» Üdvözlünk az Infinity Marvel frpg oldalán «
légy, aki lenni akarsz a marvel végtelen világában
Lépj be közénk
ne rejsd el magad

Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Chatdoboz
oszd meg velünk titkaidat

Itt tartózkodók
ki jár erre?

Jelenleg 10 felhasználó van itt :: 4 regisztrált, 0 rejtett és 6 vendég



A legtöbb felhasználó (71 fő) Hétf. 29 Május 2017, 19:54-kor volt itt.
Utolsó posztok
érkezett válaszod?


Share|

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5  Next

↷ i still believe in heroes

avatar
∆ Hozzászólások száma :
325
∆ Kor :
99
∆ Tartózkodási hely :
Staff rezidencia



Tárgy: Re: 7. felvonás - Asgard Hétf. 17 Júl. 2017, 21:30

•• Asgard ••

Live like legends.




• A Tesseractot védelmező asgardi katonák, Carol Danvers, Daario és Eredhon is elbuknak Black Dwarf ellen, hiszen annak bőre áthatolhatatlan, ezért nincs olyan fegyver a tarsolyukban, ami legyőzhetné. Egyetlen csapásával termeken át messzire sodorja magától a kő védelmezőit. A helyszínre érkezik mellé Ebony Maw, aki átvéve a végtelen gyémántot, közvetlen átjárókat nyit a Föld bolygóra. Az ég megnyílik, és a Titán hajói megindulnak.

Supergiant a Titán parancsát követve megkeresi Dr. Stranget. A varázsló megpróbálhat szembeszállni a rá támadóval, ám nem túl sok sikerrel, mert a démonok is támogatják az ellenfelét. A lény annyira lefoglalja Stranget elmetrükkjeivel (Clea fejébe mászik és a férfi ellen irányítja a nőt), hogy megszerzi tőle a nyakában lógó idő kövét, amivel már indul is az egyik hajóra. Strange súlyosan megsebesülhet Clea által.

Proxima Midnight Thanostól kapott lándzsájával támad rá Heimdallra, aki egészen ügyesen védekezik. Mindaddig, amíg Thanos meg nem jelenik, és a túlerővel már nem bír el. A nála lévő követ a Titán kitépi a férfi vértjéből és kesztyűjébe illeszti.

Zeusz ezt követően tűnik fel, olümposzi kíséretével. Sikeresen felvehetik a harcot a démonokkal.

Loki és Thor nem tudják használni a kapott Odin-erőt Hela ellen, mert Sigyn támadása megzavarja őket. A nő ereje a csatatéren sikeresnek bizonyul a démonokkal szemben, de sajnos sok asgardi harcost, az Őrzőket, de még Hulkot, Lokit és Thort is elsodorja a víz a Thanos által vájt szakadék felé, mely végeláthatatlan mélységű. Groot kaphatja Mordálytól a segélyhívást, és az Őrzőkért indulhat a Milanoval. A halál torkából az olümposziak, valamint az Odin-erő új birtokosai megmenthetnek többeket is.

A Titán az Aetherrel védőburkot emelhet, míg Hela elrugaszkodva a földtől, lebegve megvárhatja, amíg a víz elmossa ellenfeleit, és elfolyik a szakadékban.

Az árvizet követően, amint Thanos megszerzi a gyémántokat, Hela lesújt az éjkarddal Asgardra, mely a felszínen süvít végig. A támadása az egész várost romba dönti és felperzseli. A palotában és a harctéren tartózkodóknak el kell menekülniük.


***

» Általános leírás: A hozzászólásod megírására egy hét áll rendelkezésedre (mivel sokan vagyunk, törekedjünk nem megváratni egymást). Az újabb kört mindig a Kalandmester nyitja. A Kalandmesternek jogában áll a karaktereket útmutatásokkal irányítani, illetve hozhat be egy-egy körbe/szituációba újabb karaktert, illetve vihet ki, ha eltűnik a játékos, vagy a szituáció úgy kívánja.

- Reagsorrend: -
- A kezdés joga: -
- Helyszín: Asgard
- A felvonás résztvevői: Thanos, Hela (NJK), Loki, Tony Stark, Bruce Banner, Carol Danvers, Gamora, Groot (NJK), Rocket Raccoon, Drax, Peter Quill, Leana, Kevan, Heimdall, Daario, Narsil, Mantis (NJK), Clea, Dr. Strange, Sigyn, Thor, Kerun-dan, Eredhon, Zeus
~ Akik időközben becsatlakozhatnak: -

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

↷ i still believe in heroes

avatar
∆ Hozzászólások száma :
14
∆ Kor :
27
∆ Tartózkodási hely :
Olümposz hegye



Tárgy: Re: 7. felvonás - Asgard Kedd 18 Júl. 2017, 15:34

Sistergő égi jelenség kezd manifesztálódni az égen. Sötét felhők takarják el az eget és dörgő, morgó villámok cikáznak ide-oda. A jelenség végkifejlete, hogy az égből egy fényjelenség hullik alá és csapódik a földbe. A fény földet éréskor vakítóan szóródik szerteszét. A füstfelhő lassan eloszlik és egy hét főből álló, állig felfegyverzett Olümposzi különítmény képe vetül ki. Fegyvereik és vértezetük csillogón tör előre. Magas és izmos termetűek, még a női tagjaik is. Nemigen volt még példa rá az elmúlt évszázadokban, néhány évezredben, hogy ilyen tisztes halhatatlan különítmény avatkozott volna be bárhol is a világon. Ez a helyzet azonban megkövetelte, hogy az eddig néma figyelésbe burkolódzó Olümposziak most cselekvésre keljenek fel. Vezetőjük Zeus lép elő és körbejár komor tekintete a csatatéren. Szomorúan és egyre inkább haraggal teljessé kezd válni az arca, amint az eget is megfigyeli.
- Elkéstünk. A Mindenek atya dicső halált halt, s már a Valhallába került. De esküszöm az égre és földre, hogy nem marad megtorlatlanul Asgard urának halála! Szikrázó szemekkel közli érzéseit a vele tartó másik hat Olümposzival. Három társának int, hogy repüljenek a vízzel elsodortak segítségére, főleg Hulkot, Lokit és Thort megsegítve, akiket még ki tudnak menteni. A Hősök dönthetnek, hogy élnek e a segítséggel vagy maguk próbálnak kikászálódni a bajból.
- Legyetek az ifjú hercegek segítségére és mindenki máséra is akiket a víz elsodorni készül. Adja ki a parancsot morajló hangjával. Éktelen haragjától fogva nyomban rárontana Thanosra és Helara, hogy vérbosszút álljon öreg barátjáért. Az éjkard támadása azonban megtorpantja.
- Siessetek! Mindenkit akit lehet ki kell menekítenünk a pusztítás elől! Zengi utasítsait a többi harcosának.
Eljön még az idő amikor mindkettőtöket elér a vég. Láttam! Szórja szitkait a két fő gonosz felé gondolataiban.
- Hozzátok ki a sebesült Heimdallt és mindenkit vigyetek át az Olümposzra mielőtt késő lesz! Int fejével Heimdall felé. Csak mentsétek ki az Asgardi mindent látót. Parancsainak engedelmeskedve az Olümpsziak nyomban lendületesen indulnak eleget tenni a királyuk parancsának és mentik, aki még menthető és aki elfogadja az Olümposziak segítségét.
- Egy csapat menjen a palotába, ott is lehetnek túlélők. Legyetek nagyon gyorsak mert az éjkard elpusztít mindent. Teszi hozzá utolsó parancsait. Zeus és még néhányan, akik vele vannak képesek átjárót nyitni saját otthonukba az Olümposzra, ami ideiglenes menedéket képezhet azoknak, akiket ki tudnak e rövid idő alatt menekíteni a csapás elől. Szemöldökeit ráncolja amint a távolodó hajókra tekint. Úgy látom itt végeztek. Ez a csapás csak hab a tortára. A célpontjuk most a föld. A szerencsétlenül jártakat azonban nem hagyhatjuk magukra. Gyors eszmefuttatás amit még megtesz, majd amilyen gyorsan csak tudja összeszed annyi Asgardit - és a segítségüket elfogadó hősöket - amennyit csak tud és átteleportálja őket a biztonságos Olümposzra. jelen helyzetben talán ez a legtöbb, amit a társaival ki tud hozni. Ez a csata már elveszett, egyedül a károkat lehet csökkenteni valamivel, semmi többet.

//Ha valamit módosítsak vagy valamit benéztem nyugodtan PM rám! Wink//


A hozzászólást Zeus összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Szer. 19 Júl. 2017, 14:59-kor.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

↷ i still believe in heroes

avatar
∆ Hozzászólások száma :
207
∆ Tartózkodási hely :
somewhere in the shadows



Tárgy: Re: 7. felvonás - Asgard Kedd 18 Júl. 2017, 21:50




Egész életemben dühös voltam. Nem számított, hogy mi miatt, de mindig éreztem magamban a gyűlöletet, ami megmérgezett minden mást. Ahogy bennem, úgy körülöttem is. Azt akartam, hogy figyeljenek rám, hogy ünnepeljenek, hogy nekem is kijusson abból, amit Thor kapott. De soha nem tapasztalhattam ezt meg, ha feltűntem valahol, folyton Thor-ról kérdeztek, ha vele tűntem fel, akkor … mintha ott se lettem volna. Túl nagy volt az árnyéka, és én tehettem bármit, nem tudtam kitörni belőle.
Ez a düh, a gyűlölet, ami bennem volt, szabadjára engedtem, hagytam, hogy átjárjon és meg sem próbáltam útját állni. Nem akartam legyőzni Helát. Megakartam ölni. Eszembe se jutott, hogy börtönbe kerüljön, vissza oda, ahonnan jött … nem, csak azt akartam látni, ahogy elszáll belőle az élet. Látni akartam meghalni, csak ez járt a fejemben, minden egyes támadásomnál ez az egy cél vezérelt.  Nem érdekelt ebben a pillanatban a trón, sem az, hogy Odin nem választott. Nem akartam király lenni, nem azért, amiért ők hitték.
Egy pillanatra fordítom csak el a tekintetem, ahogy Thor-t elsodorta a Zöld Szörny. Átfutott a fejemen a gondolat, hogy a segítségére sietek, de nem fordíthattam hátat Helának. Emlékszem, hogy küzdöttek már egymás ellen, akkor valahogy sikerült felülkerekednie, most is fog. Ő egy isten, a másik pedig egy … csak egy ember, mindegy, hogy zöld vagy sem.
Érzem, ahogy végigfut a gerincemen a borzongás, mikor meghallom Sigyn-t felüvölteni. A harc forgataga elnyeli a hang egy részét, de így is épp elég, hogy hallható legyen. Hogy én halljam. A tekintetemmel őt keresem a harcoló felek között, így növelem a távolságot Hela és köztem, hogy legyen esélyem megtalálni.
Elképedten figyelem a körülöttünk felcsapó habokat, és ahelyett, hogy Helára az utolsó támadásokat mérném, helyette növelem a távolságot, és arra felé indulok meg, ahonnan Sigyn hangját hallottam, de nem vagyok elég gyors, összecsap előttem a tenger és a szakadék széle féle sodor, próbálok ellenállni, de a rám nehezedő víztömeg nem enged. A szakadék széléig azonban nem jutok el, a segítségemre siető olümposzira pillantok, de nem kezdek el hálálkodni, helyette a vízzel elárasztott csatateret kezdem el pásztázni. Látom a Zöld Bestiát sodródni, de szinte egyből tovább is kúszik róla a tekintetem. Nem érdekel, hogy meghal-e, nem őt akarom. – Mentsd a többieket! Én megleszek. – nem várom meg, hogy válaszoljon, vagy vitatkozzon, nem érdekel, hogy mit akar mondani. Az itt lévők többsége most nem érdekel. Az erőmet kihasználva sietek Sigyn segítségére, lenyúlva a víz alá, hogy kiemeljen onnan. Nem itt fog meghalni, nem Asgardban, és végképp nem Asgard-dal. Felpillantok, Hela alakjára, ahogy felkarolom Sigyn-t. Itt az ideje, hogy eltűnjünk.

szóljatok, ha valami nem jó!

the fall of Asgard

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

Vendég
↷ i still believe in heroes


Vendég



Tárgy: Re: 7. felvonás - Asgard Szer. 19 Júl. 2017, 15:45

Kimerült a harcban. Egyszerűen felfoghatatlan számára, hogy milyen óriási erejű ellenségek léteznek a világokban. Régen még a pestis komoly ellenség volt, Thanos mellett azonban semmiség az egész kórság. Sokan haltak meg a küzdelemben. Tehetetlenül harcol a fenevadakkal és a palotába betörő idegen harcosokkal. Jó néhány sebet szerzett ami lelassítja mozdulatait. A közelgő éjkard csapás elől nem kíván elmenekülni. Szembenéz a végzetével. Ekkor ragadja meg valaki a karjánál fogva és gyűjti szép csokorba.
- Ki vagy te? Kérdezem az idegen harcost akinek csak úgy fénylik a páncélja. Nem felel nekem csupán megpróbál elvinni a halál útjából. Megrázom a fejem és jelzem, hogy én itt befejeztem. Olyan világba cseppentem amibe már nem szívesen élnék. Alig tértem vissza de máris olyan félelmekkel nézek szembe amikről még csak fogalmam sem volt. Elég! Ha itt véget kell, hogy érjen ám legyen...
Vissza az elejére Go down

