a hátulra és ott szinte élettelenül pillant a Birtok irányába. Ajkai elnyílnak, közreeső keze az ablak üvegre vándorol. Némán Pietro nevét susogja. Szemeiből könnyek pottyannak ölére. Vontatottan fordul előre, - ha velük tart Matt, rápillant - majd Loganre néz. A férfi szavait meghallva elmosolyodik. Finom, apró, élettelen mosoly, de az. - Ha itt lesz, itt kell lennünk... - halkan ejti ki a szavakat, de bízik abban, meghallják. Nem kell kimondania, hogy kire gondol. Mindannyian tudják. A Professzornak igaza van. Wanda tartozik annyival, hogyha eljön, itt legyen és minden erejével küzdjön ellene. Mellettük.


alive || ha valami nem okés..! : ) || ©
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

↷ i still believe in heroes

avatar
∆ Hozzászólások száma :
325
∆ Kor :
99
∆ Tartózkodási hely :
Staff rezidencia



Tárgy: Re: 8. felvonás - Védelmezők 1. Hétf. 03 Júl. 2017, 00:46

•• Védelmezõk 1. ••

Live like legends.




• Matt, miután megbizonyosodik róla, hogy Wanda biztonságban van Logan mellett, visszatérhet a harcba, hogy képességeit felhasználva, lekötözze a démonokat. Jean Greynek sikerülhet leküzdenie a démont, ezzel megmentve Jamest, Hanket és a gyerekeket. Jean és James együtt visszatérhetnek a felszínre, segíteni a többieken, ahol becsatlakoznak Ciklon mellé. A rangidős fiatalok (pl. Bobby Drake, Kitty Pride stb.) a felszínre érve a harcba csatlakoznak, és erejüket felhasználva, több démont is elpusztítanak. Hank a kisebbekkel marad a hátsó kastélykertben, hozzájuk csatlakozik Kolosszus és Scott is, hogy védelmezzék őket, ha szükségessé válna.
A mutánsok folytathatják a harcot a démonokkal. Nathaniel Graynek a démonok felett nincs telepatikus hatalma, így hiába próbálja, nem sikerül őket egymás ellen küldenie. Ám a túlélő katonák telepatikus utasítására minden fegyverrel egyszerre lőnek a lényekre.
Neena belerepül egyenesen Gregoryba.
Charles Xaviert székéből kitaszíthatja egy nagyobb démon, aki meg is sérül. Nathaniel Grey látva ezt a férfi segítségére siethet.

Eközben a Kapitányék csapata újra egyesül. Ha Natasha nem veszi fel a kapcsolatot Péntekkel, úgy Steve a katonai egységeken keresztül megtalálja a módját, és Péntek minden jelenlévő Bosszúállóra küld egy vaspáncélt, személyre szabottan (amit nem muszáj elfogadniuk, csak ha szükségét érzik). A páncélokban kevésbé sérülnek, tekintve, hogy a démonok felülete égeti a bőrt. A páncélokkal együtt megkapják a vaslégiót, amik kifejezetten őket védelmezik. A helyszínre érkezik a Hulkbuster, hogy segítsen a csapatnak. Bucky bemászhat a Hulbbusterbe. (Tehát Natasha, Clint, Pietro és Steve kapnak egy-egy vaspáncélt.)

Artemisiának jelentenie kell a helyzetet feletteseinek. Az ENSZ minden erejét mozgósítja, hiszen a lények nem csak a birtokon jelentek meg. A nő kaphat támogatást, hogy felvegye a harcot a démonokkal.

Logan Wandával elhajt a Birtokról egy hátsó kijáratot használva, hogy Charles terve sikerrel záródhasson, és a katonák ne szerezzenek tudomást arról, hogy a lány életben van. Logan a Stark Toronyba viszi Wandát, ahol Péntek segítségével elrejtőznek.

***

» Általános leírás: A hozzászólásod megírására egy hét áll rendelkezésedre (mivel sokan vagyunk, törekedjünk nem megváratni egymást). Az újabb kört mindig a Kalandmester nyitja. A Kalandmesternek jogában áll a karaktereket útmutatásokkal irányítani, illetve hozhat be egy-egy körbe/szituációba újabb karaktert, illetve vihet ki, ha eltűnik a játékos, vagy a szituáció úgy kívánja.

- Reagsorrend: nincs
- A kezdés joga: -
- Helyszín: Xavier Birtok
- A felvonás résztvevői: Pietro Maximoff, T'Challa, Crystalia Amaquelin, James Barnes, Steve Rogers, Norina Thomson, Hercules, Clint Barton, Natasha Romanoff, Kate Bishop, Peter Parker, Jennifer Walters, Neena Thurman, Alison Magdalen J., James Vance, Jane K. Foster, Jean Grey, Mattias A. Gerard, Charles Xavier, Raven Darkholme, Gregory S. Severald, Nathaniel Gray, Ororo Munroe
~ Akik időközben becsatlakozhatnak: -

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

Vendég
↷ i still believe in heroes


Vendég



Tárgy: Re: 8. felvonás - Védelmezők 1. Hétf. 03 Júl. 2017, 14:19

Elég komoly koncentrációja közben egyszer csak kinyitja a szemeit. Elkeseredetten töröli le az orrából folydogáló vért. Ez nem lesz jó, nagyon nem! Fájdalmasan hasít belé a tudat, hogy nem tudja egymás ellen ugrasztani a dimenziószökevényeket. Jókora energiája ment pocsékba ezzel, most viszont még nincs idő a pihenésre. Legalább a katonák engedelmeskednek. Egy aprócska vigyor azért csak kikerül az arcára. Egy újabb élesen fejbe hasító villanás. Érzi anyja Jean sebesülését ugyanakkor érzi a benne feszülő hatalmas erőket. Telepatikus úton próbálja anyját segíteni.
- Jean ne add fel! Az itt harcolók közül Te vagy az egyik legerősebb! Megpróbálok én is  segíteni, ahogy tudok.
Bár roppantul örülne neki, ha nyugodt körülmények között tudna találkozni Jeanel, még akkor is ha csak biológiai anyja. Sohasem voltak igazi szülei. Ez az idősík váratlan reményeket keltett benne. Nem fogja hagyni, hogy ezek a pokolszökevények tönkretegyék az új reményt és mindent elpusztítsanak ami számára fontos. Most még nem tudja anyjaként szólítani Jean-t. Bárcsak megtehetné de ez a helyzet nagyon új számára és abban sem biztos, hogy a nő elfogadja gyermekeként. Szép esemény lesz ha egyszer sikerül nyugodtan leülniük és beszélniük. Furi dolog egy másik idősíkból előbukkanó gyerek, aki ráadásul már felnőttként lép ebbe a világba. Anyja most komoly dolgokkal van elfoglalva, ahogy Nate-is, sajnos ez a békés találkozás még várat magára.
Nincs mit tenni, marad a jó öreg szaggatás...
Kiegyenesedve áll talpra. Bár kissé kimerült, mégsem hagy magának egy szemernyi szusszanást sem. Egy harcos világból jött, ahol a túlélésért komolyan meg kellett küzdeni, kemény fából faragták. Egy újabb villanás hasít gondolatai közé. A Professzor bajban van. Hamar megpillantja a tolókocsis férfit, akit egy dög kilökött a székéből és talán meg is sebesítette. Odaszalad a vélhetően földön heverő Professzor elé és saját testével védi a férfit.
- Itt vagyok én, te undortó féreg! Kiáltja a lángoló szörny képébe. Telekinetikus erejével és kézmozdulatai felhasználásával a levegőbe emeli a dögöt. Egy fülsiketítő ordítás után a szörny úgy szakad két felé mintha guillotinnal szelték volna ketté. A veszély elhárultával lehajol Xavier professzorhoz, akit életében még sohasem látott, hiszen az ő idősíkjában a fia Legion megölte a professzort. Ebben a világban csak néhány elfogott gondlatból tudja, hogy kihez van szerencséje.
- Jól van Professzor? Kérdi segítő szándékkal a briliáns elméjű férfit. Felállítja a kerekesszéket és óvatosan lebegtetve visszahelyezi Charlest.
- Nathaniel Grey vagyok, azt hiszem egy másik idősíkból. Látom nem a legjobbkor jöttem, de megpróbálok segíteni maguknak.
Gondolatait nem zárja el a Professzor elől, e mellett azért szóban is megpróbálja röviden összefoglalni, hogy ki és miért csöppent bele a ebbe a konfliktusba. Érzékeli Charles kifinomult elméjét. Eddig még sohasem érzett hasonlót. Talán épp ezért ölték meg az én idősíkomban, mert meg tudta volna akadályozni Apokalipszis felemelkedését. Briliáns elme!
Vissza az elejére Go down

