» Üdvözlünk az Infinity Marvel frpg oldalán «
légy, aki lenni akarsz a marvel végtelen világában
Lépj be közénk
ne rejsd el magad

Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Chatdoboz
oszd meg velünk titkaidat

Itt tartózkodók
ki jár erre?

Jelenleg 8 felhasználó van itt :: 3 regisztrált, 0 rejtett és 5 vendég



A legtöbb felhasználó (71 fő) Hétf. 29 Május 2017, 19:54-kor volt itt.
Utolsó posztok
érkezett válaszod?


Share|

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5  Next

↷ i still believe in heroes

avatar
∆ Hozzászólások száma :
31
∆ Tartózkodási hely :
₰ Alfheim



Tárgy: Re: 7. felvonás - Asgard Vas. 25 Jún. 2017, 15:50

Asgard

7. felvonás
Futólépésben próbálok Asgard szíve felé eljutni. Látom a magasabb pontokon ugrándozva, hogy egy egész sereg gyűlik össze egy helyen. Bocsáss meg Odin, de ebben a harcban meg van a magam küzdelme... Barna íriszeim a palota irányába tekintenek. Ha akadályba ütközöm, felhasználom a dühöm, a fájdalmam és előhívom a hűvös kék csodát, hogy torlaszoljam magam előtt az utat. A jég, ami megindul a földből elég erős, hogy gőzölgő folttá teremtse a démonokat. Bár tudtam volna, hogy képes vagyok erre mielőtt...
Arcizmaim megfeszülnek. Leugrok a folyosóról és az utcák labirintusaiban suhanok tovább. Lihegve szedem lábaim. Egyetlen vörös menedék után szomjazom. Érte sietek! Más nem számít. Nekem most nem. Most nem világunk katonájaként vagyok jelen. Szívem katonájaként küzdök!
A főtéren szaladok keresztül. Katonák között szlalomozva. Szemeim nem tudom levenni a kimagasló tornyokról. El kell jutnom hozzá... Miközben sarokról, sarokra haladok elér hozzám nevem. Ismerős hangra lassítok le és kapom tekintetem rá. Daario. Szám eltátom egy pillanatra, majd türelmetlen léptekkel közelítem meg, épp úgy ahogy ő engem. Utunk állja egy démon, de nem marad lehetőségem végezni vele, mert megelőz Daario. Így én csak tovább sietek, megkerülve a haldokló teremtmény.
- Daario?! - kétségbeesve nézek fel rá, ahogy mellém vágtat. Egyik lábamról másikra helyezem a súlyom. Ő nem tudhat rólam és az érzéseimről, de megköszörülve a torkom már édestestvére iránt kérdeznék, ám karját nyújtja és maga ajánlja fel, hogy a palotába visz. Bólintok, mint aki parancsot vesz - ért. - Rendben... - meglep, ám rögvest tenyerére kapok és segítve őt, erőből elrugaszkodom, hogy mögé ülhessek. Megkapaszkodom, ahogy csak tudok. Onnan hallgatom, amikor beszélni kezd. Leanám nevére felszegem állam. Vállaimról mázsás súly zuhan alább. Tehát jól vagy... Arcom továbbra is gondterhelt, mégis csillog szememben a vágy, a megnyugvás gondolata. Bólogatok lelkesen, bár nem láthatja. A kérdésére felvonom szemöldökeim. Meg is feledkeztem Narsilról. Rögvest az ég felé emelem pillantásom, hogy Sárkányait fürkészhessem.
- Sárkányai hátán lovagol. Eljött velünk... - nem tudom, honnan ismeri és mi oka van rá kérdezni, de felelek. Hangom még mindig nem az igazi. Nem lelem. Szellem elvesztése, vagy a Leanával esedékes viszont találkozás miatt, egyelőre nincs biztos válaszom rá. Nem firtatom Daario kíváncsiságát. Ha útközben démonokkal találnánk szemben magunkat, nem lennék rest jegem előhívni és messzire sodorni őket. Már semmi nem állíthat meg...
Rögvest leugrok a lova hátáról, amint megérkezünk. Megvárom, amíg ő is így tesz, majd követem. Oldalán haladok. Sietősen. Ha időközben találkozunk valakivel, hagyom Daario irányítsa őket. Teremről teremre jutok. Szívdobbanásaim halkulnak, majd fellobbannak. Nyelnem kell. Kiszárad a torkom, ahogy egyre közelebb érek hozzá, hogy láthassam. Minden sikoly megfojt. Érzem belehalok egy kicsit minden percben, hogy nem tudok róla, hogy nem látom. És minden olyan ajtó, ami nem Leanához vezet, valóságos örökkévalóságnak tűnik. És akkor...
... lelassulok, ledermedek, egy pillanatra úgy érzem, kiteljesedik a világ és béke honol lelkemre, még a háború hangja alatt is. Megpillantom őt. Lépésekre lemaradva Daario mögött. A szám is eltátom, sűrűbben kell pislognom, ahogy vöröslő zuhatag, karcsú alakja kirajzolódik Asgard asszonyai, hölgyei között. - Leana... - nincs olyan személy, olyan jelenlét csarnokban, ami érdekelne, mikor kiejtem ezt a nevet és beletöltöm minden haldokló érzelmem, minden fájdalmam, minden szeretetem.
Nem törődöm a szemekkel, mik ránk tekintenek. Nem foglalkozom semmivel, csak a távolsággal közöttünk. Rohanvást megközelítem, utolsó lépteim csendesítve. Bárhol is állsz, bárhogyan is gondolod, karjaim előre lendülnek és átölelve téged, magamhoz emellek. És ebbe az ölelésbe beleöltöm a szívemet is. Érzed, ahogy eléri a tiédet? - Nem tudtam, hogy... - hangom remeg, miközben arcom vörös fürtjeibe temetve szorítom magamhoz. Tudom, hogy sürget az idő. Tudom, hogy talán családja körébe rontok. Elfogadom, ha elutasít, de előbb még ölelnem kell magamhoz. Csak egyetlen másodpercig legyen enyém az örökkéd...
- Halálra rémültem. - eresztem el finoman, nem lépve el tőle. Tekintetem íriszeibe zuhan, alakján járnak szemeim, sebek, sérülések után kutatva. Tudnom kell, hogy jól van, hogy nem esett semmi baja. Arcára siklik jobb tenyerem, finoman cirógatom. - El kell tűnnötök a palotából. Thanos ide tart. - lopva Daariora tekintek, majd vissza rá - Az alagútrendszeren át. Nem maradhattok itt... - pillantok el róla ekkor már a háta mögött felsorakozó hölgyekre, gyermekekre, azokra akik e teremben ácsorognak. Félek, hogy átlépem határaink azzal, hogyan, milyen finoman tegezem, de már nem bírnám tovább megtartani közöttünk jól megedzett- sokat megélt falainkat. Bízva benne, hogy Daario átveszi a szót, elmosolyodom. Örül a szívem, hogy épségben találok rá szívem Hölgyére. Vészterhes időkben többet ér egy görbevonal bármilyen szónál. - Szeretlek... - homlokom övének döntöm, hagyom elázni szemeim. Tudom, hogy beszélnem kell Szellemről neki, hogy fontossá vált a számára is, de most képtelen vagyok rá. A rettegés, ami hirtelen elengedi minden sejtem, végre felszabadít. - El kell menned. Nem biztonságos, nem hagyom, hogy bajod essen... - szemöldökeim szomorún futnak össze, derekára marva közelebb rántom magamhoz, bármennyire illemtelen, udvariatlan mozdulatom. Belehalok, hogy el kell válnunk...
- Daario. Nekünk maradnunk kell... - engedem el lágyan Hölgyem, hogy fivéréhez szóljak - Narsilt is ide kellene csalogatnunk. - bízom benne, kitalálunk valamit. A katonáról szívem hölgyére pillantok bocsánatkérően, mégis mosollyal arcomon, majd vissza a testvérére. Mint aki kész követni a parancsait!



Leana&Kevan |  ha bármi nem jó, szóljatok!


Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

↷ i still believe in heroes

avatar
∆ Hozzászólások száma :
438
∆ Kor :
47
∆ Tartózkodási hely :
☢ with H e r o e s



Tárgy: Re: 7. felvonás - Asgard Vas. 25 Jún. 2017, 17:03















Asgard


3. kaland - 2. kör

Ahogyan Hulk robusztus alakja alatt megsüllyed a talaj, úgy lendül neki egy újabb szörnynek. Átvágja magát rajta, az aranyló fejszék süvítik az idegen testet. A lény elporlad, és újabb kettő emelkedik helyette. Hatalmasat fújtat, és teljes dühével ront nekik. Amíg az egyikre lesújt, a másik hátulról vájja húsába az égető karmokat, és vállába harap. Hiába bírja bőre a forróságot, hiába áll ellen a legtöbb lövedéknek vagy kézifegyvernek... ezek alvilági szörnyek. Vaskos karjával letépi a vállát szaggató szörnyet, és fejét leválasztva annak testéről. Pár pillanatot vár, és alkarját figyeli, ahogyan a harapás és karmolásnyomok beforrnak, újabb hegeket hagyva maguk után.   Ismét mély levegő. Most nem fáradhat el. Hiszen a csata még csak most kezdődött. Akkorát dobbant, amekkorára csak képes a fegyverek súlya mellett. Elküzdi magát Carol és Tony mellé, akik erejükön felül lövik a fekete szörnyeket.
Az égre pillant, ahol vad háború dúl a mögöttünk érkező xandari flotta és Thanos szövetségesei között. Ebben a pillanatban megfogalmazhatatlan vágyat érez elszakadni ebből a földi pokolból. Carolra és Tonyra pillant, majd ismét fel. Talán már elege van a szörnyekből. Talán nem akar fegyverekre hagyatkozni. Odafent zúzhatna, ahogyan már korábban is tette. De szárnyak híján...
Hatalmasat dobbant jobb lábával, a talaj hosszan bereped annak nyomán. Mintha toporzékolna, mintha égne benne a tettvágy. Zúzás iránti szüntelen epekedését végre kiélheti, ha lehetőséget kap megmutatni, mit tud igazán. Elhajítja a bárdokat, és az eget kémleli. Odafel vágyik. Ha lehetőséget kapna Tonytól vagy Caroltól egy fuvarra, kezét kinyújtaná, hogy legalább a kezdő löket meglegyen... Amennyiben néma segítségkérése meghallgatásra talál, úgy elfogadja a segítő kezet, és berobban a gépek háborújába. Egyenest egy idegen gépen landol, melynek azonnal kitépi pilótáját, és tovább ugrik egy újabb irányába. Annak szárnyába kap, majd súlyától meginogva egy másik géppel találkoznak. A jelenetsort a két gép robbanása kíséri. Egy nagyobb hajóra esik, amelyből kisebb gépek rajszerűen ömlenek ki. Elkezdi ütlegelni, de csupán horpadásokat okoz annak felszínén. Ide tűzerőre van szükség...
Ha Carol és/vagy Tony tüzet nyit a nagy gépre, és komoly kárt képes okozni benne, akkor leugrik a zuhanó gépről, de ha nekik is nagy falat, és csupán annyit elérnek, hogy egy Hulk méretű lyukat sikerül a hajótestbe vájni, akkor azonnal elmerül a rögtönzött lejárón, és mindent üt és roncsol, amihez közelebb kerül, legyen az űrlény, kisgép, fegyverzet, ... és ha társai segítenek benne, akkor elküzdik magukat a hajó generátoráig, amit a szeretett nő pusztító ereje vagy barátjának egyik rakétája már könnyedén szétrobbanthat.  
Ha a gép zuhanni kezd, egyik társának segítsége mindenképp kelleni fog, hogy ne ragadjon a lángoló pokolban, és azzal együtt ne pusztuljon el a földbe csapódva...


notes: hujjujj Very Happy
• •


_________________

That's my secret. I'm always angry.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése http://www.http://infinity-marvel.hungarianforum.com

↷ i still believe in heroes

avatar
∆ Hozzászólások száma :
123
∆ Kor :
32
∆ Tartózkodási hely :
♮ New York.



Tárgy: Re: 7. felvonás - Asgard Vas. 25 Jún. 2017, 17:46


Asgard

7. felvonás 
Mindkét kezén ujjai elsötétednek. Ahogy hozzáért a démonhoz, az valahogyan feketére árnyalta ujjait. Rosszalló pillantást vet maga elé, majd megközelíti Starkot, hogy megbeszélje vele, mi a tervük. Kereshetik Wandát a végtelenségig, de talán több hasznuk válik, ha küzdenek. Azonban nincs idejük a beszédre. A sötét füstös, forró lények elvonják figyelmük. Carol felreppen és bár mindkét tenyere sajog, feszül. Fénylő energiáival előre hasít. Nyalábokkal szúrja át a őket. Szlalomozik az épületek között, asgardiakat ment, ha szorult helyzetbe kerülnének.
Süvít az égbolton, keresi, hol segíthet. Végül megérkezik a zöld fickó oldalára. Onnan intéz támadásokat ellenfeleik felé. Amikor meglátja Hulk tekintetét az égboltra suhanni, lejjebb ereszkedik hozzá. - Komolyan!? - a kéklő, csatahajók dörrenéseitől hangos égboltról lepillant a zöld türelmetlen pontra - Legyen. - bólint félmosollyal arcán, majd lendületből neki repül, hogy belekapva Hulk tenyerébe vonni kezdje magával. Ujjai remegnek. Nem elég, hogy a démon megfertőzte, még az ide-úton is bele kellett adnia minden erejét karjaiba.
A nő húzza-vonja magával fölfelé. Sebesen repülnek, majd amint már kellő magasságba ér vele, elhajítja a fickót. Nyilván Hulk segít neki az elrugaszkodáskor. Danvers kissé hátra zuhan tőle, de nem habozik sokáig, követi a zöldebbik Bannert. - Mit neked egy kis űrcsata... - motyogja, majd lövöldöz a hajókra. Figyeli Hulkot, hogy kénye-kedve szerint segíthesse magánakcióit. Ahol olyan, azokra a gépekre lő, amiken épp a zöld ólálkodik. Próbálja őt segíteni erejével. Ha kell bele is robban egyikbe, másikba sugarait küldi. Igazi égi amazonként hasít keresztül az ellenséges hajókon.
Hulknak persze a legnagyobbak egyikét kell célba vennie. Danvers morog kissé, de követi a fickót. Ajkait morzsolgatja, végül beleütközik és lőni kezdi egy ponton, hogy elég éket vájjon rá. Addig támad, amíg nyaka köré fonódik egy idegen kar. A lény hirtelensége megszakítja annyira, hogy zuhanni kezdjen vele. A teremtés fojtogatni kezdi zuhanás közben. Míg szabad karjával egy kisebb tőrrel szúr a nő oldalába. Carol felüvölt a fájdalomtól. Ennyi elegendő, hogy esése közben megálljon egy ponton, akár az egy helyben reppenő kolibri és teljes egészét lángra lobbantva, lehárítsa magáról a lényt. Egyik karjával még utána lő, másikkal a sérülésére tapint. Vérzik, de nem túl mély a seb. Megforgatja szemeit, majd állát felkapva a gép után kutat tekintete, aminek belsejében Hulk már valószínűleg tombol. Fölrepül utána, be a lyukon, egészen a vezérlőig. Ha Stark nem rakétázza le a generátort, úgy Carol lépi meg.
- Tűnjünk el innen... - motyogja, majd belülről újabb léket váj a gép hasfalába, ahol kitudnak menekülni a zuhanó hajóról. Danvers a levegőben már csak azt figyeli, hogyha lezuhan a monstrum, hol fog becsapódni. Bízik benne, hogy ellenséges területen. Ha ártatlanokat sodorna veszélybe a gép, a szőke nő alá repül és addig tolja-tereli, amíg Thanos csatlósai irányába, esetleg démonaikra zuhanhat.
A közben érkező kalapácsosra terelődik pillantásom, majd bólintok a zöld fickónak, hogy az ő figyelmét is rá tereljem. - Itt a pajtid. És ott az ellenség... - bökök állammal a magasból Thanos óriási alakjára. Figyelemmel várom, hogyan dönt a mellettem küzdő zöld bajtársam. Ha úgy dönt lefelé, akkor követem. Ha levegőfolyosón maradunk, akkor neki lendülök az újabb adagomnak.


boom | ha nem okés, sikoltsatok (:
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

↷ i still believe in heroes

avatar
∆ Hozzászólások száma :
69
∆ Tartózkodási hely :
Asgard népével



Tárgy: Re: 7. felvonás - Asgard Vas. 25 Jún. 2017, 20:11

7. Felvonás Asgard

 Valami nem stimmel. Nézek körbe magam körül, és nem tudom miért felnéztem az égre. Figyelmesen, néha hunyorogva pásztázom az eget. Észre veszem, hogy néhol kicsit, alig észrevehetően megtörik, vibrál az ég. Álcázott kree hajók! Észreveszem, hogy az egyik álcázott hajó pont mellettem halad el. Utána iramodom. A hídról az egyik függesztőre ugrom, és azon felszaladva felérek az egyik oszlop tetejére. Előkapok két kést és ráugrom a hajóra. Abban a pillanatban láthatóvá válik. Feljebb mászom rajta, és tönkre teszem az egyik meghajtót. A gép lezuhant, és a belőle kiáramló kreeket hatástalanítom.
   