↷ i still believe in heroes

avatar
∆ Hozzászólások száma :
30
∆ Tartózkodási hely :
◆ UNKNOWN ◆



Tárgy: Re: 7. felvonás - Asgard Csüt. 20 Júl. 2017, 16:49









We should say goodbye

Az ereimben pulzáló démonméreg őrjítő, elviselhetetlen kínt szabadít rám. Szinte érzem, ahogy a fájdalom a csontjaimig hatol, a zsigereim mélyére rágja magát, s ott gyökereket ereszt. Nem kíván távozni belőlem, a szervezetemből, a testemből. A harapás nyoma mindeközben elfeketedett, én pedig csak üvöltök… és üvöltök… Egészen addig, míg végül el nem csuklik a hangom, és egyszerűen már nem bírok többet üvölteni. Némaságba burkolózva szenvedek; a külvilág megszűnt számomra létezni. Már csak téveszmék és rémképek villannak a lelki szemeim előtt. Hallok hangokat, de nem tudom eldönteni, hogy ez is csupán a képzeletem szüleménye, vagy a valóság? Minden annyira összefolyik… Itt, a káosz mezsgyéjén – a józan ész és az őrület immár egyetlen ragacsos masszává állt össze. Persze mindez csak az én elmémben zajlik, az én agyam mélyére fészkelte be magát a méreg; mintha valami kaparna, mintha valami ki akarna szabadulni onnan (…) aztán fulladni kezdek. A saját varázserőm lesz végül a vesztem, az temet most maga alá, a víz, amelyet olyannyira szeretek – megszabadít… a fájdalomtól…
Nem pörög le az életem a szemem előtt, és nem látom a szeretteim arcát sem. Nincsen a halálban semmi magasztos, semmi dicső. Asgard el fog esni, és én vele tartok. Vagy mégsem? Karok. Erős karok. Oltalmazó karok. Értem nyúlnak. És kiragadnak… onnan… a végzetes hullámok alól. A csatatér mocskából. A saját gyarlóságomból.
Hát visszajött értem… Gyötrelmes lassúsággal kapok levegő után, mégis fuldoklom – a szívem pedig dühödten kalapál a mellkasomban. A szavak, a gondolatok… elhalnak… De még a téveszmék is, és a rémképek; egy pillanatra most mintha nem érezném azt az őrjítő fájdalmat a porcikáimban. Mert amit jelenleg érzek, minden egyes idegsejtemben érzem, hogy Loki életben van, és innentől kezdve nem érhet semmi baj, mert ő vigyáz rám. Szentimentális dolog, nem igaz? Ennyire bízni olyasvalakiben, aki már egyszer elárult… Egyszer? Számtalanszor!
- Loki…? – vérszegényen ejtem ki csupán a nevét, mintha attól tartanék, hogyha hangosabban vagy erőteljesebben mondom, akkor a varázslat elillan, és soha többé nem jön vissza. – Ez a valóság? Tényleg Te vagy az? – csakhogy a hangom akaratlanul is elcsuklik, mert félek a választól. Hol voltál idáig? Miért nem jöttél hamarabb? Ha tudná, hogy mennyit szenvedtem…! Ha tudná, hogy miken mentem keresztül… És ő eközben mindvégig Odin testében volt? Nem értem. Tényleg nem értem. Hogy miért így kellett újratalálkoznunk… a halál küszöbén állva… Miért csak most? Miért pont itt? Elesetten. Kiszolgáltatottan. De túl gyenge vagyok ahhoz, hogy vitatkozzak vele…
Élettelenül, szinte rongybabaként dőlök rá – homlokomat a nyakának vetve, lehunyt szemekkel. A tenger elcsendesedett körülöttünk; már a hullámok sem dühöngenek az elmémben őrjöngő démonok akaratától. Csak a fájdalom… az feszíti a testemet nyughatatlanul… Csak a fájdalom nem szűnik.
- Segítenünk kell nekik… – Tudom, hogy mit akar tenni. Ismerem már annyira. Le akar lépni. Menekülni akar. Azt akarja tenni, amit évekkel ezelőtt kellett volna tennünk. Együtt. Még mielőtt azt az utat választotta volna, ahova már nem tudtam követni. De azóta sokat változtam én is… – Ugye tudod, hogy nem fordíthatunk csak úgy hátat?







  kicsit Nehezen tudtam már felvenni a fonalat, úgyhogy tényleg szóljatok,
ha valami nem jó!

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

Vendég
↷ i still believe in heroes


Vendég



Tárgy: Re: 7. felvonás - Asgard Csüt. 20 Júl. 2017, 17:57




Asgard & mindjárt megfulladok



Már kezdek fáradni a harcban, mikor megláttom Petert és utána megyek. Nemsokára be is érem a többieket, majd felkészülök a harcra. A küzdelem még javában tart, sokan elbuktak, a démonok túlerőben vannak, de nem érdekel. Harcolok amíg csak tudok. A fájdalom a lábamban hirtelen elmúlik, csak a düh hajt. Legszivesebben nekirohannék Thanosnak és annak a banyának és széttépném őket. Ebben a pillanatban nem érdekel, hogy milyen tehetetlen vagyok, hogy mennyire veszélyes, amire válalkozom. Nem érdekel mi lesz, lehet hogy belehalok, de én harcolni fogok, még az életem árán is. Thanos meg fog még fizetni ezért. Ingerülten kutakodni kezdek a táskámban, majd előveszem a legnagyobb fegyvert, ami nálam van.
-Akkor mentsük meg a galaxist... -nézek a barátaimra. Megvárom a többieket, míg készen nem állnak.

Feljebb repülök, mikor hirtelen vizet látok.Nagyon sok vizet, amely felénk jön. Teljesen lefagyok a látványtól, majd gyorsan elindulok segíteni a többieknek, de már késő. A zuhatag mindent elsodort. A segélyhívót veszem elő, hogy idehívjam Grootot. A végtagjaim remegnek, izgulok, hogy vegye fel. Mikor felveszi megkönnyebbülök.
-Groot, Mordály vagyok!! Gyorsan gyere ide a Milanoval, mert különben mindenki megfullad! Kérlek siess!!...- szinte már üvöltöm a telefonba. Éppen befejeztem, amikor elsodor valami és elkezdek zuhanni. A rakéta nem működik, a segélyhívő szerkezet pedig kiesett a mancsaim közül. Lassan becsapódom a vízbe, melynek sodrása engem is a szakadék felé visz. Próbálok a víz felszinére úszni, de a hátizsák lehúz az aljára és hiába minden erőm, nem tudok kiszabadulni belőle. Itt a vég. A levegőm elfogyott és csak egyre jobban merülök lefelé. Még látom a felszinről jövő fényt, de lassan minden homályos lesz és elsötétül. Szemeim lecsukódnak és már nem próbálok ellenállni. Csak hagyom, hogy mélyebbre és mélyebbre süllyedjek. Érzem, hogy lassan meghalok...

Hirtelen egy erős kéz markol meg és húz ki a partra. A pacák nem ismerős, de nagyon valószinű, hogy ő is egy isten. Erősen köhögni kezdek és levegő után kapkodok. Még alig van erőm bármit is csinálni, de mostmár biztonságban vagyok.
-Hol vagyok? Hol vannak a társaim? Ki maga? - teszem fel neki a kérdést, majd kétségbeesetten nézek körbe. Ha minden igaz, akkor már látni a Milanot.
-Menjen csak, mentse a többieket, innentől meg leszek magamtól is - mondom az előttem állónak. A táskámat valahol elhagyhattam a vízben, a kötésem teljesen elázott, úgyhogy magatehetetlenül várok a parton.

Remélem jó lesz így
@
Vissza az elejére Go down

↷ i still believe in heroes

avatar
∆ Hozzászólások száma :
69
∆ Tartózkodási hely :
Asgard népével



Tárgy: Re: 7. felvonás - Asgard Pént. 21 Júl. 2017, 20:14

7. felvonás Asgard

A szivárványhídon küzdöttem a démonokkal mikor megjelent Proxima Midnight. A démonok elszaladtak, de ő rám támadt a lándzsájával. Egész jól bírtam a gyűrődést. Hirtelen nagy fényesség támadt és egy csillagokból álló arany holló jelent meg az égen. Tudtam, hogy asgard dicső királya elesett a csatában. A levegőben érezni lehetett a végtelen szomorúságot, gyászt és haragot. Erre én egyre keményebben harcoltam. Már, már úgy tűnt, én nyerem az összecsapást, de megjelent Thanos. Nem bírtam a túlerővel, de azért még kitartottam, de Thanos túl erős és kitépte a vértemből a lélek követ. Ennek következtében csúnyán megsérültem, és otthagytak a hídon, gondolván pár perc és elvérzem.

Most a hídon fekszem "félholtan" a halált várva. A környezeetemet azért még érzékelem, és látom, hogy egy nagy áradat hullámzik végig a csatatéren, magával sodorva Hulkot, Thort, Lokit és még sok mást. Ekkor ismét nagy fényesség támad, és az olimposziak jelennek meg Zeusz vezetésével. A különítmény szétszéled, és segít a bajbajutottakon. Páran ottmaradnak, és átjárót nyitnak az olimposzra. A szivárvány híd felé is tart egy isten, és mikor közelebb ér látom nekem akar segíteni. Kiemel a vértócsából és az átjáró felé vesszük az irányt. Átrepülünk az áradat felett, és már ott is vagyunk Zeusz mellett. Elindulunk az átjáróba, de mire átérünk már elvesztem az eszméletem.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

Vendég
↷ i still believe in heroes


Vendég



Tárgy: Re: 7. felvonás - Asgard Szomb. 22 Júl. 2017, 18:39

Bátran küzdenek bajtársaival a kő védelmében. Black Dwarf erejét egy kicsit alábecsülte. Hiába szorítja tüskés indákkal az ellenfelét mégsem tudja megsebezni. Mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne a harcos egy csapásra szétszaggatja magáról az indákat.
Hogy lehet ennyire erős? Hitetlenkedem a látottakon. Nem létezik, hogy ennyire kemény legyen a bőre! De mégis!? Legalább a Tesseractt mentsük meg. Fel is venném a szemkontaktust a többi védelmezőtársammal de már csak arra eszmélek, hogy termeken át repülök belezúzódva egy oszlopba.
-Ááááh! Ez fájt. Nagyot nyögök amint megpróbálok felkászálódni. A távolból látom amint Thanos egy újabb embere már meg is kaparintja a Tesseractot és fel is használja menekülésre. Ilyen távolból csak annyit tudok megállapítani, hogy átjárókat nyitnak vele de, hogy hová azt nem tudom. Közeledő robajt észlelek amint a talaj megremeg a lábam alatt.
- Fedezékbe mindenki! Kiáltom annak aki az utamba kerül. Csak sejteni tudom, hogy valami hömpölyög felénk ami elemi erővel fog letarolni mindent ami az útjába kerül. Igyekszem minden utamba kerülőt lefelé irányítani valami óvóhely felé. Én magam is gyorsan iszkolok és lejáratot keresek a palota alsó részei felé. Egy sebesült Asgardi katonát kapok a vállamra aki mozgásképtelenné vált a sebesülései miatt. Gyorsan szaladok vele és még néhány menekülővel a palota alsó részeihez, hogy biztonságba kerüljünk.
Vissza az elejére Go down

↷ i still believe in heroes

avatar
∆ Hozzászólások száma :
51
∆ Kor :
601
∆ Tartózkodási hely :
Alfheim



Tárgy: Re: 7. felvonás - Asgard Vas. 23 Júl. 2017, 15:24



Asgard
Narsil & the others in Asgard
_________________________
A helyzet siralmas. Bármennyire is nem szeretnék, egyre inkább párhuzamot vonok azzal, amit a szülővárosomban láttam, mikor a földdel tették egyenlővé azt. Szerettem volna hinni, hogy ezek csak rémképek, túl tragikusan fogom fel a helyzetet, a sárkány halála miatt is, de érzem, látom, tudom, hogy sajnos nem így van. Hiába minden erőfeszítésünk, Asgardot már nem tudjuk megmenteni. Nemcsak azért, mert a királya, Odin elesett, hanem mert túl erős az ellenség. Már csak abban reménykedhetünk, hogy a lehető legtöbbeket meg tudjuk menteni. Mert én az ártatlanokat sajnálom a leginkább. Mindenkit, akinek az otthona, szerettei, az eddigi egész élete áldozatául esnek ennek a vérontásnak, értelmetlen, hataloméhes pusztításnak.
A palotában lévők sem bírnak már a túlerővel, de nem ez a legfélelmetesebb. Valósággal megcsap az erőhullám, mikor a pokol királynője lesújt az éjkardjával, ezzel megadva a végső csapást Asgardnak. Menekülnünk kell. Minél gyorsabban és menteni, akit csak lehet. Ez jut eszembe. Egy leomlott falhoz szaladok és a sárkányok felé kiálltok, miután a fiókának már kiadom az utasítást, hogy támadás helyett meneküljön és ő engedelmeskedik is ennek. Mikor a többi sárkány is meghall és a palota felé ereszkednek, a velem harcolóknak, Kevannak, Leanának és a többieknek is odakiáltok.
- A sárkányok hátán el tudunk repülni. Gyertek! Gyorsan! - elsősorban Leana és egy a közelében álló, furcsa, kissé rovarszerűnek ható galaxislakó nő (Mantis) felé nézek, aki az előbb növények segítségével igyekezett a támadóinkat hatástalanítani.Közben megérkeznek a sárkányok, kicsivel a föld fölött lebegve állnak meg. Látom a hömpölygő vizet, ami közeledik, nincs sok időnk. Ha valaki velem tart, főleg, ha nő, segítek felkapaszkodni a sárkányok hátára, majd magam is felmászom az egyikre (esetleg Leanával vagy Mantisszel közösen, hogy biztosan tudják irányítani a lényt), megvárom, míg a többi velem tartó harcos (Kevan?) is feljut egy-egy hátára, és kiadom nekik az utasítást, hogy repüljenek biztonságos helyre. Fáj látnom, ahogy egy újabb város a szemem előtt válik semmivé, annak számos lakójával együtt, de tehetetlen vagyok. Legalább azokat megmenthetem, akik a palotából velem tartottak. Más vigaszom nincs. Minden, minden további hiábavaló volt. Ismét...