↷ i still believe in heroes

avatar
∆ Hozzászólások száma :
52
∆ Kor :
27
∆ Tartózkodási hely :
Xavier Intézet



Tárgy: Re: 8. felvonás - Védelmezők 1. Kedd 04 Júl. 2017, 07:10



Védelmezők
8.Felvonás

Bevárom a férfit. Nem azért mert gyáva lennék a tovább haladásra egymagam. De mégis, jöjjön, mutasson utat, vagy bármit, amelyen még ellehet indulni.  Valójában érte jobban aggódok, mint saját magamért. Hol a hátát figyelem, követem őt, hol magam mögé bámulok követ- e valaki. Vagy épp James-re pillantgatok, tudja-e tartani a menetet. Az hogy meleg van és alig látni…nos nem mindennapos dolog…. nincs hozzászokva egyikünk se.
Volt egy edzésünk tavaly egy ilyesmi szituációban, de nem szörnyek ellen…hanem egy gyújtogató mutáns ellen. Igaz, hogy csak edzés volt a falak között… mégis elevenen ég a tudatomba a hasonlóság. De akkor nem féltem…most igen. Ahogyan mások is. Logan jelenléte ezt az érzést tompítja, mellette nem akarok gyáva lenni (nem szoktam), nem akarok rettegni… nem akarom, hogy rosszat gondoljon rólam. Lefékezek hirtelenjében, mikor egy nagyobb törmelék puffan le előttem, köhögök egy sort a porfelhő és füst keverékén, majd a férfi alakja után rohanok. Az ajtóba érve teljesen ledöbbent az ajtó ramaty állapota, de nem csak ez az aggasztó…ez az egész épület… mi van ha összedől? Mondjuk nem kínai gyártmány, talán még kibír egy két támadást. De ha nem…ez élve temet el minket… felszisszenek a gondolatra, majd belépek én is. A nő alakját keresem és amint meglátom, azt hiszem ezt hívják megkönnyebbülésnek. Tényleg életben van… Logan-re pillantok, a tekintetem szelíden követi nyomon a testének mozgását, ahogy a nő segítségére érkezik. Mindig is tudtam, hogy a férfi tud különbséget tenni jó és rossz között. Főleg ha egy ilyen helyzet lép érvénybe…
Ahogy az ölébe emeli, ahogy rám néz… csak elmosolyodok. Jól van öregem, elhiszem, én elhittem akkor is, hogy a legveszélyesebb pillanatig nem adod jelét annak, aki vagy, vagy ami. Én mindig is bíztam benned, mindig téged követtelek és felnéztem rád… a mai napig jót cselekedtél és ezt folytatod. Amiért igenis kijár neked az, hogy mindenki tiszteljen. Én mindig melletted maradok… de most jussunk ki innen. szavaira elgondolkozok… a katonák. A halott másolat… akkor tényleg igaz. Nem láthatják meg… de mégis milyen terv ez? Remélem a professzor nem téved. Befejeztem, az érzéseimet rakom helyre, amikből táplálkozni tudok majd. Megbocsátottam Xavier-nek? Már rég, hiszen nem felelőtlen, tudja, mit miért tesz, és azt is, hogy az életét adná a családjáért, ha azon múlik. És ez, sokkal hatalmasabb erő…
A férfi bogaraiba mélyedek, de nem moccanok…nem megyek… vagy csak nem merem elhagyni Logan-t… nem tudom megmagyarázni, de nem megyek a többiek keresésére. Valami elsuhan közöttünk, jobb kezem a fejem elé emelem, majd a hatást nem érzékelve, emelem azt le, hogy rá nézek az öregre. Bólintok… semmi gond.
Egyáltalán nincs időm olyan kérdésekkel foglalkozni, hogy mi fog történni velem, hogy még mindig nem akarok hinni a saját szememnek, vagy, hogy mennyire lehet ésszerű mindaz, ami az elmúlt percekben igenis megtörténni látszott. A páros után megyek, nem állom a férfi útját, segítem azt, támogatom. Jussanak ki, menjenek el. A csapódásra a fal bánja, no igen, Logan remek faltörő kos hírében áll, no nem ilyen helyzetben, de ezzel megold egy két kellemetlen helyzetet. A fűst kifele szállingózik, mi kifelé haladunk, majd lövés dörren, amire összerezzenek és kutatni kezdem az illetékest. Wanda előtt állok meg, míg a férfi intézkedik a katona likvidálása közben.
Végig nézem a mészárlást. Csak egy pillanat műve az egész és kész is. Odébb lépek, hogy „kezelésbe” vegye a fiatalt, aztán tűnjünk a francba. Szavaira felfigyelek, a lányra pillantok… kinek kellesz ennyire kislány? Mert hogy a katonáknak biztos, de holtan… biztos annak, aki ezeket az izéket küldte ki. a kocsikhoz érve gondolkodom ezen.
Mégis mekkora nagyágyúnak kell egy törékeny virágszál? A férfi tekintetét megérzem magamon, nem nézek rá, csak a pusztítást nézem. Kezeim ökölbe szorulnak… mégis hogy tehették ezt…egy gyerekekkel teli épülettel? A kocsi mellett állok meg, Wanda mellett, miközben Farkas annak feltörésében ügyködik. A lány a kocsiban, én még mindig a járgányt nézem… az ajtóhoz nyúlok, majd a másik kocsira pillantok. Mögötte mozgolódás.  - Mozgás! - csapok a kocsi ajtajába tenyérrel, ahogy azt az izét látom közeledni. - Menj, menj menj... - hadarom végig a szemkontaktust fen tartva a démonnal, majd az elsuhanó jármű után pillantok… - És gyertek vissza…élve! Ígérd meg. - visszapillantok a dögre, kihátrálok egy támadás elől, majd a zsebemet túrva a fegyverem veszem elő. Igen, egy csavarhúzót döfök bele a fejébe. Kicsit megzavarodik, nekem viszont égni kezd a kezem tőle, szóval utolsó pillantást vetek a távozókra, aztán elszelelek az udvar felé. A többiekhez.
Újra és újra végigpörgetem az érzelmeimet, hogy olyan mélyen raktározzam, ahogyan csak lehet, azt nem tudják elvenni tőlem, soha, legyen szó bármilyen nagy tudású Lényről, Mutánsról, azok maradnak.
A megfutamodás egyáltalán nem az én asztalom, ráadásul az ígéretemet sem szokásom megszegni. Sosem választottam a könnyebb utat, hát nem érted? Menekülni akartam. Igen! Belül reszkettem. De mégis...
Támogatom a professzort harcában, akárhogyan is, de akarom, hogy érezze, ott vagyok mellette, legyen bárhogyan is, jöjjön az apokalipszis, vagy akármi, nem megyek sehová.
Ha elszelelnék… gyengének hinne engem is, hogy nem állom a sarat, és hogy ilyen egyszerűen feladom. Lefékezek és levegőért kapkodva ide-oda kapkodom a fejem… katasztrófa sújtotta övezet lett a birtokon. Nem egy lénnyel akad dolgunk, ami ellen mindenki küzd, hogy lelépjen… hogy visszatérjen a világába. Most többen állják a béke útját. „Pokolkutyák”. Létezik ilyen akármicsoda? Mindegy is. Mindezek csupán előfutárok lehetnek…valami nagyobb előzményei. Nem fogok meghátrálni, sohasem teszem meg, ezt már megfogadtam, és ez az akarat annyira belém égett, hogy még most, amikor valami egészen undorító és hányingerkeltő és teljességgel lehetetlen dolog történik előttem, akkor sem mozdulok meg. Mozdulatlanná dermesztett a félelem… azt hiszem ez egy remek megfogalmazás. Összeszorítom az állkapcsom, olyannyira, hogy az majd beletörik, majd felpillantok az épület falán, egészen a tetejéig, végül az égre… nem süt a nap… a tetőre vezető létrát ragadom meg és már szedem is a lábaimat.
Magaslati levegő szükséges, mi? Felérve közelebb lépek az épületszéléhez, jobban belátható a terület… Feltúrt udvar. Kidőlt fák, oszlopok… rengeteg lehetőség. Rengeteg szörny, sok ellenük harcoló bátor hős. Sok áldozat… Bárki, akinek nincs lelkiismerete, könnyedén megtudta hozni ezeket a döntéseket. Hogy a felszínre köpködje ezeket a szörnyeket.
De teszek ellene.
Már eldöntöttem. Bárki, aki bántani meri a családomat, az ellenségem.
A Professzor. Bobby, Logan, Mary, Kitty… ők mind- mind a családom tagjai… Mindannyian elveszítettünk valami pótolhatatlant. Az emberek pedig erősebbek lesznek, ha van valami, amit megvédhetnek. Ha vannak barátaink, ők támogatnak. Ezek csak magukra gondolnak. Hallották valaha egyáltalán a „barátaik” hangját?
Az érzéseim a barátaim iránt, nem teher. Így igaz…hallom a hangotokat.
Szoborként állok oda fent, a kezem előre nyújtom, tenyerem lefelé, ujjaim lazán. A koromfekete árnyékom valósággal megvadulva tőr ki. Haragos ő is. Megnyúlik, szétterjed, eggyé olvad minden árnyékkal. Mindent bekebelez. Elkapja a szörnyeket egyszerre. Mindenki mát szabadon ereszt. A suli területére merészkedő fenevadak mozdulatlanná dermedve várják a kínokat, amiket bárki rájuk ereszthet. Az épületbe is beolvad, hogy az ott tombolni merész lény(eke)t elkapja. Mozdulatlanná tegye.
De…nem tudom meddig tarthatom ezt fent. Van itt kicsi lény, nagyobbacska, és még nagyobb. Van kifejezetten harciasabb és van itt omega féleség is. Nincs önálló tudatuk, gyilkolásra vannak teremtve…alávaló férgek… főleg aki ilyet művelt…ezekkel. De mindez lényegtelen, ha ezzel a kis idővel megmenthetek mindenkit. Mert válaszcsapásaink vannak erre.
Ez az érzéseim ereje. Ennél nagyobb erő nem is kell. Főleg ha a család megvédéséről van szó.
Logan nyomába valószínűleg sosem érhetek fel, de igyekszem majd felsorakozni a példa mögé, amit állított...
És most.... Csapjatok oda nekik rendesen.