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

↷ i still believe in heroes

avatar
∆ Hozzászólások száma :
36
∆ Tartózkodási hely :
○ Alfheim



Tárgy: Re: 7. felvonás - Asgard Vas. 25 Jún. 2017, 20:55

Asgard
7. felvonás


 Már-már megszokottá válnak a kintről beszűrődő zajok, s habár minden erőmmel azért igyekszem, hogy Anyámnak segítő kezet nyújtsak, a szívemre mégis mázsás súly nehezedik. Biztosra veszem, hogy korábban Szellemet láttam odaveszni a harcban, de eme gondolatomat továbbszőni nem is merem. Hiszen ha Szellem itt volt, akkor Kevan is itt volt. Talán a farkas épp gazdáját próbálta megmenteni egy démontól, mikor elesett. Halálra rémülve, falfehér arccal lépkedek Anyám után, mialatt gondolataim egy az egyben Katonám körül forognak. A palotába újabb teremtés lép be, ám ezúttal nem segítséget kérni jött, hanem épp ellenkezőleg, ő szeretne segíteni. A magam részéről eleinte némi fenntartással közelítek a jövevény felé, de miután fültanúja leszek az Anyámmal folytatott beszélgetésének, megnyugszom. Legalábbis az a részem, melynek aggályai voltak újdonsült segítőnk, Mantis kilétével kapcsolatosan. Édesanyám útbaigazítja, s valójában jóformán szabad kezet ad neki a gyógyításban, hisz elképesztő és becsülendő már az is, amit eddig tett a sebesült katonáinkért. Én csupán bátorítóan, mégis haloványan mosolygok rá. Biztatni szeretném, de gondolataim fényévekre járnak innét, így talán nem nyújtom legkedvesebb formámat éppen. Ám jelenlétének örülök - még ha nem is tudom kellően kimutatni és hálás vagyok a segítségéért, hisz így lehetőségem adódik Nővérem, Astra után menni és segédkezni a gyerekek körül, míg nem lesz rám újra szükség itt. S remélem, hogy nem lesz, hisz bízom a harcosainkban, Asgard dicső katonáiban. Az istenek pedig mellettük állnak, segítik őket, így tiszta szívemből hiszem, hogy nem vagyunk bukásra ítélve.
Sietős lépteim Nővéremhez visznek, hisz Őt s a gyerekekhez való viszonyát oly jól ismerve gyanítom, hogy a palota adott termében is egyfajta háború alakult ki, mindössze némileg átvitt értelemben. Habár Astra többnyire a nyugodtságáról híres, most mégis, amint benyitok az ajtón, ijedten kapja rám a tekintetét, s biztosra veszem, ha nem épp szörnyű körülmények uralkodnának körülöttünk, akkor azon nyomban elnevetném magam az arckifejezését látva. Most azonban csendben maradok, mimikám mozdulatlan, ahogy becsukom magam mögött a behemót ajtót és a gyerekek bűvkörébe sietek. Páran jól ismernek, hisz néhányukat varrni tanítom, így teljes bizalommal jönnek oda hozzám. Mosolyt erőltetek az arcomra, habár nincs igazán ínyemre, mégis egyfajta biztonságot kell tükröznöm feléjük. Ha pedig halálra rémült arccal tekintenék le rájuk, az a helyzetünkön aligha segítene bármit is.
Telnek-múlnak a percek, de idebent semmi említésre méltó sem történik. Szívem darabjait nem sikerült még összeszednem, bár talán a korábban látottak után sohasem leszek képes erre. Rövid beszélgetésbe elegyedek néhány hölggyel, akik a szeretteikért fohászkodnak, kik odakint életükkel védik Asgard pompáit. Fájdalmukban osztozni tudok, mégis egyfajta kötelességemnek érzem, hogy nyugtassam őket. Ám a fejem zúg, a szívem zakatol, s talán nemes egyszerűséggel csendben kellene maradnom. Elmélkedésemből Astra örömsóhaja ébreszt, ahogy Fivérünk elé siet és a karjaiba ugrik. Tekintetemmel követem Nővérem mozdulatait, Daario-ról azonban szinte rögvest a mellette álló katonára - az én Katonámra - siklik a tekintetem. Ajkaim résnyire szétnyílnak, s ledermedve fordulok feléjük. Egészen addig szemeimnek sem hiszek, mígnem Kevanom szélsebes léptekkel megindul felém s a következő pillanatban már karjaiba is zár. Hitetlenkedve, féltőn, óvva szorítom magamhoz, mit sem törődve a kíváncsi szempárokkal. A fejemet rázom szavai hallatán, érezve, hogy ölelése gyengül, ám továbbra sem vagyok képes elhinni, hogy ez valóban megtörténik.
Kezem óvatlanul a nyakára csúszik, gyengéden megsimítva azt, szemeimbe pedig könnyek szöknek, ahogy eszembe jut Szellem. - Én azt hittem, hogy te... - A hangom elcsuklik, mikor felötlik bennem, hogy mindketten ugyanattól féltünk: hogy a másiknak baja esett. Értetlenkedve fürkészem íriszeit, miközben továbbra is a fejemet rázom. Miért akar idejönni Thanos?
Idegesen pillantok Daario-ra, félve az esetleges reakcióitól, Astra tekintetét azonban kerülni próbálom, hisz mit neki odakint életeket kívánó háború, ha épp valami romantikát szimatol az orra. Ez pedig az arcára is kiül, ám ez ilyen veszedelmes időkben nem épp kedves érzeteket kelthet másokban. Így aképpen döntök, hogy erről majd később tárgyalunk. Majd Asgard győzelme után.
Újabb apró, meghitt pillanat, ami ismét csak a Kevannal közös világomban történik. Egy rövid szó, mindössze pár betű, nekem mégis többet jelent bármi másnál. Megkönnyebbülten, szinte némán nevetem el magam, miután homlokát homlokomnak dönti. - Én is szeretlek. - Suttogom a Katonámnak, ám amekkora boldogsággal tölt el a vallomása, épp úgy el is szomorít. Mert mi van akkor, ha azért mondja, mert nem hiszi, hogy valaha is újra találkoznánk? Rettegés lesz úrrá rajtam, ahogy arra gondolok, ennek valóban van némi eshetősége. Ám a végső búcsúra még korántsem álltam készen. Erre sohasem fogok.
- Nem megyek el! Nem hagylak itt! Daario... - Fordulok Fivéremhez, könyörögve. - Tanítottál karddal vívni, harcolni... valahogy én is segíthetnék! - Nem vagyok harcos. Talán túl sok démonnal sem tudnék végezni, de ha valamelyik megtámadna, azzal lehetséges, hogy elbírnék. Vagy legalábbis utolsó lélegzetvételemig harcolnék, s velem együtt az a lény is meghalna.
- Narsil a sárkányai nélkül nem fog belépni a palotába. - Jelentem ki, mintha régi kedves ismerősömről lenne szó, holott csupán Daario mesélt nekem az aranyhajú szépségről. No meg igaz, ami igaz, alfheimi tartózkodásom alatt volt szerencsém személyesen is találkozni vele, de aligha hinném, hogy ezt, és az ott történteket most kellene megvitatnunk.
Míg én mozdulni sem mozdulok Kevan mellől, addig Astra már szervezkedik és azon igyekszik, hogy minél előbb mindenkihez eljusson a hír, hogy menedékbe kell vonulniuk.
Astra hiába hív, én ugyan nem megyek sehova. Én is segíteni akarok, s nem fogom hagyni, hogy az alagútrendszerbe zárjanak, ahol tétlenül várhatom a végkifejletet. Ha más nő is harcolhat odakint, akkor bizony én is!





 where's my love  | Ha valami nem megfelelő, csak szóljatok!

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

↷ i still believe in heroes

avatar
∆ Hozzászólások száma :
32
∆ Tartózkodási hely :
galaxis / milano ✧ ✧



Tárgy: Re: 7. felvonás - Asgard Vas. 25 Jún. 2017, 21:43


Asgard

7. felvonás

Kilátástalanság ígéretét sugallja a helyzet, melyet semmiféle úton nem kerülhettünk volna el. Ha nem a Boszorkányt kutató különítmény által, akkor az univerzum hívására reagálva lennénk most itt. Tehát ez egy elkerülhetetlen, s visszavonhatatlan helyzet. Kardom a fekete, torz alakot öltő démoni lényekbe mártom, egyiket a másik után hasítva ketté, de mindez még így is kevés. Rútul áll a szénánk!
Quill ideges üvöltésére a hang forrása felé kapom a fejem, és ezáltal kibillenek egy pillanatra, melyet az egyik démoni lény azonnal észlel. A csuklómba mar, a tőr a földre hull. Utána nyúlnék, de hirtelen egy másik is ott terem mellettem, s karjaimba kapaszkodva húznak két különböző irányba, mintha ketté akarnának hasítani, széttépni, mint egy holmi papírdarabot! Karjaim feszülnek, s ahogy keresztre feszített testtartásomból felpillantok, meglátom a harmadikat felém haladni, kezében magasra emelve fegyverét, mellyel lesújtani készül rám! Egyetlen pillanatra úgy tűnhet, megadásra kényszerülők, valójában kivárom a tökéletes percet, amikor lábaim felemelve rúgok teljes erőből a felém közeledő mellkasának közepére, s az így nyert lendülettel a levegőbe emelkednek a lábaim, és egy teljes kört megtéve érzem ismét talpaim alatt az isteni hely talaját. Ezzel egy időben a földre rántom a két alakot. A jobb oldali elengedi a kezem, a baloldali továbbra is makacsul kapaszkodik belém. A földre hullt tőrömért nyúlok, s ahogy ujjaim az ismerős hideg fémet érintik, lesújtok. Támadóim testrészeinek darabjai hevernek a földön körülöttem.
Csupán biccentek egyet a fejemmel Quill szavaira, majd a mutatott irányba indulok el, továbbra sem kímélve semmit, mely nem eme világra való. A pokolban lenne a helyük!

Végtelennek tűnő világunk beszűkül, s egy egészen apró, tenyérnyi hellyé változik, amikor megpillantok Thanost. Lépteim lelassulnak, s kimérten haladok előre, miközben szemeim a hatalmas alakra szegezem, kinek robosztus alakja enyhén fölénk magasodik. Távoli morajként érzékelem a jelenlévők között kialakuló szóváltást, Odin szavait, Quill bemutatási kísérletét, mely nem éppen illeszkedik az egész helyzetbe. A légzésem egészen lelassul, a mellkas alig mozdul a fekete anyag alatt, miközben pupilláim láthatóan kitágulnak. Hiába kutatod a tekintetem Peter, mintha teljességgel megszűnt volna létezni számomra a mindenség! Veled együtt. Arcomra márványként feszül a zöld bőr, s egy olyan képet láttatok, melyet tán soha nem is látott senki sem azelőtt. Kivéve Őt.
Épp, hogy elkezd Peter beszélni arról, hogyan s miként óvjuk életünket, mikor elindulok. Lépteim újfent nem sietősek, és még mindig Thanos szemeibe nézve haladok felé. Karjaim magam mellett tartom, kardom hegye épp, hogy nem súrolja a földet. Hipnotizáltak volna? Kétségtelenül a hatása alá kerültem, de lényeges különbség, miféle indíttatás vezérli minden mozzanatomat. Nem a félelem. Mert nem félek Tőled.
- Apám. - szólalok meg érces hangon, miként köszöntöm Thanost, talán a jelenlévők legnagyobb döbbenetére egy olyan megnevezést használva, melyet mindig is elvből elutasítottam. Azonban mintha a helyzet iróniája mondatná ezt most velem. A tanítvány a mestere ellen fordul. - Mikor jössz rá végre, hogy az univerzum nem fog térdre rogyni előtted? -
Kérdem egykedvűen, majd az ujjaim a fémre fonódnak, miközben a térdeim enyhén behajlítva rugaszkodom el a talajtól, egyenesen Felé.


zene (Throne) | ti vagytok az én hőseim, kik erőt adtok! - de ha ezenfelül valami nem OK » pm :] |


Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

Vendég
↷ i still believe in heroes


Vendég



Tárgy: Re: 7. felvonás - Asgard Vas. 25 Jún. 2017, 22:30

Asgard
7. felvonás

Hela dühe önmagában elegendő lenne elhozni az istenek alkonyát. Szavai egyértelművé teszik féktelen gyűlöletét Odin és az istenek irányába. Új erejével fékezhetetlen lett, jöjjön bárki odaföntről, ez a hely hamarosan bele olvad a pokol sötétjébe. Utoljára látjátok a napotok, Asgard hősei!
Tekintetem nyugodt, kimért. Sárkányok szelik az eget, elf harcosok sietnek Asgard védelmére. A nagy zöld lény, ki női hasonmásával megszégyenített New Yorkban, egy xandari gépről ugrik le, nyomában a nagy Vasemberrel és a szőke nővel, aki erejét a kree seregemnek köszönheti. Jelenlétük egyszerre megtiszteltetés és kitüntetés. Asgard egyedül nem képes felvenni a harcot. Dagadna a májam a büszkeségtől, ... ha lenne olyanom. Most viszont a tudat, hogy nem is kell Midgardig mennem, hogy elpusztítsam ezeket a szánalmas önjelölt hősöket, egyszerűen boldoggá tesz. Hiába jöttek elém, bolygójukat úgyis hamarosan meglátogatom. Ettől függetlenül csalódtam Wandában. Reméltem, hogy mire megindulok a Földre, ők is halottak lesznek már. Számon fogom kérni a katonámon, ám most fontosabb, hogy itt bevégezzük a feladatunk.
Megéreztek az Őrzők is. Örömmel nyugtázom, hogy Gamora leányom is meglátogat, azt viszont sajnálom, hogy az istenekkel kell pusztulnia, még ha a nyeszlett társaiért nem is lenne kár.
Csupán némán figyelem az előttünk felsorakozó hadat. Megjelenik a Nagy Odin is, kinek nevét a galaxis számtalan pontján hallottam már. Egyesek imákban, reménytelenül a semmibe korholt fohászokban emlegették a haláluk előtt. Már vártam a találkozást azzal, aki a harmadik gyémántom őrzi. A férfi olyan magasztos kiállású, mint ahogyan a mondák rebesgetik. A Mindenek Atyja, az istenek királya elém jön, hogy könyörögjön az életéért. Ha pedig nem így lesz, majd teszünk róla.
Hangom sebesen száguld az irányába, és mihelyst célba ér, a figyelme rám terelődik.
Válasza elutasító. Elszomorít. Reméltem, ahogyan Hela a katonáit pusztítja elegendő lesz ahhoz, hogy békével átadják a kockát.
-Ám legyen! A büszkeségeddel elpusztítasz mindenkit, aki fontos Neked! - ezt már nem kiáltom, csupán magam elé morgom. Még Helát kísérem tekintetemmel, ahogyan minden démont egy helyre parancsol. A lények lakomázni fognak, én pedig kicsit kidíszítem a várost.
- Váratlan meglepetés! - szavaim Asgard hercegének szánom, aki váratlanul repül be atyja mellé. Csupán örömömet fejezem ki, hogy még eggyel kevesebb akadály vár majd odalent, a kis védenc bolygóján. Az Őrzők is felsorakoznak. Közöttük drága leányom, ki már többször elárulta atyját. Mindazok után, amit tett, ne számítson könyörületre. Talán itt az ideje végleg elvágni a kötelékünk...
- Leányom, nekem elég, ha elpusztulnak... - szavaim ismét átharsogják a teret, mi elválaszt tőlük.
A pokol hercegnője felé bólintok, jelezvén, döntésével elégedett vagyok, és hagyom, hogy végezze dolgát. Ezzel az égre mutatok súlyos jobbommal. Intésemet követően gépek kezdenek el zuhanni. Az öngyilkos pilóták megkezdték jelenlétük eredeti okát: Hogy betejesítsék parancsom. Megindul az első hullám...
Több száz gép egyszerre zuhan. A legtöbben csak az utolsó pillanatban válnak láthatóvá az álcából, amiben eddig várakoztak. Ha a xandari flotta, vagy a megjelent segítők közül el is kapnak néhányat, egy részük akkor is célba fog érni, tegyenek bármit.
Egy nagyobb gép azonnal átszakítja a szivárványhidat, majd azt követi két újabb. A pompázó színek megszűnnek világítani. A Bifröst megsemmisült. Ezzel le is tudtuk azokat, akik a galaxis több pontjáról idegyűlnének hősi halált halni. Végül is nekik tettem szívességet. Később halhatnak meg.
Hátrafordulok... és mosolyogva vissza, a körbezárt seregre. Most a palotára szegezem tekintetem. Az aranyló tornyokba robban bele egy gép, amit sorban követ még néhány. A többi gép a városra zuhan, minket kikerülve. Halálukat bevégzők sikolyai árasztja el Asgard főterét. Még élvezem pár pillanatig a látványt, majd kezemmel intek, mire a palota ostroma megszűnik. Ízelítőnek ennyi elég is. Semmi kedvem a romok alól előkeresni a gyémántot.
- Kár érte... - tekintetemmel a jelenlévőket pásztázom. Minden bizonnyal feltámad bennük a harci szellem, és a szerencsésebbek talán el is jutnak hozzám. Így hát leengedett kezemmel várom azokat, akik színem elé járulnak. Persze ahhoz túl kell élni Helát. Nos, sok szerencsét!

zeneszám • bocsánat a késésért... ismét Neutral©
Vissza az elejére Go down

↷ i still believe in heroes

avatar
∆ Hozzászólások száma :
325
∆ Kor :
99
∆ Tartózkodási hely :
Staff rezidencia



Tárgy: Re: 7. felvonás - Asgard Hétf. 26 Jún. 2017, 19:49

•• Asgard ••

Live like legends.




• Thanos parancsára az öngyilkos chitauri pilóták lerombolják a szivárványhidat, valamint a város több pontjára és a palotába zuhannak. Hela a démonjait Odin seregére hívja. Hell úrnője megindul, hogy megütközzön a Mindenek Atyjával. Kettejük küzdelmébe becsatlakozhatnak többen is. Gamora megindult, hogy szembe szálljon Thanossal, aki egyelőre csak türelemmel várja a nő érkezését. Gamorát támogathatják mások is.
A palotába berobbanó öngyilkos pilóták miatt Daarioéknak meg kell sürgetniük a benn tartózkodók távozását. Leana, Daario és Kevan társaságához csatlakozhat Mantis és Narsil is.
A levegőben küzdő Hulk és Carol látva a helyzet súlyosságát, az asgardi sereg segítségére siethet, és a démonokkal folytathatják a harcot.
Dr. Strange, Clea, Sigyn, Heimdall és Kerun-dan megérkezhetnek az ütközet helyszínére, ahol már éles csatározás folyik a Titán és szövetségese ellen.
Rengeteg asgardi ártatlan hal bele a Thanos irányítása alatt lezajló öngyilkos merényletsorozatba.

***

» Általános leírás: A hozzászólásod megírására egy hét áll rendelkezésedre (mivel sokan vagyunk, törekedjünk nem megváratni egymást). Az újabb kört mindig a Kalandmester nyitja. A Kalandmesternek jogában áll a karaktereket útmutatásokkal irányítani, illetve hozhat be egy-egy körbe/szituációba újabb karaktert, illetve vihet ki, ha eltűnik a játékos, vagy a szituáció úgy kívánja.

- Reagsorrend: nincs
- A kezdés joga: -
- Helyszín: Asgard
- A felvonás résztvevői: Thanos, Hela (NJK), Loki, Tony Stark, Bruce Banner, Carol Danvers, Gamora, Groot (NJK), Rocket Raccoon, Drax, Peter Quill, Leana, Kevan, Heimdall, Daario, Narsil, Mantis (NJK), Clea, Dr. Strange, Sigyn, Thor, Kerun-dan
~ Akik időközben becsatlakozhatnak: -

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

↷ i still believe in heroes

avatar
∆ Hozzászólások száma :
21
∆ Kor :
462
∆ Tartózkodási hely :
Asgard



Tárgy: Re: 7. felvonás - Asgard Kedd 27 Jún. 2017, 13:42



3. kaland - 2. kör
Asgard

Lovammal szinte észrevétlenül válok le apám seregéről, amikor Kevant pillantom meg a távolban. Vort tüzes pengéje könnyedén vágja át a pokol teremtményeit, s utat csinálok egészen a férfiig. Kevan célja ugyanaz: eljutni a palotáig, és megóvni a hölgyeket. Természetesen én sem vagyok bolond. Tudom, ki az, akiért ekkora veszélybe sodorta magát. Húgom az, miatta jött át a szivárvány hídon az elf sereggel. Húgom az, kihez a szíve húzza. S talán még nem is tudja, hogy húgom csicsergett róla, mégis örömmel tölt el, hogy képes lenne eldobni az életét. A széltől is óvtam kishúgomat, az udvarlóit messzire elkergettem. De be kell látnom, nem foghatom a kezét örökké. Semmirekellő katonáim baját elláttam, ha róla vagy Astráról kezdtek dalolászni, ám meglepő módon jelenléte miatt semmiféle haragot nem érzek. Sőt, talán Kevannál becsületesebb asgardival még soha nem találkoztam. És ezalatt tényleg asgardit értek, mégha Nimellos királyt is szolgálja. Népünktől, vérünkből való harcos. Rátermettségét pedig számos alkalommal bizonyította a három éves háború alatt, melyet Jotunheim kietlen vidékein vívtunk a jégóriásokkal.

Balommal mögém rántom, alig lassítok hátasommal, majd sebesen szeljük tovább az utat a palota kapuja felé. Amikor Narsilról kérdezek, szemeim hatalmasra nyílnak.
- Az a nő… miért nem képes azon a formás fenekén megmaradni?! Nimellos királlyal kellett volna maradnia… – bosszankodom magam elé, mégis elmosolyodom. Kevan jól tudja, mennyire szeretem a nők társaságát, hisz kalandjaimmal kivétel nélkül indig szívesen untattam a ropogó tűz mellett. De most nincs időm elmesélni Kevannak, honnan ismerem, ám bizonyára meglepte kérdésem. A legfontosabb most, hogy a nők és a gyerekek biztonságos helyre kerüljenek. Amint ez megvolt, megkeresem a sárkánylovast, és lekorholom, amiért a démonfészekbe jött az elfek földjéről.

Az őrök felismervén, hogy ki érkezik, résnyire nyitják a gigászi kapukat. A fa nyikorgása messzire hallatszik. A baj az egésszel csak annyi, hogy ezek a kapuk legfeljebb a húsvér ellenséget tartják odakint…
- A testőrség fele azonnal jöjjön velünk! A nőket és a gyerekeket védjük. – kiáltom a fogadóbizottságunknak, leugorva lovamról. Egytől-egyig bátor harcosok, és Odin parancsát teljesítik, de azzal semmit nem segítenek, ha csak itt állnak, és várják, hogy elérje őket a halál hűvös lehelete. A nők pedig a sebesültek életben maradásáért küzdenek. – Ha Thanos eljut a palotáig, nem leszünk képesek megállítani őt. A Tesseractért jön. Idő kérdése, és ide is betörnek a szörnyei. Készen kell állnunk! – súgom oda a testőrség vezetőjének. Szavaimat bólintással nyugtázza, majd az osztag felével követ egészen a helyiségig, ahol a sebesültek ellátását végzik. Lépteim sebesek, egy percet sem kockáztatok, hogy a démonok idebenn is megjelenjenek. Talán már így is késő…
- Húgocskám! Odinnak hála! - kiáltom Astra felé, aki éppen csak annyi időt enged, hogy kardom visszakerüljön a hüvelyébe, majd a másodpercek töredéke alatt a nyakamba ugrik. Magamhoz ölelem, majd homlokára csókot lehellek. Ha a két lány közül valakit jobban féltek, az Astra, hiszen a fegyverek puszta látványától is 180 fokos fordulatot vesz. Leana bátor, ha kell, fegyvert ránt, és nem mellesleg ügyes kardforgató, hála a titkos kardvívás óráinknak. Amikor Leana és Kevan megölelik egymást, csupán némán kísérem tekintetemmel a jelenetsort. Talán még egy apró mosoly is kiül a szám sarkára. Mikor Astra figyelme is rájuk szegeződik, fejét magam felé fordítom vissza.
- Ne nézd őket! A húgunk jó kezekben van! – erre anyám is közelebb lépked, én pedig jobbommal belevonom kettőnk ölelésébe. – Úgy örülök! – hangom nyugodt, szívem mégis zakatol.
Mikor Kevan Leanát felszólítja, hogy menjenek az alagútrendszerbe, anyám aggódó pillantására egy bólintással válaszolok.
- Igazat mond! Thanos ide tart! – simítok végig a két nő arcívén, majd Leana elé sétálok én is. Amikor aggodalmasan hozzám intézi szavait, Kindot lecsatolom oldalamról, és felé nyújtom. – Ezt őrizd meg nekem! És ha szükséges… használd! - Ha nem akarja elfogadni, akkor keze után nyúlok, és gyengéden szétnyitva ujjait, belerakom legkedvesebb fegyverem. Ha nem élem túl, legalább ennyi emléke marad majd bátyjából…
Ölelésbe bocsátkoznék, magamhoz szorítanám, hogy nyugtassam, de Kevan megemlíti Narsilt, én pedig szinte megmerevedek.
Lassan a férfi felé fordulok. Azt mondja, hogy Narsilt is ide kellene csalogatnunk. Felvonom szemöldököm, és csodálkozó tekintettel figyelem szavait.
- Szerintem meg nem! Ha szerencsénk van, Thanos nem robbantja fel a palotát. Az alagútrendszer megvéd mindenkit még akkor is, ha megadja magát az épület. Akkor pedig mi is csatlakozunk a nőkhöz és a sebesültekhez, ha nem akarjuk a romok alatt végezni. Vagy kint harcolunk tovább. – talán a féltés mondatja velem, talán inkább minden porcikám, ami fél a viszont találkozástól. Soha nem féltem a nőktől, de Narsil más. Nem tudom, mit teszek majd, ha megjelenik. Nem gondoltam, hogy ennyire harcias, bátor nő… hiszen itt van… Asgardban. Odin szakállára!

Egy hatalmas robbanás töri meg a pillanatot. Majd újabb… és újabb. A robbanás fülsüketítően visszhangzik a hatalmas csarnokokban, a díszes csillárok kilengenek helyükről.  
- Indulás! Ne vitatkozz, Leana! Nem vagy Te Valkűr! Kevannal meg tudjuk védeni magunkat! Nem engedjük, hogy bármi lejusson hozzátok! A szavamat adom! – talán most látom utoljára bájos arcát, ezért magamhoz húzom, és megölelem őt is. Ölelésem csupán pár pillanatig tartom ki, majd elengedem.
- Most induljatok! Nem hagyom, hogy feláldozd magad! Különben ki fogja megvédeni anyánkat? – mosolyom őszinte, mégis szemem megnedvesedik az érzéstől, hogy lehet utoljára öleltem őket.
- Hamarosan mi is csatlakozunk hozzátok, Húgom! Ígérem! Most pedig vidd el őket az alagútba! Ez parancs! – ígéretem minden bizonnyal nem fog tlejesülni, a kinti helyzetet látva.
- Katonák, segítsenek a sebesülteket levinni! Az alagútrendszerben a gyógyítók folytassák az ellátásukat! Egy felderítő azonnal induljon előre! Ha a démonok csak a kastély körül és a város szívében jelentek meg, akkor a nőket kísérjék atyám várába! Azután vigyék oda a sebesülteket is! Ellenkező esetben maradjanak lent, és az életük árán is védjék meg őket! – Ha elülnek a harcok, feljöhetnek a felszínre, addig a titkos alagútrendszerben lesznek a legnagyobb biztonságban.
Egy korábban nem látott nőhöz sétálok. Furcsa szerzet, homlokát két antenna szerű csáp díszíti. Éppen egy katona mellett térdel.
- Gyógyító vagy? Mi a neved? – teszem jobbomat a vállára. - Köszönöm, hogy segítesz népünknek! Asgard örökké hálás lesz érte! – ha Leana még fent tartózkodik, magamhoz intem.
Húgom, kérlek segítsetek a sebesülteken! Minél hamarabb újra harcba kell állniuk! Astrának pedig mondd, hogy a gyerekekre vigyázzon. Örülni fog neki! - mosolyom őszinte, hiszen tudom, mennyire nem boldogul velük, de ha végre találna egy rendes férfit magának, aki megajándékozza az anyaság örömével, másként látná a helyzetet.

Katonák kiáltását hallom a főkapunál. A szörnyek betörtek a várba is.
- Kevan! Még nem jutott le mindenki! Nem érhetnek el idáig! - ha a férfi megindul, követem őt, ha pedig marad, akkor én is itt várom az ellenséget. Csak ez az istenverte palota bírja ki az ostromot!



▼ Bocsánat, hogy kimaradtam az előző héten. Remélem, azért tetszik :3 ▼

• •




A hozzászólást Daario összesen 2 alkalommal szerkesztette, legutóbb Vas. 09 Júl. 2017, 20:03-kor.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

Vendég
↷ i still believe in heroes


Vendég



Tárgy: Re: 7. felvonás - Asgard Kedd 27 Jún. 2017, 15:02

Kerun szózatára hallgatva nem sokáig élvezem újra szülőföldem látványát. Veszélyt és halált érez egy közeli világban. Nem is értem, hogy mely világokra gondolhat mégis hallgatok intésére. Egy titkos ösvényt mutat nekem, ami ajtóként szolgál egy Asgard nevű vidékre. Egy gyönyörűséges világba csöppenek, aminek látványát hamar felborítja az ellenség özöne. Idegen lények ostromolják a várost ahová csöppentem. Tekintetem körbe járatva megdöbbenek amint különféle bestiák jönnek elő a pokol bugyrából. Förtelmes rémségek, akik halált hoznak a szerencsétlenekre, akikkel összetalálkoznak. Felháborít az esztelen öldöklés, amit szemeim látnak. Nem tűrhetek egy ilyen mérvű igazságtalanságot ezért nyomban az ártatlanok segedelmére sietek. Iszonyatos düh uralkodik el rajtam, amit Kerun próbál csitítani. Nyugodj meg kérlek! Puszta dühhel még senki sem nyert háborút. Próbálok csillapodni de nehezen viselem mindezt. Engedd ki a spórákat, ereszd őket szélnek! Kicsit habozok de engedelmesen végrehajtom a segítő tanácsot. A védekező sereg felé fordulok s a levegőbe emelkedve temérdek spórát engedek szélnek. Bízok benne, hogy ez elég segítség lesz Asgard harcosinak a győzelemhez. Kerun majd irányozza a spórákat, hogy az ellenséget térdre kényszeríthesse, ha amazokhoz is eljutna a spórafelhő. Sőt Ő maga szólít fel, hogy rájuk is eresszem ki furmányos felhőjét. Ezt is megteszem, így a szélrózsa minden irányába eleresztettem őket.