_______________________________


Remélem jó lesz -
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

↷ i still believe in heroes

avatar
∆ Hozzászólások száma :
603
∆ Kor :
37
∆ Tartózkodási hely :
next to my a-holes



Tárgy: Re: 7. felvonás - Asgard Vas. 23 Júl. 2017, 16:05



Asgard
7. felvonás
_________________________
Elérem Gamorát és épp csak annyira hárítom el a Titántól, hogy hacsak egyetlen pillanatra is, de rám figyeljen. Hacsak egy másodpercem van, akkor is tudja meg a zöld sziluettem, hogy övé minden fegyverem. (A szó legszorosabb értelmében.) Mellette akarok lenni. A pajzsává formálni minden létező erőmet, vagy kardként hasítani mellette. Lőni mindent, ami árthat neki és óvni a karcsú körvonalat, ami hordoz - ami a mozgatómmá vált az utóbbi időben. Minden légvételem közben úgy érzem reped a mellkasom. A szemeiben lángoló bosszúvágy, a harag, az elszántság elsodor. Úgy érzem összecsuklok alatta. Kicsi és kevés vagyok mellette, mégis annyira akarom támasztani, éltetni benne a tüzet, hogy hajhatatlanul is azon igyekszem, megóvjam. Mégsem akarok akadályként feszülni közé és élete elrontója közé, így meggyőzöm, mellette leszek - de ne váljon el tőlem többé, mert abba belehalok.
- Rád vigyázok! - jegyzem meg válaszul, a fejem rázva. Arcom komoly árnyalatot ölel fel, szemeim aggódva járnak övéin. Féltelek.., hát nem látod, hogy mennyire félek, hogy elveszíthetlek? Képtelen lennék újra a háttérbe kerülni, messzire tőle. Az imént, ahogy nem láthattam őt - ahogy a falakon túlra zuhantam, minden másodpercben őt láttam magam előtt. Azt, hogyan veszítem el. Hogy nem érek mellé időben. Ezt nem fogom újra átélni. Nem lehet. Karom végig csúszik övén, amikor az ismeretlen undormány felbukkan. Fegyvereimre töltök, szembe fordulok a Titán újabb segítőjével.
- Corvinusnak annyi... - belerohanok a távolságba, köztem és a lény között. Hallom Gamora szavait és felkészülök rá, hogy a lény majd lecsap, de persze, hogy meg kell tennem. Azért, akit magam mögött hagyok. Ezt a csatát Érted vívom. A szíved nyugalmáért, mert tudom mit jelent neked a Titán. És, ha össze kell pisálnom magam és ezer démonnal megküzdenem, hogy a vállamon átugorva végezhess a Lila trutymóval, hát megteszem. Arcizmaim idegesen feszülnek, ahogy elérem. Lövök rá, sorozom. Sokkolni próbálom, de annyira feleslegesen, hogy ennél már csak az lenne mit sem érőbb, ha meg sem próbáltam volna. - Szemem sarkából látom, hogy a nőszemélyem velem együtt harcol. Egészen jól mutatunk együtt, és ami ennél is értékesebb és fontosabb most, hogy baromi hatékonyan cikázunk a gusztustalanság körül. Én lövök, akkor Gamora hasít. Ha Drax is velünk - akkor aztán kész csoda, ha túl él minket ez a trutymó.
Én megpróbálok minden tőlem telhető stratégiát és erőt belefektetni a támadásaimba, de van, hogy kevésnek bizonyul. Még fel sem fogom, amikor leterít és rám mérné utolsó csapását. Igazán akkor jut el hozzám, hogy nagy szarban vagyok, amikor meghallom Gamora üvöltését, ahogy a nevemen próbál eljutni hozzám. Érzem, hogy a bordáim közötti motor belereped és egyszerre lélegzik fel. Tudtam, hogy féltesz, te Nő! Sikerül elhúznom a csíkot (szó szerint) a suttyó elől, amire Gamora rárivall, majd a tőle telhető legnagyobb erővel és kecsességgel lesújt rá. Kevesen múlik, hogy ne legyen barna a nadrágom, amikor széttöri a botját a féregnek! - Egyszer elveszem még ezt a nőt... - motyogok, majd felegyenesedem, hogy visszatérhessek hozzájuk és közvetlenül a zöld nő mellé érve, oldalvédőként támadhassak vele, de akkor hatalmas víztömeg csapódik belém hátulról és elsodor. A hullámok összecsapnak fejem fölött és hiába próbálok a sarkamra csapkodni, hogy eltudjak repülni, képtelen vagyok. Az áradat ellen nem vagyok elég erős, mégis karommal Gamora után kapkodok. - Gamora?! Gam... - van, hogy sikerül vizet nyelnem, így köpködök, meg többnyire szájon próbálok levegőért nyújtózni - Gamora?! - ahogy megpillantom a nőt, a karjáért úszom, de nem sikerül eljutnom hozzá, a víz belemos minket a szakadékba, amit a Titán karcolt Asgard felszínére. A szemem ide-oda jár és esküszöm mindenre, amit megszegtem életem során, hogy a gyorsmosás a barátom most! - A rohadt... - nekem nincsenek tőreim, így megpróbálom vagy Gamorát, vagy Draxot elérni, hogy beléjük kapaszkodva megúszhassam a mélybe zuhanást. Megkapaszkodom kézzel-lábbal és ahogy meghallom Mordály hangját, heves bólogatásba kezdek. Asgard pusztulásba kezdett, el kell tűnünk innen. - Figyelj rám... - mászok a zöld nőszemélyemhez, hogy köré tapaszthassam tenyereim, így mögé magasodva, a hajának támasztva homlokom beszélhessek hozzá és csakis hozzá - Tudom, hogy mit érzel, de el kell tűnünk innen... - kapkodom a fejem, a Milano után kutatva, akkor látom meg az átjárókat. - Tovább mennek, lesz még lehetőséged, de most, kérlek... - úgy súgom, mintha jobban fájna az, hogy erre kell kérnem, mintha fizikailag bántanám. És így is van. Jól tudom, hogy mit jelent ez neki. Mégsem vagyok hajlandó hagyni, hogy odavesszen Asgarddal. Eltűzünk innen és ha ellenáll nekem, akkor itt száradjon le az - amire még szükségem lehet -, ha nem csapom a vállamra.
- Itt! - csápolok Grootnak, ha sikerül valahogy elvezetnie hozzánk a Milanot, az már félsiker. Draxot keresem szemeimmel, majd Mordályt. Együtt kell eltűnünk innen. Ha esélyem van rá, Gamorát magammal rángatom felfelé, majd a Milanora lépek, átkarolva a nőt. Bízok benne, minden Őrző feljut...




_______________________________


Ha nem jó, sikoltsatok! - lord


_________________
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

↷ i still believe in heroes

avatar
∆ Hozzászólások száma :
36
∆ Tartózkodási hely :
○ Alfheim



Tárgy: Re: 7. felvonás - Asgard Vas. 23 Júl. 2017, 18:09

Asgard
7. felvonás


Drága Fivérem hiába tanított vívni, kardot forgatni, arra sohasem vágytam, hogy egy háborúban kelljen megcsillogtatnom eme tudásomat. Noha a családomért, az otthonomért én is készen álltam harcolni. Meglehet, a tettre készség vagy épp a bátorság jobban dolgozott bennem, mint maga az ügyesség. Hátráltatni nem állt szándékomban senkit sem, de játszi könnyedséggel utasítottam el azt, hogy mit sem téve, az alagútrendszerben várjam a háború végét. Édesanyám és Nővérem már odalent voltak, biztonságban, így értük nem kellett aggódnom. De se Daario-t, se Kevant nem hagyhattam idefent. Rettegés fogott el, akárhányszor csak arra gondoltam bajuk eshet s többé nem láthatom egyiküket sem. Atyámról nem is beszélve, hisz róla azt sem tudtam, Asgard mely pontján kockáztatja éppen életét.
Fivérem mérges. Mérges, amiért nem hallgatok reá és ellenszegülve parancsának Kevannal tartok. Erről nem csupán hangja, de tekintete is árulkodik. Azelőtt még sohasem láttam ilyennek, habár az is való igaz, hogy azelőtt sohasem kellett ilyen döntést meghoznom. Itt nem arról volt szó, hogy Kevant választottam a családom helyett, s bíztam abban, ezzel Fivérem tisztában volt. Sokkal inkább a semmit tevés és ellenkezője, a tenni akarás, a harcolás között kellett választanom, én pedig az utóbbit tartottam helyesnek. Évszázadokat leéltem már édes semmit tevésben, most azonban, Asgard ostroma alatt nem voltam hajlandó eme szokásomnak hódolni. Ha Asgard elesik, én is vele esek, nem leszek holmi démoni lényeg szolgálja. Nem, soha.
Megrettenek, mikor Daario visszakéreti a Mantis nevű, korábban már sokat segített gyógyítót, s rögvest Kevan és az én felügyeletemre bízza. De mielőtt bármit szólhatnék, Daario már el is rohan, hogy a palotába csapódott egyik gép felé vegye az irányt, melyből egy aranyhajú nő zuhant ki. Nem lépünk közelebb, de távolról is érdeklődve figyelem az eseményeket, mígnem a démonok a palotába is eljutnak, így minden erőmmel rájuk kell koncentráljak. Viszont mikor marad egy röpke lélegzetvételnyi időm s energiám, Fivérem felé pillantva, nyugodtan veszem tudomásul, hogy az idegen nő nem ellene, sokkal inkább mellette harcol. Tehát ő is a segítségünkre van, erre pedig más sem lehetne jobban bizonyíték, mint az, ahogy Fivéremet és Kevant is egyaránt támogatja a különleges képességével.
S én mit teszek? A tőrre markolva várom a lehetőséget, hogy harcba szálljak, de talán Fivéremnek volt igaza, s semmi keresnivalóm nincs itt. Csupán feltartom Őt is és szeretett Kevanomat is. Mindketten rám figyelnek, ahelyett, hogy az életükért harcolnának és ennek nem lesz így jó vége. Katonám is megmondta, azzal óvja magát, ha engem biztonságban tud. De ha történik vele valami, abba minden bizonnyal én is belehalok...
Fivérem pedig... ó, a drága Fivérem. Épp most ordít fel, miként az egyik szörny megszúrja a lábát. - Ne! - Kiáltok fel én is, le nem véve tekintetem édestestvéremről. De nem léphetek oda. Bármennyire is szeretnék a segítségére sietni, most nem tehetem. Ennyi démonnal ellenünk nem. Ha elmozdulnék, Kevan figyelmét is magammal vinném, s talán az az ő vesztét okozná. Ezt pedig nem engedhetem meg magamnak. Távolról szemlélem csupán, ahogy Daario végez a szörnnyel, s ellátja a sebeit, hogy aztán az eddig mellette harcolt aranyhajú nővel másfelé vegye az irányt.
Együtt futok Kevanommal, s meglepetten veszem észre, hogy egy általam aprónak hitt vágással milyen mély sebet is ejtettem az egyik démoni teremtményen. Én! Noha ezen tettemért üdvrivalgást nem várok cserébe, mégis némi büszkeséggel tölti el szívemet, hogy valamelyest én is pozitívan hozzá tudtam járulni a harcokhoz. Katonámmal az oldalamon, egy oszlop mögé rejtőzve élek át újabb apró pillanatot. Teszem, amit mond, felé nyújtom a tőrt és kíváncsian figyelem, mire készül. Lihegését hallva azonnal aggodalom ül ki arcomra, szabad kezemmel óvatosan megsimítom az arcát. - Nagyon elveszi az erőd? - Habár bámulatos, amit a jéggel képes művelni, mégis félő, hogy túl sok energiáját emészti fel. Érzem, hogy hátrálna, de mielőtt ezt megtehetné, féltőn húzom vissza őt magamhoz, még egy másodpercet nyerve kettőnknek. - Ígérd meg, hogy idejében szólsz, ha nem bírnád. Kérlek... - Suttogom neki, reménykedve abban, hogy tudja, nem harci képességeit vagy kitartását kérdőjeleztem meg az imént.
A következő pillanatban újra megindulunk. Katonám mellett küzdök én is, Fivérem tőrét használva. A démonok, ezek az átkozott teremtmények azt hiszik, nem tudok végső csapást mérni rájuk, de ez nem így van. Talán nekik is sikerül engem megsebezni, minden bizonnyal sikerül, hisz a karomon vér csurog, de ez nem kétségbeeséssel tölt el, hanem végtelen haraggal. Újabb jól irányzott döfés és már nyoma sincs a korábbi ellenségemnek. A karomat kissé fájlalom csupán, hisz a reflexeim kitűnően működtek, mikor arrébb kellett ugranom, így a seb, mit rajtam ejtett még csak mélynek sem mondható.
Ahogy megfordulok, észreveszem Mantist, aki a cserepes virág földjéből mintha épp erőt merítene. Sejtésem pedig beigazolódik, vagy legalábbis valami hozzá fogható történik, hisz a növény nőni kezd, méghozzá rendkívül gyors tempóban, a bejáratot pedig újfent eltorlaszolja. Hihetetlen, csodálatos és ámulatba ejtő, milyen képességekkel rendelkeznek egyesek. Épp megszólítanám, de a lyukas mennyezeten keresztül valóságos fényáradat kúszik be, szemeimet pedig ahelyett, hogy eltakarnám, inkább még erőteljesebben próbálok a fényre koncentrálni. Ami az ég felé száll, majd beleolvadva abba, ékesen ragyogni kezd. Jól tudom, mit jelent ez, szívem összeszorul, s talán most először érzek erős, keserű félelmet a lelkemben. Odin királyunk, a Mindenek Atyja meghalt. Vajon halála pusztán a kezdet? Mi lesz eztán Asgarddal és népével?
Ijedten rezzenek össze, mikor fejem mellett elrepül egy sárkányfióka, de szemeimmel mégis az útját követem. Büszkén tekintek rá, amikor tüzet lövell az ellenségeink felé, s még gyorsan oda is kiáltok. Habár nem értek ezekhez a csodás teremtésekhez, mégis hiszek abban, hogy valamelyest érzékeli a hangomból, hogy dicsérő szavak hagyják el ajkaimat. - Nagyon ügyes vagy, csak így tovább! - Halovány mosoly jelenik meg az arcomon, s mikor észreveszem, hogy az egyik démon a sárkány felé nyújtózik, elérkezettnek látom az időt, hogy minden erőmet összeszedve én is támadjak. Több szúrás, néhány hosszabb, mélyen futó vágást ejtek a szörnyetegen, mielőtt még elérné a sárkányfiókát.
Közben bólintok Kevanom felé, nyugtatva őt ezzel, hogy semmi bajom nem esett. Bár hiába minden erőfeszítés, én is érzem, hogy Asgard percei meg vannak számlálva. Lábaim megremegnek, s utolsó erőmmel elkapom Kevanom karját. Nem értem mi történik, de érzem, hogy a vég közeleg. Ha pedig tényleg röpke pillanataink vannak hátra, akkor hát Katonám karjaiban óhajtom tölteni utolsó perceimet. A sárkányfióka felemelkedik és messze repül, ebből is sejtem, hogy valóban nagy a baj. Még nagyobb, mint eddig. Az ellenség erősebb, mi pedig kevesen vagyunk ahhoz, hogy megállíthassuk őket.
Hallva Narsil szavait, felé fordítom tekintetem, s beleegyezően bólintok, ám mielőtt útnak indulnék újra Kedvesemre nézek. - Kevan, gyere, mennünk kell... - Itt már nem tehetünk többet. Elindulok Narsil és a sárkányai felé, s bízom abban, hogy Katonám is velem tart, el nem eresztve kezemet.
Ha Mantis velünk tart, magam mellé húzom, majd Narsil felé terelem.
- Ülj fel mellé, menjetek el innen minél előbb. - Hangom aggódó, noha nem ismerem őket túlságosan, mégis... mindketten az életüket kockáztatták értünk, a legkevesebb az, ha biztonságban előre tudom engedni őket és kijutnak innen. Én Kevanommal tartok. Megígértem, hogy mellette maradok, így most sem lesz ez másképp. Mantis pedig Narsil mögött biztonságban közlekedhet a sárkányokkal.
Felmászom az egyik sárkány hátára, barátságosan megsimítva előtte a törzsét. Legutóbbi találkozásunkkor kicsit felzaklathattam őket, ezért ez a gesztus, talán értékelik. Megvárom, hogy Kevanom is elhelyezkedjen, hisz remélem, hogy velem tart, s elindulunk, menedéket keresve.
Szemeim könnybe lábadnak, ahogy végigtekintek az omladozó falakon és az egykoron csodálatosan csillogó palotán. Majd tekintetem az enyhén vérzőn karomra hullik. Apró áldozat, amit a hazámért hoztam, ráadásul javarészt hiábavaló is volt. Asgard elesett, hamarosan mindent elnyel a hömpölygő áradat, s nem marad semmi. A Kilenc Birodalom elveszti legékesebb csillagját, s ez ellen talán már semmit sem tehetünk.