((Van 45 másodperc időtök, max egy perc, hogy kezdeni tudjatok valamit a helyzettel!))


//Ha valami nem oké, szóljatok és javítok.//





Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

↷ i still believe in heroes

avatar
∆ Hozzászólások száma :
67



Tárgy: Re: 8. felvonás - Védelmezők 1. Pént. 07 Júl. 2017, 15:07

To: Kaland 8
Ismerős sajgással jelentkezik a bűntudat és a szomorúság a szíve tájékára nehezedve, ahogy végignézi azt az ostoba jelenetet, ami csak egy ember fejéből pattanhatott ki. Barátjára néz, és szinte látja, érzi hogy Steve megroppant, hogy a Kapitány törhetetlensége megtörött azzal, hogy Wandát elveszítette. Ő ugyan nem ismerte olyan jó a kis boszorkányt, de ez... még neki is sok volt. A harag szikrája gyúl ki mellkasában, és dagadozva bontogatja vitorláját, de minden dühének kereszttüzében az a nő áll. Az a nő, aki miatt barátjának szíve meghasadt és aki lelőtte egy barátjukat, hidegvérrel, érzések nélkül. Fémkarja megfeszül, ökölbe szorul még a bilincs hideg ölelésében is, bár szerencsére nem sokáig marad ott. Ahogy lekerül róla, szíve szerint odarohanna Artemisiához és addig szorítaná a torkát amíg van benne élet, de tudja jól, azzal megöletné magát, és Rogersnek most mindennél jobban szüksége van rá. Ennek ellenére nem bírja megállni hogy ne jegyezze meg, ahogy a nő és Steve elhaladnak mellette.
- És minket nevez szörnyetegnek? Akkor maga micsoda? - megvetően köp ki, ami rá nem jellemző, így hát elég jól példázza a helyzetet, hogy James Buchanan Barnes, megmakacsolja magát, és az ujját sem mozdítja csak Tashához megy oda hogy ellássák a sérülését, és Clinttel találkozik a pillantása. Biccent neki, ahogy ketten vigyázzák a nőt.
- Nem súlyos, rendbe jössz majd - kommentálja a sérülést, a nő már rosszabb sebekből is felállt. Ugyanakkor meg is könnyebbül egy kicsit, hiszen fontos neki vörös szépség. Tekintete izzik ahogy kiegyenesedik amikor a nevét hallja barátja szájából.
- Mégis mik ezek az izék? - kérdezi ahogy iszonyodva nézi a megjelenő démonok pusztítását. Idegen jelenségek neki, eddig csak a földön kellett harcolnia, és még a mutánsok is néha a frászt hozzák rá, pedig valahol ő is egy közülük. Normális embernek aligha lehetne nevezni.
- Erre nem képeztek ki, egyik kiképzőtáborban sem - sóhajtja ahogy követi a Kapitányt, mindenki kapitányát. A közben hozzájuk csapódó Clint javaslatára biccent, csak azt nem tudja honnan szerezzenek vizet. Bár az épületben biztosan van tűzcsap, és talán olyan mutáns is aki vizet tud manipulálni. Szerez egy telefont az egyik katonától, és a szőke férfi kezébe nyomja. Aztán ahogy megjelennek a vaskatonák és páncélok, kicsit megkönnyebbül, és sejti hogy Stark még a távolból is segíteni igyekszik őket. Kiszemeli magának a legnagyobb páncélt, Veronicát és azt foglalja el. Furcsa érzés, hogy ekkora páncélt visel, és próbaképpen lép egyet, kettőt, és szeme előtt felvillannak a kijelzők.
- Ezt lehet nehezebb vezetni mint bármi mást - sóhajt fel, mert erre ugyan sosem kapott kiképzést, Bucky gyorsan tanul, és még gyorsabban alkalmazkodik, és próbálgatja a szárnyait. Észreveszi hogy az épület körül Matthias-nak hála megdermednek a démonok, és próbaképpen egy nagyot céloz be és kilő rá egy töltetet. Működik, és eltalálja. Egy démonnal kevesebb. Odarepteti magát, az első egykét méteren meginog, de egyre jobban tudja kormányozni a hatalmas páncélt, és hatalmas ökleivel lezúz még egy párat. Próbálja kihasználni az időt, amit a fiatal mutáns nyert nekik, hogy legalább ennyivel is előrébb legyenek.
- Hé! Hol van az épületben tűzcsap? Talán érzékenyek a vízre, mert tűzből vannak - kérdezi Mattet, ahogy leszáll mellé két démon agyon csapása közben. Ő talán ismeri az épületet és Clint ötlete megér egy próbát, van olyan jó mint minden más ami eddig eszükbe jutott.