A földre ereszkedve minden erőmet latba vetve harcba kezdek a fenevadakkal. Látom, hogy céljuk a palota lerohanása, ezért útjukat állom. Egy elesett katona kardját ragadom magamhoz és emberi gyorsaságot meghaladó mozdulatokkal vágni kezdem a szörnyetegeket. Éles érzékeimmel jól kirajzolódik körülöttem a környezet apró rezdülése is, így hamar tudok reagálni a támadásaikra. Nem egyszerű ellenfelek, emberként már rég halott lennék. Egy kettő olyan fürge, alig tudok elugrani a csapásaiktól. A kissebbekkel még könnyen boldogulok de ekkor egy jókora példány áll elébem. Jer, te rusnya átokfajzat! Kiáltom torz képébe. Nem kell sokat nógatnom, máris felém zúdul rengő léptekkel. Karom lendül, s kardom suhan. Egyik lábát vagy kezét, nem is tudom melyik tagja volt az, sikeresen levágom. Erre szájába veszi kardomat és kettérepeszti. A megmaradt nyelet és tört pengevéget a homlokába döföm. Erre harsány hangon felordít és maradék mancsával jól eltalál. Vagy tizenöt lábnyit zuhanok a kemény földön mire végre megállapodik a testem. Ez fájt, újra érzem azt, ami egykoron szinte a halálig gyötört. A fenevad kimúlik én pedig feltápászkodom és minden erőmmel harcolok tovább, hogy megállíthassam az előre nyomulást. A bal vállam sebes lett, nem bénító, csupán érezhető. Ahol tudok ott segítségére kelek az Asgardi katonáknak, nem hagyom őket meghalni körülöttem. Újra fegyvert ragadok és küzdök a védők gyűrűjének szélén. Az első sorokba vergődöm át magam, úgy érzem ott lesz leginkább szükség rám. Engem vágjanak, semmint ártatlanokat. Remélem Kerun nem haragszik meg amiért ilyen vakmerőn viseltetem.
Vissza az elejére Go down

↷ i still believe in heroes

avatar
∆ Hozzászólások száma :
207
∆ Tartózkodási hely :
somewhere in the shadows



Tárgy: Re: 7. felvonás - Asgard Kedd 27 Jún. 2017, 16:12




Persze, hogy megfordult a fejemben az, hogy egyszerűen csak átadom Thanos-nak a Tesseract-ot. Ez azonban két okból is … lehetetlen. Egyrészt, Odin soha nem alkudna meg az ellenséggel, aki Asgard kapuit ostromolja, másrészt pedig … Hela nálam is inkább Odin bukását akarja, kétlem, hogy Thanos ne biztosította volna arról, hogy … Asgard-ot a földdel teheti egyenlővé. Ha pedig választanom kell, hogy küzdelemben halok-e meg, vagy láncra verve … én is az előbbi mellett teszem le a voksom.
Meglepetten fordítom oldalra a fejemet, mikor mellém érkezik az egyik Őrző. A katonáknak csak intek, hogy engedjék, jelen pillanatban ő jelent legkevésbé problémát. Nem szólok közbe, hagyom, hogy felidegesíthesse Hela-t. Nem mintha ezen kívül bármiféle sikerélménye lehetne majd vele szemben. Azonban, hátha így kevésbé figyel majd oda. Egyetlen lehetőségre van csupán szükségem, hogy kihasználhassam azt. – Tudom, kik maguk. Asgard minden lakosa hálás a segítségükért és az áldozatukért. – ez utóbbi ugyan nem történt még meg , de … meg fog. Itt halnak meg ők is, mint valószínűleg mi mindannyian. Talán percek, talán órák múlva, de az esélyeink … finoman szólva sem derűsek. – Tegyék, amit tenniük kell. Küzdjenek a végsőkig! – bólintottam a mellettem állóra. Nem mintha ilyen helyzetben ezt mondani kéne, de … most csak ez van. A végsőkig, bármeddig is tartson az.  
Érzem, a bennem növekvő feszültséget, ahogy Hela az ég felé nyúl, egyetlen célpont elpusztítására hívva minden teremtményét. Thanos-nak talán elég lenne a Tesseract, de Hela … ő miattunk van itt, Asgard miatt. Odin miatt.
Az ”apám” szó megüti a fülemet, mikor elhagyja a nő száját. Egy gyors pillantást vetek mindössze rá, majd vissza arra a borzalomra, akit ez a szó takar. A legkevésbé sem hasonlítanak … őt is örökbe fogadhatták.
Soha nem hittem volna, hogy egyszer ennyire … örülni fogok annak, hogy látom Thor-t. Megragadom és megszorítom a vállát, azzal a … büszke, apai tekintettel nézve rá, amit mindig annyira irigyeltem tőle. Rám soha nem nézett így. Ha fiamnak is hívott … annyira soha nem lehettem az, mint Thor.
Valamiféle … bánat költözik a szívembe, mikor szem- és fültanúja vagyok annak a pusztításnak, miként a a chitauri gépek Asgard felszínébe csapódnak.  Talán … igaza volt Odin-nak. Nem tudtam megvédeni Asgard-ot, és most a szemem láttára romboljak majd a földig.
-Nem. – válaszoltam Thor-nak, majd Hela felé fordultam. – Engem akar. – nem, nem engem, de… Hela ezt nem tudja. Ideje, hogy meglepetést okozzak neki. Hagytam, hogy megszűnjön Odin börtöne, amiben eddig tartottam a vénembert. Éreztem, ahogy az ebből felszabaduló erő elkezdi újra átjárni a testem. Ha most elbukok, Odin még harcba szállhat, ha … nem pusztul a palotával együtt.
Rámarkoltam a jogarra, majd Odin korát meghazudtoló mozdulattal ugrottam Hela felé, hogy megtörténhessen az általa oly régen várt összecsapás. Még nem tudja, hogy ez nem az, és, hogy talán az soha nem is jön el. Csak a megfelelő pillanatnak kell eljönnie, hogy felfedve magam előtte, a meglepetés erejéből előnyt kovácsolhassak. Odin nagy harcos, talán a legnagyobb, de én … én hazug vagyok. Hadd higgye, hogy Odin-nal küzd, csak egy adódó lehetőség kell, hogy hátba szúrhassam.

szóljatok, ha valami nem jó!

the fall of Asgard

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

↷ i still believe in heroes

avatar
∆ Hozzászólások száma :
31
∆ Tartózkodási hely :
~ in Hell (yet)~



Tárgy: Re: 7. felvonás - Asgard Vas. 02 Júl. 2017, 12:37

Asgard is dead

Ha hosszú éveken keresztül táplál sötétség, harag és gyűlölet, nem gondolod át, hogyan változtathatnál. Nem látsz esélyt rá, hogy megmentsd a kapcsolatot, a kialakult helyzetet. Egyetlen célod formálod és, amint lehetőséged nyílik mozdulni, tenni érte, így teszel. Ekkor már nem számít, hogy miféle kalapácsos istenség érkezik a helyszínre, ahogy azzal sem törődsz, hogy a szövetségesed gyermeke is feltűnik. A pokol úrnőjének egyetlen célja a sereg élén ragyog. Odin. Az ellenség, a férfi, a vénember, aki úgy döntött, hogy nem hagy lehetőséget számára, hogy bizonyítson. Akkor neki miért kellene haboznia bármilyen teremtmény megjelenése miatt?
Kecses mozdulatokkal indul meg, léptei felgyorsulnak, futássá alakul. Démoni teremtései már a sereg oldalaiba csapódnak, fel-fel hangzik egy kiáltás. Fölpillantva széles mosoly költözik arcára, ahogy a pilóták belevezetik gépeik Asgard számos pontjára. A robbanások hangjai jelzik, hogy a világuk haldoklik. Íriszei fókuszpontjába a Király kerül. A csillám gonosz lélektükreiben, kardja meglendül. Az útjába állókat kerülgetve suhan keresztül az ellenséges harcosokon. Ajkainak görbéje beteríti teljes arcát, amikor Odin hihetetlen sebességgel érkezik elé. Jogara és a nő pengéje ütköznek. A két fegyver találkozása szélvihart kavar körülöttük, elsöpörve másokat.
- Eljött a vége... - kihátrál finoman, hogy újabb lendülethez gyűjtsön erőt, 'mi nem tart tovább egy másodpercnél. Az éjkard felemelkedik és a jogaron csattan. Ez a küzdelem el fog tartani egy ideig. Hela, akárcsak Odin, a legkevésbé sem fáradékony. Előre tör, majd hátrál, ahogyan éppen a küzdelmük megkívánja. Ha a közelükbe akarna ólálkodni bárki, illúziókkal elillantja őket. Füstös, sötét felhők kezdenek terjengeni körülöttük, ahogy a kard nélküli tenyere felragyog. Mindez olyan elérhetetlenné teszi őket, hogy talán senki sem volna képes behatolni a csatározásukba. Mosollyal arcán figyeli az öregember minden lépését, miközben fel-felkuncog.
- Mindez egy ostoba jóslat miatt... - kacagva rázza a fejét, hitetlenül figyelve Odint, majd kardjának féltett képességei közül előhívja egyikük, hogy erőteljesebb hullámmal csaphasson le. Többször. Egymás után. A Mindenek Atyja persze kivédheti mindegyiket. - Hela, ha csak tudja sorozza. Kihasználja gyorsaságát, kerülgeti a férfit.
Miután már tart egy ideje a kettejük csatája, elillan - felhasználva az illúziókeltés lehetőségét és Odin háta mögött bukkan fel. A karddal rögtön suhint, hogy a férfi előre bukjon a lendülettől. És ha ez sikerül, a következő, amit érezni fog, hogy a szívébe mártja az éjkardot a nő. A többiek továbbra sem láthatnak, vagy hatolhatnak be a sötétlő felhőbe, amit a nő teremt maguk körül.


Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

↷ i still believe in heroes

avatar
∆ Hozzászólások száma :
40



Tárgy: Re: 7. felvonás - Asgard Vas. 02 Júl. 2017, 16:08

Kaland 7 & Thor@
“Where did I go wrong? I lost a friend”






Átszáguldok a dimenziók között és a nyitott bifrösztön át érkezem, elrepülve az elfek mellett, és egyenesen apám energiáját keresem, hiszen tudom jól, hogy kora ellenére, az első sorban a helye és a hadat személyesen vezeti, mint mindig is tette. Pillantásom elkalandozik a palota felé, és elszorul a torkom. Mennyi csapást élt már át ez a hely, mennyi csalódást kellett elviselnie. Loki árulását, anyánk halálát, és azt is hogy én, Odin elsőszülötte, nem foglaltam el a trónt amikor kellett volna, hagytam hogy bölcs és nagy tudású apám uralkodjon tovább. Talán nem kellett volna ezt tennem, és csak mennem a fejem után, vissza a földre, vissza Janehez, de egyszerűen egy alkalom adódik az életben, és ő nem azgardi, nem él örökké, nem lehet mellettem mindig.
Landolok Odin mellett, és így pont farkas szemet nézhetek Helával is, aki jól tudom miért jött. Ismerem ezt a pokoli némbert, és tudom hogy Odin és egész Asgard bukását akarja, jobban mint azt Loki valaha is akarta, ő csak valami elfuserált igazságot akart magának, amit később értettem meg. Sokszor gondoltam át a beszélgetéseinket, amiket akkor folytattunk amikor megszöktettem a sötét világba és ott... onnan már nem jött velem, pedig nagyon szerettem volna ha együtt küzdünk meg Malekithel.
Apám mellett nézek körül, és aggodalmasan nézek rá, mikor atyaian megszorítja a vállam, ahogy szokta és néha azt gondolom nem érdemlem ki hogy így nézzem rám, ennyi törődéssel és szeretettel.
- Az engem nem zavar. Akarhat bármit, nem kapja meg az önző szuka amíg én itt vagyok! - jelentem ki haragosan villogó szemekkel, de apám nem enged és ő indul neki hogy megütközzön azzal a pokoli nővel, és én magam a démonok sorait vagyok kénytelen aprítani. Erős szörnyek, némelyik egészen ellenálló, de meglelem apámtól nem messze Sifet is, és az újonan jött űrkalandorok is kiveszik részüket a csatából, és többször kerülök egy nagyobb testű tetovált harcos mellé, akinek vakító kék szemei vannak. Elismerően pillantok rá, fogalmam sincs milyen faj lehet, de nagyjából hasonló aktivitással csépeli a démonokat mint én.
Egyetlen pillanat ahogy körbetekintek, és nem engedem apámat elveszni a szemem elől, és a sötétgömböt is szétzúznám. El is kezdem magam arra felé verekedni, és nem számolom hányszor csapok oda egy-egy ocsmányságnak, és már immunissá tesz az is hogy nyálkás, véres és mocskos vagyok. Ez háború itt senki nem marad patyolat tiszta, és a sebesüléseimmel sem foglalkozom. Dühödten szórok villámot, és ha valaki csávába kerülne akkor kimentem.
Odaérve a Mjölnirral sújtok le a sötét gömbre ami bár megremeg csapásom után, nem enged, ugyanolyan kemény és áthatolhatatlan és... fekete.
- Hela! Gyere ki onnan te pokoli teremtmény! - követelem, mert aggódom apámért, azért már benne van a korban és Hela nagyon erős ellenfél, talán még Lokinak is meggyűlne vele a baja.



Zene: Call me
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

↷ i still believe in heroes

avatar
∆ Hozzászólások száma :
42
∆ Tartózkodási hely :
Galaxis, a Milano fedélzete



Tárgy: Re: 7. felvonás - Asgard Vas. 02 Júl. 2017, 19:07





7. felvonás

Asgard



Hol leválok társaimtól, hol velük együtt harcolok. Ekkora túlerővel még soha nem találkoztam ezelőtt. Nem mintha ez eltántoríthatna a harctól, viszont a stratégiai döntéseket szívesen bízom Quillre vagy a zöld nőszemélyre. Én amolyan fegyver vagyok a kezükben, aki előszeretettel kel önálló életre.
A szörnyszülött teremtéseket alig hatják meg pengéim. Amikor egyiknek egyenest az arcába szúrom tőrömet, annak üvöltésével egyidőben a torkomból fájdalmas hang tör fel. A bal kezem felől az égett húsom szaga árad, s ahogy szorítom tőrömet, érzem, ahogyan a sebből forró vér sercen, és végig égeti a sérülést. Képtelen vagyok megtartani a fegyvert, ezért még ép kezemmel visszacsúsztatom helyére. Ekkor a Rockettől lopott fegyverekért nyúlok. Még ha nem is akart adni, amíg eszméletlen volt, eltulajdonítottam egy tucat gránátot és egy kézi fegyvert a raktárból. Elhajítom az egyik robbanószert, ami egy méretes példány alatt aktiválódik. Mondanom sem kell, mekkora pusztítást okoz. Nemcsak a lény robban fel, hanem a mögötte magasodó, aranyozott szobor is részekre szakad.
- Igeeeen! - üvöltök fel örömömben, és elégedett tekintettel figyelem, ahogyan az aranyozott darabok szétreppennek a démon foszlányaival.