 where's my love  | Ha valami nem megfelelő, csak szóljatok!

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

↷ i still believe in heroes

avatar
∆ Hozzászólások száma :
123
∆ Kor :
32
∆ Tartózkodási hely :
♮ New York.



Tárgy: Re: 7. felvonás - Asgard Vas. 23 Júl. 2017, 18:16


Asgard

7. felvonás 
Tompán hall. Alig lát valamit a porfelhőben. A hátán érzi a törmeléket. Lenyomja. Nehezen mocorog alatta. Látja, hogy az ellenfélre valamiféle indák csavarodnak, de a hallása sérült, - immáron a látása is. Carol nagyon gyenge. A térugrás miatt a karjait már egyébként is pihentetnie kellett volna. Utána a démon alaposan felmarta a bőrét. Reszketeg tenyereire hiába támaszkodna, hogy fekvőből kinyomja a rázuhant törmeléket, képtelen rá. Nyöszörög. Reszket. Fel-fel kapja fejét, enyhén oldalra fordítva, hogy láthassa mi történik, de akkor a segítségükre siető - indaindító férfi átszaggatja a falat a sötét alak ütésére és messzire kerül tőlük. A katonák nem különben, mind megsérültek. Danvers megpróbál kikecmeregni a törmelék alól, de minden légvétele erőfeszítésébe kerül. Elmorzsol fájdalmában egy könnycseppet, hát még amikor megpillantja a torzszülöttet, aki a kockatolvaj segítségére siet, hogy az égre festhessen valamit, amit a szőke nő még nem láthat.
- Ne, ne, ne,.. - ujjaival belemar a palota padlójába, hogy így- ezúton vonszolja ki magát a rázuhant tömeg alól. Mindhiába. Nincs elég ereje. Mégis az élénk szín, ami még a homályos látásába is belemar a falakon tetszelgő lyukakon, egyértelműen üzen a nőnek: valami baj van. (Ha nem lenne elég, hogy elviszik a gyémántot...)
- Bruce... - sutyorogja a férfi nevét, amikor az erőlködéseit abbahagyva, alkarjaira támaszkodik és a vörös, sebes, reszketeg tenyereit figyeli. Ajkait morzsolgatja. Minden sejtjével úgy érzi, hogy nincs erre kijutni. Ám van valami, ami erősebb a fizikai gyengeségnél. Carol Kicseszett' Danvers akarata!

Összepréseli fogait, állkapcsa megfeszül. Mély levegővel szívja fel tüdejét, lehunyja szemeit és engedi a benne lakozó energiának, hogy áramolni kezdjen alakja körül. Mintha kígyók csavarodnának testére, aranyló fonalak követik végtagjai vonalait. 'Majd hirtelen éles robbanásként hagyja kirobbanni magából az erőt, amivel messzire sodorja magáról a törmeléket. A tőle nem túl messzire nyögdécselő Daariot a karjaiba kapja (ahogy egykor Brucet is vitte), majd az ölében a férfival, kirepül azon a lukon, amit a sötét kőtolvaj és segédje lyukasztottak a falba. Onnan látja meg az átjárókat, túl oldalukon a Földet. A fejét rázni kezdi, ajkai elnyílnak. Megszeppen, s egy helyben röppen, mint egy kolibri. Végül lemondóan megrázva a fejét, a karjaiban tartott férfi szavaira figyel, aki a Sárkányokra mutogat.
- Rendben... - finom mosollyal bólint a kezében szenvedő katonára, majd elrugaszkodik helyből és a szárnyas bestiák felé veszi az irányt. Nem is lassít. Hiába szaladnak érzelmei a csatatéren ezer felé, az Asgardot érő pusztításba belehal Danvers is. Szeme sarkából a zöld alakot keresi a földön, közel a veszélyhez. Nem látja, ilyen magasságokból nem. - Kérem! - kiált az egyik teremtésen ülő katonára, arra - amelyik a jéggel játszadozott a teremben lentebb, mögötte a vörös hölggyel. A szőke nő szíve örül, hogy viszontlátja őket. Legalább az isteni világ egy része megmenekült. Olyan közel repül, hogy Leana és Kevan könnyedén áttudja venni tőle Daariot, majd bólint nekik. Nincs szükség szavakra, ez nem az a perc...

Carol zuhanó repülésben esik alább, s meg sem áll, amíg meg nem leli a Brucet rejtegető zöld fickót. A férfi karjába csap, hogy tenyerei közé foghassa annak vaskos karját, majd ellentmondást nem tűrően kiragadja a környezetéből és felfelé repül felé. Egyenesen az átjárók irányába. - Haza megyünk! - üvölt a fickónak. A szőke reménykedik abban, hogy ha a zöldebbik meg is lepődik, majd a karján lévő sebek láttán, nem fogja bántani. Hiszen Hulk nem egyszer megmentette már őt. - Tony, jöjjön maga is! - kiált Starknak, majd ha már beéri őt a páncélos férfi, akkor együtt megindulhatnak felfelé. Danvers legalábbis biztosan elcikázik a gépek között. Sebesen, mint a villám. A szőke csodanő után csak a fénye ragyog, épp úgy, ahogy a Vasember rakétái. Az átjárók egyikén - hol a legkevesebb ellenfélre számíthat - átrepül, beelőzve az ellenséges hajókat, majd leereszkedik New York városa fölé, Tonyt követve, vagy a maguk útján.



whatever | ha nem okés, sikoltsatok (:
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

↷ i still believe in heroes

avatar
∆ Hozzászólások száma :
31
∆ Tartózkodási hely :
~ in Hell (yet)~



Tárgy: Re: 7. felvonás - Asgard Vas. 23 Júl. 2017, 18:51

I’m not a queen, or a monster. I’m the Goddess of Death.

Megdöbbenve hátrál ki a valóságból, ahogy a Mindenek Atyja felfogja Loki elől támadását. A sötét energia felszabadul körülötte. Bár jóval nehezebb és keserűbb halált szánt a vénembernek, élénk mosolya bejárja arcát, elfoglalva azt. Örömében dalra fakadna, ám ehelyett pengéjén táncolnak ujjai, ahogy magához szorítja azt. Bűbájosan kacag, kuncog az isten halálakor. Szemeivel a Titánt kutatja, végszóra várva. Hagyja, mind had vegyék el hát, amiért eljöttek eddig. Hela nem is kívánhatna mást. Thanosról éjsötét szemeit az élvezetek ereje vonja el. Lehunyva szemeit, hagyja, hogy az erő átjárja és felvértezze őt. Fejére szerteágazó koronáját varázsolja. Úgy áll hát teljes pompájában az Atyjukat elveszített fiúk előtt, széles mosollyal arcán.
- Sértve érzem magam, hogy azt képzelitek, van még esély rá, hogy... - ám nem képes befejezi mondandóját, a vízözön szétáramlik. Thor támadása, valamint Lokié a semmibe vész. Hela kecsesen elrugaszkodva a talajtól lebegni kezd, onnan bazsalyog a katonákra, kiket magukkal söpör a nő haragja. A Pokol Úrnője derűs pillantást vet arra, kinek mindezt köszönhetik, majd a kardjának markolatát cirógatja ujjbegyeivel. Ajkai elnyílnak. Nedvesít rajtuk. Dalolna, ha nem érezné, hogy dolga van még -
Az égen szakaszonként feltűnő foltokban megpillantja a Föld bolygót, hová szíve veszettül vágyik. A Titán bizonyára nem véletlenül e helyet kívánja meglátogatni.
Az éjkard a levegőbe emelkedik, amikor alacsonyan szálló hajókra pattannak szövetségesei. A nő kuncog, lehunyva szemeit raktározza a látványt, hogy a dicső, a kilenc birodalom legékesebbje, hogyan bukik majd el végezetül...
- Asgard,.. halott. - a kard pengéje előre hasít és mérhetetlen erő szabadul fel belőle. Hullámzóan hasít előre, elsodorva útjából mindent. Katonák százait, - a felkapaszkodó démonok visszabújnak a föld alá. Asgard minden épülete rommá lesz. Kivételt képeznek a védőfalak, ha emelkednek olyanok. Ám a palota és Asgard egész városa vörösre festve omlik alább. Hela szemei résnyire szűkülnek, ahogy mosolya fültől fülig ér. Kacagni kezd, fejét csóválva, majd görbe vonala ajkainak csak akkor tűnik el, mikor szemei az átjárókon ugrándoznak. - Vár ránk még egy bolygó... - pillantása ekkor a Titán íriszeibe fúródik, majd egy kecses elrugaszkodást követően már a hajójának fedélzetén ácsorog. Készen rá, hogy még egy Birodalomban rendet tegyenek. Midgardon, ahol halandók élnek, 'kik nem érinthetik Helát, hacsak nem vágynak halálra...
- Van még egy kő. Igaz? - fordul a Titán felé, várva az útmutatását, mialatt az éjkard élpengéjét cirógatja ujjhegyével, vissza sem tekintve a hátuk mögött hagyott Asgard romjaira.



Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

↷ i still believe in heroes

avatar
∆ Hozzászólások száma :
31
∆ Tartózkodási hely :
₰ Alfheim



Tárgy: Re: 7. felvonás - Asgard Vas. 23 Júl. 2017, 19:33

Asgard

7. felvonás
Valószínűleg nem lopom be magam Daario szívébe azzal, hogy Leanát magam mellett kívánom tudni. Megértem haragját és azt is, hogy Mantist is mellém szólítja. Ha azzal bizonyítok, hogy két nőt is óv kardom, hát legyen! - Minden mozdulatom óvatos. A szőke nőre bizalmatlanul reagálok magam is. Akkor győz meg igazán, amikor a jegem felerősíti sugaraival. Meghökkenve csodálom, de túl sok időm nincs vele foglalkozni. A lépteim óvatosak, a mozdulataim gyorsak, mégis jól átgondoltak. Leana az első nekem. Őt kell védenem. És bár megbízom az alagsor védelmében, félek, ha pusztulást hozna a Titán Asgardra, a falak leomlanának és, ha Leana is ott tartózkodott volna... A gondolatra rosszallóan összefutnak szemöldökeim, a befelé futkosó démonokra zúdítom minden erőmet, hogy gátat szabhassak nekik.
Leana bámulatosan harcol mellettem a tőrrel, meglepett - mégis büszke, kissé talán pimasz mosolyt engedek meg felé a világ végén. Mintha nem is gondoltam volna, hogy képes lesz bármelyiket megsebezni. Ennyi boldogság és finom humor még jár nekünk, igaz? Megragadom, hogy az egyik oszlop mögé terelve felvértezhessem tőrét jéggel. Az arcomra simuló keze elvonja figyelmem, elnyílt ajkakkal csodálom őt. Mosolyogva, ajkaim morzsolgatva.  - Egyetlen háborúban sincs olyan, hogy fáradtság... - hangom lágy, szemöldökeim szomorúan futnak össze, mikor finoman homlokom övének koccintom, éppen'csak. Kihátrálnék, de Hölgyem utánam kap és magához von még egy szóra. Mosolyom őszinte, még sem tarthat tovább. - Megígérem... - suttogva csókolom ajkaira e szót, mielőtt folytathatnám - ... hogy utolsó szívverésemig védelmezlek. - pillantok fel rá bocsánatkérően. Képtelen lennék olyanra esküdni, szavam adni, mit tudom, nem tarthatok meg. Ha kimerülök, ha ez az új erő, ami a birtokomban van, egyszer már nem lesz több, csupán erőnyelő átok, akkor sem habozhatok és vonulhatok a sarokba. Meg akarom őt védeni, vigyázni a Hölgyem. Ahogy mindig. Ahogy mindig lennie kell...
Vissza sodródunk az ütközetbe. Hiába próbálok Leana mellett maradni, időnként elmar tőle egy-egy démon. Mantis mutatványa lenyűgöz, a növényt igyekszem jéggel borítani, hogy biztosan megtartsa, kitámassza a kaput és több lény ne tehesse be a lábát rajta. Közvetlen ezután látom meg a fény, a vakító, ragyogó fényt. Mintha minden egy percre lelassulna és mozdulatlanná dermedne. Mintha valami megváltozna e percben. Nyelnem kell, ahogy megértem, mit jelent. Tekintetem Leanára téved, rögtön ölelni kívánom és oszlopként megtartani esendő vázát. Ha Nimellos királyt veszíteném el, hasonlóképpen összecsuklanék. Bár alulírott- egy Király sem volt olyan hatalmas, bölcs és mindenható, mint Odin.
Nincs idő hezitálásra. A démonok érzik, hogy nyerésre állnak. Hiába koncentrálnék a vörös felhőmre, a sötét, forró teremtések utam állják. Elrepül fejünk felett az egyik sárkány. Ha rám tekint, intek felé. Narsil a közelünkben van - még egy nőszemély, akire vigyáznom kellene. Harci szenvedélyem nem csillapodik. Jéggel, karddal, puszta-erővel ütöm, ahol csak tudom az undorító lényeket.
Összezavarodom, amikor Leana a karomba kap. Kérdőn pillantok rá, érzem én is lábaimban a remegést. Szemeim övéibe vésem. A gyomrom apróra zsugorodik. Így érne el minket a vég? Zavartan jár ide-oda szemem, amikor Narsil megérkezik és a sárkányaira hív bennünket. Bólintok felé. Leana kezét nem eresztem, mindenhová követem. Még Mantist is segítek feltenni az egyik sárkányra, majd magam ülök Leana mögé. Mindkét karommal szorosan fogom, tartom őt. A vérző karjára pillant, amit én csak ekkor veszek észre. Épp megszidnám, amiért nem szól, de látom könnybe lábadó íriszeit, ahogy Asgardot fürkészi alattunk. Szemöldökeim összefutnak, finoman belecsókolok a hajába. Homlokom benne hagyom vörös tincseibe pár percre, érezze, itt vagyok, vele. - Az én otthonom a tiéd is. - súgom halkan, hogy hallja. Azt akarom, hogy tudja, ha Alfheim szerencsésebb helyzetbe kerül, akkor ott, biztosítok neki otthont. A családjának. Nimellos király befogadja majd őket, ebben biztos vagyok. Asgard pedig újraépül. Idővel...
Elmerülök Hölgyem hajában, cirógatom, ahogy hátulról ölelhetem - amikor meghallom a szőke nőt. Ilyen magasságban azért meglep, mégis örülök annak, hogy életben van. A kezében tartott Daariora elnyílnak ajkaim és aggodalmas pillantást vetek a férfira. - Daario?! Mi történt? Jól vagy? - nyújtózok el, hogy amint a nő karjait kinyújtva felénk próbálja finoman billenteni a férfit, elkapva őt, Leana mögé és magam elé foghassam. Én elég erős vagyok hozzá, hogy kapaszkodni is tudjak és fogjam is Daariot. Amíg Leana vele foglalkozik, addig én a nőre pillantok. - Köszönjük! - bólintok vissza a szőke nőnek, majd megtartom magunkat és bízom benne, hogy haza repülünk. Alfheim menedékébe, ha találunk rá módot. Itt nem maradhatunk, az ellenséges katonák után pedig nem mehetünk. Ahhoz nem vagyunk elegen, sem elég erősek.



Asgard... |  ha bármi nem jó, szóljatok!


Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

↷ i still believe in heroes

avatar
∆ Hozzászólások száma :
21
∆ Kor :
462
∆ Tartózkodási hely :
Asgard



Tárgy: Re: 7. felvonás - Asgard Vas. 23 Júl. 2017, 22:18



3. kaland - 2. kör
Asgard

A sárga hajú asszony megpróbál meggyőzni arról, hogy velünk van, mégis, általában ha megbízok egy hasonló, formás szépségben, mindig pénztelenül ébredek. Az is lehet, hogy boszorkány, és bársonyos hangjával átveszi elmém fölött az irányítást. Bárhogy is, Kevan és Leana felé pillantok, hátha tanáccsal szolgálhatnak az idegen felől. Hiszen van abban realitás, amit mondd, mégis, megesküszöm Odin jogarára, hogy szemmel fogom tartani. Kardom leeresztem, mire mellém lépked egy idegen harcos (Kerun-dan).
- Hálával tartozom, hogy Asgardot védelmezi! - válaszolja a férfinak. Kard és pajzs van kezében, ám első ránézésre is lerí, hogy nem közülünk való. Egy újabb harcos, aki világunk védelmezi, s életét kockáztatja népünkért. Thanos és Hela támadása megmutatta, hogy ha kell, a galaxis összefog, hogy annak alappillérét, Asgardot védelmébe vegye.
- Kérem ne engedje, hogy a démonok az alagsorba vezető lépcsők felé törjenek! Asgard asszonyai, vétlen gyermekei és sebesült harcosai is odalent vannak az alagútrendszerben! Kérem, védelmezze őket! - ezzel elfordulok tőle, és magam is a harc sűrűjébe kerülök.
Leana és Kevan egymás közelében harcolnak, az égből pottyant nő, Carol pedig hőseiesen segít minket a démonok elleni küzdelemben. Ahogyan szemeim sarkából figyelem őt, egy pillanatra elhiszem, hogy bízhatok benne. Ereje elképesztő, soha nem láttam hasonlót ezelőtt! Tenyeréből aranyló sugarakat lövell, s a fényében elhalnak a szörnyek, kik ellene merészkednek. Kevan pedig a jegével öli a lényeket, azzal a hatalommal, melyről eddig fogalmam sem volt. És én, aki egyetlen elemet sem irányítok, mégis tűzben lángoló kardommal gyorsan lavírozok a fekete szörnyetegek között. Amelyik fekete ordast csak tudom, visszaküldöm oda, ahonnan Asgad talajára lépett.  
Az egyik végighasít lábamon, miközben aggódó pillantást vetek szerettemre. Figyelmetlenségem égető fájdalom követi. Soha nem éreztem hasonlót, pedig húsommal több világ pengéje is találkozott már az istenek háborúiban. Felüvöltök, mire a lény is hasonlóképpen tesz. A démoni teremtés kardomba dőlt, ahogyan rámvetei magát. Szemeibe nézek, s annak vörös fénye lassan kialszik, s teste elillan kardomról. Féltérdre rogyok, s ingujjam letépve bekötözöm a sérülést.
Ekkor jön értem Carol, aki ismét arra kér, hogy mutassam a kockához vezető utat. Bizodalmam a nőé, ám ha megpróbál trükközni, majd én is hasonlóképpen teszek, s kardom a testébe mártom, még akkor is, ha formás teremtésnek tűnik. Még akkor is, ha segített az imént! Ezúttal mégis.... rá vagyok utalva.

A termeken sebesen suhanuk át, egészen a királyi kincstárig. Eddig csupán egyszer volt lehetőségem bejáráson részt venni, és megtekinteni Asgard kincseit. Persze, a legértékesebbek a valkűrök szigetén vannak, mégis, ezt a trófeát Odin jobb szerette a közelében tudni és a megerősített királyi őrség védelmére bízta..
A palota legjobb harcosai oltalmazzák, így szinte biztos vagyok abban, hogy ha csak Thanos nem jön el érte személyesen, a Tesseract biztonságban lesz, mikor odaérünk.
Mégis.. amikor ráfordulunk a kincstár bejáratára, borzalmas látvány fogad. Harcosaink vére színezi vörösre a padlót, és halálra várt sikolyok törik meg a csendet.
- Elkéstünk! - A vér szinte megfagy az ereimben, mikor szavaim kipréselem az aranyhajú nőnek.
Egy hatalmas szörnyeteg halomra öli legbátrabb harcosaink, és csupán gyilkos mosoly ül ocsmány pofáján. Amikor Carol mindenféle figyelmeztetés nélkül nekiront, megtorpanok a rohamban, hiszen nem sokkal a találkozásuk után a nő sebesen szakítja át a falat.
- Te mocsok! - kardom kivonom hüvelyéből, és mikor az elf mágus növényeivel körbefonja, tüzesen izzó karodommal megrohamozom.
Mindhiába. Vort pengéje a vállába hasít, majd megáll, közvetlenül annak felszínén. Egy ekkora csapás korábban végtagokat nyesett le a jégóriásokról, most pedig, hatástalanul sújt le a lényre. A kard, melyet Surtur démonúr kovácsai készítettek, és a pokol lángjai hevítik pengéjét, most igazi ellenfélre talált.
- Ez képtelenség! - szemeim elkerekednek, amikor lelkem legmélyére néz az agyaras óriás. Elmosolyodik, majd szabad kezével eltalál. Érzem még, ahogy koponyám csontja bereped, és a lendület messzire szakít a szörnytől. Még érzem, ahogyan gerincemmel az egyik falhoz csapódok, de ezután már minden elsötétedik. A hangok, a képek, mintha a sötét éjben az egyetlen izzó gyertyát elfújták volna, s nem maradna más, csak a fekete üresség.
egy rövidke perc telhet el így csupán, majd a fény ismét beszűrődik a szémréseimen. Asgardi révén a gyógyulás megindul, s vérem visszaránt a valóságba.
Homályosan látok csupán, a hangok tompák, de érzem, ahogyan a kocka ereje elszabadul. Két alakot látok. Az egyik az óriás, aki kiütött, a másik pedig.. valami soványabb, kisebb termetű, görnyedt lény. Visszataszító külsejénél visszhangzó hangszíne még gusztustalanabb.
Feltápászkodok, miközben könyökömmel támasztom magam, de mire egyet is lépnék, a két lény eltűnik a porfelhőben. Morajlás hangja szűrődik be a nyitott kupolából. Nem tudom mi az, de van ennél nagyobb gondom is. Azzal küszködök, hogy vallahogy megálljak két lábamon, és felfogjam, mi történik körülöttem.
Szemeimen keresztül csupán foltokat látok még mindig, s bármennyire próbálom dörzsölni szemhéjam, a helyzet nem változik. Látásom sérülhetett, mikor a lény súlyos csapást mért fejemre.
Érzem, ahogyan Carol megragad, és felszáll velem, majd ezután a következő, amit észlelek a külvilágból, az húgom illata, kit vakon is magamhoz vonnék. Majd Kevan hallatja hangját mögülem, de csupán fejemet csóválom kérdésére. Érzem, ahogyan Kevan megtart engem is a repülő lényen.
- Leana! Kevan! Annyira örülök Nektek! - préselem ki ajkaim közül. A lény egyetlen ütésével képes volt kiütni, és időlegesen elveni a látásom. Soha nem ért ekkora ütés korábban, pedig az asgardi harcosokkal vívott gyakorlatokon sem kíméltük egymást. És ez a ény mégcsak nem is Thanos volt, hanem az egyik szörnye!

A szél süvít a fejünk mellett, s tenyeremmel pikkelyes bőrfelületet tapintok. Narsil sárkányai!
- Narsil? Itt van? - kérdem húgomtól és harcostársaimtól.
Érzem, ahogyan gyilkos forróság pusztít allattunk. Látásom a levegőn lassan kitisztul, s ami kirajzolódik... az alattuk süvítő végtelen lángtenger. Asgard elpusztult, s minden, ami valaha kedves volt nekünk. Az otthonunk az enyészetté lett.
A látványtól megtörök, s minden szavam elhal ajkaimon. Szeretteimnek képe rajzolódik ki lelki szemeim előtt. Szerető édesanyám, hősiesen védelmező édesapám, szeretett húgom, Astra, kikről semmit nem tudok ebben a pillanatban. Az alagútrendszer vajon megvédte őket? Ekkora erőre nem voltunk felkészüülve. Asgard nem volt felkészülve rá. Harcostársaim, kikkel dalokat énekeltem a tábortüzek mellett vajon élneke még? Nem tudom, megmenekültek-e, s ettől a mellkasomban dobogó kis szerezet kishíjján felrobban.
Mit tettek Veled, Istenek otthona?