Lost it all || With love <3
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

↷ i still believe in heroes

avatar
∆ Hozzászólások száma :
38
∆ Kor :
18



Tárgy: Re: 8. felvonás - Védelmezők 1. Szomb. 08 Júl. 2017, 12:51











8.felvonás
védelmezők 1

A dolgok nem alakultak valami fényesen. Az idegeneket jól elintéztük, én is be tudtam segíteni és tőlem is kaptak pár ütést, de aztán  megjött az ENSZ. Azokat is könnyűszerrel elintéztük, de elfogták az egyik társunkat. Kétségbeesetten mentem oda a kapitányhoz, hogy most mi lesz. Olyan választ kaptam, amire nem számítottam. Megadtuk magunkat. A hősök feladták és az ENSZ nyert. Nem így kellett volna lennie. Össze kellett volna dolgoznunk és együtt védeni a világot, de megint az az egyezmény. Én aláírtam, de bűnösnek számítottam, mert segítettem nekik. Hamar megjelent mellettem is pár katona és odanyújtottam nekik a karomat, amin hamar kattant is a bilincs. Fura érzés volt. Sosem volt még olyan a kezemen. Próbáltam a többieket figyelni, hogy kivel mi történik. Közben meghozták Wandát, hogy átadják annak a nőnek. Attól a nőtől kirázott a hideg. Főleg mikor odasétált a lányhoz és egy laza mozdulattal fejbe lőtte. Még a szám is tátva maradt, aztán mikor megláttam ahogy a testvére érte futott, az én szemem is könnyezni kezdett. Még ilyenekre nem voltam felkészülve. Nekem is elvették már az egyik családtagom és jól tudtam, hogy milyen borzalmas érzés. Közben Steve felé is mozgást észleltem. Az ijesztő asszony magával vitte a Kapitányt. Fogalmam sem volt róla, hogy mi történik. Teljesen összezavarodtam és még ilyen fura szörnyek is előjöttek valahonnan.
- Na ne már! Kik jönnek még ránk? - először az idegenek, utána a katonák végül meg ezek a füstös lények. Fogalmam sem volt róla, hogy mik lehettek. A bilincs végre lekerült rólam és nem volt időm megköszönni meg ilyenek, mert mennem kellett. Nem hagyhattam, hogy azok a szörnyek is ártsanak valakinek. Pont az egyik ilyen lény előtt értem földet.
- Még is mi vagy? Elég rondán nézel ki. - beszéd közben el is indítottam egy jobb horgot az arca felé, már ha arcnak lehet azt nevezni. Nem úgy sült el a támadásom, mint ahogy akartam. Amint hozzá ért az öklöm a bőréhez megégetett. Gyorsan elhúztam a kezem, de a ruhám teljesen leégett az öklömről és a bőröm is piros lett.
- Ez nehezebb lesz, mint gondoltam. - pár pillanatra a figyelmem egy többszínű, majd egy kék színű csíkra terelődött. Rengeteg hős volt ott, akik azért harcoltak, hogy megvédjék a többieket. A lény kihasználta a figyelmetlenségem és nekem rontott. Nagy sebességgel és még nagyobb erővel ugrott a felsőtestemnek. Egy kicsit a levegőben repültem, majd a földön csúszva haladtam tovább. A ruhám még több helyen leégett rólam és alatta a bőr szintén piros volt.
- Azt a ... - majdnem kicsúszott a számon egy káromkodás, miközben felálltam a földről, de még gyerek voltam, szóval visszafogtam. Nem csak az volt a baj, hogy egyre kevesebb maradt a ruhámból, meg hogy a bőröm kezdte átvenni a jelmezem színét, hanem hogy fájt is. Mint mikor valaki leég a napon, csak attól sokkal jobban. Nem mehettem közel hozzá, szóval távolról próbáltam meg tenni ellenük valamit. Egy hálót lőttem ki az előző ellenfelem felé, hogy megállítsam, de ez sem vált be. A hálóm is megolvadt a közelükben.  Ismét nekem akart futni, de hirtelen megdermedt. Megint összezavarodtam és körülnéztem, hogy mi történik. Bucky valami vaspáncélban volt. Úgy gondoltam, hogy Tony küldte nekik, nehogy megégessék magukat. Nem tudtam, mit tehetnék, szóval próbáltam meglelni a Kapitányt. Biztos kisebb problémája is nagyobb volt tőlem, de muszáj volt beszélnem vele. Amint megtaláltam, odasiettem.
- Kapitány, miben tudok segíteni? Ezekhez a lényekhez nem érhetek hozzá, mert megégetem magam. -
Még kezdő hős voltam és nem akartam saját akcióba kezdeni, ezért kérdeztem meg mindenki kapitányát.





 Bocsánat,
hogy az előzőbe nem írtam, de már itt vagyok Very Happy ha valami nem jó akkor dobjatok pm-et Smile



 

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

↷ i still believe in heroes

avatar
∆ Hozzászólások száma :
52
∆ Tartózkodási hely :
A játéktéren.



Tárgy: Re: 8. felvonás - Védelmezők 1. Szomb. 08 Júl. 2017, 12:57

•• Védelmezők 1.

Artemisia
••

 

Alkalmazkodnunk kell, a túlélők viszik tovább az életet,
a hősök meghalnak.