Ahogyan megkerülöm a romokat, egy nőt látok, aki karperecének láncával fojtja az egyik bestiát, ezzel védelmezve a helyieket. Életét kockáztatja talán olyanokért, akiknek a rabláncot köszönheti. Nem tudom milyen indíttatásból segít, de annyi bizonyos, hogy bajban van. Gránátot nem vághatok a lény alá, hiszen a nő is megsérülne. A tőrömért nyúlok, s jobbommal a lény koponyájába hajítom, amíg a nő hátra feszíti azt láncával. A szörnyeteg elillan a nő alól, én pedig mellé sietek. Nem tűnik sorozatgyilkosnak, sem holmiféle tolvajnak. Minden bennsőségem azt sugallja, hogy helyesen cselekszem...
- Vigyázz, te nő! - erre a Rockettől eltulajdonított lőfegyverrel a lánc közepére célzok, mire az megadja magát a lövedéknek és szétszakad a lánc a szemek leolvadásával.
- Mostmár szabad vagy! - dörmögöm magam elé, s a még nem sérült, jobbomat nyújtom, hogy azzal felsegíthessem a földről.
- Megsérültél? - pillantok a rabra, akinek szemében elszántság tüze izzik. Ismerem ezt a tekintetet. Harcra született. Kardom nincsen, de bizonyosan azt is forgatni tudja, ám a lőfegyver soha nem állt a kezemre, így felé nyújtom azt.
- Hogy megvédd magad... - piszmogom, miközben tekintetét fürkészem. Ha nem fogadja el, vagy netán nem tud vele bánni, akkor szétnézek, hátha hever egy kard valahol.
- A társaim harcolnak, utánuk kell mennem. Ha menekülnél, hát tedd meg! De ha harcolni akarsz az itteniekért, kövess! - hangom emelkedett, kissé talán kiabálok is. Nem a nő miatt, inkább a vénáimban dúló harci kedv az, ami ilyen tettre késztet.

A nővel (avagy nélküle) hamar felzárkózok az Őrzőkhöz. Kétszer ugyanazt a hibát nem követem el. Lopás, hullagyalázás avagy sem, de az egyik halott asgardi katona kezéről letépem a kesztyűjét, és felhúzom a még ép jobbomra, hogy azzal tarthassam a tőrömet. Ha a jobb kezem is megég, nem tudom majd harcolni. Ez talán némi védelmet nyújthat, ha ismét a lények égető testéhez érek. Egy hídon találkozom egy hatalmas szörnyszülöttel.
Megszúrom pengémmel, mire az tajtékozva nekem ront. Ha velem tartott, oldalra pillantok a harcos nőszemélyre.
- Te nő! Most viszonozhatod a korábbit! - ezt már a hídfőn kiáltom, s két lábammal próbálom eltolni magamtól, miközben kezemmel kapaszkodom, nehogy lesodorjon. Ha segítséget kapok, akkor kikerülök alóla, és tőrömmel segítem a nőt. Végül a lény elhalálozik, és az egyik levágott darabja lehullik a hídról, egyenest Peter vállára.
- Démonürülék? Ne reménykedj! Ez a lőcse volt... - kiáltok lefelé a hídról. Természetesen csak egy kivágott húscafat volt mindössze, ám nem szalasztok el egyetlen alkalmat sem, hogy bosszantsam csapatunk első számú tagját. Ezután lerohanok, közvetlenül melléjük. Ha a nő velem tart, akkor bemutatnám... de nem tudom a nevét.
- Rablány ... ők itt az Őrzők. Őrzők, ő itt Rablány. - bazsajodom el, mert tényleg nem volt annyi eszem, hogy megkérdezzem a nevét.
Amikor Quill azt mondja, hogy haladjunk tovább Thanos irányába, fegyveremért kapok, és követem, amerre csak kell. Amikor a nagy király mellé érünk, Quill megpróbálja köszönteni. Rengeteg istenszerzet veszi körül, és még több sorakozott fel a gusztustalan lila óriás, meg valami fekete ruhás nőszemély előtt. Látom, ahogyan ez utóbbi játszi könnyedséggel vágja le a hegyesfülűeket, Thanos pedig intésével hajóesőt zúdít a városra. Jól látható, ahogyan hajók robbannak a színesen villogó üveghídba, ami az isten tudja hová vezet. Csillagvizsgálónak tűnik az a távoli épület.
- Thanos elvágta az utat a csillagvizsgálóhoz! - kiáltom Peter felé. Ahogyan a palotába robbannak a hajók, már tudom, ez a szörny le fogja rombolni az egész helyet, mint ahogy Manhattan nevű terrai városban tette.
- Quill, nem megsérülni jöttük. Hanem ölni! - kiáltom társaimnak, leginkább Quillnek, s ezzel Gamora után rohanok. Nem tudom, hogy Rocket, Groot vagy Peter a nyomomban követnek-e, de ahogyan a méreg elönti az agyam, talán nem is érdekel már. Csak a lila óriást látom a szemem előtt, ahogyan odafent pöffeszkedik. Meg kell bosszúlnom a családomat és a xandariakat, akik miatta pusztultak.
A démonait kesztyűs kezemmel vágom, és amíg az istenek vezetője az ördögi nősténnyel egy burokban küzd, addig megtalálom a Thanosig vezető utat.
Eközben egy kalapácsos szőke istenszerzettel is találkozom, aki villámaival és méretes fegverével szétzúz minden démont, aki az útjába kerül. Eddig ő tűnik a legerősebbnek közülük.
- Te villámló istenszerzet! A villámaiddal vágj utat nekem Thanoshoz! - kiáltok felé. Látom, mennyire erős, de a démonok sorra utamat állják. Végül, remélhetőleg a segítségével elverekszem magam Thanosig.
Ha Gamora vagy a többiek támadnak, és ütésekbe szaladnak, én megtorpanok, ám nem rontok én is a titánnak. Ökölharcban nincs esélyem. Vagy tőrrel, vagy fegyverrel támadhatok. Gamora mechanikus teste jól bírja a gyűrődést. Quill meg simán elrepül. Rocket és Groot pedig az apró termetükkel könnyen ellavíroznak, és lövésekkel sorozhatják.
A megfelelő alkalmat várom, hogy a kezemben tartott gránátokat Thanosnak hajítsam.
- Őrzők! - kiáltom, és mindössze két másodpercet hagyok, hogy eltűnjenek mindazok, akik a lila óriás közelében tartózkodnak. Két gránátot is elhajítok, egyenest az arca irányába.
Hatalmas detonáció és füstfelhő követi a folyamatot.
- Remélem lerobbant az arcod, te torzszülött!

 


• •
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

↷ i still believe in heroes

avatar
∆ Hozzászólások száma :
31
∆ Tartózkodási hely :
₰ Alfheim



Tárgy: Re: 7. felvonás - Asgard Vas. 02 Júl. 2017, 19:17

Asgard

7. felvonás
Daario mögött ülve meglep, hogy Narsilról faggat. Nem látom át a kapcsolatot közöttük, de nem is próbálom kibogozni azt, amit nem lehet. Amihez nincs közöm. Savanyú arccal bólintok mindössze, amikor arról beszél, hogy hol kellene lennie a hölgynek. Úgy hiszem Sárkányain majdhogynem legyőzhetetlen. Szíve dolga harcolni velünk, egyként közülünk. Én nem nézek rá másképpen emiatt és kétlem, hogy valaha hallgatna bárkire is, ha arra kérnénk hagyjon fel harcos szellemével. Bizonyára Daariot az ujjai köré csavarhatta, ezért aggódó szíve. Úgy, akárcsak enyém Leanáért. Szólhatnék, ám úgy gondolom sem az idő, sem a hely nem alkalmas áldásáért. Ráadásként most nem érzem úgy, hogy bárkinek a beleegyezését kérnem kellene, hogy kardom hölgyemnek adva védelmezzem őt, amíg csak tart a háború.

Természetesen a palotába érve megpróbálok hasznossá válni. Ami nem igazán sikerül... Szemeim a bíbor szépségem kutatják. Képtelen vagyok azzal foglalkozni, amivel illő volna - míg nem láthatom egyben, épen és sértetlenül. Amint megpillantom, egyszerűen kizárom a teret, a további szemlélőket. Vállalom vére rosszallását, a korholásuk, de képtelen vagyok a távolból örülni annak, hogy jól van. Hogy életben van... Neki iramodok, és szemérmetlenül felkapom karjaimba. Szorosan ölelem magamhoz, belebújva illatos zuhatagába. Nem törődöm mással, csakhogy kifejezhessem hálám, örömöm és azt a mélyről jövő érzelmem, ami azóta táplál, hogy először láthattam. Tenyereim hátára, derekára, hajába marnak, szinte tépve, szorongatva. Lehunyom szemeim, szívom magamba lényének minden darabját. A szívem örömtáncot leejt, hiába a Szellem halála után maradt űr. Csillapítja fájdalmam, szomorúságomat, hogy ölelhetem őt. Amint gyengülne fogásom, érzem, hogy ő még tart, így hát így teszek én is.
Elhúzódom finoman, hogy íriszeiben fedezhessem fel magam. Aggodalmas, keserű mosollyal fürkészem arcát, finoman megdöntve fejem. Elcsodálom szépségét. Képtelen vagyok felfogni, hogy mit teszek. Karjaim oldalain pihennek, marva ruháját, húzva, vonva magamhoz ezáltal. Félek, ha eleresztem, elveszíthetem. Hangja reszketegsége megrepeszti szívem. Le kell hunynom szemeim egy pillanatra, hogy ázott szemeim határozottságról súghassanak. - Semmi baj... - hazudok, igen, egy egészen karcsú füllentést ejtek ki számon, mindezt azért, mert bíznom kell és remélnem, hogy megtudom Őt óvni. Mindattól, ami itt még ránk vár.
Éppen csak lopva nézek el Hölgyemről. Látom, hogy fivére, s talán nővére az, aki úgy pillant ránk, mintha valamiféle csoda történne. Ahogy Daarioval összetalálkozik tekintetünk, kihúzom vázam. Magabiztosan mutatkozok Leana mellett, a legkisebb határozatlanságom sem mutatkozik meg. Nem is fog. Amíg élek biztosítani fogom a világot, minden világot, minden élő és élettelen szellemével együtt, hogy teljes lényemmel szeretem ezt a nőt az oldalamon, és kiállok mellette. Érte. Kettőnkért.
Úgy fordulok, hogy megsúghassam, mit szívem megkíván tőlem és újabb pillanatot, közös percet teremthessek kettőnknek. Elmondom, hogy mit érzek és amint megteszem, homlokom övének támasztom. Képtelen vagyok elszakadni tőle, a lelkem a lelkével akar ölelkezni, a szívem, a szívével akar egyesülni. Ölelni akarom és belehalok, hogy nem tehetem meg. Lehunyt szemeim akkor nyitom fel, finoman csóválva fejem, mikor megsúgja, ő is úgy érez, ahogyan én. Némán nevetek, megkönnyebbülten, lágyan. Orrom hegyével megcirógatom övét, szemöldökeim hagyom szomorúan összefutni.
Közlöm, amit el kell árulnom. Thanosról. Arról, hogy az édes perceinknek vége. El kell menekülnie innen. Nem maradhat itt. Belerobban a szívem abba, hogy ismét el kell engednem, de nem maradhat itt. Nem biztonságos.
- Leana... - könyörgőn szólok neve után, ahogy ő hívja segítségül Daariot. Tekintetem ahogy övé is, fivérére suhan. Kérem, hogy mondja el neki, mennyire veszélyes velünk maradnia. - Nem... - leginkább magamnak mondom, miközben lehajtva fejem, összemorzsolom ajkaim és egyik lábamról a másikra helyezem a súlyt. Ha a fivérének jobban szót fogad, hát legyen. Akkor váljunk el az ő intelmére. Felszegve állam hol Leanát, hol Daariot figyelem meg. Leginkább Hölgyemen pihennek meg szemeim. Rosszallóan felsóhajtok látva a makacsságát.
Narsil után szólok, feltekintek az égboltra, de hiába teszem. Leana közli velem, hogy nem fogja elhagyni a Sárkányait. Ellépve tőlük pár lépésnyire figyelem az égboltot. Vállam fölött lopva pillantok a testvérekre, nézem őket. Beléjük feledkezve, amikor hirtelen robbanás rázza fel a palotát. Majd újabb. És újabb. És még egy. Meg még egy.
Rohanvást érek el hozzájuk, óvón emelve fel kardom, mintha máris készülnék rá, hogy szembe szegüljek bármivel, ami az ölelő testvérpárra támadhatna. Úgy mozdulok, hogy sehol se lehessek útban. Daario kezébe veszi az irányítást. Én pedig lopva-lopva nézhetem csak Leanát, akit talán messzire sodor tőlem fivére szava. Amint a csarnok egyik oszlopa megadná magát, feltartom jobbom és kiengedem a hűvös, kúszó, bizsergető érzést. Túl sokan tartózkodunk még itt. Ha beomlik, többen meghalhatunk. A jéggel, amit irányítok elég erős oszlopot építek a régi helyére, és bár kisebb darabok, törmelék zuhannak ránk, túlélhetjük. Minden erőmmel odakoncentrálok. Az oszlop egészét bevonom, azt is, ami nem sérült. Kissé kellemetlenül érzem magam, miután ez a magánakció elég sok szemtanúra lel, de ahogy pihegve Leanára pillantok, tudom, hogy nem számít, minek gondolnak engem. Démoni fattyúnak, vagy félvérnek, érte bármire kész volnék. Vállalom, hogy megtudja mind a Kilenc Világ, hogy mire vagyok képes.
Nézem őt. Nézem és egyszerűen hiába hallom Daario hívószavát, a lábaim nem indulnak el. Képtelen vagyok elválni tőle. Hozzá közelebbi karom nyújtom, tenyérrel felfelé. Hívom magamhoz, könnyes szemekkel, mosolygós - kissé értetlen ábrával. Nem tudom, hogy túl élhetjük e ezt, de egy részem képtelen hinni ebben. Ha pedig így van, nem akarom, hogy távol legyen tőlem.
- Vigyázok Rád... - szemeim bocsánatkérően, egyszerűen ég az arcom. Rosszul érzem magam. A lelkem érte üvölt, a szívem belesajdul. Ha belegondolok, hogy baja eshet mellettem, belehalok a gondolatba. De, ha az alagútrendszerben történik vele valami, amíg nem vagyok mellette... Azt én nem élem túl... - Maradj mellettem és kövesd a szavam. Ne vessz el, és fogd a kezem. Úgy nem lehet baj... - hangom rekedt, el is csuklik időközben. Undorodom magamtól, amiért arra kérem válasszon engem családja helyett, de húzni, vonni kezdem finoman magammal. Nem tudlak elengedni. Nem lehet. Leana, nem bírom... Maradj velem, kérlek. Tekintetem ide-oda jár a főkapu bejárata és Leana között. Ha az oldalamon marad, magam mögé intem és védekezően feltartom egyik karom alakja elé, benne kardommal. A másik kezem a kapu bejárata felé tartom, felkészülve rá, hogy újabb jeget teremtsek. Akár az egész világot megfagyasztom, hogy Téged megóvjalak...


for Asgard |  ha bármi nem jó, szóljatok!


Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

↷ i still believe in heroes

avatar
∆ Hozzászólások száma :
51
∆ Kor :
601
∆ Tartózkodási hely :
Alfheim



Tárgy: Re: 7. felvonás - Asgard Vas. 02 Júl. 2017, 19:41





Asgard

Nem születtem hősnek. Még csak harcosnak sem. A szívemben ugyan nincs félelem, ha egy ütközetben való részvételre gondolok, de nincs bennem akkora harci szellem, vagy küzdőtehetség, mint a népem néhány asszonyában. Sosem hittem volna, hogy egyszer komoly haderőt jelenthetnék egy sereg számára. Most mégis így van. Hisz Nimellos király is ezért kért meg, hogy tartsak a sereggel. És most itt vagyok, a harc sűrűjében. Még ha egy sárkány hátán is ülök. Amit viszont látok, az elkeserítő. Túlzottan emlékeztet mindarra, ami pár évszázaddal ezelőtt történt az otthonommal.
Öngyilkos pilóták rohamozzák meg a várost, robbanások, halálsikolyok hallatszanak. Összeszorul tőle a szívem. El tudom képzelni, mennyi ártatlan veszik ebben oda. Gyűlölöm a háborúkat, teljes szívemből. Miért azoknak kell szenvedniük a legtöbbet, akik semmi rosszat nem tettek? Megbocsáthatatlannak tartom ezt. Nem lenne szabad így lennie. Szeretnék megvédeni minden ártatlant, de tudom, ez lehetetlen. Csak egy dolgot tehetek. Azok ellen nyomulok, akik ezt teszik velük és megpróbálom megvédeni, akit lehet. Minél hamarabb befejezni ezt az egészet, ha tudjuk. Még ha az életembe kerül is. Bár ahogy a sárkányokra pillantok, értük is sajog a szívem. Erősek és strapabíróak, de sajnos nagy rá az esély, hogy meg fognak sérülni. Akár súlyosan, sőt halálosan is. Mást mégsem tehetek. Nem maradhatunk tovább hátra, itt nem vagyunk elég hatékonyak. Kiadom nekik az utasításomat. Ők pedig engedelmeskednek.
A sárkányok a város felé repülnek, elsősorban a megmaradt pilóták eltérítése, kiiktatása céljából. Elkerülhetetlen lesz, hogy így némelyik egy-egy sárkányt találjon el, mire azok fájdalmasan bődülnek fel és még elszántabban támadnak lángokkal és a testi erejüket is használva. Ez az ütközet egyre komolyabbá válik. Immár sem én, sem ők nincsenek biztonságban. De nem menekülhetek. Nem hagyhatom el a frontot. A sárkányaimmal kell maradnom. A végsőkig. Még ha ez mindannyiunk pusztulását is jelenti.

❀Megjegyzés: Remélem jó lesz így❀ Zene: Seven nation army❀ I have dragons bitches! ❀
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

↷ i still believe in heroes

avatar
∆ Hozzászólások száma :
123
∆ Kor :
32
∆ Tartózkodási hely :
♮ New York.



Tárgy: Re: 7. felvonás - Asgard Vas. 02 Júl. 2017, 20:01


Asgard

7. felvonás 
Föntről lefelé hasít. Saját légfolyosót teremt. Céljának Thanos és a mellette álló sötét foltot szúrja ki. Tenyerei már aranylanak. Arra készül, hátulról meglepi őket egy istenes nyalábbal, de mire elérhetné a megfelelő távolságot, a Titán keze fellendül és a hajók megindulnak lefelé. A nő lelassít és egy helyben repkedve figyeli a körülötte lefelé zuhanó gépeket. - Mi a franc? - szemöldökei összefutnak, értetlenül áll a dolog előtt. Amint az első gép éles csattanással landolva hatalmas füst felhőt kreál maga körül és tornádó szerűen gyújtja fel maga körül a területet, rosszallóan felmorran. Danvers a mellette elhasító gépeket kezdi lövöldözni teljes erejéből, teljes erőbedobással. Aranylik alakja, és amennyire csak tudja, lövi őket.
A szőke nő észreveszi a gépek között cikázó sárkányokat. Látja, hogy az egyikük hátán egy majdnem' ősz hajú nő ül. És azt is, hogy a gépeket terelgetik, roncsolják. Segít nekik. Szlalomozva tologatja egymásnak, löki el, vagy nyúl be a pilótákért, hogy szaggatva őket messzire hajítsa őket. Az egyik gépnek a műszerfalára tapad. Ott, betöri az üveget és kirángatja az alakot belőle. A gusztustalan teremtmény helyére fészkeli magát, és ha kell, ha vannak még a gépen - mindannyiukkal végez. A gépet a lent harcolók közötti gomolygó sötét felhő fele irányítja. Ha már zuhanunk, zuhanjunk bele a sötét nőszemély alkotta burokba. Danvers látja, hogy Thor is megpróbál bejutni. Hátha a gép súlya, vagy esetleg a meglepetés ereje elegendő lehet ahhoz, hogy sikerüljön...
A nő előretolja a botkormányt és orral a célpont felé kezd zuhanni. Tudja, hogy el kellene hagynia a gépet, és meg is indul, de a háttérből - egy fel nem fedett - ellenséges harcos megragadja a nyakánál fogva és a jobbjába döfi tőrét, méghozzá úgy, hogy átszúr azon. A tőr, áthatol a húson, bele az ülésbe. Ezzel ellehetetlenítve Carolt attól, hogy időben sikerüljön kijutnia. Hiába nyúl, hiába próbálja lelőni a lényt, az ügyesebben cikázik és a kormány felé babrálva eltéríti a gépet az úti céljától. Helyette a palota felé irányítja azt.
- Te rohadt kis... - motyog mérgelődve, közben kézzel-lábbal küszködve, hogy ha kell, végig nyársalja magát a tőrön annak markolata felé, csak kijusson. De mindhiába. Nem sikerül. És amíg ő a karjával babrál, addig a nyaka köré fekete- szíj szerű anyagot von a lény, hogy a háttámlához feszítse a nő alakját. Szabad kezével lőni kezd, mire a gusztustalan teremtés fejét -szó szerint- felrobbantja. A szíj.ért kap, hogy kihámozza magát belőle. Az ideje rohamosan csökken. A gép sebessége túl gyors. Bár sikerül fejéről lehámoznia az anyagot, a tőrt nem tudja időben kikapni karjából. Előre pillant, ki a műszerfalon, de késő. A gép orra találkozik a palota egyik oszlopcsarnokának oldalával és a nő körül felrobban a gépezet, benne vele.
A magas hő, a hullám, a roncsolódás következtében kizuhan a gépből. És elveszítve eszméletét lehull a palota egyik belterébe...


b o o m | ha nem okés, sikoltsatok (:
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

↷ i still believe in heroes

avatar
∆ Hozzászólások száma :
36
∆ Tartózkodási hely :
○ Alfheim



Tárgy: Re: 7. felvonás - Asgard Vas. 02 Júl. 2017, 20:58

Asgard
7. felvonás


 Idegtépő lassúsággal telnek a percek, kint pedig ahelyett, hogy némileg csillapodnának a kedélyek, inkább még jobban fokozódnak. A szívem sajdul bele, hogy tudom, a palota fogságára vagyok ítélve, hisz asgardi nemes hölgyként semmiképp se vehetném ki részemet a harcból. Ám számít ez még? Ki állítana meg abban, hogy a szívem után menjek és harcoljak a hazámért? Atyám, a Fivérem, de még Kevanom is odakint harcol... Ha meg kell halnom, hát inkább haljak meg odakint, mint idebent, tétlenül arra várva, hogy jöjjön segítség.
Amint viszont megpillantom Daario-t és Kevan-t belépni a terembe, hirtelen az egész világ elcsendesedik körülöttem. Egy apró pillanatra, mintha minden a legnagyobb rendben lenne, s ezen érzésemet Katonám szoros ölelése is csak erősíti bennem. Nehezemre esik elengedni Őt, nehéz újra távolságot vonni kettőnk közé, s már most, előre belefájdul az egész mellkasom, ha csak arra gondolok, hogy perceken belül újra el kell válnom tőle. Nem akarok. A ránk szegülő szempárokkal sem foglalkozom, egyszerűen nem érdekelnek. Az illem némi távolságot kívánna, jóval kevesebb nyilvános érzelem kinyilvánítást, de ez most szükséghelyzet. Bűntudat marja a lelkemet, amiért az emberek nyomorúsága ellenére én most, ebben a pillanatban boldognak érzem magam.
Boldog vagyok, hisz sértetlenül áll mellettem, egy percre sem eresztve el engem. S habár ilyenre még gondolnom sem kéne, de tudom, ha ma meghalnék, boldogan halnék meg. Hisz annyi év után, végre megtaláltam azt a férfit, aki az egész világot jelenti a számomra, ez pedig minden bizonnyal a legjobb dolog az életben.
További örömmel nyugtázom, hogy sikerül még pár pillanatot csak magunknak tudnunk, ráadásul mily édes pillanatok is azok! Azt kívánom, bárcsak sose érne véget.
Ijedten szemlélem, amint drága Fivérem lecsatolja az oldaláról Kindot. Mikor odalép vele hozzám és átnyújtja, rémülten hátrálnom kell egy apró lépést, miközben fejemet rázom. Jól ismertem már Őt, tudtam, miért adja. Nem azt akarja, hogy harcban használjam, búcsúajándéknak szánja és ebbe a tudatba majdnem belepusztultam. Most először érezve azt, hogy talán tényleg most látom utoljára szeretett Fivéremet. Végül segítenie kell, hogy Kind a kezembe kerüljön. Megmerevedve, félve pillantok le a gyémánt berakásos, gondosan mívelt tőrre, s alig hiszem el, hogy nekem kell vigyáznom rá.
Kevanom az ablakhoz lép, valószínűleg azért, hogy Narsil után nézzen, s szinte amint eltávolodik tőlem, úgy azonnal robbanás hallatszik. Méghozzá túl hangos, s túl közelről jövő robbanás. A teremben többen felsikoltanak, a csillárok majdnem le-leszakadnak a mennyezetről. Daario ellenkezést nem tűrő hangon szól hozzám, s gyorsan karjaiba von, hogy megöleljen. Nem akarom elengedni, nem akarom hagyni, hogy Ő vagy akár szívem Katonája szembeszálljon az ellenséggel. Nem akarok arra gondolni, hogy bármi bajuk eshet.
- Nem! Nem, nem! - Ugyanazt a szót ismételgetem, fejemet rázva, s egy lépést sem téve egyik irányba sem. De ahogy Astra rémült ábrázatát megpillantom, kénytelen vagyok odasietni hozzá. - Astra, menjetek le az alagútrendszerbe, ott biztonságban lesztek! Vigyázz Anyánkra, segíts neki mindenben! - Mondom, mintha én volnék az idősebb, aki a fiatal húgocskáját épp a jó útra próbálja terelni. Daario mérges lesz... Talán még a hangját is felemeli velem szemben, de ezúttal nem tehetem azt, amint mond. Nem hallgatok a parancsára.
Nővérem arcát megsimítom, s egy gyors csókot lehelek a homlokára. Jól tudja, hogy most én is búcsúzom. Nem mehetek le az alagútrendszerbe, nem bírnám elviselni, ha tétlenül ülnék odalent, s közben valami baja esne a szeretteimnek.
Éppen elkapom Astráról a tekintetem, amint meglátom, mire képes az én drága Kevanom. Ajkaim résnyire szétnyílnak a nagy csodálkozásban, ahogy figyelem, miként épül fel az új oszlop, ezúttal jégből. Elkapom Katonám tekintetét és ámulattól csillogó szempárral, halvány mosollyal az arcomon nézek rá. Hihetetlen, hogy mi mindenre képes.
Karját nyújtja felém, amit gondolkozás nélkül elfogadok és a következő pillanatban mellette termek. Fivéremre tekintek, de őszintén félek a haragjától, hisz még sohasem szegültem ellen neki. Főleg nem ilyen körülmények között, s jogosan lehetne rám dühös. De meg kell értenie, hogy egyszerűen nem tudnék... nem tudnék odalent maradni. - Ne haragudj! - Szólok oda neki hangosan, jól hallhatóan, majd szinte azonnal el is kapom róla a tekintetem. Nem akarom látni a csalódást vagy épp a szomorúságot kiülni az arcára.
- Melletted maradok. Mindig. - Bólogatok a Katonámra, s rögvest indulni kezdek, vele együtt. Idegesen szorítok rá Kindra, ami eddig a kezemben pihent. Ha pedig kell, használni is fogom.
Megállok Kevan mögött, s ajkaim halk suttogásra nyílnak. - Itt leszek mögötted, de kérlek... magadra is vigyázz! - Tudom, hogy miattam jött ide, ez már abban a pillanatban világossá vált, mikor megláttam belépni a terembe, de rettegek a gondolattól, hogy esetleg annyira próbál majd engem védelmezni, hogy saját magára nem fordít elegendő figyelmet. Azt pedig nem tudnám elviselni, ha miattam esne bántódása.
Türelmesen várom, hogy mi fog történni, immár teljes szereplőjeként a háborúnak. Merthogy én is harcolni fogok. Harcolni a családomért, Kevanomért, Asgardért.





 where's my love  | Ha valami nem megfelelő, csak szóljatok!

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

↷ i still believe in heroes

avatar
∆ Hozzászólások száma :
438
∆ Kor :
47
∆ Tartózkodási hely :
☢ with H e r o e s



Tárgy: Re: 7. felvonás - Asgard Vas. 02 Júl. 2017, 21:36















Asgard


3. kaland - 2. kör

A terv ezúttal is a legtökéletesebb választás volt. A pusztítást Hulknál jobban csak kevesen sajátították el. A rombolás, a zúzás az, ami igazán megmozgatja a Nagyfiút. Lehet a kezében bárd, vagy buzogány, vagy bármilyen más fegyver, ha zúzni kell, az öklénél nincs hatásosabb. Ez már nem Wandáról szól. Nem egy embert kell mentenünk, annál inkább több ezer élet forog kockán. Nem követhetjük el ugyanazt a hibát, mint Xandaron. Ott nem tudtuk megmenteni azt a több milliónyi lelket, amit Thanos hatalma nyomán a tűz nyelt el. De most mindent bele kell adnunk, hogy itt, Asgardban megállítsuk, hiszen ezzel nem fog leállni. Ki tudja melyik birodalom következik. Talán a szülőbolygónk a következő...
Tony helyett Carol érkezik. Nem szívesen nyúl az imádott nő keze után, hiszen emlékszik arra, min ment keresztül az idefelé vezető úton. Még mindig fájdalmai lehetnek karjaiban. Remélte, hogy Stark érkezik, ám ő valószínűleg másutt harcol. Tudja, hogy Carol milyen erős nő, ezért vonakodva, de odaadja kezét. Reméli, hogy többször nem lesz szüksége erre, ám most nélküle esélye sincs feljutni az égi háború kellős közepébe.
Az aranyló csoda sebesen vonja egyre feljebb és feljebb, mígnem egy utolsó lökettel elengedi a zöld tenyér az apró kezet, s egyenest a gépek ellen veti magát. Gépről-gépre ugrál, és igyekszik kárt csupán az ellenséges flottában okozni, ám rendesen meglepi a xandari hajókat is, amikor azokról ugrik tovább. Ezek a gépek már ismerősek neki, hiszen Thanos ellen egyszer már oltalmazták a szülőbolygónkat.
A támadásokat nem egyedül hajtja végre, Carol végig ott van mögötte. Bizonyára meggondolatlannak tartja a nagy zöld fickót, viszont ismeri már annyira, hogy a vastag vénákban lüktető adrenalin pusztítást kíván. Végül addig-addig verekszik magukat, amíg az egyik anyahajón találják magukat. Annak váza erősebb, mint a zöld ököl. Nem hiába, intergalaktikus technológia. Ha meteorrajokat védenek ki, talán egy zöld fickó vaskos ökle alatt csaknem szakad be az anyag...
Végül Carol sugara támogatja meg, ám annyira türelmetlen, hogy amint megnyílik az út előtte a gép gyomrába, észre sem veszi, hogy a nő nem követi szorosan nyomait. A pusztítás hajtja, az ad neki erőt újra és újra. Ha tudná, hogy a nő bajba került, a mélybe vetette volna magát, csakhogy megóvja őt, ám tudatlan elméje csak rombol mindent és mindenkit. Könnyedén verekszi túl magát zárt ajtókon, falakon, űrlényeken, egészen a gép gyomráig. Egy fénylő, forró, energiától cikázó generátor vakító fénye várja odalent. Nekileselkedik, hogy összezúzza, de a védelem nem engedi át. Túl erős a burkolat. Carol jelenik meg a semmiből, és erejével felteszi a pontot az 'i'-re. A generátor átlyukad, s megszűnik fényleni. A gép azonnal elhúz oldalra, mire Carol lyukat vág a gépen, ők pedig már kintről figyelik a zuhanó koporsót, ami a városon kívül zuhan le.
Carol felhívja a Nagyfiú figyelmét Thorra, aki sebesen száguld atyja irányába. Hulk bólint, követi a villámok istenét. Enged Carol tenyerének szorításán, majd zuhanni kezd. Thortól nem messze landol, akár egy zöld üstökös. Találkozását a talajjal a föld remegése, és egy tompa puffanás követi. A landolás nem volt fájdalommentes, talán ez volt az első alkalom, hogy ilyen magasból érkezett lábaira. Eltört csontjai forrni kezdenek, ő pedig kiugrik a gödörből, és tekintetével Thort fürkészi.
A harcosokat körülvevő démonokra pillant. Kellett neki elhajítania a fejszéket, most minden bizonnyal jól jönnének...
Hatalmasat ordít a körülöttük settenkedő fekete démonokra. Majd felfedezi Thort, aki a szörnyekkel harcol egy fekete burok körül. A főistent sehol sem látja, viszont Thanos alakja annál inkább kirajzolódik. Elverekszi magát Thorig, és segíteni próbálja. Minden bizonnyal az apja került csapdába, ezért próbál ilyen elkeseredetten bejutni. Ő is nekilendül, és ütlegelni kezdi, ám az energiamező egy repedésnyit sem enged. Sőt, inkább felsérti a vaskos, zöld öklöket. Ettől függetlenül próbálkozik, mindaddig, amíg bajtársa is ezt teszi. Ütlegeli, két kezével, minden erejével sorozza. Ez reménytelen! Pillantása harcostársa felé bátorító, elszánt, követni fogja, bárhogyan is segíthet neki. Ha az energiamezőt kell tovább ütni, így jár el. Ha Thor Thanost fogja megtámadni, követi, ám ha démonokat öl, amíg az erőtér el nem tűnik, akkor megpróbál segíteni, és ha alkalma nyílik rá, lefogja őket, amíg Thor kalapácsával véget vet a démonok életének.