▼ Bocsánat, hogy kimaradtam az előző héten. Szuper reagok, skacok! ▼

• •


Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

↷ i still believe in heroes

avatar
∆ Hozzászólások száma :
32
∆ Tartózkodási hely :
galaxis / milano ✧ ✧



Tárgy: Re: 7. felvonás - Asgard Vas. 23 Júl. 2017, 23:30


Asgard

7. felvonás

Úgy tűnhet, jelzésed, minden igyekezed kárba vész. Látszólag nem jut el hozzám, mert gondosan felépített falaimról lepattan, s semmibe vész, akár egy száguldó meteorit, melyet a végtelen galaxis elnyel. Azt akarom, hogy azt hidd, nem vagy fontos a számomra. Ezt az érzést pedig tovább erősíted bennem kimondott szavaiddal. Nem akarom, hogy túl nagy árat fizess azért, amiért engem védelmezel, hisz nem vagyok rá méltó. Az életed pedig sokkal értékesebb az enyémnél, ki nem több egy kárhozatra ítélt léleknél. Még sem szólok egy szót sem, ahogy a karomat sem rántom el, menekülve a fizikai kontaktus elől. Mielőtt bármit is mondhatnék - akár ellenkezés gyanánt -, újabb ellenség bukkan fel a horizonton, ki hasonlóképpen erős és veszélyes. Éppen ezért nem tehetem azt meg, hogy saját, egyszemélyes harcomat hajtom tovább, mint egy szent célt. Nem rohanhatok Thanos felé, ha Ő veszélybe kerül. Már pedig Corvus fenyegetést jelent számára. Itt nem elég spontánnak és elszántnak lenni. Sejtéseim pedig a következő másodpercekben igazolást nyernek, én pedig nem vagyok rest cselekedni. Ismeretlen ismerősként köszöntve a testemet mozgató adrenalint, melyet egészen új érzések hívnak életre kiáltok utána, majd indulok a csatába Érte! Hangos reccsenéssel adja meg magát a fa, és hasad ketté Corvus kezeiben, én pedig térdre érkezve pillantok fel rá, miközben kinyújtott karomban tartom a kardot, és zöld ajkaimra elégedett mosoly kúszik, mellyel nyugtázom az imént történteket. Vérszomjas mosoly, nem a bájosabbik fajtából való - sokat mondó. Quill ismét felbukkan mellettem, és készen állok, hogy a következő csapást mérjem egykori tanítom csatlósára, de a következő percben, mondhatni a semmiből hullámok csapnak fel!
A lábam alól egyszeriben elmossák a talajt, s láthatatlan kezek rántanak a mélybe. Újra és újra a felszínre bukkanva hallom, ahogy Quill a nevemen szólít. Tekintetemmel Őt keresem, miközben erős karcsapásokkal próbálok ellenállni az erős sodrásnak, s akkor végre meglátom! Pontosan azt teszem, amit Quill is, felé nyúlok, s próbálom elérni, mind hasztalanul, hisz a sodrás oly erőséggel mos minket a szakadékba, hogy esélyünk sincs ellenkezni.
Zuhanok. S velem együtt több tucatnyi ember. Én mégis egy valaki karját ragadom meg erősen, s ezzel egy időben vájom tőröm a hasadék falába, ismételten így nyerve egy kissé ingatag, ám a fulladásnál s a semmibe való zuhanásnál biztosabb pontot.
- Kapaszkodj erősen! - kiáltom hangosan, bár remélem ezt a kérést feleslegesen intézem Peter felé, mert magától is tudja, mi az, ami következni fog. - Öleld át a derekam erősen, nem kell finomkodnod. -
Miközben a fémbe kapaszkodom, fél kézzel felhúzom, és ha esetleg nem tudná, mi a következő lépés, hát én felvilágosítom. Csak akkor engedem el a kezét, amikor karjai erősen a testem köré fonódnak. Így a combomra erősített fegyveremért nyúlok, hogy ezt is a falba vájjam, ezzel tovább erősítve kettőnk stabilitását.
Lehunyva a szemeim, kapkodok a levegőért. Tudom, mit fogsz most mondani. Még csak telepatának sem kell lennem hozzá. Szavait hallva pedig akaratlanul is megrándulnak arcom azon finom izmai, melyet oly sokszor uralok. Most sem láthat mindebből sokat, hisz Ő tulajdonképpen mögöttem van, a hátamon, én pedig sűrű szempilláim alól a falra meredek. Megfeszülő testem, s a tőrökre szoruló ujjaim azonban így is beszédesek. Főleg ilyen testközelből.
- Nincs értelme itt tovább folytatni a harcot. - csendül rekedt hangom. - Asgard elbukott. -
Hiába volt minden, az ellenség felülkerekedett rajtunk, hiába fogtunk össze mindannyian, s egy emberként vettük fel a harcot ellenük. Tudom, hogy tudja, mit jelent nekem ez az egész. A kudarc az elevenemig hatol, de nem vagyok esztelenül elvakult, így mindenfajta ellenkezés nélkül Peterrel megyek a Milanora, s egészen addig nem eresztem el, amíg nem tudom biztonságban a hajón.


zene (Throne) | kapkodva, vörös szemekkel íródott izé. - de ha ezenfelül valami nem OK » pm :] |


Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

Vendég
↷ i still believe in heroes


Vendég



Tárgy: Re: 7. felvonás - Asgard Hétf. 24 Júl. 2017, 01:06

Asgard
7. felvonás

A titán arcára lemoshatatlan mosoly ül ki, ahogyan végignézi Asgard királyának halálát. Ahogyan a fekete erő áthatol az arannyal borított, zömök testen, elismerésre méltóan bólint a Pokol Úrnője felé. A végső csapás, mely istenek életét játszi könnyedséggel oltja ki. Csodálatos! Hiába támadt Odin erejével, elég volt Helának célba vennie hőn szeretett gyermekeit, s máris odadobta magát, tudván hogy ez lesz utolsó cselekedete. A Titán szánalmat érez az uralkodó irányába, ki inkább gyermekeit mentette, mintsem birodalmát. Soha nem értette meg, milyen ez. Szeretni egy gyermeket. Törődni vele. Bár lányait sajátjaiként nevelte, mégis tudja jól, hogy a boldog gyermekkor távol állt attól, mit nyújtott nekik. Hiszen egy szerető apa miért kínozná gyermekeit? Ez az egymillió leélt év annyira elhomályosította benne a szeretet fogalmát, hogy a látvány nyomán, mikor Odin kilehelli lelkét, egyeten, aprócska melengető érzés sem fut végig hatalmas testén. Némán követi tekintetével a belőe kiáradó erőt, mellyel felvértezi gyermekeit, majd azt a lángoló fényjátékot, mellyel halhatatlan lelke Vallhallába távozik. Úgy tűnik a királyok lelke elég erős ahhoz, hogy Hel ne rántsa magába. Érdekes. Mégis elszomorítja, hogy a legerősebb lelket nem adhatta a harcosnőnek, kinek erejéhez nem látott fogható korábban. Persze, tudja, mindenkinek vannak korlátai, de ahogyan ez a nő öl, a képzelet és a realitás határai elmosódnak a Titán szemében. S ha valami, akkor talán ez megdobbantja megfáradt szívét. A halál tökéletes harmoniája...

Amint Odin lelke tovaszáll, fiai dühösen rontanak ellenük. Loki Helát támadja, míg Thor a Titánt. A villámok ifjú istene körül a villámok új, erőteljesebb aurát rajzolnak. Hiszen apja az Odin-erőből mindkettejüknek adott.
- Használjátok csak, ostobák! - szavai csupán gondolataiban visszahangzanak. Reméli, hogy az Odin erőt használva a két botor ifjú kimerül, akárcsak atyjuk, s könnyű prédává válnak a halálhozóknak.

Ám ez az erő, mivel korábban még nem találkozott, még a Titánt is váratlanul éri. Ahogy Thor kalapácsával talkozik páncélozott teste, hosszú métereket repül hátra, s hátával Asgard talaját szántja végig, mély gödröt hagyva maga után. Ideje nincsen feltápászkodni, hiszen ismét érkezik az ifjú, és erőtejes ütéseket mér az Odin által megáldott fegyverrel. A heves támadást csupán azután képes megfékezni, amikor már törhetetlennek hitt csontjába éles fájdalom nyilal, és hallja, ahogyan válla, melyben végződő keze találkozik a kalapáccsal, egyszerűen megroppan az utolsó, tökéletesen bevitt találat során. Felszisszen a fájdalomtól, mégsem adja meg az örömet Thornak, hogy ordítását hallassa, még ha a fájdalom kéregnyúlványain keresztül is mélyen gyökeret ver agyában. Alábecsülte a fiút, ezt belátja, s egyben elismeri az új erőt, mellyel apja felvértezte őt. Ám most, a szabad, kesztyűs balját ökölbe szorítja, mire a vörös Aether izzani kezd, és egyszerűen lelöki magáról, védőburkot formálva a Titán körül. Tudja jól, milyen hatalmas erőnek van birtokában, mégsem szívesen használja azt a harcok során. Hiszen a lila bolygókat roppant össze, míg a vörös legmélyebben gyökerező álmait is képes lenne megvalósítani a valóság teljes irányításával. A két, leghatalmasabb kő, de gyűjteménye csupán akkor lesz teljes, ha a másik négyet is megszerzi.

Ahogyan legerősebb harcosai (a Fekete Rend) fentről látják, hogy vezetőjüket Thor ostromolja, Supergiant gondolatot küld a Titán elméjébe. Hallja a nő hangját, akinek asztrális kivetülése megjelenik előtte.
- Érkezünk! - a kékbőrű csoda selymes hangjának irányába fordítja tekintetét, miközben lassan felemelkedik onnan, ahová Thor taszította. Tudja jól, nem azért jönnek, hogy közé és a villámok istene közé álljanak. Csupán tudják, mi a dolguk.

Thanos terve újabb szintre lépett. Közvetlen mellé érkezik jobbkeze, Corvus Glaive, aki kérdés nélkül nekilendül az érkező Őrzőknek. A haltatlan gyermeke anélkül is tudja, mi a dolga, hogy a Titán utasításokkal látná el.
Ebony Maw és Supergiant Hulk közelében landolnak, s a Titán csendbe nézi végig, ahogyan a zöld rém Thornak lendül, s ezzel letudottnak véli ezt a "problémát", ám mindvégig készen áll, ha a villámok istene elbánna a lénnyel.
Black Dwarf a kockáért megy. Könnyűszerrel fogja megszerezni a tér kövét, főleg, hogy az őrök a démonokkal vannak elfoglalva. Mégis, áthatolhatatlan bőre képessé teszi bármilyen ellene rontó asgardi visszaverését.
A kövek váratlanul pulzálni kezdenek baljában, mire felkapja fejét.
- Érdekes! - lehunyja szemeit, és megérzi két újabb gyémánt jelenlétét, melyek eddig talán éppen azért voltak láthatatlanok, mert viselőik nem hagyatkoztak erejükre. Most viszont azok közelségét a végtelen gyémántok is jelzik kesztyűjében.
- Gyermekem!! - fordul Supergiant felé. - A Mágust rád bízom! Olyan kincset birtokol, mi kell nekem! Hozzd el nekem a követ! - szólítja fel a nőt, ki némán követi mestere utasítását, és Dr. Strange felé veszi az irányt.
- A másikkal mi foglalkozunk! - bólint Proxima Midnight felé, majd az aranyló vértet viselő Mindentlátó felé mutat. A kövek izgatottan pulzálnak kesztyűjében. A nő előre rohan, hogy megrohamozza azzal a nagyhatalmú fegyverrel, amit a Titán saját kezűleg kovácsolt neki. A fegyverbe napok erejét zárta, mely mindmáig az univerzum egyik legerősebb lándzsája. Így egy percet sem fél attól, hogy harcosa kudarcot vallana. Talán a kő viselője nem is tudja, milyen hatalmat birtokol szíve felett, de a Titán majd tanúbizonyságot ad belőle, ha megkaparintja.
Öröme szinte megrepeszti mellkasát, hiszen egy kőért jött, mégis három újabbal bővül majd kesztyűje.
Ezt még az újonnan érkező istenek sem akadályozhatják meg, élükön az Olümposz leghatalmasabbjával. Mindvégig figyel, s ha egyikőjük neki rontana, hát életét veszi! Egyesek azt hiszik, ezek az istenek halhatatlanok. Emberi léptékkel talán igen, a sokezer év végtelennek tűnik, de egy olyannak, akit a halhatatlanság valódi átka sújt már egyillió éve, ezek az istenek éppoly halandónak tűnnek, mint azok, akiket Hela a pokolra küldött a mai nap során.

Sőt, jókedvét még az árvíz sem moshatja el, melyet egy Asgardi bolond nő idéz meg a csatatérre.
Ahogyan megpillantja a hullámokat, baljából a vörös erő áthatolhatatlan energiamezőt hoz létre.
- A bolond nő! - csupán ennyit ejtenek ki ajkai, mikor a hullám elmossa a csatateret. A burok alatt megvárja, hogy a víz lassan elfolyik a szakadékban, mit a kövek ereje hasított Asgard talajába.
Nézi, ahogyan az olümposziak elkeseredetten próbálkoznak életeket menteni, ám a sáros talajon léptei egyirányúan a Lélek kő irányába vezetnek. Proxima csapásait eddig hősiesen állja a bátor harcos, ám sajnos a Titán ellen már nem lesz elegendő senki, ki közé és a köve közé állna.
- Állj félre! - szólítja fel harcosát, majd Heidall felé ugrik, s ahogyan a lila aura lassan körbejárja testét, úgy mér egyetlen és kivédheteten csapást a férfira. Az egyetlen ok, hogy az túléli a támadást, hogy a kő még vértjében dobog. Baljával a földön heverő irányába nyúl, és vértjének erős burkolatát egyszerűen átmarkolja, majd kitépi az aranyló gyémántot.
Amint két társa mellé helyezi, különleges bizsergés járja át a testét baljából indulva, átsüvítve minden szövetét. A gyémánt hazaért. Hátat fordít korábbi birtokosának, de nem gyilkolja meg, hiszen megkapta, amit akart. És jól tudja, hogy az éjkardot forgató Hela még tartogat egy utolsó, végzetes csapást, így a halál Heimdallt sem kerülheti el.
Ahogyan az ég több ponton megnyílik, tudja, harcosai sikerrel vették az akadályt a palotában, s immár a Tesseract is az övé.
Supergiant kezében az idő kövé is felfénylik, mire ismét mosoly szökik ajkaira.
- Csodálatos! Ez a nap egyszerűen csodálatos! - ejti ki ezen szavakat, majd egy cirkáló repül mellé hű harcosaival, ő pedig felszáll annak nyitott fedélzetére, s a maradék két követ is a helyére helyezi. Az öt kő erejével nincs az a földi fegyver, vagy hitvány hős, aki képes lesz felvenni a harcot.
Amikor a magasból nézi az éj kard csodálatos pusztítását, tekintete azon időzik, ki útnak indította a végső pusztítást.
Amikor mellé érkezik, íriszeit a nőébe fúrja, s végig simít arcívén.
- A Föld. A gyűjteményem utolsó darabja. Az Elme-kő ott vár ránk. Ám ezúttal, végleg elpusztítom, Kedvesem! - ezzel tekintetét a nyitott átjárók felé fordítja, s némán figyei ahogy gépei áthaladnak azokon.


zeneszám • Köszönöm mindenki türelmét! Smile • ©


A hozzászólást Thanos összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Hétf. 07 Aug. 2017, 20:56-kor.
Vissza az elejére Go down

↷ i still believe in heroes

avatar
∆ Hozzászólások száma :
325
∆ Kor :
99
∆ Tartózkodási hely :
Staff rezidencia



Tárgy: Re: 7. felvonás - Asgard Hétf. 24 Júl. 2017, 02:12

•• Asgard ••

Live like legends.




• Hela az éjkarddal lesújt Asgardra, aminek következtében az egész város romba dől, a palota összeomlik. Az alagsorban tartózkodókra a Pokol Úrnője által föld alá küldött démonok támadnak. Egyeseknek sikerülhet megmenekülniük a katonák önfeláldozásának köszönhetően. A kimenekült civileket az olümposziak és a valkűrök segíthetik.
Thanos és szövetségesei a Földre nyitott átjárókon át távoznak, ahogyan a Carol Danvers által felkarolt Hulk és a mellettük repülő Vasember is.
Az Őrzők újra egyesülnek a Milano fedélzetén, s dönthetnek, hogy folytatják-e a harcot.
Narsil, Mantis, Leana, Daario és Kevan több lehetőség közül is választhatnak. Vagy a Földre mennek, vagy Alfheimben segítenek a démonok elleni küzdelmekben. (Ez utóbbi esetben a játék számukra ezen a héten véget ér.)
A megmenekült szerencsések dönthetnek, hogy Thanos után erednek és segítenek Midgardon felvenni a harcot a nagyhatalmú Titánnal szemben, vagy a Kilenc Birodalom valamelyikében menedéket keresnek maguknak, és harcolnak azokban, ha kell. Az olümposziakkal is tarthatnak azok otthonába, menedéket keresve maguknak.