 
A
rtemisia nem fordul Bucky felé, halálos nyugodtsággal, kissé szemrehányóan válaszol a férfinek.
-Egy katona.
Rezzenéstelen arccal áll szemben a kapitánnyal. Egy arcizma sem rezzen a váratlan fordulat hallatán. A felé sikló ládát féllábbal megállítja, mire az nagyot zörren.
-Igaza van. Ez Ameriak Kapitányáé, de ő már meghalt. Maga egy önző, kicsinyes kisgyerek nagy erővel, aki néhány ember életét az emberiség elé helyezi. Menjen, óvja a barátait. Majd én megvédem a világot.
Azzal ránehezedik a súlyos láda sarkára, mire az összeroppan, a pajzs pedig pörögve felrepül. Elkapja, letépi róla a piros fehér kék színű szövetet ami alól előbukkan a szürke korong. Felségjelzés nélkül. A szövet borítás ünnepi mintázat volt ha netán visszatérne a kapitány.
A rongyot félre dobja, hátat fordít a kapitánynak és a műveleti sátor felé veszi az irányt. A mellette előbukkanó démont arcon csapja a pajzzsal majd beleenged egy tárat. Végül a pajzs élével egy határozott könnyed mozdulattal ketté hasítja azt.
-Jelentést, és kapcsolják az ENSZ-t.
Lép a sátorba. Ahogy kézhez kapja a készüléket jelentést tesz és erősítést kér. Hallva a helyzetet rövid ideig gondolkodóba esik.
-Vissza vonom a kérelmet. Mozgósítsák a tartalékainkat máshova. Artemisia vége.
Leadja a készüléket és headsetéhez nyúl.
-Minden egységnek itt Artemisia. Új parancs lép érvénybe. Elsődleges feladat a civilek és a birtok biztosítása. Aki meghal, annak velem gyűlik meg a baja. Artemisia vége.
Ruganyos léptekkel indul meg az egyik Hummer H1-es felé. A hátsó ajtót két katona felnyitja ahová berakja a pajzsot és kivesz két hosszúkás valamit. Derekára rögzíti. A jármú ajtaját becsukja és elzavarja a két őrt, hogy tegyék a dolgukat.
Felpillant az égre, ahogy meghallja Tony gépeinek jellegzetes búgását. Illetve V.E.R.O.N.I.C.A. is nagyon hatásos belépővel érkezik meg a helyszínre. Szemei össze szűkülnek amint megpillantja, hogy a ruhák kiket vesznek védelmük alá. Füleséhez nyúl.
-Kerítsenek nekem egy Hackert, a legjobbat. Most. Vége.
Előhúzza két oldaláról kardjait és nekiindul a démonoknak. Emberfeletti pontossággal kerüli el a lényeket és vágja őket le. Egyetlen fölösleges mozdulata sincs. A támadásokat centiméterekkel kerüli el.



***

By.: M.A.


 

 
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

↷ i still believe in heroes

avatar
∆ Hozzászólások száma :
451
∆ Tartózkodási hely :
⚛ actually in London ⚛



Tárgy: Re: 8. felvonás - Védelmezők 1. Szomb. 08 Júl. 2017, 20:14



Védelmezõk
8. felvonás
_________________________
Steve dühödt és tehetetlen. Tény, hogy a katonai fegyverek nem érnek túl sokat a démonok ellen, de még annyira sem hatékonyak, mint egyébként - mert a lények hője miatt képtelen a közelükbe kerülni. Megpróbál a csapattal maradni, de nehezére esik. A démonok nem kivételeznek, örömük lelik abban, hogy vannak közöttük olyanok, akiknek nincs szuper-erejük. Rogers fel-alá futkos fegyverekért, megpróbálja a gránátokat, gyorstüzelőket, amit csak talál.
Bucky a kezébe nyom egy talált telefont, mire bólint, majd rögtön a Stark Toronyba telefonál, hacsak Natasha nem kezd intézkedni helyette. - Péntek! Péntek!- hadarja, miközben liheg - Figyelj rám kérlek! A Xavier Birtokon szükségünk van a vaslégióra. Thanos, talán Thanos és a ...- magyarázza, kétségbeesve, bizakodva, amikor a könnyed hang beleszól.
- Mr. Stark 'Kidobó fiúk' funkció aktiválva!- Rogersnek el kell tartania kissé a telefont, mikor meghallja ezeket a szavakat - Rogers Kapitány! A vaslégió perceken belül megérkezik. Ajánlom, hogy lépjen bele a 'CsillagKapcsi'ba és vegye fel a kommunikációt a Főnökkel. A többi bosszúálló páncélja is érkezik. Ott találkozunk! - Steve tekintete ide-oda jár. Hirtelen képtelen lenyelni a gombócot torkában. Olyan sok érzem futkos gerince mentén. Szeretne nevetni és férfiasan ejteni pár könnyet, ahogy a csapatára néz. Tony most is - még így is - ezek után is megtartott olyan fegyvereket, amikkel védheti a csapatot. Őt is. A CsillagKapcsi legalábbis eléggé arról árulkodik, hogy Stevenek készült. A férfinek le kell hajtania a fejét és torkát köszörülnie. A hangja elcsuklik, nem képes szavakba önteni, amit Péntektől hallott, de ideje nincs is, mert az égen felbúgnak a gépek és felsorakozva körbe veszik a Bosszúálló bandát, hogy védelmük alá vegyék őket.
Nem vagy itt és mégis Te mentesz meg bennünket...
- Páncélokat fel! Ezekben közelebb tudunk menni hozzájuk! - a szőke férfi nem biztos benne, hogy mindannyian megtalálják a maguknak valót, ám a közvetlen orra elé érkező sötét, mellkasán fehér csillaggal jelölt páncélról lerí, hogy ez talán hónapokkal ezelőtt neki készülhetett. Félmosolyra ugrik arca, ami csak haloványan szétterül, ahogy látja Buckyt belemászni a Hulk-pusztítóba. Rogersnek a technika mindig is távoli lesz, ezért eléggé idétlenül lép bele a páncélba. A mozgása sokkal robusztusabb, mint bárki másé és lassú. Nagyon lassú. A megjelenő kijelző és a köszönés 'Hello Kapitány, csak nem belebújtunk a csilivili páncélba?' - őszinte, puha nevetést csal az arcára.
- Rogers Kapitány! Ajánlhatom Önnek a rakéta aktiválását? - a hangra a feje ide-oda fordul, szemei kutatnak a kijelzőn kirajzolódó ábrák között.
- Stark, hogy képes eligazodni ezen? Péntek, segíts. Próbáljunk meg repülni és föntről lőni rájuk! - magyarázza, bár hangja eléggé rezeg és bizonytalan, arról nem is beszélve, hogy amikor tenyerei megfeszülnek és felgyullad az energia a közepéből, a férfi gyakorlatilag megrémül. Steve Rogers megijed. De már késő visszakozni, a levegőben van! - Péntek! Vigyél minél közelebb! - motyogja és próbálja átvenni az irányítást, ami egyáltalán nem esik kézre. Bizonyítja, hogy a berepülés a lombok között ér véget, pontosan elrepülve a démon mellett! Az esés közben felvillan a képernyőn egy üzenet: 'Rogers! Ne már!' Újabb fejcsóválás és mosoly...
Amint visszatalál mellé érkezik a Pókfiú, a kérdésre kolibriként lebeg mellette, mielőtt landolna. - Péntek! Kérlek adj a fiúra is egy páncélt!... - fordul vontatottan a Póksráchoz, aki láthatóan megsérült - Tudom, tudom, hogy ez most nem okés, de muszáj felvenned egyet. Rendben? - kiabál, bár maga sem érti miért, mert a hangszórók szépen továbbítják a hangját. Rogersnek szoknia kell még a vaspáncélt, ami az övé.
- Értettem! - amint Péntek válaszol, két páncél is landol Peter mellett, így a fiú dönthet. Persze el is utasíthatja, Rogersnek nem áll módjában parancsolni neki. Ahogy a többieknek sem.
- Közelebb kell mennünk! Fentről lőni rájuk és... - magyarázza, amikor megjelenik a bal alsó sarokban a tárcsázó kép, amin ott áll Tony Stark - neve. Steve szíve apróra zsugorodik. Megreped és talán bele is törik a pillanatba. A páncélja a levegőben egy helyben röpköd, ami miatt könnyű célponttá válik. Mégis a tárcsázó vonal miatt képtelen koncentrálni. - Péntek, tedd le, nem lehet, Péntek... - Steve mellkasában a szíve olyan erősen dobog, hogy félő kiszaggatná a páncélt is, ám ennek ellenére a hívás sikertelennel bizonyul, ami jó, mert Rogers képes visszatérni a valóságba és fentről lőni a démonokat. Körülötte még négy páncél óvja őt. - Megint Te vagy a csapat hőse... hogy csinálod Stark? - motyogja, miközben előre nyújtja a karját és célba vesz egy démont, ami a Pókfiú közelében ólálkodik. A Kapitány páncélja elég bizonytalan, mind repülésben, mind lövöldözésben, de a férfi nagyon igyekszik hasznos tagja lenni a csapatnak.