notes: hujjujj Very Happy
• •


_________________

That's my secret. I'm always angry.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése http://www.http://infinity-marvel.hungarianforum.com

Vendég
↷ i still believe in heroes


Vendég



Tárgy: Re: 7. felvonás - Asgard Vas. 02 Júl. 2017, 22:32



Asgard

Miután belépek az ajtón, megkérdezem, hogy miben tudok segíteni. Odamegyek egy fiatal hölgyhöz és az anyjához, hátha ő tudnak útbaigazítást adni. A lány anyja megmutatja, hogy merre van a többi gyógyitó és a sérültek, majd egyből munkához is látok. A megszokott módon először az egyik sérült katona mellkasára teszem a jobb karomat, majd sejtjeinek felgyorsítom a gyógyulását. Így gyorsan begyógyulnak a sebei és újból egészséges lesz. Nem várom meg, míg megköszöni, egyből egy másik beteghez rohanok, hisz több száz embernek kell még segíteni.

Már több tucat sérültet elláttam, de még mindig nagyon sok van, nem is beszélve, hogy folyamatosan egyre többen lesznek. Lassan már kezdek kifáradni, hiszen ez a fajta módszer sok energiát és odafigyelést igényel.
Miután az egyik katonával végeztem, fáradtan törlöm le a homlokomat. Szerencsére a többi gyógyító is gyorsan halad, így már nem kell annyira sietnem. Egyszer csak valaki megérinti a vállamat. Hátrafordulok, majd felnézek a férfire. Eléggé magas és látszatra erős is, biztos egy katona. Lassan felállok, hogy ne tűnjek tiszteletlennek /ráadásul már kezdett fájni a lábam a sok térdeléstől, jól esik egy kicsit megmozgatni/
-Mantis vagyok és nem igazán nem igazán nevezném magamat gyógyítónak. Vándor vagyok messze a galaxisban, csak ez a képességem... vagyis csak egy része- nézek a katonára, majd a jobb tenyeremre. Hisz a gyógyításon kivül még sorolhatnám, hogy mikre vagyok képes.

Lassan menekülni kell, mert itt már nem biztonságos. Az alagsor felé tartunk, mentjük a sérülteket. Annyi sebesűltet veszek a vállamra és a hátamra, amennyit csak tudok, közben a lépcsőn lefelé próbálom őket meggyógyítani. Ezért néha vagy átveszek párat, vagy visszarohanok értük.

//Mire leérünk, már minden energiám kifogy és kimerülök. Lihegve kapkodom a levegőt, mert nem csak a lépcsőzésben fáradok bele, hanem a gyógyításba is. Így egy ideig szüneteltetem az ellátást, míg ki nem fújom magam.//

Remélem jó lesz így Smile

❇️❇️




Vissza az elejére Go down

↷ i still believe in heroes

avatar
∆ Hozzászólások száma :
30
∆ Tartózkodási hely :
◆ UNKNOWN ◆



Tárgy: Re: 7. felvonás - Asgard Hétf. 03 Júl. 2017, 00:09









Asgard, Asgard

Nem törődök a fájdalommal, pedig a lánc, amely a csuklómra tekeredik, nem csupán a démoni bestia húsát égeti, hanem egyúttal az enyémet is – örökre megbillogozva ezzel a bőröm felszínét. És az erő, mellyel próbálom letaszítani a robosztus testét a tehetetlen vanaheim-i katonákról… még nagyobb fájdalommal jár. Szinte hallom, ahogy az izmaim szakadni kezdenek, nem érzem már a karjaimat. Felüvöltök. De mindez nem számít. Nem számít, mert a fájdalom csupán egy háttérzaj. A lényeg az, hogy túléljék ők, és magam sem tudom; nem értem, hogy miért küzdök értük még az utolsó leheletemmel is, amikor az a világ száműzött a földjéről. És nem is hiányoztam nekik. Nem hiányoztam, mert rajtam senki nem segített. Fogalmam sincs, hogy meddig voltam a Gyűjtő játékszere, egy üvegkalitkába zárt házi kedvenc – de ők nem jöttek el értem, hogy segítsenek. Én mégis vagyok olyan ostoba, hogy harcoljak értük. Elmenekülhetnék, igen, elfordulhatnék – mint ahogyan azt valószínűleg tennem kéne. De nem tudok olyan rossz lenni, amennyire szeretnék. Harcosnak születtem. Így hát azt teszem, amihez a legjobban értek: harcolok. Különben is egyetlenegyszer akartam csupán elmenekülni az életben, úgy tényleg, igazán. Loki oldalán. Vele megtettem volna. De Loki halott, én pedig nem tudom, hová mehetnék. A csatatér… az otthonom. Egy napon majd így fogok meghalni. Talán a mai nap lesz az a nap.
A segítség azonban váratlanul ér, és a következő pillanatban már nem is érzem azt az elviselhetetlen fájdalmat a karomban és a csuklóm körül feszíteni. Az üvöltésem sóhajjá szelídül, ahogy a lény eltűnik alólam, a vahaheim-i katonák pedig megmenekülnek.
Ösztönszerűen rezzen össze a testem, amint az a különös figura, aki az imént a segítségemre sietett, egyszeriben csak fölém tornyosul. A mozdulataiban nincs ugyan semmi ellenséges vagy ártó szándékú, mégis… annyira elvadultam már a kedvességtől, hogy szinte már el is felejtettem, hogy létezhet a világon más is a fájdalmon és a gyalázaton kívül. És valóban, létezik; bebizonyítja, hogy nem mindenki olyan, mint a Gyűjtő. Egyetlen határozott mozdulattal pusztítja el a láncokat, melyek oly’ sokáig tartottak engem fogva, elzárva a világtól és egyúttal… a szabadságtól. Hálásan pillantok fel rá, a szemeibe, ahogyan csak egy harcos nézhet egy másik harcosra, miközben a csuklóim végre felszabadulnak a béklyók alól. Így most már csak azok a láncok csúfítják a testemet, melyek azért vannak, hogy eltakarjanak, ruha helyett. Igen, a zsarnok Gyűjtő nem csak a szabadságomtól fosztott meg, hanem a méltóságomtól is. Mégis úgy állok fel a földről, elfogadva a segítő kezet, mintha a legékesebb harci öltözéket viselném magamon – büszkén, felszegett fejjel. Nem számít, hogy miben harcolok, a lényeg úgyis az, hogy szívből harcoljak. Meztelen is lehetnék akár, az sem izgatna…
- Köszönöm! – szavaim őszinték, és voltaképpen ekkor döbbenek rá arra, hogy nem csak azért lehetek hálás neki, amiért eltávolította a rabláncaimat, hanem mert a segítségemre sietett akkor, amikor mindenki más menekült. Vagy éppenséggel meghalt.
Kérdését hallva megérintem az arcomat, mely sebes és véres, a halántékom pedig valósággal lüktet – az sérült meg egy közeli robbanás következtében. És a hallásom sem az igazi…
- Túlélem – bólintok végül, mert ez a legtöbb, amit tehetek. A fájdalom csupán… háttérzaj.
A kezeim még mindig az előbbi csatározásom utóhatásaitól remegnek, amikor elveszem tőle a fegyvert, amit felém nyújt. De nem is arra figyelek igazán, hanem a mondandója az, ami leköti a figyelmemet. Elmenekülni? Csábítóan hangzik a gondolat, mégis valamiért úgy érzem, hogy a történtek után, azok után, amit tett értem, más lehetőségem sincs, csak az, hogy vele tartsak. Így hát követem, és együtt tartunk a híd felé, ahol csakhamar utunkat is állja egy haramia. Az újdonsült bajtársam persze egyből neki is ront, amit a démoni lény szívélyesen viszonoz. Próbálok segíteni, de nem értem annak a fegyvernek a mechanikáját, amit a kezembe kaptam. Pedig az előbb láttam, hogyan csinálja… de az időnk véges, és cselekedni kell. Nagy lendülettel mozdulok hát, s fél lábbal a híd peremére ugrok, majd onnan elrugaszkodva kerülök a démon fölébe – a fegyverrel mérek ütést a fejére. Erőteljesen csapok le rá, bezúzom a koponyáját, amennyire csak lehet. Ám a kegyelemdöfést az újdonsült bajtársam adja meg neki…
Ezután ismét új ingerek érnek, melyekhez ugyancsak új arcok társulnak. Nem is tudom hirtelen, hogy kihez kéne szaladni, kinek kéne segíteni, kit kéne leölni… Ahogy közeledünk a csata gócpontjához, egyre nagyobb káosz és pusztítás vesz minket körül. Keresem az ismerős arcokat, a múltamból, egy villanásra talán látni vélem magam előtt Asgard hercegét, s annak jellegzetes szőke fürtjeit. Thor. Talán, ha ő itt van, akkor nincs minden veszve… De aztán hamar szem elől vesztem, és Odint sem látom már, pedig a Király – csak éppen nem az enyém – bizonyára minden erejével azon van, hogy megvédje a pusztulásra ítélt Birodalmat. A lényem egy része neki szurkol, a másik részem viszont a bukását akarja. (…) Odin elvette tőlem az egyetlen férfit, akit szerettem. Ezért neki is vesznie kell…! Mert bizony Loki még most is élne, ha Odin valóban a fiaként bánt volna vele. Szegény árva lélek… Pedig ő mindent meg akart tenni, hogy bizonyítson az apjának – olyannyira, hogy végül ez volt a veszte (…) ami miatt elbukott…
Mivel a megmentőm nem tudja a nevemet, így rám vár a megtisztelő feladat, hogy bemutatkozzam. A nevem… a nevem…
- Régen Sigyn-ként szólítottak. – Mégis olyan életidegen tőlem, ahogy az ajkam megformálja az ismerős nevet, amire egykoron hallgattam, de nem hallottam már… nos, talán évek óta nem szólított így senki. – De a Rablány is megteszi – mosolyodom el a helyzet groteszk voltán, majd ahogy a többiek megerednek, én az ellenkező irányba indulok. Meg kell keresnem Thor-t…
- Itt most elválnak az útjaink, Harcos – szólítom meg így, merthogy én sem tudom a valódi nevét. – Szerencse kísérjen utadon!
Lecsavarom a megmaradt láncokat a felkaromról, s amolyan fegyverként használva, ezzel török magamnak utat. Nem a leghatékonyabb, de megteszi… egészen addig, míg szintén a láncok segítségével sikerül eltulajdonítanom valamelyik démonfattyú tüzes, vasvillára hajazó fegyverzetét.
Asgard hercegét egy fekete burok körül találom, számos egyéb különös teremtménnyel együtt. Nehéz eldönteni, hogy melyikük ellenség, és melyikük szövetséges. Annyiféle nép és annyiféle faj gyűlt itt össze… Nem ismerem őket. Találnom kell egy ismerős arcot, mert innen most már nem menekülhetek el. Ahhoz már túl késő… Nyakig benne vagyok!
- Thor! Thor! – kiáltásomat ugyan magába nyeli a csatatér zaja, de nem is számít már, ugyanis időközben sikerült mellékeverednem. Egyik karomon egy démon csüng, nyaka körül a lánccal, másik karomban a szigonyként funkcionáló vasvilla, amellyel éppen valakinek a fejét szegem. – Ez így nem fog menni… Kéne egy terv! – Mert minden, amit látok, hogy a harcosok öngyilkos küldetésre mennek, és a küzdelmük szinte hiábavaló, hisz’ a fejetlenség immár csaknem a tetőfokára hágott. A burok pedig olyan hatalmas varázserővel bír, hogy talán csak varázslat tudja megtörni azt. Vagy talán még az sem. Sosem találkoztam ehhez fogható varázslattal… Annyira intenzív, annyira erőteljes, annyira… sötét.








  Sikítsatok ám, ha valami nem jó ♥

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

↷ i still believe in heroes

avatar
∆ Hozzászólások száma :
325
∆ Kor :
99
∆ Tartózkodási hely :
Staff rezidencia



Tárgy: Re: 7. felvonás - Asgard Hétf. 03 Júl. 2017, 00:16

•• Asgard ••

Live like legends.




• Loki azért, hogy teljes erejével harcolhasson Helával, elengedte Odint álmából, aminek köszönhetően a Mindenek Atyja magához térhet. A pokol úrnőjének sikerült kelepcébe csalnia Lokit, és az éjkard segítségével épp lesújtani készül. Odinnak hatalmában állhat megakadályoznia Helát.
A Thanos ellen rohanó Őrzőkhöz vagy pedig apja oldalára csatlakozhat Nebula, a nő döntése szerint. Peter Quill Mordállyal elindulhat, hogy a démonokkal felvegyék a harcot, segítve az asgardi sereget. Thor, Sigyn és Hulk belátásuk szerint próbálhatnak Helára támadni, vagy a démoni teremtményekkel megküzdeni.
A palota főkapuját ostromoló démonok bejuthatnak, és megtámadhatják Daariot és csapatát. A hatalmas teremtmények pusztulást és forróságot hoznak magukkal. Az alagsorba menekültek azonban biztonságban vannak előlük.
A palota falába idegen géppel berobbanó Carol Danvers eszméletét vesztve zuhan alá a palotába. Rátalálhat valaki, aki még ott tartózkodik. Narsil sárkányai közül az egyik súlyosan megsérül az idegen hajók által. Az állat a palotába zuhan, ami miatt a nő követheti, majd csatlakozhat Daarioékhoz. Dr. Strange is megjelenik átjáróján keresztül, és csatlakozhat Clea mellé vagy bármely asgardi védelmezőhöz a harcba. Eredhon az elfekkel érkezett, becsatlakozhat bármelyik ütközetbe, hogy segítse az asgardiakat.