***

» Általános leírás: A hozzászólásod megírására egy hét áll rendelkezésedre (mivel sokan vagyunk, törekedjünk nem megváratni egymást). Az újabb kört mindig a Kalandmester nyitja. A Kalandmesternek jogában áll a karaktereket útmutatásokkal irányítani, illetve hozhat be egy-egy körbe/szituációba újabb karaktert, illetve vihet ki, ha eltűnik a játékos, vagy a szituáció úgy kívánja.

- Reagsorrend: -
- A kezdés joga: -
- Helyszín: Asgard
- A felvonás résztvevői: Loki, Gamora, Groot (NJK), Rocket Raccoon, Drax, Peter Quill, Leana, Kevan, Heimdall, Daario, Narsil, Mantis (NJK), Clea, Dr. Strange, Sigyn, Thor, Kerun-dan, Odin, Eredhon
~ Átirányított karakterek: Thanos, Hela (NJK), Carol Danvers, Bruce Banner, Tony Stark ITT folytatják a játékot. -

*Az utolsó fordulóban vagytok, tegyétek oda magatokat!*

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

Vendég
↷ i still believe in heroes


Vendég



Tárgy: Re: 7. felvonás - Asgard Szer. 26 Júl. 2017, 10:23

Mélabús állapotomból az Asgardi bátor harcos Daario billent ki a kérésével. Figyelmesen hallgatom végig a férfit. Megértem, hogy az alagsorokba semmilyen körülmények között sem juthat le egyetlen bestia sem.
- Nincs miért hálálkodnia. Védjük amit szeretünk és ami fontos nekünk. Mosolygok rá egy enyhe félmosollyal. Tudom, hogy a végjáték nem lesz egyszerű, de miért is lenne az.
- Ne aggódjon, semmi sem jut át rajtam! Határozott és komoly tekintettel biztosítom az Asgardi bajtársat, hogy teljesítem amire megkért. Kerun segítségét kérem mert jómagam még nem vagyok az erejének olyan birtokában, hogy rendesen helytállhassak. Az ősi lény a segítségemre siet és egyesült testünk határait feszegetve vágjuk a démonokat. Repülve, hol ide hol oda cikázunk. Szúrunk, döfünk és irtózatos erővel döngöljük őket a földbe ha úgy adódik. Nem hátrálunk és nem tágítunk, masszívan őrizzük a bejáratot. A túlerőt látva Kerun megszólít. Daniel biztos, hogy ezt akarod? Rövidke visszatérésem volt a földre, vagyis még addig sem jutottam el mégis hasznosnak érzem a létem. Köszönöm a barátságod és segítséged Kerun. Évszázadokat tölthettem el a társaságodban amíg együtt sodródtunk a föld felé. Csodálatos dolgokról meséltél nekem. Minden perc egy örök emlék drága barátom. Ha megengeded nekem még ez egyszer megtenném amit korábban nem tudtam. Nemzetem kórságán nem segíthettem, de ezeket az ártatlanokat megmenthetem. Nem hagyhatom őket cserben. Szinte látom magam előtt amint Kerun elmosolyodik és apai büszkeséggel válaszol. Ám legyen így. Céltalan bolyongásom a végtelen űrben véget ért amikor veled találkoztam. Hosszú eonok magányát törted meg a legkellemesebb társasággal amiben valaha is részem volt.
Ezt pedig én köszönöm neked. Együtt kezdtük el, együtt is fejezzük be. Ég veled barátom!
Egy pillanat műve volt míg elbúcsúztunk mégis egy örökkévalóságot jelent nekem. Egy idegen lény barátságát aki apám helyet apámmá lett. Egyesült erővel irányítjuk közös testünket és kihasználjuk minden rejtett tartalékait és képességeit. A démonhordák hada egyre csak özönlik és özönlik, mi viszont helytállunk. A lejáraton csak sebesültek, nők, gyerekek jutnak lefelé de egyetlen pokoli lényt sem engedünk le hozzájuk. Súlyos sebeket szerzünk a küzdelem közben de minden levágott tetem helyett legalább két újabb támadó érkezik. Már kész kis hulla halom kezd kialakulni körülöttünk. Már számolni sem számoljuk, hogy mennyit vágtunk le együtt. Végül az utolsó túlélők és sebesültek is lemenekülnek a palota alá. A dögök viszont körbevesznek minket és a lejáratot. Nem menekülhetünk le, fent kell tartanunk őket. Ők vicsorogva készülnek lecsapni ránk ám én már látom a megoldást. Perzselő hullám közeledését látom a távolban. Ekkor már széles mosollyal vicsorgok vissza a dögökre.
- Végetek van! Kiáltom utolsó erőmmel a pokolfajzatok képébe. Tudom itt nekünk és végünk, de legalább van értelme a halálunknak. A perzselő forróság mindent elpusztítva söpör keresztül rajtunk, így a vég egy szemvillanás csupán.
Vissza az elejére Go down

↷ i still believe in heroes

avatar
∆ Hozzászólások száma :
207
∆ Tartózkodási hely :
somewhere in the shadows



Tárgy: Re: 7. felvonás - Asgard Szer. 26 Júl. 2017, 17:13




Elképedve figyelem, ahogy Asgard-ot elönti a víz. Pontosan tudom, hogy mi következik ezután. Asgard elpusztul. Az ellenség túlerős, Odin meghalt, Asgard pedig elesett. Thanos és Hela pedig mehetnek tovább, egy újabb lépést tettek, míg mi csak hátrálunk. Az arcomon nyoma sincsen érzelmeknek, ahogyan a katonákat figyelem, akik kétségbeesetten próbálják menteni az életüket, vagy épp hősiesen feláldozzák azt másokért. Oly mindegy, a sorsuk mindenképp a halál lesz, akár megérdemlik, akár nem.
- Mégis ki akarná felvenni az alakomat? – rándult mosolyra a szám széle, ahogy Sigyn-re pillantottam, majd a környezetet kezdtem el pásztázni a tekintetemmel. Kell valami, amivel kijuthatunk innen. Thanos-ék túl messze vannak, és valahogy nem érzek kedvet ahhoz, hogy arra menjek, amerre Asgard elpusztítói is. Az Thor dolga, hogy szánt szándékkal megakarja öletni magát. Thor … a tekintetemmel őt kezdtem el keresni, de nem találtam sehol. A víz maga alá temette volna?
Sigyn szavait hallva csak egy pillanatra tekintek rá, mielőtt ismét a pusztuló Asgard-ra vetném a tekintetem. Mindig hátat fordítottam mindenkinek. Ő nem teheti meg, én igen … ha ilyen egyszerű volna. -Nem kell segítenünk nekik. – csóváltam meg a fejemet, majd megfordulva egy a közelünkben elrepülő hajón akad meg a szemem. – Csak Thor-nak. – mondtam, és elmosolyodtam, ahogy körvonalazódni kezdett előttem a távozásunk kulcsa. Az Őrzők hajója, megismerem. – Magyarázd majd el annak a fának, hogy mi is a helyzet, rendben? – ennél több útmutatást nem adtam, a következő pillanatban, ha végignézett rajtunk, nem minket látott, hanem az Őrzők két legkevésbé inkompetens tagját – Thanos lányát és azt a maszkos bolondot - , majd integetni a hajó felé, ami készen is állt, hogy felvegyen minket. Ahogy Sigyn-t elhelyeztem a hajóban, elengedtem a minket elrejtő illúziót, majd csak némán bólintottam volna, mielőtt leugrok a hajóról. El kell magyarázza annak a gépet vezető fának, hogy a társai még odalent vannak. Sigyn-t nem fogják kidobni, ők nem olyanok.
Még azelőtt sikerül elkapnom Thor-t, hogy elnyelné a mélység. Nem éppen egy súlycsoport vagyunk, de az Odin-tól ránk maradt erő segítségével feltudom húzni. – Gyere velem, tudom, hogy jutunk innen ki! – mondom neki, amennyibe eszméleténél van még. Ha eszméletlen, akkor a karját átvetem a nyakam körül és úgy cipelem el az Őrzők gépéig, ahol remélhetőleg Sigyn már elmagyarázat, hogy … lesz néhány potyautasuk.
- Meglepetés! – mosolyogtam a már hajón  lévő Őrzőkre, mikor megérkeztem hozzájuk Thor-ral. – Ez jó szórakozás lesz ... – nem mutatkoztam be, feleslegesnek éreztem. Ha nem ismernek, hát … majd megismernek, nem vagyok semmi jó elrontója. –  ... ha életben maradunk. Ahhoz pedig el kéne indulni! – szóltam kissé sürgetően, mielőtt Sigyn-hez léptem volna. Nem tudom, hogy itt van-e a rágcsáló és a mániákus barátjuk, de … ha nincsenek is, a legkevésbé sem érdekel. Ahogy az sem, hogy kik vannak még odakint. Mi itt vagyunk, ez a lényeg, és itt lenne az ideje eltűnni, mielőtt Asgard-dal együtt pusztulunk el.
- Hadd lássam a sebet! – intéztem a szavaim Sigyn-hez. Éreztem, hogy az erőm végén járok, kimerült voltam és fáradt, kell egy kis idő, amíg visszanyerem az erőmet, de még annyi volt bennem, hogy az Odin-tól örökölt erő segítségével megszabadítsam Sigyn-t a méregtől. A végén mégiscsak megmenthet valakit a Mindenek Atyja, ha nem is közvetlenül, de általam.

//Őrzők (és bátyám Very Happy ), ezerbocsánat, ha valami mást akartatok, szóljatok és átírom, ha nem jó Smile //

szóljatok, ha valami nem jó!

the fall of Asgard

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

↷ i still believe in heroes

avatar
∆ Hozzászólások száma :
40



Tárgy: Re: 7. felvonás - Asgard Szer. 26 Júl. 2017, 23:09


Asgard elesik...
We are the others...


Elkeseredett küzdelem folyik mindenhol a birodalomban, és nincs időm, sem lehetőségem hogy nagyon bámészkodjak, bíznom kell abban, hogy mindenki képes megsegíteni magát, és nem esik el. Nem foglalkozhatok mással, és ahogy Lokival együtt Helát támadom, a támadásom lendülete elvész, ahogy Thanos közbe avatkozik, de cserébe alaposan megrepesztem a lila féreg bordáig, nem kímélem, még magam sem tudva pontosan, mekkora erővel ütök. Az Odin-erő áramlik bennem, de még nem vagyok teljesen biztos a használatában, de az biztos hogy métereket repülünk együtt, és Thanossal felszántom Asgad földét, ez a legkevesebb! A lehető legkevesebb, és az a tény, hogy meg tudtam ütni, méltán jelzi hogy az erő igenis duzzadt bennem, és minden ellenszenv, minden dühöm színtiszta erővé válik. Talán kicsit vicces is hogy pont most jut eszembe Rogers tanácsa, miszerint: "Terv? Van. Üsd, ahol éred!" Tulajdonképpen ez egy remek terv, és nem is terveztem másként tenni, így a Mjölnirrel alaposan megsorozom ennek a rémes alaknak a testét, és hallom ahogy megroppan. A szisszenése szinte zene füleimnek, de ahogy az Aether felcsap, eltaszít magától, és én zuhanok a hátamra, ahol fájdalmas nyögéssel próbálok új erőt gyűjteni a támadáshoz. Volt már szerencsém ezzel a vörös erővel, amikor Malekith akarta, és Jane testében lappangott a vírus. Szívből gyűlölöm.
- Banner! - kiáltom Hulk felé mintegy figyelmeztetésképp, mikor felcsap az özönvíz, és elsodor minket. Kétségbeesetten próbálom megkapaszkodni valamiben, bármiben mert nem akarok lezuhanni a szakadékba, annyi fájdalom után. Nekem még dolgom van itt, nem halhatok meg. Addig nem, amíg meg nem ölöm ezt a mocskot, és Helát. Hela... meg fogod te még bánni Asgard pusztulását! Megígérem neked! Kapaszkodó után kapkodok és végül egy sziklán sikerül megtámasztanom magam, és fél kézzel lógok ott, elég reménytelenül, amikor nem várt segítségem érkezik.
- Loki! - lepődöm meg azon, hogy egyáltalán eszébe jutottam, és a segítségemre sietett, de hálásan kapaszkodom bele és fájdalmas szisszenéssel egyenesedek ki. Most kezdem el érezni, hogy Hela és leterített, és Thanos sem épp kesztyűs kézzel bánt velem. Azaz, de. Páncélkesztyűs kézzel.
- Köszönöm, testvér - kapaszkodok bele, és hagyom hogy az Őrzők hajójához kísérjen, ahol fáradtan biccentek mindenkinek. Talán nekem sem kell bemutatkoznom, és egy szabad felületen, egyszerűen a falnak vetem a hátam - jelenleg a hajó oldalának - hogy egy kicsit megnyugodjak és lehiggadjak. Sajog mindenem, és most látom csak, hogy hol sérültem meg jobban, és letörölgetem a vért magamról, ahol tudom.
- Nem csak ők lepődtek meg ha már itt tartunk - jegyzem meg csendesen, ahogy az öcsémre nézek. Figyelem ahogy Sigynról gondoskodik, és használja az erejét. Felszalad a szemöldököm. Loki törődik valakivel? Egy nővel? Még haragudni is elfelejtek rá egy két pillanatra, és amúgy is inkább a mély fájdalom és gyász uralkodik el a lelkemen. Odin, Apám... Esküszöm nem hagyom hogy áldozatod hiába vesszen és felépítjük újra Asgardot.
- Egyben vagy Sigyn? - kérdezem a nőtől, mert eddig nem volt túl sok alkalmunk beszélgetni és azt sem tudom honnan a jó égből pottyant ide. Egyszer csak feltűnt.
- Őrzők. Ti merre mentek tovább? - kérdezem, mert nekem a földre kellene mennem, hogy segíthessem a földieket Thanos ellen, de jelenleg az erőm igencsak megcsappant és kell egy kis pihenés, mielőtt újra harcképes leszek. Csak egy kis... pihenés. Ahogy elnézem Loki sincs jobb állapotban, de azért... Örülök neki hogy életben van.
~ El sem tudod képzelni, mennyire hiányoztál nekem, még úgyis hogy tudom milyen alak vagy. ~