_______________________________


Ha nem jó, szóljatok rám! (: -
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

↷ i still believe in heroes

avatar
∆ Hozzászólások száma :
73
∆ Tartózkodási hely :
New York; Xavier Iskola



Tárgy: Re: 8. felvonás - Védelmezők 1. Vas. 09 Júl. 2017, 01:44








2. kör - 8. felvonás
Védelmezők 1.




Ahogy Logan belép az ajtón, akkor tudatosul bennem igazán, hogy valóban túlélte ezt! Aggódtam érte, imádkoztam, hogy életben legyen. Tudtam, hogy Jean, Matt és Alison küzdöttek érte, de aztán valaki kiütött, én pedig egy rajtárban ébredtem.  
- Meg! Hála az égnek, hogy Te is! - tekintetem Loganre vezetem, s remegő ajkakkal formálom a szavakat. Most nem inoghatok meg, tartanom kell magam a tervhez, még ha undorodom is magamtól, hogy hazudnom kell nekik. Még! Hosszan pillantok irányába, s próbálom úgy manipulálni szemeit, hogy a valódi lányt egyszerűen levegőnek tekintse. Elrejtem előle, ahogyan mindenki más elől is.

Képtelen vagyok tekintetem nem elvonni, amikor Artemisia keresztül lövi az élettelen testet. Mélységesen elítélem tettét, undorral pillantok vissza rá, amikor felszólít, hogy fogadjak ügyvédet. Neki ez is csak egy ügy volt, amit meg kellett oldani. Talán nem lesz ennyire bátor, amikor Thanos megjelenik majd, vagy esetleg a Pokol úrnője a Földön is elszabadítja birodalmának lényeit. Tettét több társam is undorral "jutalmazza".
Nem oszthatom meg egyikőjükkel sem, hogy Wanda valójában él, pedig ebben a pillanatban a tudatlanság tenne a legboldogabbá. A tudás terhe, ezek után még súlyosabb, mint valaha. Sőt, még azt is titokban kell tartanom még egy kis ideig, amit Wanda elméjéből kiolvastam. Ha valaki elárulja tervünket, Artemisia soha nem fog eltűnni a Birtokról, Thanos megjelenik a semmiből, és a terv, hogy átverjük, kudarcba fullad, talán mind odaveszünk. El kell hinnie a Titánnak, hogy erőnket elvette Wanda, és egyszerre kell megtámadnunk.

Hatalmas gombócokat nyelek le, amikor látom a fájdalmas arcokat, amelyet a lány halálnak híre okoz a Bosszúálló csapatnak. Nem tudhatják meg, hogy a lány nagyon is él. Még nem! És emiatt utálom magamat...
A Kapitány, Steve erős hangot ad annak a felelősségnek, ami a lány "halála" kapcsán joggal felróható nekünk. Legalábbis gondolatban. A testvéréért és a csapatért tényleg nem adta volna fel a küzdelmet.
Szinte összetörik, ahogyan többen is közülük. A francba a tervvel, ha összeroppannak miattam! Szinte már válaszra nyitnám a számat, mégis lenyelem a gondolatom, és jó mélyre elzárom. Nem tehetem meg! Még nincs itt az ideje!
A gyűlölete irántam és társaim iránt szinte felhevíti a köztünk lévő teret. Bárcsak ne hallanám, amit gondol.
- Sa..sajnálom, Steve... - képtelen vagyok bármit is mondani. Leszegezem tekintetem. Talán új ellenséget szereztem magamnak, ám az is csoda, hogy azok után, hogy Bécsben ártalmatlanítottam őket, itt vannak. S talán ezután csak még jobban fognak gyűlölni.
De talán mindez kell ahhoz, hogy a katonák hitelesnek higgyék a jelenetsort, és végre elmasírozzanak.

Némán figyelem, ahogyan látszólagos kegyelmet kapnak a Bosszúállók, és előkerül Steve pajzsa is, amit Bécsben Tony elé hajított. A kormány hivatalosan is támogatja a harcukat? Ez nagy fordulat, talán egy apró lépéssel közelebb kerülünk az egyezmény eltörléséhez. Ha ezt a napot túléljük, én magam fogom meglátogatni az ENSZ székházat. Talán még kísérőm is lesz, Artemisia minden bizonnyal szívesen vinne a Tanács elé.

A tervünk szinte másodpercek töredéke alatt válik semmissé, amikor a vártnál hamarabb jelennek meg Thanos szövetségeseinek szörnyei. Egyszerre öntik el a félelem és kilátástalanság gondolatai mindannyiunk elméjét. Halálfélelem. Az utolsó sikolyok. A démonok először a katonák közelében szivárognak a felszínre, s azonnal életüket ontják. Képtelen vagyok a lények agyába férkőzni. Talán ösztönből cselekednek. Talán nincsenek gondolataik. Sőt, lehetséges, hogy még csak nem is húsvér teremtmények. Látványuktól minden egyes porcikám megremeg.
- A gyerekek! - kiáltok Logan felé. Elkeseredetten próbálom a lehetőségeinket mérlegelni, és szinte azonnal döntök úgy, hogy megosztom az igazságot kettejükkel.
~ Logan, Matt! Wanda életben van! Ez a test csupán másolat volt! Meg kell mentenetek! Elrejtettem előletek! A szobában van! Vigyétek el innen! Ha a szörnyek megjelentek, hamarosan eljön Thanos is. A lányt nem kaphatja vissza! Az tönkretenne mindent! Kérlek! Menjetek! - küldöm gondolataimat a két férfinak! Tudom, hogy összeszokott csapat már a kettősük, és mindkettő képességei hasznosnak bizonyulhatnak, ha netán egy lény a közelükben is megjelenik.
Gondolataimmal minden apró zegzugot felkutatok, hogy megtudjam, a gyermekek biztonságban vannak-e. Végül Jeant is megérzem Hankék közelében.
- Hála az égnek! - suttogom magam elé, szinte alig hallhatóan. Ha Jean is mellettük van, nincs az a lény, aki bántalmazhatná a tanítványainkat. Tudom, hogy az életét is feltenné, hogy oltalmazza őket.
Viszont idefent egyre több a szörny, és egyre égetőbb lenne visszaküldeni őket oda, ahonnan jöttek.