***

» Általános leírás: A hozzászólásod megírására egy hét áll rendelkezésedre (mivel sokan vagyunk, törekedjünk nem megváratni egymást). Az újabb kört mindig a Kalandmester nyitja. A Kalandmesternek jogában áll a karaktereket útmutatásokkal irányítani, illetve hozhat be egy-egy körbe/szituációba újabb karaktert, illetve vihet ki, ha eltűnik a játékos, vagy a szituáció úgy kívánja.

- Reagsorrend: nincs
- A kezdés joga: -
- Helyszín: Asgard
- A felvonás résztvevői: Thanos, Hela (NJK), Loki, Tony Stark, Bruce Banner, Carol Danvers, Gamora, Groot (NJK), Rocket Raccoon, Drax, Peter Quill, Leana, Kevan, Heimdall, Daario, Narsil, Mantis (NJK), Clea, Dr. Strange, Sigyn, Thor, Kerun-dan, Odin, Eredhon
~ Akik időközben becsatlakozhatnak: -

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

Vendég
↷ i still believe in heroes


Vendég



Tárgy: Re: 7. felvonás - Asgard Hétf. 03 Júl. 2017, 13:31

Szorulunk visszafelé a kapuhoz, nem lesz ez így jó! Tanakodik magában amint egyre inkább szorul a támadó hurok a palota körül. Thanos seregei már a főkapu ostromán serénykednek. Kerun egy kicsit csalódott, hogy képtelenek voltak visszaverni a támadást. Daniel, ha ezek bejutnak a palotába akkor az ott rekedtekre szinte biztos halál vár. Kerun nyugodtan és tényszerűen foglalja össze a lehetséges károkat. Ifjú tanítványa hallgatva a mester szavaira egy pajzsot is felvesz a kard mellé. minden erejét, gyorsaságát latba veti, hogy a főkapu ostromát visszaverhessék. Repülési képességeit is beveti, hogy minél hatékonyabb lehessen. Lángoló szörnyről lángoló szörnyre ugrik és nyaknál igyekszik halálos döféseket véghezvinni. A forró bőr miatt csak átsuhan felettük, szúr és próbál tovább repülni. Néha sikerül a halálos találat, néha nem. Ezzel a támadássorozattal vagy 4-5 lélekfalót sikeresen levágott. Sajnos ez közel sem volt elég. Egyre csak jönnek és jönnek. A hatodik lény koponyájában ragad kardja aki holtan rogyik össze. Egy földön heverő lándzsát ragad a kezébe és a kapu felé közeledő bestiákat ezzel a dárdával próbálja térdre kényszeríteni.
Vissza az elejére Go down

Vendég
↷ i still believe in heroes


Vendég



Tárgy: Re: 7. felvonás - Asgard Hétf. 03 Júl. 2017, 16:09




Asgard
A sötétben ácsorog. Magányosan. Aggodalmas pillantással fordulva tengelye körül - 'míg valódi alakja hihetetlen erővel rázkódik fekvő helyzetében. Hozzá képest karjai lazán háta mögé csapva. Minden megmaradt erejével megpróbál a falakon túlra látni, leomlasztani a hűvös függönyöket, falakat, hogy tudjon róla, mi történik. Vénségével növekedett gyökere Asgardéhoz, hozzákapcsolódott a Birodalomhoz. Megérzi, ha baj van. Ő megérzi, ha a Kilenc Birodalom legnemesebbjének szívébe döfnek. És határozottan felnyársalták a világát. Érzi. Fájlalja mellkasát. Korral-járóan fesztelen bőrrel borított tenyerét mellkasára simítja. Lehajtja fejét. Minden sejtje vibrál, felkészül a szabadulásra. Állát akkor szegi fel, amikor hirtelen elmosódik a tér körülötte. A vén királynak mély levegőért kell kapnia valódi alakjában, mikor Loki elengedi őt...

•••

- Loki?! - nem fárad azzal, hogy elrejtse az aggodalmat a hangjából. Az aranyló fátyol feje fölül leomlik apró fénypontokká alakulva és a terem belterében szépen lassan felveszik áttetsző formájuk. Egyetlen ép szemével sűrű pislogásba fog. Lendülettel ül fel a koporsószerű cellájából, hogy körültekintsen. Keresi a sötét köralakot, a mosolyt, az újabb játékot, a bosszút, de ezúttal nincs a közelében Loki. Nem leli. És ez ahelyett, hogy nyugtatná, aggodalomra ad okot. Tudja, hogy a fiú mennyire makacs, szórakozottságból nem engedné el őt. Nedvesít torkán, majd leugrik az ágyról, hogy harci ruháját magára öltve, kész legyen szembenézni azzal, ami otthonukat fenyegeti.
Szokatlan aggodalommal sietett a legközelebbi ablakhoz, hogy a palota legmagasabb pontjáról kilesve, elfeketedhessen szíve. A démonok látványa, a bombázó gépek - előbbit tudja jól, kihez kell kötnie, utóbbiakat olyannal társítja, kinek jelenlétére még ő sem képes felkészülni. Nem riad meg tőlük! A rémület dühös vicsorgásba változik arcán a tehetetlenségtől. Ép szeme bejárja a Birodalmat. Színe valószínűleg elsápad, hófehér lehet. (Hát még annak a katonának, aki megpillantja őt...)
Két tenyerével feje felett összecsap, hogy magához szólíthassa Hugint és Munint. Azonban Hugin nem érkezik meg éjszín fekete szárnyain. Munin egyedül, keserű üvöltéssel csapkod apró szárnyaival Odin előtt. Az istennek megreped a szíve a gondolatra, hogy elveszítette egyikőjüket. Magához veszi, vállára, s hagyja, hogy a holló eldalolja sietősen, mi történik királyságában... amíg Ő elhagyja a termet. Minden létező helységen keresztül ki les, s szeme olyannal kerül szembe, mire nem számíthatott. Loki ott áll a serege élén, az ő képében. Ajkai elnyílnak, mellkasához kap, megtorpan.
- Elment az eszed, fiú? - hebegi, ám a lendület, ahogy tenyere a palota falára csattan megriasztja a vállán bóbiskoló, pilledt állatát. Messzire reppen tőle, oda, hová Odin némán küldi, hozzon segítséget. A vénember, a bölcs király, Odin szíve szétfeszül, ahogy Hela és Loki ütközetének szemtanújává válik. Orrlukai kitágulnak, mellkasa megfeszül. Izmai megdagadnak, erős, magabiztos lépéssel húzódik hátra. A gondolat, hogy elveszíthetlek, csak még erősebbé tesz...


A férfi alakja körül örvényleni kezd aranyszínű fénye. Lehunyja szemét és hagyja, hogy átjárja az erő. Az Odin-erő. Felvértezi magát vele. Magába szívja. Hátra veti fejét, lehunyja szemét. Megtelik minden porcikája a valódi, nyers erővel. A következő pillanatban az ablak felé lép és lassú, lomha léptei felgyorsulnak. Egyre sebesebben szalad neki a távolságnak, hogy elrugaszkodhasson a leomló párkányról. Ahogy lába elválik a palotától, fénye hevesebben ragyog minden csillagoknál! Akár egy üstökös hasít keresztül Asgard Birodalmán és ezt, minden ott tartózkodó láthatja. Alakja elmosódik, akár egy elhúzott, aranyló ecsetvonás a sötétlő égbolton. Teljes lendülettel repül keresztül a városon, bele az ütközetbe, megannyi démont elsodorva, hogy végül a Hela által életre keltett burokba hasítson. A csattanás, a találkozása erőjüknek hatalmas szélport kavar körülöttük. Ő még sem állhat meg. Hela kardja ugyanis épp lesújtana Lokira, így Odin tökéletes mása mellé térdel, karját kitárva, hogy a penge, mit a pokol úrnője lendít, éppen a Mindenek Atyjának alkarvédőjéről pattanjon vissza. Vakító fény, éles csattanás. Lassan rajzolódik ki, a Loki mellett féltérdre ereszkedő egy-igaz, valódi Mindenek Atyjának alakja.
- Itt vagyok... - pihegve ejti ki e két szót, miközben Loki szemeit fürkészi övé. Aggodalmasan, bocsánatkérően, védelmezően borulva fölé. Ez az egyetlen másodperc egy külső szemlélőnek talán nem szólhat semmiről, azonban kettejük történetének legékesebb pontja az, ahogy Odin ezzel a mozdulattal, ezzel a pillanattal fejet hajt fia előtt, és bocsánatáért küzdve emelkedik két lábára. Onnan bólint Loki felé, majd szembe fordul Helával és ökölbe feszülő két kezével felfelé  int, mintha rajzolna a levegőbe ~ Ezzel a mozdulattal idézi magához, 'kiket Munin hoz magával, miután a Mindenek Atyja kéri őket. A Valkűrjei érkeznek Asgardba, hogy felvegyék a harcot Hela teremtményeivel és Thanos csatlósaival, miközben a palotát védik.
- Tán elfeledted már, hogy hol a helyed? - Odin karjából az aranyló erővel előre csap és, hacsak Hela nem készül fel az erejére, akkor messzire elsodorja maguktól a nőt. Akárhogyan is, válla fölött Lokira pillant ép szemével. - Sajnálom. - szomorkás a tekintete, mert ő tudja, hogy az Odin-álom után használnia erejét egyenlő az öngyilkosságával. Ezért fontos, hogy felkészülten induljon Vallhalába, letudva azt, ami sosem hagyná nyugodni a lelkét. Loki bocsánata...  

Ahogy előre tekint, megpillantja fiát, Thort is a harcolók között. De nincs túl sok ideje tovább foglalkozni velük, mert Hela újból felbukkan és ez ütközet most túl sokak életét teszi kockára ahhoz, hogy Odin további beszélgetésekbe kezdjen. Így hát a nőre fókuszál és Thanosra. Ha csak tud, mindkettejük felé küldi erejét. Megpróbálja őket visszaverni, amennyire csak erejéből telik.
- Itt nincs hely számodra! - harsogja, ahogy neki lendül, hogy Helával megütközhessen. Aranyló aurája továbbra sem múlik, ereje teljében támad, egyetlen pillanatra sem visszakozva helyzetéből.


Vissza az elejére Go down

↷ i still believe in heroes

avatar
∆ Hozzászólások száma :
207
∆ Tartózkodási hely :
somewhere in the shadows



Tárgy: Re: 7. felvonás - Asgard Hétf. 03 Júl. 2017, 22:24




Thor-ra pillantok. Ironikus, hogy most épp azt adom meg neki, amit mindig is annyira irigyeltem tőle. Én nem érdemeltem ezt ki, nem voltam … nem lehettem elég jó hozzá. – A barátaidnak szüksége van rád. Elbírok vele. – nem, nem bírok. Legszívesebben levetettem volna magamról Odin bőrét, de nem tehettem, az csak még inkább rontott volna az így sem éppen túl rózsás helyzetünkön. Helyzetemen.
Hallottam történeteket. Olvastam őket, utánuk jártam. Míg Thor harcolt, én általában könyveket bújtam, szívtam magamba a tudást, a régi időkre voltam kíváncsi, azt hittem a múlt ismeretében a jövő … talán kiszámíthatóbbá válik. Mondanom sem kell, hogy ezen elképzelése kútba dőlt.
Közel sem vagyok olyan erős, mint Odin, az egyetlen esélyem, hogy minél tovább húzzam, ha a jogarát jól tudom használni. Asgard legerősebb fegyvere, ez az egyetlen esélyem, hogy életben maradjak. Ahogy a fegyvereink összecsapnak, már felvillan előttem, hogy talán ez az utolsó csatám. Ironikus, hogy pont így, pont most. Habár jelét nem mutatom, legbelül rémülten eszmélek rá, hogy a Hela által keltett füst nem ellenem, hanem mindenki más ellen van, aki megpróbálna beavatkozni a kettőnk csatájába. Így pedig … a túlélései esélyeim drasztikusan lecsökkentek. Vagy ő, vagy én. Minden erőmre szükségem lesz, Hela nem az én súlycsoportom, ezt pedig sokáig nem fogom tudni palástolni.
Védekezésre vagyok kényszerítve. Hela túl gyors és túl erős, hogy lankadjon a figyelmem, a visszatámadással pedig csak feladnám az egyelőre biztos védelmi pozíciómat. Védekezem és épp csak annyira viszonzom a rohamait, hogy hátráljon, nekem pedig legyen elég időm és területem, hogy felkészüljek a következő csapására. A végtelenségig nem fogom bírni, ezt én is jól tudom. Lázasan keresem a hibáit, de … nem találom, a lehetőség nem adódik.
A sejtésem beigazolódik, Hela végül az én hibámat használja ki, hogy mögém kerüljön, és hiába jövök erre rá, a lendületem előrevisz, védtelenül, a kardja felé sodorva. A szemeim kitágulnak, idegesen várom a fájdalmat, a halálom előhírnökét. Ehelyett azonban kénytelen vagyok lehunyni a szemeim, ahogy a vakító fehérség felvillan előttem, pár pillanatnyi vakságra ítélve, mielőtt kitisztulna a látásom és megpillantanám Odin arcát.
Szóra nyílik a szám, de nem bírok semmit sem mondani, csak döbbenten, megilletődötten figyelem az arcát, majd az alakját, ahogy fölém tornyosul és Hela felé fordul. Észre sem veszem, ahogy szinte leolvad az alakomról az övé, látni engedvén a valódi énemet. Az árulót, a gyilkost, a … bukott fiút. Lecsap Helára, én pedig elképedve figyelem, miközben sikerül megállnom ismét a saját lábamon. A kezemben szorongatott jogarra pillantok, amit Odin-nak nyújtok át, mielőtt támadna. – A tiéd. – nagyot nyelek, ahogy felé tolom. Nekem ezzel sem lenne esélyem megállítani Helát, neki azonban igen. Ő a … király, nem én.
Miután Odin harcba bocsátkozik, egy pillanatra kitekintek a körülöttünk harcolókra. Most eltűnhetnék … életben maradhatnék. Odin szavait hallva felé tekintek. Nem … nem hagyhatom itt. Egy börtönben ültem, nem segíthettem Friggán, mikor végeztek vele, pedig megvédhettem volna. Nem menekülhetek el, és legfőképp, nem hagyhatom sorsára őt, most, hogy tehetnék is valamit. Nem kell egyedül megküzdenie Helával.
Mindkét kezembe felvillannak a pengék, majd Odin után sietek, hogy csatlakozzak hozzá. – Nem menekülök! – kiáltom Odin-nak, ahogy mellé érek, hogy segítsek a küzdelmében. Nem, most nem fogok elfutni. Legyen bármilyen erős, sokáig volt kiragadva ebből a világból, Hela pedig túlzottan is régóta akar bosszút állni. Egyedül meghalna, amit nem hagyok. Nem hagyhatok. Már így is épp eleget vesztettem, itt az ideje, hogy … végre meg is mentsek valamit belőle. Kihasználva, hogy már az álcám sem tartom fent, legalább egy féltucat Loki tűnik fel Hela körül, mind az illúzióm, és egyszerre támadunk a Pokol úrnőjére.

szóljatok, ha valami nem jó!

the fall of Asgard

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

Sponsored content
↷ i still believe in heroes





Tárgy: Re: 7. felvonás - Asgard

Vissza az elejére Go down

7. felvonás - Asgard

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére
2 / 5 oldalUgrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5  Next

Similar topics

-
» Asgard > Einar Thorson
» Asgard > Mitológiai karakterek
» Asgard > Renegát Hadvezérek
» Asgard > Loki Laufeyson
» Asgard > Lady Sif

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Infinity Marvel :: Univerzum - Játéktér :: Kaland játékok :: 3. Kaland :: 2. Kör-