//Tökéletes lett drága Öcsém, nagyon imádtam és megihlettél <3//

Music: ♪ Calling
• •
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

Vendég
↷ i still believe in heroes


Vendég



Tárgy: Re: 7. felvonás - Asgard Csüt. 27 Júl. 2017, 08:43

Még az én sokat látott szemeimnek is fájdalmas ez a gyötrő háború ami feldúlja Odin büszke népét. Hajdanán gyakorta jártam itt a kutatásaim végett és igen jó barátként tekintek Asgard népére. A nagy Odin féltő atyaként óvta a kilenc világot, s lám mindez egyetlen pillant alatt romba tud dőlni. Thanos ezzel a lépésével felborította a világok rendjét, olyan erőket szabadítva el amelyeknek örökre el kellett volna, hogy vesszenek. Ő mégis összegyűjtötte a hatalmas erejű követek és igazi istenné akar válni a halandók világán. Büszkesége fogja bukását okozni. Nem maradhat megtorlatlanul gonoszsága. Én egy egyszerű természetjáró vagyok. Nem voltam és valószínű sosem leszek hatalmas harcos akikről énekek szólnak majd. Amit tudok viszont megteszem a növényeimmel, hogy enyhítsem a sebesültek szenvedéseit. Pár percig ücsörgök a palota aljában s várom, hogy véget érjen a csapás amit Hela indíthatott el. Ismerem a kardja erejét, ha máshonnan nem is akkor regékből. Tomboló erejét most elengedte ezen a földön, hogy halál hozzon minden megmaradtra. Kivárom a süvítő áradat végét és csak ekkor figyelek fel rá a felszínre érkezve, hogy átjárók nyíltak Alfheim birodalmába is. Az az én otthonom! Nem hagyom lerombolni! A viszonylag higgadt állapotom most teljesen átcsap aggodalomba és dühbe amint arra gondolok, hogy ugyanez végbemehet az én népemmel is. Szívesen maradnék az Asgardi maradék segítségére de nekem most haza kell mennem saját otthonomat védelmezni. Az egyik hozzám közel nyílt Alfheimi átjáróhoz sietek és felövezem magam a harcra királyomért és hazámért.
Vissza az elejére Go down

↷ i still believe in heroes

avatar
∆ Hozzászólások száma :
51
∆ Kor :
601
∆ Tartózkodási hely :
Alfheim



Tárgy: Re: 7. felvonás - Asgard Csüt. 27 Júl. 2017, 22:09



Asgard
Narsil & the others in Asgard
_________________________
A pusztítás rettenetes. És már nem tehetünk semmit. Senki sem tehet semmit Asgardért. Elvesztette az uralkodóját és most a földdel válik egyenlővé. Éppúgy, ahogy egykor az én otthonom is. Túl ismerős az, amit látok. Túlságosan is. Fáj és szinte érzem az asgardiak fájdalmát is. Miért kellett ennek így lennie? Miért kell ez Thanosnak és Helának? Miért kell ez bárkinek? Nem tudom és nem is akarom ezt megérteni. Az ártatlanokra senki sem gondol?
Szeretnék segíteni mindenkinek, akinek csak tudok, de nem születtem hősnek, még csak harcosnak sem. Az egyetlen erő, amit birtokolok, azok a sárkányaim. De ők sincsenek elegen ahhoz, hogy sokakat megmentsenek. Csak a palotában harcoló Leanának, Kevannak és társaiknak tudok menekülőutat biztosítani általuk. Talán ez is több, mint a semmi. Ha nem is sokkal... Ők pedig szerencsére élnek is vele. Még talán egy rovarszerű nő is jön velük. Hagyom, hogy Leana és Kevan egy sárkányon utazzanak, ha velünk tart én Mantist segítem fel magam mögé és utasítom a sárkányokat, hogy repüljenek a városon kívülre.
Menet közben repül mellénk egy szőke nő, akit még nem láttam korábban és látom, ahogy egy sérült katonát ad oda Kevanéknak, akinek vonásaiban azt a férfit ismerem fel idővel, aki Alfheimben a szirten járt. Leana bátyja, ha jól emlékszem a lány elmondásaira. Elég súlyosnak tűnnek a sérülései. Valamiért aggodalommal tölt el, de nem tehetek érte semmit. Csak bízhatok abban, hogy túléli.
A sárkányok biztos távolságra repülnek a várostól és ott lejjebb ereszkednek. Tekintetemet még mindig a pusztuló városra szegezem, ahogy látom, a többiek is így tesznek. Osztozom fájdalmukban, hiszen ők asgardiak és tudom, milyen érzés látni az otthonod pusztulását. Szinte újraélem én is az érzést.
A szemem ekkor azonban megakad az egyik megnyílt átjárón. Hiszen ez Alfheimbe vezet! A démonok azt is megtámadják? Ezt nem hagyhatom! Nem ott születtem ugyan, de befogadott és Nimellos király kegyelmének hála, otthonra leltem ott. Ráadásul Brithon, az egyetlen általam ismert, még élő fajtársam, fogadott bátyám is ott van. Ezt nem engedhetem! Alfheim nem pusztulhat el!
- Alfheimbe kell mennem. A démonok oda is elértek - szavaimat elsősorban Kevan felé intézem, hiszen tudom, őt is hűség köti Nimellos királyhoz, egyébként is közülünk az egyetlen talán még harcra képes férfi, miután Leana bátyja láthatóan igen súlyos sérüléseket szerzett. Őt valamiért egyébként sem szeretném veszélynek kitenni, bár magam sem értem, miért érzek így. Persze Kevant sem utasíthatom, csak a saját szándékaimról tájékoztatom, így ha ő vagy a velem lévők közül bárki más Alfheimbe jönne, továbbra is utazhat a sárkányokon oda. Én mindenesetre hazamegyek velük. A Földre ezekkel a lényekkel úgysem mehetek, Asgard gyászolásába pedig nem szabad belefeledkeznem, ha immár az új otthonom is veszélyben forog. És ez már a sárkányokat is érinti, hisz az ő lakhelyük is. Nekünk ott kell harcolnunk, az utolsó vérünkig. Követeljen ez bármekkora áldozatot is tőlünk. Alfheim és Nimellos király befogadott minket, mikor szükségünk volt rá. Most nekik van szükségük rám és a tudásomra, amivel a sárkányokat irányítom. Tartozom annyival, hogy ezt biztosítsam neki. Hogy ha kell, az életemet is adjam a földért és a királyunkért.




_______________________________


Remélem jó lesz -
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

↷ i still believe in heroes

avatar
∆ Hozzászólások száma :
14
∆ Kor :
27
∆ Tartózkodási hely :
Olümposz hegye



Tárgy: Re: 7. felvonás - Asgard Szomb. 29 Júl. 2017, 08:39

Nehéz már átlátni ezen a zűrös kavalkádon. Zeus és a többi Olümposzi mentik ami még menthető az éjkard megállíthatatlan vihara elől. Eközben néhány elfet pillant meg a távolban akik szintén Asgard oldalán harcolhattak, már amíg volt esély. Arra is rá kell döbbennie, hogy a démonhordák innen nem csak a Föld felé tartanak hanem a kilenc világ mindegyikét veszélyeztetik. Még jó, hogy mi nem a kilenc világ között lakunk. Sóhajtozik magában amint végiggondolja az invázió lehetséges következményeit. Határozott mozdulattal elrugaszkodik a földtől és a sárkánylovas Narsil és társai körébe repül.
- Népetek veszélybe került, akárcsak Asgard. Ha szeretnétek nyitok nektek egy kaput,
hogy késedelem nélkül hazajuthassatok a tieitekhez.
Az elfek és a velük tartók válaszától függően Zeus kész egy portált nyitni nekik Alfheimbe, majd azt gondosan bezárni utánuk, nehogy illetéktelen pokoltöltetékeket is átjuttassanak. Normál körülmények között illendő lenne bemutatkoznia de erre most idő nincs. Láthatják és érezhetik segítő szándékát.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

↷ i still believe in heroes

avatar
∆ Hozzászólások száma :
36
∆ Tartózkodási hely :
○ Alfheim



Tárgy: Re: 7. felvonás - Asgard Vas. 30 Júl. 2017, 00:39

Búcsú Asgardtól
7. felvonás


Asgard bukásának előszelét érezhettük. Hiába tudtuk holmi nevetségesen rövid ideig visszaszorítani a palotába betörni kívánó démonokat és sötét teremtményeket, vesztésre álltunk. A hazám, szeretett otthonom pusztulni látszott, s bármennyire is erőlködhettem, véremet is adhattam érte, akkor sem lettem volna képes megmenteni. Egyetlen egy dolog nyugtatta a lelkemben (is) dúló háborút, hogy a szeretteimet biztonságban tudhattam - legalábbis én ezt hittem. Az a pár másodperc, amit a saját magunk nyugalmában tölthettünk a Katonámmal, még erősebbé tett. Szándékomban állt megígértetni vele, hogy jelezzen nekem, ha képessége felülmúlná erejét, de nem így tett. Bocsánatkérő pillantása ezúttal nem talált célba, valóban haragudtam rá. Még akkor is, ha egy röpke momentumra megmosolyogtatott a gondolat, hogy Kevanom épp oly makacs természet, mint én magam is vagyok. De félreértés ne essék, a harag ezúttal tovább fog tartani, mint előtte bármikor.
Harcolunk. Mindannyian, összefogva az alvilág rusnya teremtményei ellen, de még így sem vagyunk elegen. Erőnk véges, míg az övék folyamatosan táplálkozik a pokol tüzéből. A végpercek eljövetelét mindahányan megérezzük. A harcot a menekülés váltja fel, mely jelen esetben a lehető legésszerűbb lépés a részünkről. Narsil támogatásáért s segítségéért végtelenül hálás vagyok, hisz jól tudom, mennyire védelmezően őrizte sárkányai létezésének tényét. Most azonban mégis itt volt, mellettünk állt, Asgardért harcolt.
A felszínnel egyenlővé tett Asgard látképe olyannyira letaglóz, hogy már magam sem tudnám megmondani, miként ültem fel a sárkányra, s mikor rugaszkodtunk el a talajtól. Kevanom szorosabb ölelésére, csókjára leszek először figyelmes, szavaira felelni nem bírok, hisz a szemeimbe gyűlő könnyek szélsebességgel végigszántanak az arcomon. Nem csak a csodálatos épületeket siratom. Siratom az ártatlan életeket, a világunkat, a gyerekkoromat, a hazámat. Asgard elesett, s hogy egy nap újra dicső pompájában tündököljön, ahhoz évekre, évtizedekre, akár évszázadokra lesz szükségünk. De Asgard újjá fog születni. S mit most porrá zúztak, később hamvaiból kel új életre. Majd meglátják...
Először észre sem veszem ki száll mellénk, csupán Katonám vészjóslóan csengő hangjára leszek figyelmes. Segítek neki, hogy a Fivéremet minél könnyebben a sárkányra ültethessük, s egy hálás köszönömöt intézek a nő felé, kivel minden bizonnyal ezidáig együtt harcoltak. Nem tudok Bátyám felé fordulni, így csak hátra-hátrapillantok reá és aggodalmasan vizslatom az arcát. - Daario... jól vagy? Mi történt veled? - csupán ismételni tudom Kevanom kérdéseit, de muszáj nekem is feltennem őket. Hallanom kell. Tudnom kell, mi történt vele, mi miatt került ilyen állapotba. Míg feleletére várok, a családom többi tagja szökken a gondolataimba. Mit sem tudok róluk, s ez felettébb nagy aggodalommal tölt el. Az alattunk égő Asgardra lepillantani sem merek. A fájdalomtól legszívesebben ordítanék, de félő, hogy ezzel csak a sárkányok figyelmét terelném el, így hát visszafojtom minden bánatom.
- Itt van, igen, hol előttünk, hol mellettünk repül. - felelem Fivéremnek, mikor Narsil holléte felől érdeklődik. S szinte alig pár másodperccel ez után, meg is jelenik mellettünk Narsil. Noha Kevanomhoz intézi szavait, képtelen vagyok szó nélkül hagyni. - Mi is megyünk. - ellenkezést nem tűrő hangon szólalok meg. Amit ma értünk tettek, az felbecsülhetetlen volt. Talán ezt a harcot elveszítettük, Alfheim-et még nem biztos, éppen ezért minden fennmaradó erőnkkel nekünk is harcolnunk kell Alfheimért. Úgy, ahogy ma ők harcoltak Asgardért.
- Köszönjük! - hálálkodom az olimposzi istennek, amiért átjárót nyit nekünk Alfheimbe, megkönnyítve ezzel az odajutásunkat. Még egyszer visszatekintek hű otthonomra, mielőtt végleg eltűnne szemeim elől. Emlékeimben ugyan megőrzöm ezt a képet, de fogadom, hogyha az Istenek lakhelyére gondolok, csak és kizárólag Asgard fenséges pompái, égig érő aranyló tornyai fognak eszembe jutni. Mert az volt az igazi Asgard. És idővel ugyanolyan csodálatos lesz!





 where's my love  | Örültem, hogy részese lehettem a kalandnak,
köszönöm a lehetőséget! ♥

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

Sponsored content
↷ i still believe in heroes





Tárgy: Re: 7. felvonás - Asgard

Vissza az elejére Go down

7. felvonás - Asgard

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére
4 / 5 oldalUgrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5  Next

Similar topics

-
» Asgard > Einar Thorson
» Asgard > Mitológiai karakterek
» Asgard > Renegát Hadvezérek
» Asgard > Loki Laufeyson
» Asgard > Lady Sif

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Infinity Marvel :: Univerzum - Játéktér :: Kaland játékok :: 3. Kaland :: 2. Kör-