Ahogyan Crystalia gólemeket idéz, és Gregory felerősíti őket, a folyamat egyszerre csodálkozásra késztet, és reményt táplál bennem. A nő eddig rejtve volt a szemem elől, talán nem is közülünk való. S mégis, megsérült, az életét kockáztatja értünk. Megköszönném, ha a helyzet engedné, ám a semmiből terem előttem egy hatalmas pokolfajzat. Képtelen vagyok minden történést figyelemmel kísérni, talán emiatt lepett meg annyira a megjelenése, s annál inkább ér váratlanul az érkező segítség is. Mikor szemből rám ugrik a lény, forró mancsait a mellkasomba égeti, s a lendülettől hátrafelé esek ki székemből. Hátra bukfencelek a füvön, karjaimmal a fejemet védem. Talán csak emiatt nem tört el a nyakam, ám a mellkasomba leírhatatlan fájdalom nyilall. Érzem az égett szövet és a hús szagát. A karmai a tüdőmet rejtő bordákig levájtak, s a légzés most mindennél nehezebb, mint valaha. Raven után kutatok a földön fekve, oldalra fordított fejemmel. A hangok eltompulnak, a légzésem ziháló. Mozdulatlanul várom a bestia utolsó "kegyelem" harapását.
Csak Ravent lássam még... utoljára.
Ám a semmiből terem előttem két láb. Erőtlenül felpillantok gazdájára, de fogalmam sincs, hogy kicsoda ő. Ő viszont nagyon is tudja, hogy én ki vagyok. A szörnyet épp olyan erővel tépi szét, mint ami Jeanben rejlik. Telekinetikus energia? Lehetséges ekkora erő? Hogy nem éreztem még ezelőtt? Hogy volt rejtve a Cerebro elől?
- Ki... vagy... Te? - hörgöm elgyengülve magam elé. Különös megnyugvás veszi úrrá magát elmémen, s légzésem lassul. Még mindig gyenge vagyok, de úgy érzem, minden rendben lesz.
Küszködöm az ájulással, de tisztán érzékelem, ahogyan beemel székembe.
- Kö.. köszönöm! - elfog egy köhögőroham, majd fájón mellkasomhoz nyúlok. Megpróbálom a húsomba égett inget kitépni, ami szemlátomást egy hatalmas tappancs alakban sült oda. Ám hiába, a vérrel együtt beleragadt a sebbe.
- Voltam.. jobban is. De.. köszönöm, hogy megmentett! És, hogy itt van. - felelem neki, miközben arcát fürkészem. Próbálok párhuzamot állítani közötte és Jean között, de következő mondatával felteszi a pontot az 'i'-re. Amikor bemutatkozik, a Grey névre felkapom tekintetem, és minden erőmmel megpróbálok olvasni benne. Nem rejti el emlékeit, teljesen kitárulkozik előttem.
- Ez lehetetlen! - Másik idősík? Hirtelen minden misztikus film valóságnak tűnik. Nem hazudik! Az emlékek nem hazudnak! Filmszerűen tárul elém elméje, s minden képkocka, amit ezidáig átélt, az elmém részévé válik. Látom, ahogyan gyilkolnak minket, s a halálom pillanata hirtelen robban be elém. A váratlan élménytől megrázkódom székemben.  
- De mégis... hogyan? - újabb roham tör rám, és ismét zihálni kezdek. Talán túl sok információ volt egyszerre, de hiszek neki. S később hosszasan el fogok beszélgetni vele.. ha egyáltalán túléljük.
Aztán hirtelen minden lény megdermed. Matt visszatért Logantől. Olvasok benne. Wanda biztonságban van. Ő viszont minden erejét beleadja, hogy a démonokat megbénítsa, azokat árnyékuknál megragadva.
- Nathaniel! - mutatok jobbommal a lények irányába. - Matthias.. lebénította őket! Használd az erődet!

Most, hogy Wanda biztonságban van, és a helyzet egyre kilátástalanabb, úgy döntök, hogy egy utolsó, lelki löketet adok a hősöknek és társaimnak.
~ Kapitány, Pietro, Vízió, James, Clint, Natasha, Peter, Alison, Jennifer, Kate, Crystalia, Jean, Jane, Neena, Hercules, Ororo, T'Challa, Norina, James, Nathaniel ... és mindenki, aki eddig az életét áldozta volna a lányért vagy a mutánsokért ... - egyenként szólítom meg mindannyiukat. Hangom nyugodt, annak ellenére is, hogy testem súlyosan sérült, és minden erőmet bele kell adnom, hogy az üzenetem eljusson hozzájuk. Azokhoz, akik eddig Wandát halottnak hitték, mégis célirányosan, hogy Artemisia ne tudjon róla. Majd, egyszerre sugallom elméjükbe:
~ ... Wanda nagyon is él és biztonságban van! Logan elvitte a Birtokról. Akit láttak, Gregory által készített másolat volt. Az ENSZ megtévesztésére...
Most viszont egy nagyobb ellenséggel nézünk szembe. A pokol lényei nem Wanda miatt jelentek meg. És csak előfutárai annak, ami ezután következik majd. A lány emlékeiben láttam. Össze kell fognunk, hogy megvédjük azokat, akiket szeretünk! Össze kell fognunk, hogy a világot megvédjük ... Thanostól!







 we need more..  |  Bocsássatok meg a késésért,
és a hosszért.. sajnos ismét nagyon megcsúsztam Sad
Bocsánat, ha valakit kihagytam a végén. x)


Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

↷ i still believe in heroes

avatar
∆ Hozzászólások száma :
83
∆ Tartózkodási hely :
Xavier birtok vagy egy bár



Tárgy: Re: 8. felvonás - Védelmezők 1. Vas. 09 Júl. 2017, 12:17

A dögök nem akarnak fogyni. Cserébe belőlem a nafta annál inkább. Az az egy üveg whisky eddig bírta...
-Ideje rá tölteni...
Sóhajtok mélyet. Bal kezemet zsebre dugom, tartásom megrogy, előre nyújtott jobb kezem, felfelé néző tenyerébe egy üveg bor ölt alakot apró kisülések kíséretében ahogy a levegő molekulái és az azt alkotó atomok felbomlanak üveggé és borrá. A visszamaradó elektronok kisülések formájában találják meg a helyüket. Megragadom a poharat és finoman körbefuttatom és a pohár oldalát nézem. Ez inkább amolyan berögződés, mint sem szükséges. Jól tudom mit készítettem. De ez a rossz szokás az én szerencsém. A pohár oldaláról látom, hogy mi van mögöttem, illetve mi közeledik. Nem nehéz kitalálni. Kilépek oldalra és a helyemen egy penge jelenik meg ami ketté szeli a forró szörnyeteget. Ismét a sárga nedűt forgatom a pohárban majd belekortyolok. Elégedetten bólogatok. Finom lett. Hátamon több nagy ütést érzek amitől előre tántorodom. Összeráncolom a szemöldökömet. Hirtelen nem tudom hova tenni a dolgot. Ólmot éreztem. Hátrafordulok és lenézek a földre. Elkenődött lövedékek hevernek a füvön. Mintha valaki pipettából csöpögtette volna őket a földre. Felnézek és meglátom a katonát aki értetlenül áll az esemény mögött. Megtámaszkodom a mellettem meredező pengén. Felé emelem a poharam mosolyogva.
-Golyó álló vagyok.
Azzal bele kortyolok az italomba. Akkor emelem el a poharat a számtól amikor ismét célra tart. Felvont szemöldökkel várok. Nem kellett sokat már lőtt is egyet. A lövedék mellkasomhoz érve úgy folyt szét, mintha vízipisztollyal lőne egy fémfelületre. Kérdőn felvonom a szemöldököm, hogy akar e még valamit vagy megy és teszi a dolgát. Ellépek a pengétől ami lassan a földdel válik egyenlővé. Alig, hogy lépek kettőt valami eltarol. Valami szokatlanul nagy és puha. Babzsák? Ahhoz túl csinos...
Ahogy dőlök el vele és elérjük a talajt, az besüpped, mint egy trambulin, majd lök rajtunk egyet. Talpra érkezem, jobbomban a pohár, a ballal a lány kezét fogom, hogy ne essen el a másik irányba. Egészen kinyújtom a kezem, majd magam felé húzom, átkarolom és egészen közel vonom magamhoz. Mintha a táncparketten lennénk. A számban egy rózsaszál materializálódik. Meg kell adni a módját. Miután biztosra vettem, hogy megtalálta az egyensúlyát, és hogy merre van arccal elengedem. A rózsát átnyújtom neki. A rózsa szirmai kifehérednek, csak az egyik belső szirma lesz fekete. Mintha a lány fehér arca lenne, rajta a fekete folttal.
-Szerencséd, hogy belém botlottál. Nem sok nő tud levenni a lábamról.
Kacsintok felé sokat sejtetően. Majd beleiszok a boromba, ami igen, nem borult ki.
-Hogy mi? Nos... Én uralom az anyagot.
A fegyvereire nézek amikkel azonnal lead egy egész sorozatot. Feltérképezem az két pisztolyt, majd szabad kezemben apró szikrák kíséretében néhány teli tár ölt formát, molekuláról molekulára.
-Tessék, látom fogy. Aztán nem széthagyni a birtokon, itt gyerekek is vannak.
Nézek rá szigorúan miközben átadom az utánpótlást. Lehörpintem az italt és tovább állok. A poharat, úgy gyűröm a markomba, mintha gyurma lenne. Elszíneződik, sötét borostyán színt ölt és lehörpintem.
Az épületre tekintek. Elég ramaty állapotban van de úgy vélem a pince kibírja ha rá roskad a ház. Nincs időm és lehetőségem toldozni foltozni.
Valaki vizet emleget. Erre felcsillannak a szemeim. Az értelem szikrái pattognak benne. Homlokon csapom magam, hogy erre nem gondoltam.
-Crysta!
Szólok a szőke hercegnőnek, ha messze van akkor kiáltok és felé sietek. Kezemet intőn emelem a magasba.
-Eszedbe ne jusson!
Pillantok a föld felé, ahol a vezetékekben töménytelen mennyiségű víz hömpölyög. Gondolom ő is érzi. Ahogy haladok felé koncentrálni kezdek, lépteim lassulnak. Kezeimet lassan magam elé emelem. A levegő a szó szoros értelmében szikrázni kezd közöttünk. Apró kisülések kísérik ahogy a környező levegő vízzé válik. Amit a lány könnyedén tud formálni akár újabb gólemekké. Nem hagyom, hogy még jobban tönkre tegye a kertet.
-Használd ezt.
Nem állok le a víz termelésével. Lebegő van, víz pedig lesz. Másodpercenként akár 30000 liter...
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

↷ i still believe in heroes

avatar
∆ Hozzászólások száma :
28
∆ Kor :
66



Tárgy: Re: 8. felvonás - Védelmezők 1. Vas. 09 Júl. 2017, 16:54



Kaland & Ciklon
Akármennyire próbálom magamban szépíteni a helyzetet, nem állunk fényesen. Kit áltatok, borzalmas a helyzet és egyre csak rosszabb lesz az egész.
Wanda meghalt és már csak abban bízhatunk, hogy a teste átadásától valahogy az ENSZ katonák majd békén hagynak minket, de ahogy a nő átlövi az összetört kis testet... Egy pillanatra felkavarodik a gyomrom és nem a rosszullét miatt, nem. A harag szinte süt rólam, de gyorsan visszafogom az indulataim és úgy teszek, mintha mi sem történt volna. Charles egészen biztosan érzi, mennyire felkavart ez az embertelen tett. Mélységesen bánt, hogy a kislánynak ilyen vég jutott, de talán így lesz a legjobb, a többi gyermek megmenekülhet. Mint mindig, nem engedhetem meg magamnak, hogy túlságosan eluralkodjanak rajtam az érzelmaim, különben nem csak a kree katonák miatti szemét eltakarításával kell majd foglalkoznunk.
A professzortól nem messze állva figyelem, ahogyan egy világ omlik össze Wanda látványára és nem hibáztatom, amiért végleg megutált minket ezért, nem tudtunk vigyázni a lányra, akiért ő egész végig küzdött, harcolt, és még a mienket is védte érte. Meg tudom érte, honnan ered a fájdalma.
A pajzs visszakerül jogos tulajdonosához. Egyetlen megnyilvánilás a részemről az ökölbe szorított kéz és megfeszülő állkapocs, de nem az ellenérzéseimet jelentik. Az egész szituáció váltotta ki ezt belőlem. Óvatosan Charles vállára teszem a kezem, pontosan tudom, milyen nehéz lehet ez most neki.
Mintha még nem lenne elég fájdalom a levegőben, a sammiből tünnek fel a démonok. Semmi kétségem nincs a fajuk felő, hiszen ez... Ilyen lény nem létezhet az élők között. Elkerekedett szemekkel jövök rá, hogy a gyerekek ezzel új veszélybe kerültek. Nem volt még elég? Nem érhetne már véget?
Fehérbe forduló szemgolyókkal emelkedek az ég felé, hogy onnan lássam jobban a helyzetet. Látom, hogy Jean figyel rájuk, így nem lehet bajuk, de ettől még segítenem kell akin csak lehet. Karjaim az ég felé dobva viharfelhőket és villámokat idézek meg, és a lényekbe iránítom őket, gondosan elkerülve a lehetőséget, hogy az elektromos kisülés a kisebb rezisztancia elvét követve egy emberen keresztül távozzon a földbe. Nem úgy tűnik, mintha hatásos lenne, ezért elgondolkodom egy monszunon, de gyorsan el is vetem az ötletet, több kárt okozna, mint hasznot.
Ijedten kapom oda a tekintetem, ahogy látom Charles székét felborulni egy szörny alatt és a professzort kiesni a székéből, de máris érkezik számára a segítség és én sem maradok tétlen. A legközelebbi szörnyet elintézte egy számomra ismeretlen mutáns, ezért én a többit tartom távol, ahogyan csak tudom, amíg Charles biztonságba kerül. A csata hevében nem hallom, ki az, de örök hálám fogja üldözni, amiért megmentette a barátomat.
-Charles! Jól vagy?! -kiáltok hátra a vállam fölött, ahogy egy újabb démont tartok sakkban ide-oda ugrálva. Aztán az is megmerevedik, mint az összes többi. Csak egy pillanat szükséges, hogy felmérjem a helyzetet és lássam Gregoryt a rengeteg vízzel. Tökéletes.
-Remélem nem bánod, ha ebből egy kicsit kölcsönveszek... - szólok neki oda és saját felhőimben felgyűlt vizet valamint a már összegyűjtött adagot felhasználva ciklon szerű özönvizet zúdítok az összes démonra. Igyekszem vigyázni, hogy minél kevesebbeket sodorjon magával a hirtelen jött áradás, de én sem tudok mindenhova figyelni. Remélem ez elég lesz, de van még pár ötlet a tarsolyomban, ha ez nem jönne be.


Outfit    @     Music
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

Sponsored content
↷ i still believe in heroes





Tárgy: Re: 8. felvonás - Védelmezők 1.

Vissza az elejére Go down

8. felvonás - Védelmezők 1.

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére
2 / 5 oldalUgrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5  Next

Similar topics

-
» 9. felvonás - Védelmezők 2.
» 8. felvonás - Védelmezők 1.
» Farkasok kódexe
» Új-Valhalla (Latveria)
» 6. felvonás - Látom a tüzet

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Infinity Marvel :: Univerzum - Játéktér :: Kaland játékok :: 3. Kaland :: 2. Kör-